Torgyán József Szupersztár

2016 december 13 9:02 de.15 hozzászólás

Filmet forgatnak Torgyán Józsefről. Ma már mosolyogunk Torgyán doktoron, és hajlamosak vagyunk azt gondolni róla, hogy ezekhez a maiakhoz képest egy talpig úriember. Rogánékhoz képest talán valóban az, egy ártatlan zsúrfiú, mert azzal a teljesítménnyel, amit ő művelt fénykorában, nyomába sem érhet a mai, üzemszerű lopásra szakosodott hiénáknak.

Azért ne mentsük fel Torgyánt, mert a helyzet ennél jóval árnyaltabb. Ő volt az ugyanis, aki meghonosította a magyar politikai közbeszédben azt a visszatetsző, gusztustalan mentalitást, ami mára felerősödött és majdhogynem mindennapossá vált. Nemcsak azzal, hogy – még ellenzékben – bármelyik beszédében képes volt beleszőni azt a felszólítást, miszerint Horn Gyula mondjon le. De emlékszünk arra is, hogy ő volt az, aki azzal fenyegette a fővárosiakat, hogy patakvér fog folyni a pesti utcán, ha nem teljesítik a kisgazdák követeléseit. Mindez előrevetítette a később Orbán által kiteljesített Budapest-Vidék ellentétet, amelyben a főváros bűnös és kozmopolita, a vidéki Magyarország pedig tiszta és egészséges, a magyar jövő záloga.

Torgyán József és Orbán Viktor

Torgyán József és Orbán Viktor

Mindez ellenzékben még megmosolyogtató volt, egyfajta bugyuta operett-szerep. Hosszú, véget nem érő, értelmetlen körmondatai is azt sugallták, hogy Torgyán doktor olyan ember, akit nem szabad komolyan venni. És tényleg nem volt komolyan vehető, még akkor sem, amikor köztársasági elnök szeretett volna lenni.

Torgyán doktornak azonban nem csupán a „patakvérezés” miatt volna elszámolnivalója a sokat hivatkozott magyar emberekkel. Hanem azért is, amit az első Orbán kormány idején, mezőgazdasági miniszterként tett. Ő honosította meg ugyanis Magyarországon az állami pénzből kitömött futballklubok rendszerét. Pontosabban, az ő idejében egyetlen kiemelt egyesület élvezte a felsőbbség támogatását: a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozó Ferencváros. A Videoton akkor még sehol sem volt, Felcsút nevét legföljebb az ott lakók hallották, ám a Fradihoz – reklámként – már akkor is dőltek a kötelezően utalandó százmilliók. Pártjának jelmondatát – Isten, Haza, Család – a gyakorlatban is megvalósította: menyét, aki állítása szerint egy légügyi dinasztia sarja, például magas pozícióba helyezte.

Torgyán József tündöklése nem volt hosszú életű. Bukása is gyors volt, ám nem annyira látványos, mint kellett volna: ha a sajtó jobban odafigyel arra, ami 2001 és 2002 táján történt, szaftos történetek kerekedhettek volna. Torgyán doktor fia, Torgyán Attila ugyanis egy meglehetősen homályos, vesztegetési ügybe keveredett. Bírósági ítélet és börtön nézett ki neki, ám az ügy, egyik napról a másikra, valamiért megszűnt ügynek lenni. Azóta sem tudni erről semmit, ha csak azt nem, hogy a Torgyán József vezette kisgazdák, akiket Orbán Viktor és társai 1998 előtt még szalonnazabálóknak neveztek, hirtelen aláírták a Fidesz által megálmodott kétéves költségvetést.

A következő kép már a parlamenti folyosón mutatja Torgyán doktort. A miniszter a nála évtizedekkel fiatalabb miniszterelnökre, Orbán Viktorra vár. Orbán hosszan csicskáztatja Torgyánt, aki láthatóan idegesen sétál fel, s alá a parlament folyosóján, s jobb híján az ott látható intarziákat tanulmányozza.

Aztán végül nyílik az ajtó, és Torgyán doktor bemehet a miniszterelnökhöz. Ezt követően vált fia, Torgyán Attila ügye hirtelen semmivé, azóta sem tudni, hogy mi lett a tékozló fiúval.

Torgyán József pedig „cserébe” lemondott, s visszavonult a politikától. Időnként megszólal, ilyenkor úgy tesz, mintha mondana valamit. Ám ez csupán a látszat: aki már fénykorában is csupán egy szánalmas ripacs volt, arról nem nehéz elképzelni, hogy milyen lehet a saját paródiájaként.

Van egy gyanúnk, hogy a mostani filmben Torgyán József hős lesz, és nem az, ami valójában: egy fenyegető, ám súlytalan paprikajancsi, aki megpróbál valakinek látszani.

