Szijjártó Péter, az amnéziás szolga

2017 szeptember 7 9:19 de.90 hozzászólás

Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a magyar emberek ellenében született az a döntés az Európai Bíróságon, miszerint Magyarország elbukta a kvótapert. Valaki igazán közölhette volna ezzel az egykor talán szépreményű, de mára kórosan amnéziássá vált mákvirággal, hogy ezzel a kijelentésével van egy apróbb probléma. Nevezetesen az, hogy a kormány kezdeményezte népszavazás érvénytelen volt. A magyar emberek többsége tehát világosan jelezte, hogy nagy ívben tojik az orbáni retorikára, és az egész kérdésre. A magyar emberekre hivatkozva tehát leginkább nem nyilatkozhat semmit a most külügyben szolgálatot tevő egykori csicskás.

De ha már annyira szeretne hivatkozni a magyar emberek véleményére, akkor érdekelne pár egyéb vélemény is. Az, hogy mikor tartottak eredményes népszavazást a letelepedési kötvényekről? Mikor tartottak népszavazást arról, hogy másfélezer menekült letelepítése problémás, de a tízezres nagyságrendben eladott kötvényekkel beengedett akárkik letelepedése rendben van? Nemkülönben érdekes lenne egy népszavazás arról, hogy a letelepedési kötvények haszonélvezőinek kiket jelölne meg a társadalom. Hátha nem pontosan azokat a pénznyelőket nevezné meg, akikhez most a bevétel vándorol(t).

Mert a kép az ilyen, és a hasonló, kérdésekkel lenne teljes. Kiegészítve talán azzal, hogy a gazdasági exodus kormányának ténykedéseként kimenekült százezrek hiánya, vagy a most letelepítendő másfélezer menekült veszélyezteti-e az ország jövőjét? Vagy esetleg az, hogyha kiderül: a letelepedési kötvénnyel érkezők sem teljesen makulátlanok. Legfeljebb van pénzük. De a kormány nem csak az uniós szolidaritás menükártyájáról szeret szemezgetni. Abban nem kevésbé diszkriminatív, hogy amikor éppen hadat üzen a józan észnek is, akkor hivatkozik bőszen az akár sosemvolt magyar véleményekre is. De akkor, amikor a saját tagok, és az oligarcha haverok, a nekik gazsuláló szolgák zsebét kell tömni, akkor baromira nem érdekli sem Orbánt, sem a talmi hatalmi siserebanda többi tagját az ország állampolgárainak a véleménye.

90 hozzászólás

  • Kedves Szerző!
    Van-e valami kézzelfogható hasznod abból hogy, ezt a már ezerszer lerágott szarvas péniszcsontot ezeregyedszer is bedobod ide újracsócsálásra?

  • Nem hinnem hogy „amnezias”, vagy hogy „szolga” lenne, de poziciojaban eskudt kotelessege a kormany alatal mehatarozott nemzeti erdekeket kepviselni.

    De kerdesem lett volna, hogy miert nem a Fo-allam-ugyesz kepviselte a kormanyt? Az az ugyeszseg megbizasa.

    Na de ma csupan a jelentos kerdes, hogy hogyan kezeli majd a kormany, s fokent a lakossag azokat az eloirt szamu idegeneket?
    Nem hinnem hogy majd a „cream of the crop”-ot kapja megy az orszag, hanem inkabb lehetoleg azokat akiket semmi mas orszag nem hajlando befogadni.
    Tehat nem a kepzettebb Sziriakikat, hanem a leg-kepzetlenebb , talan afrikaikat.

    S miert ne, lenni-e kell valami buntetesnek is abban ,hogy evekig harcoltak befogadasuk ellen.

    De igy mukodik az ottani csatlossag !
    Kapod a paraancsot , s engedelmeskedj !
    Semmi lehetoseg a kerdesre, sem az ellezesere!

    De fokent a koltsegek ami a legkerdesesebb dolog.
    Boldogok lesznek majd a magyar adofizetok azzal ?

  • Ennek így : se füle, se farka. Erre már rájött Christian Lindner, a német Szabaddemokrata Párt (FDP) vezetője is.

    A német liberálisok vezetője azt találta mondani a vele készített interjúban, hogy a Németországban tartózkodó több százezer menekülttel azt kell tenni, amit már a délszláv háborúk idején alkalmazott Németország a Balkánról érkezett menekültekkel. Németország támogatja és segíti a veszélybe került menekülteket, de ebből nem lesz automatikusan tartózkodási engedély és állampolgárság. Ha a veszély elmúlt az anyaországban, a menekülteknek haza kell menniük. Nem alapvető emberi jog, hogy az ember kikeresse a világon azt az országot, ahol élni szeretne.

    Sőt, azt is mondta, mint liberális vezető, hogy „az EU-nak le kell zárnia a földközi-tengeri menekültútvonalat, védeni kell az EU külső határait, és nyomást kell gyakorolni az észak-afrikai államokra, hogy vegyék vissza az illegális bevándorlókat.

    Ezeknek a gondolatoknak van értelmük.

  • A feltett kérdésekről tessék népszavazást kezdeményezni.Állítsd magad mellé az országot -ha tudod!
    előtted a lehetőség.
    A migráns dologgal kapcsolatban meg hiába tekergeted a szavakat,akárhogy,ilyen emberáradatra az országnak nincs szüksége.Ha neked kell-Jelentkezz és fogadj be tömegeket-mondjuk : elég csak tíz családot.Egy fél év múlva leírhatod hogyan gondolod tovább.Amíg nem érzed saját bőrödön a bajokat , addig a másokét soha sem fogod elhinni.Majd ezután írjál cikket a migránsokról.Majd úgy jársz mint egyik kollégátok aki nyaralása során megtapasztalta mit is jelent ez a probléma testközelből.Cikket is írt ide akkori közvetlen tapasztalatairól majd később-hazatérve : nem győzött magyarázkodni, hogy nem így -nem úgy gondolta , meg értette a dolgokat.Ennyit a nagy vehemenciáról-amikor távolról nézve minden szép minden jó.
    Egybezárkózott ember odújából nem lehet — csak úgy írni , ahogy teszed.
    Barátságos üdvözlettel

  • Bendeguz79
    2017 szeptember 7
    10:07 de.
    „Nem hinnem hogy “amnezias”, vagy hogy “szolga” lenne,”

    A miniszter szolgát jelent. …….

