Magyarságról, diaszpóráról és közösségről — Petényi Judit videósorozata

2017 március 25 10:26 de.190 comments

Petényi Judit, az Ottawai Magyar Rádió főszerkesztője 8-részes videósorozatot indított el a YouTube-on, melyben olyan témákban mondja el gondolatait és tapasztalatait, amelyek leginkább a határon túli, illetve a diaszpóra magyarságát érintik. És mivel az Orbán kormány példanélküli összegeket költ határon túli kampányaira, miközben a külhoni magyarok lojalitását igyekszik megvásárolni, közvetve a magyarországi adófizetők is érintve vannak. Petényi Judit 2015 júniusa óta szerkeszti a heti egy órás magyar nyelvű adást az FM 97.9 CHIN Radió-n minden vasárnap este 19 órától. Most pedig az Ottawai Magyar Ház vasárnap – március 26-án – esedékes Igazgatói Tanács választásán is indul jelöltként. Judit eredetileg Balassagyarmatról származik, az évek folyamán angol tanárként dolgozott, ma pedig – közösségi tevékenységén kívül – vakvezető kiskutyák nevelője.

A nyolc részes sorozat címe “Teljes tudathasadás”. Az alábbiakban linkeljük be a nyolc részt, megadva mindegyik címét:

Petényi Judit

Petényi Judit

190 Comments

  • Meghallgattam a beszédet, hiszen kanadai magyar vagyok!
    De megint csak az a végeredmény szerintem, hogy a másik magyart, aki szintén próbál tenni valamit, ledorongolni. Minden alkalommal, hasonló a tapasztalatom, és ezért megértek mindenkit, aki távol tartja magát a magyar szervezetektől.

  • A 8. részben az elnökhöz szóló videó a vége ennek a sorozatnak, és nem véletlenül. Bár az ottawai szervezeteket hoztam fel példának a 7. részben, rajtuk keresztül mutattam be az előzőleg elhangzottakat, közülük nem hibáztatok egyetlen embert sem.
    Azonban az Ottawai Magyar Ház összes tagja és a tágabb ottawai magyarság is szenved az OMH elnökének viselkedésétől. Így ő az egyetlen, akit személyesen hibáztatok a létrejött helyzetért, visszásságokért és megkérdőjelezhető döntésekért.
    A magyar összetartás ne azt jelentse, hogy fedezünk a hatalmon lévőnek és vakon követjük őt.
    Nekik minket kéne képviselniük és a személyes előítéleteiket otthon hagyni, amikor közösségi döntéseket hoznak.

    De azt hiszem, a demokráciáról még sokat kell tanulnunk nekünk magyaroknak.

  • Nem mindegyik magyarnak sikerül asszimilálódni, megmarad magyarnak. :-D S ha már magyar, lojalitást viseltet a jelenlegi magyar kormánnyal, hiszen onnan kap – finoman fogalmazva – “támogatást”. :-D Ezzel feljogosítva érzi magát, hogy a nem így gondolkodó/viselkedő másik magyart kirekessze, megbélyegezze.

    Három részt néztem és hallgattam meg, ezekből nekem ez jött át, ezt értettem ki belőlük.

    Nagyon naivnak kell lenni ott Kanadában ahhoz, hogy más magatartást várjon el a Fidesz-kormánytól, ha pénzügyileg beleáll támogatni egy diaszpórás magyar szervezetet. Cserébe elvárja a jelenlegi magyar politika képviseletét és hirdetését. Vagyis ezeket a magyarokat megvásárolja magának a Fidesz-kormány. :-D

  • Figyelő!

    Teljesen igazad van egyesek minden pozitív dolgot kiforgatnak,ami itthon történik,sőt még a kinti magyarokkal történő kapcsolatfelvételt, hiteles tájékoztatást,közeledést…..stb.
    Ez a hölgy is elfeledkezik arról,hogy honnan is származik…és próbál a volt(!)hazájába ok nélkül(????pártszimpátia, honorárium, anyagi ellenszolgáltatás..))beletaposni!

  • Christopher Adam

    Marcsi, kimutatható és tagadhatatlan, hogy az Ön kormánya az Önök adóforintjaiból nyújt jelentõs anyagi támogatást a lojális külhoni magyaroknak és (fantom)szervezeteinek. Judit saját költségén folytatja Közösségi tevékenységét, egyedül rádióadása évi 2-3 ezer dollár fenntartani. Tudom, hogy Magyarországon talán szokatlan, de a kanadai nép egy adakozó nép. A szerény anyagi körülmények között élõ kanadaiak is ilyenek.

  • Aranyos Petényi Judit,

    Megnéztem a videósorozatotad, megértettelek, Tőled sokat tanultam – üzeneteid, elbeszéléseid kristály tisztán mutatja, hogy az Ottawai Magyar Ház vasárnapi – március 26-án tartó Igazgatói Tanács választásán csupán Te vagy a legalkalmasabb, a legérettebb személy az elnöki tisztség betöltésére. Manapság az ember ritkán hall egy ilyen jó akaratú, szeretetteljes, csodálatos személyt mint Te vagy. Hálás vagyok Neked és köszönöm, hogy a videosorozatodon átal lehetőségem volt Téged egy kicsit megismerni.

    Minden jót és sok szerencsét holnap.

  • Orsós Elemér

    Christopher Adam
    2017 március 25
    5:39 du.
    Ne köntörfalazzunk: minden szentnek maga felé hajlik a keze, nem csak a magyarnak, de még a kanadainak, az amerikainak vagy az orosznak is, ez normális! És valóban, Juditnak és Neked is csak hálával lehet adózni a szabadidőtök és elfecsérelhető javaitok feláldozásáért!

  • Judit Petenyi
    2017 március 25
    1:07 du.
    Minden esetre, a kanadai magyarok többsége, főleg az idősebb osztály azért van Kanadában, hazájától 6 ezer kilométerre, mert eljött ilyen fajta emberek elől -.Sajnálatos, hogy az ottawai Magyar Ház védence, mert szövegétől, csak hányingert kapni, semmi mást! Demokráciát nem ilyennek ismerjük, ezek a beszédei, egy végleg hátrahagyott elméletre emlékeztet, ami nagyon messze van a demokráciától!

  • Sajnos ez már csak ilyen. Na nem a kanadai magyarokra gondolok, hanem azokra a magyarokkal teli helyekre mint Erdély, vagy a Felvidék és a Bánság. Ott van annyi magyar, hogy Orbánék ha oda fizetnének támogatást a fél költségvetés oda vándorolna. Ám oda nem adnak. Sokba kerül és azok az emberek túl közel vannak az anyországhoz. Még bele próbálnának szólni dolgokba.

  • Christopher Adam
    2017 március 25
    5:39 du.
    Nem tudom miről írsz, itt, de nem találkoztam olyan kanadai magyarral, akit az Orbán kormány támogatna. Ha egynéhány példát hoznál ezekből, megköszönném!

  • Az nagyon helyes,hogy az itthoni magyar kormány tartja a kapcsolatot,(és tájékoztatja a valóságról!!!)a kinti magyarokkal,meg támogatja őket,ha kell a költségvetésből!
    A szocik idején sokkal több pénzt elherdáltak kevésbé fontos és értelmetlen dolgokra!!!!
    Sokkal jobb és becsületesebb dolog,mint az,hogy “egykori” magyarok beletaposnak a volt hazájukba,hiteltelen,valótlan és rosszindulatú állításokkal,hírekkel!
    Nagyon sajnálatos,hogy a kinti magyarok csupán a KMK.ból tájékozódnak,jó lenne egy másik fórum is…..
    Nekem és az itthoni többségnek bizony ez a véleményem!
    Nem kell aggódni,sok más hasznos dolog mellett erre is telik,szerencsére!!!

  • helyesbítés (a gyengébbek kedvéért..)nem KMK-t hanem KMH-ot akartam írni,de az értelmesebbek úgyis értik!

  • Avi Ben Giora!

    Bizony az erdélyi,felvidéki,bánsági magyarokkal is tartja a kormány a kapcsolatot,tájékoztatást,támogatást ugyanis ők nem tehetnek róla,hogy nem magyar földön élnek…..
    Mielőtt valamit állít valaki,meg kellene győződnie annak a hitelességéről……

  • C.Á!

    Csak halkan megjegyzem,hogy a magyar kormány nem támogat “fantom” szervezeteket,ellentétben a leszerepelt magyar Sorossal
    szemben,aki kétes “fantom” civil szervezetek útján próbál a volt hazájának ártani!!!!és sajnos nem egyedül….
    Na erről ennyit!

  • Mi lett az ottawai igazgató tanácsi választás eredménye tegnap?

  • Végignéztem a videokat, nagyon érdekesek! Nagyon sok igaz van benne, én is, mint Kanadában született és nevelkedett magyar származású hasonlókat mondok már évek óta.

    A 4. rész video témához (nemzetiség, hovatartozás, “népieskedés” és a más falu hagyományai “eröltetése”) szívesen hozzászolnék, mivel sokan köztünk itt született kanadai-magyarok, (söt, többen vagyunk akik még egy harmadik kúltúrához is kötödünk) ezzel a témával foglalkozunk, és a kettös identitás fogalommal nagyon is otthon érezzük magunkat, nincs identitás zavar. Én azt tapasztaltam hogy a magyarországi magyaroknak van nehezéségük ezzel a fogalommal. A video végefelé azt kérdi Petényi Judit hogy mi ezekkel a témákkal hogy állunk, mit értünk ez alatt, szivesen meghallgatná.

    Szívesen kifejteném a véleményem, és hogyan látom én ezt a témát. Hová lehet ezt elküldni?

  • Köszönöm szépem de én azt hittem lehet Petényi Judtnak irni privátban. Nem tudom hogy szeretném-e hogy itt nyilvánosan a véleményem megjelenjen. Voltám már itt lekommunistázva és lefasizstázva, nem hiányzik az hogy most a nevemet is megtudják és hogy ezt most személyesen is megtörténjen :-)

  • Nem tudom, de az én felnőtt gyermekeim is itt születtek, s bár élettársuk nem magyar, nincs semmi kapcsolatuk a mai kormánnyal, viszont szeretnek Magyarországra járni, unokám már többször volt Budapesten.!
    Amit itt látok az egy propaganda irányzat, a mai magyar kormány ellen, amt kissé nevetségesnek tartok!
    Na és nagyon szomorúnak!

  • Kedves Petényi Judit! Köszönöm a lehetöséget

  • kanadai.
    2017 március 27
    12:59 du.

    Kedves kanadai, tökéletesen megismerted az anyaországi magyarokat, de azt gondolom, kaphattál hideget-meleget az emigrált magyaroktól is.
    Ennek ellenére azt tanácsolom, ne add föl egészséges nézeteidet, tarts ki mellettük, és ismerkedj a magyar kultúrával: költőivel, irodalmáraival, zeneszerzőivel és zenészeivel, szobrászaival és festőivel, egyszóval szellemi nagyságaival, beleértve mérnökeit és építészeiket is.
    És kerüld el messzi ívben azokat a magyarokat, akik izmusokban gondolkodnak, és bármelyik irányzat felé szeretnének terelgetni.
    Sikeres kapcsolatfelvételt kívánok Petényi Judittal.

  • A magyarországi magyar többségével semmi baj nincs. Egy ország, ahol MINDEN szellemi áramlat átment, a II. Világháború óta, és megmaradt mégis magyarnak. Viszont, sok itt lévő Gyurcsányt kívánja vissza (ma sem tudom, miért?)és fűti agymosással a balos eszméket.
    Mivel a balos eszméket volt “szerencsém” élvezni sajnos elég sokáig, teljesen érthetetlen számomra ez a szellem!

  • Figyelő,

    Ki ez a Gyurcsán?
    Én az Orbán kormányról annyit tudok, hogy bezáratta azt a gyógyintézetet is, ahol a volt férjemet kezelték és nagyban ez volt az oka, hogy meghalt, mert még az orvosi dokumentációk is elvesztek. Azt is mondták, hogy ehelyett stadiont épített valami 2000 fős faluban.

    Ezt rossz néven vehetem?

  • Judit Petenyi
    2017 március 28
    8:15 de.

    Kérdéseddel és beírásoddal megnevettettél! :-D (köszönöm)

  • Judit Petenyi
    2017 március 28
    8:15 de.

    Figyelő,
    Ki ez a Gyurcsán?
    _____________________

    Válaszolok: Gyurcsány maga a patás ördög, annak, aki vallásos. Aki meg nem vallásos, annak minden szörnyűség és ősbűn felelőse, Árpád apánkig visszamenőleg. De Kun Béláig biztosan… :D

  • Tisztelt Judit,

    Ahogy mondjak nem lehet visszamenni. Ezt en mar ot ev elteltevel atereztem, ugyanis ot ev Kanadaban eleg volt nekem arra, hogy bizonyos mertekig elidegenedjek a szulofoldemtol. Nos otven evvel kesobb mar sehogysem hivhatom a szulohazamnak, mert a haza szo otthont is jelent. British Columbiaban, az Okanagan terulet eszaki reszen elek egy Kamloops nevu, kozepes meretu varosban. Ottawahoz hasonlitva egy picurka varos. De eltem B.C. eszakibb reszein is, meg ennel kisebb kozsegekben. Tehat az eg adta vilagon semmi tapasztalatom nem lehetett magyar kozossegekkel.

    Az otven ev alatt viszont tobb magyarral tartottam kapcsolatot, de tartalmas baratsagra nem kerult sor. Elsosorban a szellemi kulonbsegek es nem utolso sorban a politikai nezetek elterese folytabol. Akarmilyen tanult volt valaki, kivetel nelkul anyagias, politikailag konzervativ meggyozodessel, xenofob, homofob, soviniszta eloiteletekkel rendelkezo embereknek bizonyultak. A legkisebb szocialis elgondolasra lekommunistazzak az embert. Vegtere a magyar konyhamuveszetnek is vannak hatarai. Mert egy vacsora utan ha nem isszuk magunkat az asztal ala, akkor elobb utobb beszelgetni is kell. Es arra hogy ki honnan jott, mikor es hogyan ket este boven eleg.

    Rendkivul elveztem Petenyi Judit osszefoglalasat a kanadai magyar psziherol. Mintegy szot talalt szamomra, osszefoglalta a sajat tapasztalataimat nem csupan a Kanadaban elo magyarokrol, hanem a “Nagy Magyarorszagrol” almodozo rokonaimrol is, akik a mai napig elszigetelve elnek es leteznek Magyarorszagon. Mindezeket az elmult ev menekult ugye, az allitolagos muzulman veszedelem abszolut kielezett.

    Koszonetem Judit, hogy vette a faradtsagot es a batorsagot hogy osszefoglalja es kinyilvanitsa a gondolatait mert on ezt helyettem es az en nevemben is megtette. Mar tobbszor megkaptam hogy magyargyulolo vagyok. Lam, lam talan megsem.

    Zsuzsa

  • Drizari
    2017 március 28
    9:25 de.
    Örömmel tettem.

    Zsuzsa
    2017 március 28
    10:55 de.

    Kedves Zsuzsa,

    Vasárnap este eldőlt, hogy mostantól több időm lesz “leleplező munkára”. Ezzel azonban az is kiderült, hogy stratégiát kell változtatnom, és már megint folyamatban van néhány videó, ami már nem az ottawai perpatvarral foglalkozik.
    Szeretném, ha tovább is visszajelezne a youtube-on, ha máshol nem, mert jó tudni, hogy érdemes csinálni.
    Köszönöm a hozzászólását.

  • Zsuzsa
    2017 március 28
    10:55 de.

    Kedves Zsuzsa, olvasom a neten, hogy Brit Columbia magyar lakossága 43 ezer körüli. Nekem ez a szám magasnak tűnik, igaz lehet?

  • Judit Petenyi
    2017 március 28
    8:15 de.
    Nézd, én NEM élek otthon. Eljöttem több mint 60 éve, mert nem vette be a gyomrom Kádár apánk disznóságait.
    Semmi baj eddig nem volt a kanadai magyarok között, mindenki ment a dolgára, ha társaságra vágyott belépett valamilyen egyesületbe, ha meg nem, messze elkerülte azokat, mert köztudott, a magyar összeférhetetlenség az alaptermészete.
    Pár év óta feltűnt néhány MÁS felfogású közszereplő, itt neveket nem sorolok fel. Bizonyára vannak követőik is, nem tartozom hozzájuk, és főleg olyan emberek szövege nem érdekel, akinek fő célja, a mai magyar kormány lejáratása.
    Aki külföldön él, annak semmi beleszólása, vagy ellen munkája nem fair! Hiszen már nem fizet ott adót, nem választ otthon, nem éli a mindennapi életet stb.
    A Te személyes panaszaidat megértem, de ne kívánd, hogy másban ez lelkesedést hozzon, egy messzi kormány megbuktatásához.

  • Figyelő
    2017 március 28
    1:11 du.

    Kedves Figyelő.

    “Aki külföldön él, annak semmi beleszólása, vagy ellen munkája nem fair! Hiszen már nem fizet ott adót, nem választ otthon, nem éli a mindennapi életet stb.”

    De jó lenne, ha a mai kormányunk is ebben a kérdésben így gondolkodna mint Ön, hiszen pont a mostani magyar kormány vitte véghez azt, hogy a külföldi magyarok, akik nem otthon fizetnek adót, és nem élik mindennapjaikat otthon azok az Ön óhaja ellenére és a kormánynak “hála” mégis beleszólhatnak a Magyarok országának életébe elég mélyrehatóan. Azért lényeges ez, mert a külhoni szavazatok által bezsebelt egyetlen egy százalék segítette kétharmadhoz a Pártot, mellyel teljhatalmat kapott és bármilyen volumenü kérdésben egyedüliként dönthetett – Hála a külhoni szavazatoknak. Szerencsére a kétharmad időközben már nem kétharmad, de mindig megtudja venni a Fidesz azt a 2-3 hiányzó szavazatot a kétharmados törvénykezéseknél, hogy bármit lenyomjon az emberek torkán továbbra is.

