A víg özvegy az Operett Színházban

2017 március 31 6:04 du.6 hozzászólás

Lehár Ferenc:  A víg özvegy

A Budapesti Operettszínház tíz év után ismét műsorára tűzi Lehár Ferenc klasszikus remekét, A víg özvegyet, mely több mint száz éve járja már diadalútját szerte a világon. A francia vígjáték alapján íródott librettó a dúsgazdag özvegy, Glavári Hanna, és a lump szívtipró Daniló gróf Párizsban játszódó fordulatos szerelmi történetét meséli el. Két talán túlságosan is szép, magabiztos, büszke és hiú ember magára és egymásra találásának meséje ez, melynek hátterében megjelenik a politika és a pénz világa is. Egy államcsőd szélén álló kis balkáni ország Pontevedro elitje, amely Hanna vagyonának segítségével mentené meg hazáját, és a nemzetközi diplomácia reprezentánsai, akik szintén a szép özvegy örökségére pályáznak, miközben kikapós feleségek csinálnak bolondot megunt férjeikből. Itt valóban ármány és szerelem tombol három felvonáson át – Lehár szédítő, bódító, halhatatlan melódiáira.

A színház kettős szereposztással játssza a darabot, a pénteki premieren Fischl Mónika és Homonnay Zsolt, a szombati premieren Bordás Barbara és Dolhai Attila játssza a főszerepet.

(forrás:színház)

Szereposztás:

Glavari Hanna: Bordás Barbara, Fischl Mónika,

Gr.Danilovics Daniló: Homonnay Zsolt, Dolhai Attila,

Báró Zéta Mirkó: Földes Tamás, Ottlik Ádám

Valencienne:  Lukács Anita, Zábrádi Annamária

Camille de Rosillon: Vadász Zsolt, Boncsér Gergely

Nyegus: Mészáros Árpád Zsolt, Peller Károly, Laki Péter

Sebastian Cascade: Csere László, Langer Soma

Raoul Saint Brioche: Magócs Ottó, Vanya Róbert

Kromov:  Faragó András, Sipos Imre

Olga: Oszvald Marika, Vásári Mónika

Bogdanivics: Dézsy Szabó Gábor, Jantyik Csaba

Sylviane:  Frankó Tünde, Vermes Timea

Prisics: Miklós Attila, Péter Richard

Praskovia:  Szilágyi Gabriella

Rendező: Szabó Máté

Fotók: Gergely Bea

A víg özvegy az Operett Színházban 057

A víg özvegy az Operett Színházban 127

A víg özvegy az Operett Színházban 165

A víg özvegy az Operett Színházban 274

A víg özvegy az Operett Színházban 346

A víg özvegy az Operett Színházban 422

A víg özvegy az Operett Színházban 482

6 hozzászólás

  • Fantasztikus az eredeti darab,a zene,s gondolnnak a jelen bemutato, mint a Bea jelentese is. Koszonjuk !

  • Valamiért a Víg özvegy nem olyan elterjedt Magyarországon.

    Nincs olyan betétdal, ami olyan ismert lenne, mint a Csárdáskirálynő és a Mágnás Miska híres dallamai.

  • Bendeguz79
    2017 március 31
    6:22 du.

    Mit érdemes belőle meghallgatni, ha csak egy-két dalt akar valaki megismerni?

  • Köszönjük, kedve Bea!
    Anyám nagy operett „szakértő” és rajongó volt, én is tőle tanultam a legtöbb operett sikereket. Minden fődalt ismert és énekelt. Az ő idejében nagy volt ez a műfaj! Hál Isten, úgy látszik, ma is kultiválják otthon. Sajnos, külföldön, csak a „muzikálok” a menők.

  • @ Figyelo;
    Tisztelem mindeki velemanyet es megalarast, DE kerlek NE viccelj.
    A Merry Widow az eggyik legnapszerubb Operetta nyugaton.

  • Figyelő
    2017 április 1
    12:07 du.

    Igen nagy érdeklődés támadt az operettek iránt a kilencvenes években. Előtte unásig ment a kívánságműsorokban a Csárdáskirálynő Feleki Kamillal, meg a Mágnás Miska film a tévében.

    A rendszerváltás után a kaposvári színházban volt újfajta előadásmód, ami nagyon tetszett a közönségnek. Életszerűbbé tették a régi merev előadásmódot. Azóta is ez a divat szerencsére.
    Kálmán Imre mellett Huszka Jenő műveit játsszák legtöbbször, Mária főhadnagy, Lili bárónő.

    Újabban Kacsóh Pongráctól is előadják a János vitézt, bár az nem tiszta operett, de hasonló. Nagy botrány volt belőle 2010 előtt, ahogy Alföldi megrendezte, de szerencsére azóta már nem ő vezeti Nemzeti Színházat. Mondjuk a mostani igazgató se egy nagy szám.