Amikor a csapból is a csíksomlyói búcsú folyt, meg Trianon…

2017 június 6 9:16 de.106 comments

A hétvégén a csapból is a csíksomlyói búcsú folyt, meg Trianon, meg a nemzeti összetartozás. Egy ismerősöm felhívott és mindenképpen azt akarta megtudni, hogy nekem milyen a vallásom. Semmi módon nem érte be azzal, hogy nekem olyan nincsen, mert márpedig az mindenkinek van. Milyen vallású volt apám? Hát ő eredetileg katolikus lett volna, még kántortanító is volt egy röpke ideig, de aztán felhagyott a hitbéli dolgokkal, anyám úgyszintén, engem meg már meg se kereszteltek, hát akkor nyilván nincs vallásom. Egyszer majdnem keresztanya lettem, de aztán kútba esett a dolog, mert a pap erőszakoskodott, hogy az nem lehet akárki, nekem is meg kell keresztelkedni meg bérmálkozni, meg tudom is én, miféle próbatételeken keresztülmenni, hát erre elnézést kértem, legyenek akkor keresztanyák, akik méltók rá és kész. Egyébiránt nem éreztem magam kevesebbnek a kereszteletlenségem miatt, bár kétségkívül voltak emberek, akik keresték rajtam a fogást ebből kifolyólag, de nem törődtem vele, én jól vagyok a magam pogányságával, aztán ha majd elkárhozom, az én bajom lesz.

Na de a lényeg. Felhívott ma egy másik ismerősöm, mindenféle okosságokat mesélt magáról, hogy milyen nagyszerű üzletet csinált, mert eladott valami földeket, több millióhoz jutott általa, és még maradt is neki, az egyik rész is megér még vagy kétmilliót, azon kívül pedig van még valami két hektár, ami nem túl értékes, ráadásul a lánya azt mondta, hogy neki kellene az a föld. Na és itt jön, amiért ezt az egészet megírom. Mert még gondolkodik rajta, hogy odaadja-e neki, mert nem érdemli meg.

Hogyan kell egy darab földet megérdemelni? Valami szörnyű bűne van netán a lányzónak? Erre kiderült, hogy van egy unokája most már, és gondoljak bele, hogy nincs a gyerek megkeresztelve.

Hát az én szememben ez egyáltalán nem olyan szörnyűséges vétek, el is kezdtem vele vitatkozni, hogy hát végül is a lányáék gyereke, hadd döntsék el ők, meg akarják-e keresztelni azt a gyereket. Lehet, hogy nekik ez nem fontos. De az nem úgy van, mert az a dolgok rendje, hogy a gyereket meg kell keresztelni. És amikor ő fiatal volt és neki születtek a gyerekei, ha neki adott volna valaki két hektár földet és cserébe azt kérte volna, hogy kereszteltesse meg a gyerekeit, ő bizony szaladt volna megkereszteltetni. Ettől azért már csak kijött belőlem a gonoszság, hogy vajon akkor is ilyen készséges lett volna, ha cserébe azt kérik, hogy legyen a gyereke mondjuk muszlim? De ő csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy ez egy marhaság, már miért lenne muszlim vagy református, amikor az egészen természetes, hogy katolikusnak kell lenni. Aztán még tett rá egy lapáttal, hogy inkább odaadja azt a két hektár földet a csángó gyerekeknek.

trianon

Szegény csángó gyerekek nem tehetnek róla, de én már hallani se szeretek róluk. Mert jó ideje jelképnek használják őket, egy másik ismerősöm is azzal molesztált egy időben, hogy ha én igazi magyar lennék, leszoknék a dohányzásról a csángó gyerekek javára. Életemben nem ismertem senkit, aki csángó lett volna, van a közvetlen közelemben is elég nyomorúság, ha valakin segíteni tudok és akarok, nem kell feltétlenül a csángókig elmenni vagy Kárpátaljára. Tehát egészen őrült ötletnek tartom, hogy valaki a földjét a lánya érdemtelensége okán pont a csángó gyerekeknek akarja adományozni. Akik ráadásul nem is tudom, mit kezdenének egy falusi földdarabbal.

Na jó, elvégre nemzeti összetartozás napja van, nem, nem, soha, Erdélyt vissza és vesszen Trianon. Különben is, Szijjártó is megmondta, hogy el akarják veszejteni a keresztényeket. Talán inkább meg kellene keresztelkednem végre nekem is, csak hogy Európa megmeneküljön…

Pettra / Pettrablogja

106 Comments

  • Amúgy akár kint akár itthon él,ne nézze,ha nem érdekli!!!!
    Ilyen egyszerű!

  • No lám, itt is előfordulsz? :-) Szóval, pogány módjára élted eddig az életed! :-) A pogányokról jut eszembe, már az ősbemutatón is (1983-ban) Koppány vezér dala (Vikidál Gyula) aratta a legnagyobb sikert, ami nóta eleje úgy hangzik, hogy :

    Nem kérdem én, anyád hol szült világra
    Nem kérdem én, apád ki volt
    Csak annyit kérdezek, a válaszra várva:
    Rabok legyünk vagy szabadok?

    Arról is nótázik benne, hogy :

    Nem kérdem én, meddig járnak még köztünk
    Szemforgató, hamis papok
    Csak annyit kérdezek, a válaszra várva:
    Rabok legyünk vagy szabadok?

    Aki esetleg nem hallotta volna e (magyar)vérlázító dalt:

    http://www.youtube.com/watch?v=Gqyhae7hcaQ

    :-D

  • Orsós Elemér

    Emberszabásúakra nem érdemes szót fecsérelni!

  • Jó lesz vigyázni a katolikusok fikázásával, mert még Róma nem is a legrosszabb választás.

    Előfordulhat, hogy Orbán arccal Bizánc felé fordul, ami az ortodox világ központja, és a széljobb ebben vakon követi.

    Én ismertem egy csángó nőt, még a 90-es években települt át Magyarországra, mert náluk nagy szegénység volt. Sajnos már nem él, alkoholizmus végzett vele.

  • A cikk iroja, ketsegtelenul a leg-mebizhahtlanabb “barat”-ja bekinek is.

    Mint nemi mesemondok, vagy hamis-predikatorok szonokolnak meseket s baratikra hivatzokva mint ha az valoseg lenne.
    Kiboritjak a lehjobb barataik szennyeseit mindenki elott.

    Talan azt is tagadna hogy a “pogany” kifejezes is vallasokat jellemzett. Az az masok vallasait, amiket masok nem ismertek el, vagy nem kedveztek, de vallasokat voltak mindeg jelezve.

    Tehat a “pogany” az soha nem a “vallasellenest” jelezte.
    Lehet valaki, barki is NEM vallasos, amit en is bevallom, no de mindenki kovet, vagy vall, meg ha nem is mint erkolcsi iranyitojanak is, de hisz es kovet vamali, vagy valaki mas elgondolasat, leginakbb masok elkepzeleseit. Amit inkabb theologianak es meg ideologianak is nevezve. Gyakran, sokak a “tudomany”-os szo kituntesesevel probaljak elfogadhatora emelni azt.

    Hasonloan meg az “atheismus” is egy hit, elv, edeologia mait nemelyek magukenak jelzik, s talan kovetik is, legalabb szavaikkal,gyakran tetteikkel is.

    Tehat amire hivatkozom, berminek is ohajtana az olvaso nevezni is, de a valosag pont amint egy regi kiraly irta, “Soha nem letezik semmi ami ujdonsag az eg alatt”!

  • Én idősebb generáció vagyok, engem megkereszteltek, sőt hittanra is jártam,eljutottam az első áldozásig. De mindig összerúgtam a port a pappal, mert szerintem a katekizmus egy hülyeség, és ha nem értettem valamit, kérdeztem. A papi válasz mindenre az volt: ezt hinni kell, nem tudni. Ez nekem már gyerekként sem volt elég. (Tényleg, tudja valaki, hogy kell érteni ezt a “szentlélek kiáradását”, amit pünkösdkor ünnepel az nb közönség?) Keresztszülőséget sose vállaltam: nem állok oda hazudozni egy díszes asztal elé, senkinek a kedvéért. (A keresztszülőnek fogadalmat kell tennie, hogy a vallásra neveli a gyermeket.) Nem csúfolom meg más istenhitét.
    Komolyabban vehetnék magukat az istenhívők is. Megkérdeztem egy kolléganőmet (Pest környéki faluból járt be), miért jár templomba? Hááát, az falun szokás – volt a bizonytalan válasz. – Meg faluhelyen csak ott mutathatod meg az új ruhádat… (2010-ben, nem 1800 haj, de rég!)
    Az unokám ezen az alapon jár hittanra: a másik nagyszülei szerint illik – bár megkeresztelve nincs. Ha a fiam tűri, én nem szólok bele. Hanem a kislány eldicsekedett vele – várta kíváncsian, mit szólok. Mindenhol tanulhatsz dolgokat, csak ne higyj el első szóra mindent – ennyit mondtam. De megnéztük a szegedi Dómot. A kislány egyszercsak azt mondja nekem: Az xy néni mondta, hogy zsidó katonák ölték meg Jézust.Azóta is azon töröm a fejem, hogy mondjam meg egy 7 éves gyereknek, hogy a hitoktatód egy antiszemita ribanc, és még hazudik is.

  • Én kifejezetten szeretem az ilyen cikkeket, megerősítik a tudatomat arról, hogy a világképem helyes.

  • Itt nem csak a katolikusok ócsárlásáról van szó….van akinek más
    vallása sincs,ezzel nincs egyedül,az ő magányügyük,de még egy valamirevaló ateista sem képes ilyen gyalázatos cikket írni……,mint Pettra,akinek az apja állítólag kántor…volt!
    Különben sok jó,szórakoztató műsor,film is volt az ünnepek alatt…ez a “némber” miért nem kapcsolt át?,..!!
    Orsósnak igaza van élnek “emberszabásúak” is köztünk,akik sajnos
    beszélni és írni is tudnak….!

  • Na még mindig moderálják…..a korábban írt hozzászólásom?…bár nincs mit rajta,nagyon visszafogtam magam!
    Valaki jelezzen vissza,hogy olvasta-e?….

  • Bizánc az mostanában nem Isztambul? :D

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi,

    valóban nem engedtem át a ma beküldött 3 hozzászólását. Ha kiváncsi ennek az okaira, olvassa el a tegnap Önhöz intézett szavaimat.

  • Ha már a Hupikék törpikék “okoskája” idetévedt, szabadjon megjegyezni, hogy a magyar nyelvezetben a szövegkörnyezetétől függően a pogány szó jelentése lehet hitetlen, vagy megkereszteletlen ember.

    A cikkíró szövegkörnyezetében megkereszteletlenekről esik szó, egyikük ő maga, így ideillő használni a pogány szót.

    Ez az “okoska” mintha úgy írna, hogy találomra ráver a klaviatúra billentyűzetére, aztán a betűkre bízza a sorakozót, álljanak össze maguktól érthető magyar szavakká. :-D

  • C.Á.!
    Ugyan hol és melyik cikkben szólt hozzám,és mégis mit is kellett
    moderálnia?a kultúrált ellenvéleményem ?amit fenntartok továbbra is, amihez jogom van….ha nem tévedek ez egy állítólag demokratikus fórum?

  • Almási Alma
    2017 június 6
    1:48 du.

    Bizáncot írtam volna? Egy ortodox fővárost akartam, de most nem jut eszembe a neve …

  • talalom
    2017 június 6
    1:25 du.

