Az osztrák média „ünneprontása” Budapesten?

2016 október 26 9:22 de.81 hozzászólás

Idén ünnepelhette Magyarország az 1956-os Szabadságharc hatvanadik évfordulóját. Köztudott, hogy a szomszédos Ausztria a „sógorok” sokat segítettek a menekülteknek. Akadtak olyan hősök is akik megszegve minden utasítást, és parancsot menekítették a menekülőket. Erre egy jó példa az Andaui híd, amit a magyar határőrség tűzalá vett.

Ausztria igen nehéz helyzetbe került, mivel alig egy éve kapta vissza függetlenségét. 1955-ben a négy nagyhatalom katonái elhagyták Ausztria területét, elismerték Ausztria függetlenségét és semlegességét. Ám az oroszok titkolt vágya az volt, hogy Ausztriát valamilyen úton ismét az irányításuk alá vegyék. Ezért féltek valahol az osztrákok, hogy ha segítséget nyújtanak a menekülő magyaroknak, az oroszok megszállhatják ismét őket.

Azt szokták mondani, hogy a történelem ismétlődik. 1956-ban volt az úgynevezett szuezi válság. Az oroszok ekkor kezdték meg igazán „áldásos” közel-keleti működésüket. Gamal Abden-Nasszer egyiptomi elnök elhatározta, hogy államosítani fogja a Szuezi csatornát. A Csatorna eredeti tulajdonosai — az angolok és franciák — persze mindent elkövettek, hogy ez ne valósulhasson meg. Izrael volt az aki hajlandónak mutatkozott segítséget nyújtani. Az eredmény ismert. Izrael nem tudta elérni azt amit az angolok és franciák beterveztek, hogy ha Izrael kirobbant egy háborút, akkor ők mint „békefenntartók” visszatérhetnek a térségbe. Ez a háború pont egybeesett a magyar szabadságharccal.

A nyugat inkább a szuezi válsággal volt elfoglalva és nem a magyarokkal. Egyes magyarok akik a harcok idején szóba elegyedtek orosz katonákkal, csodálkozva hallgatták a katonákat akik Budapesten a szuezi csatornát keresték. Őket azzal irányítottál Budapestre, hogy fel kell szabadítaniuk az imperialista hatalmak elnyomása alól az egyiptomiakat. Persze a legtöbb orosz katona valahonnan a Kaukázus környékéről lett bevonultatva, akiknek halvány fogalmuk nem volt arról, hol van Budapest és hol van Szuez.

Miért mondom azt, hogy a történelem ismétlődik? Napjainkban ismételten (kisebb nagyobb szünetekkel állandó puskaporos hordó volt a Közel-Kelet) harcok folynak erre. Polgárháborúk sepertek végig több arab országban. Sok helyen a polgári lakosság szenvedte meg legjobban a harcokat. Elindult egy menekültáradat Európa felé. Európa nagyobbik fele segített a menekülteken, miután némileg tanult a második világháború borzalmaiból.

Csakhogy egy dologgal nem számoltak. Nevezetesen, hogy a fejetlenségben, ami kitört, egyre jobban megszaporodhattak a szélsőséges, magukat iszlámistának, dzsihádistának nevező terroristák száma. Ezek már nem pusztán a Közel Keleten folytatták a gyilkolászást, saját országaikban, szomszédaikkal is harcba keveredtek, ha azok nem voltak hajlandók behódolni azoknak akik éppen akkor a hatalmat gyakorolták. Az úgynevezett Iszlám Állam Európára is keterjesztette harci akcióit. Nem akarom sorolni azokat a központokat, ahol többször is gyilkos merényleteket követtek el. Csak két példa: Párizs és Brüsszel a sok közül. Joggal felmerült már akkor is a kérdés, hogy ugyan hogyan keveredhettek a menekültek közé terroristák? Mint később kiderült, ezek a terroristák még jóval a polgárháboruk kitörése előtt Európába lettek küldve. Megszerezték a szükséges papírokat és az illető ország állampolgárságát, és mint „alvó ügynökök”a parancsra vártak, hogy akcióba léphessenek. Hasonló alvó ügynökök követték el a new yorki ikertornyok elleni merényletet. Évekig Németországban voltak majd onnét mentek át Amerikába. Érdekes módon senki sem ellenörizte le őket kellőképpen, pilóta kiképzésre mehettek, senkinek sem tünt fel, hogy ezeknek a személyeknek nincsen érvényes tartózkodási engedélye az USA területére. Csak jóval a merénylet elkövetése után derült ki, hogy bevolt adva a kérelmük, de a hivatalok és a bürokrácia miatt senki sem nézte át tüzetesebben a kérelmüket. Hab a tortán, hogy mint a nyomozás során kiderült, pozitív elbírálást kaptak, csupán a hivatlok nem küldték ki számukra a fontos iratokat.

Miért irtam le ezeket a tényeket. Nos pusztán azért mert az ORF, az osztrák állami csatorna riporterei a budapesti 56-os évfordulói közvetitésük során számtalanszor kihangsúlyozták, hogy a jelenlegi magyar kormány emberei elfelejtették, hogy valaha ők is voltak menekültek, és az osztrák állam akkor mekkora segítséget nyújtott a rászorulóknak. Megemlítették azt is, hogy Magyarországnak kötelessége lenne befogadni a menekülteket és semmi kvótát nem szabhatna. Példaként említette meg Németországot, és természetesen önmagát. Azt viszont már elfelejtették megemlíteni, hogy az 1956-os menekültek betartották az iratlan, de elvárható „vendégjogot”, hogy kvázi semmi olyat nem követnek el, ami a befogadó ország állampolgárainak veszélyt jelentene. Tehát óvakodnak minden olyan cselekedettől, ami a segítségnyújtó ország polgáraira nézve veszélyes, illetve előnytelen. Szivesen megkérdeztem volna Ernst Gelegh osztrák riportert, hogy ugyan hány olyan magyar menekültet tudna mondani akik hasonló bűncselekményeket követtek el mint ami egyes mostani menekülthez köthető? Egészen biztos egy esetet sem tudott volna megemlíteni. Ugyan miért tettek nekünk szemrehányást „menekült ügyben” jól beidőzítve a dolgokat?

Magyarország minden menekültet akik a zöld határon keresztül szeretnének bejutni az országba, és betelepedést kérnek, előzetesen egy átmeneti táborba tesz be. Mivel a legtöbb menedékkérőnek semmi okírata nincsen, rengeteg időt vesz igénybe amig lekontrollálják őket. Éppen ezért képtelenek további menekülteket befogadni, amig a jelenlegi menekülteket nem tudják átírányítani elhelyezni. Ausztria is „megtelt” és szeretné a „felesleget” valamilyen módon áttranszportálni Magyarországra. Orbán Viktor, és a jelenlegi osztrák kancellár, Christian Kern egyeztettek ugyan, de tényleges eredménye a tárgyalásoknak nem érzékelhető.

Lehetséges, hogy Ausztriának valahol igaza van, de ez nagyon is gusztustalan volt, hogy egy bukott szabadságharc évfordulóján ilyen gondolatokat vetettek fel. Eleve hogyan lehet egy kalap alá hozni az 1956-os menekülteket a mostaniakkal? Ezeknek csupán egy elenyésző része valódi menekült, akik az életüket akarják menteni. Szépszámmal vannak olyan menekültek is, akik úgynevezett gazdasági menekültek, és nem az életveszély miatt jöttek el hazájukból, pusztán a jobb megálhetési lehetőségek miatt. Az Európai Unió nem akar, vagy képtelen különbbséget tenni menekült, és menekült közt. Mert akik a puszta életüket féltik, és valós veszélyben vannak, azokat kellene előnyben részesíteni és segíteni. Arról meg sehol sem akarnak beszélni, hogy ezek a „gazdasági menekültek” mekkora veszélyt jelentenek egy befogadó ország gazdaságára. Lakást, megélhetést munkahelyeket kell teremteni, ami néha lehetetlenség, mivel a befogadó országban eleve nagy a munkanélküliség és a gazdaság is éppen csak, hogy létezik.

Óhatatlan bérfeszültség fog kialakulni, a helyi, illetve a bevándorló munkavállalók közt, hiszen a bevándorló sokkal olcsóbb munkavállaló lesz, mint a helyi munkavállaló. Erre ugyan miért nem gondolnak az európai parlamenti tisztségviselői? Lehetséges, hogy titkoltan bizonyos országoknak az a céljuk, hogy minél olcsóbb munkaerőt tudjon az országába betelepíteni? Ha ez az Európai Únio úgynevezett segítségnyújtási tervezete, akkor nagyon is megkérdőjelezhető, hogy nem-e pontosan az a cél, hogy bizonyos vezető nagyhatalmak a többi országra akarják ráhárítani az egyre tornyosuló gondokat. A dolgokat megoldani kellene, és nem egymásra mutogatni.

Avi ben Giora

81 hozzászólás

  • Váratlanul értelmes a Kanadai Hirlaptól.
    A szerzö v. a fordító „germanizmusokba” esik, amikor azt írja, hogy „lett bevonulva” ami magyarul „bevonult”, vagy amikor azt mondja, hogy „a terroristák Europába lettek küldve” ami magyarul úgy hangzik, hogy „a terroristákat Europába küldték”. Vigyázzunk nyelvünkre. Hatvan éve élek külföldön, de a kiskunhalasi gimnáziumban megtanítottak magyarul és igyekszem megtartani, védeni nyelvünket.
    Gózon Imre
    Venezuela

  • Tagadhatatlan az hogy 1956-ban Ausztria, s az egesz nyugati vilag keszsegesen segitette a magyar menekulo szabdsagharcosokat.
    A kulombseg az volt, nem csak hogy mind a magyar menekulok europai kultura tagjai,s szomszegok voltak.
    S mind menekultek az egesze nyugat fele,es a kozos ellensege elol, a Szoviet dictatura katonai kegyetlensegei miatt.
    Sajnos a Szyriai korulmenyek teljesen mas. Ottan ma, a nyugati hatalmak erdekei es erofeszitesei okozztak a verontasokat. A nyugat, kulonosen a Francia es Angol erdekek mely Gamel Abdel Nasser es Basar el Assad hatalmanak megdontesen dolgozkodtak az elso naptol kezdve.
    Mert Nasser es Assad szerveztek szovetseguket es Szoviet csatlossai valtak a kezdet napjatol meg 1956 elott.
    Frabcia es Angol erok allandoan probalkoztak visszanyerni azon teruletek uralmat es az elkobzott ,allamositott erdekeket. Persze, a Szoviet hatalommal nem voltak hajlandok szembe alni.
    A mai nap is azon celok kovetkezmenye. A US, Saud Arabia tamogatva az Assad elleni felkeloket. Sajnos az ugyet rem elszurtak. Mert az 5 evi harcok es fel millio emberi aldozatok ellenere a remeny az Assad hatalom elmozditasara nullava lett. Sot, az Orosz legiero manapsag teljes pusztitasat koveti a felkeloknek.
    Tehat az Assad elleni felkelok, ugy mint a Szoviet elleni felkelo magyarok is kudarcba lettek hagyva.

