Momentán tébláb

2017 február 28 8:49 de.35 hozzászólás

A Momentum Mozgalom kétségtelenül elérte azt, hogy Orbán Viktor zavarba jött. Annyira, hogy visszanyúlt a szokásos taktikához. Ez, mint tudjuk, leginkább az agyatlan vagdalkozáshoz hasonlít. Ami különben láthatóan kielégíti a vakhitű tapsoncok szellemi igényeit. Azonban ettől még az Orbánt kevésbé kedvelőknek is kár lenne eufóriába ugrálni magukat.

Mert a magyar álomhelyzetnek csak az egyik oldalán billeg a miniszterelnök és az ő álmai. Amely utóbbiak között nyilvánvalóan ott szerepelt az Olimpia. Mert akkor ő lehetetett volna az a kormányfő, akinek munkásságát a nemzetközi helyzet annyira, de annyira visszaigazolja, hogy még az Olimpiát is ide sorsolják. Ha az ország különben beledöglik, akkor is. Így teljes mértékben megérthető az, amikor álomgyilkosságról fecseg Orbán a rádióban. Az, hogy a Fidesz részéről Kocsis szinte már az eredendő bűnről beszél az eset kapcsán, az sem lóg ki a képből. A valamikori miépes figura nagyjából annyira képes az árnyalt világkép artikulálására, mint egy széndarab a sötét szobában. De valószínűleg őt ezért szeretik. Meg talán a széljobbos kapcsolataiért, ha vannak neki. Azzal meg amúgy sem szokott sem ő, sem a pártja sokat foglalkozni, hogy egyébként ki mit szeretne. Számukra csak egyféle állampolgár létezik: a Fidesznek révülten tapsoló. Mindenki más a haza ellensége.

Az, hogy ez nem jó, nem nagy újdonság. Az, hogy ez a szemlélet még annak sem jó, aki kezdetben lelkesen tapsol, az is nyilvánvaló. Aki nem hiszi, járjon utána. Egy könyvtárban. A diktatúrák tündöklésének és belső ellenségkép-keresésének. Az, hogy a protodiktaturák maturációjával szemben egy agilis politikai ellenzék lehet a leghatásosabb társadalmi erő, az is nyilvánvaló. Az, hogy hazánkban egy tesze-tosza, apró alig-valamikben megnyilvánuló, lassan önmagával sem tárgyaló zagyvulat az politikai ellenzék regnál, az is nyilvánvaló. Ellenkező esetben nem az önszalámizás bajnokaitól várnák a csodát. S persze nem lenne égető késztetése egyik pártnak sem, hogy egy társadalmi „célszervezet” akciójára próbáljon rárepülni. Mert volna saját, jól kommunikálható programja, és saját elképzelése. Azon kívül, hogy mostantól ő akarja az óvoda-udvar bal csücske makkfájának az árnyékát.

Alkalmasint persze, ha lenne ilyen ellenzék, akkor fel sem merülne, hogy egy adott cél elérése, netán egy adott szakma érdekében fellépve, széles politika platform alakuljon. Márpedig egy párt általában az utóbbit képviseli. Kielégítve az aktuális csodavárók aktuális igényeit. De egyben kiürítve, marginálissá szorítva az eredeti célt. Nem egy esetben céltalanná is téve az eredeti mozgalmat. Akár elérte azt, amire alakult, akár nem. A Momentum Mozgalom esetében, ha a cél a budapesti olimpia elmaradása volt, akkor ezt a célt teljesültnek tekinthetjük. Abban a pillanatban, amikor a fővárosi közgyűlés a pályázat visszavonásáról dönt. Amennyiben ez bekövetkezik, akkor snitt, vége. Teljesen felesleges túljátszani a szerepet, és túldimenzionálni a mozgalmat. Ez ugyanis, hasonlóan a többi politikai kérészhez, nem győzelmet, hanem fásultság-növekedést eredményezhet.