    Honnan tudod, hogy “antiszemita, ribanc és hazudik”?

    Lehet, hogy a kisunokád félreértett valamit.

  • C.Á!

    Tegnap szólt,hogy mai jogos és normális hozzászólásomat nem engedi át?….
    Na ez érdekes!
    Ennyire fekete bárány vagyok(?)hogy már előre tudja mibe is köt bele?….
    Én itthon élek és becsületes magyar vagyok,ezért kissé nehezen érthető a válasza (persze értem…)

  • Chris,

    felesleges tovább foglalkozni Bodával, nem fog elhatárolódni a Sorosozó és ciánozó megnyilvánulásától.

  • Christopher Adam

    Drizari,

    valószínűleg igazad van. A remény hal meg utoljára.

  • Én senkit sem okolok azért mert hasonlóan gondolkodik, mint a cikk írója, vagy a hozzászólok többsége.

    Mivel már öreg vagyok még emlékszem milyen nagy szívbánat volt valaha Trianon és a magyarok nagy vesztessége! Mert elvesztett egy nagy rétegét a magyar lakosságnak is, nem csak a területet. Magam részéről jártam Erdélyben, Felvidéken is. Láttam, főleg Erdélyben, máshol írtam, sokkal magyarabbak mint a pesti magyar ahol én éltem és ahogy az ottani emberek hogyan igyekeztek magyarok maradni.

    A cikk címe, ha a szöveget el is olvassa valaki, felháborító! Én is voltam Csíksomlyón, évekkel ezelőtt! Annyit mondhatok, hogy a magyar együttérzés a félmillió ember láttán, megrendítő élmény! A lelki összetartózás ritka élménye! Életemben, ilyet csak egyszer éreztem, mikor 1956 okt. 23-án mentem át a Margit Hídon a tömeggel a Himnuszt énekelve. Aki ezt, a 450 éves hagyományt kigúnyolja, ami Csíksomlyón történik, az egy nagyon buta ember!

  • @hazai lámpa
    Moszkvát ajánlom… A moszkvai (ortodox) pátriárkát… Na és akkor meg tényleg, Miviktorunk már oda is fordult!

  • A csíksomlyói búcsú szónokának szavait ajánlanám:
    “Arra kérem minden magyar testvéremet (…), kapaszkodjunk össze az imában, tudjunk őszintén megbocsátani egymásnak, akarjunk összefogni nemzetünk és hazánk sorsának jobbra fordítása érdekében.
    Így teremtsük békét önmagunkban, családunkban, országainkban, és legyünk egymás társai a köztünk szeretetben megvalósuló Isten országa építésében. Szüntessünk meg minden viszályt, haragot és széthúzást, segítsük egymást, hogy minden jó cél, minden nemes szándék közös életünk fejlődését és gazdagodását szolgálja.”

  • Megkeresztelésről.

    Sajnos, nekem is van unokám aki nincs megkeresztelve. Én, nem szólok ehhez semmit. tapasztalatom az, hogy a szülő KÖTELESSÉGE a gyermeknek valamit adni, a testi táplálékon kivűl.
    Csak a zsidókat kell megnézni és követni. Ők megadják hitüknek megfelelő lehetőséget gyermekiknek. Miért nem a keresztények is?

  • Találom, a Szentlélek kiáradása egy szellemi ADOMÁNY!
    Én is egyszer részese voltam, mikor elkezdtem a Montrealban a kultúrális működésemet.

  • Drizari!Nem a Sorost jogosan (tények alapján)kritizálókkal van a baj,hanem a vele
    szimpatizánsokkal,akik nem magyarok(!!!) és nem tudnak beletörődni abba,hogy nincs esélyük,támogatottságuk az itthoni többség körében,Ilyen egyszerű és tényszerű dolog!
    Na fel kéne fogni végre!!(bár tudom,hogy nehéz)

  • Figyelő és a többi tisztességes!

    Törölték több normális és moderálásra nem indokolt hozzászólásomat,erről ennyit….megteszem a tőlem telhető és szükséges lépéseket!!!!

  • Figyelő! Ne haragudj, de hogy adomány? És épp pünkösdkor. Mit ad a szentlélek a szellemnek? Komolyan kérdezem, nem értem. Mi az a szentlélek? (A katekizmus szöveget tudom, az nem érdekel.) Tényleg, nem akarok gúnyolódni, de nem gombázott be itt valaki?
    És még egy: hogy lehet “magyarabbnak” lenni, a minél?
    Charlie! Bocs, de az idézett szöveg egy nyálas semmitmondás, közhelyek halmozása. Arra jó, hogy: De szépen beszélt a papbácsi – vagy nem tudom, ki volt.

  • Tudom, Marcsi! Néha elég “erősen” írsz ez nem tetszik a lap tulajdonosnak!

  • talalom
    2017 június 6
    5:03 du.
    Nehéz ezt a hitetlennek megmagyarázni.
    Az én életemben többször volt olyan cselekedetem és gondolatom, ami az eszembe jutott minden előbbi gondolat nélkül.
    Pl. A 80 -as években rengeteg kultúrális rendezvényt rendeztem Montrealban,művészeket hívtam meg, megszerveztem a Montreali Magyar Zenei Társaságot többek között.
    Éppen a négy apró gyerekemmel voltam elfoglalva, a negyediket még vártam.
    Szerintem a nagy feltalálók, írók, művészek kapnak valahonnan egy ihletet ami őket KÉNYSZERÍTI, hogy éljenek azokkal. Ez a Szentlélek munkája.

  • Egy példát hozok csak fel.
    Egyik lányom, a legkisebb nagyon tehetséges művész. Egy szobrot is alkotott, ami remekül sikerült. Festett is egy időben.Elvégezte ehhez a megfelelő felsőoktatást.
    Mégsem alkot azóta semmit. Miért nem? Mert nincs ihlete! A Szentlélek, az ami ihletet is ad.

  • Kedves Korlátoltak,
    hogy nem tudjátok,hogy csak a szentlélek adhat ihletet?Nem hallottátok Heine,Máler,Meril Reznik,Mendelssohn,Jasa Chefec, Jehudi Menuchin,Artúr Rubinstein és még mások, esetleg Teller Ede, Szilárd Leó,Neumann János hírét?Ezek mind a Szentlélek megihletettjei voltak!Sőt Máriát is a Szentlélek szállta meg!Ha valakit kifelejtettem a névsorból kérem,homályosítsatok fel.

  • Boda Marcsi
    2017 június 6
    4:33 du.

    Szerintem sincs bizonyíték arra, hogy Soros intézte ezeket a dolgokat.

    Sok mindent mondanak Sorosról a magyar tévében, de speciel a terrortámadásokat nem varrják a nyakába! Chrisnek minden joga megvan rá, hogy kimoderáljon, ha nem tartod be a szabályait. Pl. dezinformáció terjesztése, gyűlölködés, bár ezügyben körmére nézhetne néhány nem megnevezett komment társunknak is!

  • Tobben tettek a kerdeseket mint pl. hogy mi a Punkosd, mi a Szentlelek, stb.

    A Punkosd az eredeti bibliai “Shavout”. Az a nap amikor Mozes lejott a Sion hegyerol a 40 napos munkaja utan.
    Amint a Jehova Isten diktalta neki a Torah-t, az az a “torvenyt”. Az elso Izraeli kiralysag alaptorvenyeit.
    Mas szoval az alapveto emberi erkolcsok szovegbe adasat.

    Mi a Szentlelek. Az a “Ruuah ha Kohodesh” forditasa magyarra.
    Mozes jelezte magyarazataban hogy Istem az egy RUAH.
    Az Heberben jelent egy nem anyagi erot/hatalmat de ami okoz anyagi tetteket.

    Aki tudomanyos eszmekben teszi meggyosodeset kerdeznem hogy mim volt az eredete annak az eronek ami okozhatta volna pl. a Big Boom-ot, vagy barmi mast. Mondjuk a szerves molekilak az on-ismetlodo szerves elolenyekke valni ezen a Foldon?

    Remelnem emlekszenek fizika 101-ra ?;
    Minden fizikai esemnyenek, tettnek van okozoja/inditoja.
    Az az a “casue and effect”, az az a okozo es annak eredmenye.
    A Big Boom volt az eredmeny (effect), de mi volt az okozoja/inditoja? Only energy can cause mozgast/tettet.
    Mi az enetgia ami a vilagegyetemet mozgasban tartja?
    ( What is the source of power that fuels the Universe?)

    Nem csoda hogy az osidokben voltak akaik a Napot veltek Istennek. Mert belattak tudatlanul is a Nap-energiaaja ami tette az eletet a Foldon lehetove. S mi az energia/ero forrassa ami az Vilagegyetemet letben/mukodeben tartja?

    Ha az a “semmi” leheto-lenne arra, mi talan mind boldohan hasznalnank azt a “semmit” az egesz emberiseg enetgia szuksegletre vilagszerte! Nem?

    A Szentlelek altali fogamzas.
    Impregnation/megtermekenuitese a no pete-tojasanak az ember altali tett a ferfi altal. Persze leheto az ma mar mestersegesen is, de az ondonak emberi erdete van.

    Aztan a megtermekenyitett petesejt , rogton kezd tobbszorosodni, s ugy nez ki mint egy eper. Vagy “morula” ,Latin ami jelenti epert.

    Az kezd a petevezeten at lefele menni. De amint a no “mahebe” er, vagy elveszti a no a huveluen at, VAGY valami ismeretlen okokbol a meh-falara tapad es alkotja placentat. Amiben az embrio fejlodik ki. Az a “fogamzas”, ami nem ember atali tett.

    Vannak orvosok akik velik hogy a fogamzast a no hormonal valtozasi okozzak. De az ismet elismert hogy a no hormon valtozasat a “fogamzas” okozza. Azert tobb nok pl. hanynak reggelenkent, vagy savanyu-ubbokakat kivannak enni. Tehat a “Fogamzas” hianyban az nem torternik. A hormon-valtozasokat csak a fogamzas okozza.

    Az leheto hogy a no, bar ki is, minden erett-petetojasa megtermekenyitett,(egyszer letezo minden 29 naponkent) de SOHA nem lessz fogamzasa. Illetve soha nem esik teherbe, mert a fogamzas nem tortenik.

    De az nem ember altali tett, mit velne mi okozza azt ?