    De a tobb millio Sysiai menekultek legembersegesebb megoldasa nem nyugat Europaba vala becegtetese, hanem a veronatsok megszuntetese, hogy mind a menekulok hazerhetnenek, otthonaikat, eletuket es hazajukat ujraepithetnek. Az szukseges az EU es fokent Merkel asszonynak celbatenni. Az veget vetne azonnal az EU tagok kozotti esztelen civakodasnak, s a menekultek kenyszeritett befogadasa is.

  • Imre Gózon:
    Valóban érdekes maga a téma, a baj csupán az, hogy a szerző nem tud magyarul, nagyon rosszul fogalmaz (egyetértek megjegyzéseivel, ráadásul további magyartalanságokat, nyelvtani hibákat is fel lehetne sorolni). Az anyagot sokkal jobban el kellett volna mélyíteni, és akkor valóban értelmes eredmény született volna. Így ezen a félkész cikken sajnos csak a felületesség és a pongyolaság uralkodik. Már maga a cím is értelmetlen, elég lett volna például „Az osztrák média 1956-ról”. Miért lenne ünneprontás? És miért Budapesten? (Amúgy ideje lenne, hogy valaki – a szerkesztő? – minderre felhívná a szerző figyelmét, mert így egyszerűen blamázs a lapnak, kínos a munkatársaknak és az olvasóknak egyaránt. Kár!)

  • Igazuk van azoknak akik felhívják szives figyelmetlenségemre a figyelmet. Mentségemre szolgáljon, hogy igyekeztem minél előbb átküldeni az irást, hogy megjelenhessen ami persze meglátszik a kutya-futi magyartalan szóhasználaton. Útalagosan elnését kérnék. Gózon úr! Nincsen véletlen valami köze a híres magyar szinészhez Gózon Gyulához? Vagy ez csupán névrokonság. Elismerésem, hogy minden politikai vihar ellenére mai napig Venezuellában él. Egy nagyon jó barátom is ott él, egészen a nyolcvanas évekig. Ekkor kénytelen volt áttelepülni Argentínába.

  • Engem nem zavar a megfogalmazás, mivel jobban érdekel a mondanivaló.
    Az ORF szavakat használ, és nem igazán tesz keresztbe Orbánnak. A fidesz kurva lett és az alkotmánymódosítás érdekében lefeküdt a jobbiknak. Feladja a betelepítési bizniszt, mivel a szélsőjobb ehhez kötötte a szavazatát.
    Viszont az olaszok inkább keresztbe tehetnek a gyűlöletpolitikának, mivel az uniós pénzek megvonását szorgalmazzák a kvóta alól kibújni szándékozókkal szemben. Ez igen érzékenyen érintené a magyar költségvetést. Érzékenyebben, mint bármilyen kritika.

  • Az 56-os magyarországi menekültek sokáig foglalkoztatták a világsajtót annak idején, hiszen talán az első Szovjetellenes megmozdulás volt Európában. Jelenleg egy tévfogalom rabjai mindazok akik azt a menekült krízist a jelenlegi Muszlim invázióval hozzák párhuzamban. A téves hasonlatosság, ott lesz kézenfekvő amikor a kétfajta ” emberanyag ” kerül tüzetesebb vizsgálat alá. Egyik oldalon egy Európai kulturájú, a befogadó ország szokásait és törvényeit elfogadni hajlandó csoportról van szó, a másik oldalon a saját életformáját, vallási törvényeit, importálni akaró gyülekezettel szemben. Igazságtalanság lenne megfeledkezni a Közel-Keleten dúló háború borzalmairól amely a jelenlegi menekültválság közvetlen okozója. Viszont az is hiba lenne, ha figyelmen kívül hagynánk azt az erőt amely felhasználva az alkalmat, hogy jólismert területszerzésre irányuló terveit ez úton érvényesítse.

  • Avi, nagyon tetszett a cikke, germánizmus vagy sem.
    Így tovább.
    Mint egy hajdani menekült, ti. holnap lesz 60 éve, hogy átléptem az osztrák határt, 32 km. gyaloglás után. Bizony az osztrákok meleg fogadtatása, jól megszervezett segítő intézményei sok ezer magyar menekültet segített akkor!

  • Alex, tökéletesen egyetértek meglátásával.

  • @ Figyelo; Gee, te igen gyorsan megleptel, meg nem is vartal a gyozelemi napot sem, ami Nov 1 volt, amikor a Szoviet tankok kivonultak a feherzaszlo alatt.
    Sajnos Nov. 4 lett a „gyasznap” amikor 6,000 tankkal es 150,000 fos Szoviet hadsereg ismet vissza tert teljes pusztito htalommal pusztitva mindent ami elottuk tunt.

  • Bendegúznak igaza van, egy hónapot tévedtem!
    November 27.én léptem át a határt. Egy hónappal már előbbre vagyok.
    Ilyen hülye vagyok, na!
    Állandóan novemberben érzem magam, talán a büdös hideg teszi, ma is a maximum 1 plusz volt!

  • Göllner András

    Ellentétben a Figyelő, s többi hozzászólók elismerő véleményével, én majd semmiben sem értek egyet most, a drága munkatársam, Avi által megfogalmazott szövegben. Nem, nem azért mert imádom a radikális iszlám terroristákat, hanem azért, mert utálom amikor ez a cikk is, mint Orbán propagandistái, az egész szomorú menekült áradatot, gondolkodás nélkül, egy tollhúzással megélhetési, gazdasági kalandorként, zsidókat veszélyeztető, a cigányok munkahelyét lopó, a mini-szoknyás csajokat megerőszakoló, szarházi terroristákként ábrázolja. Az Ausztriába menekült 200,000 magyarból több tíz ezer börtöntöltelék volt. Volt köztük százával az ÁVÓs, spicli, komcsik, zsidógyűlölő nyilasok akik megúszták, több ezer gerinctelen kis, közép és nagypolgár, A 200,000-et úgy beállítani mintha mind szintiszta hófehérke lett volna, nem ide, hanem a mesekönyvekbe illik.

    A tragédia az, hogy az ENSZ, az EU, a nagyhatalmak, az Arab országok legtöbbje képtelen ezzel a mai emberi tragédiával szemben egy közös álláspontot, megoldást kialakítani. Marad hát az Orbánféle gyűlöletkeltés, a borotva-pengés kerités, a gyalázatos tudatlanságformálás, hazugságterjesztés, sumákolás, az „kereszténységet-sidóságot-cigányságot védünk” szenny, amit Isten tudja mikor fognak vala is lemosni népünkről. Az tuti Avikám, ebbe az irányba a Te cikked most egy lépést se tett. Nem a helyesírással a gond, hanem azzal hogy ez az egész így ahogy van, nem helyes.

  • Göllner András
    2016 október 26
    4:22 du.
    Ahol ilyenek a vezérhangadók onnan jobb egy embernek elhúznia! Köszönöm, nekem ennyi elég volt ebből a hungarofóbiás milliőből!

  • Nos akkor hogyan lehet tisztelt Göllner András ” az egész szomorú menekült áradatot, gondolkodás nélkül, egy tollhúzással ” minősíteni azt az Ausztriába menekült 200 ezer magyart mint börtöntöltelék, ÁVÓs spicli,komcsi, zsidógyülölö nyilas, gerinctelen kis, közép és nagypolgár ? Amellett, hogy dupla mérce a javából alapos mellébeszélés is. Arról volt szó, hogy a két menekült csoport között az alapvető eltérés, hogy amíg az egyik ( mégha volt börtöntöltelék is ) elfogadja a befogadó ország életformáját ától cettig, addig a másik a saját életformáját akarja meghonosítani. Ennek gyakorlatát láthatjuk ott ahol már meglehetős befolyásra tettek szert, demográfiai tényezők, vagy elért pozició nyomán. Sajnálatos, hogy Avi fentebbi sorait nem mondanivalójának igazság alapján mérik fel,hanem stilisztikai,vagy nyelvtani gyakorlatként jegyzik iskolai fekete táblára. Ávinak személyes tapasztalatai vannak azzal az emberanyaggal amely most Európa kapuját döngeti. Egészen véletlenül a magyar kormány, ( melynek sem politikai sem erkölcsi vonalával nem értek egyet ) az amely radikális lépéseket téve áll ellen a menekült kérdés megoldásának Brüsszeli elgondolásával. Mivel jelenleg egy érintett állam vezetője sem jelentkezett hathatós, megoldás tervével, egyenlőre a patthelyzet az ami a menekült kérdést jellemzi.Részemről nem tartom előnyösnek a probléma összemosását, sem politikai érdekekkel, sem a helyzethez nem hasonlítható példák asszociációjával.

  • Göllner,
    jó volna, ha igazolt tényekről írna.
    Ti. Nincs bizonyitéka az alábbi feltevése igazságáról, tehát ez csak rágalomnak, ha jóindulattal tárgyaljuk, mese habbal:
    ” Az Ausztriába menekült 200,000 magyarból több tíz ezer börtöntöltelék volt. Volt köztük százával az ÁVÓs, spicli, komcsik, zsidógyűlölő nyilasok akik megúszták, több ezer gerinctelen kis, közép és nagypolgár, A 200,000-et úgy beállítani mintha mind szintiszta hófehérke lett volna, nem ide, hanem a mesekönyvekbe illik. „

  • Örök Tamás,
    ilyen esetben harcolni kell, nem elmenni.
    Mondja ezt egy öreg „forradalmár”…, igaz a végén még is el kellett menni.

  • György Lázár

    Kedves Avi Ben Giora (Barna Gergely)

    Ön életrajzában azt írja, hogy Budapesten született, Izraelben élt és Ausztriában telepedett le.

    Cikkében meg azt írja: “Szépszámmal vannak olyan menekültek is, akik úgynevezett gazdasági menekültek, és nem az életveszély miatt jöttek el hazájukból, pusztán a jobb megálhetési lehetőségek miatt. Az Európai Unió nem akar, vagy képtelen különbbséget tenni menekült, és menekült közt. Mert akik a puszta életüket féltik, és valós veszélyben vannak, azokat kellene előnyben részesíteni és segíteni. Arról meg sehol sem akarnak beszélni, hogy ezek a „gazdasági menekültek” mekkora veszélyt jelentenek egy befogadó ország gazdaságára. Lakást, megélhetést munkahelyeket kell teremteni, ami néha lehetetlenség, mivel a befogadó országban eleve nagy a munkanélküliség és a gazdaság is éppen csak, hogy létezik.”

    Ön életveszély, vagy a jobb megélhetés miatt költözött Izraelből Ausztriába?

    Üdvözlettel

  • Göllner András

    @ Schlesinger

    Tanulj meg olvasni, és majd utána jelentkezz be nálam.

    @ Figyelő

    Tanulja meg, hogy a cáfolat nem abból áll, hogy odavágunk az asztalra egy „nem igaz”-at. Az ilyen érvelésekért én nullát adok a kisdiákjaimnak.

