Blöff-mérkőzés március idusán

2017 március 16 8:57 de.43 hozzászólás

Nem sokkal azt követően, hogy az ország újabb öt évre megnyerte az antimatematikus pártkatonát köztársasági elnöknek, elértük március idusát. Pannónia lokálcézárja idén is igyekezett elmondani a maga színpadfoglalóját. Kicsit harsányan, kicsit zavarosan, gyakorlatilag semmit sem mondva teljesítette is Orbán ezt a penzumot. Mások meg azt, hogy fütyültek, illetve sétáltak.

Tulajdonképpen mindenki teljesítette azt, amit vállalt, és nyugodtan haza is mentek a legények. Meg a leányok. Nagyjából. Mert azért volt olyan tömegalkotó, aki kicsit túldimenzionálta a kérdést, és verekedésbe fajult. De akkor, ha abból indulunk ki, hogy tetszőleges tömegben előfordulhat néhány százaléknyi izomintelligens résztvevő, akkor ez sem nagy meglepetés. Az igazi meglepetés talán az lett volna, ha nem a semmit mondások ünnepi beszédeit, illetve akcióit hozza el az idei március. S itt akár abba is hagyhatnánk az egészet. Alkalmasint a csodavárást is. Amiben az ország azért legalább olyan jól teljesít, mint a populista ostobaságokban. Amire azért láthatóan van kereslet, és amelyről valószínűleg nem tud lemondani az a töredékeiben maszatolódó kutyulék sem, amit olykor ellenzéknek neveznek. Amely ellenzék csak olyan versenyzőt volt képes a köztársasági rajtkőhöz küldeni, akiről előre közölték, hogy esélytelen, és aki szinte minden megszólalásával azt kommunikálta, hogy tulajdonképpen nem is akar beugrani a mély vízbe. Mert az nem elég langyos, és nem elég sekély. A politikai kockázatot meg vállalja ugyebár az, akinek három anyja volt. Mert Majtényi ilyesmit nem is akart vállalni. Hogy akkor meg végül is miiért vállalta a jelöltséget? Miért és milyen alapon szólalt meg, mint jelölt? S ezt követően milyen alapon prüntyögött bármit is március 15-én? A csuda tudja. Talán még ő sem. De nincs is jelentősége.

Ahogy annak sem sok, hogy Orbán hülyeségeket beszélt. Meg aztán nem is beszélt akkora hülyeségeket. Gusztustalan, szemét üzenetet küldött az országnak, és kicsit a világnak. De a saját viszonyítási rendszerében akár még konzisztensnek is tekinthető. Ahogy az is, hogy ismét az Európai Unió megmentése jegyében kereste és találta meg az ördögöt az unióban. Mintha a saját komplexusain kívül mindenki más azzal kelne és feküdne, hogy Magyarországot el kell pusztítani. Mármint uniós szinten. Mert egyébként kár lenne elvitatni, hogy bőven lehetnek más országokban is pont olyan barmok, mint a hazai hungaristák, illetve a szélsőjobb egyéb hordalékai. Globálisan alig valószínű, hogy nagyon az ország ellen fenekednének a nemzetközi pénztőke meghatározó résztvevői. Mert azon az árfolyamon, ahova a nemzeti szabadrablás rendszere nyomta le az országot, alighanem egyszerűen megvennék. Az országot. Kilóra. S abból kiindulva, ahogy az uniós támogatások folytak el stadionisztán strómanjainak irányába, lenne is olyan ár, amin simán meg is vehetnék. Kilóra. Nem is túl drágán.

Azért persze lehet, hogy tényleg ’48-as szelek fújnak. Ha nem is Európában, hanem hazánkban. Valamint nem is annyira 1848-as, mint 1948-as szelek. Amennyiben elég erőteljesen alakul ki a diktatúra. Amúgy bolsevik módra. Mármint akkor, ha az ország képviseltségi szintjét tekintjük az országgyűlésben. Megállapítva azt, hogy a Fidesz igencsak a minoritás számszakilag többségbe konvertált hatalmát gyakorolja. Ellenségnek tekintve mindenki mást. Élővé téve a költői kérdést, hogy mi legyen azokkal, akik békétlenséget szítanak. Hatalmi pozícióból címkézve mindenkit ellenségnek, aki nem tapsol elég hangosan. Mert a nemzeti demokrácia rendszere csak orbanistákat, és honárulókat ismer. Persze azért még el lehetne mondani, hogy Orbán nem a Fidesz híveinek a miniszterelnöke, hanem a hon valamennyi lakosának. De ez aligha érdeke a politika szereplőinek. Mert akkor ugyebár jön az a faktor, hogy nem lenne elég az elutasítás. Orbán látszólagos ellenzékének sem.

