Média-mocsár-taposás

2017 május 8 7:49 de.145 hozzászólás

A Fidesz konzultációt népszerűsítő népgyűlésén történtek keltette örvények nem látszanak elsimulni. Ez sok szempontból rendben van. Akkor is, ha nem ebből fog valószínűleg kialakulni az a szökőár, ami a hazai sajtóetika különböző irányokból összecsinált mocsarát tisztára fogja mosni. De annak, aki a rések felett szeretne eltűnődni, nem kell ilyen messzire elkalandoznia.

Mert a történtek utózöngéi önmagukban is hordoznak pár furcsa reakciót. Mint például azt, amelyik szerint a történtek szempontjából releváns Szabó László, a telefont törlő Fidesz-katona fizetése. A helyzet azonban az, hogy valójában ez gyakorlatilag teljesen független a történtekről. Lehet azon vitatkozni, hogy azért a munkáért, amit végez, megérdemel-e fizetést egyáltalán. De aligha értelmezhető a fizetési listán szereplő összeg a sajtó munkatársával szembeni eljárást illetően. Hacsak nem munkaköri kötelessége az újságírókkal szembeni erőszak kinyilvánítása. Az adott újságíróval kapcsolatos személyes véleményétől függetlenül.

Amely személyes véleménynyilvánításban kétségtelenül Németh Szilárd vitte el a pálmát. A bányászbéka feneke alól. Akkor, amikor a fórumon történtek kapcsán azt nyilatkozta, hogy az egészet abból a nézőpontból kell vizsgálni, hogy az az újságíró, aki a Fidesz egyik fórumát dokumentálja, az Soros ügynöke. Azt mondván, hogy a „Soros által fenntartott médiabirodalom embereit ugyanúgy, mint a Soros által fenntartott álcivileket sem tartom civileknek, úgy nem tartom őket valódi újságíróknak, inkább provokálni szoktak és ügynöki tevékenységet folytatnak, ez az összefoglaló véleményem erről a történetről”. Amelyből két kulcsinformációt érdemes kiemelni. Az egyik az, hogy Németh Szilárd szerint az a szervezet, illetve személy, amelyik, illetve aki, nem tág pofával mosolyogva nyalja a kormányzati seggeket, az Soros-ügynök. Akkor is, ha erre a szerepre Orbán sokkal alkalmasabb jelöltnek tűnhetne. A másik kiemelendő kulcsinformáció sokkal súlyosabb. Nem Németh elmeállapotával, hanem a kormánypolitikával kapcsolatban. Azt jelenti ugyanis, hogy azzal szemben, aki nem lép egyszerre Orbánnal, bármilyen eljárás, a fizikai erőszak is megengedett.

00308448

Ugyanakkor ez az utóbbi olvasata a kormánypárti politikus által elmondottaknak azért is figyelemre méltó, mert nem egyedi eset. Orbán egyik kedvenc publicistája korábban, például, nyíltan megfenyegette azokat, akik a CEU mellett foglaltak állás. De Németh Szilárd is letette már korábban is a garast a civilek ügyében. Világosan kifejtette, hogy a kormánnyal nem egyet értő szervezeteket el kell taposni. Nem is olyan régen. Januárban. Amely nyilatkozata után ugyan volt némi próbálkozás a szerecsen kifürdetésére, de a mostani megnyilatkozása jelzi: valóban az őszinteség robbant ki belőle az év elején. A kormány politikai irányvonala az, hogy bárki eltaposható, és el is taposandó, ha nyilvánvaló az egyet nem értése. S olyan erőt képvisel a politikában, vagy a médiában, amire odafigyelhet a tömeg. A többiek jelenlétét eltűrik, míg jobb ötletük nem lesz. Addig a megtiprottak szolgáljanak intő példaként a még nem vegzáltak számára. Ez gyakorlatilag egy diktatúra médiapolitikája. Amelynek rendszerét most Németh Szilárd leleplező erővel ismertette a nagy nyilvánossággal.

Ugyanakkor megszülettek a média-szakma állásfoglalásai is az ügyben. A 444 arról tudósít, hogy a szakmai szervezetek elítélték riporter ellen alkalmazott erőszakot. A hivatkozott közös közleményt eszerint a Főszerkesztők Fóruma, a Magyar Lapkiadók Egyesülete, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete jegyzi. Alkalmasint szívesen elolvastam volna, például a Magyar Újságírók Országos Szövetségének honlapján is a közleményt. Az azonban, valamiért, nem került ott a hírek között megosztásra. A közlemény ismertetésében kiemelt, és a Magyar Lapkiadók Egyesülete közleményében is olvasható, szövegrészek azonban elég kétfenekűre sikeredtek. Azt mondja a net, hogy a közlemény kiemeli: „egy nyilvános eseményen a kiküldött újságírónak joga van jelen lenni, kép- és hangfelvételt készíteni”. Csakhogy a vegzatúrát pont arra hivatkozva indították el, hogy az említett esemény nem volt a sajtó számára nyilvános. Ami a szakmai közlemény másik részének értelmezését is befolyásolhatja. Ami úgy szól, hogy „ebben őt jogszerűen nem lehet megakadályozni, mindaddig, amíg ő maga jogszerűen végzi munkáját”. Így előállhat az a helyzet, hogy a szervezők szerint a sajtó számára nem volt nyilvános a rendezvény, tehát a megjelenő riporter nem jogszerűen végezte ott a tudósítói munkát. Így a szervezők viszont jogszerűen rakták ki a szűrét.

Ami továbbra is élővé teszi azt a kérdést, amivel kapcsolatban láthatóan mindkét oldalról csak sasszékat láthatunk. Azt, hogy egy, az említett fórumhoz hasonló bármilyen rendezvény miért lehet bárkivel szemben zártkörű? Vagy hallgatólagosan kéretik elfogadni a kormány álláspontját arról, hogy az a nyilvános, amit ők annak szeretnének? Annak, akit ők ott látni szeretnének? S mindenki más menjen a fenébe? Ha N. Sz. elszellenti magát, akkor a levesbe?

145 hozzászólás

  • Lassan nyiladoznak a szemek, a Fidesz magát tekinti államnak: ha tehát valaki a Fideszt kritizálja-támadja, az az államot támadja és a létét fenyegeti. Ezért meg kell semmisíteni, vagy lehetetlenné tenni mindazokat, akik a Fidesz-állammal állnak szemben.

  • O.K. Ki vagy mi az a Nemeth Szilard ?
    Mindeg alkalmazzak a magyarok szo-foso elbeszeleseket a valoban semmi esemenyek leirasarol maig is ?
    Latom az talan soha sem valtozott.

  • Kalocsai Miklós

    Orbán 2006 óta akadálytalanul, mint kés a vajban, halad előre, mélyíti a diktatúrát. 2010 előtt még meglehetett volna állítani, ha a balliberális közvélemény formálók nem az MSZP és Gyurcsány karakter gyilkolását tartották volna legfőbb feladatuknak, hanem hallgatnak a józanabb gondolkodású társaikra. Írásaikkal, tv-s szereplésükkel apátiába kergették a potenciális baloldali, balliberális szavazókat, és 2010 után is nagyon vigyáztak, nehogy kigyógyuljanak. Az ő „áldásos” tevékenységük nélkül a Fidesznek nem lett volna 2/3-a, nem tudta volna kihúzni a talajt a Köztársaság alól. 2010 volt az utolsó esély a henger megállítására, de fent nevezettekhez csatlakoztak az MSZP Gyurcsány fóbiásai is, így közös erővel sikerült az apátiát fenntartani. Ma már késő! Két út áll előttünk, egyik sem felemelő lehetőség. Vagy polgárháború, vagy önként befekszünk, és várjuk Orbán halálát, mert menekvést csak az hoz.

  • Drizari
    2017 május 8
    8:29 de.

    Gyakorlatilag hadat üzentek az ellenzéküknek.

    (a koncentrációs táborok első lakói sem a zsidók, ahnem az ellenzékiek voltak)

  • Külföldön élö magyar vagyok,nem ennek a kormánynak köszönhetöen mentem ki, és nagyon felháborit az ilyen hozzáállás.Sok rendszerváltást megéltem már és kijelenthetem nyugodt szivvel,hogy a FIDESZ többet tett a magyar néppért,mint bármelyik kormány,eddig.Elösször is programjának 90százalékát teljesitette .Üres kaszával kezdte és nagyon sokat haladt és halad elöre.A legnagyobb teljesitménye,hogy az IMF kiküldte az országbol.Nem is tudjátok felfogni,milyen nagy tett volt ez, és utána a sok engedmény és még ami jön….,de Párizst se egy nap alatt épiteték. Észre kell venni a sok pozitivumot is.A sok kritizálás helyet egy értelmes érvet sem hallotam az ellenzéktöl.Különben nagyon kényelmes elhelyezkedés,nem csinálni semmit,csak kapni a pénzt.Nem ezért ülnek ott,hogy a másikra irigykedjenek és füt-fát kiabáljanak,hanem a nép érdekeit képviseljék és ez nem abbol áll,hogy turkáljanak a másik életében,hogy ki hogy gazdagodott meg,ök is igy tennék,ezt a viselkedésükkel bizonyitják.Nem tesznek javaslatokat,amit tesznek az csak látszo javaslat,honnan vegyék rá a pénzt,imitálnak és szégyen nélkül zsebre vágja az adofizetök pénzét.A töbség politikai parazita. Semmi politikai kulturájuk nincs.Tiszta anarhia van a Parlamentben.Nem tudom miért nem tessz a kormány ez ellen. olyan hangnemben beszélnek,a gyülölettől dadognak és habzik a szájuk,azok a pártok,akiket a nép nem kiván a százalékokbol látszik a kisebség. Ez nagyon jo taktika.Különben a kivándorlás az EU egész területén folytonos, minden országbol vándorolnak ki,ezért van a nyitott határ is.Nyitott ajtokat döngetnek.Szegények vannak mindenhol,voltak és lesznek.Szerintem bármilyen kormány lesz hatalmon a nép mindig elégedetlen lesz,ez igy van az egész világon,mert mindenki kedvébe nem tud járni.Ha megnézzük a külföldi kormányokat ott is az van.A saját embereivel vesszik magukat körül.Ez csak logikus,mert miért bizna meg egy kivülálloval.Kivánom az ellenzéknek,hogy dolgozzanak valoban a nép érdekében,mert nagyon átlátszo,hogy a maguk érdekében lobiznak.
    Hozzászolás én semleges,semmilyen párti nem vagyok.
    Kivánok mindenkinek jó,becsületes munkát és Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ

  • DRIZARI soraira;

    Persze, minden allamhatalom, kormany vedi onmagat, vagy is let-lehetosegeit.
    De a nagy kulombseg hogy cselekszik-e a tarsdalom erdekeben az alakotmanyos alapokon, vagy csupan onzoen a politikussaik erdekeben ? Az esetben a politikusok kihasznaljak a torvenyt es a lehetosegeiket a sjat erdekeikben.

    Az utolsobb esetben az lapveto torvenyesegnek szukseges mukodni,ill. lepest tenni a torvenyesseg betartasanak
    erdekeben. Ami a fo-allamugyeszseg kotelessege.
    Ha az nem mukodne a torenyes alapok szerint kotelessegeit tenni, akkor barki indithat torvenyes pert ellene. Ahoz koz-erdeku szervezes es penz szukseges.
    Velnem hogy a politikai ellenzekeknek az rendelkezesukre all. S a kerdes miert nem toltik be honpolgari kotelezetsegeiket ?
    Az am kotelesseg minden torvenyes tarsadalmakban, nem csak a sirankozas es rikacsolas joga !

  • wiesinger
    2017 május 8
    11:15 de.
    Ez az oldal kormány ellenes ezt kell figyelembe venni a beírásokról.
    Ide írnak külföldön élők és bentiek is.
    Az én serény véleményem az róla, hogy sok külföldön élő balos érzelmű ír ide, aki csak az ellenzéki sajtóból értesül a hazai helyzetről, többek között az amerikai Népszavából, ami természetesen, kormány ellenes!

  • wiesinger
    2017 május 8
    11:15 de.
    Ez az oldal kormány ellenes ezt kell figyelembe venni a beírásokról.
    Ide írnak külföldön élők és bentiek is.
    Az én szerény véleményem az róla, hogy sok külföldön élő balos érzelmű ír ide, aki csak az ellenzéki sajtóból értesül a hazai helyzetről, többek között az amerikai Népszavából, ami természetesen, kormány ellenes!

  • wiesinger,

    Polt Péter a legfőbb ügyész … nem véletlenül:

    http://24.p3k.hu/app/uploads/2015/02/polt-peter-orban-viktor-e1452850993332.jpg

  • wiesinger!

    Végre egy tisztességes kint élő magyar (szerencsére ,azért vannak páran….)akik nem taposnak bele minden valós tájékozottság hiányában,ok és indok nélkül a volt hazájukba,meg próbál hiteles forrásból is informálódni!!!
    Le a kalappal!
    Jó látja a dolgot,ez a kormány bizony sokat javított az ország helyzetén (amibe az előző szocik juttatták!)akik még most sem képesek önkritikát gyakorolni,nem csak a kormányt fúrják hamis vádakkal,de egymást is folyamatosan,persze kínjukban és nem utolsósorban féktelen hatalomvágyuk,haszonlesésük miatt…nagyon levizsgáztak hosszú távon!!!
    Csak így tovább :se ész,se tisztesség,arról már nem is beszélve,hogy az eddig ismert „ügyeiken” kívül napjainkban is sok -enyhén szólva negatív-dolog derül ki róluk!
    Aki meg nem tudja ki Németh Szilárd (rezsibiztos, kormánypárti politikus)az ne mondjon véleményt….minek?!

  • wiesinger
    2017 május 8
    11:15 de.

    Ugyan sorolja már, mit tett a fidesz? 2014-ben nem is volt programja, a 2010-es pedig vékonyka, még sem látom, hogy 90%-a teljesült volna. Ön csak szidja az ellenzéket (részben joggal), de nem állít semmi konkrétumot. Ehhez kár volt ennyit gépelni!

  • Kalocsai!

    Aki polgárháborút kíván a hazájának (akár kint, akár itthon él!)az egy mocskos söpredék!!!!!
    Remélhetőleg a jog ,illetve a törvényes választásokon a szavazók,a NÉP akarata érvényesül!
    Az álságos törvényt nem tisztelő rendbontó kisebbséget pedig, meg kell fékezni,(eltávolítani) minden törvényes eszközzel!!!!!

  • Kedves Marcsi, nem szabad elfelejteni, hogy még van néhány öreg valódi bolsi és annak gyermekei, akik tovább viszik a régi eszmét és a hatalom vágyat!

  • Christopher Adam,

    kár, hogy a wiesingernek szánt helyzetszemléltető fotó itt cenzúra alá tartozik.

  • Wiesinger soraira.

    AMEN !

  • Úgy védjen meg Selmeczi Gabriella, ahogy szárnyai alá vegyen ez a két tyúkanyó. Igazán elkezdenék aggódni magamért, ha ez megtörténne!

  • Figyelő!