  • Figyelő
    2017 március 28
    1:11 du.

    “Aki külföldön él, annak semmi beleszólása, vagy ellen munkája nem fair! Hiszen már nem fizet ott adót, nem választ otthon, nem éli a mindennapi életet stb.”

    Drága Figyelő,

    A 4. 5. 6. rész is erről szól.
    Ezért nem szavaztam Magyarországon felnőtt életemben!
    Neked is vannak rokonaid ott? Mert akkor együtt háboroghatunk azon, hogy az értékes adó forintokat nem rájuk fordítják, mert a nem ott élők szavaznak.

    Csak nem kiderül, hogy egyetértünk?
    Vagy lehet, hogy nem is nézted meg a videókat végig? Pedig azok egymásra épülnek és pontosan ezt a végkövetkeztetést adják ki!

  • Kedves Judit,

    Reszemrol orommel es erdeklodessel fogom kiserni a tovabbi kutato munkajat. Ezt mas alkalommal is jelezni fogom. Az Ottawai Magyar Radio podcast oldalat kozben elmentettem es meg fogom hallgatni. Tudtam arrol hogy letezik, de megmondom oszinten hogy eddig ugy veltem, hogy mivel a magyar kormanynak a politikai ujja Ottawaig is eler, talan a radioallomast is befolyasoljak. Egy olyan diktaturara amely tobbek kozott Horthy kultuszt gyakorol es gyuloletet szito szervezeteket enged mukodni, az legjobb esetben a megvetesemet erdemli de szamomra nem lehet relevans.

    Koszonettel,
    Zsuzsa

  • Kedves Drizari,

    “olvasom a neten, hogy Brit Columbia magyar lakossága 43 ezer körüli. Nekem ez a szám magasnak tűnik, igaz lehet?”

    Erre en nem tudok valaszolni, meg talalomra sem. Annyi bizonyos, hogy B.C. magyar lakossaga tobb aramlatban telepult ide. A ferjem 56-os, en magam 67-ben emigraltam. Mar 56 elott es azota is folyamatosan voltak magyar bevandorlok akik ezt a helyet valasztottak. Vancouver, Vancouver Sziget es az Okanagan mersekelt eghajlattal aldott, kertemben mar nonek a tulipanok. Az eghaljlat es a paratlan szepsegu taj azokat is ide vonzza akik eloszor a keleti parton vagy a preri provinciakban probaltak szerencset. Torontot es Ottawat kiveve szerintem B.C.-ben el a legtobb magyar es leszarmazottja.

    Ha a sajat kis csaladomat nezem, mar mi is a harmadik generacional tartunk. Nem voltunk szaporak, de mar mi is tobben vagyunk. A nagy kerdes az, hogy tulajdonkeppen ki szamit magyarnak, hany magyarul nem beszelo generaciorol beszelunk mint magyar lakossagrol. Ha az utodokat is beleszamoljuk, akkor szerintem 43 ezer egy konzervativ szam.

    Zsuzsa

  • Almási Alma
    2017 március 28
    9:29 de.
    Erre még válaszolok.
    Kedves Alma, semmi köze nincs a vallásosságnak Gyurcsányhoz.
    Viszont a magyar jobboldalnak igen.
    Még azt a szép emlékemet is hadd mondjam el, mikor 2006-ban hazamentem, megemlékezni a forradalom 50. évfordulójára. Gyurcsány kirendelte a lovasrendőreit a békésen tüntetőkre.
    Majd este, egy étterembe, berohantak és szétverték az ottani vacsorázókat. Ott voltam, ezt nem hallottam, hanem átéltem.
    Senki sem dobált köveket a felvonuláskor, senki sem bántott senkit. Ezt csak a hivatalos hírszolgálat hazudta.
    Biztosan tudom, hogy az akkor ott lévő külföldiek, kanadai, Ausztrál és a többi hazatérő emlékező, soha nem megy még egyszer haza!

  • Judit Petenyi
    2017 március 28
    3:04 du.
    Nem értünk egyet, kedves Judit!
    Nekem nincsenek rokonaim otthon már, szüleimet, testvéremet kihozattam,itt nyugszanak a helyi temetőben.
    Nem értem, miért kéne a forintokat az otthoniaknak adni? Nem dolgoznak otthon az emberek, nem keresnek? A nyugdíjas vagy munkanélküli nem kap állami segélyt?
    Ahogy már írtam, NEM Igaz, hogy kanadaiakat támogatna az otthoni kormány, soha nem hallottam, és nem is ismerek ilyet.
    A kanadai szervezeteket sem támogatják pénzel. Ez csak egy rágalom. Minden szervezetnek van tagsági díja, amit illik befizetni, ha valaki annak tagja, ebből tartja fenn magát.
    Kedves Judit, ha van bizonyítéka az ellenkezőjéről, írja meg, hogy tudjak róla.

  • Kedves Figyelő, 2006-ban én mást láttam. De ezt ezerszer megbeszéltük, és én nem vagyok Goebbels vagy Orbán, hogy folyton ismételjem a magam mondókáját, hátha akkor elhiszik…

    Más: nálunk a munkanélküliek NEM KAPNAK SEGÉLYT, mer’ ők lusta disznók…

  • Zsuzsa
    2017 március 28
    5:39 du

    Kedves Zsuzsa, így tényleg elképzelhető ez a számomra első olvasatra magasnak tűnő lélekszám. Azt hiszem, az ott élőknek nem kell magyarnak mutatni magukat, viselkedésben pláne nem, de ha megmarad érdeklődésük az anyaországi magyar kulturális szellemi élet felé, azzal egyben képviselik a magyarságot is. Nem a népviseletes, angyalhaj kalapos öltözetekre gondolok, hanem Liszt, Bartók, Munkácsi, Lotz Károly, Ady, Krúdy, Esterházy, Kocsis Zoltán, Fischer Annie, Róna Viktor, Polgár László és számos társára, akik elismerést szereztek és szereznek Magyarországnak a nagyvilágban.
    Ami most idehaza a politikában történik, az vakvágányra vezeti az országot, később emiatt sokan fogják magukat szégyellni. Ezzel ne foglalkozzon, és kerülje a magyar ügyekről politizáló magyarokat, éljenek azok akár külföldön.

  • Olvasgatok a másik topikban lévő Cigánybáróról. Barinkay belépője egy kedves paródia az emigránsokról.:) Csak az egészen naiv kinti magyarok hihetik azt, hogy a “szeretet mindent legyőz”.

  • Drizari
    2017 március 29
    5:04 de.

    Akkora sznob vagy, hogy az eltartott kisujjad kiszúrja a szemedet, mikor iszod a kávét!

    Nagy antikommunistának mutatod magad, de amit itt fölsoroltál, az tipikus marxista kultúrfölény elmélet! Ennek az volt az ismertetőjele az 1960-as, 70-es években, hogy csak az a magas művészet, amit a garbós, trapéznadrágos, vastag szemüveges, láncdohányos értelmiség az MTV kulturális osztályán annak tart. A többi “kispolgári csöki”, amit a csökötteknek az Önök kértékben le kell adni, hogy szét ne verjék a televíziókészüléket …

    Ezért utálta meg a fiatalság Bartókot, Kodályt, Adyt, mert nagyképű balos értelmiségiek összekeverték a tömegkultúrát az elit kultúrával! Aztán jöttek a ballibek, akik szerint a tömegkultúra a retektv reality-jét jelenti, amiben VV Tangó pörgeti a farkát meztelen!

    Amióta eltakarodott ez az idejétmúlt ballib társaság a régi csontokkal az élről, mint Kern és Gálvölgyi, azóta van pezsgés a magyar kulturális életben, és ezt a legszélesebb közönségre értem. Ez a fidesznek köszönhető. Persze, megvan a veszély, hogy a túlzott tekintélytisztelet miatt karót nyelt magyarkodásba megy át a hivatalos kultúra, de az akkor meg is fog bukni.

    Én a kintieknek inkább azt ajánlanám, hogy az új kifejezésmódokat figyeljék, amivel a régi, elkoptatott toposzokat megtöltik a magyarok újra élettel. Itt van ez a kis tánckar, szépen és valósághűen bemutatják, hogyan tanulták egymástól a táncot az újoncok, semmi erőltetés. Pedig ez egy régi, elkoptatott Kodály-verbunkos. És van benne magas művészet is, akármelyik világszínpadon megállná a helyét.

  • hazai lámpa,

    te meg szép és okos vagy.

  • Nagyon erdekes vilagszemlelete van onnek Drizari.

    “Kedves Zsuzsa, így tényleg elképzelhető ez a számomra első olvasatra magasnak tűnő lélekszám. Azt hiszem, az ott élőknek nem kell magyarnak mutatni magukat, viselkedésben pláne nem, de ha megmarad érdeklődésük az anyaországi magyar kulturális szellemi élet felé, azzal egyben képviselik a magyarságot is. Nem a népviseletes, angyalhaj kalapos öltözetekre gondolok, hanem Liszt, Bartók, Munkácsi, Lotz Károly, Ady, Krúdy, Esterházy, Kocsis Zoltán, Fischer Annie, Róna Viktor, Polgár László és számos társára, akik elismerést szereztek és szereznek Magyarországnak a nagyvilágban.
    Ami most idehaza a politikában történik, az vakvágányra vezeti az országot, később emiatt sokan fogják magukat szégyellni. Ezzel ne foglalkozzon, és kerülje a magyar ügyekről politizáló magyarokat, éljenek azok akár külföldön.”

    Magyar nepviselettel es kulturelettel mar en sem foglalkozok. [nemhogy gyerekeim] A helyi szinhazba van berletem, ahol kizart hogy valaha magyar darabot lathatnek. Egy Ibsent, Shakespearet, vagy Lloyd Webbert igen, de Molnar Ferencet aligha. Zeneben inkabb Mozartot hallgatok, Kodalyt es Bartokot kimondottan nem szeretem. Kedvenc festomuveszem igaz hogy Csontvary, de egy szal konyvon kivul azt sincs lehetosegem elvezni. Kedvenc irom Margaret Atwood, de inkabb filozofia temaju konyvek erdekelnek. A gyerekeimet tobbszor elvittem Magyarorszagra, de nem kotodtek sem a rokonokhoz sem a magyar kulturahoz. Nos akkor mi van? Mi mar nem szamitunk magyarnak? Lehetseges.

    Ami viszont a magyar politikat erinti, mit kepzel, hagyjuk a nagyokra? Nem gondolja hogy egy kicsit lekezelo hogy ezzel en ne foglalkozzak? Pontosan a politika ami a leghosszantartobban erinti az eletunket. Mert az nem mindegy hogy egy magyar leszarmazott milyen kozerzettel mozog a nagyvilagban. A magyar politika meg az unokaim generaciojat is befolyasolni fogja. Mert esetenkent megelegedest es szegyenerzetet is adhat eredetunk. A kozvetlen kornyezetunkben koztudott szarmazusunk. Manapsag tortennek olyan dolgok Magyarorszagon amiert szegyenkezhetunk a vilag elott. Tisztelt Drizari, onnek fogalma sincs arrol hogy milyen tanacsot adott nekem.

    Zsuzsa

  • Kedves Zsuzsa,

    nem volt szándékom sem a sértés, sem rossz tanácsadás, de ebből látszik, teljesen más élni a mindennapokat az anyaországban, és teljesen más az anyaországot kívülről szemlélni. Másképpen gondolkozunk, ami az esetemben hátrány.

    Nem lepődök meg, hogy a gyerekei nem kötődnek a magyar kultúrához, a rokonokhoz sem. Magyarnak majd olyan mértékben fognak számítani, amilyen mértékben annak fogják magukat tartani, és azt környezetükben is vállalják. Ez a külföldön élő magyarokra és leszármazottaikra tartozik.

    Itthon nem éppen a legjobb irányba haladnak az események, de ez csak az én meglátásom, nagyon sok honfitársamnak meg éppen most jött el a Kánaán. A hatalom a kezükben van, élnek vele. Kertész Ákos előlük költözött Kanadába, menedékjogot kérve.

  • Kedves Drizari,

    Tokeletesen egyetertek azzal amit on most leirt. Es ezt en koszonom.

    Magyarul erzesem rendkivul fajlalta mikor Kertesz Akost eluldoztek otthonabol. A zsidoellenesseget, a ciganyok es a melegek elleni gyuloletet es a hataron torteno bantalmazasokat menekulo emberekkel, nokkel es gyerekekkel ugyanigy fajlalom. Az utobbi idoben mar nem lelek oromot abban hogy magyarnak szulettem. Az irigyseg, a karorom es a gyulolkodes alol meg az ezereves szolgaelet sem mentesiti a magyart. Nem a joletben mutatkozik meg egy nepnek az embersege hanem kedvezotlen korulmenyekben.

    Zsuzsa

  • hazai lámpa A fiatalság nem utálta meg Bartókot és Kodályt. Egyszerűen fogalmuk sincs arról, kik ŐK, és nincs igényük az igazi zenére. A szüleinek sem volt, az iskola nem tanított zenét, mitől lenne igénye a fiatalnak? Most egyébként is az igénytelenség a jó, aki igényes az “sznob”. De legalább ennek a szónak a jelentését tanulnátok meg, ha már annyira szeretitek használni.
    Tudod sosem értettem, ha lehet igazi művészetet látni, olvasni és hallgatni, miért érik be az emberek a művészet halvány árnyékával? Miért nem igényesek az emberek, miért isznak jó bort vagy konyakot bögréből, miért esznek terített asztalnál kézzel, és miért nem öltöznek fel az alkalomhoz illően.
    Aki hajlandó ezekre, az megkapja a sznob jelzőt, mert könnyebb megbélyegezni, mint igényesebbnek lenni. Nem értem, miért a “ballib” bűne, sosem a politikusoktól tanultam illemet és művészetet. Persze, tudom miért a “ballib” bűne, mert Te vért hánysz rájuk, de ez talán nem kielégítő érv.

  • Llanfair
    2017 március 29
    1:51 du.

    Kevered ám a fogalmakat rendesen, mégis kioktatsz mindenkit!

    A tömegkultúra lehet igényes is, lsd. pl. népművészet vagy bizonyos népies műfajok. Az elitkultúrához sok pénz kell, pl. francia balett a Napkirály udvarában. Vagy pont ellenkezőleg, nyomorognak zseniális alkotók, akiket nem ért meg a saját koruk.

    A szocialista időkben a tévés műhelyek két stúdióban hoztak létre igényes tömegkultúrát: a gyerekműsorokban, Cimbora, Levente Péter stb és a humorban, Antal Imre. Ellenben pl. a Vers mindenkinek c. műsortól a vasárnap esti film előtt gyorsan elkapcsolt volna a közönség, ha abban az időben lett volna távirányító, pedig gyönyörű költemények hangzottak el, csak ugye az nem abba a műsorsávba való.

    Ami ultragagyi volt, az pl. a Három kívánság Dévényivel, a Leg-leg-leg Rózsa Gyurival.

  • Zsuzsa
    2017 március 29
    1:27 du.

    Nem tudom honnan tájékozódsz, de nem ártana több hírforrást megnézned.

    Sok magyart érint, hogy ma a kórházakban esetenként több százezres hálapénzt kell kifizetni vagy a fiatalok elvándorlása. A kisebbség gyűlölet szerintem nem erősebb, mint bármely más európai országban. Túlkapások sajnos történhetnek, de szerintem nem bántalmazzák az embereket a magyar határon.

  • Drizari
    2017 március 29
    10:00 de.

    Ha az lennék, nem ide írnék szabadidőmben.

  • hazai lámpa Ki az a mindenki?

  • hazai lámpa:
    “Nem tudom honnan tájékozódsz, de nem ártana több hírforrást megnézned.”

    Ime en hiteles forrasbol tajekozodom, es nem allamilag futtatott propagandabol:

    http://www.amnesty.ca/category/country/hungary

    https://www.amnesty.org/download/Documents/EUR2726142015ENGLISH.pdf

  • Mi a túró bajotok a néptánccal, népmüvészettel??? A legtöbb itt született második, harmadik, söt, negyedik generációs kanadait illetve amerikai-magyarokat (na oké, nem mindenkit)ez érdekli a legjobban, ezzel fejezi ki a magyar gyökereit, mindegy hogy budapesti aki mezöségit jár vagy székely aki dunántúlit. Nagyon sok nem-magyar származút is vonza a magyar népzene és néptánc, többek között Hamtramck lengyel származású polgármesternöjét, gyakran részt vesz az amerikai Csipke táborban, és sorolhatnám a többieket is. Na meg októberban volt a 38. Western Canadian Hungarian Folk Festival. Krúdy, Jókay stb nehezebb a már itt szülötteknek megbírkozni, kivéve a magasabb szintü magyariskolásoknak meg a cserkészeknek, ahol a magyar irodalom kötelezö, de azért ne felejtsétek el, a magyar témájú kulturális események, foglalkozások más féle generációkat vonzanak. Nem ugyanaz érdekli egy 56-ost, illetve egy nemrég emigrált magyart aki a szülöföljén járt magyar iskolába (és az se mindegy hogy Magyarországon vagy Erdélybe vagy Felvidéken stb) és a már itt szülötteket, és ezek közöl azok akik tudnak magyaről és akik nem.

  • kanadai.,

    magával a magyar néptánccal és népzenével, sőt, a cigányzenével sincs semmi baj, baj a magyaros jelmezbe öltözött műnépieskedéssel van. Baj akkor van, amikor valaki beöltözik huszár egyenruhába, és ezt a ruházatot nem jelmezbálban viseli, vagy civil ruhában, de lovon lovagol be az anyaországi kormány hivatalos látogatójaként egy székely faluba.

