Polgár(h)idegháború

2017 július 6 8:25 de.82 hozzászólás

Pár napja pörög a kommunikáció a legújabb kampányplakátok körül. Azok körül, amelyek immár a mindennapi sorosozás jegyében születtek. Ezekre a kék plakátokra a járókelők jelentős része szelektíven már régen vak. Miközben Orbán hívei révült mosollyal csettinthetnek. Néhányan meg háborognak. Alkalmasint joggal, de látványos eredmény nélkül.

Egyébként, személy szerint eléggé kíváncsi lennék Orbán hithű tapsoncainak a reakciójára egy olyan plakát láttán, amin az szerepelne: „Ne hagyjuk, hogy Orbán röhögjön a markába utoljára!” Holott egy ilyen plakát, pontosabban annak sejtetése, hogy Orbán röhög a markába, valószínűleg jobban leírná a kialakult helyzetet. S nem csak azért, mert a plakátok készítése elég jó üzlet lehet annak, aki hajlandó megcsinálni, és kihelyezni egy-egy ilyen szellemi végterméket. Azért azonban mindenképpen jól mulathat az ország adófizetőinek a kárára, hogy a kialakult kommunikációs offenzíva jól mutatja: a Fidesz stratégiája visszaigazolódni látszik. Az a stratégia, hogy nagy ívben tojnak a társadalom egészére. Kiszúrják a seggfejek szemét néhány üveggyönggyel, egymásnak ugrasztják az embereket, és eközben a saját híveiket átvitték az árkon. Meg a bokron is. De az utóbbit már nem veszik észre. Valójában az a néhány millió szavazó biztos szavazat hajtja a motort. Valamint az, hogy ezeket a szavazatokat be is biztosítsák maguknak. Ebből a szempontból a Soros-plakátok valójában legfeljebb egy mérföldkövet képeznek az út mentén. Esetleg az emberi moralitás egy sírhantját. De alig valószínű, hogy ez utóbbi érdekelné a Fidesz kommunikációs gépezetének szorgos szénlapátolóit. Hagyjuk is őket lapátolni a szenet.

Inkább folyamatában pislantsunk rá a fősodornak tűnő kommunikációs áramlatra. Visszatekintve arra a korszakra, amikor a Fidesz második kormánya felállt. Akkortájt láthatóan megindult, majd 2012-re kifejezetté vált egy nagyon jelentős kommunikációs stratégia. Az, hogy Orbán először csak kicsit, majd egyre inkább kezdett nagyon drasztikus kiszólásokkal élni. Ellenséget keresve, szalonzsidózva, vagy „csak úgy”. Először gondosan vigyázva arra, hogy mindig legyen egy féligazság abban, amit mond, és mindig legyen egy biztos visszavonulást ígérő félmondat a beszédeiben. Ezzel elérve azt, hogy a rá, pontosabban a Fideszre szavazók könnyebben meggyőzzék magukat: jól szavaztak, amikor rá szavaztak. Ezt követően már mondhatott egyre vadabbakat, mert a többség, immár puszta „önvédelemből” is meggyőzte magát, hogy a vezérnek biztos igaza van. Mert ellenkező esetben legalább saját magának be kellett volna vallania, hogy hülye volt, amikor a Fideszre szavazott. Néhányan megtették, és le is morzsolódtak. De nem lévén egy érdemi jobboldali alternatíva, ők inkább otthon maradnak a szavazásokkor. Velük tehát valójában úgy veszít szavazót a kormánypárt, hogy az ellenzék sem nyer szavazatot.

Az önigazolást választó rétegek aztán eljutottak ahhoz a ponthoz, hogy Orbán legvadabb baromságait is hajlandóak voltak, a még elviselhető szintre redukálva, megmagyarázni maguknak. Eközben folyamatosan elszakadtak a realitásoktól éppen úgy, mint a társadalom valós többségétől. Egyre inkább egy zárt kasztot alkotva. Az orbánhívők zárt kasztját. Akik egy idő után már csak azért is egyre hangosabban tapsolnak Orbánnak, mert nincs valós választási lehetőségük. Elvi van, de racionális nincs. Olyan nincs, ami arcvesztés nélkül tehetné lehetővé a visszakozást. S ettől a ponttól önerősítővé, és egymás előtt is Orbán messiás voltát bizonygatóvá válik a folyamat. Annyira, hogy Orbánnak mára már ellenpontoznia sem kell a kiszólásait. Valójában végig sem kell gondolnia. Egyházának hívei már nem igényelnek racionalitást. Ha pedig véletlenül találkoznak a valósággal, akkor átmennek az út túloldalára.

Sajátos módon a társadalom is érthetően marad közömbös. A többség, jórészt egyfajta napi túlélési stratégiaként szelektíven vakká és süketté vált. Legfeljebb fáradtan legyint a legújabb húzások, az aznapra rendelt nagy lopások, plakátok és hasonlók láttán. Ebből a szempontból a sok kicsi, egyenként igencsak fékezett habzású, és hatásfokú tüntetéske csak fokozta ezt a hatást. Jól láthatóan elérve azt, hogy a legnyilvánvalóbb szemétségek, a nyílt hazaárulás határait súroló jelenségek, megnyilvánulások is csak egy fásult legyintést érnek sokaknak. Értelmét adva annak, hogy Orbán csapata miért élt a sok kicsi provokáció eszközével. A híveiket egyre jobban zárt egyletté kovácsolta. Miközben az ellenzőket kifárasztotta.

A kampányhoz közelebb kerülve jól láthatóan igyekszik még jobban leszakítani a híveket a társadalomról. Elérve azt, hogy meg legyen az a minimális szavazatszám, amivel meg lesz a parlamenti többség. Őket ellenzéki oldalról gyakorlatilag lehetetlenné vált megszólítani. Ülnek a kormánypropaganda biztosította fekete lyukban, és még tapsikálnak is hozzá. Az egyre fásultabbá tett többséget is elég nehéz kimozdítani az apátiából. Ha pedig, valami különleges csoda folytán, mégis sikerülne ezt megtennie az ellenzéknek, és Orbánt sikerülne leváltani? Akkor valószínűleg ott lesz a hívek suttyóosztályú rétege, akik majd megint hidakat zárnak le, köztereket hugyoznak össze, ha a vezér majd azt kéri tőlük, hogy mozduljanak.

