Baj-e, ha Gyurcsány sok adót fizet?

2017 március 21 9:40 de.25 hozzászólás

Lehet azon vitatkozni, hogy a blogok mennyire részei a médiának, és mennyire nem. Most minden esetre a Kettősmércén felbukkant egy írás arról, hogy szerintük Gyurcsány Ferenc az öntökön-rúgás sportjának hódolt egy, az ATV-n tett kijelentéssel. Ami alapján Gyurcsány több adót fizetett be, mint Botka leendő fizetése.

Most tekintsünk el attól, hogy a szövegkörnyezetből kiragadott mondatok a kiragadót is hátsón billenthetik. Ahogy attól is, hogy hány napos késedelemmel érezték elemzésre méltónak az adott mondatot. Tudomásul vehetjük azt is, hogy Gyurcsány sokaknak csípi a szemét. Orbánnak szinte szabályos Gyurcsány-fóbiája is lehet. Az ellenzékinek nevezett egyletcsoportban sem ő a legnépszerűbb. Ennek olykor hangot is adnak. Ahogy emlékezhetünk arra, amikor Juhász Péter ennek „örömére” hosszú ideig meggátolta a közös ellenzéki fellépést a beköszönésekor előadott zsigeri ellenérzésével. Alkalmasint ez az ex-millás politikus totális politikai analfabetizmusát is jelenthette, de ettől még joga volt, és természetesen maradt is, nem szeretni a DK elnökét. Ahogy mindenki másnak is adott ez a joga. Még egy blog szerzőjének is.

Azért persze nem ártana elgondolkodni azon a kiragadott kijelentésen amit idéznek. Eszerint azt mondta a volt miniszterelnök, hogy „csak az idei évben 460 millió forint adót fizettem be”. Hozzá téve, hogy „több adót fizettem be idén, mint amit Botka László egész életében keresni fog”. Mely kijelentések kétségtelenül alkalmatlanok arra, hogy baloldali populizmusal vádolják meg Gyurcsány Ferencet. Miközben az adó összegszerű értéke nyilván ellenőrizhető, ha szükséges. Ezen kár vitázni. Az meg, hogy Botka mennyi idő alatt fog ennyi pénzt keresni, nyilván egy pillanatnyi becslés kérdése. Akár igaz is lehet. Azért innen, párhuzamként, eljutni a Lázár-féle kijelentéshez, ami alapján mindenki annyit ér, amennyije van, elég csavaros gondolkodásra vall. De miért ne lenne joga ehhez bárkinek? Természetesen van. Akkor is, ha személy szerint sántító hasonlatnak érzem. Mert az említett mondatoknak ennél sokkal egyszerűbb üzenete is lehet.

Különösen azért, mert Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként sem túl sok tiszteletdíjat vett fel. S ez akkor is igaz, ha a vállalkozói létének kezdeteibe a Fidesz és a többi haragos előszeretettel imád belekötni. Mert mindezek dacára a miniszterelnöki mandátumára mindenképpen elmondható: nem arra az időszakra esik sem a saját, sem a strómanok és haverok eredeti tőkefelhalmozása. Így az említett mondatoknak lehet egy nagyon egyszerű, és tényszerű üzenete is. Az, hogy a szabadrablás jogi hátterének megteremtése nem létkérdés számára. Mert nem szükséges a közös pénz átirányítása ahhoz, hogy anyagi stabilitásban legyen része. S azt, hogy egy politikusnak stabil egzisztenciája van, és emiatt nem létkérdés számára a lenyúlás, a kisebb tragédiák egyikeként tudom kezelni.

Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc

Akkor is, ha ez tényleg nem egy baloldali populistától elvárható mondatpár. Azonban éppen Botka volt az, aki a DK-t besorolta korábban a liberális kispártok közé. Annak kapcsán, hogy még véletlenül se kelljen a DK irányából érkezett választási ajánlattal foglalkozni. Egyébként, eltekintve attól, hogy Botka részéről mennyire célszerű a politikai elhatárolódás, ez a kijelentése valószínűleg nem is annyira sértő, mint amilyennek esetleg szánta. Elvégre egy párt támogatottsága mérhető. A DK támogatottsága is. Ennek alapján kis pártnak lenni lehet akár tény kérdése is. Ahogy nagy pártnak lenni is lehet tény kérdése. S igazán kár lenne elvonni Botka jogát, hogy az országgyűlés négyötödének várományosaként közvélemény-kutatható pártja magasából ne is lássa a DK-t. Mert mi más üzenete lehetne egy ugyanolyan eleve elutasításnak, aminek nem kis része lehetett a 2014-ben begyűjtött zakóban. Miközben liberálisnak lenni sem igazán sértés.

Ha a liberalizmust a klasszikus értelmében kezeljük, akkor kifejezetten egy humanista álláspont mindenkinek biztosítani azt a maximális jog-halmazt, amit kizárólag a másik ember vele egyenértékű jogai korlátoznak. Minden esetre kevésbé zavaró, mint a másikban legyőzendő, netán megvetett ellenséget látó populizmus. Lett légyen az akár jobb-, akár baloldali. Miközben annak a legfőbb ideje lenne, ha az MSZP a politikai csapongások kora után tényleg letenne egy valósan baloldali, könnyen kommunikálható, és kormányzási alapnak tekinthető programot. Aztán persze jó lenne, ha tárgyalásra képes és hajlandó emberekkel összeülne egy épeszű ellenzéki kerekasztal. ahol nem az a téma, hogy ki kivel nem tárgyal a semmiről, hanem az, hogy miként lehetne egy koalíciós árnyékkormányt felállítani. Ez 2012-2013 környékén nagyon nem jött össze. Nem kellene sok hozzá. Pusztán tudomásul kellene venni, hogy a pártoknak az a vezetője, akit a tagságuk megválaszt, és a választásokon pártok vesznek részt. Lehet, hogy meg kellene próbálni. S még az is lehet, hogy egyszer, a büdös életben, sikerülne.

25 hozzászólás

  • nem kell, sőt nincs is mit, szeretni Gy-n, de tény, hogy ebben az országban nem az a f.. gyerek (c/o Orbán), aki sok adót fizet, hanem aki sok adót csal el! =))

  • 2018-ra sem fog sikerülni összefogni, ez már látszik. A kérdés inkább az, hogy a választópolgár átlátja-e ezt, és ezek után önként és dalolva összefog, vagy szétszavaz…

  • Mosolyogtató a magyar gazdagok vagyonának nagysága, még Mészáros Lőrincé is. A felhalmozás időszakában járnak, talán egyedül a bankvezér Csányi Sándor vásárolt (építtetett?) egy automata fejőgéppel fölszerelt tehéntelepet, de mintha kapott volna hozzá 3 milliárd forint banki hitelt.

    Sehol senki egy valamirevaló ipari termelőberuházással, mondjuk ahol számítógép vezérelte szerszámgépeket gyártanak, vagy mondjuk hipermarketekbe önkiszolgáló pénztárgépeket, esetleg fogvájót vagy krumplinyomót.

    Amit Botka javasol, attól biztosan nem fog emelkedni az életszínvonal, és az nem volna több néhány száz magyar gazdagnak gondolt orra alá való borstörésnél.

    Ja, és Gyurcsány előtt ott volt a lehetőség, hogy az ország gazdaságát a fejlődés irányába mozdítsa, de helyette Őszödön beszédet tartott, ahol igazat mondott.

