Sajnálatot Sándor Máriának

2017 február 11 9:26 de.17 hozzászólás

A KMH-ban teret adunk az eltérő véleményeknek. A napokban írtunk Sándor Máriáról A magyar ellenzéki aktivista tragédiája című cikkünkben. Az alábbi írás érkezett be hozzánk, amely azonban más megközelítésre épül. A szerző szerint Sándor Mária politikai celebbé vált, ezért nem kéne csodálkozni, hogy mára aligha helyezkedhet el, mint ápolónő.

sandor_maria

Olvasgatom a híreket, és leginkább most már a reakciókat Sándor Mária kapcsán. Aki, mint tudjuk, fekete ruhát öltött, és akarva, vagy akarata ellenére, de belesiklott a polceleb szerepébe. Aztán kisiklotta fókuszból. A legutóbbi hír alapján volt egy öngyilkossági kísérlete, és adott egy interjút, amit a 168órában olvashat a nagyérdemű. Aki szerint pedig Sándor Mária a felkent messiás, az inkább ne is olvassa innentől tovább.

Nem azért, mintha a magyar egészségüggyel minden rendben lenne. Sőt! Nagyon is nincs rendben a hazai egészségügy. Ahol szinte biztosan jobb helye lett volna, illetve lenne azoknak a milliárdoknak, amelyekbe a szellemstadionok kerültek, illetve az Olimpia kerülne. A probléma azonban rendszerszintű. Amire lehet, hogy képes felhívni a figyelmet egy-egy karizmatikus tüntető, de a rendszer szereplői nélkül aligha sikerül megváltoztatni. A rendszer csúcsán pedig nem biztos, hogy olyanok ülnek, akiknek érdekükben állna a jelenlegi hűbérbirtokok feladása. Maradna a külső nyomás fokozásának elérése. Ehhez, egy pont után nyilvánvalóan kevés kiállni és a sokak számára amúgy is látható hibalisták felmondásáról szóló szólamokat szólni. A katarzis ettől még törvényszerűen elmarad. Az emberek általában tenni akarnak. Legkésőbb a hibák feletti hirtelen felháborodás szülte pillanatok zsigeri ökölrázásai után. Tenni azonban az egészségügyben inkább szakmai, szakmapolitikai alapon kellene. Lehet ettől még az össznépi lelkiismeretet furdalni, és sok szempontból talán kell is, de egy vakbélműtét mikéntjéről inkább ne a népharag döntsön. A külső nyomás fokozása tehát jó dolog, de csak akkor éri meg kijátszani, ha van egy masszív szakmai program, ami mellé utcára lehet szólítani az embereket. Ellenkező esetben vagy lelohad a lelkesedés, vagy robban a helyzet.

Ez a folyamat különben nem Sándor Máriára specifikus. Számos ellenzékinek nevezett, vagy talán nevezhető egyéb kezdeményezés ugyanezen a ponton halt el. A pedagógusoké is. Az emberek pedig lassan, de biztosan belefáradnak azokba a politikai és szellemi pótcselekvésekbe, amelyek nyöszörgnek valamit a problémákról a színpadokon, majd fegyelmezetten hazaküldenek mindenkit. Hogy aztán továbbra se történjen semmi. A fekete ruhát öltött nővér esetében sem történt másként. Az emberek egy darabig elmentek, illetve meghallgatták az aktuális jólmegmondást. De mert szakmailag láthatóan nem hatott, és politikailag láthatóan szintén hatástalan volt, belefáradtak. Ha, mint önbevalotta, nem alkalmas vezetőnek, akkor ezen nincs is mit csodálkozni. Azonban, ha valaki úgy érzi, hogy folyamatosan kihasználják, akkor megpróbálhat nemet mondani. Valójában mégis inkább azt tapasztaltuk, hogy Sándor Mária nem igazán mondott nemet. A Jobbikkal való kötődések kialakulására például biztosan nem. Ahogy egész „véletlenül” a Margit-hídnál Dunába lőttek újratemetésekor gondolta az időpontot a legalkalmasabbnak a média-figyelem megosztására egy tüntetéssel. Igen komoly jelét adva annak a bizonyos polcelebségnek. Ami, ahogy akkor is írtam, nem pejoratív önmagában. De azon utána kár csodálkozni, hogy amennyiben valaki felvállalja ezt a szerepet, akkor ekként is kezelik a továbbiakban.