  • tóth péter
    2017 szeptember 7
    11:27 de.

    Megtartottam, és győztek a kormány nézőpontját ellenző vélemények.
    Ez pont annyira igaz, mint az érvénytelen népszavazásra való hivatkozás.

  • Drizari
    2017 szeptember 7
    10:44 de.

    Részben van értelmük.
    „Nem alapvető emberi jog, hogy az ember kikeresse a világon azt az országot, ahol élni szeretne.”
    Ezt akkor is így érezné(d), ha holnap deportálnának az Antarktiszra? Valahogy kétségeim vannak.

    „Ha a veszély elmúlt az anyaországban, a menekülteknek haza kell menniük. ”
    Nem rémlik, hogy pl. a Közel-keleten elmúlt volna a háborús veszély. S ez akkor is igaz, ha a kialakulásában korántsem érzem a nagyhatalmakat vétlennek. (Sőt!)

    Amúgy a cikk szerintem nem erről szól, hanem arról a szemforgató szellemi szellentésről, amit Szijjártó előadott. Kissé megfeledkezve arról, hogy a most tematizált EU-kvótánál kb 15x több gazdasági menekültet mutyiztak be az EU-ba Rogánék

  • Andrew_s,

    ismered a „deportálás” szó jelentését?

  • ANDREW_s soraira;

    Ketsegtelenul maga viccel !

    Ohajtana , vagy eltudna kepzelni, hogy az orszag, bar-mely orszag vagy nemzet, kulugyminsztere a sajat elkepzelese lapjan megtagadna a kormanya alapveto politikajanak a celjait ?

    Meg a Hilary asszonynak sem volt arra a legkisebb lehetosege sem. Sot soha senkinek.
    Meg itten nallunk (Fla-ban) ahol a cabinet tagjai nevszeritn egyenileg (NEM partalapokon)valsztva a szavazo-lakossag altal is az orszaguk politikajat, es celjait kovetik.
    Nem ellenkeznek mint fegyelmezetlen gyerekek.

  • DRAZIRI soraira;

    Draziri ra-mutatott a problema okaira.

    Sot egy lepessel tovabb is kellene menni.

    Mind a „menekulok” vagy „elvandorlok” csupan az „ember-csempeszeknek fizetve kepesek ugy Sziriat, mint Eszak Afrikat elhagyni, tulterhelt biztonsahtalan csonakokon. S ,mind jelentos osszegeket fizetnek azert.

    Az EU egy teljesen keptelen, gerinctelen, impotens azzal szembe nezni es cselekedin. Nem csak Europa problemait, hanem a menekulok eleteit menteni, megszuntetni az ember-elet-csempeszest.
    Ezrek es ezrek fultak a tengerek vizeben, ugy Szuriabol,mint Eszak-afrikabol, amig gazdagodnal a csempeszek, s oriasi emberi szenvedeseket okoznak.

  • Drizari
    2017 szeptember 7
    1:08 du.

    Igen. Pont azért használtam.
    Mert Te hiába szeretnéd eldönteni, hogy hol akarsz élni, ha beraknak egy vagonba és kilőnek az űrbe. Kétségbe vonva azt a jogodat, hogy eldönthesd, hogy hol szeretnél élni.

    Az általad idézett üres lózungokkal pont az a baj, hogy baromi kétélű szólamok, és visszafordítva baromira nem szokott tetszeni.

  • Nem kell erőlködni immár sokadszorra,(mint Orsós is írta!)
    ugyanis a kvóta ellne nem csak mi,de a csehek,szlovákok,lengyelek
    is tiltakoznak,a többiek meg egyszerűen nem tartják be,csak kussolnak!
    még nincs vége,és senki nem kényszeríthet minket a kétes,bűnöző migránsok befogadására,ugyanis uniós,de szuverén ország vagyunk!!!
    Amúgy a kerítés építéssel más országok érdekeit is képviseltük és
    igényt tarthatunk a költségeink 50 %-ának a megtérítésére!!!
    A kvótával itthon és kint is csak a Soros féle haza és nemzetellenes söpredék ért egyet.
    Na ha másért nem is (de bizony több okból,régebben részleteztem..)bizony itthon az emberek többsége a kormányra fog szavazni!!!!

    Friss közvéleménykutatása mindenki figyelmébe!!
    5 közvéleménykutató szerint:a biztos szavazok megoszlása
    Fidesz 47,4%,Jobbik 19,4 %,MSZP 14,26 %,DK 5,8 %,LMP 4,6%,
    Momentum 3 %,Együtt meg a kétfarkú kutyapárt 1,6- 1,6 %
    Párbeszéd liberálisok 0,6 %.

    Mindezt nem csak a TV-ből,de az itthoni közismerten ballibsi
    HVG újságból,internetes hírekből lehet tudni!

    Na nem kell izgulni feleslegesen…..!

  • Amúgy a cikkírónak mielőtt uszít,cikket ír,nem ártana tájékozódni!!!

  • Amúgy az,hogy a népszavazás érvénytelen volt…,az nem egyenlő a
    jelentős többség véleményével,akik nem mindig tudnak,akarnak szavazni.(ez esetben pár hiányzó szavazat nem lényeges)
    Aztán ugye az is logikus,hogy akik letelepedési kötvénnyel jönnek az országba,itt akarnak élni,dolgozni nem erőszakolni,robbantgatni…és nem azért fizetnek az országnak,hogy kiutasítsák ,vagy börtönbe zárják őket!
    Na akinek van egy „csepp” esze…az ezt felfogja!

  • Egyébként a „gyengébbek” kedvéért megjegyzem,hogy eddig többnyire
    kínaiak vásároltak letelepedési kötvény,azért,hogy itt dolgozzanak!
    Többnyire kereskedők,akik udvariasak,szorgalmasak és főleg nagy és olcsó áruválasztékkal(ugyanaz a termék máshol jóval drágább!) rendelkeznek,amire van kereslet!
    Na ennyi!

  • Andrew_s,

    és mi köze van a deportálásnak a kvótához? És azt észrevetted, hogy a német liberális párt vezérétől idéztem?

  • Andrew_s
    2017 szeptember 7
    12:43 du.
    Az egésznek nem az a lényege amire reagáltál.