  • Turóczi Béla

    Nem kedvencem Gyurcsány. De: ő az egyetlen, akitől a Viktátornak hasmenése van. Igyekeztek is már vagy 10 éve amortizálni. Az meg mosolyogtató, hogy olyanok (pl. momentumos gyerekek), akik tíz-tizenöt évvel ezelőtt pelenkások voltak, felülnek a fideszes szövegnek.(Ezzel együtt ügyes gyerekeknek tartom őket, de félő, hogy másik tíz év után ők is orbanizálódnak. A hatalom birtoklása fertőző.) És persze a sok „okos” ellenzéki/álellenzéki is a fideszes gyurcsányozást szajkózza. Helyette, szerintem, Ferencet az első sorba kellene tolni (mögötte persze lehetne dolgozni). Így Orbánék kénytelenek volnának az össztüzet ráborítani, és nem ők etetnék a népet és a balpék ellenzéket olyan dolgokkal, amelyek elvonják a figyelmet a nagy rendszerek bajairól. A szocik meg vergődnek a saját fekáliájukban.Mert sem ők, sem a többiek nem akarják az együttműködést megpróbálni.

  • Érdemes lenne azzal a legendával leszámolni, miszerint Gyurcsány gazdag, sokat adózó, jótékonykodó valaki lenne. A legritkább esetben szoktak vidéki technika tanárok gyárakat venni izraeli banki támogatással. Tehát az Apró (Klein) Antal klánjába benősülő Gyurcsány csak előretolt arc egy nemzetellenes játszmában. A klán által működtetett cégbirodalom háromezer „veszteségessé” tett vállalat átjátszásában volt főszereplő a rendszerváltás után.
    A 3 ezer cég vagyona együttesen 1500 milliárd forint, ami Apró Piroskáék és társaik tulajdonába jutott, majd a megbízható rezidensekhez került, 5- 10 százalékos értékben. Az egymilliárdot érő Kecskeméti Bútorgyárat például Pintér Sándor kapta meg a Holdingtól, 100 millió forintért, tehát az eredeti érték 10 százalékáért.
    A közel 3 ezer lefolytatott eljárás után nagyon sok sértett feljelentést tett és az Alkotmánybírósághoz fordult. Igazságszolgáltatás azóta sem történt.

  • Sajna igaz amit Charli írt. Ferenc és a szocik szinte bagúért kaptak meg értékeket. Ergó ha ferike benyalt egy halom pénzt adóban az nem az állam felé menőnagylelküségének egyik jele. Inkább egyolyan „gesztus”, hogy lehet kérem irígykedni és lehet ellenem vagy a feleségem Apró piroska ellen vizsgálatot indítani de én legalább adózom a vagyonom után. Se Mészáros sem Tiborc vagy más hasonlóan fajsúlyos „vállakozó” nem fizetett annyi adót mint a Feri. Fre ahogy valaki fentebb írja ez a pénz nem országépítésre lesz fordítva.
    Charli egy apróság. Izrael annó valóban felfejleszett egy pár projektet. DE! Arról igazán nem tehetnek hogy a MOM centrumot vagy a Fényutcai piacot az elhíresült Mamut centrumot az állam áron alul adta el neki. Beleöltek egy vagyont aztán amikor már lefutott a dolog de még ellehetett adni eladták. sokat nem nyertek rajta a híresztelésekkel ellentétben. Ezzel nem lehet őket vádolni. Az állam relatív fillérekért adta el valóban. De ebben nem volt mutyizás megveztegetés korrupció. Sőt! Fejleszették átépítették az egészet. Mikor eladták a befektetés jött csupán vissza. Bánták is aztán hogy eladták.

  • Turóczi Béla

    Charlie, nincs igazad. Apró Antal nem zsidó volt: Szegeden született (1913. 02.08.), Apró Piroska, mindszenti születésű 19 éves, római katolikus vallású szakácsnő törvénytelen gyermekeként. És mint ilyen, az anyja vezetéknevét kapta.

  • Hollósy Gerti

    Mindentől függetlenül a cikk által tárgyalt mondat semmiképpen nem volt szép Gy.F.-től.