Azon sem érdemes polemizálni, hogy az aláírók lelkesedésével mi lesz a jövőben. Azt éppen az tarthatja fenn, ha közlik: a célt elérték. Aki az olimpiai játékok ignorálása miatt írta alá az íveket, az simán átverésként értékelheti, ha ezt követően, rá is hivatkozva, egészen más politikai célok kezdenek előbukkanni. Legyen az akár egy másik aláírásgyűjtésre való ráfordulás, akár a Momentum párttá alakulása. Amitől a mozgalom aktivistái nyugodtan alapíthatnak pártot. De nem ebből a mozgalomból, és nem a jelen aláírásgyűjtésre támaszkodva. Nem jogilag, mert attól akár egyházzá is alakulhatnak, hanem a politikai célszerűség okán. Még akkor is, ha látható: valós ellenzék nélkül nagy a csábítás. Mert sokan egyfajta messiásként hajlamosak tekinteni egy-egy ilyen mozgalomra. Amely várakozást simán ki tudják használni a Pukli-osztályú politikai kalandorok. Elérve azt, hogy sokkal nagyobb szívességet tegyenek hosszú távon a hatalomnak, mint azt a résztvevők, támogatók egyébként szeretnék.

A Momentum Mozgalom neve gyakorlatilag összefonódott az olimpiai ellenkampánnyal. Ennyi. Elhiszem, hogy néhány mozgalmárnak most nagy a csábítás a párttá alakulásra. Azt sem kétlem, hogy jelentős a látszólagos tömeg, ami mögöttük áll. De ez a tömeg az olimpiai aláírásgyűjtés miatt áll mögöttük. Ez kevés egy pártnak, és gyorsan elolvadhat, ha a most aláírók becsapva érzik magukat.

Ettől még persze jó lenne, ha nem alakulna az ország egy rasszista diktatúrává. Meg semmilyenné. Meg jó lenne egy népszavazás Paksról. Meg jó lenne, ha lenne valós ellenzék. Meg jó lenne sok minden. Közte olyan politikai szereplők is, akik nem egy szereptévesztés áldozataiként kerülnek be a politikába.

35 hozzászólás

  • jó lenne, ha jó lenne, hogy jó lenne…

  • kis szdsz???

  • Én azt hiszem, hogy minden felmerülő aggály ellenére inkább bíztatni kéne a fiatalokat és örülni annak, hogy végre érdekli őket a jövő. Ne legyünk már mindig mindenben a kételkedők országa.

  • Beleálltak egy olyan témába, ami a választók többségét foglalkoztatta, és egyik ellenzéki párt se tudott mit kezdeni vele. Bónuszként fiatalok. Kézenfekvő megoldást választottak, mert Magyarországon nincs eredménye az utcai demonstrációknak, csak ha maga a kormány is úgy akarja, lásd az UBER kitiltását.

    Most egy másik témát venne elő a Momentum, az ügynökkérdést. Ez azonban nem akkor kaliberű, mint az olimpiarendezés. Elsősorban azért, mert már eltelt 27 év. Másodsorban meg azért, mert a kapitális trófeának számító besúgók nyomát a rendszerváltás után azonnal eltüntették, és maradtak olyanok, mint Dalnoki Jenő, vagy mint Vikidál Gyula. De például nem tudjuk, hogy az Astoria szállóban kik voltak a besúgók, ahol felelős beosztásban dolgozott Schmitt Pál, a volt köztársasági elnök, és valamikori vívóválogatott tartalék csapattag. És nem is fogjuk megtudni.

  • Drizari 2017 február 28 12:05 du.

    „Beleálltak egy olyan témába, ami a választók többségét foglalkoztatta, és egyik ellenzéki párt se tudott mit kezdeni vele. ”

    S itt nagyjából vége is a történetnek. Ahogy mondani szokták: a csúcson kell abbahagyni.

  • Szépen alakul a kormányváltás baloldalról. Az elvileg szövetséges Együtt rendezvényeit ás Szigetvári Viktort mszp-sek fütyülik szét, Botka kirekesztette Gyurcsányt, Bokros kirekesztette Fodor Gábort, a Momentumosok kirekesztettek mindenkit, az LMP lepattintotta az mszp-s Botkát. Hurrá!!
    Morzsalékpártok agóniája örömmel tölt el, de a legörömtelibb, hogy a szakmaiságot mindig hangsúlyozó Mszp egy budapesti képviselő-választáson oda jutott, hogy egy Pityinger nevű „gengszter-reppert” támogasson. Alkalmasabb jelölt szerencsére nem adta a nevét a szocikhoz.
    ……
    https://encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRvvJGpRgY-PSpp9gen-iRJQWfpTgOFiig55jYai7VC-q71MPqy
    ……
    A képen baloldalt látható a megújult baloldal arca.

