Tusványosi diktátorív

2017 július 28 9:00 de.76 hozzászólás

A miniszterelnök tusványosi szereplésének egyik „hozadéka”, hogy többen megemlékeznek a hazai szólásszabadság korlátozási szándékairól. Tekintve, hogy Orbán Viktor, a jelek szerint végképp eldöntötte magában: aki nem ért vele egyet, az hazaáruló. Felemlegetve Soros hazai médiabirodalmát, és mindent, ami az eszébe jutott. Vagy a beszédíró eszébe. Miközben a komplexus korántsem új keletű.

Az sem, hogy Orbán Viktornak baja van Sorossal, a civilekkel, az ellenzékkel, és jószerivel az egész világgal. Inkább az lehetne meglepő, hogy a média némely szereplő rácsodálkoztak az idei beszédére, mint az a bizonyos borjú. A csodarombolás jegyében is, érdemes lehet tehát kicsit visszatekinteni. Ha nem is olyan messzire, amikor először kiáltotta ki az Európai Uniót a leküzdendő ellenségei egyikévé. Mert lehetne természetesen olyan messzire is visszamenni. Megemlítve azt is, hogy 2013-ra már kirajzolódtak a közerőszak-tevés körvonalai. De nem szükséges a kórtünet teljes ívét felvillantani. Maradjunk a közvetlen előzményeknél, és menjünk először csak 2014 -ig vissza. Az akkori Bálványosra. Az akkori hő-sokkra.

2014-ben például már beszélt arról, hogy szerinte egyes civilek nem mások, mint „külföldiek által fizetett politikai aktivisták”. Amelynek értékeléshez érdemes figyelembe venni az évszámot. Szó nincs még „migráncsozásról”, és hasonlókról. Ráadásul egy megnyert választás után mondta mindezt a korábban Soros pénzén kiképzett politikai aktivista. Így utólag sokkal inkább arról lehetett szó, hogy Orbán felmérte: a politikai ellenzék nem, de az utca megdöntheti a hatalmát. Gőzerővel elkezdett tehát félni, és megosztani az embereket. Amelyhez remek alanynak kínálkoztak a civil szervezetek. Miközben az évszám azért is lehet érdekes, mert jól mutatja: a több éves gyűlölet és feszültségkeltés valójában a miniszterelnöki program része. A mostani helyzet nem több ennek egyik állomásánál. A mostani bejelentése csak azt jelzi, hogy Orbán elég előkészítettnek tekinti a terepet a nyílt megfélemlítéshez.

Azon az úton haladva, amelynek egyik állomása a 2015-ös, ideihez hasonló rendezvény volt. Amikor már jól látszott az a tendencia, hogy az ellenzéket, jelesül a baloldalt a magyarok ellenségének kezdte kikiáltani. Az egy évvel korábbi szövegével teljesen koherens képzavarban. Elkezdve összemosni az utca ellenzékét, mint külföldről pénzelt aktivistát, és a baloldalt, amelyet olyan politikusok vezetnek, akik „egész egyszerűen nem szeretik a magyarokat”. Gyakorlatilag megágyazva annak a baromságnak, hogy csak az a magyar, aki Orbán Viktornak tapsol. Egyben felidézve azt a korszakot, amikor az első koncentrációs táborok épültek a fasizálódó Németországban. Amely táboroknak nem a zsidók, hanem az ellenzékiek voltak az első „lakói”. Akiben pedig kétségek merültek volna fel a 2015-ös nyár után, hogy kit kell alanyi jogon tisztelni, annak Balog tartott ismertetőt, novemberben, a tisztelet kultúrájáról.

A 2016 pedig már itt van a tegnapban. Februárban már világosan látszani vélhettük a megfélemlítés-ipari háttérszervezeteket. A kormány látványosan ráerősített a határon túl élő magyarul beszélők becserkészésére is. Annyira, hogy Semjén, nyáron, már szinte tervbeszámolót tarthatott az állampolgár-szám duzzasztásáról. Az év őszére ezt sikerült a határ két oldalán élők szembeállításáig fokozni. Talán annak érdekében is, hogy egy esetleges komolyabb utcai affér esetén a hazaiak ne számítsanak a határon túliak segítségére. Mintha a hazai árokásást a pannon kocsma esze nem tartotta volna elegendően megosztó erőnek. Úgyhogy az az idei balogizmus sem minden előzmény nélküli, amellyel talán a hazai szélsőjobboldalnak is gesztust kívánt gyakorolni a miniszter. Amikor felvetette, hogy a határon túliak támogatásából ki kellene zárni a különben magyarul beszélő cigányságot. Világosan megüzenve: a kormány szívének kedves a származás alapú diszkrimináció. Az, hogy ezt az egykor Jézus tanításaira is felesküdött lelkész, Balog Zoltán miként rendezi le a lelki-ismertével, azt inkább talán nem is akarom tudni. Mert könnyen kiderülne, hogy az Emmi miniszterénél nagy ebben a leltár-hiány.

Amiért árulkodó is lehet a cigányság-ellenes miniszteri állásfoglalás az a régmúlt emléke. Annak a helyzetnek az emléke, amikor a talán nem is igen szomjas román bányászokat szállítottak az utcára vonuló erdélyiek, zömmel magyarok, ellen. Akik közül igen sokan talán az életüket köszönhetik az őket megvédő cigányoknak. Márpedig az a mondat, hogy „Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!” igencsak utálatos lehet egy olyan hatalomnak, amelyiknek igencsak sok félnivalója lehetne, ha az árkokon felülemelkedve egységes lenne az ellenzéke.

76 hozzászólás

  • Csak azokat az embereket lehet egymással szembeállítani, akik maguk is ezt akarják. Az árokásásnak ez a lényege.
    Magyarországon erre igény volt, és van.

  • Kíváncsi a New York Times, milyen érzés élni egy olyan EU-s tagországban, aminek vezetői háborút folytatnak az EU értékei ellen?

    Magam is kíváncsi vagyok a végeredményre, legelsőben arra, hogy mennyi honfitársam válaszol a személyes adataival.

    Bevallom, nem válaszoltam meg a kérdéseket, mert nem adok ki magamról interneten személyes adatokat. De itt egy kérdésre válaszolok, ami úgy szól:

    Véleménye szerint az Európai Unió segíthet megvédeni a demokrácia alapelveit az Ön országában?

    A válaszom : NEM!

    Itt lehet válaszolni a lengyelekkel együtt a kérdésekre:

    https://www.nytimes.com/interactive/2017/07/28/world/europe/central-europe-callout.html?

  • -anno Rakosl elvtars s igy kezdte……

  • Drizari
    2017 július 28
    10:00 de.

    „Csak azokat az embereket lehet egymással szembeállítani, akik maguk is ezt akarják.”

    Köszönjük az őszinteséget. Jól leírtad a magyar politikai „elitet”, ugyanis ott vannak a legnagyobb árkok. A „köznép” köszöni szépen, nem kér belőle.

  • Drizari
    2017 július 28
    10:40 de.
    „Kíváncsi a New York Times, milyen érzés élni egy olyan EU-s tagországban, aminek vezetői háborút folytatnak az EU értékei ellen?”
    Ahogy értesültem, az „EU értékei”, NEM szolgálják, segítik a magyar értékeket.
    De a többi államét sem.
    Az EU célkitűzése, megszüntetni a különböző államok saját indentitását. Azaz, megszüntetni a nemzeti öntudatot.

  • Figyelő,

    jogodban áll hülyeséget gondolni. Ahogy nem tudja senki megszüntetni a bajor identitást, úgy nem lehet a gallt, vagy a katalánt sem.

  • Figyelő
    2017 július 28
    11:55 de.

    „Az EU célkitűzése, megszüntetni a különböző államok saját indentitását”

    Bizonyíték? Forrás?

  • Figyelő!

    Teljesen igazad van,az EU-nak nincsenek értékei csak érdekei(befolyás alatt állnak….(„ismert híres spekulánsok”…,baloldali szervezetek által!!!)
    míg Magyarországnak és a többi európai országnak értékei is vannak,amit érdekük és joguk megőrizni!