    Csak Kanadában, a bevándorlási minisztérium hivatalos jelentése szerint, a 38,000 magyar menekültből aki idekerült,a kanadai rendőrség egy rövid idő alatt több mint 600-at köztörvényes bűnők miatt a sittre vágott. Kb ötszöröse volt azoknak a száma, akik elkerülték a számonkérést, vagy csak később buktak le, illetve elbujtak, vagy tovább álltak. És persze volt ezeken felűl, a 38,000 közt, jó pár spicli, komcsi, ÁVÓs és nyilas is, akik közűl jó páran, a mai napig a kanadai magyar szervezetek berkein belűl hősieskednek mint forradalmárok, vagy anti-kommunista harcosok.

    Mind ez nem mond ellent annak, hogy a magyar 56-os menekültek nagy többsége rendes és tisztességes ember volt. A Sziriai középosztály, amelyik nagy része ma a barbárizmus és a mészárlás elől külföldre menekült, szintén jó részt tisztességes emberekből áll, miközben Orbánék teljes egészüket gyalázzák, miközben teljes egészüket a nemzeti gyűlölet tárgyává avanzsálták. Szégyelje magát, hogy támogatja Orbánék gyűlöletkeltő kampányát, szégyelje magát, hogy megtagadja, az elesettek iránti keresztény testvériség szellemiségét, felebarátaink emberi méltóságának tiszteletét. Én az ön helyében minimum annyit tennék, hogy nagyon gyorsan felmentést kérnék ezen bűneim alól a plábánián. A butaságán, sajnos már nem lehet segíteni.

  • Alex Schlesinger
    2016 október 26
    8:07 du.
    Ez is részigazság. Az orbáni gyűlöletpolitika akkor sem megoldás.
    Az a kérdés, hogy van-e megoldása. Az alap felállás szerint több lábon áll a kérdés. Elsősorban a két nagyhatalom a bűnös a kérdésben, a térség gazdasági, politikai, stratégiai uralma miatti rivalizálása, amivel egymásnak keresztbe tenni akár a terroristákkal is lepaktálnak. Ehhez hozzájön a terrorállam nagyhatalmi álmai, és az, hogy a mind a két nagyhatalomnak érdeke a menekült áradat, mivel ez gyengíti az UNIÓ-t mind gazdasági, mind politikai szempontok alapján.
    Erre nem az orbáni gyűlöletpolitika a megoldás, de kérdés, van-e megoldása, és ez a játszma mibe torkollik.
    Elszórakozhatunk a magyarokkal, mivel orbán emberkedése kakaskukorékolás a szemétdombon a kérdésben, és a saját kis pitiáner hatalmáról szól, de a menekült kérdés ettől összetettebb.
    Az igaz, hogy mind a cikkírók, mind a kommentelők leragadnak a kérdésben a magyar politikánál, de az azért van, mivel az a gyűlöletpolitika amit orbán folytat, nem valószínű hogy megáll a menekült kérdésnél, és nagyon veszélyes eszmékkel játszadozik, amit a végén nem fog tudni kontrollálni.

  • Nocsak, nocsak Figyelő!
    Esetleg elárulná a mindeddig féltve őrzött titkát, hogy Ön hol harcolt? 🙂

  • Ökör Tamás,
    azt hiszem kissé túlértékeled magad ezzel az „ember”elvonulással.

  • Kedves András!
    Azt szokták mondani, más az elmélet és más a gyakorlat. Szóval szerinted az rendben van, hogy akik a közel keletről meg ki tudja honnan ide jönnek európába azok ugyan olyan szerencsétlen menekültek mint annó az 56-os magyarok. Na itt álljunk meg. Én is sajnálom és néha együttérzek azon szír emberekért (egyik nagyon jó baráton aki itt él Bécsben szintln szír, Az egész családja áttelepült de még a hetvenes években. Ők is hasonló véleményen vannak mint én. Nem az a gond, hogy idejönnek hanem nem akarnak integrálódni)akik a borzalmak elől elmenekülnek. DE! Egy dolog, hogy más a kultúrájuk más a vallásuk és más a bőrszinük. Toleránsnak kell lenni. Még ezt is megértem. Ám miért egyoldalú a dolog? Miért kell nekem elfogadni az ő szokásait életfilozófiáját, ha ő nem hajlandó az itt elfogadott életfelfogást életmenetet követni, sőt elvárja azt, hogy mink európaiak alkalnmazkodjunk őhozzá. Szerinted az összeegyztethető az európai kultúrával hogy ártatlan embereket barbár módon meggyilkoljanak? De tovább megyek. Ha teszem azt egy európai mondjuk Muskátban alkoholt akar fogyasztani akkor ezért le kell nyakazni vagy nyilvánosan meg kell korbácsolni? Hol van itt a tolerancia az egy másik kultúra befogadása elfogadása? Anfriskám az egyetemi katedráról te valahogy egészen más formában méred ezeket. Egy kicsit ereszkedjél le a mindennapok világába. Légyszives! Én nem vagyok rasszista hogy ezeket mondom, de sok onnan menekült egyetért ebben ezzel velem. Nekik kellene alkalmazkodni hozzánk és nem fordítva.

  • Ávi,
    a helyesírásodat és a kissé pongyola fogalmazást leszámítva amit írsz majdnem egészében elfogadható.Annak ellenére,hogy elég sok köztörvényessel kerültem össze Marina di Ravennában,akiket éjjeli fosztogatáson fogtak el az olasz carabinerik és csak a magyarok iránti szimpátia miatt engedték őket szabadon.Két-három nappal később a Kolónián levő menekült zsidók ellen készítettek elő pogromot.Azt viszont én hiúsítottam meg és ezáltal mentettem meg tizenhat zsidó életét.Ez viszont egy másik arculata a forradalom,ellenforradalom,45-ért reváns,bukott puccs kísérlet vagy a köztörvényesek vezette anarchia,”56 számtalan arca ” Kertész Ákos által is meghatározott történetnek.És még így is,mint Te is írod:Európa örülhetne,ha az 56-os magyar menekültekhez hasonló ember anyagot kaphatna a muzulmán megszálló hadsereg tömegeiben.

  • Nem mindig értek egyet Göllner úrral, de most a legteljesebb mértékben.

    A magyar kormány (amelynél nem mellékesen szerintem az ún. „ellenzéke” sem sokkal különb) politikája, de a magyar lakosság jelentős részének a menekültekkel (de nem csak velük, hanem akár az értelmi sérült magyar gyermekek intezményi otthonaival) kapcsolatos attitűdje számomra azt mutatja, hogy a lakosság jelentős részében ma is épp úgy hiányzik az emberi szolidaritásnak a minimuma is, ahogy hiányzott 1938-1944-ben, vagy akár pl. 1951-ben az ún kitelepítések idején. (Igaz, úgy 1944 március 19-e után, mint 1951-ben korlátozott az ország szuverenitása, szemben a mai helyzettel.) Ez annyit jelent, hogy kizárólag a mindenkori magyar kormányon (és persze nem másodlagosan az éppen adott nemzetközi viszonyokon) múlik, hogy bármely hazai vagy külső népcsoporttal, társadalmi csoporttal kapcsolatban mit tesz vagy mulaszt el.

    (Lehet, hogy nem teljesen méltányos ez a megállapításom, hiszen a II. Világháboru idején Magyarországon, ellentétben pl. Lengyelországgal, a Baltikummal, Romániával, egyetlen zsidóellenes lakossági pogromra sem került sor. Pogromok csak később 1946-ban fordultak elő, amikor felmerült a veszély, hogy a zsidók visszatérő maradéka esetleg visszakéri az étkészletet vagy a paplant.)

  • Avi ben Giora:
    „Szerinted az összeegyztethető az európai kultúrával hogy ártatlan embereket barbár módon meggyilkoljanak?”

    Sajnos, de tökéletesen összefér, sőt…

  • Lázár úr!
    Van szerencsém közölni Őnnel hogy nem lettem osztrák állampolgár (noha most már tálcán adnák oda és nem kemény ezrekért mint ezelőtt 15 éve)de maradtam koszos zsidó pardon Izraeli. Szóval engem valóban nem „hívtak” nem is kértem semmit (ha kértem volna akkor sem adtak volna semmit) akkor jövök akkor megyek amikor csak akarok. És abszólut nem megyek el tüntetni sem Izrael ellen sem mellett. Személyes családi okok miatt voltam kénytelen idejönni. Sem jobb megélhetés se más hasonló nem áll fent.
    Gyurio! Ezekről én is sokat hallottam olyanoktól akik Olaszországon keresztül alijáztak. Ám ez csupán csak egy elenyésző százalék volt., Örülhetnénk ha az arab csürhének csupán csak egy elenyésző része volna ehhez hasonló. Bocs egy kérdés de minden kirohanás és gyalázás nélkül. Kérdésem az lenne ki az a likud képviselő (kettő is van) akik hajlandók (nem hivatalos hanem privát jeleggel) idejönni Strachénak segget nyalni. Strache egy új fogással állt elő. nevezetesen azzal, hogy Ausztriában egyre nagyobb az antiszemitizmus és ez ellen tenni kell. Nem szabad hogy megismétődjön az ami már egyszer megtörtént. Mondja ezt ő aki az egészet szítja. De ki az a két sülbarom aki ezt támogatni akarja még ha privát is és likud parlamenti képviselő? Busa, ahogy héberül mondják!

  • Te is fiam Göllner !
    Nem, túl elegáns, [ismerve nyelvünk elleni korábbi rémtetteidet] ha Te beszélsz helyesírásról, mikor láthatóan valakinek nincs, ilyen program telepítve… Gergely, valamit, éles szemmel, a helyszínen, belülről, abszolút autentikusan, közöl, valamit Ausztriából… Szemére vetitek, hogy miért nem a magyarországi vér fasizmusról ír…Azért, nem vitatnám a kompetenciáját, mert Ő Ausztriában van, és nem több ezer kilométerekre, mint mi akik osztjuk az észt kíméletlenül…

  • Mindenkinek igaza van ! De ugyan ugy mindenki velemenye is cafolhato !
    Barmi szemszogbol nezzuk, latjuk a dolgokat, ugyan ugy minden esemeny eredeti oka mi vagyunk. Igen, mi az egesz emberiseg.
    Mert mi vagyunk egyedul az az elo-leny ezen a Foldon mely kihasznal es kizsakmanyol onzoen minden esetet, lehetosehet es lenyt, legyen az sajat embertarsa vagy barmi mas is. Felhasznalva, pusztitva minden anyagot a Foldon, s nem csak letfenntartasa edekeben (mint a ragadozo allati lenyek) hanem onzo celokbol.
    S mivel hogy naponta novekszik az emberiseg szama, amig minden letszuksegletek szolgalo anyagok csokkennek, sot meg a Fold oxygen tartalma is naponta.
    Amig az emberiseg szama rohamosan novelszik. Pl. mikor en fiatal srac voltam a Fold lakossaga a 2 billio kuszoben volt. Ma 7 es fel billio. Duplazodik 40 evenkent. S mi lessz majd 2100-ra ? 20? 25? 30 billio ?
    Amig a „szakertok” allitasa hogy 10 billio a maximum amit a Fold kepes lehet fontartani.