    Akárki volt, (mégha miniszterelnök is és nem vett fel fizetést) akármit csinált, akármiért és akármiből van vagy nincs a vagyona ebben az országban és ebben a politikai helyzetben nem volt szép a mondata, a mellékmondat meg különösen. (nem illik hozzá, és a törelvéseihez sem, amit mondott)

    (tehetséges ember, otthon van a gazdasági és politikai kérdésekben egyaránt, de neki már lejárt az ideje, egyrészt ott az évek során át tartó kitörölhetetlen kataktergyolkolás ellene, másrészt megosztó személyiség, az a típus, akit vagy imádnak feltétel nélkül, vagy nem, az viszont tény, hogy a miniszterelnök mumusa)

  • Hát Avi, nálunk könyvtárnyi irodalom van a rendszerváltás veszteseiről és nyerteseiről. Sajnos az akkori nyerteseket nem vezette egészséges patriotizmus, ezért az ellenszenv irányukba, és ezért van elnézőbben megítélve a társadalom részéről a mai fideszes vagyoni újrafelosztás.

  • nem baj,hogy sok adót fizet,de ugye milyen kétes jövedelemből…
    remélhetőleg kiderül ,még időben,meg a 4-es metró ügye is…
    az meg külön szánalmas,hogy azt nyilatkozta,Botka nem keresett és fog annyit,amit ő adóként befizetett…!
    Hát nem semmi a pasi és még ő akar nyerni? nem csak most,de valaha is?hát szánalmas az ürge és ugye” nem kicsit,hanem nagyon elkúrta”!!!(a jelenét és a jövőjét is az ő szavaival élve!)
    Beképzelt,idióta,leszerepelt nulla!!!!

  • Amúgy a mai támadott gazdag vállalkozók is fizetnek adót,így Gyurcsány nagyképű kijelentése még szánalmasabb….
    Sajnos most is vannak nagy társadalmi,vagyoni különbségek,ami a kisembereket irritálja,de ugye
    nem mindegy,hogy valaki becsületesen,a tudásával,munkájával,törvényesen szerezte -e a vagyonát,vagy más úton….hát remélhetőleg nemsokára több dologra fény derül……és még időben!!!

  • Horváth György

    Az MSZP adóztassuk a gazdagokat című populista marhasága úgy tűnik kellő eredményt ér el a zsigeri irigység szférájában. Érdekes, hogy Botka NEM azt mondja hogy büntessük a lopást, a sikkasztást, börtönnel, mellékbüntetésként vagyon-elkobzással is. Frászt! Vegyünk el a gazdagoktól! Gy.F. erre reagált az ominózus riportban, és ebből sikerült kiragadni az ominózus mondatot! Gy. F. bemutatta hogy ő pl. a tavalyi év után (mivel eladta érdekeltségeit, így extrém magas adót fizetett) mennyi adót fizetett be a Magyar Államkasszába (nem off-shore-ba, nem Szlovákiába, stb.) Azóta hogy Botka elvégezte az egyetemet és főállású szocialista lett, vagyis a költségvetésből kapja fizetését és egyéb javadalmazását, nos azóta Gy.F. személyesen és a cégei is ugyanabba a költségvetésbe BEFIZETNEK.
    Az ominózus történet, valamint a mondatok szokásos kiforgatása némely „aktivisták” részéről ezt próbálja görbetükörbe helyezni. (megj.: Gy.F úgy miniszterelnöki, mint képviselői fizetését karitatív adományozásra fordította, egészen addig, míg ki nem vonultak a Parlamentből -egyedüli ellenzéki pártként- mert azóta a DK-sok nem veszik fel fizetésüket.)

