Tanácstalanság és zűrzavar a Fideszben

2017 február 22 10:27 de.37 hozzászólás

A fideszes keménymag foghatja kollektív fejét, hiszen napok óta hiába vár irányításra a pártközpontból az olimpiai pályázat kapcsán. A Fővárosi Választási Iroda szerdai adatai szerint a begyűjtött és már ellenőrzött 266 ezer aláírás közül csupán 11,5 százalék volt érvénytelen. Ez az arány természetesen még változni fog az elkövetkező napokban, de ez már nem segít a Fidesz látványos tanácstalanságán. Egészen biztos, hogy a kormánypárt alulbecsülte az aláírás-gyűjtést és nem tervezett arra az eshetőségre, hogy ennyivel meghaladja az aláírások száma a minimum küszöböt.

Most úgy fest a helyzet, hogy Orbán Viktor – aki egészen addig amíg úgy tűnt, hogy esélytelen bármilyen népszavazási kezdeményezés nemzeti és politikai kérdésként tekintett a pályázatra – inkább Budapestre, pontosabban Tarlós István főpolgármesterre és a közgyűlésre tolná a felelősséget. Nem biztos, hogy a Fővárosi Közgyűlésnek egyáltalán van hatásköre e kérdésben, hiszen az érvényes népszavazási kezdeményezést valószínű nem vonhatját már vissza. Ráadásul Tarlós Istvánt érzékelhetően irritálja az, hogy amikor bebizonyosodott, hogy félresikerült egy ügy, amit az nemzeti ügyek kormánya eddig látványosan felkarolt, akkor mindenki menekül, a balhét pedig egyedül a főpolgármester viheti el.

A Fidesz egyik igencsak visszataszító tulajdonsága a heves arroganciája, amelyet a fideszes keménymag és a békemenetelők egyszerűen „erőnek” könyvelnek és egyszerre tisztelik is mindezt. De még a KMH oldalain kommentelő kormánypártiak részéről is érzékelhető, hogy tényleg hisznek az ezer éves reichban, abban hogy ez a rezsim gránitszilárd. Mégis, a rezsim egyáltalán nincs felkészülve arra a lehetőségre, hogy időnként váratlan dolgok is történhetnek, alternatív narratívák kerülhetnek a felszínre, esetleg jöhet egy ügy, amely más irányba tematizálja a közbeszédet. Normálisan működő demokráciákban ez természetes és erre fel is készül az adott kormány, illetve a hatalmon lévő politikusok. Autokráciában azonban elkényelmesedik a hatalom–úgy gondolják, hogy puszta erővel és fenyegetéssel mindent meglehet oldani.

Úgy gondolom, hogy a magyar társadalomban működik egy jó adag sunyi rafinéria. Magyarország történelme szinte szükségessé tette azt, hogy sokan nyilvánosan ugyan nem lépnek fel a hatalom ellen, még el is játszák, hogy lojálisak szolgák, de megragadják az első alkamat, hogy neki támadjanak annak hatalomnak. Van amikor ez hátulról, csendben, alig látható és szinte rizikó nélküli módon történik. És van amikor kő nem marad a helyén a magyar városok utcáin.

A Bűnös Város 266 ezer hazaárulója ezúttal kissé megtörte a Fidesz magabiztosságát és immár négy napja kapkodnak és vergődnek a kormányoldalon. A demokráciában tudni kell veszíteni és tovább lépni. Azt gondoltam volna, hogy fideszes honfitársaink ezt már 2002-ben is megtanulták.

37 hozzászólás

  • Ez a 266 ezer aláírás többről szól, mint az olimpia megrendezése elleni tiltakozás. Ez szól a közkórházak állapotáról, a közoktatás helyzetéről, az EU támogatások Fidesz-közeli pályázóknak leosztásáról, a média fölötti Fidesz uralom átvételéről, a mérhetetlen kormányzati arroganciáról, Kövér László kirohanásairól, Kósa Lajos bárgyú válaszairól, mindarról, ami hirtelen most nem jutott eszembe, de felgyülemlett méregként benne él a „kisemberekben”.

