Maradok!

2017 szeptember 6 11:50 de.55 hozzászólás

Nem vagyok egy forradalmár alkat – húszévesen sem voltam az. Ezért is furcsa, hogy eddig minimum háromszor szólítottak föl, hogy álljak félre, takarodjak, fogjam be a szám. No, nem név szerint – nem vagyok neves személyiség, nem ettem bogarat, nem közösültem nyilvánosan senkivel, de mégcsak nem is ordítoztam, hogy éppen ki és éppen miért takarodjon.

Korán kezdődött: alig voltam hét éves, amikor az egyik nagy egyház szolgája vette zokon értetlenkedő kérdéseimet hite dogmáival kapcsolatban. Húszévesen az állítólag közösségi társadalmat építők dogmáiba botlottam: azt nem értettem: ha közösséget építünk, akkor miért vannak egyenlőbbek az egyenlőek között? Megfogadtam az elzavaróim tanácsát: fejlődnie kell még elvtársnő! De úgy tűnik, ezt is rosszul gondoltam: könyvtárakban kerestem a ”fejlődés” útját – és mit ad isten, megint egy csomó kérdésem támadt. Hogy van ez az ”élcsapat” dolog? Miért egy pártnak, és miért pont annak az egy pártnak a kiváltsága a vezető szerep? És mit jelent ez? Hogy nekik joguk van meghatározni, hogy kinek milyen jog jár, kinek mekkora a jussa?

Már éppen ott tartottunk, hogy megint takarodnom kell, amikor új elzavaróim támadtak. Ezúttal eltorzult fejjel a magyarságomat vonták kétségbe. Amiről ráadásul nem is tehetek: ebbe az országba születtem, itt ért minden jó és minden rossz. Mellesleg a „magyarabbak” is mintegy véletlenül születtek ide: ha hutunak születnek, nyilván előbb emelnék a fegyverüket a nem eléggé hutukra, mint a tuszikra. A világban ugyan keveset utazhattam, de szerintem nincs olyan sok magyar, aki annyifelé járt volna ezen a 93ezer négyzetkilométeren, mint én. Nem welness panziókban pihenni, hanem a soproni, kisvárdai, mohácsi, komáromi vasöntödében, Hajdúhadház, Mezőtúr és Ásotthalom kultúrházaiban, Veszprém, Pér eldugott sportrepülőterein, Kecskemét és Sármellék repülőbázisain. Minden évben – 1965-ben és 1972-ben is kitűztem a kokárdát március 15-én. 1982-ben tanultam meg az erdélyi himnuszt az Öreggellán (hegy a Balaton-felvidéken) egy tábortűz mellett. (Megjegyzem: már akkor sem tetszett a giccses versezet.) Nekem nem kell a költővel fohászkodnom, hogy „édes Hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad!”

Mert része vagyok ennek a hazának, ugyanúgy, mint az Erzsébet híd, meg a Gyöngyösvisonta melletti felhagyott külszíni bánya, mint Szentgyörgyi Albert és Mindszenthy, mint Kalocsai Miklós és Boda Marcsi. A hazából ugyanis nem lehet kiválogatni a nekem tetszőt, úgy lehet csak elfogadni, ahogy van. Nem szabad persze feladni azt sem, hogy e haza minél többeknek legyen élhető otthon, táj, népe megbecsült tagja a Földlakók közösségének. Ehhez persze sokkal kevesebb harcias „büszkeség”, és sokkal több mosoly, vidámság, – no meg persze teljesítmény kellene. Ha például anno Neumann János nem kényszerül idegenbe, hanem zsenije idevonzza a hozzá hasonlókat, lehet, hogy ma a világ nem a PC-t (personal computer) ismeri, hanem személyi számítógépnek (vagy szemszám-nak, ahogy én ismerem az áámerikai rövidítési mániát) hívja azt az okos masinát, amin én is pötyögök most.

Nehéz engem eltakarodásra késztetni, de megint megpróbálják. Takarodjon mindenki, aki 1990 óta (no pláne, még korábban) rész vett a haza dolgaiban, a maga posztján belepofázott az ügyekbe – hajtogatják egyébként értelmes, tán még jó szándékú ifjak is. Hát, igen – megöregedtem. Az idén betöltöm a hetvenet – illik már halkan hozzátenni: ha megérem. Keveset ismerek az új generáció közös pontjaiból: nem láttam, nem olvastam a Trónok harcát, sem a Gyűrűk urát, a troll-t eddig északi népek mesebeli manójának ismertem, hetekbe tellett, mire kikutattam, mi a fenét jelent a LOL. Sőt, van egy bűnöm is: a Csillagok háborújából (Star Wars) egyetlen részt láttam, azt is untam. Éktelen lövöldözés, félelmetes gépek – bugyuta mese. Jó, igaz, a mi generációnk kulttotemjei sem voltak nagyon bonyolultak: az Imagine (John Lennon) mondanivalója kihüvelyezhető egy egyszerűbb lélek számára is.

A fiatal generációknak nemcsak joguk, kötelességük is, hogy új gondolatokkal, más szempontokkal gazdagítsák közös életünket, döntögessék a tabukat, lerántsák a leplet betokosodott álszentekről, legyenek akárhány évesek.

De ne tiltsanak ki büszkén mindenki mást: hátha mondták már előttük is ugyanazt, amiről ők beszélnek. Végül egy orbitális közhely: az öregség nem érdem, hanem állapot. Hozzáteszem: a fiatalság is – csak az múló állapot.

Utóirat: Na, most jól „összemomentumoztam” magamat.

