Orbán mint őrült diktátor: Egy felháborodott kanadai magyar szerint ilyen a demokrácia…

2017 augusztus 16 9:55 de.87 hozzászólás

Maximilan Hoyos, a National Post című konzervatív lap egyik magyar származású olvasója felháborodott levelet küldött a napilap szerkesztőségéhez, amiután egy hétvégi cikkben a török, Fülöp-szigeti és venezuelai diktátorokhoz hasonlították Orbán Viktor magyarországi vezért. A montreáli olvasó kikérte magának, hogy az 50 ezer török állampolgárt letartóztató Erdoganhoz, a „teljesen korrupt” Dutertéhez, vagy a „marxista diktátor” Madurohoz – aki még a venezuelai parlamentet is felfüggesztette – hasonlítsák a regnáló magyar miniszterelnököt. Hoyos szerint egyszerűen groteszk és igazságtalan a párhuzam és ebben talán van is némi igazság, különösen ha azt látjuk, hogy a szerző pusztán egy vádat fogalmazott meg Orbán ellen (a civilek vegzálása), amely valóban nehezen hasonlítható az 50 ezer ember bíróság elé állításághoz, vagy a parlament teljes felfüggesztéséhez. Bár azt is tudjuk, hogy az Országgyűlés egy értelmét vesztett látszatintézmény, illetve azt is, hogy a National Post oldalait lehetett volna megtölteni mindazzal, amit a Nemzeti Együttműködési Rendszer tett a demokráciával.

orban-national-post

De Hoyos levele azt is mutatja, hogy a montreáli magyar szerző félreértelmezi a demokrácia lényegét. Szerinte az bizonyítja, hogy Magyarországon „köszöni szépen, jól van” a demokrácia, hogy növekedik a GDP, a deficit kontroll alatt van és a munkanélküliség rekord alacsony. Hoyos nem veszi észre, hogy egyik tényező sem a demokrácia és a szabadság fokmérője. Ráadásul, mint ahogy tudjuk: nem alacsony munkanélküliségről, hanem súlyos munkaerőhiányról beszélhetünk és ennek pedig az oka az, hogy aki teheti, külföldre megy dolgozni, hogy többszörösét keresse mint amit otthon keresett volna.

Egyébként Maximilian Hoyos nem először szólal fel Orbán Viktor mellett és azok ellen, akik bírálják a magyar kormányfőt. Maximilian Hoyos ugyanis a Békement egyik kanadai támogatója volt. De ami ennél talán érdekesebb: a prominens Peter Munk torontói magyar üzletemberrel van közös cége. Egy PM EQUIBEC INC. nevű, a montreáli Kirkland külvárosban bejegyzett cég regisztrációjában tűnik fel Hoyos neve Peter Munk neve mellett. Egyébként a híres torontói üzletember nevével van fémjelezve az a Munk School of Global Affairs, ahol korábban a magyar demokrácia hanyatlásáról szóló előadások is elhangzottak.

87 hozzászólás

  • Legyunk oszintek, ma mar az eredeti „demokracia” nem letezik sehol.
    A legremelhetobb lehetne ha a „kepviseltettett demokracia” letezhetne.

    Sajnos ma inkabb a politikai es anyagi hatalom mozgatasanak a kepessei akik a helyzetet kepesek manipulalni.
    Az USA-ban azt nagyban a valasztasi koltsegek lehetose, ami nagyban befolyasolja azt. De NEM mindeg, sem teljesen.
    S a megvalasztott kepviselok befolyasolva az u.n. „lobbyst” -ok altal. Aki ,hivatasos es fizetett ‘ugy-kepviselok’. Amire mindenki , de fokent anaygilag kepes csoportok jogosan elomozditjak erdekeiket.

    De LEGALBB a US-ban mindekinek van joga es lehetosege szabadon , nevszerint valasztani egyeni kepviselojet. NEM aprtok manipulalasa ami azt eldonti, mint magyarorszagon.
    Kepviselojevel kapcsolatat tartsa, s minden ugyekben kovetelheti hogy erdeke es ohajai szerint dontson a kozos ugyekben. Tehat a „kepviseltettett demokracia” letezo es mukodtetheto.

    Eloszor is hogy mit ertunk „igazi” vagy „eredeti” demokracianak, az volt regen a New Englandi kis helysegekben a mikor a lakosok Pentek ese mind osszejottek es hatarozztak minden letezo ugyekrol ami a kozosseguket erintette.
    Ma az tobb-szaz-millios tarsadalmakban az teljesen lehetetlen.

    Ma mar csupan az u.n. „kepviseltetett demokracia” az egyedulli lehetoseg, sokfele az csak egy remeny.

    ALLITOLAG Magyarorszag is „kepviseltettett demokracia”. Mert valojaban a lakossag kepviselve van politikusok altal.

    Elobbiekeben, Mr. Adams reagalva egy megjegyzesemre, javasolta ,hogy tanulmanyozzam ,hogy hogyan megy az magyaroszagon.
    Hat kovettem javaslatat, reszltesen tanulmanyoztam azt. De meg kell vallanom, hogy ezen napig kepteleseg megerteni a bonyolult rendszert hogy az valoban hogyan tortenik. Mert az teljesen esztelen es ertelmetlen rendszer.
    Senkinek nincsen lehetosege, hogy valasztto-keruleteben ahol lakik, szabadon es directly, nevszerint valaszthat hogy kit ohajtana egyeni jogos kepviselojenek.

    Tehat a „dekoracia” modszere meg a legalapvetobb kezdettol sem mukodhet.
    Maga a szo ertelme is csupan propaganda formajaban letezik.
    De ismetelnem szukseges, hogy az letezzik mert a lakossag elfogadja azt. Semmit nem hajlando tenni azt valtoztatni.
    Mindenki erdeke csak hogy ‘mit kapok en abbol’,’mi lehet majd az en zsebembe dughato’.

  • Göllner András

    Maxi Hoyos, egy idős montreáli magyar, aki a fasiszta Horthy rendszert és annak Orbánista reinkarnációját tartja a helyes magyar útnak. Egyedül arról feledkezik meg, hogy mindkét út Európa és a szabad világ ellen fordult, mindkettőnek kárát a hétköznapi magyar embereknek kell megfizetniük (hogy most ugyebár a 600,000 zsidórol, akiket a gázkamrákba küldött a hőse, ne beszéljek, hisz az már „uncsi”) Hoyos egyik saját egyetemi előadásomon is megfordult geriátrikus társaival pár évvel ezelőtt a montreáli Concordia egyetemen. Ott diákjaim előtt azzal tette magát nevetségessé, felejthetettlenné, hogy az egyedüli bizonyítéka Orbán mellett az volt, hogy Ő most jött vissza Budapestről, ahol egy taxisofőr egészen mást mondott neki mint én. Én akkor udvariasan közöltem vele, ha valamelyik diákom ilyen érvvel állna osztálytársai elé azt úgy hajítanánk ki az osztályból, mint egy macskát vécézni. Hoyos és idős társai így járatják le a magyarok jó hírnevét. Innen üzenem nekik: Jöhet bármikor – tervezünk egy nagyszerű előadást a kortárs magyar mafia-állam témájában. Külön meghívót fogunk küldeni neki, a Montreáli Magyar Nagybizottság lendületes szónokainak, az öreg vitézeknek, a régi Szálasi féle bajtársaknak, a nagyszerű Ódor Bálint nagykövet úrnak, a magyar neo-fasizmus összes rajongójának. Jöjjenek és bátran csináljanak hülyét magukból diákjaink előtt, mutassák ki bátran a magyar neo-fasizmus sárga fogát. We shall overcome !!!!!!! Éljen a Magyar Szabadság, a szabad Magyar Köztársaság !!!!

  • Abban igaza van Chrisnek, hogy a GDP meg a munkanélküliségi adatok nem a demokrácia fokmérője.

    De azt is említsük meg, hogy mikor volt itt egyáltalán igazi demokrácia?

  • Az országgyűlés jövőre is látszatintézmény lesz, ha Magyarországon a demokrácia ismérveit keressük. A magukat demokratikusnak gondoló ellenzéki pártok nem hajlandók egymással összefogva kormányváltást végrehajtani. Külön-külön egyikük se szerez majd annyi voksot, hogy a Fidesz bármelyikükkel is koalíciós kormányalakításra kényszerüljön.

  • Göllner András
    2017 augusztus 16
    10:32 de.

    A Horthy-rendszer nem volt fasiszta. Gömbös Gyula miniszterelnök akarta másolni Mussolini rendszerét, de őt a liberális konzervatívok, mint Bethlen és Chorin Ferenc megbuktatták.

    Egyébként nem a fasiszták, hanem konkrétan a német nácik fordultak Európa és a szabad világ ellen a 2. világháborúban. Névleg az 1. világháborút lezáró igazságtalanságok miatt, valójában azért mert Hitler német birodalmat akart létrehozni.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 16
    10:31 de.

    A kelet-európai politikai elitek (főleg a liberálisok) az 1990-es években az „angolszász típusú liberális demokráciák” bűvöletében éltek.

