Olvasói levél: A KMH a magyarok megvetését fogja kiérdemelni

2017 szeptember 5 12:56 du.164 hozzászólás

Tisztelt Lázár György!

Volt szerencsém olvasni „Márványtábla az új torontói Magyar Ház falán” c. írását a magyarnak nevezett hírlapjuk internetes oldalán.

Nem ez az első eset, hogy írok Önnek, mert amit Ön és társai művelnek, azt nem lehet szónélkül hagyni. Amikor megnéztem, hogy kikből all ennek a magyar nyelven megjelenő, de magyarellenes lapnak írógárdája, akkor minden világos lett elöttem…

Irásában Ön „fasisztáknak” es „náciknak” nevezte azokat a hos magyar katonákat, akik életüket nem kimélve harcoltak a szovjet bolsevizmus ellen. Kiváló és hős pilótainknak felrótta, hogy merészkedtek kanadai es amerikai gépeket lelőni, többek közt az Ön apósnak gépét is. Voltam a solymári temetőben es leróttam tiszteletemet az ott eltmetett repülők emléke előtt. Tettem ezt azért is, mert magam is az amerikai légierő veterán alezredese vagyok, aki esküt tettem az amerikai alkotmányra és arra, hogy megvédem választott hazámat belső és külső ellenség ellen. Ezért írok most Önnek, mert Ön es társai tökéletesen beleillenek ebbe a képbe.

Ön nyilván nem szolgálta katonakent az Amerikai Egyesült Államokat (ez Önöknek nem céljuk mert ugye háborúban vissza is lőnek), így fogalma sincs arrol, hogy egy háborúba küldott katonának harcolni kell, mert ez a feladata. A háborukban egymás ellen küldött katonák erről nem tehetnek, de amikor életüket adják, akkor hősökké válnak. Ez így igaz minden nemzet katonájára, ezért emlékeiket becsülnünk kell, mert az elesett katona már nem ellenség.

Mi celja van Önnek azzal, hogy gyalázza az orosz fronton harcoló egykori magyar katonák emlékét? Menjen el a West Point katonai akadémiára, ahol pl. talál egy festményt egy egykori SS német katonáról „ready to fight” felirattal. Miért? Azért, mert ott katonatiszteket nevelnek, akik megbecsülik egykori ellenfeleik emlékét, mint ahogy a háboru után Összeölelkeztek egykori német, amerikai, kanadai, magyar és angol piloták, akik annakidejen ellenfelek (és nem ellenségek) voltak.

Apám 1942-ben az orosz fronton sebesült ötször, vesztette el balszemét és elnyerte a Magyar Nagyezüst Vitézségi Érmet, amiért 1943- ban vitézzé avatták. Apámra mindig is büszke voltam es maradok életem végéig. Aktív szolgálatom alatt irodaszobámban ott volt a falon apám katonaképe, mellén a Nagyezüstel. Egyetlen felettesemnek sem jutott eszébe, hogy megkérjen ennek a fényképnek az eltávolítására, bár érdeklődve mindig megkérdezték, kinek a képe es hogy hol harcolt. Ők megértették, mert katonák voltak, akik közül többen harcoltak háborúban.

Itt lenne az ideje, hogy Ön es társai abbahagyják gyalázkodó viselkedésüket, mert ezzel csak a magyarok megvetését fogják kiérdemelni. Tanulják meg tisztelni más nemzetek múltját és próbálják levetni zsigeri gyűlöletüket mindennel szemben, ami magyar.

Szakály Sándor professzor kiváló es elismert hadtörténész, aki tiszteletet érdemelt ki a magyarok körében szerte a világban. Ez vonatkozik a kanadai és USA- beli magyarokra is. Munkásságaval közelebbre kerültünk az elmúlt világháború megértéséhez. Ez akkor is igaz, hogyha Önöknek nem tetszik történészi működése.

Önök mindig megértésről és békéről beszélnek, mikozben folyamatosan elhintik a gyulolet magvat. Ezzel a mentalitassal es viaelkedessel csak azt erik el, hogy Onok a megvetes targyava valnak.

Dr. Varjú László
veterán alezredes, amerikai légierő

164 hozzászólás

  • Dienes Erzsébet

    Bizony hölgyeim és uraim, a Don-kanyarban nem a zsidók, hanem a bolsevik rémuralom ellen folyt a háború, amiből Lenin fia tartottak nekünk bemutatót.

    Jó lenne végre tudomásul venni a különbséget még akkor is, ha bizonyos történelmi események időben egybeestek.

    Én speciel köszönöm Dr. Varjú Lászlónak az észrevételt.

  • Dr. Varjúnak sürgősen részt kellene vennie egy hosszú beszégetésben, amelyben meghatároznak néhány alapvető fogalmat azok közül, amelyeknek a nevében felszólal.
    Hogy csak egyet említsek, az ellenség és az ellenfél közötti különbségtétel. Ha a nazi katona nem volt ellenség, kedves Varjú doktor, akkor ki az ellenség egyáltalán?
    A másik dolog amelyet nem tartok túl tisztességesnek, az az általános ”Ön és társai.” Nem vagyok biztos abban, hogy milyen alapon rendez csokorba bennünket, de valahogy rosszat sejtek.

  • Kedves Dienes Erzsébet! Ha már oly odaadóan védelmezi a magyar hadakat a Don kanyarban, lenne szíves elmagyarázni, hogy mit kerestek a magyar hadak a Don kanyarban?

  • Göllner András

    Dr. Varjú László

    Gratulálok a helyesírás terén felmutatott teljesítményéhez – amit viszont a magyarságtudat, a hazaszeretet, a történelmi felelőségvállalással kapcsolatban, magából kikelve ide kiöntött, az enyhén szólva, sajnálatos.

    Honnan veszi ön, alezredes úr, hogy aki Horthyt, Szálasit, Rákosit, Kádárt és Orbánt a gerinctelen gazemberek táborában látja, az nem tisztességes magyar ember?

    Mit kellett volna nekünk csinálnunk itt kinn a diaszpórában, amikor Rákosi elvtárs nyúzta népünket ? Kussolni, majd szépen a cserkészek között viháncolni Clevelandban, libákat tömni a Niagara mellett, matyó babákkal kirakni lakásunk minden sarkát, majd szépen meggyónni összes bűneinket Prohászka Ottokár oltárán, hogy bejáratot kapjunk a menyországba?

    Ja a komcsi gazembereket lehet rugdosni, csak a fasisztzákat hagyjuk békén meg azokat, akik Horthy és Szálasi csendőrjeinek bűneit próbálják tisztára mosni manapság? Az Orbánt is hagyjuk békén, hogy nyugodtan átpasszolja az ország vagyonát saját gázszerelőjének, az amcsi Andy Vajnának, a haverjainak, vagy Putyinnak ? Hagyjuk, hogy úgy tönkre tegye a magyar közoktatást, hogy annak káros következményeit, generácóknak kelljen majd törleszteni ? Kussoljunk szépen, játszunk a matyóbabákkal, küldjük a kicsiket a csekészekhez, imádkozzunk, járjunk templomba, hagyjuk szépen, hogy az ön hőse, ma, mint 1945 előtt, mindenéből kiforgassa népünket ? Legyen csend ?

    Alezredes Úr ! Ne nézzen mindenkit hülyének. Az öreg katonáknak valóban tisztelet jár, de azoknak akik átverték őket, a vágóhídra küldték őket a Don kanyarba, és népünket mindenéből kifosztották, nem jár más mint egy jó nagy seggberúgás. Ezen már ne lepődjön meg. We shall overcome !

    A mesének vége. Meghalt Andersen.

    Tisztelettel,

  • Nagyon melepo nekem ez a cikk, fokent ,hogy a vezetoseg hajlando lett kozolni, nem jart ugy mint az en neheny hozzaszollasaim ,amikkel mas meglatasomat feleztem ki, s eltorolte valtak.

    Az alezredes nehany megjegyzeben persze nem latok egyett.

    Elsokben, az altalanos kifejezes, hogy akik ‘eletuket adtak’. Az igen valotlan, mert az csak az ongyilkossag eseten lehetne valo.
    Akik eletuket vesztettek mert valaki mas, s haboruk eseten mas fiatal emberi lenyek, akik hasonloan, kenyszeritve, vagy felrevezetvge lettek s amodon embertarsaik eleteit pusztitottak.

    De az iratlan katonai elismeresek alapjan ,legalabb is, nem mindeg, de a kuzdelmek utan ugy a gyoztesek, mint a vesztesek elismertek a harcok altozatait ,legalabb halaluk utan, mint egyenlo emberi lenyeket.

    Sajnos amiota a politikai celok elerese valt tobb haboruk indito okainak, a gyulolet valt az latalanosgokban a haboruk elmei befolyasolasinak.

    A reg-multakban, a csta utan meg a hadvezerek is baratsagosan viselkedtek egymassal. Talan a leg jobb lepdat hozhatanam arra, az amerikai polgarhaboru vegenek veteset az ellenfelek kozott. Grant es Lee mint regi jo szomszedok tisztelettel voltak egymas irant. Sot elsimerest mutattak a volt ellenseg tisztje es katonai iarnt is. S a polgar haboru valoban a ‘testver a testver elleni haboru volt.

    Sot meg a Viet Nami haboru evei utan is, mind az amerikai katomak akik latogattak Viet Namban,SOHA nem volt pelda hogy a lakossag nem vette volna oket baratsatsagoan es tiszteletben.

    Ronald Regan elnok europai talakozaja idejen latogatasaval fejezte ki tiszteletet nem csak a Normandia partlaszallas aldozatainak , de meg a nemet, sot Waffen SS sirjait is tisztelettel latogatta.

    Akik ma mar csak por es hamu, barmi tetteket is kovettek el eletukben, de azt felidezni es emlekeiket, vagy porjaikat venni felelosegre sok evekkel halalaik utan, legalabb is az en egyeni velemnyem alapjan igen gyerekes es jovedelmezetlen magatrtas.

    Nem dicsoitek senkit, s soha nem tetteit. Kulonosen az ellensegeskedesekre es kegyetlensegekre vonatkozoan.

    En vagyok aki hangosan es renduletlenul szonoklom,hogy a haboruk az emberiseg legmegbocsajthatalan tettei.
    Mi emberi lenyek egyedul, akik tudatosan es celzatosan pusztitunk mindent ezen a Foldon.
    De nem csak hogy mindent, de meg sajat embertrsainkat is.
    Semmi husevo-ragadozo allati leny nem teszi azt, csupan letjentartasa celjabol, osztone alapjan, de NEM a sajat hus-evo-ragadozo tarsait. Csupan az emberi leny tette az.
    S az am ami megbocsajthatatlan, mert az emberi leny nem pusztitja embertarsait letfentartasa celjabol, csupan onzo, gyarlo elvezetnek es jovedelmezesenek celjabol.

    Tudom, lesznek akik majd az onvedelm okavsal reagalnak.
    Jogos onvedelem bizonyos korulmenyek kozott nem csak elfogadhato, de letezhet korulmeny amikor az elkerulhetetlen. Sajnos a haboruk nagyon ritkan.

    Az emberi tortenelemben soha nem volt haboru ahol valamely fel bevalotta volna, hogy a haboru az emberi gonoszsag csucspiontja, na de megis buszken mennek majd es oldoklik embertarsaikat.

    Mint a romaiak mondasa volt; a gyoztesek mindeg az igazsagosak es a vesztesek mindeg csak a gonoszak.
    De haboruk csak a gonszsag tettei mindeg.

    Emberi ver ugy a gyoztesek mint a vesztesek kezein mindeg.
    Vitatkozni az elhaltakat itelni ertelmetlen, inkabb toltenenk idejunket a tovabbi verontasok ,egelozesen.
    Annak talan lehetne valami ertelme, s remelve eredmenye is.

  • KEREKES SANDOR soraira;

    A magyar katonak nem kerestek semmit a Don kanyarban, de sehol mashol sem.
    Azok a szerncsetlen fiatal magyar paraszt fiuk akiket besorolasuk alapjan fizettek eletukkel az europai vezetok ostobasagaiert es embertlen celjaikert.

    A Horthy kormany vetke volt ,hgoy 1920 Juniusaban nem ment Parizsba, bejelnteni a nemzet semlegesseget es folyamodni a gyoztes hatalmakhoz azt elismerni es biztositani.

    A Horthy XIX szazadbeli elmek, es iskolaztatsasa alapjan
    mindeg a mult tudatai alapjan itelt, s azt szerencsetlenul mindenki gyarloan koveti.

    No de azt vitattuk mar itten, s a tulnyomo tobbsege a KMH es HFP hozzasolok oriasi mertekben elleneztek a semlegesseget meg ma is.
    A magyar az elmult ezer even at mindeg huseges csatlosavva valt elobbi ellensegeiknek.
    Sot ma is, tagja es csatlossa az EU es a NATO-nak.

    Buszkek a multukra es a mult ostobasagainak, sot buszken.
    Mikor fognak tanulni a multukbol? Talan soha ?!

    ‘Aki nem tanul a mult hibaibol az megismetli azt minmdeg.”
    (Az volt Karl Marx aranykopese !) Ismethetnek azt !!!

  • Ez az olvasói levél iskolapéldája az általánosításnak. Ilyen szemlélet mentén lett a frontot megjárt világháborús katona hazatértekor fasiszta. Ez a nyugállományú alezredes semmivel nem különb, mint voltak Rákosi és Kádár pribékjei.

    Figyelemreméltó az is, hogy olyan hadseregben szolgált, aki harcolt a magyar hadsereg ellen és bőszen bombázta a magyar főváros lakóházait.

  • Göllner András,

    ” Honnan veszi ön, alezredes úr, hogy aki Horthyt, Szálasit, Rákosit, Kádárt és Orbánt a gerinctelen gazemberek táborában látja, az nem tisztességes magyar ember?

    Ja a komcsi gazembereket lehet rugdosni, csak a fasisztzákat hagyjuk békén … ”

    Bandikam, te tenyleg ennyire szenilis vagy mar?

    Hol irt a level szerzoje Horthyrol, vagy fasisztakrol? O csak a katonakrol, a haborukban lemeszaroltak illendo tiszteletet emlitette meg.
    Es meg van keped megkerdezni, hogy o nez-e teged hulyenek!?

    Te es a haverjaid probaltok meg itt hulyenek nezni mindenkit. Ne feledd, hogy nem en es a tobbi veletek nem egyeterto jatsza itt az ubermenschet, hanem te.

  • Ellentéteben az előttem írókkal, én nagy tisztelője vagyok a magyar katonáknak és minden katonának akik a háborúban elestek.!
    Egyszerű magyarok, akiket besoroztak katonának a haza védelmében, nem voltak politikusok, de nem is volt azt hiszsem politikai véleményűk, őket a haza hívta és megértették, hogy szókség van rájuk-
    Teljesen egyetértek a levél írójával, és köszönöm sorait!
    Szomorú viszont az, hogy van sok olyen a feni febírók alapján, hogy ez a magyar érzelem hiányzik egyesekből.

  • Welcome Colonel, in case you stay , read and respond to some of the comments here, you better have real thick skin!
    Get used to it now.

    (Udvozlet ezredes,ha maga marad itten, olvassa es reagalna a nehany valaszokra, igen vastag borenek kell lennie, szokjon hozza !)

  • Göllnernek:
    A magyar honvéd nem volt fasiszta soha, ő csak a kötelességét teljezitette, éppen úgy, mint egy amerikai, vagy kanadai katona, ha háborúba behívják katonának.
    Ideje lenne, ha már a fasiztázást abbahagynák egyesek. T.i. néha túlzásba viszik, és ahelyett, hogy meggyőző lenne a szövegük, hazaárulónak látszanak.

  • Kerekes, az orosz hadsereg IGENIS ellensége volt a magyaroknak, a II.Világháborúban, és úgy is viselkedtek. Pl. a pincénkben, a győztes katonaság megerőszakolt minden nőt akit ott talált. Egy fiatal zsidólányt is, akit anyám bujtatott.

  • IDÉZEM:
    „Itt lenne az ideje, hogy Ön es társai abbahagyják gyalázkodó viselkedésüket, mert ezzel csak a magyarok megvetését fogják kiérdemelni. Tanulják meg tisztelni más nemzetek múltját és próbálják levetni zsigeri gyűlöletüket mindennel szemben, ami magyar.”

    Kedves Dr. Varjú László,

    Nem szükséges általánosítani, az soha nem fedi a tényeket. Nem csak gyalázkodásról lehetne beszélni bármely kritikus cikk esetében, ami a KMH lapon megjelenik és nem minden Magyar ember fogja megvetni az ön által zsigerből gyűlölkodő cikk írókat.

    Magyarország és katonaságának szerepe a II. Világháborúban részletesen dokumentálva lett, a Magyar katonák egy részének embertelen, humanizmus nélküli viselkedése is, amikor Orosz katonákat kínoztak, sütögettek a tűz fölött és nem vették emberszámba az Orosz polgárokat sem. Atrocitások történtek bőven és történnek minden hadseregben, háborúban. Fölösleges csak a jó oldalát és a tiszteletet emlegetni bármely katonaság esetében.

    Az viszont biztos, hogy Magyarország és hadseregének szerepe, működésének időzítése a II. Világháborúban komoly politikai és morális kritikát érdemel. Többek között, az hogy utolsó csatlósként a nácikkal tartottak (SŐT, Lásd Szálasi), a legbuzgóbban ölték és deportálták zsidó honfitársaikat, majd köpönyegforgatással, alig 4-5 évvel később a legbuzgóbb Sztalinisták lettek, még a hadsereg vezetőségében is.

    Sok Magyar él külföldön és új hazát talált, mert Magyarország ehhez nem volt és ma sem megfelelő sokak számára. Legtöbb ember, aki új hazát választott nem zsigerből gyűlöli a Magyar népet, de szoros érzelmi kötöttség és elfogultság nélkül kritikusabb mint a határon belüli Magyarok. Emellett, gyűlöli a kriminális, erkölcstelen rablóbanda által mára kialakított korrupción alapuló diktatúrát, amiben barátainak, rokonainak kell élni, mert nem hagyták el az országot.