Rátesi Margit

55 hozzászólás

  • Mélységesen egyetértek.(37-es évjáratú mérnök-nyugger)És mindig bosszant, ha ismerőseim – gondolkodás helyett – vallást csinálnak a korrupt Staatsführer-ből. Meg bosszant a mai ‘balpék’ ellenzék is, mert nem veszik észre, hogy azt ismétlik és harsogják, amit a fidesz adott a szájukba. Ötvenhatos műegyetemistaként ezt külön is szégyellem.

  • Meggyőződésem, hogy igen sokan maradunk ebben az országban. Vagyunk még olyanok akik látták, hogy milyen hirtelen, váratlanul össze tud omlani egy „gránitszilárdnak” gondolt rendszer. A jelenlegi rezsim is eltűnik majd egy szép nap és mi – a kiatkozott magyarok akiktől még magyarságunkat is el akarják venni – itt leszünk, hogy eltakarítsuk ismét a romokat meg a kollaboránsokat.

  • Nem kell komolyan venned a trollokat. 😀

    A minap olvastam egy fiatalokról szóló felmérést, miszerint a 30 év alattiak zömének nagyon nem tetszik az Orbán-kormány. Többségük az LMP-t és a Jobbikot preferálja.

    Ha ők megindulnak szavazni, akkor alapjaiban rendül meg a Fidesz egypárti uralma.

  • Mint öreg figyelő, mondhatom, hogy meg kéne már értenie egyes magyaroknak, a multat is, meg a jelent is. T.i. a jelenkori rendszer és kormány végűl is, a múlból jött elő, annak a gyümölcse! Nem lehet a mai kormánytól mást várni, mint amit az tanult anno, elődeitől.

  • Meg kell vallanom, s nem csak nekem, de minden olvasoknak, hogy Ms.Ratesi teljes oszinteseggel irja cikkeit, s elet-vallomasait mindeg.

    Eddig meg nem olvastam semmi sorokat ami celja az o eltavolitasanak lehetosegere celzott volna.

    De ugyan akkor folyamodott az olvasok ,ill. hozzaszollok zomeihez, hogy mellozeseikkiel tavolithato legyen az a rettenetes es „atkozott” (ez nem Ms.Ratesi sora volt) Bendeguz kiszoritva a KMH hozzaszolloi kozzul.
    De velem azt is tiszta oszintesegebol tette.

    Az eletrajza nem rendikulli, persze. Majd nem mindenkinek lehetett, s talan volt is, ha nem ugyan azon tapasztalataik, de igen hasonlok.

    Talan olvashato sorai kozott, hogy nem teljesen megelegedett let-sorsaval, foleg az ideologia vonalon.

    Persze mindannyian a korulmenyeink termekei, ill. aldozataik vagyunk. Barmi is lett volna az, abban nincsen kivetel.

    Talan ertheto, hogy maig is keresi az orokke valo celjat(?), amint sorai-kozott ertehetoen hangzanak.

    Engem „hazug”, „gonosz”, „gazember”-bek (sot masnak is nevezett) mert lenyegeben elet-meglatasaim alapjan belattam, hogy, barkik , barhol is lennenk, de mindannuaian egyenloen teremtettek emberi lanyek vagyunk.
    S apaveto emberi jogaink, ami nem az alamizsna, sem masok munkajabol valo eltartasauik, hanem onallo egyeni hatarozataink altal vol elet-lehetoseg a leg-alapvetobbek. S az jog NEM a nagyhatalmuaktol (kiranyok, nemesek, papak, politikusok-tol), hanem letunk, szuletesunk alatli eredmenyek, ami , barki masok alatal NEM megtagadhato, sem NEM elzalogosithato !

    Persze az mind az uralomra vagyok alatal nem csak tagdva, de rem gyakran, s vilagszerte, eroszakkal megtagadva, sot buntetve is.

    Sjanalattal vettem soraibol mindeg,hogy Ms.Ratesi azokat az elveket es erdekekt szolgalt a multban, so tolja szereiket ma is. No de az mindenki egyeni joga.

    A kerdesem lenyege, hogy lehetne-e barkinek joga, masok jogait tiprni , megszuntetni, vagy azt megtagadni, amint elvtarsai tettek , sot teszik a mai percekben is tobb fele a vilagaon ?

  • FIGYELO velemnye tisztzta az esetet.

    Az alma mindeg a fa ala esik.

    A mai „vezetok” a mult kegyetlen rendszer termekei !

  • Az LMP kovetoikre valo megjegyzesre;

    A fiatalok a leg-befolyasolhatobbak.

    S a leg-tapasztalatlanabbak, azert a leg-konnyebben
    felrevezetehetobbek.

  • Kedves Margit, szerintem ezt az inget ne vedd magadra – habár nem tudhatom mit tevékenykedtél a baloldalon – nem rád gondolnak a Momentumosok. Gondolnak inkább a Puch László által vezetett MSZP-re, a fideszes hirdetésekből is élő Népszavára és Klub rádióra, a soha semmiért felelősséget nem vállaló és még mindig regnáló „szakértőkre”, megmondóemberekre, balos privatizátorokra, liberális tolvajokra.
    Hogy a magyarságodat ki vonta kétségbe és mikor, az meg külön érdekelne.

  • DRAZIRI megjegyzesere;

    A FIDESZ NEM az egyparti allamigazgatast gyakorolja, hanem mert egy koalicio tagja.
    Az ami a kezdeettol NEM-demokratikus, sot az elleni modszee.

  • Nekem nagyon tetszett ez az őszinte vallomás, az utána jövő átpolitizálás már kevésbé!