  • Andrew_s
    2017 szeptember 7
    12:43 du.
    Százezer lusta -akár- ellenszavazó elég lett volna a népszavazás érvényességéhez és elsöprő győzelméhez vagy mondjuk egy olyan demokratikus rendszer mint a svájciaké, ahol nincs érvényességi küszöb, mert ott az az elv, ha valaki nem él a választás lehetőségével, az vessen magára! Nem is óbégatnak utólag! A népszavazási bojkott felhívására hallgató, otthon maradó antidemokratikus polgárok ellenszavazatára jósolni meg önámítás, ne is próbálkozz vele! De már ezt is többszázszor kitárgyaltuk!

  • “A kvótával itthon és kint is csak a Soros féle haza és nemzetellenes söpredék ért egyet.”

    Én úgy tudom, hogy az Európai Uniót a tagállamai irányítják és alakítják. A tagállamok mindegyike – ideértve Magyarországot is átlátható és rendszeres párbeszédet folytatnak egymással és egyoldalúan és demokratikusan döntenek, hogy melyik útra lépnek. Minden egyes tagállam – ideértve Magyarországot is – a közösen hozott döntésekért vállal felelősséget, illetve részesül azokért előnyben.

    A menekűltek kvótái a 28 TAGÁLLAM KÖZÖS DÖNTÉSEI ! – beleértve Magyarországot is ! – ki a közös tárgyalások idejében, felellőség tudatában egyetértett ezzel !

  • Látszólag nem tartozik ide a legújabb hír:

    „Új módszerrel gyilkolna az Iszlám Állam. A terroristák aljas terve szerint nyugat-európai üzletekben, piacokon található élelmiszereken keresztül akarnak tömegeket megmérgezni.

    Az Iszlám Állam iraki foglyokon tesztelte különleges mérgeit Moszulban, majd arra buzdította híveit, hogy amerikai és brit boltokban szórják be a gyümölcsöket, zöldségeket a szerrel.”

    forrás: https://ripost.hu/cikk-iszlam-allam-etelmergezes-gyumolcs

  • 1. A „népnek, nemzetnek” nincs akarata. A népek, nemzetek tagjainak van akaratuk – és azok különbözőek. A politika, a politikusok dolga az lenne, hogy e különböző akaratokat, érdekeket egyensúlyban tartsa, igyekezzék kialakítani azt a módszert, amellyel erőszak nélkül érvényesülhetnek e különböző érdekek. Persze ez azt is jelenti, hogy egyes döntések előnyösek, mások hátrányosak egy-egy csoport számára. (Ezért nem lehet a „többség”akarata irányadó: a „többség” nem állandó.) Nagyjából ez lenne a demokrácia.
    Az EU ilyen szempontból abszolút demokratikus, hiszen az Európai Tanácsban (amelynek az országok éppen regnáló miniszterelnökei a tagjai) minden szavazat egyet ér, legyen akár a 40 milliós Románia, vagy a pár százezer lakosú Málta vezetője.
    Az Európa Parlament képviselőit pedig az egyes országokban külön szavazáson választják. Ezért hamis az a gyakran hangoztatott érv,hogy az EU vezetőit „senki nem választotta”. Sima hazugság, amit lelkesen benyelnek nem túl jól értesült hívei.
    Magyarország mai miniszterelnöke azért fúrhatja Európa közös hajóját, mert a magyar választók 26%-a egy összeférhetetlen, hatalommániás bugrist emelt a miniszterelnöki székbe, akinek így a „senki által nem választott” Európa Tanácsban azonos értékű a szavazata bárkiével. De ez korántsem jelenti azt, hogy Magyarország érdekeit képviseli.

  • találom, bocsi, de nekem egészen más véleményem van az EU-ról.
    s megértem minden ország vezetőjének a problémáját. Lásd, Anglia még idejében kiugrott abból.
    Viszont a magyar sokkal kisebb ott erőben, mint az angol, a pénzről nem is beszélve, amire szüksége van.

  • Pityi Palkó!

    A kvótával Magyarország soha nem értett egyet,sőt szavazásra
    bocsájtotta itthon,sokan ellene voltak,de ugye a hazug ellenzék már megint igyekezett félrevezetni az embereket,cáfolták,hogy lenne,ezért nem tiltakoztak ellene( de ugye van..)annyian,mint
    kellett volna.
    „Hazudtunk reggel,délben meg éjjel”(még álmukban is!)mondá Fletó!
    Aztán nem mi vagyunk az egyetlenek Európában akik tiltakoznak,de akik kussoknak…azok sem tartják be!
    Na ennyi!

  • Amúgy így is kb. 3 millióan szavaztak ellene.

    Figyelő!
    Igaz,hogy kis ország vagyunk,de akkor sem vagyunk kötelesek végrehajtani a nekünk elfogadhatatlan követeléseket,meg ugye
    mások sem hajlandók,ennyi országot azért nem lehet kizárni….
    az Unióból,mert akkor ugyan ki marad?….!
    FIGYELEM!
    Egyébként csak közlöm,hogy (nem itthon!)hanem AMERIKÁBAN!!!aláírás gyűjtést kezdtek a jellemtelen pénzember,
    SOROS ellen,javasolva,hogy nyilvánítsák „belső terroristának”,ha egy hónapon belül 100 ezer aláírás gyűlik össze,akkor az elnöknek eljárást kell indítani ellene!Hiteles forrás(TV,Újság)
    Nos fél hónap alatt 130 ezren követelték…..
    Azt hiszem ez magáért beszél!
    Éppen ideje lenne lekapcsolni ezt a kártékony embert!!!!

  • FIGYELŐ!
    Az EU.egy igazságtalan,tehetségtelen,béna „egyesület”.
    Sem a migráns válságot nem képes megoldani,(ott ahonnan indul)de az Észak-Korea
    az egész világot érintő veszélyes kísérletei ellen sem képes
    fellépni,illetve szövetkezni Amerikával,Dél-Koreával,Japánnal
    vagy Kínával!
    Egy impotens, érzéketlen banda,amelyet Soros tart a markában!
    Nem képviseli a tagállamokat!Egyáltalán minek van?hamarosan megszűnik!