  • Jó az irás,de a „kispofonoktol nem ijed meg,sőt oda figyel.Mindig talál megoldést,hogy másra háritsa a hibát.Sajnos igy tett az olimpaiügyi aláris gyüjtés esetében is.

  • Fideszes honfitársaink a mindentudás bűvöletében elvesztették emlékeiket.

  • Felejtsd az alairasok gyujteset, a politikai vitat, de a fo kerdes hol a panz amibe a „kovetelt” olympia jatekok lehetoseget hozna valora. Szochi $50 billioba kerult Putinnak. Van a magyar allamnak $ 50 billio kolteni egy ket hetes bulira ???

  • Bendegúz!
    Ennek a kormánynak semmi sem drága, pláne ha a néppel fizetteti meg. Én visszavágnám azt a boizonyos labdát a fidesz térfelére. Csak pár nevet solnék fel: Habony, Matolcsi,Csányi, Vajna,Mészáros. Tessenek csak simán összemáltatni mennyi a vagyonuk és abból elkezdhetnék elékészíteni az Olimpiát. hogy ezt miért nem írják meg sehol sem azt nem tudom. Ezekből az oltári pénzekből nem Olimpiai rendezést kéne csinálni, hanem amit ez a kormány elszart rendbehozni. Normális egészségügyet, oktatást, a szegénység és hajléktalanság felszámolását. Ám az egészből semmi sem lesz ha olyan hülyék az emberek, hogy elhiszik azt a rizsát amit a főmufti mond,hogy potom 744 ezer forint megtakarítása nyugszik a bankban. És a többi az hol van? Az ingatlanok és ki tudja számon tartani mindazt amit Orbán end co összelopott. Fejitől büdös a hal. Csak egy valami okoz nekem fejfájást. Az Olimpiai pályázatot törvényesen csak az Olimpiai bizottság vonhatja vissza. Persze belehtne nyújtani úgy is a kérelem érvénytelenítését, hogy anyagi okok miatt Magyarország visszamondja az Olimpa megrendezésére benyújtott pályázatot. Na de mekkora blamázs volna ez a kormánynak ugye. Szerény véleményem szerint igaza lesz annak a hozzászólónak hogy ha mégsem lesz népszavazás és a kormánny elmismassolja a dolgokat akkor Budapest utcáin kő kövön nem marad.

  • Bendeguz79
    „Ne bántsd a magyart!” (Göllner sem bántja már, úriemberként visszavonult…)

  • „Közös döntés: visszalépünk az olimpiai pályázattól. Az Origo megtudta, hogy a ma esti hármas egyeztetés után (Orbán Viktor miniszterelnök, Tarlós István főpolgármester és Borkai Zsolt MOB-elnök) közös döntés született: súlyos presztízsveszteség lenne az országnak egy elhúzódó, vereségre ítélt pályázat. Ezért csak az a felelős döntés lehet, hogy a főváros és a MOB visszalép a pályázattól.”

    Orbán gyáva, nem merte szavazásra engedni.

  • Orsós Elemér

    Lehet hogy, ez az olimpia mizéria csak figyelem elterelés akar lenni? Hoppá!

  • Drizari
    2017 február 22
    1:58 du.

    Van még aki meglepődik ezen? Mármint azon, hogy gyáva?

  • Orsós Elemér

    Avi Ben Giora
    2017 február 22
    12:37 du.
    „Szerény véleményem szerint igaza lesz annak a hozzászólónak hogy ha mégsem lesz népszavazás és a kormánny elmismassolja a dolgokat akkor Budapest utcáin kő kövön nem marad.”

    Én ettől nem félnék, nem az a számottevő többség akar köveket dobálni, aki meg sem tudná venni a jegyeket, mert mindennapi megélhetési gondjai vannak, ők ugyanúgy tévén néznék az olimpiát, mint ha külföldön lenne.

