Kakuk György hiányozni fog Magyarországnak

2017 január 4 9:10 de.10 hozzászólás

Meghalt Kakuk Gyuri*. Azon kevés, civilből politikussá lett ember közé tartozott, akivel magánemberként és nem közszereplőként beszéltünk évente egyszer-kétszer.

Utoljára a Szent Jobb körmeneten találkoztunk, ahol mindketten pártunkat képviseltük. Magunkra maradva a kereszteket pöffeszkedőn hányó, neofita fideszes elit ünneplő körében. Istenhitről, az én – mára eltompult – vallásos hátteremről és hazánk szomorú állapotáról beszélgettünk.

Utána meg a menekültválságról, persze. A mocskos Fidesz-kampányról, a centrumállamok felelősségéről a Közel-Kelet szétesésében és a menedékkérők kiszolgáltatottságáról.

Kevés olyan politikus van, aki annyira mélyen, személyes tapasztalatok szintjén ismerte és értette a menekültválságot és a terrorveszélyt, mint ő.

Megélte a balkáni háborúk nyugati cinkosságát, látott vallási és etnikai villongást ezer felé, és értette, hogy a gyűlölet csak keveseknek jó, viszont sokakat megnyomorít. Különösen a szegényeket, akik csak hánykolódnak erre-arra.

Nem sztárpolitikus volt, de több alázat és valóságismeret szorult belé, mint a fél Fidesz-frakcióba. Hiányozni fog nekem is, az Együttnek is és közös hazánknak is.

Szigetvári Viktor

Kakuk György. (Facebook)

Kakuk György. (Fotó: Facebook)

*Kakuk György magyar újságíró volt, korábban a Magyar Televízió és a Magyar Rádió munkatársa, illetve külpolitikai szerkesztője. 1998-ban a koszovói háborúról tudósított a TV2 számára és az EBESZ diplomatájaként is szolgált a délszláv térségben egy éven keresztül. 2015-ben át akarta élni személyesen a menekültek kálváriáját és így bejárta a menekültek útvonalát Görögországtól egészen Magyarország déli határáig. Az utóbbi években a Demokratikus Koalíció tagja volt. 52 évesen halt meg szívrohamban. (KMH)

10 hozzászólás

  • Hollósy Gerti

    Valóban hiányozni fog. Különleges ember volt, merte személyesen megélni azt, amiről tudósított.

  • Fájdalmas veszteség… elmennek a jók.

  • Aczél Gábor

    Sohasem találkoztam vele, „csak” olvastam. Becsültem és kedveltem. Nekem is hiányzik.

  • Bár Kakuk Györgyöt sokan nem ismerték személyesen,a leírtak alapján tehetséges,hiteles ember volt,eredményeket mutatott fel,akkor is ha a Fidesztől átpártolt a szocikhoz,majd később a Dk-hoz.Nyugodjék békében!
    A Medgyessy,Bajnai,Gyurcsány kormányban betöltött pozícióiból,a magát megszedett,vállalkozó(mire?)….Szigetvári Viktorról ez már ugye nem mondható el,a sok igyekezet ellenére,most nagyon mélyponton áll szegény…,így csak acsarkodásra,alaptalan politikai vádaskodásra futja szegénynek…ami különösen szánalmas,hogy egy tehetséges barát elvesztésekor is csak ez jut eszébe….(,és ugye nem az a legnagyobb hibája,hogy piarista gimnáziumi végzettsége ellenére sem hívő,ez magánügy lenne…)hanem,hogy gyűlölködik a részvét mellett….!
    Hát nagyon szánalmas és persze „lecsúszott” szegény!
    Ugye tehetség nélkül nehéz felemelkedni,sikert aratni?…

  • Január 4. 4:40. Ím, a keresztényi szeretet és alázat elfogulatlan megnyilvánulása…

  • talalom!

    Tényeket írtam,h figyelmesen elolvasta volna (és képes felfogni?…)
    a valláshoz ennek semmi köze!
    Nem a keresztények kötözködnek,vádaskodnak,hanem a egyes zsidók a keresztényekkel…..amúgy Kakuk keresztény volt és tehetséges,míg
    Szigetvári is az (piarista gimnázium)csak tehetsége,meg jelleme nincs!

  • Boda Marcsi
    2017 január 5
    12:56 du.
    T. Hölgy, ön egyszerűen rozsda az emberiségen… 🙁

  • falusi!
    Na ezt még senki nem mondta,soha senkivel szemben nem tápláltam a vallása,politikai nézetei,vagy pártállása miatt gyűlöletet,(mint ezen
    a fórumon az elvakult szimpatizánsok) és a cikkel kapcsolatos véleményemmel nem vagyok egyedül,valamint továbbra is fenntartom
    Szigetvárival kapcsolatos álláspontomat (szánalmas és jellemtelen senki)aki csak arra képes,hogy a Szent Jobb körmeneten uszítson…!
    Na ennyi és nem több…talán el kellene gondolkoznia azon,hogy ki is „rozsdás”? van akit már el is mart,szellemileg,erkölcsileg!

  • Ja a baloldal „rozsdáját”,népszerűségét jól mutatják a %-ok több cikluson keresztül….mára meg még súlyosbodott a helyzetük,előbb
    utóbb teljesen megeszi őket a rozsda…..talán észre kellene venni?!!!(ha képesek rá)

  • Volt egy régi jó szám:”rozsda eszi már az emlékeimet…”(Máthé P.,Korda Gy….)vannak jó és olcsó házi módszerek is….(pld.ecet!)
    próbálják ki…!