Vona Gábor és a Pride felvonulás

2017 június 4 9:27 de.67 hozzászólás

Vona Gábor hosszú interjút adott az azonnali.hu portálnak, amelynek során főképp a Jobbik néppárti ambícióiról volt szó. Ebben tette föl a kérdést az interjúzó, hogy mit tenne kormányra kerülése esetén a Jobbik a budapesti Pride-vel, vagyis az eltérő identitásúak cikornyás felvonulásával.

„Ha Budapest főpolgármestere lennék, betiltanám” – válaszolta a pártelnök.

Leszögezem: a hasonlóan csicsás, magamutogató megmozdulások nem az ízlésem szerint valók, és néhány érintett ismerősöm is inkább szégyelli az ott megnyilvánuló obszcenitást.

Vona azonban súlyosan téved. Nem tilthatná be a felvonulást akkor sem, ha miniszterelnök, vagy államfő lenne, ugyanis nem kell semmilyen felsőbbségtől engedélyt kérni egy rendezvényre.

14359121182724H9UZIgCYJZxz_O

Magyarországon ugyanis a ma is hatályban lévő 1989. évi III. törvény rendelkezik a gyülekezési jogról, és eszerint senkitől nem kell engedélyt kérnie a tüntetést szervezőknek, ahogyan ez egyébként a legtöbb normális jogállamban így van. Van, aki emlékszik rá: 1956-ban az egyetemistáknak a lengyel munkásokkal szolidáris tüntetését először betiltották, majd – látva a fölháborodást – mégis engedélyezték: dehát 1956-ban deklaráltan proletárdiktatúra volt.

Bejelentési kötelezettsége természetesen van a szervezőnek, méghozzá három nappal az esemény tervezett időpontja előtt, írásban, a rendezvény helyszínén illetékes rendőrségnél. Jelezniük kell a pontos helyszínt, a várható létszámot, időtartamot, valamint a kapcsolattartót. Fontos! Jogállamban a rendőrség az ÁLLAM, vagyis mindannyiunk erőszakszervezete, és nem az éppen uralmon lévő kormánytöbbségé.

A rendőrség két okból tilthatja meg a rendezvényt: ha az veszélyezteti a népképviseleti szervek vagy a bíróságok működését, illetve ha a közlekedés más úton nem biztosítható. Főpolgármesteri ellenkezésről szó sincs a törvényben. A rendőrségi elutasítás ellen a szervezők bírósághoz fordulhatnak, ahol az ügyet nemperes eljárásban, három napon belül, népi ülnökök bevonásával vizsgálják meg, és határozatuk ellen fellebbezésnek helye nincs.

A törvény meghatároz még néhány fontos szabályt a szervezők személyével kapcsolatban (csak magyar állampolgárok, vagy rendelkezik itt a szabad mozgás és tartózkodás jogával); a résztvevők kötelezettségeit (nem lehet náluk fegyver); a feloszlatás feltételeit (pl. uszítás, erőszak.

Látható, hogy az állampolgárok gyülekezési jogának szabályozása meglehetősen megengedő, és épít a felvonulók, demonstrálók, tiltakozók polgári öntudatára: vagyis arra, hogy nem kell ahhoz sem főmesteri szigor, se kancsuka, hogy a tüntető ne gyújtogassa föl az utcán álló autókat, kukákat, ne törjön-zúzzon. Persze ez nem mindig jön be, ahogy láthattuk pár éve. Reméljük, bármelyik erő is kerül kormányra jövő tavasszal, bízik annyira hazája polgáraiban, hogy ne akarjon kalodát ácsolni minden hangosabban kiabálóra. Meg persze a rend őreiben, hogy törvényadta jogukkal élve megfékezik a dühöngőket – mindannyiunk érdekében.

Amelyik „erő” mégis egyik alapvető jogunk korlátozására vetemedne – az gyenge, és beszari.

67 hozzászólás

  • vona betiltana mindent csak a nyilas maskaras masirozgatasokat nem

  • Amit a cikk leírt, az korrekt, azonban itt kihívóan közösségellenes magatartásról, a társadalmi együttélés szabályaival való szembehelyezkedésről, a köznyugalmat súlyosan megzavaró, megbotránkozást, riadalmat keltő eseményről van szó. Természetesen a közösségtől elzártan, magánterületen megtartható lehet.

  • Nem vagyok vallasos egyen, DE teljesen tamogatoja vagyok a vallasok jogainak mukoseseikhez.
    Az egyszeru okbol, mert minden vallasok, alapjaban az emberi tarsadalom, fokent a csalad erdekeit, s azzal a tarsdalmak elomozditoi. Meg vallasok mint a Santaria es Woodoo is.

    Humanizmus, liberalizmus, atheizmus, evolucionizmus, szocializmusok, communizmus, Maoizmus, stb. melyek celjait minden leheto erokkel igyekeztek elsoporni, s lenyegeben abban nagyon sikeresek is lettek nem csak a vallasi szervezetek de fokent az egyenek elmeit,magatartasait azon magdonteni.

    Az eredmenyeik a tomeges megelegedetlenseg, nem csak a tarsdalmi, gazdasagi, politikai megelegedetlenseg, de meg egyeni nemi-vagyaiknak a kieleigetesen is.