  • Érdekes volt elolvasni a cikket és a véleményeiteket.
    A vélelmeitek legalább annyi gondolatot ébresztett bennem, mint a cikk.
    Nehéz lesz úgy megfogalmaznom, h átmenjen a laptulajdonos konteo szűrőjén.
    A tudatosságaink hivatalosan is valamilyen számítógépes működésben léteznek. Iskolás koromban úgy tanították, h a neuronhálózatunk működésében (az anyag magas fokú szervezettségében). Mára ez alaposan átment kvantumszámítógép irányba.
    Ez azt jelenti, h a tudatosságaink egyediek és a tartalmaik képzetesek. Ezek a tartalmak adják a világértelmezéseinket (a látásmódjainkat) és az egyéni élményvalóságainkat.
    A vallás (ha minden igaz, akkor) a vállalás szó rövidült, rövidített alakja. Vállalom, h általában és eseti megállapodások szerint, így.
    És mi az államvallás? És mi egy impériumi konstrukcióban?
    A megkeresztelés nem a gyermek nyakába vállalás?
    Szerintem ennél még több is. Egy mágikus kötés létrehozása egy még éretlen és védekezésre képtelen személyiségtudatosságon. Ez így egy megerőszakolás ami után még következik a családi és társadalmi presszió (egy kereszténynek (akármilyen címkézettségűnek) ilyennek kell lennie.
    Vannak felekezetek amelyekben életkorhoz kötött a megkeresztelkedés (bemerítkezés). Ez hajaz a régi felnőtté avatáshoz amellyel a felavatott a közösség teljes jogú és KÖTELEZETTSÉGŰ tagjává válik.
    Ennek paródiája a jelenlegi konstrukcióban a nagykorúsítás (az aláírt államhűségi esküvel).
    Nekem annak idején annyi jött le, h de jó, választóvá és választhatóvá váltam.
    Csíksomlyó egy szimbolikus (szakrális) hely ahol szertartás keretében egy zászló, EGY IDEOLÓGIA alatt érzelmi kötéssel megerősítetten, közösséggé egyesülnek az emberek. Már persze, csak azok akik komolyan hiszik, gondolják.
    Innentől következne a direkt konteós rész, de ezt már a házigazdánk érzékenysége miatt nem írom le.

  • Bendeguz79
    2017 június 6
    10:16 du.

    Ilyesmik jönnek ki akkor amikor különféle mindenségmodelleket, különféle mindenségmodelleken belülieket egybe kutyulnak.
    Csak az újmaterialista filozófia bázisú köztudományosság vallásban, ennek tanaiban (katekéziseiben) nem szerepel az esszenciális tudatosság.
    A tudatosságoknak pedig ÖNCÉLÚSÁGUK, ezzel önokúságuk IS van. Itt jegyzem meg, h a tudatosságok információs hatásokkal is befolyásolják egymást, egymás működését. A mindenség egy hatalmas informatikai rendszer IS.
    A mindenségben jól felismerhetően, tudati hierarchia is létezik. A felsőbb tudatosságok hatnak az alsóbbakra és igaz ez fordítva is.
    Ezekből az adódik, h a mindenség működésében jelen van az okság és az önokúság (célirányosság) IS.
    A szent írások ebben a keretrendszerben készültek, ebben értelmezhetők helyesen.
    Írásokra, megfogalmazott általános normatívákra a vaskorban (a szellemi sötétség, rövidlátóság időszakában) van szükség, mert ebben az időszakban a tudatosságok közötti közvetlen (informatikai) kapcsolat gyenge. Ezzel gyenge a nagy verklit jóléti önfenntartó működésben tartó, a harmonikus működést biztosító irányítástechnikai rész.
    Ebben az időszakban a működésben a nagy egész rovására erős túlsúlyba kerül a tudatosságok egyéni célirányossága (individualizálódottság, istentől elszakadtság, anyagba süllyedtség). A rövidlátóság (érzéketlenség) pedig könnyen a nagy egészet borító katasztrófát tud okozni.
    A többi már a konteo területen van.

  • Jaj istenem… Ha Marcsit kimoderálják, honnan fogom megtudni, mikor van valami jó film a tévében, és hogy éppen mikor ér véget a reklám?

  • Bendegúz79!
    1. Gratulálok, jót tett Önnek, hogy itt beszélget: egyre érthetőbben fogalmaz magyarul.
    2.Nem vagyok orvos, de azt tudom, hogy egyre több fiziológiai okát tárják fel annak, hogy egy pete miért nem termékenyül meg. Tehát nem valamiféle szentlélek,hanem az anyag állapota okozza az eltérést.
    3. Az ihletről. Meg lenne döbbenve kedves Figyelő, ha tudná, hogy hány megrázó erejű művészeti alkotás született mesterségbeli tudásból és megrendelésre. Ez nem bűn, csak tény.
    Van egy barátnőm, aki szintén festeget – kiállítása is volt már számtalan. Nem is nagyon rosszak a képei,van színérzéke, arányérzéke – csak nem tud rajzolni.(Amikor ezt mondtam neki, felkiáltott: Te írd meg a monográfiámat.)Ahhoz,hogy valaki megrázó erejű nonfiguratív festményt alkosson, nagyon kell tudnia rajzolni. Mint Picasso-nak.
    Nem lenne nekem bajom ezzel a szentlélek, meg istendologgal: ha egyesek nem vindikálnák maguknak a jogot,hogy effélékre hivatkozva mindenki számára eldöntsék, kötelezővé tegyék az általuk vélt “igazságot”. Még egy: az ősrobbanás és a többi szerintem az anyag örök változásaiból következik. Az ember,amikor istent képzel magáról – vagy legalábbis azt, hogy valami isten (Allah, Buddha, Mózes, mindegy) – ürügyül használja az ilyen “kinyilatkozásokat” arra, hogy semmibe vegye a természetet, annak anyagi törvényeit.

  • Bendegáz79 12:53

    Így gondolja:
    “…Tehat a pogany az soha nem a vallasellenest jelezte…”

    .

    Magyar nyelv értelmező szótára szerint ezzel szemben a pogány:

    - “nem egyisten-hívő”, v. bálványimádó.

    - “pejoratíve: a vallástalan”

    - “a kereszteletlen gyermek”

    - “népies, ill. átvitt értelemben: kegyetlenség, cudarság”

    .

  • Talalom

    Azért érdekes, hogy a hittan tanárod, a pap-bácsi akarva, akaratlan, de kihangsúlyozta nektek az “égbekiáltó különbséget” HIT és TUDÁS között, pedig ez nem szokásuk… Minden igyekezetük arra irányul, hogy a hitet tudásként, sőt tudományként állítsák be az egyszerű hívő elméjében, azaz misztifikálják. Valahogy úgy, hogy márpedig az úgy van, oszt kész ! Nem vitatkozhatsz rajta ! Ez a hit.

    .

  • A pogány (latin) vidékit jelent.
    Vallási értelemben, (hozzánk képest) más hittel élőt, más rítusokat gyakorlók.
    Pápasági levelekben is írnak a Szkíta (rítusú) kereszténységről.

  • NAGY GYULA .2017 June 7. 2;06 am soraira;

    Uram, igen sokat irt, DE ertelmeben NEM adott semmi ellenzot, sem felvilagositkat.
    Latom maga a Crisna, a Hinduismus alapjan akartta ismertetni az olvasokat. Mert lenyegeben azt fejezte ki.
    Persze vannak a Foldon reg-ismert es gyakorlott vallasok
    A Hinduismus dicsosegge hogy nem okoznanak fajdalmakat semmi elolenyeknek, mert velik hogy minden elo=leny a Foldon eletet kapta, illetve a teremto eletenek egy resze. Azert meg a patkanyokat is etetik mint “jo-tett” a termetojenek reszere.
    Az talan kicsit furcsasag tobbeknek, de sokkal emberibb mint a tobbi mas vallasok.
    Persze mindenki sjat elkepzeleset koveti, meg az Atheista is. Tehat mi a kulombseg?

    Koszonjuk.

  • NAGY GYULA 2017, June 7. 2;44 soraira;

    OK Uram, de honna? mibol es mi alatal jott letre a “Material”? A semmibol, a semmi alatl.
    Kerem valaszoljon arra, mert en is, sot tudom hogy sokan masik is szeretnek azt tudni hogy hogyan lehetne meg ha nem mindent is de legalabb ‘egy kicsit’ is nyerni a teljes semmisegbol?!

    Az Istetagadasos elkepzelesek mind a “MATEIRALIZMUS” alapjan leteznek. Tehat a MATERIAL az istenuk.
    Tehat mi ijdonsag abban ???

    Mint a regi mondas “kinek a termeto, kinek a termetese” az istene.
    De tudomanya nem kepes valszt adni a “material” eredetere.
    Tehat kovetkeztetesei alapjan Onnek nem csak iste-tgadonak de Material tagadonak is kellen lenni!

    Tette allitasat, tehat kovetni szukseges azon elvet is.
    Maskent on-tagadasat teszi.

  • TALALOM , 2017 June 7.4;28 am siraira;

    Uram vagy talan Holgyem;

    Nem karnam mondani hogy On felre beszel, csak azt hogy felre ertette sorainat.

    A “MEGTERMEKENYITES a derfi tettenk eredete. Amikor az elso ondo-sejt erintkezesbe jon a no petesejtjevel es abba behatol.
    Az a megtermekenyites.
    A “FOGAMZAS’ az teljesen mas esemeny !Az nem az ferfi tette !

    A “fogamzas”-nak vannak okai. De a kerdes miert ?
    Igen, orvostudomany elismer nehany okozojat annak.

    Hasonloan mint a “miscarriage” (el-veteles- magzatvesztes)a “morula” nem leheto letkepesnek valami okokbol. De a kerdes arra is hogy MIERT?
    Leheto hogy az a DNA-ben codolva. De ismet MIERT? mi altal?
    Csupan mert valami tudomanyos kutatasok felfedeznek valamit ,az csupan a felfedest bizonyit. Nem a legkezdetibb erdetet annak.
    Sot kerdezheto a felfedezesrere is mi adna a valaszt a “miert-vagy mi altaliokokbol”?

    Regbben orvostudomany elismerte,ill.elfogadta azt hogy sok nok akinek nagyon keskeny a medence-csontjuk ,nem kepesek szulni, mert a szulesi-csatornajuk kicsi. ,s azert nem fogamzanak. Persze van regota a “csaszar-vagas,
    de az nem a termeszetes szules. De a “morula’ azt nem tudna semmikeppen. tehat ismet a kerdes, miert nem venne a “termeszet” figyelembe az orvostudomany fejulodeseit ?
    Mi lehetne valassza arra ?

  • VORONYEZS soraira a POGANY szo ertelmen es hasznalatan;

    Uram, fogalmam nincsen, s nem is erdekelne hogy a mga szoatarank szerzoje mi velemenyt ohajott terjeszteni vagy hogy honnan mibol eredt muvenek celja.

    De a POGANYn szo magyarban csupan az europai,i;;. Romai kereszteny, vagy keresztyeny csaszari hatalmak altal jott hasznalatba, hivatkozni azokra akik NEM voltak, vagy nem lettek volna hajlandok azza valni.
    Pl. az os-magyarok, akik a Karpatmedencet elfoglalatak. A keresztenyek mint POGANYokinak neveztek.
    Persze volt az osmagyaroknak hituk. Sot, igen realis is, termeszetes, s elismeresat erdemlo hituk.

    Meggyozodesuk volt a termeto ero, hatalom, az az emberfeletti, ismeretlen, nevtelen ero, amit a korolottuk levo termeszetben lattak jelenet. Persze a termeszetet korulottuk nem imadtak. Nem neveztek semmi neven. nem adtak theologiakat, kovetelmenyeket sem masoknak. Nagyon hasonloan az Eszak-Amerikai u.n. Indianok hitevel. Mind csupan elismertek a tagadhatalant, ami maig sem ellen-bizonyitott.

    Mondhatna hogy hituk csak elkepzelesukon alt. No de minden mas hit is, lenne az Atheizmus, Materializmus, Szocializmus, Humanizmus, Liberalizmus, a regi Helenizmus vagy Informacio-nalizmus, vagy barmi mas. Mind az emberi eszmek eredetebol. De talan az emberi agy mukodese az amit lehetne “szellem”-nek nevezni.
    Mert eredmenye NEM anyagi, csupan az idegrendszeren keresztulli tovabitasai ami okoz lathato, felfoghato, merheto eredmenyeket a test altal.