    Nyugat-Európában inkább a konszenzusos demokrácia a divat, ahol az egyes társadalmi csoportok képviselői egyeztetnek.

  • Ha a civilek vegzálása lenne a demokrácia fokmérője, akkor piszok jól állnánk, mivel 80.000 magyar civil szervezetből 130 érzi magára nézve hátrányosnak a civilekre vonatkozó törvényt, miszerint fel kell tüntetniük, ha külföldiek pénzén tevékenykednek.
    ……
    A Duterte-vel való összehasonlítás is sántít, mivel az erőskezű politikusnak a támogatottsága a 80%-ot meghaladja, Orbán megalkuvó tesze-toszasága meg alig 50%-os. De hol van ez egy igazi baloldali demokrata, a francia Hollande-hoz, akit a népének 6%-a kedvelt.

  • HAZAI LAMPA soraira;
    De egyik sem direk representative demokracia, s az egyeni jogok koraltozva.
    Az valojaban egy u.n. BENIGN DIKTATURA.
    (A physikai kegyetlemsegektol mentes diktatura)vagy politikai diktatura.

  • hazai lámpa,
    igazad van!A horthy-rendszer nem volt fasiszta.A föld kocka alakú,te pedig nem mondom meg,hogy a majmok melyik felére hajazol

  • Hat., voltam en Horthy rendszerben, Kadar es Gyurcsany rendszerben is! A ket utobbira tisztan emlekszem.
    Mindketto a szovjet hatalomra tamaszkodott.
    Sajnos, a szocializmus, azaz az internacionalizmus NEM magyar hagyomany. A szocializmus, allami kapitalizmust jelenti.
    A magyarok tehetsege, uzleti erzeke hagyomanyos. Az egyeni ervenyesules szinten.
    Az allami kapitalizmus meg a tehetsegek es munkaerok kihaszanlasara.
    Az egyeni tehetseg es akarat az, ami a kapitalizmusban megnyilvanul.
    Sajnos, ez elkepzelhetetlen a szocialiymusban, ezert is bukott meg a legtobb allamban!

    (el nezest, de elvesztettem a magyar irasi lehetoseget..

  • Idézet :::,,,,,, Ráadásul, mint ahogy tudjuk: nem alacsony munkanélküliségről, hanem súlyos munkaerőhiányról beszélhetünk és ennek pedig az oka az, hogy aki teheti, külföldre megy dolgozni, hogy többszörösét keresse mint amit otthon keresett volna,,,,,,,
    Ezt az idézetet ha szó szerint tudják értelmezni—akkor azt lehet mondani hogy majdnem igaz.
    De gondolom nem így akarják hanem a mostani kormányzat által előidézetteknek—ami nem igaz.
    Az igaz—hogy a szabad külfőldi munkavállalás e kormány idejében vált lehetővé,,,,de a nagy számú külfőldi munkavállalásnak nem e kormányzat az okozója.Azok a ,,,,más rendszer kialakítását ,,,, megelőző időkre tehető, amikor Nyugat Magyarországról kezdtek külfőldre járni dolgozni—az itthoniak pedig látták : az ott keresett pénzből mennyivel jobban meg lehet élni—Magyarországon—no meg amikor a ,,kedves,,gyuriferiék,meggyesi-vel az élen— a nyakukba zúdították a devizahitelt,ami az manipulálás hatására visszájára fordult az emberek számára.Ez a kényszer volt a dőntő a a külfőldőn való munkavállalás megugrásának.Nem utolsó sorban az évtizedeken keresztül bezárkózott országból ,,, kiszabadultak ,,, az emberek ,fiatalok—akik hallották szüleiktől,hogy ,,odakint,, milyen.
    Ettől sokkal tőbbet nemigen kell belemagyarázni,belesejtetni ebbe.
    Mindent megértő üdvőzlettel.

  • Göllner András
    2017 augusztus 16
    10:32 de.
    Bandi. Itt el voltál szállva.
    Nem szállós üdvőzlettel.

  • hazai lámpa
    2017 augusztus 16
    10:34 de.
    Ebben igazad van!
    Magyarorszagon soha nem volt igazi demokracia, ahogy nyugaton ismerik.
    A mostani elnok is diktaturaban nott fel, es a tobbi elodje is. Honnan tudna hogy a demokracia hogyan mukodik<

  • A cikkhez meg hozzatennem, hogy olvastam a National Post/ban a levelet.
    Gratulalok, hogy kinyomoztad Hoyos uzleti kapcsolatat. Na es akkor mi van? Neki EZ a velemnye.
    Semmi rosszat nem talaltam bene, sot egyetertek vele, mint sok mas kanadai magyar.

  • Parács Péter Pál

    Valamit nem értek! A mai demokrácia kérdését miért kell visszavezetni Horthyra, Mussolinire stb és miért éppen Magyarország a célpont?
    Ha megint felhozzuk a történelmet, akkor egy picit mélyebben kellene gondolkodni!
    Kérdésem csupán az lenne, hogy Magyarország mióta „kapálódzik” és miből adódóan önmagáért. A trianont sem ajándékba kaptuk, de a „szabászolló” kinek, kiknek a kezében volt. Egyáltalán van arról információ, hogy lehet Napóleon akart valamit vagy a „vörösök” akarták bekebelezni Európát. (Lengyelország, 1920.) Majd Hitler és Sztalin közös győzedelmeskedése Lengyelországban és ezt követő meg nem támadási szerződés, egész Lengyelország hitleri lerohanása? Elfelejtettük vagy nem tudjuk, hogy a fasiszta japán kivel harcolt az egyidejű német támadásokkal szemben és kik „takarították” ki a fasizmust egész Berlin feléig. Igen érdekesen megfelezve Németországot. Nem volt esetleg valami „paktum”?
    Akkor most fel tudjuk fogni, hogy mostanság mi forog a világ körül, demokrácia ide vagy oda?!
    NEM HISZEM HOGY A MAGYARORSZÁGI DEMOKRÁCIA KÉTSÉGEI KOMPETENSEK.
    A VALÓS DEMOKRÁCIA UGYANÚGY MEGVALÓSÍTHATATLAN, MINT MARX és ENGELS ELKÉPZELÉSEI. EGY EMBER AZONBAN „EGYSZERŰEN” MEGFOGALMAZTA: ” SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ VILÁG”.

    Igaz, de azzal kiegészíteném, hogy a színházi darabot nem látjuk, csak érezzük és egymás közötti nézeteltérések vitáiban próbáljuk kitalálni a darab finisét. A politika éppen ezt használja ki. Gondoljuk el, ha mindenki egyetértene vagy békében elfogadnák az emberek különbözőségét mindezek tiszteletben tartásával.

    PPP

  • FIGYELO 12;13 d.u.-i soraira.

    Gratulalasok, minden szava a valosg teljes bizonyitekai !!!

  • Max Hojosnak igaza van, t.i. magyar bel es kulfoldi ELLENZEK az ami a „diktatorikus” Orbanrol beszel! Senki mas. Ezert rossz a magyar „image” kulfoldon. Ezert nincsennek befektetok stb.
    Koszonet a magyar nep neveben!

  • DUTERTE-hez nincsen hasonlithato senki sem semmi.

    Duterte nem csak hogy serkenti, de megy a rendorokkel es gyilkoljak a drug-kereskedoket.

    Persze hogy a lakossag azt NEM ellenzi, mert az a tomegek erdekeit szolgalaj.
    A kerdes persze hogy meddig mehet az allamhatalom az emberi kegyetlensegekkel ?

  • TOTH PETER soraira;

    MAGYARORSZAG=PORTO RICO ! (Napsutes nelkul !)

  • HAZAI LAMPA soraira;

    BUT the GDP es a munkalehetosegek adatai a leg jobb barometerre a kozgazdsag mukodesenbek !!!

  • Nos lehet, hogy Maximilian Hoyos egy kinti konzervatív lap olvasója, amiből nem következik egyenesen,hogy érti is amit olvas. Régebben a békemenet támogatója volt, majd egyszer csak (valószínűleg a kinti balliberálisok hatására,befolyásolására) váltott…

    Van ilyen, de ugye egy félrevezetett ember véleményét nem kell komolyan venni,különösen,ha Orbánt őrültnek,meg diktátornak nevezi,ami arra is vall,hogy itthoni hiteles információkkal nem rendelkezik,nem győződhetett meg a tényekről,valóságról,mert kint él! Amúgy ha Orbán valóban diktátor és őrült lenne már rég megbuktatták volna (mint például Gyurcsányt,az elődeiről már ne is beszéljünk….)de erre nem került sor és nem is fog a közeljövőben!

  • Figyelő!

    Nem kell izgulni,az ország negatív megítélése csak a balliberálisok körében igaz,amúgy mind több ország a tények alapján pozitív véleménnyel van rólunk,(sőt több dologban is követ)amit a gazdasági mutatók is igazolnak(tények!!!),a kormánnyal szimpatizálók népszerűségéről és az ellenzék lecsúszásáról már nem is beszélve! Az arányok magukért beszélnek!

