Folytatódik Vona Gábor politikai kivégzése – Fotóval „bizonyítja” a Fidesz-média Vona homoszexualitását

2016 november 14 10:12 du.57 hozzászólás

Nem titok, hogy lapunk taszítónak tartja a Jobbik politikáját. De ennél sokkal károsabb és taszítóbb a magyar társadalom szisztematikus és cinikus erkölcsi lezüllesztése, amelyet az emberiségéből végérvényesen kivetkőzött Fidesz és annak képviselői vezényelnek le. Most Vona Gáborra, a Jobbik elnökére festette rá a pártmédia a célkeresztet. Azt talán már korábbi politikusok és pártok kálváriájából is megtanulhatta a Jobbik, hogy addig folytatódnak a támadások, míg porrá nem zúzzák a célba vett személy hitelességét, tekintélyét is személyét. Ezért nem meglepő, hogy az Andy Vajna fideszes oligarcha tulajdonában álló TV2 folytatja azt a narratívát, miszerint Vona Gábor homoszexuális.

Most egy szándékosan félreértett fotót kapartak elő, amely azt hivatott bizonyítani, hogy Vona Gábornak intim kapcsolatai voltak férfiakkal. A fotót a Fidesz-médiának per pillanat segítőkezet nyújtó Terry Black nyugdíjazott pornósztár tette fel Facebook oldalára, a TV2 pedig ebbők hírt gyártott. A képen úgy tűnik elsőlátásra, mintha Vona Gábor valóban intim kapcsolatba kerülhetett egy másik férfival.

vona-meleg

Az „ominózus” fotó a 2009-es EP-választás éjszakáján készült, amikor a Jobbik először ért el komoly választási sikert és mindenkit meglepve, kétszámjegyű támogatással lépett be az Európai Parlamentbe. A fotón egy fiatalember gratulál Vonának. A kép körül nincsen semmi titkos, nem volt soha elrejtve, mindig is elérhető volt bárki számára az interneten. A fotó természetesen nem egy melegklubban készült, mint ahogy azt a TV2 és az egykori pornósztár sugalta.

Természetesen a TV2 nem egyedül vegzi el Vona Gábor ellen a karaktergyilkosságot. A komplett Fidesz-média megkapta ezt a feladatot. A Riposzt.hu és az Origo is lehozta a történetet. És mint ahogy a szégyenérzetet nem ismerő magyar pártszolgákhoz és a médiában dolgozó pártkatonákhoz illik: a cikkeket nem vállalta fel névvel egyetlen egy „újságíró” sem. Mert ha majd egyszer megbukik ez a velejéig romlott és gyomorforgató Orbán rezsim, akkor átöltözhetnek és letagadhatják egész szánalmas múltjukat.

Nem csak ezzel a fotóval folytatják Vona amortizációját. Amikor a TV2 lehozta Vona „büszke heterószexuális” nyilatkozatát, akkor szándékosan úgy vágták azt meg, hogy úgy tünjön, mintha Vona beismerte volna valamilyen szinten azt, hogy férfiákhoz vonzódik, míg elhallgatták azt a részt, amiben ezt határozottan tagadta.

Itt nem Vona Gábor szexualitása számít. Ez az ő magánügye. Ha azt mondja magáról, hogy heteroszexuális, akkor a jóízlés és a Fidesz körökben nem létező „keresztényi” meg „keresztény-konzervatív polgári” hozzáállás is azt diktálná, hogy ezt fogadjuk el tőle és lapozzunk. Sokkal inkább az számít, hogy a Fidesz számára most már túlságosan ellenzéki és önfejű lett a Jobbik. És minden eszközt be szabad vetni, ha bármilyen ellenzéki erő leszámolásáról és kivéreztetéséről van szó.

57 hozzászólás

  • Nem állok egyedül, hogy ezzel túl fogja tolni a fidesz a bringát. Mi lehet a háttér, ha ezt még úgyis be merik vállalni, hogy ennél százszor bizonyítottabb „kihágásokat” tettek vezető fideszes politikusok, ami még soha nem került a felszínre. Sokan tudják is közülük, hogy ezek már nyílt titkok, mégis bíznak benne, hogy egyrészt az ellenzék nem mer visszatámadni – ráadásul valós tényekkel, és hogy a 95%-os médiahatalmuk úgyis mindent túl tud harsogni..

  • Vérlázító gyalázat, még ha nem is velünk történik.
    De történhetne ugyanez bármelyikünkkel is!
    Ti hogy védenétek meg magatokat?

    Például, ha egy fényképen orbán megpuszil egy kisgyereket, akkor ő már visszavonhatatlanul pedofil?
    Talán nem. Áh! Nem pedofil orbán. Vagy talán mégis? Kérdezzük meg őt! Ha nem tudja megvédeni, kimagyarázkodni magát, akkor talán mégis lehet valami alapja? Biztos, hogy nincs? Hiszen folyamatosan hazudik! Lehet, hogy ebben is?

  • nem zorog a haraszt ha……..
    altalaban az mosakszik nyilvanossag elott hevvel aki…..

  • Kedves Mindnyájan,
    elhihetitek,hogy sem védő ügyvédje sem csókosa nem vagyok Vonának.
    Ennek ellenére van egy példa a karakter gyilkosság ártalmaira.Ha azt mondják,hogy kurva a nővéred,az megvan mondva és így be is ment a köztudatba.Sokára és csak nagy harcok árán fog sikerülni,hogy bebizonyítsd,miszerint soha nem volt és nincs is nővéred.Mire a bizonyítás sikerül a károsodás a legtöbb esetben vissza fordíthatatlan.

  • Barlev!

    Egyetértünk! Ahogy mondod, akkor orbánnál nemzörög a haraszt! És akkor mi van a kisfiúkkal? Kiheverik?