  • Nem igazán értem a meglepődést? problémát?
    Az ellenségképekre alapozott, alapvetően hatalmi monopóliumot hirdető rendszereknek, illetve az ebben szocializálódott vezetőknek mindenki zavaró tényező, aki feltesz olyan kérdéseket, hogy „Miért?” és nem elégszik meg a „csak” k-kal, mint válasszal.

    Ez igaz volt a Kádár-rendzser aparatcsikjaira éppen úgy (ellenség az imperializmus), mint az orbanista apparátusra (most éppen a belga főváros az ellenség). De igaz ez az egyházakra, és az abban vigyorgó fogaskerekekre is (egyház nem azonos vallás!).

    Az ideológiák jönnek mennek, de a vezetői attitűdök és a hatalmi söpredék általában marad. Az Orbán hatalmi sértődéséből kivirágzott kontra-KISZ gyanánt alapított Fidesz vezető a bolsevizmusban szocializálódtak, és azt hozzák-viszik magukkal. Ahogy annak idején a nyilasok is kikötöttek az ÁVH-ban.

  • Kedves ‘talalom’!

    Ez év március 7-én küldtem el – erős felindulásból – a következő levelet ennek az „öntudatos” társaságnak, miután láttam az Egyenes Beszédben „bemutatkozásukat”. Azóta némileg finomítottak szóhasználatukon, magyarázkodnak így-úgy, de alapjában véve szemléletük mit sem változott.

    Szóval a következőket küldtem el nekik.

    „Címzett: [email protected]
    Tárgy: Taigetosz?!

    No, figyeljetek csak, takonypócok!

    Honnan veszitek a bátorságot, hogy bárkinek is megmondjátok, miben vehet részt, miben nem?

    Takarodjatok el ti; tanulni!Takarodjatok el ti; megtanulni tisztelni az idősebbet! (Láttam az első bemutatkozásotokat az Egyenes Beszédben; semmit nem okultatok az indiánok sátrában, miközben a Vének Tanácsa szipákolta a békepipát?!)

    Nem azért vagytok takonypócok, mert fiatalok vagytok!!! Azért vagytok takonypócok, mert tiszteletlenek vagytok, mert önhittek vagytok, mert nem ismeritek a szerénység fogalmát, mert azt hiszitek(!), hogy mindent jobban tudtok, mint apáitok-anyáitok; ezek ugye olyasféle dolgok, amelyek nem férnek bele a politikai inkorrektségbe. Rosszabbak vagytok, mint Orbán, ez a röhejes Hungaro-Mussolini.

    No, dolgozatot lehetne erről írni, de most csak elfüstölögtem magam. Szégyelljétek magatokat! „Oszt jó napot!”

    (Aki látta annak idején ezt a műsort, az érti az utalásokat. Aki még nem látta, az atv.hu-n bármikor visszanézheti.)

    Röviden: Az „öreg” menjen a francba a politikából – mondják ezek az önjelölt ifjú titánok. De a voksunk az kell nekik! Sunyi szemlélet! De az én szavazatomat ők már biztosan nem kapják meg. Így, túl a hetvenen már megengedhetem magamnak, úgy gondolom, hogy válogassak. Úgy néz ki, most talán lesz miből.

  • Kedves Margit!
    Nagyon jó cikk,valóban ez a hazád,mint sokunknak!
    Aztán se a papoknak,se a pártoknak nincs joguk emberek felett ítélkezni olyan kérdésekben meg pláne,amire nem tudnak egyértelmű,kielégítő
    normális választ adni!
    Hidd el sokunkat ért csalódás (engem is katolikusként!!!),ami a pártokat illeti,meg különösen,de mindkettőt kibírtam,senkinek nem szabad vakon hinni!
    Különben megtisztelő,hogy a cikkedben engem is megemlítesz….
    Én is hasonló korú vagyok és sokat megértem…..
    nekünk (és a többségnek!!!)ez a hazánk,amit sem vallási hovatartozás sem pártszimpátia nem befolyásolhat!

  • Margit!
    Amúgy a mi a fiatal generációt illeti,azért elvárható tőlük,hogy
    ismerjék a valós történelmet….ne ártsanak a hazájuknak,ne hagyják magukat befolyásolni olyanoktól,akik érdekből (haszon,hatalom miatt…) uszítanak!
    Itt a Momentumra gondolok,akiket gusztustalan módon használt fel
    sok jellemtelen baloldali….
    Sportszerűen,tisztességesen kell versenyezni és nem felelőtlen uszítással,amit sajnos még sokan nem értenek meg!
    Aki nem tud itt élni,az menjen Isten hírével,aki meg képes tárgyilagosan,tisztességesen viszonyulni a hazájához és tisztelni,az maradjon!
    Úgy hiszem Te az utóbbiakhoz tartozol!
    Minden jót!

  • Ms.BODA ket megjegyzesere;

    Ha mindenki azt venne erteelemben es celjaiknak a dolgok sokkal sikeresebben mennenek.

    A part-uralmakat szukseges korlatozni a nep hatarozatai altal kozvetlenul.

  • Szép esszé, Margit. Úgy informál finoman, hogy alig bántja akárki zsigeri, érzelmi és értelmi berögződéseit.
    Bizony a Momentum valószínűleg egyikünket se látja szívesen. Se Téged, se Charlie-t, se engem, se bodát.
    Őket is ugyanúgy dobta be nekünk közvetve a Fidesz, mint korábban az LMP-t.
    Apropó, hogy boda bóknak vette, hogy negatív végletnek őt említetted, míg Kalocsai Miklós, aki valóban az egyik legpozitívabb elme közöttünk a másik végletnek, ez kicsit mosolyfakasztó.