    Párhuzamosan, sokunkban megszűnt a tehetetlen, másokat okoló, vagy a hatalomnak benyalizó magyar emberek többsége iránt érzett tisztelet is. Ez az ami megmutatkozik néhány cikkben és sajnos ez a jelenlegi légkőr eredménye.

    Gratulálok az ön sikeres életéhez és tisztelettel gondolok a II. Világháborúban a Magyar haza védelmében elesett, megsebesült katonákra, vagy az erőszakkal az Orosz frontra támadóként és Német csatlósként kivezényelt Magyar katonákra, akik nem követtek el atroocitásokat.

    Köszönöm, ha elolvasta válaszomat.

  • Kalocsai Miklós

    ” …próbálják levetni zsigeri gyűlöletüket mindennel szemben, ami magyar.”

    Ezt a szöveget jól ismerjük, az orbáni papagáj kommandó fő alapvetése! Aki bírálja Orbánt, kormányát, intézkedéseit az magyar gyűlölő. Akinek nem tetszik Horthy megdicsőítésének kísérlete az magyar gyűlölő. Aki vitatja Szakály Sándor történelem hamisító nézeteit az magyar gyűlölő. Aki áldozatnak mondja hiányos öltözékkel és fegyverrel frontra küldött, és ott meghalt magyar katonákat az magyar gyűlölő.
    Varjú úr! Maga magyar gyűlölő! Mert rólunk, magyarokról gyűlölet keltőn nyilatkozik!

  • DRAZIRI soraira;

    A szovetseges legierok egyetlen alkalommal bombaztak Pudapest lakonegyedet.
    S azt a felszolitas utan, amikor a Horthy kormany figyelemztetve volt a deportalasok megszuntetesere.
    A bombazas 1944 Julius 2-an tortent, mert a Horthy kormany a felszolitast figyelemen kivul vette.
    De utanna rogton felbeszakitotta, ill megallitotta azt.
    Csupan a Szalasy dele bandak kovettek a verontasokat aztan.

    De mivel az orszag a nemet hadsereg csatlossa volt, s hozzajarult a hadi tamogatasnak, nehany bombazasok tortentek.
    Pl. aknaztak a Dunat, mivel az jelentos szallitasi lehetosege volt a nemet hadaknak. Hasonloan vasut vonalakat, de nem a palyaudvarokat.
    Bombaztak az amerikai tulajdonban levo olajfinomitot.
    A Messershmidt harcigep motorgyarat a Kobanyai barlangokban.

    Nehany vitakban azt reszletekre menve vitattuk. Pl. az „Operation Frantic Joe” setet 1944 June-Sept. Olaszrepterrol es Orosz rep-terek kozott.

    Magyaroeszag szenvedte a haboru verontasaiban csupan mert 1940-ben csatlossava valt a Nemet Birodalomnak.
    Lhetet az az 1938-as megszallasa Austrianak es az 1939-es Lnegyelorszagi katasztrofanak. Talan ?

    De az egyszeru valasz a maga vadalmaira csupan az hogy az orszag nem csak csatlossa valt ,hanem reszt vett a haboruban a nemet hadakkal a Sz.U. ellen.

    De ne igen panaszkodjon mert az orszag ismet csatloss ma.
    S nem fogjak meguszni a kovetkezi haborut.
    Talan majd maga lessz annak hose ?!

  • Tisztelt Varjú úr!
    Azt hiszem, hogy az Ön történelmi ismeretével bajok vannak. A magyar hadsereg egy olyan hatalom utolsó csatlósa volt, mely nem átallotta leghűbb szövetségesét megszállni 1944-ben. Nem értem, hogy egyáltalán miért volt szükség a magyar hadseregnek a Don kanyarnál védeni a hazát? Miért kellett a magyar vezetésnek vágóhídra küldeni értelmetlen célokért szerencsétlen besorozott magyar fiatalokat meghalni. 300 000 magyar katona örök sírja lett a Don kanyar. Lehet szégyellni és homokba dugni a fejünket, történelmi konkluziókat tagadni, le kell szögezni, hogy a II. Magyar Hadsereg idegen célokért, minden nemzetközi jogot megsértve hazaárulás következtében esett az orosz tankok és fegyverzet áldozatává. Elégtelen rossz fegyverzettel és targikusan silány ellátmánnyal indította a Horthysta vezetés ezeket a mártírokat a biztos halálba. Ők nem a kommunizmus ellen harcoltak, hanem a Német Birodalom csatlósaként áldozattokként golyófogóként mentek megy olyan hatalom ellen, ami ellen semmi reális esélyük nem volt, és akik nem támadták meg országunkat. Ergo egy igazság Németország érdekeit szolgáló hódító hadjáratba. Az oroszok a hazájukat védték. Honvédő háborút folytattak. Súlyos következmények elé néztünk, mert ennek következtében vesztettük el ismét Erdélyt, a Felvidéket, és Újvidéket, valamint hosszú évtizedekig sinylődtünk orosz megszállás alatt. Sajnos a realitásokat tekintve nem volt dicső a részvételünk ebben a háborúban és háborús bűnösök, akik a vágóhídra küldték az elpusztult szerencsétlen magyar hadsereget.

  • Thank you very much Bognar, Szalai, Gollner, Lazar and others for stating history as it should be.
    Varju, Szakaly hazudhat es probalja atirni a tortenelmet amit nem lehet. Horthyt, Szalasit es a tobbi tomeggyilkost nem lehet tisztara mosni akarmennyit hazudtok ossze!

    Note: Any doctor of medicine joining the US military start as a major. Shortly after that get to be lt.colonel.
    It appears the good dr.Varju reached his peak in the Hattyuhaz clinic where he is now.

  • Jó lenne mindenkinek megjegyezni : a 2. magyar hadsereget 1942-ben állították fel, és küldték a Donhoz.

    Hitler a “Kék hadműveletet” 1942-ben indította, amiben cél a kaukázusi olajmezők elfoglalása éppúgy, mint Sztálingrádé.

    A Leningrádtól lefelé húzódó arcvonalra a németeknek kellett a román, az olasz és a magyar haderő is. Csak így bírták elindítani a Kék hadműveletet.

    Ezért előtte fölkeresték Horthyt, és erős nyomás alá helyezték a kormánnyal együtt. Ellenállás helyett gyorsan felállították a 2. magyar hadsereget és nyomban küldték is a keleti frontra.

    Akik kiküldték őket bűnösök, a Donhoz kerültek meg áldozatok, akik a hiányos és nem megfelelő hadfelszerelésük miatt ágyútölteléknek lettek felhasználva.

  • Ugye, milyen sokoldalú a történelem?
    Még a művelt ember is belezavarodik, ki az alávaló hős és ki az önfeláldozó gyilkos (sic!). Hát még a parancsokkal kötelezően ide-oda vezényelt szerencsétlen elbutított ember…

    És ez igaz a magyar, az orosz, a német, és – horrible dictu – az amerikai katonára is.

    Tessék már abbahagyni a múlt nosztalgikus dicséretét, meg a számonkérő gyalázását. Régen volt, egyiknek sincs már helye. Hanem igenis, a józan elemzésnek van helye, hogy többé NE TÖRTÉNHESSEN MEG ilyesmi velünk.

  • Robert Morrison

    Bendeguz79 2017 szeptember 5 2:12 du.

    AHOGY TE ÍRSZ….
    “Nagyon melepo nekem ez a cikk, fokent ,hogy a vezetoseg hajlando lett kozolni, nem jart ugy mint az en neheny hozzaszollasaim ,amikkel mas meglatasomat feleztem ki, s eltorolte valtak.”

    Sajnálom, hogy ekkora BAROM vagy hogy nem csak ékezetet nem használsz, de a mondanivalódat is olyan szinten pötyögöd ide, amit egy második elemi osztályos tanulótól sem lehetne elfogadni. A mondatodban a fogalmazási zűrzavar mellett 27 hiba van.

    Itt van helyesen hogy tanulj tinó még ökör lehet belőled:
    Nagyon meglepő nekem ez a cikk, főként ,hogy a vezetőség hajlandó volt közölni, nem járt úgy mint az én néhány hozzászólásom ,amikkel más véleményemet fejeztem ki, s kitörölte valaki.

    Szerinte nem ezt a cikket kellett volna a szerkesztőségnek kihagynia, hanem a Te soha véget nem érő szófosásos beírásaidat teljes egészében blokkolni (és nem bloggolni hagyni).

    És mégegy ráadásként:
    “Az alezredes nehany megjegyzeben persze nem latok egyett.”
    Az alezredes néhány megjegyzésével nem értek egyett.

    Sajnálom, hogy nem tudok több időt a bődületes idiótaságaid olvasásával sem annak érthető Magyar nyelvre fordításával eltölteni, de szerinten itt van az ideje, hogy menj a fenébe addig míg meg nem tanulsz magyarul. Pofátlanság, hogy arra kényszeríted ennek a lapnak az olvasóit, hogy a Te szinvonaladra süllyedjenek, mert oda csak a békán áthatolva lehet eljutni.

    Talán nem lep meg az az állításom, hogy a beírásaid alacsony szinvonala már önmagában sem teszi szükségessé azok olvasását, de a fogalmazási zűrzavarral tetézett helytelen betűhasználatod kifejezetten érdektelenné tesz minden locsogásodat.

  • Göllner András

    Vannak dolgok Almási Alma, amibe a művelt emberek nem zavarodnak bele. Az egyik az, hogy nem tapsolunk azoknak a „derék magyar katonáinknak”, akik egy olimpiai bajnokunkat, aki történetesen magyar zsidó volt, felzavarták meztelenül egy fa tetejére télvíz közepén, hogy ott kukorékoljon a tiszteknek, ott fagyjon meg a szerencsétlen, míg ők odalenn, Horthyt dicsőitve röhögtek a szegény haláltusáján.

    A magyar hadvezetést, a Horthy kormányt, nem tisztelni hanem szégyelni kell. A szégyenfoltot nem fényesíteni, hanem lemosni kéne már végre. Szakály Sándort pedig meneszteni helyéről.

    Horthynak, és annak a keresztény-nemzeti kurzusnak köszönhetjük, amelytől Márai is hányt, annak a szellemiségnek köszönhetjük amellyel Varjú László alezredes is ideállt gyalázni a lap munkatársait, hogy Magyarország volt az egyedüli középeurópai ország, amely saját hadseregével, katonáinak százezreit feláldozva, védte a Hitleri menyország kapuit, hátráltatta Auschwitz felszabadítását. Ennek a gyalázatos szellemiségnek köszönhetjük hogy „derék magyar katonaságunk” keresztbefont karokkal nézte ahogy zsidó testvéreink ezreit, ruhájuktól cipőiktől megfosztva a Dunába lőtték a gazemberek.

    Eichmann is csak parancsot követett mi ? Őt se kellett volna bántani, ugye ?

    Én azt üzenem az alezredes úrnak, hogy a nagynénikéjével szórakozzon, idelenn a pinyóba, és ne odafenn járassa a száját, és fenyegessen bennünket kirekesztéssel, népharaggal.

  • Jó tudni, hogy a tisztelt levélíró amerikai alezredes volt. Azt viszont miért hallgatja el, hogy a magyarországi Igal nevű település polgármestere is volt az elmúlt néhány évben és hogy ő a FIDESZ-KDNP POLITIKUSA!!

    Tisztelt Várjú úr! Miért nem úgy írta alá levelét, hogy Dr. Varjú László (FIDESZ-KDNP)? Ez így lett volna korrekt!

    Azért hazaárulózik meg burkoltan zsidózik a KMH ellen az amerikai alezredes, mert egy echte fideszes pártpolitikusról van szó, aki ifj. Horthy Miklóst védelmezi.

  • ” Amikor megnéztem, hogy kikből all ennek a magyar nyelven megjelenő, de magyarellenes lapnak írógárdája, akkor minden világos lett elöttem…”
    Amikor az ember elérkezett a fentebbi varjú károgásig, már nem is volt szükség tovább olvasni, ez a bőrgyógyászból átvedlett alezredes már eleve levizsgázott tisztességes gondolkodási normából, de ugyanakkor megérdemelten tarthat igényt gerinctelenül álcázott faj gyülöletért kijáró kitüntetésre. A hősi halott katona áldozatáért síkraszállni valóban nemes cselekedet, de azért volna egy kérdésem Dr Varjúhoz : A Magyar Honvéd aki Ukrajnában fegyvertelen szovjet polgárt, és magyar munkaszolgálatost gyilkolt ( nem is keveset ) az szintén katonának számít ?

  • Hey Morrison, meg mindeg a pontok es vesszok ugten rugkapal??
    Nyelje mar azt le ,mielott megfullad a torkan akadva az.

    Mikor lenne mar kepes elismerni hogy a Latin irasmodot Vajk vezeruk vette at a magyar irasmod elhagyasaval.

    A Latinban nincsen sem vesszo sem pontok a maganhangzok felett. Sot meg a magyarok nem is hasznaltak evszazadokig amig azt az eszaki szlavoktol elfogadtak a Jagiello tutonik kiralyok alapjan.

    Persze aki csak durva pokroc szidakozasokra kepes mindeg az hogya a feneben lenne kepes azt felfogni.Hmmm?

  • Almási Alma,

    ” Régen volt, egyiknek sincs már helye. Hanem igenis, a józan elemzésnek van helye, hogy többé NE TÖRTÉNHESSEN MEG ilyesmi velünk. ”

    Jee, valamiben egyetertunk.

    Alex Schlesinger,

    ” A Magyar Honvéd aki Ukrajnában fegyvertelen szovjet polgárt, és magyar munkaszolgálatost gyilkolt ( nem is keveset ) az szintén katonának számít ? ”

    Igen. Mert ha nem lovi fejbe az ukran parasztot, akkor ot lovi fejbe a tisztje. Viszont a tisztet mar lehet hibaztatni.

  • Igy jarnak azok, akik elfelejtik, vagy gyulolik a tortenelmuket.
    Angol humor a meg megmaradt normalis emberektol:

    Riots in Birmingham last month caused over 1 million pounds worth of improvements.

    Muslims have gone on the rampage in Manchester, killing anyone who’s English. Police fear the death toll could be as high as 8 or 9.

    Years ago it was suggested that, „An apple a day keeps the doctor away.” But, since all the doctors are now Muslim, I’ve found that a bacon sandwich works great!

    Jamaican minorities in the UK have complained that there are not enough television shows with minorities in mind, so Crime Watch is being shown 5 times a week now.

  • Örvendetes, hogy ezúttal végre többen felléptek ez ellen az ordenáré történelem relativizálás és torzítással szemben. Chris lehozta ezt a borzalmat, és bizony egy páran nehezen álljuk meg, hogy civilizáltan forrjon a vérünk. Azt hiszem, minden tiszteletet megérdemlünk, hogy Varjú és utána Bendegúz, Miklós és Figyelő ennyivel megúszhatta…

  • Vannak dolgok Göllner András, amibe bizony a művelt emberek is belezavarodtak már. Az egyik az, hogy „akik egy olimpiai bajnokunkat, aki történetesen magyar zsidó volt, felzavarták meztelenül egy fa tetejére télvíz közepén, hogy ott kukorékoljon a tiszteknek, ott fagyjon meg a szerencsétlen, míg ők odalenn, Horthyt dicsőitve röhögtek a szegény haláltusáján” – szóval ezek a katonák nem a „magyar katonák” voltak, hanem Kovács 345 és Kovács 367 Jóskák. Propagandától elbutítva ugyan, de személyesen.

    „magyar katonázni”, „orosz katonázni”, stb… ugyanolyan inkorrekt dolog, mint cigányozni. Talán akkor még, amikor frissek voltak az események, ostoba emberektől megbocsátható bűn volt. De ma, több, mint 70 év után tessék csak egészen nyugodtan megmaradni az akkori POLITIKA és PROPAGANDA hibáztatásánál, és főleg azok elemzésével foglalkozni. Mármint a művelt embernek.

  • Ami engem illet, a „jó cica”, meg a „rossz cica” elnevezésekkel a macskáimat szoktam illetni, de őket is csak viccből és szeretetből… 😀

  • Eichmann is csak parancsot követett mi ? Őt se kellett volna bántani, ugye?

    Göllner András, ő már megkapta, ami járt neki.

    „Az Eichmann-per bírósági eljárás volt 1961. április 11. és december 15. között Izraelben, Jeruzsálemben. A perben a közép-kelet-európai zsidóság második világháború alatti deportálásában és megsemmisítésében vezető szerepet játszó Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer ellen emeltek vádat emberiesség elleni bűntettért, a zsidóság deportálásában való vezető jellegű tevékenységért, valamint a deportáltak szisztematikus megsemmisítésének egyik értelmi szerzőjeként. A bíróság a vádpontok többségében bűnösnek találta a vádlottat, ezért kötél által végrehajtandó halálbüntetésre ítélte. Miután a kegyelmi kérvényt elutasították, Adolf Eichmannt 1962. május 31-én Ramlában felakasztották. Ezzel ő lett az egyetlen személy, akit Izraelben, az ország története során kivégeztek.[1]” [Wikipédia]

  • Még hozzáteszem, nehogy sértődés legyen: Nem tudom, hogy azok a „Kovácsok” kaptak-e büntetést, vagy sem, de ma már az is érdektelen. A zsidó vallás van a „bosszúra” építve, nem a keresztény.

    A keresztény jog nem megbosszul, hanem olyan ítéletet hoz, amely újabb hasonló bűncselekmények megelőzésére szolgál. Ezek a fickók pedig aligha tesznek még egyszer ilyet a jövőben. Mostanában inkább azon legyünk (mármint az értelmes emberek), hogy többé ne támadjon kedve senki másnak sem ilyesmire.

  • Ehhez pedig a politikai kultúra javításával, illetve az emberek mesterséges butítása elleni fellépéssel lehet eredményeket elérni.