    Europa lakossaga csokkent az elmult evtizedekben, amig a „harmadik vilag”, fokent a Muslim vilag oriasian tulnovekszik. A Muslim vilag kozgazdasaga, ill. gazdasagi termelese minimum alatti. Hasonloan ipari termekeik a ko-olaj kivetelevel, ami csak nyers-anyag, nem termek. Kozoktatasuk, a szelsoseges vallasi oktatasok kivetelevel minimalis. Nincsen „family planning”. Ecologia allapotaik rem gyatrak, s tobb ezer-eves hanyaglasok aldozatai.
    Tehat nem csoda hogy a praxy-haboruk eseteit kiveve a tomegek rohannak letlehetoseget nyerni valahol, s barhol is. Az ma mint a saska-jaras a Muslim vilagbol.
    S mind az csak novekedni fog a jovokben. Keszulj arra !

  • @ Figyelo; Tevednes az emberi dolog ! S idovel mindannyian elkovetjuk azt neha.
    De celzatosan a valotlant allitani az erkolcsi szegnyseg.

  • Göllner András
    2016 október 26
    11:02 du.
    Göllner, tudomásom szerint, maga 11 éves volt a forradalom alatt és a magyar menekültek idején. A hozott adatai számomra még mindig nem bizonyított, de mindegy. Azt persze elfejtette, hogy szülei is akkor jöttek ki magával és testvéreivel együtt!..

  • Belzebub,
    nem lőttem, mert nem volt fegyverem, csak tehetetlen átélője voltam az eseményeknek.

  • Göllner…Göllner figyelj csak ide pajtás én megtanultam olvasni,ezért nincsen problémám még azokkal a szövegekkel sem ahol csúsztatásokat ismerek fel. Talán ezért borultál ki, mikor egy sort nekem címeztél. Azonkivűl nincsen szükségem nálad bejelentkezni mert amit te most kapisgálsz azon én már régen túl vagyok.

  • Bendeguz, mi volt ami hazugság volt állitásomban?
    Ha feltárná, a rágalma érdekbe.
    Ma október 27-t írunk, én november 27-án léptem át határt, egy hónappal valahogy eltévedtem,.
    DE átléptem a határt, ebben mi a hazugság?

  • Gózon Imre és m.m.!

    Részben egyetértek Önökkel,ill. írásaik azon részével, hogy vigyázzunk a magyar nyelvre, amit egyszer a fejünkbe vertek (kinek itt,kinek ott) igyekezzünk nem feledni
    Ettől függetlenül nem gondolnám, hogy a szerkesztőnek C. Adam-nak dolga lenne a hozzászólások mélyebb tartalmát „számonkérni” azt,hogy ki mire tér ki és miért vagy mennyire alaposan, nos ez nem is várható el tőle, elvégre nem konzulense senkinek semmilyen témában!

    Az hogy ő pusztán magánszorgalomból fizetség nélkül fenntartja, rendeben tartja és kezeli a KMH oldalát – biztosítva vele, hogy a különböző napi ill. az éppen aktuális témák megjelenhessenek az itt gyakorta publikáló szerzők szemszögéből – már önmagában egy óriási teljesítmény!
    Túl azon, hogy a beérkező rengeteg hozzászólást moderálja – mert hogy az is az ő feladata, hogy „kigyomlálja” a hangnemében, stílusában nem szalonképes véleményeket – tényleg nem hivatott rá, hogy egy egy cikket tartalmilag értékeljen! Feltéve, hogy az a cikk nem törvénysértő, senkire nézve sem durván rágalmazó stb, tehát megfelel a fenti feltételeknek, teljesen érthető, hogy nem okít senkit, hanem hagyja, hogy a szerző saját álláspontját a saját érdeklődésének, szempontrendszerének,ismereteinek és vérmérsékletének megfelelően belátása szerint tálalja, aztán majd érkeznek rá a reakciók – és mindenki mondhatja a maga véleményét, egyetért, vitatja, vagy kiegészíti! Egyetlen cikknek sincs abszolút igazsága, többen többféleképpen látjuk, a vélemény szabad! Kár, hogy az Önökét nem ismerjük, mert a helyesírási és a tartalmi hiányosságokon, továbbá stilisztikai kifogásokon kívül érdemben mást nem tettek hozzá.

  • Abwind!
    Több szem többet lát. És ki így ki úgy látja. Egy biztos, hogy mint ahogy két egyforma tojás semlétezik maximum „pofára”, úgy két egyforma vélemény sincsen. Nem akarom osztani az eszet ahhoz én valóban nem vagyok kompetens, de mivel itt élek és szinte napi szinten ismerem a magyar illetve az itteni híreket valamelyest „mérvadó” forrás lehetek. Nekem nem az a problémám, hogy jönnek a menekültek, pusztán az, ahogy megpróbálnak beilleszkedni. Az európai viselkedésből egyetlen egy dolog amiben hamar integrálódnak: hogyan lehet munka nélkül minél jobban élni. Apropos! Önök szerint egy olyannak aki mondjuk egy éve tartózkodik itt és cirka hat hónapja van itten jár ugyan annyi szociális juttatás mint egy ittszületetnek vagy olyannak aki harminc éve van itt? Ne tessenek most rám mutogatni és olyant mondani, hogy rasszista vagyok. Az osztrák államtól én nem kértem és nem is kaptam semmi ilyent. Kaphattam volna amikor a gyerekem iskolás lett de azt szinte mindenki megkapja igénylés nélkül is. Én az extrákról beszélek. És ami felháborító ők eleve azzal jönnek ide vagy bárhová, hogy nekik minden jár. (előzetesen valakik arról beszéltek nekik, hogy lakástól kezdve a jó fizetésig mindent meg fognak kapni csupán csak műsort kell csinálniuk hozzá)Akkor tetszenek csodálkozni hogy a volt kicsiny keleteurópai országokban már eleve kialakul egyfajta ellenérzet gyülőlet? Tessek már mutatni ma a világon egy olyan helyet ahová odamegyek valaki, hogy tessenek nézni én egy szerencsétlen menekült vagyok kérek lakást pénzt élelmet stb: Van manapság ilyen? Ha van akkor az valami mesebeli hely. Hogy humanitárius segítséget adnak nekik és emberi körülmények közé kerülhetnek az egy más dolog. Ám nekik ez sem elég és ennél többet szeretnének. Az csak hab az egész tortán, hogy visszaélve a vendégjoggal bűnözésre adják a fejüket. Még ezt is meglehetne emészteni ha úgynevezett megélhetési bűnözökké válnának de ennél sokkal rosszabbak. Embereket ölnek és nem nyereségvágyból hanem mert az fehér ember és más a kultúrája. Vagy fiatal lányokat molesztálnak és erőszakolnak meg. Ha egyszer is látnám vagy hallanám hogy akár csak egy menekült is elítélné vagy kiközüsítené a csoportból azt akik ilyenre adják a fejüket akkor azt mondanám na igen ezek tényleg hajlandóak integrálódni. De egy darabbal nem találkoztam eddig ilyennel. Még akik esetleg nem értenek ezekkel egyet és el is ítélnék azok is gyávák, hogy elítéljék ezeket nyíltan és nyilvánosan., Pedig ha volna egy jópár ilyen egészen másképpen állnának utána hozzájuk. Arról meg nem is érdemes beszélnem, hogy egycsapásra megváltozna az egész befogadási rendszer a befogadó államok részéről

  • Teljes egésszébe felvázoltad Avi, a probléma velejét. Ezzel csak az nem ért egyet akinek, politikai okokból következetesen ellent kell mondani mindennek ami az ideológiájával ellenkezik.

  • @ Figyelo; NEM vadoltalak hazugsaggal !
    A tevedes az emberi dolog. Az eletben mindenki tevdhet es teved is. Az nem bun. De olvasva az osszes megjegyzeseket sok valoylansagot es ostobasagot is olvahatsz am. Az inkabb tagadhatatlan !

  • György Lázár

    Kedves Avi ben Giora,

    Ön más kultúrájú „fehér emberekről” ír, és ideiglenesen Ausztriában élőként izgat a bevándorlók ellen. Én nem ismerem az osztrák törvényeket, de jó ha tudja, hogy a civilizált világban akár büntethető is az ilyesfajta izgatás… Nyilvánvalóan a magyar nyelvű blogok sok mindent „elbírnak”, de nekem úgy tűnik, hogy amit Ön ír az színtiszta rasszizmus. Itt egy link, ismerkedjék a német törvényekkel… https://www.theguardian.com/world/2016/apr/19/head-of-german-anti-islam-group-pegida-trial-hate-lutz-bachmann

  • Bende
    guz, ha részleteznéd a „sok valotlanságot és ostobaságot”, annak örülnék.

  • Hát én megértem a németeket.,Merkel becsinált és a végén beengedett 1 millió muszlim bevándorlót.

    Mindenféle bajokról hallani ott, azóta!

  • Figyelő 2016 október 26 8:46 du.
    „ilyen esetben harcolni kell, nem elmenni.
    Mondja ezt egy öreg “forradalmár”…, igaz a végén még is el kellett menni”

    Figyelő
    2016 október 27 12:38 du.
    „nem lőttem, mert nem volt fegyverem, csak tehetetlen átélője voltam az eseményeknek.”

    Ön tehát nem harcolt, nem segített vöröskeresztesként sem, hanem tehetetlen szemlélője volt az eseményeknek, majd (szerintem helyesen) elmenekült.
    Most pedig erkölcsileg mélyen elítéli azoat akik – legalább olyan szörnyű, de talán szörnyübb helyzetből, mint 1956 novemberében a magyarországi helyzet volt, elnekülnek, ahelyett, hogy harcolnának.

  • György Lázár,
    némelykor és témánként előfordul,hogy nem azonosulok Ávi ben Giora írásaival.Most is vannak olyan kitételei amit nem díjazok, de a lényegével egyet értek.Amit te ide löktél az viszonylagos bűn,mert az abszolút hozzá nem értésedről tanúskodik és magasan befut a rosszindulatú megjegyzések kategóriájába.Arról már nem is beszélve,hogy súlyos kisiklás,ha izgatással válaszolsz a szerinted izgatásnak tartott igazságok leírására.

  • Figyelő Merkel becsinált? Nem hasonlítom össze kegyedet és Angela Merkelt, mert Chris letiltana érte. Legyen elég annyi, hogy doktorátusát kvantum kémiából szerezte, aminek a címét talán megértjük. Európa leggazdagabb és legbefolyásosabb országát vezeti, és néhányszor már rendbe rakta imádott vezéredet. Nem szokott becsinálni, és még mindig az egyik legbefolyásosabb nő a világon. Mi is a viszonyszámotok?

