Beszélgetéseink a Kanadai Magyar Hírlapban…

2017 július 21 11:51 de.91 hozzászólás

Régóta fontolgatom már, hogy írok egyszer saját magunkról, vagyis a kommentjeinkről.

Nagyon sokan, eltartott kisujjal finnyázzák az egész „műfajt”, a nyakába varrva még az ”édes anyanyelv” lealacsonyítását is. Szerintem épp ellenkezőleg: a fogalmazási készség éppúgy megtanulható, mint bármely más tevékenység, de gyakorolni kell. Akinek életében eddig legfeljebb egy üdvözlőlap, vagy hogylétéről tudósító rövid levél megfogalmazása volt a lehetősége, nyilván gyakorlatlanabb, amikor a gondolatait, érveit, – esetleg indulatait – akarja szavakba önteni.

„Sose olvasok kommenteket” – vágja oda büszkén egyik-másik írogató „értelmiségi”. Rosszul teszi: ha például olvasgatna időnként kommenteket az a tévés műsorvezető, aki nemrégiben értetlenkedett azon, hogy miért nem háborog a „nép” Horthy feldicsérésén, tudná. A valahai kormányzót mentegetők legfontosabb érve: a deportálások a német megszállás után kezdődtek, és néhány hónap – a vidéki zsidóság szinte teljes kiirtása – után le is álltak. Nem véletlenül erőlteti a mai magyarországi kormány ezt az opciót, kezdve a hazug, giccses – mellesleg idomtalan és aránytalan – Szabadság téri szoborral, folytatva szinte minden egyes megnyilatkozással. Ennek okai, céljai elég összetettek, külön írás kellene kifejtésükhöz. Most legyen elég annyi: a sovinizmusnak (és nem nacionalizmusnak!) óhatatlanul szüksége van mentségekre, mert egyébként minden civilizált ember számára vállalhatatlan.

Pedig csak abba kellene belegondolni: az antiszemitizmus – és minden más ”anti” – nem azzal kezdődik, hogy lezárják a vagonajtókat.

Óriási lehetőség, hogy azok is kifejthetik álláspontjukat egy viszonylagos nyilvánosság előtt, akik korábban csak családi, baráti körben dohoghattak. Megismerni – még ha csak a sokszor ügyetlen mondatok alapján is – egy másik ember véleményét: nagy kaland. Érdekesebb, mint bármely valóságos utazás képről már ismert csodás palotákhoz, hegyekhez, vizekhez.

Vajon mi motiválja azt a hazánkfiát(lányát), hogy dühödten hajtogassa a lenini többségi demokrácia mindent elsöprő jogát az elnyomásra, miközben állítólag antikommunista? Vagy az, aki állítása szerint korábban börtönbüntetést szenvedett egy korábbi kormány intézkedései elleni protestálásával, miért tartja bűnnek, hazaárulásnak, ha egy másik kormány cselekedetei ellen lép fel valaki? Vagy azt, aki szerint a szabadelvűség (liberalizmus) káros és káoszt okoz? Aztán lassan kiderül: egyszerűen fél a szabadságtól. Pont úgy, ahogy 1700 évvel ezelőtt is voltak rabszolgák, akik a rabszolgaság megszüntetésekor tanácstalanul pillogtak: Hátakkormost én hová vigyem az adománygyűjtő tarisznyámat, amit eddig megrakhattam a patrónusom dús lakomáinak maradékával?

Lehet lenézni mások tájékozatlanságát, de nem célszerű. Nemrégiben itt folyt közöttünk kemény vita arról, hogy ki kell-e tiltani a gyakran durván fogalmazó „náci” kommenteket? Amellett voltam, hogy nem, és ezzel sokan nem értettek egyet, úgy érvelvén, hogy ez hozzájárul az aljas, kirekesztő eszméknek a terjedéséhez. Szerintem viszont az, hogy nem tudunk ezekről, és nem próbáljuk megfejteni az indítékokat, az nem teszi semmissé ezeket. Az indok sokféle lehet: személyes sértettség, abszolút tájékozatlanság, – jóhiszemű vagyok, nem veszem ide a tudatos hazugságot, bár az is előfordul.

Thinking mechanisms. Concept image

Nagyon tanulságos volt, hogy amikor leszögeztem: szabadelvű szocialista szempontból mérlegelem az eseményeket, többen elismeréssel szóltak a nyíltságról, de megkaptam a véreskezű kommunista titulust is. Sőt, a későbbiekben is visszautaltak erre: nem lehet igaz, hogy „kék az ég” (tetszés szerint helyettesíthető állítás), hiszen egy „kommunista” mondja. Cseppet sem zavartatva magukat attól, hogy egészen más a kommunista és a szocialista (ráadásul szabadelvű) felfogás. Tudom, hogy nagy a különbség a nacionalizmus és a sovinizmus között is: ezért sose nácizok.

Amikor életem egy szakaszában aktív újságíróként működtem, úgy véltem: nekem a ’híd” szerepét kell betöltenem.

Mivel megéltem a munkáslétet – nem átmenetileg, amíg fel nem vesznek az egyetemre, hanem perspektívaként –, és ismerem az „egyszerű” emberek gondolkodásmódját, nyelvezetét, az a kötelességem, hogy rábírjam őket arra: fogalmazzák meg, hogy miért gondolkoznak egy-egy helyzetről, eseményről úgy, ahogy. Szerény eszközeimmel pedig igyekezzek a magam elveit elfogadtatni, vagy akár elfogadni a másik érveit. (Volt ilyenre is példa, sok.)

A komment erre nagyon jó terep, hiszen szélesíti az elérhetők körét. Arra törekszem, hogy megértsem a másik szempontjait, és ha nem tudom elfogadni, én is elmondjam: miért nem fogadhatóak azok el számomra. Egyetlen határ létezik: beszélgetésben fenyegetőzésnek helye nincs. Arra ráemelem a verbális szívlapátot.

Ezért nagyon nem tetszik például, hogy az épp regnáló magyarországi kormányzatot lépten-nyomon lopással vádolják. Ha tolvaj lennék, kikérném magamnak, hogy egy nagy múltú „szakmát” így lejáratnak. Sokkal bonyolultabb, és némi társadalmi, közgazdasági ismeretet is igénylő módszerről van szó, ami nem nélkülözi a parvenü úrhatnámság és a szimpla ámítás eszközeit.

A Párt (a néhai fiatal demokraták) és vezére elvi szempontok alapján uralkodik. Elviszem, pont.

Rátesi Margit Talalom

U.i.: A „Talalom” a neten való járatlanságom következménye: amikor kommentelni kezdtem (évekkel ezelőtt), azt hittem, kötelező nicknevet választani. Ezt dobta ki a klaviatúra véletlenszerű pötyögtetése. Azóta megszoktam, lusta vagyok minden bejelentkezésemet módosítani. De sokan ismerik, ki van a Talalom mögött – sőt, a gmail-es fiókom automatikusan csatolta az e-mail címemhez…

91 hozzászólás

  • Köszönet az őszinte cikkért!

  • Megint találkoztunk! 😀

    Akkor most egy kis hozzájárulás a részemről…

    _________________________________
    Egyszeri Kommentelő:
    szeretem az almát.

    hazai lámpa:
    Egyszeri kommentelő! Ostobaságot írsz. Köztudott már évek óta, hogy az alma az almafán nő, ráadásul Ormos Mária 2001-ben részletesen kifejtette azt is, hogy nem esik messze a fájától. (www.linklink.hu/neszenektek)

    Bendeguz:
    EGYSZERI KOMMENTELO allitasaira: Hogy kepzelkedik aztatmaga csakugy az almaszereteset? Talancsakk nem a piros kommmmuniszt almara gondolik maga, amejikel etettek a Rakossiek meyygar emberek?

    Figyelő:
    Kedves Bendeguz, nagyon igazad van. Magam is úgy jártam, amikor a hét törpénél rejtőzködtem Hófehérke ruhában, hogy értem jött egy öregasszony ruhába rejtőzött ávós, aki mérgezett piros almával akart megkínálni. Szerencsére épp nálam volt látogatóban hercegruhában a vőlegényem, aki kiragadott a kezéből, felugrott velem a fehér lovára, és hetedhét országon át meg sem álltunk Canadáig…

    Boda Marcsi:
    Ma már szerencsére sehol sincsenek a liberálkomcsik. Az okos többség jól emlékszik, kik laknak a Rózsadombon… És szilárdan Orbán Viktor mögött áll, aki megszűntette a Sorost és az almát.

  • Almási Alma–ez ragyogó volt!! 🙂

    Amúgy pedig: Vesszen az alma!

  • Dienes Erzsébet

    „..Tudom, hogy nagy a különbség a nacionalizmus és a sovinizmus között…..”

    Ez az, amit igen kevesen mondhatnak el magukról. Zeng is az összes sajtó és a sajtók összes fóruma a nácizástól akkor is, amikor valaki csak védelmébe veszi saját nemzetét, s teljesen mindegy, éppen melyik nemzetközösség szorul a felvetett témában védelemre.

    Az izmos izmusokkal viszont szerintem egészen más a helyzet.
    De nem akarom elterelni a témát. Megvárom, mi sűl ki mások véleményéből.

  • Dienes Erzsébet

    Elvira bácsi
    (2017 július 21 12:39 du.)

    Melyik alma? Talán mindjárt az Édenkerti. Igaz, hogy nem fedeztük volna fel a tudást, de nem is lettünk volna képesek rosszra használni.

    Egyébként így is ostobán halunk meg.

  • Kedves Margit, hiteles lehetne a fenti cikked, ha azt látnám, hogy a jobboldaliakat és a nagy többséggel megválasztott vezetőinket kórusban „patkányozókat” hasonló hévvel megfednéd, – lásd a Császy cikk 2. rész hozzászólásait.
    Csak az a babusgatott kettős mérce ne lenne állandóan az iránytűtök.

  • Orsós Elemér

    Ebben a cikkben minden benne volt amit nem is sejtettem, ezért elnézést kérek minden eddigi goromba személyeskedésemért! (Én speciel pont a mások véleményéért járok ide szívesen, de sajnos nem mindig tudok csomót kötni a felvágott nyelvemre, 🙁 , pedig kezdek kigyógyulni eddig sem túl lelkes politikai elfogultságból.)

  • Orsós Elemér

    charlie
    2017 július 21
    1:25 du.
    Szerintem Ő nem tagja a fanatikusan babusgatók kórusának, mert azon kevesek közé tartozik, akik az „észellenérveket” -mérlegelve- elfogadják. (Mellesleg, sajnos a „patkányozóknak” manapság egyre többször van igazuk!)

  • Sajnos mára elköszönök, „jó műsor van a tévében”. Sovinisztákkal megtelt arénában szeretett sportolóink szívet melengetően verik „agyon” a franciákat.
    Hajrá magyarok!!

  • Elemér, Margitot én is szívesen olvasom, az önzetlen jószándék vezeti naivitását.

  • Orsós Elemér

    Dienes Erzsébet
    2017 július 21
    12:51 du.

    “..Tudom, hogy nagy a különbség a nacionalizmus és a sovinizmus között…..”

    Ez az, amit igen kevesen mondhatnak el magukról. Zeng is az összes sajtó és a sajtók összes fóruma a nácizástól akkor is, amikor valaki csak védelmébe veszi saját nemzetét, s teljesen mindegy, éppen melyik nemzetközösség szorul a felvetett témában védelemre.

    Az ilyen összevetéseimért már én is kaptam pofonokat „szende” orcámra.

  • Elvira bácsi

    Nem az a baj veletek, hogy nacionalisták vagytok, hanem hogy nálatok a nacionalizmus mögött mindig ott lobognak a faji jellegű összeesküvési elméletek, a magyar nemzet ordas bűneinek tagadása és az ostrommentalitás.

    De Margittal egyetértésben én is jelzem: ennek ellenére sem szeretném, ha ki lennétek tiltva innen!

  • Közben még egy jó hír a nacionalistáknak: Szatmári András ihletett formában vívott a lipcsei vívó-világbajnokságon és aranyérmet nyert a koreai ellen.
    Ria-Ria-Hungária!!

