Pride Shabbat: Együtt ünnepel az ottawai zsidóság és az LGBTQ közösség

2017 augusztus 24 8:53 de.5 hozzászólás

2017. Augusztus 25-én, két nappal a Pride felvonulás előtt, hagyományos Shabbat vacsora keretén belül bővítik a párbeszédet a kanadai főváros zsidó és LGBTQ+ közösségei. „A zsidó és az LGBTQ+ közösségek leginkább a gyűlölet áldozatai, ezért is fontos, hogy egységesen álljuk ki a gyűlölködő és kirekesztő nézetek ellen”–mondta Ariella Kimmel, az Izraeli és Zsidó Ügyek Központjának (CIJA) menedzsere Ottawában. A CIJA közösen szervezi a Shabbat vacsorát A Kehillat Beth Israel zsinagógával, valamint az Ottawai Zsidó Föderációval (Jewish Federation of Ottawa).

„A Shabbat vacsorák elősegítik azt, hogy erősebb szálak kössék össze a zsidó és a nem zsidó LGBTQ+ közösségeket és azok szövetségeseit. Lehetőséget teremt, hogy nem zsidók tanulhassanak a zsidó közösségről és egy olyan környezetet nyújt, amely lehetővé teszi a nyitott dialógust”–tette hozzá Kimmel.

A vacsorát Scott Goldstein, az Ottawai Zsidó Föderáció közösségi együttműködésért felelős igazgatója vezeti. Ezt viszont egy Kabbalat Shabbat szertartás előzi meg, amelyet Eytan Kenter és Deborah Zuker rabbik vezetik. A vacsora alatt egy rövid színdarab is bemutatásra kerül. Lawrence Aronovitch The Book of Daniel című darabja egy meleg zsidó gimnazistáról szól.

pride-shabbat

A szervezők arra kérik a helyi zsidókat, hogy a Shabbat vacsorán kívül, vegyenek részt a vasárnapi Pride felvonuláson is, amelyen idén először vesz részt hivatalban lévő kanadai miniszterelnök. Justin Trudeau jelezte, hogy felvonul.

A Pride Shabbat-ra most pénteken, augusztus 25-én kerül sor a 1400 Coldrey Avenue alatti Kehillat Beth Israel-ben, este 6 órakor. (Jegyek elővételben ezen a linken.)

Az ottawai zsidó közösség körülbelül 11 ezer főre tehető. Miközben a huszadik század elején a Byward piac és a Lowertown környéke volt az ottawai zsidóság központja, mára Ottawa nyugati elővárosaiban található a legtöbb zsidó közösségi intézmény. Ezek közül a legismertebb a Soloway Jewish Community Centre, amely nem csak egy igazán remek könyvtárral rendelkezik, hanem a város egyik legjobban felszerelt sportközpontjával is.

5 hozzászólás

  • Úgy látszik, az emberi hülyeség határtalan. Maga a „pride” szó használata is egy képmutató hazugság, nézzük csak meg mit jelent egy „asian pride”, egy „black pride”, egy „gay pride” kifejezés, a google szerint csupa klassz, pozitív fogalmat takar. De mi történik ha én használom? White pride?
    https://www.google.hu/search?q=white+pride&client=firefox-b&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjZ9_PZpvDVAhWGK5oKHcaACT8Q_AUICigB&biw=1536&bih=725
    ……….
    Engem mikor sajnálnak már meg a rabbik? Én egy fogyó, a kihalás felé tartó csoport tagja vagyok!

  • A „pride” név maga egy nevetséges név. Az biztos, hogy Justin elmegy a buliba, mert szereti a fotókat magáról. Ettől még nem lesz jó miniszterelnök!
    Különben tudomásom szerint a zsidók liberálisak, de többsége nem támogatja őket.

  • Kalocsai Miklós

    charlie
    2017 augusztus 24
    12:39 du.

    „Engem mikor sajnálnak már meg a rabbik? Én egy fogyó, a kihalás felé tartó csoport tagja vagyok!”

    Örülj neki, hogy nem vagy olyan helyzetben, hogy sajnálni kellene!

  • charlie,
    minden szimpátiám ellenére,nem értem mi közük van hozzád a rabbiknak.Remélem nem vagy sem üldözött sem üldöző.

  • Gyuri bácsi, nekem nem tetszik ez a genderőrület, az meg érthetetlen, miért rabbiknak kell még reklámozni is. Kanadában már az útlevélben kérheti a delikvens, hogy nő vagy férfi helyett X-et írjanak, mivel ő nemileg semleges. Szerintem mi normalitáspártiak ne örüljünk ennek.