Az ország valószínűleg a sok éve folyó hideg polgárháború új fordulójába vágott bele az új kampánnyal. A Soros-plakátok ebből a szempontból nem többek a híveket kondicionáló segédeszközöknél. De legalább rohadt drágák is valószínűleg. Szinte biztosan többe kerülve, egy iskolás ebédjénél. Mely utóbbira Orbán valószínűleg éppen úgy tesz rá, mint a híveire. Mármint nem a szólamok, hanem a valóság szintjén.

orangezomie

82 hozzászólás

  • A kormányplakátok fontos részei az általános agymosásnak. Van rá igény.

  • Azért a mostani ellenzék sokat dolgozott azon, hogy Orbán hatalomra kerüljön.

    Nem a Puch Lászlóra gondolok, hanem arra, hogy nem voltak igazi demokraták, és akadályozták a nemzeti minimum kialakítását a ballib pártok.

  • Simay cikkeit NEM olvasom tobbe, ezt sem, csak a hozzaszollasokat.

    Hazai Lampa soraival teljesen megeggyezek !

  • Nehéz nem észrevenni, h fortyog a nagy üst és a régi rend feloldódása mellett, valami új van születőben.
    Azt látják még kevesen, h mindez jól megtervezetten és precízen végig vezényelten.

  • Mikor utoljára autóztam be Ferihegyről, elszörnyedve láttam ezeket a plakátokat. Kicsi öröm volt az ürömben, hogy kevés külföldi tud magyarul, nem értik, milyen maszlaggal eteti a Fidesz a szavazóit.

  • Ugyan-ugyan Bendegúz,

    itt nálunk ma nagy az igény egy kis zsidózásra, és a Horthy kultuszra. Pedig ma Magyarországon mindössze csak 10-12 ezer zsidó élhet. (ezért kell őket védeni, mert kihalófélben vannak)

    Ezzel szemben az „érzet” feltupírozza a számukat. Példa rá egy publikált 2012-es TÁRKI (közvéleménykutatói) felmérés, ami szerint a számuk egymillió körüli.

    Úgyhogy nem a ballib pártokon múlt a mai helyzet kialakulása. IGÉNY VOLT RÁ! A magyar szereti a fasiszta eszméket, de nem idegen előtte a kommunista sem. A dobókocka mára fasizálódottat hozott. És igény lesz rá jövőre, ismét nyerni fog a Fidesz. (a Jobbik mára liberális zsidóbarát lett)

  • Kalocsai Miklós

    Bendeguz79
    2017 július 6
    10:05 de.

    Ezt jó ötletnek tartom, kiterjeszthetnéd a többire is.

  • Sajnos Magyarországon külön szakma az agent-provokáció! Biztosan jól fizet.
    Jut eszembe egy szakállas vicc: (A Washington Post-on szocializálódott) Kohn bácsi hosszú távollét után a Tengerentúlról megérkezik Ferihegyre. Legelső félénk kérdése az őt váró unokaöccséhez: „Mondd, Gábor, Magyarországon tényleg van antiszemitizmus?” Sóhaj és válasz: „Sajnos nincs George bácsi, pedig tényleg nagyon volna rá igény…!”

  • Orsós Elemér

    ISTVAN Nagy
    2017 július 6
    2:12 du.
    Ezt a viccet Föld S.-nek is elsüthetné!

  • Drizari
    2017 július 6
    12:02 du.

    „itt nálunk ma nagy az igény … a Horthy kultuszra.”

    És te mondod meg, hogy a magyarok mit ünnepelhetnek? Láttunk már ilyet, mikor 40 évig ünnepelték a magyarok április 4-ét meg augusztus 20-át, a Népköztársaság alkotmányának napját.

    Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Horthyt ünnepelni akarom. Mások nevében persze nem beszélhetek. Én továbbra is tartom magam a véleményemhez, hogy Horthyt nem lehet csupán a holokauszttal jellemezni. Hitlert lehet, mert nála a „zsidókérdés végső megoldása” a politikusi pályafutása középpontjában állt.
    Az meg a komcsi propaganda szajkózása, hogy Horthyt már vagy tizedszerre fasisztázod le. Nem volt fasiszta, hanem konzervatív tekintélyelvű rendszert vezetett. Ha egyszer szóba állnál „a magyarokkal”, akkor kiderülne, hogy talán éppen a konzervatív elveket hiányolják, mert annyit csalódtak a balliberális pártokban.

  • Prof.Dr. Tóth Mihály

    Mi lenne, ha az óriás plakátokra törvényileg kötelező lenne kiírni azt is, hogy a plakát és annak a kihelyezése mennyibe került és vajon ki, miből fizette ezt a költséget?

  • Kiss Kálmán

    Valahol, valamikor volt egy kristály-éjszaka …

    Gondolkodjatok el, mi vezetett el oda! Aztán lehet azon is elmélázni, ez az éjszaka hová vezetett.

    ” … gyenge, beteges jellemű emberek még a tudomány világába is becsempészhetik torz politikai szenvedélyeiket. … Mert egy dolgot nagyon jól megjegyeztem a polgárháború tapasztalataiból: egy politikai mozgalmat soha nem az oly hangosan hirdetett célkitűzései alapján kell megítélni – törekedjék bármilyen őszintén is e célok megvalósítására – , hanem csakis a cél szolgálatába állított eszközei szerint.” – (Werner Heisenberg: A rész és az egész – Beszélgetések az atomfizikáról – Történelmi és politikai leckék, 66. oldal: – Gondolat Budapest . 1975)

    Nem ide tartozik, de kénytelen vagyok szóvá tenni: Tessék már megnézni, abban az átkos rohadt rendszerben miféle irodalmat adott a kezünkbe regnálása alatt Aczél György!

    hazai lámpa!

    Írod: „Azért a mostani ellenzék sokat dolgozott azon, hogy Orbán hatalomra kerüljön.”
    No, akkor folytassuk egy kicsit – mondjuk – visszafelé!
    Kádár milyen sokat dolgozott azon, hogy Antall hatalomra kerüljön. Rákosi milyen sokat dolgozott azon, hogy Kádár hatalomra kerüljön. Szálasi milyen sokat dolgozott azon, hogy Rákosi hatalomra kerüljön. Horthy milyen sokat dolgozott azon, hogy Szálasi hatalomra kerüljön. Kun Béla milyen sokat dolgozott azon, hogy Horthy hatalomra kerüljön. Tisza, hogy Kun … akárki, hogy Tisza …
    Meddig menjünk vissza? De tényleg …! Mi értelme van ennek? És ez nem jut eszébe egyetlen valamirevaló „ellenzéki” potentátnak sem! Se Molnár Gyulának, se Szél Bernadettnek, se Bokros Lajosnak, se Gyurcsány Ferencnek; egyiknek sem!!!