    A fenti cikkel kozolt kep bizonyitja hogy milyen mertekekben sikereskedtek az egyenek legalapvetobb, s a leg-egyenibb ohajaikat is valtoztatni.

    Felvonulasaik a „szivarvanyos” zaszlo alatt, mutatja hogy Jessy Jackson mozgalma vilagszerte toborozta, s novelte azon szekszualais kielegulest valasztottak szamait.

    A KMH ket cikket kozolt az elmult napokban, amikben az allam szemelyi-novekedesi celjat kozolte.
    Voltak hozzaszollok akik dicsosegnek neveztek a maganos leanyok gyermek-szuleset, s „kotelesseg”-nek veltek az „aszonyok” altali gyermekek szuleseit.

    Amint a fenti kepebol velheto, igen nagy szamban vannak ottan azok akik let-celja, s korulmenyeik megtagadja az emberi-egyenei szaporodast. Talan csak az AIDS szaporodasat teszi lehetove, ami ismet az adofizetokre tesz anyagi kotelezetsegeket.

    Annyit a magayrok szambeli szaporodasarol !

  • Hát , egyet meg kell említenem, ilyen ország csak egy van, ezek szerint.
    Mert mindenhol a világon, ha a kormány nem engedélyez valamit, akkor a rendőrség akcióba lép és letartoztatja a szervezőt, akik a létrehozzák az eseményt!
    Törvényes országokban, ez a helyzet. Persze, ma már minden ország kénytelen megengedni ezt a tüntetést, ami nevetséges önmutogatáson alapszik.
    Talán még engedélyt sem kell kérniük.

  • Ha már … ha már hosszan taglalva lett ebben a dolgozatban a gyülekezési törvény, megemlítem, hogy Vona az interjúban homoszexuálisokról beszélt. Idézem:

    Ha Budapest főpolgármestere lennék, nem engedélyezném. A homoszexualitás magánügy, a homoszexuális embereknek mindenféle olyan jogot biztosít a jelen pillanatban is a magyar állam, ami minden embert megillet.

    Tévedése nemcsak abban rejlik, hogy nem tilthatná be a felvonulást, hanem abban, hogy ez a felvonulás szól mindazon emberekről is, akiknek a nemi identitása születési és fejlődési rendellenesség eredménye. Ilyenek az interszexuálisok, róluk nem lehet megállapítani egyértelműen a férfi vagy női mivoltukat, régebben hermafroditáknak nevezték őket.

    A felvonulás résztvevői a leszbikusok is, azok a nők, akik küllemüket tekintve semmiben nem térnek el a többi nőtársuktól, de szerelemre és társas együttélésre csak egy másik nővel képesek.

    Aztán a felvonulók között találni a mindkét nemhez vonzódókat, akik egyformán jól érzik magukat az ellenkező és az azonos neműekkel is, ők a biszexuálisok.

    Szóval, a felvonulás nemcsak a melegek felvonulása, márpedig Vona csak őket nevesítette. És még amiben téved: a magyar állam nem ad meg nekik mindenféle olyan jogot, ami megillet minden más embert.

  • Ne legyen kétsége senkinek: Kb egy év múlva a cuki-párt vissza tér a „zsidózáshoz” is.

  • Drizari
    2017 június 4
    1:53 du.
    Ne is haragudjon, de ebben én nem hiszek.
    Ismertem egy aranyos gay fiút, ha ment az utcán, rá volt írja, hogy homokos, tánclépésekkel sétált például.
    Elég jó kapcsolatba kerültem vele, együtt bérelt házat a lányaimmal-.Ő volt mindig az aki, főzni szeretett és mosogatni. Ő valóban gay-k született. Nagyon boldogtalan embernek ismertem meg, panaszkodott, hogy fél ismeretséget szerezni a gay bárokban stb. ilyen is sok van!
    De vannak olyan zavart agyú emberek, akik csak a balhét szeretik, és végsőfokon NEM TUDJÁK hová tartoznak. Lánykoromban, volt egy fiú ismerősöm akit az anyja 17 éves korában elvitt egy szakorvoshoz, hogy az mit gondol a fia milyen lesz? Az orvos azt mondta, hogy sok fiatal fiúnál NINCS még egészen kifejlődve, ebben a korban a hová tartozás ösztöne!
    Ezért tartom elítélendőnek a gay pride tüntetést is.
    Ja, és mire büszkék?

  • „Mert minden országban, ahol a kormány nem engedélyez valamit,akkor a rendőrség akcióba lép, és letartóztatja azt a személyt,…”
    Úgy tudom, a bejegyzés írója Kanadában él. Vajon milyen körülmények között töltötte az elmúlt 60 évet? Süketen és vakon?

  • Vannak, akik a témában idős korukra világosodnak meg, közéjük tartozik II. Erzsébet uralkodó. Ő utólagosan részesítette királyi kegyelemben Alan Turingot, aki ellen 1952-ben eljárást indítottak, s hogy a homoszexualitás „betegségéből” kigyógyítsák, hormonkezelést kapott börtönbüntetés helyett. Ezzel a kezeléssel tulajdonképpen tönkretették korának egyik legnagyobb matematikusát, aki az Enigma kódjait egy maga alkotta másik géppel törte föl a második világháború alatt. Sokak szerint ez az ítélet vezetett korai halálához.