    Ilyen egyszerű a dolog!

  • Elvira bácsi

    Marcsi, édes!

    Ki lehet az EU-ból lépni. Az angolok megtették, tudod, mert az angol bátor, büszke nemzet. A magyarnak pedig csak a szája jár, mert túl gyáva és primitív, hogy lépjen.

    Szóval hajrá értékelvű magyarok! Viszlát EU–nem kellenek zsidó érdekeid és nem kell a segély. Nem tartjuk többé koszos markunkat a nyugati segélyért sem!

  • Kiváncsi vagyok, mik azok az EU-értékek ? Le vannak valahol írva valami Alaptörvényben ? Vállalná valaki, hogy felsorolja a legfontosabbakat (S megadja a hivatkozási helyét pl. a gender-ideológiának?). S akkor ezt az összeállitást Orbán orra alá lehetne dörgölni !!!) Akár ez lehetne a magja Simay ur legujabb írásának is.

  • hazai lámpa
    2017 július 28
    11:46 de.

    Az orbáni gyűlületpropagandának elég széles „elit” tapsol. Itt is. Ekkora politikai elit nincs….
    A köznép is köszönöni, de nagykanállal kajálja

  • Elvira bácsi
    2017 július 28
    2:34 du.

    Inkább haszonleső… Az a politikai elit amelyik akkor próbál kilépni az eu-ból, amikor a pénzalapok lezárulnak és elfogy a strómanokkal kilopható ingyenpénz ….
    gerinctelenség rulez

  • Az EU a leg-nem-medokratikusabb uzleti szervezet ma Europaban.
    Valojaban csak a Mastricht-ipari-kereskedelmi eggyezmeny kiszelesitese.

    Na nem ertse flere az en velemnyemet.
    meglatasom sot meg ohajaim szerint is velem, hogy Europa osszes nemzeteinek az egyesulese a kozos erdekeikben az egy igazi alom lenne. De csak a demokratikus alapokon, minden tag-orszag nemzeti jogaiknak a tiszteletben tartasai melett. Egyenlo alapon, egyenlo jogaik es lehetosegeik alapjan. Nem amint a hatalmasabb, erosebb kan-kutha mindeg szaporitani a sajat fajat.

    De sajnos a mai EU csupan a legjovedelmezobb europai mega-vallatok gazdasagi erdekeit kepviseli. S azon celbol persze ok a ‘kurt-fujoi” is. Csupan az ok erdekeiet kell szolgalni.
    Ami valaojaban az hogy, minden ipari-nagyhatalom nem kepes letezni piac hianyaban. S gazdasagilag hatrabb allo nemzetek jelentik a „piacot”.
    Hasonloan a nyersanyag forrsat, s ma meg az olcso-munka-ero0forrsat is.
    Azert voltak a „vilag-haboruk”. a piacokert, a befolyas es anyagi lehetosegek erdekeben a vilagot „felosztani”.
    Uljanov elvtarsai nyiltan adta azt. Sot meg Ferenc Papa is a ‘szuletesnapi’ torta felszeletsehez hasonlitotta.
    Sajnos, magyaroszag mindeg a kis szelet volt.
    S miert hajlando ma is egy „nem egyenlo” partner lenni ?
    Csupan mert a politikussai levannak fizetve az u.n. EU altali anyagi adakozasaival. mas szoval meg vannak vasarolva. S a nep lenyelte azt,mint a hal a horgot.

  • ANDY MAGE meglatasara;

    Mifele „ingyen panz” alt meg amit allitolag az angolok nem kaptak ?
    Pont ellenkezoleg, ok meguntak fizetni, s nem voltak egyenlo tagkent veve. Feladtak onallosagukat a semmiert.
    Azert szavazta meg a lakossag ismet onallova lenni.

  • Drizari 1:21, nem ír Figyelő „hülyeségeket”.
    Frankfurt lakosságának már csak 49%-a német. Szerinted milyen identitást lehet megőrizni abban a katyvaszban? A németet biztos nem.
    A katalánok önrendelkezési jogának kollektív EU-s megakadályozásáról már ne is beszéljünk.

  • Kiss Kálmán

    Kedves Figyelő! Kedves Boda Marcsi!

    Tudjátok, az EU azért jött létre, mert a németek és a franciák „megunták” a több évszázados háborúskodást, egymás gyilkolászását. (Kezdetben vala az EGK, amelyből kinőtt az EU.
    Ha jól értelmezem, az EU kimondott-kimondatlan egyik fő alapértéke a humanizmus.)
    No, ez nem kell Orbánnak. Ő a saját kocsmájában akar uralkodni, ezért aztán az egész országból csinált egy jó nagy kocsmát, ahol lehet szotyolázva meccset nézni, siránkozni, jó magyaroschan régidicsőségünkholkéselazéjihomálybanozni, falusi erőslegényként nemzeti szuverenitást mantrázva ellenállni mindenféle értelemnek, kultúrának, józan észnek.

    Emlékeztek még egy névre: József Attila?
    Ha időtök engedi, olvassátok el úja meg úja Thomas Mann üdvözlése című versét! Aztán idézzétek fel – ha láttátok-hallottátok – nemzeti szotyialista nemzetvezetőnk 2010-ben tett elszólását, amellyel „engedélyezte”, hogy a költő szobra maradhat ott, ahol van, „hadd nézze, hogyan úszik a dinnyehéj”!

    (Kedves ‘talalom’! Egy másik cikkhez írt szösszenetemre, annak reakciójára utalva: Erre gondolok, amikor minősítem ezt a gumicsizmás tahót . Mert nem az a gondom, hogy gumicsizmás. Az a gondom, hogy nem tudja, mikor és hol kell lerúgnia ezt a lábbelit; így aztán megmarad szememben annak, ami: disznóól-kultúrájú senki.)

  • Elvíra bácsi és a hozzá hasonlók,azonos véleményen lévők!
    Csak szeretném megjegyezni,hogy az Európai Unió egy szövetség (amelyhez mi is csatlakoztunk,)
    csatlakozó országok szövetsége,akik ugye rendesen fizetnek a tagságért,így nem csak kapnak… a juttatások is jogosak,ami nem azt jelenti,hogy el kellene veszíteniük a szuverenitásukat és hogy fel kéne adniuk a biztonságukat,nemzeti értékeiket,érdekeiket a kétes és naponta erőszakoló,beilleszkedésre képtelen kétes,papírok nélküli,illegális határátlépő migránsok befogadásával,no meg a terroristákkal szemben!
    Egyre több ország gondolja így,csak van amelyik nyíltan szembeszáll a csőcselékkel és van amelyik kussol,de mindent elkövet,hogy ne árasszák el az országukat!
    Na ezt a helyzet a közismert magyar származású spekulánsnak,meg az őt szolgáló kinti és itthoni balliberális baloldalnak „köszönhető”!
    Erről ennyit!!!

  • Bendeguz79
    2017 július 28
    4:10 du.

    Csak kis kiegészítés. Orbán NEM Anglia miniszterelnöke.
    Nem tudom mennyi a fideszes napidíja, de kicsit jobban meg kellene dolgoznia érte

  • FIGYELO pontosan osszegzte rovid megjegyzeseben az EU celjait es teveknyseget.

    ALMASI ALMA soraira;
    Kovesse az EU akcioit, tevekenysegeit, s majd az tisztan lathato.

    KIS KALMAN kozel jott a valaosag adataihoz.
    A Franciak es Nemetek ket haborut vivtak a Saar es Ruhr acel es vaserc lewhetosegeert. Az egyik a Francia oldalon, s a masik meg a nemet oldalon volt. De mindkettore szukseg volt az ACEL keszitesehez. S az Acel a legszuksegesebb az iparosodashoz.
    A II.V.H. utan a Belga kulugyminiszter Spach, ahaboru megelozeseert valo otlete volt a kozos vas-acel iparmuvek letrehozasa.Annak erdekeit tovabb fejleszteni alakitotak a Mastricht egyezmenyt. Annak szelesitese lett a EROZONE. Ill az EU.
    AQz EU NEM az europai nemzetek szovetsege.
    Az EU gazdasagi erdekei \nek a celja lett a nemzetisegek eltorlese.
    Azert nem letezik a nemzetek egyenlosege, csupan az iparilag fejlettebbek erdekei. Ami a paiac,nyersaqnyag forrasa, es ma az olcso munkaero lehetosege.
    Elsokben a keleti orszagok nepei, majd a kozel-keleti menekultek.