    No, itt az eredménye „oktatáspolitikánknak” (amiről egy másik cikknél írtam). Ezek az emberek – és követőik, az ország lakosságának meghatározó része – nem veszik észre, hogy már nem tudják a történelmet. Csak néznek ránk, hetvenesekre, mint akik egy másik világból estünk ide. Nem tudják, nem ismerik, így aztán képtelenek használni, képtelenek okulni. Móra Ferenc, József Attila, Ady Endre, Illyés Gyula (a felsorolás korántsem teljes!!!) idegenek számukra. Tamás Gáspár Miklós meg egyedül kevés ahhoz, hogy elmagyarázza nekik, mi is itt a baj. (Éljenek a tesztlapok! Éljen a vak tyúk! Az is talál szemet. „Oszt jó napot!”)

    A kultúra pedig – szerintem – mindenhová tartozik. Ez a rendszer pedig elővette a revolverét, ahogy meghallotta a kultúra (CEU is?) szót. Csak az a kérdés, feltartott kézzel esünk-e térdre, vagy …

  • Kiss Kálmán
    2017 július 6
    5:52 du.

    „folytassuk egy kicsit – mondjuk – visszafelé!”

    Hagyjuk már a halottakat a halottakra, ha szabad kérnem!

    A mostani ellenzéknek semmi joga visszamutogatni 100 éve meghalt emberekre, hogy ők bezzeg milyen rosszak voltak! Gyurcsány Ferencnek meg a többinek elismerem, hogy nem könnyű a helyzete. De aki nem tudja Kövér Lászlót vagy Németh Szilárdot lenyomni a politikában, annak a politikai képességével valami baj lehet.
    Inkább arról van szó, hogy túl sok a sunyiság, az önzés az ellenzéki pártok környékén.

    Az oktatás problémái nyilván kicsiben leképezik az országot. Ahol erős demokrácia van, ott a tanárok is megértőbbek, türelmesebbek a gyerekkel. Na, ez az, ami még Magyarországon nem volt!

  • Miklos Bánfi

    Nagyon jó cikk Endre, amit megszoktunk. Kicsit veretes és nagyon magas színvonalú a magyar nyelv használatod, ezért aztán páran lemaradnak…
    De hiszen most kivételesen megmondta a fidesz, hogy erre 5 700 000 000 Ft-ot fordított. Annyit mindenképp megér, nem? Egy biztos, hogy ilyenben nem túloz:)

  • Tegnap feltunt a TV-ben is a Soros plakat. Kiszelesitettek a frontot?

  • Hazai Lámpa (Drizarinak)
    „Horthyt már vagy tizedszerre fasisztázod le. Nem volt fasiszta”

    Egyetértek, Horthy nem volt fasiszta, hiszen a fasizmus egy szerintem elvetendő, de modern politikai rendszer volt, míg Horthy minden, csak nem modern.

  • Ha elfogadnám a Vezér és kormányának álláspontjánt, (miszerint a plakátkampány, a legkevésbé sem antiszemita, hanem kizárólag Soros személyével kapcsolatos, mert Soros tett egyetsmást a menedékkérők érdekében, sőt a Vezér és kormánya szerint ő és „maffiahálózata” szervezi és finanszírozza az egész „népvándorlást” – bár én nem tekintem a Vezért és kormányát olyan agyalágyultnak, hogy ezt a marhaságot, saját hazugság-áradatukat elhigyjék), akkor fölmerülne egy kérdés:

    Ferenc pápa, természetesen a maga sajátos eszközeivel legálább annyit tett és tesz a menedékkérők érdekében, mint Soros. Ha a kormány plakátkampányának tényleg nincs az antiszemitizmusra rájátszó célzata, hanem kampány kizárólag Soros tevékenysége ellen irányul, akkor a plakáton miért csak Soros arcképe szerepel, Ferenc pápáé miért nem? Pedig milyen jelentős, a Kormány melletti hazafias nevelő hatása lehetett volna (vagy netán mégsem?), ha a kormány a plakátra felteszi Ferenc pápa, Soros és Orbán arcképét mondjuk azzal a kérdéssel: „Melyik nevessen a végén?”

    Igazán válaszolhatna a kérdésemre pl. Figyelő, Orsós Elemér, Nagy István!

  • Hazai Lámpa:
    „Nem volt fasiszta, hanem konzervatív tekintélyelvű rendszert vezetett”

    Az Ön véleményének alátámasztásaként:
    http://magyarnarancs.hu/publicisztika/tamas-gaspar-miklos-emlekmu-kolozsvart-90530/?orderdir=novekvo

  • Kiss Kálmán
    2017 július 6
    5:52 du.

    Mindig azé a hatalom akié a hétköznapok megtervezésének és irányításának képessége.
    A forradalom nem teremt ehhez szükséges szervezettséget.
    A mi kultúrgyökerünk mélyebb, mint a grál lovag királyok.

  • Miklos Bánfi

    Belzebúb, pont ezt a cikket akartam linkelni én is:)

  • Miklos Bánfi

    Belzebúb, most Te adod a naívat. Ferenc pápa ezeknek már nem akadály. A feltétel nélküli hódolat csak Orbánt illeti…

    Amúgyis, ki a franc gondolna erről a plakátról antiszemitizmusra?

    A képlet mind ugyanaz. Csak olyanokból készítenek ellenségképet, akiket az emberek nem ismernek – viszont a rágalmaikat büntetlenül áraszthatják róluk és nem védekeznek. Hosszú a sor, mint Katinka:)

  • Belzebub
    2017 július 7
    7:06 de.

    A javaslata jó, én is kitenném a pápa képét.
    Válasz a kérdésére: Orbán fog a végén nevetni!

  • Nos „remélhetőleg” se polgár,se hidegháború nem lesz….annak ellenére,hogy a Jobbik plakát botránya nem kevés embert zavar…
    nem beszélve a több szintén ellenzékben lévő pártok jogos felháborodásáról…….!!!
    Vannak plakátok amelyekkel a többség szimpatizál,értelme,mondanivalója van és vannak amelyek hamisak,hiteltelenek és zavaróak…..