  • „A magát nemzetinek hazudó kormány most vette semmibe 266 ezer választópolgár akaratát és gyáván elfutott – áll abban a közleményben, amelyet a Momentum Mozgalom adott ki, miután a kormány szerda este közölte, határozatban javasolja a budapesti olimpiai pályázat visszavonását.

    A hírt egy kerekasztal-beszélgetésen kapta meg a mozgalom egyik vezetője, Fekete-Győr András, illetve a budapesti olimpiai pályázat vezetője, Fürjes Balázs is.

    Fekete-Győr András ehhez a helyszínen azt tette hozzá, hogy az emberek haragosak lesznek, mivel az emberek átlátnak a szitán, hogy Orbán Viktorék gyávák voltak.

    A Momentum a közleményében megismételte a korábbi bejelentését, amely szerint országjárásra indulnak, hogy ne csak az olimpiáról, hanem az egészségügyről, lakhatásról, megélhetésről, és közlekedésről is megkérdezzék az embereket.

    Azt mondják, helyi problémákat mérnek fel, kérdeznek majd és ezek alapján fogalmaznak majd meg programszerű javaslatokat és víziókat.”

    Ha egyszer megindul a lavina ….

  • „Rossz nyelvek” szerint Orbán V. akkor döntötte el amikor Rió-ban volt, hogy kihátrál az olimpiai megrendezésétől.
    Ez a mostani momo-akció kifejezetten jól jött neki és ezért „engedélyezték” az aláírás gyűjtést, ezért nem nyilatkoztak a gyűjtés ideje alatt és ezért kommunikálják a fideszes potentátok, hogy népszavazás nélkül vissza lépnek.
    A fidesznek több tanúságot hozott a momo-s aláírás gyűjtetmény:
    – A „bűnös város” bűnös még mindig ezért csak úgy lehet jobboldali polgármester Tarlós után, ha nem közvetlenül választanak főpolgármestert
    – Az olimpia nem megrendezésének nemzeti kudarcát elslősorban a Pest-i liberálisokra továbbá a teljes baloldalra terheli, mondván: „a baloldal rárontott a nemzetre” ismét. Ennek haszna a fidesz számára 2018-ban lesz látható.
    – Az állam háztartásban rengetek pénz megmarad – nem utolsó sorban.

  • HURRRRÁ, visszaléptünk ! Öröm a köbön !!! GYŐZELEM!!!
    Az ex-szadeszos leszármazottak megmutatták, hogy érdemes a többfarku kutyákkal összefogni !!!
    A momentumos fiuk most falujárásra indulnak…. (Hisz állítólag van élet a Körúton kívül is….)

  • „a magyar társadalomban működik egy jó adag sunyi rafinéria.”

    Chris, nem kéne összekeverni a budapesti ballib kemény magot a becsületes magyar kisemberekkel! Nem a vidéki óvónő meg gyári munkás legitimálta a hatalmat, hogy aztán minden pillanatban mocskolja a kormányt, és bukásáról álmodozzon! Aki diktatúráról hablatyolt, miközben fölvette a fizetését a parlamentben, az szégyellje magát! Aki szavazott a kormányra, de komolyan is gondolta, azok között van, aki már nem fideszes, természetesen még hívek is vannak.

    Ha az olimpiai népszavazás buktatná meg Orbánt, akkor elmaradna a ballib oldal önvizsgálata, és a fidesz kormány hasznos intézkedéseit is kukába dobnák, mert azért olyan is volt.

  • Nos a választási iroda adatai nem véglegesek,ennék hosszabb idő
    45 nap alatt kell átvizsgálni az érvényességet…..
    Aztán úgy néz ki,hogy (friss hírek)a Kúria vetette el a népszavazás megtartását….és NEM ORBÁN!(a gyengébbek kedvéért)
    lehet,hogy nem fogadja el a Momentum kezdeményezését,így nem kerül rá sor,ami egyértelműen az IGENEK többségével (65%) zárulna,és a baloldal ismételt lebőgésével!
    Sokat ártott mind a kinti mind az itthoni hazaáruló,nemzetellenes
    csőcselék (csupán gyűlöletből…)mert a költségvetésben lett volna rá fedezet és a NOB a nyertes országot 1 milliárd dollárral támogatta volna…..