    Miert nincsen az EU-nak Alkotmanya ?
    Miert ellenezve minden tag-nemzet egyenlo jogai, egyenlo kepviseltetese?
    Miert nem minden tag-nemzetek lakossai latal valasztott vezetosege ?
    Hol a „demokratikus elvek alaklamzasai”???
    Ki koronazta meg Merkel kiranynot diktalni a Magyaroknak hogy hany bevandorlot kotelezve befogadni, akiket csak Fuhrer Merkel jhivott meg nemetorszagba.
    Kivan tobb bizonyitekokat ?
    Mind az on-bizonyitek ,hogy aza EU az egy kegyetlenseg mentes diktatura !

  • Kiss Kálmán
    2017 július 28
    4:45 du.
    Téved, nekem nem Orbán a miniszterelnököm, nem tudom ő mit állít. Én Kanadában élek és figyelem a nemzetközi eseményeket. Ennyi.

  • Nem Bendwgúz kedvéért, mert szemmel láthatóan nem érdeklik az EU valós körülményei, csak a saját téveszméje. Az EU alapokmánya az Emberi Jogok nyilatkozata,és nem véletlenül nem valamiféle „nemzeti” ordnung.
    Az EU-ban minden tagállam szavazata egyenlő, ezért tud akár egyetlen tag is vétóval élni, bármilyen intézkedéssel szemben. Ez okozza a látszólagos nehézkességét. Például: régóta ambíció, hogy az egységesítés felé közeledjen a tagállamok adórendszere. Ez nagy előnyökkel járna a csak a munkaerejükből élők számára: megszűnhetne pl. az áfacsalások sora (ebben Mo. nagy cégei élen járnak), a „multik” sem tudnák elvinni az adózásukat kedvezőbb országokba. De nem, hát az a kicseszett „szuverenitás”! Hát akkor hogyan költhetné az adózók pénzét minden szärházi despota a saját mániáira, meg a mamelukjai kisámfázására?

  • Kiss Kálmán! Az ottani reakcióm ellenére úgy hiszem, egyetértünk.Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy sokféle kultúra létezik, és egyik sem magasabb rendű a másiknál. A szurkolói kultúra is lehet értéket hordozó: lelkesülés, öröm, összetartozás. Éppen a szurkolóknak kellene arra vigyázniuk, hogy ne váljanak „drukkerekké”.
    Szegény Boda úrasszonynak sem kéne lealacsonyodni ahhoz a köpködéshez, amit itt elővezet.
    Idős lévén, ma már azt is tudom, hogy a külsőségeknek, szokásoknak van jelentőségük. Anyukám a legmélyebb nyomorban is külön kistányéron adta a zsíroskenyeret, meg az uborkát hozzá. Négyosztályos takarítónő volt, nem nagyon ismerte a jambus, meg a hexameter közötti különbséget.(Más kérdés, hogy később a menzákon emiatt én majd éhen haltam: nem bírtam megenni a pörköltet,ha rácsapták az ecetes uborkát.)
    A kormányfőnek sem az a baja, hogy közérthető szavakkal szól az „Ő népéhez”. Hanem az,amit e szavak jelentenek: az agresszió dicsérete, a csak a közhelyeket elfogadók feldicsérése. Az erő nem agresszív: szelíd. Bízik magában, nincs szüksége sem trágár szavakra, sem hangoskodásra.

  • Tüske Zsófia

    Nagy Istvánnak, íme:

    http://eur-lex.europa.eu/collection/eu-law/treaties.html?locale=hu

    ezen belül is ajánlanám a figyelmébe az Európai Unió Alapjogi Chartáját. Bogarásszon benne.

  • Tüske Zsófia

    Boda te mindig megfeledkezel azokról a migránsokról, sőt, a közöttük egyáltalán nem bujkáló terroristákról, akiket orbán szabadított a nyakunkra, nem kevés baksisért, letelepedési kötvény formájában. Azonkívül, ha a Belvárosban járkálsz, azt tapasztalhatod, hogy a legszebb paloták szaúdi olajsejkek tulajdonában vannak. Ennyit a csőcselékről, akikkel orbán szembeszáll. Igaz, ezek business class-on, repülőn érkeznek ide és nem gyalog. Azért ne zavartasd magad, zakatolj csak nyugodtan az orbán elvtárs-pajtásoddal együtt a bazilika nagymiséjén, csak úgy, ahogy az ötvenes években megszoktad a heti disz-gyűlésen.

  • TALALOM irta;

    „Az EU alapokmany az emberi jogok nyilatkozta..”

    „Okmany” es „nyilatkozat”? Van elkpezelese hogy annak mi a valosagbeli jelentosege ?

    Emberi jogokat, s ertenem MINDENKI mindennemu jogait, csupan a mindenhato allami hatalmak lehetosegeinek a tiltasaval leheto letzove tenni.
    Sot, meg diktaturakban ,s azt Maga Talalom remlenem hogy jol emlekszik arra, csak propaganda alanyakemt letezett.

    ” Az EU-ban minden tagallam szavazata egyenlo,azert tud akar egyetlen tag is vetoval elni, barmi intezkedessel szemben.”

    Hatarozataik az alanyok alapjan azon nem- valasztott miniszterek dontik. De szavazataik NEM egyenlo, sem a lakossag aranyaban letezo.

    Mas hatarozataik hasonloan az allafoi, es a kormanyfoi vonalokon domtve. Akik NEM alakossagaik altal valasztva, sem a lakossagaik aranyaban letezik szavazataik.

    pl.Frau Merkel meghivta a Muzulmanokat nemetorszahba, s most az EU pereli Magyaroszagot mert nem ohajt befogadni az EU latal megszabott 65,000 Muzulmanokat.

    MONDJA KEREM; Megszavazta azt is a magyarkepviseloje az „egyenlo”-seg alapjan? VAGY miert NEM vetozta azt a magyarorszag kepviseloje ?
    De van mas EU „intezkedesek” is am amit nem hinnem hogy a magyar „megszavazott” volna egyenlo alapu jogon.

    De hat akkor hogyan lenne kepes az EU ma perelni a birosagai altal magyarorszagot ?

    Valami nem stimmel allitasaiban, a valo esemenyek cafoljak aztokat !!!
    S mi alapokon letezhetne mind az amit allitott? NEM letezik Alkotmanyuk !!!
    Barmikor is probalkoztak azzal, azt a nehany nemzet lakossai rogton leszavazta (Francia, mania,stb.)
    Mi jogi alapokon mukodhetne az EU ???
    Csupan a Mastricht uzleti egyezmeny letezik. De az NEM nemzetek egyesulese !!!

  • ANDY MAGE soraira;

    „Csak annyi kiegeszitest, Orban nem Anglia miniszterelnoke.”

    Mondhatom ,hogy mindannyian koszonjuk zsenillais meglatasat es hogy ertesitt bennuket arrol.
    Maskulomben biztos hogy me azt nem tudnank.

  • KOSZONET TUSKE ZSOFIAnak a csatolt EUR-lux weblap cimet.
    Javaslom mindemkinek azt, s tegyek a „szved” oszlopaikba.
    Az mint az EU Kozlonye.

    Minden EU hatosainak lette csupan „szerxodesek”-en letezik.
    Pl. a „Lisbon Szerzodes” amit Gyurcsany es egy holgy irt ala. Persze az EU fizetesei velhetok a „lekenyerezes” osszegeinek. S ki valasztotta meg Gyurcsanyt?
    A Lisbon szerzodes kotelezi a mgyarorszagot megszabott Muzulmanok befogadasara.
    De nem a Lakossag valsztotta Gyurcsanyt, csupan a Parlamenti politikusok. Hany volt egyenileg nevszerint megvalasztva alkossag latal ???
    Tehat hol talalhato barmi „demokratikus’ modszer ?

