Ady szerelmei — Hollósy Gerti összeállítása

2017 január 29 9:24 de.7 comments

Az alábbiakban Hollósy Gerti három részből álló tematikus összeállítását olvashatják Ady Endre szerelmes verseiről, illetve szerelmeiről.

I. rész

Léda

Léda, azaz Brüll Adél, (asszonynevén Diósy Ödönné) egy jó házból való úrinő volt az ifjú Ady nagy szerelme. Kettőjük szerelme egy különös, hétköznapi mércével aligha mérhető héjanász volt.

E versek mind-mind a Léda asszonyéi, aki kedvelte és akarta őket.

Én el szoktam pusztítani a verseimet fogyó életem növő
lázában, mély viharzásokon és poklok tüzében.
Ennek a néhány versnek megkegyelmeztem.
Engedtem őket életre jönni, s átnyújtom őket Léda asszonynak.

Léda, Léda, kóstolgatom a nevet, ami az Adél név visszafelé olvasva, amúgy pedig és bizonyára nem is véletlen, a szépséges mitológiai királynő neve, akit Zeusz hattyú képében hódított meg. Jól illik ez az Ady által verseiben is használt becenév az asszonyhoz. Brüll Adél igazi dáma, nagyasszony volt, elegáns termettel, szép alakkal és az előnyös külsőhöz jó neveltetéssel és figyelemre méltó műveltséggel rendelkezett. Eredeti elképzelését és vágyát tekintve sikertelen, de lehetőségeit tekintve nem éppen előnytelen, talán boldogtalan házassága kényelmében megengedhette magának Párizst, a bohém, vidám életet és a lánglelkű ifjú titán, azaz Ady szerelmét. Léda tapaszalt, izgalmas nőként megszerezte és talán kárpótlásul kapta az élettől a férfi odaadását és szerelmét, és múzsájaként a költészetének egy fantasztikus részét.

Andy Endre Lédával

Andy Endre Lédával

Nézz hát reánk, reánk, két kárhozóra.
Nem énreám. Hisz én mi vagyok? Féreg.
Pártütő isten, összetépett lélek,
Elesett titán. De itt van a párom:
Kegyetlen, nagy Baál, jóságodat várom.
Bús asszony-ember, de lelke Nap üszke,
Szomorú szemű, de nagyszomjú, büszke,
Didó királynő, csókolva is vádló,
Hajh, beteg csókú, de mindenre váró,
Bíborra termett, egyetlenegy némber.

Ady sem volt egyszerű eset, nem úgy képzelem, hogy Góg és Magóg fia csak úgy észrevétlenül esett Léda csapdájába. Tetszett neki az izgalmas asszony, a nő, aki ellenállhatatlanul képes felkorbácsolni a vágyat, aki meghódítható és méltó egy bohém, vadóc költő szerelmére.

MEG AKARLAK TARTANI

Őrjít ez a csókos valóság,
Ez a nagy beteljesülés,
Ez a megadás, ez a jóság.

Öledbe hullva, sírva, vágyva
Könyörgök hozzád, asszonyom:
Űzz, kergess ki az éjszakába.

Mikor legtüzesebb az ajkam,
Akkor fagyjon meg a tied,
Taposs és rúgj kacagva rajtam.

Hóhérok az eleven vágyak,
Átok a legszebb jelen is:
Elhagylak, mert nagyon kivánlak.

Testedet, a kéjekre gyultat,
Hadd lássam mindig hóditón,
Illatos vánkosán a multnak.

Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.

Maradjon meg az én nagy álmom
Egy asszonyról, aki szeret
S akire én örökre vágyom.

Megkapták és megérdemelték egymást. Két erős egyéniség titkos, szakadatlan dúló párbaja és mindent elsöprő ölelése volt a szerelmük. Tépték, marcangolták egymást a szenvedélyben.

TÜZES SEB VAGYOK

Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.

Lángod lobogjon izzva, fehéren,
Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,
Te vagy a kínom, gyehennám nékem,
Nagyon kivánlak, nagyon kivánlak.

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,
Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,
Adj kínt nekem, a megéhezettnek:
Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.

Kezdetben sokat utaztak, sokat szórakoztak, szinte egy percet sem töltöttek el egymás nélkül. Csak néha kellett valamelyiküknek egyedül elutazni a saját ügyeit intézni. Együtt is laktak, mi több, különös módon együtt Léda férjével, Diósy Ödönnel is. Ady mindig nagyon várta haza kedvesét, hiszen féltékeny volt.