  • Látszólag eltérek a témától, egy filmrendezőt mutatok be, aki rossz csillagzat alatt született. A neve Csillag Ádám, ő készítette azt az Ostrom alatt című történelmi értékű dokumentumfilmet, ami a 2006. szeptember 18-án történt tévéostromot mutatja be kívülről és belülről, és amit az akkori MTV vezetősége betiltott, és ami ma is tiltólistás. Csillag Ádám nem kegyeltje a jelenlegi kormányzatnak se, ezért nincs munkahelye, se filmes munkája. Ennek ellenére dokumentál, és kamerájával ott van minden társadalmi tömegrendezvényen.

    A napokban kéréssel fordult a nagy nyilvánosság felé:

    Kérlek oszd meg!
    A támogatásodat kérem, akár egy mozijegy árát!
    Csillag Ádám filmrendező vagyok. Az elhallgatott tények dokumentálását és bemutatását végzem.
    Tudom egyre többen fordulnak hozzád, hogy támogasd a rossz, sőt gonosz kezekben lévő állammal szemben a hiteles és emberséges tevékenységet folytató szervezeteket, személyeket. 2011-ben én talán először mertem átlépni a szégyenérzetemet, hogy kalapomat feléd nyújtva az adományodat kérjem, hogy az érdekedben dolgozni tudjak. Ennek semmilyen hagyománya nem volt korábban. Most nyáron az adományozó kedv megcsappant és komoly veszélye van annak, hogy újabb adósságokat halmozzak fel, amik a további munkát veszélybe sodorják.

    Lelkiismeretemet követve ingyen teszem láthatóvá a hatalom által elnyomottak, vagy elhallgatottak problémáit. Ezt addig tudom megtenni, amíg lesznek köztetek olyanok, akik adományaikkal segítenek, hogy független maradhassak.
    Számlaszámom:
    Csillag Ádám
    10900028-00000009-89490012
    Unicredit Bank Budapest, Szabadság tér 5-6, 1054
    SWIFT kód: BACXHUHB
    IBAN HU05109000280000000989490012
    PayPal-elérhető a http://filmcsillag.net/
    címen található honlapomon, az ADOMÁNY gombra kattintva
    A filmek elérhetők:
    a közelmúlbeliek a Youtube -on https://www.youtube.com/user/filmcsillag ahova fel is iratkozhatsz, a
    a Vimeo csatornán elsősorban 2014-ig http://vimeo.com/user3119084 és a Facebook -on folyamatosan, ha feliratkozol a filmcsillag videók csoportba https://www.facebook.com/groups/filmcsillagvideok/

    A betiltott filmje:

    https://vimeo.com/15120242

  • Christopher Adam

    Drizari,

    Köszönjük! Csillag Ádám egy rendkívül szorgalmas, tehetséges filmrendező…a demokratikus oldal egyik igazán elkötelezett és dolgozó egyénisége.

  • Na lehet,hogy Csillag Ádám egy tehetséges rendetrom,meg az is,hogy
    a TV.ostrom alkalmával történtek atrocitások,túlkapások,de ugye a kiváltó tényező bizony nagyon nem mellékes!!!!
    Hát ne kapirgálják a múltat…..mert ha tárgyilagosan nézzük bizony nem kevés ok volt a felháborodásra,lázadásra,nem volt
    véletlen,a felgyülemlett feszültség robbant…….!
    Ma szerencsére nincs ilyen helyzet,ok sincs, se robbanásveszély,de ha az elvakult ellenzék ehhez folyamodna kínjában,az nagyon szánalmas lenne,meg
    jogos lenne egy ehhez hasonló „akció” megakadályozása.!

  • Amúgy jó lenne ha a jelenlegi ellenzék tisztességes módon(választások)próbálna érvényesülni és nem uszítással,balhéval(már ha képes rá…)!!!

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi,

    Azt észrevette már, hogy teljesen félreértette a cikket, vagy talán el sem olvasta, hanem egyből írta sablon kommentjét? Ha elolvasta volna, akkor már az első három mondatból kiderülne számára: Hoyos mai napig osztja a maga álláspontját. Fel van háborodva a kanadai konzervatív lap írásán. Ezzel szemben még róla is azt feltételezte, hogy „a kinti balliberálisok hatására, befolyásolására” megváltoztatta a véleményét. Hogy ezt honnan veszi, az számomra rejtély.

  • Igyekeztem figyelmesen elolvasni a cikket,bár közben ,más elfoglaltságom is volt!
    Majd még egyszer elolvasom és ha kell korrigálom a hozzászólásom,(mert van önkritikám)ha meg nem akkor megerősítem!
    Most jó filmet nézek amitől szerencsére felvidulok és nem leszek
    szomorú!
    HOlNAP JELENTKEZEM!

  • Az en egyeni velemenyem, hogy a TV tamadasa akkor egy ageunprovokator kezdemenyese volt!
    Nem a szeptemberi esemeny ami szamit, hanem az oktober 23 ki, amit Gyursany kormany parancsara a rendorseg levert! Azon tobbezer kufoldi vett reszt, a forradakom 5O. eves evfordulo alkalmabol. Erdekes, hogy a Csillag nevu filmrendezo ARROL nem csinalt filmet.
    Viszont igen sok ember emlekezeteben megvan meg!

  • Boda Marcsi
    2017 augusztus 16
    2:26 du.
    Bocsi de rosszul ertelmezted a cikket. Ahogy Chris irta, eppen azok ellen irta a levelet akik Orbant diktatorank neveztek, azaz megcafolta, azzal, hogy otthon a demokracia van.
    Mellesleg, Hojos egy osi magyar grofi csaladbol szarmazik.
    Az Alfoldon volt a kastelyuk.

  • Budi Marcsi,
    egyre értelmetlenebb vagy.Neked,Figyelőnek,hazai pislákolónak és a többi nagyeszű agyonhazafffyyy-nak már másik oldalon elküldtem az európaiak véleményét a jányi gusztávok szenthazájáról.Ha igaz hazafffyyyak vagytok,ez egy kötelező,bár kissé hosszú olvasmány a haza igazi megismerésére.
    http://tev.hu/wp-content/uploads/2017/06/2016-eves-jelentes.pdf

  • Göllner András

    @ Christopher

    A Boda Marcsi a kerítésnek támaszkodva, a sötétkék otthonkájából vette elő azt hogy a Hoyos Maxit a kinti bal-liberális erők meggyúrták. Derék, meghitt lánynak tartják a falusiak. (Ő tényleg egy ilyen lány. A Bencsics Klárival szoktak nagyokat pletyózni. A Klári, Mókuskának hívja a Marcsit.)

  • Marcsi, tudjuk, hogy minden véleménye mögött olyan alaposság és értelem lapul, mint ahogy ezt a cikket is értelmezte, és reagált rá. 🙂

    Egyébként máskor is legalább ennyire ̶B̶o̶d̶a̶s̶á̶g̶o̶k̶a̶t, bocsánat Badarságokat ír, csak akkor – mivel nem teszi helyre az elvében társ Figyelő – így képtelen észrevenni hülyeségeit, nem hogy önkritikát gyakorolni.

  • eppen feljebb javitottam ki Marcsit, es nem szokasom senkit neveken hivni.

  • Figyelő Nemesi rangot, tudjuk, hogy lehetett szerezni. A nemesi családok vérfrissitési gyakorlatát is ismerjük. Azt is tudjuk, aki a származására büszke, olyan mint a krumpli, az értékes része a föld alatt van. Ezeknek fényében, biztos, hogy a demokráciát egy nemesi származéktól kell tanulnunk?

  • Nem tudom, hogy Kórózs Lajost is „kivágnák-e mint a macskát sz…ni a montreáli Concordia egyetemről” vagy eleve ott lett kiképezve. Az alábbi link a hazug baloldal és az őket szolgai módon kiszolgáló aljamédia tevékenységét mutatja be:
    ……..
    http://index.hu/mindekozben/poszt/2017/08/16/mi_gyozelemre_szulettunk_kampanybol_lett_gyulolet_fasizmus_es_buzik_aztan_jott_az_mszp-s_korozs_lajos/
    ……..
    Simay, Föld.S, Göllner elhatárolódását várom.

  • Gyuri bácsi, ha már belinkelted a Tett és Védelem brosúráját, én megint elolvastam. Komoly öngólt lőttél vele, mivel a tanulmány szerint 48 „antiszemita incidens” történt hazánkban – a „demokrata és toleráns”Nagy Britanniában, Franciaországban tízezres méretű ez a szám, halálesetekkel.
    ………
    A 48-ból 8 eset falfirka. Mondd, ezek tev-esek normálisak? Hogy lehet egy falfirkáról eldönteni, hogy azt a zsidók ellen firkálták-e, vagy maga a zsidóság rettegni vágyó tagjai rajzolgatnak éjszaka, bizonyítandó, hogy itt a fasisztáktól félni kell- lásd cigányaink sportként űzött horogkereszt rajzolását.
    …….
    A 48-ból egy fenyegetés, 37 pedig „gyűlöletbeszéd”. Fizikai támadás, erőszak, diszkrimináció az elmúlt évben egy sem történt!!
    Mivel szélesen informált, egyes témákat korrektül is kezelni tudó fórumtárs vagy, szépen megkérlek, mutass a világon még egy országot, ahol a békesség és türelem ilyen fokával találkozhat a zsidóság, mint amit a magyarság mutat felétek. Ezért talán egy baráti gesztust is megérdemelnénk.