Onnantól elsősorban nem ápolónő, hanem tüntetésszervező a többség szemében. S így többször meggondolja egy munkáltató, hogy egy „fejben” esetleg a legközelebbi tüntetést szervező aktivistát alkalmaz-e ápolónőként. A személyes politikai nézetrendszertől akár függetlenül is. Azon problémázni, hogy nem veszik fel ápolónőként, elég szemforgatónak tűnhet ebben az esetben. Lehet, hogy a korábbi abbahagyási kísérletet kellett volna végigvinni. De ezt már sosem fogjuk megtudni. Az azonban már egy éve is tudható volt: a polcelebségből nincs valós visszaút. Ettől még lehet emberként sajnálni. Különösen, mert láthatóan már olyan eszközökkel kér egy kis figyelmet, mint az öngyilkossági kísérlet. Amit, mint valós halálvágyat szinte biztosan nem kell komolyabban venni, mint azoknak a gyermekeknek a kísérleteit, akiknek az önkezű halála sokszor inkább baleseti halál. Ha a szülő, elakadva a dugóban, egy kicsit később ér haza a szokásosnál. Miközben emberileg még lehet nagyon is sajnálható és szánható a feketeruhás nővér. Ezt a sajnálatot természetesen nem irigylem sem Sándor Máriától, sem az azt megélőktől

Ami politikailag, és valószínűleg szakmailag, sem teszi mássá a fellépését, mint az említett hasonló kezdeményezéseket.

17 hozzászólás

  • Sándor Mária nem a politikai kötődése miatt nem kap állást, ez így hatalmas csúsztatás. A szerző talán nem tudja, de az egészségügyben, orvosi körben igen magas a jobbik szimpátia. Magasabb mint az országos átlag.
    Sándor Mária első második körben elutasította a pártközeledéseket, majd a sorozatos pofonok után csúszott a jobbikhoz.

    Az egészségügyben egyetlen dolog miatt nem tud, és nem fog tudni elhelyezkedni: Aki belepiszkít a fészekbe, azt minden eszközzel ellehetetlenítik, kigolyózzák még akkor is, ha ez rendszeren belül marad. Mivel nem csak bepiszkított, hanem ki is vitte, szerintük nagyobb bűnt követett el mintha „fekete angyal” lenne. Ez a rendszerben tízszer nagyobb bűn.

  • Tekintve, hogy a közkórházak állami (adófizetői) pénzekből működnek, egyetlen kórházigazgató se kockáztatja meg Sándor Mária foglalkoztatását.

    A magyar közegészségügyben azok az orvosok és ápolószemélyzet maradnak, akiknek nagyon is megfelel a jelenlegi helyzet (paraszolvencia), és azok, akik nem tudnak külföldön elhelyezkedni.

    Sándor Mária naivan és amatőrhöz méltón állt bele egy politikai ügybe mindenféle párttámogatást elutasítva. Pedig a parlamentben a pártok képviselői ülnek, és változás nélkülük nem lehetséges. Ezért fulladt ki a tanárok mozgalma is. A magyar jelenleg nem kapható politikusokat befolyásolni képes százezreket megmozgató tüntetésekre, országot bénító sztrájkokra.

    (egészségügyben szakmai, szakmapolitikai alapon változtatni politikai elhatározás és politikai döntés nélkül nem lehetséges)

  • Don Ovuz
    2017 február 11
    9:57 de.
    „Sándor Mária nem a politikai kötődése miatt nem kap állást, ez így hatalmas csúsztatás. ”

    Az írásban sehol nem áll, hogy Sándor Mária politikai kötődése (ad abszurdum a jobbikos szimpátiája) miatt nem kapna állást. Így az a csúsztatás, ha ezt az állítást sugallod.
    Miközben a politikai szerepvállalás és a politikai kötődés nem ugyanaz a fogalomhalmaz. Mária politikai szereplővé vált. Amikor már nem csak EÜ-szakmai rendezvények színpadán lépett fel, hanem gyakorlatilag bárhol, akkor polcelebbé is vált.

    Egy politikai közszereplő pedig hiába mondja utána: vissza a babaruhát. Ezt a szűzességet is csak egyszer lehet elveszteni. S persze ettől ezt még lehet jól is csinálni.