  • Orsós Elemér

    Tüske Zsófia
    2017 február 28
    4:09 du.
    Ez bizony igaz, de azt azért ne felejtsük el hogy, a Horn kormány frissen hatalomra kerülő SZDSZ-es belügyminiszterének első és legfontosabb feladata az őket kompromitáló dokumentumok eltüntetése és a riválisoké biztos helyre való mentése volt, annak elérésére hogy, majd jól jönnek „jótékonysági célra” ha tisztességes módszerekkel nem sikerülne megmogyorózni őket! Megjegyzem, ha a Fidesz jutott volna előbb ebbe a előnyös helyzetbe, valószínű ők is ezt a fair játékot szorgalmazták volna!

  • Hallom, hogy most a ludtalpas momentumos fiuk Párizsban fognak Olimpia-ellenes aláírásgyűjtést beindíttatni. Ez mindenképpen könnyebb lesz, mint itthon Ököritófülpösön
    pártalapító gyűlést szervezniök.
    KONYEC FILMA !

  • Hát most speciel kezdem azt gondolni, hogy tényleg hagyjuk a fenébe már 2018-at, meg az „összefogást”. Abból már úgyse lesz énekes halott. Viszont, ha 2018-ban mindenki egyedül indul, meglátjuk, ki az, aki még valamiféle erőt tud felmutatni. Legyen „természetes kiválogatódás”. Ha pedig lesz legalább egy 10% fölötti párt a baloldalon, akkor azzal majd talán lehet kezdeni valamit a továbbiakban. Ha nem, nem.

  • És ha valaki azt kérdezi, miért a baloldalon, arra nyilvánvaló válaszom van:

    Valakinek képviselnie kell a hajléktalanokat, cigányokat, zsidókat, bevándorlókat, kivándorlókat, közmunkásokat, éhező gyerekeket. Erre pedig egy jobboldali pártban nincs hajlandóság – mert őket nem tartja egyenrangú embernek.

  • Tüske Zsófia

    Orsós Elemér, csak nem azt akarod mondani ezzel, hogy a soraitokban lévők nem tisztaszívű Hazaffyak, hanem minden rendszert kiszolgáló vamzerek?

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Ajánlott irodalom:

    BARTUS LÁSZLÓ: A MOMENTUM KIEGYEZÉST HIRDET ORBÁNNAL

    Amerikai Népszava -> vélemény rovat 🙂

  • Orsós Róbert!

    Állításodra természetesen semmiféle tárgyi bizonyítékod nincs, a saját magadból kiinduló feltételezéseiden kívül!
    Egyébként a Horn kormány SZDSZ-es belügy-minisztere még ha akarta sem tudta volna eltüntetni az „őket kompromittáló dokumentumokat” – feltéve ha lett volna ilyen!- mert azt már az előző kormány belügy-minisztere (későbbi „szükség-miniszterelnöke”) megtette! Emlékezz csak vissza Antall József hogyan és mivel tartotta sakkban jó ideig Torgyán Józsefet és Csurka Istvánt: elég volt csak belengetni előttük a borítékaikat! És felteszem nem ez volt ez egyetlen „zsarolási potenciál” Antall kezében!
    Nem tudom a rendszerváltás hol ért téged, de ha a „politikai közéletre nyitott szemű és érdeklődő polgár” voltál és ínyencségeket is olvastál, hallgattál,tudnod kéne, hogy teherautószámra tüntettek és égettek el bizonyítékokat rejtélyes kezek! Próbáld meg kisakkozni, akkoriban kik férhettek hozzá – akár hivatalból is -ilyen mennyiségben, és főleg kiknek volt ilyen baromira sürgős!

  • Bocs: Elemér!

  • Kedves Ötvenhatos!
    Írod:
    „Hallom, hogy most a ludtalpas momentumos fiuk…”
    Ha nem élsz Magyarországon, hadd világosítsalak fel: a „ludtalpas” szó magyar nyelvben rendszerint a zsidó szinonímája, mint például a „kampósorrú” is.

    Akkor most megkérdezem egyenesen: zsidózni akartál?