    Aztán vannak olyan öregek, akik e témában megvilágosodás nélkül fekszenek sírba, és előtte mindenfélét össze-vissza locsognak.

  • Ket dolog amit figyelembe szukseges tartano ezen.
    Az elso; jogy minden meberi lenynek van, legalabb is lehetne torvenyes joga a velemny kifejezesere.

    Masodik; hogy nem minden emberi leny szuletik, ill. fejlodott az nayameheben a teljes tokeletessegre.

    a., Sok problemak jonnek meg az anyamehben az elso 9 honapi fejlodesben.
    b., vannak esetek amikor gender (nemi/faj)nem teljesen jelen, vagy nem teljessegeben mutatkozik ,amit FIGYELO is emlitett soaraban.
    c., hormonal tokeletlenseg, az az a nemi hormonaok nem a megfelelo modon produkalva a szuksegessegnek.
    d., psychologiai okok, ill. befolyasok mely szellemi rendezetlenseget okoz.
    e., szocial befolyasok. pl. oppreszive anyak fiai felnek a noktol a gyermekkori tapasztalaik alapjan.Felve hogy minden no csak mint diktatorikus anyja volt.
    f., s a serdulokori befolyasolasok, hasonlo elemek altal.

    De , legalabb is en, nem latom elfogadhatonak hogy miert szukseges azoknak tuntesekkel mindenkit elismeresujre kenyszeriteni.
    Velnem az psyvhologiai hianyossag, az elismeres kovetelese barmiert is. Ami nem mas mint epicurianismus, narcizmus. !
    Persze az is egy psychologiai hianyossag. Elismereik kovetelese.. csupan mert mast nem kepesek muatatni amire buszkek lehetnenek.
    De mint emberi lenyek mind egyenlo elismeresre jogosultak , de nem szeksualitasaik. Az teljesen magan ugy barki eseten.

  • Kiss Ferenc
    mar vissza is tert………

  • Kár,hogy Vona pont a Pride-vel kapcsolatban osztotta meg velünk, hogy alapvető jogaink korlátozására készül. Így elvitte a vitát ebbe az irányba, amiről úgy gondolom, hogy valamennyien keveset tudunk. A nevelési elv megdőlt,hiszen az állatvilágban sem ismeretlen a homoszexualitás. Vajon az azonos neműhöz vonzódó róka milyen UTÓDÁT neveli, mire? A legvalószínűbb, hogy a génjeinkben rejlik a titok: és ahogy a szemünk színét sem tudjuk megváltoztatni, a nemi vonzódás sem nevelés, saját elhatározás kérdése.
    A Pride nem az ízlésem szerint való. Ugyanúgy, ahogy tudom, hogy a nők azonos jogúak a férfiakkal, mégsem tetszik, ha ennek nyilvános szoptatáson adnak hangot. Nem azért, mert megbotránkoztat a fedetlen kebel látványa, hanem azért: mit tudhat az a nő a gyermekéről, ha azt sem tudja, hogy ebben a kicsi korban a gyermeknek az étkezéshez háborítatlan nyugalomra van szüksége. Adódhat szükséghelyzet, de ezt direkt előidézni: az a gyermek ki- és felhasználása, a gyermek jogainak semmibevétele. Ezt az ellentmondást érzem a meleg büszkeség akciójában is.
    Vona kijelentésében nem a gyülekezés oka a fontos. Hanem az, hogy úgy képzeli: bármely pártnak, hatalomnak joga van megtiltani mások gyülekezésre, vélemény nyilvánításra való jogát.
    Ha 2006-ban az MSZP-SZDSZ kormány felrúgja a törvényt, és már szeptember 17-én este szétveri a csürhét, kisebb zajjal megúszta volna az egészet. Ráadásul azt a tüntetést előzetesen be sem jelentették. De van egy rendelkezési rész a törvényben, ami szerint kampányidőszakban el lehet tekinteni a bejelentéstől, akkor pedig az október 2-i önkormányzati választások közeledtek. A baloldali kormány pedig ragaszkodott a jogállamhoz. Nem mérték fel értékén, hogy mire képes a Párt (a néhai fiatal demokraták szövetsége), mennyire nem érdeklik a törvények. (Mellesleg a saját maguk által hozott törvényeket is simán átlépik, ha az érdekük úgy kívánja.)
    Vona ezzel a kijelentésével világossá tette: nyíltan a totális állam kiépítésére törekszik.

  • Figyelő
    2017 június 4
    4:19 du.

    Az utolsó mondaton jót nevettem.

    Ez a felvonulás a szokásos majmolása lehet a nyugati divatoknak, amiket 1990-ben annyira oktalanul átvett sok liberális. Aztán meg lehet mutogatni, hogy a felháborodott magyar közönség elavult, ósdi, agresszív!
    Nem tudom, ha Oroszországban próbálkoznának a büszkélkedők, ott mit kapnának záptojás helyett a nyakukba?

    Sokkal hasznosabbak az újságcikkek a családi hetilapokban, amik a családokról szólnak, hogy hogyan birkóznak meg a szülők, ha a gyerekük előjött a coming out-tal. Ez a téma a szocialista sajtóban TILTOTT és ismeretlen volt!