    Igazad van vannak öreg bolsik és azok leszármazottai valóban,de ugye van egy normális TÖBBSÉG is!
    Remélhetőleg a rendbontók és a kisebbségben (bolsik)lévők(pártok és szavazóik)belátják,hogy nincs esélyük?,ha nem akkor jön a teljesen törvényes (és a többség érdekeit védő!!!) jogos rendőri intézkedés!!!!
    Ez minden jogállamban természetes!

  • Christopher Adam,

    látom, mégis (ha utólag is) megjelent a helyzetszemléltető fotó. Habár nem hiszem, hogy akinek és akiknek szántam, meg is értik a látvány mondandóját. Pedig állítólag a diktatúra elől szöktek új hazájukba, ahol most is élnek. Én viszont látom, tapasztalom, hogy a diktatúra újraépült. Egy olyan fajtája, ami modernebb, és látványában ugyan nem véreskezű, de mégis diktatúra.

  • wiesinger
    2017 május 8
    11:15 de.

    Orbán lehet szerinted maga az Isten földi helytartója.

    De azok, akik fizikai bántalmazással fenyegetik az ellenzéket, azok diktátorok. Ilyen volt pl. Hitler, Sztálin, Rákosi, és jó páran mások.
    Németh Szilárd de facto ezt tette.
    Bayer Zsolt de facto ezt tette (Szél kartársnő szerint de jure is, és ezért feljelentte: http://gepnarancs.hu/2017/05/szel-bernadett-feljelenti-bayer-zsoltot/)
    S ha onnan külföldről nem tudnád. Bayer a Fidesz békameneteinek egyik szervezőjeként is feltünt. A Fidesz egyik első tagja, és a kormánypárt elfelejtette kizárni az ilyen, és hasonló megnyilatkozásai miatt. Ergo, a Fidesz vezetése, azaz Orbán szerint ez a fenyegetődzés teljesen rendben van. Ergo, Orbán egy fasiszta diktátor. Vagy bolsevik (sok különbség ezen a szinten nincs köztük).
    Ennek semmi köze ahhoz, hogy az ellenzéket szereted vagy nem szereted. Ez egy állapot.
    Ahogy az is egy állapot, hogy egy politikai vezető a szvánek és eszméjének kedves politikusokkal veszi magát körül. Ez önmagában rendben is van.
    Ha azonban a szívének és lelkének kedves haveroknak a politikai hatalmánál fogva állami megrendeléseket juttat, és ő maga egyelőre el nem oszlatott strómantartó gyanújában van, azt úgy hívják, hogy korrupció. Külföldön is úgy hívják. Angliában volt olyan kormányközeli politikus aki simán bukott meg nem engedett lobbitevékenységért. Barátod a Google, ha nem hiszed.
    Alkalmasint Orbán, Rogán és jó pár kormánypárt politikus esetében valóban nagyon átlátszó, hogy a maguk és a baráti körük hasznára lobbiznak.

    Úgyhogy, mielőtt olyan nagyon barátoddá fogadod Orbánt, esetleg vegyél egy vonatjegyet Budapestre. Települj vissza, és 2-3 év múlva térjünk vissza a kérdésre. Természetesen úgy, hogy egyenlő esélyt vállalsz az itt lakókkal. Azt is elfogadom, ha ehhez nincs kedved. De akkor az előzőhöz hasonlóan részletes indoklást légy kedves az okokról. A család nem ok. ők is jöhetnek.

  • Orsós Elemér

    Andy Mage
    2017 május 8
    5:05 du.
    Teljesen jogos lehetne a kioktató bírálatod, ha Orbán elődei akárcsak egy fikarcnyival is szentebbek lettek volna nála! Sajnos nem voltak! Most már át kellene térni az egyoldalu orbán-fóbiából a totális rendszerváltóbagázs-fóbiába, mert a mostani állapot az elfuserált rendszerváltás és számonkérés egyenes következménye!

  • TERMINUS;

    Weisinger NEM szidott senkit vagy semmit. Csak jelezte meglatasat hogy az Orban elleni politikai erok nem mutatnak semmi konkret elveket, vagy megoldasokat amik ellen panaszkodnak.
    Azt inka nevezhetne viselkedenek mint rakonacs gyerek aki bezrja magat a wc-be es a padlora izel..

    Talan maga lenne kedves es adna kert valaszt. Lenne jo ?
    En is szeretnek latni/olvasni valami konkretot !
    Sot talan meg masok is .

  • Orsós Elemér
    2017 május 8
    6:02 du.

    Ócska érveid vannak. Ha a lányodat megerőszakolják, akkor felmented a tettest, mert mások is követtek el erőszakot?
    Ennyit a gennyesen gyenge, lankadt szövegedhez.

  • wiesinger
    2017 május 8
    11:15 de.

    Hát nagyon rosszak az információi. Ön azt mondja, hogy az Orbán kormány 90%-át teljesítette amit ígért? Tudja mit ígért 2014-ben a Fidesz? Azt, hogy „folytatjuk” ennyi volt a választási program amit az emberek elé prezentáltak nagy kreatívan. Ennek a semminek a 90%-át teljesíteni elég szerény teljesítmény, hogy finoman szóljunk.
    De akkor menjünk vissza még 7 évet és nézzük a 2010-es ígéreteket. Adócsökkentést ígértek, ennek ellenére emelték az adót, és még egy rakás másik adónemet vezettek be, hogy Magyarországon legyen a legmagasabb adókulcs Európában, és világviszonylatban is nagy. Többkulcsos adózást ígértek, egykulcsos van ami a gazdagokat tovább gazdagítja, a szegényeket pedig nem emeli fel. A magánnyugdíjak megvédését ígérték, ehelyett ellopták az emberek megtakarításait, hozzáteszem piszkosan csúnya zsarolással (megfenyegetve az embereket, hogy ha nem adják oda, akkor elveszi az állam és még állami nyugdíjat sem kapnak, ha nem adják oda önként az államnak.) és eltőzsdézték MOL részvényekre a nagy részét.
    Az Ön által említett IMF hitelt sokkal drágább piaci hitellel pótolták. A szimpla idegengyűlölet és hangulatkeltésen kívül Ön szerint miért jobb egy az IMF-nél drágább hitel az országnak? Ez nem, hogy az ön által minden alapot nélkülöző 90%-ot nem éri el, hanem homlokegyenest nagyon, de nagyon fontos kérdésekben totál ellentétes kormányzás.
    Mérhetetlen nagy butaságokat beszél, de mentségére szólva ez betudható az egyoldalú és igencsak felületes tájékozódásnak Országunkról.

  • Bendeguz79
    2017 május 8
    6:14 du.

    Magam felsoroltam konkrétumokat, amelyek Orbán fasisztoid diktatúráját, illetve banánköztársaság felé haladását jelzik.

    Ha megtennéd, hogy tételeen cáfolod a felsoroltakat, akkor az lehetne vitaalap.

    Ellentétben Orsós demagóg baromságával.

  • Drizari!

    „Egy olyan fajtája, ami modernebb, és látványában ugyan nem véreskezű, de mégis diktatúra.”

    Tudod, már azt sem igazán lehet mondani, hogy „látványában nem véreskezű” – én inkább úgy mondanám, hogy egyenlőre még nem annyira! Mert nem feltétlenül kell ahhoz „patakvérnek” folynia,hogy a diktatúra tevőlegesen és látványosan(is) arasson – ami a napokban történt/történik már nem csak hányingerkeltő, mocskos és felháborító de alapos okot ad „továbbgondolásra” – és ez nem a múlt héten kezdődött amikor az 50 kilós újságírónőt a hatalom egyik aktuális embere vegzált, lépcsőn rángatott, kezéből kicsavarva a telefonját,és önkényesen törölt számukra nem kívánatos képeket esetleg privát adatokat!Milyen alapon nyúl bele bárki egy más tulajdonát képező telefon adataiba? És nem is azzal, hogy a magától elszállt, lovagkereszttel kitüntetett pártkatona aki valamilyen oknál fogva publicistaként van számontartva folyamatosan a legordenárébb, kültelki kifejezésekkel fenyegeti,támadja a legkülönfélébb embercsoportokat, legyen az zsidó, cigány, meleg, liberális vagy épp civil – nem! Ez már sokkal előbb elkezdődött, ha nem is akarta vagy akarja még a mai napig sem észrevenni látszólag értelmes és gondolkodásra képes emberek egy csoportja! Nem az a gond, ha vannak magukból kivetkőzött, öntörvényű állatok – hát nem vagyunk egyformák, sok millió közt elférne néhány ilyen is – hanem az,hogy akinek feladata lenne, vagy akitől minden magyar állampolgár
    (akármilyen szavazó)joggal várhatná el a törvényes védelmet, és a józan közbelépést, elhatárolódást, nos az tesz rá egyet!
    Mert bár nem dakota, de attól még igaz a mondás, hogy fejétől bűzlik a hal!

    Az a fajta anarchia kezd kialakulni, ami egy idő után átláthatatlanul, de velünk él, átszövi elborítja az életünket, mindennapjaink meghatározója lesz – és akkor nekünk annyi! Ahol virtigli magyarként kijelenti a miniszterelnök (természetesen jóval az események után, a sokadszor feltett kérdésre)hogy az elfogadhatatlan, hogy itt Magyaro.-on kezdjen el egy csecsen -kvázi idegen – ember fenyegetőzni, és elégtételt követelni egy magyar állampolgártól(Komáromy Gergely) a vélt vagy valós sérelmei miatt – csak mert dagad a népnemzeti kebel! De ugyanez a miniszterelnök becsukja a fülét, szemét és nem lát nem hall, „nem ismer tényeket, nem foglal állást” és nem óhajt nyilatkozni amikor a sajátjairól derül ki az orra előtt, hogy a parlamentben minősíthetetlen és magalázó kijelentéseket és kiszólásokat tesznek női képviselőtársaikra, amikor egy kormánypárti (fideszes) rendezvényen az egyik sajtó munkatársnőt kezelik le és bántalmazzák kivagyi, hatalommániás kidobóemberei, vagy amikor a NAV elnökének képességeit meghaladó kérdést feltevő újságírótól egyetlen hang nélkül elveszi a „segéd” a mikrofonját egy nyílt sajtótájékoztató keretében – akkor ennek a miniszterelnöknek nincs mondanivalója a köz felé! Az már szinte velejárója a dolgoknak, hogy az illető „elkövetők” eltűnnek, bujkálnak a sajtó elől, letagadnak dolgokat és persze senki nem nyilatkozik, senki nem látott semmit épp azt nem olvasták, épp nem látták, épp nincs idejük nyilatkozni, épp nem az ő kompetenciájuk stb stb és a legkülönfélébb ócska, gyáva és piti hazugságokkal húznak
    el az őket interjúvolni szándékozók elől. Ezek mind valós események, az elmúlt napok hetek, hónapok történései, itt történtek a szemük előtt,és mi állampolgárok bízva a józan észben, a jogállam és a rend védelmének maradék foszlányaiban igazságtevést remélve csak pislogunk – de miért is? Miért gondoljuk épp arról a hatóságról, arról a rendvédelemről, arról az ügyészségről vagy parlamenti bizottságtól,vagy akár arról a min.e.-ről hogy feladatát teljesítve eljár azokban az ügyekben amelyekben kizárólagosan illetékesek, akkor amikor a leggyávább legpitibb, és legjellemtelenebb reakciók épp az ország miniszterelnökétől jönnek? Mert ki ez az ember? Attól, hogy min.e. még sem belátást, sem viselkedni tudást, de még intelligenciát sem kap a pozícióval együtt! Aki a kérdést, hogy mért váltotta le hipp-hopp az addig feladatát általános megelégedettségre ellátó washingtoni nagykövet asszonyt, azzal hárítja el, hogy „nőügyekkel nem foglalkozom” – attól tulajdonképpen mit várhatna a feladatát végző sajtó munkatársnője ? Vagy azok a civilek akik, pusztán élve állampolgári jogaikkal egy nyilvános parlamenti bizottsági ülésen részt vettek – ahol történetesen az ő sorsukról, jövőjükről, jogállásukról döntöttek az ő meghallgatásuk nélkül – és mikor tiltakozásuk jeleként hang nélkül ugyan, de a magasba
    tartott papír lapokon utasították vissza a megbélyegzést hogy ők „ügynökök”, olyan retorzió és „publicisztika” született a miniszterelnök személyes jó barátja és harcostársa, a lovagkereszttel kitüntetett Fidesz alapító, azaz az 5-ös számú párttagsági könyv tulajdonosától,hogy még az eddig mindent szó nélkül viselő Fidesz szimpatizánsokban is benn rekedt a „ria ria hungária”!?
    Nem ismétlem el, mert tegnap szinte egész nap ezt ragozta valamennyi magára, és a hiteles tájékoztatásra valamit is adó média, és már lassan tényleg a gyomrom fordul ki tőle, de azt gondolom ez már rég nem intő jel – az már sokkal előbb megtörtént – ez már kemény fenyegetettség és diktatúra!

    Emlékeztetlek, hogy az elmúlt évek alatt történt néhány haláleset mely ugyan felettébb életszerűtlen volt- ennek ellenére érdemleges vizsgálat nem követte! Egy ideig csócsálta a sajtó,elgondolkodtató cikkek születtek és komoly felvetések kísérték, de maradtak is annyiban!Elolvastam ezt is, azt is, próbáltam összerakni, minek mi lehet a valószínűsége, de nem értem, túl sok a „véletlen”. Innentől kezdve bárkinek a létrája leeshet, aki többet mond, többet lát, másként lát, vagy bármi okból útban van a hatalomnak – éjszaka, néptelen sehova nem vezető huszadrangú utakon megszokott látvány az osztrák – magyar állampolgárságú 80 akárhány éves egyének száguldozása, akiket aztán a kutya sem keres, nem azonosít, vizsgálat nem követi,semmi furcsát nem találnak abban az illetékesek, hogy pl ki is volt az áldozat, létezése milyen szerepet játszott a hatalom szempontjából!? Tanú nincs, semmi nem bizonyítható, de attól még ott marad a rengeteg kérdőjel!
    Tulajdonképpen hol élünk?

  • Hihetetlen, kárt okoznak az ellenzéknek, akik ilyen naftalin szagú közhely katyvaszt rondítanak,ide mint a három nevű Tata! Az, hogy Juli kolléganönket, aki külsős, a hajánál fogva húzta a lépcsőn lefele, két karszalagos, pártszolgálatos és megtaposta..jelezve hogy a 444. nem kapott meghívót, egy zártkörű, tanácskozásra…a fotóst dicséri aki lehalább csinált valamit…A kormány ótvarolása, a honi ellenzéki médiumokban, sokkal intelligensebb, a szánalmas Simay gyülölködésnél…Most már valakit, vagy valamit támogati kéne, a politikai palettán…Ja, hogy nincs kit, az egy másik történet..

  • Besancon
    2017 május 9
    7:35 de.

    Milyen életszerűtlen halálesetekről beszélsz?
    Teljesen életszerű, hogy egy juhász az éjszakában elinduljon a létrájáért, és ezt egy autóút közepén tegye.
    Az is hülye és vak, aki nem látja ennek az életszerűségét. Kérdezd meg az eljáró hatóságot, ha nem hiszed. Aztán egy idő múlva visszatérünk rá. Ha élsz még.

  • slapaj
    2017 május 9
    7:40 de.