  • Miklos Bánfi
    2017 július 6
    10:41 du.

    Megmondta biza. Most a vízenyős VB alatt igazán meg kell mutatni, hogy így hülyitik a magyart.

  • Belzebub
    2017 július 7
    6:40 de.

    A fasizmus a maga korporatív, a római birodalmat majmoló ötleteivel modern lett volna? Aligha.

    Horthy egyébként fasiszta volt. Némi náci beütéssel.
    De maradhatunk a rasszista csirkefogónál is. Ezen kár lenne összeveszni 🙂

  • Bendeguz79
    2017 július 6
    10:05 de.

    Úgy látszik a szelektív vakságot választod a gondolkodás helyett. Gratulálok.

  • Miklós Banfi:
    „Belzebúb, most Te adod a naívat”

    Hát persze, de miért ne adnám?
    „Egy jó játékot ismerek:
    Tegyünk szert álszakállra.
    S tartsunk eléje legyezőt,
    Hogy senki meg ne lássa!”

    Miklós Bánfi:
    „Ferenc pápa ezeknek már nem akadály. A feltétel nélküli hódolat csak Orbánt illeti…”

    Ez magától értetődik, a szakrális hierarchia lépcsőfokait tiszteletben kell tartani. Pár éve beleütköztem Orbán híveinek egy felvonulásába. Elég nagy táblákat vittek, a táblákon Orbán szines arcképe, alatta a felirat: „Az élő Isten”

    Miklós Bánfi:
    „A képlet mind ugyanaz. Csak olyanokból készítenek ellenségképet, akiket az emberek nem ismernek.”

    Ebben viszont tévedsz. Most nincs kedvem a technológiát részletezni, és úgy látszik, te nem olvastad azt a propaganda „tankönyvet”, amiből Orbán tanult. A tankönyv gondosan részletezte, hogyan kell sikeresen ellenségképet kreálni a tömeg számára. Mein Kampf volt a „tankönyv” címe.

  • A fasizmus eredetileg nem tartalmazott negatív elemeket.
    Még nacionalista sem volt.
    Egészen egyszerűen, az első világháborús veteránok (és a családjaik) önsegítő szervezetének alakították meg.
    Kényszer szülte, mert az „állam” a háború után méltatlanul, a sorsukra hagyta még a hadirokkantakat is.
    Az már csak másodlagos, h Mussolíniék hogyan pártosították, és hogyan forgatták ki az eredeti szellemiségéből.
    Az is történelmi tény, h az olaszokat közel sem vitték a Hitleri nácizmusba.
    Érdekes az is, h a Hitleri nácizmust milyen alapról indulva és hogyan formálták a vér vallása alapú, a világ irányítására való predesztináltságot mondó ideológiává.
    Az alapot itt a Trianoni diktátum adta. Ennek a hosszútávon kemény nyomort okozó elemei.
    A nemzeti szocializmust az igazságtalanul megnyomorított nemzet élni akarására alapozták.
    Ehhez kezdték el adagolni a felsőbbrendűséget állító ideológiát. Ezt sokan bekajálták, mert szívmelengető ilyenben hinni.
    Ezután jött a már nagy népszerűségre jutott párton belül a vezetőségi PUCCS. A hosszú kések éjszakája címkézettséggel is megörökített eseményben nemes egyszerűséggel, lemészárolták a párt régi gerincét adókat.
    Mire a nép észbe kapott, addigra már (a halálfejes) SS kezében volt a közigazgatási erőszak szervezetet is irányítóan, a hatalom.
    Innentől fogva a józan észnek, a józan ésszel gondolkozóknak már esélyük sem volt.
    Ha belenézük a múltba akkor azt látjuk, h egy már korábban is és ezután is jópárszor alkalmazott receptnek az akkori német körülményekhez adaptált változatát használták.
    Amit megcsináltak, nagyon jól hasonlítható a francia forradalomhoz is amelyben a régi (reformer szándékú) vezérkart látványosan leárulózták és kivégezték.
    Legendássá vált Danton Robespierre által való kivégzése és a forradalom felfalja a gyermekeit mondás.
    Érdekes meglátásokhoz vezet látszólag különböző események összehasonlító elemzése is.
    Mára (Soros kapcsán is) bekúsztatták a konteo területről az előre megtervezetten (geopolitikusok) GYÁRTOTTSÁGOT a központi média felületekre is.

  • Komolyan kezdem sajnálni Soros Györgyöt, mint embert, mint egy 87 éves idős embert! Filantrópia ide, filantrópia oda,- megérdemelné már a békés öregkori nyugalmat.
    Olvasom, hogy most például édesanyja halálával kapcsolatban röppentenek fel gusztustalan hireszteléseket, sőt édesanyja származásával kapcsolatban is ! Pontosítva: Elisabeth Schwartz asszony sváb kislányként látta volna meg a napvilágot mint Szücs(Szucz) Erzsébet. Ha ez beigazolódna, akkor mindent előről kellene kezdeni a magyar antiszemitizmussal kapcsolatban…

  • Miklos Bánfi

    Igazad van Belzebúb, mint szinte mindig. Azért tudom én, mégha nem is részleteztem ennek a teljességét. Bár a Mein Kampfot valóban nem olvastam:(
    Másoknak: Rogán és Kövér a héten bizony hadat üzent. Ezek már előre igazolják, hogy élesre tölthessék a fegyvert. Erről szól már csak a kommunikációjuk. Nyílt militarista provokáció.

  • Istvan Nagy, en nem sajnalom Sorost. Aki a demokratikusan megvalasztott kormany megdontesen dolgozik Magyarorszagon. Szarmazasa szerinetm masodlagos.

  • …..a békés öregkori nyugalmat./Soros/
    Akkor miért nem megy nyugdíjba? nincs ámerikában ilyen?Jőjjőn Magyarországra-itt van.Éljen kisnyugdíjasként.
    Nem kellene a nagy politikával foglalkoznia-lenne elég problémája.