  • Orsós Elemér

    Elvira bácsi
    2017 július 21
    2:35 du.

    „Nem az a baj veletek, hogy nacionalisták vagytok, hanem hogy nálatok a nacionalizmus mögött mindig ott lobognak a faji jellegű összeesküvési elméletek, a magyar nemzet ordas bűneinek tagadása és az ostrommentalitás.”

    Elvétve vannak ilyenek is, de ez így ex katedra általánosítva: nagyon nőies visszafogottsággal fogalmazva is baromság!

  • Dienes Erzsébet

    Orsós Elemér
    (2017 július 21 2:22 du.)

    Észrevettem a rád mért ütéseket is. Miközben megjegyzésemet tettem, te is eszembe jutottál.

  • Dienes Erzsébet

    Elvira bácsi
    (2017 július 21 2:35 du.)

    Aki mindenáron keresi a nácizmust, az bármiben azt fogja találni! Sajnállak!

  • Dienes Erzsébet

    Egyébként mi nem faj vagyunk, hanem nemzet. Hét törzsből és a velünk élőkkel összegyúrva.

  • Egyenileg orulok ,hogy Ms.Retesi irt ismet.
    O talan az ut-kozepen probal haladni.

    Na de megjegyzesem, s NEM ohajtanek egy „smart ass” lenni, de elkerulhetetlen volt nem megjegyezni, hogy a rabszolgasag nem szunt meg 1700 evvel ezelott.
    Lagtobb helyen csak a XIX. szazadban, Sot Oroszban a jobbagysag ( surf-dom) csak 1917 utan lett torolve.

    Sajnos, manapsag is letezik es vilagszerte.
    Nem, nem elvett ertelemben ertem, hanem mint a „human trafficking” vilagszerti uzlet.
    Rengetegek vannak meg rosszab korulmenyek kozott is mint az evszazados jobbagyak.
    Az „importalt dolgozok” letkorulmenyei tobb gazdag Muslim orszagokban. S a fiatal leanyok eseti, akik kihasznalva,s kenyszeritve testuk arusirasaira vilagszerete. Sajnos ritkan tesz a hivatalok media jelenteseket rolluk.

    A valosag, hogy amikor valami, sot barmi is hivatalosan tiltva, akkor az nem a szem-elott tortenik, de nem jelenti azt hogy nem tortenne, sot sokkal nagyob es jovedelmezobb uzlette valik.
    A leg jobb pelda arra az „alkohol tilalom az USA-ban 1913-32 kozott”. A hangstarek jovedelmeaztek s america alkoholistava valt.
    Csupan az alkohol tilalom vegetvetese tett annak veget.
    Azert probalkoznak ma mindenfele a cannabis *narijuana) torvenyesitesevel.
    Remelve nem tortenik majd mint Kinaban a XVIII. szazadtol az opiummal.

  • A SOVINIZM es a NATIONALIZM esetein.

    Nem vagyok rovidlato kepzzeletimben, s saccolom hogy mifele gyalazaokat dobnak ismet majd ream velemnyemet kifejezni, ugy a nationalism mint a sovinism elvein.

    A nationalism elkerulhetetlen volt az emberiseg szaporodasai es teruleti terjedesei eseten.
    Kulombozo geographiai reszeken az emberiseg minden localitasban kialakitaotta a sajat nyelvi,tarsadalmi, kulturalis, vallasi, s mas hagyomanuait.
    Az termeszetes volt.
    Csupan amikor az ellensegeskedest, kihasznalva a „sovinista magatartasokat”, azt hog „MI KULOMBEK VAGYUNK MINT MAS” . Az ami okozta az ellensegeskedeseket.
    De mind az nem mas mint az meberi gyarlosag es erkolcsteleseg eredmney volt.

    Terjedt az a vallasok alapjan is.
    Hasonloan megy manapsag az ideologia elvek alapjan, amint azok akik kizsakmanyoltak az oteletet.

    Mondtam hogy az elkolcsok, illetve annak hianyai miatt.
    Amikor az emberi leny nem hajlando elismerni hogy eredetunktol mindannyian egyeforma emberi lenyek vagyunk.

    Persze az Istentelenseg volt annak az elso szerszama a szet-forgacsolast okozni az emberiseg kozott.
    Barki is ketekedne abban, csak olvassa a KMH vagy a HFP sorait. Az am az igazi sovimism.

    Egyeni meglatasok (velemnyek)kulombozesei csak az esetben jon letre, sovinizm hianyaban az nem tortenik.

    Ugy szinten a nationalism nagyobbmertekben alkalmazhato, legalabb is nagyobb eredmenyekkel, amikor „nemzetkozi” alapon alkalmazva. Tobbeket hoditahat az esetben.

  • DIENES ERZSEBET megjegyzesere;

    Magyarok leve eredtuk alapjan a ‘URALIK’ fajcsoport, ill. az u.n. „CAUCASIAN” faj-csoport reszei.

    No de ‘allitolag’ mindenki afrikabol eredt.

  • Mókás volt olvasni. De mókás az is, ahogy a jól mexokott társaság öltözködik bele a szép új ingecskébe. Magára véve azt, és nem figyelve, hogy az ingecske kicsi, és kilóg az ordas villás farka.
    Igaz ez Karcsira és Zsókára is.
    Számon kérve azt, hogy a nácikat nácinak tekintők miért nem kaptak spanyolcsizmát.
    Alkalmasint a nemzet védelme és a saját fajta mindenki más elé helyezése nem egészen ugyanaz a kategória. (vö. nacionalizmus vs. sovinizmus).
    Orbán pl. már régen átesett ezen a határon. Igaz, ugyan, hogy pofára érkezett, és ezen a fasizmus elemeinek leporolása, majd Rákosi elvtárs gyakorlatának élesztgetése sem segít.

    Nem kevésbé jópofa az a leszögezés, ami szerint csak hiteles lenne egy vélemény leírása. Szerintem minden vélemény hiteles, ami az illető sajátja. Legfeljebb nem ért vele valaki egyet. De megszabni, hogy ki milyen véleményt írhat le, mert csak az a „hiteles”…. Na ilyen hívei vannak Orbánnak? Mert akkor ellenségre már nincs is szüksége 🙂

  • Dienes Erzsébet
    2017 július 21
    4:34 du.
    „Egyébként mi nem faj vagyunk, hanem nemzet. Hét törzsből és a velünk élőkkel összegyúrva.”

    Ez negyven nemzedéknél 2^39 -en biológiai őst feltételez. Nem sok, csak 549.755.813.888 előd. S biológiai. Tehát megesett szolgálólánytól, az ideiglenesen vaginában tartózkodó katonáikig bezárólag.

    Mond egyetlen embert a Kárpát-medencében, aki az összes őseit fel tudja sorolni. Téged és engem is beleértve. A magam részéről kizártnak tartom. Szinte biztos vagyok, hogy már az összes biológiai dédnagyszülő összes biológiai dédnagyszüleinél elakadna mindenki.

    Ettől még lehet héttörzsezni (ami valószínűleg nyolc volt, és egyik-másik már az ideérkezése előtt kicsit eltörökösödött, míg a kazárok környékén kicsit el is zsidósodtak, hogy Jenő törzse aztán egy kicsit megtatárosodjon 🙂 ). Szóval lehet, csak nincs értelme.

    Miközben az értékrendünk is lehet ettől eltérő.
    A magam részéről első sorban embernek szeretném tartani magam. Olyan embernek, aki az emberi értékeket képviseli a magyarul beszélő, magát magyarnak tartó, és a magyarok honában élő emberek közül. Magyar emberként az emberek között.

    S nem érzem jogomnak, hogy magyar emberként megsértsem bárki más emberi jogát. Akár itt él, akár másutt. Miközben jó pár itt élő fennen hangoztatja, hogy ő magyar ember, és ezért lábbal a sárba tiporhat, mindenki mást, aki szerinte nem magyar.

  • Kedves „talalom”!

    A „szabadelvű szocializmus” a termelőeszközök dolgozók általi birtoklását, közösségi ( és nem állami, mint a bolsevik államkapitalizmusban ) tulajdonát jelentené ( alulról szerveződő dolgozói tanácsok együttműködéseinek hálózatain alapulna a gazdaság és megszűnne munkaadó és munkavállaló hierarchikus megosztottsága ) és végső soron a pénz és tőkeviszonyok megszüntetését ( de első körben legalább is alapvető reformját http://ujegyenloseg.hu/az-igazsagos-penzrendszerrol/), jelentené.
    No már most aki olyan mérsékelt reformista szociáldemokratától is jobbra áll mint például az európai tőkés uralkodó osztályok
    egyik kedvenc ellensége Jánisz Varufákisz http://ujegyenloseg.hu/varufakisz-kipakol/ volt görög pénzügyér és nem mellesleg nemzetközileg elismert közgazdász, és mindeközben még baloldalinak ( netán „szabadelvű szocialistának ) is titulálja önmagát, az jól mutatja a kortárs magyar és világpolitika egyre emberellenesebb reakicósodását, primtív jobbratolódását az uralkodó osztályok uralmát igazoló néphülyítő eszmeiségnek a társadalmak elméjébe való sikeres sulykolását http://ujegyenloseg.hu/a-lelkunkben-duruzsolo-hatalom/ . Ami meg a liberalizmust illeti, eredetileg a klasszikus 19. századi liberalizmus az ipai forradalom hőskorában a gyarmatosítás és a fehér felsőbbrendűség ( sőt a rabszolgatartás, ha pl. belegondolunk hogy még az amerikai függetlenségi nyilatkozat aláírói közt is képviselve volt a rabszolgatartó földbirtokos osztály… ) szociáldarwinista eszméje volt. ( Ez a felsőbbrendűségi ideológia egy „illiberális” metamorfózison átesve , antiszemitizmussal párosulva szülte aztán a 20- század náci, fasiszta totalitárius eszméit, de ez kitérő ). Ezzel együtt a liberalizmus különféle nézetek nagyon is változatos árnyalatait fedi le, amelyek ennek az inkább eszmerendszernek mint szimplán jól behatárolható eszmének az evolúciójával fejlődtek ki; de alapvetően a régi európai abszolút monarchiák elleni lázadás eszméje volt a Felvilágosodás korában, amelyet a világ fejlettebb részein már meghaladtak. Más helyeken, mint pl. mifelénk meg még el sem értek…

  • Elfogadom Margit, hogy így látod, becsüllek is érte, de én szép lassan ezt a vak toleranciát ölöm ki magamból. Megszavazod és én is megszavaztam a bizalmat olyanoknak, akik csúnyán visszaéltek vele és nagyon mocskos dolgokat gondolnak, írnak és terjesztenek.
    Nekem ez már olyan, hogy szeressük a rákos daganatokat is, mert az is csak próbára teszi az immunrendszerünket. Tehát még az is túl van hogy hallgassunk meg minden zenét, még a leg ócskábbat is, csak hogy ismerjük az egész palettát.
    Nekem ez már nem megy…
    Nem mindegy, hogy mit eszem, mit hallgatok, mit nézek és kivel beszélgetek..

  • Dienes Erzsébet

    Andy Mage
    (2017 július 21 5:40 du.)

    Amit felsoroltál, amiatt nem vagyunk faj! Szerintem senki sem az, de a nemzet, amelynek tagjaként születtem nem is tekinti magát géntiszta közösségnek még akkor sem, ha az egymás közötti szaporodás következtében, nyilván hordoz magában az utód nemzedék domináns géneket, akárcsak a többi nemzet. A genetikához nem értek, de valamit azért hallottam róla.

    Gallok, kínaiak, germánok, zsidók, szemmel láthatóan megkülönböztethetők egymástó, de én rettenetesen gyűlölöm a génalgebrát, mert nem a gének, hanem a kultúrák, a szokások, az életvitel, az élettapasztalat, a hagyomány, a kultúra, a sorközösség, egymás felvállalása, a szolidarítás tesz nemzetté egy közösséget nemzedék hosszú során át.

    Nemzedék és nemzet.