Föld S. Péter

15 hozzászólás

  • Jaj ez jó! Józsi bá filmszerepet kap? Kár, hogy már meg vagyon írva a forgatókönyv, mert tudnék hozzátenni. Annó valamikor a kétezres évek elején nagy szükségem lett volna egy jó magyar ügyvédre. Józsi bácsi akkor már nem politizált visszatért fiskálisnak ügyvédnek. Felhívtam egy nap külföldről telefon és előadtam neki, hogy elvállaná e az ügyet. Hagyatéki per lett volna. Megbeszéltünk egy találkozót Budapesten. Még a találkozó előtt megtudta, hogy izraeli vagyok. A találkozóra végól is nem került sor, mert a doktor úr látatlanban azt mondta, hogy ez a pereskedés macerás dolog és sokba kerül.Mikor megkérdeztem mennyi az a sok azt mondta akár félmillió is lehet plusz az ő orabére. Megkérdeztem mondja doktor úr mennyi is az óradíja? Erre mondott egy olyan összeget amitől egy akkori multi is agyvérzést kapott volna. Mikor megjegyeztem, hogy ez kissé sok akkor nevetve csak annyit mondott: Lehet dollárban vagy akár izraeli sekelben is fizetnem. Úgy jóval „szerényebb” összegnek hangzik talán. Biztosan most is van mit a tejbe aprítania mint annó amikor egy XII.kerületi villában lakott kedves anipatikus opertettprimadonnna feleéségével. Talán vannak olyanok akik emlékeznek arra az elhíresült tévériportra amikor amikor leáldozóban volt a kerrierhje, de magabiztosan azt mondta a riporternek hogy csináljanak egy fogadást: nevezetesen hogy a műsor végéig a betelefonálos szavazatok nyolcvan százalékát ő kapja meg és nem az ellenjelölt. Meg is nyerte ám a valódi országgyűlési választásokon nagyott bukott. Egy igazi operettkomukis volt. Csak az a baj volt vele, hogy nem az operettben volt híres személy hanem a Parlamentben. Akettő nem ugyan az de már akkor is sokan annak kezelték. Operettszinpadnak! Jobban is fizetett mint az Operettszinház

  • Nos, én nem erre emlékszem („Horn Gyula mondjon le”), hanem arra, hogy „a belügyminiszter mondjon le”, aki akkor Kuncze Gábor volt. Emlékszem, egy a tv-ben is leadott tömeggyűlésre, ahol habzó szájjal ordította, hogy „liberál-bolsevik férgek rágják hazánk testét”. (Ha másért nem, hát ezért hőssé avatják, az egykor fiatal, sohasem volt demokraták.) Aztán ezt egy hét múlva szintén a tv-ben letagadta. Ő utazott a legtöbbet külföldre az akkori kormány tagjai közül, és azóta sem jött létre a chilei cseresznye üzlet. Korának egyik legundorítóbb politikusa volt, ennél csak az volt undorítóbb, ahogy a mai kedves, őrült vezérünk leszalámizta a pártját, és kinyírta a szövetségesét.

  • Nos Torgyán megosztó személyiség volt,sok dologban igaza volt,de sajnos sok esetben meg nem volt igaza és kissé infantilis volt….
    Jött,eltűnt…..támogatta a Fideszt,de „kért”is….,Chilléből akart cseresznyét hozni…voltak néha idétlen ötletei,ennek ellenére érdekes és nem buta ember,így nem véletlen,hogy még ma is foglalkoznak vele,film készül róla,meg a valódi érdemei alapján elismerésben részesül!
    Mindebből a leszerepelt baloldalra szinte semmi nem vonatkozik,így
    nekik inkább saját szerencsétlen helyzetükkel kellene foglalkozni,Torgyán helyett!!!(persze ehhez némi önkritika és ész is kéne…)

  • Ja amúgy jogos a „féltékenység”ugyanis tény és való,hogy a baloldalból ugye nem lesz szupersztár,különösen Gyurcsányból nem,de a teljes névsortól eltekintve …Szigetváriból sem,akiről sokan azt sem tudják kicsoda!
    Hát rém kellemetlen,nem volt értelme ebben a témában cikket írni!

  • ˙

    – A cikkhez csatolt illusztratív fotó szövege úgy szól, hogy
    „Józsi bátyám,meghívhatnám hozzánk egy vasárnapi húslevesre?”
    (Ugyanis a kezdetekben, ez a kölcsönös családi-ebéd többször is lezajlott közöttük, egymás lakásán.)

    – A kormány szférákból akkoriban kiakólbólított Torgyán egy, még a kilencvenes évek elején az Országház előtt kisgazdák számára megtartott saját naggyülésén többször is azt üvöltötte az épületre nézve, fennhangon a mikrofonba, hogy
    „Antall József miniszterelnök nézzen ki az ablakán !!!”
    (Arról persze már nem szól a fáma, hogy vajon Antall kidugta e a fejét az ablakon.)