  • Andy Mage
    2017 február 11
    2:57 du.
    Az egész cikk azon a téveszmén alapul, hogy Sándor Mária politika szerepvállalása miatt nem kap munkát. Ez a szerepvállalás sokadrendű kérdés az alkalmazásánál.
    Sokszor leírjuk, hogy feudális alapú rendszer, de valójában nem igazán értik az emberek, a mit is takar a dolog. A feketeruhás? Ja, ő piszkított a rendszerbe, nem kell! Ha nem „belső” ügyekben vállal nyilvánosságot, attól még el tudna helyezkedni a szakmában. A parasztlázadás vezetőjét ráültetik a tüzes trónra, erről beszélünk.

  • Hazugság, hogy Sándor Máriának és a nővérmozgalomnak ne lettek volna rendszer szintű javaslatai.

    A cikk azt kéri rajta számon, hogy pl. miért nem állt ki a színpadra, és nevezte meg pl. a szülészorvosokat név szerint, hogy melyik hány százezret kér zsebbe egy szülésért? Ez lett volna a hülyeség és a felelőtlenség, nem az, hogy politizálni kezdett.

    Ezek a bukott ballibek csak akkor szeretik a civileket, ha mellettük állnak ki, ellenkező esetben jobban lőnek rájuk, mint a fidesz. A Tanítanék mozgalom is addig ért valamit, amíg a ballib rendezők rá nem telepedtek teljesen, és szabadságharcos mozgalmat csináltak belőle oktatáspolitika helyett, ezt vette észre Pukli is, gondolom.

  • Drizari
    2017 február 11
    11:05 de.

    Bocsánat, de te vak vagy? Hányan voltak az internetes tüntetésen?

    A Tanítanék azért fulladt ki többek között, mert a bukott önkormányzati rendszert mentegetik még most is a résztvevői, mikor az a hajó már régen elment. Aztán a szerencsétlen színházi rendezők és francia tanárnők miatt, akik azt képzelik, hogy mindenki kormányt akar buktatni, csak mert a régi rendszer a ballibeknek jobban tetszett.

    Abból, hogy központosítva van az oktatás, még nem következik, hogy a gyerekek Hitlerjugend képzést kapnak a magyar iskolákban, persze bármi lehetséges a történelemben sajnos.
    Meg lehet nézni pl. az oktatáskutató Nahalka István blogját, ő szintén a kockás mozgalomban van, és mindenféle utópiával bombázza a közvéleményt. Ebből mennyit ért az átlagember, de még az átlagpedagógusnak se biztos, hogy érthető?

  • Nem tudtam Sándor Mária Jobbikos kötődéséről, szerintem a Jobbik sem – (Charli egy másik, ezzel a témával foglalkozó cikkhez azt írta, sajnálja, hogy S.Mária „nem hozzánk fordult..” stb)de nem is ez az elsődleges! Szerintem Mária nem politizált,legalábbis tudatosan nem – csakis annyira amennyire a közéleti szerepvállalásával ez óhatatlanul is együtt járt – azaz belecsöppent valamilyen szinten, akár akarta akár nem!

    Drizarival sok mindenben egyetértek. Sándor Mária abszolút naívan és tudatlanul(ezt nem sértő szándékkal,inkább megállapítás szintjén írtam) állt egy ügy élére, és bár már az indulás pillanatától kezdve végig egyedül volt, nem érzékelte a dolog reménytelen voltát! Kétségtelen a jó szándéka, és a hite, hogy majd sikerül felrázni a „szakmát” és a kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket – ez volt a szándéka – de nem értem, hogy ezt mire alapozta? Úgy ítélte meg, hogy tényleg akkora az elkeseredés és a kilátástalanság a nővérek és az ellátottak között, hogy csak a „borításra várnak”? Ha igen, hogy történt mégis, hogy magányos farkas maradt? Nem az eü.-ben jelenleg is uralkodó állapotokat ítélte meg rosszul, az tényleg kilátástalan, hanem a készséget, az elszántságot ennek megváltoztatására! Tényleg azt hitte/remélte, hogy csak az „első fecske” hiányzik,és ha ezt felvállalja, majd egyre többen követik, és elkezdődik valami?
    Az orvosokat pl eleve külön kell választani a „szakma” egyéb érdekeitől – ők mindig is más dimenzióból látták/ják a helyzetet, és amikor „megoldatlanságról” beszélnek is mást értenek alatta! A „normális működés” alatt S. Mária egyfajta egységet képzelhetett el az eü. szereplőit illetően, holott láthatóan igen szerteágazóak a szempontok. Kezdetben voltak követői, néhány merészebb kolléganő, akiknek az érdekeit képviselte, és megint néhányan az eü. egyéb területeiről, valójában azonban a sokat hivatkozott szakma igen passzív maradt. Meghívták, és el is ment néhány tüntetésre, mert meggyőződése volt, hogy így tudja demonstrálni, az ügy melyért küzd, közös! Ő nem pusztán az eü.ért, a Tanítanék nem pusztán az oktatásért harcolt. Nem igazán értem, miért lenne politikai celeb? Mitől lett az? Az a civil ugyanis aki közérdekeket képvisel, azt formálja az végső soron valamilyen szinten politikussá lesz, de ez még nem jelenti hogy feltétlenül valamely pártnak elkötelezné magát!
    Céljait végül is nem érte el, a kezdeti lelkesedés kihunyt, kevesen voltak. Az elképzelései valószínű jók voltak, de talán az időzítés nem.