  • Christopher Adam
    2017 augusztus 16
    3:51 du.

    Én még soha nem hallottam erről a művész úrról. Ilyen az ún. magyar demokratikus oldal.

    Állítólag a demokráciát védik, de igen szűk körben ismertek. És nem kell a jobbos médiafölénnyel jönni. Nagyobb baj, hogy akkor se tudtak tömegeket megszólítani a „demokraták”, mikor kezükben volt a legtöbb országos sajtótermék.

  • Parács Péter Pál
    2017 augusztus 16
    12:31 du.

    Én nem mondtam, hogy nem érdemes a demokráciával próbálkozni.

    Én csak azt mondtam, hogy Magyarországon nincsen zsigeri ellenérzés a puha diktatúrával szemben, viszont a demokrácia fogalmához nem fűződik szinte semmi pozitív érzés, tapasztalat.

    A 20. században legalább ötféle rendszer volt Magyarországon. Már írtam, hogy anyai nagypapám még a Ferenc József uralkodása alatt született a Monarchiában. Aztán az ország különféle vezetés alatt állt: volt jobboldali rendszer, kommunizmus, Kádár-rendszer, majd megértük az ún. rendszerváltást, „demokráciát”. Nagypapám mindegyikben élt, pedig mindig a szülőföldjén lakott!

    A magyar emberek már csak legyintenek és mosolyognak, mikor a publicisták itt vérre menő vitát folytatnak a demokráciáról meg diktatúráról. Ez olyan tipikus amerikai szokás, hogy azt hiszik, a demokrácia az abszolút jó, a diktatúra pedig csakis az ördögi rosszal lehet egyenlő.

  • Figyelő! Eseményeknél nem annyira a vélemények, mint a tények számítanak. A TV ostromot többen provokálták: például Toroczkay László, akkor egy 64 vármegye nevű mozgalom vezetője.
    Azt elhiszem, hogy Önöknek nem számít a szeptember 17 és október 23 közötti időszak.
    Csakhogy mi itt éltünk akkor is, a naponta gyújtogatók, rombolók között, Önöknek meg tönkretették azt a búbánatos, nyálas borongásukat sosem volt nemzeti nagylétünk felett.
    Több provokátor is volt: a mai kormányfő megígérte: az összes néhai fiataldemokrata szerepel majd a Kossuth téren táborozók előtt. De csak négyet vagy ötöt sikerült megzsarolnia: Rogánra emlékszem.Nem jött össze a saját táborából még 10 alak sem, aki ne tartotta volna zsenántnak kiállni az ottaniak elé.
    Azért az is érdekes: BM nagyccsasasszony vért hány, ha szeretett vezérét páran kifütyülik, de a felfegyverzett – késekkel, molotov koktéllal, kővel stb. – hetekig gyújtogató, romboló csőcselék „jogosan” háborodott föl.

  • Göllner András
    2017 augusztus 16
    10:32 de.

    „most ugyebár a 600,000 zsidórol, akiket a gázkamrákba küldött a hőse, ne beszéljek, hisz az már “uncsi”)”

    Kb. 450 ezer vidéki zsidót deportáltak a magyar hatóságok a német nácikkal kollaborálva 1944 május-júniusban.

    A 450 ezer emberből legalább fele a Trianonban elcsatolt magyar területeken élt. Ezek a 2. vháború alatt ideiglenesen magyar fennhatóság alá kerültek, de ennek gyorsan vége lett. Gazdag zsidó közösségek voltak Erdélyben, a nagyvárosokban, mint Kolozsvár, Nagyvárad. A Kárpátalján is sok zsidó élt. Az ottani megmaradt magyarok talán emlékeznek rájuk, de a szovjet időkben nem őrizték a zsidók emlékeit hivatalosan.

    A 2. vh. közti kis Magyarországon a lakosság 3-4%-a volt zsidó. A legnagyobb nemzetiség a németek voltak, 5,5%-kal (470 ezer fő). Az alföldi mezővárosokban összesen kb. 50 ezer zsidó élt. Pl. Szegeden kb. 6000 ember.

    A háború után vidéki városokban pár százan maradtak a túlélők, a szocializmusban ők se vállalták nyíltan a zsidóságukat. A pesti zsidóság maradt meg nagyobb számban, de ők a vidéki magyarsággal gyakorlatilag semmilyen kapcsolatban nincsenek.
    Tehát nem az „unalom” okozza azt, ha kevés szó esik a zsidó áldozatokról. Hanem a személyes ismeretség hiánya.

    Megjegyzem, hogy a német kisebbség szenvedéseiről még kevesebb szó esik. Pedig közülük sokan elpusztultak a malenkij robotban, és kétszázezret kitelepítettek a 2. vh. után, teljes vagyonuktól megfosztva.

  • Christopher Adam
    2017 augusztus 16
    4:49 du.

    Chris,

    Boda M. elég sokszor van write-only üzemmódban. 🙂
    De őt bizonyára így szeretik 🙂

  • charlie
    2017 augusztus 17
    3:55 de.

    A link Korózs Lajos manipulációs kísérletét mutatja be. Valamint R. Egon felkészületlenségét, ha igaz.

    Szerinted az általad nevezetteknek mitől kellene elhatolódni?
    A hírhamisítástól?
    Ehhez be kellene idézned a nevezett szerzők bármelyik írását, amiben a hírhamisítás megengedhetőnek tartását említik.
    Korózs Lajostól?
    Ehhez be kellene idézned a nevezett szerzők bármelyik írását, amelyben K.L-t, és akcióját éltetik.
    Korózs „plakátjától”?
    Ehhez be kellene idézned a nevezett szerzők bármelyik írását, amelyben ezt a hamisított plakátot hivatkozza, mint autentikusat bármelyikük.

    Értem én, hogy a Jobbik aktív aktivistájaként csípi a szemed, hogy Vonát nem kezelik messiásként, és nincs elfeledve a gárdakardigános szereplése a parlamentben. ahogy az sem, hogy „elfelejtett” elhatárolódni Gyöngyösitől, Nováktól és a többiektől. De együtt fényképeszkedett nagy barátságban a betyársereges fiúval, stb. De linkeld be, hogy a Jobbik mikor szólalt meg ellenzőként gyönygöspatai akció során? Alkalmasint azt is, hogy hány jobbikos képviselőt mondattak le a rasszista megnyilvánulása miatt. Mert Novákot majd’ egy évvel Rikárdó megszólása után roll-outolta a Jobbik, és hlyezte tartalék-állományba. Miközben Novák b. neje azóta is összekötő Vona és Novák között.

    Egyébként semmi gond. Tőled, mint a Jobbik aktivistájától nem is várnánk szerintem el többet, mint féligazságokat. Elhatárolódást valamitől, amihez hozzá se határolódott senki. De eközben mély hallgatást minden másról.

  • Tisztelet TALALOM, lenne jo talan ertesiteni,hogy valaoban mi is tortent (s hol) az Okbober 17 es 23-a kozoott?

    Mi torveny elleni eroszak volt kovetve kik altal mikor es hol?
    Mivel mind ez nekem, s talan masoknak is, teljesen ismeretlen.

  • Llanfair
    2017 augusztus 17
    3:01 de.
    Nincs kedvem errol vitazni.
    Nekem az 56 os okt.23. szent! Orulok, hogy reszt vehettem benne!

  • HAZAI LAMPA sdortaira;

    Igaza van !!!

    Magyarorszag volt am igen regota egy NEM STABIL nemzet.

    Sajnos a magyarok soha nem tanulnak mult hibainol, csak ismetelgetik mind a mult vetkeiket !

  • HAZAI LAMPA megjegyzesere;

    Igen, a US-ban a tomegek akik ide jonnek a leg-alpvetobb vonalon kezdik sikereieket remelve, ami persze lehetoseg.
    De az nem jelenti hogy mindenki milliomossa valik gyorsan.
    Fokent a mai fital generacio amely alig hajlando izzadni a munkaban, fizeteset sporolni es okosan befektetni.
    A penz-koltes csak azt gazdagit aki azt szedi, nem aki azt adja el. (Olvassa Andrew Carnegie, Warren Buffet eleteit !)

    S mind a harmadik-vilagbol valo bevandorlok tiz-es tiz millioi a teljes semmivel jonnek.
    S az elmult 30-40 evekben az altalaonos gazdasagi helyzet sokat valtozott.