    A pályázat elbírálásánál sajnos figyelembe veszik az itthoni megosztottságot,ellenállást, az aljas baloldaltól(tisztelet a kevés ismert kivételnek)így a kormánynak -fővárosnak kell eldönteni,hogy visszalép-e ennek ismeretében.
    Többek szerint nem kellene….
    Na a baloldal ezzel végképp leírta magát a szavazók előtt….(a múltjáról már ne is beszéljünk)!!!!
    Ilyen söpredék máshol nincs,ha nemzeti ügyről van szó!!!

  • Kiss Ferenc!

    Ha sajnos nem lesz olimpia nálunk,abból is a Fidesz profitál és joggal,a baloldal aljassága miatt ,2018- ban!!!!!!

  • Drizari és mások!

    A pályázat az ellenzék miatt lehetetlenült el,de a többséget csak az vigasztalja,hogy az ellenzék végleg ellehetetlenült…
    Amúgy mind a cikkírónak,mind a hozzászólóknak azt javaslom próbáljon valós tényeket és ne hazugságokat írni,mert ugye kiderül…és nemhogy segítene rajtuk,de közmegvetést és még mélyebb lecsúszást,esetleg a „létüket” jelenti!
    Szörnyű amikor egyesek hazaellenesek,hazugok,gyűlöletkeltők,jellemtelenek és még eszük sincs…..!

  • Orsós Elemér

    Drizari
    2017 február 22
    2:49 du.
    A Momentum ezzel a közleményével saját magát hozta nehéz helyzetbe, mert, ha Ők valóban az olimpia megakadályozásáért küzdöttek volna, akkor most győzelmi táncot kellene járniuk, nem indokolatlanul támadniuk! Ez oltári nagy baklövés volt! Szerintem az irritálja őket a legjobban hogy, a Fidesz alá adták meggondolatlanul a lovat mert, a lemondó döntés gyorsasága azt engedi feltételezni hogy, csak az alkalmat keresték arra hogy, valami módon úgy szálljanak ki hogy, ők bátran kijelenthessék: nem mi faroltunk ki, Ti akartátok és nekünk a nép akarata szent! Sok hülyeséget csinál a Fidesz, de valljuk be ezt a mizériát most frappánsan megoldotta, úgy hogy, még a kihívóját is nehéz kimagyarázkodások elé állította.

  • Na bemondták: a kormány visszamondta a pályázást (az ország baloldal általi lejáratása miatt)az olimpiára,nem tehetett mást és nem az ő szégyene,hanem az aljas ellenzékéé…amit az itthoni többség soha nem felejt el!!
    Na sokba (vereségbe,megszűnésbe…)kerül ez ennek a jellemtelen „gyülekezetnek”!
    Se ész,se erő,se haza!

  • Orsós Elemér

    Kis Ferenc
    2017 február 22
    3:47 du.
    Elnézést, nem vettem észre hogy megelőztél!

  • Egy biztos, a fidesz ezt a fordulatot is magabiztosan megnyeri a kommunikáció frontján, de a diktatúra passzív gyűlölete attól még tapintható volt Budapesten. Az utóbbi 3 évben a kormánypártiak egyre csendesebbek lettek, és ahogy Chris írja, az ellenzék sunyin lapít, de érezhető többségben vannak már. Kis meglepetés a trolloknak, hogy aktív budapesti politikai kutatásom alapján legalább annyi jobboldali is elutasítja már a kormányt – kifejezetten a KDMP-vel együtt, mint a baloldaliak. A jobboldaliak nagy része rájött, hogy a Fidesz nem is olyan jobboldali, mint gondolták:) – hanem csak egy elkorcsosult maffia bagázs, akik ideológiájukat oportunista módon csak a hatalom és pénz korrupcióra válogatják.