  • Avi,
    kérlek,hogy az izraeli témát itt és most ígéretedhez híven fejezd be.Én még arról sem írok neked,hogy a Jediot Achronot mai számában leírt cikke szerint a te barátaid közül név szerint kik voltak a KGB ügynökei,beépített emberei Izrael legnehezebb élet-halál harcának éveiben.Nem Izraellel foglalkozó mondani valóiddal többnyire egyet értek.A nevem pedig a KMH oldalain gyuri10 és nem gyurio,mindaddig ameddig én sem nevezlek Avionak,mert ez az „o” az én írásomban nullának is értelmezhető. Szó szoros értelemben barátok nem hiszem,hogy lehetünk,de ettől még viselkedhetünk egymás iránt korrektül.Ennek megvan a természetes alapja.Üdv:Gy.

  • Figyelő Klárika,
    utaztam a négyes villamossal.Egy férfi megkérdezte,hogy hány óra van?Ránéztem a cipőmre és mondtam,hogy szerda.Mire ő:”Te Jó Isten már az előző megállónál kellett volna leszállnom!

  • Sajnos a valosag az mai is a Syriai Assad-elleni harcosoknak mint volt 1956-ban a magyar szabadsagert harcoloknak hogy az oriasi tulero ellen nem kepesek megfelelo kulfoldi segitsegek hianyaban sikereskedni a kegyetlen dictatura ellen.
    A masodik ok ,hogy mi magyarok nagyon hasonloak voltunk a szomszedos europai nemzetekkel.Kultura, vallas, tortenelmi, s minden mas vonalon. S hogy mi csak kb. 200,000 menekultunk.Nem volt kozottunk europa elleni terrorista. A Syriaiak, s sok masok is kozottuk, meghaladja az otthontalanok szama a 10 milliot.
    Azert is az egyedulli megoldas a [pusztitasoknak veget vetni, hogy mind haza tudjon menni, eletuket, otthonaikat, hazajukat ujraepiteni.

  • György Lázár

    Kedves gyuri10,

    Csak egy rövid megjegyzés. Stark Tamás tartott az idei AHEA konferencián egy fantasztikus előadást részletesen bemutatva, hogy a mostani menekültellenes retorika szinte mondatra ugyanolyan mint az egykori galíciai zsidók bevándorlása elleni kampány szóhasználata. Én különösen izléstelennek tartom, hogy egy menekült, úgy tűnik Avi Ben Giora letelepedési lehetőséget kapott Ausztriában, most azért lobbizik, hogy mások ne kapják meg ugyanazt a lehetőséget, amit ő megkapott.

    http://ahea.net/conferences/2016/submitted-papers?memberpapersuser=Stark%2C+Tam%E1s&memberpaperstopic=History

  • György Lázár Kedves Lázár úr. Nem sokszor szoktam egyetérteni Avival, de ebben teljesen egyetértek. Ahogy a muszlim bevándorlók viselkednek például Franciaországban, Olaszországban, Svédországban és Angliában, az embertelen. Az még hagyján, hogy megint zárni kell az ajtókat, riasztókat kell felszerelni, nem lehet a kertben kint hagyni semmit és már az autókat is zárni kell. Ezt meg lehet szokni, a magyaroknak ez nem szokatlan. Itt ez mindig csendes csodálkozást eredményez irányunkba, de már leszokóban vagyunk. Az utcán muszlimok zaklatják a nőket már az öltözékük miatt is, Svédországban már nyíltan üldözik a zsidóságot a „békés” menekültek. De az, hogy a muszlimok zaklatják és támadják a svédországi zsidó populációt, az természetes, hogy nem tetszik egy zsidónak (sem). A megelőzés mindig könnyebb, mint a kialakult helyzeten változtatni. Nem vagyok zsidó, de már engem is oktatott ki arab Bécsben, hogy takarodjak az ő!!!! országából (rászóltam, hogy nem illik szemetelni és köpködni). Az arckifejezését sajnos nem tudom ide rajzolni.
    A menekültek addig menekültek, amig az EU területére lépnek. Abban a pillanatban, hogy az EU-ban földet érnek, már nincsenek életveszélyben, milyen alapon akarnak diktálni? Milyen alapon akarnak ők helyet választani és milyen alapon követelnek egyre többet, egy durvábban? Most ég Calais, mert nem tetszik a „menekülteknek” a történés. Ezek nem egyedi esetek, még akkor sem, ha belső provokátorokra fogjuk. Azt mondják, Európának el kell bírni. Persze, csak a terheket a szegény réteg viseli, aki például itt vagyonokat fizet az óvodáért, míg a menekült ingyen hordhatja a saját féltucat gyerekét. Persze nem csak az anyagi terheket viseli, hanem a viselkedésüket is neki kell elviselni. Lehet, hogy majd egyszer európaiak lesznek, de ez nem most lesz (ha lesz), most mindent tönkretesznek maguk körül, és mindenkinek egy élete van, az európai kisembernek is. Ha valaki használja a Csatornát, fogalmat kaphat a menekültek kultúrájáról. Muszlim találta ki a közmondást, rossz szomszédság török átok. Most azért szívnak az európai társadalmak, mert nagyhatalmak harcolnak a hatalomért, és hát Európa gyengítése is jó nekik.
    A befogadás is kétesen hangzik. Igen befogadtak minket is. Legálisan jelentkeztünk, ott lakunk, ahol állást kaptunk, sosem követeltünk semmit, és egy cent segélyt sem kértünk és kaptunk.
    A fő utcán lakó zsidókat sem dobáltam meg, és a lengén öltözött lányokat sem zaklatom, nem követelek magyar iskolát és téliszalámit. Az „őslakosokat” sem akarom elüldözni a szomszédból.
    Megértem Avit, hogy végre békében élhet, és most az ellenségeit mellé akarják telepíteni. Azért ezek a békés szírek ha jól emlékszem már el akarták taposni Izraelt, méghozzá nagyon bátran négyen szövetkezve. Azóta sem változott a hozzáállás, miért szeretné Avi őket?
    Örülök, hogy Kanadában olyan simán ment a beolvasztás, Európában ez nem sikerült. Minél többet kapnak, annál többet követelnek.
    Egy húsz éves patkány megerőszakolt egy 10 éves osztrák kisfiút. A legfelsőbb bíróság visszautalta a tartományi bíróságra, mert nem bizonyított, hogy az arab taxisofőr értette, hogy a 10 éves fiú!!!! nemet mondott (remélem csak rossz fordítás). Tessék mondani, tényleg ilyen hülye a nagy fehér ember? Azon vitatkoznak a Skandinávok, hogy az erőszakoló kiutasítható e?
    Követelik a női orvost, nem nyúlhat orvos a nőkhöz, de követelik a tolmácsot. Nem kérnek, követelnek! És az állam az orvost kötelezi a tolmács beszerzésére, a saját országában. Ez tényleg normális?
    Könnyű válasz, hogy rasszista vagyok. Nem vagyok. De elutasítom ezt a fajta embertelen viselkedést, akármilyen színű is az elkövetője. A liberalizmus nem azt jelenti, hogy keblemen melengessem a viperát.

  • Lázár úr!
    Megtenne nekem egy nagy szivességet? Nevezetesen, hogy nem fáraszt olyan dolgokkal amik nem is léteznek csupán a maga eszement hülyeségei. Elnézést de ez nem Németország ez Ausztria ergó a maga német törvényei(mert ezek még Németországban sem léteznek)túlon túl nem igazak. Ki mondta azt egy szóval is, hogy ellene vagyok, hogy letelepedjenek? Először is mint írtam nem vagyok osztrák. Másodszor ebből kifolyólag nincsen szavazati jogom. Harmadszor. Feltennék magának egy kérdést. Maga hajlandó volna befogadni ezek közül egyet is? Hajlandó volna a jövedelme minimum húsz százalékát ezeknek odaadni? Izgatottan várom a válaszait. Tudja van egy mondás: aki nem adott kalácsot ne adjon tanácsot. Úgy mellesleg nem akarnak észrevenni egy dolgot, és ez nem összeesküvés elmélet. Létezik egy olyan csoportosulás amelynek kifejezetten az az érdeke hogy Európát destabilizálja, helyi háborúkat robbantson ki és irányítása alá vegye egész Európát. Nem Németország az. Németország csupán egy általuk rángatott és irányított ország. Merkel asszony sopánkodik de pontról pontra igyekszik áthajtani amit követelnek tőle. Két név: Goldmann Sachs, Barazzo avagy egy harmadik Junker. Megtudná mondani, hogy ugyan kik választották meg őket? Mert nem volt semmiféle szavazás, hogy kvázi ők mondják meg a frankót. Ezek az emberek egy csoportosulás tagjai akik pénzzel megvesztegétesekkel és még ki tudja mivel hatalmukba akarják keríteni Európát. Félre ne értsen: itt most nem a zsidók ellen amúgy is nagyfokú gyűlöletet akarom szítani. Puszta véletlen, hogy Goldmann Sachs zsidó.Ha kicsit megkapirgálná, hogy ugyan mi érdekük van abból, hogy erőszakosan beakarnak telepíteni embereket Európába. Nos én megmondom magának. Egyszerüen és nagyszerüen kiakarják piszkálni mindenhonnét azokat a munkaerőket akik már drágák. Olcsó igénytelen emberanyaggal akarják Eupát elárasztani,és a sok vadbarom tőkés nekik tapsikol, mert azt hiszik ezáltal megduplázhatják az éves hasznukat. Lehetséges, de hogy csak egy töredékét fogják megszerezni az biztos. Hogy alátámasszam egy kicsit a mondandómat. Van fogalma arról, hogy manapság egy fiatal egyetemet végzett házaspárnak mekkora kezdőtőke kell az életben? Nem írok számot de nagyon sok.Lakás munkahely havi bevétel rezsire erre arra. Ha nincsen esetleg gazdag szülő vagy rokon akkor szinte lehetetlen feladatok elé vannak állítva. Egy életre eladósítja magát valami banknak, avagy élete végéig rabszolgaként gürizik. Ha nem hisz nekem akkor olvasson el egy kis nemzetközi statisztikát. A fehérek népszaporulata éves szinten messze alatta van a sárgák vagy az úgynevezett harmadik világ szaporulatának. Ez nem rasszista uszítás ez tény sajnos. Nem mondom azt hogy ne szaporodjonak ezek a rasztok de miért nekünk más kultúrához szokott embereknek kell róluk gondoskodni? Szaporodjanak de próbálják meg saját maguk eltartani magukat és ne akarjanak mások nyakán élni. Ennyi és nem több. Gondolom magának sem lesz mindegy, hogy unokái azért nem fognak tudni a világban boldogulni mert előttük minimum ötven haramadik világbeli fog sorbaállni és inkább őket fogják alkalmazni olcsóságuk miatt mint a maga rokonait. Gondolkozzon el ezen egy kicsit. Ha meg annyira nem ért ezekkel a gondolatokkal egyet akkor fogadjon be legalább egy menekült családot a saját házába. A nagy kommunisták is azt hirdették úton útfélen, hogy mindenkinek ugyan annyit és mindenki egyforma. Na igen! Ők lefölézték a hasznot éltek mint a kiskirályok és port hintettek az emberek szemibe. Aki meg azt mondta szintiszta hazugság az amit prédikáltok azt gyorsan „hidegre” tették és kivonták a forgalomból. Nem változott sokat a világ csupán a módszerek lettek mások

  • Bendegúz79 és Avi Ben Giora!