LÉDA A HAJÓN

Hurráh, jön az Öröm hajója
És hozza Lédát már felém.
Virágos, pompás szőnyegén,
Én asszonyom, már látlak, látlak:
Hajadban a vérvörös rózsa.
Ugye kivánsz? Én is kivánlak.
Hurráh, mi rég nem láttuk egymást.

Óh, jaj, szédülök itt a parton,
Óh, jaj, most mindjárt itt leszel,
Kérdezlek majd és kérdezel
És összecsap két szomju-lélek
És fejemet kebledre hajtom.
Jaj, ne. Ne jöjj. Reszketek, félek.
Óh, jaj, mi rég nem láttuk egymást.

Az egész érzelemkavalkád hátteréül pedig ott volt ezer szépségével, csodájával, varázsával Párizs, ott kezdődött és teljesedett ki szerelmük.

Íme mit is jelentett Adynak Párizs, Lédával:

A SZAJNA PARTJÁN

A Szajna partján él a Másik,
Az is én vagyok, én vagyok,
Két életet él két alakban
Egy halott.

A Duna partján
Démonok űznek csúfot velem,
A Szajna partján álmokba von be
Százféle, szűz szerelem.

Rákacag Páris
S a boldog Másik visszakacag,
Itt röhejes mámorba kerget
Vijjogó, éji csapat.

Ott szebb vagyok, nemesebb, hősebb,
Sejtelem-csók minden dalom,
Szent Cecilia hajol lelkemre
Álmatagon.

A Duna partján
Céda lányhoz hajt durva öröm,
A bor ad álmot
S a poharamat összetöröm.

Ott: ring lelkem muzsikás alkony
Szent zsivaján
S úgy csókolom meg az életet,
Mint orkideát a Léda haján.

Nem tehetek ide minden verset, pedig legszívesebben mindet idetenném. Ady imádta Párizst, imádta Lédát, egy darabig boldog volt, egy darabig, jó hosszú ideig, tíz évig boldogok voltak.

A vége felé ez a nagy, különös szerelem talán már se Veled, se Nélküled kapcsolattá vált… Ki tudja kiégett, avagy éppen túlfűtötté vált-e a szenvedély, folytathatatlan pontra jutott az együttélés. Ady menekült, Léda, a nő, a szerelmes, a megtartani akaró asszony nehezen engedett, de vége lett.

II. rész

Szakítás Lédával
Valaki útravált belőlünk – Elbocsátó szép üzenet

Nyilván szinte mindenkivel előfordult már, hogy szakított valakivel, vagy szakítottak vele. Különös dolog a szakítás. A szakítást megelőző lelki állapot pedig bizony kellemetlen lelki állapot. Ez a rendhagyó érzelem mindenkit megvisel, olyan se vele, se nélküle érzés, csak annyi a biztos, hogy az érzelem, a kapcsolat már nem tökéletes. A menni vagy maradni, a döntés ilyenkor már csak idő kérdése.

Maga a szakítás már szinte megkönnyebbülés, de mindenkit megvisel, kit nagyon megsebez, tán egy életre is, kinek a sebeit könnyebben begyógyítja egy új szerelem. Annyi bizonyos nem nyomtalan egy szerelem után az eltávolodás.
Ady és Léda között szenvedélyes szerelem izzott, nagy része volt benne a testi vonzalomnak, a pusztító szenvedélynek. Az lázas rajongás és az egymást marcangoló gyötrődés hullámai jellemezték szerelmüket. Talán már elejétől fogva benne volt ebben a szerelemben, hogy önmagát fogja felperzselni, elégetni. Léda asszonyisága nagy hatással volt Adyra, lebilincselte vonzereje, és hogy még nehezebb legyen, folytonos féltékenység gyötörte. A magabiztos újságíró, a befutó költő emésztően féltékeny volt a szépasszonyra.

Tény, hogy viharos és izgalmas kapcsolatuk egy idő után kiégett. Ady szabadulni akart, az asszony meg inkább magához kötötte volna az ő lánglelkű költőlovagját.