  • Tüske Zsófia,
    nálam is hasonló gondolatokat generált ez az Ötvenhatos.Már csak azért is,mert én 56-ban Olaszországban tapasztaltam meg a magyar „forradalmárok és szabadságharcosok”különleges igényeit a pogromra,ami majdnem sikerült nekik.Háromszáz menekült között zavarta őket a 16 zsidó jelenléte(+-5%).Nem tudták,hogy van a menekültek között egy 17. is,akinek sikerült megmenteni magunkat a hosszú kések éjszakájától.

  • Elnézést,javítok!
    Nem Tüske Zsófiához,hanem Almási Almához(márc.1 7:58)szólt a beírásom.

  • Kedves Alma 3:21, itt egy kicsit elragadták az érzelmei:
    „Valakinek képviselnie kell a hajléktalanokat, cigányokat, zsidókat, bevándorlókat, kivándorlókat, közmunkásokat, éhező gyerekeket. Erre pedig egy jobboldali pártban nincs hajlandóság – mert őket nem tartja egyenrangú embernek.”
    …..
    Soha nem heverészett ilyen kevés hajléktalan Bp.-en, mint manapság, a csúcs a Demszki éra alatt volt a csúcson.
    ……
    Az SZDSZ a cigányságnak meghirdette a „megélhetési bűnözés” fogalmát, és leverette a dögkutakról a lakatot, ennyit tett értük.
    …..
    Az „éhezők menetét” a százmilliókat dugdosó Mszp-s alelnök vezette, meg Nyakó, aki még a borostáját is megnövesztette, hogy beleolvadjon a szegénységbe. Persze azt nem mesélte el az „éhezőknek” hogy csak benzinpénzből húszmilliót vett fel a Parlamentből – jogtalanul.
    …..
    A gyermekéhezésről. Soha nem költöttek ennyit rá, mint manapság, a Fidesz – helyesen – bevezette a kötelező óvodába járást, ahol a gyerekeket az elsőtől az utolsóig négyszer ingyen megetetik. Iskolákban szintén.
    A bevándorlók képviseletét meghagyjuk a baloldalnak, a kivándorlók esete – felpörgetett agyelszívás – sajnos nehéz feladat lesz bárki legyen kormányon. Talán a taníttatás költségeinek kifizettetése járható út lenne a minket elhagyókkal.

  • Charli!

    márc.1 1:48

    Bár Almának válaszoltál, azért néhány gondolatomat leírom:

    1. Ma semmivel sincs kevesebb hajléktalan mint Demszky alatt,sőt! Ám mivel Tarlós rendelete nem csak a főváros utcáiról és tereiről, de még a metró állomásokról is kitiltotta őket,egy időben valóban „eltűntek” -átmenetileg!
    Talán emlékszel még a nyolcadik kerületi pm.-i rendeletre, aminek értelmében utcákon, köztereken a padra nem ülhetett le a hajléktalan, mert az őt igazoltató rendőr minden további nélkül nem csak elhajthatta, de meg is bírságolta! Azt ugyan nem mondták meg nekik hogy mégis hová menjenek, hol tartózkodhatnak, csak azt, hogy hol nem! Tehát elvárás volt, hogy egész nap oda vissza gyalogoljon, s ha mégis „padot fogna” mert már marhára kivan és egyszerűen nincs hová mennie, akkor előtte nézzen körül, hogy nincs e a közelben zsaru! Igen, a hazájában így kell viselkednie, miután vele is úgy viselkednek mint egy megrögzött bűnözővel! Lassan kezdenek visszaszivárogni, itt ott feltűnni, de ugye nem gondolod, hogy azért vannak „kevesebben” mert időközben sarokházat vettek, építettek, vagy lakáshoz juttatta őket a dicső kormányod!? Ha eltüntetik a láthatárról a nem kívánt elemeket, azzal még nem szűnt meg a létezésük! Amíg mínuszok vannak nagy az összefogás, éjszakai szállások, melegedők várják őket – igaz annyian voltak mint a heringek, volt aki a széken ülve bóbiskolt mint aki a reggeli „hathuszasra vár” -de legalább nem fagyott meg! Ám ahogy enyhül újra az utcán vannak éjjel nappal, a szerencsésebbeknek – meg aki még bírja magát valamelyet – akad valami munka, némi fizetség, de a legtöbbjének biztosítása sincs és úgy általában minden szociális ellátástól elesik ami esetleg járna neki, miután nincs bejelentett lakcíme!