Illusztráció: Floyd Mayweather

Illusztráció: Floyd Mayweather

Amelyre jelenleg pontosan ugyanúgy érvényes a felelősségpánikos önmeghatározás deficitje, mint Orbánra, és rendszerének belső kiszolgálóira. Ha ugyanis Orbánnak valós, és statisztikai manipulációk nélkül is igazolható pozitív üzenete lenne, akkor nem lenne szükség az ellenségképek gyártására. Akkor lehetne azt mondani, hogy „A”-ból elindultunk „E” felé, és „C”-nél tartunk. Nem azt kellene hangoztatni, hogy elindultunk és azért nem tartunk még a „B”-nél sem, mert a gyíkemberek, az unió, az ellenzék, a Mars bolygó küldöttsége, és a belső árulás tehet róla. Természetesen Sorossal. Abban az esetben pedig, ha nem csak őfelsége ellenzéke lenne az országban, akkor bőven túlléphetnének azon, hogy Orbánnal szemben képesek csak definiálni önnön létüket. Akkor lenne egy olyan pozitív politikai, illetve szakmai, szakpolitikai program, amit ki lehetne teríteni az asztalra. Azt kommunikálva, hogy: „B”-nél sem tartunk, de mi ezt, meg ezt, és még ezt is szeretnénk meglépni, hogy lassan azért csak eljussunk az „E” -pontba. Valójában azonban az ellenzéki öndefiníció csak, és szinte kizárólag Orbánnal szemben, és nem valami mellett képes meghatározódni. Valószínűleg legnagyobb bajba sodródva, ha a Fidesz kikerülne a képből, és egyszer csinálni kellene valamit. Nem csak ellenezni Orbán kormányát. Így aztán erős szimbiózisba szorulva a jelenlegi kormánnyal. Mely állapotában ez az ellenzék sok minden, csak nem ellenzék. A rendszer egyenrangú, a létét csak valami ellen érvényesnek érző résztvevője.

Ahogy fütyülni is el lehetett menni egy bírósági döntés értelmében. De a fütyülők is igen csak bajban lennének a válasz megkeresésekor arra a kérdésre, hogy hogyan szeretnének mást megvalósítani. Nem mintha nem lenne szükség a másra. Nem mintha nem lehetne az ahhoz vezető úthoz terveket készíteni. De elindulni nem lehet úgy előre, hogy közben állandóan visszafele néznek és mutogatnak Orbánra. Mert akkor semmivel nem lesz jobb eredménye az egésznek, mint a folyamatosan mása mutogató e’mútnyocévezésnek. Alkalmasint ezt, az előre igyekvő lépéseket felvázoló, és nem csak valami ellen irányuló törekvéseket hiányoltam kicsit. Mert persze, lehet beszélni a célokról és az nagyon szép is. Elvégre az „E” pontot agyon lehet magyarázni, és nagyon díszesnek lehet lefesteni. A festett üveggel viszont már tele a padlás.

43 hozzászólás

  • Érdekes volna megtudni, mennyien NEM hallgatták meg Majtényi és Áder beszédét, na meg az Orbánét. Nem tudom miről beszéltek. A hírekben sem olvastam el, minek? Amikor a Fidesz hivatalosan megnevezte a köztársasági elnökjelöltjét, már akkor biztos volt, hogy megválasztják. Ilyen a Fidesz parlamenti erőviszonya.

    Beszédek hallgatása helyett kirándultam. Ugyanis reggel, amikor kiléptem a kertbe és felnéztem a kék égre, a magasban egy gólyát láttam vitorlázni, talán a fészkelőhelyét szemlézte. Erről jutott az eszembe, hogy körülnézhetnék az egykori szülői fészkem környékén. Bőséges reggelizés után az autómba vágtam magam, és irány a főváros.

    Szó ami szó, ahol foghíjas telek volt, nekünk kissrácoknak grund, a helyén portaszolgálatos modern lakóház áll. Az ismerős bérházak renoválva, külsejükben új színekben pompáznak. Az egyik kimondottan meglepett, mert egy piszkosszürke, vakolathiányos épületnek ismertem, és mára a gipszszobrocskái kijavítva, a homlokzata világos okker pasztellszínben pompázik. Még a régi felirat is visszakerült az első és a második emelet közé: XY ÉS FIA. Soha nem láttam az épületen ezt a feliratot, ezért az apa nevét elfelejtettem, csak a fiáé tapadt meg bennem: FIA.

    Viszont a régi boltok közül egyet sem találtam, eltűnt a sarki fűszeres éppen úgy, mint a csemege bolt, meg a tejes, és a hentesüzlet helyén valamiféle ingatlanközvetítő iroda hirdeti magát. A trafik is bezárt, a helyén nem működik „nemzeti dohánybolt”. Az utcai lejáratú pincében nem árulnak ma már tűzifát és brikettet, vasajtaján rozsdás lakat, a valamikori bútorasztalosműhely is megszűnt, most ott egy zöldséges árulja portékáit, érdekes mód nyitva volt.

