A nyugat és a kelet európai határon győzött a demokrácia

2016 december 4 12:52 du.65 hozzászólás

Ma végett ért az az operettbe illő helyzet Ausztriába, ami lassan egy fél éve borzolta a kedélyeket. Május 22.-én kezdődött az egész. Ezen a napon volt az államelnök választás döntő fordulója. Előzőleg hat jelölt volt a listán, amiből aztán a szavazatok alapján csupán a két legtöbbe szavazatot kapott jelőlt került a döntőbe. Az egyik Alexander van Der Bellen a valamikor Zöld párt elnöke, míg a másik az FPÖ (rossz fordításban az ausztriai szabadság párt Freiheitliche Partei Österreich) egyik új „titánja” Norbert Hofer.

Nem volt nagy részvételi arány, és a választási eredmény szinte döntetlen állást jelzett az első pillanatokban. Végül is Van der Bellent hozták ki győztesnek, potom 33 ezer szavazattal kapott többet mint riválisa Hofer.

azmk8bsw

Ám az FPÖ nem fogadta el ezt az eredményt és „óvást” nyújtott be az alkotmánybíróságnak. Az alkotmánybíróság az óvást elfogadta (nem bizonyítható de némi köze lehetett a dologhoz a néhai FPÖ-s igazságügy miniszternek Bömdorfernek) mondván, hogy szabálytalanság történt. Kiírták az új választások időpontját szeptemberre. Ám ezt is módosítani kellett mivel az FPÖ még egy „sérelmet” nyújtott be. Nehezményezte, hogy a levélben leadott szavazatok manipulálhatók voltak, mert a boritékok (nem vicc erre hivatkoztak) nem voltak ellátva elég ragasztóval és rosszul zártak. Augusztusban még azt állították, hogy Bécs úgynevezett „zsidó kerületében”(ez a második kerület Bécsben)a Leopoldstadban volt a legtöbb és a legnagyobb „csalás”. Meghamisították a valódi eredményeket.

Hogy elvegyék az élét a saját antiszemita és rasszista kijelentésüknek, Strache és Hoffer Izraelbe látogattak. Szerették volna elérni, hogy izraeli részről valamilyen hivatalos formát kapjon a látogatásuk, kvázi valaki a Kneszetből fogadja őket de erre nem került sor. Ausztria eleve közölte, hogy az utazásnak semmi hivatalos jellege nincsen ez pusztán magán „szimpátia” látogatásnak kell tekinteni.

Ezután került sor a borítékos kampányra, miszerint a borítékok egy része nem zárt rendesen és a szavazatokat manipulálták. Ekkor a szeptemberi dátumot módosították december negyedikére. Már november elején elkezdődött a médiákban a választási kampány. Van der Bellen a saját költségein és adományokból készítette el az új választási plakátot, míg ellenfele a pártpénzekből és a jelentős állami támogatásokból. Még azt sem rejtetták véka alá, hogy ők igenis szimpatozálnak azzal a gondolattal, hogy kilépjenek az EU-ból. Strache pedig közben a szélső jobbosok európai nagy találkozóján külön gratulált és támogatásáról biztosította Mari Le Pent a francia szélső jobb vezetőjét. A választási kampány során sok sértést kapott Van der Bellen, többek közt azzal gyanusították meg, hogy apja nemzeti szocialista volt és tagja a náci pártnak. Van der Bellen végig megőrizte a nyugalmát, nem bocsájtkozott éles vítákba Hoferrel. Csupán csak megkérte, hogy ha erre vonatkozólag kézzelfogható bizonyítékai vannak, akkor azt ossza már meg vele és a választó polgárokkal. Hofer és az FPÖ ahol csak tudott kampányolt. Plakátoltak még ott is ahol nem lehetett volna, sőt sok helyen Van der Bellen plakátjaira ragasztották rá a sajátjukat. Sokáig úgy nézett ki, hogy Hofer lesz a győztes. Szerintem (ez magénvélemény) de ott szurták el az egészet, hogy többször is azt hangoztatta, hogy megválasztása esetén átírják az alkotmányt. Szerintük ebben a mai nehéz gazdasági helyzetben felesleges, hogy az országnak két közjogi méltósága legyen. Nevezetesen államelnök és kancler (miniszterelnök magyarul) mert ez feleleges pénzkidobás. Az államelnöknek nincsen politikai jogköre (kivétel a parlament feloszlatása és új választások kiírása. Erre még nem került sor, igaz közel álltak hozzá egyszer amikor Wolfgang Schüssel lett a kancler és Jörg Haidert akarta helyettesének kinevezni. Csak a nemzetközi nyomás és az akkori államelnök Thomas Kleistil nemtetszésének köszönhetően nem lett megválasztva Haider alkanclernak) csupán reprezentációs feladatai vannak. Elképzelése szerint egyesítették volna a két posztot hogy az államelnök egyben a kancellári széket is megkaphassa. Mint azt ahogy sokan gondolták, az FPÖ ezt a választást egyfajta szinfalak mögötti pucsra akarta volna felhasználni.

A vasárnapi választás eredménye Van der Bellen győzelmével végződött. Magasabb részvételi arány is volt mint májusban, és a szavazatok 53 százalékát szerezte meg. Ezzel egy új korszak vette kezdetét Ausztriában, mely kihatással lehet az egész Európai Unió további sorsára.

