Petőfi születésnapjára és az új év első napjára…

2017 január 1 10:41 de.41 comments

1823. január 1. Petőfi Sándor születésének napja. Petőfire emlékezni kell! Mostanában talán kissé mostoha, pedig egy zseni üzenete a világnak örökérvényű.

1823-ban az új esztendő első napja egy zsenivel ajándékozta meg a Petrovics szülőket és az utókort.

Petőfiről nagyon nehezen tudok írni, azzá vált számomra, akiről azt leírni, amit tanulmányaim során tanultam, kevés. Csupa közhely, ifjú zseni, forradalmár, lánglelkű, népies, a szerelmi líra mestere, stb. Ő valahogy sokkal több volt. Meg sem próbáltam írni róla. Minden csak üres beszédnek tűnne.

A legjobb barát emlékezései százszor – ezerszer szebben és jobban szólnak. Arany János baráti szívvel mindent elmondott, amit csak lehetett. Az egyik emlékező versét kiválasztottam.

III.

De nyugszik immár csendes rög alatt,
Nem bántja többé az „Egy gondolat”.
Mely annyit érze, hamvad a kebel,
Nyugalmát semmi nem zavarja fel.
A lázas álom, a szent hevülés,
Ama fél jóslat… vagy fél őrülés,
Mely a jelenre hág, azon tipor
S jövőbe néz – most egy maréknyi por.
De jól van így. Ő nem közénk való -
S ez, ami fáj, ez a vigasztaló.
A könny nem éget már, csupán ragyog;
Nem törlöm még le, de higgadt vagyok.
Gyakran, ha az ég behunyta már szemét,
Gyakran érzem lobogni szellemét.
Szobámba leng az a nyilt ablakon,
Meg-megsimítja forró homlokom.
Hallom suhogni könnyü lépteit
És önfeledve ajkam szól: te itt?…
S döbbenve ismerek fel rajzomon
Egy-egy vonást, mit szellemujja von.
„Övé! kiáltom, itt, ez itt övé:
A szín erős, nem illik együvé.”
És áldom azt a láthatlan kezet…
Múlass velem soká, szelid emlékezet!

(1855. jún.)

További verseket kerestem Petőfiről, de hirtelen ezt a méltatást találtam Adytól Petőfiről, a zsenitől a zseniről, ez önmagáért beszél.

„Az a lekicsinyelt ifjú ember, az a Petőfi Sándor, az a zenebonás népköltő tízmillió embernél tisztábban látott, jobban látott.

Persze hogy az ember századok számára lehessen bölcs, okos, ahhoz nagyon ugrifülesnek, csacsinak, rajongónak, szeleburdinak, megbízhatatlannak kell lennie. A komoly, élni tudó, polgári lény arról nevezetes éppen, hogy a saját élete határai között mozog. Petőfi petőfisége és végzete pedig az, hogy ő nem volt megfontolt, komoly ember, ő egy izgága gyermek volt.

Gyermek: sohasem fogom megérteni, hogy ezt a címet a felnőttek számára nem olyan kivételesen adják, mint az aranygyapjas rendet. Petőfire hiába keresnék az összes nagy szótárú nyelvekben több és nagyobb jelzőt: gyermek. Viszont nincs is e joggal megbírálható teremtésnek, világnak, életnek különb, istenibb produktuma, mint a gyermek. A gyermek az elevenség, az öröm, a jövőbe ható ígéret, a bilincsbe nem vert ember, az igazán igaz isten.

Sohse volt Petőfinek – ó, néhai, áldott, istennél istenebb, örökös gyermek – lehetetlen érzése vagy gondolata. Mert amit érzett, amit ő bárhogyan, röppentve talán, kigondolt, ahhoz azonnal hozzáadta a lehetőség hitét. Csak a gyermek becsületes, s ha a homo sapiens gondolkozással van megverve, akkor – Petőfi Sándornak van igaza. Vagy érték, sőt kincs, a gondolkozás, akkor komolyabban kell számolni vele, mint a vese eredményeivel. Ha az embert a tudata teszi emberré és magáévá, akkor minden tudat és gondolat: a valóság. A szivárvány után futó gyermeknek sokkal nagyobb igaza volt, mint Arany Jánosnak, aki általában nem szerette a szivárványt.”