    Hanem a parkolás! Az egyirányúsított utcában a volt „lakóházamtól” nem messze éppen hogy találtam egy autónyi helyet, s épp mikor leparkoltam, a járdán egy fiatalember szedte nejlonzacsekba kutyusa termését. Autómból kiszállva elsőre amit megállapítottam, sokkal szűkebb lett az utca, a járda is, a három és négyemeletes bérházak meg alacsonyabbak. És ami még föltűnt: a csönd. Anno régen, ezen a kora délutánon, mindenhonnan lehetett hallani a Kossuth rádió hangját: jó ebédhez szólt a nóta. Idegenül éreztem magam gyerekkorom helyszínén. Talán, ha öt percet időztem, sorra nézve a házak ablakait, amik mögött egy-egy osztálytárs, vagy cimbora lakott, vissza beültem az autómba, s elindultam lakom felé, ahol kora reggel a magasban gólyát láttam vitorlázni.

  • Christopher Adam

    Drizari,

    én sem hallgattam meg a beszédeket. Utólag olvastam rólunk, de most már egyszerűen elfogyott a türelmem a magyar politikai beszédekkel, a magyar politikusok televíziós interjúival, stb. Az ATV-n már legalább egy éve nem nézek meg egyetlen interjút sem politikussal és a többi TV-n sem. Van ennél értelmesebb időtöltés.

  • Nem mintha egyetértenék Orbánnal, de a nemzetközi tőkét valószínűleg tökre nem érdekli, hogy mi van a magyar emberekkel.

    Az nem normális dolog, hogy itt a célközönség nyíltan a kormány szavazóbázisa, őket mozgósítják az unalomig ismert szóvirágok. De hozzátenném, hogy az egész magyarságban erős hívószavak az „erős ország”, a „külső ellenség”, és ezen az ellenzék is elgondolkodhatna, hogy miért. És jó ötlet-e csípőből lehülyézni, amit Orbán mond? Amúgy a fanatikus híveket leginkább az hozta lázba az ünnep előtt, hogy a Juhászék fütyülni fognak, tehát ami tavaly még jó buli volt, az mára kissé kontraproduktív.

  • Christopher Adam
    2017 március 16
    10:40 de.

    Én csak utólag szoktam az ünnepi műsorokat megnézni. De nálam pont fordítva van, mint nálad. Engem pont azért kezdett érdekelni, mert a ballib ellenzék menetrendszerűen óbégatni kezd, ha Orbán kinyitja a száját!:) És kíváncsi lettem, mi olyan szörnyű ezekben a beszédekben?

    Sok bennük a túlzás, de valójában olyan problémákra tapint rá Orbán, amik tényleg érintik a legtöbb magyart.

  • Pedig Majtényiét érdemes lett volna…

  • Sem a cikkben, sem a hozzászólásokban nem olvasni az ünnepély eredetéről, 1848 március 15-ről.
    Igen jellemző a mai korra a magyaroknál.
    Én még mindig emlékszem, bár Rákosi Mátyás volt a kormányon, az akkori ünnepélyre.
    Nagyon szomorú ez a mai lelkület, ebből látszik, az elmúlt 60 év káros befolyása.

  • falusi,

    talán megmozgat tömegeket a változtatáshoz? Tényleg nem tudom, miket mondott, de azt hiszem, mondhatott bármit, jövőre változást nem hoz.

    Az „ünnepi” fotókat nézegetve hiányolom a fiatalok tömegét, akiket majd biztosan látok a Sziget-rendezvényen, hiszen valamelyik nap föllép Rita Ora! 🙂

  • Majtényi egy sértődött ember ,ezt a fiút az országban nem ismerik,mire fel akkor abba a pozícióba????
    Csak azért mert a mostani ellenzék hangjait adta elő? vagy miért is ? Nem tudom.
    Az a jó a magyarokban , hogy nekik soha senki nem jó!
    Erőlködnek itt egyesek,hogy a nép válassza az államfőt ,mert akkor ő fogja képviselni a népet. Csak ez nem így van.
    A nép minden piti dolgot számon kérne tőle és amikor nem javította az életminőségét akkor legyintene egyet,hogy ez sem különb!Vagy hogy mindent végre tudjon hajtani amit tőle akarnak — akkor meg túlhatalomba kellene kerülnie!!!
    Az elnöknek nincs jogköre,hatalma! Akkor meg minek kellene a népnek választani? Ha nagyobb hatalma lenne ?! Akkor mindenki szidná,hogy vissza él hatalmával-vagy egyebek miatt!
    Először azt kellene eldönteni milyen hatalommal akarjuk felruházni ezt a pozíciót és ahhoz képest meghatározni a megválasztás módját!De hát ebben nem mi döntünk : a nép : —hanem a pártok!
    Ezek pont olyan ,mint az összes többi kérdés : semmiben nem értünk egyet !Előre a teljes nem egyetértésért!Hátha akkor egyetértenénk! Addig marad a marakodás!
    A politikus–mint emberfaj- olyan mint a szélkakas a kémény tetején. Mindig abba az irányba fordul , emerre kell! mindig azt mondja amit kell! És mindebből jól él!
    Egyébként a cikkíró hosszúra sikeredett elmélkedése eléggé zavaros lett,nagyon elméleti embernek kell lenni aki mindent megértett belőle!
    Politikusi üdvözlettel!