    A rendszerváltás után az első reality show-kban előnyt élvezett bárki, aki deviáns, ezt maga az egyik műsor szerkesztője írta a könyvében! Az amerikai magazinok is felébresztettek olyan vágyakat, amik előtte ismeretlenek voltak a magyar olvasóban. Pl. a Cosmo magazin első címlapjából országos botrány lett, még a TV-ben is tárgyalták a Juszt műsorában!
    Szóval ami Nyugaton évtizedek alatt bontakozott ki, az itt rázuhant az emberekre, és sok fiatal életét károsan befolyásolhatta.

    De azt látom a beírásodból, hogy Nyugaton se mindenki fogadja el a túlzott neoliberalizmust, legfeljebb ez nem látszik az itteni ballib médiában.

  • Drizari
    2017 június 4
    4:54 du.

    Utolsó mondatot magadról írtad?:)

    Van egy kis különbség a Pride ellenzése meg egy Nobel-díjas kényszer gyógykezelése közt.

    Hány magyar ismert emberről derült ki a rendszerváltás után, hogy homokos volt, és a kommunista titkosszolgálat ezzel zsarolta, kényszerítette, hogy jelentsen másokról? Ne az angolok bűneivel számoljanak el a nagy liberálisok, hanem az előző rendszerrel! Ja, hogy akkor az idős mszp-s szavazók elhajtanák őket a francba?

  • charlie
    2017 június 4
    11:58 de.

    Szerintem meg vagy minden „deviánsnak” szabadságot adunk vagy senkinek.

    Értem ezalatt, hogy manapság már nem lehet eldugni szem elől a cigányokat, fogyatékosokat, mentális betegeket stb sem, akik a szocialista rezsimben szinte külön világban éltek!

    Integráció ismeretlen fogalom volt, elképzelhetetlen volt, hogy egy mozgássérült, vak gyerek a többséggel járjon egy osztályba az állami iskolában, és a cigány gyerekek se tömegesen. Ezeknek a gyerekeknek az ún. kisegítő iskolákba kellett járniuk.

    Bocsánat, hogy a cigányokat is ide sorolom, de bizony az előző rendszerben ott volt a helyük. Náluk azért voltak kivételek, voltak olyanok, akik rendes iskolába jártak.
    Mondjuk a liberalizmus szégyene, hogy a szexuális deviánsok nagyobb teret kapnak náluk, mint a sok beteg gyerek, akiken spóroltak a ballib kormányok is.

    Bagdy Emőke, aki nyilván büdös széljobbos a neolibek szerint, rámutatott, hogy amíg a WC feliratokkal vannak elfoglalva egyesek, addig a magyar gyerekek körében már járványszerűek a mentális zavarok!
    Aztán meg lehet sivalkodni, hogy miért a fideszre szavaznak a szülők és a fiatalok …

  • Ha már a gyűlekezésekről esik szó, a PRIDE-on kívül meg lehetne emlékezni Csíksomlyóról is, ahol kb. 100-szor többen vettek/vettünk részt mint a budapesti büszkeségin a büszkeségiek,- szám szerint 400.000-en. A KMH erről az össz-magyar megmozdulásról is tudósíthatna, van hír-értéke!

  • Drizari 4:54

    Őfelsége Károly és Diana esküvöje idején már nagyon is fölvilágosult lehetett, hisz megengedte, hogy a közismerten „más nemi identitású” rock sztár, Elton John még a templomi ceremónián is a saját szerzeményét adja elő… Ez akkor nemcsak kiállást, de további nyitást helyezett kilátásba az emberi jogok irányába egy >valóban konzervatív< uralkodóház [állam] részéről.

    .

  • Bálint! 6:31

    No, és hová tűntek a nem is oly rég még büszke zászlóerdőt alkotó árpádsávosnak titulált nyilaslobogók a Somlyó-völgyből ?
    Tán már nem időszerűek ?
    Vagy a szervezőbizottság csak úgy visszavonta őket ?

    .

  • mint karpataljai szuletesu -/erdelyhez nagyon kozeli kis faluban…/-batran allitom hogy a 30-as evekben azt senki sehol nem enekelte. nem, volt ismert dal senmerre….erdelybe se.
    ezt asszem 1938-ban a nagy irredenta kongresszusra irta valaki……………….addig arrol szo se esett

  • Székelyhimnusz. Idő 1921. Szövegíró: Csanády György. Zeneszerző: Mihalik Kálmán.

  • barlev

    Mikor ott jártam, a benszűlöttek is hasonló véleményen voltak. Én arra emlékszem, hogy a 40-es években írták ezt a dalt, mikor az erdélyi téma felmerült.”Erdélyt vissza, mindent vissza” ez volt a szlógam egy darabig a rádióban is.

  • cukihara
    2017 június 5
    7:40 de.
    Olyan is lett a házasságuk!

  • cukihara
    2017 június 5
    7:48 de.
    Ne aggodj, mert volt azért még egy pár ősi zászló is.
    Buta fejetekbe verték, hogy az a náci kort idézi. Nem igaz! Én éltem a náci korban, nem emlékszem erre a zászlóra. Ez a zászló a régi korból ered, mikor még NEM volt meg a mai magyar háromszínű zászló!
    Menj a googul-a az megmondja, MIKOR jött be a mai magyar zászló a történelmünkbe!