65 hozzászólás

  • mivel az összes szótár: Freiheitliche szabadság -nak fordítja, Libertad, liberdade, libertà, freedom, ha nem akarod ezeket akkor lehet
    elszabadságoskodásaitoknaka-nak is ferdíteni

    és mindennek milyen jelentősége van a Nap forgására a Föld körűl? esetleg beesik a zesső?

  • Göllner András

    Kíváncsian várom mit fog majd ehhez a hírhez szólni az idelátogató pelenkás ezred, az otthonkások és a diétás vén Orbánisták gittegylete.Most el kell mennem focizni, de remélem, mire visszatérek már pattogni fognak. 🙂 Gondolom legtöbbjük majd azzal fogja kezdeni, hogy egy jó nagyot belerúg a hírszerzőbe, Avi Ben Giora-ba. Az ő játszmájuk rendszerint személyeskedésel indul, mielőtt le megy kutyába.

    A józanabbak csak örülni tudnak az Osztrák választási eredménynek. Várjuk majd a bővebb elemzéseket.

  • Két kérdésem lenne, miért van az ha a liberális nyer, akkor „győzött a demokrácia”, és milyen „új korszak kezdődött”?
    Szerintem folytatódik minden tovább.
    Különben köszönöm az ez ügyben már lassan egyéves tudósításokat, mindet örömmel olvastam. Csak ezt az utolsót nem.

  • Én is örülök. Legalább a sógorok mutatnak még valami józanságot…
    Charlie, tudod a probléma ott kezdődött, hogy az a sereg, amelyikre András itt célzott olyan komoly fogalom zavarral küzd, hogy lassan már a színeket se tudják megkülönböztetni.
    Egyik kedvencem a liberálfasiszta:) Szóval ezekre Ti valami új szótárt alkalmaztok, aminek a szó eredeti értelmének sokszor semmi köze…
    Csak úgy játékból feltettem egy kérdést két hónapja, hogy ki definiálná a demokrácia fogalmát… Kaptam pökhendiséget, meg kinevettek, de biz’ isten még egy megközelítő válasz se érkezett, amin persze nem csodálkoztam…
    Gyorsan leszögezem, hogy ezt nem mint baloldali írom, mert bár annak is tartanak, persze nem vagyok az se, meg a többi se, aminek tartanak…

  • Avi Ben Giora

    Charlikám!
    Maga szerint nem fog semmi sem változni? Ó persze hogy nem: Strache dédelgetett terve kútba esett. Nem lesznek új választások és nem lesz átírva az alkotmány. meg az az Eúrópa terv is kukázható, hogy Franciaországban és Hollandiában is majd előretör a söpredék és szétzuzzák az Európai Uniót. Nagyon ingatag az egész szó se róla és most jön majd igazán a fekete leves ha az Olaszok bedőlnek. Akkor tényleg jön az összeomlás. Ám a zavarosban halászgatók még így sem fognak tudni hatalomra kerülni. Ausztria az élő példa lehet szervezkedni és lehet nagy terveket szőni a demokratikus erők még mindig elutasítják a rasszizmust és a diktatúrát.
    András ezek pattogni? Ez egy gyáva banda. Egy hete még itt is azt irta egy kedves antipatikus uraság, hogy majd megtudjuk milyen lesz az új Európa ha Ausztriában az FPÖ fog felkerülni ls ők is benyujtják az öxtrittet amit majd követ fraxtrit meg a töbi. Nos ez most elment gyerekek. Lehet hogy az egész EU összedől és újra kell építgetni de nem a ti elképzelésetek szerint. Bővebben majd holnap. Minden esetre egyvalamit meg kell jegyeznem. Hofer talpig uriembernek mondható. Gratulált Van der Bellenek és ezt ország világ láthatta. Vele nem is lett volna gond hiszen ő csak egy szerencsétlen báb lett volna.

  • Göllner András

    2016 december 4
    1:16 du.
    Pelenkás ma maga nagymamája!
    Mi van? Az osztrákok, minding „rozsaszínűek” voltak! Ezt mindenki tudja régről. A két választható
    személy közül, az egyik jobban tetszett. Valahogy úgy, mint az amerikai választáskor, Mrs. Clintonból elegük volt a választóknak, most Trumpot választották.

  • A mellékelt képen, elég rossz arcú mókus látható!

  • Avi Ben Giora

    Figyelő néni. Magának az inteligens arc az mindjárt rosszat jelent.Ha ránéz erre a képre és utána mondjuk Orbánéra akkor maga tutti, hogy a viktorkát fogja választani. Hogy miért? Roppant egyszerű. Ha valakinek sunyi és póker arca van akkor az egyeseknél mindjárt nyerő. Honnan veszi azt, hogy osztrákok mindig „rózsaszinüek” voltak? Ha ezt a bajszos hallána azonnal kikérné magának.(az más lapra tartozik, hogy ő és a gárdájának nagyobbik fele homokos volt csak nem merték nyíltan vállalni.)
    Bizony bizony kedves Miklós. A legnagyobb gond, hogy sokan mai napig nem képesek rendesen definiálni, hogy mi is a demokrácia. Ahány ember annyifajta felfogás. Egyik azt mondja, hogy neki az a demokrácia, hogy szabadon azt tehet amit csak akar(feltéve ha az nem mások kárára van)Egy másik úgy véli, hogy jól élhet munka nélkül és hagy ne soroljam. Valahol szerencsésnek mondhatom magamat. Hogy miért? Roppant egyszerű. Mert zsidó vagyok és mint zsidót eleve másképpen látnak sokan. Pedig a zsidó is csak ugyan olyan földi halandó mint a többi. De eleve őt teszik mindenért felelőssé ha jó ha rossz. Ennélfogva az ő véleménye számít a legkevésbé. Csak legyintenek rá és amikor nagy a baj akkor őt nyomják be főgonosznak.