    Büszkeség engem akkor tölt el, amikor egy (a politikai nézetei miatt ugyan vitatott és több helyről kitiltott) ám kitűnő zongoraművész Londonban a St. Pancras pályaudvar mindenki által hozzáférhető pianínóján Liszt darabot játszik.
    Miről van szó? Egy ukrán zeneművész Londonban utasközönség előtt Liszt művet ad elő!
    Íme:

  • Sajnalatosan izlesnel kotott ki a diskurzus, habar a szokasosnal joval kevesebb szemelyes sertes hangzott el. De megis messzi vaganyra terelve, mintegy sablonossa teve azokat az elgondolkoztato video szegmenteket amikre elsosorban reagaltunk. Tobb malomban orlunk emberek, de a fo gondolattal nem nagyon foglalkoztunk. Pedig itt egeszen atformalo gondolatok lettek elenk taralva. De vagy nem ertettuk meg vagy nem akarjuk megerteni azokat.

    Megelevenedtek ebben a kis mikrokozmusban a kulonfele vagyak es akaratok amik a diaszporat es az oregorszagot jellemzik. Nincs egyetertes a magyar hazakban, mert nem vagyunk egy homogen csoport. Egy alapjaban veve elegedetlen csoport vagyunk, mert tulajdonkeppen elhagytuk azt, amit most nosztalgiaval keresgelunk. Nem nottuk vele, hanem inkabb elnottunk mellole. Ami osszehozna itt az embereket az ugyanugy szet is sodorja oket. Van aki a sajat akaratat kergeti de megha a demokratikat is kergetne meg akkor is… alapvetoen minden ember az igazsagra vagyik. A demokracia, a tobbseg koncepcioja zsarnok es soha sem fog igazsagot szolgltatni. [Mert ugye hol az igazsag ahol a 51% uralhatja a 49%-ot?] Valaki mindeg boldogtalan lesz es kozben ugy nezunk ki mint egy egymasra rikacsolo pavian csoport. Sajat szemelyemet termeszetesn beleertve. Koszonom hogy meghallgattak.

    Zsuzsa

  • kanadai.
    2017 március 29
    7:26 du.
    Nagyon igaz amit itt írt!
    Még hozzátenném, mikor kijöttünk 57-ben, a helyi. öreg magyarok igen rossz szemmel néztek ránk még a hátunk mögött azt is suttogták, hogy mi kommunisták vagyunk, hiszen onnan jöttünk, mások nem lehetünk.
    Hosszú időbe került, hogy a volt katonatisztekkel és rokonságukkal szót tudjunk váltani.
    Hiszen, éppen a kommunisták elől menekültünk.
    Persze, már egészen más képe volt a 90 es években kijövőknek, akik között leszerepelt volt párttagok is voltak!
    Ahány magyar emigráns réteg van, volt Kanadában, annyiféle politikai KORT képviselt.

  • Drizari
    2017 március 30
    7:12 de.

    “baj a magyaros jelmezbe öltözött műnépieskedéssel van.”

    Ne legyél már ennyire naiv! Annak idején Petőfit úgy reklámozta a kiadója, hogy magyaros ruhát parancsolt a költőre, mentével, fokossal. Előtte sárga, zöld hajtókás lovaglókabátban járt a diák Petőfi.

  • A fenti szövegem, Zsuzsának is szólt.

    Még annyit, remekül zongorázott az elhagyott zongorán, a linken szereplő leány, igen tehetséges!

  • kanadai.
    2017 március 29
    7:26 du.

    Pedig az anyaországi magyarok nem csak népművészetből állnak!

    Egyébként idehaza a táncházmozgalom egy szubkultúra, a nagyvárosi értelmiségi fiatalok egy részének szórakozása, jelenleg hivatalosan is támogatott irányzat, pl. Röpülj páva! műsor. A magyar fiatalság nagyobb része diszkót meg gépzenét hallgat, aminek az irányzatait ne kérdezd, mert ahhoz már én is öreg vagyok.
    Falun vannak hagyományőrző csoportok, de azt inkább az idősebbek látogatják.

    Az általános iskolában kötelező a néptáncoktatás, de még nem találkoztam gyerekkel, akinek az lenne a kedvence. Az oktatók szigorúak, nincsenek tekintettel az életkori sajátosságokra, csakhogy néprajzilag rendben legyen a dolog.
    Azok a népművészek törnek ki a művészeti “gettóból”, akik a saját ötleteiket is beleadják a zenéjükbe, pl. Csík zenekar.

  • kanadai.
    2017 március 29
    7:26 du.

    Krúdy az utóbbi évtizedekben nem volt kötelező olvasmány a magyar iskolákban, csak ajánlott! A Szinbádot sokszor adják a retro tévén, de egyáltalán nem közönségfilm.

    Jókairól évtizedek óta tudják a tanárok, hogy a regényeit nem szeretik a kisdiákok, hiába kötelező hatodikban. Középiskolától kedvelt az olvasók körében az Egy magyar nábob és a Kőszívű ember fiai.
    Nálunk ezt úgy oldotta meg az egyik tanár, hogy órán fölolvasta az Istenhegyi székely leányt, miközben rajzoltunk.

  • Zsuzsa
    2017 március 29
    6:17 du.

    Én a Nyomor széle blogot ajánlanám.

    Ott igazi szakember ír valódi emberek problémáiról. (Nem jogvédő szakember, hanem pedagógus.)

  • Figyelő
    2017 március 30
    11:39 de.

    Éppen ezért linkeltem be Barinkay belépőjét!

    A kinti magyarok szerintem hajlamosak azt hinni, hogy itthon csak azért van veszekedés, mert az itthoni magyarok szeretnek veszekedni. Holott sokkal többről van szó, értékek és felfogások ütköznek. Ha a kinti kisebb létszámú közösségben is ennyiféle az érdek, akkor gondoljatok bele, hogy itthon milyen nehéz megtalálni a közös nevezőt!

    Ehhez nem elég az akarat, ehhez az kell, hogy a különböző felfogású emberek meghallgassák egymást. A nácizás meg komcsizás helyett!

  • Zsuzsa
    2017 március 30
    10:51 de.

    Bocs, én nem néztem meg a videókat. Csak láttam, hogy föntebb már megint az itthoniak ekézése ment, erre reagáltam.

  • Drizari
    2017 március 30
    7:12 de.

    Az ukrán művésznő kabátja úgy néz ki, mintha egy ottfelejtett pufajkát is fölvett volna.

    Liszt is álnépies volt, ugyanis életében nem hallott igazi magyar népdalt. A cigányzenére (magyar nóta) hitte azt, hogy népművészet.

    Tehát közte és Semjén közt nincs lényegi különbség, annál inkább minőségi! Egy világhírű zenész az egyik, és egy harmadvonalbeli értéktelen politikus a másik.

  • hazai lámpa
    2017 március 30
    11:48 de.
    kanadai erre nem emlékezhet, mert később jöhetett ki.
    Mi a 80 as években Montrealban megalakítottuk a montreali Kodály Zenei társaságot. Akkoriban jött ki Takács Miklós karmester és tanár, ide emigrált, ő Kodály tanítvány volt. Vele szerveztük meg a szombati magyar zeneórákat, és Kodály módszerrel tanítottuk a 27 magyar gyereket énekelni. Itt soha nem volt énekóra az iskolákban. Több hangversenyt rendeztem a McGill egyetemen Miklóssal. Sajnos, tavaly meghalt, nagy Kodály szakember volt és magyar.

  • Meghallgattam a Kertész Ákos fejezetet.

    Észrevételeim:
    1. A magyar történelem kudarcai maximum az első világháborúig visszamenőleg okolhatók a mai magyarok lelkiállapotáért. Ugyanis három-négy generációnyi idő az, amit egy ember a saját tapasztalatai vagy a rokonaitól hallottak révén át tud érezni.
    Az ennél régebbi események a kollektív emlékezet részei, de lelkileg nem hat úgy az azokat az ismerő emberre, mint az időben közelebbi események.

    2. Osztrák hódoltságról nem beszélhetünk, ugyanis a Habsburgokat mindig is támogatta a magyarok egy kisebb-nagyobb csoportja. Ugyanakkor a magyarok egy másik csoportja kezdettől fogva halálos ellenségnek tekintette a Habsburg-dinasztiát. Ez onnan indult, hogy a magyar rendek előbb Szapolyait, majd Ferdinándot tették királynak, két törvényes királya volt az országnak egyszerre!

    3. Én a Kertész sorain kitört botrányt politikai hisztinek tartom. Nem hiszem, hogy fizikailag veszélyben volt az élete, de azt megértem, ha lelkileg nem bírta a támadásokat. Kertész Ákossal inkább az a bajom, hogy túlzottan balos, de mégis szeretné magát pártatlannak látni. Pedig nagyon előítéletes a konzervatívokkal kapcsolatban, legalábbis a cikkei alapján.

  • Csak hogy tisztázzunk valamit:

    Figyelö
    hazai lámpa
    2017 március 30
    11:48 de.
    kanadai erre nem emlékezhet, mert később jöhetett ki.

    Én nem “jöttem ki”. Én Kanadában születtem és nöttem fel, mint aktiv tagja egy magyar közösségnek. Aztán több évet éltem és dolgoztam és fizettem adót Magyarországon. Aztán visszajöttem. Ezért azt gondolom eléggé tisztában vagyok hogy milyenek az 56os magyarok, a másodgenerácios kanadai magyarok és a magyarországi magyarok.

  • 4. rész

    Ha jól értem, Judit magát kanadai-magyar kettős identitásúnak tartja. Az nem derül ki, hogy gyerekkorában vagy felnőttként került ki, ami azért nem mindegy.

    Észrevételeim:
    1. A Nagy-Magyarország fogalom egy mesterséges műszó, az 1920-as években volt használatos. Előtte Magyar Királyságról beszéltek az emberek, ami a középkorban valóban egy nagyhatalom volt Közép-Európában, Mátyás király haláláig. Hiszen a magyar királyok elfoglalták Horvátországot, másokat megsarcoltak, pl. Mátyás Bécset.

    2. Az Osztrák-Magyar Monarchián (1867) belül Ausztriában és Csehországban volt a legmagasabb az életszínvonal, Boszniában és Galíciában a legalacsonyabb. Magyarország középen volt, mert sok volt a zsellér, nincstelen, de volt jól szervezett közigazgatás, vasút, ami sokat emel az általános életszínvonalon.
    A határon túli magyarokat sok megaláztatás érte Trianon után, tehát szerintem jogosan nosztalgiáztak az anyaország után. Pl. Szerbiában legkevesebb tíz vagy húszezer magyart lemészároltak a jugoszláv partizánok. Ezt a szerb parlament pár éve törvénybe is iktatta, de valahogy elsikkadt a magyar közéletben.

    3. Ha jól tudom, a cigányság azért szerepel etnikumként, mert nincs cigány nemzet. A többiek nemzetiségként vannak bejegyezve Magyarországon.

    4. A jól felismerhető népviselet egy olyan kuriózum, ami nem jellemző minden tájegységre, csak bizonyos részein az országnak. Pl. sok faluban már száz éve is a polgári eredetű fekete vászonszoknya, virágos blúz volt a nők ünnepi viselete, amihez az anyagot boltban vásárolták, és otthon varrták meg, az én dédmamámról is van egy ilyen fotó.

    Budapest egy kozmopolita város, és 150 éves. A középkorban Buda volt az ország szíve, gyönyörű középkori épületekkel.

  • hazai lámpa,

    Epp ma beszelgettem telefonon egyik Pesten elo sogornommel. Romaniaban nott fel. Egy Kossuth dijas Nagybanyai festonek a leanya. Ha jol tudom majd harminc eve el mar Magyarorszagon. Etnikailag es kulturajaban izig verig magyar. Ennek ellenere a mai napig romanozza ot csalad es idegen, Magyarorszagon szuletett gyermekevel egyutt. Nekem tehat ne magyarazkozkodjon “etnikumrol” meg egyebekrol.

    Zsuzsa

  • Zsuzsa
    2017 március 30
    2:14 du.

    Nem hozzád szóltam, de ha már ilyen “szépen” megszólítottál. Én a magyarországi kisebbségekről beszéltem, te meg a határon túli magyarokról.

    A rendszerváltás utáni években sok magyar lett munkanélküli, ugyanakkor jöttek ide erdélyi magyarok is dolgozni. Bizony sok Kádár-korban szocializálódott magyar “lerománozta” őket, nemcsak a munkahelyféltés miatt. Azért is, mert a Kádár-korban nemigen ápolta a Párt az összetartozás érzését az elszakított magyarokkal.

    Ennek a folyamatnak volt a csúcsa, mikor Gyurcsány 23 millió románnal riogatott. A jobboldaliak épp ellenkezőleg, szinte dédelgetik a szomszédoknál lévő magyarokat.

  • kanadai.
    2017 március 30
    1:11 du.
    Jólvan, na! Tévedni emberi dolog. Annyira balos érzelmű, hogy azt hittem egy menekült, menekült az Orbán kormánytól.

  • hazai lámpa
    2017 március 30
    12:45 du.
    Hónapokkal ezelőtt volt itt valahol Kertész Ákos, a szerkeztő szeretettel fogadta. Akkor írt itt , ezen a lapon Kertész, és bizony az a gyalázó szöveg általában a magyarságról, “kihányt nép” stb. beteg dolog. Hatalmas gyűlölet él benne!
    Nem tudom, mit szólt volna, ha valaki a zsidóságról írt volna egy hasonlót!

  • Kedves Figyelö,

    1) Természetesen tévedni emberi dolog, csak hogy én ezt már kihangsúlyoztam az elsözö kommentjeimbe, ezek szerint elkerülte a figyelmét :-)

    2) Szerintem Kertész Ákos már olvashatott illetve hallott már olyan irásokrol, amelyek a zsidók ellen szóltak, pld bizonyos magyar versek…..nem is kell nagyon visszamenni a múltba, elég beletenkinteni a Kuruc infoba, meg hasonló internetes oldalon

  • Tüske Zsófia

    Figyelő, Kertész Ákos nem mondott ilyet, hogy a magyarok kihányt nép. Amit mondott, annak sajnos komoly valóságalapja van. Az más kérdés, hogy sokan nem bírják a kritikát, és ahelyett, hogy elgondolkoznának azon, van-e valóságalapja vagy sem, felhúzzák az orrukat.
    Kertész Ákos a szocializmus legkeményebb bírálói között volt, nem törődve azzal, ez a számára miféle hátrányokkal jár.
    Aztán idős korára meg kellett érje azt, hogy tettlegesen bántalmazzák olyanok, akik nála 40-50 évvel fiatalabbak és fogalmuk sincs arról, mit ő mit csinált egész életében. Kertész magyar zsidó volt. A feleségét fejbelőtték 56-ban a Kossuth téri tüntetésen, hosszú hónapokban tellett, amíg – szerencsére – felgyógyult. Kíváncsi lennék, te vajon képes lennél-e olyanokat szeretni, akik bele akarnak fojtani a medencébe, amikor úszni mész.
    Tudod, nem az szeret minket igazán, aki elkendőzi a hibáinkat és a bűneinket, hanem az, aki egyenesen megmondja, mit csinálunk rosszul. Kertész a zsidókkal szemben sem volt elfogult.

  • Zsuzsa
    2017 március 30
    2:14 du.

    Az én anyósomék is Erdélyből települtek át még 1947-ben. A maga harminc évvel ezelőtt Erdélyből áttelepült rokonát biztos, hogy nem “románozta” senki. Akkor még nem volt szokás. Csak a közvetlenül a rendszerváltás előtt és után tömegesen áttelepült erdélyieket kezdték “románozni”. Őket is egyrészt tájékozatlanságból, illetve az ebből származó egyszerűsítő ostoba rövidítés miatt.

    Ja! A magyarokat “rasszistának” beállító alaptalan vád is ugyanúgy rasszizmus, mint bármi más.

  • Tüske Zsófi

    Ki kellett volna hangsúlyoznod, hogy Kertész Ákost itthon nem a származása miatt fenyegették meg, hanem azért, amit a magyarokról írt. Ami – finoman szólva – erősen félreérthető és csak nyomokban van valóságalapja. Egyébként, bár úgy lenne, ahogy mondod…

  • Zsófia, és kanadainak is szól, mindketten magyarul írnak, miért?
    Ha annyira gyűlölik és lebecsülik a magyarokat, miért tartják meg a nyelvüket?
    Ezt soha nem értettem meg.
    Egy másik

  • Zsófia, és kanadainak is szól, mindketten magyarul írnak, miért?
    Ha annyira gyűlölik és lebecsülik a magyarokat, miért tartják meg a nyelvüket?
    Ezt soha nem értettem meg.

  • hazai lámpa,

    “Zsuzsa

    Nem hozzád szóltam, de ha már ilyen “szépen” megszólítottál. Én a magyarországi kisebbségekről beszéltem, te meg a határon túli magyarokról.”

    En a kovetkezot irtam:

    “hazai lámpa,

    Epp ma beszelgettem telefonon egyik Pesten elo sogornommel. Romaniaban nott fel. Egy Kossuth dijas Nagybanyai festonek a leanya. Ha jol tudom majd harminc eve el mar Magyarorszagon. Etnikailag es kulturajaban izig verig magyar. Ennek ellenere a mai napig romanozza ot csalad es idegen, Magyarorszagon szuletett gyermekevel egyutt. Nekem tehat ne magyarazkozkodjon “etnikumrol” meg egyebekrol. ”

    Elsosorban megkernem ont arra hogy ne tegezzen. Mint “hazai lámpa” tudnia kell hogy egy magyar csak akkor tegez egy idegent ha gyengen beszeli a nyelvet vagy ha durvaskodni akar. Masodsorban, mint az elobbi hozzaszolasombol lathato, en sem a “határon túli magyarokról” beszeltem. Miutan pedig belefogott abba hogy megmagyarazza nekem a magyarok ellenesegesseget a Romaniabol visszatelepedett magyarokra, tisztaban kellett azzal lennie, hogy nem a “határon túli magyarokról” irtam. A sogornom Budapesten el, etnikailag es kulturalisan magyar. Vegul is ez csak kotekedesre volt jo.