  • http://nepszava.hu/cikk/1134180-szegyen—taposhato-soros-plakatok-a-villamoson-foto

    A linkelt cikk címe: Szégyen – taposható Soros plakát a villamoson
    Ha nekem még egyszer valaki azt mondja ezek után, hogy ez a ganaj banda bármilyen figyelmet érdemel, azt nagyon fogom sajnálni. Ez nem „tájékoztatás”, sőt nem is agitáció vagy propaganda. Hányingerkeltő, sunyi, aljas uszítás. A büntetőtörvénykönyvben megvan ennek büntetési tétele. E már nem magyarázható semmiféle „nemzeti szuverenitással” – ez úgy fetreng a gyűlöletében, mint a saját hányásában hentergő részeg.

  • Miklos Bánfi

    tóth péter: nagyon irritáló vagy, de azért hadd kérdezzem meg, hogy Te örülnél, ha neked megmondanák, hogy mit csinálj? Aztán mit tudsz Te, hogy ez a 87 éves ember mit csinál valójában? Attól tartok, hogy Te is beveszed ezt az undorító rágalom propagandát, aminek egy szava se igaz.

  • Miklos Bánfi

    Már régóta érlelődik hogy leírjam, hogy sokan a vélemény szabadságra hivatkoznak hogy szentesítsék agyament baromságaikat. Valóban mindenkinek joga van véleményére, de aztán itt megáll. Attól az a vélemény még lehet a skálán minden. Pont az liberalizmus ellenesek szokták legjobban verni a mellüket a vélemény szabadság mellett. Mondhatnám sajnos, de ma már az internet világában nincs gátja, hogy legkülönbözőbb vélemények – gonoszak, buták, tényeket nélkülözők stb. szinte betömítsék a kommunikációs csatornákat, ami az értékek devalválásához vezet. Az a hamis látszat, hogy pl. egy kimagasló szellemi képességű ember írása vagy véleménye ugyanazon a szinten lenne, mint akármelyik ostoba kommentelőjé. Ellentmondva liberális magamnak, visszasírom azokat az időket, amikor ez a szenny nem árasztott el minket.

  • Figyelő
    2017 július 8
    11:55 de.

    A szentnek kikiáltott István és a stábja által elkövetett imperializálásunk óta nincs demokratikusan megválasztott és a nép által bármire is felhatalmazott vezetőségünk.
    Soros pedig a kezdetektől fogva a fölsőbb utasítások kiszolgálója.
    A nagy népszínházi előadásban mindkét oldal futtatója.

  • talalom, teljesen egyetértünk. Úgy látom, „minden szinten szinte mindenben”… 😀

  • Figyelő
    Fogalmad nincs mit beszélsz ! De ha van : csak egyetlen egy azaz 1 tényt mondjál, ami az államhatalom megdöntésére irányul !
    Kérem szépen a kommentelőket : hallgassák meg a másik felet is !
    Szervusztok, jó napot !

  • Miklos Bánfi
    2017 július 8
    6:59 de.

    Pedig érdemes elolvasni. Pontosan felmérhető belőle, hogy a netto demagóg hülyeség milyen szintje az, amit a tömegben leszállított IQ más zsenialitásnak képes kezelni.,

  • Kedves Bánfi Miklós! Sajnos vagy nem, tény. Erre mondta Marx (a többi között),hogy a termelőerők fejlődése szétfeszíti a nemzeti társadalom kereteit. (Ugye nem gondolod hogy a „termelőerő” kizárólag egy esztergapad,vagy a fizikai munka lehet?)
    200 évvel ezelőtt a legtöbb ember a saját faluja határait sem hagyta el egész életében, de íráshoz, olvasáshoz is kevesen jutottak. A nyomtatás, majd a közlekedés (A mobilitás) teljesen átalakította a társadalmat. Egy európai jobbágy, zsellér, cseléd el nem tudta képzelni, hogy lehetne meg ura „kegye” nélkül.
    Az informatika, a média teljesen átalakítja az egész emberi társadalmat: az afrikai faluban még 50 évvel ezelőtt sem volt fogalma a legtöbb embernek,hogy vannak helyek a világban, ahol falból jön a víz.
    Az informatika a megszólalás lehetőségét adta meg: a gyerekeinket már nem arra kellene megtanítanunk, hogy hogyan kezelje a file-it. (Amúgy is jobban tudják, mint mi.) Hanem arra, hogyan értékeljék, tartsák számon az itt megjelenő számtalan gondolatot.(Gondolat az is, amivel nem értünk egyet, vagy egyenesen elítéljük.)
    Elismerem, ez macerásabb, mint betiltani. De juszt is hiszek abban, hogy az ember értelmes, gondolkodásra képes lény, és ezért volt képes Földön a „legnagyobb vadásszá” válni.
    Most már”csak” azt kellene megértenünk valahogy, hogyha a patak forrásánál én belemosom a lábam a vízbe, a saját ivóvizemet is tönkreteszem, nemcsak a többiekét.
    Kéretik a „tiszta vizet” átvitt értelemben érteni.
    Alma! Én is mindig várom a hsz-eidet,köszi.

  • mavtelep
    2017 július 9
    7:26 de.
    Csak a kormany ellenes propagandara kell gondolni,amit terjeszt.

  • Miklos Bánfi

    Andy, ha a Mein Kampf elolvasára célzol, efelől nincs kétségem. Bár a mai aktuális agymosottság azt hiszem már így is mindent bizonyít:)

  • Figyelő
    Feladtam…(((

  • Jó hír :
    Az Együtt polgári engedetlenségi mozgalmat indított, igyekeznek az összes Soros plakátot eltávolítani.
    A tolvaj Rogán persze perelhet…)))

  • Miklos Bánfi
    2017 július 9
    11:07 de.

    Igen, arra gondoltam.

    Egyébként meggyőződésem, hogy a legtöbben, akik ma a nácizmus nyomdokába lépnek, még fényképen sem látták. Bár lehet, hogy ma éppen olyan fogékony idiótákkal van higítva a társadalom. Aztán a tömegnyomás majd megteszi a magáét. Ahogy akkor sem volt minden német született tömeggyilkos.

  • Figyelő
    2017 július 9
    10:25 de.

    Nem mindegy, h ugyanabban a konstrukcióban épp ki melyik szerepet játssza?
    Nem csupán a családi és gazdasági összefonódás mutatja, h egy csapat.

  • Figyelő! Mióta bún bármilyen kormány elleni propaganda????

  • Miklos Bánfi

    Köszönöm talalom a szívemből beszélsz. Az almát én is szeretem, kár hogy kicsit visszavonult.

  • talalom
    2017 július 9
    10:07 de.