  • Én magát a logikát nem értem! Hogyan függ össze Vona esetleges melegsége azzal hogy megszavazták e az alkotmánymódosítást vagy sem? Azt értem, hogy ez egy kicsinyes, pitiáner bosszú a Fidesz részéről, (ami azért félelmetes, hogy már csak erre képesek) de akkor mi van?
    Az alaptörvény c. fércműben akkor sem sikerült újabb karcolást ejteni, tehát ha már – akkor valami jelentősebb visszavágáson, valami súlyosabb attitűdön gondolkodhatna el a vezérkar Habonyostól együtt mint, hogy Vona meleg vagy nem meleg! Normális ember azt gondolná, hogy oké vagy igen vagy sem -de ez kit érdekel? Valószínű azonban, hogy a Fidesz aki maga is elég alacsony szintű és hétköznapi, mondhatnám vulgáris gondolkodású ( nézzük csak meg rezsi Szilárdot, Kósát, vagy a legújabb szóvivőt Halász J-t) túlságosan is ismeri úgy általában a „népet” és annak a bulvár iránti elfogadását, és azt gondolta: ez e jó, ez kell ide! Mit nekünk magasabb szempontok, a nép erre ugrik, ezt fogja rágcsálni, Vona kedves B..i-e vagy vagy sem ? Na most vallj színt – tisztára óvodában érzem magam!
    De a legszomorúbb, hogy ez nem csak alsós szinten működik, a vezér maga nem csak megtűri, és tapsikol hozzá de erős a gyanúm, hogy az egyik ötletgazda – feltéve ha nem.. !
    Magyarország 2016!

  • György Molnár

    „…… Andy Vajna fideszes oligarcha tulajdonában álló TV2 folytatja azt a narratívát, miszerint Vona Gábor homoszexuális…”

    Andy Vajna pedig impotens! Alul is, felül is. Akkor most melyik a jobb……?

  • Remélhetőleg nem minősül titkos pártfinanszírozásnak az az összeg, amire a Jobbik az összes fidesz-médiát perli ocsmány rágalmazásáért.

  • Igen, ez karaktergyilkosság a javából. Egy Jobbikos pártszimpatizáns homofób a javából, benne kételyek merülhetnek föl, ami megtörténhet pártján belül is. És jelentkezhetnek mások a pártelnöki funkcióért.

  • A fidesz meg nem latja, hogy ezzel csak a jobbikot erositi. Orbanek kaptak 2 pofont a nepszavazas miatt, es ezt nem tudjak elviselni.
    Mekkora kulonbseg van a kanadai es a magyarorszagi mentalitas kozott. Itt nyiltan valaljak a politikusok a massagukat, es ez nem beszedtema.
    https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_the_first_LGBT_holders_of_political_offices_in_Canada

    Talan jo lenne egy kis szemleletvaltas a magyar politikaban.

  • charlie
    2016 november 15
    9:46 de.
    Nem a párt perel, hanem Vona, az meg gondolom ha benne lesz a vagyonnyilatozatban, csak a személyes vagyonát növeli.
    Viszont a szimpla szimpatizánsok körében mégis mérhető népszerűség csökkenést fog okozni. Egyrészt attól független ha a környezetükben élő másságot el is fogadják az emberek, vagy inkább tudomásul veszik, azért mégis idegenkednek tőle. Mennyiben változtat a dolgon majd egy eldugott apróbetűs helyreigazítás, hogy mégsem volt igazunk, vagy egy „nem bizonyított hogy, de mégis….” elhadart mondat?
    A fideszes média agyonhallgatja a dolgot és a vád megmarad az emberekben. Ez a cél. Ezt meg elérik. Én a helyedben nem reménykednék nagy eredményekben. Tudod, a bíróságok is „függetlenek”…

  • Orsós Elemér

    akarki
    2016 november 15
    2:11 du.
    OK, Canadában dicsőség homoszexuálisnak lenni, nálunk még hál” istennek szégyen, sajos mi még ilyen erkölcstelenül maradiak vagyunk! (Remélem, soha nem érjük el a Ti magas nívótokat!)

  • Don Ovuz, én inkább a „Trump-effektusban” bízok, hátha addig gyalázzák, amíg miniszterelnök nem lesz belőle. 🙂
    Amúgy sajnos igazad van. Most már az a baj, hogy mély sebeket ejtenek egymáson, ami nem múlik el egykönnyen. Ha emiatt a Jobbik a baloldalon keres majd vigaszt, akkor adom fel a politikai érdeklődésemet.

  • Orsos Elemer,

    Mint straight, azt kell mondjam, hogy az a szegyen amit ir, nem a homoszexualitas.
    Magyarorszagon meg mindig szegyelik az emberek vallalni a massagot. Mert on szerint ez szegyen. Gondolom a mozgasserult (aki ugy szuletett) az is szegyen. Vagy az autistakat is szegyelni kell.
    Szerencsere itt Kanadaban, az emberek egy kicsit maskepp gondolkodnak, mint maga.

  • Az asszonyverés is kisebbség!
    Mára már nagyvezérünk divatot csinált belőle.
    Kedves női olvasók! Bújjatok elő a konyha mélyről Bodák és Figyelők, mert jön már orbán az úthengerrel! a vak, fehér komondorával!
    Jelzem: Bérbeadó!

  • Rizikós ilyet leírnom is, de 10 -szer inkább Vona legyen miniszterelnök, mint orbán!

    Bármit, bárkit inkább, mint orbánt! Bárkivel, bármilyen áron, csak eltakarítani orbánt! Ha kell, akkor Vonával!

    Nem Vona a veszélyes az ország kizsákmányolásában, hanem orbán, aki illegitimen , csalással szerezte meg 2014-ben a hatalmát és a kemény elszámoltatás várat még egy kicsit magára.