    2. Arra a baromságra amit az SZDSZ romaprogramjával kapcsolatban írtál nem reagálok – ez téged legalább úgy minősít, mint Kocsis Mátét a nyóckerben hozott rendeletei – de azért megkérlek fusd át még egyszer a néhai SZDSZ programját, azon belül is a roma felzárkóztatással kapcsolatos elképzeléseiket, és szólj ha az általad hivatkozott részhez érsz!Én nem találtam olyat.

    3. Az éhezők menetét vezető MSZP-s politikusokról elmondtad a véleményed – de az éhezőkről nem, és ha jól sejtem itt ők a téma nem más – tehát éhezők márpedig vannak, bárki is vezeti őket! Ha Nyakó jogosulatlanul vette fel a benzinpénzt, az ügyben tedd meg az észrevételt illetékes helyen, de gyanítom nincs egyedül, ha végig nézed milyen benzinpénzeket meg költségtérítéseket vesznek fel a honatyák és mire, hát dobsz egy hátast a forgószékeddel! Továbbá hányan kapnak lakhatási támogatást mikor budapesti lakással rendelkeznek, még továbbmenve hányan és milyen összegeket vesznek fel mindezeken felül „választókerületi pótlékként” olyanok akik kapásból listán kerültek be az ogy.be! Tudod te milyen összegekre rúgnak ezek évente? De max. pofátlan és indokolatlan, ám alapvetően a törvényeket így találták ki, tehát még csak nem is „lopás”! Csak egyszer kéne megtagadni a bemondásra történő kifizetést, vagy hatékonyabb ellenőrzést kellene alkalmazni – de amíg hallgatólagosan mindenkinek ez az érdeke, semmi nem változik! Amúgy emlékeztetnélek, hogy hetente bukik le ( vagy inkább fel) egy pm., államtitkárocska, vagy a helyettese stb aki összetéveszti a közvagyont a magánvagyonnal, és közpénzt valamint uniós pénzt kezel sajátjaként, ja és hát bizony jellemzően a ti almotokból való – Ch. én már rég nem teszek különbséget Jobbik és Fidesz között, mivel erősen úgy látom(és ezt nem is titkolod) hogy te sem! (Simorka Gy. Mengyi Voldemort Roland, vagy a „vadászházairól” elhíresült izsáki pm.! És most szándékosan nem a „nagykutyákat”, a pesti-budai rogántónikat, habonyárpikat, vagy a családi összefogás szép példáit bemutató Szíjártókat, az adókikerülő A. Vajnákat, vagy magát a vezért hoztam példának! Kell e a vagyonbevallásokról is beszélnem? Ugye nem! Szóval Charli, te aki folyton a kettős mércét kifogásolod – mellesleg joggal is tennéd, ha magad nem esnél rendre ebbe a hibába – miközben Simongáborozol akinek vétke, hogy egy nagyobb tétel(240.millió) nem szerepelt a vagyonbevallásában. Ennek eredete nem ismert – miközben a saját oldali emberke 1 egész milliárdot felejt ki ugyanezen okiratból! És erre egy szavad sincs. Hol a vezetőszár? Simont a választások idején oda vissza hurcolászták, demonstrálva, hogy ő a rossz ember! Hol a bilincs? Már régen kattanni kéne a kezén többeknek, Kiss Szilárdoknak,meg az őt fedezőknek stb, és te itt nagy pofával Nyakózol aki szerinted X összegű benzinpénzt vett fel jogosulatlanul! Ch. egyszerűbb lenne megvizsgálni, hogy ki az aki jogosan veszi fel az Y összeget, szerintem lámpással kellene keresni, bár biztos akadna, de nem ez a jellemző!
    De ettől még éhezők vannak és nem is kevesen, hogy hamarjában orbitális csalásokról és lopásokról,rántottuk itt le a leplet!