  • Többeknek. Személy szerint engem nem üldözött senki – nem voltam olyan fontos. A hatvanas években ugyan volt rendőri megfigyelés – tiszta röhej, mert az őrsön dolgozott egy rendőr, aki osztálytársam volt az esti gimnáziumban, az figyelmeztetett. Volt, hogy feltörték a munkahelyi íróasztalomat, mert nem adtam ki azokat az olvasói leveleket, amiket egy öreg bolsi párttitkár fenyegetőző cikkére írtak normális mérnökök, munkások. De nem voltam „ellenálló”. Sőt, a nyolcvanas években pont azért léptem be a pártba, mert úgy véltem, lehet ezt javítani. Ma már tudom, hogy nem lehet: ezért vagyok annyira ellene a centrális erőtérből irányított NER-nek.
    Nem csináltam karriert, nincsenek magas kitüntetéseim: mindig, mindenütt vannak slapajok, akik smúzolnak a pártirodákon. Beosztással megélek – ha baj van,a családomra, fiamra számíthatok mindenben. Nem akarom, hogy pl.Figyelő feladja a vallásos hitét: csak azt szeretném elérni: néha nézzen be a falvédő mögé, amire azok a „szép igazságok” vannak hímezve.
    Kiss Kálmán: kérem, ne apelláljon az idősek „tiszteletére” – ahogy a szüleink generációja sem volt hibátlan, úgy mi sem vagyunk bűntelenek. Nekem nem kell „tisztelet” – az kell, hogy koromtól, nememtől függetlenül elismerjék: jogom van közös életünkbe belebeszélni. És azzal tisztelnek meg, ha érveimet vitatják, elismerik, vagy elutasítják.
    Charlie! Igenis engem is bántanak, ha a szabadelvű, baloldali érveket azzal söprik le, hogy „magyargyűlölő”. Ez olyan szánalmas.

  • talalom

    „…Kiss Kálmán: kérem, ne apelláljon az idősek “tiszteletére” – ahogy a szüleink generációja sem volt hibátlan, úgy mi sem vagyunk bűntelenek. Nekem nem kell “tisztelet” – az kell, hogy koromtól, nememtől függetlenül elismerjék: jogom van közös életünkbe belebeszélni. És azzal tisztelnek meg, ha érveimet vitatják, elismerik, vagy elutasítják.
    Charlie! Igenis engem is bántanak, ha a szabadelvű, baloldali érveket azzal söprik le, hogy “magyargyűlölő”. Ez olyan szánalmas..”

    Itt a 10 pont! Sajnos itt nincs „lájkoló mutató új”, ezért csak így tudom kifejezni maximális egyetértésemet!

  • Gratulálok a cikk szerzőjének! Egy olyan cikk ez amit tényleg bárki a saját báállítottsága mellett értékelhet anélkül hogy sértegetnie kellene bárkit is. Viszont van egy hatalmas probléma. A nyugat és ezen belül az EU tanács valami akárhanyadik szervezete elmeszelte Magyarországot amiért szóvá merte tenni, hogy a döntése az úgynevezett „kvótaperrel” kapcsolatban siralmas és antidemokratikus. Egyértelmüen kitünik belőle, hogy a visegrádi négyeket szeretnék úgy kezelni az EU-ban mint annó ahogy az a nagy „testvér” a SZU idejében volt. Nem kedvelem abszólut Szijhasító Péter (ja Szijjártó vagy gyártó de nem neki hasítanak szijat a hátából)de most az egyszer igaza volt és az igazságügy miniszter is ott állt mellette(érdekes ezt a hírt szinte szóról szóra benyomta a hírekbe az ORF. Máskor csak vakkantanak egy ilyen hírre. Lehet hogy ők is elgondolkoznak, hogy nem e kellene nekik is támogatni a visegrádi országokat. Igaz hogy a szlovákok kicsit úgy tünik visszatáncoltak, de ez inkább amolyan diplomáciai fogás. Margit a hasonlatod remek. Mármint a tuszikkal kapcsolatban. Volt egy riport a tévében amikor a menekültek befogadása ellen lázongókat összehozták valódi menekültekkel. Nagyon gyanus, hogy az utóbbiakat megszürték mert csupa értelmes fiatal szólalt meg benne. Elmondták, hogy ők arról nem tehetnek, hogy ide oda dobálnák őket., de értsék meg, hogy amint rend lesz az országukban és főleg nyugalom ők vissza is mennek. Amikor egy vérmesebb hang megkérdezte akkor miért nem ott van és harcol a terroristák ellen akkor az volt válasza majdnem mint amit Margit írt a hutukat véve példának. És az is érdekes volt amikor megemlítette, hogy tulajdonképpen a terrortámadásoknak közvetve ők is áldozatai mert a terroristák pontosan tudják, hogy olyan indulatokat hoznak ki az európai emberekből, hogy az összes menekültet visszaküldenék oda ahonnét jöttek. És ez csak a terroristák malmára hajtaná a vizet. lenne ismét egy élő védvonaluk amit már annyiszor használtak ha szorul a hurok.

  • TALALOM soraira;

    Ketelkedem abban ,hogy a maga ideologiai elveit valaki is „gyulolne”, de a „szabad-elvuseg” alatt mindenki emlekszik arra amit azok cselekdtek a multban.
    Azt persze gyulolik jogosan mint a gaz-kamrakat.

    S pont azok akik a „szabad-elvuseget” a legkegyetlenebbul eltiltottak, elsoportek minen leheto ertelemben is kerdore venni.

