A Kanadai Magyar Hírlap jövője és támogatása

2017 augusztus 18 9:34 de.24 hozzászólás

Az internet világában alapvető elvárás a bőséges, sokszínű és ingyenes információ, illetve a híranyag szabad áramlása. Elszoktunk attól, hogy csak előfizetés ellenében olvashatunk cikkeket — bár ma már akad egyre több olyan nagy nevű sajtótermék, amely a fizetéses model irányába mozdította el honlapját. A Kanadai Magyar Hírlap költségei természetesen még véletlenül sem közelítik meg a nagymultú sajtó- és médiatermékek költekezéseit. Ez annak köszönhető, hogy mint közösségi, önkéntes munkára épülő újság, szerzőink nem hogy fizetésben, de még szerény honoráriumban sem részesülnek. Ez természetesen azokra is vonatkozik, akik az évek folyamán a szerkesztői munkában is szerepet vállaltak.

A KMH megalapítása óta csaknem 5.500 cikk jelent meg lapunkban. A kanadai magyar közösségben egyedülálló módon a napi frissítésre és a szociálisan liberális, demokratikus értékekre építünk, az eltérő véleményeknek pedig teret adunk.  Miközben aligha tudnánk megfizetni szerzőink elkötelezettségét és odaadó önkéntes munkáját, a KMH-nak mégis vannak olyan alapvető költségei, amelyek fedezése nélkül nem lehetne fenntartani ezt a felületet, illetve angol nyelvű testvérlapunkat, a Hungarian Free Press-t sem.

Évente körülbelül 5 ezer kanadai dollárba kerül a jelenlegi szinten üzemeltetni a két lapot. Ennyibe kerül a szerver és az alapvető technikai háttér, a szakképzett számítástechnikai munka — amikor időnként olyan történik, amit e lap laikus szerkesztője nem tud magától megoldani — a biztonságos működéshez szükséges applikációk előfizetése, könyvelői és ügyvédi költségek, valamint – ritkábban – a promóciós anyagok és reklomzás előkészítése. Így fest egy „fapados” internetes újság költségvetése.

Egy tekintetben viszont nem választhatjuk a diszkontos opciót. Bizonyára lesz olyan olvasó aki látott már olyan internetes tárhelyet és hosting szolgáltatást, ami pusztán havi pár dollárba kerül és amit sokszor úgy hirdetnek meg, mintha korlátlan forgalmat (bandwidth-et) tenne lehetővé a szerkesztő számára. Korlátlan forgalom azonban nincs és a KMH ezt néhány éve személyesen is megtapasztalta. A korlátlan forgalom annyit jelent, hogy az internetes hosting cég által megszabott átlagos forgalomtól maximum bizonyos százalékig tér el az adott honlap. Ha e sávon felül mozog és sokkal több forgalmat bonyolít mint az átlagosnak vélt honlap, akkor külön szerverre, vagy egy virtuális magán hálózatra (VPN-re) kell előfizetni. Ilyen megoldás teszi lehetővé a KMH és a Hungarian Free Press működését. Ezen felül egy olyan amerikai hosting céget választottunk, amely ugyan az átlagnál talán drágább, de ügyfélszolgálatára küldött kérdésre, egy esetleges probléma megoldására félórán belül kapunk választ.

Eddig elsősorban saját zsebből fedeztem a KMH éves költségeit. Egy ideig ugyan érkezett némi bevétel a Google Adsense reklámaiból, de az utóbbi hónapokban azért is mozdultunk el ettől, mert kevés beleszólásunk volt a lap hasábjain megjelenő reklámok tartalmába, mely tartalom nem mindig egyezett meg a KMH értékeivel. A jövőben még visszatérhetünk ehhez a megoldáshoz, most azonban először fordulunk olyan olvasókhoz, akik esetleg adományukkal — tulajdonképpen egy „virtuális előfizetéssel”– támogatnák lapunk fennmaradását, Lapunkat a továbbiakban is ingyen olvashatja bárki–a tartalomszolgáltatás a továbbiakban sem lesz az előfizetés függvénye. Ugyanakkor egy-egy önkéntes előfizetéssel nem csak a fennmaradáshoz járulhatnak hozzá, hanem az esetleges fejlesztéshez is. Mert azt tudjuk, hogy egy online médiatermék nem stagnálhat–fontos a fejlődés.

