Egy ország ahol alig vannak keresztények, de mégis indul egy bátor lelkész a választáson

2017 április 23 8:00 de.12 hozzászólás

Sajnálom, hogy a magyar ellenzék nem tudott egységesen felsorakozni Románné Bolba Márta jelöltsége mögé a vasárnapi budapesti időközi választáson. Az evangélikus lelkész keresztény – azaz Jézus tanításait követi – és egy olyan országban tör be a köztudatba a szociális igazságosság elveivel, ahol keresztény ma már alig található és a hol a Kereszténydemokrata Néppárt és annak nagytestvére a kereszténység utolsó maradványait igyekszik eltaposni. A kereszténység elleni kormányzati kulturkampf egyik fő harctere pont Józsefváros, illetve azon belül Magdona negyed, ahol a lelkész egy új gyűlekezetet alapított és ahol évek óta – híveivel és aktivistáival együtt – többek között a kilakoltatások ellen, illetve a hajléktalanok és szegények oldalán harcol.

„Van köztük tanár, nyugdíjazott gyámügyes, luxusszállodai szobaasszony. Egy civil társaság tagjai ők, akik szabadidejükben a kilakoltatás árnyékában élő nyolcadik kerületi lakosoknak segítenek. Ha kell, leveleznek a végrehajtóval, bemennek az önkormányzathoz, sokszor buldózerként viszik végig az ügyeket. Szükség is van rájuk: olyanokat képviselnek, akikkel talán szóba sem állnának a hivatalok”–írják a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapján Románné Bolba Mártáról és csapatáról.

Pont egy buldózerre van nagy szükség a magyar közéletben. Egy olyan buldózerre, amely nem csak eltakarítja a romokat, lebontja az égbekiálító álszentséget és igazságtalanságot, hanem azt követően van némi elképzelése a jövőről, van programja, ami túlmutat azon, hogy vesszen a mocskos Viktátor. Mint ahogy erre felé mondjuk, a lelkésznek van chutzpah-ja. Március 15-én „forradalmi labdázást” hírdetett nyomorúságos körülmények között élő Magdolna negyedbeli gyerekek számára ott, ott ahol ezt Kocsis Máté polgármestersége betiltotta.

17796096_1993468840881303_5773549976599042573_n

Világnézetének alapja az, amit a Fidesz-KDNP és még sokan Magyarországon csípőből elutasítanak. Ezt így ecsetelte Románné Bolba Márta:

„Jézus tanítását szeretném én is követni. Példázatokban próbált beszélni az elmondhatatlanról. Arról, amire mi is mindannyian vágyunk. Képeket használt. Az egyik legszebb kép, amivel Istent próbálta bemutatni, a közös asztal képe. A közös asztal egy nagy megterített asztal, ahol mindenkinek van helye. Mindenkinek.”

A Mindenkinek azt jelenti, hogy hajléktalanoknak is. A nyomorban élő romáknak is, akik Magdolna negyed lakosságának 22 százalékát teszik ki. Annak a 16 százaléknak, akik elvégezték az általános iskolát Magdolna negyedben és annak a 84 százaléknak, akiknek ez nem sikerült. Mindenki azt jelenti, hogy a drogfüggőnek, az alkoholistának, a pzsichés betegségekben küzdőnek, a nyugdíjasnak, a diáknak és a gyerekét egyedül nevelő szülőnek is helye van Jézus asztalánál.

„Figyelünk az ajtóra, és nem vagyunk vakmerőek, de az egy felismert feladat, hogy nyitottnak kell maradni. Még akkor is, ha eltűnik a babakocsi meg a bicikli. Hiszen akkor is eltűnne, ha kínosan ügyelnénk és bezárkóznánk. De az egy hitbeli elköteleződés, e szerint működik a gyülekezet: hogy mi itt nem félünk”–áll a gyülekezet honlapján.

Nem hiszem, hogy részleteznem kell, hogy ez a hozzáállás és szemlélet a mai magyar közbeszédben miért hihetetlenül frissítő.

Magdolna negyed lelkésze ezt kimondja és ezek szerint él abban az országban, ahol alig merik tanítani és követni Jézus legfontosabb elvét. Ezért is van helye a magyar közéletben, függetlenül attól, hogy győz-e vagy sem most vasárnap.

12 hozzászólás

  • Csodaszámba menne, ha a lelkész nyerne. És ha veszít is, nem gondolnám, hogy az ellenzéki támogatás hiánya miatt, mivel ez a környék nem szívleli a pártokat.

