Fidel Castro, Justin Trudeau és a magyarok

2016 november 28 4:40 du.94 hozzászólás

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök tett egy szerencsétlen kijelentést Fidel Castro halála kapcsán a hétvégén. A kanadai kormányfő szavai oly annyira megbontránkoztatták a magyar jobboldalt, hogy hétfőn még a magyar Országgyűlésben is Trudeau szavaival foglalkoztak. Rétvári Bence (KDNP) Justin Trudeau-t, Barack Obama-t és Jean-Claude Junckert osztotta ki a magyar parlamentben, elmondva hogy Castro „óriási kegyetlenséget követett el”, miközben a liberális és baloldali vezetők ezt nem akarják elismerni. Stumpf András, a Mandiner című konzervatív lap főmunkatársa pedig jelezte a Facebookon: „Juncker, Trudeau, ne nagyon kerüljetek az utamba testőr nélkül.”

De mit is mondott Justin Trudeau ami ennyire kiverte a biztosítékot az autokráciára ezek szerint érzékeny magyar jobboldalon?

Többek között ezt:

„Miközben egy vitatott személy volt, támogatói és bírálói elismerték a kubai nép iránt tanúsított elkötelezettségét és szeretetét. Tudom, hogy édesapám nagyon büszkén gondolt barátságára Fidel Castroval. Volt alkalmam találkozni Fidellel, apám halálakor…”írta többek között a kanadai kormányfő.  Másnap – miután egyre nőtt a felháborodást és a megvetés Trudeau szavai kapcsán, a miniszterelnök a következőt mondta: „Vannak emberek akiknek sok-sok emlékük van és akik nagy nehézséget tapasztaltak amiatt, ami Kubában történt. Semmiképpen nem áll szándékomban ezt lekicsinyíteni.Tény, hogy Fidel Castro mély és tartó nyomot hagyott a kubai népen. Mindenképpen megosztó személy volt és voltak aggályok az emberi jogok körül.”

Justin Trudeau két tényező miatt volt nehéz helyzetben. Elsőként személyes, családi kapcsolat létezett a Trudeau és a Castro családok között, Justin édesapja – a néhai Pierre Trudeau kormányfő – révén. Justin Trudeau 29 éves volt amikor édesapja 2000-ben meghalt. Ott ült a montreáli Notre Dame-ban megtartott katolikus temetésen egy akkor már idős Castro, akit életemben először öltönyben láthattam a televízió képernyőin. Talán nehéz lehett egy valóban vitatott és valóban autokratikus vezetőnek – egy diktátornak – halálakor hevülettel neki menni és lehordani, ha valaki személyesen ismerte és ha családi emlékek fűződtek hozzá. Természetesen bármennyire is nehéz, Trudeau-nak, Kanada kormányfőjeként tudnia kellett volna óvatosabban, valószínű tömörebben fogalmazni Castro halála kapcsán. De ha ez neki nem sikerült, akkor a Miniszterelnöki Hivatalban lehetett volna egy  kommunikációs szakember, aki ezt megteszi helyette.

A másik tényező, ami némileg árnyalja a képet az a fejlődés volt, amely sok-sok ágazatban megjelent Castro regnálása alatt. Az olvasnitudók száma 99,8 százalékra emelkedett, sokkal több orvos jut egy állampolgárra, illetve páciensre mint az Egyesült Államokban (Kubában minden ezer páciensre csaknem 7 orvos jut, az USA-ban ez az arány 2 alatt van) és az egészségügyre fordított összeg a GDP 12 százalékát teszi ki a legnagyobb karib szigeten. Ennek vannak pozitív hatásai, például a halálozási ráta alacsonyabb Kubában mint az Egyesült Államokban.

Ugyanakkor a Human Rights Watch jelezte: a tavalyi év első tíz hónapjában összesen 6.200 önkényesnek számító rendőrségi fogvatartásról tudunk. 2003-ban 75 aktivistát, újságírót, szakszervezeti vezetőt zártak börtönbe, azzal a váddal, hogy „amerikai zsoldosok” lennének. Ötvenen közülük végül az elmúlt években – Raul Castro alatt – szabadulhattak börtökből, de csak akkor, ha Spanyolországba mentek száműzetésbe. A Human Rights Watch hangsúlyozza, hogy mai napig tart a rendőri és hatósági erőszak, az önkényes előállítások és bebörtönzések, valamint a rendőrállami időszakra emlékeztető megfigyelés.

*

Amikor tavaly Kubában jártam, szándékosan kerültem a kanadaiak által frekventált all inclusive tenger parti szállodákat. Inkább a fővárosba, Havannába mentem. Egy lenyűgöző, sok szempontból gyönyörű, egyedi, mégis fáradt, poros és sok helyen a budapesti VIII. kerület egyes részeihez hasonlító romos urbánus dzsungel tárult elém. Privátilag szereztem egy idegenvezetőt, aki bejárta velem a fővárost. Egy grafikai tervező, akinek munkáját mai napig sok szempontból megnehezíti a rezsim. Internetes kapcsolata – mint a legtöbb kubainak – nincsen lakásán. Külföldi videókat, zenéket és írott anyagokat illegálisan árult USB hordozókon és CD-ken szerezhet be. Engem lenyűgöztek a fantasztikus ötvenes évekbeli amerikai kocsik és a mellettük püffögő Ladák. Ilyen párosítás a világon sehol nincsen. Idegenvezetőm lesajnálóan mosolygott és kissé szánalmasnak tartotta lelkesedésemet, hiszen ő ebben él.

10997476_10155170961175123_2808978650942010974_n

(Fotó: A Malecón Havannában. Christopher Adam)

Nyiltan beszélt a Castro családról–Fidelről és Raúlról egyaránt. Nem volt benne forrongó méreg az országot 1959 óta uraló Castrok iránt, inkább csak fásultság és az a vágy, hogy egy elfáradt rendszerből egy új, szabadabb, az egyéni kreativitást támogató kormány és szisztéma alakuljon. Hangsúlyozta, hogy a Castrok már a múlt emberei és elmondta, hogy az a hír terjengett Kubában, hogy Raúl 2018-ig le fog mondani és akkor jöhet a valódi változás.

10168120_10155170852455123_4172326124909420311_n

(Fotó: Havanna 2015-ben. Christopher Adam)

10998255_10155170649700123_1939527773351397657_n

(Fotó: Havanna 2015-ben. Christopher Adam)

Nem jártam Budapesten a rendszerváltás előtt, de valahogy úgy éreztem, hogy a nyolcvanas években kicsit olyan lehetett a magyar főváros mint Havanna: egy egykoron patinás város, ami alapvetően kellemes turisták számára, maroknyi közepes-kvalitású állami étteremmel és szállodával és egyre több minőségi maszek vállalkozással. Egy enyhén szürke, unalmas hely, ami viszont érzékelhetően magával hordoz rengeteg lehetőséget – és ezért is lenyűgőző.

1234106_10155170650010123_4040295461878602946_n

(Fotó: Plaza de Armas. Christopher Adam)

11010965_10155170869720123_8647285156539208897_n

(Hámló szocializmus. Fotó: Christopher Adam)

Talán a kubaiak is egy kicsit úgy éreznek Fidel Castro iránt mint a magyarok nagy számban Kádár János iránt. Míg a magyar emigráció véres diktátornaknak tartja számon Kádárt, a magyarországiak jelentős arányban inkább a kései hatvanas és hetvenes évek kiszámíthatóságára, nyugodt középszerűségére és viszonylagos jólétére emlékeznek. Lázár János (Fidesz) például ezt mondta parlamentben októberben: „Ma Magyarországon a magyar választópolgárokat megkérdezve, elsöprő többségben vannak azok, akik Kádár Jánost és életművét az ország dicsőségfalára írják.”

És nem is beszél mellé ezúttal Lázár János. 2008-ban például a magyarok 62 százaléka szerint a második világháború és a rendszerváltás közötti időszak volt a legboldogabb a magyarok életében. Egy 2006-os Medián felmérés szerint pedig a huszadik századi történelem legpozitívabb szerepet játszó magyar politikusa Göncz Árpád volt és őt követte mindjárt második helyen Kádár János.

Castro nem volt Ceausescu, Kádár pedig nem volt Kim Ir Szen. Ezért is árnyaltabb a kép.

94 hozzászólás

  • Kádár Magyarországa, kis alapon, de egy élhető ország volt. A bosszú évei után nyugodt „vidám barakká” alakult és az emberek viszonylag alacsony nívón, de fizikai és anyagi biztonságban éltek.