Az adományozásra, illetve előfizetésre, kérjük nyomja meg a „Donate” gombot. Kanadai dollárban (CAD) fizethet elő vagy küldhet adományt. A PayPal rendszer elfogadja a legtöbb hitelkártyát. Nincs szükség PayPal fiókra–amennyiben nincsen Paypal számlája, az alábbi gombra való kattintás után klikkeljen a Paypal lap alján található „continue” linkre, amely a „Don’t have a PayPal account?” szöveg alatt látható. A tranzakción a kiadóvállalatunk neve  – Presszo Media Inc. – szerepel.

A KMH a továbbiakban is elérhető lesz mindenki számára. De hálás köszönet mindenkinek aki adománnyal, virtuális előfizetéssel segíti elő lapunk fennmaradását!

Adomány:




24 hozzászólás

  • Lázár György

    Engedtessék meg egy rövid megjegyzés arról, hogy miért fontos a Kanadai Magyar Hírlap támogatása.

    A Kanadai Magyar Hírlap jelentős szerepet tölt be az észak-amerikai magyar nyelvű sajtóban, és talán az egyetlen olyan fórum ma ahol valóban demokratikus alapon igencsak eltérő vélemények is helyet kapnak. Ezt mint olvasó és szerző is tanúsithatom.

    A papíralapú magyar nyelvű sajtó az utóbbi évtizedekben majdnem teljesen eltűnt Észak-Amerikában. Helyüket az internetes portálok vették át, és az utóbbi években a magyar nyelvű sajtó szempontjából Kanada különösen fontos szerepet kapott.

    Kanada mintegy 300-330 ezer magyar származású polgára közül viszonylag nagy arányban, 25-30% (mintegy 100 ezren), beszélnek valamilyen szintem magyarul. Összehasonlításképpen az USA 1.5 millió magyar származású polgára közül csupán kb. 10% (150 ezer) beszél magyarul. Ráadásul Kanadában a magyarul beszélők döntő többsége egy viszonylag kis területre, a Toronto-Ottawa-Montreal vonzáskörzetre koncentrálódik. Az USA-ban nincsen hasonló koncentráció; Floridában és Kaliforniában is jelentős (és nagyon különböző) magyar közösségek élnek 5,000 kilométerre egymástól. Kanadába viszonylag jelentős magyar menekült bevándorlás is történt az utóbbi évtizedben, míg az USA-ban a legális magyar bevándorlás gyakorlatilag megszűnt.

    Éppen ezért gondolom, hogy a KMH egyre jelentősebb szerepet játszik majd a jövőben a kanadai magyarság körében, és persze sokan olvassák azt az USA-ban és Magyarországon is.

    A független KMH támogatása ezért is fontos… és szívből remélem hogy sokan csatlakoznak a felhíváshoz.

  • Talán több lenne a támogató, ha érdekesebb cikkek jelennének meg Magyarországról. Persze ez attól is függ, hogy a kanadai olvasók mire kíváncsiak.

  • Kedves C.Á!
    Az hogy sem fizetésben,sem honorálíumban nem részesült és saját zsebből fizette a költségeket az bár meglepő…,de dicséretes dolog!
    Egyébként HÍRLAP,ILLETVE FÓRUM megmaradása a hitelességen,színvonalon,mondanivalón múlik!
    Hát sok sikert kívánok!

  • Lázár György
    2017 augusztus 18
    11:24 de.

    „igencsak eltérő vélemények is helyet kapnak. Ezt mint olvasó és szerző is tanúsithatom.”

    Szerintem a politikai cikkek nagyon egyoldalúak, legalábbis Magyarországról, de a kommentek valóban sokszínűek.

    Természetesen joga van Chrisnek olyan lapot csinálni, amilyet akar. Csak egy kicsit megtévesztő a cím, mert én például azt hittem először, hogy ez egy független, közérdekű lap, ami inkább tájékoztatással foglalkozik.

  • Csak amerikai és kanadai olvasótól várható a lap kiadásához hozzájárulás.

