A kommunizmus áldozatai emlékmű — Új tervekkel és egy új elnevezéssel álltak elő

2017 március 3 3:31 du.42 hozzászólás

A kanadai Örökségi Minisztérium a héten hozott nyilvánosságra öt új tervet, amelyek alapján megépülhet a vitatott “Kommunizmus áldozatai” nevet viselő emlékmű Ottawában, Kanada fővárosában. A KMH-ban már többször is foglalkoztunk a kacskaringós utat bejárt  emlékmű-projekttel (például itt, valamint itt), most azonban az eredetihez képest sokkal szerényebb és kevésbé polemikus tervek elnyerték a liberális kormány tetszését. Az egyik fontos változás, hogy az emlékmű hivatalos elnevezéséből kiveszik a kommunizmusra, illetve az áldozatokra való hivatkozást és végül Kanada, a menedék földjének fogják azt hívni.

A Team Mills tervrajza.

A Team Mills tervrajza.

Összesen 3 millió dollárba kerül az emlékmű felépítése és 2018-ra el is készül. Azonban a sokkal kisebb és már nem csak a kommunizmusra hivatkozó emlékmű nem a Legfelsőbb Bíróság épülete elé kerül, hanem a belváros szélén lévő Tartományok és Területek Kertjébe.

A Team Raff tervrajza

A Team Raff tervrajza

A liberális kormány szerint az átalakított emlékmű “el fogja ismerni Kanada szerepét, mint menedék mindazok számára, akik az igazságtalanság és az üldözés elől menekülnek, továbbá megemlékezik a milliókról, akik a kommunista rendszerek alatt voltak elnyomva.”

A team Space2Place tervrajza

A team Space2Place tervrajza

A Tribute to Liberty nevű szervezet továbbra is szerepet vállal a jelentősen átalakított projektben, annak ellenére, hogy a csoport (amely anno az Orbán kormánytól is kapott 25 millió forintnyi támogatást) eredetileg egy igencsak más emlékművet képzelt el Kanada fővárosában. Kicsit pikáns, hogy amennyiben az Orbán kormány támogatása nem lett azóta visszavonva, most egy olyan emlékművet finanszíroz a magyar kormány, amely Kanada nyitott menekültpolitikáját hivatott ünnepelni. Ludwik Klimkowski, a Tribute to Liberty vezetője tagja az újonnan felállított zsűrinek, amely áprilisben dönt arról, hogy melyik terv alapján épülhet fel az emlékmű.

Team Moskaliuk

Team Moskaliuk

Az újonnan felállított zsűri Kanada heterogén társadalmát tükrözi. A lengyel Klimkowski mellett szerepet vállal Nadia Myre képzőművész, aki az Algonquin őslakossági nemzethez tartozik, az orosz mennonita származú Ruth Derksen professzor, Larry Beasley, a University of British Columbia professzora, illetve Ted Merrick, a torontói Ferris + Associates design studió igazgatója.

Team Reich+Petch

Team Reich+Petch

A CBC közszolgálati televízió honlapján lehet szavazni a különböző tervrajzra. Eddig a Team space2place vancouveri csoport terve a kedvenc, amelyen egy félig ledöntött szobor látható–erősen emlékeztetve a diktátoroknak emelt, aztán ledöntött szobrokra. De szoros másodikként, szinte fej-fej mellett ott van a Team Moskaliuk szobra–a csoport az Ontario tartománybéli Markham városából származik, a koncepció középpontjában egy összetört olvasztótégely áll.

Ha minden a tervek szerint halad, 2018. decemberében avatják fel az emlékművet.

42 hozzászólás

  • Chris kösz a cikket, a képek borzalmas krampácsolás eredményeit mutatják, ha ilyen a “művészet” nakkó’ mint Ivanuska az Ermitázs modern művészetek kiállításán írta a vendégkönybe az “anya” című szobor hoz: az lehet, de a tied!!!