    Tehat a “pogany” szo inkabb megkulomboztetobbe, s inkabb megszegyenitobben volt hasznalva. mert ok NEM neveztek a mas vallasok kovetoit poganyoknak.

  • Bendeguz79
    2017 június 7
    11:04 de.

    Minden mese úgy kezdődik, h kezdetben volt valami.
    Csak a populár fizikai tanokban van az ősrobbanás.
    A felsőbb (általánosan kvantum fizikai címkézettségű) fizikában az ősforrás egy bozon típusú valami. Egy téridő generátor.

  • Tobbek soraira a KERESZTELES es a KERESZT-SZULOK-re vonatkozoan.’

    Persze a kereszteles es barmi mas valasos szokasok gyakorlasa nem kenyszeritett ma sehol, senki alatl, s nem hiszem hogy valah, barhol is kenyszeritett lett volna.
    S azt nyiltan es szabadon ellenezhetik.
    Mivel az csupan egy hagyomanyos szokas, illetve kifejezese azon vallas, hit kovetesenek az egyen altal.

    No de kerdesem onokhoz, nem voltak maguk pl. “ut-torok?
    “Part-tagok”, vagy barmi mas “szervezeteknek tagjai” ?

    S nem lett volna valami szertartasos beavatasaik ?

    S nem lett volna sponzoraik, mint pl. a Munkas Partba, vagy barmi mas szervezetekhez csatlakozni szukseges ?
    Na, na , legyenek oszintek am !!!

    Tehat mi lehetett volna a kulombseg, a nevek es valami szertartasokon kivul ?

    Gondolkozzanak mielott kezdenek haragosan kritizalni masokat amiket masok gyakorolnanak.
    Mindeg, mindenki onmaga tetteibol szukseges ki-indulni!

  • Valasz NAGY GYULA soraira;

    OK, velmenem hogy azt majdnem mindeki ismertesege.

    De a kerdes marad, s adjon am valaszt arra kerem,
    mi lehetett volna, s mibol eredt, mi alatal az az “osforras”, vagy a “bozon tipusu osforras”, vagy a “terido generator” ?
    Mibol? hogyan ? mi altal ?

    Semmi fizikai tett/esemeny/mozgas nem tortenhetik valami mozgato ero/hatalom/energia hianyaban ! Emlekszik arra?

    Azt probalaj megcimezni kerem !

  • “Nagy” ember lehet ez a Pettra(?),ha a felháborító cikkére írt reagálásom nem jelenhetett meg……továbbra is fenntartom a
    “minősítésem” vele kapcsolatban,amiben most sem használtam,mint máskor sem alpári szavakat(többekkel ellentétben)csak leírtam a jogos véleményemet!

  • Aki sem más vallását nem tiszteli(mindegy hogy keresztény,vagy zsidó)és a
    magyarok ellen elkövetett történelmi bűnöket nem ismeri el,hát
    az bizony magát minősíti,nem kicsit hanem nagyon…!

  • Nem vitázok senkivel, de ha egy pici magot elültetek egy fa nőhet ki abból, mondjuk egy gyümölcsfa , ami később szép, piros almát termel! Egy sejt bekerül egy egészséges anya méhbe, egy ember lesz abból, minden emberi adottságával!
    Ez a csoda, amit nem tud senki megmagyarázni, akár mennyire materiális.

  • mellesleg, az indiánok a “Nagy szellembe” hisznek, változatlanul.

  • Almási Alma
    2017 június 6
    3:41 du.

    Csodálkozni fogsz, az orosz nép igen vallásos.
    Putyint láttam a TV-n, ahogy keresztet vetett, hát kicsit fordítva de sikerült neki Rómában.

  • Boda Marcsi: Mielőtt emberi vagy bármiféle nagyságom/kicsinységem további kérdéseket vetne fel, csak csöndben jegyzem meg, hogy nem ócsároltam senki vallását. Az tény, hogy nem is tisztelem senki vallását, viszont tiszteletben tartom, hogy jogában áll vallásosnak lenni, ezzel együtt nekem is jogomban áll, hogy ne legyek vallásos, ha pedig egy szülő úgy gondolja, hogy nem szeretné megkereszteltetni a gyerekét, engedjük meg neki. Ha ezt bárki felháborítónak találja, hát nagyon sajnálom.

  • Jesszusom! Figyelő, hogy lehetsz keresztény,ha ennyit tudsz a kereszténység különböző formáiról?
    Az ortodox keresztényeknek nincs olyan központjuk, mint a katolikusoknak Róma, de vannak súlyponti helyeik: a legjelentősebb Moszkva (vagyis a közelében álló Zagorszk), és patriarchátusnak hívnak egy-egy ilyen körzetet, aminek az élén a pátriárka áll. Mi köze ennek az orosz nép vallásosságához? Putyin meg nem “fordítva vetett keresztet”, hanem az ortodoxok más sorrendben érintik Krisztus négy sebének képletes helyét.
    Bendegúz 79!Ha a keresztszülőség csupán egy szokás, akkor megvan a véleményem a katolikusok istenhitéről. A szertartás szövege szerint a keresztszülő a katolikus vallásra neveli a gyermeket. Tisztelem annyira a más hitét, hogy nem hazudozok a neki szent tárgyak előtt.
    Nem az ateizmus rohasztja szét az istenhitet,hanem az ilyen üres liturgiák, amit a hívek sem vesznek komolyan.

  • figyelő! 5:47

    A keresztvetés “szabályait” elsősorban Bizáncban határozták :-D meg, ezért hívják azt, közte az orosz a kereszténységet is ortodoxnak.
    Namost, mivel a szokás onnan ered, ezt a fontos dolgot alighanem maga tudja “fordítva” és nem Putyin. :-D

    .

  • Az anyaméhben kifejlődő embrió majd csecsemő valóban egy olyan folyamat,amit csak a Szentlélek nemző képességével lehet megérteni.De mit gondolhat egy olyan,akinek azt próbálják bemagyarázni,hogy az apja nemzette.

  • Bendegúz79 12:04

    Nem fogja elhinni, de ezt a POGÁNY kérdést én is ugyanúgy látom, mint Ön.

    Ami a Magyar Nyelv Értelmező Kéziszótárát illeti, azt egy, a nyelvészet különböző speciális területén tevékenykedő akadémiai [MTA Nyelvtudományi Intézet, vagy 30 főből álló] tudós-csoport szerkesztette. 1544 oldal tele szavakkal és tudományos magyarázatokkal. Feltáró szerkesztésük törekvése volt megmutatni azt, ahogy a magyarok [a 10millió] a mindennapokban általában, egyes tájakon, vidékeken, vagy speciális [szakmai,néprajzi,vallási,stb.helyzetekben] körülmények között hogyan, milyen értelemben használják és értelmezik édes anyanyelvünk szavait. Azokat semmiképp sem tartalmi, illetve szakterületi tartalmaik igazsága, vagy éppen cáfolati “értékük” szerint osztályokba sorolva…

    A magam szándéka [5:19-ben] is csupán a kérdéses szó többféle értelmezésének a . m e g m u t a t á s a , nem pedig osztályozása és minősítése volt. Az csak egy “pech”, hogy sok magyar ember szemében (profán értelmezésében) a vallástalan a pogánnyal megegyező fogalom.

    Üdv! :-)

  • Bendegúz79 1:32

    A KERESZTELÉSRŐL írt eszmefuttatásához annyit fűznék hozzá, hogy minden ilyesfajta . b e a v a t á s i . szertartás tulajdonképpen éppen magának, a procedúra alanyának a megkérdezése nélkül zajlik, minthogy az illető nemhogy nem önálló személyiség, de nem is értené, mégcsak megszólalni sem tud a maga, csak jóval később elsajátítandó anyanyelvén, de mielőtt még bármiféle kérdésre válaszolni is tudna…
    Ennél fogva, az hogy az ilyen ceremónia alanya ez által tényleg elnyerné a szó etimológiai értelmében vett hit-vallás [valaminek, ez esetben a hitének a megvallása], a maga vallása tényét, sajnos kizárt. Így aztán marad a kötelezés tulajdonképp erőszakos fogalma, amely egy életen át már előre megköti az adott időpontban még csecsemőkorú alany majdani lelkiismereti szabadságát és a kezét, minthogy a vallási szervezet nem sorolja és . n e m . is . e n g e d i . az Isten fogalmat a szabadon vállalható, illetve vallható fogalmak körébe.

    Persze, ha már értelmezéseken filozofálunk, bizony a vallás fogalma, sajnos nem csupán a megvallást fejezi ki, hanem annál inkább egy szigorú sőt, a legszigorúbb szabályok közé szorított intézményesített eszmerendszert is kifejez, amelyre a vallásnak nevezett tulképp merev hatalmi struktúra épül, amelyet nevezhetünk egyháznak is…

    Üdv: :-)

  • Bendegúz79

    - Már meg ne haragudjék, de a FOGAMZÁS ügyében fentebb tett kinyilatkozatatásához ismét kénytelen a vagyok az 5kg-os Magyar Nyelv Értelmező Kéziszótárához fordulni, amely ezt mondja:

    “Két ivarsejt egyesülése és ezzel új utód fejlődésnek indulása.”

    -Még egy szimbólikus változat ugyanitt:

    “Gondolat, érzés születése”

    Üdv: :-)

  • Bendegúz és NagyGyu

    Az istenhit fejlődése – bocs’ -> evolúciója:

    .

    - Előszöris az ősi: Mindenütt ottvan.

    - Aztán meg: A felhők felett.

    - Ma meg már (miután a repülés feltalálták és ott sincs):
    Hát akkor itt a Nagy Boom, az Ősrobbanás. Evidens, nem?

    - Lassan visszatérhet: A mindenűtt ott van.

    ))) :-D (((

    .

    (Ui: Amerikában most mutatták be a hét fős Mars-expedíciót.)

  • Ha már csíksomlyói búcsú, meg Trianon, meg a nemzeti összetartozás … Ők kérem szépen itten lent a videjóban, csángó magyarok, a felvétel pár évvel ezelőtt készült Moldvában. Románia északkeleti részén élnek, a Prut folyó határolja el őket a Moldovai köztársaságtól, ami régen a Szovjetunió tagja volt. A moldvai csángókhoz is bekopogott a fejlődés, ma már autókerekekre cserélték ökrös szekereik “futóművét”:

  • FIGYELO 2017 June 7 . 5;36 pm soraira;

    Minden a DNA-ben rejlik, az a “terv-rajz”-a minden-nek.
    A himnemu es a nonemu lenynek a DNA-je keveredve, az teszi lehetove az egyeniseget, ill. a magzat variaciojat.
    Az hozza, ill.orokolheti a “tehetseget”, vagy az atkos nyavajakat.
    Szomszedom most jott haza a korhazbol, rakkal operaltak. 32 eves, harom gyermeke. Apja Viet Nam ban volt, ahol nagymertekben hasznaltak az “Agent Orange”-ot, egy novenyirtot. Sokak rakossak lettek.Apja 1999-ben halt meg rakkal. Sokaig tgadtak vagy nem volt bizonyitva. Ma bizonyitott apjatol orokolte. S ma kisgyerekeit vizsgaljak a rak a DNA-ikben.

    Na de DNA meg az egysejtu lenynek is.
    De hogya fejlodhette volna az “evolucio” alapjan a sok millio- eveken at ? Letezhetet volna DNA nelkul tobb millio evekig? S az hasonloan minden biologiai szuksegletekre az minden szerves eletek eseten?