  • Aki valami létezőről nem hallott, azt nem tapasztalta, az számára nincs. Így beszél egy tavi béka, aki szerint nincs tenger és a vízében lehetetlen az élet.
    (csodás találmány ez az internet, mindennek utánalehet nézni, rá lehet keresni)

  • A székelyeknek 1876-ig nem volt önálló szimbólumuk: a magyar állami szimbólumokat használták 1920-ig. A székely önállósági törekvéseket kifejező székely zászló csak az ezredforduló után lett használatos. Szimbólumait egy XVII. sz-i.,székely családból származó erdélyi fejedelem, Székely Mór családi zászlajából vette. Ismert volt még a Nap és Hold szimbólumokkal fekete-vörös változata is. A kék-sárga változatot 2004-ben fogadta el a Székely Nemzeti Tanács.
    A piros-fehér-zöld trikolór alapja úgy tudom a Rákóczi család fehér zászlajának piros-zöld fűzére. Ennek még utána kell nézni,de valószínű, hiszen a XVIII. század előtt nem léteztek nemzetek a mai értelemben.

  • Ki most a tavi béka? Csak nem a fenti beíró?

  • Kedves Figyelő, a „fasiszta, faji jellegű diktatúrából” küldenék egy videót, amire tényleg büszkék lehetünk.
    Magyar egyetemisták flashmob-ja:
    https://www.youtube.com/watch?v=pex4cPCuzwo

    A videón jól látható milyen fantasztikus országban élhetünk.

  • Drizari, köszönöm, hogy feltetted! Rendes MAGYAR ember lehetsz. (Végre egyszer az idő is jó volt. S még közismert baloldali politikussal is találkoztam. S még árpádsávos zászlóval is, s az senkit nem zavart…).

  • Igen Charlie, fantasztikus országban élhetnénk. De az „engedélyezéssel” kapcsolatos fenyegetés a videóban látható flashmobot(spontán összegyülekezést) is tiltaná. Vagy előzetesen engedélyt kellene kérni arra, hogy spontánul gyülekezhessen valaki?
    A székelyhimnuszt 1982-ben tanultam meg, egy tábortűz mellett. Hamis giccs, ami indulatokat korbácsol. Eredetileg a „ne hagyd elveszni Erdélyt istenünk” így hangzott: „Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt istenem”.
    Mi az, hogy „ne hagyd elveszni”? Erdély nem veszett el, ott van. Áll a Hargita, csodaszép Kalotaszeg. Megvan Joli néni és Ian bácsi is.
    Sőt, immár 13 éve azonos a hazánk is. Egyenrangú kultúra és nyelv a francia, a német, a magyar, a román, a szlovák. Rajtunk múlik, mit tudnak rólunk, a kultúránkról. Azt, hogy „Dunának, Oltnak egy a hangja”, vagy azt, hogy a Föld isten kalapja, Magyarország a bokréta rajta.
    A megélhetési magyaroktól ments meg uram minket!

  • Figyelő
    2017 június 5
    12:37 du.

    „Olyan is lett a házasságuk!” – írta Ön Cukiharának

    Valószínűnek tartja, hogy Károly és Diana házassága azért romlott meg mert Elton John énekelt a ceremónián? Az Ön „logikájából” ugyanis ez következik!
    Ha tehát a közismerten meleg énekes nem adja elő saját szerzeményét, Károlynak sosem jut eszébe menet közben, hogy hoppá, volt neki már Diana előtt is – és törvényes házasságuk alatt mindvégig – egy szeretője Camilla Bowles, akit aztán Diana halála után feleségül vett! Ennek a hangyányi kis epizódnak semmi köze a megromlott házassághoz?
    Mellesleg az angol királyi ház felvilágosultságát mutatja többek között az a tény is, hogy II. Erzsébet ugyanezt az Elton John-t 1998-ban lovaggá ütötte, pedig feltételezhetően akkor is meleg volt már!
    Nagyon úgy néz ki tehát, hogy mások „buta fejéről” értekezni Önnek van a legkevesebb jogalapja! (utalok itt Cukiharának adott másik válaszára(jún.5.12:46)

  • elmondom azert hogy jobbikosok kemenysepro jelmezes operettnyilas folvonulasai semmivel sem epuletesebb latvany mint a „pride”…………..

  • az eredeti szekely himnusz a kovetkezo.;
    -„elhangzott a szo. zeng az indulo,gyoztesek megint regi zaszlaink.
    fent a hargitan nepe jajj szavat……stb-stb…
    refrenje;
    edes erdely itt vagyunk. erted elunk es halunk.gyoz a szittya fergeteg a rohano sereg.”-
    az a szar amit most enekelnek………….ezzel -/az igazival./-koszono viszonyban sincsen

  • Figyelő
    2017 június 5
    12:37 du.

    Érdekes, hogy a házasságukat említed. Közismert, hogy a királynő a menyasszony kiválasztásában nagyon konzervatív volt. Károly nem vehette el Camillát annak alacsony származása miatt.

    Diana pedigréje rendben volt, mégis boldogtalan volt a házasságuk. Az ifjú Vilmos már szerencsésebb, ezzel a polgári származású lánnyal boldognak tűnik a házasságuk, és már két gyerekük van. Persze a színfalak mögé nem látunk be, lehet hogy az ő felesége kiválasztása is PR akció volt.

  • Talalom 1:55és3:55

    JUJJJJJ DE JÓ HOZZÁSZÓLÁSOK ! 😀

  • Talalom!