    Csak a kinaiak voltak hajlandok 20-50 centes oraberekert dolgozni. S lasd, ma am gazdagodnak.
    Miert NEM tanult abbol a magyar.

  • HAZAI LAMPA Gollnerhez irt soraira;

    NE felejtsuk , hogy elt 1944-ben Magyarorszagon kb. 200 ezer europai zsido egyen, akik menekulni tudtak nemet megszalt teruletekrol, de nem voltak kepesek europat elhagyni.
    1944 Oktobereig BP. menedek volt nekik.

  • Simay, nem én vagyok a láthatóan hazug MSZP „Szabad Sajtó Díj”-jal kitüntetett KMH vezető publicistája. Azt hittem ez rangot jelent.
    Ha az egyik vezető funkcionáriusa az Mszp-nek így hazudik és hamisít – közben az ATV főoldaláról lekerült az addig vezető hír a horogkeresztes Jobbikról – akkor a másokat „gerincnélküli újságíróknak, politikusnak” nevező publicistától elvárható, hogy nem kettős mércével méricskél és ettől a hamisító gyakorlattól elhatárolódik.
    Sok mindent felsoroltál a Jobbiktól, én sosem futamodok meg ha van kedved szétszálazni a felsoroltakat.
    Amúgy az Andy és Andrew nicknevekkel való bohóckodás mire jó?

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 17
    11:24 de.
    Ebben nincs igaza, az igaz, hogy 3O centert ma sem menne magyar dolgozni, de 57/ben en es sok mas magyar 6O centes oraberrel kezdtuk, aztan lett 7O centesaz oraberunk.
    A magyar igenis szorgalmas , alkalmazkodo es elobbre jut! A kinainak meg, mindenhol a vilagban, vannak rokonai, kinai negyedek, ahol otthon erzi magat, azonnal es egymast segitve ervenyesulnek.

  • Közben Kórózs kiadott egy közleményt:
    „Kedden az ATV Egyenes Beszéd műsorában elkövettem egy hibát. Nem ellenőriztem azon plakát hitelességét, amit a műsorban felmutattam. Ez hiba volt részemről. Még egyszer: Bocsánat!”
    Ez így már korrekt, hisz mindenki hibázhat.

  • hazai lámpa
    2017 augusztus 17
    5:53 de.

    Az itteni megfogalmazásokkal szó szerint egyet lehet érteni.
    Egyetértő üdvőzlettel.

  • Talan a hasonlitas kisse tulzott?

    Erdogan hatoaggai letartoztattak talan 50 ezer resztvevojet es vezetoit az ellene levo katonai pucsnak.
    Eddig meg senkit nem vegztek ki.

    Tehat meg Rakosi, Gero Hegedus, stb.-khez sem jott Erdogan kozel.

    Duterte rendorsegei napota lonek agyon es tartoztatnak-le szamos drug-arulokat. De a lakossag tapsolja az eredmenyeit.

    A Maduro esete pedig rosszabb mint Rakosi kozgazdasagi ‘sikerei’ voltak.

    Teaht mind a hasonlatok igen ervenytelenek.

  • charlie
    2017 augusztus 17
    12:21 du.

    Rendben. Tudomásul vettem, hogy ma ez a vezető panel a Jobbik aktivistáinál.
    Amit felsoroltam, azok tényszerű állapotok.
    Beleértve azt is, hogy az elhatárolódáshoz hozzáhatárolódás kellhetik. De elfogadom, hogy a Te feladatod egyfajta szondázása a különben nem Jobbik-fan fórumnak. Nem is szeretnélek ebben gátolni.
    Vona az említett esetekben nagyon is előre fele ment azon az úton, ahol most megpróbál kicsit hátrébb tolódni.

  • Llanfair
    2017 augusztus 17
    3:01 de.
    A nemesi címet a király adta, ami apáról fiúra szállt- hogy Hoyos ősei közül ki volt nemes azt soha nem kutattam.

  • talalom
    2017 augusztus 17
    7:36 de.
    Ne keverjük a tényeket!
    Egy biztos, hogy nem szeretek erről komcsikkal vitázni! Vigyáznom kel a vérnyomásomra!

    A lényeges az, hogy 2006-ban hazament rengeteg magyar, aki a forradalom után KÉNYSZERBŐL külföldre menekült. Egy okból, hogy megemlékezzen a dicsőséges magyar forradalom 50. évfordulóján-!
    Ezt a megemlékezést, amit maga így írt le, idézet : „búbánatos, nyálas borongásukat sosem volt nemzeti nagylétünk felett.”
    Saját meghatározásom erről az eseményről, jobban tetszik!
    Tudván mindezt a sok hű komcsi, kitalálta a provokációját, ami ügyesen végig is csinált.
    Sikerült elrontani, és a rádió, TV hozta a balhét, persze az újságjaik is.
    Kedves, nem tegnap születtem, átéltem a Rákosi, Nagy Imre stb. kort is! Ismerem magukat.

  • Mindenki!

    Lehet,hogy tévedtem,megesik…többen helyreraktak,de oda se neki!
    Ha jogos elfogadom,meg ugye sok más cikket is olvasok,és nem ez az egyetlen fórum,dolog,…ami érdekel,szerencsére más elfoglaltságom,hírforrásom is van!
    Az viszont tény és valóság,hogy Orbán nem őrült és nem diktátor,ezt itthon minden normális ember tudja!

  • FIGYELO soraira;

    Some of those self-claimed Hungarians are a disgrace to their own race and were the murderers of their own kind.

  • Bendegúz! Mi történt 2006-ban? Hosszú lenne, néhány linket küldök akkori tudósításokból. Megjegyzés: a Magyar Nemzet c. lap, és a Hír TV akkor lelkesen állt a mai kormányfő és pártja mellett.
    Röviden: 2006-ban a választásokon ismét az MSZP-SZDSZ koalíció győzött,köszönhetően,hogy 2002-től sok jóléti intézkedés történt. 50%-os béremelés a közszférában, 13. havi nyugdíj bevezetése,lakáshitelek állami kamattámogatása stb. Emiatt megnőtt a költségvetési hiány és az államadósság. (Milliók jobbléte mindig sokkal drágább, mint pár tízezer milliárdokkal való kitömése.)
    Az is világossá vált: ha a nagy állami elosztó rendszerek – egészségügy, oktatás, nyugdíj – változatlan rendszerben működnek, hiába ömlik oda akármennyi pénz, a helyzet nem javul. Az átalakítástól azonban a szocialista képviselők is féltek, hiszen az népszerűségvesztéssel jár.
    2006 májusában a választási győzelem után frakcióülést tartott az MSZP, ahol a kormányfő, Gyurcsány Ferenc szenvedélyes beszédet tartott
    http://mandiner.hu/cikk/20160917_oszodi_beszed_a_teljes_valtozat
    amelyben elmondta: muszáj a népszerűtlen intézkedésekre sort keríteni.
    Olvasd el, és ítélj. Ebből egyetlen mondatrészt vett ki a mai Párt, de azt csak az októberi önkormányzati választások előtt, nyár végétől nyomatta. Gyurcsány Ferenc ugyanis azt (is) mondta: a választások megnyerése érdekében „hazudtunk reggel éjjel, meg este”, ez nem tartható. Májusban a Párt már próbálkozott azzal, hogy elcsalták a választásokat, de ez nem jött be. (Számlálóbiztos voltam akkor is: nem volt csalás.)
    Szeptember 16, vagy 17-én tüntetést szerveztek a Parlament elé. Pár ezer ember volt ott, főként a ma is ismert Kubatov legények: ők irányították a tömeget. Toroczkai László, a szélsőjobboldali, irredenta, soviniszta 64 vármegye Mozgalom vezetője proponálta, hogy a tömeg menjen át a televízió székháza elé. Mindezt folyamatosan, élőben közvetítette a Hír TV.
    https://www.youtube.com/watch?v=wgsLVNaT6m4&t=76s
    Szeptember 19-én este a tömeg megtámadta a tévé székházát, – megsérült több mint száz rendőr, – a feltépett díszburkolat köveivel, közlekedési táblák oszlopaival támadtak: felgyújtották az egyik kaput, majd benyomultak – de semmiféle petíciót nem olvastak be. Nemcsak a székház, a környékbeli utcákon álló autók is égtek, a kukákat kiborogatták tartalmukat felgyújtották.
    Ez a következő hetekben így ment: néhány százan letáboroztak a Kossuth téren. Sátrakat emeltek, került gulyáságyú, főztek, mostak. A tér kerítésére cédulákat aggattak, amiken általuk zsidónak tartott személyek lakcíme telefonszáma szerepelt. Egy égő bábut kis akasztófán hordoztak, és egy gyerekdal dallamára skandálták: Ég a Gyurcsány, ég, el ne aludjék!
    A Fidesz hamar rárepült az eseményekre. Vezérük ugyan azt ígérte, hogy minden képviselőjük szól a tömeghez, de végül csak négyen vagy öten vállalták, hogy a kiállnak a szalonnázó, főző-mosó tömeg elé. A kormány nem oszlatta föl a táborozást, mondván: joguk van a véleménynyilvánításra. Több tárgyalást is kezdeményeztek, hogy október 23-ra, mire az évfordulóra megérkeznek a külföldi vendégek, tegyék át a tüntetésüket máshová – de hiába.
    A rendőrség október20-án – tehát több, mint egy hónap után- felszámolta a Kossuth téri tábort. Egész arzenált találtak molotovkoktélból, csapágygolyóból, kövekből, késekből, botokból. A Parlament környékét lezárták, hiszen államfők érkeztek: a biztonságukért a kormány felelt.
    A lényeg: körülbelül ugyanaz az ötvenezer ember randalírozott a városban szétszórtan október 23-án. A Deák téren pl. egy demonstrációs céllal kiállított 56-os tankot elkötöttek, de a rendőröknek sikerült megakadályozni, hogy nagyobb baj történjen.(Ezt szokta Figyelő úgy tálalni, hogy „a kormány tankkal ment a tömegnek”.)
    Október 23-ára a mai vezér nagygyűlést hirdetett az Astóriához: a rendőrség kérte, hogy válasszanak más helyszínt, mert a randalírozók miatt nem tudják garantálni a nagygyűlésen részt vevők biztonságát. Naná, hogy ragaszkodtak az Astóriához: a vezérüknek a legnagyobb vágya volt, hogy legyen már legalább egy áldozat. Az történt, amitől a rendőrség tartott: a Deák téren állomásozó kemény mag rázúdult a nagygyűlés már távozó résztvevőire, ekkor vetették be a lovasrendőröket, és gumilövedékkel, könnygázzal is próbálták megakadályozni, hogy a tüntetők a távozók közé keveredjenek. Nem sikerült túl jól, így nyilván mindenkinek jutott könnygáz, pofon, aki arra járt. Ezt szokta Figyelő úgy kommentálni: hogy a kormány lövette a békés tömeget.
    Elnézést a terjedelemért.