  • A cikkek színvonala kifejezetten magas. Politikai irányultsága egyértelmű. Liberális és demokratikus. Mivel a teljesen elvadult hazai – többnyire közpénzen működtetett demagóg kormánypropagandának az ellentéte és ellenzéke, ezért ilyen szempontból homogén és egy könnyen kőrbe határolható célközönségnek szól. Az, hogy egy féltucat őrült troll a fórumon a meghatározó, bizony sok normális olvasójába kerül a lapnak. Sokaktól hallom, hogy ezt nem bírják gyomorral. De ezzel minden otthoni ellenzéki fórumnak meg kell küzdenie.
    Nem tudom, hogy hogy vannak vele a társaim, de én lakáj médiát direktben csak a lapszemlén keresztül olvasom, akkor is csak amikor kicsordul a bili a 888-on, Magyar Időkön és a többi trágyán. De eszembe nem jutna hozzászólni egyikhez se.
    Tény, hogy ez a lap óriási szolgálat és nélkülözhetetlenné vált. Más kérdés, hogy egy rendszer váltás után könnyen okafogyottá válhat, ha nem találja meg az új vonalát. Reméljük, ez nagyon hamar napirendre kerül:)
    Csak viccből egy ötlet: Egyből mindenki jól járna, ha mondjuk 50 centet kellene fizetni minden hozzászólásért:) Én biztos többet írnék:)

  • Én megpróbáltam a hozzájárulásomat befizetni, de a PayPal űrlap valamiért nem műlödik. Habár van PayPal számlám is, az összeget nem lehetett beírni, az űrlap visszautasította a számjegyeket. Nézz utána, hogy mi lehet a baj.

  • Igen, sajnos minden erőfeszítésem ellenére csak ezt kaptam vissza a PayPaltól: ”You’ve donated $0.05 CAD to
    Presszo Media Inc.” Vagyis 5 cent. Nem ez volt a szándékom.

  • Christopher Adam

    Sándor,

    Előre is köszönjük! Úgy tűnik, hogy működik a rendszer, mert ma reggel is érkeztek hozzájárulások. Lehet, hogy a billentyűzetet kéne átkapcsolni magyarról angolra? Tudom, hogy nekem is vannak ilyen gondjaim, amikor számokat töltök be egy angol internetes ívbe és a magyarra állított billentyűzeten a nulla „ö” lesz.

  • Szomorú téma.

    Az Amerikai Népszavánál is ezzel kezdődött a komment-szekció megszűnése.

  • Igen a nyelvvel volt a baj. Átállítottam és minden ment símán. Egyenlőre ennyi.

  • Christopher Adam

    Köszönöm szépen, Sándor! És köszönjük szépen minden eddigi támogatónak! Másfél nap alatt 680 dollár érkezett lapunkhoz hozzájárulásokban.

  • Miklos Bánfi,

    baj, hogy a trollok miatt nem olvasgatják az ott élő magyarok és utódaik ezt a lapot. A jóérzésű emberek távolmaradása miatt lehetnek térnyerők a szélsőséges nézeteket hangoztatók.

    Magyarországon is az a baj, hogy túl sokaknak nem tetszik a politikusok viselkedése, legyen az bármelyik oldali és politikai irányvonalú (pl. nagyon irritáló személyiség a Szanyi-kapitány), ezért szavazni se mennek el.
    A távolmaradók zöme fiatal és képzett, ha nagyon rossznak ítélik a hazai helyzetüket, ők gond nélkül illeszkednek be bárhol külföldön. Élnek is ezzel a lehetőséggel.

    Ezért is lesz az egyik oka, hogy 2018-ban változatlanul a Fidesz fog ismét egyedül kormányozni.

  • Egyetértek Drizari. Az ellenfél nem a diktátor, hanem az apátia.

  • Miklos Bánfi,

    nemcsak az apátiával szemeben kellene megküzdeni, hanem a balgasággal szemben is.
    Teljesen értelmetlen volt szervezni mára tüntetést, ahol a HVG szerint „mindössze néhány száz ember gyűlt össze”, de a Népszava tudósításában is „pár száz fős demonstrációt” említ.

    Ezzel szemben a Szent Jobb körmeneten a kordonon kívül hatalmas bámészkodó tömeget lehetett látni (néztem a Duna tévé közvetítését, tényleg sokan voltak) A Jobbost a Honvéd Díszzászlóalj katonái vitték a vállukon – ez jelképezi az állami egyetértést és támogatást a katolikus egyház felé.