  • Kedves TALALOM;

    KEREM NE tegyen megjegyzeseket, allitasokat az en-nevemben, s nem ajalnlatos azt tenni senki masok neveben sem!
    Kulonosen amikor a sajat velemyneit probalja alatamasztani az allitolagos en, vagy barki velkemnye alapjan.

    Mind ez csupan egy baratsagos javaslat a maga szamra , sot barki szamara is.
    Akinek problema megerteni a megjegyzeseket, kerem csak kerdezzenek !

  • Ha a sötét ostobaság szorgalommal párosul, az egyenlő 1 bendegúzzal. Magyarországon a kormányfőt nem választják(Orbán sem indul soha egyéni körzetben. A legtöbb képviselővel rendelkező párt kap az államfőtől kormányalakítási megbízást. Tehát még nem is a parlament szavazza meg a kormányfő személyét, hanem a pártja. Ez a mostani kormányfőnél is így van. Tehát a lisszaboni szerződést az akkor kormányfő Gyurcsány Ferenc írta alá, ahogyan a kvótaszerződést az akkor kormányfő Orbán írta alá.

  • Tüske!

    Igen volt lepelepedési kötvény,de ugye Orbán (kontrollált)nem analfabéta,erőszakoló,munkakerülő csőcseléket és nem terroristákat engedett be az országba…..hanem képzett büntetlen
    előéletű és hasznot hozó,netán kulturált embereket!!
    Na megint mellégfogtál,nem gondolkoztál……!

  • Na talalom megint „nagyon okos”,mint a hozzá hasonlók!

    Ugye törvényes választások kiírásával lehet szavazni a pártokra,és a legtöbb szavazatot nyert párt győz és jelöli ki
    a miniszterelnökét,akit a köztársági elnök megbíz!
    Ezt Te is elismered,akkor minek sértegetsz ok nélkül másokat?
    Na nem Bendegu79-el van a baj !!!!!

  • Bendeguz79
    2017 július 29
    10:35 de.
    „Mondhatom ,hogy mindannyian koszonjuk zsenillais meglatasat es hogy ertesitt bennuket arrol.”

    Azok után, hogy a magyar helyzet kapcsán a Brexitet emlegeti, igazán örülök, hogy segíthettem.

  • TALALOM irta KISS KALMAN-hoz cimzett soraiban;

    Az EU hatalmanak a diktatorikus modszereie „NEM eraszakos..”

    Hat legalabb is nem kuldve a Waffen SS Tigris vagy mint a Voroshadsereg T-55-pk ezreeit megszalni az orszagot.

    De a diktatura az diktatura meg ha csupan a fenyegetesek es az allando politikai es birosagi eljarasok alapjban is tortenik.

    Letezik maganak otlete, hogy az mibe kerul a magyar adofizetoknek, mielott barmi megoldas is leheto lenne ?

    S frau Merkel aki invitalta Muzulmanok millioit „jonni”. S most kenyszeriti mas nemzeteket befogadni mind azokat, a sajat ohajaik, hatarozataik es erdekeik ellenere?

    Sajat meglatasom, hogy a Sziriaik zome talan sikeres es hasznos is lehetne az orszag eseten.
    De hol a penz es a lehetosegeik ottan meghonosodni?
    S amikor sok magyar kuzd sulyos anyagi problemakkal?
    Ne felejtsek, Magyarorszag egy kis es szegeny orszag.
    Semmi termeszeti kincsei NEM letezik ami alkalmazhato lenne gazdasagi elolemduleseikre.

  • Boda!

    Csak nem magad „kontrolláltad” őket, hogy ilyen mértékig tisztában vagy az előéletükkel, képzettségükkel, netán a kultúrájukkal – hova tovább a „hasznot hozásukkal?”
    Áruld már el, a büntetlenségükről hogyan győződtél meg?
    No, de ha ez ilyen gyorsan és flottul ment Orbánnak, hogy semmi perc alatt levizsgált, bevizsgált, kivizsgált mindent több ezer emberrel kapcsolatban – naná, hisz ezek szerint te voltál a jobbkeze – vajon mi akadályozza meg abban, hogy ugyanezt tegye szám szerint 1294 db menekülttel kapcsolatban, melyet uniós kötelezettségként egyébként megszavazott és elfogadott kint – ám itthon már raplizik mint egy nyeretlen kétéves a feladat ellen, fenyegetőzik, lázít, fogadkozik, kiutazik, beutazik, ide oda szervezkedik, üzenget határon innen és túl – holott ekkora gyakorlattal mint a jelek szerint neki ( meg neked) lehet, ez még addig sem tartana mint a több ezer, kitüntetett figyelemmel kezelt, épp itt letelepedni vágyó ügye!
    Ráadásul abszolút ránk van bízva, hogy az ügyük kivizsgálása után kinek adjuk meg a menekültstátuszt ill. kinek nem! Gondold el, megéri ez a huzakodás pörlekedés amit az unióval folytatunk ezért a kis semmi melóért, melyet a jelek szerint csuklóból eltudnátok végezni? Te bizonyára megint a rendelkezésére állsz, így majd egykettőre végeztek, szerintem még ma írjatok vagy telefonáljatok „Brüsszelnek”, hogy vissza az egész, per leállítva, mert mégis csak kérjük a mi 1294 emberünket…!

    Mondd Boda, most halál komolyan kérdezem – mennyiért vagy te ennyire korlátolt? Mi lenne, ha néha használnád a józan eszedet, és egykét dolgot végig gondolnál, mielőtt felkapod és mantrázod a legnagyobb baromságokat is – vagy ez már túlzott elvárás lenne?

    !

  • Besancon
    2017 július 29
    5:30 du.

    Kedves Besancon!
    Annak idején Rákosi fontosnak tartotta, hogy az állami cégeket becsületes, hithű munkásemberek vezessék, ezért négy elemi után őket egyenesen az egyetemre küldte, tanulni. Ezek az emberek becsületes, egyszerű emberek voltak, bár nemigen értettek semmihez, és ezt legtöbbször ők is érezték.

    Aztán megnősültek, és különféle egyszerű munkáslányokból ízibe igazgatónék lettek. Meg is kapták bérlakásként a kitelepítettek rózsadombi villáját, sőt a későbbiekben a Rózsadomb hátsó területein maguk is építkeztek, egészen fel a Guggerhegyig (sétálj egyszer arrafelé).

    Nos, ezek a gazdag, rózsadombi igazgatónék nagyon haragudtak a kommunista rendszerre, és joggal. Merthogy mennyivel több tisztelet és anyagi megbecsülés jut egy kapitalista országban egy igazgatónénak! Igazán nem csoda, hogy ők még most is a kommunizmus legnagyobb ellenségei…

    Kapiskálod már a Marcsit? Hát akkor ne bántsd! 😀

  • Ja, azt még elfelejtettem írni, hogy ezek a mai előkelő rózsadombi özvegy igazgatónék nem az eredeti, ötvenes-hatvanas évekbeli feleségek, azok már rég lerokkant, elhajított fogatlan mamuskák, ha egyáltalán élnek még. Ezek a mostani hölgyek azok a buta de rámenős csinibabák, hajdani titkárnőcskék, akikre a régi feleségek le lettek cserélve a 60-as években (akár többszörösen is). Ők azok, akik Miviktorunk mai lelkes hívei, aláírásgyűjtők, előkelő rózsadombi igazgatónék, a kommunizmus „áldozatai és ádáz ellenségei…

  • csak, hogy képben legyetek…

  • Meg kell kérdezzem, hogy a Posványosi paláveren lelkesülten tapsikolók tisztában vannak-e azzal, hogy imádottjuk ezerrel vegzálja azokat, akik más államokból kapnak pénzügyi támogatást?
    Mit szólnának, ha holnap az az ország, amelynek az állampolgárai úgy döntene, hogy ha ez nekik ennyire teszik, akkor ők is élnek vele. Azaz holnaptól kezdve az ő országukban is hasonló vegzálásban részesülnek!
    Meg kell jegyezzem az sem ártana, ha valaki végre elszámolna azokkal a milliárdokkal, amiket ártunk és qurmányunk állítólag rájuk költenek! =))

  • talalom
    2017 július 29
    4:18 de.