    4. A gyermekéhezésről azt írod soha nem költöttek annyit rá mint most – remélem arányaiban számolod és nem összegszerűen mert a „számok sem a régiek már” kedves galuska galagonyácska! Apropó,miért is kell a sokszorosát költeni a gyermekéhezésre, mint egykoron? Csak nem több az éhező gyerek? De hisz a minielnök bácsi azon derült a múltkor a parlamentben, hogy aki azt akarja neki bemagyarázni, hogy növekszik a szegénység és az éhezés, az rosszul kalkulált..stb Szóval Ch. akárhogy „megetetik” az éhező gyereket napi négyszer ( ebben van reggel egy pohár tej és egy péksütemény, de. egy alma vagy valami gyümölcsféle, ebéd, majd du. félnégy körül egy tenyérnyi kenyér egy karika párizsival vagy májkrémmel stb) de ha a gyerek hazamegy, otthon is éhes,sőt hétvégén is éhes amikor is péntek du.-tól hétfő reggelig a kutya sem eteti meg! Nem értem a logikát, ha hét közben eteti az állam, hétvégén miért nem, ill. ha akkor nem, mert oldják meg a szülök,akkor hét közben miért? Valamelyik stúdió beszélgetésben hallottam a napokban egy késői órában, hogy 700 ezer gyermek kap ingyen étkezést és ingyen tankönyvet! Miért? Ennyien szorulnak rá? Hát akkor miről beszéltek, hogy erősödik ez a Magyarország?
    Az éhező gyereket az éhező szülei nem tudják ellátni, munka sehol, fizetés sehol a segély túró stb De tudod mit? Ne osszon ingyen kaját meg könyvet az állam – pláne annak ne aki nem szorul rá – hanem adjon tisztességes bért, tisztességes munkáért, és majd a családok ellátják magukat!
    Az állam feladata Ch.a munkahelyteremtés, a lehetőségek és feltételek biztosítása, és a munkaadók terheinek csökkentése, hogy azok élni tudjanak a lehetőségekkel és érdekeltek legyenek abban hogy minél több embert foglalkoztassanak! Ne stadionokat meg űrközpontokat építsen milliárdokért egy pár száz lelkes faluban, mikor közel négymillióan a létminimum alatt élnek, hanem biztos megélhetést nyújtó mhelyeket, és akkor nem kell féltéglával a saját mellét verni, hogy ő mennyi ingyen ételt oszt, mert nem lesz senki rászorulva! Sokat emlegeted az SZDSZ-t, lépten nyomon a liberálisokat ekézed, de – nem először írom -sajnos fogalmad sincs sem az eszméről sem arról hogy a nálunk ilyen néven futó politikai párt mit és hogyan szeretett volna! Alapelvük volt, hogy az állam segítsen de csakis addig, míg az egyén rá van szorulva, és meg nem áll a lábán – ehhez persze érdekeltté kell tenni őket is, nehogy már a 29 ezer ft.-os segélyből dorbézoljanak ! Aki segélyre szorul kapjon tisztességes összeget, ne csak tessék lássék, hanem olyat amivel ténylegesen megy valamire, de odahatni hogy azt egy perccel sem vegye tovább igénybe, mint ameddig nagyon muszáj. Az ingyen tankönyvet, az ingyen étkezést pedig ténylegesen csak azok kapják akiknek másként nem megoldott az ellátásuk, a feltételek ugyanazok! Nekem már nincs iskolás gyermekem,az egyetemi padot is kinőtte a fiam, de ha lenne sem érteném, miért kéne, hogy ingyen etessék, és lássák el tankönyvvel, amikor megtudjuk teremteni neki ami szükséges, és ezeregy család él így, ahol tök mindegy hány gyerek van, de nem szorulnak rá – az vajon miért kapja ingyen? Miért jár alanyi jogon a családi pótlék azoknak akiknek rendes, család eltartására elegendő fizetésük, jövedelmük van, ide oda 3-4-5 gyerek de a milliós jövedelműeknek miért jár családi pótlék? Ennek a pénznek a rendeltetése az lenne, hogy a családokat segítse a gyermeknevelésben,hogy megkönnyítse bizonyos terhek vállalását, rendszeres összegű kiadások megvalósítását lehetővé tegye ! Ahol van több százezres, milliós nagyságrendű jövedelem ( nem ritka) ott a csal. p. csak zsebpénz – ezt adják oda annak és osszák szét azok között akik valóban lehetetlen helyzetben lennének enélkül, mert az 50 ezer forintos közmunkabér nyilván nem hasonlítható a fentebb leírt jövedelemmel! A költségvetésnek nagyjából ugyanannyiban fájna, de a nagy jövedelmű meg sem érezné a hiányát aki kapná annak meg nagyon jól jönne, és máris nem kéne az ingyen etetés! Persze, mint mindent csakis addig amíg az egyén,és a családok rászorulnak! Szóval ezek a gaz liberálisok ilyenformán gondolkoztak – rá is fáztak, mert a kutya sem értette ezt a fajta gondolkodást! A vagyon kötelez, akinek több van, többel is tartozik, aki biztos alapokon él, legyen szolidárisabb azzal akinek sok minden nem adatott meg! A gyerekeknek nem elég megszületni – fogy a magyar! – hanem biztonságosan, szeretetben fel is kellene nőniük!
    De nem ingyen kaján, ingyen tankönyvön és segélyen, mert az már a születése pillanatában meghatározza a jövőjét!