    Marxnak ugyan sok mindenben nem volt igaza, míg másban igen.
    Az pedig egy harmadik halmaz, amit anno tanítottak róla. (Hegel talpra állítása, meg hasonló marhaságok).

    Azt, hogy a gondolat közvetlen termelőerővé válik azt nem MArx mondta (tudomásom szerint), hanem egy szovjet bácsi.

    Azt meg, hogy az emberi közösségek fejlődése kedvez a birodalmasodásnak, de nem kedvez a birodalmak fennmaradásának egy ex-szovjet bácsi fejtegette.

    Meg az ezt a cikket is jegyző cudar alak 🙂
    http://endresy.blogspot.hu/2013/07/birodalmasodasi-uton.html

    Az Európai birodalmat is ki fogja kényszeríteni a történelem. Orbánnal vagy anélkül. A magyarokkal vagy a magyarok skanzenbe szorulásával.
    S a magam részéről már porladni fogok, de ki fog alakulni a globális birodalom is.
    Mert nincs az emberiségnek más választása, ha fenn akar maradni.
    Ha nem, akkor persze nem. Akkor lehet atomizált bunkerfalvakban élni, és lassan eltűnni a Föld színéről.

  • Andy Mage
    2017 július 9
    8:49 du.
    Remelem, nem elem meg amirol irt. A globalizmus nem az en kenyerem. Arrol nem is beszelve, hogy a nemet, angol es francia nep nem turne azt meg soha! T.i. van genetika is a vilagon ami orokolheto. Az emlitett nepek annyira nacionalistak, hogy nem fogjak elturni, hogy valaki vagy valami uralkodjon rajtuk.
    AZ EU ezen dolgozik, hogy ne legyenek nemzetek, hat azt erosen ketlem. Miert? Mert mindegyik mas ember tipus.

  • A fenti beirasommal ertem el Marx tanitasahoz. Miert bukott meg a marxizmus? Eppen azert mert nincs ~egyenlo ember~, minden ember egy individum, sajat osei miatt, akiktol orokolte adottsagait.

  • Kösz Andy. Nem erősségem a társadalomfilozófia: elfogadok dolgokat,de arra már nem veszem a fáradságot, hogy pontosan megjegyezzem,ki, hol, mikor mondta.
    Hogy a gondolat termelőerő,sőt a legfontosabb: nem is kérdés. Egészen vulgárisan: miért drágább egy kiló mozdony, mint egy kiló vas? (A nemzetközi piacon tényleg kilóra árazzák a vasúti gördülőanyagot – vagyis a mozdonyt, vagont, motorvonatot.)
    Ugyanígy látom a globalizációt is: nem kérdés, hogy csak így maradhat fenn az emberiség.
    Az is valószínű, hogy ez hosszú folyamat – nem hétfőről keddre alakul ki. Fokozatosan veszik el a nemzetek jelentősége – ahogy anno a nemzetségeké, majd a törzseké is.
    Ebben a magyarság – németség, franciaság – sorsa nem játszik szerepet, akár tetszik nekünk, akár nem.
    Azt hiszem, igen hülyén nézett volna a pozsonyi csata bármelyik harcosa (907), de még Rákóczi bármelyik talpasa (1703-1711) is, ha bárki „magyar nemzetről” szónokolt volna neki.
    A kérdés az, hogy mikor és hogyan koppint a valóság a „kalandozók” orrára. Hagyja a fenébe éhenhalni a körbekerített gettókat? Mivel ez szerintem gyorsabb folyamat lesz, (pont a fizikai és szellemi mobilitás miatt), mint az évszázadok óta tartó nemzetalakulások, a következő 30-50 évben már világosabbak lesznek a körvonalak. Ezt én már nem érem meg, a közép-európai életkilátások szerint még pár évem van. De rohadt kíváncsi lennék rá…

  • Orsós Elemér

    Andy Mage
    2017 július 9
    8:49 du.
    Szerinted „A majmok bolygója” beli állapotok lennének az ideálisak, csak mert a globalizácó tendenciája arra mutat? Az EU kezdeti reménykeltő irányvonala sem a spontán fejlődés miatt kanyarodott rossz irányba! Nem a magyarokat kell skanzenbe szorítani, hanem az EU zsarolt, lekenyerezett vagy agybeteg siserehadát akik valamilyen láthatatlan erő zsinórjai által bohóckodnak! Európa soha nem lesz Birodalom, legfeljebb egy másiknak a gyarmata!

  • Orsós Elemér
    2017 július 10
    4:31 de.

    ” Európa soha nem lesz Birodalom, legfeljebb egy másiknak a gyarmata!”

    Ez is egy kezdeti opció. A jelenleg regnáló két birodalmi gócpont (Orosz és amerikai) közl szorulva gyarmatpiaccá válni. Azonban ez valószínűleg pont olyan instabil lenne, mint az angoloké Indiában. Amellett a többi proto-birodalom is sakkban tartja a nagyokat (az USA már ma is távolkeleti pénzen üzemel).

    Európa szinte biztosan biorodalmasodni fog. Ha előtte bejön egy „lefosztási” szakasz, akkor szegényen, nagy véráldozattal, és globális károk árán. Ha ez kimarad, akkor jobb kondíciókkal.

  • Figyelő
    2017 július 9
    9:55 du.

    Figyelmedbe ajánlom, hogy Athén, Spárta, az Asszír birodalom törmelékei, Főnicia (Karthágó) éppen úgy cseszhette a genetikát, mint a berber törzsek egy kicsit máshol.

    A birodalmak kialakulása egyszerű erőforráshatékonysági kérdés. Aki befeszül, feldarálják a körülmények (egyedül egyszerűen nincs erőforrása kivédeni a szorítást) . Lehet látványosan mellett döngetni, és birodalmi császárválasztás helyett „együttműködési szerződéseket” meg „piac-, és technológiaiközösségi” megállapodásokat kötni. A lényeg attól még ugyanaz.