    „az agresszió dicsérete, a csak a közhelyeket elfogadók feldicsérése”
    Ebben egyetértek. Nagyon idegesítő, hogy Orbán csak az erőben hisz. Nem érdekli a kompromisszumos megoldás, csak az egész pályás letámadás. Jó tanítványa volt az SZDSZ-nek, akkor szedte föl ezt a stílust, meg persze a szocializmusban.

    De másfelől nagyon idegesítő naivságod az EU-val kapcsolatban. Attól, hogy az EU tagja vagy, nem léptél be a mennyországba! Az EU-ban senki nem támadja az identitásodat (jó esetben), de nem is áll meg a nacionalizmus az EU határainál. Igenis kőkemény verseny folyik az erőforrásokért, a nemzeti érdekérvényesítésért, és ezzel az idióta hazai ballibeken kívül mindenki tisztában van!

    Más kérdés, hogy a fidesz mindig veri a mellét a nemzeti érdekek védelmében, de az EU-s támogatások felhasználása legalábbis vitatható. Pl. olyan évben fizetnek hóeltakarításért milliókat oktatási cégeknek, mikor nem is volt hó.

  • TALALOM soraira;

    1., Varom a napot, ha az valaha is letezne a maga eseteben, hogy kepes lenne velemnyeit minden egyeni gyalazkodasok hianyaval irni egyszer.
    Nenm tudom elkepzelni ,hogy mi osztokeli magat arra allandoan. Nem talal az en megjegyzeseimben egyetlen szot sem ami megerdemeltetne engem a maga altali gyuloletes kifejezeseire.

    2.,Koszonom, hogy soraiaban eleimerte hogy a maguk miniszter-elnokei NEM a nep alatal voltak valasztva. Csupan a parlamentben levo politikai elvtarsaik altal.
    Akik, hasonloan, soha NEM voltak megvalasztva a szavazo lakossag alatl egyenileg a sajat neveik alapjan.

    Igen, jeleztem, hogy a Lisboni egyezmenyt Gyurcsany irta ala.
    De onmaga ismetelve irta hogy minden EU altali joga azt meg-vetozni is.
    A jelen PM nem tette azt, legalabb is tudomasom szerint.
    De hat akkor miert mind a ragalmazasaik ?
    A jelen PM azt a lakossag szavazatara ohajtja tenni lehetove. Hat nem az lehetne a leg-demokratikusabb tett?

  • Almási Alma
    2017 július 30
    4:57 de.

    „Ők azok, akik Miviktorunk mai lelkes hívei, aláírásgyűjtők, előkelő rózsadombi igazgatónék, a kommunizmus “áldozatai és ádáz ellenségei…”

    Van ilyen is persze, aki az előző rendszerben nagy komcsi volt, aztán a rendszerváltás után a legnagyobb keresztény-nemzeti. De nem biztos, hogy rossz szándékból, pl. szeret mindig az uralkodók közé tartozni, vagy nincs helyes önismerete.

    De ettől még nagyon sokban igaza van a kommunizmust bírálóknak!

    Illetve minek neveznéd azt, akinek komcsi volt apja-anyja, de ma már a legnagyobb liberális, és a legagresszívabb védelmezője a demokráciának? Miközben köpködi a kommunistákat.

  • HAZAI LAMPA Talalomhoz cimzett soraiar;

    Maga nem latna ,hgoy a „HO-eltakaritasi segely, amikor ho nem letezett, csupan a lekenyerezes esete.
    Ugy vasarolja meg az EU a keleti gad-orszagok politikussait.

    Mikik „ho-eltakaritasi segelyt” kaptak, mind azok azzal a penzekkel le-lettek kotelezve, s husegesen varjak majd a tovabbi jutalakokat is.

    De az EU nagyvalalatsai mind azt tobbszorosen visszanyertek es majd nyerik is tobbszorosen a jovoben.

    Teaht az a penz, csak csaletek mint a sargarepa mutogatasa a csokonyos oszver elott.

  • Bendeguz79
    2017 július 30
    10:50 de.

    Akkor Orbán minek szidja Brüsszelt, ha tőlük kapja a pénzt?

    Inkább szerintem azt a pénzt oktatási programokra adja az EU, aztán tojik rá, hogy a fidesz mire használja föl. Csak akkor idegesek, ha Orbán Brüsszelt szidja.

    Biztos nem pusziért kapjuk a támogatást, de ma nincs más választásunk, csak az EU. Jobb lenne valami ázsiai unióba tartozni?

  • Valasz HAZAI LAMPA soraira;

    Ketsegtelenul az EU „tojik ra hogy mire haszanaljak a penzt”.
    demint azt elfogadjak a lekotelezetseg megtortent !

    Kerdezem ismet;
    1.,Maga elkpzeli hogy mind azoknak a „penz-adomanyoknak” nincsen erdeke ?
    2.,Nem jelent az lekotelezetseget ?
    3.,S mit vel oszinten, miert adakozzak azt a penzt ?
    4.,S fokent, hogy miert fogadjak el ?

    Lassa Anglia jelen helyzetet ! Mi koveteleseket tessz ma az EU Anglia ellen ?

  • HAZAI LAMPA irta;

    „,,, nincs mas valasztasunk csak az EU.”

    Mi a problemajuk a nemzeti fuggetlenseg,onallosag es semlegesseggel? Hm???

    ” jobb lenne valami azsiai unioba tartozni?”

    Miart az allandop CSATLOSSAG ?? Mi a problemaja az onallosaggal? Semlegesseggel ?

    S mi lehetne a problema mind a szomszedos nemzetekkel (ahol mar is sok magyarok elnek)nyiltabban, batarsagosabban egyuttmukodni.

    Nem az volt a mgyar atak, hogy soha nem volt kepes , sem hajlando szomszedaikkal egyuttmukodni a kozos erdekeikben. Foleg a kozos vedelemben.
    Mindeg csak az ellensegeskedeseik volt a celjuk. Miert ?

    Kereskedni es a lakosoknak utazni szabadon nem koveteli meg a nemzet onallosagat, fugetlenseget es smlegesseget eldobni. Azt tettek az EU es NATO esetevel !!DE MIERT ?

  • Itt az újabb őrület: a székelyeket magyarországi honos népcsoportként, itteni nemzetiségként szeretné elismertetni az RMDSZ-szel elégedetlen radikális székelyek csoportja.

    A kezdeményezés (többszöri elutasítás után) a héten zöld utat kapott a magyar Nemzeti Választási Bizottságtól. Igaz, a székelyek nem élnek Magyarországon, magyarul beszélnek (nem egy másik idegen nyelven), és nem eltérő nemzetiségűek a magyaroktól, de mivel a Fidesznek szüksége van jövőre a szavazatukra, így várhatóan a többségi Fidesz-parlament „honos népcsoporttá” nyilvánítja a székelyeket. Ezzel megkapják az államilag elismert nemzetiségi státuszt, és ezzel a jogokat is ugyanúgy, mint a többi 13 „történelmi nemzetiség”, akik a mai Magyarország területén legalább 100 éve honosak.

    Jó, mi?! 😀

  • Aémási Alma

    Írtam:
    “Ők azok, akik Miviktorunk mai lelkes hívei, aláírásgyűjtők, előkelő rózsadombi igazgatónék, a kommunizmus “áldozatai” és ádáz ellenségei…”

    Kaptam választ is erre:

    „Van ilyen is persze, aki az előző rendszerben nagy komcsi volt, aztán a rendszerváltás után a legnagyobb keresztény-nemzeti. De nem biztos, hogy rossz szándékból, pl. szeret mindig az uralkodók közé tartozni, vagy nincs helyes önismerete.

    Lámpa téved, mert én nem kárhoztatok senkit. Csak tényeket állapítok meg, de Lámpa még ezt sem érti.