Végül pedig valamiért ez a verse ide kívánkozik. Talán azért, mert ha körül nézünk magunk körül, azt látjuk, számos a hiány és a veszteség, de ott van a család, ami mindig mindenen átsegít.

ISTVÁN ÖCSÉMHEZ

Hát hogymint vagytok otthon, Pistikám?
Gondoltok-e ugy néha-néha rám?
Mondjátok-e, ha estebéd után
Beszélgetéstek meghitt és vidám,
Mondjátok-e az est óráinál:
Hát a mi Sándorunk most mit csinál?
És máskülönben hogy van dolgotok?
Tudom, sokat kell fáradoznotok.
Örök törődés naptok, éjetek,
Csakhogy szükecskén megélhessetek.
Szegény atyánk! ha ő ugy nem bizik
Az emberekben: jégre nem viszik.
Mert ő becsűletes lelkű, igaz;
Azt gondolá, hogy minden ember az.
És e hitének áldozatja lett,
Elveszte mindent, amit keresett.
Szorgalmas élte verítékinek
Gyümölcseit most más emészti meg.
Mért nem szeret ugy engem istenem?
Hogy volna mód, sorsán enyhítenem.
Agg napjait a fáradástul én
Mily édes-örömest fölmenteném.
Ez fáj nekem csak, nyúgodt éltemet
Most egyedűl ez keseríti meg.
Tégy érte, amit tenni bír erőd;
Légy jó fiú és gyámolítsad őt.
Vedd vállaidra félig terheit,
S meglásd, öcsém, az isten megsegít.
S anyánkat, ezt az édes jó anyát,
O Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd!
Mi ő nekünk? azt el nem mondhatom,
Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom;
De megmutatná a nagy veszteség:
Ha elszólítná tőlünk őt az ég…
E néhány sorral érd be most, öcsém.
Én a vidámság hangját keresém,
És akaratlan ilyen fekete
Lett gondolatjaimnak menete;
S ha még tovább fonnám e fonalat,
Szivem repedne a nagy kín alatt.
Más levelem majd több lesz és vidám.
Isten megáldjon, édes Pistikám!

Pest, 1844. június

New Beginnings / Folksy.com

New Beginnings / Folksy.com

***

Elővettem egy régi írást, kicsit leporoltam, de minden évben úgy aktuális, ahogy van. Biztos, hogy a gyerekeknek a legszebb a karácsony.

Régmúlt karácsonyok

Az ünnepi előkészületek alatt mindig eszembe jutnak a régi karácsonyok, azok, amikor még én voltam kisgyerek.

Akkor még számomra nem volt tervezés, sütés, főzés, vásárlás csak a gyermeki kíváncsiság és izgalom. Az öcsémmel már hetekkel karácsony előtt szüleink távollétében szenvedélyesen kutattunk az egész házban, hátha rájövünk, hová rejtették az angyalok az ajándékokat. Sosem jártunk sikerrel, így hát előbb utóbb belenyugodtunk, hogy minden marad a régiben, azaz meglepetés lesz.
A várva várt napon alig fértünk a bőrünkben. Valahogy eljött azért a délután, anyánk előre megterítette a nagyszobában az ünnepi asztalt és mindenki szépen felöltözött. Mi gyerekek átmentünk a nagymama szobájába, igyekeztünk csendben lenni, amíg az angyalok zavartalanul feldíszítették a karácsonyfát és alá tették az ajándékokat. A nagymamám mesével próbálta gyorsabban múlatni az időt. Legtöbbször arról mesélt, hogy náluk, az ő gyerekkorában hogyan készültek a karácsonyra. Ezt a történetet minden évben szívesen hallgattam újra.