    Jelöltette itt magát Pityinger László is, közismert nevén Dopeman. Talán az ő személyisége jobban illik a Magdolna-negyedhez, ami persze nem jelenti azt, hogy ő lenne végül a nyertes.

  • Chris,

    A KDNP nem több egy katolikus klerikális lobbiplatformnál. De facto még csak nem is önálló párt (de jure lehet, hogy az). Jól kiegészíti a kormányban ülő Balog-féléket. Azt a református irányzatot, amelyik Horthy-fétiseket avat, akikhez Orbán Viktor most éppen tartozónak állítja be magát (a büdös életben nem hitt másban, mint a hatalomban).
    Jézus ezt a csapatot korbáccsal zavarná ki abból a képletes templomból, amelynek tartópillérei a tanításai, és falazatát, kupoláját, feszületét olyanok építették fel, mint Péter, Pál és András.

  • Andy Mage, szinte a számból vetted ki a szót. Ez a kormány még rosszabb a hipokrata, bigott emberek tömegénél, akiket képviselnek, mert ezeket meg se érintette a kereszténység, csak felvásárolták őket és a hatalmuk érdekében ezt lihegik.

  • Orsós Elemér

    Nem csak a kormány, de majdnem az összes magyarországi egyház is tehet a népszerűségének folyamatos vesztéséért.

  • Ma itt tartunk: „Beregi Tamás író írja a Facebookon, hogy szombat este egy Budapest belvárosában található helyen a CEU-s kitűzője miatt bele és barátjába kötött két férfi.” Róla a kitűzőt, kabátot, pulóvert tépték le, az író barátja a székek és asztalok közé esett, miközben a támadók üvöltötték, hogy szétverik őket, nem tűrik maguk között az ellenségeket.

    Beregi Tamás író még hozzáfűzi az incidenshez : „A magam részéről mindenesetre ezúton is szeretnék gratulálni Orbán Viktornak, Bayer Zsoltinak, Kósa Lalinak és a többi viszkető tenyerűnek, hogy a folyamatos ellenségkép gyártással, hosszú évek kitartó munkájával ilyen szintű gyűlöletet plántáltak a támadóinkhoz hasonló agyatlan frusztrált kis idióták lelkébe, és eljuttatták ezt a társadalmat arra a szintre, hogy ma meg akarnak verni embereket azért, mert kitűzőt vesznek fel, és szeretnek egy egyetemet.”

  • A fideszes jelölt magabiztosan győzött, az Index információja szerint 424 szavazatot szerzett, míg ellenfelei, Pityinger László, vagyis Dopeman, 256-ot, Románné Bolba Márta evangélikus lelkész pedig 183 szavazatot kapott.

  • Christopher Adam

    Azért Zuglóban jelzésértékű volt a baloldal elsöprő győzelme a Fidesz ellen. És úgy, hogy ott is megosztott volt a baloldal, mégis fölényesen győzött „a gyurcsányista” jelölt, Bitskey Bence.

  • Ande Mega’
    Jezusod a Herod templomabaol zavarta ki a penzvaltokat.

  • Veheto a hozzaszolok soraikbol hogy megy nagyban nem a „valasztas” hanem a szethuzo civakodas.

    No de mint a statisztikai adatok bizonyitjak, egyre tobb magyar hagyja el az orszagot. Egyre nagyobban emelkedik az elhalalozok szamai. S egyre nagyobban esik a szuletesek szamai is.

    Tehat csupan az ido tartalom amikor az orszag eleri a NULLA pontot. Egy orszag lakossok nelkul nem orszag, csak egy ures terulet. Gratulalhattok a magyaroknak azert.

  • Drizari
    2017 április 23
    2:33 du.

    A végeredmény tételesen:
    424 49,1%
    256 29,7%
    183 21,2%

    Egy ellenzéki összefogás (vagy pl. kétfordulós választás!) esetén jó eséllyel kikap a fideszes jelölt.

  • Bendeguz79
    2017 április 23
    3:07 du.
    Sajnos, ez az örök átok a magyarokon.
    Sok politikai kort megéltem ott, de mindig ez volt!

  • Orsós Elemér

    Ne adj’ Isten hogy, ez a (szegény) bátor lelkész is úgy járjon mint a politikai kufárok által felmagasztalt, majd leárulózott gyászruhás nővér vagy a gimnázium igazgató!