    Nem hibazhatja az emberiseget, hogy van emlekezetuk azokra a tetteikre. S vilagszerte akik azt ma is hirdetik,s barhol is lehetosegeik letezik azt gyakorolni, csupan hasonlo kegyetlensegekkel ,eroszakkal es minden vonalu sikertelensegeket kenyszeritve a lakossaikra.

    Azert probaltam javasolni, ha annak nevezheto lehetett, hogy a multat el kel felejteni, a mutl el mult orokke.

    Az emberiseg a jovot veszi celjanak,s a jobb jovot,nem a „vissza a multba” hajlando sorokban masiroztatva menni.

    Pont azert ert csodot a rendszeruk, s visszautasitva vilagszerte maig is.
    Na, hat nem a leg-egyszerubb a valosag, s nem a propagandak?

  • találom, kedvelem beírásaidat.
    Persze én még öregebb vagyok, de azért még nem kell félteni.
    Sajnálom, hogy nem kedveled vallásomhoz a ragaszkodást, de éppen azért mert öreg vagyok, már nem tudok megváltozni!
    Viszont, azt el kell ismerned, hogy nem probáltalak „téríteni”!
    Különben, én senkit sem rovok meg más világnézetéért!

  • talalom
    2017 szeptember 7
    4:02 de.

    Nem kell mentegetőznöd. Sokan gondolták (egy ideig), hogy lehet javítani. Mind olyanok gondolták így, akik nem kerültek közelebbi viszonyba a III. főcsoportfőnökséggel.

    A Hírlapkiadó Vállaltnál munkaviszonyban állók – idetartoztak az üzemi lapok munkatársai is – különleges helyzetben voltak, mert rájuk nem állított külön megfigyelőket a belbiztonság. Volt minden területen valaki, aki „hangulat felelősként” jelentett. Aki nem feszítette túl a húrt, szinte észre se vett semmit. Aki túlfeszítette (és a főszerkesztője se védte meg), az látszólag előzmény nélkül munkakönyvével máshol folytathatta. Ez akár történhetett a HKV-n kívülre történő áthelyezéssel is.

    A képhez hozzátartozik, hogy elég sokat engedtek meg, de volt néhány tabu téma. Ezzel viccelni sem lehetett, mint azt tette Árkus József az egyik Ludas Matyi címoldalán, amikor engedélyével megjelent az a karikatúra. Megúszta néhány hónapos moszkvai fejtágító oktatással, és egy teljes évi prémium megvonással.

  • Drága Margit Néni !
    Nagyon szeretem ezt az írását…Ez, séróból, jön nem akar túltenni a megmondó embereken…
    Két napja, vagyok az isten háta mögötti Kanadában, (kezdődik az iskola) de már honvágyam van…
    Igen, a hazai világ, minden böstörködés ellenére, mély gyökerű, és élhető…
    Itt, Kanadában, néha ámulok, mert tiszta „amerika”, néha tök putri, nem irigylem az egykori disszidenseket, hogyan találtak, kapaszkodókat..
    Megkövetem, ha véletlenűl olvasta, ezen a felületen pötyögéseimet, ahol fikáztam, közgazdasági, és politikai probálkozásait…

  • Christopher Adam

    Slapaj írta:

    „Igen, a hazai világ, minden böstörködés ellenére, mély gyökerű, és élhető…
    Itt, Kanadában, néha ámulok, mert tiszta “amerika”, néha tök putri, nem irigylem az egykori disszidenseket, hogyan találtak, kapaszkodókat…”

    Ezt nem értem, de lehet hogy azért, mert már Kanadában születtem… Olyan, hogy „tiszta amerikai” csak magyar fejekben létezik…olyan fejekben, akik szerint Amerika egyenlő az egykoron kedvenc Dallas sorozatukkal, vagy egy Hollywood-i filmmel.

  • Kedves C.Adam !
    Engedd, meg hogy a magam módján rácsodálkozzak a hazádra…Én itt átutazóban vagyok, és igyekszem élvezni, ezt a közeget, mulattatnak, az egykori honfitársaim, akik tudják, hogy leehet visszaszerezni Erdélyt, vagy lapátra tenni a regnáló kormányt stb. Roppant érdekelne a Te, magyarság képed…
    A „tiszta amerika” azt jelenti, usább az USA-nal !

  • Christopher Adam

    Slapaj,

    Természetesen rá lehet csodálkozni Kanadára. Csak az a gond, amikor homályos és anekdotális észrevételek alapján vonunk le tágabb következtetéseket egy adott társasalomról, annak kultúrájáról, „mentalitásáról,” stb.

    Ami pedig az Erdélyt visszaszerző, magyar kormányt döntő kanadai magyarokat illeti: a kanadai magyarok jelentős többsége teljesen asszimilálva éli életét, angolul vagy franciául. Erről mindjárt jön egy cikk.

  • Slapaj, miért nem írsz a tapasztalataidról egy-két képpel fűszerezve, Chris biztosan engedné, hogy megjelenjen.

  • Mr.Adam soraira a SLAPJhoz irottakban;

    A valodi kepet inkabb a „Waltons” nevu regibb TV sorozat jelkepezte a leg-eredibb megerteseben.
    Ami a 30-as evek folyaman az Appalachian hegyek kozotti kuzdelmeket, szorlamat, lelemenyeseget, osszetrtasat adta egy csalad eseten. Ahol a nagyszuloktol, a legfiatalbbfterekeig a napi kuzdelmet a leheto sikerek elerhetosegert mindannyian egyuttesen, szorgalmasn, teljes osszetartasban teve minden nap.
    S az eredmeny csupan a letben maradas, nem a meg-gazdagodas lehetosegen alapult.