  • Charli!

    Ez itt bizony nem Amerika, itt nem működik a hollywoodi álom a rút kiskacsáról akit a „nép szimpátiája” emel a vágyott magasságokba – ahogy azt elképzeled! Ez itt a földhözragadt Magyarország, ahol láthatóan működnek a „bedobni valamit a köztudatba, bizonyítani már nem kell, a dolog megy, görög-pörög a maga útján, és ki tudja hol áll meg” c. effektek!
    Tudod Charli ezt hívják karaktergyilkosságnak, ha ismerős valahonnan! Tönkre lehet tenni vele valakit egy életre úgy, hogy az érintett még csak nem is védekezhet ellene, mert ez ellen nem lehet, különben meg bizonyítani annak kéne aki állít, ill. terjeszt valamit,ám ha a generátor fel sem vállalja a nem titkolt szándékot, hanem széttárt karokkal értetlenkedik, úgy nagyon nehéz lesz színvallásra rábírni – így dolgozik a Fidesz!
    Nem mondhatnám, hogy együttérzek Vonával, most legalább megtapasztalja, hogy hova készül „betársulni” továbbá milyen az ha a remélt győzelmi posztról zuhanórepülésben valaki padlót fog! Terry B. ez esetben egy eszköz – őt perelni botorság, akárhogy dönt is a bíróság, attól a háttérben sziszegő kígyót még nem csaptátok agyon, és nem is fogjátok mert hiányzik hozzá az erő, a nagyság, a hitelesség alias erkölcsi alap és legvégül a valós szándék; Vona még reménykedik, hogy az egész csak egy vicc volt, talán nem is akarja kenyértörésre vinni a dolgot, hisz ő már biztosra vette az összeborulást, és most méltatlankodik, hogy ..jaj fiúk, most mi van, hát én veletek vagyok, ne má’ most mit csináltok..? De az ő, (és a Jobbik) vétke nem akármi – nem pusztán a tyúkszemére lépett a főnöknek, amikor erősködött alaptörvényügyben hanem azzal, hogy a sikertelen népszavazás után (azt támogatta) még az alaptörvénymódosítás lehetőségét is kivette a kezéből, melyet soványka fegyverként szándékozott használni „Brüsszel ellen” – az megbocsáthatatlan a vezér szemszögéből. Orbán pedig nem felejt, mint a keményfejű, megátalkodott bugrisok általában, ő nem tudja milyen a diplomatikus magatartás és veszíteni tudás aztán miként kell „férfiasan” visszavágni; nem, neki és köreinek csak ilyen dolgok jutnak eszébe!
    Mellesleg néhány hónappal ezelőtt már ízelítőt küldött nektek, amikor Vollnert (?) figyeltette meg a susnyásban! Számíthattatok a módszerre, melyben azért egy halvány kis logika csak van, azaz hogy mindenkit a maga módszereivel!
    Ti(is) az „Isten Haza Család” jelszavával az ajkatokon alszotok el, hát – gondolta Orbán – kettőt mindjárt kilő alólatok 1.Hazaárulók vagytok 2. Nesze nektek család !

    Így múlik el a világ dicsősége Charli – szerintem ne reménykedj – a Fidesz szándékai szerint, de a T.Black által előadottak kontra-produktív hatásában, mert ismétlem ez itt Magyarország, ahol az emberek vevők voltak az RTL híradó 3 fejű tehenére, de nem érdekelte őket, hogy épp ki, és mi módon húzza ki a milliárdokat a zsebeikből, mert ugyan má’ mindegyik lop, nem mindegy, úgysem tehetünk semmit? – de az említett tehén, vagy, hogy X Pista miként késelte meg a kocsmában újdonsült barátnőjét – nos arra vevők voltak!
    Vonát addig méltányolták – már aki méltányolta – amíg a polgárok azt érezték hogy a radikális, ám „tisztakezű mélymagyar”, majd jól megadja a telhetetlen népnyúzó vezérnek – de Vona erre már egy jó ideje rácáfolt a polgárosodási törekvéseivel, hogy a cukiságokról már ne is beszéljünk ! Aztán most kiderült amit a Fidesz kideríteni szándékozott – hát mit gondoljon szerinted a haza egyszerű lánya, fia, honpolgára?

    A baloldali fordulattól pedig végképp ne rettegj, de ne is reménykedj Charli, emiatt ne menj világgá!
    Az ugyanis olyan fokú jellemtelenségből fakadó ócska tempó lenne a Jobbik azon belül is Vona részéről, amit – őszintén remélem – egyetlen demokratikus párt ill, alakulat sem vállalna fel! Pontosan tudod miért!
    Bármit elnézne Orbánnak, ha benyalhatná magát a hatalomba melléjük de most, hogy kapott néhány sallert büntetésből a kobakjára mely erőteljesen sérti mind pártvezéri mind férfiúi minőségében, és tudja hogy egyedül bizony kevés a Fidesz (Orbán) döntögetéshez, hát most felvetődött a balra nyitás lehetősége? Gondolom nem véletlenül írtad amit írtál! Ez egy kicsit olyan ló-szamár esete, sőt nem is kicsit!

  • Besancon
    2016 november 16
    4:47 de.
    Érdekes ez a balra kacsintás elmélet.
    Szerintem csak vágyálom a liberális szövetség. A Thürmer féle baloldal meg hát tűz és víz. Viszont a balra kacsintás azt jelentené, hogy Vonának nincs a kezében semmi, ezért keresne szövetséget. De ez álom kategória, mivel lenullázná magát az a párt ami a szélsőjobbal köt szövetséget. Arról nem is szólva hogy a liberálisoknak nem érdeke kiállni mellette.