    Látom, szövegértelmezési készséged a magyar pISA-ereményeket igazolja.
    1. Te csak szeretted volna, ha a hajánál fogva húzzák az újsáűgírót, de ilyent senki nem állított;
    2. Nem volt zártkörű a tanácskozás, hanem egy meghirdetett fórum volt;

  • Kalocsai Miklós
    2017 május 8
    10:23 de.

    Pont fordítva kedves Miklós! Ameddig a bukott ballib oldal vissza akar térni a hatalomba, addig a fideszt is jelentősen életben tartják!

    Ha Gyurcsányék kinyilvánítanák, hogy őket nem érdekli az országos hatalom megszerzése (hacsak a szavazók nem jogosítják fel őket erre), akkor egy fontos ütőkártyát kiütnének a kormány kezéből. Így minden alkalommal lehet sipákolni, hogy a bukott ballibek vissza akarnak térni a hatalomba, amit a lakosság 10%-ánál több nem akar!

    El kéne már felejteni azt a majd 100 éves mantrát, hogy Magyarország csak akkor működik, ha a buta lakosság csókolgatja a vadkapitalistáknak még a lába nyomát is, mert ők annyira jót tesznek az országnak!

  • Andy Mage
    2017 május 9
    8:55 de.

    És a pesti sztárügyvéd úr se talált semmi terhelő bizonyítékot a juhászember halálában? Ha már ő se talált semmit, akkor ő is a kormány embere vagy tényleg szerencsétlen baleset volt?

  • ANDY MEGE Bendeguz-hoz adott soraira;

    Andy, a „babana-koztarsasag” velemnyevel talan meg-eggyezek. Az igen jol tunik jelezni hogy az orszaguk hogyan mukodik. De az is csupan velemeny.
    De a „fasistoid” es a „dictator” allitasait ketsegtelenul tagadnom kell.
    Tisztan fogalma sincsen hogy valojaban mi a „fasizmus” es „dictatura”. Ha csak nem a mukodo-gazkamrakba valo bedobasa elotti pillanatban irta azt.

    Kernem legyel rational, ne tulozon !

  • Andy Mage
    2017 május 8
    5:05 du.

    Abban egyetértek, amit az ellenzék fizikai bántalmazásáról mondtál.

    De ne felejtsük el, hogy mikor a mostani ellenzék volt kormányon, akkor szavakkal bántottak, és az sokkal jobban tud fájni! Máshol írtam, hogy Csoóri Sándor, akinek a gyönyörű gyerekverseit generációk tanulják az iskolában, a rendszerváltás után egy szerencsétlen cikke miatt pária lett. Elkönyvelték mocskos zsidógyűlölőnek meg ki tudja még minek. Akkor hol volt pl. Kertész Ákos sok védője, mikor a jobboldaliak ellen ment a gyűlöletkampány? (Nem Csurkára gondolok.)

  • Ms.BODA;
    Nagyon sajnalom hogy soraim magat mindeg a rossz hangulataban talalja.

    NEM irtam semmi velemenyt Nemet Szilardrol, csak kerdeztem hogy ki a fene lehetne az?!
    Vajon mifele nagy bunt kovettem el azzal az On szemeben ?

    Remelnem hogy rozsasabb napokat elvezne majd.

  • Orsós Elemér

    Andy Mage
    2017 május 8
    7:03 du.
    Mintha erősen elfogult, kétszínű, szelektiv és betegesen bosszú vágyó lenne az itélő képességed! Orbán nem az ok, hanem az elsumákolt számonkérésetek okozata és SOHA, SOHA! nem juthatott volna hatalomra ha a kádári nomenklatura ki lett volna zárva az úgynevezett „demokratikus” kerekasztal tárgyalásokból, úgy mint például a cseheknél vagy a lengyeleknél! Orbán az élő és legeklatánsabb bizonyítéka, hogy Magyarországon nem volt tényleges rendszerváltás! Nekem Te ne magyarázd a bizonyítványotokat, mert -koromnál és egyik rendszerhez sem való elkötelezettségem okán- nem érdekem az igazságot a kedvetekért megmásítani! Másrészről a vita partner családtagjait még akár a hasonlat megerősítése céljából is áldozati bárányként felajánlani a legnagyobb, leggerinctelenebb gazemberség! Tudom hogy 1989-ben nem ezt igérte Nektek a párt titkár elvtárs, de nem én tehetek róla hogy, balgán hallgattatok rá vagy rosszul kevertétek a kását!

  • Orsós Elemér

    Andy Mage
    2017 május 8
    7:03 du.
    Honnan tudod hogy, lányaim vannak? Te kis hamis kártyás TEK-es! 🙂

  • Én evvel a hozászolással,csak azt akartam kifejezni,hogy akár milyen kormány lesz a nép mindig elégedetlen lesz,mert tökéletes kormány sehol sincs ezen a földön.És most a diktaturárol,csak az mondhat véleményt,aki legalább egy ideig a diktatura alatt élt és saját börén megtapasztalta azt, Tiszta szivemböl kivánom,hogy soha se tapasztalja meg a saját börén.Az ellenzéknek azt kivánom,hogy ne csak kritizáljanak,hanem a kománnyal együtesen dolgozanak nép érdekében,mert sok történelmi igazságtalanság után,ami a magyar népet érte jobb sorsot érdemel.Több türelmet kivánok és ne várjatok csodát a kormánytol,mert csak jobb munkával és szervezéssel lehet elérni a jobb élet szinvonalat.

  • FIGYELO soraira BODI MARCSIHOIZ;

    Ahh, nem csak hogy vannak, de ma ok vannak a vilag gazdasagi seljainak elereseben az utasito hatalmak. A „globalistak”. Ma az eszme; ‘Vilag bankarjai es iparmagnassai egyesuljetek’! S abban bizony sikereskedtek is. Csupan nehany helyi munkas ellenzekek akik leteznek. Mint a US-ban tavaly Novembereben, de annak sikerei is remesem kerdere vonhatok. A „penz beszel”, minden nyelven !

  • WEISINGER soraira;

    Persze hogy „tokeletes kormany” nem letezik, mert tokeletes emberi lenyek nem leteznek sehol !

    De ahol a kormany ki-elegiti a tobbsegek szuksegleteit, ami fokent anyagi, akkor a tomegek NEM ellenzik azt a kormanyt.
    A tortenelem bizonyitekai nem lenne elegendo arra Maganak ?

    A kormanyok sikerei, vagy bukasai csupan a lakossag zomenek az anyagi ki-eligitesen mulik.
    Persze azt Magyarorszagon megvalositani rem nehez. Mert az orszag szegeny, gazdasagi es szellemi gondolkodasaik elavukltak. Teljesen figyemenkivull hagyjak a valo tenyeket es lehetosegeket.
    Talan ideje a normalis es racionalis gondolkodas modnak !.

  • Bendegúz79!
    Bocsi,tényleg nem akartam bántani,csak tény,hogy kissé tájékozatlan az itthoni politikusok személyét,meg a valódi helyzetet illetően…..az szokott időnként zavarni, amikor nem magyarul ír,biztosan régóta kint él?!
    További jó kommentelést !

  • Bendeguz79
    2017 május 9
    10:15 de.

    Szerintem a fasizmus fogalmával kend nincs tisztában.
    Hitler antiszemitizmusa a gázkamrával érte el a „csúcsot”.
    A fasizmus azonban a korporatív diktatúrából fakadt ki Mussolini uralma kapcsán.

    Jó történelemkönyvolvasást, mielőtt ostobaságokat ír.
    Orbán az unortodox workfare kapcsán 4-5 éve tette le a korporatív állam alapjait. Diktatórikusnak meg diktatórikus, pontosabban bolsevik mintát követ. Az utóbbi kapcsán javaslom a szó eredetét, eredeti értelmét taglalni, és nem a demagóg baromságokat.

    További szépet.

  • Orsós Elemér
    2017 május 9
    11:03 de.

    Ha a kádári nomenklatura ki lett volna zárva, akkor antall se kerül hatalomra.
    Amellett az ellenzéki kerekasztal, melynél nagyobb szélhámosság nem történt az utóbbi 50 évben, egy másik történet.
    Abból a szempontból, hogy Orbán most milyen, irreleváns. Ahhoz ugyanis egy orbán, egy jellemgyenge, komplexusos paranoid skizofrén idióta is kell. Meg persze szellemi alulnövöttek, akik követik.
    Meg olyan ellenzék, amelyik valószínűleg háttéralkuk mentén, indirekt módon támogatja.

    De ez is egy másik történet ahhoz képest, hogy VÉGIG, egyetlen szóval sem cáfoltad, amit leírtam.

  • wiesinger
    2017 május 9
    11:39 de.

    A csodavárásban igazad van, amennyiben csodaszámba menne, ha a kormány tisztességesen működne.

    Alkalmasint melyik diktatúrában élsz? Észak-Korea?

  • hazai lámpa
    2017 május 9
    10:17 de.

    Nehéz úgy bármit találni, ha a bizonyítékok egy része „véletlenül” eltűnik, illetve az elkövető, akiről még az életkorát is tudni vélték, köddé válik. Úgy, mintha soha nem is létezett volna.
    Emlékszem, hogy az ír gázolót milyen alaposan vegzálták (joggal), és milyen hosszan. De a juhász gyilkosa mint füstből szőtt démonná lett volna.
    Egyébként perszehogy véletlen baleset volt. Még jó, hogy menekülés közben nem lőtte magát hátba.

  • hazai lámpa,

    Egyébként az írói munkásság izlés kérdése.
    Kevés nekem antipatkisabbat ismertem Csoórinál a fellengzős nagyképüségével, amint előadta a szegény elnyomott költőt.
    Hozzá képest az alkoholbeteg, de facto leépült és antiszemitizmusába feledkezett Csurka üdítően volt barom. De ez meg magánügy.
    Annál inkább, mert kispályások voltak Vonához, Orbánhoz, vagy Bayerhez képest.

    Amúgy meg Kertészt lehet utálni, de a hazai politikában egymás farába nyelvelve nyáladzó szervilistákat nézve nem nagyot tévedett a „szolganép” skatulyával. BTW, ez nem gengszterváltás kérdése. Horthy is nyalt csontig először az Antantnak, hogy diktátor lehessen, majd Hitler fullajtárjainak, hogy féltse a bőrét. A zsebhős. aki ma sokak példaképe. Ami önmagában is egy mérce. Valahol a bányászbéka pi…cs..a alatt

  • ANDY MAGE
    Biztos maga abban hogy nem az on soarai a „..demagog baromsagok…?”

  • Egyesek azt gondolják és mondják: „ha a kádári nomenklatura ki lett volna zárva az úgynevezett “demokratikus” kerekasztal tárgyalásokból (…)” – meg azt is gondolják és mondják (Orsós Eleméren kívül még sokan): „Magyarországon nem volt tényleges rendszerváltás”

    Nos, akik ilyesmit gondolnak, azok semmit nem tudnak ezekről a történelmi eseményekről.

    Az első kérdés az lehetne: miért volt szükség az Ellenzéki Kerekasztal létrehozására? A válasz pofonegyszerű: azért, hogy a demokratikus átalakulást akaró politikai erők egységesen tudjanak ellenállni és föllépni az ellenzéket külön alkukkal kecsegtető és megosztásra törekvő MSZMP-vel szemben.
    Meg aztán egyetlen ellenzéki párt sem akart polgárháborút, nem akart vérfürdőt, nem akart egyetlen halálos áldozatot sem, és nem akart rombadőlt házakat újraépíteni.
    Ma szeretik elfelejteni, hogy minden hatalmi eszköz az MSZMP kezében volt, a 800 ezres párttagságával, a 60 ezres létszámú fegyveres munkásőrségével, a KGST és a Varsói Szerződés tagságával, a Magyarországon állomásozó szovjet haderővel, és az Ellenzéki Kerekasztal megalakulásakor a naptár 1989. március 22-őt mutatott.

    „Ezen a napon a Független Jogász Fórum kezdeményezésére nyolc ellenzéki szervezet: a Bajcsy-Zsilinszky Társaság, a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Független Kisgazdapárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Néppárt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége és megfigyelőként a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája létrehozta az Ellenzéki Kerekasztalt, és június 7-én csatlakozott hozzá a Kereszténydemokrata Néppárt is.

    A résztvevők azzal a szándékkal fogtak össze, hogy egységes álláspontot alakítsanak ki a demokratikus Magyarország megteremtését célzó alkotmányos átalakulás kereteiről. Az EKA a rendszerváltozás, a békés politikai átmenet előkészítésére szerveződött, annak érdekében, hogy a hatalmi csoportok közötti átrendeződés helyett alkotmányos átalakulás, valódi népképviselet jöjjön létre. Munkáját a Független Jogászfórum vezetője, Kónya Imre ügyvéd koordinálta.” – eddig a történések idézete.

    A megalakulásuk idejéhez képest első ízben június 10-én sikerült eredményes tárgyalást folytatni az MSZMP-vel. Az ezt követő tárgyalássorozat eredménye az 1989. október 23-án kihirdetett alkotmány módosítás és a Magyar Köztársaság kikiáltása.

    Végül: valóban nem volt tényleges rendszerváltás? Ebben az esetben ma az MSZMP volna az egyedüli uralmon lévő politikai párt, nem szűnt volna meg az állami tulajdon egyeduralma, és ma is csak kis maszek kisiparos vállalkozások működhetnének, az ipart az állami vállalatok uralnák és a termőföldeket változatlanul TSZ-ek és állami gazdaságok birtokolnák. A rendszerváltás nem más, mint egy ország politikai berendezkedésének, alkotmányos viszonyainak gyökeres módosulása.

    Szóval, óvatosan bánjunk a minden alapot nélkülöző „véleményalkotással”.

  • HunCanada 3:05 🙂
    Tökéletesen igaz amit itt írt.

    …Hozzátéve, hogy ma Magyarországon 4 millió a nemzetközi statisztikai standard szerint is a >létminimum alatt élők< létszáma, ami az elmúlt 7 évben évente fokozatosan emelkedett idáig.

  • Andy Mage 5:43 !

    Ez a megjegyzés wiesingernek Észak-Koreáról: ))))) 😀 (((((

  • AndyMage5:41

    Rövid tényszerű Orbán-jellemrajzáért minimum Nobel díj jár Önnek .