A nagy, végső szakítást szimbolizáló vers előhírnöke egy másik fantasztikus vers, amiből már világosan látszik, érződik, hogy a kapcsolatuk a végét járja.

Valaki útravált belőlünk

Unatkozók s halálra-untak,
Bolondosan furcsák vagyunk,
Fájdalmasak és búcsuzók
S milyen furcsán nézzük magunkat
S milyen furcsán néznek most minket.
Csalódás-kő ránk nem zuhant
S mégis sujtódottan, szédülten,
Sustorgó ázott-fák a tűzben,
Panasszal égünk, lángtalan.

Mint elárvult pipere-asztal,
Mint falnak forditott tükör,
Olyan a lelkünk, kér, marasztal
Valakit, ki már nincs velünk,
Ki után ájult búval nézünk.
Egy régi, kényes, édes dámát,
Kegyetlen szépet siratunk,
Bennünksarjadtat: asszony-részünk.
Valakit, kiért hiúk voltunk,
Apródok s cifra dalnokok
S kit udvarunkban udvaroltunk.

Ingunk s mint rossz tornyok, bedőlünk,
Nagy termeink üresen kongnak,
Kölykösen úszók szemeink:
Valaki útravált belőlünk
S nem veszi észre senki más,
Milyen magános férfi-porta
Lett a szemünk, lett a szivünk,
Szemünknek és szivünknek sorsa,
Mert asszony-részünk elhagyott.

Nem tudjuk szeretni magunkat
És nem hisszük el, hogy szeretnek,
Ákombákomos szépeket
Idegen, váró embereknek
A régi tussal nem irunk,
Mert mi csak magunknak bókoltunk,
Asszony-énünkért, szertelen,
Érte voltunk jók, ha jók voltunk
És kacérok és hűtlenek
És most sírva megözvegyedtünk.

Ezer óh, jaj, baj, ejnye, nyűg
Siránkozik pityergő szánkon
S omladozó, árva szivünk
Ezer fájást talál, hogy fájjon
S ezeregy fájás fáj nekünk.
Kopott az arcunk, kopott minden,
Kopott a világ s a szivünk
S minden világ a szemeinkben:
Mi hírért, sikerért szalasszon,
Ösztönzőnk, igazi valónk,
Kiszakadt belőlünk, az asszony.

Ez a vers magában hordozza a bizonytalanságot, sorra vetíti elénk azokat az érzéseket, amik jól jellemzik a se veled, se nélküled állapotot. Azt az érzést, amikor a szív és a lélek már kezd kiüresedni, nem tombol bennük a szerelem.

„Bolondosan furcsák vagyunk,
Fájdalmasak és búcsuzók
S milyen furcsán nézzük magunkat
S milyen furcsán néznek most minket.”

Tán a test még keresi tétován, a megszokott mozdulatokkal a megszokott gyönyört, de már hiányzik a varázslat, a kábulat, a mámor belőle. Nem lángol, nem él, inkább már parázslik, haldoklik a szenvedély és ezzel a szerelem is. Jön helyette a búcsú fájdalma és a szabadulás ígérete.

„Mi hírért, sikerért szalasszon,
Ösztönzőnk, igazi valónk,
Kiszakadt belőlünk, az asszony.”

Az Elbocsátó, szép üzenet-ről

A végső búcsút megjósoló költemény csak rövid idővel előzte meg az igazi a kegyetlen szakítás legendássá vált megnyilvánulását, mégis erősen megváltoztak Ady érzelmei. Ekkor nem volt már benne más csak a szabadulás vágya.

Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

*

Eltűnt lelkéből a fájdalmas mélabú, ami az előző versben még érezhető. Még egyszer utoljára belemar szerelmébe, de nem puha visszahúzott karmokkal, hanem élesen, fájdalmasan, szinte vádlón. Úgy, mintha minden elmúlt szerelem szenvedését is Lédán kérné számon.

Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

*

Elmondja, – és ez bizony eléggé érzéketlenül hangzik – hogy Léda bármilyen csodás asszony is, bármekkora is volt a szerelmük, nélküle csak egy ismeretlen. Még fokozza is azzal, hogy a keserű búcsú után az asszony általa, versei által lesz még több, azaz feledhetetlen, a hozzá írt versek miatt fognak emlékezni rá.

Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

*

Azért ez így tényleg nagyon kegyetlen! Ebbe a versbe egy szerelem halála kapcsán – és mivel az őt magát is meglehetősen meggyötörte – Ady talán önkéntelenül beleömlesztette összes önzését, minden kegyetlen szeszélyét, egész ellentmondásos lényét, olykor a „zseni és az őrült határán” hánykolódó lelkét.Menekült, mert nyugtalan volt, már mást akart, nem vágyott Lédával az állandóságra. Az asszony mélyülő ragaszkodása, marasztalása zavarta, űzte, nem volt maradása. Úgy akart kikerülni a kapcsoltból, hogy Léda ne csak bánatot, esetleg haragot, bosszút érezzen, hanem azt, hogy milyen „szegény-szerencsés”, mert az Ő szerelmét birtokolta.

Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

Meggyőződésem, hogy bármilyen súlyos, kegyetlen búcsú ez a vers mégis csak azt bizonyítja – számomra – hogy egy hatalmas, elsöprő, imádó-marcangoló, nagy szenvedély volt a szerelmük. A költők és a múzsák szerelme, hétköznapi ember biztos ritkán él át ilyet, mert lefoglalják az élet kis dolgai.

Íme a teljes vers!

Elbocsátó, szép üzenet

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

Itt olvasható a levél, amit Léda a költemény megjelenése után írt Adynak. Talán jogosan Léda úgy érezte, hogy tíz év szenvedélyes szerelmet, héja nászt így lezárni, egyetlen verssel, lehetetlen.

“Végtelenül, kimondhatatlanul, halálosan szeretném magát még egyszer látni egy pár pillanatra. Okát sem tudnám megmondani, miért – mondanivalóm nincs semmi, csak egyszerűen látni óhajtanám egy-két percig és menni tovább újból. Talán nyugodtabban mennék. Egy nehéz operációra voltam itt, és pénteken elutazom. Az express Bécsben áll egy néhány percig, s ez a legközelebbi város oda, hol maga van, ha ugyan ott van, mivel ezt sem tudom biztosan, nem kérdeztem senkit erről, csak úgy szimatolom. Megtenné ezt a négy órás utat hogy Bécsben megláthassam, egyebet nem tudtam erre az én nagy kívánságomra kieszelni. Magánál ez nem jelentene mást, mint egy udvariassági gesztust minden következmény és utóhatás nélkül, nekem talán jót tenne vele, és minden maradna „sans lendemain” mindkettőnk részére. Ha tehát ezt megtehetné, úgy küldjön Bubi címére egy rövid táviratot egy szóval: „Jövök”. Akkor én pontosan megtáviratozom egy nappal elutazásom előtt az express pontos érkezését Bécsbe. Ha valami, bármely okból nem jöhetne, vagy nem akarna jönni, úgy kérem, ne táviratozzon, sem ne írjon semmit, úgy lesz a legjobb. Azt hiszem, látni fogja, hogy dacára mindennek, csak a gentlemanhez folyamodtam, és ezt érzem most is magában. E levelet kérem, ha jönne, adja át nekem a vonatnál – ha nem jöhetne, küldje be Bubi címére.”

Ady erre nem reagált, Ő már befejezte.

Csak a magam szemszögéből látottakat írtam le, azt, amit én gondolok bele és érzek ezekben versekben. A hivatalos elemzők és az életrajzi adatok alapján kutatók nyilván sok minden mást is meglátnak, észrevesznek bennük.

III. rész.

Ady és Csinszka

“Ebbe a nagy sötétségbe – az elűzött Léda helyett – egy intézeti lányt fúj be a végzet. Míg szívét az utolsó látomások zúzzák, a vén legénynek van ideje ezért a lányért harcolni s mint feleségével összebújni s együtt bujdokolni” – írja Németh László

Csinszka, polgári nevén Boncza Berta, Ady felesége és múzsája, Erdélyben, Csucsán született, (1894. június 7-én) apja Boncza Miklós földbirtokos, ügyvéd, országgyűlési képviselő volt.

Berta, akinek édesanyja belehalt a szülésbe, a lehető legjobb nevelést kapta, egy svájci intézetbe járt. Onnan hazatérve Csucsán, a hatalmas Boncza-kastélyban élt.