  • Bendeguz79
    2017 június 7
    1:40 du.

    Ha tudnám, megkérdezném az ősforrást, de Ő sem tudna az öntudatra ébredésénél korábbiról semmi biztosat mondani.
    Minden további Belőle és a részeként jött létre.
    A csillagászok pedig azt mondják, h az érzékelhető (látható, mérhető) mindenségrészben vannak keletkező és visszabomló részek.
    Ezek lehetnek egy valami részei is és lehet akár több (egymásba is ható) originális is.
    Kiagyalhatnék valami jól hihető frappánsat, de ez is csupán egy filozófiai termék (képzet) lenne.
    A kis robot azt mondja, kezdetben volt Gyuri aki megalkotott engem (a paradicsomi környezetben).
    A paradicsomról pedig a kiűzetéskor kiderül, h a paradicsomnak is van környezete amelyben még élnek is.

  • TOBBEK soraira akik hosszabb valaszokat adtak a vallasok theologiain, pl. a kereszteles es mas gyakoroltakon.

    Latom elveznek sokat gepelni, DE senki nem adott valaszt arra amit kerdeskent tettem fel Onoknek.

    Nem hasonlo “szertartasokon” ,jelkepezett cereminiakon mentek at mikor pl. “ut-totokke” lettek, vagy DISZ tagokka, vagy Part-tagokka, stb. stb.

    Tehat minden emebraltali szervezeteknek van hasonlokeppeni elveik, szokasaik, mutatkozasaik.
    De a kerdes ismet hogy miert maguk nemi vallasokat vettek celba tamadni ?

    Nem lehetne a vallasoknak ugyan az a joguk mint a partoknak, politikai, tarsadalmi,stb. szervezeteknek, iskolaknak, vallalatoknak,stb.stb?
    Miert a szelsoseges reszrehajlasuk ???

  • VORONYEZS par hozzaszollasaira;

    A ket ivar sejt egyesulese. Az nagyon egyszerusitve.
    Persze a teny az hogy a no pete-sejtjebe a ferfi ono-sejtjenek bele kell hatolni.
    Manapsag, az ENSz egeszsegugyi osztlay jelezte jo nehany eve , hogy ma vilagszerte a fewrfiak ondo-sejtjei kevesebbek, gyengebbek, s nem anyira kepesek azt elvegezni.
    No de kerdes volt, hogy mibol jott az a rendkivulli bonyodalmas biologiai terv ?

    Persze a egysejtuek eseten is letezik a tovabb-szaporodas.
    S hogysan lettek azok tobb sentuek? Miert hatarozak volna tobb-sejtunek lenni? Ha oly sikeresek es boldok voltak sok millio evek at ? Mi adta azoknak azt a lehetoseget?

    A repulessenek elmeletere. Voltak az adatok altal a mai modon repullo lenyek mar 120 millio evvel ezelott is.
    Sot Kinai szakertok talaltak kivallo peldajat egy repulo-emlosnek amely 146 millio evvel ezelotti.
    Persze vannak ma is a repullo (mint vitorlazo)mokusok.

    Hasonloan ha ismerne a “Tictalic rosea” esetet?
    Ami allitva hogy volt az ELSO leny amely kepes volt a vizbol kilepkedni.
    DE a mardavany teljesen nem mas mint a mai “walking cat-fish” (gyaloglo-harcsa)es a mai “mudd-fish” (sari-hal). Tehat holl a par-szaz-millo-eves-evolucioja ?

    A US latali Mars kocsi. Az alakjaban, pont mint a regi Szoviet pancelozott harckocsi, eppen az ami minket fogsgba vett 1956 November 16-an.

    Van valami is ujj az eg alatt?

  • NAGY GYULA 2017,June 8, 10;38 am soraira;

    Uram, fogalmam nem letezo, hogy mifele “paradicsom”-ra hivatkozik ! Tudna ertesitest adni azon ?

    Persze a “robot”-janak is kellett valaki altali terve es alkotasara. S igen tehetsegesnek es kepesnek kellett lennie.

    A “visszabomlo reszek” jelzesevel hivatkozik a “nuclear-decay” esemenyere. De az a tagadhatatlan bizonyitek a “szerves”, ill. “biologiai evolucio” ellen.

    Az alapveto anyag, maga az “elemek” nem fejlodnek folfele/elorre, hanem visszafele, a megsemmisules iranyaba halad minden.
    Hasonloan a vilagegyetem is. S minden letezo anayag/elem, hasonloan minden szervesek is.

    A nuclear-decay egyik szakertoje volt Georgy Antonowitcs Gamow. Aki volt Sztalin tabornaka is. Egy fizikus.
    A Voros-paradicsombol megszokott, az USA-ban a GWU talalt allast.
    Elsokben, science-fiction novellakat irogatott. Talan abbol nyerte elevet amit a “Nagy-Robbanas-”nak nevezett.
    Szilard es Kellerman baratai voltak.
    De elvet az Alper es Betha tarsaival adta ki ,a “Vilagegyetem Teremtese” cim alatt.

    Csupan a vilagegyetemes “micro-wave” sugarzast velik bizonyiteknak. De az minden iranybol eredo, tehat alig a robbanas hangjanak a maradvanya.
    S vannak u.n. “Glaxy-furtok” oly sokasagaik amin az a sugarzas, sok szakertok szerint,teljesen keptelenseg lenne athatnia.

    De az elso kerdes lenne, hogy mi lett volna okozoja ?
    Az “okozo” es annak “eredmenye” elvalsztatlan.
    Tehat ha a vilagegyetem letrejotte egy robbanas altal volt az “eredmeny”, de az edmenye minek ? Mi volt az “okozoja”?
    Emlekezne Newton almajara? Hivatkoztam rea az elobbiekben. Az a fizika alapja. Ill. minden fizikai esemnyeknek.lehetosegeknek.

  • Bendeguz79
    2017 június 8
    9:42 de.

    A közhitetett biológiai tanok is nagyon kehesek.
    A biológiai alapegységek az RNS magú számítógépre (irányítástechnikára) építettek.
    Létezik az amőba (sejtfal nélküli) benne RNS magocskákkal.
    Ugyanez sejtfalas kivitelben, többféle RNS lény (sejtszervecskék megnevezéssel) szimbiózisával.
    Efölött vannak azok amelyekben ugyanebből a sejtszervecskék készletből vannak egy DNS-sel megfejelve.
    Van gyűrűs és nyílt végekkel rendelkező DNS.
    Efölött van a zuzmók kategóriája amelyben egysejtűek szimbiota telepe van úgy, h a célszerű együttműködéshez az egyes lények a pozíciójukhoz, az ebben való funkcionalitásukhoz fizikailag is idomulnak.
    Efölött vannak a többsejtűeknek DEFINIÁLTAK.
    Többsejtűekből is találhatunk zuzmó típusúakat. Ilyenek tipikusan a rovar kaptár társadalmak.
    Az egész ordítóan, modulos felépítésű. ÉS A MŰKÖDÉSÉHEZ SZÜKSÉGES EGY A RÉSZEKET EGYBE SZERVEZŐ TUDATOSSÁG. Valójában, egy tudatosságok hierarchia úgy, h a részek részautonóm működésűek.
    Mily érdekes, ezt mintázzák a jelenlegi számítógépek amelyekben még a memóriáknak is saját processzorral rendelkező vezérlőjük van. Ezekben még adat puffer is van, h a memória blokkok szabadon végezhessék a belső működésüket. A vezérlők fölfelé jelzik, ha a pufferben már a kért adatok vannak. Már a fő processzor is egy muliprocesszoros számítógép, benne célfunkciós segédprocesszorokkal (vezérlőkkel).
    Hogy mégérdekesebb legyen a helyzet, Földanyánkon jelenleg is többféle biológiai lény van.
    Ezekben szén funkcióban kén, szilícium, nitrogén van.
    Léteznek ezekből összetett lények is. Növény és állat kategóriába is definiáltan. Ezek közül meglehetősen ismertek a zsurlófékék és a kék algák.
    Általánosak a kalciumos vázas és burkolatú lények. És szilíciumosokból is akad bőven.
    Ezek ismeretében engem már nem etetnek meg az anyagevolúciós tannal. Meg azzal, h tudatosság csak az anyag magas szintű szervezettségében létezik.

  • NAGY GYULA soraira;

    Uram, minden szerves leny testet a sejtek alkotjak, meg a leheto leg-primitivebekket is.
    Sejteket meg a protenok ,a Feherjet meg protien-okbol(fejerje molekulakbol) van alkotva.
    A feherjet az amino-acidok alkotjak mint a leg-alapvetobb epitoje.

    De honnan johet az amino acid?

    Az 50=es es 60-as evekben, az u.n. “Muller-Yury-Obo tudomanyos gyakorlati-kiserlet alapjan amikor volt velve hogy amino acid alakulhat a termeszetben azt probara tettek.
    Tudos biologusok kivallo laboratoriumokban probaltak azt az elvet bizonyitani , az u.n. “os-pocsoajaban valo lehetoseget” bizonyitani a legalapvetobb szerves ;enyeki alakulasara.

    A gyakorlatok mutatak hogy az reszzben leheto volt.
    Nehany amino-svat letrehoztak a lombikokban.
    De a proteinhoz min. 44 kulombozo amino-sav szukseges a feherjet lertehozni.

    Reszben sijeresek voltak DE minden amino-sav jobb es ball kezes volt alombikaban.
    A feherjenek CSAK a BAL-KEZES amino savak lehetok alkotoi. *
    A cukor molekulaknak meg csak JOBB kezesek lehetok.
    Mert az letezik mind a kesztyu, vagy a zokni, jobb es ball.

    De mindazok ellenere amikor az oxygenhez ,ill. a levegore engedve, azok MINT a teljesegeikben az eredeti alapnayagaikra bomlottak, minden kivetelek nelkul.

    S az “OSPOCSOJABAN” az athomsfera sokkal magasabb Oxygen tartalmu volt. Tehat az a tudomanyos felteves lehetetlen lett volna kb. 3/4-1 billi evvel ezelott.

    A “life-origin’ eszmet vitattam mar evtezedek ota.
    A fent nevezett alanyt is. Amire egy PhD bio-chemist valaszolt Pragabol, aki az amino-savak szetvalasztasan dolgozott egy ameriaki gyogyszer valalatnak.
    Aki alitotta hogy a jobb es balos amino-savat leheto szetvalsztani.
    Az valosag ma, DE hol voltak a bio-chemistek es modern laboratoriumaik az “oszpocsojaban”?
    Arra a PhD soha nem reagalt !

    Tehat HA ma a leheto leg-modernebb laboratoriumokban , a leg-magasabb kepzettsegu tudasok altal nem leheto ismteleni azt, soha nem volt leheto a termeszetben.

    HA a veletlenseg lehetoseget ohajtana emlekeztetni,a mai szamitogepes lehetosegek alapjan, maganak szukseges a Gamow ” Monkey-theorim” reszlteire emlekezni !!!

  • Bendeguz79
    2017 június 8
    11:50 de.