    Zsuzsa

  • Jani irta:

    “Az én anyósomék is Erdélyből települtek át még 1947-ben. A maga harminc évvel ezelőtt Erdélyből áttelepült rokonát biztos, hogy nem “románozta” senki.”

    Akkor csak szamoljon vissza. A rendszervaltas 1990-ben volt. 2017-1990=27. Majdnem harminc ev. Es kerem ne hazudtoljon meg.

    “Ja! A magyarokat “rasszistának” beállító alaptalan vád is ugyanúgy rasszizmus, mint bármi más.”

    Logikatlan erveles. A rasszizmus kritizalasa nem rasszizmus. Ezt kuloben on hozta fel. A magyarok tobbsege minden massagtol idegenkedik. A xenofobia vagy idegengyulolet viszont telitalalat.

    Zsuzsa

  • Szegyenkezem kell azoknak a magyaroknak a neveben akik meg most is Kertesz Akost ostorozzak. Mert vagy nem ertettek meg, [igaz a butasag meg nem bun] vagy pedig olyan silanyak emberi egyutterzesukben, hogy meg egy aggastyan ellen elkovetett merenyletet is jovahagynak. Hanyingerem van.

  • Figyelő
    2017 március 30
    9:36 du.

    Nyugi, az itthoni magyarok közt is vannak ilyen hiányos magyarságtudatúak!

    A 3. fejezetben a hazáról beszél Judit. A magyar iskolákban úgy tanítják, hogy a magyarok különböző okokból elhagyták az őshazát, és a Kárpát-medencébe jöttek. A honfoglaló magyarok ezt a hősmondákban magyarázták meg. Ezeket a hősmondákat a középkori krónikák őrizték meg, Anonymus, Gesta Hungarorum, Képes krónika.
    Azóta a magyarság a Kárpát-medencét tekinti hazának, reméljük ez így is marad. Ez nem azt jelenti, hogy mások nem élhetnek itt vagy hogy máshol nem élhetnek magyarok. Azt jelenti, hogy ez a nemzet otthona, hazája. (És akármilyen bűnt elkövetnek a magyarok egymás ellen, ez akkor is így marad.) Azt én se értem, hogy akinek olyan kiforratlan a magyarságtudata, mint itt egyeseknek, az milyen alapon leckézteti az itthoniakat?

    Van erről egy szép rajzfilmsorozat Jankovics Marcelltől, mese és igaz történelem egyszerre.

  • Zsuzsa
    2017 március 30
    9:53 du.

    Ha nem tudja a netikettet elfogadni, akkor nem muszáj fórumozni! Nehezen hiszem, hogy az ismerőse csupa debillel van körülvéve, akik még harminc év elmúltán is románozzák.

  • A magyar egy különleges “fajta”. Különlegessége abban rejlik, hogy nem bír békességben és együttműködően élni más szomszédos nemzetek tagjaival. Történelmi tény, hogy Magyarország az aranykorát a kiegyezéstől (1867) az első világháború idejéig élte, és ebbe az aranykorba nem érti bele senki (magyar) a bosnyákokat, a svábokat, a tótokat, a ruténokat, a bolgárokat, a szászokat, a horvátokat, mindazokat a nemzetiségeket, akik az Osztrák-Magyar Monarchia, vagy másképpen nevezve Ausztria-Magyarország idején Magyarország területén éltek.

    Trianon után egyetlen – volt magyar területen élő – nemzetiségi lázadás vagy forradalom nem tört ki, hogy ők változatlanul Magyarországhoz akarnának tartozni. Érdekes módon még Erdély lakossága is viszonylag békésen tűrte Románia bekebelező éhségét. Egy székelyt nem tudsz semmivel se jobban megsérteni, mint ha szemébe mondod: magyar vagy.

    Ezután hihetné egy nem magyar (egy külföldi), hogy viszont a magyarok egymással összetartók és segítők. Az itt zajló “párbeszéd” is jól prezentálja, ez nem így van, képesek egymást is belefojtani egy kanál vízbe. Örökös viszály dúl közöttük, így sokan hisznek a “turáni-átok” legendájában. Legenda, vagy sem, egy a biztos: a magyar képes bármiről beszélgetve egymással összeveszni, a másikat megsérteni.

    [ aki kezdi elveszíteni a fenti összeférhetetlen képességét, az hiába beszél magyarul, az már nem számít igazi magyarnak :-) ]

  • Zsuzsa

    Tényleg, rohan az idő. Nem számoltam. Közelebbnek gondoltam a rendszerváltást. Viszont, nem tudom mit akar kihozni abból, hogy a rendszerváltás körüli időben az Erdélyből áttelepült magyarokat a műveletlenek “románozták”? Megjegyzem, 2004-ben az önhöz hasonló baloldaliak szavaztak arra, hogy ne kaphassanak állampolgárságot. De ettől még sokan Erdélyből, Kárpátaljáról házasodnak a magyarországiak! Ez csak úgy lehet, ha szeretik egymást.

    Gondolom, azt is a bal-liberális sajtóból vette, hogy a magyarok xenofóbok? Az ezer év alatt nyilván azért települt hozzánk annyiféle náció és keveredtek velünk. Az anyósom szász-magyar, apósom osztrák-horvát, anyám magyar-bunyevác, apám horvát-magyar-olasz keverék. stb.stb.

    Egyáltalán nem logikátlan rasszistának nevezni azt, aki a magyarokat alaptalanul xenofóbnak, rasszistának nevezi. Ön nem kritizál, hanem alaptalanul állít hamis dolgokat. Ön rasszista.
    “Fogják meg! – kiált a tolvaj.”

  • jani Tehát akkor Te jogosan kérheted a “szász”, “bunyevác”, “horváth”, “olasz” állampolgárságot? Gondolom gond nélkül megkapnád, és kihasználhatnál minden segélyezési formulát és szavazati jogot.
    Állampolgárságot adni olyan magyar származású embereknek, akik nem magyar földön születtek és élnek, egy fillért nem adtak az országnak, de kérnek és kapnak, nem ugyan ez? Ők Romániában született magyar származásúak, mint ahogy a Te őseid is idegenben születtek, éppen megütőd a “magyarság” szintjét. Így van ezzel minden “magyar”, mégis jelentős része veri féltéglával a mellét, hogy Ő magyar, a többség már ügyesen magyarosította is a nevét.
    (Tudom, ezt a zsidók is csinálták, de Ők az életüket mentették vele, nem egy nacionalista hazugság miatt).
    A valóságban talán vannak magyar őseik is. A betelepítések itt nem játszanak, mert azt nem a magyar nép kérte, hanem a királyok határozták el a kihalás ellen a többedik népirtás után. Nem az idegenszeretet miatt volt, kellett a munkás és katonakéz. Ennek köszönhetően a magyar olyan mint az angol. Beszélnek róla, de már régen nem is létezik, nyomokban megtalálható.
    Az első ígéret az volt, hogy ez egy dísz állampolgárság lesz, hiszen aki nem Magyarországon él, adózik, az nem is szavazhat, illetve nem veheti igénybe az ország javait. Ez nem így természetes? Utána persze jött a nem lehet kétféle állampolgár, mert kevés szavazatot hozott volna a “díszállampolgáráság”, bár gondolom ez előre megtervezett törvény volt, előtte jól megdolgozták a népet néhány nehézsúlyú hazugsággal.
    A magyarok többsége bizony rasszista, kommentedben egy pici elfogadható ellenérv sincs, szavakkal amúgy sem lehet a valóságot megmásítani.
    A külföldi házasságoknak pedig árfolyama van és volt, azok nem csak szeretetből köttetnek. Ezt Te is tudod. Ha jól emlékszem, 1982-ben 100 000 forint volt a tarifa egy orosz lány elvételének.

    De akkor megint itt a kérdés, ki a magyar, milyen magyarsági fok kell ahhoz, hogy vehessen az asztalról, ahova soha semmit nem tett?

  • jani,

    bravo. gratulalok. ahogy mondjak, a legegyszerubb vedekezes a tamadas. ezt on kivaloan perfektalta. a hasara ut es hozzadob nehany elkepzelt dolgot, amibol aztan azt a konkluziot vonja le hogy valami nagyon frappanssal jott elo. a figyelmebe ajanlom a logikai tevedesek listajat. mert annak ellenere hogy abban a hiszemben el hogy megforditotta a palcat, higgye el, hogy az ervelese tele van lukakkal. igen. mindenki, az egesz vilag, rasszista ha nem tapsol a rasszistanak. nem minden magyar ilyen, de sajna tulnyomo tobbsegben ilyenekkel hozott ossze a sors. ha egyaltalan beszel egy vilagnyelvet, nezze csak meg, hogy hol all Magyarorszag a massag toleranciajaval; mert koztudottan lejjebb van a beka fenekenel. de csak mondogassa a mantrat hogy az egesz vilag rasszista csak maguk nem azok. talan meg meggyozi onmagat. utana sutkerezhet tevedeseiben.

    akarmilyen intelligensen indul el egy tema, az alja mindeg elokerul hogy lerakja a fekaliat. “nettiket”? kivanok tovabbi jo szorakozast.

  • Llanfair

    Sem szász, sem bunyevác állampolgárság nincs és nem is volt. Azt pedig, hogy “horvát”, csak akkor kell “th”-val írni, ha személynév vagy ha pösze, aki mondja. Gondolom, Zsuzsához hasonlóan te is világsajtóból szerzed az információid.

    Én 100 százalék magyar vagyok, 12 generáción belül egyik ősöm sem idegen földön született. De ha rosszul tudom, akkor is így van.

  • Zsuzsa

    Amit írsz, az puszta személyeskedés.

  • Drizari
    2017 március 31
    4:25 de.
    Ezzel a beírásával egyet lehet érteni! Sajnos, nekem is ez a tapasztalatom, hogy a magyar összeférhetetlen, még egymással is.
    Az emigrációban jöttem rá igaziból. Mert a régi kanadások nem fogadták be az 56-sokat, és így tovább.

  • jani
    2017 március 31
    10:37 de.

    “Én 100 százalék magyar vagyok, 12 generáción belül egyik ősöm sem idegen földön született.”

    Akkor te egy igazi díszmagyar vagy! :-)

  • Zsuzsa
    2017 március 30
    11:02 du.
    Ne fáradj, mi megértettük Kertész Ákost nagyon jól.
    Egyszerű és érthető magyarsággal írta rólunk a véleményét.
    Lehet, hogy az ő szempontjából bizonyos magyarokról igaz a megállapítása, hiszen minden népnek van alja és a magyarnak is.
    De általánosítani NEM szabad!

  • A magyar öntudatról, nekem az a véleményem, az az igazi magyar, aki annak tartja magát, nem csak írásban, szóban, hanem cselekedetben is!

  • jani Majd egyszer elmagyarazom, miert tettem idezojelbe, jo? Te kis 100%-ig magyar. Jatszoteri keverek vagy, barhol is szulettel. Nyugodj bele janikam.

  • Llanfair
    2017 március 31
    8:34 de.

    Magyarországon az veheti igénybe az egészségügyi ellátást, aki TB-járulékot fizet.

  • jani,

    ez szemelyeskedes:

    “Ön nem kritizál, hanem alaptalanul állít hamis dolgokat. Ön rasszista.
    “Fogják meg! – kiált a tolvaj.”
    mert on ezt irta.”

    Szamolni nem tud, ossze vissza kapkod es vagdalodzik. Fabrikal, hazudtol, a tortenelmet elferditi.

    On a jelen embere, es ami most Magyarorszagon folyik,az vagy a vilagszemleletet tukrozi, vagy erdekbol tolja a rezsim szekeret. Magyarorszagon ismet ujrairjak a tortenelmet. Idovel persze mindez ugyanugy a szemetre fog kerulni mint az ugynevezett socializmus, ami nem volt mas mint egy baloldali diktatura. Most jobboldali diktatura mukodik Magyarorszagon es teszi a nepet koldussa es a kisebbsegeket foldonfutova. Hazug korszak volt 45-90-ig, most ujra az van.

    Az valoban az on dolguk hogy milyen orszagban akarnak elni. De akiket most elnyomnak, kidzsigerelnek es bantalmaznak, mint Kertesz Akossal tettek, azzal hogy Kanadatol kert menedeket, Kertesz Akos Kanada felelossegeve valt.

    Ide tartoznak meg a menekult csoportok, akiket kenyelmesen migransoknak hivnak, s akik ellen atrocitasok folynak a magyar hatarnal. Mivel nem magyarok, nemzetkozi figyelem ala esnek. S ha tetszik ha nem, a kulvilag nem fog ezeknek a diszkriminacioknak es atrocitasoknak szemet hunyni. Amnesty International minden orszagban mukodik es minden orszagban legalis keretek kozott harcol az elnyomott retegek mentesevel. Ahogy a dolgok most mennek, a magyarok nem fognak egyhamar a radarrol lekerulni.

    Zsuzsa

  • Drizari
    2017 március 31
    4:25 de.

    Akkor te vagy itt a legnagyobb magyar, mert te senkivel nem férsz meg?:)

    Állításodból annyi igaz, hogy a magyaroknál könnyen megy az összeveszés, de a kiegyezésre is hajlandóak, ezt bizonyítja, hogy több kiegyezés is volt a történelmünkben. Ezért maradt fönn az államunk ezer évig.

    Ha beszélhetünk egyáltalán nemzet-karakterológiáról, akkor a magyarokra három tulajdonság nagyon jellemző: szalmaláng, huszárvágás és patópálkodás.

    Pató Pál: sokáig halogatja a dolgokat.
    Huszárvágás: váratlan csel, meglepő megoldás.
    szalmaláng: erős lelkesedés, gyors kiábrándulás.

  • Figyelő
    2017 március 31
    11:05 de.

    “a magyar összeférhetetlen, még egymással is.”
    Ez azért is lehet, mert a kinti magyarok nincsenek összekényszerítve, de mi itthon kénytelenek vagyunk egy hazában élni! Ez kintről úgy néz ki, hogy mi itt állandóan veszekszünk, de azért hálistennek’ még nem került sor kenyértörésre.

    Meg kell nézni szerencsétlen ukránokat a szomszédban, ott még mindig dúl a polgárháború, mert két részre szakadt az országuk! Egyik fele az EU-hoz akar tartozni, a másik Oroszországhoz.

  • Kedves Figyelö!

    Ön összekeveri a szezont a fazonnal, a mindekori magyar kormányt és fidesz párttagjait a magyar néppel, magyar kulturával. Az egyik kritizálása nem zárja ki azt, hogy ne szeresse és ápolja az ember a másikat.

    Ezért van az Ön egyszerüen nem érti, hogyan lehet egyszerre szeretni és ápolni a magyar nyelvet, a magyar kultúrát, népmüvészetet ÉS kritizálni a magyar kormányt és minden negativ tettjét nem hagyni szótlanúl.

    Ezért van az, hogy Ön úgy gondolja hogy én gyűlölöm és lebecsülöm a magyarokat, és emiatt Ön soha nem érti meg hogy miért tartom meg a nyelvet :-)

    Szép napot kívnánok

  • hazai lámpa
    2017 március 31
    12:31 de.

    Kiegészíteném a fentieket azzal, hogy a pogány hősmondákat a keresztény krónikák őrizték meg.

    A magyarok cselekedeteinek nevezett történeteket keresztény szerzetesek jegyezték fel, ezek közül az maradt meg, ami III. Béla, Kun László és Nagy Lajos királyaink udvarában készült. Több ilyen krónika is létezett, de az utókor csak Anonymus és Kézai Simon művét és a Képes Krónikát ismeri.

    A fenti rajzfilm főcímdalát a Kaláka együttes jegyzi:
    “Őseinknek meséiből,
    históriás énekekből,
    Szájról-szájra dalok szárnyán,
    jutott el e monda hozzám.

    Hallgassátok mit mesélek,
    mondák, regék, szép emlékek,
    Bátor tettek megjelennek,
    hőseik még köztünk élnek.”

    A krónikák szövege megtalálható a Magyar elektronikus könyvtárban, Álmos születése, A fehér ló mondája, A csodaszarvas és Lehel kürtje a legismertebbek.

    http://mek.oszk.hu/02200/02245/02245.htm#8

  • “Ne fáradj, mi megértettük Kertész Ákost nagyon jól.
    Egyszerű és érthető magyarsággal írta rólunk a véleményét.
    Lehet, hogy az ő szempontjából bizonyos magyarokról igaz a megállapítása, hiszen minden népnek van alja és a magyarnak is.
    De általánosítani NEM szabad!”

    Figyelő,

    Jo akkor tegyuk fel hogy onok megertettek. Nem igy van de mindegy. Ha nem lett volna talalo jellemzese a magyarokrol, akkor nem is fajt volna annyira. De annyira fajt, hogy meg a mai napig is a levelen szenvelegnek es nem pedig attol, hogy egy aggastyant a nagy magyar buzgalomban tobbszor is brutalizaltak es felt otthonaban maradni. Idos kora ellenere eljott a vilag masik vegebe. Mert ez az ami felhaborito. Meg most is nyaldossak a sebeiket de abban semmi kivetendot nem talalnak hogy egy aggastyan honfitarsukat brutlizaltak es eluldoztek. Mert szerintem ebben van a gyalazat, nem Kertesz Akos leveleben. Ne altalanositsak? Hanyan alltak fel Kertesz Akos brutalizalasa ellen? Mert vagy a levelrol nyavalyognak, vagy lapulnak mint tudjak mi a fuben. Tisztelet a kivetelnek, de a szimpatia, a humanus egyutterzes Kertesz Akos iranyaban elegge altalanos volt a magyarok kozott. Onok levizsgaztak es folyamatosan levizsgaznak.

    Zsuzsa

  • Zsuzsa
    2017 március 31
    11:40 de.

    “Magyarorszagon ismet ujrairjak a tortenelmet.”