  • Azon is érdemes elgondolkoznunk, hogy kétszázötvenezer honvédunk áll minusz 35 fokos hidegben a Don partján 1943 januárjában. Vakító fehérség, csend. Csak meghalni lehet, hátrálni nem. “Hon“-védőink, “hőseink“, vagy 2500km-re a hontól ! Meg áll az ember esze ! Éppen ebben áll a náci romantikába belegabalyodott magyar politikai/katonai elit vezetés felelőtlensége – elfelejtettek ránézni a térképre hogy mekkora is a Szovjetunió – tudniuk kellett volna hogy nem voltunk egy súlycsoportban a szovjet hadsereggel – hátrányos helyzetben vállalták, erőltették és provokálták a hadba lépést a Szovjetunió ellen ! Egyáltalán tudja valaki, hogy miért ??
    Magyarország, annak ellenére, hogy a keresztény Európa nem kérte meg, hogy megvédje Európát, a hungarista náci cseléd Bárdossy miniszterelnök 1941 júniusába hadat üzent a Szovjetuniónak ! – HALLÓ ! ! ! – ráadásul 1941 december 12-én hadat üzent az Egyesült Államoknak is ! HALLÓ ! ! ! A kérdés itt az, hogy miért tette azt meg ?
    Hitler nem kérte, hogy Magyarország hadat üzenjen bárkinek és a magyar politikai és katonai elit soraiban sem 1941-ben, sem 1942-ben senkinek nem tűnt fel, hogy a keresztény Európa nem kért a Szovjetek ellen harcoló magyarok védelméből. A náci romantikába belegabalyodott magyar politikai/katonai elit hitette el saját magával hogy egy “szittya förgeteg” majd felszámolja ezt “az egész bolsevista hordát” ! (gondolom,ők epedve azon álmodoztak, hogy majd vagánykodva résztvesznek a Moszkvai diadalmenetbe a németek oldalán).
    Miért nem súgta a ‘Gondviselés’, Bárdossy és a magyar tábornokok fülébe azt, hogy a ti lóvontatta ágyúitokra, a tüzéreitekre, a katonáitokra a gyanútlan “hon”-védőitekre, a Don folyónál teherautókra szerelt, modern rakétakilövő sorozatvetők várnak ! A félelmetes Katyusák !
    Ma ne beszéljünk mellé, ne hősködjünk semmivel, de viszont vegyünk bátorságot és nézzünk szembe “nagyszerű” múltunkkal és gondolom illene lenne már nekünk bocsánatot kérni az orosz és az ukrán néptől amit Magyarország hadserege a II Vh-ban az ő hazájukban művelt.

  • Itt van egy kiváló cikk az 1944. októberi kiugrási kísérletről.

    Bizony, kiderül belőle, ami Magyarországon ma egy tabutéma a közvéleményben, hogy a magyar TISZTIKAR (ezen belül vezérkar) szerepe elég meghatározó volt a 2. v.háborús magyar történetben.

    Kezdve ott, hogy nem Horthy, nem a magyar honvédek, és nem a falusi Mari néni erőltette, hogy Ukrajnába menjen a magyar hadsereg, hanem bizony a VEZÉRKAR.
    Folytatva ott, hogy a kiugrást bizony a magyar vezérkar buktatta meg, még azelőtt, hogy a németek és a nyilasok fölléptek volna.
    És ezt nem ezért mondom, hogy dobáljam a tisztekre a követ, csak bizony erről a témáról beszélni KELL, kellene.

    Csak ház ez tabutéma, mert a tiszteknek akkor is, most is nagy a tekintélye, senki nem akarja, hogy egy dzsiu-dzsicu fogással kiüssék …

    http://index.hu/tudomany/tortenelem/2014/10/15/kiugrasi_kiserlet/

  • hazai lámpa
    2017 szeptember 6
    6:15 de.

    Részletek a cikkből:

    „Hiába: az addig Horthy iránti feltétlen hűségéről ismert hadsereg nem engedelmeskedett a kormányzónak, néhány órával később pedig már Szálasi kinevezéséről szóltak a hírek. A katonai vezetés meghatározó része ekkor már nem Horthy, hanem a német szövetséges felé volt lojális, az elszabotált hadiparancs Horthy lemondatásához és a nyilas hatalomátvételhez vezetett.”

    „A tiszti elit azonban jobban félt a szovjetektől. Őket húsz éven keresztül arra nevelték, hogy a szovjet maga az ördög, és tudták, hogy amint az oroszok bejönnek, vége az egzisztenciájuknak – mondta Paksa Rudolf. A tisztikar ráadásul egyáltalán nem volt előzetesen felkészítve, ezért sokkolta a bejelentés. Vörös János, a honvéd vezérkar főnöke éppenséggel be volt avatva, de az utolsó pillanatban ő is szembement Horthyval. Délután ötkor már az ő nevével olvasták be a rádióban, hogy Horthy szavait nem szabad valódi jelentésük szerint értelmezni, a harcot a németek oldalán folytatni kell.”

  • Göllner András
    2017 szeptember 5
    9:52 du.

    „A magyar hadvezetést, a Horthy kormányt, nem tisztelni hanem szégyelni kell.”

    Olyan, hogy Horthy-kormány, nem létezik.

    Horthy-korszakról beszélünk, ami Horthy Miklós kormányzóról kapta az elnevezést.
    Ez önmagában nem bűn, még akkor se, ha ellenforradalmi szándékkal került hatalomra Horthy.

    Ami a miniszterelnököket és kormányokat illeti, nem igaz a bűnöknek egy része, amit a kommunista propaganda rájuk fogott, ettől még marad jónéhány.

    A hadvezetésrőL: a vezérkar a 20-as években semmiféle hatalmi csoportosulást nem képezett.
    Az 1920-as években vezetője Janky Kocsárd, aki régi vágású katonatiszt volt, nem politizált.
    A testület jobbratolódása Gömbös miniszterelnöksége (1930-35) idején kezdődött meg. Ő nevezett ki fiatal tiszteket, szélsőjobboldali beállítottsággal. Illetve megkezdődött a hadsereg fejlesztése, ami eddig anyagi okokból és a trianoni békediktátum miatt elmaradt.
    Ettől kezdve a katonai elit hatalmi tényezővé vált, és nyomást tudott kifejteni a politikai elitre. Sajnos tudomásul kell venni, hogy ők Hitler politikáját tekintették mintának, ami akkoriban a német sérelmektől harsogott, és ezzel sok hívet szerzett. (Tisztelet a kivételnek!)

    A 2. v. háborúba belépéskor Werth Henrik vezérkari főnök feltétlen németbarát volt, nagy szerepet játszott a háborúba lépésben (1941). Később őt Horthy leváltotta, és a mérsékelt Szombathelyi Ferencet nevezte ki.

  • Drizari
    2017 szeptember 5
    5:29 du.

    Ebben nagyon igazad van, hogy 1942-ben már volt német nyomás. Ugyanis összeomlott a villámháború Moszkva ellen 1941. decemberben.

    Csak ennek volt egy olyan előzménye, hogy a magyar Gyorshadtestet kiküldték Ukrajnába 1941 nyarán megszállási feladatokra.
    Ez úgy volt lehetséges, hogy Werth Henrik vezérkari főnök, németbarát és kitűnő német kapcsolatokkal, olyan szakvéleményt adott, ami a háborúba belépés mellett szólt (ti. villámháborúra számítottak). Bárdossy miniszterelnök meg a vezérkari főnökkel értett egyet.
    Ezen kívül a hazai szélsőjobboldal is ebbe az irányba nyomta a magyar kormányzatot.
    Ehhez szolgált ürügyül a félreérthető kassai bombázás.

    És az is lehet, hogy ezek az emberek nem is gonoszságból tették ezt. Elhitték talán, hogy ez az országnak az érdeke. Ez súlyos tévedésnek bizonyult.

  • Robert Morrison

    Miért nem szállsz már le „Bendegúz79-ről”? Biztos meg van az oka, hogy miért ír úgy, ahogy. Én értem a szövegét.
    Egyébként, pl. egy agyvérzés (stroke) is okozhat olyan tüneteket, hogy az ember aztán nem tud perfekt beszélni vagy írni. De simán csak az öregség is. Az én nagyapám mikor már nagyon öreg volt, úgy írt, mint egy óvodás, mert nem látott már jól. Nagyanyámnak pedig a keze remegett.

  • Göllner András
    2017 szeptember 5
    9:52 du.

    „Magyarország volt az egyedüli középeurópai ország, amely saját hadseregével, katonáinak százezreit feláldozva, védte a Hitleri menyország kapuit, hátráltatta Auschwitz felszabadítását.”

    Illetve Románia, Szlovákia, Olaszország és Finnország ugyanezt tette. Svédország és Spanyolország fontos ipari nyersanyagokat szállítottak a német hadiiparnak a háború végéig.
    A megszállt országokban, mint Franciaország, Belgium, Hollandia stb. szintén a németek számára termeltek.

    Auschwitz felszabadítását speciel nem hátráltatták a magyarok semmivel, ugyanis az auschwitzi halálgyár 1944. októberben beszüntette működését, mivel a Vörös hadsereg elérte Lengyelországot.

    (Viszont a nyilas rémuralom valóban csökkenthető lett volna, ha a magyar hadsereg átáll az oroszok oldalára.)

  • Almási Alma
    2017 szeptember 6
    4:11 de.

    „Nem tudom, hogy azok a “Kovácsok” kaptak-e büntetést, vagy sem, de ma már az is érdektelen. ”

    Az a baj, hogy az orosz megszállás majd a kommunizmus alatt a büntetés teljesen esetleges volt. Koncepciós perek voltak, ahol a bűnösöket sokszor teljesen más, érdektelen ügyekben ítélték el (ezért van manapság annyi felmentés).

    A kommunista propaganda a baloldali munkaszolgálatosok szenvedésére helyezte a hangsúlyt, a zsidó musz-osokkal való bánásmód szinte tabutéma volt. Szerintem ennek a szerencsétlen kardvívónak az esetét csak a rendszerváltás után kezdték terjeszteni a médiában.

    Előtte az volt a középpontban, hogy mennyi kommunistát vittek el, kínoztak, ütöttek agyon stb. a horthysta rendőrségen, a nyilasoknál vagy a hadseregben.

  • Göllner András

    @ Jani

    „Az én nagyapám mikor már nagyon öreg volt, úgy írt, mint egy óvodás, mert nem látott már jól. Nagyanyámnak pedig a keze remegett.”

    Ugye ezzel azt akartad mondani, hogy nekik is itt a helyük a pinyóba ? Mond, Jani, a csontvázaidat a szekrényedből nem óhajtanád lehozni ide?

  • Göllner András

    @ Hazai Lámpa

    „Olyan, hogy Horthy-kormány, nem létezik.”

    Akkor biztos ezért hívták kormányzónak.

  • Göllner András

    @ Varjú alezredes

    Ha legközelebb károgni óhajtana, kérem azt ide lenn a pinyóba tegye. A hazai lámpa fénye majd segít ide lenn, meg a bendegúzok. A pelenka-készletről gondoskodik a szerkesztőség.

  • Almási Alma
    2017 szeptember 5
    7:58 du.

    „Tessék már abbahagyni a múlt nosztalgikus dicséretét, meg a számonkérő gyalázását.”

    Én ezzel elvileg egyetértenék, de sajnos pont a te szádból ez nem tűnik hitelesnek.

    Ez egy szép dolog, hogy te a nagy középenálló békeszerzőnek látod magad, csak sajnos ebben a szerepben szoktak azok is tetszelegni, akik a múltat inkább lezárni akarják, egyszer és mindenkorra „tisztázni”, elfelejteni.

    Ők azok, akik történelmi műveltség és politikai kultúra nélkül harsogják a szólamaikat, amiket a szocializmus idején felcsipegettek a marxista propagandából.
    (A jobboldalon is megvan ez a típus, csak ők egy másik propagandát nyomatnak).

  • hazai lámpa
    2017 szeptember 6
    6:15 de.

    Még ehhez annyit írnék, hogy manapság a tisztikar nem politizál, de ettől még a tekintélye megmaradt.

    Ennek tudható be, hogy nem nagyon kapargatják a felelősségüket. Engem is itt máskor egy tiszti unoka majdhogy le nem „parasztozott”.

    A tisztikar szinte egy külön kaszt a társadalomban.

  • Pityi Palkó
    2017 szeptember 6
    4:59 de.

    Véleményem szerint a magyar kormány, tisztikar, illetve Horthy viselkedése az egyszeri seggnyaló esete. Hitler seggét nyalni, hogy visszacsinálja Trianont. Az meg, hogy mi lesz, ha harcolni kell, hát édesistenem, úgyis majd a kiváló német hadsereg fog harcolni, úgysem merik ránk bízni ezt a kulcsfeladatot… Hát, csak harcoljanak a németek, mi itt ülünk a jó melegben, és lelkesedünk…

    NEM JÖTT BE…

    A vicc (tragédia) az, hogy a románok ugyanígy gondolkodtak, csak nekik volt eszük idejében kiugrani… Na de itt minálunk a „magyar gerinc” hirtelen működésbe jött…

    Tanulság: gerinces ember ne legyen seggnyaló, aki meg sunyiskodik, az maradjon meg a maga taktikájánál…

  • @hazai lámpa

    Kivételesen neked (utoljára, megszólíttatásom okán): sohasem mondtam, hogy „középen” állok. Én a magam véleménye, és a magam tapasztalata mellett állok, valamint egyfajta ember-tisztelet mellett.

  • Persze, akik nem éltek akkoriban, csak a különböző történelmi könyvekből ismerik akkor mi is volt.
    Aki már elég nagy volt ahhoz,, hogy emlékezzék a történtekre, a rádióbeszádekre srb. az talán világosabban látja az akkori helyzetet.

    Már írtam arról, hogy még emlékszem Horthy fiát mikor és miért vitték Dachauba és tartották ott a nácik. Az apa nem nyalt senkinek, hanem lemondott a kormányzásról, mert a fiát féltette, tehát zsarólás áldozat is volt.. Ráadásra, elnézőbb volt azért mert Erdély egy részét visszaszerezték. Azt is írtam, Horthy nem volt jó politikus, nem volt elég ravasz.
    Mellesleg, családom és én sem voltunk igazi „Horthy pártiak” soha! Ingerelt az a személyi kultusz amit ő és családja folytatott. Mint a itt a Kennedy család.
    A mai kort iletőleg pedig, felkapták a volt magyar szocális korban terjesztett történelmi hamisitásokat, amit sajnos, a mai generáció is örökölt.

  • Jani 7:59, ne csodálkozz, a mai liberális végtelenül toleráns, empatikus és küzd a szabad véleménynyilvánításért.
    Persze ezt egy csipetnyi szarkazmussal írom.

  • Almási Alma
    2017 szeptember 6
    4:11 de.

    „Valójában Petschauer Attila egy szovjet hadikórházban pusztult el.”

    Ezt írta Ungvári Krisztián történész az egyik vitacikkében :

    http://index.hu/velemeny/olvir/2013/01/23/a_munkaszolgalat_embertelen_de_tulzo_mozgo_vesztohelynek_nevezni/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201709

  • Göllner, három hét alatt sem sikerült a 2010 előtti balos és a fideszes kormány mutatóinak összehasonlítása? Az ingadozók többmilliós tábora még szabad préda a közvélemény-kutatók szerint, tessék csak bemutatni számokban a különbséget. 🙂

  • PUFF soraira;

    Valaszolva kerdesere az egyszeruen mert a cikk nem az iro szulofalujanak esemenyei sem tortenetei volt az lanya, hanem a Canadak magyar-haz falan emelt emlektabla azoknak a magyar fiuknak akik eletukkel fizettek gyarlo allam-vezetoik ostobasagaiert.

    S azon megjegyzeset tenni nem kovetelve meg a ngyszulei ,sem falujanak adatait is kozolni.

    Ertheto az ?!

  • Göllner András
    2017 szeptember 6
    8:49 de.

    „Akkor biztos ezért hívták kormányzónak.”

    Gondolom, nem mondok újdonságot azzal, hogy bizonyára azért hívták kormányzónak, mert nem hívhatták köztársasági elnöknek. Magyarország államformája királyság volt akkoriban, és a király helyettesét hívták kormányzónak.

    Magyarország miniszterelnökei:
    Teleki Pál
    Bethlen István
    Gömbös Gyula
    Imrédy Béla
    Darányi Kálmán
    Teleki Pál
    Kállay Miklós
    Sztójay Döme
    Lakatos Géza

  • Almási Alma
    2017 szeptember 6
    10:24 de.

    Most akkor érezzem magam megtisztelve, hogy Alma lejött közénk (a fáról)?

    Tudod, az ember-tiszteletben maximálisan egyetértek. Csak ugye az még önmagában nagyon kevés, ha valaki szép lózungokat mond.

    Te itt még egyebet nem tettél, mint folyamatosan a politikai döntéshozókat fikáztad mindenért. Máskor is föltettem a kérdést: te hogyan álltál volna helyt pl. Horthy helyében? Kifekszel az útra a német hadsereg elé?

    Valami konkrét ötletet már nagyon várok tőled, mert nagyon okosnak tűnsz.

  • DRAZIRI;
    A kozolt web-cimje reszletekben probalja adni amit lenyegeben tudunk mindeg.

    Tudatos volt az hogy kb. 50 ezer munka-szolgalatos halt el a keleti fronton. Lenyegeben Szoviet lovedekek latal.

    Munka-szolgalat igen kegyetlen szolgalat volt.
    De allitolag a Horthy kormany celja hogy magyr-katonaruhakban levo zsido ferfiakat a nemet hatalom nem kovelhetett volna, es nem is kovetelt, a gaz-kamrakba szallitani.
    De haboruban letezo korulmenyek kozott nem volt biztonsagos lehetosege senikenk sem.

    Mind a verontasok ,kegyetlensegek alapveto okozoja a haboru volt. Az ami az emberiseg leg-megbocsajthatalan tette. S abban nem lehet, lehalabb is NEM a becsulet es tisztesseg ugye kiveteleket keresni.

    De mit tesz ma a nagyhangu, fokent bal-liberalis hangos propaganda erdekek , a kovetkezo verontasokat megelozni?

    Sajnos, eppen a bal-liberalis-globalistak akik uszitjak a vilag nepeit ismet a haborura. Kezdve azt Oroszorszag es Putin elleniekre. Na de a verontasokban nincsen ma sem hiany, megy az tobb vilagreszeken megallas nelkul.