  • falusi
    2017 március 16
    11:03 de.

    Majtényi egy puha antipolitikus. A kiállása azonos a zselatinhabball. Amellett, hogy ő is reklamálta meg már az ellenzék teszetoszaságát úgy, hogy amikor ott volt a tüntetés színpadán akkor pont ugyanolyan tezetosza vizesnyolcas volt.

  • Orbán megfelelési kényszere néha már röhejes. Rendőrei intézkedtek egy 74 éves úrral szemben, aki képes volt gárdamellényben hallgatni Vona Gábor ünnepi beszédét, és valószínű, hogy törekedett az alakzatban állást is megvalósítani, amivel félelmet ébreszthetett volna egy direkt arra sétáló bér-rettegőben.
    Mondjuk, mi köszönettel tartozunk ezért, mert a komment-folyamokat olvasva pezseg a rokonszenv a bácsika irányába.
    ……..
    http://hvg.hu/itthon/20170315_feljelentettek_a_gardaegyenruhas_unneplot

  • Andy Mage
    2017 március 16
    2:34 du.
    Ezek szerint tesem hallgattad meg Majtényi parlamenti beszédét a köztársasági elnöki szavazás előtt.. Kár.
    Szvsz ennyire választékosan még nem küldte el a jelenlegi kormányt senki a robogó kismalac kunkori farkára..

  • charlie!

    Ebben nincs igazad,az öreg kissé megzakkant…..a gárdamellény ugyanúgy tiltott,mint a vörös csillag,mindkettő elítélendő,de ugye Vonáról már ne is beszéljünk!!!

  • falusi,

    Természetesen kockázat nélkül. Természetesen úgy, hogy előtte folyamatosan azt kommunikálta, hogy
    1. esélytelen.
    2. tulajdonképpen nem is akar KE lenni

    Jó, elküldte. Eredmény? Ja, semmi. Majtényit akkor ezennel túl is tárgyaltuk azt hiszem.

  • Marcsi, ezek a rendőrök inkább pl. a szigetszentmiklósi Pokol hegyen emberkednének. Persze oda a lábukat nem merik betenni, pedig a valós rettegés nagyságrendekkel nagyobb.

  • Kalocsai Miklós

    Mindenki, minden beszédből azt hall ki, amit akar, amilyen szűrő van a dobhártyája és az agya között. Még az is aki nem nem hallgatta. Azt azért nem nehéz megérteni,hogy Orbán beszédeit áthatja a harc, a küzdelem a világgal, az Únióval, a másképp gondolkodókkal, de főleg saját magával. Ahhoz sem kell sokat erőlködni, hogy Majtényi beszéde arról szólt, hogy a márciusi ifjak követelései újra aktuálissá váltak. Azért, mert nem vetekedett Kossuth szónaklataival, még érthető volt. Az pedig különösen szép gesztus ahogyan megemlítette az egészségügyért kiálló nővért, a tömeg nagy tetszésére. Egyébként rendőrségi adatok szerint is több mint 20000-ren voltunk.

  • Andy Mage
    2017 március 16
    5:46 du.

    Te mit akartál volna?

  • 1. Érteni kezdem Bokros múltkori szelíd kérését, hogy legalább a „baráti sajtó legyen kíméletesebb az ellenzékhez”. Én beérném azzal is, hogy ha tárgyilagosabb lenne.
    Nincs se kedvem, se időm előbogarászni a korábbi elnökválasztás „baráti” visszhangjait, de ugyanezekkel a szavakkal – gyáva, kollaboráns stb. – ítélték el az ellenzéket, amikor nem állított jelöltet a posztra.
    Az meg szimpla hazugság, hogy nincs program. Minden ellenzéki pártnak van ilyenje, az egyiknek részletesebb (Jobbik), a másiknak „ajánlat” címmel szereplő (DK), jelezve, hogy várja az észrevételeket, amelyek alapján akár módosíthatók is elképzelései a választási kampányig. Kizárólag a ma kormányzó pártoknak nincs programjuk.
    Ja, hogy van, aki csak ír, de nem olvas?
    Majtényi szavakész jogászember. Nem valószínű, hogy kormányfőnek beválna – önismeretére vall, hogy nem ambicionál ilyen jelöltséget. Viszont nagyon világosan, érthetően beszélt a jogállam fontosságáról, ezt a lehetőséget nem lett volna jó kihagyni.
    HL! Nem az a baj, hogy a kormányfő ne vetne föl valós problémát. Az általa forszírozott megoldások az életveszélyesek.
    Adam és többek! E beszédeket azért érdemes figyelemmel kísérni, mert a pl. a mai első szolga ezekben érzékelteti a várható trendeket, mivel a kormánypártoknak nincs programjuk. (Akárcsak valaha, amikor a pártfőtitkárok beszédeiből igyekeztek kihüvelyezni, hogy mi várható.) Azok egy személybe bekötve működnek. 15-én az volt a feltűnő, hogy a szokásos külföldi ellenségek mellett nagyobb – és erőszakosabb kifejezésekkel illetett – hangsúlyt kapott a „belső álomgyilkosok” elleni küzdelem. Azt javaslom, olvasd, ne hallgasd ezeket: gyorsabb is, és vissza is lehet nézni: jól látom?