    Ezek a hölgyek soha nem is voltak kommunisták, se kicsik, se nagyok, de még úgy se csináltak, mintha azok lettek volna, sőt!!! Ők titkárnők voltak, igazgatónék, és a kommunizmus nyilt ellenzői. (Lámpa nem élt akkor, így nem tudja, hogy a 70-es, 80-as években a magánéletben a legnagyobb sikk volt szidni a rendszert.) A mostani komcsizás kismiska ahhoz képest, ma más ugyanis csak üres és unalmas formalizmus, olyan csak, mint a „haudujudu”… Persze ezeknek a hölgyeknek semmi bajuk se lett semmiféle komcsizásból, hiszen mégis csak igazgatónék voltak, vagy mi a szösz… 😀

  • De folytassuk. Lámpa folytatja a kihívást:

    „De ettől még nagyon sokban igaza van a kommunizmust bírálóknak!
    Illetve minek neveznéd azt, akinek komcsi volt apja-anyja, de ma már a legnagyobb liberális, és a legagresszívabb védelmezője a demokráciának? Miközben köpködi a kommunistákat.”

    Veszem a kesztyűt, térjünk át a gyűlölt szadeszre… 😀

    Nem a liberalizmusra – mert arról Lámpának (és az itteniek legtöbbjének) nincs fogalma – hanem a szadeszre, akikkel a liberalizmust manapság mindenki azonosnak tartja.

    Nos. A szadeszeseknek, illetve a lukácsista filozófusoknak már a 60-as években feltűnt, hogy valami nincs rendben. Ők ugyanis – többnyire nagy komcsik ivadékai – otthonról másképpen és kevésbé iskolásan „kapták” az ideológiát, mint a gyalognépek. Közel a tűzhöz inkább beleláttak az ügyekbe, és az értelmesebbje felismerte a problémákat és kezdett más megoldás után nézni. Így találtak rá először a maoizmusra, majd azt is átlátva és elvetve, a liberalizmusra. Én ezt az intellektuális küzdelmet és keresést igenis nagyon pozitívnak tartom, szemben az ilyenolyan mai szajkóinkkal.

    Néhány filozófiai megnyilvánulásuk után (cikkek, vélemények) ki is zárták őket a pártból. Sokan közülük (Márkus, Heller) külföldre távoztak, mások meg szervezkedni kezdtek, cikkeztek, új híveket szereztek (Haraszti, Demszky), és megpróbáltak valamit itthon.

    Természetesen nem a Horthy rendszert akarták visszaállítani, hanem a kommunista tanokat próbálták egyeztetni, vagy később – amikor úgy látták, hogy ez lehetetlen – helyettesíteni a liberalizmussal. Tény, hogy ezt némi fölénnyel, a tanult, tájékozódott, gondolkodó ember fölényével képviselték, amit az igazgatóné félék nagyképűségnek és sértőnek éreztek, hiszen ők ugyebár tényleg MÁR JÓVAL ELŐBB is antikommunisták voltak, mint ezek az „ávóspalánták”.

    Aztán az igazgatónékhoz csatlakoztak azok a lecsúszott, üresfejű komcsik is a nyolcvanas évek közepétől, akik sikertelenségükben hirtelen felfedezték magukban a népnemzeti antikommunistát, vagy épp a botcsinálta kapitalistát. Különösen rendszerváltáskor, amikor úgy nézett ki, végre leesik nekik is valami…

  • Almási, szállj le az életkoromról, és ne gyalázkodj! A titkárnők tényleg hülyék, főleg ha a te férjedet szedték el. Ettől még vannak emberi jogaik, sajnos vagy szerencsére.

  • Almási, senki nem mondta, hogy komcsiból nem lehet szalonna (csak Kövér). Ettől még a szadeszosok közt lehet szar ember, ahogy a konzervatív közt is lehet bűnbánó. Te viszont elég lazán dobálod a követ itt mindenkire.

  • Almási, még annyit, hogy a nómenklatúra pletykákat valóban nem ismerem. Nem a korom miatt, hanem mert a családom nem volt benne. Ettől még lehet véleményem a szocializmusról és a rendszerváltásról, vagy engedélyt kell tőled kérnem? Ez a legalantasabb védőbeszéd, amiben kiemeled Hellert meg Demszkyt, a többieket meg fikázod. Ugyanolyan vagy, mint Orbán, aki szerint ő zavarta ki az oroszokat.

  • TALALOM 2017. July 29-i soraira az EU adoztatasi elven:

    Persze nem vette figyelembe hogy az EU adoztatasai csupan az EU koltsegveteseinek a fedezesere vonatkozo.

    A tag-nemzetek, sot meg mind az on-kormanyzaataik koltesgveteseit csupan a sajatmaguk altal meghatarozott adokbol fedezik mind. pl. az AFA. amit az alkalmaz amely azon hatarozott. Nemzet ,megye, varos, falu, stb. s mind az a szovetsegi, ill. EU adok folott.
    Talan nem fizetnek eleg adokat ?

  • Almási Alma
    2017 július 29
    11:44 du.

    Kedves Alma!

    Nagy tisztelője vagyok a véleményeidnek, rendre olvasom és gyakran egyet is értek veled, ha nem is írom le minden alkalommal azt ami természetes. Akad azonban kivétel,és ez nem annyira az általad bemutatott élethelyzetek és „asszonyságok” viszonylatában értendő, sőt! Azt hiszem értettem a „történetet” mellyel egy egész világot nyitottál ki; aki élt már, vagy olvasott róla, no pláne nyitott szemmel járt, az most pontosan vette miről írsz! Kedvelem a visszafogott stílusodat, a józan bölcsességedet, és még mielőtt azt hinnéd megártott a meleg, biztosítalak semmi bajom! Éppen ezért tűnődtem válaszoljak- e, vagy hagyjam annyiban és legyen nekem mindegy ki mit gondol „bántás” alatt.Ám, mégsem mindegy. Szerintem az egyik kezed elég lenne annak megszámolásához, hányszor reagáltam én a B.M. által leírtakra, mert pontosan tudom nincs értelme – anélkül,hogy végiggondolná, leckét mond fel. De azért vannak esetek amikor nem lehet elmenni szó nélkül minden vakhiten alapuló sötétség mellett. A vitatott irományában nem pusztán a szokásos kormánypropagandáját nyomta,kiosztva közben azt az általa használt és rendre visszaköszönő 6-8 jelzőit amit előszeretettel alkalmaz bárkire aki nem azt gondolja, mondja, írja mint ő. Ezek mellett még nyugodtan ellehet menni, kikerülve a sűrűn felbukkanó hsz-it. Ezúttal azonban konkrét állítást tett olyan ügyről, melyről halvány segéd fogalma sem lehet, és amelynek esetében kevés magyarázat a bizalom és a hit „ártunk és qrmányunk” iránt, vagy mindjárt az ellenszenv a másik oldal iránt! Hisz az is egy dolog ha valaki azt mondja „én bízom benne, hogy jól megvizsgálták kiknek adnak letelepedési jogot és kiket engednek be az országba, az arra illetékesek” stb stb. Ez szerintem még rendben is volna, mert hát nem vagyunk egyformák,így az elképzeléseink sem azok. Ám nem ezt írta, hanem teljes magabiztossággal jelenti ki, hogy ezek az emberek „kontrolláltan”(!) kivétel nélkül mind megfelelnek a fenti kritériumoknak – nem sorolom, olvashattad fentebb a minősítéseit – szemben a mezei menekültekkel akik bezzeg mind ..stb. Szóval, hogy a fenébe tehet valaki ilyen légből kapott állítást abban az országban, ahol a minie. közvetlen közelébe egy sok éve, nemzetközileg körözött bűnöző költözhetett – noha az utca teljes hosszában és széltében le van zárva a köznép előtt – és majd egy évig „nem tudták hitelesen megállapítani” hogy ez a Faraon vajon az a Faraon-e? Hányféle és milyen kavarások voltak pl ebben az ügyben? Végül meghalt a szerencsétlen, de a napokban azt hallottuk, hogy ez sem teljesen biztos? Tudja azt bárki (az érintetteken kívül) hogy mi a valós helyzet? Nem, és nem is fogjuk egyhamar. Miután azonban nem a téged való meggyőzés a szándékom ezért nem is folytatom a fejtegetéseimet sem a nevezett úrról, sem a letelepedettekről úgy általában. Csupán azt szeretném a magam részéről világossá tenni, hogy a tudatlanság, vagy a vakbuzgó szolgálat senkit nem ruház fel látnoki képességekkel. Már pedig ahhoz, hogy bárki tisztában legyen vele miféle vizsgálatokon mentek keresztül ezek az emberek, hogy ilyen „kontrolláltak” legyenek, az kellene,hogy legyen, kivéve persze, ha saját maga(is) beavatott az ügyben! De gondolom, ennek kicsi a valószínűsége. A legvadabb azonban az, ahogyan az alig öt mondatos válaszában (Tüske Zs.-nak) mintegy jellemezve, egymással szembe állítja a menekülteket és a nem kevés pénzért letelepedést nyerő „minden gyanú felett álló polgárokat!” Ez a kettősség egyébként minden hsz-át jellemzi: leírja a „véleményét” – ez eddig rendben bármi is az – majd jön a címkézés, a másként gondolkodók „lesajnálása” abból a magasságokból ahol ő magát sejti. a szóhasználatait pedig ismerheted magad is!
    Na ez az, ami viszont szerintem már nem tolerálható! Válaszomban erre (is) szerettem volna felhívni a figyelmét, és ha ezt te bántásként érzékeled, akkor nincs más hátra, vállalom, hogy én vagyok itt a fórum „bántószelleme” -:))))