  • Rétvári persze mást is mondott. Összességében igyekezett valami belpolitikai hasznot húzni. Mert ő aztán egy akkora, de akkora keresztény….
    http://endresy.blogspot.com/2016/11/retvari-is-felult-castro-farvizere.html

  • Egyébként nem voltam Kubában, de éltam a ’80-as évek Magyarországán.

    „Hangsúlyozta, hogy a Castrok már a múlt emberei és elmondta, hogy az a hír terjengett Kubában, hogy Raúl 2018-ig le fog mondani és akkor jöhet a valódi változás”

    Valójában nem valószínű. Ahogy Magyarországon az emberek 80%-a nem akart változást. Legfeljebb egy nagyobb plüssmacit a ketrecbe. Alkalmasint a politikai „elit” sem akart változást. Gründoltak egy látszatellenzéket és leültek tárgyalni az olyan hatodrangú figurákkal, mint Antall vagy Orbán. Lezsíroztak egy csendes gengszeterváltást, és a köznép legyintett. Látszott ez az egészen.
    A hideg zuhany az Antall-féle tehetségtelenség kibontakozása után jött. Későn. Az ország mezőgazdaságát romjaira robbantották. A munkanélküliség legalább félmillióval lett nagyobb az indokolhatónak, majd a 10 Ft körüli transzferábilis rubelben nyilvántartott orosz adósságot, a 28 fillér/rubel körüli értéken sikerült eladni. Holott már rég az ötös metró lehetne Budapesten (az oroszok felajánlották anno az államadósság terhére….)
    20+ % infláció jött. Tonkre ment a teljes kutatóintézeti hálózat, az Ikarusz, a Papíripar, az említett mezőgazdaság, stb. Antall-t a miatta bekövetkező károk miatt Kínában valószínűleg tarkón lőtték volna, és nem példaképül állítják.

    Kubában, természetesen el lehet érni a propaganda segítségével egy hasonló gengszterváltást. De az Kuba halála, pontosabban gyarmattá sorvasztása lesz. Ahogy Magyarországból is egy szép nagy összeszerelőüzem lett.

  • Christopher, nem tudom hányszor és összesen mennyi időt töltöttél Cuba ban…azt hiszem én valamivel többet, mint te! Cuba ugyanúgy fog járni mint, a magyarok földje, elveszíti a biztonság teljes érzését és tájékozatlanul, mint vak légy a ködben támolyog a sok kicsinyes és aljas rabló között akik majd kapitalistának vallják magukat…és ott is kialakul az olyan izé, mint egy hedgefund manager(tulajdonos) aki semmi más mint egy teuer és nagyon sokan mások is ugyanazok, lesz majd internet még toilet bowl ban is és abból majd megtudhatja, hogy ő most tulajdonképpen egy prosperáló országban él de neki nem jutott ebből semmi, de ő fizeti mindezt a „progressziót” életével és egészségével ami most már nagyon sokba fog neki kerülni de a szolgáltatás nem lesz jobb, mert nem lesz!!! az észak amerikai tévék kereskedelmi hirdetéseinek közel 80%-a( lehet, hogy több?) egészségügy a sok szolgáltatást el kell adni de ha ennyire kell hirdetni, akkor az semmi más mint egy újabb és legújabb lopás…hadd higyje, hogy biztonságban van és hadd fizesse érte az utolsó vasát is… és amikor megtudja, hogya az „drágajó” preexisting miatt a biztosító átvágta mint kakit a palánkon, placebokat ajánlanak lelki toprongy ellen és ha valamiből lehet üzlet, akkor lesz is és ha van haszon akkor az virágzó üzlet, még akkor is ha 300 dollárt ajánl 20 dollárért 1 től 4 napig terjedő használatra, ami ilyenformán 426% -os kamat és ez ellen nem tesznek semmit mert kisegíti a szwerencsétlent aki heti bért kap és a számlák a hó végén szinte sohasem esnek hétvégéra és ha…akkor kirakják a lakásából 3 napos késésért… és minden egyéb…meg mint orbániában ellopják a nyugdíjmegtakarítását és nem adnak neki helyette semmit…szóval az okos telefonért amin (ha tényleg szüxéges dolgokat beszélne) havonta kétszer használná és ezérrt vagyonokat fizet, mert le lehet vele fotózni a macskát amint átugrik egyik fotelból a másikba…mindennek ára van és nem azok fizetik akik élvezik…ez lesz Cuba ban is és ettől rettegnek, orvos barátom panaszolta (minden orvos köteles ügyeletet is tartani) hogy éjszaka nagyobb forgalma van mert ráérnek és ott pletykálnak az előtérben várva arra, hogy elmondhassa, milyen borzasztó, hogy …akármi és az orvos nem zavarhatja el, hogy menjen haza és ott a szomszéddal pletykáljon…

    és kevesebb lesz a relatív bére mint most… mert ugye Cuba ban a havi 20 dol,lárból nagyon jól megélnek mert azért megoldják okosban, és már tudják, hogy ez a „szabadság” áraként sokkal többe fog kerülni de nem lesz jobb, sőt…az ideális társadalom nem létezik és -talán- sohasem fog létezni? a magtyarok földjén az 4 millió nyomorgó fizeti annak a másik 200000 nek a jólétét akik ráadásúl lenézik és útálják is a kis koszosat, mert akinek nincs semmije az annyit is ér… pénzben mérni emberi értékeket és akkor jön Beyoncé akinek hangja sincs beszélni sem tud de énekesnek mondja magát, majd kiáll a tömeg elé és egyetlen hangon elrecsitálja a nemzeti himnuszt meggyalázva azt… és ezt sok millió dollárért teheti…mert panem et circenses és legfőképpen a nagy demokráciában: cuod licet Iovi non licet bovi és a rendőr lelövi…ítélet és tárgyalás nélkűl

  • másik felvetés: ugye Guantanamo az Cuba? akkor miért nem adják nekik vissza? és ugyanakkor a Krim orosz és akkor miért probléma „majdan” lett és most van államcsőd ez is része a rendszernek

  • rodeo36
    2016 november 28
    6:07 du.
    Ritkán értünk egyet, de most ja..
    Fidellel háromszor is találkoztam. Kétszer magyarországon, egyszer kubában.
    A kubai találkozásunkkor kétszer fél napot tölthettem vele.
    Elkalauzolt a Hemingway házba, megmutatott egy alligátor farmot, és megmutatta a cukornádföldön, hogy hogyan kell vágni machettával. Volt tőle egy doboz szicarom az ő képével logoként. Az utolso kettőt tegnap szívtam el.
    La nación hizo lo que hizo. Descanse en paz.

  • falusi
    2016 november 28
    7:19 du.

    adaléknak, ugye Fidelito a főnöke a Tudományok városának! és Fidel vett gyógyszert meg a nélkülözhetetlent az embargót megkerülve (sohasem értettem milyen jogon lopják el mások pénzét holmi human right activisták cia által fizetett: „mindent kritizálunk amit nem mi találtunk fel” című izé előre megírt „jelentései” alapján? szíriában most az a baj, hogy az ország védekezik a betelepített zsoldos terroristák ellen! létrehoztak észak kóreát és most nem teccik nekik, hogy köhög a bolha de jó kis ellenség kép más már nem is igen maradt) a saját titkos külföldi bankszámláiról átutalt pénzből rendelt ami így sokkal drágább volt, mert nagy kerülővel érkezett az usából az árú… hallottál a Diaz Balart családról? most ordibálnak Miamii ból, hogy végre vissza akarják kapni a latifundiumaikat és a hozzávaló rabszolgákat is akik egyébként majd demokratikusan fognak éhezni… nagyon fájt neki, hogy Fidel elvette és nem adta vissza soha a rablott javaikat, de most képviselők a GOP ban és Drumpf elvtárs az egyetlen reményük, hogy az majd ha ki nem

  • falusi
    2016 november 28
    7:19 du.

    akkor te Guamá ban voltál anno ott még lehetett krokodil farkat enni isteni majdnem olyan mint a langusta, a Hemingway ház elég félreeső helyen van, énn csak a közelébe mentem a cukornád földnek (ugye tudod a cukornád az gaz, vadon nől csak le kell vágni, azért olyan olcsó, ha az?)

  • Valószinű, én régi dívatú vagyok. T.i.én allergiás vagyok a diktatúrákra, de főleg a diktátorokra.
    Legyen az Castro vagy Kádár, mindkettőnek kezéhez, sok ártatlan ember vére tapadt.
    Tavaly voltak fiamék Cubában „telelni”, mesélték, hogy a hotelben ahol laktak a szobalány még egy cezruzának is örült ha kapott egyet. A nép ma is hatalmas szegénységben él, ezt fiamék saját szemükkel látták. Nem segített sem a Trudeau család szímpátijája , sem Castro diktatúrája. .