    Pont ez az egy, amivel egyet ért a legtöbb magyar, kivéve a bukott baloldalt! Sok kritikát meg lehetne fogalmazni a fidesz kormány nemzetpolitikájáról, de a lényeg, hogy a marxista áltörténelmet végre a magyarság tudomására hozták!

    Ez egy nagy jelentőségű dolog az itthoni magyaroknak, mert meglehetős agymosásban élt több generáció is. Mondok egy példát: Hofi Gézáról nemrég műsor volt az egyik kereskedelmi csatornán, hogy az elvtársakkal vadászott. Sok magyar azt hitte róla annak idején, hogy milyen bátor ember, mert beszól a fejeseknek. Az egyszerű emberek nem tudták, hogy a Párt engedélyezte a kabaré előadásait a szocializmusban.

  • Llanfair
    2017 március 31
    8:34 de.

    Kézai Simon mester krónikája

    Függelék

    I. FEJEZET.
    A jövevény nemesekről.

    1. §. A jövevények beköltözéséről Gyeics vezér idejében.

    Minthogy a tiszta magyarságban nincs több törzs vagy nem, mint a száznyolcz nemzetség, lássuk, honnan veszik eredetöket azok nemzetségei, kik az olasz földről, vagy Németországból vagy más tartományokból származtak. Gyeics vezér a Turul nemzetségből vala ugyanis az, kinek mint mondják, a magyarok közt legelsőben szózat zendűlt meg az égből, hogy a keresztyén hitet és keresztséget vegye föl. Mivel azonban keze embervérrel volt fertőzve, nem vala alkalmas a hitre téritni illy nagy nemzetet. S jóllehet maga és háznépe szent Adalbert által a keresztség kegyelmét fölvette: mindazáltal az égi trónról szózat jöve hozzá, hogy e gondolattal hagyjon föl; minthogy mind ennek véghez vitelét a felséges isten kegyelme tőle származandó szent Istvánra bizta vala. A honnan ezt hallván, nemzete megtéritése dolgában, a mit tehetett s a mivel tartozott, szent Adalbert prágai püspök rendelése szerint nem mulasztotta el megtenni. Külde azért követeket a keresztyén tartományokba, hogy óhajtását mindenkinek hireszteljék. Miért is ennek hallatára sok gróf, vitéz és nemes jöve hozzá a keresztyénség országaiból. Némelyek ugyanis jövének isten szerelméből, hogy a vezért a pogányok ellen, kik a hitet nem vennék föl, segítsék, mások pedig hogy a pogányoktól és üldözőiktől szabadúljanak: mert ez a nemzet, míg pogányságban élt, kegyetlen üldözője vala a keresztyéneknek.

    (Gyeics=Géza)

  • hazai lámpa Ez így nem teljesen igaz. Sok határon kívülit kezelnek TB fizetés nélkül, de azt a magyart, aki fizeti a TB-t, de külföldön dolgozik, azt folyamatosan fenyegetik ne merje használni.

  • “hazai lámpát” semmi értelme olvasni, ő egy tipikus “sok beszédnek sok az alja”. Szerepe mindössze annyi, hogy telehányja szellemi váladékával a KMH írásait.

  • Jani:
    “Én 100 százalék magyar vagyok, 12 generáción belül egyik ősöm sem idegen földön született.”

    Föltételezve, hogy Önnek is és a felmenőinek is egy biológiai édesanyja és egy biológiai édesapja, tehát két vérszerinti szülője volt, akkor 12 generáció alatt összesen 2 a 12-ik hatványon, tehát – ha jól számolok fejben – 4096 felmenője volt. És ahogy írja, Ön mind a 4096 őséről pontosan tudja, hogy hol született.
    Hát gratulálok! :-)

  • Drizari, Lámpa “szellemi váladéka” szerintem nagyon informatív. Soha nem cáfolja senki a beírásait, esetleg kényelmetlenül érzi magát az ember, hogy még mennyi mindenről nem tudtam. Próbáld utolérni.

  • Idonkent minden nephez szuletik nehany gondolkodo aki a nep ele tartja a tukrot es meghuzza a veszharangot. A filozofusokat ezert nem szeretik es ezert nincs becsuletuk a sajat hazajukban. A nep inkabb a mitoszba ringatja el magat mintsem szembenezzen multbeli buneivel es jelen fogyatekossagaival. Kertesz Akos ilyen illusztriusz kategoriahoz tartozik, igy tehat nem veletlen hogy elkergettek Magyarorszagrol.

    hazai lámpa, ami a tortenelem ujrairasat illeti, 1990 ota ez mar a masodik probalkozas. Az elso megvolt, de mar a Horty bevonulasa, a naci propaganda es nagynemes uri muri ujraelesztese mar egy egeszen mas fejezethez tartozik. Szinte naprol napra jobban hasonlit ahoz amit a rendszervaltasnal elvetettunk. Talan nem is volt rendszervaltas. Kommunista pribekek egyszeruen atvedlettek kapitalista elnyomokka.

    Zsuzsa

  • Llanfair
    2017 március 31
    1:03 du.

    Az orvosi kezelést senkitől se lehet megtagadni, de annak utólag kiszámlázzák a díjat. Bizonyos szakrendelésekre csak háziorvosi beutalóval lehet bejelentkezni.

    Kivételes esetek lehet, hogy vannak, de aki tartósan nem fizet be semmit, azt előbb-utóbb felszólítja a NAV.

  • Drizari
    2017 március 31
    1:26 du.

    A magyar történelem neked váladék? Ezt tanulják a magyar gyerekek az iskolákban a középkori magyar kultúráról, amit föntebb beírtam.
    Lehet, hogy téged nem érdekel, de rajtad kívül vannak itt kanadai olvasók, akik jelezték, hogy nehezen elérhető annak a téma, aki nem magyar iskolába jár.

    Egyébként meg téged minősít, hogy nem értettél meg semmit abból, amit írtam. Judit az egyik videóban a haza fogalmát boncolgatja. Erre írtam, hogy a magyarság hazája a Kárpát-medence. Vagy van a témához valami hozzászólni valód, vagy ha nincs, akkor meg ne személyeskedj!

  • hazai lámpa A magyarok tudták, hogy Hofi vadászott, azt is tudták, hogy Kádárral barátok voltak. Igaz, nem igaz mindegy, mert ezt suttogták. Mégis szerettük a humorát, és mai napig ülnek a poénjai. Igaz, a Fideszt valamiért nem szerette. Látod, neked nemrég a kereskedelmi televízióból kellett megtudnod, amit egy egész ország tudott már vagy negyven éve. Régen sem voltál egy komoly valaki, de egyre komolytalanabbá válsz. Annyi hülyeséget összehordtál már itt, ami egy kisebb városnak is a dicsőségére válna. Fogalmad sincs a magyarok életéről a szocializmusban, de mindenbe bele ártod magad. Panaszkodsz, hogy kioktatlak (én is), pedig rád fér, nagyon rád fér. Egyszerű emberek? A faék hozzád képest számítógép, olyan egyszerű vagy, wikipédia nélkül meghalnál.

  • Llanfair
    2017 március 31
    8:34 de.

    Szerintem te megértetted, hogy miért másoltam be Kézai írását, de a gyengébbek kedvéért megmagyarázom.

    A honfoglaló magyarokat nem zavarta, hogy idegenek keverednek köreikbe. Sőt, egyes törzsfők még be is hívták az idegeneket. Ezt múltkor kifejtettem az egyik topikban, hogy ez a magyarság letelepedése miatt volt.
    A honfoglalás alatt (896) törzsenként telepedtek le a magyarok a Kárpát-medence területén. A törzseket a fejedelem fogta össze, és minden törzs további nemzetségekre bomlott. A korabeli uralkodó osztályt a fejedelem, az “urak” és a “bőség” alkotta (törzs- és nemzetségfők). Mindegyiknek volt katonai kísérete, amibe csak a nemzetségbe való vérrokonok tartozhattak. Hogy megelőzzék a hatalmi csatározásokat, a nemzetségi arisztokrácia tagjai a vérrokonok mellé a külföldieket és idegen törzsbélieket is bevették a katonai kíséretbe.

    Ez a törzsi társadalom felbomlása, és onnantól kezdve elmondható, hogy a magyarság tagjait nem csak vérségi kötelék köti össze, bár az is fontos marad. A történészek szerint ez korszakos fejlődés.
    Sajnos a népirtó háborúk miatt a magyar vér nagyon megcsappant, de nem tűnt el, illetve mindig jött újabb utánpótlás, olyan idegenektől, akik itt találták meg a hazájukat, pl. kunok, németek, szlávok.

  • Llanfair
    2017 március 31
    2:41 du.

    Honnan tudod, közvélemény kutatást csináltál?

    Nekem ez a tapasztalatom, hogy sok egyszerű állampolgár nem volt tisztában a Párt szerepével pl. a kultúra területén. Nem azért mert hülyék voltak, és ne tudták volna mi a diktatúra, hanem mert az egyszerű emberek nem láthattak bele a hatalmi harcokba. Ezt a rendszerváltás után nem lehetett tisztázni, mert sok híresség volt a pártállam seggnyalója, illetve a hazai magyarok többsége nem szívesen látta volna az ideáljait lerángatva a piedesztálról.

  • Llanfair
    2017 március 31
    2:41 du.

    Sokszor leírtam már, hogy a saját gyerekkori tapasztalataimon kívül a családom történetei inspirálnak. A te bajod, ha olyan bunkó vagy, hogy mások panaszát leminősíted, bagatellizálod a kommunizmus bűneit.

    Te a zenén kívül semmihez nem tudsz hozzászólni, úgyhogy inkább a helyedben mélyen hallgatnék, mikor történelmi témákról van szó! Elhiszem, hogy ismered az összes híres zeneszerző kevésbé jelentős műveit, mert nagyon ráérsz ezeket állandóan hallgatni. De gőzöd nincs a magyarok nagy többségének életéről, de azért veszed a jogot, hogy Írországból mindenbe beleokoskodj. Ha legalább az ember látná nálad a jó szándékot, az aggódást a hazáért, de nem. Látszik rajtad, hogy csak unalmadban osztod itt a nem létező tudományodat.

    Egyébként nem a wikiről szedtem a magyarokról szóló információkat, hanem a gimnáziumi történelemkönyvekből.

  • Llanfair
    2017 március 31
    2:41 du.

    Különben meg én régóta tudom, hogy Hofi ki volt. Történelemből tanultuk, hogy csak az bírálhatta a szocializmust, akinek a Párt megengedte.

    De nyilván az rtl nem azért adta le most a műsort, hogy senki ne nézze, tehát van érdeklődés Hofi meg a Párt iránt.

  • Zsuzsa

    Akkor lenne személyeskedés, amit tőlem idézett, ha előtte azt érvekkel és tényekkel nem támasztottam volna alá. Önnél viszont a vádaskodás után a bizonyítás rendre hiányzik.

    Ön azzal próbál fölém kerekedni, hogy a szúnyogot megszűri, a tevét pedig elnyeli. Fel akarja fújni, hogy közelebbinek gondoltam a rendszerváltást. Meg azt is, hogy valakik “románozták” az erdélyi rokonát. Ne legyen nagyobb baja.

    Amit viszont nem vesz észre, h szerintem, Amerikában és Kanadában is diktatúra van. Pl. Az újságokat, amiket maga olvas, nem demokratikusan választották, hanem valakik vették. A gazdagok médiumokat (TV-t, sajtót) vásárolhatnak, propagálhatják nézeteiket, a szegények viszont nem. A jogvédő szervezeteket, a világsajtó – amire maga hivatkozik – azokat képviseli, akik fenntartják őket. Én kételkedem, hogy a nagytőkések őszinte migránsbarátok.

  • charlie
    2017 március 31
    1:52 du.

    Kösz a dicséretet, de szerintem a mai fiataloknak a kisujjában van az érettségi emelt szinten, amiről mi itt elvitatkozunk.

    Pontosabban nincs is vita, ahogy te is mondod, mert kiállni egyik hisztigép se mer, egy kis magyar történelem kvíz versenyre! Persze, mert akkor kiderülne, hogy ki is az ostoba, kinek nincs fogalma a hazáról, nemzetről, a kisebbségekhez való viszonyról.

  • jani,

    Ez megint egy logikatlan erveles. Van eleg, gondolom meg nem fogyott ki beloluk. Itt nem Kanada es foleg nem az USA a tema, azonkivul hogy halvany lila goze nincs arrol hogy mi a velemenyem es mennyire vagyok ertesult ezeknek az orszagoknak a tortnelmerol vagy politikajarol. Kezdem megelegelni a balgasagokat.

  • Kedves Zsuzsa, “Talan nem is volt rendszervaltas. Kommunista pribekek egyszeruen atvedlettek kapitalista elnyomokka.”
    Ugye tudja, hogy ez a kódolt antiszemitizmus?
    A mondata amúgy teljesen igaz.

  • Lámpa, néha visszasírom a megszűnt Galamus fórumát, ahol komoly intellektusok “szedtek szét” és őrölték porrá az önbizalmamat a válaszaikkal – személyeskedés nélkül. Itt ez nekem hiányzik, de bízzunk benne, hogy betévednek majd komolyabb “kaliberek” is.

  • Zsuzsa

    2017 március 31
    12:37 du.
    Álljon meg a menet! MI volt előbb? Kertész Ákos véleménye a magyarokról, vagy , hogy két huligán megverte? Miért nem vernek meg, más zsidót az utcán, aki nem nyilatkozott hasonlóan?
    Tudni kellet azoknak, kit is vernek meg és miért?

    Én vagyok a legnagyobb ellensége a tettlegességnek, de sajnos, minden tettnek van következménye, ha tetszik, ha nem!

  • jani

    2017 március 31
    3:38 du.
    Jani, itt téved! A kanadai és az USA sajtóját nem a “gazdagok” irányítják, hanem a politikai érdekek.
    Mint, mindenütt a világon!

  • Llanfair
    2017 március 31
    2:41 du.

    Nem tudom, neked ki suttogta, de a Blikkben is csak most írták meg, hogy ávós írta Hofi poénjait!

    http://www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/egykori-avh-s-irta-hofi-poenjait/q7qgbh8

  • “Kedves Zsuzsa, “Talan nem is volt rendszervaltas. Kommunista pribekek egyszeruen atvedlettek kapitalista elnyomokka.”
    Ugye tudja, hogy ez a kódolt antiszemitizmus?
    A mondata amúgy teljesen igaz.”

    No Charlie. But I am not about to move over to the next dead horse. Someone else can flog that.

  • Zsuzsa
    2017 március 31
    4:52 du.

    ” ha egyaltalan beszel egy vilagnyelvet, nezze csak meg, hogy hol all Magyarorszag a massag toleranciajaval;..”

    Látja? Pontosan, hogy a maga hírforrásainak az állítólagos “fölénye” a téma. Ugyanis, azt használja bunkósbotnak. Gondoltam, kicsit el kéne bizonytalanítani azzal, hogy a hírforrásait manipulálják. Hogy ne legyen olyan goromba és nagyképű.

    Egyébként, a magyar határőrök soha nem mentek át a határ túloldalára, hogy bántsák a migránsokat. Rendszerint a migránsok jöttek, méghozzá nem a törvényes átkelőkön. Van, aki sokadszor próbálkozik. Ha tényleg bántanák őket, akkor nem ismételnék újból-és újból.

  • Figyelő
    2017 március 31
    5:51 du.

    Kösz’ az infó. Nálunk a gazdagság és a politikai érdek gyakran egymásra talál.

  • Belzebub

    Az ősök tekintetében nem biztos, hogy pontos a számításod. Ugyanis, 12 generáció esetében már lehetnek átfedések (rokonházasságok).

  • “Látja? Pontosan, hogy a maga hírforrásainak az állítólagos “fölénye” a téma.”

    Nem jani, ha beszel egy vilagnyelvet, sokkal tobb informacio all a rendelkezesere. Akkor ajanlom, hogy nezzen korul. Ne a magyar hireket olvassa, mert a legjobb esetben reszrehajlon es eloiteletekkel torzitjak a valosagot. Mindegyik ujsag es tv csatorna mogott van valaki, az kicsoda, micsoda, kit kepvisel es mit szolgal. A hireket ugyanigy, nem egy, hanem kulonfele szemszogbol meg kell vizsgalni. Az a tapasztalatom hogy a legkevesbe erdekelt informacio forras a legmezbizhatobb. Ez nem foleny, ez teny.