    A meleggé ütésről: (emlékszel ?)

    „Üsd a vasat, addig üsd, amíg meleg…”

    😀

  • barlev
    2017 június 6
    9:25 de.
    Bocsi, de ez soha nem volt az erdélyi himnusz! Ezt a 40-es években írták, mikor Erdélynek visszakaptuk egy részét. ez egy műdal volt.

  • A Székely himnuszt a fenti videón lehet hallani.

  • Besancon
    2017 június 6
    6:15 de.
    Nem érdekelt soha, ki meleg , ki nem! Nem azért írtam, amit írtam, csak aprobóból, ez van! A kényszerített házasság soha nem működik.

  • hazai lámpa
    2017 június 6
    9:31 de.
    A helyzet egészen más! Az angol trónörökösnek a két nagymamája választotta ki a feleségét. Azt KELLETT elvennie, pedig, egyikük sem szerette a másikat. Ebből történt a tragédia.

  • Bálint
    2017 június 5
    6:31 de.
    Kedves uram, sajnos a búcsú nem érdekes sok embernek, és szeretik elhallgatni, hogy egyszer egy évben, hány ezren gyűlnek ott össze Szűz Máriát és Pünkösdöt ünnepelni.
    Mikor én ott jártam, Ausztráliából, az USA-ól, Kanadából is sokan ott voltak. Állítólag minden évben így van..
    Egy 450 éves hagyományt nem lehet elfelejteni. Különben, nagyszerű kirándulás és egy lélekemelő emlék marad.

  • Figyelő 6:12

    … De minek egy ilyen szép keresztény megmozdulásra az árpádsáv, amikor Árpád-atyánk tulképpen pogány volt?

    Másfelől a „katolikus egyház” jelzős szerkezetű szó összetétel, amelyből a jelző azt jelenti, hogy >általános<, azaz nemzetek feletti, ergo a tevékenysége nem lehetne egy nemzetre korlátozott.*

    És mégis éppen azon mesterkedik, hogy egyes népeket a másik ellen kijátszva viszájt szítson közöttük. Ugyan miért is? Elárulom: a saját hatalmi státuszának a fenntartása, illetve annak visszaszerzése érdekében…

    Én arról írtam föntebb, hogy korábban, ill. a rendszerváltás után a Csíksomlyói Búcsún nyüzsgött az árpádsávos zászlók sokasága, szinte többet lehetett látni azokból, mint a trikolór magyar zászlókból, majd egyszercsak, mondhatni egyik napról a másikra, ezek száma a minimumára csökkent, később meg, azaz mára már el is tűntek erről a csíksomlyói testvéri (ti. felebaráti) szerettel átitatott ájtatos zarándoklatról.

    Érdekes mód, ugyanaz a zászlós folyamat játszódott le mint a budapesti fid-SS naggyűléseken… Valaki, s ki tudja kicsoda, fogja azokat a zászlónyeleket. 😀
    A kérdés tehát, vajh mely főnök adja, majd veszi ki ártatlan hívők ezreinek a kezéből a nyilas szimbólumot? Nehogy aztán azt mondja, hogy ki más lenne, mint Isten…!

    Egyébként megsúgom kedves "Imrédyné" nagysasszony, abba a rózsás fülébe, hogy sajnos én is éltem már azokban a nyilas időkben… Nekem aztán nem mesélheti be ezt az ősi propaganda mesét – vagy inkább oltári-nagy hazugságot – az igazi magyar zászlókról…
    ˙

    .
    *Csak meg kell nézni a Somlyói nyeregben felállított – Makovecz féle – állandó oltárt, már az maga is a megtestesült irredentizmus.

    🙁

  • Figyelmetlen 4:48

    Odáig még igaza van, hogy az „Édes Erdély itt vagyunk” refrénű induló(!) az nem a Székely himnusz, ami viszont nem változtat azon a tényen, hogy utóbbi is csak egy műdal 1921-ből – egy giccs.

    .

  • Az árpád-sávos zászló az Árpádházi királyaink zászlaja, így egy magyar kresztény megmozduláson helye van. Én inkább azt kérdezném meg tisztelettel, hogy milyen alapon engedjük meg, hogy egy NEMZETI SZOCIALISTA mozgalom kompromittálja ezt a zászlót? Miféle eszmei közösségről van itt szó, ha egyáltalán?

  • Almáési Alma !

    Ott a helye az Árpádsávnak – mondod.

    Meglep, ez a tőled szokatlan engedékenység. Ugyanis az árpádsáv jelentősége manapság abban áll, hogy a Hungarista Mozgalom – tehát nem a mai neonácik – által kisajátított, s így megfélemlítő szimbólummá már akkor, a Horthy érában előlépett jelkép akkoriban már a gyakorlatában is kompromittálta a múltját hol zászló, hol karszalag, hol pedig nyaksál formájában, a
    Natehát, éppen egy olyan „keresztény megmozduláson”, mint a Csíksomlyói búcsú is, mit keres ezerszám – mint ahogy az eddigi zarándoklatokon ez látható volt – egy ilyen, sok honfitársunk halálára emlékeztető, gyilkos jelkép tömegszerű felvonultatása…
    Ráadásképp még azért is kilóg a sorból – még a lóláb is – mert Árpád maga valójában nem is volt keresztény, hogy úgy mondjam pogány vótt a nagy vezér, így aztán az ő zászlaja sem lehetett az.

