Ádám Díj 2017. A MEGBÉKÉLÉS ÉS DERŰ KITÜNTETÉSE

2017 március 8 3:33 du.21 hozzászólás

Idén Nőnapon másodszor adták át az Ádám díjat a Rózsavölgyi Szalonban.

ÁDÁM-DÍJ: Annyi ostobaság hangzott már el a női és férfiszerepekről, annyi a harc, az értelmetlen, önmagáért való durvaság a közéletben, oly mértékig tűnt el a humor és a derű a hétköznapokból, hogy három hölgy – mindezt megelégelve – létrehozta az „Ádám-díj” civil társaságot.

Dr. Szűcs Andrea ügyvéd, V. Kulcsár Ildikó író-újságíró és Zimányi Zsófia kulturális menedzser, színházigazgató célja az, hogy oldják a mesterségesen kiélezett nő-férfi ellentétet, és felmutassák: igenis vannak férfiak, akik egyenrangú társak az élet minden területén, és maguk is egyenrangú társként viszonyulnak a párjukhoz. Nem bejárónőre, szakácsnőre, nevelőnőre vágynak, szeretetben, harmóniában, méltó társként lehet velük élni.  Ennek érdekében a civil társaság tagjai – többek között kilenc gyerek, tizenegy unoka, hat diploma, egy Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, két Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, tíz könyv és egy színdarab említhető eddigi pályafutásukkal kapcsolatban – minden évben (március 8-án) kitüntetnek három férfit, akik nagyon sokat tesznek azért, hogy a párjuk-feleségük teljesíthesse azt az ősi parancsot, miszerint kötelesek vagyunk a bennünk levő képességeket kibontakoztatni az embertársaink javára. 

Mondják, hogy a sikeres férfi mögött mindig van egy nő, de általában a sikeres nő mögött is áll egy segítőkész, együttműködő és önzetlen férfi. Persze a női sikerességet tágan értelmezzük. Nemcsak azokat tekintjük sikeresnek, akikre reflektorfény vetül, hanem mindenkit, aki harmóniában él önmagával. Akár céget vezet, tanít, ír, színházat csinál, a tudományban teljesít magas színvonalon, akár boldogságra képes gyerekeket nevel.

Idén a társaságot létrehozók döntése alapján Ádám-díjat kapott:

  1. 1.    KONTRA TIBOR  (villamosmérnök)

Laudációt mondott a felesége: Székely Hajnalka tanár, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének volt elnöke

 

  1. 2.    RAYMOND SWITZER (kanadai pszichológus, huszonegy éve él Magyarországon a családjával)

Laudációt mondott a felesége: Furugh Switzer szociológus-tanár

 

  1. 3.    SZŰCS MIHÁLY (közlekedésépítő mérnök)

Laudációt mondott a felesége: Babják Annamária színművész 

 

JÖVŐ: 2017. március 8-tól ismét várjuk azon hölgyek leveleit az [email protected] e-mail címre, akik szeretnék, hogy 2018-ban a férjük-társuk Ádám-díjas legyen. A leveleik alapján választjuk majd ki a jövő év Ádám-díjas trióját.

E-mail: adamdí[email protected]

(forrás. sajtóanyag)

 

A fotók a díjátadón készültek–Gergely Bea

443

511

514

 

 

21 hozzászólás

  • Orsós Elemér

    Nem ünneprontásként azért hadd jegyezzem meg, a Nemzetközi Nőnapot Clara Zetkin találta ki, aki egyáltalán nem a szépségéről volt híres, ezért minden évben Ö is szeretett volna legalább egyszer férfitól virágot kapni. (Megnyugtatásul: nálunk egy évben többször is van Nőnap.)

  • Jósolható, hogy hamarosan megalakul a jobboldali kötődésű Szent József-díj, amit azok a férfiak kapnak meg, akik segítik feleségüket a női hivatás kiteljesítésében.

    Ha a jogdíjat küldeni akarják, email-ben elérhetnek.:)

  • Elemér 🙂 :), nálunk egész évben az van otthon.

  • Hazai Lámpa !

    …Sőt, mostmár a Szetlélek díj sem maradhat el – ő is férfi … 🙂
    .

    .
    Ui. közteret már elneveztek róla.

  • Ez a Nagycsaládosok Országos Egyesülete finoman szólva egy álságos – jobboldali – gyülekezet.

    Székely Hajnalka Elnökasszonytól tehát csak azt kérdezném meg, hogy tagságuknak vajh hány százaléka a cigány származású „nagycsalád” ? Tudtommal a nullához közeli, vagy pont annyi. Pedig, ha valahol, hát éppen e néprétegben fordul elő a legtöbb nagy család…

    Amikor pedig Borsodban náci csizmák masíroztak a szegénynegyedek sikátoraiban, bizony a Nagycsaládosok Országos Egyesülete egy árva szóval nem védte ezeket a nagy családokat, nem is tiltakoztak cigány lakosok sérelmére elkövetetett (más megyékre is kiterjedő) fegyveres merényletek ellen, pedig ez pont tőlük elvárható lett volna…

    .

  • BrunszvikTeri
    2017 március 10
    1:27 de.

    Mikor masiroztak nyilas legények? 1944-ben.
    Ma mi van? 2017 -t írunk.
    Akkoriban, nem volt Nagycsaládok Egyesülete!

  • Orsós Elemér

    Figyelő
    2017 március 10
    11:47 de.
    Kedves Figyelő, hadd védjem meg szegény, ártatlan Terikét, Ő jobbikos „náci csizmákra” és a titkosszolgálatok által is patronált fegyveres merényletekre célzott és talált, mert akkor már tényleg létezett ez a pozitív faji diszkrimizáción alapuló Nagycsaládosok Egyesülete.