  • Az ide honosított tömegideológiához képest más életfilozófiákra kondicionáltak tömeges betelepítése felső vezérkari program.
    Bejelentették a judeo impériumi terület működtetési rendjének megváltoztatását is (a migrációra hivatkozva).
    Senkinek nem jó, ha ezt félelem gerjesztés és uszítás közben hajtják végre.
    Jó, h az akit megválasztottak, NÉVLEG független. A megosztottságok gyártó pártokrácia direkt élet ellenes konstrukció.
    Emellett jó a zöld színűség is. Ha élni akarunk akkor vissza kell közelítenünk a bioszféra ökoszisztémás rendjéhez.

  • Göllner András
    2016 december 4
    1:16 du.

    kérdés
    a CETA és Trans atlantic partnership, a trans pacific partnership
    az demokratikus (elírtam a demokratikus-t demokratyikus-nak kijavítotam de megbántam) vagy útszéli fegyveres rablás? (teuer?)
    a Kinder Morgan és a többi szüxégtelen a csak a dolgozni nem akaró rabló adómilliárdokkal támogatott olajlobby haszna …mert valódi gazdaságfejlesztésre nincs agysejtjük és az orruk hegyénél nem látnak előbbre a kedves hatalom most azok ellen fordúl akik megválasztották és erre valaki aszongya: demokrácia???

    mikor két focizás közben marad némi időd, kifejthetnéd nagyérdeműdet

  • Figyelő!

    A mellkelt kép egy rossz kép – mindenkiről készült már ilyen, ez legyen a legkisebb probléma!
    Aki sötétnek akarja látni annak az, aki meg bizakodva tekint rá, annak is igaza lehet. Szerintem az emberek ma(sem) egy jól-rosszul sikerült kép láttán választanak,bizonyára valami más is kell hozzá aminek alapján döntenek!
    Nem szívesen hozom ide, de mivel Ön megtette, hát had utaljak vissza az USA választásokra: Trumpot – ha csak a küllemét, fizimiskáját, gesztusait néznénk – akadna ép eszű ember aki megválasztaná? Mindez ideig azt hittem nem! És mégis megtették több milliónyian, igaz két és fél millióval kevesebben mint Hillary Clintont, de ez már sajnos az amerikai választási rendszer „tökéletlensége” és ha nekik ez így megfelel, mi nem hőzönghetünk innen kívülről, mert nem vagyunk illetékesek!
    Hát látja így van ez képekkel, nem máshogy..

  • Avi B.G.!

    Nem tudom én elég józannak számítok e G. András szemszögéből nézve, de mivel garantáltan nincs otthonkám (lehet hogy éppen ezért?)kimerem jelenteni, hogy én bizony nagyon örülök az osztrák választási eredményeknek -:))))!
    Szept. és okt. folyamán többször is jártam Badenben, Bécsben pedig november vége felé töltöttem pár napot a munkámból kifolyóan, de nem észleltem azt a fajta erőltetett kampányt amiről az FPÖ kapcsán írtál, igaz úgy általában sokkal fékezettebb habzású volt az egész dolog, mint amit itthon, főleg az utóbbi időkben mi megszoktunk!
    Úgy tűnik nem mindenhol olyan központi kérdés egy egy választás, és nem gerjeszt feltétlenül akkora indulatokat, mint nálunk!

    Azt azonban nem értem mi az oka, hogy tegnap este a 17.45 órás hírek szerint (ATV) V.der Bellen vezetett 53.7 százalékkal, de azt mondta a tudósító Korvin Tibor, hogy biztosat csak hétfő este tudnak majd, mert a levélben érkező szavazatokat hétfőn 9 órakor bontják fel, ami kb 700-900 ezerre tehető.(óriási szám az össz. választási létszámhoz képest ! )Egy óra múlva a következő beszámolóban pedig már egyértelműen gratuláltak V.der Bellen választási győzelméhez – akkor a jelek szerint a már meglévő kb 7%-nyi előny akkora volt, hogy a másnapi nagyszámú, levélben érkezett szavazatok sem befolyásolhatták érdemben?

  • Teszek egy bátortalan ajánlatot „demokrácia” ügyben.
    A demokrácia nem az, amikor minden körülmények között nekem van igazam.
    A demokrácia a különböző nézetek és elképzelések állandó és folyamatos együttműködésére, kontrolljára, korrekciójára épül.
    Ebből következően a demokráciát nem lehet „felépíteni”, az sose kész, mindig változik, alakul a körülmények függvényében.
    A demokrácia éppen azért nem épülhet a többség akaratára, mert a többség nem állandó sem időben, sem számban.
    A demokráciát sajnos nem lehet „bevezetni”, ugyanis alapvetően szabad, öntudatos, a jog előtt egyenlő emberek önkéntes társulása.
    A parancsuralommal szemben nagy előnye, hogy képes megőrizni a rendet a káosszal és erőszakkal szemben, ehhez viszont elengedhetetlen alapeleme a szolidaritás.