    Én tehát igazat adok a fenti kommentekben ezt a legújabbkori demonstratív és >félelmet indukálókeresztény< kegyhelyeken is…?

  • Helyesbítés, kiegészítés

    …nyaksál formájában a kéményseprőjelmezes, operettnyilas egyenruhán*…

    .

    *Barlev utólagos engedlmével, tőle kölcsönözve…

  • Az Istent játszó liberálisok könyörtelen terrorja világszerte közismert, de a kanadai liberálisokat nehéz ebben überelni. Törvényt hoztak ugyanis, hogy azokat a gyermekeket elveszik a szüleiktől, akiknél a felmenők nem tolerálják eléggé a kisgyermek „mássá” válását. Hogy egy kisgyerek mássá váljon, már „remek” mesekönyvek, módszerek vannak a „fejlett” országokban, és a szülői berzenkedésnek az lehet a vége, hogy az összezavart gyereket még a szülői szeretettől is megfosztják.
    „Szűk-látókörű, bőgatyás, primitív” környezetemben ezért vér folyna.
    …….
    http://christiantimes.com/article/ontario-approves-measure-that-allows-government-to-take-children-from-parents-who-oppose-gender-ideology/72273.htm

  • Kedves Alma, ” Én inkább azt kérdezném meg tisztelettel, hogy milyen alapon engedjük meg, hogy egy NEMZETI SZOCIALISTA mozgalom kompromittálja ezt a zászlót?”
    Először is a te engedélyed még nem szükséges bármely történelmi zászló lengetéséhez. Törvény írja elő, mit lehet lengetni, és mit nem. Próbáljatok demokratikusan választást nyerni, többséggel törvényt alkotni, és akkor a nektek nem tetsző dolgokat be lehet tiltani. Ugye, nem is nehéz?
    …..
    Mi a gond azzal, ha valaki nemzetben gondolkodó és szociálisan érzékeny a nemzettársaival való viszonyában?
    Ez a gondolatiság masszív, előrevivő kötőanyag egy összetartó közösségben, jobbat még nem talált ki senki.

  • „Mi a gond azzal, ha valaki nemzetben gondolkodó és szociálisan érzékeny a nemzettársaival való viszonyában?”

    Az a gond, hogy HAZUDIK.

    Egyébként az árpádsávos zászló nem Árpád zászlaja, hanem az Árpádházi keresztény királyok CSALÁDI zászlaja. Nemzethez semmi köze.

    Az ostoba jobbikosok fejében uralkodó sötét katyvasz tökéletes kifejezése az árpádsávos zászló nyilasok általi meggyalázásának az újra feltámasztása. Továbbá a karácsonyi kettőskereszt állítás is ebbe a zagyvaságba tartozik. Éppen ma rácsodálkoztam a plakátra, amelyen Vona kissé bamba, kissé deliriumos „édibédi” tekintettel csap oda Miviktorunknak, miközben mutatóujját rám szegezi: „Te, sötétben bujkáló ellenforradalmár, reszkess!” módra… 😀

    A régi és új jelképekkel kissé jobban kellene vigyázni…

  • Besancon
    2017 június 6
    6:15 de.
    Ne fordítsa ki amit írtam, csak apropóból jegyeztem meg, mert magam részéről nem kedvelem az énekest, nem azért mert meleg! Nem szeretem a hangját, azért. Ízlések és pofonok különbözők, azt mondják!

  • Almási Alma
    2017 június 7
    12:53 du.”Az árpád-sávos zászló az Árpádházi királyaink zászlaja, így egy magyar kresztény megmozduláson helye van. Én inkább azt kérdezném meg tisztelettel, hogy milyen alapon engedjük meg, hogy egy NEMZETI SZOCIALISTA mozgalom kompromittálja ezt a zászlót? Miféle eszmei közösségről van itt szó, ha egyáltalán?”

    Sajnos ezt nem értem,
    Mit ért, NEMZETI SZOCIÁLISTA cím alatt?

  • talalom
    2017 június 6
    3:55 de.
    Ez lehet, hogy mind igaz, de a gyerekeknek román iskolába kell járni, csak abban végezhetik el a felsőoktatást.
    Kolozsváron, bementem a főtéren egy könyvüzletbe, mert engem mindig a könyvek érdekelnek. Szép, nagy üzlet volt. Az üzlet egyik falán volt egy polc, ahol magyar könyvek voltak. A többi könyvek a falon, asztalon csak román könyveket talál.

  • Még annyit, aki Csíksomlyói búcsút keveri a nácizmussal az téved és szégyellje magát!

  • Kedves Figyelő, igen, a nácikra céloztam. Arra, hogy miért engedjük meg – engedtük meg Horthy idejében – hogy egy szép, hagyományos magyar zászlót, mint jelképet bemocskoljanak az ocsmány eszméikkel…

  • Ha úgy vesszük, ez Árpádházi királyaink gyalázása.

  • Kedves Figyelő,7:01, a csíksomlyói búcsú az együvé tartozás szép példája, ami a sehova sem tartozók szemében maga a kirekesztés és az ultranacionalizmus. Ezek a legkisebb vérségi közösséget – a családot – is a nácizmus csírájának tartják. Ezért reklámozzák az egyén boldogulását mindenhol, élj család, közösség, nemzet nélkül, hidegülj el mindentől ami a tradíción alapul, és csak élj gyökerek nélkül.
    Mindennap tegyünk érte, hogy ez ne legyen rokonszenves senkinek.