  • Figyelő
    2016 november 28
    8:03 du.
    a bölcsek bölcse: „fidel” Ő???

    semmi különbség nincs az általad diktatúráknak nevezett rendszerekben félreállított rfendszserellenesek és a „demokráciák” dudgig töltött börtönei és haláltáborai között (kis példa: Guantanamo usa börtön ellene szólóknak akikről még aszt sem tudták bebizonyítani, hogy valaha nem engedtek az őket jogtalanúl mexálló demokráciát csatahajókkal és tankokkal meg repülőgépanyahajókkal terjesztő zsoldos hadsereget üzemeltető tengerészgyalogosok és hasonló speciális egységek segítségével kiírtott ellene szólók: szabadság az, amikor valaki úgy él ahogy akar, vagy ahogy tud esetleg a kettő variációja és semnki sem mondja meg nekik mi is a demokrácia
    szaúdi arábiában van demokrácia észak kóreában nincs csak azért mert Joe bácsi aszongya

    eszedet elhagytad??? söpörjél hátha a szemétben megtalálod

    waterboarding aszt ki találta ki? Dick Cheney az usa alelnöke és nem Kim Il szung

  • Gratulálok Christophernek, remek fényképeket csinált, ismét.

  • Szegény Justin, az ég nem adott neki sok észt, sajnos!
    Beszéde tiszta hülyeség. Amit eddig tett mint miniszterelnök, az sem nagyon dicséretes. Sajnos, a kanadai nőknek viszont a hajfürtei igen tetszenek, ezért most ő a miniszterelnökünk!

  • Szégyenlem, de számomra a hozzászólások túlnyomó része értelmetlen. Lehet, h velem van a baj!

    Kubában voltam vagy 6-szor – nyolcszor, és nagy szegénységben élnek. Minimális bérek vannak, 10-20 euro/hó!

    Nyilván vannak akik ügyeskednek, de a többség az nem tud, csak abból élni, amit kap.
    Az állam valóban az oktatásra és az egészségügyre költi a szűkös kereteinek jelentős részét, de az a felszereltség és a gyógyszerek tekintetében nulla közeli.
    Kisvállalkozásokat óvatosan engednek, bár nem elterjedtek.
    Külföldi vállalkozások csak úgy lehetnek, ha felesben kubai államé is. (Szállodák, éttermek, búvárközpontok, …)
    A turistáknak minden van, a helyieknek szinte senmmi. Vadászni kell a kenyérre és esetleg időnként fonnyadt narancs, főzőbanán, paradicsom kapható.
    Sertificado-ért lehet venni 10-20-szoros áron kevés helyen üdítőt és gyenge hamburgert.
    Olyan az ellátás, amilyet csak egy háború utánra tudunk elképzelni.
    Van néhány áruház, de ott is kínai kacatokból minimális a kínálat, a lakosság számára alig elérhető áron -annyiért, mint nálunk.
    A cukornádat termesztik, abból lesz a cukron kívül a rum is!
    A dohányt kézzel dolgozzák fel, mert nincsenek gépeik.
    A jó minőség megy a turistáknak, vagy külföldre, a tömegtermék a népnek. (Ami különben hasonlóan finom.)

    Turistának lenni ott fantasztikus, de kubainak lenni katasztrófa!

    Várhatóan a nyitással a cápák lefölözik az országot, és csak bérmunkások maradnak a kiszolgáltatott lakosok.
    De lesznek csecse-becséik , ahogy a spanyoloktól is 500 éve gyöngyeik….

  • Vak Ond
    2016 november 29
    10:38 de.

    annak okáról senkisem mer egy szót sem szólni miért is olyanok amilyenek? okozat nincs ok nélkűl… én gyanítom, hogy a cuod licet Iovi non licet bovi embargósítási demokrácia aljasság csinálta és még csak nem is teljes a siker

    az egyetemet végzettek kompetensek, a többiek dolgoznak…és jól megvannak a demagográcia nélkűl…nem a demagográcia hiányzik nekik, hanem az egyenjogúság a világpiacon…és felégetni a cukornád nevű gaz nagy részét és csak rum gyártásra megtartani… és …szóval???

    MOST NAGYON JÓ LESZ NEKIK IS??? lásd még kis orbánlandiát a sok rabló oligarcsával és a külföldi gyarmatosítókkal

    most jönnek a cápák, és a Diazbalart ok meg a többi szemétláda és lesz újra olcsó bérmunka és még több kurva (nem akartok versenyezni a te 6*–ri ottléteddel, csak 8 évet töltöttem ott néhány részletben)

    na most nem mnnek el a temetésre és akkor mi van?

  • Chris köszi a cikket, és a hozzászólások is prímák. Szegény kubai nép nem tudja mi vár rá, a kíméletlen sebészek hada szervdonorként tekint rá.
    …..
    Akik voltak Kubában mesélhetnének a társadalomról, én szívesen olvasnám.

  • Vak Ond
    2016 november 29
    10:38 de.

    Köszönjük.
    Remek, élethű képet festettél le Castro Kubájáról!
    Teljes igazságot írtad le.

  • Én nem fogom fel Rodeo írását. Számomra értelmezhetetlen.

  • rodeo36
    2016 november 28
    7:41 du.

    Diaz Balartékkel érdekes Kuba kapcsolata.. A nagymama volt ugyanis Castró első felesége, van egy közös fiúk is. Miután elváltak, másodszor is férjhezment. A kedvespapája is politikus volt, a gyerekek, unokák is többnyire azok. A helyzet az, hogy nemigazán tudnak mit reklamálni, mivel még a hatvanas években, mikor spanyolországba költözött, végkielégítést kapott, nemis keveset.
    Castro hagyatékához nem tudnak hozzáférni, mert egyrészt Raúl nemengedné, másrészt Fidel fia a teljes örökös. Pillanatnyilag ő is spanyolországban él, miután vagy húsz évig élt oroszországban és kubában felváltva.
    Valamikor a kétezres évek közepán Raúl engedélyezte Camilla (?) kubai látogatását, de Fidel nem volt hajlandó találkozni az exel. Mondjuk tény, hogy Castró a gyereket önkényesen „lopta el” a mamától, amikor az meglátogatta őt Mexicoban.
    Battista leszármazottai portugáliában élnek, ügyvédi irodájuk van, de eleddig nem jelezték az igényüket bármire is. Viszont érdekességképpen hadd hozzak ide egy riportból származó részletet JFK-vel:
    „I believe that there is no country in the world including any and all the countries under colonial domination, where economic colonization, humiliation and exploitation were worse than in Cuba, in part owing to my country’s policies during the Batista regime. I approved the proclamation which Fidel Castro made in the Sierra Maestra, when he justifiably called for justice and especially yearned to rid Cuba of corruption. I will even go further: to some extent it is as though Batista was the incarnation of a number of sins on the part of the United States. Now we shall have to pay for those sins. In the matter of the Batista regime, I am in agreement with the first Cuban revolutionaries. That is perfectly clear.”

    — U.S. President John F. Kennedy, to Jean Daniel, October 24, 1963

  • Gyuri bácsi, megint eltűntél és Moshe hiánya után ez már gyanúsnak tűnt nekem. Vagy megint egy nyaralás?
    ….
    Az izraeli tüzekről írhatnál, mert itthon csak homályos híreket olvashatok.

  • Figyelő
    2016 november 29
    12:14 du.
    Bocs.. Te ezt honnét tudod?

  • Vak Ond
    2016 november 29
    10:38 de.
    Nemmindegy, hogy mikor jártál ott utoljára.. Ha nyolcvanas évek közepe az utolsó dátum, akkor igazad van. Ha későbbi, akkor valami elkeverődött az emlékekben..
    A nyolcvanas évek végétől már nemvolt jegyrendszer, „kiskönyvelszámolás” (a készpénznek) nem állt rendőr minden parkbeli narancs, vagy banánfa mellett, már nem csak egy rádió volt az utcában, és a kínai rizs mellett megjelentek az angol, holland, német, svéd, dán stb konzervek. Friss húst hetente kétszer, kedden és pénteken. A piacokon magántermelők árujai, hatalmas választékkal.
    me:
    http://www.havana-unwrapped.com/havana-markets.html

  • falusi, szegény Kennedy, ha megélte volna, hogy mi lett Cubából a forradalmuk és Castro után, mindjárt mást írt volna.

  • falusi
    2016 november 29
    1:29 du.
    Ahogy már írtam, fiamék tavaly jártak Kubában.
    Onnan tudom.

  • JFK-t olvasva egyértelműnek tűnik, hogy gyökeresen másképp alakult volna a közös történelmük. Sőt, adott esetben Castro se biztos, h diktátorrá vált volna!
    Batista inkább az USA maffiózóinak hosztesze volt, így gondolható, h kikkel állhatott szemben JFK.