  • Még egyszer visszaolvasva „észlény” Pityi Palkót,hát nem semmi amit írt:
    „Az EU-t a tagállamok irányítják,alakítják”hát nem semmi……
    éppen fordítva van sajnos,holott az Unió azért jött létre,hogy
    képviselje az államok érdekeit!
    Na részvétem P.Palkó!

  • Drizari
    2017 szeptember 7
    3:15 du.

    Észrevettem.
    De miért pont a német liberális párt vezetője ne mondhatna üres lózungokat?
    Esetleg ő alanyi jogon zseni?
    Mint híveinek Orbán?

  • Orsós Elemér
    2017 szeptember 7
    6:52 du.

    Amit írsz az üres halmaz.
    Mi lett volna….
    Ha itt Svájc lenne….
    Ha áramszedőd lenne…..

  • Figyelő
    2017 szeptember 8
    10:14 de.

    Angliában azok a rétegek szavaztak a „kiugrás” mellett, amelyek nem viselik a hosszú távú következményeit…. S akik nem mellesleg már a szavazás másnapján tömegesen csinálták volna vissza, mert nem tudták mit cselekszenek. Olvass utána az angol lapokban, ha nem hiszed.

    Ez akkor is igaz, ha természetesen társulhatsz Orsóshoz, és taglalhatjátok, hogy de ha…, a vidéki nyugdíjaskorú iskolázatlan Brexitpártiaknak is áramszedője lett volna…

    Alkalmasint önmagukat szívatták meg, mert pont a vidéki Angliában sok mezőgazdasági szak-, és segédmunkás, valamint otthoni ápoló érkezett Kelet_Európából és még keletebbről. Nem véletlen, hogy nagyon óvatosak azokkal a munkavállalási engedély-visszavonásokkal is. Akármilyen populista rizsa jelenik meg a sajtóban. A gyakorlati intézkedésekkel nagyon is fékezett habzásúak. Mert ha mindenkit kiutasítanának megállna az angol gazdaság nem egy ágazata.

  • Boda Marcsi
    2017 szeptember 7
    2:06 du.

    Még az a jó, hogy Te olyan tájékozott vagy. Gondolom az összes óriásplakátot kívülről fújod. Mint tájékozódási origódat.

  • Andrew_s
    2017 szeptember 8
    5:04 du.

    Azért kérdeztem, mert velem álltál le vitatkozni. Mindössze annyi volt a megjegyzésem, hogy a gondolatainak van értelmük.

  • Andrew!
    Le kellene állnod,már csak azért is,mert (Drizarinak aki, ugye
    nem elfogult jobboldali,több dologban igaza van!)
    Amúgy nem plakátokból tájékozódom….hanem hiteles forrásokból!
    Na befejeztem,lefekszem!
    Pá !

  • Andrew_s
    2017 szeptember 8
    5:12 du.
    Nem tudom melyik réteg szavazta le Angliába a Brixet, de hogy ott hagyták az EU-t azt tudjuk.
    Az Eu egy balos társaság aminek nincs megvállasztott vezetője. Miért legyen egy független ország engedelmes hozzá?

  • @Boda Marcsi

    Na befejeztem,lefekszem!
    Pá !
    __________________________

    jujdeizgi…

  • Volt egy TV sorozat amelyben egy matematikus segítette az FBI-t.
    Ebben az volt a mottó, h ha valami valamilyen szempontból nézve nagyon valószínűtlen akkor nagy valószínűséggel valaki(k) szempontjából célszerű és általa (általuk) célirányosan létrehozott.
    Vagy másképpen fogalmazva, ki(k)nek milyen érdekét megvalósítva létrehozott.
    Az már az itteni valamelyik válaszban is megfogalmazódott, h Szijjártó esküben VÁLLALTAN (szolgai módon) UTASÍTÁSOK VÉGREHAJTÓ.
    Ő (elvileg) lehet csekély értelmű medvebocs.
    De ahogy megyünk felfelé az utasítások hierarchikus láncon, ez már (a korábban bemutatott eredményesség által mutatottan) egyre kevésbé lehetséges.
    A konkrét témáról pedig annyit, h (az erősen kétséges értékű nyilatkozatokon kívül) minden más azt mutatja, h vérprofi módon megtervezett és vezényelt ÁTTELEPÍTÉS folyik.
    Közben az Orbán a nagy államférfi, a hős szabadságharcos figura imídzst építik (amennyire tudják) mégpedig, nemzetközi színtéren.
    E kettő pedig ellentmond egymásnak.
    Orbán eddig is azt mondta (azt mondatták vele), h nem zárkózik el menekültek befogadásától.
    „Csak” ez legyen általa meghatározott, szabályozott és hangszerelt.
    Most azzal próbálják húzni az idegeinket, h a nagy szabadságharcos (ebben) mekkora függetlenségi fokot tud elérni.
    Közben pedig a más hitekkel élők betelepítése folyik a maga útján.
    BETELEPÜLÉSI KÖTVÉNY formájában legalizáltan IS.
    Hogy miért kell a KOMÉDIA épp aktuális fordulatait folyamatosan, nagy erővel a képünkbe nyomni?
    Én úgy látom, h ez HATÁS FOKOZÓ HITETÉS.
    A média produkció durván erős karikírozottsága miatt úgy látom, h a célok között ott van az ÉBRESZTÉS is.
    Ebben a produkcióban is benne van, h (most épp konkrétan Szíjjártó) primitív, átlátható össze vissza hazudozást művel. Ugyanezt mindenki másról egyenként és csoportok szinten is elmondják (más produkciókban).
    Az istenadta népben pedig szép lassan összáll a vezérkar által előre megtervezetten kialakítani akart kép.

  • Alma!

    Te is nagyon izgalmas vagy,mint itt többen,tudom….!
    Lefekvés előtt azért tartalmasabb hozzászólásom volt,ha
    felfogtad?……nem biztos!

  • kedves Boda Marcsi!
    Rám se ránts! Csak jelezni akartam, mennyire díjazom, amikor tájékoztatsz a jó filmekről a TV-ben, vagy épp a remek reklámokról, amiket nézel. Ez az ágybamenés pedig a csúcs volt, lássuk be…

    Ami a tartalmas hozzászólásaidat illeti, na olyat itt mindenki tud, és az milyen unalmas, lássuk be! De az ágybamenés az kuriózum!