    A kefvenc „Dallas” az igazi gazfag es szellemileg rodhatdtsagat mutatta. Persze mutatta a kivetelet is, az occse eletevel.

    No de a valosag mindenki eleteben maskent forgolodik. Mindenkinek az elet a sajat „haboruja a vilaggal”.

  • ERDELY VISSZASZERZESE;

    Moskvaban hallani a;

    „Mindent vissza, Alaszkat vissza, DDR-t vissza”.

    Jojjenek az orosz tankoszlopok ismet ?

    Az tortenne Erdely esetebn is !

    Belatjak azt ? Nagyon gyanitom !

  • Slapaj. Az a baj, hogy „fikázol” és nem kritizálsz. Hogy ez vagy az nem így van, hanem így. Összekevered pl. a kockázatokkal való kereskedést a hitelkockázattal, meg ilyenek.

  • Miklós Bánfi!

    Én nagy betűvel írom a nevedet,míg te kicsivel az enyémet…na ez
    minősít (nem kicsit,nagyon….)
    Amúgy Margitnak normálisan és kulturáltan írtam,akkor is ha ő
    nem a ballibsik között emlegetett,de ugye a sok hozzászólásom miatt mégis jegyez.
    Sem az ő,sem a Te egyetértésedre,szimpátiádra nem pályázom,igen jól megvagyok nélküle!
    Sok dologban különbözünk(szerencsére!!)de ez az ország mégis csak a hazánk,amit én az életem során átélt dolgok után sem tagadok meg,és az ellenvéleményen lévőket is tisztelem addig a pontig,amíg ezt felfogják,aki meg nem azt leírom….
    Ilyen egyszerű!
    Ne járasd le magad..vannak itt éppen elegen!

  • slapaj
    2017 szeptember 7
    11:40 de.
    Tévedésben vagy, ha azt írod, hogy Kanada tiszta Amerika.
    MIért látod így?
    Mert itt is sokan angolul beszélnek, de pl. Amerikában csak egész délen beszélenk még valamit franciául. Itt viszont két nyelv uralkodik az angol és a francia.
    Itt pl. nincs elnök, hanem miniszterelönk van csak, akit a pártja szavaz meg, nem az egész lakosság-.A kormány rendszer az angolszász szisztéma szerint van, nem az amerikai szerint, hál Isten!
    Itt nincs Hollywood és sztár imádat, például.
    Itt a volt miniszterelnök, maga megy vásárolni az üzletbe,.
    Vagy imádkozni a templomba. Nincs FBI aki vigyázzon rájuk.
    Ja, és a kanadai soha nem tartott rabszolgát sem, inkább, ide menekültek Amerikából a felszabaditottak.

    Csak néhány példát hoztam ide, a küólönbségrekról.

  • Egyelőre még itt nem találkoztam olyannal, aki Erdéllyel ennyire foglalkozna. Van biztos néhány, aki ma is bizakodik és sokat beszél a témáról, de ez nem egy általános jelenség.

  • Amúgy nagyon érdekes,hogy a KMH támogatást,adományt kér,miközben
    nem csak a jelenlegi kormányt(balliberálisként érthető…)de a
    más véleményen lévő magyarokat és egyben a hazájukat is ócsárolja,sértegeti….
    Nos nem hinném,hogy tolonganak az emberek…de talán Sorostól és a magát jól megszedett kinti és itthoni ellenzéktől kellene
    „kuncsorogni”!
    Én nyugdíjasként jótékonykodom ahol lehet,hajléktalanokat is segítek,de ugye „belátják”?…hogy ennek a fórumnak,ha milliomos lennék,akkor sem adnék egy vasat sem,hogy miért?na nem a más pártállás, hanem a hiteltelenség,uszítás,hazaárulás és jellemtelenség miatt,sokak részéről!

  • 1. Úgy tudom, – kanadaiak majd kijavítanak, ha rosszul -, hogy Kanada ma is a brit nemzetközösség tagja, és azért nincs elnök, mert ez az alkotmányos monarchiákban amúgyis gyenge pozíció a királyé.
    2. Itt sokan úgy vélik, aki másként gondolkodik, mint ők, azok hiteltelen uszítók, jellemtelen hazaárulók – lsd: Boda szept. 07 5:11.
    Hogy miért, miben – arra sosincs érv. A jelenlegi kormánytöbbség Magyarországon szétverte a jogállamot: erre az elmúlt 7 év törvénykezéséből számtalan példa hozható. Kirívó is akad: Császy és Tátrai ügye mellett most éppen Hagyó Miklós másodfokú ítélete. Mindennél beszédesebb példa a jelenlegi hatalom EU-ellenessége, ami a magyar nemzet hátbatámadása. Arra biztat ugyanis,hogy valami homályos „büszkeség” címén szolgáltassa ki magát a nép az ellenőrizhetetlen hatalomnak, az erőszakos uralkodásnak. (Erre A diktatúrák hétköznapjai-ban hoztam példákat.)

  • Boda!

    Nem világos, hogy ez a „támogatás-adomány”kérdése most épp hogy jön ide, ezért még egyszer elolvastam talalom cikkét, és végigfutottam a hozzászólásokon is, hátha elkerülte valami a figyelmemet, de nem leltem utalást sem rá – ettől függetlenül nem kizárt, hogy a KMH szerkesztősége alkalomadtán megfogalmazott ilyen kérést(is) és ez teljesen helyén való. Úgy tűnik végképp nem találtál kötözködni valót, hát előástál valamit „fejednek rossz bögréjéből” aminek kapcsán megint hazaárulózhatsz, és a végletekig elcsépelt jelzőidet osztogathasd?