    a másik kérdésem, mikor lesz a kapitalizmus és az imperializmus áldozatainak emlékműve és az milyen lesz???
    az indiánokat eszkimókat, négereket, “másokat” antiarab mozgalmak, “holló” szárnyon repülő varnyak a kausztikában Gázából, és akkor nagyon sok minden kimaradt

    szóval vannak ötleteim milyennek lehetne ábrázolni
    azt amikor az usa legújabb headhoncho ja Fidel Castro nak álcázza magát és baromságokat rebeg közben …ugye önti a naftát a tűzre… és szereti az embereket (sűlve, zsírban pirítva, kifosztva és demagográciába öltöztetve…)
    na evvan…hogy a mérleg ne inogjon állandóan egyirányba vagy ne legyen az egyik serpenyő alatt ólomnehezék, hogy állandóan lehúzza arra…mert…”csak”

  • Chris, lassan kitavaszodik nálunk, és te még a télre ígértél a tűzvész károsultjairól egy cikket. Tudom, hogy ez nem a kívánságműsor, de érdekelne, hogy megírod-e valamikor?
    …..
    Nekem a félig ledöntött szobor tetszik.

  • Hollósy Gerti

    Chris, nem látom az eddig második helyezett pályaműben az összetört olvasztótégelyt, de nem baj…

    nekem az első tetszik, ugyan nem tudom miből lennének a színes oszlopok, vagy csak így vannak megvilágítva, de egyszerű, színes és békés, illik az új, tágabb koncepcióhoz…

  • Én is a ledöntött szobor mellett szavazok, mert az elmúlt történelemben, volt sok nagy diktátor, akinek a szobra ledőlt. Sokkal jobban érézékelhetőbb, mint a többi ilyen irányú sima emlékszobor.
    Végsőfokon, az emlitett emlékmű nem csak a kommunizmus diktárorairól szól, hanem más diktaturákról és diktárokról is, akik letűntek.

  • Tunik hogy nagyon elorelatok, nem mernenek kijelentest tenni, ill. alkalmazni amit a mai bolshevik allamok talan majd idovel nem bocsajtanank meg. A “kommunismus” aldozatai szot nem hasznalnak. Hat akkor kiknek a szenvedesit hoznak emlekezetbe?

  • A Holocast áldozatariról már van műemlék.

  • Hát itt két ellentétes koncepciót látok. Nekem mindegyik így necces.

    Az egyik, hogy a mindenféle menekültekről szól akiket befogadott Kanada. Akkor a szobordöntés esetleg szólhat mindenféle elsöpört diktátorról na de rájuk ugyebár nem emlékezünk kegyelettel… És akkor még hol vannak a kommunizmus (vagy bármilyen diktatúra) áldozatai, akik ugyebár Kanadában éppen hogy megmenekültek…

    A mások koncepció a kommunizmus áldozatairól szól. Ebben a döntésben lévő szobor mit jelent? Csak nem a ledöntött komcsikat?

    Nincs kifogásom a kommunista áldozatok emlékművével szemben. De könyörgöm, ne ledőlt szoborral… Amelyik amúgy is giccses egy kicsit a maga realista kidolgozottságában.

    Én a Team Mills vagy a Team Reich+Petch-et választanám.

  • A dűlő szobor fejezi ki legjobban a diktatúrák sorsát, ami így lehet intő jel is azok számára, akik ismét egy valamiféle diktatúrát favorizálnának.

  • Az első Kanada befogadó magatartására és sokszínűségére, a második a kerítésekből való kimenekülésre utalhat…

  • ˙

    Annyi a művészi terv, hogy jut belőle még Nicaraguába, Kubába, Chilébe, Vietnamba, Kambodzsába, Laoszba, de még Grenadába is – történetesen az . i m p e r i a l i z m u s . ottani milliós nagyságrendű áldozatai számára is… 🙂

    .

  • Az utolsó beírásra, bocsi, de az általad felsorolt országokbúl a kommunista vérengzések elől menekültek, Észak-Vietnám, Kambodia stb.

  • Jó ötlet, hogy pozitív mondanivalót is adnak a műnek, ti. hogy Kanada befogadó ország. Csak nehogy nagyképűség legyen ebből. A széttört olvasztótégely azt jelenti, hogy az öntőformából új társadalom kerül ki?

    A dőlő szobor jó lenne, ha csak a diktatúra áldozatai lenne a téma. De a kommunizmus ennél több, ott van egy jól felépített eszmerendszer, amit egy falanszterhez hasonlítanék.

  • hazai lámpa
    2017 március 5
    6:02 de.
    Bocs, nem.
    A dőlő szobor akkor lenne jó, ha a forradalmaknak állítanának emlékművet.

