Önéletrajz a jelenből

2017 július 1 12:07 de.14 hozzászólás

Az Országos Kéktúra négyszáz-valahányadik kilométereinek emlékére.

Mottó: „Egy csata története sokban emlékeztet egy bál történetére. … egyetlen ember sem tudja utólag pontosan felidézni, milyen sorrendben és pontosan mikor zajlottak ezek az események, pedig végül is ettől válnak oly fontossá.” (Wellington)

Nehéz a zsák, nehéz az út. Szerző ifjú barátaival kékezik. Tegnap a tervezett harmincnyolc helyett negyvenkét kilométert gyalogoltak, meleg vacsorához kellett volna még négyet. Kihagyták. A szállás szolid, az éjszaka rövid; csoki szelettel turbózott, energiaszegény, rosszkedvű a reggel. A lábakon vízhólyagok, a bakancsok kívül-belül vizesek. Agáta fájós lábával nem tud bakancsba lépni, szandálban folytatja, Kíra feszült, Arion nem szól, Timót mosolyogva sántikál, az első lépések után pedig Szerző is tudja, mit érezhetett a mesebeli kis hableány, aztán lassan minden megszelídül: az útközi bolt szendvicse erőt ad, a táj magába fogadja Őket, Kíra, Arion nevetve futnak át egy bokáig érő pocsolyán.

Mennek a bakonyi Fehérvárcsurgótól a Váli-völgyön át a vértesi Gánt felé, közben a Váli-völgy aszfaltja megtöri a lelket – madárfütty helyett autózaj, virágillat helyett benzingőz. Szerző először Kírához marad le, aztán Agótához. A csapat fokozatosan szétesik. Agóta lába katasztrofális, nőnek, szaporodnak a hólyagok, a szandálba kavicsok kerülnek, a felfakadó hólyagokra tapaszok.

Agóta leül, takarít, tapaszt, megy; aztán leül, takarít, tapaszt, megy, majd ezt ismétli újra meg újra. Így megy az utolsó tízes: takarít, tapaszt, megy.

Útközben Szerző a waterlooi csatáról beszél, arról, hogy mit lát a hadvezér és mit a csatatérre tévedt vándor: Az egyik a síkon mozgó csapatokat nézve irányít, a másik egy patakparton üldögélve hallgatja a puskaropogást. Ez itt egy csata? Kérdezi és csodálkozik.

Pedig ugyanaz a csata.

Ha már csata, akkor egy vesztett csata vesztesei közt is vannak győztesek. Vajon mit fog mesélni e „győztes”? Dicsőséges párviadalát, vagy a csúfos bukást? Vannak-e vesztes győzők, és győztes hitványak. Hol az önbecsülés? A vesztes fél „győztesei” lehetnek-e büszkék, és a győztesek gyávái mentesülne-e szégyenüktől?

Mihez mérjem magam? Mondjam, hogy „ahhoz képest” vagy József Attilával szólva „a mindenséghez”. Az „ahhoz képest” önmagam leértékelése, és mi az a „mindenség”? Hogy maradok MAGAM, hogy maradok ÉN, hol az önbecsülés. Kiszabadulhatunk-e magányunkból (szubjektivizmusunkból)… – … ki kell-e szabadulnunk vagy elegendő, ha tudunk róla? A tapasztalt valóság a mi valóságunk, soha nem láthatjuk a világot más szemével. A hangya által látott világ a hangya világa, amiről nekünk legfeljebb halvány fogalmunk lehet. Számunkra a tűz lételem, a hangya számára pusztulás. Mégis törekednünk kell megismerni a megismerhetetlent, becsülni magunk, közben megérteni, együtt érezni és nem vitatni más másságát; hátul kullogva, átélve saját fájdalmunk, tudnunk kell az élen járók fájdalmáról. – Vágott közbe Szerzőben rejlő Zseni – Kuss! – mondta Szerző – Töröld meg az orrod!

Lassan elkopik a 28-ra tervezett 32 kilométer, háromszor eltévednek, vagy mégsem. Egyszer egy időben észlelt jel segít, másodszor Timót által sárba rajzolt nyíl, majd egy hangos „PI” kiáltás sugallja a helyes irányt. A faluban öten vannak négyfelé. Már ott az autó, de a feszültség nem lazul, Szerző egy-egy gombóc fagyit visz a lányoknak (emlékszik: volt valaha macsó) Kíra visszautasítja a fagyit.
Szerző meditál: A nő olyan, mint egy hangszer, ha jól játszol rajt csodálatos, ha rosszul, akkor hamis. – Morogja maga elé, ám a benne rejlő Zseni ráförmed: – A nő nem zongora(!) nem játszhatsz rajt, és nem labda(!) nem játszhatsz vele! Ti – nő és férfi – egymással játszhattok, egyébként nem lesztek boldogok.