    Mert az számodra teljesen rendben van, hogy te orrba szájba hirdetheted itt az igét – sokunkkal egyetemben, de ha a figyelmünkbe ajánlják (bármilyen óvatosan is)hogy egy ilyen fórum fenntartása,folyamatos működtetése, naprakész technikai-szellemi karbantartása pénzbe kerül, akkor fújtatsz mint a nemes paripa és egyből elkezdesz balliberálisozni, címkézni, mi több Sorosozni és személyes sértésnek veszed! Hogy a pékbe jön ide Soros? Miért gondolod, hogy akár C. Adamnak akár más,a KMH oldalain dolgozó egyéb munkatársnak kötelessége ingyen és bérmentve, a saját szakállukra és költségeikre egyetlen szó köszönet nélkül fenntartani ezt az oldalt mintegy fórumot teremtve a „vélemények szabad áramlásának” hogy te is más is elmondhassa miről mit gondol. Nem gondolnám, hogy ezen a KMH fenntartóinak, moderátorainak (vagy annak az egynek aki valamiféle elhivatottságból még hajlandó csinálni) egyetlen fillér haszna lenne, nyilván nem is ez okból csinálja/ják akik csinálják. Kedves Boda, te (sem) és más sem tesz személy szerint szívességet azzal ha leírja ide a véleményét bármi legyen is az – úgy gondolom, sőt látom, hogy politikai oldaltól függetlenül bárki aki betartja a minimális elvárásokat megteheti ezt. Nézz csak körül bármelyik másik fórumon amit véleményeddel „megtisztelsz” (feltéve ha írsz máshova is)mindenhol van rá lehetőség, és örömmel veszik az eszmei támogatáson kívül az egyéb támogatásokat is,legalább a saját költségeik mérséklésére. Senki nem kérdezte és nem számoltatott el téged(sem) arról, hogy hogyan, kit és milyen formában támogatsz ha támogatsz – felesleges tehát hegyeskednek azzal, hogy te miként állsz a honi hajléktalanokhoz, mert az a te dolgod. Miként C. sem teszi naponta közzé az ilyen irányú tevékenységét, miután nem ide tartozó kérdés, hogy privátban miért és kit támogat/tunk!
    Bocsi, de amit itt előadtál, az nem csak hálátlanság de mérhetetlen pofátlanság is, mert ha valami ami neked elvileg bérmentes, az másnak esetleg pénzbe és fáradtságába kerül.Ha tehát igénybe veszed és azt rendre „használod” -anyagi helyzetedtől függetlenül – minimum köszönet jár érte, és ha tudod (de csak akkor) hozzájárulhatsz a működtetéséhez. Senki nem azt kérte, hogy kisnyugdíjas létedre „gombolkozz ki” hanem amennyiben módodban van neked is (vagy bárkinek) támogathatod azt a lapot amelyet egyébként naponta árasztasz el a „hozzászólásaiddal”, jócskán munkát adva ezzel a moderátornak! Mi nem érthető ezen?

  • Én tudom, hogy bizony pénzbe kerül ennek a lapnak a fenntartása, de sajnos én is anyagi segítségre szorulok, de gyermekeim segítenek ebben.

  • Besancon,

    Boda és társai annak örülnének, ha a KMH anyagi okok miatt megszűnne. Az Orbán-kormánytól biztosan nem kap támogatást, de a kanadai magyar feljelentőitől sem. (ez utóbbival az Ábrahám Tibor vezette társaságra céloztam)

  • Én sajnálnám, ha a KHM megszünne, ez az egyetlen lap ahová bemegyek és ítok.

  • talalom!

    Én érveket (tények alapján!!!)írok,meg ugye nem én és a többség gyűlölködő,hanem az itthoni és kinti ellenzék!!!
    Az a hír járja,hogy most ősszel a baloldal (lefizetett csőcselékei)utcai zavargásokat,cirkuszt,rendbontásokat szervez,ezzel is biztosítva az „emberek nyugalmát”……
    Hát sajnos többre nem telik szerencsétleneknek,de remélhetőleg
    eltávolítják,lecsukják a randalírozókat!
    Na nem kell félni,csak azt kapják amit érdemelnek,meg ugye a szemkilövés,erőszak nem a Fidesz módszere,az a baloldalé,szociké volt…..!
    Az ő idejük meg ugye lejárt,közép és hosszú távon!!!

  • Drizari!

    Kiforgattad a szavaim(itt ez a módi…)egy szóval sem írtam,hogy
    örülnék a lap megszűnésének,csak azt,hogy én nem adakozom….
    óriási különbség.
    Amúgy az alacsony vérnyomásomnak meg különösen jót tesz ez a fórum,megspórolok pár kávét szegény magyar nyugdíjasként,…ha olvasom,meg szerencsére találkozom hasonló gondolkodású és „képben”..lévő hozzászólókkal is!
    De a csipkelődésen túl,csodálom,hogy nem írnak a karibi térséghez,Floridához közeledő ,az évszázad legnagyobb hurrikánjáról,ami sok amerikait és kint élő magyart is érint!
    Nagyon sajnálom ,hogy menekülniük kell,értékeiket hátrahagyva,és remélem minél kevesebb áldozat lesz!!!
    Tudom ez Kanadát nem érinti,de mégiscsak Amerikában,azonos földrészen vannak!
    Emberből..vagyok,akkor is ha ezt itt többen nem képesek felfogni!
    Egyébként a véleményem továbbra is fenntartom és biztosan tudom
    hogy lesznek a lapnak támogatói!
    Figyelőt azért sajnálom,hogy más hitelesebb fórum nem áll rendelkezésére az itthoni valós helyzetről való tájékoztatás
    végett…,de ez is több,mint a semmi!
    Minden jót!