  • Figyelő
    2017 szeptember 8
    8:46 du.

    Az EU önmagában egy nagyon is jobbos társaság. Viszont egy Európai Birodalom (hívják bár akárhogy) sem az oroszoknak, sem az amcsiknak nem lenne jó.
    Így a tradicionálisan amerikai kötődésű Anglia kellően eljátszotta a leggyengébb láncszem szerepét.
    Pannónia meg eljátssza a birodalmi gócpontok közé szorult skanzen szerepét. Aztán majd áll mint a csatornafedélbe szorult megymag.

  • Figyelő szept.8.10:14 Teljesen mindegy, hogy mi a véleményed az EU-ról. A tény az, amit írtam: az Európa Tanács tagjai a tagországok MEGVÁLASZTOTT miniszterelnökei, azonos értékű szavazattal és vétójoggal. Az Európa Parlament képviselőit az egyes országokban VÁLASZTJÁK MEG, öt évenként.

  • Robert Morrison

    Tisztelt Endre István Simay Úr!

    Hogy a népszavazás érvényes volt-e vagy kötelező érvényű az vitat tárgya lehet, de az, hogy a ” A magyar emberek többsége tehát világosan jelezte, hogy nagy ívben tojik az orbáni retorikára, és az egész kérdésre.” azért egy kissé túl lő a célon.

    Tudom hogy Ön ezt nem akarja megérteni, de sajnos a demokráciák egyik gyengéje, hogy a szavazásra elmenni nem kötelező. Ennek következtében állt elő az a fonák helyzet, hogy miközben a leadott szavazatot kis hijján 100%-ban elutasító volt az illegális migrantok befogadására a szavazáson megjelentek száma nem érte el a köszöb 50% megjelenési értéket ezért a szavazás végeredménye nem számít hivatalos utasításnak a Magyar Parlament számára. Ez semmit nem von le annak a ténynek az értékéből, hogy a Magyar Emberek túlnyomó többsége nem kíván egyetlen bevéndolót sem ebből a megszálló hordából és ezt jövő tavasszal mindenki számára érthetővé fogják tenni. Csak kövesse figyelemmel a szavazás végeredményét.

    Mindezek mellett szeretném ha valaki a bal-liberális migrant simogatók közül értelmessen elmagyarázná, hogy miért is kellene Magyarországra beengedni azokat akik sem kultúrálisan, sem nyelvileg, sem emócionálisan, sem vallásilag, sem jogértelmezésben, sem munka etikailag nem állnak még közel sem a mi ezeréves államiságunkkal.

    Nem tudom, hogy Önnek vannak-e lányai, azt sem tudom, hogy Ön milyen felekezetű de és sem a családom sem az országom női tagjait nem akarom sex szolgaként odavetni a vallási megszállottságból fakadó őrültek ágyába hogy bébi gyárakat létesítsenek belőlük, arról már nem is beszélve, hogy sem a magma sem a hittársaim fejét nem szeretném a testeink mellett heverve látni.

    Tudom, hogy ez túl sok Öntől és elvtársaitól elvárni de próbáljanak meg verge józanul gondolkondi amíg nem késő.

    Arról pedig csak Önök bal-libek tehetnek majd hogy az oly nagyon gyűlölt Orbán Viktort a tavasszal a kétharmadot bőven meghaladó mandátumhoz juttatják miközben az elvtársaikat lemossák a pályáról.

  • Robert Morrison

    Ez a hatter szó ellenörző néhaaa érdekes változtatásokat eszközöl … jó lenne a Magyar helyesírást lehetne mögé tenni. Persze ez csak egy álom, de szép álom….

  • Robert Morrison

    Amint azt mondottam … háttérből hatter-et varázsolt, miközben feltöltötte, stb.

  • Alma!

    Tévedsz ha az ágyba menéssel szemben „izgalmasabbnak” tartod a sok értelmetlen,idiótán kötözködő,semmitmondó hozzászólásokat.
    Én egyébként lefekvés után sokáig olvasok(újságokat,jó könyveket),amiből legalább hasznos és szórakoztató információkat kapok!
    A reklámok alatt vagy a mosdóba megyek,….vagy nektek válaszolok…a sorrend változó!
    Na ezt sem értetted meg…mit is lehet várni ezek után?!

  • talalom!

    Senki véleményét ne minősítsd,pláne ha a többséget képviseli …
    azt meg be bizonygasd,hogy tényeket írsz,mert sajnos sokszor
    messze van az igazságtól és kapásból cáfolható!
    Na ez az önkritika hiány és a határtalan önbizalom vezetett a
    jelenlegi baloldal lecsúszásához!

  • Robert Morrison
    2017 szeptember 10
    3:37 du.

    Lenyűgöző elme … izé … eszmefuttatás! 😀
    Amúgy a véleményem itt ismerik, mert többször leírtam már, ami tulajdonképpen az ausztrál migráns/menekült kezelési gyakorlathoz hasonló, vagy vele egyenértékes.
    De amit végül kihoztál a témából, megspékelve bébi gyárakkal, ez frenetikus volt. 😀

  • Robert Morrison

    Drizari 2017 szeptember 10 5:02 du.

    Köszi a „dícséretet” de én vagyok egy „lenyügöző elme” hanem azok idióták akik Európát el akarják árasztani a zsidóság (én zsidózhatok nyugodtam) esküdt ellenségeivel.

    Nekem és társaimnak a túlélés érdekében KÖTELESSÉGÜNK fellépni ez ellen még akkor is ha az az anti-szemita szemét áll az egész mögött akinek már a nevét sem tudom leírni annélkül, hogy le ne hánnyam a klaviatúrát.

    Nekem a belpolitika másodlagos a Nemzetem biztonsága mögött.

    Igen én magamat Magyar Zsidónak tartom és mindkét mivoltomban hajlandó vagyok bármilyen módon fellépni esküdt ellenségeink ellen. Elmúltam hetven éves, de ha kell géppisztolyt fogok a kezembe, hogy megvédjem a Hazámat annélkül, hogy Orbán Viktort szeressem.

    Jöhetnek a bal-lib fasisztázások. Köszönöm szépen.

  • Robert Morrison

    Pityi Palkó 2017 szeptember 7 7:32 du.