    Csodálatos nyelvünk rendkívül spirituális. Mindkét szavunk alapja a nemzés nem pedig génalgebra. Méghozzá generációkon keresztül, teljesen függetlenül attól, kik a szülei az utódnak. Nekünk lehet, hogy volt családfa-levezetésünk, a kódexeinkben található ennek némi nyoma, de ha volt is, a kódexeinket változatos ellenségeink sorra, szépen meg is semmisítették. Viszont a mi megmaradt, abból egyértelműen kiderül, hogy csakis a főnemességre vonatkozott, ám még náluk is kizárólag a családfákra. Az Árpádház genetikailag a legkevertebb, hiszen nem egymás között házasodtak, hanem idegenből hoztak maguknak feleséget, vagy idegenhez mentek férjhez, a guba gubához, suba subához, korona a koronához rend szerint. Guba és suba volt lett volna elegendő a belterjességhez, viszont korona csak egy darab volt hazai. Ebből az következne, hogy éppen a királyi ház nem volt magyar, márpedig ezzel nehezen lehetne vádolni az árpádháziakat. (A későbbieket már igen!)

    A gubás-subás nemzedékek sem aszerint válogattak házastársat maguknak, hogy melyik „fajhoz” tartozik a másik. Apáczai Csere János felesége Aletta van der Maet hollandnak született, de a házsongárdi temető tanúbizonyság arra, hogy magyarok között bizony magyarnak számított.

    Magad is felismerted, hogy a hét törzs alkotta nemzet legalább kétféle „faj” volt, de olyan véd-és dacszövetséget kötöttek egymással, ami egyetlen nemzetté tette őseinket.

    Mi aztán valóban soha sem voltunk, és soha sem lehetünk „fajgyűlölők”, akármennyire is iparkodnak a magukat felsőbbrendű fajnak hirdetők fajgyűlőnek beállítani.

    Nemzetközösség viszont vagyunk 1100 éve. Most kezdünk atomjainkra hullani amikor a politika világrend már nem tűri a nemzeteket és általában az emberi közösségeket Az egész világot identitás nélküli egyénekre szándékozik felszabdalni. Ha pedig ennek az ideológiának sikerül elérni a célját, soha többé nem lesz közösségi erő, amelyik képes lenne szembeszállni vele.

    Ahány ember, annyifelé húz máris. Különböző érdekközösségek állnak össze, de azok is csak addig, amíg érdekeik megegyeznek. Utána azonnal szembefordulnak még egymással is. A valósítsd meg önmagad világmozgalom az erőszakot érvényesíti, hiszen a szerves közösségekkel szemben kizárólag csak erőszakkal lehet érvényesülni.

    Én igen veszélyesnek tartom a jelenlegi ideológiát emiatt. Sokkal veszélyesebbnek mint volt a nácizmus, vagy a kommunizmus, mert azok ellen még lehetséges volt az összefogás. A mai egyének atommag nélküli elektronokként keringenek a ZÜRBEN!

  • Alma!Most végigolvastam a Császy1. alatti birkózásodat.Változatlanul(hogy kell betenni a mosolygós figurát?) sok mosoly! Látom „megvádoltak” a dialektikus materializmussal is. Hát, ha a tények, feltételek, okok-okozatok mérlegelése ezt jelenti, legyen: dialektikus materialista módon gondolkodom.
    Charlie! Direkt nem tettem be sem a „náci patkányozást,”, sem a „gyilkos bolsizást” – nem volt célom a trágárságok elemzése. Pedig 14 éves koromban káromkodási versenyt nyertem újpesti vagányok között. „Tisztességtelen” előnyöm volt: sokkal többet olvastam, így fűszerezni tudtam a kacifántos szidalmakat népi kiszólásokkal. Ez mitől „kettős mérce”?
    Nyuszika! A szabadelvűség szerintem nem önálló eszmerendszer, hanem egy gondolkodási mód: lehet liberális a konzervatív, jobboldali is. A munkás önigazgatásról mondottak a gyakorlatban nem váltak be. A tulajdon önmagában ma már nem meghatározó. A tulajdonosi jogok megkaparintása a lényeg: lásd pl., amikor egy nagy cég menedzsmentje a saját részvényeseinek érdekeivel is szembemegy magánspekulációi érdekében. Ez a munkásönigazgatásra is érvényes. Ezért én a folyamatos és fokozatos kiegyenlítésnek vagyok a híve:pl. a mindenkinek azonosan járó alapjövedelemmel. Ez megérne egy külön vitát.
    Többeknek: nem vagyok naív, csak az elmúlt 7 évtized tapasztalatai azt mutatják: mindig eredményesebb a jóhiszemű hozzáállás egy problémához,mint a hőbörgés.
    Önzetlen meg végképp nem vagyok: önző módon békében, a valódi problémák megoldására szeretnék koncentrálni, nem olyan hülyeségekre, hogy ki a „náci patkány”, meg ki a „gyilkos bolsi”.
    És: juszt is örömmel látom, hogy mindkét oldal legvérmesebb kommentelői igyekeznek végre érvelni. Köszi.

  • Bocsánat, ezt még muszáj.
    Orsós! Amikor azt írod, hogy „valaki védelmébe veszi a nemzetét”, ezzel egyben azt tételezed, hogy a „nemzet” valamiféle egynemű, gondolkodásra képtelen massza. Azért kimagaslóan aljas a mai kormányfő karattyolása az „etnikai homogenitásról”, mert védtelenné teszi a magyarokat bármilyen akadály, feladat legyőzésére, megoldására.
    Az ilyen típusú elmélet egyenesen vezet a sovinizmusba, az meg a kirekesztésbe, annak összes következményével együtt.
    Persze, az ember elfogult a vele egyet értőkkel szemben.
    Én is elfogult vagyok, amikor európaiként értetlenül nézem az „Amerika first” hamis dumáját, vagy a francia gloire fensőbbséges megnyilvánulásait a „barbár keletiekkel” szemben. Nem véletlen, hogy a sovinizmus elnevezése éppen egy francia jakobinus képviselő – Chauvin báró nevéből ered, bár ő Napóleon mindenhatóságának híve volt. (Általános iskolai tananyag, a Nagy Francia Forradalom fejezetében – legalábbis az én időmben az volt.)

  • Orsós Elemér

    Andy Mage
    2017 július 21
    5:40 du.
    Köszönöm, nagyon igazad van!
    Ajaj, volt itt akkora keveredés, hogy mára tulajdonképen bárki magyarnak vallhatja magát, aki a szülei különböző agyanyelvei közül a magyart választja a legszívesebben. Ha nagyon szigorúan és sarkosan vesszük, akkor -ez a világ csodája- magyar nyelv határoz meg bennünket a legjobban, nem a genetika, ezért kell nekünk ezt a csodálatos unicumot óvni, szeretettel megbecsülni! (Elnézést ha kissé szentimentálisra sikeredett a monológom!)

  • Orsós Elemér

    agyanyelvei=anyanyelvei! Bocsánat!

  • Ha már a KOMMENT-ekről van szó: 7.500 magyar heterós nacionalista nemcsak a magyaroknak szurkolt önfeledten, hanem az ausztráloknak is ! HAJRÁ MAGYARORSZÁG !

  • Dienes Erzsébet
    2017 július 22
    12:16 de.

    A történelem során akkor, amikor a magyarság befogadó korszakát élte, akkor felfele, amikor a melldöngetőt, akkor levele ment a terület lakóinak sora és sorsa.

    Nem vagyok híve a melldöngetésnek, és hajlamos vagyok a melldöngető decibelmagyarokat gyanakvással nézni. Olyanoknak, akika saját gyökértelenségüket harsogják túl a saját gyökérségükkel.

    A hét törzs kilencfélesége nem a felismerésemen múlik. Ez van. Egy olyan területén Európának, ahol csak olyan népcsoport tagjai nincsenek képviselve az ősök között, akik egy antarktiszi szakadék mélyén élve sosem húzták ki onnan a lábukat.

  • Dienes Erzsébet

    Andy Mage
    (2017 július 22 7:59 de.)

    Kérlek áruld el éntudatlanságomnak, hogy mikor is döngettük a mellünket. Mintha nem a mi himnuszunk lett volna a „Deutschland, Deutschland über alles” sem, meg a különböző Sztalin indulók sem.

  • talalom
    2017 július 22
    1:35 de.

    „A munkás önigazgatásról mondottak a gyakorlatban nem váltak be.”

    Esetleg azok nem képesek igazgatni egy vállaltot, akik nap mint nap fizikai és szellemi munkájukkal működtetik azt…? Ez azért elég komolytalan. Alapvetően arról van szó , hogy minimum egyenrangú a dolgozó azzal a tőkés tulajdonossal akinek az eredetileg befektetett pénzének többszörösét kitevő értéket kell termelniük hogy az adott cég ne menjen tönkre és még nyereséget is hozzon. Arról nem is beszélve hogy gyakorlatban is számos helyen létezik/létezett a világon: az izraeli kibucoktól kezdve, a spanyol polgárháborúban az anarcho-szindikalisták által kormányzott területeken, de pl. ötvenhatban Hunniában, 1917-ben Oroszországban is. A ma is jól meglevő kibucok kivételével mindenhol a nyers, gyilkos politikai erőszak volt az ami miatt ” a gyakorlatban nem működtek „. Svédországban pedig a szocdemek balszárnya és a szakszervezetek a hetvenes években majdnem keresztül is vitték azt a tervet, hogy az egy bizonyos létszámnál több dolgozót foglalkoztató cégek a nyereségük arányában évenként bocsássanak ki részvényeket melyek a munkavállalók demokratikusan választott, ellenőrzött érdekképviseleteinek kezébe kerültek volna. Kizárólag a szocdemek jobbszárnya és a svéd nagytőke szorosra zárt sorai hiúsították meg a tervet, amely már amúgy is a neoliberális reakciós hullám hajnalán lett kezdeményezve. Viszont ily módon becslések szerint néhány évtizeden belül szocializálták volna a svéd gazdaság nagy részét, a polgári demokrácia ( sőt a monarchia ) úri díszletei között, teljesen békés, moderált kispolgári módon. Persze a forradalmi fordulatokról a mindenkori reakció terjeszti hogy azoknak szükségképpen véres, barbár, eseményeknek kell lenniük. A véres, barbár tetteket inkább a mindenkori reakció megbízható rohamosztagait jelentő mindenkori fasiszta csőcselék szokta elkövetni.

    Egyébként az alapjövedelem egy jó reformlépés a kapitalizmus emberarcúbbá tételére, de legalább ugyanolyan fontos a valódi esélyegyenlőséget teremtő korszerű, magas színvonalú oktatás, egészségügy, a „humán tőkébe” való befektetés, ha nem a kevés iskolázott jómódú és az állatként kezelt kizsigerelt tömegek társadalmait akarják létrehozni mint sok magyar fasiszta, liberális ( akik még tenyérbe mászó képmutatással rinyálnak miért vannak egy ilyen társadalomban anti-demokratikus, soviniszta tendenciák, miközben a tőkés rendszer legkizsákmányolóbb, legkárosabb vadhajtásait támogatják – például a pénzügyi szektorban ) vagy éppen cionista is.

  • NYUSZIKA soraira;

    Tette megjegyzeseben;
    „..Szabadelvu szocializmus…”

    Szocializmus, lett volna az NEMZETI vagy NEMZETKOZI, de az soha sehol nem nyujtott, s nem is igert meg propagandaiban senkinek ,hogy elveit, barmi elvet szabadon velhetet vagy gyakorolhatott volna.

    S maga azt ohajtana ?
    De ha az a maga ohaja miert nem el ottan ahol u.n.SZOCIAKIZMUS meg letezzik? Mint pl. Eszak Korea, Cuba, Venezuela, sot meg Iran is kozel ahoz.
    (Habar Cuba,2018 utan amikor Raul lelep senki nem hinne hogy a rendszer fog folytatodni a mult utjan.)

    Szocializmus es „szabad elvuseg”, az az minden egyen szabad es teljesen korlatlanul eletet gyakorolni , az valojaban, es minden esetekben eppen az ellenkezoje a „szocializmus”-nak. !

    Ugyszinten irta; „…a termelo eszkozok dolgozok altali birtoklasat…”
    Hm. 1956 Oktobereben volt szo olyasmirol, persze minden akkor kudarcokat vallott.
    Amikor minden az allam tulajdonaban volt, az leheto lehetett volna egyszeruen atruhazni a tulajdonjogokat.
    De az allam azt soha nem is vette figyelembe.