  • Falusi

    Utoljára 10 éve voltam, amikor még valamilyen szinten mindig jegyrendszer volt.
    De levelezek kubai volt csoporttársammal is.
    Persze! Írtam, hogy lehetett már akkor is kapni extra dolgokat, de azt sertificado-ért, nem local peso-ért, „peso popular”, amit a havi 6-20 euro-s fizetésükből nem tudtak finanszírozni.
    Persze, lehet, vannak/ voltak akik sefteltek, de a 90% nem, mert vagy nem volt rá módja, v félt. Ugyan úgy, ahogy Mo-on sem volt mindenki maszek a 70-es, 80-as években.
    Hiánygazdaság volt, csak az a különbség, hogy sokmindent meg lehetett venni ha volt sertificado-d, az a turistapénz.
    A 80-as években 4 legális fizetőeszköz volt. USAdollár, a zöld sertificado (kapitalista turistáknak), a sertificado socialistico és a peso popular. A kapitalista serti és a dollár egyenértékű volt, ami 6-szoros értékű volt a népi peso-val, és a socialistico pedig kb. 2 – 2,5 népipeso-t ért a feketepiacon.
    Persze hivatalosan minden egyenértékű volt.
    Ma már csak a népi és a serti van, ami vagy 14-szerese a népinek, és kb. az euroval egyenértékű.
    Egyre több a kisvállalkozás is, de pl. a kínai kisboltok voltak az elsők a ritka nagyobb de szűkválasztékú állami boltokkal, amelyek elsődlegesen a turistahelyek közelében voltak.
    Óriási a különbség Havanna és a vidék között, az 1-ben rengeteg a seftes.
    90 körülig pedig csak 2 -3 diplomercado létezett (2 kisebb, 1 nagyobb, ahol minden kapható volt a népipeso kivételével mindenért, bár már 90-ben a socialistico-t volt, hogy nem fogadták el tőlem. (Mindent lehetett venni, még német sört is! Mint ma egy szupermarketban világszerte) De a városban még a kenyérért, tejért, zöldségekért is keresgélni kellett a boltok között.
    1 féle kaját lehetett néhány helyen venni, rizses babot zöldséggel.
    Viszont az emberek nyomorukban is jókedélyűek voltak.
    Tehát orbánnak is van még hova nyomorítani a lakosságot. A kubaiak sem lázonganak, hanem csak félnek a rendőröktől , de inkább a besúgóktól, és a civilruhás rendőröktől.
    A szocialista rendszerben még óriási támogatásokat kaptak a többi szocországtól, de csak 90 körülig. utána nagyot zuhant az életszínvonal.

  • falusi
    2016 november 29
    1:47 du.
    ők eszt organoponico nak hívják és nagyon hasonlít az annó jól működő háztájihoz

  • Vak Ond
    2016 november 29
    12:17 du.

    senki sem meri megkérdezni (én megmertem) hogy mi volt az oka (és mi az oka) annak, hogy nekeik nem jutott semmi? ugye a zembargó,

    másik kérdésem?
    kinek van joga a világban bárkit embargózni? és azon kívűl, hogy millió embert nyomorba döntenek vele semmi eredménye sincs

    a nagyhatalmas „nyugati” demokrácia (sohasem volt az de ne mondd meg senkinek) gyilkol és letarol, tönkretesz ha valaki másképpen akar élni mint ami az ő forgatókönyvükben szerepel, azaz fosszuk ki jobban a népet és éljünk ingyen belőle most majd ez lesz usa ban eltörlik obamacare -t és lesz helyette fizetős ez volt a cél, vagy fizet vagy megdöglik…munkahely detto, oktatás detto

    mit nem értesz?

  • Diplomercado – diplomata bolt, dollárelszámolásért. 90 körülig mint turista is tudtam ott vásárolni, de egyik pillanatról a másikra már csak diplomatáknak kiadott spéci kártyákkal engedtek vásárolni.

    Tízéve a helyi lakosok ha marhát le mertek vágni, akkor 10, vagy 15 év börtönt kaphattak emiatt. Csak a turisták kaptak a szállodában, a többit exportálták.

  • Figyelő
    2016 november 29
    2:35 du.

    😀 😀 😀
    Castróék 1959 január 1.-én lettek győzts forrasalmárok, elhajtva Battistát Dominikára.
    JFK négy évvel később, 1963 októberében nyilatkozta ezt, egy hónappal a halála előtt.
    Asszem, nem lehetett valami magasszintű a matematika oktatás az apácáknál. Vagy ezmár a rohattmocsokfujjabelemkijön komenyista ÁVH bűne, akik annyiszor hallgattak ki, hogy már a számtant is elfelejtetted lányos zavarodban?

  • Vak Ond
    2016 november 29
    3:28 du.
    Egészen biztos. Ha nincs blokád, Kuba nem lett volna odalökve más lehetőség nélkül az oroszoknak.

  • charlie,
    nem tűntem el.Sem nyaralás sem a tűz nem égetett meg.Egyszerűen nem láttalak a KMH-n.Veled,ha nem is Izraeli témáról,de van miről beszélgetni.Ami nálunk történik arról remélem már az Avi nevű sóderhintő sem fecseg.Megbeszélheted a dolgokat a mindent tudó „goálnerrel”,ha két agydaráló előadása közben ide rohassza az unalom Majd értesíts az eredményről.

  • falusi, hány évig volt hatalmon Castro ? Közel 50 évig.
    Jó, nem az első 4 évben tette ennyire szegényé az országot valószinű . Az lehet, hogy Kennedy és sokan mások arról sem értesült, hogy hány embert végezett ki ez idő alatt, vagy tett börtönbe Castro és családja. A diktaturákban nem verik dobra, mi történik bent az országban.
    A számitásommal nincs baj, inkább neked.

  • Figyelő
    2016 november 30
    12:23 de.
    szerinted mit kellett volna tennie Fidel nek ahhoz, hogy …

    szedd pontokba és itt részletezzed, kíváncsian várom

    te úgyis mindent tudsz sőt…
    szóval lehetőséged van kifejteni szépen, logikusan

  • Kedves Figyelő, néha elmélázom rajta, honnan ez a nagy keresztényi felháborodásod a kivégzettek és megkínzottak listáján… Én úgy tudom – de javíts ki, ha nem úgy volt – a keresztény egyházak nemcsak „ateistákat”, hanem hívő keresztény társaikat, különösképpen pedig a tőlük különböző keresztény felekezetek tagjait derekasan pusztították és kínozták, igaz, Krisztus nevében (ámbár minden kétséget kizáróan legtöbbször a hatalom megragadása és anyagi előnyök szerzése céljából). Ez a nagy humanista embervédelem az átkozott neoliberálisok találmánya. Lehet, hogy te is rejtőző neolibsi vagy? 😀

  • A kommunistákra, konzervatívokra, vallásokra sokkal inkább illik a mérleg felállítása: hány ember elpusztítása szükséges egy bizonyos „csoport-érdek” érvényesítéséhez. Na nem?
    Hát Castro, Kádár, Horthy, Hitler, Sztálin ilyen mérlegelő emberek voltak…

  • Figyelő
    2016 november 30
    12:23 de.
    1ö59-től 2OO6-ig, amikor is átadta a hatalmat az öccsének, a betegsége miatt.
    Ha veszed a fáradtságot és utánanézel, hogy mikor este meg magát a Disznó-öböl beli fiaskó, mikor cserélte le Kuba a pénzét, mikor volt a Szovjet-Amerikai konfliktus Kuba partjainál, és mikor nyitotta meg Castro harminc napra a határokat bárki számára, aki távozni akart, közelebb kerülsz a megoldáshoz. JFK pontosan tudta, hogy mi, mikor, hol, és miért történt.
    Hogy a tények nem azonosak azzal amit te hiszel, az egy dolog.
    Ezzel kell élned..