    „A menekűltek kvótái a 28 TAGÁLLAM KÖZÖS DÖNTÉSEI ! – beleértve Magyarországot is ! – ki a közös tárgyalások idejében, felellőség tudatában egyetértett ezzel!”

    Hát ezt Testvér nem jól tudod. A Miniszterelnökök Tanácsa nem szavazta meg ami „28 TAGÁLLAM KÖZÖS DÖNTÉSE” lett volna, hanem az a tróger Soros bérenc Junker megkerülte az alaptörvényt és minősített többségi döntést hozatott a belügyminiszterekkel. Ez pedig óriási külömbség.

  • Robert Morrison

    talalom 2017 szeptember 8 4:58 de.

    „De ez korántsem jelenti azt, hogy Magyarország érdekeit képviseli.”
    Ebben nagyot tévedsz Testvét. Ha valamiben akkor ebben igenis Magyarország érdekeit képviseli az a ” összeférhetetlen, hatalommániás bugris” aki tavasszal eltemet minden álmotokat a szavazók kegyelméből, hogy beigazolja Nektek amit oly nehezen tudtok megemészteni, A MAGYAR NÉP NEM KÉR A MIGRÁNS TORTÁBÓL. Egye meg azt a Merkel.

    És ha már a választók bölcsességét vitatod mekkora idiótának kell lennie egy népnek ahhoz hogy gyermektelen vezetőket állítson az országa élére mint Merkel Banya és a francia szépfiú akiknek értelemszerüen nincs és nem is lehet jövőképük?

  • Kedves Marcsi!
    Írod:
    „A reklámok alatt vagy a mosdóba megyek,….vagy nektek válaszolok…a sorrend változó!”
    És, ha mosdóba mész a reklám alatt, akkor kakilsz, vagy pisilsz?

  • T. Mr. Morrison!
    írja:
    „Mindezek mellett szeretném ha valaki a bal-liberális migrant simogatók közül értelmessen elmagyarázná, hogy miért is kellene Magyarországra beengedni azokat akik sem kultúrálisan, sem nyelvileg, sem emócionálisan, sem vallásilag, sem jogértelmezésben, sem munka etikailag nem állnak még közel sem a mi ezeréves államiságunkkal.”

    Először is: Kitől hallotta ön, hogy a migránsok és a menekültek „sem kultúrálisan, sem nyelvileg, sem emócionálisan, sem vallásilag, sem jogértelmezésben, sem munka etikailag nem állnak még közel sem a mi ezeréves államiságunkkal”? Na és persze, MILYEN SZEMPONTBÓL olyan magabiztos a kultúrák összehasonlításában?

    Másodszor is: Kitől hallotta ön, hogy „az az anti-szemita szemét áll az egész mögött”? És mit gondol ön, hogy MIÉRT?

    Ha ezekre a kérdésekre korrekt (és nem fröcskölődő) HITELES választ tud adni, akkor én vállalom a „migránssimogató” címet is, és a nyílt korrekt vitát is.

  • Robert Morrison
    2017 szeptember 10
    6:19 du.

    Ismét egy nagyot alakítottál! 😀 Szétröhögtem rajtad magam! 😀 Még – még – még! 😀 😀 😀

  • Boda!Tessék,cáfold. Az Európa Tanács tagjai kik? Az Európai Parlament képviselői kik? Az európai bizottságokat nem is említem, de ez már túl összetett lenne Neked. Még megzavarna, hogy a bizottsági elnököket a nemzeti kormányok jelölik: így biztos ma Navracsics Tibor, a jelenlegi kormányerők küldötte.
    Vélemény az, hogy ez helyes vagy nem, hogyan kellene másképp csinálni. De az nem vélemény kérdése, hogy a Föld lapos vagy geoid alakú.

  • Robert Morrison

    Almási Alma 2017 szeptember 11 4:19 de.

    Kedves Alma!

    A válaszára röviden csak annyit tudok reagálni, hogy lehetetlen megnyerni egy vitát valakivel akinek fogalma sincs a témáról. Ennél már csak az nehezebb ha valaki tudatosan tagadja a tényeket.

    Sajnálom, hogy arra szeretne kényszeríteni, hogy bizonyítsam a negatívot, ami ugyebár nem lehetséges ezért arra kérem, hogy Ön bizonyítsa az ellenkezőjét.

    Hozzon fel példákat arra, hogy a migránsok komolyabb nehézség nélkül be tudnak illeszkedni Magyarország életébe, mert kultúrálisan közel állnak hozzánk, beszélik vagy könnyedén, rövid idő alatt el tudják sajátítani nyelvünket, emócionálisan, vallásilag, és jog alkalmazásban van azonosság vagy legalábbis hajlandóság az azonusulás irányába illetve a befogadó ország törvényeinek maradéktalan betartására, és szorgalmas munkavégzéssel törekednek saját családjuk ellátására, hogy ne legyenek a befogadó állam adófizetőinek terhére.

    Arra a költői kérdésére hogy “Kitől hallotta ön, hogy “az az anti-szemita szemét áll az egész mögött”? szeretném felhívni szives figyelémét annak az anti-szemita szemétnek a saját weblapján közzétett „receptjére”. És hogy MIÉRT? Mert mint minden zavargásból mint eddig mindig, most is hasznot tud és fog húzni az anti-szemita szemét.

    Végezetül én nem kérem, hogy vállalja a “migránssimogató” címet, inkább azt, hogy használja józan eszét és gondolkozzon. És ha sikerül eljutnia ide akkor szépen kérem hogy világosítson fel arról, hogy mi Magyarország érdeke abban hogy részt vegyen ebben a zűrzavarban.

  • Robert Morrison

    Drizari 2017 szeptember 11 4:26 de.

    „Ismét egy nagyot alakítottál! Szétröhögtem rajtad magam! Még – még – még!”

    Testvér! Ha valóban tetszett amit írtam az csak annak köszönhető, hogy őszintén, a szivemből jövő érzelmeket alakította át a korom ellenére még mindig jól működő agyam vitaképes érvekké.