  • Horváth György

    A 2018-as választást pártemberrel az élen NEM lehet megnyerni, a kb. 40% bizonytalant pártemberrel nem lehet meggyőzni. Csupán a baloldali „biztos pártszavazók” voksai, még ha az összes egy irányba is szavaz- NEM elegendőek Orbán Viktor leváltásához, ahogy 2014-ben SEM voltak elegendőek ! A kb. 40% „bizonytalant” kell meggyőzni, azokat, akik pártemberekre NEM FOGNAK SZAVAZNI. Az egykori közös (MSZP-DK) elképzelések szerint egy párton kívüli, feddhetetlen, tekintélyes jelöltet kell álltani, aki mögé a legszélesebb körből fel lehet sorakozni. KÜLÖNBEN JÖN A 2014-ES MESTERHÁZIS BUKTA. Olyan emberekről beszélek mint például Majtényi, Kaltenbach, Gémesi, vagy akár Wittinghof, Erős felhatalmazással, akár írásossal mint amihez Bajnai is ragaszkodott -jogosan- alakítsanak kormányt, a pártok meg csatázzanak a Parlamentben. De a gond az, hogy a szocik nem akarnak kormányváltást, mert nem tudnának mit kezdeni a közjogi helyzettel (kétharmados törvények), a 2018 után markánsan csökkenő EU-támogatásokkal, a szinte összes közbeszerzés felülvizsgálatával, stb. Nagyobb a kockázat mint az elérhető nyereség. Az elkövetkező demokratikus kormánynak nagy esélye van a bukásra, lássuk be, és aki bukik az örökre bukik. A szocik az ellenzéki hegemóniára hajtanak csupán, az jóval kisebb kockázattal elérhető nyereség.. Akárcsak 2014-ben… Botka harc nélkül megkapja Szegedet néhány tízmilliárd forrással, és szétver mindenféle ellenzéki együttműködést… Márciusra közös baloldali megállapodást ígért, oszt mit ád az ég, ezen a hülye autósztrádán mindenki szembe jött. A szocik még mindig nemhivatalos miniszterelnökének potenciális partnerei: LMP (negatív), Együtt (negatív), DK (negatív), Moma (negatív), PM (negatív). Ezt sikerült 2,5 hónap alatt összehozni az elötte levő egyeztetést pedig felrúgni.
    EZT VERTE SZÉT BOTKA LÁSZLÓ”…Az egyeztetésben résztvevő pártok – az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a MoMa – egyetértettek abban, hogy a Fidesz javára eltorzított választási rendszerben az önkényuralom csak úgy győzhető le, ha a demokratikus ellenzék mind az egyéni körzetekben, mind a miniszterelnök-jelölt személyében egyetlen közös jelöltet állít és lehetőleg közös listával indul a választáson.
    Egyetértettünk abban is, hogy a Fidesz kizárólag baloldali szavazatokkal nem győzhető le. Szükség van a jobbközép, konzervatív-szabadelvű értékrendet valló szavazókra is. Ez csak a legszélesebb körű demokratikus ellenzéki együttműködéssel érhető el. Így a MoMa, mint konzervatív-szabadságelvű párt teljes jogú tagja volt az eddigi együttműködési tárgyalásoknak.
    Miután az egyeztetésben résztvevő mind a négy párt nyilvánosan kiállt az előválasztás mellett, a pártok kijelölt képviselőiből két csapat alakult. Az egyik feladata az volt, hogy a pártok értékrendjét alapul véve, kellő kompromisszummal fogalmazza meg a közös értékrendet.
    A másik az előválasztás technikai feltételeinek és szabályainak kidolgozását kapta feladatul. Az előválasztás mellett az szól, hogy az a választókat politikailag mozgósítja. Az előválasztás során politikai üzeneteink jobban eljuthatnak a választópolgárokhoz. A legfontosabb érv azonban az, hogy előválasztás révén a közös jelölteket nem egyéni ambíciók alapján vagy zárt ajtók mögötti megállapodásokkal jelölnénk ki, hanem az előválasztáson résztvevő választópolgárok értékítélete szerint. Ez megnöveli az összes jelölt hitelességét.
    A szerkesztő csoport január elejére elkészítette a közös értékrendet és a politikai célokat tartalmazó nyilatkozatot. Ez nem csak azt tartalmazza, hogy le kell váltani az Orbán-rendszert. Hanem azt is, hogy ezek a pártok milyen Magyarországot szeretnének. Ez a nyilatkozat tehát megfelel közös politikai programnak. Olyan értékrendet és célokat tartalmaz, amit minden demokratikus értékrendet valló szervezet és a választópolgárok is magukénak érezhetnek. A politikai nyilatkozat a később csatlakozni szándékozó demokratikus pártok és civil szervezetek együttműködésének is alapja lehet.
    A technikai csoport január elejére kidolgozta az előválasztás lebonyolításának feltételeit és alapszabályait. Külön foglalkozott az előválasztás ellen legtöbbször felhozott kifogással. Azzal, hogy az eredmény mennyire torzítható. Nincs olyan rendszer, ami 100%-os biztonságot adhatna a támadásokkal szemben. Viszont igazoltan vannak olyan technikai megoldások, amelyek az ilyen támadások döntő részét kivédik. Ezek a támadások nem tudják érdemben befolyásolni az előválasztások eredményeit. (E témakörben a részletkérdések kidolgozásához már csak néhány döntést kellene meghozni.)
    Az egyeztetés szépen haladt. Január elején elfogadhattuk volna a jelzett politikai nyilatkozatot, valamint az előválasztás alapvető szabályait és feltételeit, ha az MSZP nem áll fel az asztaltól. … (MOMA állásfoglalás)”