  • Miklos Bánfi
    2017 július 9
    1:31 de.
    Érdekes módon az olaszoknál,románoknál,megy egyéb helyeken már rá jőttek mit is csinál ez az idősődő uriember.De a világnak tőbb országából is ki van tiltva.Nem kell mindenütt neki ott lenni,a csápja végén ott vannak akik ott vannak– azok intézik a dolgokat. De a fő helyekre elmegy és nyoma , hatása is marad. Példának okáért elment az EU vezetőihez és lám azóta erősebben fújják azt amit Gyuri bácsi mondott nekik,ottani megjelenésével egy egész kontinensre nagy hatással van.Sok helyen avatkozik be csápjaival nem a trumpos érdekeltségek mentén.Most ő jeleníti meg a volt ámerikai elnők és aki az akart lenni politikai gondolatait , érdekeit.Mintegy párhuzamos hatalom, az egyes helyi szervezetek segítségével az ő nézeteiket terítik,az ő érdekeik mentén műkődnek.Nem kell már neki lépten-nyomon ott lenni—-elég ha az eligazítást megteszi aztán a dolgok mennek a maguk útján— mert akik intézik azok már fél szavakból is megértik egymást-az eligazítás után.
    Emlékszel : a kádár rendszerben is fél szavakból megértették egymást,sőt e szavakat ki sem kellett mondani.
    Nem irritáló üdvőzlettel.

  • Tóth Péter! Szelíden érdeklődöm: mi a baj azzal, ha valaki, bárki igyekszik a nézeteihez, érdekeihez támogatókat találni, befolyásolni a dolgokat?
    Hiszen mindannyian ezt tesszük, mi is, itt pl., a magunk szerény eszközeivel. Téged is meg kellene állítani, amikor kifejted az álláspontodat? Vagy csak azokat, akik nem osztják a nézeteidet?

  • Miklos Bánfi

    Tóth Peti, néha, amikor még játszásiból beleolvasok a soraidba, mindig ugyanaz az érzésem. Te egy kedves, de nagyon ostoba ember vagy, aki hallott valamit az óvodában és azt gőgicséli a homokozóban abban a tudatban, hogy ő aztán már mindent tud. A tudatlanságod bántó, de nem rosszindulatú, ezért haragudni rád nehéz:)

  • Andy Mage
    2017 július 10
    7:06 de.
    Tudod, messze élek, hála Isten, Európától.Elegem volt belőle.
    De innen nézve úgy tűnik, hogy hasonlóra készül, mint a Szovjetunió anno. Ők ebbe buktak bele.
    Most Egyesült Államokat akarják utánozni, de nem fog menni.
    Miért nem? Mert az USA, egy nyelvűeket és egy „ívásuak-at ” egyesített. AZ EU-nak sokkal nehezebb lesz, mert ahogy írtam, minden nép más nyelvet, más kultúrát, és történelmet ismer és élt át az idők folyamán.

  • Miklos Bánfi

    Remélem Bandi most már érted, hogy a mi kis polihisztorunk elmondta Neked:)

  • Miklos Bánfi
    2017 július 10
    9:37 du.

    Abszolút.
    Nem is tudom, hogy a Római Birodalom, amelyben a zsidótól a görögön át a germánokig mindenféle népek éltek, hogy a fenébe jöhetett létre, és maradhatott fenn közel hatszáz évig. Különösen mert annyira „kihalt” a helyi nyelv, hogy a helenizált zsidó Saulus görögül írt, és azon panaszkodtak, hogy a limes mentén a germán és szlovák törzsek alig beszélik a latint, és egyfajta korablei „hunglisht” beszéltek.

  • talalom
    2017 július 10
    4:30 du.
    Miklos Bánfi
    2017 július 10
    6:46 du.
    Mivel óvodába nem jártam–nem lehetek olyan felvilágosult és nagy tudású,mint te Miklós,valószínű minden tudományt ott szedtél őssze.
    De higgyétek el mindketten itt nem az én személyem a probléma az egészben—hiába akarjátok személyemet mélységekbe küldeni vagy kőzpontba emelni.
    Hogy mi a baj az érdekérvényesítéssel : az , hogy az egész világot saját hektár főldjének tekinti és saját képre–érdekei mentén— akarja művelni ,mint az egy hektár főldjét.Csak úgy néz ki ő is egy irányított egyén,akit hátulról mozgatnak és támogatnak most azok a nagy politikusok akik ma nem tudnak érvényesülni,mondván támogassuk,most őt,mert legalább ő ott van és nézeteinket képviseli,de az unión keresztül pl. óriási hatást tudnak európára gyakorolni.Akik nem akarják e nézeteket elfogadni azt ki akarják mindenből rekeszteni.Az unio vezetői pedig végrehajtják a javaslatait –ha hiszitek ha nem-mivel e szervezetben a vezető testületekben a liberális,baloldali,forradalmi stb.nézetek vannak tőbbségben ezért érezni a túlnyomásos liberális nyomulást az unio részéről./ ezt ti nem látjátok/
    Találom egyet elfelejtettél hozzá tenni : mennyi pénzzel akarsz támogatni ,hogy a ti nézeteiteket hangoztassam,azért küzdjek az életem árán is?Nincs még–de csinálhatok egy alapítványt.
    Az a baj Miklós,hogy a sok ostobaság,vakság belőletek áramlik ezért ilyen ejrópa amilyen,mert ez a fajta nézet tombol nyugaton és ebből nem enged ,nem tágít tőle — de mindenkire rá akarja kényszeríteni.
    Ha gyuriferitek vagy egyéb politikusotok lenne most orbán helyén –biztos csak a ti nézeteteket lehetne hallani,de az emberek ezt már megunták,ezért nem benneteket választottak .
    Ne felejtsétek : mindez a ti demokratikus választási rendszeretek segítségével tőrtént.
    A tudatlanságod nagyon veszélyes : ez a politikai vakságod ,te csak a felszínen érzékeled az életet, ha nem a szájad íze szerint tőrténik itthon valami akkor kiszaladsz egy más országba és élvezed az idegennek a helyzetét,úgy adod el magad , mint az elnyomott Magyarországról jőtt és élvezed,hogy kőrbe csacsognak ,kőrbe ugrálnak téged,mint azokat akik régen a ,,szegény,,szocialista elnyomott országból jőtt /és mesélsz a magyar fasizmusról-és ennek nagyon őrülnek/.Itthon pedig kívül állsz mindenen,mert nemigen hallani rólad a kőzéletből.Akkor ki is vagy te?A Senkinél biztosan tőbb,mert van amikor értelmeset szól,csak nem látszik,hogy annyi vagy amennyinek mutatni akarod magad.
    Találom : itt a gyuribácsit kell megállítani,azt a nézetet ami hátulról tolja az őregúrat ,elmúltával ez tovább fog élni,mert fogják fojtatni a kijelőlt személyek.Harcot arc nélkül háttérből,de az egész világot befolyásolni,irányítani,maga alá gyűrni és kihasználni.
    Szelíden tudatlan és nem rosszindulatú üdvőzlettel./ legyetek tőbb ,mint én/

  • Miklos Bánfi
    2017 július 10
    9:37 du.