  • Robert Morrison,

    humor volt az a javából, még ha gyilkos is, egy vicc, nem pedig vitaképes érv! 😀 De csak így tovább, szórd ki magadból, és elnyerheted a KMH bohóca címet! 😀

  • Robert Morrison
    2017 szeptember 10
    6:19 du.
    Nagyon megértem álláspontját. A magyar zsidók még hálásak lesznek egyszer Orbánnak azért , mert nem akart muszlim tömeget, a kis országba beengedni!
    Viszont a baloldalon, akik a Fidesz politikáját kritizálják sok zsidó is van, hogyan is fér el együtt a kettő?

  • Alma!
    Szellemes vagy ….hol egyik,hol másik jön össze,de közben
    gyakran gondolok rátok….ez is valami!

  • talalom!

    Olyan okos és tárgyilagos vagy,hogy az már fájna….ha elhinném!
    Csak tapsikolj nekik,ha már képtelen vagy részleteiben utánanézni
    a dolgoknak!
    Az,hogy az EU-ban és intézményeiben vannak magyar tagok,az nem jelenti azt,hogy mind az Uniót,mind a bizottságot nagyrészt Soros
    irányítja,a tagok meg többnyire ….!!baloldaliak.
    Ha gonosz lennék a fanatikus hazaáruló,uszító,megvehető.. kinti én és itthoni balosok családjának,kívánnék egy kis nemi erőszakot,késelést,szifiliszt stb.,de nem kívánom,mert különb vagyok és Istenhívő!
    Na ennyi,el kéne gondolkozni….!

  • T. Robert Morrison!

    Azt hiszem, egy köztünk lévő vita nem lenne korrekt. Egyrészt mert én fejből előre tudom a ön válaszait, kérdéseit, mondandóját – ezek ugyanis vezető kormánymédiák gondolatai, némi kis szinessel (fejlevágás, terrortámadás, lányerőszakolás, stb) tarkítva. Még semmi újat vagy meghökkentőt nem írt eddig ehhez képest.

    Másrészt pedig Ön fordítva ül a lovon. Nem csak azért, mert tőlem vár bizonyítékokat egy vitában, miközben ön támad ostobaságokkal és szlogenekkel (amelyeket jól illusztrál arról az „antiszemita szemét”-ről kifejtett marhaság), hanem azért is, mert a migráció olyan folyamat (hogyha valóban VAN), amit hosszú távon nemigen lehet megakadályozni. Legfeljebb népirtással, de gyanítom, hogy még azzal sem.

    De esetleg egy jól megtervezett, emberséges befogadási és asszimilációs programmal talán úrrá lehet lenni rajta. (Gondoljon itt a betörő magyar barbár törzsek szelíd és okos megfékezésére, megtérítésére, amelyet Szilveszter pápa és a Német Birodalom hajtott végre anno…)

    Igaz, AZ ÚJ KULTÚRA már nem egészen olyan lesz, mint ami eddig Európában volt, de ezt hívják fejlődésnek. Az európai kultúra ugyanis jelenleg eléggé stagnál, halódik.

  • Helyesbítés!

    Nem volt egyértelmű:az Uniót egyértelműen a Soros által támogatott,lefizetett baloldal „alkotja”,ezt mindenki tudja!
    Minden eddigi állításom,véleményem továbbra is fenntartom,anélkül
    hogy lekötelezettje lennék a jelenlegi kormánynak,párttag meg soha nem voltam,még akkor sem amikor egyeseknek kötelező volt,vagy sokaknak előnyük származott belőle(utóbbit gb.100x leírtam!!)

  • Robert Morrison
    2017 szeptember 11
    9:54 de.
    Nem kell komolyan venni a lelki szegény, „Testvér” ellendrukkereket, ők majd eldobható pelenkával fognak védekezni, mert az utolsó percig hisznek a merkel féle lekenyerezettek, humanizmusnak éreztetett átlátszó árulásának!

  • Robert Morrison
    2017 szeptember 11
    9:54 de.
    Jobb ma egy Galil, mint holnap egy összerondított alsógatya!(Ez egy jó magyar közmondás, aktualizálva! 🙂 )

  • Csak jó keretrendszerben lehet jó értelmezést létrehozni.
    Az Európába jövők elenyésző kisebbsége jön a saját ambíciójából.
    Az ősi recept szerint, mézes madzag és korbács együttes használatával ÁTTELEPÍTÉS folyik.
    Lehet reklamálni az áttelepítést felülről intézőknél.

  • Drizari 2017 szeptember 11 12:08 du.

    Testvér! Az a baj, hogy ez nem vicc, még akkor sem ha azzá szeretnéd leminősíteni. Vitaképes érveket ezen az oldalon a legritkábban lehet találni, mert itt elfogult ideológiák csapnak össze legtöbbször a tények és valóság mellőzésével.

    Ami pedig a bohócot illeti talán még emlékszel gyermek éveidből, hogy az igazi művész az mindig a bohóc volt.

  • Figyelő 2017 szeptember 11 12:08 du.

    „Viszont a baloldalon, akik a Fidesz politikáját kritizálják sok zsidó is van, hogyan is fér el együtt a kettő?”

    Mint a politikában mindig és mindenütt megtalálható a vezetők megítélése soha nem homogén. Vannak elkötelezett elvhű párt lojalisták és vannak program orientált emberek. Én az utóbbihoz tartozom aki nem azt nézi, hogy ki hanem azt hogy mit mond. Ezzel azt szeretném érzékeltetni, hogy nem fogadok el mindent amit Orbán és a Fidesz csinál, de nem is utasítom el élből. Mindig a téma határozza meg a véleményemet, és míg a stadionok építését nem helyeslem a határ kerítését igen.
    Ez ilyen egyszerű.

  • Almási Alma 2017 szeptember 11 1:57 du.

    Kedves Alma!

    Mindíg csodáltam a félművelt emberek felsőbbrendű kinyilatkoztatásait. Ez mint Önnél is észlelhető az intelligencia hiányából fakad.
    „én fejből előre tudom a ön válaszait, kérdéseit, mondandóját“
    Azzal a kevés ismerettel amihez valahogyan hozzá sikerült jutniuk magasabbra próbálják önmagukat tenni mint a vitapartnereket mellyel éppen az ellenkezőjéről tesznek ékes tanubizonyságot.

