Tolmácstalanítás

2017 augusztus 14 11:21 de.50 hozzászólás

A bevándorlási hivatal pillanatnyi intézkedése alighanem eléri a jelenleg elérhető negatív érték alját. Annál lejjebb legfeljebb az ezt tálaló kormánypárti betűlapátolók lehetnek. Sajtómunkásnak ugyanis nehezen lehetne nevezni azt, aki burkoltan akár, de a mások kárán vigyorogva fröcsög. Márpedig jelenleg nagyon ez a helyzet látszik kibontakozni, amikor az empatikus tolmácsok kirúgásának tapsikolnak.

Az alaphírhez tartozik, hogy a tolmácsokkal tavaly szakította meg a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) a kapcsolatot. Ez a Magyar Idők szövegéből is kiderül. Akkor tehát időszerűnek tűnhet a kérdés, hogy ezt most miért gondolta úgy a nevezett médium, hogy „hírt” kell belőle gyártani. Pontosítható persze úgy is a kérdést, hogy miért most gondolták úgy? De talán azért, mert a debreceni hatóságoknak most tűnt fel, hogy a 2015-ös ottani munkássága miatt az év önkéntesének választották a különben tolmácsként is dolgozó Aida El-Seaghit, a Migration Aid International társigazgatóját. De gondolhatnánk persze arra is, hogy a választásokhoz közel most kell újratölteni a kormányzati propagandát. Amelyben ugyebár az utóbbi idők legjelentősebb pontja, hogy Soros tehet mindenről.

Amiben egyébként egy ponton okvetlenül egyet lehet érteni. Ha ugyanis Soros alapítványa annak idején nem nyúl a jelenlegi Fidesz elnök hóna alá, akkor talán ma egy túlkompenzált személyiségű zsebhokibajnokkal kevesebb lenne a hazai politikában. Mert azt valószínűleg hiába mondaná bárki, hogy akkor Orbán kevésbé utálná Sorost. Valószínűleg akkor is gyűlölködne. Mert egy gyáva, felelősségpánikos személyiségnek ellenség kell. Olyan ellenség, aki felelőssé tehető a saját kudarcaiért. Akár csak kivetítve is. Ahogy az egész migráns-kommunikáció sem sokkal több ennél. A gazdasági exodus kormányának a feje nem véletlenül próbálta már 2015-ben is azt sugallni, hogy a menekültek elveszik a munkát. Holott már akkor is világos volt: a magyarok munkáját tömegesen Angliában, Németországban, vagy bárhol másutt jobb eséllyel vehette volna el bárki. Ellenben a menekültek elleni lépések sorát már akkor feltupírozták azzal, hogy igyekeztek minél jobban dehumanizált helyzetbe hozni az érkezőket.

Ezt kétségtelenül tompítja az, ha valaki képes velük az anyanyelvükön kommunikálni. Alkalmasint persze segítséget is nyújtani, mert világosabban megérti, hogy mi a problémájuk, miben igényelnek segítséget. Csökkentve a kiszolgáltatottságukat. Mármint akkor, ha a tolmács, illetve a tolmács „másik végén” álló is képes emberként viselkedni. Nem csak szimpla fordítógépként. Vagy ami rosszabb, a hatóságilag kötelező gyűlölet meghosszabított kezeként. Az utóbbi állapot, a hivatásos gyűlölködő büszke címének megtagadása lehetett valószínűleg az a pont, ami a tolmácsok „kirúgásához” vezetett. Ez az MI közleménye szerint, illetve a BMH szerint azt is lefedhette, hogy „helyzetükkel visszaélve megpróbáltak segítséget nyújtani az eljárás alá vont mingránsoknak”. A BMH ezt az MI megkeresésére válaszolta. Miközben van egy nem kicsit furcsa mondat is a szövegben. Jelesül az, hogy: „A Magyar Idők azért fordult a tárcához, mert a Migration Aid International Ltd. egyik vezetője, Aida El-Seaghi is vállal hatósági fordítást”. Amit, személy szerint nagyon szeretnék nem úgy értelmezni, hogy az MI „közérdekű bejelentése” vezetett, akárcsak közvetve is, a tolmácsnő kirúgásához. Mert szeretném remélni, hogy a sajtó környékén előfordulók ilyen mélyre nem süllyedhetnek. Miközben az, hogy ezt követően szerepel egy kis sorosozás, az már nem ráz meg senkit. A hivatalos kormánypropaganda része.

Miközben az is teljesen nyilvánvaló, hogy a tolmács nem csak nyelvi, de kulturális közvetítő is lehetne. Olyan emberként, aki hosszabb ideje, akár születésétől, itt élve ismeri a magyar társadalom játékszabályait, és a most érkezők nyelvét is. A hivatalos kommunikáció keltette, és az ultrák szintéjén bozóttá dúsult pánikkeltés egyik fő sarokpontja ugyebár az, hogy a menekültek egy másik kultúrát képviselnek. Amiben természetesen van igazság. De az itteni játékszabályokat nyilvánvalóan az tudja legjobban megismertetni velük, aki az övékét is ismeri, és az itteni elvárásokat is. De erre nyilvánvalóan nincs szükség. Mert esetleg kiderülne, hogy a menekültek igenis képesek alkalmazkodni. Mármint akkor, ha tudják, hogy mihez. De ennek a kommunikálása feléjük a jelek, a kormányzati szervek, illetve szócsövek, szerint az utolsó szemétségek egyike lehet. Mondjuk azért, mert csorbítaná az orbanista ellenségkép-gyártás élét. Megmutatva, hogy a menekült is ember. Márpedig 2015 nyara megmutatta Budapesten: a lakosság képes és hajlandó emberként kezelni azt, akivel személyesen is találkozik. Általában. Leszámítva azokat, akik fejében egy inkvizítor és egy vérpatkány veszekszik a szellemi koncért.