  • Figyelő – azaz a hős “forradalmár” 😀 !

    Ezekben a korábban még gyarmati országokban társadalmi forradalmak zajlottak, amelyeket mindig a leverés szándékával szálltak meg.
    E gyarmatosítók és egyben retrográd erők között mindig is élenjáró USA rendre fegyveres erővel gátolta meg, hogy az 1959-ben a saját lábára állott forradalmi Kuba példája a többi amerikai és ázsiai (persze nemcsak USA) gyarmatokon is elterjedjen… [A kubai parázs gyakorlati lefojtását – leszámítva a kf. szabotázs és sikertelen katonai műveleteket, 50-60 éves tengeri, ill. gazdasági blokáddal “oldotta meg”.]

    .

    MINDENKINEK ajánlott, élő és részletes szakirodalom például:
    a Jou Tube online csatornán
    Oliver Stone AMERIKA ELHALLGATOTT TÖRTÉNELME című dokufilm-sorozata;
    (ingyen) magyar nyelven is megtekinthető. Könyvben is megjelent.
    Csodás alapossággal ad választ, a fő kérdésben és témában szinte minden kérdésre.

    TOVÁBBÁ a KMH-n meglent >Lovas György az 56-os gyilkosságaival dicsekszik< című cikk és a körülötte kerekedett 108 kommentes vita anyaga.

  • Figyelő 10:48

    A blokád anno a forradalmi Oroszország ellen is azonnal bevált módszernek bizonyult. Éhinségek -> kontra lázadások… Ez esetben a nyugateurópai államok “összefogásával”…

    Az persze, hogy a forradalomnak föl kellett volna készülnie az ilyen embargókra, és külső intervenciókra, ami viszont egy adott forradalom időszerűségének a kérdését veti föl…

    .

  • Voronyezs
    2017 március 6
    4:58 de.

    Persze a forradalmak azért forradalmak, mert spontán törnek ki, vagy alakulnak meg. Az utolsó magyar forradalomnak, a lengyelekkel való szolidaritás volt a szellemi alapja .Ti. ott kezdődött el az egész.Csak ott nem lett gyakorlatba is megalakulva. Nálunk a műegyetemisták mozgolódtak és tűntetést szerveztek okt.23- ára.Nagy Imre beszéde aztán valahogy ezt megkoronázta és a rádiónál megtámadt diáksággal folytatódott.

  • Voronyezs
    2017 március 6
    4:58 de.
    A you tube igy van írva mindenhol.Csak megemlitem.

  • Figyelő

    Már ezerszer így írtam le, de hát az anyanyelv csodálatos ereje rám még mindig hat… Minden esetre kösz’, hogy az olvtársak figyelmét ezzel újra ráirányította Oliver Stone AMERIKA ELHALLGATOTT TÖRTÉNELME c. filmjére… (You Tube)

    Apropó ! Megnézte már ? 🙂

    .

  • Figyelő 8,57

    Csak mellesleg, ebben a szerkeztben nem a “megtámadt” diákság a helyes ragozás, hanem a megtámadott… – ami amúgy még máig sem tisztázott, hogy ki lőtt először. 🙂

    .

  • Frau Beobachter !

    Forradalomnak csak az nevezhető, mely történelmi folyamat, vagy esemény a klorábbihoz képest céljaiban egy merőben új, előre mutató rendszert hoz létre, de semmiképp nem a régit akarja restaurálni, visszahozni. Mert az utóbbi, az ellenforradalom. Így hívják.
    És lámcsak, ’56 mai követői is egyre többet Horthyra hivatkoznak, őt kultiválják. Az pedig maga is, már akkor ellenforradalomnak nevezte az Antant segítségével alapított rendszerét. 🙂

    .

  • Bocs” Beobachterin !

  • voronyezs
    2017 március 8
    7:02 de.

    Mar tobbszor leirtam, az 56 os forradalom NEM a horty rendszert akarta visszahozni, hanem az oroszokat akarta kiseperni. Azok ott voltak mar 1945 ota. Termeszetesen, meg Nagy Imret akarta Rakosiek helyett a kormanyban. Ez volt a celja es ezert harcolt. A tobbi maszlagot a balos media ultette az emberek fejebe.