  • Figyelő! 1:27

    Ne játssza itt az ártatlan báránykát, a feledékeny ladyt…
    Vagy csak már „oly távol, messze van hazám…” – hogy csak nézlek, de nem látlak ?

    Nagysád! Nem beszéltem ’44-ről!

    Olvasson utána, mielőtt bagatellizálná, az évekkel ez előtti rasszista magyargárdás (= nyilas) és hasonló Magyarok nyilais STB fenyegető rasszista irányított felvonulásokat és megmozdulásokat speciálisan a borsodi cigánysorokra (cigánygettókra) fókuszált, több-tízezer embert érintő történéseket. A rendőrség több, mint tétlenül nézte ezt, sőt sok esetben inkább a megtámadottakat vegzálta… Hetekig tartó szervezett eseménysorról van szó.

    Sok társadalmi szervezet tiltakozott, de a NAGY-CSAL az nem…

    .

    Magyarország lakosságának majd’ 10 %-a a cigány kisebbség.

  • „Magyarország lakosságának majd’ 10 %-a a cigány kisebbség.”

    Kedves Teri, te nem tudtad, hogy ők nem a NEMZET? Rájuk ilyen szép, nemes, felemelő fogalmak nem vonatkoznak…

  • Almási Alma
    2017 március 12
    9:04 de.

    “Magyarország lakosságának majd’ 10 %-a a cigány kisebbség.”

    És Magyarország lakosságának majd’ 90 %-a és a Balogh páter tartja el szegénykéket, mert a többség kegyetlenül kirekeszti őket a munka világából.

  • Kedves Terike,
    Valóban nem élek otthon, de ismerem a cigányokat. Mellesleg, Kanadában meg sok indián él, ami hasonló helyzetben van, és sajnos képtelenek ebből kimászni. T.,i. dolgozni is kéne, nem csak panaszkodni.
    Az állam eltartja őket, mert mást nem tud tenni.

  • BrunszvikTeri

    Szerinted, a Magyar Gárda azért alakult, hogy kevés szabad idejükben olyan rendes embereket ijesztgessenek, akiknek barna a bőre? Hát, ez tényleg csúnya dolog. Csak azt nem értem, mi a hasznuk belőle?

    Egyébként, mikor támadták meg a cigányokat? Ha tudsz ilyent, meséld el!

  • Itt évekkel ezelőtt volt egy érdekes tapasztalatom róluk.
    Kanadába érkező magyar cigány családról szól, akiket a helyi magyar plébánia támogatott. Engem elküldtek, hogy karácsonyi csomaggal lepjem meg őket. Bizony nagy csomagot gyűjtöttem össze, volt abban, pulyka, és mindenféle jó!
    A megadott címre mentem el, egy kellemes lakónegyedben.
    A család tagjai örömmel fogadtak, és megismertem őket, egy 50 körüli apa és családja, egy húsz év körüli lánnyal és egy hasonló korú fiúval. Mind szép, egészséges ember volt.
    Lakásuk szépen berendezve, és a hálószobában a tükörnél drága kozmetikai szépségápoló szerek sorakoztak.

  • A kérdésem lemaradt, ezek az egészséges fiatalok, a papával együtt, miért nem mentek dolgozni, valahová?

  • Almási Alma

    Ki szerint nem vonatkozik a 10 százalék cigányra olyan nemes fogalmak, mint pl. a „nemzet”? Végigolvastam, senki nem írt ilyent. Ez is PC?

  • Figyelő
    2017 március 15
    12:43 du.
    Esmeg hülyéskedni tetszel…

  • falusi, nem tudom mit akarsz mondani. Annyit tudok, hogy a kanadai indiánok igen hasonlóan viselkednek a magyar cigányokhoz. Ha ez neked nem teszik, tegyél róla!

  • Csak a mi erkölcsünk ERKÖLCS,
    csak a mi kultúránk KULTÚRA,
    csak a mi életünk ÉLET,
    csak a mi munkánk MUNKA…

    Figyelő, egy kicsivel több empátiára lenne szükséged…

  • Kedves ALma, látom nem ismersz eléggé.
    Az igaz, hogy nincs semmi ködös álmom az emberek megjavítására, vagy a rendszer újításhoz,mert nem hiszek a szocializmusba.
    Ti. részem volt benne.
    De senkit sem becsülök le,és amit megismertem emberekről, azt megértem, viszont nem vonom rozsaszinű ködbe őket!

  • Jani, ha konkrétumok felől érdeklődsz a gárdával kapcsolatban, sosem jön válasz.

  • Szerintem nem bőrszín ,és nemzetiségi hovatartozás szerint kell megkülönböztetni embereket,ha már diszkriminálják őket,hanem a viselkedésük miatt .A romák között is vannak becsületesebb,tanult emberek,és a canadai indiánok között is vélhetően.Amikor egy-egy népcsoport küzd,és felemeli hangját a társadalmi igazságtalanságok ellen,azért teszi mert megkülönböztetik őket a munkahelyen ,közéletben ,magánéletben .Viszont a tanult,és sokat tapasztalt másik oldalnak ,az ő úgymond üldözőiknek is vannak emberi jogaik.Üldözés,üldöztetés,kizsákmányolás,kitelepítések,hogy ezeket a negatívan hangzó kifejezéseketemlítsem ,azért jönnek létre a különböző történelmi korok társadalmaiban ,mert az ott élők képtelenek a beilleszkedésre.Érthető okból.A kényszerítő erők,karhatalom alkalmazása nem vezet sehová,ez egyoldalú,egyes emberek számára megoldás csak.

    Lásd ma a migráció kérdéskörét.Az erőszak,erőszakot szül sajnos ma ezzel van tele a világsajtó.