Avar János HILLARY — könyvbemutató az Örkény könyvesboltban

2016 november 23 3:36 de.21 hozzászólás

Avar János

HILLARY

Az elvesztett elnökség című könyvének bemutatója volt 2016. november 21., hétfő 15.00 órakor az Örkény könyvesboltban.

A könyvet Bombera Krisztina, televíziós újságíró mutatta be.

Hillary Clinton Amerika és a világ többi részének legnagyobb döbbenetére elbukott a cél előtt, pedig korunk különleges egyénisége, nevéhez történelmi elsőségek sora fűződik. Ő volt az első diáklány, aki Amerika legtekintélyesebb női főiskoláján beszédet mondhatott a diplomaosztón. Ő lett New York állam első szenátornője, s neki sikerült – saját szavaival élve – előbb „megkarcolni, majd át is törni az üvegplafont”, hiszen ő az első női politikus, aki egy jelentős amerikai párt elnökjelöltségének közelébe jutott, hogy aztán nyolc év múlva meg is szerezze azt, miként az elnökválasztáson is övé lett a szavazói, ám nem az elektori többség.

Avar János, egykori washingtoni tudósító könyve egy különleges képességű nő rendkívüli pályafutását kíséri végig. Száraz politikai elemzések nélkül meséli el Hillary Clinton páratlan életútjának állomásait.

A fotók a bemutatón készültek / Gergely Bea

hillary-konyvbemutato-001

hillary-konyvbemutato-002

hillary-konyvbemutato-014

 

 

21 hozzászólás

  • A magyar nyomdaipar is jobban teljesít!
    Egy 222 oldalas, cérnafűzött, keménytáblás könyv, nem egész három hét alatt! Csak gratulálni lehet mind Avar Jánosnak, mind a kivitelezőnek és a Kossuth kiadónak!

  • ….akit a férje fűvelfával csalt (ovális szobán belül és kívül), aki a veresége éjszakáján hisztérikázott a stábjával, aki a Newsweekben győzelmi címlapon jelentette meg magát (átmenetileg…), a akinek a személyéhez százezrek vére tapad (alig közvetve) az Arab Tavasz kapcsán,- s akiben a magyar liberális baloldal Orbán megbuktatóját remélte egy budapesti „majdanos” puccs kapcsán. Lehetne még sorolni….

  • Ötvenhatos Most viccelsz? Őt hibáztatod azért, mert a férje nem tartotta a farkát a nadrágjában? Ez nem szép.
    Az újságok megrendelik több változatban a cikket ilyenkor, a rossz változatot adták ki. Elszabták. Nem hiszem, hogy bármi köze is van Hillary-nak hozzá.
    Gondolom Te nem hisztiztél volna, mosolyogva megköszönted volna a stábnak, hogy jól elszabták? Ezt sem hiszem. Azt sem hiszem, hogy van olyan komoly ember, aki Orbán megbuktatását várja az USA-tól.
    Nem ér nekik annyit az egész. Ha egy európai ország népe szereti, hogy semmibe vegyék, nincs mit tenni. Élvezzék.
    Vérengzés. Egy külügyminiszter nem dönthet ilyen ügyekben, az kormányzati döntés. Te is tudod. Minden miniszter köteles a kormányzat véleményét tükrözni. Lásd Fidesz kormány.
    Ha komolyan meg akarnák fojtani Magyarországot, félek bármikor megtehetnék gazdaságilag.
    Ha csak a németek elvinnék az autógyáraikat, pisloghatnánk mint pocok a lisztben. A Suzukitól sem merik megkövetelni, hogy viselkedjen a dolgozóival, mert akkor elmennek, áttolják a határon a gyárat. Egy kilométer?
    Ha rettegni kell az USA-tól, akkor ott van a Fidesznek egy 85 éves öregember, akitől úgy félnek mint ördög a tömjénfüsttől.
    Szemét ember, nem akar meghalni. Pedig akkor lenne boldogság, de ki lesz mindenért a hibás? Megint keresni kellene valakit. Van fia?

  • Ritka nagy égésnek lett elszenvedője Avar János, már a választás előtt a raktárakba került ez a könyv Híllary Madam President címmel. Ez a gond a munkásőrből lett szakértőkkel, a megfelelési kényszerükön nem bírnak uralkodni.
    ……
    http://444.hu/2016/11/10/avar-janos-mar-megirta-a-hillary-clinton-gyozelmenek-tortenetet-amikor-beutott-a-menku

  • Elnézést, érdeklődnék Moshe meddig van szilenciumra ítélve?

  • Christopher Adam

    Moshétől nem érkeztek hozzászólások az elmúlt napokban. Gondolom, el van foglalva az észak-amerikai alt-right oldalakon.

  • Göllner András

    @ Christopher

    🙂

  • charlie
    2016 november 23
    12:05 du.

    Munkásőrből lett szakértő?
    Szegény Char Leem.. Téged az ág is húz..
    Avar eleddig legalább öt elnök életútját írta meg. Jól!!
    Ahogy szinte mindenki, Avar is Hillary győzelmét hitte biztosnak.
    Legfeljebb az utolsó tíz oldalt kell újraírni, és címet cserélni. Lesz annyira jó a könyv, mint Zagyva Gyula zavart agya..