  • Irorszagban a nagy tobbseggel megvalasztott partvezer, nyiltan meleghazassagban elo, felig indiai kereszteny. O lesz a miniszterelnok is. Akkor most remelem a homofob es rasszista magyarok hazahuznak, illetve ki se jonnek. Nem vesztunk semmit a „hianyukkal”.

  • Kedves Alma, a jelképek jó kiválasztása minden csoportnak fontos, egyszerű legyen, közérthető és csak arra a csoportra jellemző. Ilyen a mindenfajta színű csillag, vagy a szivárványos zászló is. Hagyd meg a jogunkat ez ügyben, ha a farkasfogas angyalos zászlót választottuk volna, neked az sem tetszene.

  • figyelő ! 7:01

    Igaza van, ne keverjék a vallási szimbolikát a nácival, mert akkor így járnak és szégyelhetik magukat.

  • T.Almási Alma!

    Azt hiszem a bilit az borította ki, amikor T. Cukihara nevű olvtársunk „hiányolta” a Csíksomlyói Búcsún korábban oly feltűnően, óriási tömegben látott „árpádsávos zászlóerdőt”, amely mintha . e g y e t l e n . v e z é n y s z ó r a . tűnt volna el onnét. És azt kérdezte, most már nem is hiányzik, ami pedig akkor még tömeges tüntetést igényelt ?
    Hozzá kell tennünk, hogy 2006-ban nemcsak ott Csíkban, de a budapesti orbánista naggyűléseken és természetesen a „húgyos” Kossuth téri törzsgárda körében is abszolút fel volt szaporodva az árpádsáv.
    Na de, mit ad Isten(?), hatalora törésükkor viszont már onnan is letűntek az árpád család e fontos relíkviái. Vagy,kormányon és a „parlamentben” mégse illik az ilyesmit lengetni ?
    Feltehető, ha nem más, hát Isten ujja, valahogy egyszerre nyúlt bele . m i n d k é t . rendezvénysorozat politikai szuverén „hitéletébe”, mivel akkorra, ill. mára is, már fölöslegesnek, de legalább is időszerűtlennek tarthatja e náci szimbolika legalábbis . t ö m e g e s . alkalmazását…

    .

  • Figyelő! Völkischer Beobachter ! [Népi Figyelő]

    Csak emlékeztetném, hogy nemzeti szocialista az annyi, mint Nacionalsocialistische [<innen a "náci" becenevük] Deutsche Arbeiterpartei.

    Vagy épp maga, kis Beobachter 🙂 ne emlékezne?

    .

  • Almási Alma
    2017 június 8
    2:52 de.
    Kedves Alma, én elég nagyocska voltam már a nácizmus alatt. Nagyjából mindenre emlékszem. A horogkeresztes zászlóra is. De soha nem láttam Árpádsávos magyar zászlót akkoriban.

    Mostanában láttam , esetleg Csíksomlyón. Az egy ősi magyar zászló, és a Búcsú igen régi, visszamegy 450 évre.

  • Voronyezs
    2017 június 8
    8:26 de.
    Sajnos nem tudok németül, nem értem amivel engem megtisztelt.
    Hiába próbálja rám fogni, hogy náci vagyok, NEM megy!
    T.i. abban a korban, 12 éves voltam, és Édesapámat is elvitték munkaszolgálatosnak.
    Találjon más áldozatot gyűlöletéhez.

  • Almási Alma
    2017 június 8
    2:52 de.

    Ez a legnagyobb problémád?

    Nem inkább azon kéne gondolkozni, hogy minek köszönhető a nyilas párt népszerűsége (még a hatalomra jutás előtt)?

  • charlie
    2017 június 8
    3:00 de.

    Ne szaladjunk azért annyira előre! Jézusra talán nem fogható rá (még), hogy libsibolsi, de neki is az volt a baja, hogy a zsidók nem ismernek el mást, csak a saját rokonukat, népüket. Ki az én testvérem c. példabeszéd?

    Amiről te írsz, az inkább a túlzott individualizmus, aminek a gyökerei a felvilágosodás korában vannak. Nem a gyökértelenséggel függ össze, inkább a túlzott önbizalommal, a közösség megvetésével.

  • Almási Alma
    2017 június 7
    3:40 de.

    Én úgy tudom, hogy az Anjou királyaink alkották meg az árpádsávos címert kisebb jelentőségű zászlókból, hogy igazolják a magyar származásukat.

    Mikor a pogány magyarok bejöttek az országba, akkoriban nyilván más lehetett a felségjelvény, pl. egy befolyásos család totemállata stb. Ezt hordozták a sereg előtt a csatában vagy jelölte a fejedelem lakhelyét stb.

    Szóval én hisztinek tartom ezt a zászlóvitát, pro és kontra. Semmi baj nincs a trikolórral, de a négyszer sávozott ezüst-piros rész meg ott van a címerben.

  • Mondák a magyar történelemből sorozatban az Álmos vezér részben vörös-fekete turulos zászló látható, és egyéb jelvények, pl. lófarkas zászlók.