  • kedves Besancon!

    Köszönöm, hogy válaszoltál charlienak a helyemben is. Nekem nem lett volna hozzá ekkora türelmem… Bár azt hiszem, mindez hiábavaló. Charlie és a Jobbik szemében a hajléktalanok és éhezők gyakorlatilag nem emberek, így nem is lelkiznek az ő nyomorukon.

    Charlienak csak egyetlen hozzáfűzni valóm van: A lemaradt rétegek segélyezése illetve támogatása nem érzelmi kérdés, hanem össztársadalmi érdek – hogy ne mondjam, európai érdek is. A nyomor ugyanis a társadalom nagy részét önkéntelenül lehúzza magához, mint a fuldokló. Leszámítva persze a szűk gazdasági elitet. Ahol a nyomor egy bizonyos szintet elér, elvész a műveltség, a tudás, a becsület, az erkölcs… Az egész ország lecsúszik. (Érdemes megnézni a délamerikai diktatúrákat ebből a szempontból. Na meg a Magyarországról szóló összehasonlító statisztikákat az „elmútnyócév”-ből)

  • charlie Ha alátámasztanád, Pityinger mitől gengszter, az sokat segítene? Keveset tudok róla, de azt nem hallottam még, hogy gengszter lenne. De ez is lopott ötlet, a szélsőjobbtól lopták. Azok valami „Nagy Ferót” indítottak, és hát az sem egy illatos virágszál.

  • Besancon 5:35!

    Érdekes tény az is, hogy Charlie, aki nagy szerényen folyvást azt hangsúlyozza, hogy úgymond ő csupán egy „mezei jobbikos”, mégis folyamatosan tér el éppen a Jobbik nevű párt jelenlegi vonalától, és szilárdan a . f i d e s z e s . napi vonalat, az . o r b á n i . politikát követi, azt védi a körme szakadtáig és propagálja is.

    .

  • Orsós Elemér

    Besancon
    2017 március 1
    5:39 de.
    OK, igazad van, figyelmetlen voltam, a tény így a Fidesznek még kellemetlenebb!

  • Fúúúú, Besancon de sok borsót szórt a falra!

  • Besancon, megtiszteltetésnek veszem hosszú válaszod.
    Szépen leírod a Fidesz mit nem csinál jól, mik a fő bűnei – és van amiben igazságod is van.
    De.
    A következő beírásodban a felsorolt ügyekhez tedd mellé 12 év alatt milyen sikereket értek el az általad inkább preferált szoclib kormányok. Mi lenne kívánatos 2018-tól neked? Ne felejtsd ki a „mibőlt” és a „hogyant” se. És ha kérhetem a saját szavaiddal, mert brossúra szövegből el vagyunk látva mindannyian.

  • Kedves Alma, szomorú kimondani, de legalább egy nemzedéknyi, a társadalomból kiiratkozott ember elveszett. Nem lehet visszahozni őket, roncstársadalom, csak a vegetálás marad számukra. Ezek tények, és ez ügyben a Jobbik lelkiismerete lehet a legtisztább. Az ide vezető utakat kell mihamarabb lezárni, legyen az bentlakásos iskola, a segélyek szabályozása, a közmunka, szociális kártya stb.
    A nemzeti középosztály megerősítése sokkal fontosabb közügy, mint a nekem álságosnak tűnő szoci csirkeaprólék-, meg a fideszesek kiscsirke és vetőmagosztása.