  • Semmit nem neztem meg. Nekem nincs szuksegem kulfoldi balosok “felvilagositasara”!

  • Kedves Figyelő, én azért az ötvenhatosok szándékával kapcsolatban nem tenném tűzbe a kezemet a helyedben. Mert az igaz, hogy nagy általánosságban a nép azt akarta, amit te itt írsz, azonban, hogy a forradalmi vezérek mit akartak, arra van egy sokkal informatívabb bizonyíték, mint az ötven évvel ezelőtti emlékeink. Érdemes megnézni, hogy a nagy ötvenhatosok (akik börtönben is ültek) a rendszerváltás után hogy estek egymás torkának. Ez jól megvilágítja, mi lett volna, ha a forradalom győz… Mélázz ezen egy kicsit, kérlek.

  • Kedves Alma, igen, hallottam erről. Én nem tartozom közéjük, és merem állítani, hogy sok ezer magyar szintén nem . Mindig voltak ilyen magyarok, akik saját dicsőségüket keresték, mondjuk inkább azt, hogy ilyen emberek.
    Mert ez a tulajdonság máshol is megtalálható, nemcsak a magyarnál-

  • Alma, még annyit a többi szövegedhez, hogy ahogy a rendszerváltás után, számtalan párt alakult, így volt ez a forradalmi megmozdulásnál is. Az egyetemistáknak NEM volt sok politikai kívánsága, akik az egészet elkezdték, csak annyi hogy menjenek ki az oroszok és váltság le a diktatórikus kormányt. Én ennek voltam a követője. Aztán, hihetetlen sokféle változat merült fel a politikai termológiában. Viszont EGYET nem szabad elfelejtened, akármit írnak a forradalomról, az nem biztos, hogy igaz, mert van ellen propaganda azóta is.!
    Még valami, az események után, tudom, hogy sokan meg akarták lovagolni, és politikai karriert akartak ebből alakítani.
    Sajnos, az egész eseménynek tudjuk a kimenetelét, több mint 236 embert felakasztottak, számtalant börtönbe tettek és 200 ezer magyar elhagyta az országot!

  • Kedves Figyelő, tizenhárom éves voltam 56-ban. Mindenre emlékszem, ami rádióból, újságból, utcákon járva-kelve megtudhattam. Persze az “eseményeknél” nem voltam ott. Engem először akkor érintett meg a politika, a politikus, és a politizáló ember viszonya egymáshoz. Később a kádárkorban (a 60-as évek közepétől) az érdeklődésem egyre lanyhult, egyáltalán nem politizáltam már, bár azért néhány dolog megragadt a fejemben, különösen az emberi momentumok. Csak a rendszerváltás előtt (konkrétan a 40 éves évforduló, 1986 után) kezdtem ismét odafigyelni a politikára.

  • Kedves Alma, a magyar politika ma is két nagy csoportra oszlik, van aki változatlanul baloldalt támogatja, van aki meg a másik oldalt. Ez nem lenne baj, de a kölcsönös gyűlölködés az
    ami taszít engem, és változatlanul nincs kedvem haza menni, magyar lapokat olvasni stb.-
    Mennyire, hasznosabb lenne, ha közös erővel és tehetséggel probálnának együttműködni az ország jobbá tevésért.

  • Almási Alma
    2017 március 9
    3:59 de.

    ” hogy estek egymás torkának. Ez jól megvilágítja, mi lett volna, ha a forradalom győz…”

    Mondjuk ma már tudjuk, hogy az szdsz is elég sokat tett azért, hogy a rendszerváltás ne sikerüljön. 56-ban a ballib oldal addig ugrált volna, hogy biztos lejárasson minden jó kezdeményezést.