  • Besancon!
    Pontosan arról van szó a leveles szavazatokkal kapcsolatban amit megírtál. Ha csak mondjuk százezer szavazatot kap Van der Bellen már akkor is orrhosszal megnyerte a választást. Igen, itt már kiment a divatból a köpködés.Még Strache is egyre jobban tudja magát moderálni és fékezni. Akik meg a köpködésről nem szoktak le és még mindig fékeveszetten fröcsögnek azok kiszorulnak. Egy példa rá. A valamikor ZIB riporternő Ursula Stencel miután kiöregedett a tévéből a politikában próbálkozott pénzt csiholni. Mint az ÖVP támogatója és tagja sikerült megszereznie Bécs belvárosi kerületének (itt az első kerület a 3ék. -ból)a vezetői státuszát. Tevékenysége következtében a híres Kartner strasse az év 12 hónapjából legalább tíz hónapig fel volt túrva(mint kiderült homi humi melókra a Strabag milliókat kaszált és persze a kerület vezetőjének Stenzel asszonynak is adtak belőle). Miután szorossá vált a cipellő menesztették lemondatták. Annyira lejátszott, hogy még a párt is megkérte ,mondjon le a pártagságról. Örömest megtette és beállt az FPÖ soraiba. A választások alatt a tévében és más fórumokon egyfolytában fröcsögött amikor rákérdeztek hogy ugyan mindja már meg mennyi korrupciós pénzt kapott a Strabagtól. Miután minősíthetetlen hangokat ütött meg direkt mellőzték. Látni kellett volna tegnap hogy milyen fancsali képet vágott, hogy mehet vissza nyugdíjasnak(potom havi hatezer ötszáz euró ami nem elég neki) Egy lesi puskás fotós meg gyorsan lekapta amint egy nagy kebabot zabál(ő mondta azt is annó hogy a belvárosból kiűzeti a kebab áruspkat de végül nem sikerült neki)
    Találom! Részben igaza van magácskának. A demokráciához is csapat kell és összetartozás. Ám ugyan ezt szokták felhasználni a diktatórák is. Ott kényszerből kell beállni a közösbe. Mig a demokráciában szabad akartból. Nem ugyan az a kettő ugyi

  • talalom!

    Nekem tetszik a meghatározásod, részemről megelőlegezek egy ötöst, aztán majd Miklós eldönti, hogy erre vágyott – e ?
    De, amennyiben jól ismertem meg – szerintem ő sem lesz szigorúbb mint én!-:)))

    Ám, a viccet félre téve, csupa egyértelmű és közérthető megállapítás, mégis mennyi nehézséget okoz némelyeknek!

  • Sokat foglalkoztam a joggal, kényszerű önvédelemből is.
    Közben figyelemre méltó információkhoz és felismerésekhez jutottam.
    Egy remek tanulmányból megtudtam, h létezik a természet jog amelyet a tengeri jogtól való megkülönböztetésként szárazföldi jognak is neveznek.
    A szerző az impériumi jogot a tengeri jog, szárazföldre való kiterjesztésének tekinti.
    A szárazföldi jog VÁLLALÁSOK alapú.
    Kötelezettségeket visszaélésekkel nem befolyásolt, egybehangzóan kinyilvánított szabad akarattal létrehozott megállapodások és A TETTEK KÖVETKEZMÉNYEI keletkeztetnek.
    A tengeri jog rendben van, mert a tengeri jog hatálya alá VÁLLALÁSSAL (szerződéssel) lépnek.
    Az impériumi jog nincs rendben, mert a beleszületés nem tekinthető szabadon megkötött megállapodásnak.
    Az emberi jogok kartájában, amely, mint nemzetközi szerződés, Hazánkban is ratifikált (érvényes), a szárazföldi jog deklarált.
    A szárazföldi jogot (az előbbin túl) deklarálja Hazánkban a néptől származtatott jog és a joghierarchikusság ami kizárja, h jogérvényes legyen bármi ami a joggyökérnek ellentmond.
    A vállalás alapúság túloldala a nem kényszeríthetőség, a kimaradási jog.
    A közösségi érdek a közösség tagjaira kényszerítő erővel bír. De ez is vállalás alapú, mert nem kötelező a közösség tagjának lenni.
    A közösségi érdek az élőhelyek alapú szokásrandekben és az eseti közösségi döntésekben testesül meg.

  • FPÖ = osztrák FideSS-Jobbik, SPÖ = Maszop austrian style, ÖVP = Bokros-féle párt ( MoMa ) plusz Együtt, Van der Bellen/zöldek= PM… ….legalább is nagyjából.

  • Avi Ben Giora
    2016 december 5
    1:59 de.
    Elnézést, ha nem tetszett a fénykép. Senki sem tudja még mit és hogyan fog valaki vezetni, vagy meglétesiteni.
    Majd kiderül.
    Amit meg a zsidókról írt, ném értek egyet vele, mert sok okos, lelkiismeretes zsidót ismerek.
    Ha jól fogja meg a lényeget, akkor sikeres lesz. Nekem nem számított soha a származás, csak az ember mivolta.