A szeszélyes lány nagyra törő álmokkal bírt, Szendrey Júlia nyomán mindenáron híres költő felesége szeretett volna lenni. Adyt szemelte ki, (nem elsőként, de végül igen) már az intézetből rajongó leveleket és verseket is küldött neki. Ady éppen Lédától szabadulva féktelen élvhajhászásba menekült. Először érzéketlenül fogadta a lány leveleit, de Berta szívóssága, fokozódó bizalmassága végül csak megtették a hatást. Ekkor egyre aggasztóbbnak látta a politikai helyzetet, erősen érezte a háború sokasodó előjeleit és a lumpolást, az alkalmi nőket megunva éppen otthonra, feleségre vágyott. Talán az ifjú Berta rajongása és szerelme így könnyebben megérintette. Elhatározásra jutott és 1914-ben ellátogatott Csucsára, ahol gyorsan „egymásra találtak” és hamarosan meg is kérte Berta kezét. A szigorú apa hevesen ellenkezett, nem csoda, hiszen nem akarta egyetlen lányát az általa léhának tartott költőhöz feleségül adni.

Ady a lánnyal folytatott beszélgetéseik folyamán magát ekkor tréfásan Csacsinszky lengyel grófnak nevezte, Berta pedig így Csacsinszka, becézve Csinszka lett. Innen ered a híres becenév.

Árvaszéki engedéllyel (Berta még kiskorú volt) 1915. március 27-én Budapesten megtartották az esküvőt, majd Csucsára költöztek, a kastély mellett álló kis házba. Csinszka odaadással ápolta a beteg Adyt, aki „cserébe” sorra írta hozzá, utolsó szerelméhez és múzsájához a gyönyörű verseket, szerelmi lírájának legszebb gyöngyszemeit. (Őrizem a szemed, Ceruza-sorok Petrarca könyvén, Vallomás a szerelemről, Akkor sincsen vége, Egy háborús virágének).

1917 januárjában meghalt Boncza Miklós, a házaspár Pestre költözhetett a tőle örökölt lakásba. Adynak 1914 óta már nem jelent meg verseskötete, most Hatvany Lajos biztatására és az ő támogatásával újabb verseinek válogatott gyűjteményét készítette elő. 1918. augusztusában „ A halottak élén” címmel meg is jelent az új kötet. Ady ekkor már nagyon súlyos beteg volt és 1919. január 27-én meg is halt.

*

Nekem ez a legszebb Csinszka vers! Szép, de ugyanakkor nagyon szomorú. Soha nem ilyen szereleme vágynék. Vajon erről álmodott Csinszka a svájci intézetben, mikor Adynak a rajongó leveleit írta?

A szép szerelmes versben már nem az a gyötrő féltékenységgel párosuló szenvedély lobog, mint a Léda iránt táplált ifjonti érzésben.

Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

Már vénülő kezemmel, már vénülő szememmel írja magáról Ady, de hiszen egy 40 körüli ember még nem vén, de tudjuk, beteg volt. Ebben a versben benne van a Csinszka fiatalságába való kapaszkodás, az új szerelem édes menedék mivolta. Menekülés a kedves karjaiba, a szerelembe a háború réme, a betegség réme és a saját belső nyugtalansága elől. Szerelmi vallomás a meddig még fájdalmával.

*

Vallomás a szerelemről

Hetedfél országban
Nem találtam mását,
Szeretem beteg, szép,
Csengő kacagását,
De nagyon szeretem.

Szeretem, hogy elbujt
Erős, nagy voltomban,
Szeretem hibáit
Jóságánál jobban,
De nagyon szeretem.

Szeretem fölséges
Voltomat e nászban
S fényes biztonságom
Valakiben, másban
De nagyon szeretem.

Ebben a furcsa szerelmes versben az ifjú hitves szeretetre-, szerelemre méltóságát idézi. Tulajdonságait dicséri, leírja, miért szereti, mégis kicseng belőle az önzés. A szomorkás és mégis önző lényeg, a menekülés az utolsó versszakban világosan megbújik. Szerelmi vallomás és önzés egy gondolatba sűrítve.

*

Ady Endre: Akkor sincsen vége

(Kicsi Csinszkámnak küldöm.)

Te vagy ma mámnak legjobb kedve
És olyan gazdag ez a ma,
Hogy, ha egy életet akarsz,
Ma nézz jól a szemembe.