  • Az, hogy miért van a jelenlegi nyomor Kubában, az kissé bonyolultabb kérdés, mint csak az embargóra fogni.
    Rosszul van szervezve az ország, érdekeltségi viszonyok torzak a munkával kapcsolatban. Elvegetálnak.Az állam sem támogatta a törekvő embereket. Tipikusan, konzervatívan őscocalista elvek szerint működtetik az országot. Élhetetlenül, önmagát elsorvasztva.
    Az embargó alatt a többi volt cocalista ország is vásárolta aranyáron a selejtes termékeiket, ha éppen sikerült bármitit is gyártaniuk. A saját szükségleteik töredékére megfelelő termelésük sincs. Hiába lenne alapanyaguk, akkor sem termelnek érdemlegesen.
    A feltörekvésre hajlandókat folyamatosan ledorongolják, megfélemlítik, így a minőség és a mennyiség is folyamatosan romlott.
    Az embargóra fogni szintén téves abból az okból is, hogy akár a környező országokba is eladhatták volna a termékeiket, ha lett volna. Nemcsak az USA vásárolhatna, hanem embargó esetén szinte mindenki más!
    Castro egy forradalmár volt, aki túlnőtte magát. A forradalom győzelme után át kellett volna adja a hatalom irányítását a gazdasági szakembereknek, mert ő erre a békeidőben történő irányításra alkalmatlan volt, ugyan úgy, ahogy W. Churchill is. Csak őt a háború után megbuktatta a nép a választásokon.
    Háborúban lehet, hogy rá volt szükség, vele lehetett sikereket elérni, de békeidőben nem! Arra alkalmatlan volt, amint Castro is!

  • Köszönöm fiúk: Jó cikk, sok érdekes, informativ hozzászólás az ott jártaktól, amiből eléggé összeáll a számomra alig ismert kép.
    Alma, Te meg huncut vagy, kínzóan jó a humorod és még aranyos is:)
    Rétvári és Stumpf reszkessetek! Én is így érzek irányotokba, mint ahogy Ti a másik triumvirátus irányába. Jövő héten megyek haza és számolunk:)

  • Könnyű mindenkit lebunkozni, de az úgy nevezett „szocialista” államrendet sajnos átéltem, így nem nehéz elképzelni, hogy Castro idejében mi folyt Kubában.-
    Aki itt véleményt nyilvánit, csak másodkézből kapta nagyjából az információit erről az országról, kivéve azt aki ott élt vagy több időt töltött az országban.
    Még a liberális médiai is beismeri Castro véres uralmát és a szegénységet amit hátra hagyott.

  • rodeo36
    2016 november 30
    1:35 de.
    Kérdésedre a válaszom, amit annyira vársz:
    Először, nem a tömeg gyilkossággal kell kezdeni egy ország vezetését, hanem a megfelelő erőket felhasználni. Persze a kommunista elv ezt kizárja azonnal, mert mindenki ellenség aki nem hisz bennük.
    Nem ellenségesnek kell lenni a gazdag sogórral,Amerikával, ami egy köpésre van Kubától, hanem azzal egyűtt működni és hasznot húzni a barátságból.

  • falusi, ha más nem, az kinyithatná a szemed, hogy a Castro rezsim milyen lehetett, ha 1 millió ember menekült el onnan, akik ma Miamiban élnek, és örömtáncot lejtenek a diktátor halálára!

  • Almási Alma
    2016 november 30
    2:54 de.
    Kedves Alma, hányszáz éve történt mindez amiről írsz?
    SE neked, se nekem nincs pontos információnk arról az időről és az akkori eszmékről.
    Tudom, mióta a világ kidobta a kereszténységet az ablakon, azóta ez a keresztes háború és az akkori bűnök, kedvenc témák manapság. Sőt, elég régen , már én is ezen nőttem fel.
    Viszont, az én fiatalságomban voltak követendő példaképek, pl. Mindeszenty József is. Különben, hitem megvallása engem is megbüntett abban akorban, az ország összes iskolájából kicsaptak, az ÁVH-ra beidéztek kihallgatásokra félévig, majd a törvényszék egy év szabadságvesztésre itélt, amit a Fiatalkoruak börtönében töltöttem le.
    Ezzel nem dicsekszem, de voltak és vannak ilyen keresztények is. A témát elhagyom, mert falusi mindjárt megjelenik, hogy én ezzel mindig dicsekszem.
    Nem dicsekszem, csak megírom a jelenlévők számára, hogy EZ is volt a magyar történelemben.
    Már arról sokat írtunk, írtak, hogy a nemzet keresztény kultúrát követte St. István óta, és ha tetszik, ha nem az is marad.

  • Kedves Klárika,
    igen sokadszor írod le,hogy az”úgynevezett szocialista rendszert”Te is átélted.Nos,a kommunisták 1949-ben jutottak uralomra.1956-ban elhagytad hazádat.Tehát összesen 7 évet éltél azon a Magyarországon, amelyik megszabadult a horthy fasiszta,majd a nyilas rezsimtől.1949- től 1989-ig(a gengszter váltásig)40 év telt el.Faliújság renoválás helyett,ezt a magas fokú matematikai számítást kellett volna gyakorolni.Bár tudom,hogy a matematika tanulása is némelykor fájdalmas,de börtön nem jár érte.

  • Figyelő
    2016 november 30
    4:15 du.

    És abból félmillió érkezet 198O után..
    Mannyien is hagyták el Magyarországot az elmúlt hat évben?

  • charlie,
    semmi szükség rá,hogy az izraeli tüzekről írjak Neked.Részint,mert ez nem a Ti asztalotokon van(egyenlőre).Majd,ha minimum egy-két millió arabbal fogjátok együtt élvezni az életet,testközelből meg tanulhatjátok az iszlám felsőbbrendűségét.

  • Almási Alma
    2016 november 30
    2:54 de.

    Alma, sajnos tény, hogy a katolikus egyház követett el szörnyűségeket, a középkorban is. De az elmúlt 200 évben látja az ember, hogy micsoda népirtások és egyéb bűnök történtek a liberális demokráciák felügyelete alatt vagy szemhunyásával.

    Így kissé más megvilágításba kerül az egyház szerepe, mert sok pozitívuma is volt. Illetve az eretnekek közt is voltak közveszélyes szekták vagy mindent felforgató forradalmárok.

  • Gyuri, örlök, hogy ismét látlak.
    Bocsi de a komcsik 1945-ben kerültek hatalomra, így” CSAK’ 11 évet élveztem ebből.
    Nem kivánom azt senkinek sem, de főleg neked nem.

  • A Faliújságot felejdsd el, nem tudom ezt honnan szedted, MERT nem ez volt a lényeg.
    Még valamit elárulók, sok volt nyilas komcsi lett a változás alkalmából, pl. a mi házmesterünk is.

  • falusi, a határok végre megnyíltak és ezt használta ki sok ember. Ha nem tudnád, az életével játszott ez idő előtt, a határon, az, ha ki akart menni, pl. Bécsbe bevásárolni.

  • Figyelő
    2016 november 30
    4:11 du.
    te olyan mértékben vagy egy barom állat, hogy veled sohasem…de előtte nyeld le

  • Figyelő
    2016 november 30
    8:16 du.
    Megint egy olyan mondat, amit nem gondoltál végig..
    „Ha nem tudnád, az életével játszott ez idő előtt, a határon, az, ha ki akart menni, pl. Bécsbe bevásárolni.”
    Lehet, újdonság számodra, de Bécsbe bevásárolni többnyire útlevéllel jártak az emberek. Tod, a kis kék szögletes valami, amiben benne van a fényképed, meg mindenféle adatok rólad. Amit mindíg elkérnek tőled, amikor külföldr akarsz utazni, és ott állsz a repülőgép besszállójánál..
    Csak neked.. Hetvenháromra befejezték a határokon az aknazárak felszedését. Szinte bárki kaphatott útlevelet, ha a munkahelyi vezetője javasolta, de mindössze háromévente lehetett ablakot szerezni az útlevélbe. Ez a nyolcvanas évektől változott, amikortól világútlevelet adtak ki magyarországon.
    Bécs, főleg a Bábenberger Gasse vagy a Máriahilfer Strasse környéke a magyaroktól volt hangos, a Szépművlszeti előtt sokszor hat-nyolc hazai túristabusz is állt, tucatnyi „magyar bolt” várta, hogy háromszoros áron adhassa el a gagyit a magyaroknak.
    A túristák csereárut is hoztak, Pálinkát, pezsgőt, cigarettát. Ezt a boltosok elfogadták fizetőeszköznek is.
    Ennyit arról, hogy az éltükkel játszottak..
    (Ha viszont az volt a szándékod, hogy az útlevél nélkül próbálkozúkra leselkedő veszélyt említsed, az részben valós volt, bár halál ritkán történt, leszámítva néhány fegyveresen megszökött orosz kiskatonát. A határvédelem viszonylagosan jó volt, így legtöbbször elfogták a határsértőket.)

  • Kedves Figyelő!

    Hogy a kereszténység mit követett el, az engem a legkevésbé sem érdekel. (Legutóbb Magyarországon az 1919-től a 1940-es évek elejéig, szóval annyira azért nem régen, hanem közvetlenül a komcsik előtt, Mindszenty példaképed javarészt csendes hallgatása mellett. Pedig ők állítólag krisztusi szeretetben vannak.)