  • …Hozzátéve, hogy ez az Orbán ott ült abban az úgynevezett „Ellenzéki”Kerekasztalban, már ott előkészítve a maga mai egyszemélyi diktatúráját…

  • Andy Mage

    Ami Orbán igenis bolsevik módszereit illeti, azt tökéletesen támasztja alá a fid-SS immár hétéve rikácsolt hazug 2/3-os demagógiája a [nem állampolgári, csupán parlamenti] „többségre”* éveken át tartó [reál számokban viszont hazug] hivatkozása. Amellyel tulajdonképpen tökéletesen, mondhatni puccs-szerűen(!) visszaélve, lerombolta a Köztársaság alkotmányát és az ahelyett néhány óra alatt az általuk összehányt maszlaghoz** [az ún.alaptörvényhez] igazította az egész jogrendet – a NER-t – szétzúzva vele a „Kerekasztal” 1989-es társadalmi konszenzusra épített meggegyezését. Ezzel lényegében szétzúzta a csak eddig az eseményig még élő társadalmi konszenzust.
    Sajnos többszörösen is bebizonyosodott, hogy ez a machivellista szerencsevadász már az első perctől kezdve csaki erre az alkotmánypuccsra*** készült, melyre nem jogosít föl senkit sem Alkotmány, sem az egykori Kerekasztal.
    ˙

    .
    * bolsevik [or.] = a többségi hatalmára hivatkozó, ill. az e hivatkozással visszaélő politikai erő.
    ** összehányt alaptörvény = Maga Szájer József [most EU fid-SS képviselő] nyilvánosan dicsekedett azzal, hogy az egészet ő állította össze a laptopján, annak parlamenti elfogadását megelőző napon a Brüsszel-Budapest vonatúton.
    *** alkotmánypuccs: Itt sokan használják az „alkotmányos puccs” jelzős szerkezetet, holott ez így, hogy >alkotmányos< az első pillantásra valamiféle szabályos és törvényes értelmezést kölcsönöz ennek a valójában galád államcsínynek…

  • Auróra Boreálisz

    Andy Mage 5:47

    ))))))))))))) 😀 ((((((((((((( 🙁 egy morbid, gyászos kacaj

  • Auróra Boreálisz

    Andy Mage 5-47

    Tegyük hozzá, hogy szgény ifjabb Várady András juhászt egy nappal a polgármester választás előtt ütötték el (vagy talán inkább le) és pont a felcsúti országúton és akkor, amikor Felcsút helységben Mészáros Lőrinc ellenjelöltje éppen „””””baleset””””” áldozata lett…

    – Érdekes momentum még az is, hogy a választást a gyászos és tragikus eset ellenére minden incidens nélkül akkor, úgy stande pityere, sikerrel megtartották… Mészáros Lőrinc maga ellen egyedül nyert.
    – Még valamire azért kíváncsi lennék, hogy a falu büszkesége, a kiskondás aki egykor akár még ifjabb Várady Andrással együtt is őrízhetett disznót; Orbán Viktor miniszterelnök ismerte e vajh’ az áldozatot ?

  • Auróra Boreálisz

    Bendegúz79

    Igen a globalizmus lényegében azonos a tőke imperializmusa fogalmával.

    .

  • Auróra

    A tőke pedig >>das Kapital<< 🙂

  • Auróra Boreálisz
    2017 május 10
    7:17 de.

    Ha ismerte, akkor is feledte. ahogy a nagy neohorthysta felbuzdulásban kihagyja a számításból az akkori világ folytatásának az irányát.
    Hogy amennyiben a horthy marad, akkor ma minden reggel a kakas előtt ébredne, és hangos „jó reggel nacs’suram kiáltással segítené be a helyiérdekű Döbrögit a kocsijába. Majd menne vissza az istállóba lovat csutakolni és kondát ganézni.

  • Bendeguz79
    2017 május 9
    9:28 du.

    Nem vagyok meggyőződve. Jelenleg nincs próféta-komplexusom. Tehát várom a tételes, tényszerű cáfolatokat.

  • Bendegúz79

    A fasizmus rendszere diktatórikus és gazdaságilag korporatív állam és társadalmi berendezkedés.
    A nácizmus az előbbi rendszer totális nemzeti alapokon militarista, agresszív hódító és népirtó kibővítése.

    .

  • Vögelein
    2017 május 10
    6:38 de.

    csak kiegészítésént. A bolsevik, mint többség, kőbe svésése azért volt szükséges, mert az SZKP kongresszuson Sztálin emberei egyfajta puccsal valóban többségben voltak. azonban a társadalmi támogatottságuk igencsak kisebbségi volt. Nem véletlenül kellett Tockijt még külföldön is kivégezni. S nem véletlenül semmisítettek meg, törtek meg százezreket. Kiépítve a besúgói félelem rendszerét. Elérve a valósnak tűnő többségi támogatottságot.

    Ma az egész parlament lakossági támogatottsága elég szerény. Orbán kétharmada a képviselői helyek arányában iga. De a valós választási támogatottsága 50% alatti volt. Ahogy a sztálin-farkciónak annak idején.

  • Drizari
    2017 május 10
    4:23 de.

    Kiegészítés gyanánt. Kónya függetlenségét akkor is sokan vitatták, és ma sem mindenki van róla meggyőződve. Nem véletlenül.
    Sokág tartotta magát a vélelem és félelem, hogy az egész egy MSZMP-s provokáció. Pozsgay jelenléte csak erősítette ezt.
    Így több mozgalom, résztvevő nem az első vonalat, hanem a második, harmadik vonalat küldte oda. A „feláldozhatókat”. Még a kampányra is rányomta ez a bélyegét.
    Ezért lehetett Antall, a harmadik vonalból miniszterelnök. Úgy, hogy sem ismeretei, sem kvalitásai, sem tehetsége nem voltak hozzá. Amellett halálos betegen nem volt kár érte a pályatársak szerint.

    Némelyik pártnak egyszerűen nem volt második vonala. Pl. az SZDSZ-nek. Nekik akkor a Fidesz volt a tartalékcsapat. Az idealisták mögött.

  • „Magyarországon 4 millió a nemzetközi statisztikai standard szerint is a >létminimum alatt élők< létszáma, ami az elmúlt 7 évben évente fokozatosan emelkedett idáig."

    Ez baj, nagyon nagy baj. Ez ugyanis azt jelzi, hogy növekedett a tanulatlan emberfők száma, akik emiatt a társadalmi rétegződés legalján élnek, és ebből – a munkaerőpiacon hasznavehetetlenségük okán – kitörni se képesek.

  • Auróra Borealisz!

    „- Még valamire azért kíváncsi lennék, hogy a falu büszkesége, a kiskondás aki egykor akár még ifjabb Várady Andrással együtt is őrízhetett disznót; Orbán Viktor miniszterelnök ismerte e vajh’ az áldozatot ?”

    Biztos hogy ismerte – ha még nem tetted volna,olvasd el légyszi Ferenczy Krisztina örökbecsűjét(azt hiszem ez volt az utolsó) a Narancsbőr-t, szinte mindenre választ kapsz! Rengeteget dolgozott rajta, már betegen is precízen utána járt mindennek,és egyetlen vélt vagy feltételezett adat nincs benne, hanem dokumentumokra épülő igazi oknyomozó munka!
    Nagyon igyekezett vele, hogy még a választások előtt(2014)megjelenhessen, mert úgy érezte mindenkinek akit a tények érdekelnek tudni, ismerni kéne azokat és bár egy hónappal a választások előtt megjelent, valójában nem igazán érte el a célját: az idő már túl rövid volt,nem igazán volt kifutása, túl nagy sajtó visszhangot nem kapott, aki pedig a választások előtti hevületben nem olvasta el, az utána már „eső után köpönyegként” élte meg! Most megint itt lenne az aktualitása, sok bizonytalannak felnyitná a szemét,de valahogy úgy tűnik F.K. halálával a könyvei, munkái,oknyomozó riportjai is vele mentek.

  • Andy Mage,

    no persze, lehet vitatni Kónya függetlenségét, és lehet még sokan másokét is. Egy azonban vitathatatlan, Kónya az egyik alapítótagja a Független Jogász Fórumnak, és 1988 végefelé nem mással foglalkoztak, mint az egyesülési és gyülekezési törvénytervezettel, a választójoggal, és egy törvénytelenül betiltott és a rendőrség szétverte szolidaritási felvonulással.

    1988 volt az az év, amikor egymás után alakultak meg ellenzéki (az MSZMP-vel szemben álló) szervezetek. Van valamiféle olyan mondás, miszerint: egy rendszert le lehet váltani politikailag 6 hónap alatt, egy gazdasági rendszert 6 év alatt lehet átalakítani, de a társadalom átalakításához 60 év kell.

    Nem hinném, hogy az egymásután megalakuló civil szervezetek provokáció lett volna, azt sem, hogy az EKA tagjai és a velük szemben helyet foglaló, a pártállamot képviselők súlytalanok lettek volna.

    Elsősorban azért, mert az állampárt felső vezetői is tudták, hogy az ország a gazdasági összeomlás szélére került (ami titkolt), és az összeomlást egyedül nem bírja megakadályozni, csak az ellenzék bevonásával. Ezért voltak olyan lépései az állampártnak, amiket megtett már a köztársaság kikiáltása és az alkotmánymódosítás előtt, amiket előtte 5 évvel biztosan nem tesz.

  • A cikkben jelzett témához már korábban hozzászóltam,most a legfrissebb „MSZP-és híreket” szeretném megosztani,ami amellett,hogy aljas átverés és hazugság „röhögőgörcsöt” kaptam tőle:
    A szerencsétlen szocik azzal etetik az időseket,hogy „ha” (nem fognak….)
    győznek 2018-ban, akkor a 65 év felettiek ingyen kaphatják a gyógyszereiket…..na nem semmi,amit csak a teljesen leépült nyugdíjasok vesznek be….!

  • Kiegészítés!!!
    Kimaradt:ez a „dicső és hiteles” párt vette vissza (választási csalás,etetés…)a 13.havi nyugdíjat(közalkalmazotti 13.havi juttatást is!)amit először csökkentett,majd megszüntetett,arról már nem is beszélve,hogy ha hatalmon maradnak törvénytelenül még meg is adóztatták volna a nyugdíjakat…!Ezt bizony nem felejtjük!!!
    Mellesleg a nyugdíjasok hosszú évekig (legalább 40!) a fizetésükből rendszeresen fizették a havi adót (jóval többet, mint ma)és a a TB-t….!
    Na az ilyen jellemtelen, hazug pártnak nem csoda,ha nincs jövője!!!

  • , lerombolta a Köztársaság alkotmányát :::
    Ez helyesen inkább így van ::: Lerombolta az 1945-től tákolt alkotmányt , mely mindvégig megtartotta a kommunista,liberalista összeállítást és mivel ezen oldal érdeme szerepel benne ,így mintha saját múltját látná megdönteni az alkotmány módosításában.
    Nem romboló üdvözlettel.

  • Amúgy Andy Mage!

    Akár Bendguz79-nek akár másnak méri az „észt”,nem árt ha tudja
    a fasizmushoz Orbánnak ugye nem volt(nem is lehetett már csak a kora miatt sem)semmi köze,mint ahogy a nácizmushoz sem,napjainkban meg pláne…
    Na rázza meg a „bogyóját”!!!

  • Vögelein!

    Nagy baromság és hazugság,hogy itthon 4 millióan élnek a létminimum alatt a közel 9 millióból(régebben 10 millióból)!
    Mindez rémhír,amit a kinti tájékozatlan,meg az itthoni idióta,gyűlölködő,hiteltelen ellenzékiek állítanak!!!

  • Boda Marcsi
    2017 május 10
    2:53 du.

    Azt ugye tudja, hogy a nemzeti szocializmus, és a corporatív fasizmus is egy-egy ideológia.
    S mint ilyen éltalános és nem életkorhoz kötött. Hacsak annyiban nem, hogy némelyek továbbfejlődnek.

  • Kalocsai Miklós

    Boda Marcsi
    2017 május 10
    4:40 du.
    És Bendeguz79

    Ha nem gondolnád magadról, hogy te mindenkinél mindent jobban tudsz, és fideszes szennylapokon kívül olvasnál mást is, akkor nem írnál ilyen ostobaságokat Orbán fasizmusáról. a ll.VH óta számos kutató tanulmányozta az Európában kialakult fasizmusokat. Az ezekről szóló tanulmányok megállapítják,hogy a különböző országokban létrejövő fasizmusok sok tekintetben különböznek egymástól, de az alábbi jellemzők mindegyikben előfordulnak. Tehát, ha egy rendszerben ezeket megtaláljuk, akkor nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy ott fasizmus van.

    Ezek a következők:
    – fokozódó nacionalizmus,
    – az emberi jogok semmibe vétele, tiprása,
    – ellenségkép kialakítása,
    – vezér elv,a karhatalom megerősítése,
    – a média kontrollja,
    – a nemzet védelmének hangoztatása, akár a nem létező
    ellenséggel szemben is,
    – egyház és állam összefonódása,
    – nagyvállalati érdekek kiszolgálása,
    – a munkavállalói jogok megnyirbálása,
    – az értelmiség és művészet megvetése,
    – a kisebbségek és idegenek elleni gyűlölet keltés,
    – a fegyelem iránti fokozott vágy,
    – korrupció,
    – választási csalás.

    Mondd Marcsi, melyik nem illik hőn szeretett vezéred rendszerére?

  • Kalocsai Miklós
    2017 május 11
    8:34 de.
    Az itt leírtak mind passzolnak az mszp,mszmp–szdsz(ssdss) paktumban résztvevőkre.Hű bemutatás róluk.Csak itt némi névferdítés történt ! nem-de?
    nem ferdítő üdvözlettel.

  • Kalocsai!

    Én soha nem mondtam,hogy mindent jobban tudok mint mások és kapaszkodj meg több hírforrásból tájékozódom,veled és többekkel
    ellentétben!!!!Ja meg senkinek nem vagyok a lekötelezettje,”pártkatonája”…..
    Amúgy Köves Slomó és többen mások(itthoni zsidó ismert zsidók!!!!)nyilatkozták,hogy a mostani kormány minden támogatást megad nekik,zsinagógákat újítanak fel itthon és külföldön,ők vezették be itthon a holokauszt emléknapját is…..tehát ócska és
    hazug a rágalom!
    Amúgy Sorost még a tisztességes zsidók is megvetik,megtagadta népét és szenvtelenül nézte végig a deportálásokat,vagyonelkobzásokat ,soha nem volt hívő csak egy
    jellemtelen spekuláns,aki mára jól megszedte magát,árt egész Európának, és a volt hazájának is!
    Orbán nem a zsidó származása miatt,hanem az aljas tevékenysége miatt támadta és joggal!!!
    Na ez az igazság,itthon ezt még több baloldali és történetesen zsidó ismerősöm is elismeri!!!
    Ez az igazság akkor is ha ez többeknek „égő”…..!

  • Kalocsai Miklós
    2017 május 11
    8:34 de.

    Add fel, ezek úgy ******, ahogy vannak!

  • Kalocsai Miklós

    tóth péter
    2017 május 11
    11:15 de.

    Rendben van, akkor játszunk egy kicsit, menjünk végig. Mondjál példát az első háromra, majd mondok én is, és így folytatjuk. Várom a példákat!

  • Kalocsai Miklós
    2017 május 11
    3:45 du.

    Majd én, légyszi!

    1. Soros.
    2. Gyurcsány.
    3. Brüsszel.

  • ANDY MAGE, 2017, May 10 soraira;

    Na mi volt az ami olyan erosen felhaboritotta magat az en soraimban ? Igazan csodalkozom.

    Amit Wiesinger irt az igen jozan meglatasa az esetenek.
    A rikacsolasok nem fognak semmi elolenditott okozni.
    Barki is remelne valtozast azt a rendszeren belul szukseges megtenni.

    De mint mar parszaor az elobbikeben is irtam hogy Magyarorszag gazdasagi helyzete a lakossaganak eletszinvonalat jelentosen elomzdirtani bizony igen korlatozott.
    S az nem a politikai okokbol, hanem fokent a nemzet szegenmysege miatt.