  • Llanfair, Pityinger nem gengszter, hanem a „gangster-rap” nevű divat művelője.
    Nagy Feró a 70-80-as évek lázadója, kritikusa, a fiatalság tömegei követték, Pityingerrel nem egy kaliber.

  • Voronyezs, ami jó az jó, én elismerem, még ha fideszesek is csinálják.
    A szoci éra jó cselekedeteit is dicsérném, csak most hirtelen egy se jut eszembe. Segítenél?
    Mi meg ugye még nem voltunk hatalmon, tehát nincs mit „körömszakadtáig” védenem.

  • charlie Jól beeecsaptál :). Elnézést, abban a stílusban nem vagyok ismerős, Pityingert nem a „zenéjéről” ismertem meg. Nagy Ferót viszont ismerem, de sosem éreztem nagy kalibernek, volt egy két jó verse (ha Ő írta), jól megél a „lázadásból”. Nekem a szabad száj nem lázadást jelent, hanem populizmust. De lehet nekik van igazuk, így figyel rájuk egy bizonyos réteg. De hova tűnt a nagy lázadása Ferónak, hol van a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás? Ez neki a szabadság, vagy már csak kényelemre vágyik a nagy szabadságharcos? Pityinger lázad, Nagy Feró pedig megél. Véletlenül azt is tudom, hogy milyen áron.

  • charlie
    2017 március 1
    1:48 du.

    Én úgy tudom, hogy a kötelező óvodák helyett fontosabb lenne a 16 éves kismamákat felvilágosítani, pl. baba-mama klubokban. Pl. ha nem szülnek a „családiért” négy-öt gyereket, akkor annak az egynek-kettőnek sokkal jobb életet tudnak biztosítani a közmunkából.

    A fidesznek már egyébként pont olyan sz.r lett az oktatáspolitikája, mint az szdsz-é volt. Sok duma, kevés az eredmény.

  • Csárli kedves, kérlek ne adj nekem házi feladatot,oké?
    Arra válaszoltam amiről Almával vitatkoztatok, ill értekeztetek, mert épp arról volt aktuális mondanivalóm! Mivel vitatni, cáfolni érdemben egyiket sem tudtad vagy akartad, részemről ez a vita lezárva – másikat meg majd keresek saját belátásom szerint, elég széles itt a skála!
    Ennyi!

    Úgy egyébként sajnálom, hogy ha neked egy vélemény amit 1. túl sokan és sokszor hallottál, 2. nem érted, vagy nem értesz vele egyet – az mind „brossúra szöveg” – de azon még nem gondolkodtál, hogy esetleg köze lehet az igazsághoz és azért fázol ennyire tőle?
    További szép estét!

  • Tüske Zsófia

    hazai lámpa, csak kicsit vagy aljas.
    tessék ellátogatni észak-magyarországi falvakba, ahol a cigányok munka és jövedelem híján fűtetlen vályogviskókban próbálnak valahogyan életben maradni.
    a baba-mama klubok csak a te képzeletedben vannak arrafelé, még védőnő sincs, orvos meg pláne nincs. A cigányok egészségi állapota katasztrofális. Pénz felvilágosításra és fogamzásgátlásra pláne nincs. A családi pótlék összege három gyereknél 17 ezer forint gyerekenként. Ugye nem gondolod, hogy emiatt szülnek az anyák?
    Közmunkából két gyereket nevelni? Próbálj meg magad megélni egyedül bruttó 81,500 ft-ból (de ennyi csak teljes munkaidejű foglalkoztatásra jár) amiből a következő tételeket kell még levonni: 15 % szja 10 % nyugdíjjárulék, 3 % egészségbizosítási járulék 1,5 % munkaerőpiaci járulék. Meccsoda kilátások a sokkal jobb életre……

  • charlie,
    voronyezs helyett válaszolnék neked,utólagos engedelmével.Amit Te „védsz körömszakadtáig”az egy olyan hatalom volt, ahol már besárosodtatok.Nem a jobbik,hanem úgy általánosan árvalányhajiak. Ha tévedek,akkor már előre is mea culpa.