  • Kiirthatatlannak tűnik Petschauer Attila olimpiai bajnokunk halálával kapcsolatban született legenda.

    Ennek oszlatása érdekében idézem DR. B. Stenge Csaba írásának az olimpikonra vonatkozó részét, ami a „Seregszemle” című, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság folyóirata 2016. január-februári száma 108. oldalán jelent meg:

    „Petschauer Attila is munkaszolgálatos behívót kapott, és a 101/4. tábori munkásszázad tagjaként a Donhoz került.

    Petschauerről mind a mai napig terjeng egy szinte kiirthatatlan mendemonda, mely szerint az „ukrajnai Davidovka melletti munkatáborban” halálra kínozta a magyar keret, mégpedig rendkívüli brutalitással: meztelenre vetkőztették, felküldték egy fára, hogy kukorékoljon, majd vízzel locsolták, mely ráfagyott, ő pedig rövidesen meghalt.

    Az ezzel kapcsolatos visszaemlékezést a szintén izraelita származású, az 1936-os berlini olimpián birkózásban aranyérmet nyert Kárpáti Károlyhoz kötik, állítólagos szemtanúként, ez azonban biztosan téves adat (bár Kárpáti maga is volt munkaszolgálatos Magyarország területén, a Donnál azonban nem járt).

    Valójában Petschauer szovjet hadifogságban, kiütéses tífusz következtében hunyt el.

    Petschauer Attila a 101/4. tábori munkásszázad által kiállított veszteségi jelentés szerint 1943. január 14-én esett szovjet hadifogságba Novij Gran Hresztikinél, az aznap a scsucsjei hídfőből is meginduló szovjet offenzíva következményeként.

    Petschauer ezt követően, a davidovkai szovjet hadifogolytáborban kitört kiütéses tífuszjárvány áldozatává vált.

    Davidovka a Dontól keletre van, természetesen nem ukrán, hanem orosz területen, ahol magától értetődően soha, semmilyen magyar munkatábor nem volt, hiszen ezt a települést magyar vagy német csapatok soha nem is foglalták el – itt csak szovjetek által fenntartott hadifogolytáborban jártak magyar honvédek és munkaszolgálatosok, elfogásuk után.”

    Aki szeretné maga is elolvasni, itt megteheti:

    http://www.honvedelem.hu/container/files/attachments/57646/2016_1_seregszemle_internet.pdf

  • Drizari
    2017 szeptember 6
    11:35 de

    Engem speciel nem érdekel, hogy meghalt-e a kínzásban, vagy még el tudták vinni egy kórházba, mert az itteni vita szempontjából ez tökéletesen érdektelen. Göllner hivatkozott rá, én pedig leírtam az ezzel kapcsolatos véleményemet.

  • Almási Alma
    2017 szeptember 6
    9:20 de.

    Akkoriban mindenki revizionista volt, még Babits Mihály is csodálatos verset írt Csonka Magyarország címmel.

    Ebből a versből kiderül, hogy a magyarok nagy része hogyan képzelte a revíziót: békésen.
    Ez szerintem rendkívül történelmietlen gondolkodás, hogy a mai korból visszanézve ezért ítélkezünk az akkori embereken. Miért kellett volna önként lemondaniuk Erdélyről meg a többiről?

    Az viszont tényleg hiba volt, hogy belementünk egy olyan revízióba, ami csakis Németország nagyhatalmi játszmájához kapcsolódott. Ráadásul Hitler állt ennek a Németországnak az élén. Teleki Pál érezte ennek a döntésnek a következményeit, azért lett öngyilkos.

  • hazai lámpa
    2017 szeptember 6
    12:12 du.
    Okosnak te tűnsz, de csak kötekedsz, arra meg nem vagyok vevő nálad, mivel a kötekedésedben nincs semmi humor.

    Miért kellene nekem Horthy helyett valamit tenni? A dolog már lezajlott. És HA NEM VOLT MÁS MEGOLDÁS, akkor is rendkívül káros volt, amit tett.

    De tudod mit? Ha megválasztanak kormányzónak, majd igyekszem helyesebben cselekedni… 😀

  • Kerekes Sandor
    2017 szeptember 5
    1:47 du.
    Kicsit le van maradva a magyar történelemmel. A magyarok akkor német uralom alatt voltak és hadat űzentekk a Szovjeruniónak és természetesen a szövetségeseinak, tehát angol, ameriaki országoknak is .
    A németkatona tehát „bajtárs” volt.
    budapest ostroma után, átmentem a lerombolt házunkba Budán, és az ebédlőben, három halott embert találtam, oroszt, németet és magyart. A mi házunkat elfoglalták a németek és ott volt a parancsnokságuk. Az ostrom alatt, a szemben lévő villában már oroszok voltak és a baloldaliban is. A milyénket védték 3 hétig a németek. Mivel a magyar szövetségese volt, sajnos magyar áldozarok is voltak.

  • Almási Alma
    2017 szeptember 6
    9:20 de.

    Pityi Palkó szépen fölsorolta az összes kommunista lózungot, amit arról a korról csak kitaláltak. Nem is érdemes rá válaszolni.

    Ezt neked még sikerült megfejelni azzal, hogy a magyarok nem csak mohók voltak, hanem lusták is. (Pedig ez nem igaz.)

    Bezzeg a románok, milyen jól jöttek ki a „buliból” szerinted. Pedig csak annyi a magyarázat, hogy a románoknak nem szövetségesei, hanem érdekei voltak a háborúban.
    Ha valami tiszteletreméltó volt Horthyban, hát az, hogy nem akarta hátba szúrni a szövetségest, akkor se, mikor az szörnyű dolgokat tett.

  • Drizari
    2017 szeptember 6
    12:21 du.

    Egyáltalán nem érdektelen, hogy ezt a cikket megosztottad velünk.

    Ebből is látszik, hogy bizonyos időszakban a magyar közvélemény „tájékoztatás” címén szinte csak ilyen történeteket hallhatott. Fele igaz, fele nem igaz.

  • Almási Alma
    2017 szeptember 6
    12:27 du.

    Mindjárt gondoltam, hogy nincs ötleted. Akkor viszont hogyan akarod elkerülni a jelenben ugyanazt a hibát?

  • Kedves Lámpa, Almási Alma tanárnőben megkövesedtek a katedrán eltöltött évek, ez egy szellemi „légkalapáccsal” is feltörhetetlennek bizonyulna.
    Hozzászokott, kérdései csak neki lehetnek, csak az ő válaszai jók, és bizony az osztályzás is csak az ő kezében van jó helyen.
    De azért bízom az ügyességedben. 🙂

  • @hazai lámpa
    mármint úgy gondolod, hogyan fogom elkerülni, hogy egy fasisztoid hatalom mellé beszegődjek, vagy hogy hogyan nem fogom kitelepíteni a zsidókat, vagy ilyesmi? 😀

  • @lámpa

    A válasz különben egyszerűbb, mint gondolnád. NEM KÖTELEZŐ sem királynak, sem kormányzónak, sem miniszterelnöknek lenni. Ha valaki nem akarja, hogy többszázezer alattvalója az ő pancsersága miatt haljon meg, MONNNYON LE… 😀

    Lehet, hogy van jobb és becsületesebb politikus is az országban.

    Na látod, ezért nem mentem én politikusnak. Viszont aki politikusnak ment, az őrizze meg az országát és az állampolgárait az életnek, és lehetőleg úgy, hogy másokat (zsidókat, cigányokat, muszlimokat) se gyilkoljon le hobbiból vagy propagandából. Azért sajnáljam én szegény teszetosza Horthyt, mert többszázezer magyart bambaságból (illetve hatalmi mámorból kifolyólag) kiirtatott? Eszednél vagy?

  • Almási Alma,

    „” A zsidó vallás van a “bosszúra” építve, nem a keresztény.
    A keresztény jog nem megbosszul, hanem olyan ítéletet hoz, amely újabb hasonló bűncselekmények megelőzésére szolgál. „”

    A „kereszteny jog” melyik konyvben lett leirva, meghatarozva?

  • Kedves Magyar Forumtarsak!

    Remelem, hogy senki sem iteli meg a zsidosagot az ilyen zsidok utan:

    ” Göllner András
    8:47 de.
    @ Jani
    Mond, Jani, a csontvázaidat a szekrényedből nem óhajtanád lehozni ide? ”

    Ne higgyetek, hogy minden zsido ilyen! O csak egyike azoknak, akikrol legszivesebben letagadnank, hogy zsidok.

  • Miklos, azt hiszem itt téved, Göllner nem zsidó. Édesapja, a Magyar Református egyháznak volt oszlopos tagja, Édesanyjával meg én voltam egyszer együtt egy katolikus lelkigyakorlaton!

  • @Miklos

    Újszövetség

  • HAZAI LAMPA, ne felejtse vannak akik meg a legmagasabb kepzetsegeik ellenere sem akarjak megkulomboztetni a valot az allam-fo es a kormany-fo kozott.

    Horthy, allam-fo volt.
    Maga listazta az azon idok alatti kormany-fok neveit.

  • JANI;
    A hozzaszollasok olvasasai alkalmaval tisztan lathatja, hogy vannak akinek a celja nem a hozzasollasokat ertelmezni es azokon sajat velemenyeiket kifejezni, hanem csak a leg durvabb pokroc ragalmazasokkal tamadni azokat akiket itten az elobbiekben a KMH egyik jutalakozott „szerkeszto”-je, az „atkozottak”-nak nevezte mind azokat akik „nem toljak az o szekeruket”.

    Maga megerti amiket irtam, meg a pontok es vesszok hianyaiban is a maganhangzok felett.
    Elhinne ,hgoy talan valaki mas nem lenne kepes arra?

    Tisztan mert csak azt keresik hogy mibe tudhatnanak belekotni. Az az egyedulli celjaik.

  • Mind a ragalmazasok es civakodasok a reg mult esemenyeken, mint a II.V.H. adtain az ma csupan „eso utan koponyeg”.

    A mult az reg elmult orokre.
    Azon vutazni ertelmetlen, kulonosen akik nem hajlandok azokbol tanulni.

    De mint Karl Marx irta; „aki nem tanul a mult hibaibol az megismeteli azt!
    Maguk ugyan azon a sikos lejton csusznak ugyan abban az iranyban ismet.

    Mikor gondolnak arra ?

  • Göllner András

    @ Drizari

    Az általad fent említett cikkel kapcsolatban, mely szerinted, a lámpás és több fasiszta társaid szerint is, azt bizonyítja, hogy igazságtalanok vagyunk, ha a magyar királyi honvédség magatartását kritizáljuk, mondjuk a zsidókkal kapcsolatban.

    Én már korábban elolvastam az általad javasolt tanulmányt mert egy szorgalmas srác vagyok. E cikk szövege nagyon másként szól, mint amit abból, konteksztusból kiemelve ide biggyesztettél. Idézetek macskakörmök közt.

    „A magyar királyi honvédség történetének örök szégyenfoltja marad zsidó származású honfitársaink faji alapon történő megkülönböztetése, amely 1940 végétől kezdődik.”

    A fenti dátumot javasolnám megjegyezni. Nem akkor kezdi ezt a szégyenletes magatartását a dicsőséges magyar királyi honvédség, amikor bevonulnak a Németek Magyarországra 1944-ben, hanem akkor, amikor Horthy, német nyomás nélkül, mint már 1920-ban is, szabadjára eresztette rasszista indulatait. Az indulatait pedig a magyar keresztény-nemzeti vonulat szemrebbenés nélkül kivitelezte.

    Igen. A Don kanyarba kivezényelt több tízezer szerencsétlen zsidó munkaszolgálatos közt volt az Olimpikon, Petschauer Attila is. Nos, nézzük, mivel is büszkélkedhet a „derék” magyar királyi honvédség az ön által idézet tanulmány szerint.

    „A magasan képzett zsidó szakembereket – köztük sok mérnököt és orvost – nem képzettsége, végzettsége, szaktudása alapján alkalmaztak, hanem segédmunkás feladatokra. Különösen tragikus volt ez az orvosok esetében. Számos kiválóan képzett, nagy tapasztalatú sebészorvos is volt a Donnál munkaszolgálatosként, őket azonban nem engedték a szakmájukban tevékenykedni. Ehelyett útépítés és útjavítás, vasúti vagonkirakás, esetenként erődítés és téli állások kiépítése volt a feladatuk. Az arcvonalban, belátott és belőtt területeken végzendő feladatokat részben éjjel hajtották végre. A szokatlan élelmiszer, illetve a zord tél ellen kellően hatékony meleg ruházat hiánya – a munka szolgálatosokat fokozottan érintették, tetézve ezt a keret számos alkalommal rendkívül brutális bánásmódjával. Télre ezért a munkaszolgálatosok zöme erősen legyengült és ekkor érte őket a szovjet offenzíva, melynek következtében ekkor a magyar 2. hadseregen belül arányaiban a munkaszolgálatosok szenvedték el a legnagyobb veszteségeket. 1943. január–februárjában a magyar királyi honvédség – javarészt a magyar 2. hadsereg – 21 287 fő munkaszolgálatost vesztett a keleti hadszíntéren.”

    Kamanyec Podelskinél, 1941-ben, kb 28,000, Magyarországról kitelepített zsidót géppuskáztak egy nagy tömegsírba, amit a magyar katonáink karba-font kezekkel nézegettek. A legéppuskázott zsidók közül sokakat még élve temettek a föld alá a buldózerek. A szemtanuk szerint, a tömegsír felett még órákat hullámzott a töltés. (A tömegsírhoz vezető honvédségi útbaigazítást nevezte Orbán hivatalos történésze, Szakály Sándor, egy idegenrendészeti műveletnek.)

    A Don Kanyarnál csak egy hónap leforgása alatt elveszett majd 22,000 szerencsétlen zsidó testvérünk, akiket már jóval a haláluk előtt állatként kezelt Horthy hadserege, és mind azok a nyilas tisztek, akik közül sokan Kanadába kötöttek ki, és akik közül még ma is egy páran ott büszkélkednek a Torontói Magyar Házban, az előtt a szerencsétlen márványtábla előtt, mely Horthy hadseregét üdvösíti.

    A számok nem hazudnak. Mielőtt 1944-ben Horthy a vágóhídra szállítatott 460,000 vidéki zsidót, már majd száz-ezret sikerült elpusztítania a magyar királyi honvédség asszisztálásával. Ezt az örök szégyenfoltot nem lehet elhazudni !

  • Kedves Figyelo!

    Koszonom!

    Almasi,

    Az Ujszovetsegben ha jol remlik kevesebb mint egy tucatnyi torveny van megadva szo szerint. A sorok kozott olvasva lehet talan talalni egy masik 20-at.
    Nem keves ez egy kicsit ahhoz, hogy egy egesz orszag eljen es „mukodjon” altala?

    Ha jol remlik a kereszteny orszagok jog-rendszere a Romai jogon es a mozesi torvenyeken alapult eleinte, aztan fejlodott tovabb.

  • Göllner András
    2017 szeptember 6
    10:38 du.
    Göllner rosszul értesült.
    Csak olvasnia kéne erről egy valódi fogoly emlékírtatát.

  • Göllner A.

    http://mult-kor.hu/20131122_zalai_honvedek_a_donnal
    részlet: „…Az egyik csoportképen például a honvéd egyenruhába öltöztetett Mike Géza munkaszolgálatos látható. A munkaszolgálatosok nagy része meghalt a visszavonuláskor, de az orvos életét a zalaegerszegi katonák megmentették. Amikor a visszavonulás során rátaláltak a civil ruhás doktorra, katonai egyenruhába öltöztették, élelmezték, a munkaszolgálatos pedig segített a sebesülteken, és hazatérése után megbecsült orvosa lett Zalaegerszegnek.”

    Nekem két nagybátyám harcolt a Donnál. Ahogy a cikkben is szerepel, az ő zalai seregtestükből csak minden negyedik-ötödik tért haza. Büszke vagyok, hogy nekem mindkét nagybátyámnak sikerült.

  • Robert Morrison

    Göllner András 2017 szeptember 6 10:38 du.

    „Az általad fent említett cikkel kapcsolatban, mely szerinted, a lámpás és több fasiszta társaid szerint is,”

    Andriskám!
    Azt hiszem, hogy itt lenne az ideje abbahagyni a fasisztázást. Te és a hozzád hasonló demagógia tanárok gondolkozás nélkül ütitek ezt a bélyegzőt mindenkire aki a bal-liberális nézetekkel szembe mernek szállni. Ennél azért sokkal több inteligenciát tételeztem fel Rólad, és kérlek ne rendítsd meg a Beléd vetett hitemet.

    Amikor legutóbb találkoztunk még értelmes ember voltál és ha csak az elmúlt 20 év nem rombolta le az agyvelőd jelentős részét akkor minden bizonnyal megérted üzenetem lélnyegét: „akit nem ismersz azt ne bélyegezd meg”. Sem az ide beírók sem Orbán és kormánya nem fasiszta. Ezt a kényszerképzetet csak azok terjesztik akik a bal-liberális gyűlölet keltésben látják a hatalomra kerülés eszközét.

    Ölel Robi barátod

  • Göllner Bandi,

    Meddig fogod meg ismetelgetni azon serelmeket, amiknek semmi, vagy nem sok kozuk van a kiskatonakhoz?
    Legalabb addig, amig te el nem hiszed? Remeljuk hamar beall ez az allapot es megnyugszol.

  • Göllner András

    @ Morrison

    Teccik amikor a gyávák becézgetnek, és hülyét csinálnak önmagukból.

    Morrison! Idézlek, hogy hülyét csináljak belőled, mert úgy érzem hogy mazohista módjára erre vagy idelenn kiéhezve.

    „akit nem ismersz azt ne bélyegezd meg”. Szerinted engem azért szabad hazug módon, egy álnév mögé bújva megbélyegezned mert ismersz?

    Morrison! Szerinted minek hívjam azokat akik gyáva kukacként, mint jó magad, álnéven ereszkednek le közénk, hogy ne ismerhessük meg őket, majd ezután a szemünkre hányják, hogy ismeretlenül küldjük őket melegebb égtájakra ? Figyelj veled kivételt teszek. Nem foglak fasisztának, csak seggfejnek ? Ez már jobb?