  • Boda Marcsi

    A legszebb a dologban, hogy az íveket azok is aláírták akik szimplán azt mondották, akkor legyen népszavazás, és döntsön a nép akarata. Mert ha nem jutott el eddig a tudatáig, akkor most mondom, hogy az ívek nem az olimpiáról döntöttek, hanem arról, hogy a lakosság döntse el, legyen vagy sem. Abból még lehetett volna rendezés, ha sok önhöz hasonló birka ikszel.

    Az, hogy a kormány gyáván megfutamodott a népszavazás elől, és visszavonta a pályázatot a szavazás előtt, sok mindent elmond. Nem arról ami a kis buta agyában megfogalmazódik, hanem a kormányról.

  • Az Orbanista-rezsim hasonlít az egykori bolsevik rendszerre,ami nem meglepő,mert az Orbán-család kommunista emlőkön nőtt fel.Ezen ideológia szerint a kommmizmus az egész világon győzni fog,hiszen a kapitalizmus rothadó,halódó rendszer,amely végnapjait éli…
    A különbség a két rendszer között viszont számottevő! Orbán folyamatosa önfényzi önmagát és kormányát,permanens hazudózó,mögötte nem áll sem ideológia sem katonai erő,ha vele szemben erőt állítanak,homokvárként dől össze rendszere!

  • Orsós Elemér

    sharapova2008
    2017 február 23
    6:16 de.
    Kedves Marija, én is kommunista emlőkön nőttem fel, és betegre röhögtük magunkat(persze titokban!) anno amikor a rothadó kapitalizmusról és hódító imperializmusról papoltak nekünk az akkori agymosók, viszont mára már sokunknak leesett hogy, nagyon sok igazság volt benne, de az akkor irinyelt nyugatiak még mindig nem kapiskálják, hogy ők is rendesen meg lettek vezetve és még a legalapvetőbb önvédelmi reakciókat is sikerült a liberális eszmék túladagolásával elfojtani belőlük, lásd migráció! Az Ön által vizionált homokvár összedőlésére sajnos még reális esély nincs, katonai erőről meg ne is álmodozzon vérgőzösen, mert már csak pont az „hiányozna” nekünk!!!

  • Orsós Elemér
    2017 február 22
    5:37 du.

    Nem tudsz Te semmit Orsós fiam! A Momentum a demokráciáért küzd. Az egyik legdemokratikusabb intézmény, a népszavazás. Így nézve, a Momentum nyilatkozatában is következetes. A vezér ezt frappánsan oldotta volna meg? Aligha. „Orbán három hete azt ígérte, ha akarnak, akkor az emberek dönteni is fognak az olimpiáról”
    Hazudott, mint mindig!
    https://444.hu/2017/02/23/orban-harom-hete-azt-igerte-ha-akarnak-akkor-az-emberek-donteni-is-fognak-az-olimpiarol-erre-most-csendben-visszavonja-a-palyazatot

  • Don Ovuz
    2017 február 23
    1:36 de.

    Hagyd el! Vannak, akiket a tények egyáltalán nem zavarnak.
    https://444.hu/2017/02/21/median-ha-most-lenne-a-nepszavazas-a-budapestiek-tobbsege-visszavonna-az-olimpiai-palyazatot

  • Orsós Elemér

    terminus
    2017 február 23
    1:53 du.
    Igazad van, de lehet hogy, kissé kancsal vagyok, mert én meg úgy láttam hogy, nem a demokráciáért, hanem a husos fazékért küzdenek. 🙂

  • Bárhogyan keni Orbán Viktor és a Fidesz-tábor: 266 ezer aláírás híre szétzúzta az addig hirdetett nemzeti egységakaratot az olimpiarendezés vágyálmában. Gondolj bele: ez a NER még annyira sincs erős, mint volt az MSZMP 1989-ben a munkahelyi alapszervezeteivel, a munkásőrségével, a III/III-as csoportfőnökségével, a kiszes Ifjú Gárdistáival együttvéve.