  • Hát bizonyára nagyon fájhat a 1.3 milliárd dollár amit elpazaroltak erre a boszorkányra https://www.washingtonpost.com/graphics/politics/2016-election/campaign-finance/
    Ebből is látszik, hogy mekkora érdekcsoport állt mögötte mivel, hogy az usa-ban nem osztogatják csak úgy a dollár milliókat a kirakat választásokra….és 56osnak igaza van, nagyon sok disznóság és vér tapad a két díszpinty kezéhez csak sajnos nem tesznek velük semmit se mert nagyon nagy halak állnak mögöttük.Ha ők lebuknak akkor előbb-utóbb a szponzorok is. Nagyon veszélyes játszma lehet ha már Trump lemondott arról, hogy nyomozás alá vegyék a banyát…

  • Őszintén, Hillary-t az amerikai nép utálta. Miért?
    Mert az egyszerű ember is átlátott a hatalom éhségén, ami rosszabb volt a férjénél. Ezért vesztette el a választást.
    Minden beszédét meghallgattam a választások előtt, soha egy szóval sem hallottam, MIT akar TENNI az országért, csakis saját személye foglalkoztatta. Igaza van annak, aki azt állija, hogy nagy hatalom állt mögötte, pl. a Wall Street többek között.
    Trump meg minden beszédét azzal fejezte be: Naggyá teszi újra Amerikát! 370 milliónak ez kellett jobban.

  • AZ igazság az, hogy Moshét, Göllner kitiltotta személyes sértés miatt!
    Nagyon sajnálatos, mert higgadt, intelligens hozzászólásai üdítően hatottak itt!

  • Christopher Adam

    Nem tudom, honnan származik ez az információ, de Göllner András nem tiltott ki senkit. És amúgy én sem.

  • A ” különleges képességű ” nő személyéhez annyi különlegesen kellemetlen esemény fűződik, hogy az amerikai választók többsége nem kivánt módot adni neki, hogy államelnöki kapacitásban ég több alkalma legyen tetőzni az elérteket. A választási eredmény csak azokat döbbentette meg, akik hajlandók voltak elfeledni a Clintoni negatívumok sorát Bengázitól kezdve a Fehár Házból való eltulajdonított bútorok és egyébb tárgyak, csúfos visszahordásáig, és minden ami a két esemény között húzódik meg.A döbbenet még azoknak is kijárt akik vakon követik a Demokraták politikai elkötelezettségét. Úgy különben Amerika népe nem búsúl, és optimizmussal néz a nemzet, és az egyéni jövője felé akárcsak a New Yorki tőzsde pozitív mutatói.

  • Figyelő
    2016 november 23
    4:58 du.

    Megkérdezte ön az „amerikai népet”, és az azt mondta magának, hogy utálja Hillaryt?

    De akkor, hogy van az hogy az amerikai nép mégis kétmillióval több szavazatot adott Hillary-nak, mint Trumpnak összességében?

    Magyarországgal kapcsolatban mindig úgy szereti hangoztatni, hogy a „többség így a többség úgy”. Amerikával kapcsolatban meg a választási rendszer sajátosságai az ön személyes hivatkozási alapja, a hőn szeretett „többségi” mantrájával ellentétben? A következetlenség jeles példája megint ön kedves Figyelő.

  • Christopher Adam
    2016 november 23
    5:25 du.

    Figyelő: „AZ igazság az, hogy…’

    Ismerjük Figyelő sajátos és teljesen unique világának igazságát, amely a valóság talajától olyan messzi van mint a MACS1149-JD jelű ősgalaxis. Vagyis a lehető legtávolabb.:))

  • Hun Canada,
    Olvasta Alex Schlesinger beírását?
    Érdekes, hogy én vagyok csak a begyében! Más sokkal rosszabbakat irt a kedves Mrs.Clintonról. Őt miért nem
    piszkálja?
    A két millió szavazat, bizony nem elég egy 37O milliós lakosú országban, győzelemre..

  • Persze, ha valóban több lett volna érvényes szavazat, ne féljen, akkor bejött volna.
    Az USA- nak és a világnak most nagy szerencséje volt!

  • Figyelő
    2016 november 23
    8:38 du.

    Kedves Figyelő. Jaj, csak azt ne higgye, hogy H. Clinton védelmében írtam amit írtam, vagy Trump ellen. Nem érdekel egyikőjük sem, mind a kettő Isten csapása, a valaha volt legrosszabb jelöltek voltak. Magát sem piszkálom, főleg nem holmi H. Clinton vagy Trump miatt. Próbálom az igazmondásra rászoktatni, hogy ne mondjon olyanokat, hogy ” az amerikaiak nem szeretik”. Mondja azt, hogy az amerikaiak egy része nem szereti, és mondja azt is mellé, hogy az amerikaiak egy nagyobb része (pontosan kétmillióval nagyobb része) Trumpot még annyival sem szereti. Ez így kerek.

  • Hun Canada, engem nem kell „igazmondásra szoktatni” m mondtam igazat, mielőtt maga megszületett.

  • Figyelő
    2016 november 24
    9:49 de.

    Kedves Figyelő! Hú az rég volt, azóta már lefolyt pár csepp víz a Szent Lőrincen. De akkor csak vannak még halovány emlékei arról, hogy hogyan is kell igazat mondani. Alkalmazza!

  • Hun Canada, ahogy írtam, igazmondást nem kell tanulni, azzal születik egy ember. Az én életemben, néha komoly következményei voltak ennek.
    Különben, arcátlan, rosszindulatú szövege nem érdekel, próbáljon MÁST találni erre.