    De a kerdes ismet, hogyan tenne azt lehetove?
    Ha nem a lehetoseget nyujtani a dolgozoinak, hogy azok megsporolt benzukbol tudjanak a munkahelyuk reszvenyeit vasarolni.
    De az ami nevezve mint KAPITALIZMUS. Mert mindenki saajat penzebol valo befektetese alapjan a tulajdonos. Az leheto csupan minden NEM szocialista nemzetben.
    De az a lehetoseg maguknak egyenlo a Lucifer nevevel.

    Tehat mi javslat letezne ami mukodheto, s „szocialistanak” lenne a „szocialista” elvhez elfogadhato es szabad tarsadalomnak lenne nevezheto ,minden egyen jogainak biztositasa melett ?

  • Dienes Erzsébet

    talalom
    (2017 július 22 3:25 de.)

    Nem kötekedni akarok, de a fogalmak sem egyértelműek a kötelező PC. nyelvezetben. Én még nagyon maradi vagyok, hiszen nem az ideológiától tanultam meg beszélni, hanem anyámtól, s hol ő sem tudott segíteni, a gyermekkoromban használatos szótárakból.

    Kezemben Horovitz Jenő: Idegen szavak szótára. (1919)

    NACIONALISTA= nemzetiségi
    NACIONALITÁS= nemzetiség
    NACIONALIZMUS nem is szerepel a szótárban, mert ismeretlen fogalom abban az időben. Csak később ideologizálták izmussá.

    SOVINIZMUS= A nemzeti érzület túlhajtása (pld. más nemzetek rovására)

    Tudom közbejött a történelem és változtatott ennek a két szónak az eredeti jelentésén, de összemosni talán mégsem lehet a fogalmakat

  • Kedves Orsós Elemér!

    Valóban én is pontosan ezt gondolom a magyar nyelv meghatározó szerepéről. Miközben a csecsemő először találkozik a nyelvvel, és két-három éves koráig megismeri gyakorlatilag az összes fortélyát, aközben az agyában kiépülnek a neuron kapcsolatok az agysejtjei között (bizonyított, hogy ez minden egyednél más és más lehet). Véleményem szerint ez sokmindent meghatároz. A gondolkodásmódját, a viselkedésmódját, reakcióit a különféle szituációkra. Ez a hatása nyilvánvalóan minden más anyanyelvnek létezik. És mi más lenne egy nációhoz tartozás, mint a gondolkodás, a reakciók, a viselkedések összessége? Talán hozzátesz valamit a vallás vagy a gyerekkori szociális helyzet is, de a lényeg akkor is a nyelv marad.

  • talalom
    2017 július 22
    1:35 de.

    Alma!Most végigolvastam a Császy1. alatti birkózásodat.Változatlanul (hogy kell betenni a mosolygós figurát?) sok mosoly!

    Mosoly: space, kettőspont, nagy D, és a végén space. De lehet csodálkozó kettőspont, kis o 😮 vagy síró, illetve mosolygó a szokásos zárójelekkel. 🙂 🙁

  • ” Imádkozni hamarabb tudtam, mint beszélni. De titokban mind a kettőt. Azt nem mondanám, hogy már az anyám hasában is imádkoztam, de még azt sem, hogy rögtön, amint vértől iszamósan megérkeztem az ő vékony, remegő combjai közé, ide, a világba, hogy akkor, akkortól. Költőieskedhetnék, hogy ez az induló lábközi gőgicsélés volna a legszebb, a leginkább ima, de inkább ne. Amikor Budapestről az ún. „kitelepítés” során egy észak-magyarországi faluba zsuppoltak minket, az egyik legmódosabb helyi nagygazdához, kulákhoz kényszerszállásoltak be. A „nép ellensége”-besorolást nyertük el, játszva megelőzve a szóba jöhető vetélytársakat, katonatiszteket, gyárosokat, mindenféle elnyomó burzsujokat. Sokáig szerettem volna burzsuj lenni, olyan jó titokzatos szó. Engem kicsit zavart, hogy nem értem, a bátyámat nem zavarta. Szép, mondta, és zsizsegve ismételgette, zszszs burzszssujj. A vége, akár egy jajongás. Egy, igaz, tágas szobába zsúfolódtunk, apám, anyám, a bátyám meg én. Szabályos négyzet alakú volt, ez valamiért mindenkit meglepett. És nyugtalansággal töltött el. Mintha jel vagy jelzés volna. Honnan, mi végre, nem kutakodott senki. 50 x 50 lépés, az én első, totyogós lépéseimmel. Kis ingások, tántorodások, mintha részeg volnék. Noha abból a szobából kizárólag az apám szokott volt részeg lenni. ”

    Miért is most ezt itt, ha mások a „hét törzsről” és nemzetről értekeznek? Talán mert egyszer a származásáról írt. Lezsidózták. Egy téren készült épp megnyitóbeszédet mondani, a teret egyik felmenőjéről nevezték el. Néhányan tüntetésbe kezdtek ellene. Hogy húzzon el az országból, nem idevaló. Erről jutott eszébe a zsidózás :

    ” Például szegény mamámat is újra meg újra lezsidózzák, nyilván ez valahogy megnyugtató volna, magyarázat és bizonyíték, de hát… szóval ha valakiknek jó papírjaik vannak ez ügyben, már bocsánat, az az én családom. Lehet, hogy csak a XIV. századig, de addig rendben, és jobb papírok meg nincsenek az országban. Legföljebb a Czilleieknek, de ők meg, nyuszó-muszó, kihaltak. ”

    („a butaság veszélyes”)

  • Ms. Ratesi; csupan a felreertes elkerulesenek megelozese erdekeben kerdezem az „Uto Irata” alapjan, hogy tehat Maga az a „TALALOM” hozzszollo is ?

    Oszinten megleponek latszik, mert cikkei inkab a kozep-utat sugaljak.Hozzaszollasaik egyoldalubbak, tobbe masculibbak ertelmekben, s nehanyszor hozzam intezet sorok tobben durvabak mint egy holgytol eredo haragjelentesei.

  • A cikkről: Margit szellemesen ír , én jót mosolyogtam rajta. Ha nem is értünk egyet mindenben, de nincs semmi rosszindulat benne. Ez ma már valami!

  • Bár Margit vállalná fel az esedékes tusványosi cikket, mert az egy nívós írás lenne, s megúszhatnánk egy ujabb antiszemitizmust (a legtermékenyebb szerzőnktől) !

  • Orsós Elemér

    Almási Alma
    2017 július 22
    10:39 de.
    Köszönöm, ez jól esett!

  • Bendeguz79
    2017 július 22
    9:52 de.

    Ebből a zavaros fejtegetésből az volt a legjobb, hogy a fasiszta ultrareakciós, síta-moszlim, klerikális iráni rezsim ( Izrael mellett az Orbán-rezsim nagy barátja, még nukleáris kooperáció is van… ) közel áll a szocializmushoz ( amúgy a többi felsorolt is annyira van tőle mint Makótól Jeruzsálem )… …a Horthy rendszerhez, vagy más keresztény köntösben megjelenő fasiszta rendszerekhez éppenséggel közelebb áll…

  • Néhány kérdés.
    T. Figyelő! Ön börtönbüntetést kapott egy kormány politikájával szembeni protestálása miatt. Ugye nem gondolja, hogy ma is büntetni kellene a kormány ellen protestálókat? Önt ki uszította és fizette le, hogy protestáljon? Ha senki, akkor miből gondolja, hogy mindenki más csakis pénzért,vagy uszításra ellenzi a mai magyarországi kormány viselt dolgait? (Tett korábban ilyen kijelentéseket, ezért kérdezem.)
    István Nagy:Az, hogy egy nemzetből van 100-200-2000 ember, akit eltartanak azért, hogy különböző kunsztokkal szórakoztasson,keveset árul el az illető közösségről. Legfeljebb annyit,hogyha a hátsó udvar szét is van esve, azért a küszöböt fényesre glancolja. Ja!És hogy állapította meg, hogy mind a 7500 néző (mert szurkolni többen szurkoltunk a fiúknak) heteró? Egyenként? (Kemény meló lehetett…)))
    D. Erzsébet: 1100 évvel ezelőtt sem magyar, sem másmilyen nemzetközösség nem létezett. Az uralkodóknak birodalmuk volt,nem országuk, és népeik voltak, nem nemzetük. Rákóczi bármelyik talpasa furcsán nézne Önre, ha a „magyar hazáról” kérdezgetné. Ő a Nagyságos Fejedelem úrért harcolt, ráadásul jó eséllyel tót lehetett, hiszen Rákóczi felvidéki úr volt. A nemzet fogalma csak vagy 80 évvel később lett etalon, hivatkozási alap a Francia Forradalom, a felvilágosodás idején.(Amit mellesleg a mai magyarországi kormányfő elutál: naná, neki jobban jönne a hűbéri rendszer.) Magyarország még elkínlódott ezzel a nemzetté válással majd száz évig. Pechünkre mire elevickéltünk idáig, okafogyottá vált a terv (deal, plánum, plan): most azon kéne agyalni, hogyan tudunk a Földlakók népes családjának megbecsült tagjává válni. Ehhez csak fityegő akárhány aranyérem. Örülni lehet ennek, de azért tudni kell értékén kezelni.
    Orsós! Maximálisan egyetértek a nyelv fontosságával. Szerintem a legtöbbet a magyarok nemzetté válásáért Kazinczy és tsai tették, amikor a magyar nyelvet úgy újították meg, hogy az képes legyen mindenkor a változásokat követni, magába szívni. Akkor is, ha időnként keményen összevesztek Kölcseyvel. És ha nem is érték meg,de elérték: 1844-ben a Habsburg birodalom Magyar Királyság alá tartozó részein az addigi hivatalos nyelvet, a latint, felváltotta a magyar. Köteteket tudnék erről írni,mert nemcsak munkaeszközöm volt egy időben,hanem örök szerelmem is. (Na tessék, én is patetizálok.) Persze ennek oka az is, hogy más nyelvet – nagy szívfájdalmamra nem ismerek eléggé. Biztos, hogy pl.az angolt jól ismerők meg tudnának győzni,hogy nem is „ugatnak”, és ismerik a latin betűket, csak másképp, azért mondanak az a-ból egyszer e-t, az i-ből másszor áj-t.
    Így is udvariatlanul hosszan beszéltem, pedig még Miklós Bánfinak mondanék annyit: akceptálom a jogát ahhoz,hogy megválogassa, kivel áll szóba. Mégis kíváncsi lennék arra, mi az álláspontja az itt folyó disputa egyes kérdéseiben. És: ugye, hogy lehet normálisan beszélgetni, ha megerőltetjük magunkat?

  • Almásy Alma,Elvíra bácsi!(Meg a hozzátok hasonlók…)
    Az a nagy baj nektek,hogy ti,meg a hasonlók léteztek itthon.,meg máshol..és ugye nem rúgtok labdába,sem rövid távon ,hosszún meg pláne nem….na pech nektek!!

    Részvétem,de inkább megvetésem!!

  • Dienes Erzsébet
    2017 július 22
    9:44 de.

    Hogy Te mikor döngetted, azt rád bízom. Magam tudtummal nem. Így a többes szám kicsit elcsúszott.

    Ha országosan gondolod, akkor Orbán a napokban is, és az egész migráncsozás mögött sincs más, mint egy ellenségkereső xenofób sovinizmus. Szerintem.
    Amúgy amikor kedvenc kormányzód, mint önbevallott antiszemita, magát az ismerten zsidó származású magyarok fölé emelte, akkor ő is. S azért ismerten, mert korántsem biztos, hogy Horthy naccságosúr valamelyik felmenőjét ne zsidó, cigány, vagy akár kurd tette volna magáévá. Ahogy bárki mást is.

    Alkalmasint itt a fórumon sem ritka a nyiltan rasszista szöveg, és attitüd. Figyelő pl. legalább egyszer tett rasszista coming out-ot. Akkor jeleztem is neki. De visszakeresni nem fogom.
    Nagypityu valamelyik nap ugyancsak ebbe az irányba ment el. Te elég sokszor közlöd, hogy magyarellenes valamelyikünk. Leginkább olyankor, ha nem ért mindenben és lehetőleg feltétlenül egyet veled, vagy a felcsúti zsebessel..