Sokan voltak testvérek. Édesapjuk erdészként dolgozott, erdőszélen laktak. Már hónapokkal karácsony, előtt a hosszú téli estéken elkezdték – nagymamájuk és édesanyjuk segítségével – saját maguk készíteni a karácsonyfára szánt díszeket. Rajzoltak, festettek, ragasztottak lelkesen. Diót, mogyorót mártottak ezüst festékbe, papírból készítették a girlandokat és papírból vágtak különböző színes figurákat, díszeket. Még a szaloncukor is házilag készült, egy nagy fazékban a sparhelton. A torkos gyerekek bizony sokszor megégették a kezüket a forró masszával. Amikor kihűlt, kiskanállal adagolták és az egész évben gyűjtögetett sztaniol papírba csomagolták. Az ünnep napján az édesapjuk már kora délután behozott az erdőből egy szép nagy fenyőfát és felállította a sarokban. A gyerekek a nagy asztalra odarakosgatták a sok- sok saját kezűleg készített díszt, a szaloncukrot, a gyertyákat és szép csendben várták a nagymamával a másik szobában, – éppen úgy, mint mi – hogy az angyalok feldíszítsék a fát és a Jézuska odategye az ajándékokat. A csoda érkeztét, az izgalmak végét akkor is ugyanúgy a kis karácsonyi csengő hangja jelezte, mint a mai napig a családban.

Nálunk apánk csengetett a hagyományos csengővel. Nagyanyánkkal a nyomunkban azonnal átsiettünk a gyertyagyújtás színhelyére, A szobát csak a gyertyák fénye világította meg. Nagyon szépnek láttuk a karácsonyfát és áhitatos, ünnepélyes érzés volt az egész. Halkan szólt a karácsonyi lemez, amit apánk már előre odakészített és a lemezjátszó tűjét a megfelelő részhez állította. A zene végén anyánk lábujjhegyen odament a fához és meggyújtotta sorban a csillagszórókat, közben a “mennyből az angyalt” énekeltük. A gyertyák és a csillagszórók csodálatos, szinte misztikus fénybe vonták a fát és fenyőillat lengte be a szobát. Mi gyerekek fújtuk el a gyertyákat. Ekkor még apánk felolvasta a szintén előkészített karácsonyi regényrészletet vagy verset. Mindezt leírva bizonyára nem jön át teljesen a hangulat, de nagyon szerettem ezeket az ünnepeket.

A „ceremónia” lámpafényes részénél mi már az ajándékok felé kacsingattunk, azt lestük, hogy a fa alatt melyik csomag kié lehet. Apánk a meglepetésekben is nagy volt. Nálunk háromféle ajándék létezett, voltak megbeszélt, voltak titokban vágyott, de azért tudható lehetőségek és ezen felül apánk külön meglepetései mindenki számára.

Az ajándékok megkeresése előtt még el nem maradhatott a „boldog karácsonyt” puszi és ölelés”, mindenki, mindenkivel, néhány könnycsepp nagyanyám és anyám szemében, aztán a bontogatás, az öröm és a játék.

Amíg igazán kis gyerekek voltunk a felnőttek persze rájátszottak a kitalálósdira : „Nicsak, kire kacsingat az a helyes kis csomag? -Húha, mi van abban a nagy dobozban, csak nem társasjáték? – Ááá, az a szép kendő, tán nem a nagyié? – hangzottak az ilyen és hasonló kérdések.”

Apám a világ legkedvesebb, legérzelmesebb, legszeretetreméltóbb embere volt! Ahogy figyelte a meglepetések hatását, az ő férfi szemében is mindig ott csillogtak a meghatottság könnyei.
Az ajándékokat boldog birtokosként kicsit félre tettük és jöhetett a karácsonyi vacsora.
Ünnepi abrosz, féltett étkészlet, ezüst evőeszköz, ólomkristály poharak, damaszt szalvéták, mind a múlt emlékei. Kétféle menü létezett vagy a hideg változat, vagy a meleg.

A meleg egyszerűbb, halászlé és rántott hal sült krumplival, tartár mártással. Ez csak anyámnak volt körülményesebb, mert frissen készítette, a halszeletek a serpenyőből forrón kerültek a tányérokra.
A hideg változat előre odakészített tálakon várt minket. Ecetes, hagymás szafaládé karikák, ecetes, hagymás krumpli saláta, mindkettő a nagyi hagyományos receptje. Majonézes francia saláta, kaszinó tojás, tormás sonkatekercsek, szardínia és ruszli. Anyánk mindent házilag készített és jobb volt, mint a bolti. Ezekben szerettem segíteni, ma is úgy csinálok mindent. A felnőttek valami finom márkás bort ittak a vacsorához, mi meg limonádét.

