Orvosság az ünnepre

2017 március 14 9:00 de.8 hozzászólás

Reggelenként, jobbára pontban nyolckor látok hozzá napszakokra porciózni aznapi (a feleségem szerint életmentő) tablettáimat, ez ma is így történt, miután a kifogyottak helyébe tegnap vásárolt gyógyszeres dobozokat besoroltam. A művelet során – miközben egy, a vásárláskor ért bosszantó körülményre gondoltam – hívott valaki telefonon.

Az illetőt nem zavarta, hogy a bemutatkozását követő szövege hallatán felröhögtem.

A tegnapi bosszúságom oka, hogy a gyógyszerész hiába ütütte be a gépbe az egyik receptre felírt tabletta neve helyett a vele azonos hatóanyagot tartalmazó, de olcsóbb tabletta nevét, a gép azt nem árazta be, hanem kiírta, hogy a helyettesítést jogszabály nem engedi.

Néhányszáz forint volt csupán az árkülönbség, de nem értettem a tiltást, hiszen a többi gyógyszerem esetében a receptre felírtak helyett ezúttal is megkaptam a rendszeresen vásárolt olcsóbb (és összességében több ezer forint megtakarítást eredményező) változatot.

A patikus se értette a dolgot, hiszen a tabletták hatóanyaga nem változhatott. Csak a jogszabály.
Ami pedig a reggeli telefonálót illeti, ő Korbuly Tamásként mutatkozott be, és meghívott a március 15-ei ünnepségre, amelyen – amint azt közölte velem – Orbán Viktor miniszterelnök mond majd beszédet.
A felröhögésem nem zavarta, amiként az esetleges válaszok se zavarhatják egy lejátszott hang gazdáját.

Én meg azért röhögtem fel, mert az alábbi, réges-régi vicc poénja jutott az eszembe.
Az egymással rendre vitázó és vita közben egymást olykor illetlen szavakkal illető Korbuly és Cicvarek megállapodnak, hogy a jövőben az esetleges egymást sértő, illetlen szavakat tartalmazó mondataikban a másikuk nevét is szerepeltetik.

– Korbuly, Korbuly – mondja ezt követően egy alkalommal Cicvarek –; hatkor bújj be, nyolckor bújj ki!
– Cicvarek, Cicvarek – válaszol rövid gondolkodás után Korbuly –; bémeg a k…a anyád!

Aczél Gábor

orvossag

8 hozzászólás

  • Most van, vagy nincs Kubatov-lista?

  • Kedves cikkíró!
    Velem még ilyen nem történt szerencsére,bár nem minden estben,de azért vannak hasonló hatású,de olcsóbb gyógyszerek,amit ki is használok,sőt olcsóbb (13 %kedvezményes)patikák is,kártyám is van!
    Amúgy a cikk elolvasása és főleg a holnapi (a többségnek!!!)ünnepel kapcsolatban,csak azt tudom javasolni,hogy
    indokolt…. lenne a drágább gyógyszert is megvásárolni!!!!

  • Bocs „Cikkíró” ,meg ” ünneppel” a helyes,ezt gyógyszer nélkül is tudom,csak elütöttem!
    Jobbulást kívánok!

  • Marcsikának megint nem esett le a tantusz. Aczél úr nem azon akadt ki, hogy szó nélkül megkapta a gyógyszer másfajta ólcsóbb változatát. Azon amit a gép kiírt, hogy kvázi a jogszabály. Na ja, mindenre van biztos szabály de azt honnét kell hogy tudja a gyógyszerész vagy a beteg. És akkor erre egy poén.
    Megkérdezik a vásárlót, hogy még is milyent kakál a kecske?
    Hát milyent? Bogyót.
    És a tehén?
    Lepényt.
    És mi van a jogszabály legujabb 22. paragrafusának harmadik bekezdésében?
    Nem tudom.
    Ha minden szart ismersz pont ezt az egyet nem ismered?
    Korbuly kicsoda? Valami fullajtárja Orbánnak? Amolyan rossz közönségszervező? Levagyok ebben maradva

  • Mondjuk a gyógyszer kérdésben nem csak a ható, hanem a vivőanyag sem mindegy, mivel általában a második miatt kell egy adott gyógyszerhez ragaszkodni, mert zavart okozhat.
    Bár ha a témát boncolgatjuk, akkor kicsit tovább kellett volna menni. Ugyanis már indulnia kellett volna, de ősszel indul egy számítógépes adatbázis, ahol a felírás, kiadás mellett szinte bárki hozzáférhet bárki kórtörténetéhez.
    Elvileg csak az orvos, meg a gyógyszerész, de mint tudjuk nem az orvos kezeli a rendszert, hanem az adminisztrátor. Vagyis az orvos kódja közkézen forog majd. Lehet csámcsogni, kinek mi a baja. No ez érdekesebb, mint 100 forint.

  • Avi Ben Giora
    2017 március 14
    2:41 du.
    Te mit szedsz hülyeség és helyesírás ellen?

  • Drizari
    2017 március 14
    10:24 de.
    Van, de Korbuly új szerzemény, elfelejtették átadni neki, őt meg szorította az idő.

  • Avi Ben Giora
    2017 március 14
    2:41 du.
    Állítólag rádióbemondó volt. Kellemes a hangja.