    A fidesz futtatta fel, a fidesz eltapossa. Ha a neonácik eltűnnek a palettáról, azzal mindenki nyer. A TEK lecsapott radikális emberkékre, fegyvert robbanóanyagot foglaltak le. Amit eddig hallgatólagosan megtűrtek most hirtelen tudnak eredményt felmutatni. Ha meglett volna a tákolmány bővítés, valószínűleg magányos rendőr gyilkosról beszélnénk. Így most felszámolnak néhány csoportot megmutatva az embereknek mit jelent a szélsőjobb. Még néhány akció. és Vona hamar lecsúszhat a terrorista kategóriába is.

  • akarki
    2016 november 15
    4:54 du.
    Te valami hatalmas tévhitben szenvedsz, ha azt hiszed hogy, a valóban beteg és természetesen támogatásra szoruló embereket egy kalap alá vesszük a nemi aberráltakkal! Ha neked jól esik, csak nyugodtan szégyenkezz miattunk, ha azt gondolod hogy, a nemi másság viszi előre a világot! Nekünk azért engedd meg hogy mi ebben a korszerűtlen szellemben szaporodjunk, Ti meg csak gyarapodjatok klónozással, majd az idő megmutatja melyik módszer hatékonyabb!

  • Besancon, ezt írod:
    „Vonát addig méltányolták amíg a polgárok azt érezték hogy a radikális, ám “tisztakezű mélymagyar”, majd jól megadja a telhetetlen népnyúzó vezérnek – de Vona erre már egy jó ideje rácáfolt a polgárosodási törekvéseivel, hogy a cukiságokról már ne is beszéljünk.”
    Nem értem, hogy a „polgárosodási törekvések” és a „cukiság” miért erodálná a „tisztakezű mélymagyar” jelzőt.
    …..
    „Betársulni a Fideszbe” szintén ismerethiányon alakul, gondolom jobbik-tagot csak a tévében láttál, pedig ha beszélnél eggyel is nem írnál ilyen marhaságot.
    ……
    A Jobbik-Fidesz állapotokból egy kis ízelítő, Bayer Zsolt összegez:
    „Vona egy becstelen ember, aki saját bevallása szerint adja-veszi a lelkeket, aki beállt a sorba, és aki mögé beállt a komplett ellenzéki média Orbán ellenében. Vonára akar szavazni 2018-ban a volt SZDSZ legkeményebb magja, a „radiszadi” összes emblematikus figurája, Vona szekerét tolja a Népszava meg az ÉS meg a Magyar Narancs meg a HVG. Pusztán ennyi bőven elég, hogy tudjuk, kicsoda ez az alak.
    Vona egy év leforgása alatt ötször tett teljesen ellentétes állításokat, ötször hazudott, és csinált segget a szájából, Vona egy hazug, aljas, ócska, pitiáner akarnok, aki az első adandó alkalommal össze fog állni bárkivel, ha ez hatalomhoz segítheti.
    Vona ezen a vonalon mozog, és ezen a terepen kell megverni.”

  • És mit szólnátok hozzá ha nevezett úri ember hatalomra kerülésekor előszedné háttérbe szorított menetelős embereit? és sok mindent megengedne nekik! és nap mint nap tv.ben lehetne látni a masírozást!
    Gondolom ebben az esetben is Orbán Viktor Miniszterelnök lenne a hibás : — nem tett ellenük semmit! A legnagyobb kiabálás ,vagdalkozás lenne részetekről!
    Egy kicsit ez olyan mintha Vonát ,pártját , háttércsapatát védenétek!Ez nem tűnik fel? Csak az a lényeg , hogy Orbánt lehet szidni!Lassan igazolódik,hogy a Világ minden bajáért Orbán a felelős! Ez is egy folyamatos karakter gyilkosság , nem? Még nem fogalmaztátok meg ,de valószínű ,hogy trampi amerikai győzelméért is Orbán a felelős!?
    Felelős üdvözlettel.

  • Kedves Tóth Péter, te milyen menetelést, masírozást vizionálsz? Ne hasonlítsd a mai konszolidált állapotokat a Gyurcsány alatti időkre, amikor minden erőforrást a magyarok gyalázására, kifosztására, etnikai összetűzések kirobbantására fordítottak.
    Tisztelet azoknak a magyaroknak, akik erőt mutattak, támaszt adtak a magára hagyott, kiszolgáltatott időseknek, akik nem féltek akár hivatásukat is elvesztve börtönbe vonulni, nem a rózsadombi ház foteljéből, meg a gánti vadászházból osztották a lelkesítő szót.

  • tóth péter
    2016 november 16
    12:47 du.

    Petike, te a lényeget léped át ügyesen..
    Ugyanis a lőtéri sánta kutyát sem érdekli, hogy Vonának ven-e akváriuma. A módszert reklamálják itt az olv, elv, bűn, és cellatársak. Tod, a göbbelsit.
    Ha a kormány a szélsőségesek ellen lép vel a törvény erejével, valszeg mindenki megelégdne annyival, hogy rábólint: helyes!!
    Ez viszont nem más, alljas indokból elkövetett rágalmazás.

  • charlie írta:
    (2016 november 16 2:27 du.)

    „Kedves Tóth Péter, te milyen menetelést, masírozást vizionálsz? Ne hasonlítsd a mai konszolidált állapotokat a Gyurcsány alatti időkre, amikor minden erőforrást a magyarok gyalázására, kifosztására, etnikai összetűzések kirobbantására fordítottak.
    Tisztelet azoknak a magyaroknak, akik erőt mutattak, TÁMASZT ADTAK a magára hagyott, kiszolgáltatott időseknek, akik nem féltek akár hivatásukat is elvesztve börtönbe vonulni, nem a rózsadombi ház foteljéből, meg a gánti vadászházból osztották a lelkesítő szót.”