    A FACISTOID, s mas fascizmusra valo vonatkozasok ismetloi bizonyara nem vannak tudataban hogy a mai vilagban csuapan Musolini ambicioinak jelzoje utani eredo szo.
    Olaszok a gyoztesek egyikke volt az elso VH=ban. De valojaban semmi eredmneyt nem nyertek.
    Musolini alma volt a regi romai csaszrok birodalmat ujja-eleszteni. Aminek a jelkepe a FASCIS volt.
    Amim a birodalom hatalmat az egyesitett erokben jelezte.
    Hitler es a nemet Nemzeti Szocialiatak azt NEM alkalmaztak soha. De van alkalmazva jelkepezni az USA egyesult lehetosegeit. Sot sok mas osi romai masolataok.
    A nyugati civilizaci a romaiakkal kezdodo volt. Az az a Gorog-Romai civilizacio utjan.

  • Andy Mage!8:37

    De Orbán „valós választói támogatottsága 50%-alatti volt”…

    Igen, de még e mondtban is van egy önkételen – a választási rendszer súlyos hibájából adódó – megtévesző elem. Mégpedig az, hogy amikor ezt egy szürke m e z e i olvasó (állampolgár) olvassa, akkor az ő hétköznapi automatikája ebből gondolkodás nélkül azonnal a teljes lakossági támogatottságra aszociál. Pedig ez az ötven százalék csupán a szavazáson tényleg résztvettek, azok kimondott %-ánál jóval kevesebb, választónak is mindössze ötven százalékának a támogatását fejezi ki és nem azt – amire ők kapásból, mint – „többségre” hivatkoznak.

    Mert EZ valójában az egésznek mindössze huszon-egynéhány százaléka. (pl. résztvett 50% x O,50 = 25% támogatottság)

    Miféle többségiségre is hivatkoznak tehát ezek, amikor ezen a címen megpuccsolták még az alkotmányt is? Egy fiktív, csinált többségre.

    .

  • Kalocsay Miklós!
    máj.11.8:34

    Sajnos te abban tévedsz, hogy feltételezed, ha világos és egyértelmű szempontokkal rávilágítasz tényekre, akkor azt fel is fogja, megérti akinek szántad, és érdemben válaszol- tudom az ember mindig reménykedik, ebbe a hibába én magam is gyakran beleesem!
    Ha azonban csak egy töredékét is meglátnák annak amit mutatni szeretnél nekik, már nem is azok lennének akik, és ha így lenne, már le sem kellett volna mindezt leírnod!

  • Bendegúz79 8,47

    Skolasztikus és kioktató előadása a fasizmusról és a nácizmusról már egyenesen nevetséges próbálkozás. Meggyőződésem, hogy Andy Mage és még idehaza pár-millióan ezt magánál sokkal behatóbban ismerjük és tudjuk mert tanultunk róla, és rengeteget hozzá is olvastunk. Hastalmas az irodalma ennek a témának. Maga pedig csupán „a messziről jött ember, aki sokat és könnyen beszél”.(Bár ez utóbbi – ami a magyar nyelvet illeti – hagy bőven pótolnivalót, de tudom ez „az emigráció keserű kenyere.)

    Különösen fontos az, hogy „a fasizmus neve önmagában semmit nem mond a mozgalom igazi jellegéről és céljairól. Azt etimológiájában elemezni fölösleges de főleg félrevazatő. Tudjuk, a fascio mindössze azt jelenti, hogy egyesület, avagy szövetség”, ám attól még voluntarista, irredenta, populista, vezércentrikus [ Orbán rendszere is nagyjából megfelel ennek az előbbi négy kritériumnak] és persze mélyen antikommunista is…

    Csak egy példát említenék még azt, hogy a Horthy-éra már akkor magán viselte nemcsak a fasizmus, de a nácizmus legmarkánsabb, jegyeit is, amikor Mussolini talán még csak a szárnyait bontogatta, Hitler pedig még a színen se volt így attól még az ő rendszere sajnos már akkor is fasizmusként funkcionált, amikor azt ezzel az elnevezéssel még nem is illethették.

    Az pedig, már megbocsásson, de infantilis dolog, amit itt Önön kívül mások is naponta – játszva a naivat, talán szándékosan – elkövetnek, hogy a fasiszta, vagy náci fogalmát összekötik a konkrét, szervezthez tartozás feltételével, holott valaki akár gondolatvilágában is, és nemzeti hovatartozásától függetlenül is lehet náci. Nem kell ahhoz belépni a Német Nemzetiszocialista Munkáspártba, vagy az olasz Nemzeti Szövetségbe, hogy az legyen. Elég ha az illető csak szimpatizál ezekkel, de főleg ezek írt vagy íratlan vezérlő eszméivel és hajlandó az ilyenekkel együttműködni, nameg ezeket fogadatlan prókátorként védelmezni, rációt magyarázva a megmagyarázhatatlanba.

    .

  • VOGELEIN 2017, May 12, 8;08 am soraira.

    Kezdenem kell reagalni soraira az utolso kijelentese ellen !

    NEM „szimpatizal”-ok, NEM „egyutmukod”-ok, NEM „vedelemez”-em, s aztokat SOHA nem is almodnek tenni, sem hogy meg kozeliben amodon erinteni azon alanyt.

    Ha ezt megertene (remelnem persze) hogy UTALOM, GYULOLOM, ELLENZEM barmi modu embertelen kegyetlen es diktatorikus ELVEKET, MODSZEREKET barki alaklmaz, vagy valaha is barhol alkamazott ezen a vilagon.

    Na, hogy az egyszeru magyarazo leirasait adtam elobbi soraimban amit on most itten (a fenti megjegyzeseben) ellenez, vagy maskent vel, kerem azt NE PROBALJA REAM KENNI ! mint ha az lehetett volna az en megjegyzesem, allitasom, vagy meg a meg sem kozelitheto velemenyem.

    ABBAN ON TELJESEN TEVES, VALOTLAN es felre probalja magayrazni a valosagot.

    Amit irtam ugy a „FASCISM’ szo eredete es hozzafuggo torteneterol az minden ketelkedEseK nelkul bizonyitott valosag.
    Musolini, elkepzelese volt hogy o majd egy XX. szazadbeli Cesar lehettet volna. Elveiben, tetteiben kozel sem jott a HitlerI nemtorszag tetteihez.

    Hasonloan a Hitler uralma ,habar nevezve a tomegek altAl, mint fascista, de Hitler a Szocializmus elvei alapjan kovette el brutalis kegyetlemsegeit az emberiseg ellen.

    Na persze, a „szocilizmus” elve, eszmeje alapjan igen sokan szenvedtek hasonlo a LEGembertelen kegyetlen
    sgeket.
    Sot azon elv kovetkezmenyeit meg ma is milliok szenvednek. Mint Cuba, Eszak Korea, s hasonlo korulmenyeket mas hozza-adott modszerek alatal halad megallasnelkul.
    Az embertelen modszerek barmi nev-alatt is elitelendok.

    Csodallom es sajnalom hogy On azt maga nem latja, barhol is elne, barmit is tanult, barmi politikai rendszerek alatt.
    Nem velen hogy vegre ideje lenne a valosagot latni es a tenyek alapjan ertelmezni. Remelnem hogy maga azt tenne !

  • FIGYELO 2017 May 8, 2;59pm BODA MARCSI-hoz cimzett soraira;

    Lehet keves leszarmazottaik, de fokent a baloldali intezmenyek oktatasainak eredmenyei azok akik meg vannak gyozodve hogy a Szocializmus es Bolshevik Nemzetkozi Kommunizmus elevei nem sikereskedtek sehol a Foldon ,csupan mert az nem o altaluk voltak vegrehajtva.

    Tehat ma rem sokan vannak meggyozodve hogy ok mind azt kivalobban lehenenek kepesek egy masik probalkozas eseten sikeresiteni.

    Enyhen itelve a KMH es HFP hozzaszolloinak sokai is.
    No de az vilagszereti teny hasonloan. Mert a baloldali elveket serkento oktatasi intezmenyek vilagszeret alkalmazzak.

  • Vögelein
    2017 május 12
    8:08 de.
    Az olvasható ebben az írásában, hogy aki a nemzeti érdekek mellett kiáll, az fasiszta, mint Mussolini volt és ami ráhajlik a nácizmusra is!
    Uram, ha nem haragszik, maga meg kommunista a javából, aki meg csak az internacionális elvet követi.
    Észak Amerika legyőzte a nácikat, fasisztákat, de náluknál nagyobb hazaszeretőt nem ismertem. Ezt az angol népre is mondhatom.

  • Vögelein
    2017 május 12
    8:08 de.
    Még annyit tennék hozzá a fenti írásomhoz, hogy éltem már javában a Horthy korban is. Nem volt nehéz hazafiasnak látszani akkor, mikor sikerült Erdély egy részét visszakapni. Horthy emlékéhez ez a magyarok számára a legnagyobb teljesítmény.
    Bizonyos körökben, pl. az arisztokráciánál, népszerű volt Horthy, de nem emlékszem, hogy az átlag ember olyan lelkes lett volna érte. Kissé fárasztó volt az állandó ön és családja hírei a rádión. Akkoriban, természetesen nem volt még TV. Mikor Kennedy került az USA-ban elnöknek, és állandóan őt és családját láthattuk mindenféle változatban a TV-n. Horthy jutott eszembe.

  • Vögelein
    2017 május 12
    8:08 de.

    Rákosi kori brosúrákon kívül mit olvastál még, ha szabad kérdeznem?

    A Horthy-rendszer sok minden volt, de náci meg fasiszta pont nem. Tekintélyelvű rendszer volt, parlamentáris kormányzással. Politikai antiszemitizmus volt, nem fajelmélet.

    Gömbös Gyula volt fasiszta, aki meg akarta szüntetni a többpárt rendszert, és bevezetni a szakszervezetek helyett a korporációkat. Bethlen és Chorin Ferenc konzervatív köre megbuktatta őt, de amúgyis halálos beteg volt addigra a radikális miniszterelnök.

  • HAZAI LAMPA ramutatott nehany valosagokra soraiban Vogeleinhoz cimzett valaszaban.

    Mind azok akiket a regi propaganda rendszer telerakta gondolkodasaikat csupan azok szerint itelnek.

    S hogy a hozzaszollo hol el, az persze abszolut marhasag azt belekeverni, s a tenyeket mellekezni.

    Kerdesem hogy mennyire racionalis, ertelmes e sliberalis lenne itelni barkit s barmit is a tenyek adatait figyelemen kivul hagyni? Persze hogy nem.
    Csupan egyoldalu szelsosegesseg.

    A valosag az hogy ha positive tetteket veszuk figyelembe, ugy Musolini, Horthy, de meg Hitler is az europai zsidosag elleni tettein es a haborus megszallasok kivetelevel, nem csak hogy sikereskedhetett volna, hanem meg mint europa elismereset is nyerte volna. Az persz mind a HA esete.

    A haboruk es a zsidosag , es mas csoportok, mint pl. ciganyok, homosexualisak, politikai ellenzekei elleni tetteken, kegyetlensegeken kivul, mind tobb elorehaladasi tetteket hajtottak vegre.

    Tudom azert sokan fognak rikacsolni ,vadolni engem hogy a szelsosegenek vedelmere jovok. Az teljes valotlansag.

    De ugy Musolini, Horthy ,s Hitler is sok fel-lendlest is vegrehajtottak. A german autoban, az elso autout a vilagaon. A haboru utan Eisenhower masolatat kezdte.
    Hasonloan iskolak, korhazak, sok tarsadalmi es gazdasagi elolendulest hajtottak vegre.

    Az u.n. Hitlet Jugend. A cel volt hogy a jovo katonait nevelje, DE szegeny nemet gyerekek munkas negyedekbol, akiknek soha nem volt lehetosegeik pl. nyaralni az Alpesi hegyekben, tavakon uszkalni, stb.

    Meg magyarorszagon is az u.n. Horthy alatt az orszag sokkal jelentosebben elore haladt mint pl. szeretet Szoviet uniojuk ;lakossai.
    Magyaorszagon utak, vasutak, korhazak, iskolak, stb. duplazodtak az 1920-1940 evekig.
    Musilini is Olaszorszag tarsadalmi es gazdasagi elosegiteseket hajtott vegre.
    Sot meg a Rakosi is nagymeretu iparositast vegzett. Persze a Rakosi is az embertelen kegyetlensegik amit lett itelve mint a tobbiek a diktaturaik miatt.

    Az elitolendo tetteik volt persze a kegyetlensegeik.
    Nem hinnem hogy bar ki is magasztalan azt.
    De HA mind azokat nem kovettek volna, a tortenelem maskent emlekezne mindannyiukra.
    Az adatok, s nem a velemenyek ami szamit.
    S ki nem kovetet hibakat ebben az eletben? Remelve nem az akkori diktatorok tetteikhez hasonlokat.

    Na de a vilag nincsen hianyban a diktaturak tetteiben.

  • Kalocsai Miklós

    Bendeguz79
    2017 május 11
    8:47

    A fasizmussal kapcsolatos tájékozottsága kissé hiányos, nem ártana utána nézni, ha már erről beszélgetünk.

  • Kalocsai Miklós

    Bendeguz79
    2017 május 12
    8:56 du.

    Ez a hozzászólás egy silány mellébeszélés, a gazemberek szennyesének a takargatása.

  • Kalocsai Miklós

    hazai lámpa
    2017 május 12
    1:23 du.

    Te a történelemmel vitatkozol. Bár manapság ennek nagy divatja van Magyarországon. Száz milliókból kistafírozott intézmények gürcölnek a magyar történelem meghamisításán a Terror Házától a Veritas-ig.

  • Bendeguz79! Nem tudom, a 79 a születési évét, vagy a korát jelöli-e, de mindegy is. Szelektív a memóriája, vagy csak egyoldalúan tájékozódott.
    Aki Magyarországon él, tudja, hogy a Horthy rendszer tett lépéseket a polgárosodás felé. Ezek azonban háborúba torkolltak, pontosan amiatt, mert ezt a polgárosodást az a rendszer megtagadta a szegényektől – elsősorban a falu népétől -, aztán a zsidóktól,aztán a kommunistáktól, aztán a baloldaliaktól, a cigányoktól, végül mindenkitől, aki nem volt hajlandó a honfitársait felkoncolni, kirabolni és elárulni.
    Így sikerült az ország területét ismét elveszíteni, a népesség tizedét kiirtani vagy legyilkoltatni, gazdaságának 70%-át leromboltatni.
    A Kádár rendszerben is épült autópálya, millióknak fürdőszobás, világos lakás, jelentősen csökkent az analfabétizmus a kötelező nyolcosztályos általános iskola bevezetésével, a felnőttkori tanulás támogatásával. Mikor volt (és vajon mikor lesz ismét), hogy a mezőgazdasági munkásnak ingyenes orvosi ellátás, fizetett szabadság és nyugdíj járt?
    A liberális baloldali eszme volt az, ami visszaadta Magyarországnak Erdélyt, sőt kitágította hazánk határait a Földközi tengertől az Atlanti óceánig. Méghozzá anélkül, hogy megtizedelte volna a lakosságot és lerombolta volna Európa háromnegyedét.
    Az ordasoknak persze ez nem tetszik. Mint a kismalac és a farkas meséjében, álruhát öltenek. Köpönyegük nemzetiszínű – piros-fehér-zöld, piros-fehér-kék, fekete-sárga-piros – mindegy is. Elrejtik alatta a rablott kisbárányokat.