  • Amikor Botka szereplése fel került a politikai listára,nagyon megörültem.Mondtam magamban „NA,VÉGRE”?de a beszédét végig hallgatva kiábrándultam belőle,amikor névtelenül ugyan,de jol érthetően Gyyurcsány ellen lépett fel.Ez nagy hiba volt részéről és egy politikai baklövés is.A DK-nak és Gyurcsánynak ugyan is nagyobb szerepe van a poltikkai szintéren,mint azt Botka és a vele hasonló Gyurcsányt birálok azt elképzelik.Ez majd kiderül a 18-as választásokon és akkor lesz pofára esés.Egy biztosan látszik már most is,hogy a FIDESZ vezérkara jobban fél Gyurcsánytól,mint az összes párt vezérétől.

  • Orsós Elemér

    Horváth György
    2017 március 23
    1:52 de.
    Igazad van, a Fideszt jelenleg csak baloldali szavazatokkal legyőzni képtelenség, ahhoz a Fideszből valódi és reális érvekkel átcsábított szavazók is kellenének! De vajon lesznek-e tömegesen, az eddigi töbszöri próbálkozásokban is elbukott kisérletezőknek erre alkalmas, teljes pálfordulásra hajlandó, csalódott Fidesz kárvallottjai? Hát?

  • Horváth György

    Orsós Elemér: Nem kell átcsábítani senkit sem. Együtt lehet gondolkozni és cselekedni. Akár egy un. szakértői kormány szintjén. A napokban volt szerencsém a Face-en eszmét cserélnem Kaltenbach professzor úrral. Én, ha úgy tetszik „ballibsi” vagyok,ő meg jobboldali. És döbbenet, mennyire hasonlóan látjuk a legfontosabb dolgokat. Mint ahogy Mellár sem baloldali, Gémesi sem, és lehetne sorolni. De eszembe jut néhány egykori fideszes is, pl Rockenbauer. Nem puszilkozni kellene, hanem az ország érdekében együttműködni. Ez lenne egy IGAZI „nagykoalició”.