Ha valaki még tudott enni, aprósüteményt majszolhatott. Volt vaníliás karika, diós, azaz pozsonyi kifli (nagyitól) és diós, mákos beigli. Én már akkor sem ettem süteményt, a vacsorának ez a része már nem izgatott.

Az étkezés mindig nagyon kényelmesen zajlott, hosszan elhúzódott. Apám közben meg- megállt és az egyes fogások között mesélt, többnyire mókás régi történeteket. Jókat nevettünk, mert mesélni is nagyon tudott és a szeme már előre nevetett, tudtuk, hogy huncut vége lesz a történetének.
Vacsora után mindig közösen játszottunk valamit, vagy kártyáztunk, vagy társasjátékoztunk. Ilyenkor a szüleinkkel együtt szórakoztunk, ünnepeltünk legalább éjfélig.

Apám olyan ügyesen szervezte ezeket az ünnepeket, akkora hangulat teremtő ereje volt, hogy ilyenkor pár napig minden teljesen idilli és tökéletes volt, mint a mesében, mindenki pihent és jól szórakozott. Még mi, sokat veszekedő testvérek is békében voltunk egymással.

Szerettem ezeket a karácsonyokat. Mikor elköltöztem, férjhez mentem, akkor is részben együtt karácsonyoztunk, ahogy meg tudtuk szervezni. (Apánk korai halála után többé nem volt családi karácsony.) Otthon én is próbáltam a saját családomban ilyen ünnepeket létrehozni, de kitudja, – tán a gyerekkor varázsa, és az emlékek megszépülése miatt – szépek voltak, de szerintem egészen más hangulatúak, mint azok a régiek.

Hollósy Gerti

41 Comments

  • Tisztelt Hollósy Gerti.
    Köszönöm kedves megemlékezését Petőfi Sándor ról
    Üdvözlettel:Gizella

  • Nagyon szép és jó írás!

  • A második részt jobb lett volna Karácsony előtt közreadni, sajnos Szilveszter után nincs már az olvasónak karácsonyi hangulata.

    Az első részhez. Babits valami olyat ír, hogy Arany a zseni a nyárspolgár álarcában, Petőfi a nyárspolgár a zseni álarcában.

  • Szerintem nyárspolgárok nem igen hoznak létre olyan életművet mint Petőfi, Arany, Babits stb. Inkább csak olyan szellemiségű kommenteket írnak, mint amelyek itt is dominálnak…

  • Amúgy az utóbbi időben ez az egyik legszebb írás amely itt megjelent. Köszönet!

  • Hollósy Gerti

    Köszönöm!

  • Eleftheria
    2017 január 1
    12:32 du.

    Nálad a nyárspolgár lehet, hogy sértés, de abban semmi szégyen nincs, ha valaki rendezett életet él.

    Petőfi gondos férj és családapa, rendes anyagi háttérrel, és nem ez a mintapéldája a dekadens forradalmárnak. A szülőföldjéről csodálatos képeket fest, de nincs elájulva a Kutyakaparó csárda kopott falától, törött ablakától, és a benne lakó orgazda házaspártól, akik a betyárokból éltek, mint egy regényes romantikus.

    “Hol a boldogság mostanában, barátságos, meleg szobában”, így a fűtött szobából írnak, nem a hajléktalan szállóról. Nem álmodozik a libasültről, hanem baráti, családi körben jóízű beszélgetésről tudósít.

  • hazai lámpa:
    Hááát… …a “rendezett élet” kifejezés a társadalomban domináns érték és viselkedésminták köznyelvbeli szinonimája. Hogy ezek mennyiben szégyellni valóak, az sok mindentől függ. Viszont az uralkodó viszonyok ellen való lázadás, a szabadság és az egyenlőség eszméi tipikusan nem követendőnek számító értékek Hunnia nyárs vagy bármilyen polgári osztálytársadalmában ( de semmiképpen NEM polgári demokratikus társadalmában )…

  • Eleftheria
    2017 január 1
    4:49 du.