  • kedves lámpa, hülye vagy.
    Vagy PC-t alkalmazva:
    Tisztelt hazai lámpa, Ön nem pontosan érti, amiről ír.
    😀

  • Kedves Figyelő, azt hiszem túlságosan leegyszerűsíted az itteni politikai viszonyokat. Meg téveszméid is vannak az itteni jobb és baloldal mikéntjéről. Ez az egysíkúság nem méltó hozzád, ezt engedd át Marcsinak és lámpának. Nekik jól áll… 😀

    Először is a fidesz az SZDSZ fiókájaként indult, de maga Orbán Viktor már a rendszerváltás előtt ígéretes kommunista vezetőpalánta volt (magyarul komcsi!), legalább is az akkori belügyminiszter annak nevelgette. Más dolog, hogy Soros pénzén Oxfordban megpróbáltak embert faragni belőle, ami nemigen sikerült… Amikor az MDF megbukott Horn mellett 1994-ben, Orbán akkor találta ki magának a “jobboldali keresztény konzervatív” szerepet. Ugyammár! Hol keresztény ő? Miben konzervatív? Megmondom: szavakban, propagandában.

    A másik párt, akt te bizonyára derék jobboldalinak tartasz, az a Jobbik. Persze, hiszen benne van a nevében. Hát merülj el egy kicsit az ő nemes jobboldaliságukban… Van itt a fórumon is éppen elég képviselőjük, megvizsgálhatod a nézeteiket, ha éppenséggel kíváncsi vagy rá. (És akkor azt, hogy nem mondanak igazat magukról, még be sem számítottam!)

    Van még Bokros pártja, a MOMA, ők valamiféle liberális-konzervatívnak vallják magukat, de ez egyelőre nemigen fog kiderülni róluk, azt hiszem.

    Ami a baloldalt illeti: Pillanatnyilag egyetlen baloldali párt sincs – helyesebben szólva van valami Pirinkó Kommunista Képződmény, de azt senki sem jegyzi. Az MSZP nem baloldali, hanem már a rendszerváltás kezdete óta zavaros, gyenge liberális – ami az én fogalomismeretem szerint jobboldali eszme. Különösen jobboldali a neoliberális, amelyik a globális nagytőke pártján van, és semmiesetre sem a szegényemberekén, ezt remélem te is elismered.

    Liberálisból van még egy másik párt is, a DK. De az nincs még igazán kipróbálva.

    A többiek – bármit is állítanak magukról – se nem jobboldali, se nem baloldali, se nem liberális, se nem konzervatív pártok, hanem “népszerűség” pártok. Legalább is azok szeretnének lenni. Még ez a szegény legutolsó Momentum Mozgalom is. Ők mindnyájan azt hiszik, hogy majd kinövik magukat valamikor, de én meg ezt nem hiszem.

    Mindez nem “elrontás” következménye, hanem egyszerű, mint az ingamozgás. 40 évig uralmon volt nálunk egy kívülről vezérelt, egységes, zavaros ideológiájú párt. Most pedig több belülről (nagyravágyásból) vezérelt apró, zavaros ideológiájú pártocskák vannak. Ebbe a fideszt is beleértem, mert bár a látszatra nagy, egységes pártot mutat, valóságban ez is – még összességében is – kicsi, és zavaros.

    És visszatérve a fizikához és az ingamozgáshoz: ennek csillapodnia kell idővel. Még ezt is észrevehetjük, ha a rendszerváltás utáni politikai történetet ebből a szempontból vizsgáljuk.

    _ nagy, egységes, zavaros MSZMP…

    _ 3 nagy, zavaros eszmeiségű párt: MSZP, MDF, SZDSZ. A negyedik (baloldali) kisméretű kommunista párt (már nem is tudom, mi volt az akkori neve?) elindult a süllyesztő felé…

    _ Egyre több szerepet kapnak a kisebb, zavaros identitású pártok. Fidesz, KDNP, Kisgazdák (ebből 1994 környékén például legalább 5 darab volt, nem csak Torgyánék!), és még egy sereg, érdemes megnézni az akkori választási eredmények apraját…

    _ Visszarendeződés, a jobboldalon egyesülnek a kispártok, a baloldalon is nagyjából. (Itt már a jobb és bal nem rejt semmiféle ideológiát, csupán két oldalt megkülönböztető elnevezés.)

    _Ezután megint fokozatos aprózódásnak lehetünk tanúi. És most éppen ez látszik kiteljesedni…

  • Tudjátok, a fizika meglehetősen jól írja le a természet számtalan jelenségét. Úgy tűnik, a társadalom és a politika is a Természet része.