    Én csak az úgynevezett REÁLPOLITIKA működésére hívtam fel a figyelmet, amely a neoliberális humanista eszmék elterjedése ELŐTT teljesen természetesnek tartotta a nemkívánatos emberek megölését – akár háborúban, akár politikai gyilkosság, akár halálbüntetés formájában.

    De te csak forgasd a szemed, ahogy jó keresztényhez illik is. 😀

  • Kedves hazai lámpa!
    Pontosan erről beszéltem, amit te itt ellentmondásnak képzelsz. Igen, a liberális demokráciák is REÁLPOLITIKUSOK (lásd amit Figyelőnek írtam). Éppen csak a NEOLIBEÁLISOK (amit ti úgy egyébként állítólag orrvérzésig utáltok) vezettek be valamiféle gyilkosságellenes PC-t.

    Szóval, nagyon szépen kérek minden neoliberális ellenes fórumtársat, helyeselje élénken a mindeféle politikai gyilkosságokat, háborúkat és a halálbüntetést. Köszönöm, ennyi… 😀

  • Ha nem volt világos: voltak a liberálisok, és liberális demokráciák úgy kb. a XIX-dik század eleje óta, és vannak a neoliberálisok a II. Világháború óta körülbelül…

    KÜLÖNBSÉG!!!!!

  • hazai lámpa
    2016 november 30
    7:33 du.
    Szeretek veled kötözködni.
    Az a helyzet, hogy az egyház saját kezével nem gyilkolt, és nem kínzott. Ezt mindig a világi hatalom tette meg a vallás nevében. Az egyház megvádolt, vagy eretneknek nyilvánított, ezáltal szabad prédává téve az egyént. A világi hatalomnak viszont érdeke volt szintén a vallás terjesztette birkaságra, és a félelem, rettegés így a vakbuzgóság terjesztésében. Így a két dolog összefonódott. Vagyis az eretnekek kivégzése nem egyházi törvény volt. Mint tudjuk, eredete Spanyolországból származik, mivel az így kivégzett birtoka, vagyona visszaszállt a koronára. Később az egyházat is részesítették a javakból. Így mind a két félnek érdeke volt a minél több eretnek.
    Pontosabban a középkortól számítva, mivel eredetileg a szó valamilyen választást jelent. Választani. A középkortól jelöli a másként gondolkozást összekapcsolva a vallással.

  • Figyelő
    2016 november 30
    4:11 du.
    ez pontosan az amit sejtettem: te egy hülyepicsa vagy
    bye bye

  • Klárika,
    csak azért javítlak ki,mert élvezem a nemtudásból fakadó beírásaidat.1949-ig több párt rendszer volt.Ami más néven demokrácia névre hallgat.Szociáldemokrata,MKP,kisgazda,Pfeiffer párt,paraszt párt,stb. 1949-ben volt a Kommunisták által elcsalt választás.Ekkor kerültek uralomra a rákosi vezette kommunisták először.Nos megadom Neked az újra számoláshoz a lehetőséget.Szerintem 1956 mínusz 1949=7 Ha tudod cáfold meg.

  • rodeo36
    2016 december 1
    7:07 de.
    Ez a beírásod csak téged jellemez!

  • falusi
    2016 december 1
    2:07 de.
    Pontosan 73-ban tudtam csak apámat kihozni. De miért kapott útlevelet?
    Mert már régen nyugdíjas volt, azok kaptam útlvelet. Különben, amit az egészről tudok és feljebb írtam, tőle tudom csak. Az akkori hírközlés olyan hazug volt, hogy azoknak senki sem hitt.
    Fiatal, munkaképes fitalember nem kapott útlevlet. Apámnak is úgy sikerült, hogy volt egy távoli
    rokonunk aki katonatiszt és orvos volt abban az időben, meg párttag is, ő járta ki apámnak az utlevelet.

  • gyuri, jó, egy évet téévedtem a kormány alakulásban. Kissé fiatal voltam még akkoriban, nem emlékeztem a helyes dátumra. Na és? A későbbi helyzeten nem változtat,

  • Almási Alma
    2016 december 1
    3:38 de.

    Látsszik, hogy akkoriban nem voltál még, vagy nagyon fiatal.
    Egy diktaturában felhozod, hogy a keresztények csendben voltak, Mindszenty itéléte alatt! Vajon, mit tudtak volna tenni szerinted?
    A ruszki tankok ott voltak Budapest határaiban és az akkori kormány teljesen terrorizálta a népet! Engem 7- es gimnásitát kicsaptak az ország összes iskolájából, mert mellé álltam a hitemmel. Sok papot kivégeztek, és bebörtönöztek,vagy internáltak. Ismertem, egy nagyon intelligens fiatal papot, remek szónok is volt, azt is internáltálk, bár akkor már gyárimunkás volt! Nektek, fogalmatok sincs az akkori időkről.

  • Figyelő, én ugyan még valóban kislány voltam a Rákosi időkben, Horthy alatt meg pláne, csecsemő. De a szüleim és a rokonaim felnőtt emberek voltak. És mi otthon nagyon sokat beszéltünk mindig is a politikáról, nagy viták voltak, mert a családtagjaim sokféle nézetet vallottak. Így hát volt alkalmam minden kérdést sokoldalúan megismerni, szemben veled, aki – minden jel szerint – nagyon egyoldalúan lettél nevelve.

    Csak mellesleg: 73-ban már gyakorlatilag MINDENKI kapott útlevelet nyugat felé is, persze csak háromévente. Esetleg azok, akiknek a rokonai már mind kinnfelejtkeztek a szabad világban, azokat kissé jobban megvizsgálták.

    De – az igazat megvallva – kezd tele lenni a hócipőm a teljesen értelmetlen és igazságtalan, fontoskodó libsizéssel és komcsizással itt is, meg másutt is. Sok ostoba szajkómadár…

  • Ja, és még: tudod, nekünk a hatvanas években nemigen volt még tévénk, ezért minden szombaton a család meg a barátok rendszerint összejöttünk valaki lakásán, úgy tíz-tizenöten… Na, ott hallottam én sokmindent a világról…

  • Drága Klárikám,
    1956 mínusz 1949 = 7(ezerkilencszázötvenhatból levonsz ezerkilenc- száznegyvenkilencet az egyenlő,azaz = hét év).Nem egy évet tévedtél. 11-7=4 év a tévedésed.Nagyon sajnálom,hogy át kellett élned az egész „komcsi”rendszert,mely 1949-től 1989-ig tartott.Vagyis 40 évig!

  • Kedves Alma, tudom, hogy nem volt TV, én egyet láttam egy kávéházban, bizony a képek nagyon rosszak voltak.
    Nem akartam a multat felhozni, itt többek beírása késztetett arra. Elnézést.

  • Gyurikám, MÉGEGYSZER, én 45 -től számitom a kommunizmus uralmát, ha neked tetszik,VAGY nem !

  • Figyelő!

    dec.1.11:51

    Ez az útlevél ügy ahogy írja, tételesen nem igaz! Az Ön apja, amennyiben igazak az Ön által előzően leírtak – kitelepült (gondolom Kanadába) és nem látogatóként vagy turistaként kérte meg az útlevelet!
    Előbb nem is nagyon „vihethette ki” a szüleit, miután Ön 56-os disszidens volt – akit saját története szerint civil ruhás nyomozók kerestek miután távozott – nem volt tehát véletlen, hogy magas összeköttetést igényelt, hogy ez előbb utóbb lehetővé váljon, már ha!

    „Apámnak is úgy sikerült, hogy volt egy távoli
    rokonunk aki katonatiszt és orvos volt abban az időben, meg párttag is, ő járta ki apámnak az utlevelet.”

    Úgy egyébként Ön eszméletlen öngólokat rúg ha nem tűnt volna fel – a jelek szerint a párttagság is jó volt valamire? Ejnye kedves Figyelő, ez nagy következetlenségre vall!
    Aki a családját csak a „komcsik” segítségével tudta „kivitetni” a Kádári diktatúrából a nagypiszkos szabad demokrácia világába, hogy ott aztán kanadai nyugdíjból éljenek- holott egy percig sem dolgoztak Kanadában – szóval ez igen érdekes épp Öntől!

    Feljebb azt írta, mindenki aki hozzászól a témához, csak másodkézből tudja amit tud – ugyanakkor itt azt írja:

    ” ..Különben, amit az egészről tudok és feljebb írtam, tőle tudom csak.( mármint az apjától – saját megjegyzés) Az akkori hírközlés olyan hazug volt, hogy azoknak senki sem hitt..”