Végig-nézhetsz a vágyak boltján,
Láthatsz ezer kirakatot,
Neked én vagyok egyedül
Gazdagon és mogorván.

Neked én vagyok neked-szántan
És hogyha nincsen örömöd
És hogyha nem érted a mát,
Mindegy: én meg nem bántam.

Az adhatás gyönyörüsége
És a ma öröme telít
És hogyha véget mondanál,
Hát – akkor sincsen vége.

Ez a vers egy nyugalmas, békés, olyan elmélázó hangulatban születhetett, Ady elmondja szerelmének, kicsi Csinszkájának kedvesen, gyengéden, hogy mit jelent neki az odaadó ifjú asszony szerelme, aki cserébe egy beteg, mogorva embert láthat, aki meg nem bánta. Talán kicsit játékos és mindenképpen más hangulatú a vers, mint a többi.

*

De ha mégis?

Gondoltam: drága, kicsi társam,
Próbáljunk mégis megmaradni
Ebben a gyilkos, vad dúlásban.

Mikor mindenek vesznek, tűnnek,
Tarts meg tegnapnak, tanuságnak,
Tarts meg csodának avagy bűnnek.

Mikor mindenek futnak, hullnak,
Gondoltam: drága, kicsi társam,
Tarts meg engem igérő Multnak.

Tarts meg engem, míg szögek vernek,
Véres szivemmel, megbénultan,
Mégiscsak tegnapi embernek.

Karolsz még, drága, kicsi társam?
Jaj nekem, jaj, ezerszer is jaj,
Ebben a véres ájulásban.

De ha megyek, sorsom te vedd el,
Kinek az orkán odaadta,
A te tűrő, igaz kezeddel.

Ez már a vég, versben. Egyre szomorúbb, reményvesztettség, kétségbeesés, a betegség gyötrelmei jönnek elő sorról sorra. Könyörgés az ápoló, védő kedveshez, jaj nekem, ezerszer is jaj.

*

Ceruza-sorok Petrarca könyvén

Itt az irás: nem legényes sorok,
Régi epedések, régi torok
Búgása bőgött így ezelőtt,
Így írtak a hajdani nem szeretettek,
Így írtak a régi, bús szeretők.

Nem azért írok, hogy fordítsd felém
Fehér orcád. Óh, már beérem én,
Ha torkomon buknak a szavak.
S szám kérdeni, kérni se, mást sohse merne,
Mint a sírást és sírni talán szabad.

Boldog vagyok, mert nagyon szenvedek,
Boldog vagyok: érted vagyok beteg.

Halálra szánt, mint rég ezelőtt,
Mint régen a hajdani nem szeretettek,
Mint régen a régi, bús szeretők.

Ezekhez a gondolatokhoz nem sokat tudok szólni, önmagáért beszél, benne van az egész élete, régi bús szeretők, eltékozolt szerelmek, a betegség gyötrelme és a legvégső kapaszkodás a szeretetbe.

*

Végül pedig a búcsú. Búcsú mindentől, a múlttól, a jelentől, a világtól, a szerelemtől, Csinszkától, önmagától és az élettől. Ez a búcsú annyira mély, átfogó, annyira Ady maga, hogy bár szomorú. mégsem szomorúnak, inkább nagyszerűnek, nagyon nagy formátumú versnek érzem.

Ady Endre: Egy háborús virágének

Im, hogy sűrűbb az átok,
Szárazabb szemmel látok:
Ni-ni, ez itt menyegző,
Födele régi násznak
S világ-násznép közt néz szét
A Halál és a Szépség.

Halál és Szépség násza
Soha ily óriásra,
Ily szörnyűre nem nőtt még:
Valami katedrálist
Keres a nagy vér-szőnyeg
S ők átlejtik a Földet.

E nagy nász, ki volt semmi,
Most akar teljesedni:
Eddig csábított s csábult
S most bánattal társultan
Szárnnyal szárnyas szerelmen
Vágtat át minden lelken.

Tört szivek orgonálnak
S a csillagok megállnak
S emberek maguk vesztik.
Ünnepi reszketésben
S mégis kik megmaradnak,
Megint szivükhöz kapnak.

Kinunk ha marva váj is,
Ha még mindig kiált is,
De e rém-nász korában
Kezd magára gondolni,
Hogy sorsa: külön szándék
S az élete: ajándék.