  • Válaszok.
    Elnézést, közben jött több új hsz, amikre illik válaszolni.
    Bendegúz 79! Igen, Rátesi Margit és Talalom egy személy, és sose állt „középúton”. Csak más műfaj, ha egy jelenségről, eseményről fejted ki a véleményed, és más, ha vitában érvelsz. Többen vélték már, hogy „masculin” az érvelésem, több barátom is úgy tartja, „nincs női logikám”. Az milyen? (Alma, hová keveredtünk?) Egyébként szeretem a férfiakat, némelyeket egészen közelről is: )))
    De. Eleinte úgy véltem, a magyar nyelv nem tökéletes uralása miatt hajtogatsz hülyeségeket. Az a sötét, rosszindulatú ostobaság azonban, ami minden tényt félresöpör, nem tolerálható. Többször konkrétan elmondtam pl. az EU kapcsán. Nem fogsz hiányozni.
    Nyuszika! A témáról több könyvet is írtak. Grósz Károlynak egyetlen jó mondata volt életében (naná,hogy majd megölték érte a rendszerváltás lázában égők): A technológiában nincs demokrácia! Pedig, ha a merevítő vásznat nem stirzeled a zakó reverjére, mert felgépelni könnyebb és gyorsabb – ember nem lesz, aki azt a zakót megveszi. Vagy ha menetvágásnál nem tartod a mikron pontosságot – mi az az ezredmilliméter? -, akkor nem lesz anya, amibe be tudod csavarni a csavarodat. Ezt valakinek meg kell követelnie, akár a „tulajdonostól” is. Nem voltam 24 éves, amikor kineveztek egy 42 fős műhely vezetőjének. (Az előző vezető 37 évesen egy hétfő reggelen letette a lábát az ágyról – és eldőlt. Nem volt más,így lettem én.) Ipari szövetkezet volt (tehát dolgozói tulajdon), ahol sok idős szaki még a saját műhelyéből hozott gépein dolgozott. Kóstolgattak keményen: Jaj, beletörött a fúró! Hogy csináljak ilyen ívet, ebből a lemezből? Egyszer aztán megelégeltem: kedves Pali bácsi! Maga éppúgy tudja, mint én, hogy ki tudom szedni azt a fúrót.De elpiszmogok vele félórát is, mert nincs gyakorlatom. Maga meg öt perc alatt kihajtja azzal a speckó készséggel, amit a fiókjában őriz. Nekem az a dolgom, hogy maguknak legyen itt időre rajz, anyag, szerszám, hogy tudjanak dolgozni és keresni. Nem volt több kérdés, nagyon jól kijöttünk, pedig én havi bért kaptam, ők meg annyit, amennyi járt a munkadarabért.
    Tudom,túl földhözragadt példa a munkásönigazgatás nagyívű elméletéhez. Csakhogy hasonló piszlicsáré dolgokat kell megoldani, hogy az elmélet működjön.

  • Kedves Margit!

    Márpedig éppen ezt a fajta naivitást használja ki a (szélső)jobb. Lásd: Charlie Önt oly kellemesen lenéző, vagy inkább ravaszul leszóló többek közt 2.21-es beszólása is. Nem hinném, hogy kegyed ilyen és hasonló elismerésre vágyna…Ha ellenséged megdicsér, nézz a tükörbe: hol is hibáztál ?

    Máfelől, azt írni, hogy a sovinizmus nem azonos a nacionalizmussal, csak annyiban igaz, hogy nem teljesen, nem pontosan azonos, illetve… Ugyanis a sovinizmus a más népek elleni gyűlöletet szító, nemzeti felsőbbrendűséget hirdető szélsőséges nacionalizmus.

    Az elnevezés a Napoleon-imádó francia színpadi alak nevéből ered, akit Chauvin-nek, azaz Sovén-nek neveztek.

    Ugyanakkor a sovinizmus tágabb értelemben, ill. használatban különböző a társadalmi, akár szakmai csoportok közötti feszültségek, vagy ellentétek pszichés megnyilvánulása, az egyiknek a másik felé kifejezett, vagy csak takargatott ellenszenve is lehet… A legjobb táptalaja az uszító propagandának.

    Egy biztos, minden változat érzelmi, tehát nem racionális indíttatású, ergo ugyanúgy káros a nagy csoprtra ( a mindkettőt magába foglaló halmazra) nézve, mint viszont, az éppen tárgybeli elfogult csoportot illetően is…

    .

  • Ui:
    Természetesen a fenti megjegyzésem egyénekre is éppúgy vonatkozik, azzal a kikötéssel, hogy a sovinizmus és nacionalizmus igazi „értelmét és célját” éppen a csoportos megnyilvánulás szolgáltatja. Az egyénben érlelődik és a >tömegemberben< teljesedik ki.
    Ezt pont az iskolázatlan Hitler tudta a legjobban…

  • TALALOM sorairaban tett megjegyzeseire;

    Rakoczy Erdelyi csalad volt.
    Nem felvideki. A feliveken szervezkedett a Habsburg uralom ellen.
    Magyarorszag a Habsburg uralam alatt volt 1844-ban, mint tartomany,ill. az Osztrak csaszarsag terulete.
    Csupan 1867 utan amikor megkoronaztak Ferenc Joskat mint magyar kiraly, lett a ket orszag, az Osztrak csaszarsag es a magyar kiralysag egy uralkodo alatt.
    De legalabb a Bach remuralma veget ert.
    Sajnos 1848 a nagyramagasztalt ugyved-politikus rem elszurta a helyzetet.

  • Aczél Gábor

    Tal-alom tán a talalom,
    sakkozóként felvállalom,
    pedig a komment szóhalom,
    s utóbb bánom, ha olvasom.
    Olykor.

  • Dienes Erzsébet

    Andy Mage
    (2017 július 22 5:06 du.)

    Egyetlen mondatomból sem derülhetett ki, hogy Orbán a kedvenceim közé tartozna. Sőt! Ennek éppen az ellenkezője igaz rám.

    ” Te elég sokszor közlöd, hogy magyarellenes valamelyikünk..”

    Ez viszont annyiban igaz, hogy ha nem is győzködésből, de valóban megállapítom sok hozzászólásból. Hidd el, sokkal könnyebb, mint antiszemitizmust felfedezni a nacionalizmusokban. Ez a jelenlegi mainstream politika vezérfonala, nem a nemzeti önvédelmi rendszerek része. Nagyobb az antiszemitizmus simogatott iszlám tömegben, mint az európai népekben.
    Ha valaki nem akar mecsetbe járni, talán mégsem illene miatta antiiszlamizmussal vádolni őt. De ezt tartom érvényesnek valamennyi etnika erőszakra.

  • Dienes Erzsébet

    talalom
    (2017 július 22 4:36 du.)

    „1100 évvel ezelőtt sem magyar, sem másmilyen nemzetközösség nem létezett. Az uralkodóknak birodalmuk volt,nem országuk, és népeik voltak, nem nemzetük. Rákóczi bármelyik talpasa furcsán nézne Önre, ha a “magyar hazáról” kérdezgetné. Ő a Nagyságos Fejedelem úrért harcolt, ráadásul jó eséllyel tót lehetett, hiszen Rákóczi felvidéki úr volt. A nemzet fogalma csak vagy 80 évvel később lett etalon, hivatkozási alap a Francia Forradalom, a felvilágosodás idején.”

    1100 éves törvénytárunk már magyarokról és Magyarországról beszél. Nem a Francia Forradalommal jöttünk a világra.

    Sajnos, a különböző korok különböző elnyomóinak történészei a történelemről is más-mást állítanak. Nem mindegy, melyikünk melyik elnyomónak az iskoláit járta ki.

    Örömmel fedeztem fel írásodban, hogy képes vagy különbséget tenni a nacionalizmus és a sovinizmus között. Nem túl sokan képesek ilyesmire manapság. Tisztelettel kérlek, próbálkozz a korok hierarchikus felállása és a nemzet fogalma között is felfedezni a különbséget.

    Ugyanis a Nagyságos Fejedelem a nemzetért és az országért vívta csatáit, nem pedig a magánbirtokáért és a saját családfájának érdekében. Bizony, valóban együtt a tótokkal és a többi, velünk együtt lakózó etnikumokkal. Ugyanis az ország területe és az érdekeink is közösek voltak. Ajánlott irodalom: Mikszáth Kálmán Tót atyafiak.

    Vagy néhány országgyűlési esemény. Mert az országgyűlésekben bizony együtt ültek a magyar főnemesek a horvát és a szlavon bánokkal, vagy éppen a tót atyafiakal a korok hierarchikus rendje szerint. Paraszt, jobbágy egy sem. De a hierarchia felső csúcsa valóban képviselte a saját etnikumát, nem úgy, mint mostanában az EU-, vagy az USA parlamentjében.

  • TALA LOM !
    Egyszerűen csak összevetettem a piros-fehér-zöld színekben szurkoló (egészségesen viselkedő)lányokat/fiukat/embereket a vonagló (büszkén viselkedő) buzikkal vagy transzokkal. S elnézést kérek,ha esetleg valamelyik magyar szurkoló magára nézve sértésnek tartja a „heteró” megjelölést.

  • Boda Marcsi
    2017 július 22
    4:43 du.

    Almásy Alma,Elvíra bácsi!(Meg a hozzátok hasonlók…)
    Az a nagy baj nektek,hogy ti,meg a hasonlók léteztek itthon.,meg máshol..és ugye nem rúgtok labdába,sem rövid távon ,hosszún meg pláne nem….na pech nektek!!

    Részvétem,de inkább megvetésem!!
    __________________________________________

    Hát ja, kedves Marcsi, mi LÉTEZÜNK.

    Elgondoltam, milyen szörnyű lehet a TE MEGVETÉSED… És egy fillér se maradt a zsebebmben az ijedtségtől… 😀

    Egyébként csókoltatlak, és egy nagyszerú filmet kívánok neked nagyszerű reklámokkal a kedvenc csatornádon… 😀

  • Ms. Ratai nevu TALALOMnak;

    Talan szellemileg maga no. S mint bevalotta azt masoik is veltek mar.

    A fenti cekkenek a tartalamat es kifejezesi modorat veletem „kozeputi”-nak.
    Mert legalabb nem tamadott snkit veresen, sem dobalt jelzoket mint, „hulye”-, „hazug”, „gazeember’, stb.stb.

    De az mind bizonyitja hogy tanitvanya volt maga is az Alinky elvtars modszereinek. Kulonosen annak #5 utasitasa; „A gyalazas es megszegyenites a leg elesebb fegyver az ellenseg ellen”.

  • Igen II.Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem volt:nekem csak az járt a fejemben, hogy a kassai dómban van a sírja,ahová 1906-ban hozták haza Törökországból. Esze Tamás nevű talpasa tarpai volt:ez egy szatmári település.
    Kedves Kordon B.: Chauvin báró nevét én is említettem, hiszen általános iskolai anyag volt. Ő speciel „Napóleonsovén” volt.
    A naív nem feltétlen szinonimája a hülyének, sőt. Meg lenne lepődve, ha tudná milyen eredményes módszer egy interjúban pl.Kálmán Olga (az egyik legmenőbb tévés újságíró) kedvenc eszköze. Egyébként is a én „büszkeségem” nem számít. (Lehet, hogy mégis van női logikám, mert kerülöm azt a farokméregetési versenyt, ami időnként nevetségesen elharapózik?) Az számít, hogy ne hagyjuk magunkat egymásnak uszítani felelőtlen és aljas pávatáncosoktól.
    István Nagy: Meglep,hogy tőlem várja a tusványosi események kommentálását hiszen tudhatja: cinikusnak,a hazám szempontjából kártékonynak tartom a mai magyarországi kormányzat politikáját,főként, amit a magyar államhatárokon kívül élő magyarokkal művel. De még nem találtam meg a teljes beszéd szövegét – mások által megadott idézetek alapján nem szívesen értékelek.
    Van még egy mentségem: Budapesten 37fok van, a tegnap esti zápor után magas párával – világéletemben utáltam a hőséget. Mínusz 20 fokig szavam nincs, de ha plusz 25 fölé megy a hőmérséklet, kikészülök. Nem akarom most ezt a végletekig fokozni a magyar kormányfő egyre silányabb rétori végtermékeivel.