  • Göllner András

    @ Miklos

    Szeretem amikor Göllner Bandinak hívsz, mert erről a névről az édesapám jut az eszembe, akinek a szobrát, két oroszlán által védve, megtalálhatod Vác főterén, a harcban elesett hősök emlékművénél. Tegyél a nevemben a lábához, két virágszállat. Két éve, ismeretlenül leplezte őt le Áder János, a magyar Köztársaság Államfője. Szenzációs ékes kifejezésekről volt híres az édesapám. Tudod minek hívna téged aki vessző nélkül szaladgál idelenn? Egy kis felállított egérszarnak. Tök jó nem?

  • Robert Morrison

    Göllner András 2017 szeptember 7 9:17 du.

    András!
    Ez a kesztyű ott fog megrohadni ahova ledobtad.

    Abból amit írtál mindenki aki tud a sorok között olvasni csak arra a következtetésre juthat hogy a fenti beírásom telitalálat volt és most mint sebzett oroszlán haláltusád közepette ordítozol.

    Mielőbbi gyógyulást kívánok Barátom!

  • Göllner András,

    te tényleg egy kis pöcs vagy. Ezt az első bekezdésben leírtak miatt. De csak amiatt.

  • Robert Morrison

    jani 2017 szeptember 6 7:59 de.

    „Én értem a szövegét.” Persze hogy érted, mert azonos szellemi szinten vagy Vele. Ha ez nem így lenne akkor értenéd „Miért nem szállok már le “Bendegúz79-ről”

    Ne törődj semmivel csak szedd a vadkörtét és irkálj ide hülyeségeket. Tényleg, Te miért használsz ékezetes betűket?

  • Robert Morrison

    Nem tartom sértőnek, ha „Bendegúz79” szellemi szintjéhez hasonlítod az enyémet. Sőt!

    Nálad azt nem értem, ha egyszer vagy kétszer elmondasz valamit, miért nem nyugszol bele, ha nincs értelme?

    Próbálj szerezni egy olyan „fordító programot”, ahol olvasás előtt a te géped lefordítja mások ékezet nélküli szövegét. Nekem nem kell, mert fejben elvégzem.

  • Robert Morrison

    Jani 2017 szeptember 8 8:29 de.

    “Nálad azt nem értem, ha egyszer vagy kétszer elmondasz valamit, miért nem nyugszol bele, ha nincs értelme?”

    Attól tartok @jani, hogy én nem abból az agyagból gyúrt figura vagyok aki belenyugszik abba, hogy idióták nyelvromboló erőszakjának engedve “fordító programot” alkalmazzak a zagyvalagjuk helyes Magyar Nyelven olvasásához.

    Azért a javaslatodat megköszönöm, hiszen minden javaslat jobb mint a semmi, még akkor is ha megoldáshoz nem vezet. Talán a helyes javaslat az lett volna, hogy Bendeguz79 használjon ékezetes betűket vagy húzzon el olyan web lapra ahol erre nincs szükség.

    Ezuton szeretnélek biztosítani arról, hogy soha nem fogok megalkudni mint Te csak azért hogy a “buliknak” utat engedjek, mert ezt az elmúlt 71 év alatt nem sikerült megtanulnom, és most már nincs is szándékom megtenni.

  • MORRISON-sorai JANI-hoz cimezve;

    Legalabb Morrison bevalotta nyiltan ,hogy megerti soraimat, csupan ellenkezik mint a csokonyos szamar mert amit irok az nem az szajja-ize-szerintiek. Ill. hogy ohajtana hogy ne a magam meglatasaimat irnam henem ot docsoitenem megeggyezesemmel.

    Valoban mint a mondas; „aki nem kepes inteleigensen reagalni, tamadaj masok meglatasait.
    Az igazi „troll”, „bigot” es propaganda-szolga. Mert megtagadja sajat velemnyeit hogy masok ohajait utanozza.

    Ami a magyar irasmodot illetti; Vajk vezer elfogadta a Latin abc-t es a Latin nyelevet.
    A Latinban NINCSEN semmi pontok sem vesszok.
    Azt a magyarok kovettek evszazadokon at. Last a „Halotti Beszed” szoveget(XII szaxad). Talalnhato a Szechenyi konyvtarban, s a web-en is. Kattintsd teljes meretre latni ,hogy neoncsen semmi PONT, sem VESSZO.
    Az csak a Lengyel Jagiello (Tutonik)kiralyok idejen lett atveve tolluk. Az NEM magyar !
    Idegen utanzok figyelmebe !!!ALL_MAGYAROK !!!

  • Robert Morrison

    Bendeguz79 2017 szeptember 8 9:57 de.

    “Legalabb Morrison bevalotta nyiltan ,hogy megerti soraimat”

    Soha nem irtam, hogy ha akarom, nem tudok kisilabizálni a zagyvaságaidat, és amit nekem válaszolsz azzal meg is teszem, de amit a cikkekhez és a többi kommentárhoz irkálsz azzal nem töltöm az időmet. Egyszerűen figyelmen kívül hagylak.

    “ ellenkezik mint a csokonyos szamar mert amit irok az nem az szajja-ize-szerintiek.”

    Aki itt csökönyös szamárként viselkedik az Te magad vagy és ostobaságokkal próbálod indokolni.

    “Ami a magyar irasmodot illetti; Vajk vezer elfogadta a Latin abc-t es a Latin nyelevet.”

    Böszmeségedet villogtatod amikor Vajk vezérre hivatkozol, mert neki nem is volt kompjutere sőt még írógépe sem, de ahogy elnézem Te szivesen alkotnál egy rovásírást produkálót saját magad szórakoztatására.

    “ A Latinban NINCSEN semmi pontok sem vesszok.”
    Ebben igazad van (még akkor is ha a szvaid ragozása sántít) és ha szépen kérhetnélek ezentúl latinul írj ne magyarul. Akkor nem foglak kritizálni az ékezetes betűk hiánya miatt. Addig viszon megállás nélkül, hátha mégiscsak eljut összetöpörödött agyadig, hogy a MAI Magyar Nyelv tartalmaz kilenc ékezetes betűt melyek aktív használata teszi teljessé Édes Anyanyelvünk helyes írását.

    Még el nem felejtem megjegyezném, hogy Vajk vezér lovon utazott amiből Neked mér cask egy kis csökevény maradt. Élvezd.
    Az igazi “Halotti Beszed” a Te agyad állapotáról szól, és itt jelent meg a saját billentyűzeted jóvoltából.

  • MORRISON BIZONYITOTTA ONMAGAT HAZUGNAK SAJAT SORAIBAN TETT BEVALLASA ALAPJAN.

    Adios Morrison. Ki a fene ohajtana vitazni barkivel is aki bevallotta hazugsagat?!

    Bye bye birdie. Do NOT ever try to write to, or about me !!!

  • Dr. Varjú László veterán alezredes, amerikai légierő: hány éves vagy?

  • Göllner András
    2017 szeptember 7
    9:30 du.

    Ha magát olvasom:
    Én már sokat gondolkodtam azon, hogy mégis van olyan ritka „alma” ami messze esett a fájától!

  • Göllner András

    @ Morrison

    „Aki tud a sorok között olvasni csak arra a következtetésre juthat hogy a fenti beírásom telitalálat volt és most mint sebzett oroszlán haláltusád közepette ordítozol.”

    Igazad adok neked Mossiron. Halálra röhögtem magam rajtad. 🙂 🙂

  • Göllner András

    ä Drizari

    „te tényleg egy kis pöcs vagy”

    Azt akarod ezzel mondani, hogy te nagyobb vagy ?

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Dienes Erzsébet!

    Azt is tudni illemnék, hogy mit is kerestek a magyar megszállók erők(!) a Donkanyarban, ami szégyenletes szereplésük utolsó helyszíne volt azt megelőzően, hogy a felszabadító szovjet erők hazáig nem zavarták azokat, akik még nem fagytak meg.
    Náci szövetségesünkkel egyetértésben kijelölt elfoglalt több megszállási ill. közigazgatási övezetek lakossága felett – annak kárára – bizonyítottan soha el nem évülő háborús bűnöket követtünk el. Ki parancsra, ki pedig tiszta, hazafias lelkesedésből. Ezekből a Voronyezsi, Don-menti magyar megszállási övezet – szégyenletes vereségünk kezdeti színhelye – csak az egyik volt.

    Ennyit egyelőre. Ha nem hiszi, ajánlok önnek is egy könyvet:
    Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban
    (levéltári dokumentumok 1941-1947.)
    [kötve 629 oldal,apró betűkkel szedve, sok képpel illusztrálva]

    🙂

  • Göllner András

    @ Figyelő

    „Én már sokat gondolkodtam.”

    Érdekes, meg sem látszik magán.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Bendegúz írja:

    „Grant és Lee tábornokok régi jó szomszédokként tisztelték egymást”

    No persze, a jóságos déli Lee csak egy kivételt ismert, a feketéket képtelen volt elviselni…

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    folytatás

    Különösen, ha azok északra „szöktek” és csatltlakoztak…

  • Robert Morrison

    Bendeguz79 2017 szeptember 6 9:40 du.

    Amit @JANI-nak írtál azt próbáld meg újra fogalmazva idepötyögni mert abból nemcsak az ékezetek (vagy ahogy te nevezed pontok és vesszők) hiányoznak de értelmezhető kifejezéseket is csak elvétve lehet találni.

    Ezt például a Te Latin tudásoddal minek kellene értelmezni? „jutalakozott”

    “… azt keresik hogy mibe tudhatnanak belekotni. Az az egyedulli celjaik.”

    Nagyon tévedsz pajtás. Az egyedüli célom, hogy vagy írj rendesen Magyarul mégpedig Új Magyarul nem rovásírással, vagy húzz el innen az én és még sokunk által szeretett és tisztelt MAGYAR ANYAnyelvünk lepusztítási szándékoddal.

  • Göllner András,

    ezzel azt akartam mondani, hogy egy elvakult, szélsőséges barom vagy. Semmivel se különb a náciknál, csak a másik oldalon. Jó Rákosi-pribék lett volna belőled.

  • Robi,

    Relax…

    Bendeguz nagyon valoszinu egy regebben kitiltott tettestars, aki nem akarja hogy a stilusabol rajojjonek az ot kirugok a kiletere.

    Mert az ugye egy dolog, hogy valaki mar nem tud ragozni magyarul, vagy itt-ott rossz szot hasznal, de amikor 4-5 felesleges betu is jon egy-egy szoval, amiknek a helyesirasat ismeri (mas hozzaszolasai szerint) akkor nyilvanvalo, hogy a dolog szandekos.

    Ha ennyire zavar, ne olvasd!

  • Drizari
    2017 szeptember 8
    4:02 du.
    Van ilyen, sajnos elég sokan!

  • Göllner András

    Rám nem mondtál csúnyát, de nem tudom megállni, hogy az „Andrásról”, „padlásról”, „egérről” ne jusson eszembe egy népi mondóka, amivel bővítheted műveltséged. Bocsi!

    „András, kopog a padlás,
    Cincognak az egerek, letojják a fejedet.”

    Egyébként, nem hiszem, hogy 42-43-ban Horthy tudatosan küldte a Donnál a halálba a magyar honvédeket és munkaszolgálatosokat.

  • „tisztelthölgyeimésuraim”

    Csak hogy tudd. A megszálló magyar csapatok nem azonosak a Donnál harcolókkal. Utóbbiak jól felszerelt fiatalok és zömmel magyar nemzetiségűek voltak. Viszont a megszállók többsége veteránkorúakból és nemzetiségekből összerakott szedett-vedett, rosszul ellátott haderő volt. Az sem mellékes, hogy az atrocitások jegyzőkönyveit ugyanazok írták, akik a katyini tömegmészárlást is meghamisították.

  • GOLLNERB irta MORRISIN-hoz;

    „Halalra rohogtem magam rajtad.”

    Oh, tehat nem leszunk kenyszeritve olvasni ragalmazo mocskos sorait tobbe.

    Lesznek majd akik kuldenek virahot, vagy jojjek es tegyek kanicsot a sirjara ?

    Vagy ez is hazugsag, mint a Morrison sorair?
    „Bird of a feather…”

  • <IKLOS es MORRISON;

    Teljesen el-ragadtatak magukat a leg-kisseb-polgari csokebenyessegekkel. A pontokkal es vesszokkel.

    Nyeljek mar le, mielott megfulnanak azon.

    Felnottek a gyerekessegekkel foglalkoznak megallas nelkul.
    Nem unjak meg ?

  • Bendegúz69 ! 2:12

    Azt írja, hogy még „Ronald Reagan elnök európai találkozója idején is látogatásával fejezte ki tiszteletét nemcsak a normandiai partraszállás áldozatainak de még a német sőt, a Waffen-SS sírjait is „”tisztelettel”” látogatta meg.”

    Természetesen, a jó öreg Regan, aki a becsület és tisztesség fogalmát is a maga játszotta forgópisztoly-romantikus vadnyugati és cowboy-filmjeiből, a történelmet pedig a Csillagok háborúja gigantikus mozifilm sorozat vásznáról sajátította el. Az ő szemében az a lovagias és tiszteletreméltó aki mégjobban céloz a másiknál…

    Csak arról nem hallottunk, hogy ez a velejéig uriember mondjuk az USA-val szövetséges szovjet katonák és civilek végtelen kiterjedésű temetőit látogatta volna meg, mely a valóban áldozat, Sztálingrádban harcoló szovjet hősök hősies küzdelme nélkül nélkül bizony a normandiai Partraszállás sem valósult volna meg… Amely fordulópont 3 év után eldöntötte azt is, hogy a nyugat a kettő közül végül ki mellé is áll majd, melyiket választja… Reagan nyilvánvalóan a németet választotta volna.

    Igen, Őrolandsága megtisztelte waffen-SS gyilkológép hulláit is, azokat [ld.még: a . R e i c h . nevű . ö n k é n t e s, WaffenSS hadosztály kivégző osztaga] akiket sajnos, bár igaz, de anya szült, mégis előbb – 3 éven keresztül – a Blitzkriegben [a magyar csapatokkal szövetségben] letarolva szovjet városok és falvak ezreit, tudatosan és tervszerűen(!) kivégezve ottani civil lakosok százezreit, majd onnan hirtelen (1944-ben) irányt váltva nyugat (azaz Normandia) felé vették az irányt, ahol elhaladtukban többek közt Lidice és Oradur stb városok teljes lakossága veszett oda az ő odaadó és nagyrabecsült szakszerű harci szellemüknek és a gyújtófáklyáik tüzének… Vagyis, ahol ugyanazt a vérengző, még vadnyugati filmek mércéjével sem lovagias pusztítást folytatták az ártatlan „nyugati” lakosság tömegei sérelmére is, mint amilyet a Szovjetunióban 1941-ben elkezdek, illetve ott már alaposan begyakoroltak…

    Na, e profi gyilkosok rothadó porai fölött tette tiszteletét ez a műveletlen komédiás, aki az értük, az USA-ért is hatalmas áldozatokat hozó volt szovjet szövetségesét rendre nevezte a gonosz birodalmának.

    *

    Megjegyzem, hogy Bendegúz69 éppen e fent idézett mondata amúgy teljes ellentétben áll a mondandója folytatásában lefektetett amúgy szimpatikusnak tűnő, pacifista gondolataival…

    F

  • Bendegúz 2,35-re

    Ezt a hsz-ét akár magam is írhattam volna. Igaza van.

  • Figyelő 3:03

    Az „orosz katona” csak azoknak volt ellensége, akik a hazáját lerohanva pusztítottak, raboltak és fosztogattak, öltek és gyilkoltak. A magyarok is ezt művelték sőt, amerre aljas háborújukban elhaladtak ott még „a pincékben megerőszakoltak minden nőt”. Mondhatnók ők is, de magyaros büszkeséggel szólva ez volt csak „a z . a d j o n i s t e n”. Mégis ezek után mit várt volna a sandán álnaív Figyelmetlen olvtárs, hogy ezek után tán más lesz a „f o g a d j i s t e n” ?

    🙁

  • ÉS kedves Figyelmetlen tanulhatna a Magyar Megszálló Csapatok a Szovjetunióban című nagy terjedelmű ÚJ dokumentum könyvből. Amit itt magának írtam többekközt onnan is tudom…

  • JichakPerlmutter

    Bendegúz79
    4,23

    Úgy ahogy Ön itt írja:
    Minden okozatnak megvan a maga oka.
    🙂

  • JichakPerlmutter

    Almási Alma!
    7,58

    Én teljesen Göllner András 9:52-es kommentjével értek egyet, mert az Ön, amúgy tiszteletreméltó, mert jószándékú megközelítése nem egy értelmiségi, hanem inkább egy a fakanál mellett toporgó – namostaztán eléglegyen típusú – történelemben laikus háziasszony relativizáló pacifizmusát tükrözi. Bár ha megvalósítható lenne, akkor tényleg jó lenne. De háború és háború között csak az az erkölcsi különbség, hogy melyik a támadó és melyik a honvédő. A honvédő harcosa az valóban h o n-v é d, míg az agresszor támadó harcosa pedig csak egy gyilkológép, akinek a fejét telebeszélték „téves kényszerképzetekkel” amelyek, úgy érzi, feljogosítják más országának a gyilkos feldúlására és eltiprására.
    Alma! Itt húzódik a választóvonal, mert az nem relatív, hogy ki ütött először, hogy ki az agresszor és ki védekezik…

    A történelem nem villásreggeli, hogy na jó volt gyerekek, de mostmár hagyjuk abba ! Ez csak az elvtelen pacifizmus kategóriája; a farkába harapó kígyó, a „circulus vitiosus”…

    .

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Jani! 10:23

    Idézetet, példát kérek azokból a jegyzőkönyvekből, nem pedig előítéletet és utalást más, ez ügyben indifferens témákra, amelyek mégcsak nem is semlegesítik az eredeti kérdést, hogy Magyarország agresszor volt e… Az volt.

    .