    A paradicsomi szín a Bibliában van.
    A zsidó verziók valamennyire mások.
    Csak különféle elképzelés (úgy is, mint modell) keretrendszereink és ezekben definícióink vannak.
    Az újmaterialista modell az alapjaiban üti az összes többit.
    Az összes többiben minden öngeneráló, önfenntartó működésű.
    Ha valamely résznek megszűnik, legyengül az önfenntartása (ami tudatos) akkor bomlásnak indul.
    És ezt tapasztaljuk szubatomi és csillagászati méretben is.
    A materialista konstrukcióba beledefiniálták a sötét anyagot és az erről mérhető hatásokat (sötét energia).
    Ez már a materializmusnak a Prometheus vallássá alakításához szolgáló előkészítés volt.
    Mert a sötét anyag is anyag, amiből bármi a részecske anyagon túli definiálható (tudatossággal rendelkező is.
    A sötét (nem részecske típusú) anyag definíciójával mondhatjuk azt is, h a részecske anyag és a nem részecske anyag között energia jelenségek mellett, oda-vissza átalakulás van.
    Nem részecske anyagból definiálható Isten, istenségek és a teljes transzcendens világ, világok is.
    Definiálható a részecske anyagi testünk és az a részecske anyagin túli amely gondolkozva animálja a részecske anyagi testet (a lélek).
    Az aura tanban ennél sokkal részletesebben megvan a felépítésünk.
    Vannak jó hibrid transzformációk is. Ilyen példul, a hullámterek modellbe definiált morfogenetikus mező.

  • Bendeguz79
    2017 június 8
    4:42 du.

    Mindketten azt bizonygatjuk, h a materialista (részecske anyagi) keretrendszerben vizsgálódva valami nincs, aminek lennie kellene a biológiai működéshez.
    Tudományos tétel, h minden létezik amit közvetlenül, vagy közvetetten (a hatásaiból) érzékelünk.
    Ehhez jön még az, h a tudatainkban csak modell keretrendszerek és ezekbe definiáltak vannak.
    Ebből adódóan, az érzékelt hatások a belső valóságainkban valójában, definíciókra vonatkoztatott hatások (úgy is, mint jelenségek).
    Emiatt tudunk nagyokat is tévedni és mások számára akár nagyon hamis látszatokat (úgy is, mint valóságokat) létrehozni.
    Ez van a hit valósága kijelentés mögött.
    Így építkeznek a szabadkőmérgesek.
    És ez van a média ipar (információs hatásokat gyártó és ezzel ható), mint álom (valóság)ipar megnevezés (definíció) mögött.
    Én több verzióban is elmondtam, h mi lehet az ami a materialista modellből hiányzik.
    Valahol, valamilyen módon létező tudatosságok, ezeknek a részecske anyagra gyakorolt célirányos hatásai.
    Hamis az a mese is amelyben Isten, mit egy jó órásmester megalkotta a(z anyagi) világot, amely ezután szépen elketyeg magában, mint ahogy Madách írta az ember tragédiájában.

  • Voronyezs
    2017 június 8
    4:13 de.
    Igaz van, ezt nem gondoltam végig.

  • Bendeguz79
    2017 június 8
    9:42 de.
    Köszi! Ismerem a DNA fogalmát, ami ugyanaz, amiről írtam!
    Akkor is érdekesnek tartom az öröklendőséget.

  • NAGY GYULA soriara;

    Koszonom hogy valaszolt a kerdesemre a “paradicsom szin”-re.

    Rges-regen ugy tudtam hogy a paradicsom szine piros volt. Ma van mar sarga es narancs-szinuk is.

    Nem tudom hogy a Bibliaban mi esetre hivatkozik.
    De a Temple Szentelyenek ajtajan a fuggony az blue-purple and scarlet. (Az ‘kek-lila es voros) de az az akkori lehetosegek alapjan mind termeszetes anyagokbol nyerve) tehat nem mint a mai iparilag nyert szineki kemiai vegyuletekbol.Tehat nem mint a mai szinek.

    Mind a mai letezo es leheto feltetelezesek, ugy mint mind technikai sikerek altali “artificial inteligence”, csupan a letezo emberi kepessegek alkotasai.
    Persze pl. a “big blue” (gep) amely megverte Kasparov sakk-mestert is, s az ontervezo robot otletei mind az emberi kepessegek, ill. agy-mukodeseik eredmenyei.

    Nem jottek azok letre a szemtdombra kidobott anyagokbol az anyagi ‘evolucioik ‘ altal.

    De vannak alatok, melyeknek az emberi agy merete meghalado (balna, elephant, dolphine,stb.) sot tultevok is meretben, mint az orka, de meg a Neanderthal agya is kb. 150cc-vel nagyobb volt. Persze kepessegeiket nem tudjuk merni, habar inteligensek es kepesek.

    De a nagy kulombseg hogy mind az allatok kepessegei korlatozott mert mind csupan az “osztoneik” lapjan mukodnek, ami a DNA-ikben mint ‘programozva, s az nekik lehetetlenseg tulhaladni. De mirt korlatozta volna oket az “evolucio”? S nem az mebert ?
    Az emberi leny az egyedulli kivetel. De mi okbol? Miert?

  • Bendeguz79
    2017 június 9
    9:21 de.

    :)
    A Színt, mint a helyszín rövidült alakját is használják.
    A színház nevében és terminológiájában egyértelműen.
    A paradicsom (alma, stb) a bozon alaptípusának formai hasonlósági alapon való megnevezése.
    A Bibliában, mint mennyországi milyenségű helyszín (amelybe belerondított Lucifer (kígyó, Sátán) ördögi incselkedéssel).
    Az örökléssel, evolúcióval pedig nem fogsz a materialista modellben és tanokban épkézláb eredményre jutni.
    Mert ebben csak a genetikai (DNS által hordozott) és a szociokultúrális rész szerepel.
    Az amit firtatsz, ebben a modellben a (statikus) DNS-re vonatkoztatott.
    A mindenség valóságában pedig ez mégcsak nem is egy aktív (dinamikus) tudatosság, hanem egy hatalmas tudati komplex, ebben hierarchiával.
    Ennek a részeként, ebbe bekötötten léteznek azok a személyiségtudatosságok akik itt beszélgetünk.
    A genomjaink csupán a nagy számítógépnek a részecske anyagi szinten (ennek definiált) létező része.
    A tudatosságok ennek a nagy számítógépnek a működésében léteznek.
    A szellemiségek, szellem világok úgy léteznek, mint ahogyan az ami a számítógépeink működésében létezik. Ezek nézeteit látjuk a monitorainkon (általunk értelmezhető kódolásban).

  • Kedves Nagy Gyula, a halandzsát nagyszerű…
    Ez például:
    “A paradicsom (alma, stb) a bozon alaptípusának formai hasonlósági alapon való megnevezése.”
    Látszik, hogy nem csak ebben a mondatban szereplő fogalmakkal, de még a szavak etimológiájával sem vagy tisztában. Viszont “igazi tudományos” szöveg… :D

  • TALALOM soraira a Katolikus liturgiakon;

    Tudna pontosan reaa-mutatni hogy mi “hazudozast” irtam soraimban ?
    Nem a katolikus “liturgiak” eseterol volt szo , sem soraimban. Hanme hogy mi erok dontottek meg a tomegek es az vallasos szervezetek lehetosegeit !

    Az peding ,igen is ,a teljes meretu istentelenseg, atheizmus, humanizmus, evolucionizmus, st.stb. szelesmeretu publikalasai allandoan a lakossag elkerulhetetlen hejzeteiben.

    Mint Geobbles mondotta; ‘a tomegek mindent elhisznek ha allandoan a hazugsagokat ismetelve nekik es a valaosagot soha nem tudhatjak’.

    A bolsevik elvtarsai is bizonyitjak azt itten !

  • Bendeguz79
    2017 június 9
    2:32 du.

    Mindig állítottam, hogy a kommunizmus nem tudta a vallási hitet kiölni az emberekből.
    De jött egy nemzetközi mozgalom a világban, aminek ez sikerült.
    Ez a materializmus tudományának a lényege.

  • Ezek üres destruktív hamis állítások.
    Méltatlanok egy fizikushoz (ha egyáltalán valóban az vagy).
    Ebbe a sorba tartozik még a végtelen jeleként is használt mőbiusz szalag is.

  • FIGYELO soraira;

    Azt probalja allitani hogy a szocializmus, communizmus, evolucionizmus, humnaizmus, stb.stb. NEM a materialaizmus alapelvein es annak kovetesen leteztek ?

  • @Nagy Gyula

    _bozon: olyan (elemi) részecske, amely a Bose-Einstein statisztikának megfelelő működést mutat. Ellentéte a fermion, amely a fermi-statisztikának megfelelően működik.

    _Paradicsom: az kert, ahová Isten Ádámot és Évát helyezte. Azt a gyümölcsöt (zöldséget?), amely Amerika felfedezése után Európába került, “paraicsom-almának” nevezték el magyarul. Ebből rövidült a “paradicsom” elnevezés. Más nyelven nem így van.

    _Alma(nem én!!!!): az a gyümölcs, amely a Paradicsom kertben álló fán termett, és amelybe Éva a kígyó bíztatására beleharapott.
    A görög mitológia szerint viszont Atlasz kertjében állt, és a száz fejű Ladon sárkány őrizte. Heraklesz egy időre levette Atlasz válláról a világmindenséget, és hálából a leányai, a Heszperiszek adtak neki az almából.
    A görög mitológia eredete szerint viszont az alma tulajdonképpen gránátalma, a halál almája, amelynek piros vére van, és ezért kapja a halálra itélt király a főpapnőtől útravalóul az eliziumi mezőkre.

    A möbiusz szalag egy matematikai fogalom

    _végtelen is egy matematikai fogalom.

    Hogy jönnek ezek össze?
    Szia! :D :D :D

  • Kedves Nagy Gyula, az hagyján, hogy van egy elméleted. Másnak is van. De miért bűvészkedsz olyan fogalmakkal, amelyeknek sem a jelentésével, sem az eredetével, sem a logikájával nem vagy tisztában, éppen csak szereted őket használni, mert tudományosan hangzanak? Az nem túl meggyőző magyarázat mindenre, hogy “a felsőbb hatalmak magyarázták bele a hasunkba”…

    Általában az értelmes elméleteket értelmes érvekkel is meg lehet magyarázni, nem szükséges hozzá a tömjénfüstöt homályosítás. Ez utóbbi a kóklerek eltéveszthetetlen ismérve.

  • Bocs, egy magyarázattal még tartozom, a tudományosság érdekében:

    _Bose-Einstein statisztika, amelyben a részecskék akárhányan azonos KVANTUMÁLLAPOTBAN lehetnek.

    _Fermi statisztika: minden KVANTUMÁLLLAPOTBAN legfeljebb kettő darab részecske lehet.

    :D :D :D

  • Almási Alma
    2017 június 10
    4:21 de.

    Számtalan elképzelés keretrendszerbem számtalanféle szempont (elképzelés) szerint elkészített definíció létezik.
    Vannak közöttük jócskán, direkt a kóbor anyácák megtévesztésére gyártottak is.
    Én megmutattam pár modell keretrendszerbe ugyanarról definiáltak azonosságát.
    A modellező tudományosság igényességével tevékenykedve, a modell keretrendszerek között is összehasonlító elemzést végezve évtizedek óta szűröm ki a demagógiát és pontosítom a tudatomban létező mindenségmodellt.
    Én nem leszek sem több, sem kevesebb attól, h munkahipotézisként kezelve utána jársz annak amiket elmondtam, vagy félresöpröd és megmaradsz a hitedben.

