Meghekkelt interjúk – Áder János bohócnak tartja Balogot, és Orbánt hibáztatja, amiért nem lehet az ENSZ főtitkára

2017 január 3 9:30 de.14 hozzászólás

– Áder úr, Ön újévi köszöntőjében a kiegyezésről beszélt. Mit kell értenünk ez alatt?

– Ezt csak úgy mondtam. Szilveszterkor kell valami vidámság. De óvnám Önt attól, hogy ebbe bármit is belegondoljon.

– Ön nemrég bejelentette, hogy elvállal még egy ciklust köztársasági elnökként. Korábban olyan hírek terjedtek, hogy Orbán nem Önt szeretné ezen a poszton látni, és Ön sem erőlteti az újbóli jelölést.

– Igen, én is hallottam, hogy a Viktor azt a Balog nevű bohócot akarja. Ami egy vicc lett volna. Nézzen rá erre a Balogra: így néz ki egy államfő?

– Ezért vállalta el még öt évre?

– Nem csak ezért. Jó a fizetés, kellemesek a körülmények. Maga mit tett volna a helyemben?

– Térjünk át komolyabb dolgokra. Elődje, Schmitt Pál azt mondta, hogy ő nem fékje, hanem motorja szeretne lenni a kormánynak. Ami azt jelenti, hogy minden kormányzati előterjesztést aláír. Ezzel szemben Ön azt mondta, hogy a jó törvények közül százból százat aláír, a rosszak közül pedig százból százat visszadob.

– Igen, ez azt jelenti, hogy én nem báb vagyok, mint Plagi bácsi volt, hanem pártkatona. Vagyis, igyekszem adni a látszatra. Plagi bácsi minden feneket képes volt, mondjuk így, megkörnyékezni, nekem árnyaltabb az ízlésem. Én mielőtt nekivetemednék valami hasonló jellegű tevékenységnek, úgy teszek, mintha futnék egy kört.

– Egy időben úgy hírlett, hogy Ön pályázik az ENSZ főtitkári címre.

– Voltak ilyen ambícióim. De miután kiderült, hogy erre nincs esélyem, úgy döntöttem, hogy inkább lehúzok még öt évet az ország élén. Elég égő állás, de fizetést adnak, szolgálati autót, és fent lakhatok a Várban.

– Miért nincs esélye arra, hogy az ENSZ főtitkára legyen?

– A Viktor miatt.

– Orbán Viktor nem akarja, hogy Ön ENSZ főtitkár legyen?

– Nem erre gondoltam. Hanem arra, hogy a Viktor – elnézést, én már csak így hívom Orbánt, kollégiumi társak voltunk, és sok olyan dolgot tudok róla, amit nem tenne ki az ablakba – szóval, a Viktor miatt Magyarország, finoman szólva, elszigetelődött. Nem kedvelnek bennünket a demokratikus világban, amin persze, köztünk szólva, nem csodálkozom. De az, hogy úgy tekintenek ránk, mint a leprásra, és messze elkerülnek bennünket, azért már engem is meglepett.

– Mit gondol Magyarország lehetőségeiről? Mikor érjük utol, vagy közelítjük meg a fejlett országokat?

– Soha. De nem is ez a cél.

– Nem az a cél, hogy az emberek jobban éljenek?

– Akik nekünk fontosak, azok már most is jobban élnek. Orbán Viktor családját, barátait, csókosait említhetném elsősorban, de az én ismerősiem sem panaszkodhatnak. És Matolcsy úr, meg a többiek rokonságának is jól megy. Úgyhogy, ennél többet most nem is kellene akarnunk.

– Még mindig szeret horgászni?

– Soha nem szerettem horgászni. Ez csak az imázs része. Piacon veszem a halat, az asszonynak meg odahaza azt mondom, hogy a tóból fogtam ki.

– Áder úr, köszönjük a beszélgetést.

– Én köszönöm, hogy végre elmondhattam, amit akartam. Azért, ha lehet, ne jelentessék meg ezt az interjút. A saját érdekükben mondom ezt, nem szeretném, ha valami baja esnék az újságjuknak.

– Mire gondol? Megveszi Mészáros Lőrinc? Esetleg Schmidt Mária?

– Nem én mondtam. Csak jelezni szerettem volna, hogy ne keressék a bajt. Jön az magától.

Föld S. Péter

ader-orban

14 hozzászólás

  • Naagyon jó az interju.

  • No-no, a népnek is épültek-épülnek a szebbnél-szebb focistadionok. Ez talán smafu?

  • Katona Zsombor

    Drizari
    2017 január 3
    11:14 de.
    Emlékezz vissza hogy, Chilében Allende leverése után kik jártak foci stadionokba, talán nálunk is hasonló célból épülnek!

  • Ha Föld.S. Péter „humornak” szánta a cikket, akkor elmegy…(de gyenge…!)ha meg komolyan gondolta,akkor ugyanolyan hazug, hitelrontó és szánalmas, mint a decemberben meghekkelt Orbán interjú….

    Hát nem nem telik többre,csak ennyire ?…..

    Nem kell válaszolni, tudjuk!