    Aha… Ércsük… TÁMASZT ADTAK… 😀

  • Kedves charlie, három eset lehetséges: Vagy te vagy hülye, vagy minket nézel annak, vagy mindkettő…

  • HUNT mindig csak a lényeget lépi át.
    Nagy szakértelemmel terel.
    A kis náci-szimpatizáns.

  • Kedves Almási Alma, a tényeket tessék hülyézni, ne engem. Devecseren a rettegésben élő lakosság a Magyar Gárdához fordult az élhetetlen viszonyok és a napi szintű bűnözés miatt. A Gárda felvonult, az utcán tapsoló helyiek fogadták őket.
    https://www.youtube.com/watch?v=l9qLubErfmk
    A következő polgármester választáson egyből jobbikos polgármestert választottak nagy fölénnyel, aki a bizalmat renddel és szigorral hálálta meg. Azóta nincs etnikai villongás, a bűnöző családok elköltözve másokat boldogítanak.

  • Kedves charlie! Bűnözők ellen (cigány vagy se) RENDŐRSÉGET tartunk fel. Nem önkéntesen, (rasszista) ideológiák mentén szerveződő brigádokat. Lehet, hogy ezt te nem érted?

  • Kedves Alma, olvasson figyelmesebben.
    Fentebb azt írtam, hogy volt olyan kormányunk, amely az etnikai villongások kirobbantásában volt érdekelt a „kislángra” kapcsolt RENDŐRSÉG-gel, hogy csapnivaló kormányzása helyett inkább azon szörnyülködjön a jónép. Nem tudom szokott e beszélgetni vidéki nyugdíjasokkal, akik estefelé már nem mernek kimenni a saját udvarukba, mikor hallják ahogy az utolsó állataikat is hordába verődöttek lopják el. A telefonos bejelentésre másnap délután kijön egy rendőr, aki felveszi a jegyzőkönyvet. A jegyzőkönyvet a mama odateszi a régebbiek tetejére, és remegve várja, hogy újra besötétedjen. Szerencsére mára annyit javult a helyzet, hogy a gárdatagok közösségi fellépésére alig van szükség.
    ……
    Kedves Alma nem kívánom neked ezeknek a hosszútávú szomszédságát, de egy hetet azért a tisztánlátás kedvéért javasolnék. A videóban megtekintheted a liberálisok által tudatosan elfuserált rendőrök intézkedését:

  • Igen kedves Géza!
    Lelked egészséges üdvéért nem bántunk Téged! Fontos hogy lelked nyugodt legyen.
    Nagyon üdvözöllek,hogy ismételten megjelentél!
    Gézuka …”A kis náci-szimpatizáns.”…-sa.

  • Gézuka kedves!

    De a lényeg , lényeg marad : Te vagy a tanzáni nyerere barátod kedvesének elbirtokolója,ezér’ tanzáni nyerere többször úgy fejbe kólintott,hogy a nyakadon lévő fejnek nevezett bizonyos területei kárt szenvedtek és azóta -általában-zavartan viselkedsz,beszélsz, kedves tanzáni fogorvos barátod a : nyerere — csipszet is beültetett a fogaddal együtt és ez folyamatosan megzavarja beszédedet,így csak a „náci” szót ismered és ennek különféle változatait,sajnos ez beszűkült gondolkodásmódot jelent…. a többit nem sorolom —azokat megtalálhatod korábbiakban — előkeresheted.
    DE!
    Lelked nyugalma érdekében ne keresd vissza ,mert megsérülhet—ezt pedig nem szeretném.
    Igen baráti,szerető üdvözlettel kedves Géza Barátomnak.

  • Almási Alma
    2016 november 17
    10:23 de.
    Látszik, hogy nem éltél át még szerencsésen egy váratlan, éjszakai öregezést! Valami miatt ezekre a gyerekes csínyekre a mi RENDŐRSÉGÜNK valahogy rezisztens! Hasznos tanácsokat kaphatnál az öregezést túlélőktől, a cigarettát és telefont megtagadóktól, vagy a szemkontaktus naív elkövetőitől!

  • György Molnár
    2016 november 15
    7:35 de.
    Totálisan impotens, mert már az ujjait sem tudja mozgatni!

  • Kedves Seres Róbert!
    A mi Pintérünk RENDŐRSÉGÉRŐL beszélsz?
    Ejnyebejnye…

  • KEDVES CHARLIE, Te most a Gyurcsány idejében randalirozó, fidesz által felbérelt focidrukker kemény magra gondolsz? 😀

    Netán azokra a derék fickókra, akik büntetésből cigányok házait gyújtották fel, hogy aztán célbalövöldözhessenek a menekülőkre? 😀

    Vagy kikre?

    Tudod, a magamfajta csendes szemlélő eléggé undorodik már ezektől az általatok kiszinezett elbeszélésektől, amelyekben mindig cigányok vagy éppenséggel muszlimok fejezik le a szegény magyar öregembereket. Egy időben még vettem a fáradságot, és hasonló közismert bűnesetekre hivatkoztam, amelyet hozzátok hasonló becsületes fehér keresztény magyaremberek követtek el. De már elfáradtam.

    Ezt a történetet Genfben hallottam:
    A Ku-Klux-Klan egyik jeles tagja valami csetepatéban úgy megsérült, hogy klinikai halál állapotba került. Szerencsére az orvosok újra élesztették. A barátai persze meglátogatták, és kérdezgették, mi van másvilágon?
    A holtából feltámadott azonban csak dadogott sápadtan… Végül kinyögte, hogy látta istent… she is black…

  • Kedves Alma, de szép kanyart tetszett tenni. Azért linkeltem videókat, mert akkor a saját szemével láthatja az akkori vidéki helyzetet, amin nincs mit „színezni”. Nincsenek itt semmiféle „focidrukkerek”, inkább vannak a társadalmi együttélésre képtelen etnikai csoportok. Szerencsére a mai helyzet sokat javult.
    És ne a mi elbeszéléseinkből tájékozódjon, mozduljon ki a belvárosból és tegyen bátran egy sétát magányosan komplikáltabb falusi helyszíneken alkonyatkor. Élménybeszámolóját szívesen olvasnám.