  • Kedves Bendeguz!

    Milyen érdekes, hogy legzseniálisabb európai politikusaink (Hitler, Horthy, Mussolini) kivétel nélkül a fajelmélet szekerén szekerén utaztak… (Bocs, nem fajelmélet, hanem CSAK politikai antiszemitizmus… az, ugyebár egészen más, és semmi kivetni való sincs benne…)

  • Valasz KALOCSAI, TALALOM es ALMASI soraira;

    Mindenek elott a civilizalatlan,modortalan szemlyes ragalmaikat a legerosebb modon visszautasitom !!!

    Talan szuksegesegem megismetelni elobbi feltetelezeseimet, hgy meglatasom amit irtam volt, s azt tartom is , hogy

    HA ( s ez igen a felteteles modban peresze, mert 3/4 evszazaddal a tortenetek utan vagyunk) de erossen velem hogy mind az emlitett torteenelmi egyenek,(Musolini, Horthy, Hitler s Rakosi, sot meg Sztalin is ) nem kovettek volna el mind az ismert kegyetlensegeket az emberiseg ellen, mind mint sikeres vezetokent lennenek elismerve a tortenelem lapjain.

    Ohajtana azt cafolni, vagy tudna azt cafolni ?

    Tetteik, ugy mind a gonosz, mint a tarsadalmat, gazdasgot elolendito tetteiket alig tagathatok.

    Egyszerubben, a Horthy eseten, HA Horthy kepes lett volna magyarorszag semlegesseget a kezdettol celjakent kovetni, az feltelezheto hogy magyarorszag meguszta volna mind II. VH verontasait, kegyetlensegeit,ugy a Hitler mint Sztalin katonai kovetkezmenyeit, s mind ami kovetkezmenyek voltak.

    Na hogyan lenne kepes azt tagadni ?
    Persze nem tudjuk, mert az NEM ugy tortent. De lathajuk hogy miert nem.
    S az vonhato ugy a Musolini, Hitler, Sztalin, Rakosi, stb, egyenek altal okozott esetekre is.
    ( De velheto az meg a Saddam Hussein, Muamar Quadafi, Edy Amin, Pol Pot,stb. eseteiken is )

    Mindanyiuk rohamosan soroltak valaszaikban mind azokat a kegyetlen, embertelen tetteiket a Musolini, Horthy, Hitler, syb.stb. ami pont okozta sajat vegzetuket. S amit en hangosan jeleztem ismetelten.

    No de hogy a feneben is vettek mind azt figyelemen kivul?
    Velhetnem hogy csupan celzatossagbol?

    De hasonloan merem allitani, hogy az lessz a jovoben is. Barmi hatalom az emberiseg zome ellen hasonlo modon viselkedne, hasonlo modon on-pusztitasaikat erik el !

  • talalom
    2017 május 13
    2:59 de.
    Azt hiszem itt téved egy keveset.
    Horthy rendszerben NEM Horthy kezdte a háborút, hanem világháború keletkezett, amibe neki is BE KELLETT lépnie!Nem volt más választása, ő angol-párti volt erősen,. azokkal szeretett volna szövetségre lépni.
    A kirablás, felkoncolás, börtön stb. igazából ő utána keletkezett mikor a bolsik vették át a hatalmat!

  • Bocsi, itt a felsorolásnál nagy hibába estem. Kihagytam a félévszázadot, mikor is a náci uralom jött be Horthy után. Akkor volt csak igazán gyilkosság és felkoncolás, amit majd a bolsi uralom befejezett, de más irányba!

  • Figyelő
    2017 május 13
    12:06 du.

    Végtelenül primitív és leegyszerűsítő a történelem felfogása. Az ismereteiről pedig …, hagyjuk.

  • Figyelő!

    És az sem mellékes,hogy Horthy (több ellenkező híreszteléssel ellentétben nem volt fasiszta és több intézkedést is tett a zsidók védelmében(már, amire lehetősége volt abban a háborús és gyarmati rendszerben…!)
    Több helyen megszüntette a csendőrséget és ha burkoltan is,de segített az üldözötteken!Ezt régebben megbízható forrásból olvastam!!!

  • FIGYELO, TALALOM, ALMA, megjegyzeseire;

    Kezdem csodalkozni hogy ertenek Onok magyarul ?

    Panaszkodtak a multban gepelesi hibaimon, de ha olvastak soraimat , nem tesznek semmi mast mint allandoan ismetelik amit en az eredeti megjegyzesemben tettem.

    S az az volt hogy HA (felteteles) Musolini, Hitler, Horty, Sztain, Rakosi, stb.stb. NEM KOVETTEK VOLNA EL MINDAZON EMBERTELEN KEGYETLENSEGEIKET a tortenelem emlekeiben teljesen mas formaban lennenek ma ismerve.

    Sot, a Horthy kormanyzosagara vonatkozoan is irtam HA az orszagot a smelegesseg utjan iranyitotta volna, mind a haboru es azzal jaro es azt koveto dolgokat a magyar nemzet talan meguszta volna.

    Sot, merek azon tovabbiakba is menni.
    Pl.Kossuth esete.
    Maig is Kossuth a legnagyobb hazafi. Nincsen varos szobra nelkul. Nincsen kozseg, falu utcaja, tere, stb. Kossuth neve nelkul.

    Kossuth kivallo orator volt. Rem megnyero beszelokepessegu. Ami ugyvedek, politikusok legfobb szerszama.

    De valojaban mi sikeresseget okozott Kosuth a Magyar nepnek ?
    1848 Marc 15-i fiatalok, koveteleseikkel masiroztak a Nadorhoz. Aki elismerte/ elfogadta mind azt.
    Hasonloan Lipot csaszar is.
    Lett a szabad onallo nemzeti Parlament Budapeten.

    De hat mi az ordogert kezdett Kossuth katonai fenyegetest Becs ellen ? ( a 200 ezer fos hadsereg toboszasa az had-uzenet volt Becs ellen).
    Van ertelmes valasz arra ?

    Kossuth rem ambicios volt. „Kormanyzo”, majd „elnok” is lett. Mit ohajtott? Kiraly ohajtott lenni ?

    1848-49-ben a magyar cimer folott a Kossuth kalap volt, a magyar-korona helyett. Jelezte az kiralyi vagyat?

    Kossuth es Gorgely allando ellenzekben altak.
    Barmikor a Honvedsereg bajokba jutott Kossuth Gorgeyt tette parancsnoksagra. De amint a katonai helyzetet Gorgely rendbe hozta, Kossuth rogton levaltotta.

    Gorgely elve/celja volt hogy amint katonailag elonyokben altak Becset akarta a kozos-monarchi meg-gyezesere hozni.
    Kossuth azt rem ellenzete, azert volt Gorgely ellenes.

    De amikor a Czar 200,000 fos hadserege (20,000-fos tartalekkal)megjelent, Kossuth Gorgeyt hagyta hatra, s onmaga meglepett.

    Kossuth hos lett, Gorgey-t meg haza-arulonak veltek.
    (De Gorgey toltott 19 evet Osztrak katonai bortonben, nem Kossuth.)

    Valojaban Kossuth politikaja es egyeni magatartasa teljesen elszurta a Marcuis 15-i sikereket.

    Csupan oriasi verontast, haborut, 20 eves kegyetlensegek kovetkezmenyeit garantalt a nemzet szamara.
    De maig is nemzet legnagyobb hosenek velve.

    Ha oszintek akarnanak lenni, A zsidosag tomeg pusztitasiat kiveve, Horthy es Kossuth hasonlo eredmenyeket okozott a nemzetnek.

    Ertelmetlen verontast es tomeg terror kovetkezetet.
    Csupan a nevek valtoztak (a mondas szerint)Haynau-Rakosi. Abszolutizmus- Szocializmus, Csaszari zaszlo/cimer- kommunista zaszlo/cimer,stb.stb.

  • Kalocsai Miklós

    Bendeguz79
    2017 május 13
    11:20 de.

    A fasizmusról írt eszmefuttatásából csak az igaz, hogy Musolini volt az első fasiszta hatalom gyakorló. Az ő rendszeréről kapta a nevét a fasizmus, de voltak követői és ezeket tanulmányozva fogalmazták meg a fent említett általános jelzőket, melyeket, ha jól értem vitat. Azt messzemenően téves felfogásnak gondolom, amit a felsorolt diktátorokkal kapcsolatban állít, hogy egyébként jó vezetők voltak. A politikusokat nem arról szoktuk megítélni, hogy milyen jó vezetők lettek volna, ha nem követik el a történelmi bűnöket, mert elkövették, és ezt nem lehet lemosni róluk semmiféle találgatással, mert az csak a menthetetlen mentegetése. A rablógyilkost sem azért ítéljük el, mert egyébként jó szakember, szereti a családját, hanem azért, mert rablógyilkos lett.

  • Kalocsai Miklós

    Bendeguz79
    2017 május 13
    11:20 de.

    A történelmi ismereteid rendkívül hiányosak, ideje lenne felfrissíteni, ha ilyen témában is beszélgetni akarsz. Valóban nem Horthy kezdte a háborút, de önként, hívás nélkül sietett a németek oldalán a Szovjetúnió elleni háborúba, ahol a magyar hadsereg lemoshatatlan szégyent hozott Magyarországra. Mikor a vereség minden kétséget kizáróan nyilván valóvá vált, Horthy tényleg hajlandó lett volna az angolokkal tárgyalni, de azok elutasították, és a Szovjetúnióhoz küldték, hogy azokkal tárgyaljon, de ehhez nem fűlött a foga. Pedig a SZU megígérte hogy Magyarország megtarthatja a Bécsi Döntés által oda adott területeket, de a dzsentri büszkeség fontosabb volt, mint a magyar lakta területek megtartása. Egyébként a szovjet katonák semmivel sem voltak kegyetlenebbek, mint a magyar katonák szovjet területen, sőt!

  • Kalocsai Miklós

    Bocsánat! Az utolsó hozzászólás nem Bendeguz79-nek szól, hanem a Figyelő május 13.12:06 hozzászólására válasz.

  • Csak a tények kedvéért: Horthy Miklós 1944. október 15. után adta át a hatalmat a náciknak – Nem telt el fél
    évszázad 1945 tavaszáig.
    2.Világháború nem „keletkezik” a semmiből. Lenin azt mondta az első világháborút lezáró versaillesi békéről – aminek része volt a Magyarországra vonatkozó Trianon kastélyban kötött egyezmény is – hogy: rablóbéke, ami elvetette a következő világégés magját.
    Így lett. Az még magyarázható, hogy az első és a második bécsi döntés alapján a Magyarországhoz visszacsatolt területek – a Felvidék és Észak-Erdély – miatt Horthy mintegy természetes szövetségese lesz Németországnak. Még az is magyarázható valahogyan, hogy 1941-ben – az előző évben Jugoszláviával kötött örök barátsági és megnemtámadási szerződés ellenére a magyar hadsereg bevonult Délvidékre. (Teleki Pál miniszterelnök szerint ugyan nem, és öngyilkos lett. Szószegő, hitvány nép lettünk – írta a búcsúlevelében.) A Délvidék jórészt magyarok által lakott volt, és Jugoszlávia akkoriban (is) éppen felbomlott, tehát megszűnt, mint szerződő fél.
    De mi a bánatnak kellett hadat üzenni a Szovjetuniónak, a német támadás után alig egy héttel? (Ja, meg még az USA-nak, Nagy-Britanniának, meg még aki arra járt.)
    Akkor még (1941-ben)a németek sem forszírozták ezt, a Szu meg kifejezetten békítéssel próbálkozott. 1940-ben pl. a budapesti vásáron visszaadta a Paskievics által 1849-ben zsákmányolt magyar zászlókat. Diplomáciai úton pedig értésre adta: ha Magyarország nem lép be ellene a háborúba, elismeri a magyar jogokat Erdélyre.
    De ez még nem elég. Amikor – 190 ezer magyar katona halála, a szövetségesek nyugati előnyomulása után, a Vörös Hadsereg romániai és karpátaljai előrenyomulása után Horthy kormányzóban is felrémlett, hogy ez a háború is veszve van – béketárgyalásokat keresett. Az angolok világosan tudtára adták: a szovjet szövetségesükkel kell megegyezniük. Faragó tábornokkal az élen küldöttség ment Moszkvába. (1944 ősze, az augusztus 23-i román kiugrás után) Ott azt az ultimátumot kapták, hogy lehet szó békéről (még nem volt Magyarország teljesen lebombázva és kirabolva), de ennek az a feltétele, hogy a magyar hadsereg szembefordul a németekkel, és felveszi a harcot. De a küldöttségnek nem volt semmilyen felhatalmazása megegyezésre, a legfőbb hadúr meg szegény Horthy volt.
    Figyelő!Mi a túrót tanítottak Neked történelem címen,imádkozáson kívül? Érveket kérek, nem bolsevista hablatyot. Vagy cáfolatot,bármely fenti ténnyel, dátummal kapcsolatban.

  • Kalocsai Miklós
    2017 május 13
    4:28 du.
    Lehet, hogy túl egyszerűen írtam le rövid válaszomat. T.i. itt egyesek elfeledkeznek egy nagyon fontos tényről, a magyar visszakapta Erdély egy részét, és Horthy hitt abba,. hogy a többit is visszakapjuk a háború vége után.
    Horthy egy naiv ember volt és nem volt jó politikus, ezt tudjuk.

  • Azt senki sem tudja itt, hogy milyenek voltak a magyar katonák, de hogy 3 orosz megerőszakolta nagynénémet, és 18 éves unokatestvéremet, arra tisztán emlékszem!
    A német katonák meg agyonlőtték a kutyámat.

  • KALOCSAI soraira;

    Rendben Kalocsai, valaszolok barkinek is ohajtotta volna cimezni megjegyzeseit.

    Csak kerdezem a mind ket esetben, tudna egyszer kifejezni mondanivaloit egyeni ragalmazasok nelkul ?
    Talan ertelmesebb es baratsagosabban is hangozna mind.

    Teved Kalocsai, az elso „fascistak” a romaiak voltak, s sokkal kegyetlenebbek, verengzobbek mint Musilini barna-ingessei.

    Teves abban is hogy en „jo vezetonek” veltem volna bar kit is. Senki nem „jo vezeto” mert mind aki csak sajat erdekeit szolgalja, vagy koveti , a tobbsegek erdekeit elhanyagolja.

    Hogy mit hoztam figyelmukre, hogy meg egy vereskezu zsarnoknak is lehetnek ,sot gyalran vannak tetteik ami elosegit valami kozos erdekeket.

    Az oriasi hibat amit Horthy kovetett, amit ma maguk is kovetnek, sot mikor irtam maguk teljeseggel elleneztek.
    S az a „hiba” volt hogy figyelmen kivul hagyta az orszag legfontosabb erdeket, a SEMLEGESSEGET.

    Swajciak , sem egyetlen semleges nemzet katonak nem kovettek el sehol,semmi pusztitasokat.

    Horthy, es a magyarorszag beugrott nemi Szlovakai, Erdelyi es delvidaki teruletek adakozasa altal. Az u.n. „Wiena Accord” amit Hitler lakalmazott a csaleteknek. S cstalossa valtak. Mint hasonloan ma is.