  • Parács Péter Pál

    Tisztelt „hazai lámpa”

    Én sem azt akartam kifejteni, hogy nem érdemes a demokráciával próbálkozni.

    Nem egészen nevezhető demokráciának azonban, ha csak nyomatékos szavakkal vagy erőszakkal kell „orvosolni” az alkalmi süketeket. Ebből fajul konfliktussá a demokráciának nevezett társadalmi vagy közösségi élet.

    PPP

  • PPP soraira;

    Persze a kerdesem Onhoz, hogy a nep miert nem ajkarna valo on-uralmukat?

    Lehetoleg mindenki tudna, hogy a politikusok miert mindeg a kibujasokat talaljak !

  • Kedves TALALOM;

    Koszonom hogy vette idejet reagalni soraimra;

    Csupan az elso harom mondatabol tisztan lathato a mindenek oka.

    1., Politikai koaliciok NEM mukodnek soha. Demokraciat, az az a nep-on-uralmat NEM lehet egypoharbol harom ellenkezesu elvuknek inni. A nep ohaja es hatarozata ami a dontes, nem annak tobbfele felremagyarazatai.

    2., A sajto szak-hivatasa a tomegek ertesitese az esemenyekrol. Ha azok politikai reszrehajlast gyakorolnak az csupan kaoszt es ellensegeskedest teremt.

    3., Az allam eldobalta anyagi lehetosegeit a nemzet gazdasagi elolenditesenek a lehetogheit fedezni, azzal hogy lekenyerezte sajat tamogatoit. Amivel a szavazatokat vasaroltak.

    A tobbit is majd elolvasom es reagalok a valosag, nem reszrehajlo politikai dogmak kovetese alapjan !

  • KOVETES TALALOM soraira a kovetkezo mondatain;

    Az egeszseg-ugy (A), kozoktatas (B)es az altalanos nyugdijjakon (C).

    A., Az egeszsegi szolgaltatasok barmi financirozasa alapjan is, de az igazgatasa csupan a kepzett szakertok altal, NEM a politikusok altal !
    Financirozhato;
    a., egyenileg, mindenki sjatmaga zsebebol.
    b., Vasarol biztositast ohaja szerint mindenki annak
    koltsegeit fizetni amint szuksege erkezik azt fizetni.
    c., Kezeltetni mindenkit egeszsegi szukseglete
    alapjan, s fizet minenki kepessefe alapjan,
    egeszsegi adok formajaban.( Az a Marxista elv!)

    B „Kozoktatasa” lehetosegei kulombozok;
    a., Allam ill. kozponti kormany alatal,
    b., A lakosok-szulok hataroztai,ill. az demokratikus
    alapon,azon kozossegek latal financirozva,
    c., a magan iskolak.

    C., NYUgdijazas. Az altalanos rendszer hogy mindenki fizet, vagy, es alkalmazoja is, egy nyugdijalapba elete folyaman, s mikor oregkorat eleri abbol kap havi, evi, heti nyugdijat.

    A problemak azzal vilagszerte hgoy az allam azt az evi koltsegvetesekbe veszi, s a penzt elkolti rogton.
    De a valosag hogy egy nyugdijjas vissza kapja amit befizetett eletefolyaman, kb, 2-3 ev alatt.
    Tehat a havi nyugdijja a fiatal dolgozok altal van fizetve.
    S a magan nyugdij alapok sokkal sikeresebbek, HA a penz kezeloik NEM gazemberek.

    A legjobb megoldas persze minden esetekben az illeto venni feleloseget sajat eleteert es ugyeiert.

    Pl. a nyugdij eseten;
    Bizonyitva mathematikailag, ha egy egyen, csak egy-nap minden heten hozza othonrol a deli kajajat, s NEM megy a lmachonett-be, vagy a McDonaldokba ebedre.
    S befekteti egy altalanos kamatot fizeyo szamlaba, nyugdijazasa idejere lessz elegendo hogy meg tud elni annak kamatabol. Anelkul hogy az eredeti betet osszeget valah is erintene. Tehat azt utodai szamara kepes egy nagyobb nyugdij alapot hagyni szamukra.
    Sajnos az emberi gyarlosag a csilliogo vacaksagokat inkabb vasarolni, s nem takarekoskodni es befektetni.
    Lassa ; Andrew Caenegie vagy Warren Buffet eseteiket.

    Nem szukseges milliomos apuka. De penzugyi fegyelem igen!

  • TALALOM tovabbi soraira;

    Tehat egy teljes feltamadas, ill. valodi forradalom tortent a sorai szerint leirva.

    A Gyurcsany csatolt beszede a bizonyitek amit mar parszor irtam a maguk „bal-jaikrol” s hasonloan itten a US ban is a bal-liberal-demokratakrol.

    Ami az ,hogy nincsen SEMMI elvuk, otletuk hogyam es mit cselekedni. Csupan a ragalmazasok, amit a nep nem fogadott el, mert az NEM megoldas semmire !

    Csupasn azert valasztotta a dolgozo es adofizeto tomeg Trumpot,hogy „DRAIN THE SWAMP”. (Csapold le a pocsojat)
    A politikai pocsojat ! Amibol eleguk volt.
    Cselekedj, tedd ami szukseges.
    Sajnos a u.n. politikusoknak nincsen gericeik !
    Csak a sajat dicsosegeiket es ujra valasztasaikat veszik az elsosegesebbnek, s az mindenutt !

  • TALALOM nem irt a kozgazdasag helyzeterol, de en itten igen.

    Mint mar emlkeztettem,hogy az orszagnak nincsen gemant, arany, ezust banyai, sem olaj mezoi. Letezik nemi bauxit, de annak eloallitasa oriasi energia szuksegleteket kovetel, ami nem letezik ottan.

    A nemzet vagyona, alap-tokeje a lakossag kepessege es ambicioi az egyedulli. Lehetoseg lenne az agrar ipar fjlesztesere. De sajnozs az is elmaradt es versenykeptelen.

    De a legnagyobb, s gazdasagi szempontokbol „megbocstathatalnnak” levo volt, a letezo nemzeti gazdsagi alap-vagyon, toke el-adasa a politikusok altal a sajat zsebeiket tomni, s a nemzetet kiraboltak.

    Az allam elkobzott minden vagyonokat, termelo eszkozoket.
    A Sztalinista eroszakolt gyors nehez-iparositas hasonloan tonkre tette a nemzet lehetosegeit a kozgazdasag elolenditesenek celja ellenere.

    Az u.n. nev-valtozas alkalmaval a nemzet gazdasagi alap-lehetoseget, kozgazdasagi-termelo-eszkozok eladasit az allam ,de SENKI NEM akadalyozta, sem ellenezte.

    Az gazdasagi alp-torveny, egyenek, vallalatok, s nemzet-gazdasagoknak egyenloen azt NEM Elarusitani SOHA.
    Csupan annak termekeit arusitani, az ami jelent jovedelmet, a profitot, a jobb eletet mindenkinek.

    Az elvtarsak annak arait minf zsebre vagtak, s a nemzetet kiraboltak ismet.( Velheto Aczel elvtars bevallasa a „lopott-javak” volt).