  • Nos, valóban fizikus vagyok (voltam). És számítástechnikus. És mint számítástechnikus, számtalan interdiszciplináris (tudományterületek között áthidaló) akadémiai kutatás lelkes sorkatonája. Nem Nobli díjas, nem világhírű, még csak országos hírű sem. Csak sorkatona.

    A fogalmak, amivel Nagy Gyula, Bendegúz és sokszor mások is könnyedén dobálóznak, nekem negyven év szakmai tevékenysége során mindennapos, gyakorlatban is használt részei az életemnek. Ezért tudom pontosan, hogy semmit sem értetek belőle, csak dobálóztok vele, hogy annál tudományosabbnak látsszatok.

    Sajnálom. Viszonylag kevesen vagyunk ilyen képesítésüek, ezért általában nem tűnik fel senkinek a gagyiság. De nektek most pechetek van velem.

    Ráadásul egyetlen dolgot tartok személyes feladatomnak: az ilyen zavaros dolgokat világossá tenni és megmagyarázni azoknak, akik nem értik. (Persze akik nem is akarják érteni, azokat békén hagyom. :D )

  • HOLLY SMOKE !

    Mive valhat az egyszeru valosag a NAFT FTULS, FIGYELO es ALMASI kozotti eszmecseren!?

    Az kezdodott a “paradicsom szin”-nel amit Byula allitott hogy a Bibliaban volt irva.

    Kerdesemre az csak “alma”-bva lett.

    Minel tobben szolnak hozza annal erdemenytelenebbe valt az alany.

    Vegre Alamasi jelezte hogy a bibliai szoveg az elso emberiseg eredetenek a helyere celzott.

    De az csupan mint a ” Ga Eden”-t ad. Semmi mast.
    A “Ga Eden” az “Eden kertet” jelent magyarul !
    A lehetoseget nekik (Adam es Eva) volt enni az “elet-fajanak a gyumolcset” , de NEM a ‘mindentudas fajanak a gyulocset. Azt venni okozta a halalukat.
    Mozes sorai tisztan es nyiltan jelezte az e,beriseg szamara hogy a “minden-tudas” eleresenek celja az a vegutek fogja okozni. Az az megelegedetlenseguk, onzo celjaik hozta veguket.
    Na ,allitana azt hogy az nem valosagos meg ma is ?
    Nem is gondolva a jovore.

    Soha semmi szin, sem “alama” nem talalhato a bibliai szovegben .
    Talan ez az eszmecsere is bizonyitja az emberi magatartas vegbe vezeto eredmenyet. Mint az Adam es Eva nevu sorok Mozes alatal 3,500 eve ?!

  • Na még egyszer, csakis a tisztánlátás kedvéért…

    A definíció nem keretrendszer és nem szempontok szerint készül, hanem egy fogalomnak a konkrét elkülönítésére más fogalmaktól. Egy fogalomnak egyetlen, egy és ugyanaz a definíciója létezik. Szerintem.
    Tehetjük a fogalmat más megvilágításba, amelyben új oldalait láthatjuk (mutathatjuk) meg, de maga a definíció UGYANAZ. Szerintem. Ha nem így van, soha nem beszélhetünk ugyanarról, mindig kavarhatunk, ködösíthetünk… ez is a kóklerség ismérve.

    “Én megmutattam pár modell keretrendszerbe ugyanarról definiáltak azonosságát.” Hogy mit?

    A modell egészen más, mint a definíció. A modell egy valóságos dolog más környezetbe vetítés hatására abban a más környezetben egy célszerűen egyszerűsített (következésképpen bizonyosan hibás és hiányos) másolat. Például az égbolt kékje a valóság, a fényképen pedig ennek a modelljét láthatod, sokszor nem is ugyanabban a színben. (Festménynél ez a különbség még szembetűnőbb.)

    Nem akarlak befolyásolni, bár szerintem egy világosabb, tudományosabb megfogalmazással sokkal TÖBB lennél. Így ez csak zavaros sejtések irritálóan hamis sejtetése. Nem véletlen, ha C.A. kicsit próbál “mederbe terelni”… :D

  • És most – jóindulatom maximális biztosítása mellett – ezekről a kérésekről veled többé nem diszkutálok, mert minek?

  • kedves Bendegúz, jobban örülnék, ha legalább a magyarul írás szabályait betartanád nagyjából… Így egy kicsit nehéz téged megérteni…

    De: A Bibliában, a görög és más mitológiákban, sőt akár Nagy Gyula titkos elméletében rengeteg dolog van, aminek VAN VALÓSÁGOS GYÖKERE. Még olyan is, amely a fizika mai állása szerint is elfogadható elmélet lehetne.

    Más kérdés, hogy semmi sincs ezekből bizonyítva, ezért a tudomány nem foglalkozik velük.

    Sokan azt hiszik, hogy a tudomány és a Biblia összeegyeztethetetlen, de ez nem így van. Mindössze két dolog van a tudomány szerint, ami elfogadhatatlan: a MINDENHATÁS, és a transzcendencia. De még ez a kettő is egy és ugyanaz. Létezhet nagyhatalmú lény, de csakis a valós világ részeként, és csak a valós világ hatásmechanizmusaival irányíthat bármit.
    Vagyis a világmindenségen kívüli (transzcendens)lény, világmindenségen kívüli hatásmechanizmussal (mindenhatás) nem befolyásolhat semmit. Még egy hangyát sem.

    De ezen kívül bármi igaz lehet. Csak be is kell bizonyítani.

  • Halkan merem leírni, az Ószövetségben írott első fejezet , egy szép emberileg leírt elképzelés a világ teremtéséről és az első emberpár megalkotásáról. Felnőtt eszű ember tudja, hogy a “paradicsom” mit jelent mikor magyar fordításban olvassa. Így az első emberpár megalkotása is, egy szimbolikus leírás MINDENKI számára.
    Az Ószövetség többi leírása pedig, a zsidó nép számára készült, egy általános emberi törvényhozás , az ember társadalmi életére.

  • Almási Alma
    2017 június 10
    11:35 de.

    Mi a különbség az egres, a piszke és a köszméte között?
    A bab, paszuly, fuszulyka között?
    Miben, hogyan ás milyen mértékben (mennyire) kacsa a gumi kacsa?
    Megkérlek arra is, h áruld el Nekem, h hogyan, milyen értelmezésben, mit jelentenek Neked Arany János Toldi művének első sorai (“Ég a nap melegtől a ….”).

  • Bendeguz79
    2017 június 10
    11:05 de.

    Ez már a képkészletből gazdálkodó, a mozaik darabkák széleit (a mozaik élvezhetőbbé, érthetőbbé tétele érdekében) egymáshoz hajlító nyelvek sajátosságaiból és ezzel a logikával való gondolkozásból, világlátásból adódik.
    A képző, leíró nyelv (nyelv változatok) minőségileg többet tudnak, jobb világlátási lehetőséget adnak.
    Alma is szép példa arra, h a Magyart is lehet a hajlító nyelvek módján is használni és erre rá is lehet záródni.
    Ahhoz amit mondtam, szíves figyelmetekbe ajánlom (a mára akadémiai életműdíjas) Pap Gábor előadásaiban találhatókat.
    Azt is amit a más nyelvek magyarul olvashatóságáról, értelmezhetőségéről mond.

  • Kedves Alamasi Lama;

    Lathato a maga “fixation”-je a magayr betuzes, mint a jo kis ovodasneninek. No de az rendben velem.

    Persze masodik mondataban oriasi ellentmondasat allitotta, amikor a Biblia adatait es az osi gorog-motologiakat vette egyenlo hasonlatba.

    A Nagy Gyula soraibol keptelen voltam kibogozni hogy mi okokbol, vagy celokbol, es hogyan jutott a “paradicsom szinetol” a Higgs-Bosom theorimre.

    De Onnek ismtelenem szukseges hogy a Biblia NEM tessz jelentest egy “Nagyhatalmu leny”-re, sem a “transandencia” lehetosegere ! Azok a nem bibliai idok elotti vallasaok, s kesobbi elkepzelesek eredmenyei.
    Sok bibliai szoveg csupan mint lirikus kifejezeseket nyujt.
    Mint mar elobbikeben irtam, Mozes, s a Biblia adatai szerint,Mozes volt az egyedulli emberi leny akivel az “Isten” szemtol szemben, egyenileg ertekezlett.
    Na azt tagadhatjak, talalgathatjak, de azt irta maga Mozes. Hogy mi ertlemben ertette maga Mozest azt, az csak Mozes tudna mondani. De az a irott bibliai szoveg.

    Mozes, tisztan jelezte soraiban hogy az isten csak RUAH.
    S mint elobbikeben is irtam, a Heber szo RUAH, jelent egy fizikailag NEM felismerheto, lathato, merheto, stb.stb. erot, hatalmat, de ami okoz lathato, merheto, felismerheto esemenyeket.
    A “ruah” szot mint “szellem”-re forditva magyarul. Persze az nem a hokusz-pokusz szellemieket, inkabb mint az elmei eredmenyekre vonatkoztathatobb.

    Mint a Biblia adja, hogy az emberi leny a “test”, “lelek” es a “szellem” osszetetelenek eredmenye,lete.

    Talan eleg jol tudjuk hogy mi a “test”.
    Mozes tisztan megirta hogy mi a “lelek” (nephesh).
    De a magyar “szellem”, ami a Heber “Ruah” forditasa.
    Na de mi lehetne az a halando ember eseten?
    A biblia azon nema!

    Sajat velemnyem, inkabb meglatasom hogy az az agy-mukodesenek eredmenye. Az agysejtek mukodese ami minimalis meretu, negative elemu, electro-chemikal kolovesek eredmenye. Az az a Neuranok mukodese.

    Igen az merheto electrodokkal a szakertok altal, de NEM lathato. Csupan az idegrendszeren keresztul tovabbitott eredmenyei okozza a test izmait mukodtetni.

    Tehat nemi ertelemben , kis mertrekben, hasonlithato a vilagegyetemes, ill. universal esemenyekhez hasonlitani.
    Ketsegtelenul, nem lathato,merheto, felfoghato ero ami okozhatta pl. a Nagy Robbanast. s mas ersemenyeket .
    A Higgs-Bosom, Quantum-mechanics, etc. csupan egy kozbejatszo esetek elemei lehetnek.

    Nem kepezelem el hogy maga mifele “bizonyitast” varhatna arra? Ha a Vilagegyetem lete, mukodese nem megfelelo.
    Az os-magyaroknak az elegendo volt.Hasonloan mind a regi “indianok”-nak. (Nem a Hinduakat ertve, persze azok elvei sem tavol attol). Az emberiseg osidoktol elismerte egy termeto ero/hatalom letet, amit az eredmenyekben, ill. a termetesekben lattak megvalosultan.

  • Bendeguz79
    2017 június 10
    1:36 du.

    Javallom, h próbálj megtalálni egy közös gyökeret (közös nevezőt) a különféle gondolat konstrukciókban (ból, között).
    Figyelembe véve azt is, h a különféle konstrukciók irányítóképesség gyártáshoz (az impériumi korszakra) demagogizáltak.
    A judaizmusban direkt utasítások (előírások) formájában úgy is, h engedelmeskedj a rangban fölötted állónak. Kiemelkedően, a szellemi vezetőknek.

  • Segítség… Kipurcantam…
    :D :D :D

  • Én megértettem mit mond Bendeguz, minden további nélkül.Kezd belejönni a magyar írásba is, vagy jobban elolvassa amit írt.
    Persze, aki ateista az nem érti meg.