  • Almási Alma
    2017 március 17
    5:42 de.

    Mit szerettem volna?
    Nos.

    1. Olyan jelöltet, aki nyerni akar. Ettől még nem biztos, hogy megválasztják. De ha valaki úgy száll be a versenybe, hogy „esélytelen vagyok, és bocs, hogy mégis itt vagyok”, majd folyamatosan és előre megmagyarázza, hogy miért nem akar nyerni, az ne is induljon.
    Egy úszóversenyen is legalább illik beugrani a rajtkőről, és végigkapálódzani a távot. Ha valaki fel sem álla rajtköre, majd megmagyarázza, hogy kár is lenne beugrani a vízbe azt ne nevezzék.

    2. Olyan jelöltet, aki hitelesen képes képviselni azt, amit mond. Majtényi elhiszem, hogy remek szónok, de ez a Majtényi részese volt annak is, amikor a még tenni akaró és hajlandó tömeget fegyelmezetten hazazavarta az Operaház elől. Ergo, amikor kockázat nélküli a mecs, akkor jól megmondja, de amikor tenni, vezetni kellett/lehetett volna, akkor kushadt és lapult.

    3. Olyan KE-t, akit közvetlenül választanak, és nem a parlamenti pártmutyi eredményeként kerül a bársonyszékbe. Akármelyik oldalról. S teljesen felesleges az egy szem Göncz Árpáddal érvelni ez ellen. Ő volt a kisebbség. A tutyimutyizmus bajnokából messze nem nézem ki azt a kvalitást. Ahogy A Göncz-öt követő elnökök egyike nagyobb lapát sz..r volt, mint a másik.

  • talalom
    2017 március 17
    10:30 de.

    Megpróbállak magyarról magyarra fordítani.

    „Az meg szimpla hazugság, hogy nincs program. Minden ellenzéki pártnak van ilyenje, az egyiknek részletesebb (Jobbik), a másiknak “ajánlat” címmel szereplő (DK), jelezve, hogy várja az észrevételeket, amelyek alapján akár módosíthatók is elképzelései a választási kampányig. ”
    Magyarul: nincs.
    Az ide hozzátok az ötleteiteket és majd abból megalkotom a magamét az legfeljebb vázlat és nem program.

    „Majtényi szavakész jogászember. Nem valószínű, hogy kormányfőnek beválna – önismeretére vall, hogy nem ambicionál ilyen jelöltséget. ”

    Magyarul egy tutymutyi hablatybajnok. Cifra szószűrben, de nagy átveréssel. Ha nem is akarta, miért vállalta a jelöltséget? Ha elvállalta, akkor viszont úgy, hogy nem is ambicionálta, átverte a támogatóit. S ő számodra a hitelesség bajnoka?

    „Viszont nagyon világosan, érthetően beszélt a jogállam fontosságáról, ezt a lehetőséget nem lett volna jó kihagyni.”
    A magam részéről a jogállamot ambicionálnám. Nem egy kiváló jogász-rizsát arról, hogy milyen szép is lenne. De látom: Téged tökéletesen kielégít az, ha beszélnek szépen valamiről, ami szívednek kedves. A hitelsség, és a tett nem is olyan fontos. Mint amikor a pártfőtitkár mondta meg, hogy a krumplileves legyen krumplileves.

  • kedves Andy Mage!

    Olyan, hogy közvetlen elnökválasztás, egyelőre nincs, majd talán csak akkor, ha Orbán Viktor ERŐS elnök akar lenni…

    Fidesz többség esetén nyilvánvalóan a fidesz jelölt győz, ezt mindenki tudja, Majtényi sem hülye.

    Azonban azzal, hogy Majtényi egyáltalán jelölt lehetett (a parlamenti ellenzéki pártok melléálltak), hogy március 15-én 20 ezer ember elment a hívására, megmutatta, hogy van még esély Orbán ellenében.

  • Almási Alma
    2017 március 18
    12:04 de.

    Kedves Alma,
    Az utolsók közt leszek, aki elvonja a jogát a csodavárásra. Már ami azt illeti, hogy hite szerint egy parlamenti szóhalmaztól leváltódik Orbán.

    „Majtényi sem hülye.”
    Egy szóval sem állítottam, hogy hülye. Hiteltelen és gyenge opportunista. De egy nem mondtam, hogy hülye. Egy versenyben lehet emelt fővel veszteni. De amit csinált az olyan, mint amikor a diák átdorbézolja az éjszakát, majd a vizsgán visszaadja a tételt. A jegye elégtelen. Ugyanúgy elégtelen, mint annak a diáknak, aki lelkiismeretesen beleteszi a vizsgába, amilyen van. Készül, tételt húz, megpróbálja, de nem jön ki belőle több.
    A vizsgán az utóbbi is megbukik, de micsoda különbség!!!!
    Az utóbbival bármikor hajlandó vagyok utána átdumálni, hiy mit rontott, hogy lenne képes jobbat kihozni a maga akár szerény képességeiből. Az előbbit megvetem. Akármilyen okos és tehetséges, mert emberileg bukott meg.
    Egy emberileg hiteltelen puha figurát köszi, de nem szeretnék KE-nek. akármilyen okos, miközben nyomorog egy íróasztalintézet vezetőségi tagjaként.