  • Bravo talalom, nekem nagyon tetszik a meghatározásod! És mivel én szerényen, de demokratának tartom magam – ezt igenis a magánvéleményemnek tartom, de mondataid teljes otthont találtak az én tudatomban.
    Besancon hangos kacsintása idáig csattant, tehát vele is egy hullámhosszon vagyunk:) Persze ez már szinte történelmi távlatokra nyúlik vissza:)
    Remélem mások is így vannak vele!
    Ezzel le is tudom a névnapi ajándékot tőletek:)

  • Avi Ben Giora

    Figyelő!
    Nem tudom ki hogyan értelmezte amit a zsidókkal kapcsolatban írtam. Nem akarom ezt hosszasan taglalni mert nemsokára majd megjelennek nagy „tisztelőim” mint Mojsele Akiba és Gyurió10.( ne vegyétek sértésnek mert nem annak szántam) Ők meg köztudottan nem nagyon szeretik ha én is közelebb állok ahhoz, hogy nem a származás számít hanem a tettek. A zsidók is ugyan olyanok ebben a nagy közösségben mint bárki más. Lehet persze beszélni összesküvésről, hogy azért rossz valami mert a zsidók belepofáztak. Elképzelhető de kéretik tényekkel alátámasztani úgy híhetőbb.

  • Kedves Miklós!

    Nagyon boldog névnapot kívánok neked, vigyázz az egészségedre, ne egyél túl sok csokit, sütit, a Mikulástól kérj inkább szép könyveket, zenéket, filmeket stb
    Előre is minden szépet és jót kívánok neked, bár – gondolom karácsonyig még csak- csak váltunk szót!

    Szia, baráti üdvözlettel B. alias Éva

  • Az osztrák választást a „demokraták” nyerték. Tehát gratuláljunk Avi urnak, ahogy tisztességes és illik.
    Itt a szomszédban (Ázsiában) tulnyomó többségben a repülőmérnöknek drukkoltunk, nem pedig a kozmopolita liberális Zöld-nek. Szomorunak tartjuk, hogy a korábban leszerepelt „keresztény” jobboldali Néppárt teljes vezetése a kozmopoliták mellett buzditotta a hiveit. Ez a plusz-minusz pár százalék meg is tette a hatását.
    Egyébként, ha a részeredményeket boncolgatjuk, kijön egy focieredmény: BÉCS-AUSZTRIA 1-0

  • Ötvenhatos úr!Először nem mérnök csupán technikus de ez a legkevesebb. Manapság nem gond ,megvenni egy diplomát vagy egy doktorátustn itt sem. Szemrehányást tehet a vesztésért Kikl úrnak aki az egész kampány főnöke volt és Strachénak is a pártfőnöknek.Keresztény néppárt? Na ez jó. Strache is röhögőgörcsöt kapna ettől. Amikor ilyeneket mondtak, hogy keresztény értékek meg hasonlók a saját támogatóik kifütyülték hogy olyan már nincsen régen és a Pápa is kijelentette, hogy néppárt az van de a valódi keresztényekben nagy hiány van. Most meg pár szót arról, hogy miért „úszott” el a választási győzelme az FPÖ-nek. Először is azért mert a választók vártak volna egy olyan kidolgozott programot ami meg is valósítható. Ilyen nem volt a tarsolyukban csupán csak nagy hadoválás hogy ez lesz az lesz így lesz úgy lesz.(Bellen semmit sem igért vagy mondott. Pusztán azt mondta, hogy csak összefogva és együtt lehet kivezetni az országot a slamasztikából) Manapság Európaszerte ilyennel nem lehet választást nyerni. Az emberek ismerik ezt hogy beígérnek minden félét és aztán semmit sem kapnak csak korbácsot. A legnagyobb baklövés meg az volt, hogy kilátásba helyezték ha győznek átírják az alkotmányt és egy személy lesz az álamelnök és a kancler. Ez még azoknak sem tetszett akik egyébbként támogatták volna Hofert. Az osztrák furcsa egy népség. Már nem hőzöng hanem cselekszik. És egyszer már megszenvedte ezt hogy egy „führer” irányította őket. Még egyszer ilyent nem fognak akarni. Ami pedig a foci szerű eredmményt illeti: az egy null nem stimmel. Valóban Bécsben nagyott taroltak, de olyan tartományokban mint Voralberg vagy Kartner sőt Tirol vagy Salzburg is egyértelmű Van der Bellen győzelemmel végződött. Szóval nem csak a bécsiek szavaztak ellene. Mellesleg ha lesznek a rendes parlamenti választások és Hofer egyénileg indul ahogy ki is jelentette, nagyon nagy esélyei lesznek hogy megválasszák. Aztán csak egy apró de szenbetünő momentum. Mikor úgy hétóra felé este kihirdették az eredményt az FPÖ „föhadiszállásán” ahola választóiknak és a szimpatizánsaiknak csináltak volna partit egy teremetett lélek nem volt. Pedig még a kamerák is mutatták roskadásig megpakolt asztalok voltak csupán az emberek hiányoztak. Valahogy elmehetett még menet közben az étvágyuk.