  • hazai lámpa Neveket akarsz? Ismered a kifejezést, hogy azt beszélték? Akkor sem lehetett mindent eltitkolni, és azért mert Te hülye “agymosottnak” tartasz mindenkit aki előtted született, az nem jelenti, hogy az is volt. Nagyon sokat lehetett tudni, csak nem volt tanácsos mindenhol elmondani illetve ha elmondtad, semmi sem változott. Az a réteg, aki pénzt gyűjtött Isaurának, az a réteg most Győzikének hullámzik. Egykutya. Akkor is rengeteg okos ember volt, de tudták, nincs ideje az ugrálásnak, mert csak a saját és családja életét teszi tönkre. Szépen takarékon égett a láng, mert az mindig ég, várva a fellángolást. Bródy, Koncz a kulturáltabb, Nagy Feró a durvább módon. De minden művészeti ág hozzátette a magáét. Egy gyümölcsnek meg kell érnie, zölden nem érdemes leszedni. A diktatúra nem azt jelenti, hogy buta minden ember, hanem azt, hogy az állami erőszak belefojtja a szót. Egy darabig. Ha már az agymosást emlegeted állandóan, az most van igazán, mikor választhatnának az emberek a szabadság és a rabszolgaság között, de mégis a királyságot választják, és vonogatják a vállukat, mit lehet csinálni? Biztos nem igaz, hogy nem jó nekem, hiszen vezéreim szerint ez így jó. Már alig tudnak külföldre járni, tapasztalat semmi külföldről, de mindent tudnak a rothadó nyugatról, hiszen a vezér megmondta. Aki kint él, az pedig hazudik, egyértelmű, mocskos hazaáruló “sorosbérenc” aki kintről bomlaszt. Már Kádár is megmondta ezt az embereknek, de nem vált be. Szomorú, de a Kádár korszak emberei jobban láttak, mint a maiak, csak nem mertek beszélni. Te utálod a liberalizmust, mert az SZDSZ-szel téveszted. Gyermekkori trauma? Olyan szépen belesimulsz már a szélsőséges jobboldal nézeteibe, hogy charlie nem győz neked tapsolni. Ez nem agymosás? Liberálisból jobbikos, mert csalódott egy pártban, aki próbálgatott liberális lenni? Olyan dolgokra csodálkozol, amit általában mindenki tud, de Te beszélsz agymosásról? Tudod az, hogy elolvasod a házasélet ABC-jét, az nem helyettesít egy jó kefélést. Ha nem éltél akkor, olvashatsz olyanokat, amitől érteni vélsz dolgokat, de sosem fogod megérteni úgy, ahogy az aki átélte. Tudod “figyelő” mindig előadja a nagy hősiességét. Biztos úgy volt. Bátyámat azért verte véresre a Szabó nevezetű körzeti meghizott, mert hosszú haja volt, az iskolából ki is rúgták érte. Engem azért akart feljelenteni “politikai elleni garázdálkodás miatt”, mert levettem egy augusztus 20 plakátot, és otthon feltettem a szoba falára, mert Rembrandtra nem tellett. Akkor észhez tért, rájött, hogy ez már túlzás. Gondolod nem láttam, hogy az éjjel-nappal dolgozó anyámmal egy lyukat kaptunk az üdülőben, az osztályvezető erkélyes hatalmas lakosztályt? Nem láttam, hogy lyukas cipőben jártam, a párttitkár bőrkabátban feszített? Most mi változott mesélj? A párttitkár személye. Az emberek nagy része ellenállt az agymosásnak, de ha nem ment szavazni, két rendőr jött érte. Te biztos ellenálltál volna, majd lesz valami a két gyerekkel. Sajnos az a helyzet, hogy most éppen az “agymosottak” segítik a rendszert, akikbe Te is beletartozol. Szidjátok Gyurcsányt, Sorost és a “libsiket”, mert Ők tehetnek mindenről. Nem látod milyen ostobaság? Már mindenki libsi és komcsi szerintetek, aki látja milyen [email protected] léptetek. De Ti nem látjátok, mert mindenki szembe jön az autópályán.
    Olvasom itt az “agymosottnak” bélyegzett kommentelőket, majd olvasom a nem “agymosott”, Boda, figyelő, hazai, jani a nyíltan náci charlie stb kommentjeit, és látom ahogy a sötétség borítja el Magyarország egét. Ezek után Te merészeled “agymosottnak” nevezni a még gondolkodó réteget? Ha nem lenne ilyen szörnyen szomorú, körberöhögnélek.
    Kicsit másra is válaszoltam, mint kérdésed engedett, de úgy igazából tele van a f… illetve a hócipőm veled, a folyamatos károgásodról a szocialista érában élő emberek vak kritizálásával, akik szerinted bűnösök, mert akkor születtek amikor születtek. Kicsit összeszedetlen, ezért elnézést, próbáltam kulturált formába önteni azokat a gondolatokat rólad, ami nem kulturált formában van jelen a fejemben. Szép napot, ahogy nagy klasszikusunk mondta, van nekem jobb dolgom is.

  • @lámpa
    Ja, igazad vagyon! Sokkal több szart kellett volna a komcsikra kenni a rendszerváltáskor, akkor nem lett volna 10 év békességünk, és ma már jóval előbbre lennénk Miviktorunk fenekében… De vígasztalódj, Miviktorunk már dolgozik a hiánypótláson… eljön még a te világod…

  • Figyelő
    2017 március 30
    12:56 du.

    A kinti magyarok beírásai alapján szoktam elgondolkodni, hogy Magyarországon hogy is van ez. Ugyanis mi természetesnek veszünk sok mindent, ami a kinti magyaroknak nem magától értetődő.

    A Kodály-módszer zeneiskolásoknak kitűnő, mert ott kis csoportokban tanulnak, vagy több a foglalkozás. Bár megjegyzem, hogy a szolfézs órát már az én gyerekkoromban is utálták zeneiskolás ismerőseim, és ezt a mai gyerekektől is így hallom.

    Általános iskolákban abban a formájában megbukott Kodály módszere, ahogy azt a szocializmusban bevezették. Azért lett a háború után az iskolai oktatás része, mert Kodály mester kissé kommunista volt, vagy nem merte a Párt bántani, mert híres volt, ezt nem tudom pontosan. Egy énekóra abból állt az én időmben is, hogy a tanár elénekelt egy népdalt, azt közösen begyakoroltuk. Utána tapsolás, kopogás, kottaolvasás következett. Következő órára meg kellett tanulni otthon a dalt, kottából. Néha felelés volt, és volt nagy kacagás, ha valaki repedt fazék hangon előadott valamit, ami nyomokban éneknek hangzott … Vérmesebbek együtt nevettek az osztállyal, az érzékenyebbek vérvörösen kínlódtak. Ezt körülbelül bemutatja az Oscar-díjas film, a Mindenki.

    Miért nem lett mégis zenei analfabéta a magyar nép? Ezt én a modern technikának tudom be! Sokan a szép kiállítású lemezekről, később a kazettákról tanulták meg a népdalokat. Természetesen ez csak az 1970-es, 1980-as évektől vált lehetségessé a széles tömegek számára, ugyanis akkortól volt megfizethető a lemezjátszó, majd a magnó a közönség nagy részének.

    A rendszerváltás óta bevezették a kötelező furulyaoktatást, a második fidesz kormány pedig előírta a kötelező néptáncoktatást. Ez gondolom sokat javított az iskolai ének-zene oktatáson.

  • Almási Alma
    2017 április 1
    6:13 de.

    “több szart kellett volna a komcsikra kenni a rendszerváltáskor,”

    Semmit nem kellett volna rájuk kenni, csupán ismertetni kellett volna az igazságot. Tudod, az igazság is épp elég meggyőző és tanulságos.

  • Llanfair
    2017 április 1
    5:40 de.

    Az egész beírásodból az írásjeleknek és a szóközöknek van értelme, a névelőknek van némi igazságalapja. A többi egy teljes félremagyarázása a mondandómnak. Nem óhajtok aljas rágalmakkal vitázni.

    Ha a beszélgetés a célod, akkor bizonyíték nem ártana az állításaidra! Soha nem szidtam a liberalizmust, nem vagyok Jobbikos, és nem a szocializmusban élt magyarokat minősítem, hanem a kommunista propagandát! De írhatsz arról is, hogy miért is hánysz vért, ha valaki a kommunista korszakról ír (nem csak rosszat)?! Tudomásul vehetnéd, hogy van, akit érdekel ez a korszak, illetve a fiatalok sokkal kevesebbet tudnak arról, ami neked esetleg természetes, de el szeretnél róla felejtkezni …
    Felejtsük el az egészet, borítsunk rá fátylat, boruljon össze a volt munkásőr meg a nép-nemzeti, ahogy a parlamentben már megtörtént (persze nem a színfalak előtt, hanem mögött!)?

    Végezetül, de nem utolsó sorban, honnan tudod, hogy a propagandából mit hittek el az emberek? Skrabski Fruzsina (fúj, mocskos fideszes) a szovjet katonák garázdálkodásairól szóló filmjében a Szabadság téri szovjet emlékművet koszorúzzák bácsikák. Válaszuk a vádakra, hogy a katonák nőket erőszakoltak: “Ugyan kérem … ”

    Még annyit a mai helyzetről, hogy ugyanaz az agymosott idős réteg tartja parlamentben az mszp-t, mint amelyiknek soraiból sok fideszes is kikerült! Tehát ha a mostani szavazókat szidod, akkor bizony a szocializmusról is véleményt nyilvánítasz … De te ezt észre sem veszed. Ha a logika fájna, te nem éreznél fájdalmat.

  • Llanfair
    2017 április 1
    5:40 de.

    Egyébként nem konkrét nevekre gondoltam. Egyszerűen annyi, hogy aki közelebb volt a tűzhöz, az könnyebben belelátott a kártyákba.
    Akiknek nem volt közük a párthoz, azok közt is voltak jól és kevésbé jól értesültek. A döntő különbség abban állt, hogy kinek hol állt politikailag a családja: a skála a hithű kommunistától az antikommunistáig terjed nagyon sok árnyalattal. A legtöbben úgy érezték, hogy az országot építik, miközben a szocializmust építik, de az internacionalizmussal nem törődtek.

    Illetve megfigyeltem egy generációs különbséget, a Kádár-korban szocializálódott fiatalok (szüleim korosztálya), és azok között, akik a Rákosi-kort végigélték (nagyszüleim korosztálya). A Rákosi-korban voltak a rendszer áldozatai és azok, akik a rendszer oldalán álltak. Magyarul: volt, akinek elvitte a nagypapáját az ávó, és volt, akinek a nagypapája benne volt az ávóban, pl. Pukli István nyilatkozott erről.

  • Zsuzsa
    2017 április 1
    12:04 de.

    “Ne a magyar hireket olvassa, mert a legjobb esetben reszrehajlon es eloiteletekkel torzitjak a valosagot.”

    Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy megjelent itt egy cikk Kertész Ákostól, amiben Ungváry Krisztián történész könyvét kritizálja. Nem ért egyet a könyvvel, ez nem baj, de ebből azt a tanulságot vonta le, hogy Ungváry biztos a fidesz szekerét tolja … Pedig Ungváry tuti nem fideszes.

  • hazai lámpa
    2017 április 1
    8:42 de.

    Még annyit ehhez, hogy a szüleim korosztálya szerencsére nem ismerte saját tapasztalatból az ávót. A Kádár-korban ugye az volt a jelszó, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van. Az átlagembertől nem várták el, hogy látványosan mutassa a Párt felé a lojalitást, persze finom kényszerítés azért volt. A munkahelyi kollektíva olyan irányban befolyásolta a közösséget, hogy ne a hagyományok, a vallás ápolása legyen a kívánatos jellemvonás.

    Sokaknak ezért volt megdöbbentő a rendszerváltás után, hogy miközben igyekeztek megfelelni a közösségi elvárásoknak, ez nem volt mindenkire kötelező. Ugyanis voltak az egyenlők közt egyenlőbbek. Lehet ezt azzal bagatellizálni, ami az itteni ballibek kedvenc mondata: nem a propaganda a hibás, ha az emberek voltak olyan hülyék, hogy elhitték!

    Nehezen hiszem, hogy az itteni összes harcos balliberális már az anyukájából úgy jött ki, hogy elsőre átlátja a politikai manipulációt, naprakész a politikai marketingben, ismerte a totális diktatúrák tömegbefolyásolási eszközeit stb. Inkább az lehet, hogy a pálya széléről kiabálnak be a messzi írországi zöld mezőkről, vagy itthonról osztják az észt a jó meleg szobából, nyugdíjasként.

  • Almási Alma
    2017 április 1
    6:13 de.

    10 év békesség, engedd meg, hogy kacagjak!
    Az első négy év arról szólt, hogy miért az mdf, miért nem az szdsz? Lsd. taxisblokád. Miközben külföldön az mdf kormányt szalonképesnek és demokratikusnak tekintette a nyugati politikai vezetés.

    A második 4 év Horn Gyuláról, a pufajkáról szólt, és a kádári kisemberről, akit az szdsz gyűlölt. A többi összefoglalható a Szent Korona utaztatása, Gyurcsány, 2006 október és a 2009-es világválság címszó alatt. A bukott ballib oldal kapott elég lehetőséget, hogy bizonyítson! Most már nyugodjanak bele, nekik ez nem megy, tessék szépen hazamenni, aztán csöndben maradni. A pálya széléről ne kiabáljon az jó tanácsokat, aki sokszorosan leszerepelt. Odavalók, ahova a Torgyán meg Antall-féle mdf meg fkgp került: a történelem szemétdombjára.

    Nem vonatkozik ez a Nemzeti Kerekasztalra, mert az egy példamutató kiegyezés volt, reformkommunisták és ellenzék közt. Kár, hogy már lehetett néhány rohadt alma a kosárban, ami később az egész rendszerváltást elrontotta.

    Hozzáteszem, hogy ahogy távolodunk a szocializmustól, egyre kevesebb a fiatalok körében a balos érzelmű, azok is a városi értelmiség közt vannak. Nincs sok hagyománya nálunk a demokráciának, de az sokkal inkább a jobbos, jobbközép pártokhoz kötődik. Lehet ezért szidni a magyarokat, de minek? Persze ezzel nem azt mondom, hogy a jobboldal tökéletes volt.

  • Zsuzsa

    Kedves Zsuzsa! Nem vitatom a nyelvtudás fontosságát, de “A szemlélődés még nem tapasztalás” (Ez egy mondás). A leghitelesebb információ mindig a személyes tapasztalálás. Az embernek nem szabad alábecsülnie a saját felismeréseit sem.

    Én pl. gyerekkoromtól szeretem az állatokat. Sok kutyának macskának kerestem gazdit vagy fogadtam be. De sajnos tudom, hogy nem fogadhatom be mindegyiket és a szívem szakad meg. Így van ez a migránsokkal is. Az erőnk és a lehetőségeink határt szabnak. Ezenkívül, az emberekkel más probléma is van. Tudja, a befogadott állatoknál azzal kezdem, hogy ivartalanítom őket, hogy ne szaporodjanak. A migránsokkal és ahonnan jönnek, ezt nem tehetem meg. Az ő egyik “idegenségük” számomra az, hogy maguk még nem jutottak el arra a felismerésre, hogy tervezzék a családot és ne felelőtlenül szüljék tucatszám a gyerekeket, aztán részvétet várva mutogatják őket. Igen, az együttérzés is ösztön, és nem igaz, hogy a magyarokban nincs. Mi magyarok abban különbözünk a fejlettebb és gazdagabb nyugattól, hogy szegények vagyunk, nincsenek tartalékaink, ennek megfelelően a tolerancia szintünk is alacsonyabb és szükségképp előbb kényszerülünk bizonyos felismerésekre.

    Nyilván bonyolultabb a helyzet, mint pusztán a túlnépesedés. De az egyik alap probléma biztos, hogy ez. Tolerancia ide vagy oda, de ezeknek a jelenségeknek a hátterében ideológiák és vallások vannak. Ön udvariaskodhat, de előbb-utóbb szembe kell néznie ezeknek a nézeteknek veszélyeivel. Sajnos nem elég, ha ön felismeri ezeket a veszélyeket. A muszlim vallási vezetőknek is fel kéne ismerniük. Sajnos, amíg nem a “saját levükben főnek”, és a könnyebb ellenállás felé haladhatnak és mások jóindulatával visszaélhetnek, nem remélhető, hogy jobb belátásra térnek. Nem csak mi látjuk így, hanem a hasonló adottságú szomszédaink és a Közel-keleten a muszlimokhoz való fizikai közelség miatt az izraeliek is. Sajnáljuk a Nyugatot, hogy robbantások és a muszlim fiatalok tömeges terrorja fogja rádöbbenteni őket, hogy “valahol” nem jól értelmezik a humanizmust.

  • Almási Alma
    2017 április 1
    6:13 de.

    Azért az is elég elgondolkodtató, hogy a ballib elit szerint 10 év állítólagos “békéért” (képviselői helyekért), megérte hazudni a népnek a szocializmusról, és föláldozni érte a jövendő generációk jövőjét? Mert előbb-utóbb ez várható volt, hogy a ballibekre rádől a sok hazugság, és akkor jön egy olyan demagóg, aki magához kaparintja a hatalmat.

    Ha ez így van, akkor ez a ballib elit még mocskosabb, mint gondoltam. Vagy nekik mindegy volt, mert az ő unokáik addigra már úgyis külföldön vannak az EU-s útlevéllel? Ha ezt tényleg így gondolják, akkor megérdemli a ballib oldal, hogy ebben az országban soha többé ne kerüljenek hatalomra.

  • hazai lámpa
    2017 március 31
    6:55 du.

    Még Hofiról annyit, hogy nem ugyanaz az ellenzékiség, ha saját jogon van valamiféle tekintélyed, vagy ha a hatalom megmondja, hogy meddig mehetsz el. Majd ha Hofiról kiderül, hogy mit harcolt ki, hogy ezt vagy azt elmondhassa az embereknek, akkor ellenzéki lesz a humora. De ha megbeszélte a volt ávós haverjával, hogy még mennyit lehet a csökötteknek úgy elmondani, hogy ne törjön ki forradalom, akkor az elég lehangoló.

    Antal Imre is hasonló, de ő legalább soha nem verte a mellét, hogy mekkora ellenálló volt, és nem folyt bele a napi belpolitikába! Hofinál az se jó pont, hogy mint a volt kommunista rendszer kedvezményezettje őrjöngött, hogy itt micsoda fidesz diktatúra van!
    És mielőtt a gyengeelméjűek nekem esnek, az se volt sokkal különb, mikor Fábry beállt a fidesz szekerét tolni.

  • Kedves hazai lámpa, szeretnélek megdicsérni értelmes, világos politikai analízisedhez, melyet itt olvastam! Gratulálok!
    Sok hasznos információt adtál egy magyar korról amit én távolban életem át.

  • Remélem, hogy az idejárok meghallgatják ezt a szép verset, amit Feljebb a kislány szavalt! Nagyon megrendített.

  • Figyelő
    2017 április 1
    1:27 du.