  • Kedves charlie, életem nagy részében – 20-40 éves koromig – egyedül jártam a magyar erdőket, mivel térképészkedtem. Át-meg-át szeltem cigánysorokat, faluvégeket, stb…

    De ez mind semmi! 18 éves koromban több hónapot töltöttem Kairóban, arab muszlimok között…

    Ma már nem járok ilyen helyeken.

    (Ezzel szemben éppen ma vert át 20ezer forinttal egy virtigli echte fehérmagyar jobbikos szimpatizáns.)

    Mesélgessek? Biztos vagy benne? 😀

  • Kedves Alma, megint nem jó. Ne tessék már a liberálisok által szabadjára engedett „megélhetési bűnözést” összemosni a régi rendszer ez ügyben példás rendjével. Anno példásan élő cigányok tucatjaival dolgoztam, éltem együtt, mindenféle probléma nélkül. Munkás zászlóaljban voltam katona, ahol 80% volt legalább a cigányok aránya, szintén csak szép emlékeket őrzök.
    ……..
    Valószínű hogy nagy veszélyben élem mindennapjaim, az egész környezetem „virtigli echte fehérmagyar jobbikos szimpatizáns”, mesélje el, mire vigyázzak.

  • Almási Alma
    2016 november 17
    5:29 du.
    Igen, a mi pintér kéthétalattrendlesz sándorunk rendőrségére céloztam, de csak szóval! 🙂

  • Kedves charlie, azok a virtigli jobbikosok magát nyilván nem csapják be, hiszen maga közülük való. Engem viszont (gaz liberálbolsit) jól átverni az önöknél VIRTUS! 😀

    Mellesleg pedig maguknak pechük van. A háború idején a zsidók is, a cigányok is engedelmesen mentek a gázkamrákba, mint a birkák. Akkor volt jó élet Magyarországon!

    Sajnos azonban a mai cigányok – eléggé el nem ítélhetően – az átkos kádárkorban, pláne meg a rendszerváltás után a gaz liberálisok miatt annyira elkanászodtak, hogy nem tűrik szó nélkül a fegyelmezést. Sőt, vannak, akik meglehetősen túlzásba viszik a „csapatszellemet”, és eltanulva egyes tiszta merő fehér magyar politikusoktól az „üzleti szellemet” nemcsak apró-cseprő lopásokban vétkesek, hanem urambocsá, nagyobb bűncselekményekben is.

    Így jártunk mi, becsületes magyarok, hogy nem csak a mi (a jobbik) bandái készek egy kis csetepatéra, hanem egyre inkább a cigánybandák is felveszik a kesztyűt. Így jár, aki olyanokkal kezd ki, akik között még van valamiféle összefogás… 😀

  • Meg kellett volna maradni a jámbor zsidók üldözésénél…

  • charlie,
    Alma túl sok igazat tesz az asztalra.Ha tudod söpörd a szőnyeg alá! Ha nem megy,(és nem mehet)fogadd el amit ír és cukiéktól hátra arc. Szellemi befogadó képességed feltétlen erre predesztinál.Remélem még nem fertőzött meg annyira a neo elmélet!

  • Gyuri bácsi, nem menne a „hátra arc”, mivel meggyőződéses kiskatona vagyok a közösségemben, neked meséljem milyen jó az? Nincs itt semmiféle „neo” elmélet, vigyázunk egymásra, meg a még megmaradt értékeinkre.

  • Csodálatos ahogy az „Orbán-gyűlölők” szinte glóriát emelnek Gabika feje fölé, pedig tegnap még Ő volt a fő fasiszta, rasszista, stb.! 🙂

  • charlie,
    nézd meg jól,hogy a megmaradt értékeitek valóban értékek-e,vagy csak annak gondolod.Mint nagy katona a kiskatonától kérdezem:Nem élsz Te egy kiérdemesült álomképben?Ha igen,akkor ez az egyetlen,ami bár vélt,de biztonság érzetet generál Nálad?Elszomorítasz!

  • Gyuri bácsi, ha nagyapám értékesnek tartotta, és az apám is továbbadta, nem tehetem, hogy a fiaim, unokáim ne ismerjék meg, amit értéknek gondolok. És hogyne generálna biztonságot, hisz a családom jóvoltából nem vagyok magányos, a közeli környezetem mindenben kölcsönösen segít, a szülőföldem szépsége, kincsei bearanyozzák a mindennapokat.
    Bőkezűen bánik velem a Jóisten.

  • Kedves charlie!

    A történelem jól ismeri a másság iránti tartózkodást, megvetést és gyűlöletet. A ku-klux-klan, a Hitlerjugend, az SA, az ukrán és orosz partizánok… mind efféle önkéntes félkatonai szervezetek, amelyek őszinte lelkesedésből valamely népcsoportot védelmeztek más népcsoportok ellen. Gusztus kérdése, hogy ezt értéknek nevezzük-e?

    Magyarországon is volt ilyen szervezet, például Prónay, Héjjas különítményei (Szamuely vagy a nyilasok talán nem tartoznak ide, mert ők az akkori kormány megbízásból működtek), de azért ezt nem nevezném magyar hagyománynak, mert korábban ilyen szervezetek nálunk nem léteztek.

    Mivel pedig Magyarország Szent Istvántól egészen a XX. század elejéig idegeneket szívesen befogadó ország volt, tehát a másság iránti tartózkodás és gyűlölet sem jellemzően magyar érték.