Ugyanakkor a tendencia villámgyorsan túlfejlődhet odáig, hogy mindenki gyanús, aki „külföldiül” tud. Pláne kelet-külföldiül. Így csak drukkolhatok, hogy például, a sport terén számos magyar sikert arató Mohamed Aida csak magyarul tudjon. Mert különben még jön valami idióta és a 2004-ben, illetve 2008-ban kapott köztársasági érdemkereszteket is visszavonatná tőle. Elvégre azokat nem Orbán nyújtotta át. Egy kézcsók keretében.

50 hozzászólás

  • Nem látni nyomát, hogy a franciáknál, az angoloknál, vagy a svédeknél egyetlen muszlim alkalmazkodott volna a helyi kultúrához. Csak azok a menekültek alkalmazkodtak, akik soha nem voltak muszlimok.

  • Drizari
    2017 augusztus 14
    12:19 du.

    Azért remélem feltűnt, hogy a hozzászólásodnak nem sok köze van a cikkhez.
    De egy percig sem vonom kétségbe, hogy jogod lenne ahhoz, hogy mindenről a kulturális alkalmazkodás hiánya jusson eszedbe. Elvégre az egész nyugati kutúra másról sem szól, mint a kulturális alkalmazkodásról. Különösen a gyarmatokon létesített misszionáriustelepek mutatták ennek a jellegzetese viselkedésformának a tüneteit. Az erőszakos katolicizálással.

    Az se okozzon az érvelésedben fennakadást, hogy a cikk arra tér ki: baromi könnyű dehumanizáűlni és kulturálatlan baromnak lefesteni valakit, akinek a magyar nyelvű, valójában nem neki szóló plakátok alapján kellene kiismerni magát a törpenapcsi pillanatnyi szélgörcsei között is. De a neki mégis segíteni tudó, és akaró tolmácsnak megtiltják a segítséget.

    Ez alig jobb, mint az erőszakos térítés volt annak idején.

    De még ennek dacára sem vonom kétségbe, hogy verd a tam-tam dobot a migráncsozás ütemére. Elvégre van, ahogy látom pár olyan rasszista kommentelő, aki még meg ios fog tapsolni. Azokról nem is beszélve, akik meghallják Orbán éppen aktuális agyhalottjának éppen aktuális szólamait, és révülten könnyes szemmel szaladnak a nagyvezérük üres szólamait éltetni.

  • Nagyon gyenge a cikk, minden szempontból!
    Úgy mellesleg, kívánom az írónak egy muszlim család befogadását, 5 gyerekkel!
    Mellesleg, itt Montrealban is van egy muszlim közösség teljesen külön, semmi jele nincs annak, hogy itt asszimilálódni
    akarnának.
    Ja, és semmi ilyen nincs a fejemben:
    “egy inkvizítor és egy vérpatkány veszekszik a szellemi koncért”.

  • DRAZIRI SORAIRA;

    Mit ert az “alaklmazkodni” szo jelentese alatt?

    Hat mind azok a par millio Musulmanok akik elnek Angliaban vagy Franciaban, nem ma Algliai vagy Francia Muzulmanok?

    Hasonloan mind az elvtarsak akik ma Kanadaban elnek ,nem ugyan ugy ma Kanadaban buszke Mrxista partagpok ottan ?

    Vagy barmi mas eredetu egyenek, pl. a zsidok magyaroszagon, nem maradtak magyar-szidok tobbe ?

    S akinek a bore igen sotet,az persze nem lessz vilagos mint a tobbi europaiak , ha csak nem keveredik a feherekkel jo nehany ngeneracion keresztul?
    Nem emlekszik biologia leckeire ?

  • Figyelő,

    Amilyen rasszista szövegeket olykor eleresztesz, a fejedben verekvőket ne becsüld alá.

    Egyébként a magam részéről dolgoztam nemzetközi csapatban, de talán már mondtam. Mindegy. A magyarországi kolegákkal messze több baj volt, mint az indiai, török, marokkói, vietnámi fiukkal, lányokkal.
    Miközben a cikk ha jól látom nem arról szól, hogy a lakásába kellene bárkinek bárkit befogadni. Ezügyben a társbérletesítés elég sok ellenségeskedést szült. Holott azok csak a kibombázott vagy nagyvárosba költözött honfitársakról szóltak.

  • Bendeguz79,

    előbb tanuld meg, mi a különbség a muzulmán és a muszlim között.

  • Drizari
    2017 augusztus 14
    2:48 du.

    no, már kutyulom : mohamedánt gondoltam írni, helyette leírtam a muzulmánt.

  • Robert Morrison

    Alap mottó:
    Nem lehet megnyerni egy vitát azzal szemben akinek fogalma sincs a témáról.
    Továbbfejlesztett változat:
    Politikailag elkötelezett emberrel még akkor sem ha érti az érveket mert azok nem is érdeklik.

    Na testvérek akkor most álljon itt a montreáli imám (ha már @Figyelő felhozta annak a csodálatos kanadai városnak a nevét) Sayyed al-Ghitaoui Allah-oz intézett kérése, hogy „semmisitse meg az átkozott zsidókat” egy ceremónia során a montreáli Al-Andalous Islamic Centre-ben.

    Ugyanez az imám közzétett egy videót a női szabadságjogok sharia alapú „védelméről”.

    Egy másik szintén montreáli imám a Facebook lapján kinyilvánította, hogy az izlám tanításai és a demokrácia nem kompatibilis, mert azok két olyan párhuzamos síkon futnak amik soha nem fognak találkozni. A demokratikus rendszer pedig a mohamedánoknak nem elfogadható mert ott a nők és a LGBQ képviselők is benne lehetnek a hatalom gyakorlásában. Ennek az okos tóbiásnak a neve: Hamza Chaoui.