    – Csak ne becsüljük le Torgyán fontosságát, hiszen azon a ’98-as választásokat megelőző, provokatív [még véletlenül sem halálos] robbantás >sorozatban< nem véletlenül, neki igenis kitüntető helyet biztosítottak a Fid SS detonátor szervezők. A kamerák előtt fürdőköpenyben megjelent néptribun azzal a félrecsúszott "pepijével" inkább látszott bohócnak, mint áldozatnak…
    (Na, ezek után lépett választási, majd kormány-koalícióra a két, addig "feketebárány" briganti.)

    😀

  • Az életrajzi regénye után, egy magán társaság készít vele „filmet”!Nyilatkozata szerint nem ismeri a koncepciót, eddig az otthonában és egy siófoki agrárkonferencián (?) késztettek vele felvételeket és beszélgetéseket – tehát nem állami költségvetésű játékfilm lesz. Nyilvánvalóan „dokumentumszerű” önfényezés, hacsak a szponzorok nem nyúlnak mélyen a zsebükbe – és miért is tennék – sejthető, hogy ki finanszírozza majd!

    Egyébként nem tudom, a mellékelt képen melyikük nyálasabb és taszítóbb?
    Torgyánt egyetlen pillanatig nem lehetett komolyan venni,nem is azért volt kitalálva, ahhoz viszont túl költséges volt, hogy egyszerűen udvari bolondként kezeljük!

    Történelmi bűne – ha már! – hogy 1998-ban „hozzávetőlegesen nyóóóócvankét kisgazda jelölt lépett vissza Orbánék javára, így jöhetett létre az Orbán kormány kisgazda bábáskodással az oldalában! Két évig tűrték őket, hogy megszolgálják a „szívességet” , aztán jött T. Attilácska ügye, ami jó apropó volt Józsi bá’ eltávolításához! Innentől kezdve szabad a vásár…!

    Zsák a foltját esete!

  • Andy Vajna lesz a producer?

  • Drizari!

    Annyira még ő sem hülye!

  • Torgyán történelmi bűne a kisgazdapárt kiherélése. Ha valaki még emlékszik az Antall kormány idejében végrehajtott frakciószakításra. Gondolom, nem a saját kedvéből tette… Minden későbbi működése már csak hab a tortán.

    Viszont Józsi bácsi könnyed, jóhumorú, okos fickó volt (ha volt is egy kis jellemhibája), százszor kevésbé kártékony politikus, mint Orbán már akkor is…

  • Mindenesetre most már nem időszerű, Miviktorunktól elnyerte méltó büntetését, nincs mit beszélgetni róla. Hacsak nem valami elterelő kommunikációs trükkről van szó már megint a fidesz részéről…

  • Almási Alma!

    „Viszont Józsi bácsi, jóhumorú, okos fickó volt…”

    Ez valahogy úgy van, mint a patkányoknál.
    A feketepatkány helyes kis állatka, tulképp a pestist sem ő, hanem a rajta utazó bolhák terjesztik. Neki köszönhette Európa az ezerháromszázas évek történelemfolmáló pestis járványát.
    Ezzel szemben a feketepatkánynál jóval undorítóbb házipatkány, az igaz, hogy nem terjesztett pestist, de az is egy rendkívül okos bestia, mely tulajdonságára épül maximális gátlástalan károkozó képessége amellyel egész településeket, országrészeket képes tönkretenni, különösen rendkívüli háborús, vagy gazdasági helyzetekben.
    Ebben viszont már e két fajta patkány, bizony egy és ugyanazon, az emberi társadalomra nézvést igen veszélyesen közös tulajdonságokat képes felmutatni…

  • Vögelein
    2016 december 16
    5:11 de.

    A patkányok nélkül a középkorban a nagyobb városok csatorna hálózata (ahol volt ilyen, pl. Párizsban) eldugult volna.

    Szóval, ne említsük a patkányokat Torgyánnal egy szinten!

  • Terminus!

    Kösz’ és igaz…

    Már bocsánat, de e két szó szerint szarevő, csatorna-patkány nélkül a magyar egészségügy helyzete sem a szenny-üllepítőkhöz, vagy az automatikus hulla befogadó és tárolókhoz hasonlítana [ld:Jahn Ferenc, v. Győri közkórház]

    És ne felejtsük el a zseniális Torgyán által megrendelt óriás méretű olajfestményt az I. Orbánkormányról, előterében az angyalkáktól tartott szent koronával sem…

  • Ui:

    Az egészségügy helyzetével az általuk gerjesztett 300 Ft-os „vizitpénz” elleni fidSS népszavazás „szarevő” jellegére utaltam.

    .