  • Hát ez a fórum színvonala…az egyébként legalább annyira tájékozott,értelmes nyugdíjasokat a Göllner félék,”pelenkás,otthonkás” jelzővel illeti…..
    ezzel magáról,a baloldali „áldemokratákról”ad hiteles képet,az amúgy nem ifjonc….ember!na ezt lehet várni a baloldaltól és ezért vannak
    a „mélyben”,de még van ennél is lejjebb,csak nem fogják fel….
    Majd kiderül,hogy milyen lesz az új kormány(az új elnök pártolja a kétes migránsokat,az egy dolog,de a gyakorlatban,bizony lesz az emberek részéről tiltakozás,amikor a saját bőrükön érzik a veszélyt!)meg ,hogy a többség hogyne viszonyul a nézeteihez!

  • Besancon
    2016 december 5
    6:54 de.
    Ebben tökéletesen igaza van!
    Én, csak pillantnyi hatásra írtam a képről véleményemet.

  • Bánfi Mikósnak, kellemes névnapot kivánok!

  • Amúgy Göllner „trotyi” csak bátran,nyugodtan „ossza az észt”mind magának,mind az általa képviselt pártoknak csak árt ezzel…de ugye nem az én bajpn!

  • Besancon!

    Bár nem hitte volna,de döntő többségben bizony megválasztották
    Trumphot …hát el lehet gondolkozni rajta!

  • Ha nem gúnynak szánta Klára asszony, akkor köszönöm, bár jól meglepett:)
    Holnap megyek haza ünnepelni ezt is, meg azt is.

    Hátha Marcsi is meghív egy jó hazaira:) Ha megveszteget egy kicsit, akkor az otthonkájáról se fogok beszámolni Nektek:) Meg azt se, hogy Andrást a – leugrok egy kicsit focizni-jára – letrotylizta, vajon ezt mi váltotta ki belőle?
    Ki segít csomagolni?

    Legközelebb, már élőben otthonról!

  • Göllner András

    @ Rodeo 36

    „mikor két focizás közben marad némi időd, kifejthetnéd nagyérdeműdet” Mos nem érek rád, Rodeo36. Megérkezett a hőfehérke, elvesztette a 7 törpéjét, ‘s kénytelen vagyok szárnyaim alá venni őtet. Érted ?

  • Göllner András

    @ Boda

    Ne duzzogj annyit má’

  • Göllner András

    @ Figyelő

    „Nekem nem számított soha a származás, csak az ember mivolta.” És az mi volt ? A nagymamámmal mi baja volt ? Nem tetszett a mivolta ?

  • Göllner András

    @ Besancon

    „Nem tudom én elég józannak számítok e G. András szemszögéből nézve, de mivel garantáltan nincs otthonkám (lehet hogy éppen ezért?)”

    Józannak tartom kedves Besancon, többek közt azért is mert nincs otthonkája. Nekem sincs. 🙂

  • Göllner András

    @ Figyelő

    „Az osztrákok, minding “rozsaszínűek” voltak! Ezt mindenki tudja” De jó ezt tudni. Én mindíg azt hittem hogy sárgák… Még azt is hallottam, hogy az egyik másik retkes. Sokat tanultunk magátol ma, nem azér’ mondom. És mi lett a csatlós népekkel ? Ma már jobban teljesítenek ? Mit ? A mivoltukat, vagy a származásukat ? Gangszta Zoli hogy teljesít ?

  • Érdekes egybeesésnek látom az Indián-Veteránok szövetséget a zöld „független” elnök trónra ültetésével.
    Az is szemet szúrt nekem, h a Szakosics unoka (Schiffer) is ilyen. És a vezérkarunk igyekszik megválasztatható pozícióba emelni.

  • Boda!

    Már megint az a fránya szövegértés okozza a problémáját!
    Csak úgy nagy hirtelen olvas, nagy általánosságban fogja fel,nem igyekszik azt megérteni, és nem figyel a részletekre, ezért érzékei gyakran megcsalják!

    Olvassa csak el még egyszer mit is írtam? Mi a lényege ? Ez: bár nem hittem volna, hogy akad ép eszű ember aki Trumpot megválasztja(ebben a külseje csak egy szempont!)a jelek szerint mégis megtörtént! Igaz – és most jön a lényeg – két és fél millióval kevesebben szavaztak rá, mint Hillary Clintonra, de az már az amerikai választási rendszer tökéletlensége…. ect. ect.
    Szóval, hol itt a döntő többség Trumpra vonatkozóan?

    Értse meg végre – bár túl nagy jelentősége már nincs – attól hogy a sajátos és kissé bonyolult am. választási rendszer mely az elekt.-szavazáson alapul (és ennek nagyon sok összetevője van, sok mindentől függ) Trumpot hozta ki győztesnek, attól még szám szerint Hillary Clinton 2.5 millió szavazattal többet kapott! Igen, konkrétan a szavazóktól: Mr. Browntól, Mrs.Taylortól vagy Miss Millertől vagy az akárkitől! Értem?
    Szánjon rá egy kis időt, és tanulmányozza, hogy működik az amerikai v.rendsz. min alapul és hogyan az elektronos szavazás, mitől függ, mi befolyásolja stb – bővíthetné egy kissé az ismereteit, az sose árt! Mert teszem azt négy év múlva is lesz Amerikában szavazás, és maga itt áll majd felkészületlenül megfürödve!
    Hát szabad ezt?

  • Helyesen – Szakasits unoka, amennyiben Szakasits árpádra gondolt!

  • Köszönöm szépen a kiigazítást.
    A mondottaim lényegi részéről van észrevétele?