    Jordániai „vendég” imám Sheikh Muhammad bin Musa Al-Nasr ellen letartóztatási parancsot adott ki a kanadai ügyészség gyűlöletkeltésért amit a montreáli Dar Al-Arqam mecsetben tartott ceremóniája alkalmával elmondott „gyilkoljatok meg minden zsidót” tartalmú „felvilágosító” előadásával nyert el.

    Sorolhatnám még az érveket de minek. Aki érti annak nincs szüksége magyarázatra, aki nem annak meg nincs magyarázat. Ami a cikkből fakadó lényeg, ha igaz, az az egyetlen az EU jelenlegi önkényeskedő szabályzatával nem ellenkezik (ameddig erre is nem alkotnak Soros talpnyalói egy EU elvet), hogy a migránsok számára nemkívánatossá tenni a magyarországi letelepedést. Szép dolog? Nem. Emberséges? Talán. Célravezető? Igen.

    Végezetül azok számára akik mindent mindíg mindenkinél jobban tudnak álljon itt az én személyes tapasztalatom. 1978-ban négy hónapi megalázó eljárás végeredményeként megkaptam a svájci menedékjogot és kilenc hónap múlva leszálltam Montreal repülőterén miután a hatóságok még a sajtot is megutáltatták velem. És egyetlen vérzőszívű svájci idióta sem támadt a saját kormányára annak ellenére, hogy én azonnal munkába álltam hogy eltartsam a családomat, megtanultam a nyelvüket és nem akartam megváltoztatni sem a törvényeiket sem a szokásaikat sem a vallásukat hanem megpróbáltam beilleszkedni. Na ez egyik sem jellemző a migránsokra.

    Az EU és az össze NGO akik ránk akarják erőszakolni a migránsokat vegye figyelembe, hogy nincs joguk az én házamba vedégeket hívni az én beleegyezésem nélkül. Én pedig nem egyezek bele. Ennyi.

  • Kedves Figyelő!

    Gondolom, igen örülnél annak, ha lakóhelyeden – (ezen államot, országot értek!) – egy magyar (katolikus vagy bármilyen) “közösség ” létrejönne, és semmi jele nem lenne annak, hogy ott asszimilálódni akarnának.

    Ott nálatok, Kanadában mit szólnak ahhoz, hogy tartjátok a magyar szokásokat (húúúúú, hogy ebbe mi minden bele nem fér!!!)?

    Másképpen: Hogyan voltatok képesek megtartani a magyar szokásokat idegen földön? Milyen jogon tagadjátok meg ugyanezt másoktól?

    Jó lenne, ha egyszer arról is olvasnék itt, meg a hazai sajtóban is, hogy mit is jelent: haza, nemzet, nép, állam; talán tisztább lenne a kép. De addig, amíg a “kormányunk és pártunk” azonosítja magát a nemzettel, összemossa a népet a nemzettel, államot a nemzettel, és nincs, aki egyértelműen, és bármilyen fura, de nagyon-nagyon hangosan nem tisztázza ezeknek a fogalmaknak a jelentését, addig csak azt tudom mondani: ez a kormány (és párt) a hitleri módszert másolja.

    No: EZ NEM KELL. (Így, kijelentő módban.)

    Ne tessék már összekavarni a nemzeti identitást az állami szuverenitással!!!

    Kedves Figyelő!

    Számon kéred a “migránsokon” az asszimilációt.
    Kanadában élsz.
    Asszimilálódtál?
    Mert szerintem asszimilálódni vagy integrálódni: két teljesen különböző dolog.
    Olyasmit kérsz számon embertársaidon, amit te magad sem teszel meg, mert nem is tehetsz meg. Téged ki fogadott be? Miért nem asszimilálódtál? Hogy integrálódtál-e, azt nem tudom; még mindig beszéled anyanyelvedet; a gyermekeid is?

    Szóval: ha valaki még fel akar jutni arra a vonatra, amelyiken mi már fenn ülünk, akkor az a megoldás, hogy lerúgjuk? Isten nevében, vallásunk, szokásaink stb. védelmére hivatkozva?

    Miféle világ ez?

    A cikk egyébként arról szól, hogy kirúgtak egy tolmácsot a nézetei miatt az állásából. 2017-ben Magyarországon. És ez nem egyedi, rendkívüli esemény itthon mostanában. Hogy nálatok, otthon hogy megy ez, nem tudom …
    (Csak úgy mellékesen: a “Kárpátok Géniusza” Romániát nemzetállammá kívánta tenni; olvass utána, mit is mondott nemzeti szotyialista nemzetvezetőnk, miféle országot akar csinálni kis hazánkból! Hová vezet ez?)

  • Szerintem ha valaki nem hitelesen tolmácsol az olyan mint az a gyári munkás aki szándékosan selejtet gyárt, megérdemli hogy, kirugják, ráadásul a tolmácsolás bizalmi kérdés is, amivel alaposan vissza lehet élni, mondjuk úgy hogy, a regisztráló vagy befogadó ország törvényei ellen agitálja a menekültet és ráadásul avval a “védencének” is kárt okoz. Jelen esetben én erre tippelek. Ez legalább olyan gerinctelenség mint, amit a DK-s elvtársak műveltek Gyurcsány elvtárs vezérletével Röszkénél a kerítés migránsoknak fenntartott oldalán. Kár volt őket visszaengegni a kerítés “rosszabbik” oldalára, a “kitaszító, intoleráns, idegengyűlölő” magyarok közé!

  • Robert Morrison
    2017 augusztus 14
    3:16 du.

    “Az EU és az össze NGO akik ránk akarják erőszakolni a migránsokat vegye figyelembe, hogy nincs joguk az én házamba vedégeket hívni az én beleegyezésem nélkül. Én pedig nem egyezek bele. Ennyi.”

    Na, ez a lényeg, minden más mellébeszélés!

  • Robert Morrison
    2017 augusztus 14
    3:16 du.

    Gusztus dolga.