  • Találom.
    „Figyelő! Ön börtönbüntetést kapott egy kormány politikájával szembeni protestálása miatt. Ugye nem gondolja, hogy ma is büntetni kellene a kormány ellen protestálókat? Önt ki uszította és fizette le, hogy protestáljon? Ha senki, akkor miből gondolja, hogy mindenki más csakis pénzért,vagy uszításra ellenzi a mai magyarországi kormány „v
    Kedves Találom,
    Valami nagy tévedésben él. Amikor engem kicsaptak, meghurcoltak az ÁVON, és elítéltek egy évre, az a kommunista diktatúrában volt. Ma nincs otthon diktatúra és nem csuknak le, hurcolnak el, mert tüntetni ment-

    Ki fizetett le? 17 éves, gimnázista lány voltam, és nem akartam Sztálin szülinapjára „felajánlani” semmit. Ez volt a főbűnöm.
    Nem hinném, hogy ezért ma valakit otthon lecsuknának. Ha egy tüntetésen hőbörög, ablakot betör, azt mindenhol a demokráciákban lefogja a rendőrség.

  • Hazafias érzelemről.

    Tudomásom szerint a Kádár korban és még azután is a fiatalokat NEM akarták hazafiasnak nevelni, tehát az oktatásból, a nevelésből ez teljesen hiányzott! Nem szabad azon csodálkozni, hogy egy generáció felnőtt enélkül.
    Nagy számban voltak kommunista párttagok a szülők, ezen kívül sokan féltek, ha hazafiasnak nevelik a gyereket, majd baja lesz stb.
    A megfélemlítés elég erős volt. Na meg az állás féltés is!
    A mai kormány igyekszik a hiányt pótolni, talán kicsit túlzásba is viszi.

  • TALALOM irta;

    „..Mindenkinek azonosan jaroalapjovedelem.Ez megerdeelne egy kulon vitat?.

    Azon invitalas alapjan, engedje meg hogy kerdezzem;

    1. Ki fizetne azt, s kinek a penzebol?
    2. Ki reszesulne abbna es mannyit kapna ?
    3. Mi alapokon ;enne az dontve hogy ki menneyit ka[pna?
    4. Kovetelen az barmi munka vegzeset azon alapjovedelemert?
    7. Mi tortenne a kozgazdasaggal, ki vagy kik lennenek kenyszeritve termelni az t az osszegeket ?
    8. Ki fizeten adokat az esetben?
    9. Lenne az az „alapjovedelem” megadoztatva ?
    10. S ki lenne a leg-jovedelmezobb azon ?

    Csupan egy par igazan „alap-kerdesek” mielott barki is tervezheten olyan programot.

    DE NE FELEJTSEK az allamank NINCSEN PENZE !
    Az allam csupan azt kolt amit az termelo-adofizetoktol szed el torvenyes eroszakkal.

    Na persze volt az u.n. Marxista elv es arany-kopes, hogy
    „Mindenkinek produkalni szukseges a teljes kepessegei altal, s mindenki reszesul abban csupan a minimum szuksegletei szerint”.
    Tehat vissza a regi Marxista elvhez, amely soha nem sikerult sehol.
    Csupan az alapveto szuksegletek hianyosagaira es jegy-rendszerre vezetett.
    Magyarorszagon 1952, Cuba es Venezuelaakban ma is.

    Sok szerencset ahoz ! Remelve fogyokurazanak majd !

  • Orsós Elemér

    Figyelő
    2017 július 23
    3:19 du.
    „Ha egy tüntetésen hőbörög, ablakot betör, azt mindenhol a demokráciákban lefogja a rendőrség.”

    Nálunk nem mert, védett állatok lettek. Tasz és egyéb „független” civil szervezetek által védettek.

  • Figyelő: A kérdés az volt,hogy miért vitatja el másnak a jogát, hogy tüntessen a jelenlegi kormány ellen? Kanadában nyilván nem érzékelhető, de itt terjed a despotikus hatalom, mint a ragály.Emberek aláírják, hogy a cégüket eladják – aztán másnap öngyilkos lesz egyik-másik. Mást a rendőrautóban ér titokzatos végzete. Ellenzéki politikusokat a választások előtt vádolnak meg, tesznek előzetes letartóztatásba, hogy hónapok múlva derüljön ki: a vád nem volt igaz. De olyan is volt,aki még ellenzéki pártnak sem volt tagja, csak jelöltetni merészelte magát a kormányfő legfőbb barátja ellenében: a szavazás előtti éjszakán ma sem tisztázott körülmények között elütötte egy autó. Nem Államvédelmi Hatóság a neve – de legalább hat fegyveres szervezet van – hivatalos, amelynek bírósági határozat nélkül joga van házkutatást tartani,bármikor rátörni bárkire a lakásában.
    Ha Önt nem fizette le senki, miért nem hiszi el, hogy más is hajlandó pénz nélkül kiállni a kormány ellen?
    Hazafias érzelemről: ez úgy haz…, bocs tájékozatlanság, ahogy van. Igaz, hazafiság ürügyén nem lehetett irredenta mocsokságokat nyomni, pedig higgye el: mi tudtuk, hogy sok magyar él az állam határain kívül sőt vagy 10 éven keresztül segítettünk is az ottani ismerőseinknek. Ez a kormány nem „túlzásba viszi”, hanem aljas indokból uszítja a magyart a magyarnak. Szemléletes példa erre Boda naccsasasszony fenti ideköpése.
    Én addig nem ismertem egyetlen párttagot sem, amíg nem kezdtem el dolgozni (1962). (Utálok általánosítani, de most az jön.)A budai „úri nép” mindig is a sunyi megalkuvásáról volt híres – nyilván ezért volt az Ön környezetében annyi „kommunista”.

  • Mindenkivel együtt érzek, aki a hőségben szenved. Tudom , nincs mindenkinek légkondicionáló a lakásában vagy az autójában. Hál Isten, itt ez a probléma nincs!

  • DIENES ERZSEBET July 23-i sorai a TALALOM-hoz irva;

    Velte , ill reklamalt ,hogy az EU es a USA prlamantjeben nem az „ethnikumok” vannak kepviseltetve.

    Csak a US eseten ertesitem hgoy a US0nak nincsen parlamntje, hanem Congresussa.

    DE NEM ethnikai csoportokat kepviselnek. Az szelsoseges reszrehajlas bizonyiteka lenne. Mindenkit egyenloen kepviselni a kuldetesuk.

    A Congerszus all a kepviselo-hazbol (a HAZ) az egyenileg (nem partok alatl) nevszerint (nem partok altal) valasztott tagjai akik a lakossagot kepviselik a leheto leg-egyenlobb aranyban ket evre. Szamuk 438, nem kevesebb, sem tobb. Amint a lakossag csokken vagy novekszik a kepviseltetett teruleteik ujja-hatarozva.

    Es a Senatus, ahol minden allam kepeviseltetve ket (2) lakossag alatal (nem partok altal) egyenileg, nevszerint valasztott senator. Akik az orszagaikat kepviselik.

    Tehat nem partokat, sem ethnikai csoportokat kepviselnek.
    Csupan HA valakit erdekelne.

  • a TALALOM es FIGYELO kozotti velemnycserekre.

    Igen, az elvtarsno ma panaszkodik, hogy allitolag ma magyarorszagon rettenetesnek itelt esemenyek tortennek.
    De csupan mert nem kovethetik el ma mar kegyetlensegeiket amit sok sok eveken at ok gyakoroltak.

    A „part” altal osztokelt, jovahagyott es iranyitott ember-elleni kegyetlensegek megszakitatalan tettei.
    A nemzet kifosztasa. A kenyszeritett gyors-iparositasaval, a kenyszeritett „beszolgaltatassal” okozott legalapvetobb hianyosgaok celzatos okozasai.
    Az emberi lenyek leg-alapvetobb jogaiknak a sarbatiprasat, eveken, sot evtizedeken at minden kiveteleknelkul gyakoroltak a nep tomegei ellen.

    S kik panaszodnak ma ? Csupan azok akik mind azt tettek lehetove, vagy nagyreszben okoztak.

    Nem itelek senkit „vereskezunek” (as az allitas valotlan volt) amint en voltam vadolva azon allitassal.
    De a tagadhatatlan, megcafolhahatlan valosag az , hogy ha senki nem lett volna tagja, tamogatoja annak a maroknyi politikai partnak. Sem kiszolgaloi.
    Ha senki nem mukodott volna buszken a Sztalin ut 60-ban, meg mas elnyomo es embertelen tetteket nem kovett volna el.
    Ha senki nem lett volna hajlando hoherkodni, szomszedai ellen besugova valni, stb.stb. mind az nem tortent volna soha ottan.

    A FIGYELO altal kozolt esete a leg-valosagosabban abrazolta az akkori eletmodot az „elvtarsak” teteikent!

  • DIENES ERZSEBET isrta soraiban, hogy…
    ma a korulmenyek Magyarorszagban sokkal sulyosabbak/rosszabbak/veszelyesebbek mint volt a nacuzmus es a kommunismus idejen.

    Lenne jo adni reszlteket hogy miben latja azt ugy ?

  • Dienes Erzsébet

    „Tehat nem partokat, sem ethnikai csoportokat kepviselnek.
    Csupan HA valakit erdekelne.”

    Kösz a helyreigazítást Bendeguz79 (2017 július 24) mert valóban nem voltam eléggé precíz ami kongresszust illeti. És érdekel is, ettől boldogan lettem valaki. 🙂

    Az USA valóban nem nemzetekből, legfeljebb etnikai csoportokból áll. Ez a lényegi különbség az USA államszervezete és az EU apparátus között.

    Mivel a hierarchikus felépítést próbáltam felvázolni lényeg az, hogy KIT képviselnek az államok és az államszövetségek. Az USA modell az EU-ra ártalmas! Így kevertem bele az irányt adó USA-t.

  • talalom
    2017 július 23
    7:52 du.
    Már korábban megállapítottam, hogy „találom” egy igazi, régi bolsi, aki képtelen a MÁSOK igazát elfogadni.
    Ennyi az én válaszom beírására !
    Azon felül, utolsó mondata hazavágott! Valóban igazam van a maga politikai hová tartozásáról.
    Nem tetszik, hogy Orbán van hatalmon? Sajnálom!
    Találjon egy JOBBAT, akit a magyarság TÖBBSÉGE elfogad! Gyurcsányt és társait nem szeretik,
    T.i. 4o + év elég volt a komcsikból a magyaroknak!

  • talalom
    2017 július 22
    6:56 du.
    Még annyi, hogy én is szövetkezetben dolgoztam mielőtt eljöttem Budapesten, csak én anyagbeszerző voltam! Nagyon szerettem ezt a munkát és a munkások is szerettek engem.,

  • Dienes Erzsébet

    Bendeguz79(2017 július 24 11:07 de.)

    Nekem valójában bajom az új ideológiával van, ami most kezdi igazán igájába törni immáron az egész világot. Liberalizmusnak nevezik de csak annyira liberális, mint amennyire szociális volt a padláslesöprő és mindent államosító szocializmus.

    Az új világrend egyszerűen egyénekre épül, és nem tűri a közösségeket. A családokat „jólkereső”, de már önző mentalitásra szoktatott családtagoknak szolgáltatja ki, a helyi közösséget sorra felszámolja. A munkahelyeken egyszerűen pozícióharcok dúlnak, a munkahelyi szolidarításnak jele sincs, legfeljebb akkor, ha az egész közösséget éri sérelem. De az is csak addig tart, míg egyesek ki nem vívnak maguknak valami előnyt. (Végigéltük Magyarországon a MÁV szakszervezetek csatáit) A területi közösségeket pedig a területek felszámolásával együtt és a munkaerő vándoroltatásával szüntetik meg.

    Terület! Nincs se lakóközösség, se faluközösség, se országközösség, és az államszövetségek humanitása pedig maximum a pénzbehajtásról szól.

