Ottawa veszélyes várossá vált 2016-ban?

2016 december 18 7:55 de.4 hozzászólás

Szomorú rekordot dönthetünk Kanada fővárosában idén, ugyanis összesen 24 gyilkosságot követtek el a 900 ezer lakosú Ottawában. Idén eddig 67 erőszakos bűncselekményben használtak lőfegyvert a városban. Utoljára több mint két évtizede – azaz 1995-ben – volt ennyi fatális bűncselekmény a kanadai fővárosban.  Abban az évben is pont huszonnégyen vesztették el életüket. Pénteken – a fogcsikorgató mínusz harminc fok körüli hidegben – például két testvért öltek meg egy dél-ottawai lakókooperatívában. A rendőrség másnap őrizetbe vett egy gyanúsítottat. Múlt hétvégén pedig egy helyi lakost lelőttek, egy másikat pedig megkéseltek. Mindketten meghaltak.

„Valamiért egyre többen alkalmaznak extrém erőszakot. Lőfegyvereket és késeket hordanak és meggondolás nélkül használják is őket”–mondta Charles Bordeleau, Ottawa rendőrfőkapitánya.

(Ottawai rendőrök vizsgálják a pénteki duplagyilkosság helyszínét. Fotó: Postmedia.)

„Próbáljuk megérteni, hogy mi folyik itt. Az a kérdés, hogy ez vajon egy tágabb társadalmi trend, ami arról szól, hogy lőfegyvert viselünk és ezzel oldjuk meg a problémákat, sőt–még az egészen jelentékteleneket is?”–tette hozzá a rendőrfőkapitány.

A pénteki gyilkosság mindkét áldozata nő volt–az egyik 29 éves, a másik pedig 32 éves. Mindketten a helyi szomáliai közösség, illetve a Jami Omar Mecset tagjai voltak.  A 29 éves áldozat egy tanár volt.

Ottawa önkormányzata a héten fogadta el jövő évi költségvetését és az aggasztó erőszak miatt megemelte a rendőrség büdzséjét. Összesen 8,9 millió dollárral nőtt a rendőrség költségvetése–így Kanada fővárosa összesen 320 millió dollárt költ majd 2017-ben az önkormányzati rendfenntartásra.

*

Ami az ottawai büdzsét illeti: szintén többet költ a város a tömegközlekedésre. 2017-ben bevezetnek egy új, olcsóbb havi bérletet az alacsony jövedelműek számára–vagyis azoknak akiknek évi jövedelme 24 ezer dollár alatt van. Az alacsony jövedelműek januártól a teljes 114 dolláros havi bérlet helyett csak 57 dollárt fizetnek majd. Szintén többet fordít Ottawa önkormányzata a szociális programokra, beleértve a nappali menhelyekre. Összesen 610 ezer dollárral emelték meg a szociális programok költségvetési keretét. Bízunk benne, hogy az alacsonyjövedelműekre és a szociális programokra fordított összeg közvetve biztonságosabbá teheti Ottawát és csökkentheti az erőszakot az új évben.

4 hozzászólás

  • emberkecskestunde

    Úgy gondolom, ahogy világ szinten nyílik a szegények és gazdagok közötti vagyoni egyenlőtlenség ez a jelenség (fegyveres problémamegoldás) is egyre elterjedtebb lesz.

  • Happy Christmas Canada!

  • Sajnos ez nem csak Canadára áll a nagyfokú erőszakhullám. Több oka is lehet, de elgondolkoztató hogy miért újult ki ez a fegyveres megoldó tevékenység. Erőszak az sajnos csak erőszakot szül. Ám nem lehet azt sem eltűrni, hogy már lassan sétálni sem mehet ki az átlag Ottawai polgár. Hogy jelen esetben menekültek voltak az áldozatok pont azt bizonyítja, hogy a válasz az erőszakra ilyen eredményeket szűl.

  • A két szomáli nőt öccsük ölte meg, akiről azt állitják, elmebeteg.
    http://ottawacitizen.com/news/local-news/ottawa-man-charged-with-killing-his-two-sisters