  • Boda Marcsi
    2017 szeptember 8
    3:06 du.
    Ne sajnálj, nagyon jól tudom mi történik otthon. Ez a fórum azért érdekel, mert vitázhatok rajta. Kűlönben, ismerem a személyesen a lap megszervezőit. Nekem egy szellemi torna, egy kicsit vitázgatni. A fejbólógatás unalmas.

  • Figyelő!

    Nem sajnállak,csak igyekszem az itthoni valós eseményekről tájékoztatni(jó,ha hozzád is eljutnak, a tények örülök,hogy több forrásból)!
    Vitázni lehet velük(kávé-pótló időnként…) a hazug,elvakult és
    modortalan emberek ,akik a náluk értelmesebbeket próbálják lejáratni…..magukat minősítik,járatják le!

  • Boda:”tények alapján írok”, majd „Az a hí járja”.
    Mi a tény??? Hogy az a hír járja”?
    Ez már röhej.

  • szerző „aki 1990 óta (no pláne, még korábban) rész vett a haza dolgaiban, a maga posztján belepofázott az ügyekbe ”

    Két mániáját emelném ki T. szerzőnek, ami egy állítólagos demokratától igen furcsa. Persze, ha nem demokrata, akkor én kérek elnézést.

    1. Wass Albertől csak nácizmust tanulnak a gyerekek, akkor is ha csak a „klapanciáit” olvassák. Bezzeg az úttörőindulókat nyugodtan el lehet vonatkoztatni a kortól, amiben születtek.

    2. Unokája talán félreértett mondata alapján ő megállapította, hogy a hitoktató „antiszemita”, valamint a kötelező hittan jogtalanság.

    Az ilyen megnyilvánulásokra mondja talán a Momentum, hogy bocs, inkább nem kéne. Ez csak a fidesz malmára hajtja a vizet.

  • Wass Albert már meghalt elég régen.
    Nekem minden könyve megvan, mert valamikor magyar könyveket terjesztettem. Persze mindet olvastam is. Sehol nem olvastam náciféle stilust, vag utalást rájuk. Ő grófnak szűletett, semnki sem választja meg hová szűlessen. De a 2O. század egyik legkiemelkedőbb magyar írója, Márai Sándorral együtt!

  • Mikor iskolába jártam az elején, kötelező volt a hittan, amit egy pap tanitott. Semmi bajom nem lett belőle, a katekizmust, minnden kereszténynek illik tudni, éppen úgy , mint a zsidóknak a zsidó vallás törvényeit.

  • Figyelő! A kötelező hittan a vallásszabadság megcsúfolása.

  • talalom
    2017 szeptember 13
    3:26 de.
    S
    Válasz a feniekre.

    Szerinted.
    Valahol már írtam, hogy senki sem válassza meg hová szülesen.
    Viszont, változtalanul még ma is az a tendencia, bármelyik vallásnál, hogy a szűlő arra neveli gyerekét, amit ő tanult anno, vagy amit örököly őseitől.
    Ez MINDEN vallásnál megvan, akár muszlim, vagy zsidó, vagy református. Nem csak a katolikus trtja a vallását, ahogy tudja.
    Lehet, hogy ez neked nem tetszik mert atheista vagy!
    Az is egy „vallás” szerintem, mert hiszel benne. Te arra tanítod az esetleges gyermekedet.

  • Az is mai gondolkodás, hogy nem tanítom semmire a gyermeket, majd válasszon magának, ha megjött az esze és tudja mit csinál.
    Mivel olvasni, írni is már kis korban kezdik tanítani a gyereket, éppen így a szűlő a vallást is így adja a gyereknek, bár melyik valláshoz tartozik!

  • Ide gondoltam elhelyezni, mert ők, fiatalok, nem maradtak. Sőt. Mint mondja egyikük: „Én nagyon szívesen hazamennék bármikor, hogy ha azt látom, hogy megéri otthon maradni, de sajnos ma azt kell hogy mondjam, hogy jobban érzem magam itt kint, és hosszabb távon megéri ide kijönni.”

    Hollandiában élő és dolgozó magyar fiatalokról készült dokumentumfilm harmadik részét láthatja a szíves érdeklődő, de forgattak Londonban és New Yorkban élő magyar fiatalokról is MENJEK/MARADJAK dilemma köré építve a mondandót:
    .
    .

  • A hollandiai magyarra.
    Az ido valtozik, mikor en kimentem, elhagytam hazamat, az eletemet, azaz a szabadsagomat mentettem.
    Aki ma kimegy szerencset probalni, az tobb penzt akar keresni. Ez is ertheto, mindenki tobbre vagyik.
    A baj csak az, hogy van mindig olyan, aki megtobbet keres.
    6O eve elek mas orszagban, de szulofold csak egy van.
    A kozos mult, tortenelem es nyelv, csak tobbet kene hogy jelentsen, mint a fizetes.

  • Figyelő,

    azért mennek ki, hogy élni tudjanak. Mert az valóban nem élet, hogy kifizeted a lakásrezsidet, az élelmezésed, a munkába járás költségét (utazási bérlet) és a következő fizetésnapod előtti napra elfogy a pénzed.

  • Drizari
    2017 szeptember 25
    1:02 du.
    Megis, mit gondolsz, Kanadaban maskep van?
    Itt is a fizetesbol el a legtobb ember, es hovegere mar elfogyott. Nyugdijrol nem is beszelve.

  • Ja, es meg egy, Magyarorszagon nagyon alacsony meg ma is a lakber. Kivancsi lennek, hogy itt hogyan elnenek meg.