    A menekültáradat a leghangosabb vészcsengő, hogy a teljes humántársadalom szétesőben van az atomjaira bontott világtársadalomban.

    Állandóan azt halljuk, hogy „valósítsd meg önmagad”. Millió tanfolyam, felekezet, ezotérikus iskola próbálkozik „tudományos” tanácsokat adni hogyan tedd meg, csak éppen nő az öngyilkosságok száma és napirenden vannak a gyilkosságok, mivel a törvények védik az emberi jogokat a közösségi jogokkal szemben. Az erős ERŐSZAKOSAN érvényesül, a magányos, magára maradt, társtalan szingli pedig öngyilkosságba menekül.

    Szingli társadalom az atomfizikával példázva olyan részecske halmaz, amiből soha lesz már atom.

    Mi ebben a közveszélyes? A ráépülő hierarchia! A hatalom közelében sincs azoknak, akiket irányítaniuk, vezetniük kellene. És ez már érvényes családtól az államközi hierarchiáig végig. Mindenütt kőkemény és a tömegre életveszélyes egyéni harcok folynak, itt plakátokkal, ott fegyverekkel de az összes nagyhatalom alaposan fel van szerelve vegyi és atomfegyverekkel is, szinte már a kőbaltás tömeg ellen.

  • Dienes Erzsébet

    Figyelő (2017 július 24 11:49 d)

    Jó az észrevételed,de ne haragudj, ha kissé kiegészítem. Én is dolgoztam szövetkezetben. Valóban, a szakik saját kis műhelyeikkel, szerszámaikkal és jól begyakorolt szakmai ismereteikkel, hozták létre ezeket a termelő cégeket. Produkáltak is! Többet és nagyszerűbbet, mint némely állami vállalat. Vezetőiket saját maguk közül, saját maguk választották ki, de itt már bajok voltak. Kétféle problémával találkoztam két szövetkezetnél.

    A változat) A vezető vezetni is tudott. Egyik műhelyben új normát állított fel, ami ellen az esztergályosok azonnal tiltakozni kezdtek, hogy teljesíthetetlen. A vezető nem szólt egy szót sem, felvette overállját, beállt egy gép mögé és saját kezűleg legyártotta a megkívánt mennyiségnél valamivel többet.

    B változat) Meghalt a vezető, aki jó szakmunkás volt, jól vezette a KTSZ-t, azért hálából a fiára bízták a szövetkezetet. Munkatársam előző életében (1945 előtt) tanárnő volt, de mivel indexre tették, mint osztályidegent, itt volt anyagbeszerző. A fiatal vezér nem tudott írni, nem ismerte nyelvtant, óriási nehézségei voltak a hivatalos levelezéssel. Munkatársam felvállalta, hogy munkaidő után anyagi ellenszolgáltatás nélkül, szolidarításból bevezeti a nyelvtan rejtelmeibe.

    2 év tanítás után felmondott. Akkor került elé az a levél, amit a főnök írt a megrendelőcégnek „…..legyártottuk a megrendelt asztalTT…..” Azt hitte elírás, de a főnök közölte, hogy az bizony két T, hiszen a MÚLT időben gyártották le!

    C változat) Diák koromban divat volt nyári szünetben az állami gazdaságoknak besegíteni kicsit. Egy dagadtra hízott vezetője volt a pélpusztai állami gazdaságnak, aki irodájából a szembelévő illemhelyre is hintóval járt. (nem vicc, valóban!) A gazdaságban dolgozó parasztemberek mesélték el, hogy a kormány azért nevezte ki elnöknek, mert ő volt a legjobb mezőgazdasági munkás, mindent meg tudott csinálni, mindenhez értett, szeretett dolgozni. Kinevezése előtt még izmos, de cingár ember volt.

    Csaaaak! Fejébe szállt a dicsőség és Döbrögi lett belőle.

    Lenne még sok változatom, de tény, hogy a legelején egy proletárnak óriási sikert jelentett egy osztályvezetői, igazgatói poszt, hiszen ilyen előmenetelte korábban nem számíthatott. Nem is felejtették el egy ideig, honnan is jöttek és megbecsülték társaikat. Csak később váltak dölyfös, gőgös nagyurakká.

  • jaja! Ezért aztán ezek a hozzád hasonló közösségpárti liberális-ellenesek minden gyalázatot elmondanak Sorosról, amiért KÖZÖSSÉGEKET támogat…

    Nincs itt valami ellentmondás, szerinted?

  • Orsós Elemér

    Dienes Erzsébet
    2017 július 24
    12:59 du.
    Valami oka csak van azért hogy, ennyire „terelődünk” a kórszerü, individumra épülő „modern” társadalom felé, miközben az „elavult”, székelyek kalákája és az izraeli kibucok még mindig hatásosan és testvériesen működnek. 🙂

  • DIENES ERZSEBET meglatasaira;

    Meglatasai kozel jon a valosgahoz.

    Letezett sokaig, kezdve meg a Francia forradalom elott is, az ellenkezes az uralkodok, ill. a hatalomn velok ellen.
    Mas szoval, amikor a cel volt a hatalom elvetele azoktol akik azt kepesek voltak gyakorolni. Fokent a kivaltsagos nemesseg ellen.
    Majd az ipari forradalommal az nagyban valtozott. mert a hatalom az tobbe nem a tarsdalmi rangokon, hanem az anyagiakon mult.

    A prof.Wisthopf elvebol jott a Marx otlete. Hogy leheto a munkassag kepviseltetesevel a hatalmat az anyagiakon letezo hatalmonlevoktol elnyerni a munkassag mozgositisaval.
    Uljanov (Lenin) azt sikeresen elerte.
    Az azt koveto,ill. alkalmazo rendszer azt a vilaghatalom celjanak tuzte ki. Az u.n. capitalismustol vilagszerte azt elerni.
    De gazdasagi kudarcaik es az egyeni lehetosegek korlatozasai miatt csodbe jutottak.

    De voltak akik belattak, hogy hasonlo modszerekkel a vilgszerti hatalom szerzese leheto.
    Ugy lett a „Vilag Proletrjai eggyesuljetek”, a Vilag Kapitalsitai Eggyesuljetekke. Az az gazdasagi alapokon nyert vilaguralom.
    Az anyagiak ,ill. anyagi erdekek vilahszertiek. S nyiltan nem ellenzik az egyenekkkel szemben levo jogokakat. De a gazdasagi hatalom az mindenek folotti.

    Mind szoktam mondani,ill.kerdezni, mit ohajt minden emberi leny a legalapvetobbek utan?
    Mint a hosszu elet, jo egeszseg, jo let, talan jo sex is, de a hatalmat,embertarsai folott.
    Amit lathat itten az KMH-on allandoan.

    Mi volt a politikai szelsosegesek elso szerszama az erdekeiket elerni?
    Befolyasolni mindenki gondolkodasat. Az az egyeni hatarozatait, erdekeit, azt korlatozo erkolcseit valtoztatni.
    Az a mai „LIBERALIZUS”. Az az eszkoz szolgalaj a celtjaikat mind a vilag-globalistaiknak.
    S azt elerni, a „nemzetisegi” eszmeket szukseges megszuntetni.
    A globalista-szocialos elvek szakertoje (Saul Alinsky)mint teljes tanulmanyt adott ki u.n. Manual for Raticals”. Pontonkent hogyan elerni azt az „ellensegeik” ellen.

    Ma a „tokesek” ott fektekik be penzeiket ahol a munkas a LEG alacsonyabb berekert dolgozik. S termekeiket ottan arusitjak ahol a legtobbet kepesek eladni a leg magasabb arakon.
    Kina es tobb azsiai nemzet ahol a befektetsek mennek. S termekeik fokent a US-ban nyeri a legsikeresebb arakat. Kina ma evente 3/4 TRILLO dollar profitot nyer, amig csak US tokesek 60 billiot fektetekbe ottan.
    Europaban a nemet az a nemzet. termel es exportal.
    Azert a keleti orszagok a piac, a nyersanyag lehetosege es az olcso munkaero forrasa. Azert a nemet nem csak kaccsingat kelet-fele, de erolkodik is keletfele.
    Azert volt ket (2) vilag haboru a nemet gazdasagi erdekekert a XX-il szazadban.
    Ma a gazdasago erdekek ismet ott alnak, s azt kovetik.

  • DIENES ERZSEBET soraiar a USA es EU kozotti velemnyeire;

    Az europai nemzetek eggyesulese, de a nemzetisegeik tiszteletbeben tartsaval es mindenki jogainak biztositasaval s a teljes egyenloseg es dempokratikus kepviseltetes alapjan egy igazi alom lehetne.

    De sajnos ma az nem ami letezik. Ma csupan a gazdagabb ipari nemzetek gyakorljak gazdasagi elonyeiket a fokent keleti nemzetek folott.
    Azok a „piacok” az ipari termekeik arusitasaban.
    Az EU maga csupan egy gazdasagi kombinalt terjesztese. Kezdve azt a Saar-Ruuhr szen-acel conglamorate kezdetebol. Az volt nevezve a kereskedlmi erdeket szolgalni a „EURO” szervezesevel. Ami csupan kereskedelmi cel volt.
    Ugyszinten az EU ma, a LEG-NEM-Demokratikusabb intezmeny.
    Sem alkotmanya, sem nepvalsztas, sem egyenlo-alapu kozvetel az ugyek intezeseben.
    A senki alatal valasztott burokratak, bizotsagok a gazdasagilag leg-sikereseb erok alatl iranyitva.

    Az USA egy nemzetet es nemzeti elvek sikereivel, de NEM mint barmi nemzetiseg, hanem a vilag osszes nemzetsegeibol levo szovetseg.
    Csupan az emberi jogok biztositasanak az alapjan jott letre. Amint a bevandorlok nepesitettek a teruletet az orszagok jottek letre.
    Kezdve 13 angol gyarmat kezdemenyezesevel.
    Minden allam onallo orszag. Minden megye, minden varos, kozseg, falu teljesen onallo. Lakossai szabadon valsztjak minden mukodesek intezoit. Minden ev November honap masodik keddje, az elso hetfo utanni napon.
    Ugy a kozossegi kormany, ill Szovetsegi kormany tagjait.
    A lakossag sajat torvenyhozoi, es Alkotmany valtoztatasi lehetosegei. Mindenki egyenileg, nevszerint, NEM a partjaik alapjan. A partok persze serkentik s penzelik akiket kedvelnek, ill. velik hogy hasonlo celjaik erdekeiket serekenyi es szolhalja.
    Pelda; Trump, a sajat penzet koltve sikereskedett mint Koztarsasagi, de a koztarsasagi part oriasian ellenezte, s ellenzi nagyban maig is. Azert vasn bajokban. s a demokratak mindenre hajlandok gancsolni, sot megbuktatani. Politiaki civakodas es hascolas, DE igy mukodik a demokratikus rendszer. De a szavazo lakossag a dontok !!!

  • Dienes Erzsébet

    Almási Alma
    (2017 július 24 1:48 du.)

    Ne haragudj Alma, talán nem vetted észre, én valódi közösségekről együtt élő és együtt dolgozó emberekről beszéltem, nem pedig ideológiai vagy politikai érdekközösségekről.

  • Dienes Erzsébet

    Orsós Elemér
    (2017 július 24 1:55 du.)

    Szerintem az ideológia. Képtelenség együtt soha nem élő embereket elméleti közösségi szabályokra kényszeríteni.

    Természetesen egy gyárat, üzemet a fegyveres testületeket másként működtetni nem lehet, de az csak a munkaidő, vagy a katonai szolgálat idejére szól, nem pedig a mindennapokra.

    De nem is demokratikusan működnek ezek az intézmények.

    A liberálisnak elnevezett ideológia (a mostani forma) soha sem lehet demokratikus, hiszen az egyéni szabadságot elébe helyezi a közösségi normának. Ráadásul hazudik is, mert közösségi normának mondja a közösségi normák alól teljesen elszabadított egyént.