  • @lámpa

    Bizonyisten nem tehetek a korodról, de hát annak is vannak következményei. Szép vagy, de tapasztalatokban – és szerénységben – van még kívánni való benned. De ez nem baj. A baj, hogy annyira hiú vagy, hogy még olvasni is elfelejtettél. Én nem szidtam, hanem leírtam a te „nomenklatúrádat”, bármi is legyen az. 😀

    Az igazgatóné titkárnők egy műfaj, némiképp korlátoltak, de egyáltalán nem vontam meg tőlük a hősi ellenállás jogát… De sőt, még a komcsiból népnemzetivé avanzsált mélyen tisztelt társaság utólagos megvilágosodásának a jogát sem.

    Amit írtam, csupán tényfeltáró jelleggel írtam. Majd, ha kritikákat fogalmazok meg, akkor kapaszkodj!

    Lámpa, olvashatsz bárhol bármit, vannak témák, amik tabuk, és ezért sohasem fogod róluk az igazat megtudni az olvasmányaidból. Nem kell az én tapasztalataimat elfogadni, de azért egy kis fantáziára szükség volna, ha meg akarnád érteni azt a kort.

  • Kedves Besancon!
    Ha ez a fórum itt valami fontos, határozatokat is hozó testület lenne, akkor persze nekünk is le kellene mennünk alfába. De szerencsére nem erről van szó, csak arról, hogy egy igazgatóné olykor (olykor? MINDIG) hülyeségeket beszél.

    Fejtsd ki a véleményedet, de ne mérgelődj, hanem nevess rajta. Sajnos még a tényleges helyzeten is kénytelenek vagyunk átsiklani, hiszen mit tehetsz te, vagy én KONKRÉTAN Miviktorunk disznóságai ellen? Mert én ezt egyáltalán nem tudom…

  • Figyelő
    2017 július 28
    11:55 de.
    IGEN is itt Figyelőnek igaza van.
    Ez a nagy általánosítás : EU értékei . Szerintem nem más mint a külőnféle előírásaiba beépített liberális értékek kővetelése.Na hát ez az ami nem jó.Sajnos ezek az ,,értékek,, EU értékeknek lettek és vannak állandóan beállítva.Ezen értékek megállapítása nem konszenzuson alapulva lett meghatározva,nagyon erős liberális-baloldali értékek vannak benne és minden tőrvény intézkedés ezeket akarja megkővetelni,azaz mindenkinek liberálissá kell válnia —csak akkor tartja be az EU értékeit.
    Most ez zajlik folyamatosan.Ezek nem az EU értékei.Ez a hatalmi pozícióban lévő—nem mindenki által elfogadott—értékek egyeduralkodóvá tétele erőszakos kővetelése —semmi más.Ez a balos-liberális eszme a rendszerbe való erőszakos beépítével tőrtént meg.
    Meg kell változtatni az alapszabályokat—mert azok nem a valós értékeken alapulnak.
    Mindenkit szívesen megértő üdvőzlettel.

  • tóth péter
    2017 július 31
    2:33 du.

    Húha!

  • Europa értékeit én másnak tanultam anno.
    Az európai értékek a hagyományos európai kultúra volt, a görögöktől elindulva! A fantasztikus névsora az európai származású feltalálok, zeneszerzők, építészek, művészek névsora!
    Ők az európai kultúra megteremtői és alkotói.

  • Bocsai, Európa íróit kihagytam!

  • Almási Alma
    2017 július 31
    1:22 du.

    Almási, mielőtt teljesen elájulsz önnön nagyságodtól. Másoknak is vannak tapasztalatai a korszakról, amiről neked fogalmad se lehet. Például a kisvasutat nem mindenki kirándulásra használta. A hatvanas évek végéig pl. a bugaci kisvasút volt a munkás és diákjárat, mert nem volt autóbusz. Tömve volt minden nap utasokkal. De hát te ezt is jobban tudod.

    „a komcsiból népnemzetivé avanzsált mélyen tisztelt társaság utólagos megvilágosodásának a jogát sem.”

    Sok konzervatív családi alapon vitte tovább a hagyományos értékeket a szocializmusban.

    „egy kis fantáziára szükség volna, ha meg akarnád érteni azt a kort.”
    Szerintem vannak olyan liberálisok, akiknek a családja a háború előtt is az volt.
    Míg mások a nyolcvanas években lettek nagy hívei a piacgazdaságnak. Voltak, akik meggyőződésből írtak szamizdatokat.
    De belül sokan komcsik maradtak: a „hülye” népet lenézik, csak szavazógépnek tekintik. Azt hiszik, hogy a demokráciát be lehet úgy vezetni, mint a faluba a villamosságot.

  • @lámpa
    „Például a kisvasutat nem mindenki kirándulásra használta.”
    És most hogy jön ide a kisvasút? Ja, jut eszembe, a mi szomszédnénink daueroltatta a haját… 😀

    Te egy frusztrált, sikerre éhes tanítónéni vagy.

    – Kisfiam, mennyi ötször öt?
    – … öö… ö… huszon… huszonöt…
    – Buta vagy, fiam! Nem! Jegyezd meg, HUSZONÖT! Öttel több, mint húsz…

  • Egyébként munkásjáratokon is utaztam, képzeld… Sőt, Sokorópátkán a busz be is ment a falusiakért, ha véletlenül nem jelent meg reggel a szokásos buszmegállóban.
    😀

  • Almási Alma
    2017 július 31
    9:04 du.

    Hahú.
    Szerény üdvőzlettel/ nem műkődik a felkiáltó jelem és az ,,o,, betű két ponttal a tetején–de javítása beindult/

  • Orsós Elemér

    Drizari
    2017 július 30
    2:38 du.

    Igazad van, ez egy oltári nagy baromság mert, egyrészről nem csak az erdélyi magyarokat osztaná meg, hanem az ÖSSZES körülöttünk levő kintrekedtet, másrészről az ÖSSZES külföldre szakadt magyar nem nemzetiség, mégha az anyaországaiknak minimum úgy kellene kezelni is Őket!

  • A fasizmusról, Umberto Eco szellemében
    .
    Herakleitosz szerint kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba, a Biblia szerint viszont nincs új a Nap alatt. Ezeket is figyelembe véve időszerű áttekinteni Umberti Eco listáját a fasizmus jellemzőiről (forrás: Wikipédia): hagyománykultusz, múltba nézés, modernizmus elvetése; vallás beemelése a nemzeti politikába; cselekvés kultusza; egyet nem értés megbélyegzése, nemzetfogalom kisajátítása; félelmek generálása, idegengyűlölet erősítése; az ellenzék idegenszívűnek minősítése; külső és belső ellenség szerepének felnagyítása, összeesküvés-elméletek terjesztése; háborús hangulat fenntartása, hívek mozgósítása; a rendszer populista és elitista egyszerre, élen a Vezérrel; hősiesség kultusza; szexizmus, a rendszer „férfiassága”, a nők helye a családban van; közösségelvűség az egyéni szabadságjogok elvetésével; a többség akaratára hivatkozik, az ellenérveket erővel söpri le; elveti a parlamentarizmust, a többség akaratát egy szűk uralkodó réteg érvényesíti………./ A Magyar Népszavában írta : Papp Zoltán /

  • Geyza
    2017 augusztus 3
    5:17 de.