    Igen, magam is úgy gondolom, hogy az ember nem lehet ott egyszerre mindenhol, bárhogy emlékszik is utólag, és ahol nem, azokat az eseményeket, történéseket bizony csak „másodkézből” tudhatja!
    Útlevélileg pedig csak annyit,nekem személy szerint is volt útlevelem sok más honfitársammal együtt,jártam Ausztriában is több alkalommal(igaz nem vásárlás céljából)sőt, Finnországban élő barátnőmnél is, Svájcban koncertező húgomékkal együtt ott is, a szokásos szocialista országi utazásokon kívül, de az életünk kockáztatásával való határon átkelés valahogy kimaradt!
    Igen, a 3 évenként az működött, és az is igaz, hogy valóban kellett a mhelyi vezető hozzájárulása, a személyzetis ajánlása, stb de hát mindez egy közönséges telefonigényléshez is kellett! Sőt volt egy olyan kérdés is az igényló íven, – néztem is hülyén – hogy „családjában, felmenői közt van e ilyen olyan államilag kitüntetett, ill. partizán stb”

  • Besancon
    2016 december 1
    1:57 du.
    Végsőfokon, mit akarta ezel a beírással mondani?
    Azt értem, hogy engem akart hülyének bemutani, de ehhez kicsit több kell!
    Sok szerencsét!

  • Klárikám,
    1949-ig Magyarországon demokrácia volt.Ha Neked nem tetszik,akkor is.Ez nem tetszés vagy nemtetszés kérdése.Van a történelemnek sok szakasza ami Neked vagy nekem nem tetszik és mégis a történelem marad meg valóságnak.Nézz utána,mert szavahihetőségedet a kőrút és Aradi utca sarkától az Andrássy út 60 előtti lincselésig sűlyeszted. Ne bízz mindent az emlékezetedre,mert 12 évesen nem tudhattad milyen rendszer tartja uralma alatt a még nem olyan régen tömeggyilkosok hazáját.

  • Figyelő
    2016 december 1
    11:44 de.

    rozi, te olyan mértékben vagy egy seggfej, hogy nincs rá szó
    brühüyyy
    kkk

  • Gyuri, lehet neked demokrácia volt. 1948-ben volt Sztálin 70-ik szülinapja decemberben és abban az évben kirugtak az ország összes iskolájából, mert megtagadtam „felajánlást” az ő tiszteletére . Majd egy év múlva elitéltek egy évre, emiatt.
    16 éves voltam, mikor a „bűnt” elkövettem.
    Tehát éppen a nagy demokráciában. Hazudni nem szoktam különben.
    Mert a két utcát összekevertem, attól még láthattam azt az eseményt amire hivatkozol.

    Mellesleg szenilis sem vagyok még egyelőre, senki nem panaszkodott emiatt.

  • Különben azt hittem, hogy barátom vagy, de beállsz engem igazságtalanúl kritizálni, mint itt néhányan.

    Ha a „szavam hitelessége” kétséges, akkor jobb, ha nem beszélgetünk.
    Persze, azért nem maradok ki innen, azért mert itt mindenfélét írnak rólam.

  • gyuri10
    2016 december 1
    4:57 du.

    „1949-ig Magyarországon demokrácia volt.”

    a szovjet puskák csövén felkínálva …

  • Almási Alma
    2016 december 1
    12:41 du.

    Te, aki olyan sokoldalúan lettél nevelve, mindig csak a libsizésen-komcsizáson akadsz ki, de a nácizáson sose? Én pl. a kádári „komcsi” kisemberekről mindig szeretettel nyilatkozom, illetve engem „libsizéssel” vádolni elég vicces, mivel nem a szabadságot utálom, csak a hülyeséget.

    A neoliberálisokról: az igaz, hogy a halálbüntetés eltörlése valami PC-dolog lehet, és talán ez az egyetlen sikerük a PC-dogmatikusoknak.
    Azért nézd meg, hogy például az afrikai gyarmatok felszabadulása is a 2. vh. utánra esik, és micsoda népirtások meg nyomor voltak, vannak ott azóta.

  • Klárika,
    nem tudom mennyire vagyunk barátok,de az,hogy én ellenséged nem vagyok abban 100%-ig biztos lehetsz.Nekem bevallom,van egy súlyos hibám:szeretem a pontos meghatározásokat,különösen az általam is átélt eseményeknél.Márpedig 1949-ig magyarországon DEMOKRÁCIA volt Hazai lámpának abban igaza van,hogy a „szovjet puskák csövén”. Azért azt vegyük figyelembe,hogy ugyanezek a”szovjet puskák”verték szét az emberi nem legaljasabb,gyilkos rendszerét.Az utolsó csicskások pedig nagyon olcsón úszták meg az igazság győzelmét és bármennyire is képtelenek rá,de hálával tartoznak az akkori szovjet hatalomnak,hogy csak átnevelni akarták ezt a náci-csicskás népet 40 éven keresztül.Nem túl nagy sikerrel.Egyébként Klárikám az előzőekből úgy értesítetted ezt a jobb sorsra érdemes oldalt, hogy azért utasítottak rendre,mert mindszenti bíboros ő excellenciája elleni plakátot téptél le a fali újságról. Persze,lehet,hogy mindkét eset igaz volt.Azt azért elmondhatod nekem,hogy racionális gondolkodás mellett ez értelmes műveletnek számít-e?!

  • gyuri10
    2016 december 2
    10:52 de.
    A plakát letépés EGY évvel előbb történt, mielőtt a „nagy bűnt” elkövettem Sztálin ellen. A plakát letépésért CSAK igazgatói megróvást kaptam.
    Sajnos, véremben van a forradalmi akció és ami igazságtalan az ellen merészeltem cselekedni.

  • Abban neked igazad van, hogy a szovjet győzelme után valóban felszabadultak és megszabadultak a zsidók százai.
    Viszont ez csak a magyarok peche volt, hogy a szovjet hatalom szállta meg őket, nem pedig az angol vagy amerikai. Ez mind a geográfia hibája.Rossz helyen voltunk.
    A szovjet győzelemmel a magyar 40 plusz évig élvezte megszállásukat és leigázásukat. Vödörből-csöbörbe estek!
    Válzozatlanul NEM volt szabad választás, henem az került a kormányra, aki megbizható volt a szovjetnek, mint a féléves náci uralom alatt. Csak ez még tovább tartott és sok ártatlan ember került börtönbe, internálva vagy akasztófára.
    Ez volt a különbség a két diktatura között.

  • Klárika,
    való igaz,hogy a vesztes háború utáni 40 évi megszállásnak sok áldozata volt.Igazsággal vagy igazságtalanul,de bírósági eljárással. Nem az utcai plakátok hirdetésére,hogy:Felkoncoltatik! Nem az utcán vadászták le az embereket és főként nem szállított a MÁV ötszáz ezer öreget,asszonyt,gyereket megsemmisítő lágerekbe, miután az életerős férfiakat már a munkaszolgálatban gyilkolták 4-5 évvel a németek bevonulása előtt.Abban az általad oly nagyon elítélt”komcsi” rendszerben nem lincseltek meg embereket és nem húztak senkit lámpa vasra kiszúrt szemekkel,merő szittya virtusból A Dunába sem lőttek be 5000 embert a vallásuk miatt.A magyarok nem estek”VÖDÖRBŐL-CSÖBÖRBE”.Mindkét rendszerrel nagyon hűségesen tudtak kollaborálni.A nyilas gyilkosok szakmai gyakorlatuk elismeréseként folytathatták”munkájukat”az ÁVÓ majd az ÁVH égisze alatt.Különben a Magyar mindig is szeretett élvezkedni. A 40 évi élvezet a 25 évi horthy-fasiszta majd szálasi-náci rendszerben és a nácik feltétlen utolsó percig tartó csicskási rangviselés után következett.Teljesen függetlenül attól,hogy Magyarországon soha nem volt és nem is lehet DEMOKRÁCIA. A DEMOKRÁCIÁRA egy népnek meg kell érni mentálisan.Remélem ebben egyet értünk.

  • Kedves hazai lámpa!

    Felesleges „tükörfordítani”!
    Részemről nem szoktam leírni még azt a szót se, hogy náci, nemhogy fórumtársakra, vagy akár a politika bármely mai szereplőjére alkalmaznám. A fasizmus egy picit más tészta, tudom ugyanis, hogy például Horthy nagyon büszke volt, hogy ő már Mussolini előtt is fasiszta volt. Ja, és természetesen ő magát derék ellenforradalmárnak is nevezte.

    Na ennyit a fogalmakról.