    A közösségi normákat természetesen lehet és szükségszerű is modernizálni. De az egyáltalában nem járható út, hogy lombikban szárnyas elefántokat genetizálunk mert óriási tudásunkkal már ilyesmire is képesek vagyunk, aztán a kisérleti telepen elkezdjük versenyeztetni őket a sasokkal. Illetve megtehetjük, de alaposan pofára fogunk esni a verseny eredményein. Egyszerűen azért, mert a tömeg és a levegő viszonyát kihagytuk a számításból.

    Juj! Tudom igen hülye példát találtam ki, de ennél jobb nem tellett tőlem. Szerintem minden benne van.

  • Dienes Erzsébet

    Tisztel Bendeguz79!
    (2017 július 24 2:58 du.)

    Én kimondottan azért olvasom a fórumokat (nagyon kevéshez szólok hozzá.) mert azokból tudom meg, hogy mit gondolnak a tömegek. Feltűnő, hogy mennyi egyformán gondolkodó ember van! Felvetődik egy téma, egy esemény, beindítják hozzá a hivatalos motort, arra rácsimpaszkodik a hivatalos álláspont néhány hivatalos képviselője és…….

    Beindul a fékrendszer. Abból derül ki igazán merre is akar menni a nép. Kevesen figyelnek fel rá, mert bár többen vannak, mint a hangadók, ritkábban szólalnak meg, vagy egyszerűen kitiltják őket a fórumról, nincs egységes ideológiájuk, nem betanult szöveget szajkóznak, ügyetlenül mondják el mondanivalójukat, de azonnal megkapják a béresektől a szokásos pejoratív minősítéseket.

  • Dienes Erzsébet

    Bendeguz79
    (2017 július 24 2:58 du.)

    Még egy

    A többire talán később visszatérek mert figyelemfelkeltő dolgokat olvastam a hozzászólásban.

  • Dienes Erzsébet
    2017 július 24
    1:41 du.
    Köszi, nem szabad elfelejteni az időt mikor, ki hol dolgozott.
    Eljövetelem előtt dolgoztam a szövetkezetben, 1956 előtti néhány évben.
    A mi elnökünk véletlenül aránylag ” osztályidegen” volt! Ez a szövetkezet mérnökökből tevődött össze, olyanokból, akik rossz „káderek” voltak máshol. Ilyen volt az elnök is, akit valóban megszavaztak a munkásai.

  • Dienes Erzsébet
    2017 július 24
    4:12 du.

    „Juj! Tudom igen hülye példát találtam ki, de ennél jobb nem tellett tőlem. Szerintem minden benne van.”

    Nem az a baj, hogy a példa hülye, hanem az, hogy fogalmad sincs, mi a (modern?) liberalizmus.

    A liberalizmus lényege nem az, hogy az egyénnek „mindent szabad” (ezt csak a liberalizmus üresfejű ellenzői szajkózzák, mert jó hülyén hangzik, és ezért tetszetős ellenérvnek tűnik – és úgy látszik, te is bevetted), hanem azt jelenti, hogy mindenkinek TELJES FELELŐSSÉGE van sajátmagáért, elsősorban a saját tetteiért. Nem lehet ezeket a felelősségeket a kisebb-nagyobb közösségekre áttolni (például a nemzetre), ahogy eddig szokás volt. Ha úgy tetszik, a természet a legmesszemenőbben liberális, mert minden élőlény a saját egyedi életéért sajátmaga felel.

    Innentől gondold át újra, amit írtál…

  • Dienes Erzsébet

    Almási Alma
    (2017 július 24 10:20 du.)

    Ez elmélet Alma!

    Én valóban nem foglalkozom a különböző merev, dogmatikus ideológiák értelmezési tartományának vizsgálatával az egymástól igencsak eltérő kultúrák és közösségek viszonylatában. Teljesen értelmetlenek tartom, mivel a gyakorlat minden vizsgálódás nélkül is nagyon jól bemutatja a különbségeket.

    A természet éppen a gyakorlatban mutatja ki erejét a különböző dogmatikus ideológiák helyi ártalmaival szemben. A vallási dogmákat a természet ugyanúgy folyamatosan és sorra ellehetetleníti, mint a politikai ideológiákat.

    Csak minden elkövetett hibánkért hatalmas árat fizetünk. Sokszor az életünkkel is!

    Az ideológiai háborúk egyáltalában nem ismeretlenek a XXI század emberei között. De amint megjelennek, azonnal a természet intenzív figyelmeztetésének kellene vennünk.

    Senki sem tagadhatja, hogy az egész föld ma már egy háborús tűzfészek. Az amerikai „liberalizmus” nem alkalmazható Európára, Afrikára, Kínára és más emberi közösségekre, csupán amiatt, mert mindenhol mások a közösség alapjai, szükségletei és elvárásai a liberalizmustól. Meg a többi igen fontos, nélkülözhetetlen „izmustól” is. Szolidarítás, empátia, szociális érzékenység, az élettapasztalatok utódokra hagyományozása (stb) nélkül nem létezik semmiféle élő közösség, még az állatvilágban sem, nemhogy az embereknél. Ilyesmit nem a gének örökítenek át.

    Te a liberális „szentíráshoz” kötötted magad. Én pedig a természethez próbálom igazítani a tanokat.

  • A Horthy vita kapcsán el kell mondani, hogy vita nincs, csak álvita.

    Horthyt nem kell isteníteni, de a démonizálás ellen nincs kifogása szerzőnek? És egy magát demokratának valló esetében álszent dolog, ha a kommunista propagandát fújja. „Sovinizmus” ma már nem egy komolyan vehető vádpont, a fiatalok nem is igazán értik, mit akar a szerző, talán ő maga sem.

  • Kerdesek DIENES ERZSEBET megjegyzesei utan;

    Ismetelten hivatkozott az u.n. „kozossegi normakra”.

    Kivancsi vagyok mie vel annak.

    Hasonloan jelezte hogy az egyen alapveto szabdsagai ala-vetok a „kozosseg normainak „.

    Ketsegtelenul, a regi korlatozott „nacionalista dogmak” az embet csupan agutolteleknek velte.
    Ami semm i mas nem volt,mint hogy az egyen az semmi, s jelentewktelen tagja a kozossegenek. Az tette mindeg szolgaca es agyutolte;lekke.

    Nem velnme ,hgoy az emberi leny nem egyenlo egy alattal?
    Habar az evolucionistak allitjak ,hgoy az emberi leny is csak mint egy masik allat. S a liberalizm az evolucio-elvenek a tarsadalmi iranyu terjedelme.
    teaht nem csoda ,hgoy az emberi leny es elet, igen ertektelen nekik.

    De NE felejtse, minden „tarsadalmak, nemzetek, sot diktaturak is az emberi leneyek , ill egyenek akik azt alkotjak.
    S mi alapon venne ,hgoy az emberi lenynek nem lehetne alapveto „emberi jogaik” amit az allam-hatalom, ill. kormany egyedulli eskudt kotelessege biztositani, vedeni, serkenteni. Na mi mas celja es kotelessege lenne az allamhatalomnak ???

  • Én konzervatív vagyok! Ez azt jelenti, hogy, az ember természetes tehetségére, akaratára, és munkaviszonyára helyezem a jövőt-
    Az ideológiákat emberek találták ki saját hasznukra!

  • Dienes Erzsébet

    Kész, pont, vége.

    Ebben a formában nem párbeszéd folyik, hanem győzködés. Én sem akarok senkit meggyőzni saját álláspontomról, de azt sem szeretném, hogy engem akarjon eltéríteni valaki tőle.

    Olyasmit jelent ki rólam, amit egyáltalában nem állítottam sehol, például azt hogy az egyéniség ne lenne fontos szereplője a közösségeknek. Mindössze az egyén és a közösség kapcsolatában tér el az véleményem az önétől. De ebben valóban nagyon.

    Ha önt az ideológiák irányítják és kapcsolják valamilyen csoporthoz, az az ön életútja. Engem sok, sok más köt össze az emberekkel. Olyasmi, amit nem íróasztalok mellet lehet kitalálni, hanem élet alakít ki az emberek körül, méghozzá hosszútávon, s nem pillanatnyi érdekek mentén. A nemzeti, családi, társasági, baráti, lakóközösségi, kulturális (stb) kapcsolatok egyáltalában nem ideológikusak, mert éppen azok igazodnak az élethez és a fejlődés pillanatnyi állapotához. Ilyesmire a merev, dogmatikus érdek-vagy pártkapcsolatok teljesen képtelenek.

    Megbukott a kommunizmus? Igen. Mindenki tudja, hogy miért? Egyáltalában nem az elveivel volt baj, hanem a kivitelezésével. Éppen a fejlődést állította meg.

    Meg fog bukni a liberalizmusnak nevezett dogmatikus rendszer? Igen! Máris bukásra áll. Még a boldog szinglik is saját bőrükön érzik már. Ágyútöltélekék lettünk? Elég sokan! Mind a kommunizmusban, mind pedig a megváltónak hírdetett liberalizmusban. Kifosztottak bennünket? Igen! A kommunizmusban államosítottak mindent, amit aztán a liberálisok szépen elmagánosítanak az országközösségek elől. Védtelenek vagyunk az ideológiai hatalmakkal szemben? Igen! Éppen az önvédelemre nincs jogunk. Méghozzá törvényesen. Valamennyi diktátor meghozza rá a maga törvényeit. A németek sem törvénytelenül irtották a népeket, a kommunista diktátorok is törvényeket hoztak minden ember-és népellenes cselekedetükre, és én semmi különbséget nem látok azok között, meg az AMEU törvényhozás között.

    Ja! Filantróp volt az összes ideológia. Csak éppen milliók az áldozatai valamennyinek.

    Össze sem lehet hasonlítani a természetes és nemzeti kollektívák egymást támadó-védekező harcaival. Sem kiterjedésben, sem pedig eredményeiben. Még az érdek is más ez utóbbiban.

  • „Egyébként mi nem faj vagyunk, hanem nemzet. Hét törzsből és a velünk élőkkel összegyúrva.”

    Theodor Mommsen gonosz megjegyzése, miszerint az őstörténet, vagyis az írásbeliséget megelőző korok kutatása az analfabéták tudománya, amely falusi lelkészeknek és nyugállományú katonatiszteknek való, több mint száz év alatt csak annyiban vesztette érvényét, hogy azóta nem műkedvelők, hanem komoly szaktudósok és egész kutatóintézetek próbálják fénnyel bevilágítani a régiség sötétjét. Ám az őstörténetírás és a történetírás közötti lényegi, elvi különbség megmaradt. Ezért fogalmazhat a 20. századi történész M.I. Finley (The use and abuse of history 1975.) ugyanolyan élesen, mint Mommsen: „Őrültség lenne azt képzelni, hogy megírhatjuk a Dark Age történetét. Régészet, összehasonlító nyelvészet és összehasonlító mítoszkutatás, a korabeli szíriai és egyiptomi dokumentumok tanúbizonysága minden értékük mellett gyorsan elérik annak a fénynek az abszolút határait, amelyet egyáltalán vethetnek.”
    (Bojtár: Bevezetés a baltisztikába 1997, Osiris)

  • Sajnos olyan világban élünk ahol a parochialism, a nativismus, a nacionalizmus, az idegengyűlölet és a populizmus még mindig túl sok helyen burjánzik. Liberálizmus a fény, a tanulás a tudás terjesztésével a “nyitott társadalom” kultúrájának előmozdításán segédkezik.

  • Bendeguz79 – Próbáld ki – copy & paste – ennyi.

    Á á é Í í Ó ó Ő ő Ö ö É Ű ű Ú ú

  • Almási Alma:
    „Akkor most egy kis hozzájárulás a részemről…
    Egyszeri Kommentelő:
    szeretem az almát.

    … ”

    Ez nagyon jól sikerült. Hej, ha én ilyet tudnék a klaviaturán bepötyögni…!

    Megsértődtem, amiért engem kihagyott! Belzebub elvtársat már meg sem akarják ölni? 🙂

  • Kedves Chris, en meg szeretnem megkoszonni Neked ezt a lapot, mely sok magyart magyarorszagit es kanadait osszehoz beszelgetesre.
    Szamomra, es gondolom sok masnak a szamara is ad egy kapcsolatot, ha sok kulonbozo velemenyek is vannak, a kozos szellem igen jo!