  • Aczél Gábor

    Boda Marcsi
    2017 január 3
    1:15 du.
    Irigylem a humorérzékét! Vagy ezt mondtam már?

  • Még nem mondta, de én is a magáét….!
    Na most jobb műsor van, mint ez a fórum, így elbúcsúzom!…..
    Ha netán kifejti, hogy humorizált vagy komolyan gondolta, amit írt, majd hozzászólok!

  • Marcsi néni! Mit tetszik nézni? Valami fasza szappanoperát? Talán a kormányszóvívő mondja el a tutit a világról képernyőjén?

  • Szocdem!

    Látszik hová tartozik, senki nem néniz nyugdíjasként sem, így nem tartok rá igényt magától sem!

    Egyébként nem szappanoperát nézek, hanem egy jó filmet, amin derülni is lehet, bár a szocdemeken(találó!) libsiken …is, de nem annyira szórakoztató!

    Mindezt a reklám alatt……

    Na pá „kedves”…!

  • Ez a Föld tényleg sok zagyvaságot összehord. Sit tibi levis! Még az sem zavarja, hogy Áder négy évvel idősebb Orbánnál, s alig lehettek kollégiumi „társak”. Az egykori Ludas Matyiban egy ilyen nívójú cikk aligha jelenhetett volna meg.

  • György Molnár

    „kollégiumi társak voltunk,”

    Áder 1977-ben érettségizett és 1978-ban kezdte az egyetemi tanulmányait, amikor Orbán még csak 15 éves volt. Hogy voltak kollégiumi társak?

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Ki mit hekkel?

    Ne merüljön a feledés homályába az sem, hogy Áder a hekkelés bajnoka is, ha azt vesszük, hogy őméltósága még anno, Orbán bajtársaként úgy meghekkelte a parlamentarizmus demokratikus szoftverjét úgy, hogy az azóta is attól koldul. Arról beszélek, amikor Schiffer András a renegát demokrata ügyvéd, a Véderő nevű addig nemhallott vezetője egy új saját párt (a majdani LMP) fejében felajánlotta Sólyom Lászlót köztársasági elnökjelöltnek a fidSS szent oltárán. Amikor eljött az ominózus parlamenti szavazás ideje ahol annak rendje és módja, meg a házszabály szerint is az elnölválasztást titkos – fülkés! – szavazás keretében kellett lebonyolítani, akkor az eljárás megkezdődött a demokrácia eme gáncstalan oszlopa, Áder János fidSS- alführer ott mindjárt lecövekelte magát az egyetlen, hevenyészett folyosói szavazófülke mellett, hogy – a saját szavaival –
    „nehogy egyes vakondokok még átszavazzanak a túloldalra”. Vakondokok alatt természetesen az ő demokrácia felfogásának megfelelően azokat értette, akikben némileg még ott világított a demokratizmusnak a picike szikrája, s esetleg még képesek lettek volna a saját lelkiismeretük szerint szavazni. Na de mindegy, még az a szerencse és méltánylandó is, hogy Áder azért mégse patkányoknak nevezte az ilyen már ritkaságszámba menő még demokrata fidesz párttársait…
    Egyszóval, ez a csornai bunkó képes volt ott állni a szavazófülke mellett és az onnan távozó összes fidSS képviselők szavazólapját még azok urnába helyezése előtt egyenként ellenőrizte ill. lefényképezte. E tudatos tettével éppen az elemi parlamentarizmus szikráját* oltotta ki sőt, tette azt nevetség tárgyává és vele, magát a köztársasági elnökválasztást értelmetlenné. Ráadásképp ott helyben még valamilyen szavazólap cserék lebonyolításában is aktívan vett részt a mai köztársasági elnök és fidSS elnökjelölt…
    Lehet, hogy már akkor, ezzel az Orbánnak tett szívességtétellel az sajátmaga későbbi köztársaságelnöki kandidálása járt ama ravaszparaszti eszében… 🙁

    .

    * Az persze már egy más lapra tartozik, és nagyon szomorú, hogy ezen a napon éppen – tán nem is véletlen – a parlament legostobább MSZP-és[!!!] házelnöke, vagyis parlamenti alelnöke volt az „ügyeletes” levezető elnök, aki ezek után még képes volt ezt a felháborító, Orbán alattvaló-Áder féle kutyakomédiát, azaz az elnökválasztást érvényesnek is nyilvánítani… Förtelem!

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Bocs elfelejtettem annak az ostoba házelnök nevét megemlíteni:
    Mandur Lászlónak hívták.

  • Az ilyen savanyú „hekkelések” miatt tart ott az MSZP ahol tart! Összetévesztik a viccest a viccesnek szánttal, és komolyan nem is akarnak fellépni! Igaz a 10-12 %-al nem is igen lehet!
    Gyanítom Kunhalmi Ágica is ezt az írást olvasta sajtótájékoztatója előtt!

  • Ez a Földes egy demokrata humorista. Horn Gyula alatt meg Göncz alatt is pont „ugyanilyen” humoros volt. Elég csak rákeresni a maró pamfletjeire az akkori libsi pártlapban, a Kurirban.