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Jani! 10:23

    E vitastílus, hogy „igen, de ugyanakkor Katyn…”?
    Ha ezt most folytatnám, akkor azt is mondhatnám, hogy a lengyelek pedig teljesen magukra hagyták az „övéknél” 1 évvel korábbi nagy varsói gettólázadás résztvevőit.
    Így, ezzel . s e g í t e t t é k . e l ő . azt, hogy a nácik a 29 napos ellenállás után magát a gettót is földig rombolhatták, és a lázadás miden, 56’065 tényleg hős ellenállóját, azaza gettó minden-egyes lakóját az utolsó szálig likvidálhatták, hozzátéve, hogy azért az utcai harcokban több-ezer náci is otthagyta a fogát…
    Stílusodat átvéve mondhatnám tehát, Katyn ezzel szemben „csak” húszezer volt, de nem mondom, mert az nem lenne korrekt. 🙁

    .

  • Hazai Lámpa
    6:44

    „Súlyos bűnnek hosszú az árnyéka.” [Agatha Christie]

    .

    Ez a bűn a K.u.K. hadsereg felszerelése majd az 1914-es hadüzenet.

    Az a hosszú árnyék pedig, amely . l á m c s a k . még mindig ránk vetíti azt a sötét szellemet az az egykori magyar, a német s a többi tiszti kar…

    Az 1918-ban „munkájától megfosztott”, >munka nélkül maradt< 😀 tiszturak, a szintén katona Horthy ellentengernagyba, mint fővezérükbe vetett mélységes hitükkel kerestek és találtak is maguknak munkát egészen 1945-ig… És, mint a leghosszabb árnyék még ma is e sötét múlt árnyaként hivatásból kísértenek közöttünk.

    .

  • Láttá te mán karón Varjút ??? *

    Rajta nem, legfeljebb karóba húzva… 😀

    .

    * Régi magyar, tréfás szólásmondás aktualizálva

  • Hazai 9:14

    Igazad van. Ez a semmittevő réteg különösen a konfliktusokban érdekelt. Hisz’ha nyugalom van, minek is vannak ők ? Részükről a befolyásolás növelése a fő program… Erre vigyáznak, nem a hazára. Ez örök szabály.

    .

  • Hazai Lámpa ! – 12:04 –

    Hogyan sikerült kihagyni erről a díszes miniszterelnöki listáról éppen az, ugyancsak Horthy kinevezte, és nem sokkal később háborús bűnössé lett Bárdossy Lászlót, aki mindjárt nemcsak a III.Zsdó Törvényt alkotta meg, amely faji alapon határozta meg „a zsidó fogalmát”,valamint fajgyalázásnak nevezte a vegyesházsságot, nameg a zsidó és nem-zsidó magyarok nemi kapcsolatát is. Aztán még abban az esztendőben vonultunk be a délvidékre, üzentünk hadat és támadtuk meg a Szovjetuniót, valamint üzentünk hadat az Egyesült államoknak, tehát 1941-ben.

    Az hogy Hazai Lámpa pont ezt az alakot hagyta ki, abban én valami szándékos sumákolást vélek fölfedezni, mert ha valaki, hát Bárdossy volt a >horthysta miniszterelnökök< azon . a r c h e t í p u s a, aki valóban egy máig tartó negatív hatással volt a magyar történelem és a magyarság hírnevének alakulására is… Hozzátéve, hogy persze rosszhírünk dolgában bizony a többiek se panaszkodhatnának…

    .

  • FORTIMBRAS soraira;

    A II.V.H. esemnyeirol es verontasairol szezerezrekre meno konyveket es tobb ezrekre meno filmeket is keszitettek.
    Tehat maga kezdeni mindazoakat itten ismetelni nem fog jelentos lenni.

    De a tenyekre vonatkozozan;
    1. Reagan elnok NEM latogatott Leningrad, sem a maga Sztalingradjaba.
    2. NEM a nemet Waffen SS tetteit a haboruban, hanem a haboruban levo pusztulasra kenyszeritett fiatal ferfial elpocsekolt eletnek vesztessegeinek kimutatasat jelezte.
    A haboriukban minden oldalon a fiatal ferfiak pusztitva, bar kik lettek volna azok. A halalban mindenki egyenlo !

    S az a hulye Sztalinista propaganda, hogy a US varta haboruba lepni mert varta latni hogy melyik fel fog majd gyoztes lenni , az semmi mas mint a bizonyiteka, hogy fogalam sincsen a II.V.H. alapveto esemenyeirol.
    Habar irtanm mar azt is nehanyszor.

    A US haderok haboruban harcoltak 1941 december 7-tol.
    Akkor tamadta meg a Japan hadtengereszet a US-t Perl Harbornal. (FIGYELO is irta mar azt elobbiekben.)

    A Japan hadak Ausztralai eszaki hataraaig nyomultak sikeresen. Akkor Japan volt a vilag elso tengeri nagyhatalma.
    A US hadak harcoltak Japan (a Nemet, Olasz, Japan csatlossok voltak a haboruban) haderok ellen 4 even at. Visszafoglaltak minden Csendes-oceaniai szigeteket ostromolva tenger vizebol kezdve. 10 mezer km-es terulet.

    US hadak harcoltak Eszak Afrikaban, Majd Olaszorszagban szaltak partre.
    Sot a US megallasneklul segitette Angliat az 1930-as evektol. Anglia a „sziget nemzet” minden szuksegleteik a US-bol hajokkal szalitva lett.
    Amit a nemet Denitz admiralais u.n. „Volf-pack”-je (500 nazi tengeralatjaro) nem csak meg tizedeltek, de minden 3 hajobol 1-et a tengerfenekere kuldott Denitz.

    1941-ben a US-nak NEM volt allo hadserege. Minden a leheto leg-alapvetokkel kezdve.

    A Pacific osszes szigetei a Japan hadaktol visszafoglaltak.

    A nemtek,(Rommel) az eszak-europai vedelmi-falait epitette. A leganagyobb mennyisegu betont amit hasznalatak addig az idoig. Norvegiatol az egesz Francia partokat vedve vas-beton-eroditett tuzerseggekkel.

    A US, Angol, Canadai, Ausztral scpatok a tenger vizebol tamadva a leg-vedettebb erodok ellen rohamnozva az eszaki atlantic viharaban.

    A kinek fogalma nem letezik a tenger kegyetlensegeirol az felre beszel amikor kritizalna azt.

    Igen, a Sz. U. lakossai rengeteget szenvedetek, sot meg a haboru hianyaban is. Mert Sztalin elvezte a nepenek a ver-ontasait.
    Sztalin minden terve es celja a vilaghoditas volt mindeg. Azon maga neman maradt ! De vajon miert ?

  • Bocs,hogy belepofázok, de Hazai azt vet Alma szemére, hogy ő ugyan „mit tett volna Horthy helyében, talán kifeküdt volna a német tankok elé ?!”

    T.Hazai !
    Egy kormányzó aki bár jogar hiányában, mégis törvényi alapon birtokolja még a „legfőbb hadúr” hatalmi címet is, az igenis mindenért felelős ami az országban és az országgal történik. Ő jogilag sem csak a kedves, joviális atya, aki admirálisi uniformisában vasárnaponként díszfelvonulásokon díszeleg, tiszteleg, azaz tetszeleg a hívei előtt odafenn a Várban.
    Ő A Felelős Legfelső Vezető (Fővezér, aminek eredetileg önmagát titulálta még 1919-ben). Ő nem csupán egy szubjektum, egy érzékeny magánszemély aki szimbolikusnak vélt címei birtokában sérthetetlen hanem a az önmaga személyét is önként kell feláldoznia mintsem, hogy bármely konfliktusnak az országa népe lássa a kárát, ahogy az meg is történt. (lásd: fenti vita) A németek a fia elrablásával éppen ezt a nyulat akarták kiugratni a bokorból, mert ők már felismerték ennek a kormányzói státusznak a jogi és erkölcsi, de főleg a gyakorlati ellentmondásait.
    Igen, már az itt fent is megvitatott események sora bőven adott volna okot a lemondására, de ő megmaradt a Királyi Vár bitorolt biztonságában ahelyett, hogy már jóval korábban példamutatóan eleget tett volna ennek az erkölcsi kötelességének és lemond, de ő megvárta a legvégső állapotot a német megszállást és aktív kormányzói munkásságával asszisztált akár a vidéki zsidóság deportálásában, majd már később, balkezes módon, akkor már kényszer alatt a Szálasi puccs megvalósításához.

  • Bendegúz79 12,21

    „A munkaszolgálat igen kegyetlen szolgálat volt, de a háborúban létező körülmények között nem volt biztonságos lehetősége senkinek…” írja Ön.

    Az még csak hagyján, de a MUSZ (munkaszolgálat) ugyanakkor a fegyvertelenségével, a rongyos polgári, civil ruhával és a zsidó-karszalaggal szánt szándékkal teljes . m e g a l á z o t t s á g b a n . tartott munkást, kereskedőt, magas végzettségű professzort, olimpiai bajnokot, költőt, szóval minden, a horthysta törvények szerint erre kényszerített rabszolgát. Mert azok voltak Ők, végtelenül megalázott magyar rabszolgák, kitéve az egyszerű bakák és tisztek gúnyolódásának és az aknamezőre zavaró őrmesterek kénykedvének, vagy a tífuszosok kórházát rájuk gyújtó mélyen antiszemita keretlegényeknek.

    .

  • „tisztelhölgyeimésuraim”

    Nem a te szavahihetőséged vontam kétségbe, hanem a forrásaid valóságtartalmát. Katyin esetében a sztálini apparátus utólagos jegyzőkönyvhamisítása – tény, amit az oroszok 1990-ben elismertek. Megjegyzem, a katyini vérengzés nem csak Katyinra terjedt ki.
    http://mult-kor.hu/10-teny-a-katyni-verengzesrol-20150630

    „…Az NKVD alakulatai 1940 tavaszán Lavrentyij Berija belügyi népbiztos utasítására mintegy 22 ezer lengyel hadifogollyal és rabbal végeztek. A vérengzés fő helyszíne a Katyn melletti erdő volt, de Kijevben, Harkovban, Kalinyinban, Minszkben és Szmolenszkben is több ezer foglyot gyilkoltak meg…”

    Mindez nem jelenti azt, hogy eleve kizárom a magyar alakulatok bűntetteit. De meg kell jegyezni, hogy a partizánháború nem az a típusú harc, ahol szemtől-szemben jól azonosítható egyenruhások lövik egymást, hanem a legtöbb áldozatot a civil lakosság szenvedte. Mindkét fél kollaborálással vádolta a megfélemlített lakosságot, és sajnos gyanú alapján, találomra is ölték őket. Ebben a partizánok semmivel nem voltak kíméletesebbek, mint a megszállók (sőt!).

    Annak, hogy ki volt az agresszor – a kiskatonák szempontjából – csak retorikai jelentősége van. Gyanítom, ha nincs Hitler fajelmélete, a zsidók is pont úgy mentek volna fegyverrel a frontra, mint az Első VH-ban.

  • CUKIHARA soraira;

    Gongolja hogy a haboru, barmi haboru nem a leg-kegyetlenebb tettek osszesege, s hogy nem a tomeg pusztitas es tomeg-gyilkossag a cel ugy az eredmeny is?
    Akkor maga almodozik !

    Mint mar kifejeztem soraimban jo nehanyszor azt, s hogy az orszag haboruba bonyolodasa csupan a Horthy elavult gondolkodasasanak az oka.

    HA 1920-ban FUGGETLENSEGET ntilvanitott volan, pont a Parizsi beke asztalon, akkor talan az orszag megmenekulhetet volna a II.V.H. remeitol.

    De azt maguk ma is ellezik. Tahat nincsen joguk panaszkodni , fokenet majd a jovo haboruik aldozatairol.

    Horthy 1940-ben valami okbol „Baratsagi Szerzodesbe lepett. Ami szovetsegesseve tete az orszagot a Nemet-Olasz-Japan hadi akcioknak.

    Horthy a „Munkaszolgalatot” alkalmazta menteni a fital-zsido-ferfiakat a naci gazkamraktol.
    Otven ezer magyar munkaszolgallatosak eletuket vesztettek a maguk szeretett Voroshadsereg alatli tettek alapjan. Azok a Szoviet golyok aldozatai lettek.
    De azt senki nem vadolja. Miert lottek a munkaszolgalatosokra? akik valojaban NEM katonai-szolgalatban levok voltak? (Non-combatants).
    Lenne valaszuk arra?

  • KARL BUSH soraira;

    Velenem talan hogy ‘szabdgondolkodo liberal nemzetkozi szocialistanak’ vallanna magat ?!

    De neman maradt az elvtarsai vilgaszerti celzatos, tudatosan es tervszeru tomeg-gyilkossagairol.
    Akik nem csak az u.n. ellensegeikenek nyilvanitott honfi-tarsaiakat es „egyszeru” dolgozo emberek millioit, de meg a sjat elvtarsaik leg-jobbjait is tomegesen gyilkoltak vilagszerte.

    Akik nem kevesebb mint 95-100 millio emberi lenyt gyilkoltak csupan gyulotuk es celjaik kovetesen.
    Hitler, ugyanakkor, ugyan azon celokbol 28 milliot.
    Persze a NEM enyhiti a tetteket, a gonoszsag az gonoszsag barki tettei altal is.

    Neman maradni a „masik oldal” tettein az persze egyoldalu szelszosegesseg.
    Mondhatnam „bigotry” a leg nagyobb mereteiben.
    S ugyan azon modu uszitasoaikat kovetik ma is.

    Mint a mondas; „A verszomjas soha nem elegedik meg semmi mennyisegu emberi verekkel”.

  • PERLMUTTER soraira;

    Letezett valah is egy haboru ahol valamly fel belatta volna hogy a habou az tomegpusztitas es tomeg-gyilkolas?

    S hogy kijelentette volna hogy ‘ hat mi hibas-bunosok vagyunk abban , DE minden esetre elvezettel vesszuk a kilkolasokat’.?

    Mind ket fel mindeg az „igazsagosnak” , jogosnak veli magat mindeg.
    De a gyoztesek mindeg az „igazsagoask” a vesztesek mindeg a „gonoszak”. Mint a regi romaiak mondasa volt.

  • Igen CUKIHARA, a maboruk minden tettei kegyetlenek.

    Nem csak a „munkaszolgalat” ,de a „malinku robot” is ami Sziberiba vitt sokakat.

    Meg a GULAGOK is ahol milliok es milliok pusztultak el a kegytelensegek altal.

    Hat az „allamositas” ? Mindenki tulajdonatol megfosztani fizetes nelkul ?

    Hat a „B”-listazas ? Rakosi elvtarsa 350 ezret fosztott meg az alatal let-lehetosegeiktol.

    Hat az Andrasi ut , bocsanat, sztalin ut 60 ?

    Hat a kenyszeritett „beszolgaltatas” ? A termelonek nem csak kenyeret de meg a vetomagoot is elvittek.

    Hat az „osztaly-ellensegeskedesek” ? Ami altal milliok a legalapvetoob lehetosegeit is megtagadtak, s mind az csupan gyuloletbol am.

    Hat a „beke-kolcson” kenyszeritesei?

    Hat az elelmiszerek jegyrendszere ’52-ben? Het evvel a haboru utan?

    Mind azok csupan maguk elvtarsaiknak a kegyetlensegei es szelszoseges ostobasagaik alatal torteent, s tortenik ma is.
    Igazan buszkek lehetnek arra !

    Sorljak tobbet ?

  • TISZTELT-VALAKIK soraira;

    Ragalmazasai csupan a tortenelem homalyosggait bizonyitja.

    Robert E. Lennek soha NEM volt fekete szolgai.

    Ugyana akkor Grant felesegenek voltak fekete szolgaja.

    R.E. Lee egy Virginai szuletesu polgar es katona-tiszt volt.
    Lincoln elnok ot nevezte ki az eszaki csapatok vezrenek.
    De Lee szavai szerint nem lett volna kepes sajat honfi-tarsai ellen harcolni.
    S ugy lett a Confederate Hadsereg vezetoje.

    Grany egy teljesen vesztes egyen volt eleteben. A haboru elotti idokben, volt a szollas, hogy amikor lattak az utcan mindenki masik oldalra ment,mert penz-kolcsont kert volna tolluk.

    Semmi katonai technikai vezeto kepesseget nem bizonyitott.
    Egyedulli modszere volt, hogy miutan a Unio szabdsagot igert a feketeknek ha jelentkeznek a haboruba.
    Nagy szamokkal jelentkeztek. Sot a Union Army fele feket lett. Grant egyedulli modszere volt a kataonainak aldozasa.
    Egy cstaban ha vesztett 10-20-30 ezret sott tobbet is azt tudta potolni a fekete ujoncokkal.

    Ha a del veszett csak par ezret, soha felet sem tudta potolni.

  • JichakPerlmutter
    2017 szeptember 9
    5:35 de.

    1. A fakanál egy nagyon derék munkaeszköz.
    2. Minden verekedés és minden háború is úgy kezdődik, hogy valaki visszaüt.
    3. Egy 70 évvel ezelőtti háborút lehet és kell is elemezni a jövő szempontjából, de a benne rejlő erkölcsi bűnöket ennyi év után már nem bosszuljuk meg. Még szavakkal sem. Legalább is az én fakanalas illemkódexem szerint. És ez az, amiben Göllner úrnak nincs igaza.

  • Hogy világosabb legyek: Akit most „magyarként” felelősségre vonunk az 1942-ben elkövetett vétkekért, azok már mások, egy másik nemzedék.

  • Bendegúz79

    Maga szerint „Reagan látogatása a Waffen-SS dögtemetőjénél csupán a háborúba kényszerített elpocsékolt fiatal életeknek szólt”, mely ál- vagy inkább álságos humanizmusához csak annyit tennék hozzá, hogy ezek a gyilkosok mind önkéntesek voltak, akik bőven túlteljesítették még azt is, amit az ő csodálatos Führerük elvárt tőlük.

    Kérem ne legyintsen a hivatkozott könyvre, hanem olvasson ! 😀

    Interneten is megrendelhető.