    “a társadalomban domináns érték és viselkedésminták ”
    Tudjuk, hogy Petőfi a megbecsült képviselői állást többre tartotta a padlásszobában nyomorgásnál. Szendrey Júliával tisztes családi életet élt, miközben összeveszett barátjával a ledér színésznőcskével kötött házasság miatt (Jókai és Laborfalvi). Szóval viselkedésileg semmi baj nem volt vele, csak a politikai nézetei miatt.

    “Viszont az uralkodó viszonyok ellen való lázadás”

    Önmagában attól, hogy valaki a királyok ellen lázadt, még nem lett rögtön jó ember. A jakobinusok is lázadtak, aztán hány embert a nyaktiló alá küldtek. A szabadság, egyenlőség, testvériségről egyesek csak szavalnak Magyarországon, de meg nem valósítanák a saját viselkedésükben. Talán ezért nem olyan népszerű, mert kevés a jó példa.

  • Petőfi verseiben érdemes azokon a részeken elidőzni, ahol az apa-fiú kapcsolatra van említés konkrétan vagy átvitt értelemben. Szigorú, indulatos volt, de Petőfi “becsületes lelkű, igaznak” tartja azért az apját.

    Az apja olyanokat kiabált neki mérgében, hogy “jobb lett volna kivetettelek volna a hóra a Kiskőrösi útban, had ettek volna meg a varjuk.”

    Petőfi elég akaratos gyermek lehetett, példa erre az Első esküm, részlet.

    “Nem az fájt már, hogy nem leszek szinész,
    De hogy maradni kényszerítenek.
    A kényszerítés égett lelkemen,
    Mint a görögtűz, olthatatlanúl.
    Itt tettem első esküvésemet,
    Nagy és szent esküt mondék börtönömben,
    Hogy életemnek egy főcélja lesz,
    S ez: a zsarnokság ellen küzdeni.”

  • Kedves Gerti, gratulálok a fenti írásodhoz, mind a két részhez!
    A karácsonyi leírás, annyira emlékeztet a saját gyerekkori emlékeimre, szinte bámulatos.

  • Jó olvasni az ilyen csendesebb, békésebb hangú-gondolatú írást…Petőfiről bármikor, a karácsonyról meg azért jó emlékezni, mert az idei – sokunknak – szebb is lehetett volna…

  • Hollósy Gerti

    Egy érdekes adalék Petőfi életéből, már csak azért is, mert pl. korábbi életében, nyugtalan ifjúságában benne volt bizony a vándorszínészet is.

    “A lánglelkű Petőfi egy előadás alkalmával hirtelen szerelemre gyulladt Prielle Kornélia színésznő iránt.(ekkor már ismerte Júliát) Kornéliával 1846-ban, Debrecenben találkoztak. Aznap este a színház Szigligeti “Két pisztoly”című darabját játszotta és Prielle Kornélia is szerepelt benne. A két felvonás között a nézőtéren szokatlan tapsvihart okozott Petőfi érkezése és a színfalak mögött is elterjedt jelenlétének híre. Prielle Kornélia a költő tiszteletére a saját jelenete helyett Petőfi, a “Virágnak megtiltani nem lehet…” című dalával kezdte a felvonást. A dalnak olyan nagy sikere lett, hogy az előadást megszakítva tapssal ünnepelték az ifjú színésznőt és a nézőtéren hajlongó Petőfit. Az előadás után Petőfi megköszönte Kornéliának a nem várt ünneplést és másnap is meglátogatta a színésznőt. Együtt töltötték az egész napot és Petőfi meg is kérte Prielle Kornélia kezét. Beleszeretett a szép húszéves színésznőbe. A hirtelen támadt szerelemből mégsem lett házasság, mert sem a református, sem pedig a katolikus pap nem adta őket össze, szülői beleegyezések nélkül, túl fiatalok voltak mindketten. Így aztán útjaik elváltak, Petőfi tovább utazott, (később visszatért Júliához) Prielle Kornélia pedig a társulatával ment tovább. Petőfi ebből a rövid románcból nem írt verset Kornéliához és 1847-ben Szendrey Júliát vette feleségül.” – részlet egy Prielle Kornéliáról szóló írásomból.

  • hazai lámpa:

    “A szabadság, egyenlőség, testvériségről egyesek csak szavalnak Magyarországon, de meg nem valósítanák a saját viselkedésükben. Talán ezért nem olyan népszerű, mert kevés a jó példa.”