  • Orsós Elemér

    Horváth György
    2017 március 24
    2:00 de.
    Nagyon egyet értek, de azt hiszem a harminc éve tartó tudatos egymásnak uszítások miatt az általad javasolt ideális kompomisszumos, szakértői kormányzás vagy az IGAZI nagykoalició mára fixa idea lett, pedig gyümölcsöző lehetne, de ahhoz sajnos túl sok a belső és külső élősködő ellendrukker. Szégyelni valóan mára oda jutottunk hogy, a pártérdekeken túlmutató össznemzetben való konstruktiv gondolkozás a megélhetési politikusok individualista torzsalkodásai miatt korszerűtlen, törzsi maradisággá degradálódott. Szerintük!

  • Horváth György

    Sajnos nagy a baj. A legnagyobb baj ugyanis nem az ellenzékkel és nem az Unióval van. A baj a magyar honpolgárral van,aA magyar honpolgár egy beteg társadalom nagybetege. A korrupcióval az a legnagyobb baja, ha kimarad belőle. Nem akar igazságot, mutyizik, kibekkel, alámerül, megcsinálja „okosba!” Másokra hárítja a felelősséget. Hogy itt tart az ország, arról nem az ellenzék és nem az Unió, hanem ELSŐSORBAN a magyar honpolgár tehet! Amikor kiherélték a Munka Törvénykönyvét, ami 4-5 millió embert érint 1500-an voltunk kint a Roosevelt téren. Az AB kiherélésekor 3 helyszínen 5 ezren! A trafikmutyinál néhány százan! A magánnyugdíj vagyon lenyúlásakor 2-3 ezren. A kedves magyar honpolgár MIÉRT NEM áll ki nem hogy másokért, de MAGÁÉRT SEM! A magyar honpolgár miért nem emeli fel a hátsóját, ha nem tetszik neki valami? Bekajolta hogy a nyugdíjpénztárak eltőzsdézték a pénzét, vagy egyszerűen csak GYÁVA VOLT? A válság után 5 év óta évi 10% az átlagos hozamuk. Elbukta, mert nem állt ki saját magáért! Meg is érdemli. Mit is írt Kertész Ákos, amiért kiutálták az országból? „A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: »ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.« De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni.” Kedves magyar honpolgár, ajánlom figyelmedbe Karel Havlicek Borovsky cseh író gondolatát: „csak az egészséges és művelt nemzetnek lehet a szabadsággal párosuló jó kormányzata… a műveletlen nemzet, vérezzen is el érte forradalmakban, a szabadságot és jogot el nem nyerheti, hanem újra meg újra megcsalatják s az önkényuralom alá hajtják. Az erkölcsileg romlott nemzetet, még ha akár művelt is, romlottsága újra az önkényuralom szerencsétlen állapotába juttatja.“
    Talán az lehet a baj, hogy nincsenek etalonok, minták, nincs egy olyan elit amelyik példát mutatna? (Ill. a gazdasági „elit” mutat példát, de arról ne beszéljünk) Vagy az a baj, hogy Mo-n igazából sohasem volt egy igazi polgárosodás , max. egzisztenciális értelemben, de mentálisan, értékrendben soha? Nem tudom…

  • Horváth György

    Számtalan idézet jut eszembe Márai Sándortól, nem fárasztalak Benneteket, de érdemes belelapozni időntként Naplójába