    Az ember elsősorban ember.
    Csak ezt követően magyar, bolgár, vagy bármi más.
    Csak ezt követően egy kulturális entitás.

    Ha emberként nem Ember, akkor pofázhat magyarságról, kultúráról, míg elzsibbad a szája és kifogy a szuflából. Nem lesz több egy magyarul, egy kultúra nevében szónokló hitványnál.

  • Robert Morrison

    Gölner András “Az iráni TEK letartóztatta kollegámat” című cikkéhez visszamenőlegesen.

    Kissé zavaró volt a sok össze-vissza locsogás, és nem éppen szerencsés az indító cikk sem, de ami legjobban lehangolt, hogy senkiben nem volt annyi becsület -ez talán a cikk szerzőjének lett volna a feladata-, hogy a témát befejezze történelmi hűséggel. Én most és itt megteszem helyette.

    Homa Hoodfar, egy kanadai-iráni, csütörtök reggel leszállt Montrealban. Associated Press,Toronto 2016. szeptember 29, 16.44

    Minden jó ha jó a vége még akkor is ha nem derült ki sem Orbán Viktor felelőssége a letartóztatásban és érdeme a szabadon engedésben sem.

  • SZENT ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI IMRE HERCEGHEZ

    “Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”

    Ahogy a világ egy óriási kulturális olvasztótégelyként működik, ez a folyamat egyre magasabb és okosabb embereket termel – sugallja egy új kutatás !
    Ez a feltűnést keltő, nemzetközi tanulmány megállapította, hogy a különböző genetikai háttérrű szülők gyerekei általában magasabbak, szebbek és élesebb gondolkodásuak mint mások.
    A skót Edinburghi egyetem irányítása alatti kutatás, ma már több mint 100 tanulmányt foglal össze, amely tartalmazza érdekes részleteit – a tanulmányok utáni érdeklődés, világszerte, ugrásszerűen megemelkedett.
    Üzenem az Isten félő ’keresztény‘, maradi, mélymagyaroknak ! – itt az alkalmatok bebizonyítani, hogy mennyire sziveteken viselitek hazánk jövőjét – könyörgöm ne engedjétek, hogy a magyar teljesen elbutuljon – ahelyett hogy megrugdaljátok Röszkén a menekülteket fogadjátok be őket amig nem késő – jóakaratúan gyámolítsátok őket, keveredjetek, közösüljetek, éljétek ki a vágyaitokat és termeljetek magas, szinesebb, élesebb gondolkodású magyarokat – ugyanis hazánkra nagyon rá férne !

    (U.I. Szent István király mumifikálódott jobb kezét ájtatoskodva bámúlni a Bazilikában nem elég – Imre herceghez üzent intelmeit is be kell tartani !)

  • Elnézést, de NEM lehet összehasonlítani egy európai nemzetet Kanadával! A nemzeteknél anyanyelv az általános nyelv használat.
    Kanadában számtalan nemzetiségű ember él, hasonlóan mint az USA-ban.
    Mindenki nyelve itt angol, Quebec tartományban hivatalos nyelv a francia. DE Jó, ha mindkettőt tudja egy magyar. Lehet, a külön nemzetiségűeknek helyi közössége, de minden más a hivatalos nyelv szerint működik.
    Van magyar templom is, de a nagy távolságok miatt a közeli franciába, vagy angolba járunk. Minden vallásra ez is vonatkozik.
    Még lágerben laktunk, de már elmentem a helyi kefegyárba, keféket csomagolni, férjem meg taxit vezetett. Egyikünk sem járt nyelv tanfolyamra, de férjem magán úton éjjel-nappal tanult, így hamarosan szakmájában tudott állást kapni.
    Mint cseléd vagyis, takarítónő eleinte, engem szükség vitt rá, hogy minél előbb tudjam a nyelvet. Ezért, már később a McGill egyetemen dolgoztam a könyvtári beosztásban , később egy mérnöki irodán az Alcan vállalatnál. Innen mentem nyugdíjba is.

  • Ahogy mondod Bandi.. Ösmét jó cikk, bár egy kivetnivalót, sőt sértőt azért találok benne: Kérlek ne nevezd a MI-t sajtónak illetve akik oda irkálnak újságírónak. Nem az..
    Próbálj azért Esterházy mondatához igazodni: Bizonyos szint fölött.

  • sajnos aki nincs velük azt úgy gondolják ellenük van,s ezért törölni kell Őket.Ez a jelenlegi rezsim !

  • Robert Morrison

    Kiss Kálmán 2017 augusztus 14 3:47 du

    Bocsánat hogy @Figyelő kioktatására ugrok egyet. Mentségemre szolgáljon, hogy ugyanezt tettem amikor a 2015-ös kanadai parlamenti választási kampányban a baloldali NDP elnöke összehasonlította az 1956-os Magyar bevándorlást a mostani helyzettel. A neki küldött üzenetre a mai napig nem válaszoltak.