    Áder egy csapnivaló pártkatona, de Majtényi……
    Egy kicsit visszahozott volna akkor, ha szájára veszi a közvetlen demokráciát, és KE-választást. De így….
    Elmondott egy sehova nem vezető monológot, amitől most sokan úgy érzik, hogy „na most megmondta”. Kis lokálkatarzisuk csúcsán még csettintenek is. Aztán minden marad , ahogy volt. S ami alapvetően Majtényinek, és az egész ellenzéki társaságnak is tökéletesen megfelel.

  • kedves Andy Mage!

    Olvas ön Fekete Istvánt?
    Van egy novellája, amelyben egy romos Balaton melletti várkastély elalszik, és megjelenik álmában a lovag, akinek elpanaszolja a bánatát, hogy az öbölben nincs nád, pedig az mindenkinek jó lenne… A lovag azt mondja biztatóan: ZÖRGESSETEK!!!

    A várkastély felébred, és nem ért semmit, de ZÖRGET…

    Hát Majtényi az én felfogásom szerint nem tökéletes, de zörget.. De ha maga Pallasz Athénére várakozik, aki majd egyszer felnőtten, teljes fegyverzetben pattan ki Zeusz agyából, az is jó… És legalább akkora csoda lesz, mint aminek a várásával megvádolt engem… 😀

  • Almási Alma
    2017 március 18
    8:50 de.

    Nem. Pallasz Athéné várhat, és elég ha a bölcsessége jelenik meg egyelőre. bban, hogy nem csak valami ellen tud megszólalni, és nem üres szóvirágokat hinteni felelősségvállalás nélkül.

    Vagy ha tetszik egy hiteles Zöld Lovaggal is beérem. Csak ne akarjon másnak látszani, mint ami, és merjen rügyet fakasztani. Nem csak beszélni arról, hogy milyen szép is lenne, ha rügyezne valami.

  • Andy’ Van egy rossz hírem. A demokrácia nem az, amikor Neked van igazad, és az sem, amikor nekem. Inkább olyasmi, hogy vitázunk, aztán figyelembe véve egymás érveit döntünk. Végiggondoljuk egymás érveit (a tutyimutyi meg a hiteltelen nem érv), megnézzük, hogy hogyan működött a javaslatod másutt, máskor és megegyezünk. De lehet úgy is, hogy sokkal erősebb vagy nálam, ezért bekötöd a számat, meg a füleimet is, hogy mást se halljak, csak a Te erődet érezzem.
    A ma uralgók jó érzékkel játszanak rá arra, hogy az emberek többsége (nemcsak itthon) a jogállamot „szóvirágnak hiszik, és képtelenek felfogni, hogy a törvényhozás a mindennapi életük kereteit határozza meg. Ezért fontos a parlament, amit a mai kormányfő szívesen aláz azzal, hogy „terméketlen viták” terepe. Ez azt jelenti: azt szeretné, hogy nemcsak a kormánya, hanem mindenki az ő vízióit támogassa. (A pártjában is évekbe tellett, mire kiválogatta a jelöltjeit – személyesen!) Az is nehezen érthető talán, hogy a felelősség a státusszal jár: Aki igyekszik elnyerni egy státuszt, az csak azt tudja elmondani, mit csinálna másképp. (Erről is beszélt Majtényi.)

  • talalom
    2017 március 17
    10:30 de.

    Én nem tüzelnék csípőből Orbán megoldásaira, mert ez nem elvi kérdés, lehet jó ötlete is. Nagyobb baj, hogy O. az illiberális demokráciában hisz.

  • talalom
    2017 március 18
    1:26 du.

    Remélem azért legalább egy kicsit Te is érzed, hogy mellébeszélsz és terelsz.
    A jogállam valóban nem szóvirág.
    De az szóvirág, ha valaki csak beszél róla és meg sem próbál lépni az irányába.
    Ha megpróbál, még félreállíthatják, lelőhetik, legyőzhetik, mást választhatnak. Ám elmondhatja: megtettem, ami tőlem telt, és erre futotta.
    Hiteltelen tutyimutyivá nem ez teszi.
    Ám az igen, ha semmit nem tesz azon kívül, mintsem szóvirágokkal hinti tele az étert. Ha valójában nem áll bele a helyzetbe. Ha meg sem próbál nyerni. Ha meg sem próbál lépni. Ha ott van a rajtkő mellett és megmagyarázza, hogy úgysem nyerhet, meg amúgy is hideg a víz.