– Igen: JÁTSZANI kell! Egymással, és egymásért (gondolja Szerző), aztán, öregemberként, már könnyen teszi hozzá; nem csak nő és férfi, hanem mindnyájan: ők, ti, mi valamint ő, te, meg én: EGYMÁSSAL, és EGYMÁSÉRT. Egyébként nem leszünk boldogok.

Szukits Rezső

DSC_7768

14 hozzászólás

  • Szép, szép az elgondolás, de szkeptikus vagyok.

  • Hozzászóló (én) valamikor a hatvanas években rótta kéktúrát. Annyit egy alkalommal, amennyi éppen jól esett. Megázva, vagy napsütésben, éjjel vagy nappal, aludva tanyán, vagy vadetetőben vagy éppenséggel szunyókáló kisvasútban a padlón az ülések alatt… Húsvétkor keménytojáson, nyári kánikulában füstöltkolbászon rágódva. Fáztunk és éheztünk olykor, de le nem strapáltuk magunkat, lábunkat a cipő nemigen törte fel, és legfeljebb csak kissé izzadtunk meg a déli napon…

    ÉLVEZTÜK.

    Ma már nem így van?

  • Na, az igaz, plecsni nem járt érte… 😀

  • Anita Szászy

    Nagyon szép gondolatok .

  • Ez talan az elso cikk amit olvasok itten , ami politikai celu ragalmazasoktol mentes.

    De ugyanakkor, be kell vallanom, mert oszinte ohajtok lenni, hogy mind a mai, ill. szocialista kepzetsegu irok cikkei egy kicsit masabbak fogalmazasaikban, s kifejezeseikben is mint amihez en voltam szokva.

    Mr.Szukits cikke is egy kicsit ossze-vissza ugradozik, s igen gyorsan es gyakran a temakon, ill.annak hasonlati magayrazatain.

    De semmikeppen nem celzom en ezt a szerzo elleni kritizalasomnak. Csupan egyeni meglatasom kifejezese.

    De gratulalok a szerzonek , hogy a politikai gyulolkozest elmasztotta !

  • Fiatalkoromban állandóan kirándultam, sőt egyszer keresztül mentem egy hét alatt a Bükk hegységen, egyedül.
    Mindig, turista szállókban aludtam. Az utamat még Pestről szerveztem meg és foglaltam szobát. Megmásztam a “Nagy Hideg” hegyet a Börzsönyben is. Sajnos, a Bakonyba soha nem jutottam el.

  • Nem ismerem a “kék túrát”, valószínű a fákon a jelzések kékek.
    Én is jelzéseken mentem, de állítólag pl. a Dobogókő-it még Horthy fia csinálta.

  • Csak öszinte ember lehet a barátom, a férjemben is ezt szerettem a legjobban! Azaz ez vonzott hozzá, hogy felesége legyek. Ha, nekem valaki ” játszik” az nem kell, nekem senki se játssza meg magát. Én sem tettem soha.

  • Orsós Elemér

    Ez a cikk üdítő szinfolt a politikai csatározások feloldására (ha csak nem értettem félre a rejtett mondanivalóját)!
    Nagyon sajnálatos hogy, a bakancsos túrizmus ugyanarra a sorsra jutott mint a mezőgazdaságunk, szándékosan elsorvasztották! Én azért hetente felhúzom a jól bejáratott bakancsomat, mert ez a legolcsóbb módszer az időskori erőnlét fenntartására, meg a túlfűtött terrierem is lehiggad egy kissé tőle.

  • Nem tartozik ugyan a témához, de azért ” HAPPY CANADA-DAY ” északi szomszédainknak.

  • Az http;//www.pbs.com-on talalja es lathatja az egyedulli gyaloglot (persze TV szmelyzet vele)az eredeti “silk-road”, az az osi selyem-utat- jarva, ill.gyalogolva kozepazsian keresztul.

    De itten (USA) nagyon nepszeru az un. Appalachian-trail, sok sok gyalogosok altal mindeg. Mert az a Main orszagtol Georgia-ig tart.( kb 1500 Km) Kivallo elmeny, es nagyszeru gyakorlat !

  • Helyesbitesem a fenti typo-hibat.
    Az Appalachian trail 3500 km.

    Javaslom akik elvezik a termeszetet es a gyakorlatokat.

    en.Wikipedia.org/wiki/Appalachian_trail

  • Bendeguz,
    Ismerem, eljön egész Kanadáig. Sajnos, már ehhez túl idős vagyok. Fiatalabb koromban, sokat jártam Vermontban és egy kirándulás alkalmával ismertem meg egy társaságot, aki tagja volt egy helyi hegyet járó egyesületnek. Gondolkodtam azon, hogy belépjek., csak férjem nem szeretett járni, egyedül meg nem akartam.

  • FIGYELO soriara;

    Olayasik persze egyedul nem javasoltak. Van am sok vadalat is amikkel oszekottesbe jon am. Medvek, kigyok, stb.

    De ma mar az Appalachian trail kiegeszitve, Canada-Nova Scotia-New Funland-Greenland-Scotland-Europe-Moracco-Africa.

    Hasonloan mint a Silk-road.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.