    Akkor kezdjük az elején….
    Nyelvészkedés = asszimilálódás-integrálódás közötti értelmezési különbség helyett talán foglalkozzunk a tényekkel. Amit most olvasni fogsz azt egy negyven éve Kanadában élő Magyar üzeni Neked és azon kibiceknek akiknek semmi sem drága amikor MO lerombolására indított ösztüzet benzinnel locsolják.
    – A bármikori magyar bevándorlók első és legfontosabb tevékenysége a helyi nyelv küszködve, szenvedve és szellemi energiát nem kímélve történő megtanulása volt. Leszámítva az elhanyagolható néhány embert (egyet én is ismrerek aki haza is tért) aki képtelen volt erre, minden magyar akár megtartotta az eredeti szokásait akár nem nyelvileg beilleszkedett.
    – Mondhatnánk hogy kivétel nélkül, (de ez valószínüleg megint hibázik néhány arra nem képes idegenbe szakadt hazánk fiat), arra törekedtünk, hogy a családjainkat tisztességes munkával eltartsuk állami támogatás nélkül.
    – Gyermekeinket nemcsak járattuk az állami iskolákba ahol beleolvadtak a kanadai közösségbe, de a befogadó ország szeretetére és annak Hazakénti tiszteletére neveltük őket, akár ott születtek akár velünk jöttek a rögös úton.
    – És a legnagyobb különbség ebből származik … mi nem megrohamoztuk Kanada határát, hanem az erre kijelölt menekült táborokban alávetettük magunkat a biztonsági, egészségügyi és minden olyan vizsgálatnak, amit a befogadó ország hatóságai szükségesnek láttak nielőtt menyitották előttünk kapuikat.
    – Nem tudok arról, hogy egyetlen magyar azzal az elhatározással indult volna útnak, hogy eltartassa magát és családját a befogadó országgal (noha nem kizárt hogy voltak ilyenek is de ha erre kitérnék azonnal rámsütnéd a rasszista jelzőt), miközben annak jogi rendszerét, kultúrális berendezkedését és honos vallását megváltoztassa akár terrorismussal is.

    Sorolhatnám még, de minek. Aki érti annak nincs szüksége magyarázatra, aki nem (vagy nem akarja érteni) annak meg felesleges tovább magyarázni. Vissza az agyarakkal és el a kezeket Magyarországtól!

  • Robert Morrison

    Andy Mage 2017 augusztus 14 4:19 du.

    Nem igazán tudom a bejegyzésedet kötni az enyémhez, de Te minden bizonnyal láttál egy csatlakozási pontot ami az én szememet elkerüli. Ennek hiányában talán még igazat is adhatnék Neked csak egy bajom van ezzel. Mintha csak nekünk, a befogadóknak szólna ez de a befogadandóknak nem. Merthogy akik özönlenek felénk azok nagyon sokszor és sokféleképpen mutatták ki hogy az Ő szemükben mi nem emberek hanem prédák vagyunk.

    Hadd ajánljak Neked és a hozzád hasonlóan gondolkodóknak egy másik szempontot. Minden élőlénynek, és ez még a magyarságról zsibbadásig pofázó Magyar embernek is), elsődleges kötelessége az önvédelem (ezt tágabban értelmezem, önmaga, családja és Hazája szinten éppúgy mint kultúrálisan is). Amikor ez veszélyeztetve látszik lenni (na milyen szépen fogalmaztam meg azt hogy a lerohanó horda célja hogy elpusztítson mindenkit akit meghódítani nem tud) fel kell húznia a védelmét biztosító kerítést, mielőtt arra lenne kényszerítve, hogy fegyvert ragadjon a Hazája védelmében!

    Azt pedig hogy az „Az ember elsősorban ember” próbáld elmagyarázni a Manchesterben legyilkolt gyermekek szüleinek, esetleg a Párizsban, Brüsszelben, Madridban, Moszkvában és Londonban felrobbantott ártatlan EMBER áldozatok hozzátartozóinak, vagy Európa különböző országaiban megerőszakolt nőknek. Sok sikert Barátom!

  • Kalocsai Miklós

    Robert Morrison
    2017 augusztus 14
    3:16 du.

    “… nincs joguk az én házamba vedégeket hívni az én beleegyezésem nélkül.”

    Tévedsz Robert Morrison! Ez nem a te hazád! Magyarország sokunk hazája, és sokfélék vagyunk. Ha van kutyád, az a tiéd. Ha van házad, az a tiéd, oda azt engedsz be akit akarsz. Mit képzelsz magadról?! Magyarország ügyeibe bármennyire is szeretnéd, nem dönthetsz egyedül.Szerencsére. Egy vagy a sok közül. Egyébként is, mint írtad, te elhagytad ezt a hazát, más hazát választottál, úgy, hogy leteheted a féltéglát amivel a nagy magyar melledet akarod verni.

  • Nem figyelem a migráns tolmácsok kirúgásával kapcsolatos cikkeket, de azért lehetne érdekes.

    Az viszont átlátszó, ahogy Orbánt minősítgetik a liberálisok. Ha Orbán megmarad vérliberálisnak, akkor most ódákat zengenének a tehetségéről. De mivel beleharapott az őt etető kézbe, most már mindent ráfognak, hogy gyáva és hülye is.

  • Úgy tűnik, hogy egyesek képtelenek fölfogni, a magyar migráns soha nem akarta megváltoztatni a befogadóország kultúráját, és igazodott a törvényeihez. Teljesen mást jelent nála, ha nem felejti el anyanyelvét, ha gyerekeit is megtanítja rá, miközben egyes szülők büszkék katonatiszt fiaikra, akik készek életüket áldozni a szüleiket befogadó országért.

    És föntebb olvasható : a magyar migránsok saját személyüket hiteltérdemlő (könnyen ellenőrizhető) igazolványokkal, legális határátkelőknél jelentkeztek és jelentkeznek ma is, vagy már tudják, vagy nagyon gyorsan megtanulják a befogadóország hivatalos nyelvét és munkát vállalnak, dolgoznak.

    Ilyen migráns magyarokkal lehet találkozni még japánban is, akik feleségüket követték a felkelő Nap országába.

    A muszlimok tömege, akik bezúdultak Európába igazolványok nélkül és embercsempészek segítségével tiltott illegális helyeken akarják átlépni a magyar határt, azok nem akarnak se alkalmazkodni, se asszimilálódni.

    Nagyon nehéz megérteni, hogy itt Európában, egy újkori honfoglalás kezdetét éljük? (már Merkel is kezdi kapiskálni, de még nem eléggé)

  • hazai lámpa,

    Orbán tényszerűen az SZDSZ uszályába hazudta magát annak idején. Ha megmarad liberálisnak, akkor jelenleg nem egy személyi kultuszos diktatúrát építene. Ha nem azt építene, akkor valószínűleg más lenne a kormányzási stílusa. Ebből a szempontból az, amit írsz nagyjából fordítva igaz.