    Az afrikai gyarmatokon liberalizmus van? 😮

  • Nos Figyelővel teljesen egyetértek,és most kivételesen Vak Ond is
    tárgyilagosan megírta a kubai állapotokat személyes tapasztalatai alapján,mi itthon csak a sajtóból és esetleg szintén kint járt ismerősöktől tájékozódhattunk a több évtizedes kinti állapotokról…
    amik bizony szánalmasak!Remélhetőleg lesz változás…(főleg ha Raul is eltűnik)!

  • gyuri, tudod mennyi ártatlan ember került börtönbe és bitófára ez időben IS?!
    Nem tudod, de ez az igazság. Hány, volt náci lett buzgó kommunista és feljelentő, mint a mi házmesterünk is.
    Ahogy egy magyar író írta, ez volt az „alja népe” a magyar társadalomban. Viszont, az Andrássy ut 60 az egy rém hely volt pincéjével és kinzókamráival,melyet kétszer használtak : a náci időkben és a komcsi időkben! Láttam saját szememmel és elvittem gyermekeimet is megmutatni.

  • Klárika,
    mindezzel semmi újat nem mondtál.Lásd:én gyerekeimet nem vittem az Andrássy út 60-ba,mert nem akarom,hogy meggyűlöljék származási helyemet,amit amúgy is szégyenlek.Én magam ott voltam és láttam a horda büszkeségét és az átöltözéseket.Persze mindennek semmi köze a Te átéléseidnek részeihez a 40 azaz 44 év megszállásához arányítva, melyből én 16 évet éltem át ott.Tehát,gyere most ne oktassuk ki egymást.Amennyit Te emlegetsz én már megengedhetném magamnak elfelejteni és még mindig túl sok maradna a vádiratban.
    Kellemes karácsonyi ünnepeket,hanukát és boldog újévet kívánok mindenkinek.

  • Kedves Gyuri, igen kellemes hanukát kivánok neked és családodnak!
    Köszönöm a te jókivánságodat is.

  • Chris!

    A Fidel előtti Kuba gazdasága viszont a cukornádas monkultúrát na meg az oda átruccanó amerikaiak szórakoztatását szolgáló (havannai prosti és játékkaszinó) mulatónegyedet jelentette, nyakán egy erre fenntartott Batista nevű diktátorral, aki az előbbieket volt hivatott konzerválni, éppenséggel Kubai nemzet kárára…

    Turista szemmel sem szabad elfeledkezni a még máig is tartó, 50 éves, USA-diktálta nemzetközi gazdasági . e m b a r g ó . kegyetlen bilincséről. Ez IS hiányzik a cikkből, és ettől fals a kép és hang…

    Amerika a szabadság birodalma, de csak a saját polgárai számára. Ha egy Kuba, egy Nicaragua, vagy a picurka Grenadának (stb) eszébe jut, hogy tán nékünk is föl kéne szabadulni már a gyarmati sor(s)ból, távoli célul tűzve ki; úgy élni, mint Ők, ezt éppen a szabadság birodalma söpri el, de keményen.

    .

  • Gyuri10! 6;51

    Azt azért már csak elismered, hogy ha a szovjetek még egy kicsit, néhány napot is késnek, te már azt a szörnyű 16 évet sem töltöd el élve odahaza, de ma sem verhetnéd az igazság billentyűit az ősök szent földjéről szertettel üdvözölve ezt a n. némbert…

    .

  • Almási Alma
    2016 december 2
    4:45 du.

    Nem szoktad leírni a nácit, de nem is háborodsz föl rajta.

    Az afrikai volt gyarmatokról a liberálisok követelték, hogy távozzanak a gyarmatosítók, és mi lett utána az életképtelen, demokráciának csúfolt rendszerekből?

  • voronyezs
    2016 december 13
    5:33 de.

    „a szovjetek még egy kicsit, néhány napot is késnek”

    Ez igaz, de a szovjetek is csak azt tudták fölszabadítani, akit a magyarok megmentettek! Kétszeresen is: egyszer Horthy a budapesti zsidókat, másodszor a nyilas Szalai Pál, aki Wallenberg és Schmidhuber segítségével, magyar rendőrök közreműködésével mentette meg a nagy gettó lakóit az eichmanni mészárlástól, és aki Jad Vasem címet kapott ezért.

    Összesen három megmentés volt, hiszen Horthy 1944. márciusig nem adta át a zsidókat a németeknek, de a vidékieket sajnálatos módon nem védte meg március után.

  • Figyelő
    2016 december 1
    11:51 de.
    Galambocskám.. Akkor mégeccer, mert hátha nem ment át..
    A hetvenes évek elejétől caknem mindenki kapott, kaphatott útlevelet, – ffiaknál a katonaság letöltése után egy évvel..- viszont ablakot (vizumkérelemhez) csak háromévente.
    Neked a szüleid nem túristaútlevéllel érkeztek kanadába, hanem államilag engedélyezett kivándorlókként. Te sponzoráltad őket, állambácsi meg aszonta, naccerű, nekik nem kell nyugdíjat folyósítani..
    Tod, az útlevelekben a mai napig, a vízumköteles országokban van egy betűrend. Ez ott van a pöcsétben. Ha valaki mghívott művészként kapott engedélyt, más betű, meg az is, ha valaki tudományos konferenciára érkezett, ahogy a túristának, bevándorlónak, menekültnek is más és más a bötüje.
    Nyugdíjaskorúnak szinte kérdezés nélkül adtak útlevelet, de ahogy említettem, szüleidnél nem ez volt a lényeg.

  • voronyezs,
    ha létezik olyan,hogy több mint 100%-os igazság, a beírásodat az illeti meg.A pilács folytatja a régi mantráját,ahol féligazságokkal akar néhány történelem fényező hazugságot lenyomni a torkunkon. Minden tiszteletem és hálám megilleti Wallenberget,de amikor Schmidhuber Szalai segítségével saját(német)katonáival megmentette a budapesti gettó lakóit,nem magyar rendőrökkel(ez a legundorítóbb hazugság)Wallenberg már útban volt Debrecen felé.Keresve a kapcsolatot a felszabadító Szovjet csapatokhoz. Sajnos a többit már tudjuk és független a hazai lámpa mantrájától.Azért horthyt jobb minőségű szidollal kellene pucolni, mert amikor a németek bevonultak a szövetséges szenthazába 1944 március 19.én már túl voltunk Kamenyec-Podolszkon(1941)és a vidéki zsidóság már elhagyta Auschwitzot a kéményeken keresztül. A MÁV ingyen jegyével és horthy beleegyezésével,útlevél nélkül. Hazai lámpa ide pofátlankodása annyira telített hazugságokkal,hogy megcáfolni is csak an-blokk lehet.

  • gyuri10
    2016 december 13
    10:31 de.

    Talán reklamálj a Holokauszt Magyarországon honlapnál, amit többek közt a Jad Vasem Intézet is támogat!

    „1944 március 19.én … a vidéki zsidóság már elhagyta Auschwitzot a kéményeken keresztül.”

    És még van képed másokat hazugsággal vádolni. A vidéki magyar zsidókat 1944. májusban szállították ki az országból, júniusban került volna sor a pestiekre, amit Horthy parancsára Koszorús ezredes akadályozott meg.

  • Kiömlött a petróleum, és lángra kapott, hogy ez a fekete füst hirtelen elborította ezt a portált? Fetch the engine, fetch the engine!

  • Senkit és Senkiket sem vádolok semmivel.Ha egy szövegből kiragadsz egy mondatot,melyet még hazugságokkal tetézve, rosszindulatúan ferdítesz is,különösen,ha a beírás többi részét észrevétlen semmiséggé szidolozni próbálod,ez már maga a Vádirat.Továbbiakban eltekintek a jellegzetesen hungarikumnak számító,történelem hamisító válaszadásaidtól.Még csak annyit,hogy a vitéz gyalogsági lovas tengerész azért állította le a pesti zsidók deportálását,mert a szövetségesek a bombázások alkalmával röpcédulákat szórtak a következő szöveggel: Budapest zsidók nélkül = Magyarország Budapest nélkül.Őfőméltósága egy rohadék antiszemita tömeggyilkos volt,de hülye nem volt.A szövetségesek és későbbiekben a Chorinék viszont igen.1.Nem állították bíróság elé háborús bűnösként.2.A hülye zsidó(mert ilyen is akad bőven)Chorin pedig élete végéig Portugáliában kitartotta,mint egy luxuskurvát. Az pedig,hogy Kenderesen nagy cécót kerítettek az eltakarításának jellemző a dicsőség hajhász horda kívánalmainak hivatalos kielégítésére.

  • „..Kiömlött a petróleum, és lángra kapott, hogy ez a fekete füst hirtelen elborította ezt a portált? Fetch the engine, fetch the engine!..”

    „Jaj de messze a kanális….!”

  • Köszi:) Jó ez az együvé tartozás:)