    Umberto Eco , nem volt magyar, főleg az a magyar aki Erdélyben él ma is.
    Itt a magyar nyelvről, a magyar indentitásról van szó!
    Tudom, ez téged nem nagyon érdekel, de van egy pár ezer magyar akit igen.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Geyza!

    Figyelő ma sem figyelt, ám nemzeti korlátoltságát most is messzemenőkig igazolta.

    Te, Geyza egy világhírű olasz író a fasizmusról tett törvényszerű megállapításait ismertetted, azokat, amelyek itt szittyaföldön, Erdélyben, de Olaszországban és lappföldön is meghatározzák a fasizmus jegyeit, meg magát, a fasisztát is.

    Te Geyza! Jó hogy végre megint itt vagy !

    🙂 !

  • A Fsiumus, mint elv meghalt, hál Isten, 1945-ben.!
    Még mindig ezt a szót használni a másképp gondolkodóra., mint a balos, szocis eszme, ez annyira nevetséges, hogy CSAK itt olvasom est a kifejezést, sehol máshol.- Pedig, ahol élek az az ország az USA-val együtt ölte meg a fasizmust.

  • Te Geyza! Jó hogy végre megint itt vagy !

    🙂 !

    Csatlakozom tisztelthölgyeim…-hez!

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Figyelő!

    Aztat írja, hogy a fasizmus már 1945-ben egy kihalt eszme.

    No, kezdjük azzal, hogy sajnos nemcsak „eszméről” van szó. Sajnos számukra, az ezzel megfertőzöttek számára ez gyakorlati jelentőséggel bír. Hogy ne menjünk messzire, Budapesten „”becsület napja”” címszó alatt az ilyen náci brigantik az ún. rendszerváltás óta évente ünneplik meg a csúfosan szétvert nácinyilas frontjuk emlékét. Még mindig nem törődtek bele, még mindig reménykednek – néha nem is ok nélkül [lásd pl.: Tusványos folyamatos ígérete] – hogy hamarosan visszatér az ő idejük, csupán idő kérdése az egész. És lám, máris visszajutottunk a nácizmusba, a fasizmus végső és legfejlettebb változatába.

    Orbanisztán [ez egy állam] kormánya egyelőre a lassú lépések pávatánca* politikáját folytatja, amikor – egyelőre még – a Mussolini féle korporatív típusú, azaz a fasiszta állam és államrezon építésén fáradozik. Pontosabban így apránként sasszézik be a táncterem közepe felé, ahol aztán világpolitikai reményeket táplál hozzá hű >nemzetidemokrata< 😀 hívei, illetve a saját választói fejébe egy várva-várt, nyíltan agresszívabb harcmodort ígérve nekik, de leginkább a maga vezéri Énjének…

    .

    * Figyelő maga is tudhassa, hogy e röviden elemzett politikájának maga Orbanini, a Vezér kb 1 évtizede adta ezt a találó, . p á v a t á n c . e l n e v e z é s t, melyhez ugyanakkor mottót is fűzött nemzetünk hatalmas fejű atyja, ahol asszogya:
    "Ne azt nézzék, amit mondok, hanem mindig csak azt, amit teszek."
    Vagyis ez azt jelenti, hogy egy szavam sem igaz, csak az amit teszek.

    – Erről szegény Rodolfó a a kiváló pesti bűvész (emlékszik még rá Klárasszony ?) szlogenje jut az eszembe:
    "Vigyázat csalok!"
    – Csakhogy, az egy jóember volt, akit viszont a fasizmus üldözött.

    .

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Másfelől figyelő:

    Mások meg arról . g o n d o s k o d t a k , hogy a fasizmus – értsd nácizmus – ne haljon ki.

    A felszabadítás történelmi pillanataiban egyes szervezetek, egyházak és sajnos államok is, tízezrével mentettek át náci, nyilas háborús bűnösöket a tengerentúlra, ahol aztán üldözők és üldözöttjeik végre egymás kebelére borulva élvezhették a szabadság sajátos világát…

    .

  • Figyelő!

    Geyza egy szóval sem írta, hogy U.Eco magyar volt,sőt azt sem ragozta hogy szerinte ki a magyar vagy ki nem – ezt a feladatot meghagyja/juk Önnek.

    „A Fsiumus, mint elv meghalt, hál Isten, 1945-ben.!”

    Feltételezem itt a fasizmusra gondolt, kissé „szabadon újragondolva” az írását, de jó ha tudja, olyan nincs, hogy a fasizmus mint elv meghalt – mert egy elv nem halhat meg. Az bármikor felütheti a fejét, kivált ha megfelelő táptalajra és fogadókészségre találnak egy egy társadalomban ennek népszerűsítésére! Kár, hogy nem olvasta el azokat a Geyza által mellékelt jellemzőket melyek U. Eco szellemében a fasizmust meghatározó vonásokat gyűjtötte egybe és amelyet Ön is bármikor megtekinthet a sokat hivatkozott wikipédián! Nos, ha ezeket az ismérveket elolvassa, igen hamar rájön, hogy csupa olyan dologgal áll szemben amely így csokorba kötve megidéz egy sajátos elv szerint működő világot amelyet fasizmusnak hívtunk!

    Gondolkodásában ott hibázik, hogy fasizmust túlságosan is megszemélyesíti azokra a „fasiszta elv szerint cselekvő emberekre”, akik anno valóban meghaltak! De egy elv nem halhat meg, csak az azt valló, aszerint gondolkodó, azt követő ill. ennek kialakítására törekvő (kivált ha vezetőről van szó)ember/rek halhatnak meg!

  • Uraim, én tisztán emlékszem a fasizmusra, mert már nagyocska voltam és házunk is a németeknek egyik állomása volt, Budapest ostrománál.Jól emlékszem a németek megszállása reggelére, mikor órákig a magyar himnuszt játszotta a rádió, Horthy beszéde a rádióba stb.-Nem tagadom, hogy voltak magyarok is akik kiszolgálták azt a kort is, majd a kommunizmusban hirtelen, ők is koncsik lettek.
    De, sok magyar bújtatott zsidót is pl. anyám is, egy fiatal lányt.
    Az ostrom alatt is velünk volt az alaksorban, a németek meg fenn a házban harcoltak a szembelévő villában már orosz volt.
    Ki is tettek minket a végén, mert „hadászati okokból szükségük volta a helységre.”A harmadik villába vittek át minket.
    Mikor elesett a ház , bejöttek az oroszok, akkor én átmentem a házat megnézni és az ebédlőben találtam 3 hullát. Egy magyart, egy németet és egy oroszt!

  • A mai korban ezért tartom bárkit „fasisztának” hívni, mert részben megszűnt meghalt az ideál, azaz Hitler és annak pártja.
    Van aki baloldal ellenes, én is az vagyok! De NEM fasiszta, könyörgöm!
    Még annyi, nem hiszem, hogy még egy ország van, ami így hívná a saját kormány pártját, de a magyar igen!

  • Aki egybe mossa a fasizmust egyes magyarok antiszemitizmusával, az téved!
    Minden országban vannak ilyenek, főleg Európában.
    Észak Amerika ebben különbözik, a sokféle fajta emberből álló kontinens már régen megszokta sokféleségét! Itt az indiánok panaszkodnak, bár milliókat ad nekik az állam!

  • Elnézést, a sor félreérthető, egy szót kihagytam, így van értelme :

    „HIBÁSNAK tartom a mai korban ezért bárkit “fasisztának” hívni, mert részben megszűnt meghalt az ideál, azaz Hitler és annak pártja.”