    Horthynak nem volt lehetosege semmi kapcsolatra a nyugati hatalmakkal. Csupan Moskvaval volt kepes kuldotte kapcsolatra. De a nemet kem-elharitok lelepleztek, s „operation pamzerfaust” Horthyt es csaladjat is fogsagba vettek.

    A magyar hadak a nemet iranyitasok alatt voltak oroszban a haboru idejen, de a fegyelem az megserthetelenul volt tartva.
    Nagyon sok magyar jott vissza onnan,nehany meg a Gulagokbol is. De nem volt lehetosegeik viselkedni mint a szoviet fiatal Komszomolista katonak magyarorszagon a haboru alatt..

    Teved abban hogy bunosoket buntetnek a bosszusag celjabol, hanem hogy tanuljanak viselkedni es valjanak a tarsadalom elfogadhato tagjaiva.

  • Kalocsai Miklós

    Bendeguz79
    2017 május 13
    7:31 du.

    Ejnye Bendeguz! Már az eltérő vélemény is rágalmazás? A magyar értelmező szótár segítségére lehet a „rágalmazás ” szó jelentésének megértésében. És ha már kézbe vette, azt is megnézheti mit jelent a „rikácsolás” szó.

  • Kalocsai Miklós

    Figyelő
    2017 május 13
    5:38 du.

    Már hogy ne tudhatnánk, hogy miképpen viselkedtek a magyar katonák szovjet földön a ll.VH-ban? Személyes beszámolók, parancsnoki jelentések, jegyzőkönyvek sora tanúskodik róla. A nők elleni erőszak elítélendő akkor is ha magyar katona teszi Ukrajnában, és akkor is ha szovjet katona teszi Magyarországon. Az egyértelműség kedvéért hozzá teszem, hogy elítélendő bárki, bár hol teszi.

  • talalom
    2017 május 13
    4:47 du.

    Figyelő eddigi megnyilatkozásaiból arra következtetek, hogy Figyelő történelem tudása csak a családja, vagy saját maga által megtapasztalt eseményekre terjed ki. Szerencse, hogy szinte mindenhol ott volt. 🙂

  • Hazai Lámpa 1:23

    Kijelenti a horthyzmusról; „politikai antiszemitizmus volt, nem fajelmélet.”

    .

    JA!? HA a horthyzmus ún. „parlamentjében”, és
    hazaffyjas szónoklataiban, törvényeiben és a kormány-
    rendeleteiben . r e n d r e . használatos . „z s i d ó
    . f a j ú a k”(!) kifejezés csupán antiszemitizmus és
    nem fajelmélet volt, úgy ez fölöttéb . m e g n y u g t a t ó . nemcsak a cinikusan cinkos utódok számára,de a KamenyPodolszk-ban és Auscwitzban elpusztított félmillió számára méginkább az.

    .

    [Ide, a válasz végére illett volna még egy vigyori szmájli, de a népirtásban meggyilkolt, ún. >>zsidó fajú<< minden réteget képviselő honfitársaink, csecsemők, öregek, egyszerű háziasszonyok, stb. az érintettek iránti kegyeletből ezt most nem tettem ki.]

  • Talalom 2:59 !!!!!!!!!!!!

    GRATULÁLOK, E KOMMENTED IS KEREK ÉS TAGADHATATLANUL IGAZ ! 🙂

    .

  • Talalom! 4:47

    Iménti kommentedben említed Figyelőt, akitől személyesen tudjuk, hogy erősen jobbos befolyásoltsága ellenére, ő . k é t . híres Faragónak is a közeli rokona. Az mérvadóan röstellt izraelita származsásán túl, még ez tehette őt ennyire zavaros, vagy legalábbis „ellentmondásos” egyéniséggé, mint ahogy itt ismrjük.

    1./ Egyik rokon a Magyar Tanácsköztársaság Sajtódirektóriumának volt a tagja, Faragó Miklós.

    2./ A másik pedig az általad is említett Faragho Gábor – horthysta tábornok, vezérezredes, valóban fegyverszüneti nagykövet Moszkvában sőt, a felszabadulás után még az Ideiglenes Kormánynak is a tagja…

    .

  • TALALOM mgejegyzeseire;

    Irta hogy Horthy 1944 Oct.15-en „adta at…” a orszag uralmanak lehetosegeit.

    A Nemet ” Operation Panzerfauszt” altal Horthy s egeysz szemlyzete az SS fogasgaba veve lettek. Fiat Miklos eletet fenyegetve meg Dachauba dobtak.

    Horthy kesobbi konyveben (Ein Lebe fur Ungarn) irta hogy soha nem mondott le, csak a nev-alairasat cserelte egyetlen fia eleteert.

    Horthy NEM volt politikus, csupan tengeresz tiszt. Azomban poziciojaban mutatott politikushoz hasonlo magatartast. NEM volt erkolcsi meggyozodese ami lehetett volna hatarozainak iranyitasaban.
    Mert mint tortenet bizonyitja, ingadozott mint a politikusok amodon mint a szel fujt. Azert eset a nemzet a nemet szovetsegebe a haboruban.

    Horthy betiltotta ugy a Kommunista mint a Nyiulaskeresztes part letezeset. Vezetoit bortonozte.
    1941-ben a Szoviet Unio kivaltotta a Kommunista part vezetoit, kozottuk Rakosit, a regi 1848-as Hinvedsereg zaszloiert.

  • KALOCSAI soraira;

    1.) NEM Kalocsai, ellenvelemenyek NEM szemlyellenes kijelentesek, hanem mas jelzok alkalmazasa.
    Ellenvelemnyeket nem csak hogy orommel veszek, DE meg soraimmal is serkentem azt.
    Azert irok neha meg provokalo megjegyzeseket is, serkenteni masok reagalasait.
    Maskulomben nem letezok az eszmnecserek.

    2.) Orulok hogy vegre valaki eliteli barki altal kovetet embertlen, tisztessegtelen, erkolcstelen tetteket, egyenloen !

  • Néhány szó, az engem kritizáló urakhoz. Én nem a történelmi könyvekből idéztem, hanem saját átélésem alapján.
    (Mellesleg nem volt Faragó Gábor rokonom, esetleg névrokon, sok Faragó van a világon!)

    Más, egy családi érdekesség még, hogy családi barátunk volt Nemes József őrnagy, akit Horthy elküldött Moszkvába a békeszerződéssel, azaz, Horthy ki akart lépni a háborúból!
    Könyv is jelent meg tőle, aminek az a címe:”Küldetésben Horthy futáraként N.J. festőművész emlékiratai” címen. Kapható pesti könyvesboltban, én is ott vettem.

    Sajnos eljutott Moszkvába, az akkori harcok miatt, igen kalandosan, de a levél mégsem érte el a célját-.

  • Nemes József 9 nyelven beszélt, és mivel az I: Világháborúban orosz foságban volt, kitűnően tudott oroszul, ezért küldték őt ki.

  • Figyelő!

    „..Néhány szó, az engem kritizáló urakhoz. Én nem a történelmi könyvekből idéztem, hanem saját átélésem alapján..”

    Épp erre az egyszerű tényre tért ki terminus máj.14.3:05-es rövidke megjegyzésében – ha esetleg elkerülte volna a figyelmét!

  • DONM GOLO elobi megjegyzesere.

    Uram, megjegyzeseben persze hibas volt. Remelnem beltja.

    Mind az u.n. FASCIZM, NAZISM, Musolini, Hitler, Horthy, etc.
    soha NEM gyakoroltak ALLAM-KAPITALIZMUST.
    A termeles eszkozei mind magakezekben voltak.
    Csupan hogy a haboruik miatt a hadimegrendelesek voltak elonyokben.

    A masodik megjegyzeset amit en pofazom a leheto lehangosbban, hogy;
    KEGYETLEN , EMBERTELEN, VERES GONOSZSAG-okat kovettek el!

  • Besancon
    2017 május 15
    9:50 de.
    A történelmi „tények” már nem hatnak meg, sőt, nem győznek meg.
    Tudja én hányfajta magyar történelmet tanultam, hosszú életem alatt?
    Attól fűgött ki volt éppen hatalmon, az elemiben még Horthy volt, Középiskolában már nagyon vegyes.Felsőbb iskolában még jobban változott.
    Képzelje el, hány történelmi verziót tanultam ezekben az években.

  • FIGYELO

    Nem latja be kerem hogy pont azert ellenezkednek magaval?

    Ok csak arra tudnak hivatkozni amit a fejukbe vertek a diktatorok sokai.
    S fiatal koraik miatt nem tudhatjak az eredeti valosagokat.
    Azt maganak szukseges belatni, vezetni figyeluket keresni a valo adatokat, hogy azt tanulhatnak.

  • Figyelő!
    máj.15.2:07

    Tulajdonképpen miről beszél? Nézze meg még egyszer mire is válaszolt!

  • Bendeguz79
    2017 május 15
    4:41 du.
    Látja, akár miről, vagy akárhogyan írok egy témáról, abba is belekötnek. Ha idézek az a baj, ha magam tapasztalatáról írok az még nagyobb baj!
    Ha nekem valaki elmondja, saját tapasztalatát, nem csak amit a fejébe vertek, akkor normálisan lehetne beszélgetni.

  • Már megbocsásson Bendegúz 79! Butaságokat beszél.
    1. „Horthy tengerésztiszt volt, nem politikus”. Horthy Miklós Magyarország kormányzója volt, sőt hadseregének főparancsnoka. És nem átmenetileg, – hadigazdálkodás idején van, hogy a katonák veszik át a hatalmat -, hanem 1920-tól 1944 októberéig. Politikus volt hát, aki 20 éven keresztül meghatározta az itt történteket. Ő nevezte ki a miniszterelnököt – nem is mindig választások után. Ő szentesítette a törvényeket – aláírása nélkül azok nem léptek hatályba.
    Fentebb valaki azt írta, hogy „naív, rossz politikus volt”, mintegy felmentésként. Nem: korlátolt, kicsinyes politikus volt – mai szóval illiberális. Katonatisztnek sem lehetett valami nagy tehetség, ha nem látta, hogy 3000 kilométeres frontvonalat egyetlen hadsereg nem képes uralni, főként, hogy két másik helyszínen (Nyugat-Európa, Afrika) is van ugyanennyi harcálláspont.
    Mellékesen: a fia elrablásának is az ő bénázása volt az oka. Ha nem dilettáns módon „politizál”a moszkvai fegyverszüneti tárgyalások után, ha katonailag (katonatiszt volt, nem?) is előkészíti a kiugrást, az ország talán megúszta volna,hogy frontvonallá váljon. De a nyilas őrjöngést mindenképpen. Miféle „legfőbb Hadúr” az, akinek a csapatai több fronton harcolnak, és nem kapnak semmiféle parancsot?
    2. Többeknek. A diktatúra nem úgy kezdődik, hogy „gázkamrába dobnak” ezreket. Hanem úgy, hogy egy ország vezetői megtagadják az ország felétől a nemzethez tartozást („a nemzet nem lehet ellenzékben”), aztán a szólás jogát(„feleslegesek a parlamenti viták”), aztán elveszik a gazdasági működés lehetőségét (kinevezett tulajdonosok), aztán ellenségnek kiáltják ki azt, aki nem elégedett, eltűrik a verbális és fizikai erőszakot – végül maguk uszítanak erőszakra. Itt tartunk most.

  • TALALOM hosszu soraira.

    Latom maga elvezi a hosszu gepelseket. Persze sokat irt, de nagyon keveset mondott. Csupan tobszorosen ismetelte amit majdnem mindenki emlekszik. Habar, nagy resze csak Rakosi altali propagandak voltak.

    A kerdest amit feltettem hogy HA Horthy a SEMLEGESSEG elvet kovette volna, s NEM belekeveredve a leghulyebb haboruba, mit vel, mi lenne ma magyarorszag ?

    De azt senki nem volt hajlando velni, csupan az ocska propaganda szloganokat ismetelni. Amit Rakosi terjesztett, csupan mert o es elvtarsai tobb eveket toltottek, ugy mint Szalasi es tarsai is a dutyikban.

    De Talalom, Horthy az elso ajalnaltot a Parlament altal vissza utasitotta. Mert a teljes joga hianyaban a kormany vezetojenek kinevezese hianyaban nem volt hajlado azt elfogadni.
    Tehat a Parlament azt adta neki. Azon jog alapjan Horthy jelote minden kormany fot. A kormany fo a politikaja alapjan intezi, ill. intewzte hivatal betolteset.
    Horthy allam-fo volt. S igen tengeresz tiszt.
    De HA politiaki ambicioja lett volna, nem hinne hogy ohajtotta volna azt a lehetoseget a Parlamaent jovahagyasa alapjan. Pont azt amit vissza utasistott!

    Lett volna a terulet visszaszerzesenek lehetosege ami osztokelte csatlakozni a nemet hadi-tettekeben ?
    Azt tobb hozzaszolok itten mar jeleztek tobbszor is.
    Ketsegtelenul onmaga azt mind figyelemn kivul hagyott.
    No de nem vadolhatna On Horthyt azert, mert meg szeretett Kun Bela elctasa (es tarsai mint Rakosi is) teljes igeretett tettek az OSSZES Trianoni teruletek visszaszerzesere fegyvers eszkozokkel.
    Persze Kun Bela es tarsainak nem jott a lehetoseg arra.
    Jott Horthynak, vsak nem tudta azt vissza utasitani.

    Tehat az orokkevalo semlegesseg lehetne meg ma is a nemzet jovoje, nem csatlossag.

    Talan figyelmenkivul hagyta a „Csatlos nep a Magyar” verset is ?!

    Na de sok blah-blah-jai nem valtoztat semmit.
    Mindanyain velhetjuk teljes meggyozodessel hogy Horthy tette amit akkor velt a nemzet erdekenek.
    Persze dolgok az eletben ritkan jonnek valora a remenyek szerint.
    De javasolnam Onnek probalni egy kis jozan gondolkodast, a gyors elo-itelek elleneben.
    Az lehetne am az igazi liberalizmus !

  • TALALOM elobbi soraiban a 2. reszbeli soraira.

    TALALOM, igen furcsan latszik hogy amint irtam reszletesen es eleg kihivoan, az alkotmanuukra (Alaptorvenyukre) vonatkozoan, maga azt nem csak hogy figyelmen kivul hjagyta, hanem inkabb ismtelet amit maguk jelen alapveto jogaik nem csak hogy nem biztosit DE teljesegeben korlatoz.
    Sot mint hangsulyoztam is hogy meg az EU is jogosan ( a D-2 Cikk (3) alapjan torvenyesen megszabhatja az egyen „magatartasat” is. Tehat neg hogy milyen nyak-kendot viselhetne. Hm ?

    Teaht sorai alapjan nem ugyan azon az utakon haladnak ma ?
    Javaslom meg a soraiamat a jelen nemet „neo-nazi” eseten aki magayroszagon kert menbedek jogot a nemet orszagi borton meguszasat,mert a Holocostot nemtben tagadta.

    FIGYELO reagalt, de csak „hulye”-ne velte az urget. A szollas-szbadsag es szabadkifejezes jogat elfelejtette.

    Csodallnam maga mit velne? Letzeheto az ottan ?