    Jaaa… …hogy akkor Petőfi se meg senki más se próbált ezekből megvalósítani bármit is a saját viselkedésében…? Most már értem… Másfelé szerencsére ennél többre is futotta, különben megragadtunk volna a középkorban és nem online tépnénk a szánkat… ( …egyébként azért sem olyan népszerűek, mert sokaknak túl nagy kihívást jelent egyenes gerinccel járni… uuupsz… )

  • EGY GONDOLAT BÁNT ENGEMET…

    Egy gondolat bánt engemet:
    Ágyban, párnák közt halni meg!
    Lassan hervadni el, mint a virág,
    Amelyen titkos féreg foga rág;
    Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
    Mely elhagyott, üres szobában áll.
    Ne ily halált adj, istenem,
    Ne ily halált adj énnekem!
    Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
    Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;
    Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
    Eget-földet rázó mennydörgés dönt le… –
    Ha majd minden rabszolga-nép
    Jármát megunva síkra lép
    Pirosló arccal és piros zászlókkal
    És a zászlókon eme szent jelszóval:
    „Világszabadság!”
    S ezt elharsogják,
    Elharsogják kelettől nyúgatig,
    S a zsarnokság velök megütközik:
    Ott essem el én,
    A harc mezején,
    Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
    S ha ajkam örömteli végszava zendül,
    Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
    A trombita hangja, az ágyudörej,
    S holttestemen át
    Fújó paripák
    Száguldjanak a kivivott diadalra,
    S ott hagyjanak engemet összetiporva. –
    Ott szedjék össze elszórt csontomat,
    Ha jön majd a nagy temetési nap,
    Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
    És fátyolos zászlók kiséretével
    A hősöket egy közös sírnak adják,
    Kik érted haltak, szent világszabadság!
    (Pest, 1846. december.)

  • Mellesleg, országjárásomkor, voltam azon a réten, ahol Petőfi elesett, és a síjánál is, azaz egy nagyon szép emlékműnél.

  • Hollósy Gerti

    Segesváron?

  • Hollósy Gerti

    Megkerestem a képet.

  • Eleftheria
    2017 január 2
    12:29 du.

    “Petőfi se meg senki más se próbált ezekből megvalósítani bármit is a saját viselkedésében…?”

    Nem Petőfire céloztam, de pl. elég tiszteletlenül ír itt az idő előtt megöregedett asszonyságról:

    “Ilyen a csaplár, a vén Dömötör;
    Hát a felesége?
    Ez takaros menyecske lehetett
    Annak idejébe’.

    De az idő a szegény jó asszonyt
    Megviselte rútul,
    Noha ötven, ötvenöt esztendőn
    Még nem igen van túl.
    Boglyas fakó haja beillenék
    Repce-petrencének,
    És melléje mindjárt szörnyü képe
    Madárijesztőnek.”

    Petőfi: Kutyakaparó

  • Igen, Segesváron, azaz a külvárosában .

  • Elnézést, nem csak Segesváron voltam,hanem Félegyházán- is ott van az emlékmű.

  • Figyelő 2:11

    Csak nem Barguzinban járt kiskegyed ???

    .

  • Ha valaki, hát éppen Petőfi nem volt egy nyárspolgár.
    Utazásai során végig huncutkodta az országot.
    Közéleti tevékenysége pedig végig egy a konvenciókból bármikor kitörni kész ifjút állít elénk…
    Amikor utoljára látták őt (valakik) a segesvári csatatéren, hát az viselkedés sem vall egy nyárspolgárra…

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    voronyezs !7,31

    …És akkor is úgy eltűnt, hogy meg se találták…

    Max az oroszok. De azok meg nem tudták kivel van dolguk.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Figyelő

    Milyen volt ezeket a magácskáéknál főbenjáró bűnös szavakat leírnia, hogy

    “Pirosló arccal és piros zászlókkal…”, pláne azt hogy “szent világszabadság.”?

    [Vigyázat! Internacionalizmus !] ))) :-D (((

  • voronyezs
    2017 január 3
    7:31 de.

    “Petőfi nem volt egy nyárspolgár.
    Utazásai során végig huncutkodta az országot.”