    Serkenteni, csalogatni a kulfoldi vallalatokat ottan befekteteseiket tenni. Ami noveli a nemzet gazdasagi vagyonat es termelo-kepesseget. De azt NEM tettek, s maig sem hajlandok.

    A VOLT magyar termeloeszkozok, ipar-valalatok, de meg tobb agrar termeles is ma idegen tulajdonban es termelese le-allitva, megszuntette a versenykepessegeit.

    Azert ma a magyar kozgazdasag nem verseny-kepes semiben.

    De volt am idoszak amikor meg a mgyar nehez-ipar, MAVAG, GANZ nehezipari termekei is versenyeztek a vilagpiacon es sikeresen am. Mert a kepesseg es szorgalom alkalmazasanak volt lehetosege.

    Miert nincsen az ma ?

    S miert senki nem is gondolna arra?
    Munka, termeles, jovedelm hianyaban csupan a koldussag letezik

  • Bendegúz!Magyarországon a nyugdíjbefizetéseket az ötvenes évek vége óta a szakszervezetek kezelték. 1990 után próbálkoztak önkormányzattal, de nem jött be. Pazarló volt és politikusok vezették. Talán 1997 óta – akkor volt egy nyugdíjreform – felemelték a korhatárt,stb. – volt egy kizárólag szakemberek Nyugdíj biztosítási központ, és egy nyugdíjfolyósító intézet.(Az előbbi a járulékokkal,az utóbbi a nyugdíjak folyósításával foglalkozott.)
    Ezeket most szüntette meg a kormány, és bekapálta a nagykalapba. Ráadásul adónak hívja – az adóhatóság szedi a pénzt. Ez azt jelenti,hogy az adóért nem jár semmi, míg korábban a járulék fizetés járadékot vont maga után. Tehát korábban lehetett tudni, mennyit fizetnek ki nyugdíjakra, és mennyi folyik be a járadékokból- ma nem. Többek között ezért tartom nagyon károsnak a mai kormány működését. Ezek az intézkedések évtizedekre teszik megint tönkre a rendszert.

  • TALALOM valaszara;

    Koszonom, de mi a maga vagy talan partjanak a javaslata ?

    A valosag hogy HA a befizetett penzt NEM forditjak jovedelmezokke, a rendszer NEM kepes mukodtetonek lenni.
    De a befizettt penzek jovedelmeztetesei is reszkirokat jelent.
    Hat akkor mi a megoldas ? Mit javasolna?

  • Cris,Figyelő!

    Nos ez esetben szerencsére(!!)tévedtem,sietve olvastam a cikket és nagyon megdöbbentem ,hogy egy normális és konzervatív ember ilyen véleménnyel legyen rólunk…tévedtem,de mentségemre szolgáljon,hogy itt többnyire az országot,a kormányt becsmérlő
    cikkek szoktak megjelenni…

  • Idézet, találom beírásából:

    „A lényeg: körülbelül ugyanaz az ötvenezer ember randalírozott a városban szétszórtan október 23-án. A Deák téren pl. egy demonstrációs céllal kiállított 56-os tankot elkötöttek, de a rendőröknek sikerült megakadályozni, hogy nagyobb baj történjen.(Ezt szokta Figyelő úgy tálalni, hogy “a kormány tankkal ment a tömegnek”.)
    Október 23-ára a mai vezér nagygyűlést hirdetett az Astóriához: a rendőrség kérte, hogy válasszanak más helyszínt, mert a randalírozók miatt nem tudják garantálni a nagygyűlésen részt vevők biztonságát. Naná, hogy ragaszkodtak az Astóriához: a vezérüknek a legnagyobb vágya volt, hogy legyen már legalább egy áldozat. Az történt, amitől a rendőrség tartott: a Deák téren állomásozó kemény mag rázúdult a nagygyűlés már távozó résztvevőire, ekkor vetették be a lovasrendőröket, és gumilövedékkel, könnygázzal is próbálták megakadályozni, hogy a tüntetők a távozók közé keveredjenek. Nem sikerült túl jól, így nyilván mindenkinek jutott könnygáz, pofon, aki arra járt. Ezt szokta Figyelő úgy kommentálni: hogy a kormány lövette a békés tömeget.
    Elnézést a terjedelemért.”

    Persze ott voltam és téves a fenti szöveg!
    Mint szem és fültanú állítom az igazságot.
    Amit találom ír, ezt az akkori TV hírekből elferdítve tudja.
    A tankot, egy középkorú pasi indította el egyedül. A tömeg csak éppen messziről látta, mert akkor vonult az Astoriához meghallgatni Orbánt. A felvonulókat viszont egy lovasrendőr csoport fogadta., gumibottal és vaktölténnyel lőttek a népre. Ott lőtték ki valakinek az egyik szemét is,ezzel Egy alak volt, aki követ dobott rájuk,.Az Astoria előtt állt meg a nép, ahol Orbán rövid beszédet mondott.
    A tankok NEM ezen a felvonuláson mentek a népnek, de voltak!
    Az az eredeti 1956 okt. 23. forradalom kitörésén volt.
    Ha engem idézel találom, próbálj pontos lenni.

    Ez okt. 23 án történt,2006-ban.

  • Nos talalom nem először van tévedésben…már ami 1956-ot és főleg
    2006-ot illeti.
    Amúgy a cikkíró van amiben nagyot tévedett,Hoyos állítása igaz,mármint,hogy itthon egyre inkább nincs munkanélküliség,sőt
    több ágazatban munkaerőhiány van,ami a nem most,hanem már a z előző kormányok alatti kivándorlásnak köszönhető!
    Egyébként a munkaerő hiányt biztosan nem a képzetlen,nyelvet nem beszélő,beilleszkedni képtelen,randalírozó migránsokkal lehet orvosolni!!!!!
    Szerencsére azóta több fontos ágazatban(egészségügy,tanárok stb.)
    jelentős béremelések voltak,ami sokakat visszatart…!

  • Figyelő
    2017 augusztus 18
    12:07 du.

    „Persze ott voltam és téves a fenti szöveg!
    Mint szem és fültanú állítom az igazságot.”

    Akkor miért hazudsz?
    „A tömeg csak éppen messziről látta, mert akkor vonult az Astoriához meghallgatni Orbánt. ”
    A kettő nem azonos időben történt, és a térfigyelő kamerák felvételei sem igazolják, hogy a tankot egy magányos arra járó kötötte volna el. Ott sertepertéltek körülötte a vele többiek.
    Ezt más is igazolja:
    „Előre fel kellett készülniük a tanklopásra a tüntetőknek, nyilatkozza a Hadtörténeti Múzeum igazgatója. A tankból eltávolították az akkumulátort és a kábeleket: a demonstrálók két sorba kötött autóakkumulátorral és szakszerű újrakábelezéssel tették mozgásképessé a járművet.”

    Amellett párhuzamosság esetén önmagadnak mondasz ellent. A Nyugatitól a Bajcsyn érkezve és az Astoria felé mendegélve az a tankos eset nem lehetett messze. Legalább a térképet vedd elő, mielőtt a propagandaszövegbe belekezdesz.

    ” A felvonulókat viszont egy lovasrendőr csoport fogadta., gumibottal és vaktölténnyel lőttek a népre. Ott lőtték ki valakinek az egyik szemét is,ezzel ”

    „Técedés” Révész Máriusz esete is mutatta, hogy nem voltak lovasrandőrök, és nem fogadták a népeket, hanem átvezették az Astoriához, majd lezárták a területet. Az a szervezők felelőssége, hogy az Astoriától visszavitték a tömmeget a sorfalra, miközben Orbán elmenekült a Keleti felé.
    Az események között meg volt némi idő-különbség is.
    Amellett nem vaktölténnyel, hanem gumilövedékkel oszlattak.
    S nem az Astoriánál:
    „Csorba Attila fél szemét 2006. október 23-án lőtték ki gumilövedékkel a Blaha Lujza térnél tömegoszlató rendőrök.”
    Akik közül megjegyzendő szintén többen megsérültek, miután a „békés” tüntetők útjelző táblákkal és utcakövekkel dobálódzott.

    Alkalmasint nem a különben korábban fegyveres oszlatásért ágáló Fidesz, hanem a most annyit szidott civil szervezetek egyik kezdeményezett vizsgálatot.
    „A Társaság a Szabadságjogokért civil jogvédő szervezet által a nyilvánosság elé tárt, Kenéz Károly ügyében készült igazságügyi fegyverszakértői jelentés szerint a rendőrség által 2006. október 23-án alkalmazott gumilövedékek a hivatalosan engedélyezettnél lényegesen nagyobb sebességűek, sokkal nagyobb energiájúak voltak, a fegyverekkel pedig csak olyan közelre lehetett pontosan célozni, ahol már életveszélyes sérülést okoztak.”