    Majtényit ez teszi hiteltelenné a jelen helyzetben. S az isten mentse meg az országot egy olyan köztársasági elnöktől, aki szóvirágok jogi csavarjai mögé bújva teszi a semmit. Semmivel nem kevésbé álságos az ilyen elnök, mint azok a pártkatonák, akik Göncz óta alázzák azt a posztot.

    Amellett köszönöm kis kioktatásodat a demokráciáról. Fentebb írtam: a közvetlenül választott KE lenne számomra a szimpatikusabb megoldás. Ezt demokratikusabbnak érzem, mint a jelenlegi pártmutyikat. Akár Majtényivel, akár nélküle. Még akkor is, ha még akkor is nyerhetünk egy balfék, demagóg ökröt.

    Írod volt:
    „Ezért fontos a parlament, amit a mai kormányfő szívesen aláz azzal, hogy “terméketlen viták” terepe.”
    S ebben, bár a fenének sem hiányzik Orbánia, de Orbánnak sajnos igaza van. Ha nem is úgy, ahogy szerintem értette. A törvényhozás, hála az ellenzéknek valóban a terméketlen viták terepe. Mert minden olyan vita terméketlen, amikor a nyers obstrukción kívül igen szerény azon pontok száma, ami mellett tudna a jelen ellenzék érvelni.

  • ajaj, Andy Mage…
    Majtényi – akinek esélye se volt, minek szórja a szóvirágokat… Rendben. De az ellenzék, akinek esélye sincs, az meg szórja (nyers obstrukción kívül)?

    Ez ám a pozitív hozzáállás, de legalább nem logikus, igaz?…

  • HL. Nem tüzelek csípőből, meg sehogysem a jelenlegi első szolga megoldásaira, mert eddig nem volt szó ilyesmikről, de tessék egy példa. Amellett, hogy minden döntésed az elveidből következik. A példa: ha valaki úgy gondolja, hogy a sport, a mozgás értelme a test egészségének megőrzése, az tornatermeket, sportpályákat, uszodákat épít minden nagyobb faluba, iskolához. Ha úgy gondolja,hogy a sport értelme a villogó fityegőkkel való kérkedés, akkor megalomán stadionokra, komplexumokra (majdnem azt írtam komplexusokra) költi a közös pénzünket.
    Andy. Örülök, hogy felismerted: Neked pompásan megfelel Orbánia.Bár nem kerekedik ki semmilyen kép arról, hogy ha nem, akkor mi más?

  • Almási Alma
    2017 március 18
    3:15 du.

    Kedves Alma,
    Mintha nem egészen azt írtam volna, mint amire hivatkozol 🙂
    Valójában ezt írtam:
    „Mert minden olyan vita terméketlen, amikor a nyers obstrukción kívül igen szerény azon pontok száma, ami mellett tudna a jelen ellenzék érvelni.”

    Nem volna kedved akkor ennek fényében újra nekiugrani?
    Köszi.

  • talalom
    2017 március 18
    3:42 du.

    Véled is inkább abban maradnék, hogy szívesen megvitatom az érveidet, ha arra fogsz hivatkozni és azzal vitázni, amit írtam. Nem pedig arról és azzal, amit Te állítasz, hogy írtam.
    Mert természetesen azt nem írtam, hogy stadioniztán jó. De ettől még simán lehet opportunista átverés az, amit Majtényi csinált, és még ennek félreértése sem menti fel az ellenzéket a valós program hiányáért. Az utóbbit az sem menti, hogy Orbánnak is csak egy programja van. Minden pénzt neki.
    S mint ahogy másutt írtam: a mondjatok okosakat és majd abból összeguberálok egy programot az nem program. Pontosabban majd lesz. De most ettől még nincs.
    Valamint egy kormányváltásra készülő pártnak egy egységes a kormányzás valamennyi szegmensét lefedő programjának kellene lennie. A választások előtt egy évvel már mindenképpen.
    Úgyhogy visszatérve az elejére.
    Azzal, hogy te azt gondolod, hogy én azt gondolom, amit szerinted te gondolsz nem igazán lehet mit kezdeni. Köszönöm, ha megtisztelsz azzal, hogy copy/paste kimásolod, ami szerinted vitatható a szövegemből és a szövegkörnyezetével együtt értelmezve, érvekkel cáfolod adott esetben.

  • ajaj, Andy Mage…
    Ha félreértelmeztem, sebaj, több is veszett Mohácsnál…

    Méláztam, vajon milyen állításaival vitatkozzunk, talalom, meg én?
    Azzal, hogy
    „semmi sem egyenes, minden srég,
    rossz az egész mindenség…”

    ????

  • Andy mage…
    annyira utálom, hogy folyton helyre kell igazítanom valakit, de maga ezt írta:
    „de Orbánnak sajnos igaza van. Ha nem is úgy, ahogy szerintem értette. A törvényhozás, HÁLA AZ ELLENZÉKNEK valóban a terméketlen viták terepe. Mert minden olyan vita terméketlen, amikor a nyers obstrukción kívül igen szerény azon pontok száma, ami mellett tudna a jelen ellenzék érvelni.”