    Nem értem, mire felmentés az, hogy a magyar menekültek csak 200 ezren voltak – és? Státuszukat tekintve akkor is csak menekültek voltak(már aki!)max. annyival voltak szerencsésebb helyzetben,hogy senki sem kezdte el vizsgálgatni, hogy ki az aki valóban „forradalmár” és ki aki csak gazdasági menekült,vagy netán ahogy fentebb is olvastuk, a csőcselék horda tagja azaz köztörvényes bűnöző!
    Igaz, az utóbbiak később horogra akadtak – sajnos nem mindenki- ettől függetlenül menekültnek tekintettek mindenkit,és ugyanolyan elbánásban részesítették még azt is akit csak a lehetőség vonzott, valójában a kutya sem üldözte. Ezzel aztán sokan vissza is éltek, és én személy szerint úgy látom, ma azoknak a legnagyobb a hangjuk menekültügyben akik maguk is azok voltak valamikor, vagy pl egyáltalán nem bizonyosodott be hogy bármit is tettek volna amiért menekülőre kellett volna fogniuk a dolgot – de utólag, 60 év elteltével ez olyan jól hangzik !
    Ha jól emlékszem Mécs Imre nyilatkozta néhány éve, hogy ha annyi „56-os” lett volna valamikor mint ahányan ma abból óhajtanak „profitálni” ill. megélni, bizony vastagon megnyerték volna a forradalmat! (hasonlóan a partizánokhoz) Lehet, hogy így van, nem tudom.
    Egyébként pedig a menekültek már nagyon szeretnék, ha véget érnének az öldöklések, pusztítások és visszatérhetnének a hazájukba, még akkor is ha ott az ég világon mindent újjá kell építeniük, de legalább a saját földjükön vannak. Senki ne gondolja, hogy nagy gyönyörűség nekik ez a függőségi helyzet ez a kiszolgáltatott állapot!
    Minden ellenkező hiedelemmel ellentétben emberekről- nem vademberekről – beszélünk, akiknek a hazájukban házuk,földjük,lakásuk volt,szakmájuk, állásuk,van ki kétkezi munkából élt mert iparos volt, földet művelt és nagyon sok közülük a tanult ember! Vannak persze iskolázatlanok és képzetlenek is, mint mindenhol – őket otthon kellett volna hagyni ágyútölteléknek?! Aki családostól,gyerekekkel, feleséggel útra kel a bizonytalanban, életét kockáztatva menekül, úttalan utakon gyalogol több ezer kilométert, átkel tengeren és vízen olyan sehonnai lélekvesztőkön hogy mi abba a szárazföldön sem ülnénk bele – mentve a még menthetőt,az garantáltan nem terrorista!
    Biztos, hogy nem csupa jó szándékú kiscserkész, és vannak köztük is bűnözők, vagy bűnre hajlamosak – itt nincsenek? Máshol nincsenek? – ja persze, van elég itthon is, Európában is, nem kell az utánpótlás…! Legalább önkritikusan nézzük a helyzetet.
    Amennyire lehet meg kell vizsgálni, ki a valóban menekült és ki az aki csak úgy jött szerencsét próbálni,de ha egyetlen egy valóban menekültet sem engedünk be sehova – azok a terroristák akik nyilvánvaló szándékkal be akarnak jönni akkor is bejönnek ha triplakerítést vonunk egész Európa köré, és ágyúval lőnénk még a verebeket is, legfeljebb nem gyalogosan a többivel együtt érkeznek!
    Hazájukban már nincs ép ház,kórház, üzlet stb rommá törve, pusztítva az egész város – lakhatásra, mindennapi életre abszolút alkalmatlan, de azért maradjanak ott a férfiak, a fiatalok és harcoljanak! Ki ellen és mivel? A robbantások és a bombák ellen – ágyútölteléknek?
    Igen, Bendegúz helyesen állapítottad meg, hogy az „..egyedüli megoldás a pusztításnak véget vetni, hogy mind haza tudjon menni…stb” na ez ügyben történik e valami, ki és mit tesz azért, hogy a pusztítás véget érjen,és újjáépíthessék otthonaikat? Gyanítom, ide már kevés lenne a fiatal férfiak hada géppuskával a kezükbe, növelve az áldozatok számát – ez már némileg magasabb politika!
    Fogalmam sincsen mit kéne tenni és kinek, azt sem hogy egyáltalán tudja e valaki a megoldást – de mélységesen megvetem, amikor valaki a fotelból osztja az észt és harcra, kitartásra buzdít másokat, miközben ő maga annak idején nem harcolt, nagy valószínűséggel ma sem lenne képes rá(ezt talán még meg is értem – nem mindenki forradalmár alkat) viszont ez első adandó alkalommal még idejében lelépett!

    Még egy rövid megjegyzés – Imádom, mikor az európai, főleg a magyar kultúra és az idegen kultúra különbözőségéről beszélünk, azt „féltjük”! Milyen kultúráról beszélünk emberek? Szigorúan a magyar mellet maradva, tudja e azt úgy általában a menekültekkel riogatók zöme, hogy Magyarországon a szegényebb falvak sokaságában nem hogy épített angol WC nincs, de közönséges falusi budi sem, vezetékes víz, vagy normális fűtés pláne, a 20. században felszámolt TBC újra terjed, az egyéb fertőzéseket terjesztő rágcsálók kiirthatalanok, és már a nagyobb városokban is megjelentek! Még mindig vannak települések, tanyák, ahol a villany kuriózum, ahol meg lenne, ott már ezeregy éve kikapcsolták, az erdőszélen fűtés céljából összeszedett rőzséért súlyos büntetés jár, a gyerek meg azért nem megy az iskolába – jó esetben! – mert nincs cipő a lábán! Azért írtam, hogy jó esetben, mert ott legalább szükségét éreznék, rosszabb ahol cipővel együtt sem, mert minek? Úgyis lopásból és egyéb „szerencsejátékból” fog élni, mint a felmenői, hiszen tisztességes megélhetést biztosító munka nincs, egyhamar nem is lesz, és senkinek nem fontos, hogy Kövi Dinka gyereke rendesen megtanuljon írni olvasni, hogy valamelyest boldoguljon! Tele vagyunk funkcionális analfabétákkal – de „eltérő kultúráról” értekezünk! Eltérő is csak ott lehet, ahol kultúra egyáltalán van, mert igaz, hogy a fentebb leírtak a szegénység különböző szegmensét világítják meg, de vajon nem egyikből következik a másik?
    Lehet, hogy attól a néhány ezer menekülttől akit átmenetileg be kéne fogadnunk, még tanulnánk is valamit?
    Nem tudom ugyanis, hogy a kb 18 ezer, jó pénzért (letelepedési kötvény) idetelepített „szalonmenekülttől” akik persze nem a sárban gyalogolva, kutyákkal fenyegetetten érkeztek, van e mit tanulni?

  • Avi ben Giora:
    „Úgy mellesleg nem akarnak észrevenni egy dolgot, és ez nem összeesküvés elmélet. Létezik egy olyan csoportosulás amelynek kifejezetten az az érdeke hogy Európát destabilizálja, helyi háborúkat robbantson ki és irányítása alá vegye egész Európát. Nem Németország az. Németország csupán egy általuk rángatott és irányított ország. Merkel asszony sopánkodik de pontról pontra igyekszik áthajtani amit követelnek tőle. Két név: Goldmann Sachs, Barazzo avagy egy harmadik Junker.”

    Ilyeneket én is olvasok néha, csak egy kicsit más nevekel. Például Rotschildok, Soros György, Bilderberg-csoport, esetleg Simon Peresz, stb. Ja, és nem feltétlenül a KMH-n, hanem neonáci, hungarista antiszemita honlapokon. Barna úr, nem tévesztett Ön véletlenül házszámot, biztos abban, hogy jó helyen jár, a KMH-n akart hozzászólni?

  • „Nem tudom ugyanis, hogy a kb 18 ezer, jó pénzért (letelepedési kötvény) idetelepített “szalonmenekülttől” akik persze nem a sárban gyalogolva, kutyákkal fenyegetetten érkeztek, van e mit tanulni?”

    Már hogy ne lenne! Itt van például mindjárt Orbán új szomszédja, az Orbán-familia üzletfele. Tőle csak van mit tanulni, nem?
    http://index.hu/belfold/2016/10/19/orban_szomszedja_fbi_korozott_ghaith_pharaon/

  • @ Besancon;
    Nem, nem „felmentes” az hogy 1956-ban csak 200,000 mgyar menekult nyugatra, s ma a Syriai tomeg meszarlasok tobb millio „menekultet” indidtott Europaba. Mert nem csak hogy kb. 10 milliok vannak ma menekult satorokban a kornyezo orszagokban, de meg eszak es kozep Afrikabol is ozonlenek a menekultek. Legyenek azok sokai csak „gazdasagi menekultek” vagy bar mi mas is, de az mind problema Europanak.
    Az egyedulli indito oka annak a haboru a nagyhatalmak civakosadsa a hatalmi elonyokert, s a vilag tulnepesedese.
    No de mit tehet, vagy mit hajlando a vilag tenni abban?
    A valasz sajnos, hogy semmit. S azok a problemak csak novekedni fognak. Keszulj arra !

  • Göllner András

    Kedves kritikusaim. Várjatok még egy kicsit. Most nem érek rá veletek foglalkozni. Csupán annyit előlegeznék most meg néktek, hogy ha az elmélet eltér a gyakorlattól, akkor meg kell vizsgálni ennek az okát. Vagy az elmélettel, vagy a gyakorlattal, vagy mind kettővel gond lehet. Világos ? Majd folytatjuk, jó ?

  • Besancon,
    a fotelodban űlő humanizmusodat nagyon nagyra értékelem.Ha majd a saját lakásodba is befogadsz két,három húsz és harminc év körüli megszállót és akkor sem fogsz más véleményt alkotni,mint manapság,ha feleséged,lányod vagy akár fiad is az iszlám kultúra elfogadóivá kényszerülnek válni,akkor elismerem,hogy nagyszerű EMBER vagy.Amíg ezen a tűzkeresztségen nem esel át,azt hiszem teljesen jogtalan megvezetés a más emberek humánumára apellálva oktatgatni. Más oldalról nézve:Európa és Magyarország is rászolgált egy”új világrend”megélésére.A civilizációt és az eddig elért eredményeit a világnak nagyon sajnálnám,ha el kellene siratni.Ha a Te értékeid szerint lesznek a megszállók elrendezve,bizony erre is fel kell készülni.

  • Aurora Boreálisz

    .

    Amikor csak olvasni mkezdtem, rögtön rádöbbentem, hogy ki a szerző: Avi ben Giora.

    Nemcsak a pongyola magyarsága, de az „adatokkal” történő zsonglőrködése, valamint az a fontoskodó, primitív, szinte már rasszista megközelítés, ahogy a régi és az új menekülteket összehasonlítja…

    Egyszóval pocsék egy cikk.