  • ALMASI ALMA soraira;
    Uram, allitja hogy On fizikus volt, de soraiban inkabb mint egy bunugyi ugyved a birosag elott mukodik.
    Ugy veszi a “decinicioit” ahogyan az segiti allitasait megmenteni a vadlotatt a buntetestol.

    Pont azert nevezve “DEFINICIO-nak mert csak az a pontos meghatarozas, s semmi mas nem leheto, vagy letezo.
    Maga a szo a DEFINITE-jelentese.Tehat NEM leheto mas is.

    Irta egy mondataban a Bibliaban leveo szoveget,de ugyanakkor beszel az osi Gorog mithologiakrol is.
    Nem latja hogyan keveri az almat a naranccsal?
    S hogy valah is valaki, barki is hogyan forditotta azt mas nyelvre az teljesen jelentektelen ! CSUPAN az EREDTI szoveg ami vleheto valosagnak!
    Minden mas csupan felre beszelesek !
    S nem letezik “paradicsom”, sem “alam” nevezesei a Mozes latali alegorikus leirasnak az emberiseg kezdeten.
    De volt kezdet ! Az tagadhatatlan, barmi modon is, s volt okozoja. Letunk az eredmeny (effect) de mi volt az okozoja (cause)?

    Az On altali ismetelt szmitogepes modelek eredmenyeinek ertelemet veszi mint bizonyitott es tagadhatatlan valosag.
    De a valosag az hogy a ‘szamitogepe’ mint egy electromos-robot az elore programozott adatok alapjan adja az eredmenyt ( a szamitasokat lehetosegeit). Mindamikor semmi mas tagadhatatlan bizonyitek nem letezo.
    Tehat teszi hitet egy electronicus-robot beallitott eredmenyebe, ugy mint pl.a vallasosak a vallasuk theologiaiba.
    Az semmi keppen nem velheto mint az eletben torteno valosag. Az csupan maga vallasos hite, mint masoknak a szoknyas pap-bacsik velemnyei.
    Mint a regi mondas, a kalkulacios esetekben csupan a mathematika az egyedulli valosag. Annak nincsen ellen-bizonyitaka.
    Minden mas “tudomanyos” eszmak, mint a Karl Pepper jelezte, csupan az erdekes vitak targyai.

  • NAGY GYULA sorairaban a Judaizmusra vonatkozokra;

    Uram, maga 100%-os tevedeseire hivatkozik.
    A Torah-ban semmi olyan adat nemn letezik. Semmi engedelmeskedst nem kovetel semmi hiarchikkal szemben.
    Tisztan lathato hogy soha nem vette idejet olvasni a szoveget !

    A Torah csupan egy nemzet, az Izraelita elso kiralysag Aaprorvenye. Amely csupan erkolcsi alapokon szabta meg minden emberi leny letenek, mukodesenek biztositasait is.
    Irtam mar azt reszletes itten az elobbiekben. Mutatva hogy az hogyan biztositott egy tisztesseges trasdalamt, meg az anyagiak leg kissebb csinnyaj-binjaira vonatkozoan is.

    A tomegek eskudtek (Mozes majd Jashua jeleneben) hogy a “tiz-szavas-szerzodesuket Istennel befogjak tartani.

    Soha, semmi mas emberi kovetelmeny NEM letezett embertarsainak engedelmeskedesere.
    Meg a maga rabbijaik is ismteleve hogy ‘nem tarts tiszteletet embertarsad irant’. (Mert senki mas emberi leny nem fellebvalod !)

    Kerem , probaljon irni valosagokat, s nem csak elkepzeleseit !

  • Bendeguz79
    2017 június 11
    11:45 de.

    Aki hosszú ideig a párom volt, félzsidó.
    Ebből az apropóból is sokmindennel megismerkedtem.
    Zsinagógiába is jártam, ismerkedve az írások katekézis értelmezésével.
    Aztán dobtam egy hátast amikor elkezdtem ismerkedni a Köves Slomo féle értelmezésekkel. Ugyanazokról az írásokról.
    Magam végeztem összehasonlító elemzéseket a keresztény címkézettségű irányzatok és ezeken belül felekezetek között.
    Ezek mellett nagyban támaszkodok a saját élményeimre, tapasztalataimra.
    Mostanra jó biztonsággal (nagy alátámasztottsággal) látom, miért van úgy ahogy, amikor a mindenség felismert törvényszerűségeiből adódóan, nagyon másképpen is lehetne.

  • Bendegúz, kedvesem, miről beszél?
    Legalább azt a mondásomat írja le, amivel kapcsolatban ellenvéleménye van. Sajnos, én másképp nem értek belőle semmit, mert nem vagyok gondolatolvasó – és nem a betühibák meg az elírások miatt, hanem mert az egész fogalmazása számomra érthetetlen.

    Igen, a Biblia és a különféle mitológiák (görög, római, hindu, kínai, stb…) között erős és néha egészen meghökkentő átfedések illetve ellentmondások vannak. Részemről ezeket egymás mellett, vagy egymás ellenében szoktam elemezni (mivel nem vagyok istenhívő, és így nem kötelez engem semmi, hogy az egyiket jobban elhiggyem, mint a másikat).

  • Kedves Bendegúz, csodálatos, ahogyan a “számítógépmodellezésről” beszél – holott erről nem sokat írtam eddig, máris lehurrog. Úgy vélem, saját magával vitatkozik, saját magát erősítgeti sajátmaga ellenében… :D

  • ALMASI irta;

    “..engem nem kotelez semmi hogy igy az egyiket jobban elhigyjem ,mint a masikat…”

    Soha nem probalanam ont, vagy senki mast “kotelezni” semmire. Azt nem is igyekeznem!
    De barmi allaspontja, vagy erkolcsi magatratasai, mindeg van amit mint “intelectual honesty”-nek ismerunk.
    S mindeg van civilizalt embereknek nemi kotelezetsegunk masok irant. Meg ha On azt ellenezne is !

    Semmi masra nem hivatkoztam mint az On elobbikeben irott soraira. Elfelejtette azt ?
    Csupan mert nem ideztem mind ?!

    Masodik paragraphussa a pelda hogy mire hivatkoztam.
    Keverget mindent mindennel, ott a pelada. Maga irta.
    Bibliara hivatkozik az egyik szava, s azon mondataban tobb kulombozo idegen tarsdalmak mythologiaikra.
    Minden alanyt osszekever mindennel. Nem latja azt?

    Talan nem kepes concentralni fogalmazasain.
    Legalabb ne vodoljon masokat azert !

  • ALMASI ALMA soraira, aki irta;

    ” a szmotogepmodelezeserol” beszel… holott erol eddig nem sokat irtam…”
    De Jun 10, 8;56 am soraiban alitotta hogy ” es ” ..40 ev szakmaitevekenyseg kutatas lelkes sorkatonaja …”

    De pl. a June 4, 1;23 pm. soraiban irta;
    ” Ginomjaink csupan a nagy szamitogepnek a mukodesben leteznek.”
    “Szellemisegek, szellemi vilagok ugy leteznek mint ahogyan a min szamitogepeink mukodeseben leteznek.”
    ” Ezek nezeteit latjuk monitorainkon (altalunk elkepzelheto kodolasban”)

    Tehat maganak a szamitogepe a vilagegyetem mindenhatoja.
    Meg ha a maga biologiai, sot szellemi lete is a szamitogepenek az elkepzelt eredmenye amit csupan a monitorjan tunik fel.

    De, mindazon allitasai alapjan talan nem lehetne Onnek egyszeruen klikkelni a billentyujet mutatni hogy hanyszor hivatkozott a kedves szamitogepjenek a dontesere, mondjuk csak az elmilt 6 honapban.

  • VORONYEZS 2017.June 9 en irott soraira a “kereszteles”-ek alanyan;

    Amit On emlitett soraiban az csak azon vallasok szokasaira ervenyes meluek az ujjszulott csecsemoket keresztelik a szokaosos nyolcadik napon szuletesuk utan.
    Az volt a szokasos “mteles” esete.

    Ami, hasonloan az Izraelitak eseten is mint a Romai katolikus es nehany Protestansok eseteben is egy ‘jelzese’ annak hogy a gyermeket abban hitben fogjak nevelni.
    Persze hogy a csecsemo arrol teljesen ertelmetlen.

    Azert tortenik hogy kb. a 14-15 eveskorokban, mit az Izraelitak a “Bar” vagy ba “Bath- Mitzwoh”-ot teszik.
    Hasonloan mas Keretszenyizmus vallasok is.
    Amikor az egyen kepes es tudatos tetenek bizonyitasat adni.

    A “mennyei” elkepzelesei persze a reges-regi kifejesekebol eredo.
    A Fold-legkoren kivul a vilagegyetem hatartalansaga letezik.
    Ma mar tobb mint 4 milliard “feny-ev” tavlatan is tul latjuk azt. S az hatartalan. A vilagegyetem csak tovabb es tovabb a “vegtelensegig’. Ami emberi elemvel alig felfoghato. De az a valosag. Tehat Mozes nem hazudott !

    Elobbiekben, egy mindent-tudo hozzaszollo tarsunk irta ,hogy velemenye biztos volt mint az eg szine kek.

    Persze az eg szine valijaban szintelen. Mert a vileg-urbe nezunk amikor az egre nezunk fel.
    s a vilag-ur nemcsak hogy szintelen, de sotet. mert csupan a fenyt-visszavero anyagok lathatok. Masok nem .
    Mivel az athmospheraban levo oxygen es nitrogen szetszorjak a napfenyenek a rovid (kek) es hosszabb (voros) sugarait, azert ami szeminkel a keket latjuk.

    Fogalmunk nincsen hogy pl. a giliszta mi szint lat. Persze nincsen szeme, de soha nem tevced el !
    Vagy pl. a hatszemu pok. Ami allitolag nem lat szineket, csupan mozgasokat.
    Vagy az octopus, a legerendkivulibb latokepessegu leny, maskulomben nem lehetne kepes latni a kedvenc eledelet a tenger vizeben, a jelly-fish-t (lekvar-hal)-t

    Teaht az is mint a mondas; “kinek a pap, kinek a papne.”

  • Szerény meglátásom, kedves Alma, hogy a számítógépnek nincs lelke.
    Azt mondd, amit neki mondanak.
    Feltétlenül, sajnálni valók azok, akik abban keresik a lelket.
    Tudom, hogy a Szociálizmus is azt akarta, hogy az új generáció azt mondja, amit neki mondanak. Sajnos ez nem dolgozik.
    Az emberi lélek, ha tetszik , ha nem teljesen egyéni érzelmű, egyéni mint minden ember. Egyéni ősökkel, szellemi adottsággal és egyéniséggel.
    Azért nem sikerült a világban ez az eszem sem.

  • Bocsi, eszem helyett, eszmét akartam írni,
    de túl gyorsan küldtem át, javítás nélkül!

  • Bendeguz79
    2017 június 12
    4:50 du.
    Tudja, idős korban az ember sokkal közelebbről vizsgálja a hitet, mint fiatalon.
    Most már nem az iskolák, tanítások, könyvek hatnak annyira az emberre mint amit élete folyamán tapasztalt és látott.
    Ha látott csodálatos természeti alkotásokat, vagy gyönyörű naplementét, a tenger végtelen békéjét, hatalmas fenséges hegyeket stb., és ha látott egy újszülött csecsemőt, főleg ha terhessége után, világra hozta azt!

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.