    Innentől Orbánt nem minősítgetik, hanem minősítik, és nem azért, mert ide-oda harap, hanem azét mert olyan a kormányzási stílusa amilyen: populista, következetlen és diktatórikus.

    Mindemellett, mint ember valóban gyáva. Annyira, hogy még a maga kezdeményezte törvényjavaslatok szevazásáról is inkább kimegy. Valós vitákat nem vállal. Csak a maga és sleppje által kiválasztott tapsoncok előtt mond többnyire beszédet, és a legkisebb valós ellenállásra elpityeredik. Valósra gondolok, és nem a hazai ellenzékére.
    Jól példázza ezt, hogy Brüsszelben mindent aláír, amit elétesznek, majd itthonról hadat üzen Brüsszelnek.

    Ami a hülyeségét illeti: a paranoid skizofrénia szinte teljes, kívülről megfigyelhető tünetei végigpipálhatók rajta. (A befele szóló hangokat értelemszerűen csak ő ismeri) A magam részéről erősen pártolnám, ha kormányzati tagokat, de akár a képviselőket is pályaalkalmassági vizsgálathoz kötve lehetne akárcsak jelölni is. Beleértve egy személyiségtesztet is. (éretelmszerűen nem a neten előforduló ingyom-bingyomokat, hanem egy valós, nemzetközileg validált teszt alapján).
    Azt is tudom, hogy ezen a rostán nem csak Orbán akadna fenn, és nem is csak fidezsesek,

  • Drizari
    2017 augusztus 15
    10:31 de.
    TÖKÉLETES meglátás! (Szerintem Merkel egészen más tészta!)

  • Andy Mage
    2017 augusztus 15
    11:23 de.
    Szerintem rosszul látod, Orbán nem gyáva és nem buta, a skizoidnak látszó viselkedése pedig az egymásnak ellentmondó parancsok kivetülése, azaz báb a javából!

  • Kedves Robert Morrison! (2017 augusztus 15 3:35 de)

    Legalább hatszor-hétszer végigolvastam reakciódat mondandómra.
    Amit leírtam, abból – (sajnos!!!) – egyetlen egy gondolatot sem nem értettél meg.

    1. Én itt élek Magyarországon születésem óta; felmenőim székelyek, magyarok (apai ágon), magyarok, horvátok, olaszok, szlovének, meg az isten tudja még, miféle náció (anyai ágon) szülöttei.

    2. Mi az, hogy “el a kezeket Magyarországtól!”?

    Honnan veszed a bátorságod, hogy utasítasz bárkit is bármire? Nem tudom, hol élsz; én itt élek immár több mint hét évtizede, megéltem Rákosit, Kádárt, a “rendszerváltást”, stb.

    3. Nem óhajtottam-óhajtom sem Figyelőt, sem mást kioktatni. Csupán megszerzett ismereteim alapján írtam ide mindazt, amibe bele kívánsz kötni.

    3. Ami ma Magyarországon történik, az tragédia. Volt egyszer egy kormányzónk, akinek a regnálása alatt egy miniszterelnök öngyilkos lett. (No, itt most lehet fantáziálni “sokfelé”. “Oszt jó napot!”)

    Természetesen ez a fórum nem alkalmas arra, hogy egész dolgozatokat “elviseljen”. Igen sok függ attól, kinek miféle ismereti vannak egy bizonyos korról,illetve kinek miféle ismeretei határozzák meg álláspontját.

    No, hirtelen ennyit.

    (Attól meg hányok, ha valaki valamit úgy kezd, hogy “mi, magyarok” ; ezt minden náció kezdheti ugyanígy, “oszt” akkor mi van?

  • Természetesen a 3. sorszám után 4. sorszám következik; nem olvastam végig a mondandómat; bocs’!

  • Pityi Palkó
    2017 augusztus 14
    7:37 du.
    Nagyon megtisztelnél bennünket ” Isten félő ’keresztény‘, maradi, mélymagyarokat” ha, először próba képen Te közösülnél, keverednél, majd közösködnél a muszlimokkal és azután megosztanád velünk a tapasztalataidat!

  • 2017 augusztus 15 4:01 du.

    Bocs’ de kimaradt: apai ágon még franciák is vannak …

    No, most akkor én nem vagyok magyar? Vagy mi az isten folyik ebben a nácikat feltámasztani akaró szennyes világban?!

    Üzenet “hazaffy honffytársaimnak”: “Én nem vagyok magyar?” (No, tessék utánanézni, ki kérdezte ezt hajdanán!) “Oszt” akkor mi értelme is van annak, ha innen-onnan néha azt halljuk, hogy “Dunának, Oltnak egy a hangja”?

    Ennek így soha nincs vége!!!
    Miért???????!!!!!!!!

  • Robert Morrison, koszonom a vedelmemet.

  • Robert Morrison, koszonom a vedelmet.
    Igaza van. Ami az emlitett varosokban tortent, abbol, egyesek tanulhatnanak!

  • Orsós Elemér
    2017 augusztus 15
    3:01 du.

    “…Orbán nem gyáva és nem buta, a skizoidnak látszó viselkedése pedig az egymásnak ellentmondó parancsok kivetülése, azaz báb a javából!”
    ______________________

    Jesszaszmari! Csak nem a Soros bábja? 😮

  • Andy Mage
    2017 augusztus 15
    11:23 de.

    “Valós vitákat nem vállal. … tapsoncok előtt mond többnyire beszédet, … Brüsszelben mindent aláír, amit elétesznek, majd itthonról hadat üzen Brüsszelnek.”

    Nem vagyok pszichológus, de szerintem ezek a jelek egyáltalán nem a paranoid skizofréniára hajaznak. Nekem egy gátlások nélküli, skrupulusok nélküli ember képe bontakozik ki, aki bizony demagóg eszközöktől sem riad vissza.