    Az ingamozgás elmélete azon alapszik, hogy ha egy rugalmas rendszert deformálunk, akkor éppen pontosan a deformáció nagyságának megfelelő ellenerő lép fel benne. Ez indítja el a szinuszos ingalengést. És hogyha ezt valami csillapítja (mondjuk egy ellenálló közeg), akkor fog az ingamozgás (társadalmi rezgés) is csillapodni…

    Ezért imádom én a fizikát. Mert minden bölcselet benne van… 😀

  • Ja, elfelejtettem: a közegellenállás csillapító szerepét alighanem a mi makacs ellenállásunk hozza létre a politikában…

  • Figyelő 10:48

    Ezekben az oszágokban forradalmak zajlottak mégpedig a gyarmattartók vagy azok bábkormányai ellen, és a maga szavaival élve, “a forradalmak márcsak ilyenek” – sokan menekülnek előlük.

    Ha egy nép a szabadságáért harcol, akkor amerikai szóhasználatban ezek kommunista lázadók, csak ’56 szabadságharc és forradalom.

    Nézze meg Oliver Stone filmjét! Minden részletesen kifejtve.

  • Almási Alma
    2017 március 10
    4:32 de.
    Kifogástalan értékelés! (Hasonlókat már én is papírra vetettem, de sokkal elnagyoltabban és sajnos kevésbé szakszerűen. Azért őszintén gratulálok!)

  • Almási Alma
    2017 március 10
    4:32 de.
    Tudom miből vált ki a Fidesz, azt is tudom mi a múltja a vezetőjüknek. Mondtam már, hogy öreg vagyok.
    Ha innen végignézem a mostani pártokat, akkor azt mondhatom, hogy nekem egyik sem “tetszik” , a baloldali pártok azért nem, mert én jobboldali vagyok, a jobboldal is csalódás, a Jobbikot soha nem vettem komolyan sem a vezetőjüket, a Fidesz viszont az a párt amit megszavazott a nép többsége, ha tetszik ha nem. Ha csalódást okozott, az sajnálatos.Vezetőjük is csak egy ember, minden emberi hibával. Még emlékszem rá, mikor kezdte politikai karrierjét. Már írtam máshol, hogy jót tenne a kelet-európai országvezetőknek, néhány évet külföldön élnie, és megfigyelni, hogyan is kell vezetőnek lenni?

  • málnaszőr
    2017 március 10
    6:05 de.
    Nagyon téved, az utolsó forradalom, már írtam mit kivánt, hogy az orosz hagyja el az országot, és váltsák le a “bábkormányt” amit orosz támogatott!
    Tudom, hogy a forradalmárok között voltak baloldaliak is, hiszen Nagy Imre is az volt, csak éppen nem diktátor.

  • málnaszőr
    2017 március 10
    6:05 de.
    Mellesleg, Amerikában volt polgárháború, a javából! Pedig egy nép volt egy országban.
    Csak éppen a déliek fellázadtak az északiak uralma alól.

  • Beobachter!

    Puritán érvrendszer.

    .

  • Kedves Figyelő!
    Írod: “a Fidesz viszont az a párt amit megszavazott a nép többsége, ha tetszik ha nem.”

    Nem is tudod, mennyire igazat írtál: ha tetszik, ha nem, megszavaztuk, mert 2010 után a választási törvényt úgy módosították, hogy az akkori politikai viszonyok között CSAK A FIDESZ győzhetett. És most, hogy úgy tűnik, talán már az sem elég, megint pedzik, hogy “egy kicsit változtatni kéne a választási törvényen.” Tudod, épp csak azt nem írják megint bele a törvénybe, hogy csak a Fidesz győzhet. (Olyan is volt már, ugyebár, Kádár alatt…)

  • Kedves Alma, ne csodálkozz, a Fidesz és vezetője, abban a korban nevelkedett és élt. Mást, sajnos nem ismer.

  • Figyelő 12:26

    Nem “csak” egy polgárháború

    Az Északiak harca forradalom volt mert győzelmük forradalmi változást hozott Amerika életébe többek közt azzal, hogy véget vetett az újkori (déli) rabszolgatartás az emberiséget is megszégyenítő rendszerének. Ugyanakkor mindjárt utat is nyitott a szabad vállalkozás, a polgári demokrácia rendszere előtt…

    Az egész történelmi folyamat, ill. eseménysor lényege ebben rejlik és nem holmi égtájak közti territórium harcban…

    .

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.