  • Drizari, mit javasolsz, hogy lehet a balgaság ellen harcolni? Különösen akkor, amikor a mai oktatási rendszer fő pontja a balgítás:)
    Volt egy szűkkörű demonstráció a Szabadsajtó utcában – annyira nagy szervezés azért nem lehetett, hogy pár száz ember ment csak oda. Érdemesnek érdemes, de biztos, hogy ez így nem hatékony. Lesz majd olyan is.

  • Miklos Bánfi
    2017 augusztus 19
    1:57 de.

    „mikor kicsordul a bili a 888-on, Magyar Időkön és a többi trágyán. ”

    Te most a KMH-t ehhez a mocsárhoz hasonlítottad? Te annak örülnél, ha a KMH ugyanolyan pártos, megosztó, kicsinyesen gyűlölködő újság legyen, csak más előjellel, mint ezek? Furcsa ízlése van itt egyeseknek. Az ember azt hinné, hogy egy újságnak a példányszám (olvasottság) a fontos, és hogy a korrektségért szeretik a lapot.

  • Drizari
    2017 augusztus 20
    1:14 du.

    1989 előtt meg az Alkotmány napját kellett ünnepelni aug 20-án és az új kenyér ünnepét, és tiltották a vallási körmeneteket.

    Az 1950 után fölnőtt korosztály nem is tudja, hogy mit jelent a legtöbb vallási ünnep, még a katolikusok egy része sem, mert nem ismerték meg a történelemnek ezt a részét.

  • HL!
    Augusztus 20. amolyan megegyezéses dátum, ami nagyjából a XX. század elején keletkezett. Csak annyiban vallási ünnep, hogy ehhez csatolják I. István birodalmának a római egyházhoz való csatlakozását.
    Az államiság ebben annyiban játszik szerepet, hogy I. István király e nap környékén – több forrás szerint augusztus 16-án – tartott „törvénynapot”, amikor évente egyszer kihirdette törvényeit. Tekintettel arra, hogy a királyok voltak a törvényhozók, és a törvény végrehajtásának irányítói is. Mások úgy vélik, hogy

  • (Bocsi elugrott), István hamvainak felmutatása – vagyis a szentté avatás első lépése történt meg e nap környékén. Biztosat azért is nehéz állítani, mert akkor még nem is létezett a Gergely-naptár, ami szerint ma a dátumokat számítjuk.
    Az egyházak nagy szerepet játszottak a királyi birodalmak építésében, hiszen uralmukat a legfőbb „méltóságtól” eredeztették. Birodalmuk csak hűbéri birtok volt, amiből hűbéreseiknek oszthattak vagyont, jogot.

  • talalom
    2017 augusztus 21
    3:09 de.

    Nagyon kedves vagy, de én is ki tudom guglizni, hogy milyen egyházi ünnepek vannak, és mi okból.

    Inkább a szokásos, parttalan mocskolódásnak akartam elébe menni, hogy a ballib oldal zsigerből fikáz mindent, ami 1945 előtt keletkezett. Persze az 1949-1989 közötti dolgokhoz egy szavuk nincs. A Szent Jobb körmenettel mi a baj, azon kívül, hogy itt egyesek mindent utálnak, ami katolikus?

  • Találom, sajnálom!
    Aug. 20 nemzeti ünnepe a magyarságnak! Tudod, milyen öreg vagyok, de még mindig emlékszem az iskolában, ahogy szavalták a Nemzeti Dalt ez alkalomból, még én is.
    Van minden nemzet történelmében és hagyományaiban egy ,egy állomás, ami maradandó, talán még örök is!
    PL. az USA-ban is .

  • lámpa, tévedsz.
    ugyan rákosi valóban betiltotta a körmeneteket, de azt Nagy Imre idején, 1954-től már megtartották

    http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/zabori.htm

  • talalom
    2017 augusztus 21
    3:20 de.
    Tudom miért ágálsz a St. Isván ünnepén, mert a Te oldalad azt megváltoztatta anno, Álkotás ünnepére.
    LÁtható, hogy a magyarok lelkéből nem lehet kitörölni az eredeti ünnep értelmét. Miért ágálsz még mindig ellene?