    Sajnos ezt a XX. századból ismert önkéntes civil terrort (vagy védelmet, ahogy te eufemisztikusan írod) a Miép és a Jobbik feltámasztotta. Bizonyára voltak olyan apáink és nagyapáink, akik ilyesmiben valamikor tevékenyen részt vettek, de talán nem kellene továbbadni… Bár, mint írtam is, ez végül is gusztus kérdése. Annyi bizonyos, hogy nem polgári konzervatív „értékről” van szó. Mint már írtam is, a védelmet az ÁLLAMI RENDŐRSÉGNEK kell biztosítania, és nem önkéntes katonai jellegű szervezeteknek – mert az utóbbiak értelemszerűen előbb-utóbb önkényeskedésekhez vezetnek – amilyet már a megalakulásuk óta manapság is tapasztaltunk.

    Szóval óvatosan ezekkel az „értékekkel”…

  • Kedves Alma, a mi szellemiségünknek, értékközösségünknek vannak szabályai.
    A három legfontosabb: a más értékrendű akkor közelítsen, ha elfogadja, hogy a mi közösségünkben a saját szabályaink szerint élünk. Ha ezt elfogadni nem tudja, keresgéljen máshol.
    A másik a tulajdon tiszteletben tartása. És itt nemcsak az anyagi, hanem a szellemi, társadalmi, kulturális tulajdont is értem.
    A harmadik az önvédelem joga.
    Ezeket a lehetőségeket megadnád nekünk?
    ……….
    Tehát annak a feltételezett, a szél által idesodort pedagógusnak, aki úgy érzi, hogy a legjobban várt ünnep a Halloween vagy a Valentin-nap, szót emel a gyermekeink néptánc- vagy hitoktatása ellen, vagy a modern genderelméletével szegényítene minket, annak kisvárosunkon kívül tágasabb.
    Ha főszereplőnk miatt ezután külső liberális csoportok (belső egyáltalán nincs) támadása érne minket, a közösségünk jogos önvédelemre kényszerülne.

  • Kedves charlie, mellébeszélsz. 😀

    De kivételesen az önvédelemről mondanék valamit.

    Ibn Khaldún, XIV. századi muszlim tudós írja a védelem-önvédelem kérdésében, hogy ez a társadalom szerkezetétől függ.

    Vándorló, törzsi szerkezetű társadalomban maga a kis közösség, a törzsfőnök (családfő) vezetésével sajátkezűleg védi meg magát külső ellenségekkel szemben. Belső viszályban pedig a törzsfőnök (családfő) itélkezik.

    Más a helyzet Ibn Khaldún szerint nagyobb, letelepedett közösségek, városok vagy államok esetében. Ilyenekben az uralkodó által létrehozott fegyveres testület és bírói testület végzi a védelem és az ítélkezés munkáját. Az ilyen társadalomban az egyes embernek nincs joga önmagát személyesen fegyverrel megvédelmezni.

    Ez azt jelenti az én véleményem szerint, hogy az ősi magyar törzseknek volt önvédelmi joguk és lehetőségük, de a honfoglalás után ezt át kellett ruházniuk az uralkodóra.

    (Elnézésedet kérem, ezeket most fejből írtam le, a magam szavaival. Persze mit nekünk egy ócska muszlim gondolkodó… Nem igaz? 😀 )

  • charlie Azt ugye tudod, hogy ahol a Halloween ered, az valoban kereszteny orszag. Tehat az a szel altal odasodort pedagogus, aki Halloweent varja, nem fog a hitoktatas ellen szolni.
    Hacsak nem azert, mert a zsidosag elleni uszitasra hasznaljak fel. Gondolom onvedelembol. De az ilyen aprosagok nem zavarjak a kozossegedet.

  • Vegyük például a cigányságot. Ők még megőriztek valamit az ősi, vándorló életből származó törzsi kultúrájukból. Amikor azonban letelepedtek városokban, falvakban, az önvédelemről le kellett mondaniuk. Nem is nagyon emlékszem a kádáridőkben önbíráskodásokra. Annál inkább a rendszerváltozás után, amikor a cigányságot magukra hagytuk – ebben minden párt, minden oldal hibás.
    Ugye, mennyire felháborított téged is, amikor a gyerekgázolót meglincselték? Pedig csak azt tették, amit te itt dícsérsz: összetartottak, és megbűntették azt, aki hibás volt, vagyis megvédték magukat, a saját közösségüket. Csak persze mi már – és ők is – nem törzsi társadalomban élünk. Tőlük megtagadod ezt a jogot, magadnak meg fenntartod? Hogy van ez?

    „Ha főszereplőnk miatt ezután külső liberális csoportok (belső egyáltalán nincs) támadása érne minket, a közösségünk jogos önvédelemre kényszerülne.”

    Nem, kedves charlie. Amit fentebb előadtál, az üres demagógia. Bár elismerem, látszatra tetszetős.

  • Kedves Alma, a cigányok lincselése nem jó példa. A max. horzsolást szenvedő kisgyereket a segítőkész sofőr kocsijából kiszállva megnézte volna, erre az elszaladt, az „utca népe” meg agyonverte. Hol itt az önvédelem? A sofőrt tartod hibásnak, aki elé féktávolságon belül elé ugró gyereket nem elgázolta, hanem elsodorta. Ejnye kedves Alma, szerintem keress egy jobb példát.
    ……..
    A muszlim példa jó, de tegyük fel az uralkodó elit nem érdekelt a közösség erős kohéziójában. Elmulasztja az anyagi, szellemi, társadalmi, kulturális tulajdon védelmét, pedig a jogot rá ruháztuk. Visszavehetjük-e a saját kezünkbe, vagy hagyjuk utódainkat a nihil-be zuhanni?
    Természetesen semmiféle fegyveres vagy erőszakos nem gondolok.

  • Kedves charlie!
    Ibn Khaldún értekezése nem „példa”, hanem tudomány.