    Megjegyzés:
    Sztálin és Churchil levelezéséből tudható, hogy Sztálin már évekkel Normandiai invázió előtt kérte „követelte” a szövetségesk partraszállását…
    Másfelől igaz az is, tehát elfogadom, hogy >az amerikaiak egy jelentős részeSS das Reich Páncéloshadosztályhősiesen< irtották még ki az ugyancsak francia T u l l e fegyvertelen lakosságát is, majd tették földdel egyenlővé a városukat.

    Ui.II.: Nem árt tudni, hogy a mi szívünknek szintén oly kedves Grosics Gyulánk is Waffen SS páncélosból avanzsált az egykori "aranycsapat" kapusi állásába…

  • FORTIMBRAS 4:02 hibás átküldés; keresem a megoldást

  • Bende Gúz

    Maga szánt szándékkal, hamis indulattal mossa össze a háborúk i n d í t é k a i t . és jogosultságait.

    Nem ugyanaz, hogy valaki támad, vagy egy másik védekezik.

    Az a . d e m a g ó g . b l ö f f , hogy „mindig a győztesnek van igaza”, a vesztes buta önvigasztalása, amely burkoltan az ő igazát akarja csupán nyugtatólag bizonygatni, holott normális ember számra ez csak egy teljesen átlátszó duma, önálltatás. Mint a bolond, aki „szarva közt keresi a tőgyét…”

    Mert . i t t . s e m . a z . a . k é r d é s, hogy milyen lett a béke hanem, hogy ki támadta meg előbb a másik országát, v. birtokát. Alapvetően, és csakis ez a mércéje háborúk és háborús felek erkölcsi kvalitásainak, igazságának.
    A támadónak nincs se erkölcsi sem pedig jogi alapja ott lényegében semmire. A megtámadottnak viszont szinte korlátlanok az erkölcsi alapjai, amikor a megrohant hazáját védelmezi.

  • JichakPerlmutter

    Kedves Almácska !

    Kösz, de nem arról van szó, hogy úgymond „megbosszuljuk”.
    Hanem:
    Amennyiben ez a nemzedék, amit kiskegyed emleget, mint nemzet azonosítja magát az akkorival, akkor a minimum az, hogy elhatárolja magát azok 70 éves, illetve az az előtti, saját honfitársaik, honfitársaink ellen elkövetett „háborús” bűntetteitől, valamint az azokat megelőző 20-25 év rasszista és faji előítéletektől és szegregációtól terhes időszakától, amely tudatos és a maga nemében tökéletes rendszerbe foglalt előkészítését jelentette a negyvenes évek állam által irányított bűnös gyakorlatának.

    Azonban sokan ahelyett, hogy elhatárolódnának jó esetben magyarázgatják a rossz bizonyítványt, a még sajnálatosabb esetben helyeslik is a Horthy-idők szított emberüldözését.

    Üdv: Izsák

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Bende Úr! 2,52

    A vád nem az,hogy személyesen tartott e rabszolgát, hanem az, hogy mint vezető katona, tábornok azt a Délnek nevezett rendszert szolgálta illetve támogatta, amely . r e n d s z e r . az emberiség szégyene, azaz a gazdasági p i l l é r e . a . r a b s z o l g a, mint . m a g á n t u l a j d o n, azaz majd’ kétezer évvel Jézus után még mindig a rabszolgatartás volt…

    Ne játssza hát az értetlent! Ön nagyon is tudja, hogy én mire céloztam (és találtam) akkor, amikor a „lovagias tábornokok” 😀 kapcsán szegény afroamerikaiakat voltam kénytelen felhozni a maga finomkodó demagógiájával szemben…

    *

    Egyébként a megszólításomhoz: az Ön által fent jogosan furcsállt nicknevem Orbán kedvenc, mindig így e g y b e . és . h a d a r v a . elmotyogott megszólítása az időnként a csak az ő imádatára összegyűlt, elvakult híveknek, úgy alcsútiasan garatból így hangzik, hogyaszongya; . „tisztűtthőggyejimésurajim” ,
    mely színfoltot Őfőméltósága, ez a parvenü hős hozott be a sivár magyar beszédművészetbe. [Ezt idézi fel ez a választott név is.]
    Ugyanis a magyar szónoklatokban a „hölgyeim és uraim” a normális
    – a >tisztelt< nélkül. Azelőtt évszázadokig kellően kifejezte egy művelt beszélőnek a hallgatósága iránti kellő tiszteletét. Ám az efféle, uborkafán felkapaszkodott Vezérek mindig szeretnek nagyobbakat mondani, sőt durrantani mint "ortodox" elődeik. Nem véletlen kvalifikálja hát önmagát és a rendszerét is, a NER-t így egyszerűen csak unortodoxnak, miközben pártját konzervatívnak hirdeti. Ki érti ezt… ? ))) 😀 (((

  • FORTIMBRAS soraira;

    Az u.n. „star-wars” , ami valojaban a technikai elohaladas eredmenyei altal lehetove tette, ill.teszi hogy az athmosphera-feletti ICBM-eket le-lehet loni.
    Azzal a Szoviet technika nem volt kepes szembe alni. Az okozta valoban a rendszeruk veget. A technikai elmaradotsag.

    S az persze NEM jatek-mese-filmakbol eredt !

    Maga bizonyaara osszekeverte Gamow tabornbok elvtarsanak elmeletet, az y.n. „Big Band” (Nagy Bum-al. Sot Gamow, Sztalain tabornoka a gyermek kartonok keszitesevel foglalkozoptt elso eveiben itt nyugaton.
    Abbol vette „tudomanyos-otletet”.

  • TISZTELT barki soraira;

    Persze a rab-szolgasag valosagain elfelejtette ,hogy az letezett meg a barlang-lako osember idejetol.

    S Europaban a XX. szazadig.

  • Kedves Gyöngyanyácska! 😀

    Ez az „elhatárolódás” egy olyan igazi semmitmondás, mint a „bocsánatkérés”. Adott egy mai magyar nemzedék, amely utóda annak a hajdaninak. Nem azonosulnak velük, csak akkor, ha az itt is minduntalan fellépő úgynevezett ártatlanok (tényleg?) túl sokat macerálják őket.

    Jó lenne megérteni, hogy ma már nincs mit számonkérni, mivel akik bűnösök voltak konkrétan, azok vagy megkapták a büntetésüket, vagy pedig már nem élnek.
    Viszont helye van az elemzésnek és a tanulságok levonásának. És EBBEN még vita is lehetséges. Csak az érzelmeket tessék otthon hagyni a nachtkaszliban…

  • Nem tudom mi tortent, NEM kuldtem elozo soromat celzatosan.

    Tehat folytataom. A „rab-szolgasag” eseten.
    Ami Europaban a „jobbagy”, s mas neveken letezett minden nemzetekben, mert az letezett az osidoktol.
    Meg a Bibliaban is olvashato.

    De Europaban a XX. szazadig hivatalos volt.

    Az ujjvilagban az volt a kulombseg, hogy a szolgat csupan penzert lehetet vasarolni. Tudom, az meg kegyetlenebnek tunik. De a valaosag ,hogy az nagy befektetesbe kerult.

    A US ban meg egy kalyha melett uldogelo oreg asszaony is nem kevesebb mint 100-200 USD volt. de az ARANYban am.
    Egy fizikai munkat vegzo fiatal eros szolga ezer USD volt atlag kezdo ara.
    Amig a JOBBAGY ingyen letezett. Mert foldhoz ragadta.
    Csupan Oroszban volt joga „SERF” nek joga vandorolni HA mestere rosszul bant vele.
    De barhova is ment, jobbagy maradt, s munkaja mindenutt a foldesuranak jarult.

    Eszak Amerikaba a szolgasag az europaiak altal magukkal hozott szolgaik-kal kezdodott, DE a biblia lapon het (7) ev utan szabadok lettek.

    A foldmuveles, a gyapott eszakon ,s a cukornad kozep es del-amaerikaban kovetelt munkakepes dolgozokat.

    A szolgasag az afriaki torzs-haboruk tette lehetove.
    Tovabba nem foztek meg ellenseges harsosaiakt, hanem eladtak, fokent Holland hajos kereskedoknek.
    Tehat az ujj-vilag szolgasaga Afrokaban kezdodott.

    Eszak amerikaba 1620-1700 kozott 21,000 importaltak
    1701-1760 kozott189,000,
    1771-1780 kozott 15,00-
    Osszesen 287,000 importaltak.

    Persze a US-ban volt a lehetoseg a „szbad-fejete” esetei. Szabadda tenni, sot megvasarolni sajat szabadsagat. Sot voltak feketek akik maguk szolga-tulajdonossa valtak.

    1820-ban volt 3,716 fekete akinek 12,907 fekete szolgaja volt.
    Amikor mar Del Carolinaban a feketek 43% szabad, Luisannaban 46%, Alabamaban 26% Georgiaban 20%.

    Pl.egy John Caruther Stanley, egy feket borbely es ugyes ingatlanszerzo, harom(3) plantation tulajdonossa 163 fejkete szolgaval.

    Willia, Ellison (Del Carolinaban) gazdagabb mint az orszag feher-lakossaganak 90%-a. 40 ezer USD erteket tulajdonoz, amikor az atlag feher lakos evi 100 USD jovedelmen el.

    Sot a fekete nok ugyesebbek voltak anyagilag. 1850-ban, a fekete szolga tulajdonosok 64%-a fekete-nok voltak. Maria Weston, az eggyik legsikeresebb fekete szolga tulajdonos volt.

    adatok; http://www.theroot.com/did-black-people-own-slaves-1790895436
    Hasonloan; http;//wikipedia.org/wiki/free-negro-

    „Did black people owned slaves” azon nev alatt olvassa Dr Henry Luis Gates adatait. Aki az elenallo , s legismertebb Afrikan-American tortenelem fo-tudatossa es terjesztoje.
    Talan emlekznenek a „Root” filmre is.

    Kerem vegyek figyelembe az adatokat, s az akkori vilagszerti korulmenyeket, mielott itelkeznenek.

  • Tovabba a „szolgasag” eseten.

    Az afrikai szolgasagba zomeik kozep es del-amerikaba voltak importalva. A cukor ultetvenyeren nagy szamu munkaerot kovetelt .

    A deli cukornad ultetvenyeken a halalozasuk igen magas volt. A klima es a cukornad munkalat igen nehez fizikai munkat igenyel.
    Azert szamuk kozep es del amarika ultetvenyei kovetelt naguobb szamu szolgakat. kb. 2/3 ukoda importalva.

    Eszak-amerikaban a fejet-szolgak szama igen gyorsan szaporodatak.
    Nagyobb szamban mint barmi mas europai nemzet lakossai.
    Sot kerszer gyoesabban mint anglia lakossaga.
    Azert ma is sokkal gyorsabban szaporodnak mint barmi mas nepek.

  • ALMASDI ALMA-nak teljesen igaza van valaszaban.

    A foldben levo por, hamu es nemi csontok szidasanak semmi ertelme nem letezik.
    Tehat probaljanak ertelmesebbeknek es tisztessegesebbnek lenni.

    A tanulmanyokat le-vonni a mult vetkeibol az lessz majd a jelentos es szukseges. De csak ha hajlandok, kepesek es hatrozottak lennenek azok hibaibol tanulni?!

    Az amit maguk oriasian elleneznek.Tehat semmi ertelmet nem hajlandok levonni azokbol, azert ismtelegetik allandoan a multat.

  • JichakPerlmutter
    2017 szeptember 10
    9:59 de.

    „ez a nemzedék, amit kiskegyed emleget, mint nemzet azonosítja magát az akkorival, akkor a minimum az, hogy elhatárolja magát azok 70 éves, illetve az az előtti, saját honfitársaik, honfitársaink ellen elkövetett “háborús” bűntetteitől,”

    Itt a KMH-n legalább 3 nemzedék van, és a 4. nemzedék csak azért nem írja ide a véleményét, mert huszonévesek nem olvassák a lapot (nem kommentelnek).

    Én már régebben leírtam, hogy a holokauszt túlélők leszármazottai artikulálatlan ordítással tudnak csak megnyilatkozni a Horthy-korról. A nem zsidók azonosulása teljesen kizárt azzal a korral a közbeszéd szintjén. Ha valaki az 1920-as évek iskoláiról vagy az 1930-as évek villamosvonalainak technikai fejlesztéséről próbál beszélni, akkor is artikulátlan ordítás, önkívületig tartó sikoltozás a válasz, lsd. Göllner és a többi.

    Ami a háborút, a Hitler hatalomra jutása utáni időszakot meg az antiszemitizmust illeti, arról sok a kommunista túlzó propaganda 30 évvel a demokratikus rendszer megalakulása után is, én ez ellen szoktam föllépni.

  • cukihara
    2017 szeptember 9
    9:47 de.

    Nyugi, Károlyi Gyulát is kihagytam.

    Ő vezette be a munkanélküli segélyt, amit aztán meg kellett szüntetni, mert akkora volt miatta a felháborodás liberális körökben.

  • Almási Alma
    2017 szeptember 6
    2:07 du.

    „Eszednél vagy?”

    Mondtam már, foglalkozzon mindenki a saját elmeállapotával!

    Neked ez egy mániád, hogy Horthyt miért kellene sajnálni? Nyugi, senki nem mondta, hogy sajnálni kell. Itt az a kérdés, hogy mit tudott volna tenni a helyében másvalaki?

    Nyilván a háború és a gazdasági válság Horthy nélkül is ugyanúgy nem kerüli el Magyarországot. Ami a konkrét politikát illeti, azért nem Horthy felelős egyszemélyben.

    A három uralkodó osztály a politikában a konzervatív keresztény arisztokrácia, a zsidó nagytőkések és a dzsentri voltak.
    negatívumok:
    elmulasztották rendezni a földkérdést
    korlátozták a többpártrendszert
    lemondtak a zsidók integrációjáról

    pozitívumok, mert azok is voltak:
    az iparfejlesztés
    oktatás fejlesztés

  • hazai lámpa
    2017 szeptember 10
    1:33 du.

    Súlyos tévedésnek bizonyult, ahogy a konzervatívok kezelték a szélsőjobboldalt. Azt hitték, hogy „ki lehet fogni a szelet a vitorlából”, ha elébe mennek a követelésüknek, pl. antiszemitizmusban.
    Viszont meg kell említeni, hogy Magyarországon azért radikalizálódott több százezer ember, mert politikai képviselete nem volt a parlamentben, és nagyok voltak a társadalmi különbségek. A demagógok célpontja a sok elnyomott ember, ezt napjainkban is láthatjuk.
    Egyszer már a zsidók is szembenézhetnének, hogy amíg ők jól fizetett állásokban, jól fűtött házakban éltek évtizedekig, hány millió ember nyomorgott ebben az országban szó szerint (1920 előtt!)!

    Azt, hogy Németország lett a nagyhatalom a térségben, arról szintén nem Horthy tehet. A szövetségre lépés a németekkel viszont súlyos tévedésnek bizonyult utólag. Ebben hiányos információk, és rossz helyzetfelismerés játszottak szerepet jobb esetben. (Néhány politikus esetén azonosulás a fasizmussal, pl. Gömbös.)
    Viszont meg kell említeni, hogy volt németbarátság az országban hagyományosan.

    Tehát sok minden tévedésből történt, ahogyan a németeknél is. Sokakat megtévesztett Hitler, és ezért nem szokás a németeket sem elítélni.
    Voltak viszont olyan kihívások, ami a magyar társadalom régen kiépült szerkezetéből adódott. Ezeket nem sikerült a kor színvonalán megoldani, vagy máshol sem voltak megoldások erre (természetesen leszámítva a „végső megoldást”).

    Pl. nem volt megoldás a földkérdésre. A zsidók túlsúlya az iparban és más ágazatokban szintén feloldhatatlan ellentmondásokhoz vezetett (ugyanis ők nem vettek részt a politikában, ahonnan így hiányzott a polgári elem).

  • @hazai lámpa
    Hát bizony, mi tagadás, a zsidók is (arányaiban hasonlóan, mint a magyarok) nyomorogtak az országban. Tessék Mikszáthot is olvasni, nem csak Wass Albertet…

  • Göllner András
    2017 szeptember 6
    10:38 du.

    Szerintem is elfogadhatatlan a megkülönböztetés. De a jogi csűrés-csavarásba azért nem mennék bele, mert akkor fölhozható, hogy ma itt egyesek milyen véleményeket fogalmaznak meg az „arabokról”.

    Szóval maradjunk a kézzel fogható károkozásnál szerintem. A musz-osok nagy része akkor halt meg (1944 előtt), mikor a honvédek közül is sokan meghaltak, vagyis 1943-ban a fejvesztett menekülés során Ukrajnában a téli hómezőkön. Az amúgyis rossz ellátásból ők még kevésbé részesültek.

    Ennek politikai okai is voltak, vagyis függött attól, hogy a honvédelmi minisztert le tudják-e váltatni a németbarát vezérkari tisztek? Ti. Nagy Vilmos jobb ellátást akart juttatni a fegyverteleneknek is. A helyszíni oka pedig az volt, hogy a tiszt milyen érzelmű volt. Voltak sajnos túlteljesítő parancsnokok, de olyanok is, akiket nem érdekelt a zsidókérdés.
    Voltak sajnos technikai okok is, ami miatt magyar katonák is éheztek vagy nem volt fegyverük (pl. vasúti útvonalak felrobbantása a partizánok által)

    Ezekhez a tényekhez hozzákeverni a Torontóban táncoló „nyilas” nyugdíjas katonatiszteket meg ezer más ide nem tartozó dolgot, hát ez a demagógia csúcsa.

  • hazai lámpa
    2017 szeptember 10
    1:33 du.

    „korlátozták a többpártrendszert”

    Itt nem az általános választójog korlátozására gondolok, ami megfelelt a korabeli demokráciáknak is.

    A baj az volt, hogy nem alakult ki kormányképes baloldali ellenzék, és nem volt lehetséges a koalíciós kormányzás. Ennek oka a nyílt szavazás volt vidéken. Városi szavazók pedig nagy számban hagyták ott a szociáldemokratákat.

    1938 után hatalmasan előtört a szélsőjobb a parlamentben (nem csak a nyilas párt). Horthy és néhány minisztere onnantól kezdve a tojáson táncolt, ők voltak a „zsidóbérencek” a széljobbosok szemében.