    Köszönöm, és örülök, hogy leírhattam! A családi történetekből tudom, hogy hogyan próbáltak a magyar emberek alkalmazkodni a proletárdiktatúrában. Volt, aki hitt az eszmében, volt, aki a családja anyagi boldogulását helyezte előtérbe, volt, aki reménykedett, hogy az országnak is hasznos lesz a szocializmus építése. Volt, aki soha nem tudta megszokni a szocialista rendszert, megőrizte a szellemi különállását. Az alkalmazkodásért sokan nagy árat fizettek: lelki betegség, depresszió, alkoholizmus, családi viszály.

    Az biztos, hogy a népköztársaság nem egy alulról jövő mozgalom volt, azt egy megszálló hatalom és a hazai kollaboránsai erőltette az országra. Mivel sok volt a szegény az országban, ezért sokan adtak bizalmat a kommunizmusnak, még többen csalódtak aztán. A jobbos pártok az elmúlt 30 évben nem vizsgálták, hogy miért volt egy időben sok híve a komcsik rendszerének. A ballibeknek meg az volt a mániája, hogy tabusítani kell. Sokan úgy haltak meg azóta, hogy soha nem tudták kibeszélni a traumákat, és ez a legszomorúbb az egészben.

    Örülök, hogy a mai gyerekeknek már nem kell ebben felnőni! Az tény, hogy manapság a lejárt ballib újságoknak, hírességeknek nem terem babér, sőt állami támogatást se kapnak. De ezt senki nem sajnálja, mert főleg a bajkeveréssel foglalkoztak, tisztelet a kevés kivételnek. Szerintem most van szellemileg a legnagyobb szabadság a rendszerváltás óta, de jelzem ez a szabadság nem minden területre terjed ki. Úgyhogy ez nagy szégyen a ballibeknek, hogy még a fidesz is különb náluk.

    A fidesz nagy hibája, hogy nem tárta fel a privatizálás visszásságait, pedig azért szavazták be sokan a hatalomba. Ez jelezheti azt, hogy ők is abból az alomból valók. Ezért se tudnak a gazdaságon érdemben javítani.
    Szerencsére már kezdenek ők is kiöregedni, úgyhogy nagy változások lesznek szerintem a következő 10 évben. Főleg, hogy eltakarodik akkorra az mszp meg a DK a közéletből, akik a hatalomban tartják őket, a fideszes gyerekek meg nem lesznek olyan vérmesek, mint Orbánék voltak. Ráchel meg Tiborcz nem az a kategória, mint az apjuk meg a Lévai Anikó.

  • Jani:
    “Az ősök tekintetében nem biztos, hogy pontos a számításod. Ugyanis, 12 generáció esetében már lehetnek átfedések (rokonházasságok).”

    Ez természetesen így van. Annál is inkább, mert elég valószínűnek tartom, hogy 100-150 éve jóval kisebb volt a népesség, főleg a falusi népesség területi mobilitása, ebből következően több lehetetett az endogám házasság.

    Átfedések ide, átfedések oda, még ha “csak” 2500-3000 fő jön isszámításba, akkor sem lehetett könnyű 12 generációra visszamenően felderíteni az minden egyes felmenőjének a születési helyét. (Ha jól tudodm, még a mormonok is “csak” öt nemzedékre próbálnak visszamenni.)

  • Belzebub

    Természetesen csak félig-meddig beszélek komolyan. Feltételezem, te is. Ugyanakkor abból indulok ki, hogy Magyarországon a 18. század elejétől (a török kiűzését követően) kezdtek anyakönyvezni. (A Felvidéken és Dalmáciában már korábban is.). Nekem szerencsére a legtöbb ősöm vonala az egykori Magyarország területén visszavezethető az anyakönyvezés kezdetéig. Ez kb. 12 generáció. De előfordulhat, hogy van valamelyik a 18. század fordulója után érkezett.

    Megjegyzem, amíg néhány rokonnal nem kezdtünk “családfát” kutatni, meg voltunk győződve, hogy ősmagyarok vagyunk. De hamar kiderült, hogy a hazai ősök nem mindig magyar nemzetiséget takarnak, hanem olyanokat is, akik csak a későbbieken magyarosodtak el.

  • hazai lámpa. Hofi, egy nagyon ügyes, korszakát meghatározó humorista volt, majdnem úgy meghatározza az utódok előadásmódját mint Rejtő Jenő. Antal Imre egy zongoraművész (lemezem is van Tőle), aki bénulása után, elmenekült a “show” szakmában, ahol szimpatikus lénye és hatalmas intelligenciája miatt szép karriert futott be, mint műsorvezető. Nincs igazán közös metszéspontja Hofival. Egyik csinálta amihez nagyon értett, a másik pedig egy pótcselekvéssel próbálta túlélni a tragédiáját, sikertelenül. Az igazi gyógyszer az alkohol volt. Nem értem miért erőlteted az összehasonlítást.
    Osztán mi volt a rágalom, és melyik volt belőle az aljas?

  • “Kertész sorain kitört botrányt politikai hisztinek tartom. Nem hiszem, hogy fizikailag veszélyben volt az élete, de azt megértem, ha lelkileg nem bírta a támadásokat. Kertész Ákossal inkább az a bajom, hogy túlzottan balos, de mégis szeretné magát pártatlannak látni. Pedig nagyon előítéletes a konzervatívokkal kapcsolatban, legalábbis a cikkei alapján.”

    “Hatalmas gyűlölet él benne!
    Nem tudom, mit szólt volna, ha valaki a zsidóságról írt volna egy hasonlót!”

    “Ja! A magyarokat “rasszistának” beállító alaptalan vád is ugyanúgy rasszizmus, mint bármi más.”

    “Ki kellett volna hangsúlyoznod, hogy Kertész Ákost itthon nem a származása miatt fenyegették meg, hanem azért, amit a magyarokról írt. Ami – finoman szólva – erősen félreérthető és csak nyomokban van valóságalapja.”

    “Ne fáradj, mi megértettük Kertész Ákost nagyon jól.”

    “Álljon meg a menet! MI volt előbb? Kertész Ákos véleménye a magyarokról, vagy , hogy két huligán megverte? Miért nem vernek meg, más zsidót az utcán, aki nem nyilatkozott hasonlóan?
    Tudni kellet azoknak, kit is vernek meg és miért?”

    “Én vagyok a legnagyobb ellensége a tettlegességnek, de sajnos, minden tettnek van következménye, ha tetszik, ha nem!”

    “Ugye tudja, hogy ez a kódolt antiszemitizmus?”

    Tessek! Itt van. Nem magyartol ez a vers, mert ilyet “magyartol” en meg nem hallottam. De ez nektek is szol. Ti nem vagytok magyarok. Mert ti meg emberek sem vagytok.

    Jevgenyij Jevtusenko: Babij Jár

    Babij Járban emlékmű nincs sehol.
    Mély szakadék –, akár egy sírgödör.
    Félelmetes.
    Ma oly idős vagyok,
    mint a zsidók: sok ezer év gyötör.
    Úgy érzem, szörnyű fáradtság fog el:
    Egyiptom ősi földjén én bolyongtam,
    és én pusztultam el keresztre vontan,
    a szögek nyomán rajtam még a jel.
    És úgy érzem, Dreyfus is én vagyok,
    a nyárspolgár elítélt, feladott,
    gyűrűbe fognak, tömlöcaljba vetnek,
    leköpnek,
    megrúgdosnak,
    kinevetnek,
    s visongó, finomcsipkés dáma-had
    napernyőkkel döfködi arcomat.
    Most Belosztokban kisfiú vagyok,
    a vér patakzik padlóra, küszöbre,
    döng a huligán kocsmahősök ökle,
    pálinka s hagyma… förtelmes szagok.
    Vas csizmasarkok közt kell összerogynom, rimánkodok, hiába – Ez a pogrom:
    „Üsd a zsidót, és mentsd meg a hazát!” Egy vad kupec anyám arcába vág.
    Ó, orosz népem!
    Jól ismerlek én.
    Egyforma néked bármelyik fiad,
    de sokszor épp a mocskos búj mögéd,
    s nevedben csörtet a garázda had.
    Én tudom, a mi földünk csupa jóság,
    s az antiszemita
    alávalóság
    az „orosz népi szövetség” nevében
    ágál… Hogy föl nem pörzsöli a szégyen! Aztán úgy érzem,
    Anna Frank vagyok,
    törékeny, gyönge áprilisi ág,
    és szeretek,
    de szótalan a vágy –
    így jó: két szempár egymásba ragyog.
    Jaj, rosszul látok!
    S fojtogat a lég!
    Nekünk nem int lomb,
    nem kéklik az ég.
    De kincsünk is van – estelente lágyan
    összesimulni a sötét szobában.
    Jönnek?
    Ne félj – a tavasz lépte hallik –Ne félj,
    a tavasz zsong csak, az morajlik. Jöjj közelebb,
    úgy várom már az ajkad!
    Dörömbölnek?
    Jégzajlás szava jajgat!
    Babij Járban csak száraz fű zörög,
    harag és vád ül itt a fák szemébe.
    Némán sikolt a táj.
    Kalaplevéve
    megállok, s érzem, lassan őszülök.
    Tömör s hangtalan
    ordítás vagyok ma.
    Az ideföldelt tízezrek felett.
    Minden agyonlőtt öreg
    én vagyok ma.
    Én vagyok minden
    agyonlőtt
    gyerek.
    Felejtés, egy emlékemet se öld meg!
    Zúgjon „Fel, fel, ti rabjai a földnek”,
    mikor fekete sírgödörbe zárják
    a föld utolsó antiszemitáját.
    Bennem zsidó vér csöpp sincs, de azért
    engem is tajtékozva ostoroz
    az ádáz antiszemita.
    S miért?
    Mert orosz vagyok! Igazi orosz!

    Ágai Ágnes fordítása

  • Kedves Zsuzsa, “Ti nem vagytok magyarok. Mert ti meg emberek sem vagytok.”
    Hát akkor nincs mese, tartózkodni kell tőlünk. Majd szólunk, ha megjavultunk. Kíváncsi lennék, ki bírja tovább.

  • Belzebub

    “..Ha jól tudodm, még a mormonok is “csak” öt nemzedékre próbálnak visszamenni.”

    Ja, most jut el a tudatomig, hogy “mormonokat” említettél. Éppen az ő családfa programjuk segítségével kutattuk az eredetünket. Küldök neked egy jó régi bejegyzést (1602), amit a mormonok kutattak ki az egykori Magyarország (ma Szlovákia) területén. Számold ki, hogy hány generáció a több, mint 400 év.

    Name Gergel Atz
    Event Type Baptism
    Event Date 17 Mar 1602
    Event Place Košice, Košice, Slovakia
    Gender Male
    Father’s Name Andreas Atz

  • Zsuzsa
    2017 április 2
    9:45 de.

    Én azt sajnálom, hogy Kertészt politikai támadások érték, de a kialakult közéleti hisztiben nem szeretnék állást foglalni. Sok kritika jogos a magyarokkal szemben is, de vajon megérdemeljük-e a kíméletlen kritikát?

    Csodálkozom, hogy a kanadai elszigeteltségben az orosz irodalmat ától zéig ismeri, de a magyar elérése gondot okoz. Pedig nálunk is vannak bűnbánó versek.

    “haj de bűneink miatt gyúlt harag kebledben” (Himnusz)

    “vigyenek el vagonokban otthonomtól messzire és örökre “az alkalmatlan idegenek” (Karácsony Sándor, A magyar béke, 1946)

    “bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép” (Bár ezt pont egy áldozat írta, viszont tanítják a magyar iskolákban. Radnóti, Nem tudhatom. Itt egyesek szerint a zsidókról szól ez a sor.)

  • Zsuzsa
    2017 április 2
    9:45 de.

    Itt azt írják, hogy a Szovjetunióban még Sztálin halála után is tiltották a holokausztra emlékezést!

    Magyarországon már a rendszerváltás előtt megjelentek Ember Mária írásai, a Jób lázadása, a Hideg napok filmek. Gyerekkoromból emlékszem egy filmrészletre, ami kísértetiesen hasonlít az alábbi cikk MEGRÁZÓ fényképéhez. 2014-ben rengeteg megemlékezés volt a magyarországi holokauszt hetvenedik évfordulója kapcsán, pl. Menetrend honlap.

    http://nol.hu/archivum/20130928-babij_jar_tragediaja-1416009

  • Kedves Zsuzsa, én átéltem a holokauszt és a Rákosi kort is, még Kádárhoz is volt szerencsém. Tehát mindkét diktatúrát volt szerencsém átélni. Kicsit ismerem a magyarokat is, hiszen öreg is vagyok. Megértem Kertész Ákos ellenszenvét is. De sajnos, akkor nem szabadna felháborodnia, hogy otthon nem látták szívesen, durva kritikája miatt. Már írtam, mit szólnának egyesek, ha a zsidokat, vagy Izraelt szidná valaki? Az antiszemita lenne természetesen és joggal. Viszont, aki magyarul ír főleg, haza is megy és ott szidja is őket, kissé fura, ne várjon senki köszönetet érte. Pl. én nem megyek többé haza, miután 2oo6-ban megtámadtak a magyar rendörök, mert többi magyar emigránssal megemlékeztünk a magyar 56-s forradalomról, hála az akkori kormánynak.

  • Még a vershez még, annyit, ” én vagyok az agyonlőtt öreg” én meg úgy érzem, hogy én vagyok minden ártatlan ember, aki fiatalkorában élvezhette az ÁVH falait, és a börtönt.

  • Judith Kopacsi

    Klárika, már megbocsáss, de az az állitásod, hogy “átélted” a holokasztot az enyhén, és cizelálltan egy aljas hazugság. Te, mint kislány lehet, hogy szemtanuja voltál, ahogy a magyar zsidókat összeszedték, otthonukból kifosztották, vagonokba rakták, és aztán eltüntek a szemed elött, mert a nagy többségét nem láthattad többé. Hogy pontosan mi is történt velük, azt te nem a saját börödön tapasztaltad meg. Nem a te testvéredet, öreg nagymamádat, apádat, anyádat és pici gyerekidet cibálták el töled és gázositották öket el.Nem téged éheztettek és dolgoztattak és kinoztak halálra. Nem terád uszitották a farkas kutyákat, és nem téged irányitott Mengele a gázhalálba, vagy az éhhalálba. Ezek után azt irnod, hogy Kertész Ákosnak meg kellett volna jobban gondolnia, hogy milyen véleménye legyen azoknak a magyaroknak a leszármazottairól, akik mindezt szótlanúl végignézték, sőt, még több esetben bele is segitettek,és természetesnek vennie, hogy rosszalása miatt üldözni goják…ehhez már több , mint gonoszság kell.

  • Zsuzsa

    Ha már egyszerre revolverez minket Kertész Ákossal és azzal is, hogy xenofóbok vagyunk és nem öleljük keblünkre a muszlim migránsokat, álljon itt egy idézet az írótól a muzulmán veszélyről…

    „…a nyugati politikusok… késve fogják fölismerni azt a veszedelmet, amely az iszlám szélsőségesek részéről fenyegeti az egész civilizációt… Nem vagyok cionista. Nem kívánnék Izraelben élni, nagyon jól megvagyok itt, Montreálban. De ha fiatal volnék, az első hívó szóra habozás nélkül mennék önkéntesnek az izraeli hadseregbe…”
    – Kertész Ákos

  • Figyelő
    2017 április 2
    8:46 du.

    Sokan vagyunk, akiknek el kell viselnünk Gyurcsányt meg a vérmes jobbosokat is, mert mi nem mehetünk sehova. Vannak olyan fiatalok, akik már külföldön vannak, és egy részük nem is akar hazajönni, mondjuk ez nemcsak a fidesz hibája.

    Az ország, a haza szempontjából az a jó, ha mindenki megpróbálja elviselni a másikat. Persze ez mindig kompromisszumokkal jár, tehát a sajátos érdekek kevésbé érvényesíthetők. Szerintem a kinti magyaroknál jó ez a nagy őszinteség, de nem értem, hogy minek kenyértörésig vinni a dolgot? Ha a balosok otthagyják a Magyar Házat, az kinek jó?

  • Figyelő
    2017 április 2
    8:58 du.

    Van egy nagyon megrázó fénykép egy magyarországi régészeti ásatásról. Egy anya két gyermekével egy kemencében próbált elbújni a tatárok elől, és az égő ház rájuk omlott, betemette őket. Így őrizte meg őket a föld egészen a huszadik századig. Én velük tudok azonosulni. Nehéz elfogadni, hogy a feudális anarchia miatt az ártatlan köznép volt inkább kitéve a kíméletlenül garázdálkodó tatár hódítóknak, de nem szabad ezért gyűlölködni a tatárokra meg a királyságra!

    Gyönyörű a fenti vers, de azért egy orosznak nyilván nem kellemes olvasni. Helyettesítsük be a zsidó szót oroszra, és talán rájövünk, miért nem olvasnak ilyet szívesen a nem zsidók!

  • Zsuzsa
    2017 április 2
    9:45 de.

    “Egyiptom ősi földjén én bolyongtam,
    és én pusztultam el keresztre vontan,
    a szögek nyomán rajtam még a jel.”

    Ez a három sor nem tudom, minek került a versbe. Egyiptomba az éhínség elől menekültek a zsidók. Jézust a zsidó főpapok jelentették föl a római helytartónál, és ők szavazták meg, hogy Barabást bocsássa szabadon Jézus helyett.
    Az igaz, hogy a fáraó emelte a kötelezettségeiket, és Jézuson a római katonák hajtották végre a halálos ítéletet. De azért a zsidók Jézust nem is tartják igazi zsidónak.

  • hazai lámpa
    2017 április 3
    6:35 de.

    Inkább Jeruzsálem lerombolása az, ami a zsidók életét megtörte, mondjuk részben a zsidó felkelés váltotta ki a rómaiak haragját.

    Szóval zsidó bűnbánó vers is születhetne.

  • Judith Kopacsi
    2017 április 3
    12:37 de.

    Ha a megbánás azt jelenti, hogy szidjuk az őseinket, akkor jogos a számonkérés, mert valóban nem verjük a mellünket, hogy mi bezzeg nem követtünk volna el gyilkosságot apáink helyében!