  • Bendegúz79!Ön sem szűkszavú.
    Pár kérdés:
    1. Miért nem volt politikus Horthy?
    2.Mi a „blabla” a fentiekben, amit Ön szerint mindenki ismer. Mit mondott Rákosi?
    3. A „semlegesség” duma. Ha csak ki nem fejti, hogy MITŐL kéne/kellett volna semlegesnek lennie az országnak?
    +1: Elmúlt történetekről semmiképpen nem lehet „előítélet”, legfeljebb utólagos.

  • Bendeguz79,

    a történelemben nincsen HA. Utólag játszani a gondolattal, „mi lett volna, ha … ” történelmileg értelmezhetetlen.

    Történt, ami történt, és találgatásnál nem több az is, hogy Magyarország megúszhatta volna frontvonallá válását … ez geopolitikailag se lett volna lehetséges a földrajzi fekvés miatt.

  • Nem nagyon értem,mi a kifogása az alkotmánnyal,EU-val. Senki nyakkendőviselését nem szabályozza. A magyar törvénnyel az a bajom,hogy kimaradtak belőle az állam kötelezettségei, és megnyirbálta a polgárok jogait(szociális ellátáshoz, egyenlő oktatáshoz stb.)
    Már korábban írtam: a német holokauszttagadót még tegnap elfogták, a soproni rendőrségre vitték, a tárgyalása ma lesz.

  • DRAZIRI 2017, May 10 soraira;
    Erthetoen lehetne venni hogy az 1998-as eveki „kerekasztal” alkuuk csupan az MSZMP celja lett volna a felelosegre vonast megelozni ?
    Mert amint egy lart, vagy kormany idejeenek vegere jut, csak szepen tavozik es kivan minden jot a kovetkezonek.

    Miert lett volna szukseg barmi mas elokeszuletekre?
    Talan a nem Szoviet gondolkodasu politikusok nem lettek volna mukodni maskent ? Gyanithato az !
    Inkabb az MSZMP erdeke a felelosegre vallast megelozni. Nem ?

    Mai Alkotmanyuk nyiltan jelzi hogy a z 1945 utanni esemenyekert feleoleset hoz. Habar az soha nem tortent.

    Mint tette az allitast az 1945 elottiekert nem valall felelosegeket. Persze azert a Rakosi kormanya vett felelosegre akiket talalt, s buntette is.
    Az 1945 utani tettekert senki nem volt felelosegre vonva.
    lett volna az megeggyezes, vagy legalabb is ertelmezese az on altal leirt „kerekasztal” megeggyezesenek ?
    Valaha is volt az hasonlitva az 1868-as kieggyezesehez?

  • Valasz TALALOM soratra;

    „miert nem volt horthy politikus?”
    Csupan mert az nem volt. mert apja mast hatarozoot neki, s a tengereszeti iskolaba kuldte 14 eves koraban.
    AQzolyan kerdes mint miert nem lett maga cipesz vagy csillagasz, stb. ?

    A „smelegeseg” kerdesere. Az persze egy nemzet erkolcsi alapvelemenyein letezheto. A haboruk, gyilkossagok, tomeges ver-ontasok elleni magatartas.
    Persze ami a multat illeti az ma amr keso. De aki nem tanul a multbol, az biztos hogy megismetli.
    Maguk ma ismet azon az utakon haladnak. Az orosz-ellenes erok igen kepesek sikereskedni barmi is lenne a jelen pillanat. Az itteni globalista erok nem ismernek megallast amig azt el nem erik.
    Nem lett volna az elozo verontasok es pusztitasok eleg ?
    Hat nem volt elewg a ket vilaghaboruk pusztitasai ?
    A semlegeseget mind ket fel elismerte es betartottak az elozo ket haborukban.

  • talalom
    2017 május 13
    4:47 du.

    Muszáj rámutatni az elfogultságaidra, mert szavakkal is ölni lehet, csak másképp!

    Manapság nincs fizikai erőszak, pl. fehérterror, ez nagy különbség. Futballhuligánok vannak meg lökdösődés, de ez azért nem ugyanaz, mint a fehérterror.

    Neked a Horthy-utálat elvette a józan ítélőképességedet, és nem látod át a politikai erőviszonyokat. A nagybirtokos arisztokrácia és a nagytőke kormányozta az országot, az úri középosztállyal kiegészülve. A dúsgazdagok politikai baklövéseiről miért nem írsz ilyen szép hosszú összefoglalókat?

    Minden képzelgésed ellenére, Horthynak nem volt teljhatalma, így ráruházni minden felelősséget eléggé nevetséges.
    Ajánlottam már itt Móricz Kivilágos kivirradtig c. regényét, neki talán jobban elhiszed a korabeli erőviszonyokat.

  • TALALOM, nem talalja mi a sulyos hiba az „alaptorvenyukkel”.

    Az EU nem koveteli ma hogy maga milyen nyakkendot visel.
    De az „Aaltorvenyuk”, alatl mint irtam;
    „Az EU joga ,a (2)bekezdes kerete kozott ,magalapithat actualisan kotelezo magatartasi szabalyokat”

    Na mit vel, mi az a magatartasi szabaly, melyet onre kenyszeritehet?
    A „magatartas” alatt nem ertene megjeleneset talan, de meg mi mas is leheto?

    De a lenyedg az hogy az EU a mindenhato, ha ohajtana az lenni. Legalabb is a maguk Alaptorvenye alatt. Ertheto?
    Tetszik az maganak ? Mifeele emberii jogot jelentene az ?

  • Vögelein
    2017 május 14
    5:18 de.

    Olyan fogalom, hogy „horthyzmus”, NEM létezik! Volt egy ellenforradalmi rendszer, aminek nem volt pontosan meghatározott politikai ideológiája.

    Legfőbb jellemzői:
    – Szent István-i állameszme,
    – kommunista ellenesség,
    – zsidók visszaszorítása gazdaságilag („őrségváltás”).

  • TALALOM;

    Mi az hogy „elfogtak” Host Mahert?
    Mi bunt kovetett el magayarorszagon ?
    Nemet es EU allampolgar, nem szabadon utazhat magyarorszagra ?

    Kap talan „menedek jogot” ottan ?
    Nem leheto a szabadvelemeny nyilvanitas meg ha az a velemenye is hulyeseg lenni mindenk velemnye altal is ?

    tehat akkor nem letezik szabad velemny es szollas kifejezese az Alaptorvernyeik alatl. Mert abban arrol szo nem talalhato.
    De mi a mgayar lakosok meglatasa. Az emberi leny reszere leheto lehetne az ? A kuthak szbadon ugathatnak!
    Miert nem lehetnenek magayrok szabadok ahoz ?
    Ah, csupan mert van akinek az nem tetszik.
    De az a dictatura teljes bizonyiteka !

  • 1. Mahlert azért fogták el, mert a holokauszttagadás büntetendő Európában is,Magyarországon is. Nincs kiadatás, az EU tagállamai között nincsenek határok,mindenkiszabadon jöhet-mehet,de a bűnözőket elfogják.
    2. Tökmindegy minek adta az apja Horthy-t, kormányzóként politikus volt.
    3. Nem utálom Horthyt, nem is szeretem – más politikusokat sem. Csak leírtam, mit tett, mi ebben az „elfogultság”?
    4. Az EU tagállamai elfogadták a tőke,a munkaerő szabad áramlását, a versenyelvű piacgazdaságot, valamint az emberi jogok nemzetközi chartáját, amit úgy tudom, Kanada is elfogadott.
    A szabadság nem az, amikor mindenki azt csinál, amit akar.

  • Almási Alma
    2017 május 13
    4:45 de.

    Én magam a MAI korban teljes mértékben elítélem a politikai antiszemitizmust. De nem fogok követ dobálni az akkori nem zsidókra, mert mi nem voltunk ugyanabban a helyzetben!

    Nyugaton könyvtárakat töltenek meg manapság a társadalomtudósok azzal, hogy mit jelent ma a nemzet fogalma, pl. Franciaországban, ahol sok a harmadik generációs muszlim. Akkor szerinted ott mindenki rasszista, nacionalista?

  • Drizari
    2017 május 10
    4:23 de.

    „ma is csak kis maszek kisiparos vállalkozások működhetnének, az ipart az állami vállalatok uralnák és a termőföldeket változatlanul TSZ-ek és állami gazdaságok birtokolnák.”

    Manapság nincsenek kisiparosok, de vannak multicégek és zöldbárók, hát ezért csak a hülyék szerint volt érdemes rendszert váltani vagy aki a rendszer haszonélvezője!

  • Figyelő
    2017 május 12
    1:21 du.

    „Bizonyos körökben, pl. az arisztokráciánál, népszerű volt Horthy, de nem emlékszem, hogy az átlag ember olyan lelkes lett volna érte.”

    Pont fordítva kedves Figyelő! Az arisztokrácia mindenkit lenézett 10 ezer holdas földbirtok alatt vagy egy iparvállalat nélkül, lsd. erről Andrássy Katinka naplóját! Horthyt az arisztokrácia „felkapaszkodott bugrisnak” tartotta, pedig volt 700 holdas birtoka (Romsics Ignác)!

    A kisemberek körében volt Horthy a legnépszerűbb, mert nem király módjára élt a Várban, hanem mint egy középnemes.
    Az úri középosztály kezdetben kedvelte Horthyt, később ők fasizálódtak, és Horthyt grófok és zsidók bérencének tartották.

    A kormányzó körül volt egy mesterséges kultusz, pl. Miklós névnap országos megünneplése. Biztos sokaknak csípte a szemét, de volt nála rosszabb is abban a korban.

  • hazai lámpa
    2017 május 16
    5:44 du.

    Horthy nagy előnye, hogy nem volt szemüveges bölcsész! Azokból már elegünk van nagyon, a tudományos alapon világmegváltókból, akiknek meggyőződése, hogy a szegény elmaradott bugris magyar népet csak ők tudják kivezetni a mocsárból!

  • TSALALOM irta;

    ” A szabadsag nem az, amikor mindenki azt csinal amit akar.”

    Hat akkor mi a pokol jelenthetne onnek az egyeni „szabadsag” barki emberi lenyreszere? Hm???

    Nem az hogy ugy eli eletet amint ongama latja jonak, amig jogos szbadsag gyakorlasa nem tagadja/ gatolja embertarsa eletet, jogait, lehetosegeit es tulajdonait?

    Meg a vadallatok az erdokben is gyakotlhatjak alapveto let-jogaiakt. Az pedig nincsen emberi jogokhoz hasonlitva, sem letuk.
    Miert lenne az barki emberilenynek megtiltva.

    S kinek, vagy kiknek adna a jogot mind azt megtiltani, korlatozni barkinek, vagy mindenkinek jogait is ?
    Lenne artelemes valasza arra?

    Ovjon meg engem legalabb a Marxista,Leninista, stb. szloganoktol mas ismetelt ragalmazasoktol kerem !

  • HAZAI LAMPA irta;

    ” A kormanyzo korul volt egy mesterseges kultusz pl.a Milkos nev nap orszagos meguneplese”.

    Nem szokasom ragalmazni sem mellekneveket dobalni senkire, de azon soraira szukseges figyelmere hozni hogy maganak valoban szuksege lenne valami LAMPA-ra megvilagitani elkepzeleseit.

    A MIKULAS, a December 6-an,az mar tobb evszazadok ota gyakorolva fokent a kis gyerekek altal,Szanta Nickolas, aki a Bodgio puspke volt reges regen. Mert egy joszivu oreg atya a varos szgeny gyermekeit mindeg figyelmebe tartotta bokezuen. Az a „MIKULAS NAP, December 6-an.
    Semmikoze soha nem volt Horthyhoz.
    Mifele hazugsagokat almodnak majd fel ?
    Nem csoda hogy sokan ciganynak velik a magyart,Gyanus hogy azok anyira le=erszkednenek.

    De egy szot soha senki nem irt itten ahogy istenitettek a voros tomeggyilkospokat, kezdve Szatinnal.

  • A szabadság – ahogyan én tanultam a szüleimtől – elsősorban FELELŐSSÉG. Magam iránt és embertársaim iránt is. Felelősségem, és a következmények ismeretében tehetem, amit akarok, beszélhetem, amit jónak látok.

  • Az általam tanult szabadságban az a legjobb, hogy a legsötétebb diktatúrában is szabadnak érezhetem magam, mert bármit szabadon végiggondolhatok tabuk nélkül, és szabadon választhatom meg, hogy mit teszek meg a lehetőségeimből, vállalva ezért minden társadalmi, politikai és személyes felelősséget.

  • Bendegúz! „…amíg jogos szabadság gyakorlása nem tagadja/gátolja embertársa életét, jogait, lehetőségeit és tulajdonait.” Vagyis nem csinál azt, amit akar.
    Senkinek nem ártana, ha néha legalább belenézne a XX. századi filozófiai, gazdasági, politikai munkákba: nem beszélne hülyeségeket. Én is tanultam hittant, lapozgattam bibliát, gyakoroltam a vallási rítusokat, mire az ateizmus mellett döntötem.

  • ALMASI ALMA soraira;

    Igazan mindannyian koszonhetjuk az on megjegyzeset es meghatrozasat amit barki is gyakorlhat eletebn meg a legkegyetlenebb emberi jog-ti[prasok alatt is, persze geyenileg eleteben. Talan meg bortonben es rab-munka-taborokban is, ha kepes. De igazan erkolcsos allaspont !

  • TALALOM soraira;

    Uram, vagy holgyem, belatja mit irt ? remlnem !

    En csupan a Libertrianizmus alapelvet ideztem !
    Az pedig egy szellemi/politikai/ s talan nevezheto lehetne mint „Natural Phylsofia is

    Ami valoban volt a Swjci szovetseg alap elve, de meg a Virginai oreg urak is azon elvek alapjan alpitottak 13 angol eszak-amerikai gyarmatok szovetseget.

    Azt persze a lakossag meglatasa lapjan mint a 12 ammendment neven ikatatak alaptorvenyukbe tiltani az allamhgatalom tevekenyseget.
    Lenyegeben, mind az elkolcsi alapokon letezett, tehat velhetne mint „biblia lapu” talan.

    No de az emberi leny gondolkosokepessege, jozan magatrtasa, tiszteseges itelo eszmaje, NEM a bibliabol ered. Hanem lete eredetebol ! No de az honnan es mibol ?

  • TALALOM sorainak valo valaszom hozzadasa.

    Persze az Athista allaspontja szerint az emberi leny csak egy beszelo-kepes altii leny.
    Tehat a genetikailag fejletteb szerveknek eledele.
    Azt nem tagadhatja, az evolocio elme az Atheismus alapjan letezheto.
    Tehat teszik az vagy nem maganak, valasztott allasponyja latal kotelezo elfogadni.
    S mint fent irta, nem lehet joga azt onalloan eldonteni a sjat hatarozata vagy oahaj latal. Kovetni az Atheizmus elvet maga dontotte. Nem lehet am „ki-keresztelkeni” !!!

  • ALMASI ALMA valaszhoz hozzaadokban.

    Persze uram, figyelmen kivul hagyta hogy Magyarorszagon es az EU ban csupan monndhat, velhet, irhat amit a torvenyeik, ill. Alaptorvenyuk nem tilt.
    Maskent Hans Maher ma nem ulne dutyiban azert amit o vel , mondott, vagy irt.
    Ha azt onok velik emberi szabadsagnak. Elvezzek orokke !
    Biztos nem erdemelnenek mast !!!