Mert együtt-éltek: nóta,
Vágy, álom és csók óta
A két örök jegyes pár:
A Halál és a Szépség
S törvényt bont az az élő,
Aki másként beszélő.

Óh, mert szépek a szépek
S busult, együgyü ének
Száján vágyakozóknak
Ma is úgy szól, mint mindha:
“A csók meghal, ha fáradt
S én meghalok utánad.”

“A csók meghal, ha fáradt
S én meghalok utánad”:
Rettenetben is óvott
Örök dala a szivnek,
Embernek hitet adtál,
Be, jó, hogy megmaradtál.

Ady és Csinszka szerelmét, az életüket, kizárólag a versek tükrében, minden életrajzi adat és ismert történet figyelembe vétele nélkül néztem. Azt írtam le, amit én érzek és gondolok róluk, ha ezeket a verseket olvasom.

Sokat gondolkoztam azon, hogy mit jelentett Adynak Csinszka és Csinszkának Ady. Az biztos, hogy nem azt, amit általában két hétköznapi embernek a szerelem, a boldogság, a házasság jelent.

Szerelmes volt-e valóban Csinszka?, vagy csak abba az önámításba esett, hogy szerelmes akart lenni és csak akarta Adyt. Akarta Adyt a nagy költőt, a legnagyobb magyar költőt, akiről nem hiszem, hogy nem tudta, hallotta milyen életet élt már.

Szerelmes volt-e Ady, úgy, amit szerelemnek nevezünk? Meddig volt számára igazán élmény, esetleg szenvedély és pozitív érzés a vidám, fiatal, szeszélyes, erős akaratú Csinszka szerelme.

Vajon az utolsó időkben, amikor már a költő nagyon beteg volt és felesége már csak az „ápolónő és őrangyal” szerepét töltött be, mennyire volt szerelem a szerelem és nem marták-e, gyötörték-e egymást, csak másképp, mint Lédával?

Ezek örök kérdések, bár az irodalomtudósok sokat megfejtettek. Az biztos, hogy szerelmük nélkül szegényebb lenne a magyar költészet. Utólag aztán elolvastam, több szerzőtől is a szerelmük, életük történetét, (direkt nem az írás előtt) hát vannak benne nehezen érthető dolgot.

Hollósy Gerti

7 Comments

  • Elolvastam. Gerti, egy csoda vagy. Röviden elemző, célratörő és hiteles.

  • Hollósy Gerti

    Ennyi “bókot” egyszerre! Köszönöm!!!

  • Gerti, az utóbbi idők legjobb írása itt a KMH-n. Egy férfi egész másként, elítélőbben foglalta volna össze “Ady szerelmeit”, nagy szerencsénk, hogy ezt itt maga tette meg.
    És előre is megköszönöm, ha irodalmi nagyságainkat végigszemlézi a jövőben. Még egyszer gratulálok.

  • Hollósy Gerti

    Köszönöm Charlie!

    Gondolataimat maga a költészet, Ady versei vezették, a versek elképesztőek, függetlenül attól, hogy éppen a mámort, a szenvedélyt, a szerelmi boldogságot, vagy a szakítást fejezik ki.

    Ha nem a versekről, hanem pusztán az eseményekről írnék, talán más lenne, de elfogult vagyok Adyval, a költővel szemben.

    A nők számára, akik Adyval kapcsolatba kerültek, azért akkoriban is tudható volt, hogy a népszerű, de különös ember nem átlagos életet él.

    (Léda házas volt, neki először imponált Párizsban Ady és a nyilvános viszony, Csinszka valóban kinézte magának, a legnagyobb költő felesége akart lenni és ezért később drágán fizetett, és vannak még nők, talán megkeresem valahol a többiről szóló írást)

    Az Elbocsátó szép üzenet pedig a kedvenc Ady versem, kegyetlenségében is zseniális.

  • Nagyszerű összeállítás, Gerti!!

  • Tüske Zsófia

    Ady, Csinszka és Dióssy Ödön háromszöghöz itt egy kis kiegészítés:Dodó, a férj: http://nol.hu/archivum/archiv-30564-19838
    Emlékeim szerint a cikket Bächer Iván írta, de a forráson ez nem olvasható

  • Hollósy Gerti

    Köszi, Tüske Zsófia, olvastam, de újra olvasni is érdekes.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.