    ” A magyar jelenleg nem kapható politikusokat befolyásolni képes százezreket megmozgató tüntetésekre, országot bénító sztrájkokra.” – írta fentebb Drizari

    Szerintem (is) ez a lényeg: nem kizárt az áttörés, és az sem, hogy épp egy jelentéktelennek tűnő dolog lesz a szikra mely miatt bekövetkezik majd a robbanás, ám pillanatnyilag nem ez a helyzet. Az emberek manapság lapítanak, sandán figyelik csak a másikat, na ő meddig bírja?
    Sajnálom, hogy a sikertelenség és a csalódás öngyilkossági gondolatokra sarkalták- nem ér annyit ez az egész ország, az egész ügy!
    Azonban egy dolgot nem ártana megszívelnie: az „én csak egy nővér vagyok, egy szakápoló, én nem értek ehhez sem meg ahhoz sem… – továbbá „én nem vagyok alkalmas vezetőnek, én szeretem a hivatásomat” stb című őszinte, de sehova nem vezető önvallomásait „abba kéne fejeznie”, mert ez semmi mást nem üzen, mint hogy ő maga sem hitt/hisz magában – sajnos az emberek erre nagyon ugranak, és ki is használják rendesen. Az a fajta őszinteség és tisztaság ami belőle árad, ma – így felvértezetlenül – szerintem inkább hátrány egy elhelyezkedésnél és egy esetleges, ismételt közéleti szerepvállalásnál is!

  • Drizari
    2017 február 11
    11:05 de.

    „A magyar jelenleg nem kapható politikusokat befolyásolni képes százezreket megmozgató tüntetésekre, országot bénító sztrájkokra.”

    Érdekes, mikor a fidesz volt ellenzékben, egymást érték a gazdatüntetések, a vasutas sztrájkok! Az MSZP hány országos sztrájkot is szervezett azóta, hogy ellenzékben van?

    Persze, azért nem menne senki utcára, hogy a feudális orvosbárók fizetéséhez hozzányúljanak, mert mindenki félti az életét, aki kórházba kerülhet. De a hosszú várólisták, a szakellátáshoz hozzáférés hiánya, alapvető ellátás akadályoztatása már megmozgatja az embereket, lsd. pl. 300 forintos népszavazás. Én ugyan abból kimaradtam, mert politikai hiszti volt.

  • hazai lámpa Úgy gondolod, hogy egy országos tüntetés után az „orvosbárók” sorra járnák a kórházakat, és meggyilkolnának minden beteget? Vagy figyelmeztetésül levágják orrukat és fülüket. Vagy csak simán utasítást adnának a személyzetnek, hogy feltűnés nélkül nyírjanak ki minden beteget? Miután minden egészségügyi tömeggyilkos, így szó nélkül teljesítenék a parancsot? Ha komolyan írtad, akkor elérted Boda szellemi szintjét. Viccnek viszont szörnyű.

  • Don Ovuz
    2017 február 12
    12:09 de.

    Ha azt írod, hogy Sándor Máriát azért nem veszik fel, mert kivitte a belső hierarchia disznóságait az utcára (alkalmasint nem ő beszélt orvosbárókról, de ez most mellékes), valamint az eü nyavajáiról, akkor pont azt erősíted, amiről a cikk szól.
    Ez az „utcára vivés” maga a tömény politika. aki megteszi, politikai (eü-politikai) szerepet vállal. Ergo: a politikai szerepvállalás miatt mellőzik. A cikk idáig tehát nem téveszmés.