  • Göllner András
    2016 december 6
    8:25 du.

    Göllner, a „rózsaszínű” jelző, régi magyar meghatározása a politikailag „vörös” és „nem vörös” közöttieknek.
    Olyan, „ilyen is, meg olyan is” talán.Az osztrákoknak már NINCSENNEK csatlósai, nem tudta? Az osztrák-magyar monarchia megszűnt a második világháború vesztessége óta. Igaz, hogy az osztrákok, sokkal szerencsebben jöttek ki belőle, mint a magyarok.

  • Besancon
    2016 december 7
    7:10 de.
    TuNem engem kért az amerikai válassztás ügyben,. de itt megjegyezném, hogy az elktromos és populár szavazatok között van néha különbség.
    Ez t9rtén ÁLLITÓLAG a mostanival is. Azt állitja, Mrs. Clinton, hogy több szavazat volt rá, mint ellenfelére. Ez volt a „populár” szavazatok száma, viszont a gépekben ami az eredményeket kihozza, nem neki volt többsége.

  • Bánfi, Jó ünneplést kivánok!
    Mellesleg, nem szoktam gúnyoldni.

  • Göllner András
    2016 december 6
    8:01 du.

    értettem göllner elvtárs, engeggye meg, hogy meghunyászkodjak…

    azaz halvány lila fingod sincs a kérdéssel kapcsolatban,
    jobb később tudni, mint soha

  • Figyelő
    2016 december 7
    12:15 du.
    Tényleg nemérted…

  • Göllner András

    @ rodeó36

    „halvány lila fingod sincs”

    Ez teccet 🙂 És ha lenne halvány lila fingom, azzal beengednének a Kövér Lacihoz? Ezt várja tőlem a Fidesz? Mért nem szóltak korábban, éjjel nappal fingtam volna nekik, akár rózsfüzéreket is. Pálinkás jó reggelt kívánok minden jó érzésű magyar honfitársamnak.

  • Göllner András

    @ Figyelő

    „Az osztrák-magyar monarchia megszűnt a második világháború vesztessége óta”

    Na erről se volt lila fingom. Én mindig azt hittem hogy az első világháború után szünt meg a monarchia. A krumpli leves mióta nem krumpli leves, azt teccik tudni, Klári néni? És azt, hogy a nagymamám mióta nem a nagymamám?

  • Göllner András
    2016 december 7
    10:44 du.

    szóval finghatnékod támadt? van arra lehetőség, és nem érdemes visszatartani, egészségkárosodás veszélye miatt…
    én (nem kövérlca és nem a fidex) feltettem kérdéseket amire te itt -ügyeskedve- dodge-olsz egy kicsit és mint a térdig érő passzátszél mellébeszélsz ez már majdnem fidex színvonal…ÚGY TŰNIK(???) sohasem fogja senkisem megtudni a te saját véleményedet

    dodge karaván az összes tevékkel a délquebec -i dűnéken…hogy dű’ne be

  • Valóban, az első v.háborút akartam irni, a monarchiáról, elnésézést!

  • falusi, nincs ezen mit nem érteni, a TV kommentár tisztán megvilágitotta. Viszont, Mrs. Clintonnak nem síkerült a vállasztás eredmény elleni támadása, nem olyvastak már utána.
    60 év óta, mióta ezen a földrészen élek, ez volt az első választás, mikor a vesztes után számítást követelt és nem fogadta el az eredményt. Pedig, ennyi év alatt, sok amerikai választást megéltem, kezdve Eisenhowerrel.

  • Bocs,hogy a „magas szintű” kulturált csevegést megszakítom…de Ausztriában nem a demokrácia,a közvélemény győzött,ami ellen majd a sok kétes,bűnöző,migráns,illegális határátlépő miatt az osztrák nép fog tiltakozni!
    Ilyen egyszerű és sajnálatos a dolog!

  • OIM*,kedves Boda,TE nem szakítasz meg semmiféle társalgást mert már értelmes ember ügyet sem vet rád meg a hülyeségeidre.

    *OIM : Oldal Idióta Macája

  • Figyelő
    2016 december 8
    3:42 du.
    De.Fontos lenne megérteni, akkor nemírnál butaságokat..
    Hillary elsőnek gratulált, az újraszámlálást az államok választásokat figyelő bizottságok indítványozták, és végezték. A Bush-Gore csatában, az eredmények kihírdetése után Floridában még háromszor számolták újra a szavazatokat.
    Magyarázat:
    Ha magyarországon 19 mgyére és Budapestre kétszáz szenátori hely elosztása úgy esi meg magát, hogy a lakosság létszámának az alapján kap szenátusi széket, akkor Bp nyitóra harminc %-ot kap, -legyen egyszerű,- és hetven%-ot a tizenkilenc megye. Ha három és félmillió ember elmegy szavazni, és Budapesten egymillió nyolcszázezren szavaznak Bencsics Klárára, akkoris elveszti a választásokat, mert az egymillió hétszázezer nemrá szavazó, az ország 19 megyéjében nem rá szavazott, hanem az ellenfelére, ami a hetven %-os szenátusi székeket biztosította.
    Remélem nem voltam túlságosan bonyolult..

  • Göllner András

    @ falusi

    „Remélem nem voltam túlságosan bonyolult..”