  • Horváth György
    2017 március 25
    6:01 de.
    Annak idején amikor vissza kellett a kolléganőnknek lépni az állami nyugdijba –kiszámoltuk,hogy a 10 éve a magánban lévő pénze mit ért ? Annyit ért ,hogy kb.1.5 évig kapott volna havi 50-60 000 forintot és utána megszűnt volna ez .Akkor mitől is volt olyan jó a magánnyugdíj pénztár?Ennyi volt a jövedelmezősége!
    Most itten nagy számokat mondani! Senkit nem érdekel! Egy kevesebb hosszabb időn keresztül biztosabb —mint a kevesebb 1.5 éven keresztül!!!! Számít az valamit ,hogy most 10 % van— ha egyáltalán igaz ez–nem számít semmit.
    Ez a magán nyugdíj már nem egyszer téma volt itt !Egy biztos : ez a magánpénztáraknak volt jó –senki másnak. Ezek pedig az elején külföldi kézben voltak java részt.
    Kettő : Aki azt az időt dicséri –gondoljon bele : az állami intézetből minden pénzt átirányítottak a magánszférába( jellemző : a szocik idejében történtek ezek ), de a nyugdíj jogosultakat és a korábbi kötelezettségeket ott hagyták az állami szférában,az állam nyakán ,mert a bevételeket elvitték,amonnan meg követelték volna a nyugdíj fizetését– ami arra épült,hogy a nyugdíj járulékok befizetéséből fizetik a nyugdíjakat — de amikor e befizetés nincs meg akkor miből lehetett volna fizetni????Fizessen az állam : igaz?Az adófizetők pénzéből!!!
    Itt egy nagy baj van : mindenki csak azt a kis pénzt látta ami az akkori számláján gyűlt —100-200 stb.ezer forintok,gazdagabbaknak milliók—- azt gondolta majd ezt jól zsebre vágja,csak nem gondolta végig mire lett volna elég amit összegyűjtött!!!Semmire !!! És azután mi is lett volna??? ::: segélyhez kellett volna folyamodniuk az állam felé! mert a magánpénztárak csak addig adnak amíg a befizetett pénzből telik!!!
    Én úgy látom ,hogy fenti hasonló nyugdíjjal kapcsolatos félrevezetésnek véget kellene vetni.Az emberek amikor visszaléptek az államiba végig gondolták mit kaphatnak a magánpénztártól és rájöttek : az sóra-borsra sem elég!!!
    Egyébként ebben az írásban a magyarok lehordása,semmibe vétele zajlik.Ahogy mondja ” libsi” : na ők azok akik mindenki felett vannak és így tekintenek a magyar népre!
    Akkor az legyen „libsi”–hagyja békén a magyar embereket-pedig akiktől saját felemelését szeretné!mert hatalomba szeretne kerülni! Remélem a magyar nép van olyan buta,hogy ezt a szívességet nem teszi meg nekik egyhamar.
    Elgondolkodtató üdvözlettel.

  • Turóczi Béla
    2017 március 21
    1:32 du.

    ….. Gyurcsány.. Helyette, szerintem, Ferencet az első sorba kellene tolni……
    Szerintem a gyuriferit egészen máshova kellene tolni.
    Nagy tisztelettel.

  • IDÉZET ::::
    ……”””””Olyan értékrendet és célokat tartalmaz, amit minden demokratikus értékrendet valló szervezet és a választópolgárok is magukénak érezhetnek””””…
    A demokratikus választópolgárok majd eldöntik önmaguk ,hogy akarják-e magukévá tenni a „”” demokratikus értékrendet „””—ami ebben az olvasatban nyilvánvalóan a liberális „értékrendet” jelenti.Mert ugye az a demokratikus— ami nem liberális—az nem demokratikus :
    Ez azért nem egészen így van.
    Gondolkodni való üdvözlettel.

  • Orsós Elemér

    Horváth György
    2017 március 25
    6:01 de.

    „Sajnos nagy a baj. A legnagyobb baj ugyanis nem az ellenzékkel és nem az Unióval van. A baj a magyar honpolgárral van,aA magyar honpolgár egy beteg társadalom nagybetege.”

    Engedelmeddel javítanék a -szerintem téves- szentenciádon: A magyar honpolgár egy beteggé tett társadalom nagybetege. Ugyanis nem spontán lett beteg!

  • Horváth György
    2017 március 25
    6:04 de.
    Ismerem Márai Sándor idézeteit. De itt, Orsosnak kell igazat adnom.
    A magyar honpolgár materiálisabb minden kapitalistánál!
    Annyi csapást és RENDSZERT élt át, hogy már csak a pénz számít igazán.
    Sajnos viszont, egy igazságot kell mondanom:
    „A pénz nem boldogít”