    Vagyis mindennek az ellenzék az oka, és ORBÁNNAK (hál’isten) IGAZA VAN.

    Tyuhéj… Egyéb kérés, panasz? 😀

  • Úgy tudom, Majtényi Sólyom László veje.
    Cáfolná vagy megerősítené valaki?

  • Orsós Elemér

    utas
    2017 március 19
    2:18 du.
    Számít ez valamit, és ha igen akkor az jó vagy rossz hír a pékeknek, mert ehhez fogják a kenyér árát igazítani?

  • Almási Alma
    2017 március 19
    9:54 de.

    Az idézet pontos, az elemzés is nagyjából.
    Igen. Orbánról az az ellenzék, amelyik terméketlen opbstrukciót folytat valós célként a képviselői fizetést kergetve, de valós programok nélkül, erőteljesen tehet Orbán hatalmának stabilitásáról.

    Magam ezt írtam: „Orbánnak _sajnos_ igaza van. Ha nem is úgy, ahogy szerintem értette. ”
    Ha ön szerint, „és ORBÁNNAK (hál’isten) IGAZA VAN.” akkor ezt coming outnak tekintem az ön részéről, mint Orbán egyik leghűbb csodálójától.

  • Andy Mage
    2017 március 20
    7:52 du.

    😀 😀

    Maga is blöffmérkőzést vív, kedves Andy?
    Tegye. Nélkülem.

  • SchumackerLady

    Itt többen tévesen arra utalnak, hogy Majtényi mint miniszterelnök-jelölt állította, hogy nincs esélye… Nem!

    Majtényi aspiráns államelnökként [köztársaság hiányában, kvázi köztársasági elnökként] jelentkezett be, akit láthattuk, nem a nép közvetlenül, hanem az úgynevezett parlamenti többség „választhat” meg.
    Ő, aki alkotmányjogász jogtudós, tisztán világosan látta, hogy ilyen körülmények között lehetetlen, a megválasztása. Ugyanakkor a népnek mégis szüksége van végre egy reményteljes demokratikus jelölt megmutatkozására. És jól gondolta.

    Az, hogy a nemis-oly-bamaba*, mint amilyennek látszik csornai Bronsont választja a fid-SS Puccs-Kapelle, az teljesen nyilvánvaló volt már az első perctől kezdve, mely hendikepjét Ő kiváló szónokként, szónoki fogásként arra használta fel, hogy az így, nem az ő hibájából adódó saját hátrányára egy plusz felkiáltójelet téve, méginkább kihangsúlyozta Orbanisztán, mint az autoriter önkény csimborasszója tarthatatlanságát, és a köztársaság visszaállításának a feltétlen szükségességét.

    Véleményem szerint, Majtényi László a mai körülmények között igenis egy Kossuth formátumú államférfi típusa, akiben bíznunk kell…
    ˙

    .
    *…hogy Áder nem is oly bamba, mint amilyennek látszik, csak az az egy bizonyítja, hogy a kettővel ezelőtti köztársasági-elnök [á’lá fid-SS Sólyom] választáson még, mint Orbanini bajtársa és fid-SS frakcióvezető a titkos szavazást a szvazófülkébe is behatolva, fotózva, stb. mindenegyes f SS képviselő szavazólapját személyesen l e c s e k k o l t a , mielőtt azt még az urnába dobhatták volna… Hát ez az ismét megválasztott, jelenlegi államelnökünk erkölcsi alapállása… – Kutyából nem lesz szalonna.

  • SchumackerLady

    Csak nem azt állítod, hogy jégenkikiáltott Áder, Államállnokunk egy közönséges, antidemokratikus csaló… ?

    .

  • SchumackerLady

    Voronyezs! 5:31

    De igen. A tények erre mutatnak.

    .

  • SchumackerLady

    Még annyit Voronyezsnek, hogy Csornai Sarlesz az így lecsekkolt szavazólapokat, ha rájött, hogy birtokosa úgymond átszavazott, rontottá mínősíttette, és a helyette kért újat újra kitöltette vele. – A demokrata. És még ez lehetett képviselő az EU-ban 🙁

    A sajtónak kurtán csak úgy nyilatkozott ez a demokrata lepublikált állnok – illetve elnök – hogy az átszavazókat – jó parasztos hasonlattal élve – ezentúl egyszerűen csak „vakondokoknak” fogják hívni…

    .

  • SchumackerLady

    helyesbítés: Csornay Sarles Brunzon

  • Schumacker Lady!

    Na igen, de fidSS-esek legalább így megtanulták, hogy mi az a pártfegyelem, szemben a MSZP-és ellenzékkel, amely folytonos „kifelé beszélésével” önmaga ellenzékét adja…

    .

  • ˙

    Csornai Sarles Brunzon (alias John Ader) beváltotta a Führer hozzá fűzött reményeit, akárcsak lemondott elődje, Paul Smitt, ő is mindent aláír. Így írta alá a LEX-CEU-t is.
    Hiába Jani is csak egy fid-SS kollegista légiós…

    .