    Ez a visszakozás persze nem jelenti azt, hogy Orbán ne építtesse föl Európa legdrágább fodbalstadionját, és ne avasson föl egy mesterséges kajakszlalom pályát, ami sportágban mi sehol nem vagyunk. S ha már a Csepel-sziget északi csücskében volt megálmodva az atlétikai stadion, akkor nemsokára az ott is lesz.

    Eközben a közkórházak tovább rohadnak, egyre kevesebb lesz a háziorvos és a szakorvos, s aki megbetegszik, az úgy járt, és neki annyi, ha nem lesz képes önerőből felgyógyulni.

  • Evidens, hogy a népszavazás demokratikus intézmény, ha az demokratikus célok érdekében történik.

    Ha politikai célok motiválják a népszavazás „kierőszakolását” akkor politikai „ellenlépések” várhatók, vagyis: vissza lépés az olimpia kandidálásától. Ergo: oka fogyottá vált a népszavazás kiírása.

  • Orsós Elemér
    2017 február 23
    6:39 du.

    A kettő nem feltétlenül zárja ki egymást.

  • Kis Ferenc
    2017 február 24
    7:26 de.

    Ilyen érveléssel mindent meg lehet magyarázni. Jó tanítványa a mesterének. Legalább olyan jól használja a „politikai” szót, mint a kormányszóvivő az érvénytelen népszavazás után.

  • https://www.youtube.com/watch?v=1RSPIcFlSlg

    Addig hazudott, míg valóra vált nagyon hamar… Ja és közben 10 évet öregedett kevesebb, mint 2 év alatt.. Tán már viszi is a kánya:)

  • terminus!

    – Köszönöm az elismerést-:)
    – Nincs mesterem
    – Valóságot írtam, fenntartom. Cáfoljon meg, ha tud.

  • http://magyarnarancs.hu/narancsblog/orban-verlazito-mondatara-meg-sajat-radiojanak-riportere-is-megfeledkezett-magarol-es-visszakerdezett-102679
    „Mi lett volna a szégyen, a népszavazás? Orbán szóhoz sem jutott ezen impertinencia hallatán, majd kínos szünet után valami olyasmit nyökögött döbbenten, hogy a népszavazás magyar ügy, amit akár meg is lehet nyerni, de még akkor is csak többség lesz, nem pedig egység, ami nélkül viszont olimpiarendezést nem lehet nyerni. S amikor végre összeszedte magát, így summázta ebbéli mondandóját.

    „Ronggyá vertek volna.””

  • Orsós Elemér

    terminus
    2017 február 24
    8:21 de.
    Ez, sajnos igaz!

  • Kedves Christopfer!
    A FIDESZ és annak vezére azért olyan arrohgáns és magabiztos,mert a baloldalon lévők nem tudnak (talán nem is akarnak) össze fogni,mert féltik a jó állásukat és a husos fazekat.Ami az aláirás sikerét jelenti nem érdekli a FIDESZ-t.Nek meg van a maga butaemberekből álló tábora és gyözni fog 2018-ban.Megérdemli a birka magyar a rá váró szomoru sorsot.

  • Kis Ferenc
    2017 február 24
    7:26 de.
    Rossz hírem van, Ferenc úr.
    Az olimpia ellenesség, illtve a megvalósításához szükséges népszavazás kiírásának kivövetelése nem politikai, hanem gazdasági cél volt.
    Egyébként javaslom, hogy keress ráa neten a Momntum győri kampányára.
    Még a leghangosabbakat is odaültette a vitaasztalokhoz, ahol azután azok l is higgadtak, így normális beszélgetés folyt a két tábor között.
    Momentum nem ellenzéki párt. Valami olyasmit tud, akar, ami neked, nekem, bármelyik oldal szélsőségeseinek új, meglepő.
    Husosfazék? Te hülyéskedni tetszel..