    A Jobbik-kapcsolat egy másik ügy. Azt Te emelted magasabbra. Ha igazad van abban, amit először írtál, hogy az eü-ben magas a rasszista párt támogatottsága, akkor a helyzet rosszabb, mint az együtt haknizás néhány politikussal.

  • Llanfair
    2017 február 12
    4:12 du.

    A rosszindulatú szövegértelmezés helyett megpróbálhatnál kicsit gondolkozni!

    Magyarországon a szülészorvosok, de még az ápolónő is legorombíthatják a kismamát, hogy „nem fáj az annyira”. Ki akar abba a helyzetbe kerülni, hogy fájdalmai vannak, de még a kezelő orvostól is azt hallja, hogy „tüntetgetünk”? Nem azért, mert gonoszak, hanem ez ilyen káros hagyomány nálunk, hogy hülyének kell nézni a beteget.

    Sándor Máriáék szerintem nem az orvosok ellen szólaltak fel, ezt nem tudom honnan vette Don Ovuz. Én úgy emlékszem, hogy pl. berendeztek egy sátrat, mint kórházi szobát özönvíz előtti műszerekkel, ami még ma is előfordul idehaza.
    Az lehet, hogy voltak orvosok, akik tiltották volna a fekete pólós tüntetéseket, de ez nem a szakma összezárása miatt volt szerintem. Inkább az orvosok meg a politikusok miatt, akik mossák egymás kezeit.

  • hazai lampa Ne haragudj, allandoan panaszkodnak a nok (is) a noorvosokra (is). Miert nem ulnek mar? Nem panaszkodni kell, hanem feljelenteni. Mar minden telefonban van kamera es mikrofon. Bukjon a budos patkany, diploma el, sittre veluk. A betegeknek is jobb lesz, a becsuletes orvosoknak is. Nem nev nelkul kell mocskolni az osszes orvost, hanem a szemetet kiszurni. Igen tudom, vesztem is ossze noverrel, hogy mit kepzel magarol. De feljelenteni a szulo nonek kell. A halapenz addig halapenz, mig utolag adjak. Ha zsarolassal kovetelik ki, azert sitt jar. Az orvosnak is, es a kozvetitonek is. Koveteljek meg a tiszteletet, es megkapjak. Tobbva tisztesseges orvos, mint a gazember. Ha kollega jelenti fel, ot lehetetlenne teszik. Tizezer feljelentest nem lehet szonyeg ala soporni.

  • Llanfair
    2017 február 13
    4:17 du.
    Ott ahol a bíróság felmenti a csaló onkológust az indoklásban orvoshiányra hivatkozva, utópia amit írsz.

  • Don Ovuz Mégis el kellene kezdeni valamivel, mert így nem jó. Tudom, unalmas a hivatkozásom, de itt ha nincs orvos vagy személyzet, akkor nincs gyógyítás. Nincs túlmunka, egyszerűen nemet mond a személyzet. Ha nem biztonságos az ellátás, nem csinálják, nincs vajákolás.
    A betegek pedig nem a személyzetre mérgesek, hanem a kormányra, ahogy kell. Persze ehhez az egész országnak így kell csinálnia.
    Azt az ítéletet amit említesz itt el sem akarták hinni. Én sem.
    Azért Geréb Ágnes ámokfutása is megérne egy misét.

  • Sándor Máriának az eü. biztosítási rendszer mellett kellett volna hadakozni!

    A magyar egészségügyet un. biztosításon alapulóvá kell tenni. Vagyis mindenkinek havi 1-5-15 ezer forintos (szelektív) egészség biztosítást kellene kötni és így többlet forráshoz juttatni a gyógyító ipart. Persze ettől az orbán-kormány fél mint az ördög a tömjéntől, tekintettel a 300 forintos vizit díjas népszavazásra, pedig ez a megoldás.
    Remélem előbb-utóbb bevezetik.

  • Llanfair
    2017 február 13
    4:17 du.

    Az egészségügyiek viselkedése szemléletbeli kérdés. A rendszerváltás óta sokat javultak pl. a gyermekosztályok, nincs olyan, mint az én gyerekkoromban. Még én is emlékszem, hogy mi gyerekek belülről vertük az ablakot, a szülők meg kint ordítva zokogtak a folyosón, mert nem jöhettek be. És nem fertőző kórteremről beszélek.

  • Buta Mariska nem okult Pukli felhecceléséből majd izléses cserben hagyásából. Ennyi!