    .

  • Aurora Boreálisz

    Besancon!

    )))) 😀 (((( 😀 )))) 😀 ((((

    .

  • Avi,
    még annyit kérek Tőled,hogy ha lehet ne piszkítsál bele a saját tányérodba,mert a sok rohadék ezen kacag és sunyítva boldog.Az ő gyűlöletüknek Te is alapanyaga vagy,tehát ne szolgáltassunk anyagot a rabló gyilkosok indulatainak igazolásához.

  • Avi Ben Giora
    2016 október 28
    4:38 de.
    Kitűnő elemzés volt! Gratulálok!

  • Llanfair és Avi ben Giora,
    olyan szánalmas butaságra vall hogy, a rég lerágott csontot emésztés után is újra tisztára akarják itt egyesesek szopogatni, már mindenféle lehetséges szempontot átrágtunk és a józan érvek-ellenérvek felvonultatása után egyértelmű hogy, kiknek az érdeke Európa etnikai, kultúrális és gazdasági devalválása és miért, ne bosszantsátok fel magatokat a fizetett vagy agysorvadásban szenvedő provokátorok gyermeteg magyarázkodásaitól! Egyébbként szerintem mindketten nagyon értelmesen, érthetően, diplomatikusan, humánusan és abszolut reálisan foglaltátok össze ennek az úgynevezett migráns mizériának a lényegét, én -a megkövezés vállalásával- egyszerűen egy galád, alattomos és kurva rosszul álcázott Európa elleni globális gazdasági és média összeesküvésnek tartom! Bár ne lenne igazam! Viszont az nagyon bíztató hogy, egyre több ember ébred fel mákonyos csipkerózsika álmából és kezdi kapisgálni a lényeget!
    ( És a félreértések elkerülése végett az összeesküvés láthatatlan bajnokai címszó alatt még véletlenül sem a „tudjukkikre” gondoltam, annál inkább a Gyulánk által sokszor emlegetett piramis csúcsán levőkre!)

  • Orsós úr!
    Remélem a megállapítása, hogy egyre többen kezdenek felébredni igaznak fog bizonyulni.
    ( És a félreértések elkerülése végett az összeesküvés láthatatlan bajnokai címszó alatt még véletlenül sem a “tudjukkikre” gondoltam, annál inkább a Gyulánk által sokszor emlegetett piramis csúcsán levőkre!)

  • Csatlakozom „Figyelohoz” congratulalni Avi Ben Giora sorait. Igen, az a tagadhatatlan valosag, barmit is veltek mind a Muslim saskajarasrol. Avi irta a valosagot,mind az tagadhatatlan.
    Mind a olvasott hozzaszollasokbol nem ertem hogyan rontotta az „unnepet” az osztrak sajto? De fokent , hogy senki nem mutatott a pontra hogy miert ket tucat europai nemzet oly husegesen volt hajlando nemzeti fuggetlenseget az autobusz-ala dobni. Fokent azok akik oly sokat szenvedtek az idok soran az idegen fasiszta es kommunista uralom allat?
    Az EU, nem csak hogy a leg-nem-democratikusabb politicai intezmeny,de tulteve meg a proletardictaturan is. A bankarok es ugyvedek dictaturaja. Meg a Kremln sem (sem a Sulejman, sem a Habsburghs) nem kenyszeritette magyarorszagot befogadni onhatarozata ellenere tobb-tizezer teljesen idegen szarmazasu es kulturaju lakossagot. Hasonloan minden mas nemzetet.
    Mindenki feladta nemzeti onallosagat, de miert ? Az az en kerdesem. Van valasz rea ?

  • Avi Ben Giora, csatlakozom a többiekhez, remek a beírásod.
    Ehhez hasonlót szeretnék olvasni az osztrák belpolitikáról a közelgő elnökválasztás fényében. Előre is köszi.

  • Göllner András

    Kedves korlátlan Iszlámofóbiásaim !!

    Nem szeretnék hosszas vitába keveredni veletek, mert erre nem érek rá. Mi több, ezt nem érdemeltétek ki, azzal a magatartásotokkal, amit itt nap mint nap eljátszotok. Ezért rövid leszek.

    Először is: a fazont nem illik a szezonnal keverni. Eddig követni tudtok ? Oké.

    Azt se illik tenni, hogy a vitapartnereinknek olyan álláspontokat tulajdonítunk, amelyeket nem képviselnek. (Hogy miért nem ? Hát azért, mert az ilyenféle vitamódszert már évszázadok óta kitiltottuk a racionális érvelés fegyvertárából. Világos?)

    Akkor most röviden, 3 pontban összefoglalnám nektek a mai leckét. Aztán majd marakodjatok én kint leszek a konyhába, a Vizváry Mariska-nénivel.

    1. Eszem ágában sincs azt szorgalmazni, hogy Avi, vagy az én drága Zsidó barátaim, olyan emberek közt éljenek akik nem tudják őket zsidó származásuk miatt elfogadni. Aki nem hajlandó a zsidókat, vagy bármilyen más nemzetiséget elfogadni annak nem Európában, hanem egy börtönben a helye. Ez teccik ?

    2.A szabadkőművesség nem támogatja Európa elárasztását Muzulmánokkal. Ez ugyan az a hülye, hazug szöveg, mint az, amely szerint a szabadkőművesség a Trianoni békeszerződésnek a forrása, vagy az, hogy a zsidóság pedig a keresztény magyar nemzet megszűntetésére hivatott. Az hogy ilyen hülyeségeket, egy szíriai vagy egy magyar zsidó-ember ismételget, csupán azt bizonyítja, hogy a zsidók és a szíriaiak közt is vannak idióták. Oké ?

    3. Én nem tudnék arról, hogy valaha is azt javasoltam volna, hogy Európa, vagy Magyarország tegye korlátlanná a Muzulmán vagy bármilyen népek bevándorlását. Ezt még Merkel se javasolja. A korlátlan bevándorlás óriási veszélyekkel jár. Megismételjem ? Mér, egyszer nem elég ?

    Akinek mondjuk egy diónyi esze van, az a szabályozott, fenntartható és az integráció elveire építkező bevándorlás híve. Ez nagyszerűen működik Kanadában. Erre képtelen az EU, a mi Orbán Viktorunk, illetve mind azok, akiket Orbán Viktorunk, és a „Muzulmán áradattal” riogatók, alaposan beetettek.

    Orbánnak esze ágába se jut emberként kezelni a menekülteket. Ebből képtelen lenne politikai tőkét kovácsolni magának. A cigányokat, csupán azért tűri meg, mert már nagyon régóta itt vannak a nyakán, mi a túrót csináljon velük, mondja. A zsidókat is csupán azért tűri el, mert neki is, mint Horthynak, még szüksége van rájuk, illetve azért, mert ha eteti őket, akkor pontokat szerez magának a tőzsdén. (Ha ez nem így lenne, akkor magyarázza már meg valaki, hogy mi a túrónak siratja Csurkát, minek tünteti ki Bayer-t, miért állítgat szobrokat azoknak, akik zsidógyűlöletre nevelik a magyart !!!) Hé ????

    Ahhoz, hogy a fenntarthatóság és az integráció elveire építkező bevándorlás jól működjék, hogy a Muzulmánok ne vegyék el a bennszülöttek munkahelyét, ne robbantsák fel a zsinagógákat, ne erőszakolják meg a szép magyar csajainkat, csupán jobban oda kell figyelni arra, hogy kiket engedünk be, milyen ütemben, és arra is, hogy ha már itt vannak köztünk hogyan bánunk velük, hogyan segítjük támogatjuk társadalmi integrációjukat. Az amit Órbán művel, kedves Zsidó barátaim, az nem kóser.

    Aki azt állítja, hogy a Muzulmán vagy nem akar, vagy képtelen integrálódni annak a Lipót mezőn a helye. Én az Avi-nak azt tanácsolnám, hogy nézzen itt körül Kanadába, utána hívja fel a londoni főpolgármestert, és kérdezze meg tőle, hogy mit keres az Old Baily táján, mért nem ragaszkodik ahhoz hogy egy szemetesautó hátsó lépcsőjéről üríti ki a kukás dobozokat.

    Az Arabok és a Zsidók évszázadokon át békésen egymás mellett éltek, tisztelték egymást, egymás szokásait. Ami ma folyik ezeken a tájakon az nem természetes, azt az Orbán-féle, Prohászka féle gyűlöletkeltőknek, a Bayeroknak, a Bin Ladeneknek, a Wahhabista, anti-szekuláris teokrácia műveletlenségének köszönhetjük illetve annak, hogy egyre többen, ezeken az oldalakon is, az Arabokból, Muzulmánokból fajilag, alkatilag, erkölcsileg, szellemileg, emberileg, vallásilag, nem embert, hanem szart próbálunk faragni. Én ezt az utóbbi szemléletet tartom ellentétesnek Európa civilizált normáival, ezt a magatartást tartom jövő nemzedékeink számára életveszélyesnek.

  • András 7:49

    🙂 a köbön

  • Kedves András!

    Igen, ez egy kedvenc hazugság, hogy „a Szabadkőművesség* a Trianoni Békeszerzősés forrása”.
    Álljon itt egy erre nézve is tanulságos történelmi esemény. Az Első Világháború kitörése idején a Magyarországi Nagypáholy levelet intézett az Angol Nagypáholyhoz, hogy így, meg így, a gyakorlatban működjenek együtt a háború megakadályozására… Az sk. kézbesített levelet egyetlen szó válaszra sem méltatta a címzett…
    Így tevődik fel a kérdés, hogy „A Szabadkőművesség”, vagy az azon kívül álló valamely érdekszféra csinálta e azt a világégést, amit egy mindenek felett álló gazdasági érdeknek, azaz tőkének nevezünk ? Szerintem a kérdés költői…

    Üdv V
    ˙

    .

    * Abban az időben, még az ún nagy-Magyarországon, ez a legjobb, élenjáró magyar szellemi értéket hordozó humánus alapokon álló szervezet több-tízezres létszámot tudhatott a magáénak.

    .

  • Göllner András
    2016 október 28
    7:49 du.
    Amit te öntelten és önkritikátlanul ide tálalsz, az mind ex katedra? Mikor jössz rá hogy, ez itt nem kizárólag a te katedrád?
    Pá Pubi!

  • Hat ezt az alanyt igazan megivitattuk reszletekben. Nemely velemeny a fejen utotte a szeget,masok hosszu szofoso, het es nyolc soros mondatokkal magyarazva a magyarazhahtlanokat.
    Csupan egyett szeretnek megtudni Kanadai magyar testvereimtol, mivel tobben a mai Musulman menekulteket hasonlitottak az 1956-os magyar forradalmarok menekulesehez,hogy mi az allasponjaitok az EU menekultek befogadasi quotajarol?
    Az hogy az EU mandatum koveteli hogy Magyarorszagnak be kell fogani 65,000 Muslim (Szyriai, Afghan,Pakistani, Somaliai, Yemeni sot eszak es kozep Afrikai) menekult-bevandorlokat.
    Elfogadhato-e az, IGEN vagy NEM.