    Különben meg a ballib “elit” (tizen)nyolc éve hülyézi Orbánt, és az még mindig a hatalomban van. Nem biztos, hogy csak Orbán gyogyós …

  • Kiss Kálmán
    2017 augusztus 15
    5:05 du.
    Zárjuk végre rövidre, mert én is és még sokan mások rendelkezünk legalább ötféle felmenővel: aki magyarul álmodik, az magyar! Kész, ennyi! Viszont az “el a kezekkel Magyarországtól”, az abszolut jogos!

  • Robert Morrison

    Kiss Kálmán 2017 augusztus 15 4:04 du.

    “Természetesen a 3. sorszám után 4. sorszám következik; nem olvastam végig a mondandómat; bocs’!”
    Ez nem lenne akkora baj mint az hogy végig sem gondoltad csak verted a billenyűzetet.

    Tisztelettel javaslom Neked és a többi elkötelezett migráns behívónak, hogy indítsatok egy kampányt azzal a céllal, hogy a kormány engedélyezze Nektek hogy személyes garancia alapján behozzatok családokat a SAJÁT lakásotokba, ahol 24/7 veletek éljenek, étkezzenek, tisztálkodjanak és imádkozzanak. Az eltartásukról teljes anyagi felelősséggel gondoskodjatok, és megtanítsátok Őket a hivatalos nyelv, valamint a Magyar kultúra használatára és szeretetére. Emellett vállaljatok kötelezettséget arra is, hogy az EU normáknak megfelelően megtanítjátok a férfiakat a nők tisztetetére és azok minden téren egyenlő partnerként elfogadására. Mindezek mellett még a sexuális egyenlőség és szabadság felismertetése is bele kell tartozzon a vállalásotokba, hogy az idegen nők megerőszakolása bármily lengén is öltöznek ugyanúgy nem tartozik a jogaik közé mint az azonos neműek szerelmének híveinek háztetőről ledobása sem. Végezetül pedig annak elérése is a Ti dolgotok lenne, hogy ezek az emberek megértsék és elfogadják azt a szintén EU értékrendet miszerint minden vallás híveinek törvényben biztosított joga hogy a saját hitét szabadon gyakorolja és ezért senkisem választhatja el a fejét a törzsétől.

    Ha legalább egy ilyen projektet 5 évig sikeresen végigviszel akkor nemcsak elmondhatod magadról de be is igazoltad, hogy Te egy EMBER vagy. Addig viszont csak egy polyáca aki a más f…val akarja verni a csalánt.

  • Robert Morrison

    Kalocsai Miklós 2017 augusztus 15 5:54 de.

    Hóha Miklós! Fogd vissza az agyaraidat. Nem hiszem, hogy a Te kompetenciád eldönteni, hogy Magyarország az én Hazám-e vagy sem. Ha a lakhelyemmel zsonglőrösködnél akkor még lenne miről beszélnünk de azt sem nyernéd meg tisztán.

    Az igaz, hogy “Magyarország sokunk hazája, és sokfélék vagyunk”. Ezek között vannak elég sokan akik őszintél szeretik és aggódnak a jövőjéért és vannak jóval kevesebben de sokkal hangosabbak akik 30 ezüst dinárért eladnák mert már kiölték belőlük a haza szeretetét.

    “Mit képzelsz magadról?!” Semmi különöset, csak annyit hogy nincs a szemem előtt sem egy Soros aranytallér ami elvakítana sem egy politikai demogóg agymosó fóliája, és a fejemet sem dugom a homokba hanem arra használom, hogy a szememmel lássam és fülemmel halljam a tényeket, az agyammal értékeljem amit láttam hallottam és a szivemmel érezzem amikor a Hazám bajban van. Tudom ez túl sok Neked, hogy feldolgozd, de igazán nem is fontos.

    “Magyarország ügyeibe bármennyire is szeretnéd, nem dönthetsz egyedül. Szerencsére.” Igaz és bölcs mondás. Nem is szeretnék mert én nem Soros György vagyok!

    “Egy vagy a sok közül.” És remélem hogy a nagyon sok a túlmyomó többség közül vagyok egy akik meg fogjuk akadályozni, hogy a Hazánkat a tatár és török hódítás példájára egy nomad horda ismét lerohanja és lepusztítsa.

    “Egyébként is, mint írtad, te elhagytad ezt a hazát, más hazát választottál,” sajnos félig igaz, elhagytam azt az országot melyet idegen hatalomnak kiszolgáltató kommunista hazaárulók bitorolták járomba hajtva a Magyar népet, de nem választottam más hazát mert a Haza az az igazi Magyar szivében és nem a talpa alatt van. Persze Neked erről fogalmad sincs mert soha nem tapasztaltad a honvágy szivet marcangoló érzését.

    De ha már felhoztad a témát, miért nem utasítod rendre a KMH valamennyi külföldön élő iróját és hozzászólóját, hogy ne üssék bele az orrukat Magyarország ügyeibe? És talán Soros Györgynek is üzenhetnél pár keresetlen szót ezügyben. Ne is válaszolj, tudom. Mert Te egy elkötelkezett liberalis vagy aki nem lát, nem hall és nem gondolkodik csak tolja az anti-Orbán szekeret mindegy mekkora rakás kaka van rajta.

  • Almási Alma
    2017 augusztus 15
    11:04 du.
    Jesszaszmari ráhibáztál! Nem a Soros bábja!

  • Robert Morrison
    2017 augusztus 16
    10:59 de.
    Nyugodj meg, mert Neked van igazad! Hála érte! Hihetetlenül hangzik, de itthon sajnos sokkal több a Júdás pénzen élő, mint az emigrációban, pedig a fordítottját életszerűbb lenne elképzelni!

  • Drizari
    2017 augusztus 15
    10:31 de.
    Ezzel a beirasaval en is egyetertek!