    A cigány példa tökéletes. Pontosan azért tilos a szervezett társadalmakban az önbíráskodás, mert indulatok vezérlik és igazságtalan. Ez kivétel nélkül minden önbíráskodásra és „önvédelemre” (a tietekre is) igaz.

    Az uralkodó elitet modern világban rá kell kényszeríteni arra, hogy a KÖTELESSÉGÉT elvégezze. Erre kell fordítani azt a bizonyos „közösségi erőt”, nem pedig igazságtalan, indulatvezérelt lincselésre (a te szóhasználatodban „önvédelemre”), amely sokszor nem is arányos, és nem is a bűnösre, hanem ártatlan „fajtársára” sújt…

    Ha ezt nem érted és nem látod, az sajnos korlátoltságra vall…

  • charlie, 2016 november.20 11:43 de.
    bejegyzésed nagyon emlékeztet arra a mondásra,hogy a romlott anyatej az oka a szittyák antiszemitizmusának.Írásod azt próbálja igazolni,hogy az apatej is keményen bevethető a cél érdekében,mert ugye azt azért már megtanultuk,hogy Magyarországon az egyetlen minden rendszerben,a nép majd minden rétegében az egyetlen bármikor eladható árú az antiszemitizmus.Különös értékkel,ha rablógyilkossággal van felülírva.Tehát vigyázzunk ezekkel az Ázsiából hozott ösztön értékekkel.

  • charlie,
    a Jó Isten néha elküldi az Ördögöt,hogy az bujtassa ki a szöget a zsákból.Az ördög,bőkezűségéért utólag kasszíroz.Nem akciós áron!

  • charlie,
    remélem nem mentél nyaralásra vagy nyaraltatásra.Különös tekintettel arra,hogy ma már dec. elseje van.Nálunk ma jöttek meg az esős napok,de így is 17-23 fok között mozog a higany.Nem vagyok hajlandó átvenni a Te beosztásodat itt a KMH oldalain.A Te köreidben én teljesen megbízhatatlan vagyok.Kérlek:Jelentkezz!

  • Almási Alma!

    „..Pontosan azért tilos a szervezett társadalmakban az önbíráskodás, mert indulatok vezérlik és igazságtalan. Ez kivétel nélkül minden önbíráskodásra és “önvédelemre” (a tietekre is) igaz.

    Az uralkodó elitet modern világban rá kell kényszeríteni arra, hogy a KÖTELESSÉGÉT elvégezze. Erre kell fordítani azt a bizonyos “közösségi erőt”, nem pedig igazságtalan, indulatvezérelt lincselésre (a te szóhasználatodban “önvédelemre”), amely sokszor nem is arányos, és nem is a bűnösre, hanem ártatlan “fajtársára” sújt…” – írtad feljebb

    Ez pontosan így van, egyetértek a véleményeddel ami a Charlival folytatott vitátokat illeti. Az önvédelem és önbíráskodás kérdésében aki nem tesz, ill. nem lát különbséget, azt spontán érzelmei és indulatai nagyon elvihetik a realitásoktól, ráadásul erősen igazságtalan is!
    Ám az itt példaként felhozott lincselés – bár nem nevesítettétek, de gondolom az olaszliszkai esetről beszéltetek – szerintem nem egészen illik bele az általad egyébként abszolút helyesen képviselt ideológiába!

    A cigányok őrzött törzsi kultúrájába, azaz az összetartás és önvédelem hagyományaiba és szokásaiban nem fér bele ami ott történt, mert annak semmi köze sem volt az önvédelemhez, a „bántottak hát megvédjük magunkat mi cigányok közösen” -hez!
    Úgy gondolom, annak sokkal inkább az elállatiasodott csordaszellemhez, a magából kivetkőzött totális embertelenséghez és primitív butaságnak ahhoz a fokához van köze, melyet jószerével emberi aggyal már felfogni sem lehet! Én azt ma sem értem, hogy történhetett meg – nem egy perc volt, nem is kettő, nem egy rossz, meggondolatlan de „visszacsinálni már nem lehet mozdulat”! Sokan voltak, hát nem akadt két józanabb ember aki még a maradék eszénél volt, vagy ha volt is, már késő, mert az elszabadult pokol megállíthatatlanul dühöngött?

    Itt nem a „hibást büntették meg az áldozat védelmében”, hiszen itt nem is volt áldozat: az árok szélén tartózkodó (sétáló,játszó?)kislányt a lassan kanyarodó autó nem ütötte el, csak elsodorta, a gyerek belefukfencezett ugyan az árokba, ahonnan azzal a mozdulattal ki is ugrott, és egyetlen karcolás nélkül megúszva beszaladt a házba! Ám ez érdekelt valakit a rokonok, szülők közül, azaz az összetartó nagycsaládból? Meg sem nézték, senkit nem érdekelt, hogy mi van a gyerekkel, esett e bántódása, baja – talán ha valakinek akkor időben eszébe jutott volna mi lett a kislánnyal lehet, hogy nem fajultak volna végletekig a dolgok, bár ki tudja – de az a szerencsétlen gyerek akár el is vérezhetett volna, mert bár családja, rokonai „őérte álltak bosszút” épp az nem érdekelt senkit hogy vele mi van!
    Életem eddigi évtizedei alatt ez a legborzasztóbb eset amit hallottam, láttam, olvastam, itt a történés idejében élő emberként átéltem, és nem tudom hogyan lehetett ezt túlélni az áldozat gyermekei és felesége szempontjából?
    Az az érzésem, hogy az ott történtek teljesen függetlenek voltak az esetleges „balesettől” ill. a gyermek vélt vagy valós sérelmétől.
    Ennek az esetnek a megítélésén kívül azonban teljesen egyetértek gondolataid lényegében4