    Az Orban kormany nepszavazasara tette azt fel, azomban a mgyar nep elhanyagolta azt a lehetoseget, s az most mar kerdesen kivulli nekik.
    Az EU hatarozata az ma a torveny, tetszik-e vagy nem.
    Oda a nemzet szuverinitasa !

    Hasonloan a Lengyelorszag, Szlovakia es Cseh orszag is tiltakozik az EU quota ellen. Fognak talan mind eggyuttesen cselekedni mint az Angolok ?

  • „mert Ő Ausztriában van, és nem több ezer kilométerekre, mint mi akik osztjuk az észt kíméletlenül…”
    Na ez abszolút igazságot fogalmaz meg!

    Röviden,tömören!
    Figyelembe kellene venni!

  • …” A cigányokat, csupán azért tűri meg, mert már nagyon régóta itt vannak a nyakán, mi a túrót csináljon velük, mondja….”
    Andráska : Kanadádnak első dolga az volt , hogy megszüntette a cigányok bevándorolhatóságát!!! Nem kellettek nekik sem !!! Miről is beszélsz? Nektek nem ?Másnak igen ! Ez az ” egyes ” beszéd!
    Tiszteletteljes Üdvözlettel Andráskának , a katedra „ördögének”,a mindent jól tudónak és csak a saját véleményét mérvadónak és követendőnek ( – mint az egyetemen,mert ott kénytelenek jópofát vágni a diákok mindenhez – ! )

  • Andráska : Tőled idézet :::

    …”csupán jobban oda kell figyelni arra, hogy kiket engedünk be, milyen ütemben”….
    Na hát ez az !!! Pontosan a magyarországi politika volt az aki az esztelen bejövetelt kifogásolta. Majd nekünk estek!!!Beengedésről beszélsz? Nem ez történt : beözönlöttek,bejöttek , ha akartuk ,ha nem!! Majd amikor ellenőrzötten akartuk,hogy bejöjjenek-mindenki Magyarországnak esett.Majd Merkel asszony hívószavára mindenképpen Németországba akartak menni,mindegy,hogy közben milyen országok vannak,azokon nekik joguk volt átgázolniuk,valószínű vallásuk tette ezt lehetővé-)de lehet,hogy nem.), mintha ezen országok nem is lettek volna! Kanadából nem látszik,hogy egy iszlám vallás jellegű megszállás alatt van Európa,megváltozik belső összetétele stb.-mivé válik Európa–mert előbb-utóbb minden országra át fog ez terjedni! Közel-keleti miniszterek,stb.lesznek és akkor jöhet a keresztények totális kiirtása! Ez egy folyamat,melynek valamilyen kezdeti szintjén vagyunk ,a jövőt látni lehet-bár erre nem mindenki képes-Lásd pl.Amerikát :Afroamerikai elnök,London-polgármester,stb,stb,ez terjed mint a járvány — amikor már nagy baj lesz akkor már hiába veszel majd elő más filozófiát Andráska! Arról nem is beszélve : Európában megágyazódik egy újabb zsidóellenesség : nem az európaiak részéről!
    Amerika miért nem vesz át 500 000 vagy egy millió fő migránst,menekültet ???-hisz sok helyzetének ők a közvetlen okozói!!! Kanada miért nem vesz át 2-500000 fő menekültet–elég nagy ország! A nagy arab országok miért nem vesznek át ugyanennyit??? Csak Európára,az itteni nemzeti államokra akarjátok kényszeríteni???!!!
    András ! : Úgy hiszem egy kicsit el kellene vonulni 5 évre egy erdőbe és tiszta fejjel visszajönni,és mindent más megvilágításban látnál!
    Megvilágosító üdvözlettel.

  • Nahát ebben a részben meg abszolút amit csinálsz : mindent ráfogsz mindenki másra , pedig okozója többnyire a liberalizmus ! Az amerikai liberalista
    politika mely rá akarta a liberalista demokráciát erőltetni közel keletre : és ennek minden bajával Európa küzd meg, itt akar minden lecsapódni.Amerikának át kellett volna telepíteni a bajban lévő embereket és amikor elűzte a „hatalmasságokat” a közel-keleti országokból,akkor visszavihette volna őket , mert már amerikai demokrácia lett volna ott! :
    …”Az Arabok és a Zsidók évszázadokon át békésen egymás mellett éltek, tisztelték egymást, egymás szokásait. Ami ma folyik ezeken a tájakon az nem természetes, azt az Orbán-féle, Prohászka féle gyűlöletkeltőknek, a Bayeroknak, a Bin Ladeneknek, a Wahhabista, anti-szekuláris teokrácia műveletlenségének köszönhetjük illetve annak, hogy egyre többen, ezeken az oldalakon is, az Arabokból, Muzulmánokból fajilag, alkatilag, erkölcsileg, szellemileg, emberileg, vallásilag, nem embert, hanem szart próbálunk faragni. Én ezt az utóbbi szemléletet tartom ellentétesnek Európa civilizált normáival, ezt a magatartást tartom jövő nemzedékeink számára életveszélyesnek”…
    .
    Elgondolkodtató üdvözlettel

  • Göllner András

    @ Tóth Péter

    Figyelj Peti. Veled nem érdemes vitatkozni. Kidobott idő. Beszélgess az Akivával, meg a többi tökkel ütöttel aki itt pattog. Oké, kiscsákó ?

  • Igen Kedves Göllner András!
    Igazán köszönöm megtisztelő véleményed.Úgy látom sok mindenben egyet értünk,—csak nehéz elviselni.Hogy mivel ütött — nem számít, mert nem fájt!
    A ” kiscsákó ” az nagyon tetszik !!! Sajnos már réges-régen túl vagyunk rajta!!!
    Kedves Andráska !Megkülönböztetett üdvözlettel köszöntelek! Ígérem értelmes hozzászólásaid folyamatosan figyelemmel kísérem és tanulni fogok belőlük!Ez sosem árt! Valószínű rám is fér !Rád figyelő üdvözlettel …”kiscsákó”…

  • Seres Róbert

    gyuri10
    2016 október 27
    4:40 du.
    Kedves Gyuri bácsi,
    sajnos Avi ügyetlen vagy óvatlan elszólásai sokkal leplezettlenebbül és részletesebben fenn vannak az interneten mint ahogy Ő bután felhívja rá az ellendrukkerek figyelmét, de mondjuk azért jogos a tapintatos dorgálás, sajnos léptem már én is ebbe a cipőbe!

  • Göllner András
    2016 október 28
    7:49 du.

    2. Én nem vagyok tanár, de történelmet tanultam! A francia politikusok (ezen belül a szabadkőművesek) az első világháború első napjától az Osztrák-Magyar Monarchia szétszedésén serénykedtek. Fölkarolták a Monarchia ellenes emigráns cseheket, románokat. Magyarországból kb. Pestet hagyták volna meg, a Dunántúl szláv korridorként működött volna. Eredmény: 2. világháború, zsidó népirtás.

    3. A történészek nem az USA csendőrködéséig vezetik vissza a menekült gondokat, hanem a gyarmatosítás koráig. Az 1950-60-as években úgy hagyták ott a britek, franciák egykori gyarmataikat, mint az eb a Szaharát. Mennyi része volt ebben az eszetlen békemozgalmaknak, amik azt elfelejtették közölni, hogy a felszabadulás után fegyverrel kereskedő puccsista tábornokok, népirtások és éhínségek is várhatnak a gyarmat lakóira?

  • tóth péter
    2016 október 30
    3:20 de.

    Orbán Viktor is mindenért a liberalizmust okolja.

    Az USA nem azért erőlteti a demokráciát, mert az milyen jó a népnek. A kétpólusú világban versenyt futott az SZU-val a kisebb országokért, hogy a szövetségi rendszerébe fogja. Ma is mi megy Szíriában, mert nem a géppuskás birkapásztorok dobálják egymásra a bombát?

  • Göllner András
    2016 október 28
    7:49 du.

    „a szabályozott, fenntartható és az integráció elveire építkező bevándorlás híve. Ez nagyszerűen működik Kanadában. Erre képtelen az EU,”
    Múltkor volt itt egy cikk a KMH-n, hogy a kanadai őslakosok nem kerülnek be a politikai pártokba, nincsenek képviselőik. Manapság lehet, hogy megengedheti magának Kanada, hogy segélyt adjon nekik, de azt már nem tanítja meg, hogy kéne luxus és alkohol helyett oktatásra, a településeikre fordítani a pénzt!

    A liberálisoknak 50 évük volt Nyugaton, hogy az integrációban fújják a passzátszelet, látjuk az eredményt. Magyarországon az elmúlt 25 évben a romák képzetlenek maradtak, bezárták a nagy gyárakat, ahol a romák tisztességesen dolgoztak, de a jogaikról föl vannak okosítva! Ez az integráció, ahogy a liberálisok elképzelik, ebből senki nem kér, köszönjük.

  • tóth péter
    2016 október 30
    3:20 de.

    Jókomám. Az amerikai „liberálisok” többnyire a filmszakmában műxenek. Akik a latrina szelepét megnyitották az arab államokban, azokmeg a republikánus politikusok voltak, élükön a félkegyelmű duplavével.
    Hogy az „Arab Tavasz”-nak mennyire nincs köze a Bush-Cheney üzleti érdekeltségekhez a Közel-keleten, azt némi turkálás után a google keresőben megtalálhatod.

  • Belzebub
    2016 október 27
    8:53 de.

    „a lakosság jelentős részében ma is épp úgy hiányzik az emberi szolidaritásnak a minimuma is, ahogy hiányzott 1938-1944-ben, vagy akár pl. 1951-ben az ún kitelepítések idején.”

    A gyodát valóban nem téptük szét becses kezünkkel, de mondjuk volt egy érvénytelen népszavazás, ahol a szavazók egy része megvezetett idős ember ráadásul.

    A régebbi eseményeknél hogy képzeled a szolidaritást? Fegyveres felkelés valóban nem volt a zsidók védelmében, gondolom nálad ez lett volna a minimum.

  • A begyepesedett agyúak megfeledkeznek arról, hogy nem mindenki integrálható. Ausztrália jó szívvel fogadta be az iszlám bevándorlókat, meg nem kevés migránst is beengedett. Itt egy kis példa azok részére akik még ma is nyomják a vörös sódert, megtévesztésül, vagy elterelési szándékkal a valódi problémáról Tessék : https://youtu.be/7kk8VKR2xgg
    https://www.youtube.com/watch?v=7kk8VKR2xgg
    Global anger
    Dozens of people have been injured in Sydney as protesters join global outrage over a movie mocking Islam See more at tennews.com.au

  • Göllner… Ezt szeretnéd látni Magyarországon ?
    https://youtu.be/-MIugCzfLU8
    https://www.youtube.com/watch?v=-MIugCzfLU8
    Muslim migrants make it clear why they’ve invaded Europe
    Best seller ‘The People vs Muhammad’ is now ON SALE at Amazon for up to 17% off the retail price!!! Get your copy today, stocks are limited! Welcome to the N…
    youtube.com