  • Robert Morrison!

    Látom, Te is “jól” tudod kiforgatni a szót: érvelés helyett sértegetni, személyében bántani meg a másikat …

    Először is: nem vagyok “migráns behívó”; az elkötelezett jelzőt meg tartsd meg egész más szövegkörnyezetre. (Amúgy pedig én nem hagytam el a hazámat, bár lett volna rá lehetőségem, de hát
    “szívet cseréljen, aki hazát cserél!”

    Egyébként: A teljes amerikai földrészről nem kellene esetleg kitakarítani a fehér – latin, angolszász és egyéb más náció – embert? És mit csinálnál a feketékkel, akiknek őseit keresztény elődeid hurcolták rabszolgaként rabszolgának Amerikába?

    Ki is a migráns?

    Pojáca – (nem polyáca ám!!!) – meg tudod, kicsoda? A magát miniszterelnöknek tartó félművelt bugris párttitkár-csemete. Meg aki kiszolgálja bármi módon ezt a férget. “Oszt jó napot!”

  • Robert Morrison
    2017 augusztus 16
    10:59 de.
    5 csillagot érdemel ez a beírás!

  • Kiss Kálmán
    2017 augusztus 18
    3:52 du.

    Sajnos nem látja a nagy különbséget az európai nemzetek és Kanada, É.Amerika népességével és státusával.
    Észak Amerika, köztük Kanada is vegyes népek közössége.
    Ugyan az őslakosság indián volt itt, de Amerika felfedezése után özönlöttek be “telepesek” európai emberek. Hatalmas megműveletlen földek várták az európai szegényeket, főleg földműveseket. Az indiánokat kinyírták, vagy rezervátumba tették, de a sok egymás ellenes indián háború is ment-
    Az európaiak ipart, kereskedelmet és prosperálást hozott az államokra.
    Az általános nyelv MINDENKINEK az USA-ban angol, Kanadában a franciák is letelepedtek, így az két nyelvű lett.
    Európában viszont minden nemzet megmaradt nyelve, történelme, hagyományainál! Arról nem is beszélve, hogy az európai történelem visszamegy több ezer évre, amíg Kanada most ünnepli a 150. születésnapját.

  • Elnézést, elírás van az utolsó beírásomban, nem 150, hanem minimum 350 éve Kanada , mint állam de már az 1535-ben is voltak itt európaiak.

  • Orsós Elemér
    2017 augusztus 14
    4:08 du.

    Robert Morrison
    2017 augusztus 14
    3:16 du.

    Bár magam nem vagyok jogász, de jogalkalmazó igen. Ki kell Önöket ábrándítanom, igenis van joga, “az én házamba vedégeket hívni az én beleegyezésem nélkül.”. Nem kell a beleegyezése, mert ez a képviseleti rendszer alapja. Teljesen mindegy, hogy miket hadovál össze a kedves vezető, és diónyi agyú pereputtya, ők is tudják, hogy Magyarország milyen nemzetközi egyezményeket ratifikált, és milyen közösségi jogszabályokat ültetett át a hazai jogrendszerbe.
    Ugyanígy, a megkérdezésem nélkül építenek stadionokat kórház felújítások helyett, és rendeznek milliárdokba kerülő sportversenyeket az oktatás rendbetétele, ne adj isten a több százezernyi mélyszegény megsegítése helyett. Bár, ez utóbbiaknál már rezeg a léc, mert itt egy őrült hóbortjai ütköznek alkotmányos jogokkal.
    Szóval, verjék csak nyugodtan a tam-tamot (hiszen ez a habonyi művek célja), ismételgessék Figyelővel egy szólamban a rég lerágott, és ezerszer megcáfolt érveit, ennek ellenér “bátor” vezérünk, sir Viktor csendben meghajlik majd, de erről nem fognak olvasni a már az egész országot lefedő párt médiákban.

  • Figyelő
    2017 augusztus 19
    1:43 du.

    Igen felületes, és hibás amit leírt, csak remélni tudom, hogy a zanzásítás miatt. Ennél azért többet várok olyantól, aki ott lakik, magába olvasztotta a kultúrát, és jelentősen olvasott ember!

  • Terminus, sajnálom, hogy nem tetszett utobbi gondolatom, akkor is, kis különbség van Észak Amerika és az európai kis vagy nagyobb nemzetei között!

  • Figyelő
    2017 augusztus 21
    4:14 du.

    Így jó, “…akkor is, kis különbség van…”.

  • Robert Morrison

    terminus 2017 augusztus 21 2:58 du.

    Kissé össze tetszett zavarni engemet ezzel az elmefuttatással. Akkor most hogyis van ez? Amikor kerítést építtet a Sir Viktor akkor tiltakozni tetszenek a képviseleti rendszer ellen? Ön tisztelettel kinek a ” diónyi agyú pereputtya”?

  • Robert Morrison
    2017 augusztus 22
    4:28 du.

    Nem, kedves Róbert, nem a kerítés ellen, hanem az ottani embertelen (és Magyarország által is ratifikált, nemzetközi egyezményeknek ellentmondó) állapotok ellen tiltakozom. Nem akartam közvetlenül Önt megsérteni, nem tudtam, hogy dicsőséges diktátorunk pereputtyának tetszik lenni, kérem alássan!

  • Robert Morrison

    terminus 2017 augusztus 24 2:43 du.

    Kedves Barátom!
    Nem az a baj, hogy fogalma sincs miről beszél hanem az hogy olyan dolgokról beszél amiről fogalma sincs.
    Én csak ez ellen tiltakozom tisztelettel.

    Nem akartam közvetlenül Önt megsérteni, nem tudtam, hogy dicsőséges hazaáruló, zsidó gyűlölő Europa Judeo-Christian kultúrájának elpusztítására törekvő gonosztevő pereputtyának tetszik lenni, kérem alássan!

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.