    Hogy szokták mondani? Amit írsz, abból a többi bizonyára igaz 🙂

  • Andrew_s
    2017 augusztus 18
    2:28 du.
    Hazudni nem szoktam, lehet, hogy te igen, ezért gyanakszol mindenkire.
    Írtam, hogy ott voltam és nem propagandát terjesztek, hanem ragaszkodom az igazsághoz!.
    Nem írtam RÉSZLETESEN az eseményekről, tehát nem a pontos idő szerint, mi mikor történt.
    A szem kilövést már a rádión hallottam, nem a következményeit, mert elhagytam az országot.

  • charlie,
    igazad van a különböző atrocitásokkal kapcsolatban.Arra azért nem kellene büszkének lenned,hogy máshol több volt.Akinek lebénul a karja mert meg akart ütni valakit annak ez a 100 %.Nem érdekli, hogy ő az ilyeneknek csak a 0.05 %-át teszi ki.

  • Gyuri bácsi, biztosíthatlak, hogy én vagy a „magunkfajták” ezt a statisztikát nem fogjuk rontani, de az önvédelem és az ország érdeke az első prioritás marad nekünk továbbra is.

  • Figyelő
    2017 augusztus 18
    11:14 du.

    Hogyne, hogyne. Sőt! egyszerre három helyen is ott voltál.
    Ja, meg a rádión halottad, amit a saját szemeddel látottnak állítottál, mert hát ott voltál.

    Valahol biztos.

    De azt, hogy három helyszínen ott voltál párhuzamosan. Majd kiderül, hogy csak rádión…..

    Mesélj még ó Figyelő…
    Elhiszem, hogy nem szoktál hozzá, hogy elolvassák amit írsz, és nem csak címszavasan, a hívószavakra reagálnak. De egyszer ez is bekövetkezik. You fuck it!

  • HunCanada,Gyuri 10!

    Na be lehet dugulni…más normális magyarok észre vételezték a hozzászólásom,amikre válaszoltam is…..másokkal nem kívánok vitatkozni,nincsenek azon a szinten….! Pá!

  • Budi,
    én sokkal előbb mondtam,hogy agysérült vagy.Nem vagy sajnálatra méltó,mert ez genetikus betegség nálad.Vénasszonyoknál már esély sincs a gyógyításra.

  • Andrew_s
    2017 augusztus 19
    3:07 du.
    Már írtam találomnak is, komcsikkal nem tárgyalok. Sajnálom, azt eddig amit írtam!

  • Figyelő
    2017 augusztus 19
    5:28 du.

    Komoly érv. Ha rámutatnak arra, hogy nem fejted ki az igazság valós burkait, akkor az komcsi és nem tárgyalsz.
    Gratulálok.

  • Hát ha obszcén ez a komcsi, akkor pláne nem válaszolok.
    Már írtam , amit összekevert, hol voltam és mikor.
    Annak ellenérem, hogy 11 éve történt.
    Két eseményről volt, két nagyon más dátummal.
    Egyik esemény 1956-ban volt, a másik 2006 ban.

  • talalom
    2017 augusztus 18
    11:31 de.

    Bocs, nem követtem végig a kommenteket.

    1997-ben az volt a legnagyobb változás, hogy a Horn-kormány előírta, hogy kötelező a fiatal munkavállalóknak belépni a nyugdíjpénztárakba!

    Ez nem volt egy népszerű intézkedés. Sokan féltek, hogy a magánpénztárak eltőzsdézik a pénzt, ahogy ez USA-ban nem egyszer történik. Ráadásul a magyarok többségének olyan alacsony a fizetése, hogy abból akkor tudna csak takarékoskodni, ha a felét befizetné.
    És mondjuk nem venne kaját vagy nem fizetné a rezsit.

    Ezt te nem tudhatod, mert te már akkor közel voltál a nyugdíjhoz, nem kellett belépned. A mostani hetvenes-nyolcvanasok, már ha szerencsésen megérték a nyugdíjkorhatárt, 100 ezer forint körüli nyugdíjat kapnak, ami nem sokkal marad el az átlagfizetéstől!!

    A mostani fiatalokat az fenyegeti, hogy mai áron 20-40 ezer forintot fognak kapni, ha csak a befizetésük alapján számolnak majd. Te könnyen pattogsz, meg szidod a fideszt, hogy milyen antikapitalista, mert te már biztosítva vagy egy nem rossz összeggel.
    De nagyon örülnék, ha a ballib nyugdíjasok, akik a Kádár-korban dolgoztak meg a nyugdíjért, és a mostani fiataloktól kapják a fizetést, nem a fiatalabbak rovására ellenzékieskednének!!

  • HAZAI LAMPA TALALOMhoz cimzett soratra;

    A US-ban SOHA nem volt a Social Security privatizalva(maganositva)!!! SOHA.
    Olvassa „US Social Security Act of 1934”.

    Volt sok kulombozo javaslatok vitatva hogy azt sikeresebbe tenni. Semmi mas.

    Magan nyugdij befektetesek az javasolva mindenkinek.
    Sot azok ado-kedvezmenyekkel serkentve. Mint pl. a 401K, s mas magan lehetoseg takarekoskodni az oregkor anyagi fedezesere.
    De mind az maguknak „kapitalizmus”. Csupan az ingyenet varjak adni az allam altal masok zsebebol.
    ( Mint itten a „ghetto” lakossag).

    Sok vallalatok altal letezik magan-nyugdij, alklamazottaik szamara.

    De az lehetoseg, nem torveny altali kenyszerites.

  • Andrew_s
    2017 augusztus 19
    6:06 du.
    Andew, mi a probléma? Mi nem tetszik? Hogy még van élő aki emlékszik is pontosan 2006-ban mi történt Budapesten?
    Mivel az egész családom velem volt, 2 lányom, a fiam és menyem (kanadai), ők is emlékeznek.
    Sőt, arra a vacsorára is amit a Kecskeméti utca vendéglőben ettünk utána!
    Abban a vendéglőben, amit szerencsére elhagytunk este fél 10-kor, mert tudomásom szerint utánunk nagy balhé is volt. Szét verte egy rendőr különítmény a vendégeket!

  • FIGYELO es masok kozotti vitara az 2006-i megemlekezese az 1956-os forradalom 59-ik evfordulajan.

    Azon vitazasra enm igen letezik hely, mert a teljes reszletek minden adatit talalhato az elobbiekben kozolt web-cime alatt.
    Csak egy kattintassal elerheto a legaprobb hivatalos es nemzetkozi adatok.

  • HAZAI LAMPA soraiban tett allitasok az
    „OPERATION FRANTIC JOE” nevezett szovetsegi bombazasokra.

    Az „Operation Frantic Joe” nev alatt barki kepes a hivatalos adatok osszegeit es reszleteit kattintani.
    Nekem nem kevesebb mint 732,000 lap jelent meg.

    Az a Sztalin kerelmere tortent,amikor a Voros Hadseregnek szuksege lett kelet europaban a segitsegre. Abbol ered a nev, persze kesobb a „Joe” nevet megszuntetve, hogy Joe, az Sztalin NE erezze magat blamasan.

    Az lenyegeben het (7) bombazo mission (kuldetes)volt a szovetseges legierok altal fokent nemetorszag iparitelepeinek a bombazsara. Volt abban egy Francia teruleten es Budapest, Szolnok es Aradi vasutpontok es olaj telepek ellen.
    A kuldetes a US 15-ik es 8-ik legieroi alatal Olaszorszagbol. De a tavolsagok miatt Szoviet (Poltava,Mirgorod es Piriatin-i szoviet rep-tereket alkalmaztak mint erkezesi piontok.

    A remeny volt hogy a Szoviet-US kapcsolatokat serekentene. De az nem lett valosag. Sot mint a „hideg haboru” kezdetenek is lett nevezve.

    A lapokon minden adatok talalhatok. Minden bombazasi celok a ‘fok,perc es masodperces coordinatok alapjan adva.

    Minden sorty 100-500 gepes bombazo kotelegekbol alt. B-17 es B-24 es bombazokbol.

    Nincsen adat az aldozatok eseten, de a HAZAI LAMPA 20 ezer magyar aldozata ketsegtelenul tulzott.
    Nem hinnem hogy a MAV-nak lett volna 20 ezer alkalmazotta. De csak 2 pont volt a cel.
    S a B-17, s B-24 bombazok NEM uldoztek volna gyerekeket a tehen ala, az teljesen valotlan allitas.

    Lathato az operato fenykepe is. De 30,000 lab magassagbol a fold nem mas mint egy terkep latszata.

    Persze LAMPA velemenyei alapjan mindenben es mindeg csak az angol es amerikaiak a kegyetlen bonosek mindenert.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 24
    3:46 du.
    Sajnos nem találom az ajánlott linket, kérem hozza ismét ide!

  • FIGYELO melyik link lenne az ?

    Talan a ; „Zavargasok az 1956-os Forradalom 50. Evfordulojan” ???

    Az a Wikipedian talalhato.
    Tudja hogyan van barmi a Wikin?

    Ha nem menne csak irja a fenti sort a Browserjaba es click a Search gombot.

    Ha nem megy felhuzom es majd kuldom a regi modszer alapjan maganak.