    De az nem igaz, hogy Magyarországon nincsen semmi szó a holokausztról, a vészkorszakról, pl. van múzeum, sok megemlékezés. Kertész Ákos pedig azt írta, hogy egyedül “a magyar” nem nézett szembe a múlttal! Ez így ilyen formában mégcsak nem is költői túlzás, hanem tételesen nem igaz.

    Most olvasom a Makkabi játékok kapcsán, hogy az 1930-as években Lengyelországban tiltakozás volt a zsidó olimpia ellen, az országuk elzsidósítása ellen! Csak nekik nem kell szembenézniük ezzel, mivel a németek őket is megszállták.

  • Judith Kopacsi

    2017 április 3
    12:37 de.
    Kedves Judith, van egy nagyon régi mondás: “Ne ítélj, hogy te meg ne ítéltessél”.
    Mivel neked fogalmad sincs az én családi származásomról, fogalmad sem lehet, hogy családomban ki és mennyit szenvedett abban az időben.

  • Judith, és nem szoktam hazudni!

  • Just checked back. Quite amazing! Judit thank you, but it’s a waste of time to argue with ethically challenged idiots.

    Zsuzsa

  • Zsuzsa, az utolsó beírásod, valóban egy szuper intelligens és tág látókörű írás volt!

  • Judith Kopacsi

    Csodálkozom, hogy nem ismered Figyelő ide vonatkozó életútját. Azt, hogy édesapja fehér karszalagos munkaszolgálatos volt és abban az időben keresztény édesanyja volt a családfenntartó. Aki nem csak Figyelőt (Klárikát) nevelte, hanem annak paralízises mozgásképtelen nővérét is ápolta. Ezenkívül – saját és családja életét kockáztatva – zsidó lányt is bujtatott. Úgy, hogy neki sem volt “hawaii” a holokauszt. A Zsuzsa nevű beírónak pedig semmi rosszat nem mondott.

  • javítás : “hawaii üdülés”

  • Zsuzsa

    Ha már olyan “etikus” és többször is említette Kertész Ákos korát, nem mellékes tudnia, hogy Figyelő sem fiatalabb és neki is ugyanúgy kijárna a tisztelet.

  • 1. A topik nem arrol szol hogy kinek volt nehezebb az elete. Tehat az erveles illogikus.

    2. Amit Kertesz Akossal csinaltak Magyarorszagon az nem a tisztelet hianya. Az eletere tortek. Nem is egyszer. Megfelelmitettek es eluldoztek szulo hazajabol. Es ezt tamogatjak, ezt akarjak megmagyarazni a hozzaszolok. Hogy mennyiben hasonlithato ossze azzal amit en irtam? Semmiben. Tehat az erveles illogikus.

    3. A mai napig folytatodik Kertesz Akos ostorozasa. Ezt igenis etikailag es logikailag elmaradott emberek folytatjak. A magas eletkor kulonben nem biztositja az ember intelligenciajat es humanitasat. Az intelligencia es a humanizmus karakter tipusok. Azokat fejleszteni lehet, de akibol mar eleve hianyzik, ott nincs mit fejleszteni. Akarmilyen magas kort erne el meg akkor sem. Mint mar mondtam, ezek az emberek nem tudjak megallni hogy ne piszkitsak be a jobbak gondolatait. Mint a legy erre elnek es leteznek.

  • Kedves Zsuzsa

    1. Az “érvelés” (válasz) Kopácsi Juditnak szólt, aki “aljas hazugságnak” nevezte, hogy Figyelő átélte a holokausztot. Nem értettem félre, mert Figyelő is ugyanerre reagált.

    2. Kertész Ákossal kapcsolatban Ön beszélt (írt) a koráról és a
    tisztelet hiányáról.

    3. A beírók nem Kertész Ákost, legfeljebb a véleményét
    “ostorozták” vagy helyesebben vitatták. Szerintem,
    szabad. Elmaradott és középkori annak a gondolkodása, aki szerint tekintélytiszteletből nem szabad ilyet tenni és érvek helyett minősít.

  • Kertész Ákos magyarokról írt véleményéról azt gondolom, hogy az író be volt pöccenve a 2/3-os választási eredmények miatt és elöntötte az agyát a vörös köd. Elfeledkezett arról, hogy néhány évvel korábban ugyanezek a magyarok Horn Gyulát választották ugyanilyen aránnyal.

  • Zsuzsa
    2017 április 4
    1:16 du.

    Érdekes az érvelése. Mondhatnám egykorú vagyok Kertész Ákossal. Egy-két év nem számít. Leírtam, hogy én mit éltem át a náci korban, de nem írtam a le részletesen, mit éltem át a kommunizmus korban.
    Most sem írom le, mert, kedves Zsuzsa egy megrögzött kommunista, úgyse értené meg. Így nincs is több szavam magához!

  • akarmennyit apellalnak, akarmennyit eroskodnek szemantikai ervelessel, egy aggastyan eletere toresere es veget nem ero lelki ostorozasara, egy level tartalmaert!!! nincs es nem is lehet mentseg. az hogy vannak emberek akik nem kepesek ezt folfogni, mert nincs empatiajuk, nemi kapacitasuk hogy ezt felismerjek, az semmi mast nem bizonyit mint azt, hogy rendkivul silany gondolkozasu emberek.

  • Zsuzsa
    2017 április 4
    3:06 du.

    Már bocsánat, de Petényi Judit hozta föl a KÁ témát! Már az is baj, hogy reagáltunk a cikkére, sok más téma mellett?

  • Zsuzsa
    2017 április 4
    1:16 du.

    1. A topik Petényi J. videósorozatáról szól. Ő maga kéri, hogy válaszoljon, akinek van kedve! Vagy a magyarországi magyarnak már nem is számít a szava, a kintieké meg duplán is számít?

    2. Kertész Ákosról a 45 év alatti magyarok 99%-a azt se tudja, hogy kicsoda, a származását meg pláne nem. Én például azt se tudtam, hogy a világon van, amíg a hírekben nem szerepelt az ügy.
    2011-ben történt az eset, addigra már túlvolt a magyar közvélemény néhány politikusverésen, pl. Csintalan vérző fejjel, valamelyik szoci házára bombát dobtak stb.
    A napi hírekben ez újabb ballib-jobbos háborúnak tűnt.
    A hírekben annyi volt, ha jól emlékszem, hogy az író mesélt a támadásokról, amire bizonyíték nem volt, rendőrségi feljelentés nem készült.

    3. Azóta figyelemmel követem Kertész Ákos munkásságát, pl. az itteni cikkei. Nem tudom, miért ne lehetne kritizálni, ha hülyeséget ír.
    Azt is hülyeségnek tartom, hogy elvették tőle a díszpolgárságot, és kiragadtak mondatokat. De ettől még maradhatott volna. Mindenesetre a kiköltözése előtt nem volt szimpátiatüntetés, vagy csak kevés emberhez jutott el a híre, így nem is tudták sokan kifejezni a szolidaritást.

    Ez már a te kommentedben úgy jön elő, hogy “az életére törtek” és “a magyarok mentegetik a támadásokat”.

  • jani
    2017 április 4
    2:07 du.

    Én úgy emlékszem, hogy azt hitte, hogy megszűnik az AN, és félt, hogy máshova nem tud írni.

    Kertész Ákos ritkán ír, általában a magyar történelem sorsfordító pillanatai állnak nála a középpontban. Horthy-kor, 56, Kádár korszak. Kopácsi Judit itt múltkor úgy megkritizálta az 56-ról írottak miatt, érdekes, azt senki nem vette bántásnak. Még én védtem meg az idős írót.
    Más alkalommal vicces Karinthy-paródiával kedveskedtem a művész úrnak, de sajnos félreértette.

  • Zsuzsa
    2017 március 31
    12:37 du.

    “De annyira fajt, hogy meg a mai napig is a levelen szenvelegnek es nem pedig attol, hogy egy aggastyant a nagy magyar buzgalomban tobbszor is brutalizaltak es felt otthonaban maradni.”

    Nincs statisztika a kezemben, de szerintem a legtöbb magyar már rég elfelejtette ezt a levelet. Az igaz, hogy külön Kertész Ákos ünnepségek már nem férnek föl a sok egyéb megemlékezés mellé, de azt se gondoltam volna, hogy a kanadai magyarok ezt ilyen égbekiáltó igazságtalanságnak élik meg.
    Idehaza néhány ellenzéki haláleset borzolja a nép kedélyét évek óta: Váradi juhász titokzatos éjszakai halálos balesete, és Bolye gazda szívinfarktusa, amit azután kapott, hogy az agrárkamara nyertesei beszántották 400 ha frissen kikelt biobúzáját.

    “Hanyan alltak fel Kertesz Akos brutalizalasa ellen?”
    Amiről nem tud az ember, az ellen nehéz tiltakozni. Más ügyben voltak már szimpátiatüntetések, tehát nem lehet a magyarokra általánosítani, hogy nem állnak fel. Talán KÁ híveinek a facebook-os lájkolás helyett több szimpátiatüntetést kellett volna szervezni. Csak ugye az a hírekben nem mutat olyan jól, hogy az aggastyánt megvédték, itthonmaradt …

  • kanadai.
    2017 március 30
    5:31 du.

    “Kertész Ákos már olvashatott illetve hallott már olyan irásokrol, amelyek a zsidók ellen szóltak, pld bizonyos magyar versek….”

    A gyerekkorában lehet, hogy hallott ilyet. Kurucinfót nem olvasok, így nem tudom, ott mit írnak. Egy ilyen verset ismerek, a Jób lázadása c. filmben hallottam.

  • Judith Kopacsi
    2017 április 3
    12:37 de.

    Figyelőnek írod: “azt irnod, hogy Kertész Ákosnak meg kellett volna jobban gondolnia, hogy milyen véleménye legyen azoknak a magyaroknak a leszármazottairól,”

    Tudod, az ilyen írásoknál az a baj, hogy ha az ember egyetért, akkor föl van háborodva a művészlélek, hogy őt ne tekintsék csak holokauszt túlélőnek. Ha meg az olvasó megbírálja, akkor jönnek az ilyen felháborodott rajongók, “de azért mert zsidó …”
    Így a legtöbben nem is mondanak semmit.

  • Buncselekmenyt kovettek el Kertesz Akos ellen. Utana sokan kerestek mindenfele kifogast, hogy megmagyarazazzak Kertesz Akos megerdemelte amit tettek ellene. Leveleert a mai napig neheztelnek.

    Ugy mondjak hogy bunos aki hallgat. Aki aktivan helyesel, mentegeti a buncselekmenyt es az aldozatot okolja, ugyanugy reszt vallal a buncselekmenyben.

  • Zsuzsa
    2017 április 4
    4:48 du.

    “Buncselekmenyt kovettek el Kertesz Akos ellen.”
    Nem tudhatjuk. Ami biztos, hogy elvették ez miatt a díszpolgárságát, ezzel viszont nem értek egyet.

    “Utana sokan kerestek mindenfele kifogast, hogy megmagyarazazzak Kertesz Akos megerdemelte amit tettek ellene.”
    Én nem mondtam olyat, hogy megérdemelte. Kérem, ne általánosítson, és ne mondja, hogy “sokan”, ha nem tudja bizonyítani!

    “Leveleert a mai napig neheztelnek.”
    Én nem nehezteltem akkor se, most se. Az jobban zavar, hogy alap nélkül vádaskodott, pl. a “magyarok nem néznek szembe a bűnökkel”. A Nők lapjában megírták régebben, hogy egyesek pszichológiai kezelésen vesznek részt, mert nem tudják feldolgozni, hogy felmenőjük részt vett a deportálásokban! Ha már itt tartunk, a hazai zsidószervezetek is hibásak, mert nem szerveznek felvilágosító programokat.

    “Ugy mondjak hogy bunos aki hallgat. Aki aktivan helyesel, mentegeti a buncselekmenyt es az aldozatot okolja, ”

    Épp azért válaszoltam Petényi J. videójára, hogy ne övezze hallgatás! Nem tudom ki helyeselte az állítólagos bűncselekményt a széljobbosokon kívül, de talán nem kéne velük azonosítani a magyarokat! Én nem okoltam Kertészt a levélért, de szerintem tett bizonyíték nélküli sértéseket.

  • Kedves Zsuzsa !

    Jevtusenkó verse, a Babíj Jar [remek fordításban] ebbe a vitába kapcsolása tökéletes telitalálat.
    Nemcsak azért, mert a vers szomorú apropóját adó ukrajnai pogromot már egy hónappal megelőzte a MI szégyenletes “Magyar Babíj Jarunk” a Kamenyec-Podolszk néven elhíresült idegenrendészeti eljárásunk mészárszéki “Endlősungja, de még az áldozatok számát illető . h ú s z e z r e s . szám sem esik túl messze az oda térben is közeli, véres szurdokvölgy lemészárolt h a r m i n c h á r o m – ezréhez viszonyítva.

    És joggal teszed fel a kérdést, hogy de hol a magyarok megbánása…?

    Éppen a Kamenyeci vérengzés kapcsán volt kénytelen Orbán az egyébként általa kiagyalt, mindent – bűnöst és áldozatot – összemosó “megszállási emlékművet” váratlanul nem fölavatni…, Persze azért éjnek évadján állította föl, mert ha már sok pénzért megrendelte, hát ne vesszen már kárba a drága bronz és márvány… [Persze ezt is a külföldnek szánta önigazolásul.]
    Ugyanis ezzel “csak” a kamenyeci konkrét húszezer meggyilkoltat tagadák és tagadja a magyar jobboldal a mai napig akkor, amikor a magyar holokausztot, azaz abban aktív részes magyar állam fizetett és sorállományú apparátusa főbenjáró bűnét áttolja a német szövetségesére…

    Üdvözlettel: Vögelein

    .

  • Kedves Zsuzsa

    Küldöm az alábbi linket. Magyarországon abban az időben, mikor Kertész Ákos megírta azt a levelet, épp súlyos gazdasági válság volt, a devizahitelesek tüntettek, a reményvesztettek hol az ablakon ugrottak ki, hol felakasztották magukat. Csak a nagyon pihent emberek tudtak odafigyelni Kertész Ákosra. Akiről addig én sem tudtam, hogy kicsoda és a vele kapcsolatos események részleteit a mai napig nem ismerem. Számold össze hányan álltak fel a rászedett és reményvesztett bankhitelesekért…

    https://szabadriport.wordpress.com/2011/12/12/a-kilakoltatas-remalmaira-nincs-sulyaban-kifejezo-szo-emberi-jogok-es-magyarorszag/

  • Engem pl. annyiban érintett a devizahitelezés, hogy a bátyám is eladósodott. Úgy úszta meg, hogy nem vették el a házát, hogy hozzánk költözött, a házát pedig bérbe adta egy külföldinek és úgy törlesztett. Két évig nálunk lakott. Nem volt mindenki ilyen “szerencsés”.

  • Vögelein
    2017 április 5
    6:50 de.

    “a Kamenyeci vérengzés kapcsán volt kénytelen Orbán az egyébként általa kiagyalt, ”

    Már bocs, de a kamenyeci tömeggyilkosságról úgy értesült a magyar közvélemény, hogy Szakály azt mondta, hogy “idegenrendészeti eljárás”, és a sajtó ízekre szedte! Teljesen ismeretlen volt ez a magyar köztudatban, az iskolákban sem tanították.

    “de hol a magyarok megbánása…?”
    Megszállás emlékművéről. 2010 előtt szerinted az átlagmagyar mennyit tudott a magyarországi holokausztról? Elárulom: kb. “szegény zsidókat az antiszemita Horthyék átadták a németeknek, (kvázi a magyar embernek ehhez semmi köze)”! Ez a kommunista narratíva volt, amit a rendszerváltás után se cáfolt meg senki hivatalosan.
    Pont azért járhattak 2010 előtt egyesek pszichológushoz ezügyben, mert nem értették az összefüggéseket.

    Majd tizenöt év múlva újra bejelenti a balos média, hogy hát bocsánat tévedtünk, közben rájöttünk, hogy mégis helyes volt Orbán emlékezetpolitikája?

  • jani
    2017 április 5
    2:14 du.

    Ráadásul az AN egy nagyon marginális újság, ahol ez a levél megjelent. Most nincs kedvem visszakeresni, de kis időközökkel jöttek a hírek a Kossuth-díj tervezett megvonásáról meg a támadásokról. Nem mondom, hogy néhány hírmániás hülye pesti nem szólt be az írónak, de nem szokott ilyen szimbolikus ügyekből országos megmozdulás lenni. A magyar társadalom nehezen radikalizálható, szerencsére!

    Szóval nem volt ez olyan vízválasztó ügy, ahogy most Zsuzsa megpróbálja beállítani. Attól még fontos, mert társadalmi vitát generálhat, de ebből Zsuzsa már olyan rémregényt faragott, hogy bestseller lenne a krimipiacon.

  • “A magyar társadalom nehezen radikalizálható, szerencsére!”

    http://antisemitism.org.il/webfm_send/67

  • Ez 2112, néhány évvel előbb volt. Azóta nem hallottunk ilyesmiről.

  • “Ez 2112, néhány évvel előbb volt. Azóta nem hallottunk ilyesmiről.”

    Negy evvel ezelott volt. Azota sokkal rosszabb lett.
    http://m.cdn.blog.hu/te/temetes/image/strucc.jpg

  • Ez egészen friss, és – legalábbis elvileg – azt mutatná, hogy miket és kiket tart a lakosság veszélyesnek az ország jövőjére. (Azért írom, hogy “elvileg azt mutatná”, mert még soha nem hallottam a Závecz Researchről, nem tudhatom, hogy szakmailag mennyire megalapozott a felmérésük.):

    http://index.hu/tudomany/2017/04/12/reszkess_nemzetem_magyarorszag_felelemterkepe_az_indexen/

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.