    Nem volt az. Velős volt. 🙂

  • falusi
    2016 december 8
    5:55 du.
    Halkan mondom csak, MINDENKI tisztában volt azzal, hogy Hillary kezében és zsebében volt a saját politikai kampánya.Ezt tudták az emberek. A „bizottságot” is Clintonék fizették.
    Lehet szépítgetni a dolgot, és a gyenge hasonlatod a magyar megyékkel sem jó az amerikai államokhoz, de ez már mellék kérdés.
    Engem Ti, mindig butának állitotok be és amit írok butaságnak. Ez engem egyáltalán nem zavar, ismerem a módszereteket.
    Akkor írtok iylesmit, mikor tudjátok, hogy a vitában, vesztes oldalon álltok.

  • Remélem falusi meglettél győzve, nem csak le:):)
    Lehet, hogy van olyan vak, akit nem tudsz megtanítani látni? Veszíts elegánsan és sportszerűen!:)

  • Figyelő
    2016 december 9
    11:16 de.
    Tőlem akár hangosan is. Különösen a „MINDENKI” teccik. Ütős, ellenérvet lesöprő, meggyőző..
    Mivel látom, hogy kampányügyekben is büfé vagy, így nemis próbálkozom.
    Egyetlen apróságot. Nem vagyok ti. Én, első falusi, esszem magam. Tod, magányos farkas, egyedül vadászik tutul a holdra, meg nyalogatja a sebeit.
    Igazad van, valóban a vesztes oldalon állok.
    A hülyékből van több, így velük szemben minimálisak az esélyeim. Viszont a lepényhal.
    Hálából meggyőző érveid mián hadd osszak meg veled egy kedves ismerősöm lányának festő barátnője által, egy haikuban megfogalmazott kritikát egy szürrealista kiállítás vendégkönyvéből:

    „Értem én
    csak
    leszarom.”

  • …..”””””Boda Marcsi
    2016 december 8
    3:43 du.

    …….…de Ausztriában nem a demokrácia,a közvélemény győzött”…………
    Ez jó megfogalmazás! Mert a „demokrácia” alatt csak a baloldali -liberális demokráciát értik !! Ez nézetükben a pantallósok ” demokráciája”””-t jelenti, nem a népét!
    Csak ezt szeretik titkolni!! De A „demokrácia” szót jó ismételni , pufogtatni–mintha az őket igazolná mindenben. Úgy látom Marcsi : egy pirosfejű úri-lény nagyon kedveli Magát! Megszólalt.De csak ennyi tellett tőle.De védeni kell lelki világát –így nem bántom Őt tovább.
    Üdvözlettel

  • Ez egyszerű és őszinte kijelentés :“Értem én
    csak
    leszarom.”

  • Peti, ha már Bodának nyalsz, onnan már nincs lefele, tudod? Ő a legvulgárisabb, emberfaló trollnál is rosszabb. Sajnos felfele sincs, ezt úgy látszik nem láttad..
    Te a sok már-már groteszk butaságaid ellenére egy szerethető figura vagy,mert nem a pökhendi zsigeri gyűlölet adja az energiád.. Legalább ezt tartsd meg – a saját kedvedért!

  • Göllner András

    a Figyelő

    „Engem Ti, mindig butának állitotok be és amit írok butaságnak. Ez engem egyáltalán nem zavar.”

    Jaj. Még jó, hogy én legalább ilyet sose montam Klári nénire.

    Én meg vagyok arról győződve, hogy a KMH tiszteli a butákat és a butaságot. Ha nem tisztelné, nem lenne érdemes ide írni. Én ezt így látom, de lehet, hogy a Christofer Adam, másként látja, hisz ő a tulaj. Multkor vettem neki egy egeret, és azt mondta hogy ne butáskodjak.Ez engem se zavart. Embert egeréről, tollat madaráról ?

  • Miklos Banfi
    2016 december 11
    9:48 de.
    Sok köszönet a dicsérő szavakért!

  • ˙

    Az osztrákokat ma kedves negédességgel sógoroknak szokás emlegetni, ami abból a zavarból adódik, hogy valahol minden tragédiánkat a saját ezer hibánkat leszámítva mégiscsak nekik köszönhetjük… És lám, mégse.
    Ugyanakkor a románokkal szemben már nem vagyunk ennyire megértők és szolgalelkűek, s így az összes bajt inkább rájuk lőcsöljük, mint az egyszeri juhász Petőfi versében, aki minden bánatát – botjával – szegény szamara fején tölti ki.

    .

  • Göllner András 10,53 & 4,11 !

    Tök’ igaz!

    )))))))))))))))) 😀 (((((((((((((((((

  • Tóth Péter !

    Szerinted a demokrácia relatív fogalom ?

    Igaz, hisz’ valaha volt az úgynevezett „klasszikus demokrácia” is, ahol közönséges rabszolgák húzták az igát szó szerint, a semmiért. Ezért a semmiért ők tartották el a nem-rabszolga választójoggal bíró teljes szabad népességet, és persze azt is demokráciának nevezték – nevezzük, pedig nem volt az, h a c s a k . a rabszolgákat ki nem vonjuk a „démosz” fogalmából. És valóban: ez utóbbira még ma is mutatkozik nem is kis igény…

    .

  • (Utóbbi kivonási műveletre.)

  • Voronyezs!
    dec.14.4:29

    „Helyes a dörgés oroszlán!” (W.S.)