    Honnan tudod, veled huncutkodott/ vele együtt szédítettétek a csajokat?

    Nem mondom, hogy nem volt gáláns gavallér, mert udvarolt a kisasszonyoknak, gyorsan tudott szerelembe esni. De nem olyan pajzán, mint Csokonai a szexuális verseivel, vagy nem dekadens, mint a vérbajos Ady, és zabigyerekéről sem tudunk.

    A diákoknak nehéz ma feldolgozni, ha egy “celeb” nem kábítózik, nem k.rvázik, nem veri el a pénzt. De nem kéne ezért Petőfiről hazudozni, és nem létező kalandokat hazudni köré.

  • voronyezs
    2017 január 3
    7:31 de.

    “Közéleti tevékenysége pedig végig egy a konvenciókból bármikor kitörni kész ifjút állít elénk…”

    Milyen konvenciókból, jóember? Volt benne önirónia, de a polgári lét áldásait nem szűkíteni akarta, hanem kiterjeszteni másokra is. Nem lakott a szoba-konyhában, mint József Attila, akinek nem volt egy jó inge, amit a nővére ha foltozni próbált, ne szakadt volna szét a folt mentén.

    (Hozzáteszem, a csóró vándorszínész lét alatt persze megtapasztalta a szegénységet is, de Petőfi versei nem az együttérzésről szólnak a nyomorultak iránt.)

    A BOLDOG PESTIEK

    Hiába is dicséritek
    A szép természetet!
    Az tart legföljebb veletek,
    Ki rosz gombát evett.
    Szegény, szegény falusiak!
    S kisvárosbéliek!
    Mi élünk csak valódilag,
    Mi boldog pestiek!

    Lakásunk fényes palota;
    Mindent találni benn,
    Mit a mesterség adhata,
    Hogy légyen kényelem.
    Selyem, rugalmas pamlagunk
    Lágy hintaként remeg;
    Egész török basák vagyunk
    Mi boldog pestiek!

    És mindennap véghezviszünk
    Nagy epikuri tort,
    Hol étket és italt nekünk
    Sok cifra szolga hord;
    Míg a zenének hangjai
    Vígan fölzengenek,
    Lelkünk elandalítani. -
    Mi boldog pestiek!

    Hát a színház? a táncterem
    És több efféle hely?
    Kapunk alatt hintó terem,
    S mint a villám visz el.
    Igy múlik éjünk és napunk,
    Nincs híja semminek,
    Mig végre csődöt nem kapunk
    Mi boldog pestiek!

    Pest, 1844. július

  • Hollósy Gerti

    A költők, írok, művészek, tudósok magánéletét boncolgatni ma már szinte külön műfaj, de külön műfaj. Petőfi és Ady is kivételes zsenik, költői zsenik voltak.

    Bizton állítom, (persze lehet, hogy csak szerintem) hogy Adyban sem az volt a legérdekesebb, hogy vérbajos (szifilisz, francia betegség) volt. Elég tekintélyes lista lelhető fel arról, hogy ki mindenki volt szintén az, akkor még nem voltak korszerű gyógyszerek, sőt nevetségesen félrekezeltek egyszerűbb betegségeket is.

  • Hollósy Gerti

    Én úgy gondolom, hogy ha Petőfi tovább élt volna hadifogságban, akkor az elképzelhetetlen, hogy egy ekkora zsenitől, korábban ilyen termékeny költőtől ne talált volna, valahol, valamilyen formában az utókor további verseket.

  • tisztelthölgyeimésuraim”
    2017 január 3
    7:44 de.
    Figyelő

    Nézze, én valóban igen liberális vagyok: Petőfit úgy szerettűk ahogy volt! S mikor én jártam iskolába és tanultam verseit kivülről, mint költőt tiszteltem.
    Nem volt akkor még sehol piros zászló gyakorlatban. Viszont, amikor bejött a piros zászló, akkor egészen MÁS volt a légkör Rákosi idejében.
    A “szabadság” csak azoknak járt akik az uralkodó diktátort és Sztálint kiszolgálta. Aki ellenállt ennek, az bőrtönbe került!
    Akkor valóban megismertem, hogy mi a különbség a szép jelszavak és a gyakorlat között!