    Karrieristákon és kalandorokon kívül sajnos a széljobb híve lett sok értelmiségi is, különböző okok miatt, lsd. fentebb.

    Szerény véleményem szerint őket egy olyan politikával lehetett volna semlegesíteni, ami a zsidók integrációja mellett a magyarok pozitív diszkriminációját tartalmazza. Ez abban az időben ismeretlen dolog volt.

    A hatalmas, vidéki rejtett munkanélküliséget csak alanyi jogon járó szociális segélyezéssel lehetett volna ellensúlyozni, ami akkor szintén ismeretlen fogalom volt, nem csak Magyarországon.

    (Hozzá kell tenni, hogy Magyarország súlyosan eladósodott a háborús jóvátétel fizetése miatt, bár az 1. v.háborúban nem játszottunk nagy szerepet).

  • Tekintettel a bejegyzés nagy sikerére, biztosan jól jön az idelátogatóknak egy jó-tanács. Sokan szeretik, de nagyon kevesen merészkednek úgynevezett „buggyantott tojást” készíteni. Még mesterszakácsoktól is nagy ügyességet és szakmai tudást kíván ez a néhány perces konyhai művelet. Van, aki forró ecetes vizet javasol, és a merőkanálba ütött tojást a merőkanál segítségével belemeríteni az ecetes vízbe, de még így sem lesz végül tetszetős küllemű a tojásunk. Ugyanis a fehérje, amíg a forró vízben meg nem keményedik és lesz valóban fehér színű, addig hajlamos szétterülni a forróvízben.

    Pedig mi sem egyszerűbb a furfangos amatőröknek is elkészíteni pillanatok alatt a buggyantott tojást. Íme:
    .
    .

  • KARL BUSH megjegyzesere;

    A US honvedelem a fiatal orvosokat a „Fist Lieutenat” (fo-hadnagy ranggal kezdetik. Hasonloan mint a korhazak az u.n. „residency” allaspontban.
    Specialistakat (szakorvosokat) mint captain (szazados).
    De nem engednek barkit is aki bevalt az al-ezredes rangja alatt nyugdijjazni.

  • HAZAI LAMPA soraira ALMASI ALMAhoz cimzettekre.

    A „positive” -okon elfelejtette hogy az 1020-1940 evek kozott az orvosok es kohazak szamai tobb mint megduplazodtak.

    A negativ oldalon, a legsulyosabb volt hogy nem is gondolt a „semlegesseg” lehetosegere 1020-ban.
    S hogy az 1940-es nemet szerzodessel Hitler csatlossava valt.

    Persze ma is csatlosok, s ellenzik a semlegesseg otletet.
    Na de mindeg csatlos nep volt a mgyar 1,000 even at.

  • DRAZIRI soraira es a tojas receptjere;

    Uran Isten NE egyetek tojas sargajat, az legalabb is 220-250 mg cxholesterol. Az az eberolo !

  • HAZAI LAMPA soraira, irta;

    Korlatoztak a tobb par-rendszert.

    A Nyilasok es a nemzeti Szocialista Munkas Part, meg a Kommunista Part torvenytelenitve volt, s mind azok a aprtok melyek a kormany eroszakos megdonteset hirdettek.
    Rakosiekat Sztalin ki-valtotta 1940-ben regi 1848-as zaszlokert.
    Szalasiekat meg csak eichman engedte ki a bortonbol.

    De minden mas politikai partok szabadon mukodtek.
    Nem volt sok ervenyes a gazdasagi okok miatt.
    A magyar zsidosag nem politizalt, csak az ipar, penzugyek es tudomanuos foglalkozasaokkat kovettek.
    Azert nem volt hivatalos „anti-smitizmus” a habosus idokig. Aztan meg a nemet befolyas okozta azt.

    Volt nemi fol-sztas, de nem elkobzasok. Az anyagiak korlatoztak a nagymeretu agrar-politikat. Fokent az „ezust” „arany-kalaszos” modszerekkel serkentve a kis-emberek lehetosegeit az agrar-alapon.

    Az elvtasaik elkoboztak a foldet mindenkitol, meg amit ki-osztottak a foldteleneknek is. Mivel volt az sikeresebb?

  • Göllner András

    Üdvözletem és tiszteletem Cukihara, Jichak Perlmutter, isztelthölgyeimésuraim, Furtimbras, Karl Bush, Szalay József, Bánfy Miklós, Kerekes Sándor, és Kalocsai Miklós. Remélem nem hagytam ki senkit azok közül akik lejöttetek ide, és helyt álltak az igazság és emberi méltóság védelmében. Élvezet veletek együtt dolgozni ide lenn. 🙂 Jó egészséget, további jó munkakedvet és köszönet a támogatásért, szolidaritásért.

  • „tisztelhölgyeimésuraim”,

    „… a Délnek nevezett rendszert szolgálta illetve támogatta, amely . r e n d s z e r . az emberiség szégyene, azaz a gazdasági p i l l é r e . a . r a b s z o l g a, mint . m a g á n t u l a j d o n, azaz majd’ kétezer évvel Jézus után még mindig a rabszolgatartás volt… ”

    Ertem a felhaborodast, de nem ertem mi koze van ennek Jezushoz? Pal apostol irt egy levelet, ha jol remlik Timoteushoz, arra biztatvan ot, hogy menjen vissza a kegyetlen rabszolgatartojahoz.
    Mas szavakkal szolva; a Biblia sehol sem iteli el a rabszolgasag intezmenyet. Sot! A Torah-ban meg torvenyek is vannak, hogyan kell veluk banni.

    Abban viszont azt hiszem tevedsz hogy a Deliek gazdasagi pillere a rabszolgak lettek volna. Ha jol tudom azok csak a mezogazdasagban dolgoztak, ami mar akkor is budos lehetett az amerikaik tobbsegenek, ahogy ma is az.

    Mellesleg, mint mindenrol, errol is van egy tortenetem. Az itteni egyik ortodox zsinagoga felvett egy frissen vegzett fiatal rabbit, aki kicsit tul szokimondo volt. Amikor a Talmud-tanulas kozben valaki feltette neki a kerdest, hogy milyen isteni torveny az, ami megengedi a rabszolgasagot, azzal vagott vissza az illetonek, hogy: „Miert? Ha azt hiszed, hogy Fulop-Szigetekrol importalt bentlakasos pesztrak nem rabszolgak, akkor tevedsz.” Ne is mondjam, hogy a kerdezonek is volt egy ilyen pesztraja.
    Annak idejen havi 800 dollart fizettek nekik, es visszavettek toluk 500-at a szobara es az etelre. A maradekbol pedig a szerencsetlenek meg kuldtek is haza penzt.

    Na es minek titulalnad ma az Amerikaban illegalisan, joval kevesebbert dolgozo kb 10-15 millionyi mexikoit (es masokat)? Talan meg rosszabb a helyzetuk, mint annak idejen a neger rabszolgaknak a deli allamokban.

  • A temahoz kevesse kapcsolodik, de erdekes.
    Goebbels Bandi „halado” elvtarsai annyira „haladnak” mar Nemetorszagban, hogy az egyik legnagyobb muszlim terrorszervezetnek megengedtek, hogy indulhassanak a nemet valasztasokon!

    https://www.gatestoneinstitute.org/10957/germany-election-pflp-terrorists

    Bandi, amikor majd Kanada is elegge „halado” lesz ilyen teren, remelem majd rajuk szavazol! „Haladni” muszaj!!!

  • Bendeguz79
    2017 szeptember 9
    10:05 de.

    Köszönöm, hogy megfelelt a helyi komcsiknak, helyettem is!
    Megsporolta nekem a munkát és a vérnyomásom sem ugrott igy meg!

  • cukihara
    2017 szeptember 9
    10:49 de.
    Még a munkaszolgálatról. Az szerintem csupán szerencse kérdése volt, ki volt a század parancsnoka?!
    Általában magyar katonák voltak megbizva, a németek által erre a posztra! Ha szerencséje volt valakinek, mint apámnak is, nem volt durvaság stb. a táborban, és nem értek el szerencsére a német határig.

  • Göllner András,

    ” Jó egészséget, további jó munkakedvet és köszönet a támogatásért, szolidaritásért. ”

    Mi tortent Bandikam? Mar lelki szuksegleted van a tamogatasra a sok hazudozashoz, mellebeszeleshez, tulzashoz, a hir felenek elhagyasahoz? Ez nem jo jel! Ezek szerint nem bizol mar magadban. Vagy talan rajottel hogy butasagokban hittel eddig?

    De van megoldas! Talan emlexel meg, hogy csak elegendo alkalommal kell ismetelgetni valamit, aztan ha mas nem is, de legalabbis te el fogod hinni azt a sok zoldseget, amit osszehordassz.

  • Almási Alma
    2017 szeptember 10
    2:25 du.

    „Tessék Mikszáthot is olvasni, nem csak Wass Albertet…”

    Te így a monitoron keresztül látod, hogy kinek mi van a könyvespolcán? Szerintem egyik sem volt népi író, se a dzsentri Mikszáth, se az arisztokrata Wass Albert.

    „Hát bizony, mi tagadás, a zsidók is (arányaiban hasonlóan, mint a magyarok) nyomorogtak az országban.”
    Most nem rémlik, hogy Mikszáth írt volna a nyomorgó zsidókról. Csak Münzer Jónásné ifiasszony jut eszembe, aki nyilván nem volt milliomos, de nem is nyomorgott.

    Móricz Zsigmondot vagy Mórát kell olvasni, persze olyan kiadásban, amit nem cenzúráztak a szocializmusban. Biztos volt dolgozói szegénység abban a korban is, én nem vitatom. De ez nem hasonlítható a korabeli mélyszegénységhez, amiben min. 2 millió agrárproletár élt. Ők voltak a cselédek és napszámosok, akiknek semmi tulajdonuk nem volt. Ide tartoztak a kisbirtokosok is sok esetben.

    A világháború utáni években különösen sok volt a munkanélküli ember, mert gazdasági blokád sújtotta az országot. Pesten sok volt a leszerelt katona, aki nem talált munkát.

    Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről
    „- Hát azt nem löhetne mondani, hogy itten mifelénk valami különösebb garázdaságot csináltak volna a vörösök. Ük maguk, a katonák, vagy harmincan löhettek, az iskolába voltak bekvártélyozva, az lött vóna a dóguk, hogy a szervöket vigyázzák a demakráciás vonalon, de nappal leginkább csak az epörfák alatt heverésztek, kártyáztak, danoltak, különösen egy suszter vót köztük, hát az oly szépen danolt, hogy olyat még a vásárban is ritkaság hallani. Különösen mikor azt énekölte, hogy „Körösztényök, sírjatok”, hát csak úgy röszketött bele az embörnek a szíve. Mög a misét is el tudta fütyülni az egészet, hallják. Mondtam is neki, hogy ha mán a suszterségbül nem tudott mögélni, mért nem ment el inkább istória-árulónak vagy hangásznak, mert pikulázni is tudott, minek adta magát erre a pályára?

    – Mátyás bácsi – felelgetött -, möghiggye, hogy elmöntem vóna én akárminek, de sérvést kaptam az olasz fronton, a Doberdőbe, oszt nem vagyok mán én azóta jó sömminek, hát beálltam VÖRÖS katonának, itt mégiscsak a legnagyobb békességben vagyok.”

    kiemelés az, amit a szocialista cenzúra kihúzott belőle

  • Érdekes, erre válaszoltam tegnap, de nem jelent itt meg!
    Édesapám volt nagy Móra Ferenc tisztelő, és mikor nagyon öreg volt, Móra Ferenc novelláit olvastam fel neki. Volt amelyiken nevetett, volt olyan amit megkönnyezett! T.i. Apám is szegénységben nőtt fel és Ő is szegedi volt!

  • TISZTELYHOLGYEIMESURAIM Sept.10-i soraira;

    Kerem ha maganak a hasznaloneve bantja a csoret, valtoztassa azt.

    Az en hasznalo nevem Bendeguz, meg ha nem jart volna soha iskolaba Magyarorszagon, talan tudna hogy ki volt Bendeguz.

    Ma nincsen sehol „ofomeltosaga” sot meg az „elvtars” sem mar.

    Soha semmi vadolas NEM letezett R.E.Lee tabornok ellen.
    A haborut o nem kezdte. S veszteni nem szokott bun lenni amig a szocialiastak (nemzeti es nemzetkoziek) foglalkoztak a tomeges verontasokkal.

    Mint mar emlitettem elobb, Lincoln elnok ot nevezte ki a Union csapatok foparancsnoksagara.
    De mivel Lee, Virgina-i volt, nem emelte volna kardjat hazaja ellen. (Az volt sajat szavai).

    Ami a szolgasagot illeti, a lenyeget maguk ma is neman veszik.
    Nem csak hogy Europaban letezett az torvenyesen a XX. szazadog, de mais nagy uzlet az.(Miklos jelezte azt)

    Ma a sex, kabitoszerek, s az arab orszagokban mint a dolgozok zomei valoban ingyen dolgoznak, epitenek a Perzsa-obol felhokarcoloit. Izzaddnak a Kinai gyarakban, stb.

    Maguk allandoan csupan egyeneket ragalmaznak soha nem tetteiket. S nemak a maguk tetteiken. Ami sokkal gyatrabb am.
    Sot meg a JOBBAGYSAGuk es az europai serfdom is kegyetlenebb es remenytelenebb volt mint az ujjvilagbani szolgasag.
    Semmi adat nem letezo,hogy valaha is egy jobbagy szabdsagat megvasarolhatta volna ,nyerte volna, vagy gazdagodott es szolgagai lehettek volna.

    Tehat csupan uress maszlagokkal ragalmazzak a multat, teljesen figyelemen kivul hagyva a valo tenyeket.

    Miert nem olvasta; http://www.theroot.com/did-black-people-own-slaves-1790895436-

    A Sztalin isten kovetelesei csupan ures meleg levego volt. Az o kegytelensegei a sajat nepe ellen okozta a II>V.H.-t.
    Igen, az 30-as evek elejen, Szoviet Red Army volt a vilg leg-nagyobb es leg-modernebb fegyveres ero.
    Az elso ejto-ernyos hadosztaly a vilagon. A legnaguobb tank hadaik. Sztalin terveve volt Hitler ellen elsonek tamadni.
    De azt rem elszurta az 1930-as evek „politikai-tisztogatasaival”.
    A 15 hadtest parancsnokabol 13-at kivegeztetett. A tisztikaranak tiz-ezreit gyilkoltatta. De meg mind a legmagasabb poziciokban levo el-kommunistakat is tiz-ezrevel gyilkoktatta.
    Azert valt kudarcot meg a csopp kis Finnorszag ellen is.
    Hitler csak megeloZte a tamadassal.

    Mar emlkeztettem a tenyekre ,hogya US harcolt haboruban 1941 Dec 7-ota. Azsi es Pacific, majd eszak-Afrika- Olaszorszagban.
    Nem csak oriasi anyagi felszerelessel ( 11 billio USD 1941-ben)Sztalinnak, de Angliat kellet fentartani a naci U-boat pusztitasai ellenere.
    S teljes hadsereget szervezni es partraszallasra kesznek allitani Angliaban a Luftwaffa tamadasai alatt.

    Maguk ( nem csak maga) a gyuloleteiket okadjak, s a tenteket nem hajlandok figyelembe venni.
    Miert nem ?

  • Bendeguz79,

    ” De mivel Lee, Virgina-i volt, nem emelte volna kardjat hazaja ellen. (Az volt sajat szavai).
    Ami a szolgasagot illeti, a lenyeget maguk ma is neman veszik. ”

    Arrol nem is beszeltunk meg, hogy az Amerikai Polgarhaboru nem igazan a rabszolgatartas miatt tort ki. Az amerikai elnokok tobbsege Lincolnig vasarolt rabszolgakat. Meg a Lincoln alelnokenek is volt.

    http://www.history.com/news/ask-history/how-many-u-s-presidents-owned-slaves

    Arrol nem is beszelve, hogy ugyan Lincoln fel akarta szabaditani a rabszolgakat, de amolyan romai (birodalom) modon, behatarolt jogokat adva nekik.

    Nem ez okozta a polgarhaborut, hanem ugyanaz, ami hamarosan az EU szetesesehez fog vezetni. A kozponti hatalom nagyon erolkodott, mindenaron ra akartak tukmalni dolgokat az kulonbozo allamokra (a szovetsegen belul), ami azoknak nem kellett.
    Ez volt az igazi oka.

  • MIKLOS soraira;

    Miklos ramutatott a tenyekre,hogy a polgar-haboru NEM a szolgasag megszuntetesenek erdekeben indult.

    Sot, Lincolnnak NEM volt celja az „emencipation”, a szolgasag megszuntetese.
    Lincoln szelesen ismert esdetet elve volt azt ki-terjedni az ujj-teruletekre. Ami az u.n. North-West Ordinance tiltott. S az evekkel kezobbi XIII Amencment szovege is szoszerinti a NWO-al.

    Az Unionak NEM volt hadserege. S nem jelentkeztek a haborura. Kenytelen volt az Rszak a fleszabaditast igerni HA a fiatal feket ferfiak ozonlenek a hadseregeb harcolni a jovo szabdsagujaert.
    Ugy lett a Union Army fele fekete. S Grant 2.3-at felaldozta szuksegtelen harcokban.
    Ket-ev mulva nem volt vissza-ut. Felszabaditasuk elkerulhetelene valt.

    De a szolgasag szeleskoruen jovedelmezotlen volt,
    s a gazdasagi valtozasok, a felszabaditott feketek elete rosszabba valt nagyban.Otthontalanokka es munkatlanokka valtak. Szetszeledtek, s aki az eszaki gyrakban munkat talalt az kegyetlenebb volt mint a lassu-deli videki elet es munka.

    Az u.n „Vagrancy Act” (vandorlok torvenye) sokakat bortonbe juttatott, s a bortonok munkakra ki-adtak bortonzotteket. A szolga-munka, az borton-munka lett sokaknak.

  • Minden zsido testveremnek kuldom:

    Sana Tova Umetuka.
    Ketiva VaChatima Tova. 
    L’sana tova tikatevu v’tichatemu.

    Kinek melyik tetszik.