    Látom piszkálja a csőrét, hogy itt vagyok még.
    Nem tudom hol él, de kár,, hogy nem olyan országban él, ahol az emberek megszokták, hogy van más vélemény is a világon, nem csak ami nekik tetszik.

  • Kemény látnom a birkanyájanként más és más vélemény diktátorok által diktáltak visszaböfögését.
    Mégkeményebb látnom a birkáknak a különféle beléjük kondicionált vélemények igazsághitével, ebből adódó védelmével való marakodását.
    Mindezt úgy, h szállóige nálunk az oszd meg és uralkodj szlogen.
    Minden diktált (kondicionált) vélemény tartalmaz annyi felszíni igazságot, h igaznak látható és annyi hamisságot, h könnyen támadható.
    Azok akik elkezdenek fölfelé nézni, fölfelé vizsgálódni, a vizsgálódásaik eredményeképpen egyre tisztábban fogják látni, miben is élnek valójában.
    Én már fiatalon elkezdtem, mert ordítóan más volt az amit a szűk családomban kaptam és más az amivel már az óvodában szembesültem.

  • Figyelő Banfi Miki Kanadában él. Sokan elégedettek vele, jóképű a miniszterelnöke állítólag. 🙂

  • Nagy Gyula Áldjuk is az Urat, hogy itt vagy nekünk, és irányt mutatsz. Azért néha tekints le a földre is, nehogy pofára essél, és vedd be szépen a gyógyszeredet, mig nem késő.

  • Llanfair
    2017 július 12
    9:04 de.

    Terep munkában is jó eredményességgel végzem a birkátlanítást.

  • Llanfair
    2017 július 12
    8:35 de.
    Köszönöm az infót!
    Viszont én nem kedvelem a jóképű miniszterelnököt.
    Már ebben sem értünk egyet.

  • Figyelo. Tudom. Azert tettem oda a mosolygo arcot. A jokepuseg nem jelent sokat, igazad van, de azert jobb nezni, mint egy rosszindulatu, allandoan okolbe szorult arcu miniszterelnokot, aki allitolag Engem kepvisel.

  • LIanfair!

    ” Azért néha tekints le a földre is, nehogy pofára essél, és vedd be szépen a gyógyszeredet, mig nem késő.”

    Már késő!

  • Llanfair
    2017 július 13
    2:34 de.
    Egy miniszterelnök arca nem annyira fontos NEKEM, mint az, hogy mit is tesz az ország érdekébe! Most pl, megint hülyeséget tesz a szép fiú. Elődje viszont, mindig az ország érdekét nézte és 1o évig sikeresen vezette!

  • Figyelő Ebben nem tudok ellent mondani Neked, Kanadáról keveset tudok. Felvetődött célpontnak, de hamar elvetettük.

  • Miklos Bánfi

    Steve, ez így veszélyes:) Nem tudsz ellentmondani? Hisz 5 éves axióma, hogy egy értelmes gondolat még nem pottyant ki a reverse fejéből… Matematikailag nem tévedhetsz!

  • Bánfi, különben, már 15 éve vagyok az interneten.Csak ez a lap kezdte szorgalmas és érdekes munkáját, talán 5 éve.

  • Persze, olyan „értelmes” mondatokat ne várjon tőlem, senki. Én egy öreg magyar vagyok, akit nem szédített meg a kommunizmus és a „haladó” politika.

  • Nem semmi, hogy 73 éves korodban megpróbáltál felugrani egy ilyen rohanó, robogó vonatra:) Az biztos, hogy szám szerint all time első vagy a troll bejegyzések között. Így nem csoda, hogy a népszerűségi indexed is a csúcson van. Mindenki veled foglalkozik, fel se kell soha állnod a gép elől. Sok ezer ember csodálatát élvezed. Szerintem vehetünk napi 4-5 post-ot tőled… Az 5 év alatt kb 15 000 hozzászólás. Képzeljük csak el, hogy ez a töméntelen ostobaság hány ember hány óráját rabolta el az életükből. Az enyémből rengeteget, amit végtelenül bánok. Ha belegondolok, többet hallottam tőled, mint a veled majdnem egyidős szeretett anyámtól… Ez már meggyónandó bűn a szememben. Így lett a te betegséged mindannyiunk betegsége.

  • Bánfi, ne öregíts, annyi még nem vagyok.
    Pontosan, amikor internetezni kezdtem,, 68 éves voltam. Az én génjeim igen jók. Anyám 1O5 éves volt, hogy elment., Apám 98. Egyik sem volt hülye mikor meghalt.
    A bankban meséltem a kisasszonynak arról, hogy a banki műveleteimet az interneten csinálom. Nagyon meglepődött és ajánlotta, hogy nyilvánosan mutassak példát a többi öregasszonynak.
    Az igaz, hogy általában az öregek, FÉLNEK a „gombokat” megnyomni.

  • Sajnálom Bánfi, hogy megkeserítem az életedet, de már bele kéne nyugodni, hogy vannak MÁS vélemények is mint a tiéd. Magam részéről soha nem bántottalak, sértegettelek, ha lehet elkerültelek. Amíg Christopher megtűr itt, addig maradok.
    T.i. Biztos vagyok abban, hogy nem csak a balosokat akarja itt látni, hanem mindenféle véleményt!
    Ha nem tudnád, ő egy intelligens ember.

  • Sokat megmutat a házigazdánkat vezérlő szellemiségről az is, h minek ad teret, mit moderál ki. Az is, h milyen kommentárokat fűz hozzá.
    Az értelmesség(é)ről az mutatja a legtöbbet, h az előzőek az időben hogyan változtak.
    Ebben nyilván, nagy szerepe van annak is, h lap (média felület) tulajdonosként mit engedhet meg magának.
    Nost olyan időszakban vagyunk amelyben ez is gyorsan változik.
    Ebből a szempontból is érdemes visszanézni az elmúlt pár évet.

  • úgy tudom, hogy a lap, azaz a szerkesztője egy kitüntetést kapott kis hazánkban, azaz a nemzetközi médiában.