  • Idős koromra kianalizáltam az “internacionálizmust” is!
    Nem kell ide forradalom, szocializmus, kommunizmus! Az inetrnacionálizmus, nélkülük is mostanra remekül működik.

  • Hollósy Gerti
    2017 január 3
    11:12 de.

    Nézd meg, mennyire másképp ír a két költő a női munkáról!

    Petőfi: “… ruhákat mos a friss patakba,
    kilátszik a vízből két szép térdecskéje,
    Kukorica Jancsi gyönyörűségére.”

    Arany: ” …és ez így megy évrül-évre,
    télen-nyáron szünet nélkül,
    harmat arca hő napon ég,
    gyönge térde fagyban kékül.”

    Melyikben van szociális érzékenység? Petőfiben nem az érzékeny jótékonykodót tiszteljük, hanem a fiatal népvezért, én csak ezt akartam mondani.

  • Hollósy Gerti

    Nem szeretnék ellenkezni, távol áll tőlem, de szerintem egyik versben sincs szó szociális érzékenységről.

    A Petőfi idézet egy verses meséből, irodalmi meghatározással elbeszélő költeményből való, a közkedvelt János Vitézből, számomra ott a költő azt írja le, hogy Kukorica Jancsi hogyan gyönyörködik az ő kedvesében…

    Az Arany idézet egy egészen más műfajú költeményből van, egy balladából, amiben Arany nagy mester volt. A balladai hangvétel és eleve a történet mást követel…

  • Hollósy Gerti
    2017 január 3
    2:42 du.

    Petőfi hogyan ír a keményen dolgozó emberekről? Említés szintjén.

    Kedvelem sok versét, de nem azért szeretjük, amit a Rákosi-korban sulykoltak róla. Valódi kultusza volt, a szegény nép barátjaként emlegették.

  • Hollósy Gerti

    Petőfi verseit azért szeretem, mert szeretem, magukat a verseket. A Rákosi-korban én még nem hallhattam a sulykolást.

    Nem az úgynevezett “programversek” alapján, amiket az iskolákban elemzünk szoktam élvezni és megítélni a költészetet, azok is fontosak, de nem azok a szépek.

    (az én szememben Petőfi egy ösztönös, zseniális költő, olykor egy igazi bohém, egy könnyen lángralobbanó ifjú, egy igazi lánglelkű forradalmár, egy szenvedélyesen szerető hitves, a Márciusi Ifjak egyike, egy hős szabadságharcos, és mennyi verssel és szépséggel megajándékozhatott volna még bennünket…)

  • Soha nem voltam nagy Petőfi-rajongó. Van három -négy verse ami tetszik, de ezzel nálam ki is fújt.

  • Hollósy Gerti

    Falusi, megértem, Petőfi, Arany, Vörösmarty a XIX. század költői, már túl “régiek”, nyelvezetük, kifejezésmódjuk rohanó világunkhoz képest már túl romantikus…én azért sok verset szeretek mindhárom költőtől…

  • Hollósy Gerti
    2017 január 3
    4:15 du.

    Ezzel nagyjából egyetértek.

    Én sem éltem a Rákosi-korban, de sok minden továbbélt búvópatakként a korból, pl. közönségfilmek révén. Alma említette Soós Imrét a másik topikban, sok propagandafilmben kellett szerepelnie.

  • falusi,
    én minden költővel így vagyok. Mndegyiknek van néhány NAGY verse, amit kedvelek, de mindegyiknek vannak nagyon gyenge versei is.

  • Hollósy Gerti

    Soós Imre egy nagy (ösztönös) tehetség volt, akárcsak Törőcsik Mari és pl. a Kőrhinta egyáltalán nem propaganda film.

    Természetesen mindenki mindent olyannak lát, amilyennek akarja, alapvetően ebben nincs semmi gond. A gond ott kezdődik, amikor azt akarja valaki, hogy mindenki úgy lásson, ahogy ő.

  • Hollósy Gerti
    2017 január 4
    4:32 de.

    Vannak Rákosi korabeli filmek, amiket nem játszottak a bukása után, ilyen pl. a Feltámadott a tenger, ami Petőfiről szól. De a főcímdal eléggé ismert.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.