    “ezek ugyanis vezető kormánymédiák gondolatai, némi kis szinessel (fejlevágás, terrortámadás, lányerőszakolás, stb) tarkítva. “
    Arra még nem gondolt, hogy azért mert a ‘kormánymédiák’-ban valami megjelent attól az még akár igaz is lehet? Vagy addig nem hiszi el például a “lányerőszakolás”-t amíg Magát fel nem húzza valamelyik nagy állat a farkára?

    “ön támad ostobaságokkal”
    Csak azért mert Ön valamit nem ért meg az még nem feltétlenül jelenti, hogy az ostobaság, legfeljebb azt, hogy Ön még nem jutott el arra a szellemi szinvonalra mely annak megértéséhez szükséges lenne. Az evolúciót sajnos nem lehet sürgetni.

    “antiszemita szemét-ről kifejtett marhaság” ugyanebbe a témakőrbe tartozik. Attól hogy Önnek a tárgyban hiányosak az ismeretei vagy zsigerből tagadja azokat, még a tények tények maradnak.

    “mert a migráció olyan folyamat (hogyha valóban VAN),” vagyis Önhöz még ez a hír sem jutott el immáron két év alatt. Azért a struc nem szokta ilyen hosszan a homokban tartani a fejét.

    “De esetleg egy jól megtervezett, emberséges befogadási és asszimilációs programmal talán úrrá lehet lenni rajta.” Hát erre szivesen olvasnám a megoldását. Lehetőleg részletesen. Talán azzal kezdhetné hogy Ön hány ilyen családod fogadna be a saját lakásába és hogyan asszimilálná öket.

    Meg ha lehetne esetleg arra magyarázatot kapni, hogy Szaudi-Arábia és a többi Arab ország ahol sem nyelvi sem vallási asszimilálódásra nem kellene időt és energiát vesztegetniük, miért is nem nyitja meg a határait a “testvéreiknek”?

    “Igaz, AZ ÚJ KULTÚRA már nem egészen olyan lesz, mint ami eddig Európában volt, de ezt hívják fejlődésnek.” Hát igen, vannak akik ezt fejlődésnek hívják. Láttuk a kultúrális fejlődés eklatáns példáit Afganisztánban (Buddha szobor felrobbantására gondolok) és Irakban nameg Sziriában is a világörökség dinamitos ápolgatásaként. A homosexuálisok reptetése bizonyára sport tevékenységként értékelhető, míg az élő emberek elevenen elégetését kukltűrális felvilágosításnak tudhatjuk be, Nyilvános lefejezésekről már nem is beszélve, amiknek bizonyára az a feladatuk, hogy embert faragjanak az áldozatokból. Sorolhatnám még de attól tartok, hogy csak az időt pazarlom Önre.

    “Az európai kultúra ugyanis jelenleg eléggé stagnál, halódik.” Ebben lehet valami annak ellenére hogy én a magam maradiságával ezt nem észleltem és sajnos a fejlődésben visszamaradtam mert nem tűnt fel a halódás. Mi fránya európaiak nem általlunk az elavult olasz operák vagy bécsi keringők hangjára élvezkedni ahelyett hogy a minarettekből lágyan kiszűrődő édeskés Allah Ahbart hallgatnánk áhitattal naponta ötször a seggünket az ég felé emelgetve.

    Attól tartok, hogy az első mondatával viszont maradéktalanul egyet kell és lehet értenem: “… egy köztünk lévő vita nem lenne korrekt.” Egyikünk ugyanis a tényeket tekinti a vita alapjának míg a másikunk rózsaszin-ködös álomvilágban ringatja MAGÁT. Kérem jelentkezzen amikor felébredt.

  • Boda Marcsi
    2017 szeptember 11
    2:20 du.

    Marcsikám, most akkor Soros a baloldali EU-t támogatja, vagy támadja a menekültek ráuszításával? Legalább ezt kéne eldönteni…

  • Robert Morrison
    2017 szeptember 12
    12:35 de.

    „Mindíg csodáltam a félművelt emberek felsőbbrendű kinyilatkoztatásait. Azzal a kevés ismerettel amihez valahogyan hozzá sikerült jutniuk magasabbra próbálják önmagukat tenni mint a vitapartnereket”

    „Arra még nem gondolt, hogy azért mert a ‘kormánymédiák’-ban valami megjelent attól az még akár igaz is lehet?”

    „Vagy addig nem hiszi el például a “lányerőszakolás”-t amíg Magát fel nem húzza valamelyik nagy állat a farkára?”

    „Csak azért mert Ön valamit nem ért meg az még nem feltétlenül jelenti, hogy az ostobaság, legfeljebb azt, hogy Ön még nem jutott el arra a szellemi szinvonalra mely annak megértéséhez szükséges lenne.”

    „“antiszemita szemét-ről kifejtett marhaság” ugyanebbe a témakőrbe tartozik. Attól hogy Önnek a tárgyban hiányosak az ismeretei vagy zsigerből tagadja azokat, még a tények tények maradnak.”

    „Talán azzal kezdhetné hogy Ön hány ilyen családod fogadna be a saját lakásába és hogyan asszimilálná öket.”

    „Meg ha lehetne esetleg arra magyarázatot kapni, hogy Szaudi-Arábia és a többi Arab ország… miért is nem nyitja meg a határait a “testvéreiknek”?”

    „A homosexuálisok reptetése bizonyára sport tevékenységként értékelhető, míg az élő emberek elevenen elégetését kukltűrális felvilágosításnak tudhatjuk be, Nyilvános lefejezésekről már nem is beszélve, amiknek bizonyára az a feladatuk, hogy embert faragjanak az áldozatokból.”

    „Mi fránya európaiak nem általlunk az elavult olasz operák vagy bécsi keringők hangjára élvezkedni ahelyett hogy a minarettekből lágyan kiszűrődő édeskés Allah Ahbart hallgatnánk áhitattal naponta ötször a seggünket az ég felé emelgetve.”

    MÉÉÉÉÉG… Könyörgöm…
    Hadd okuljak. Csupa eredeti gondolat, ilyeneket bezzeg nem lehet olvasni a neten… 😀

  • Egy újabb bodaság: „Nem volt egyértelmű:az Uniót egyértelműen a Soros által támogatott,lefizetett baloldal “alkotja”,ezt mindenki tudja!”
    Az Európai Parlamentben a Néppártnak van többsége – ehhez a frakcióhoz tartozik a magyar Párt (a néhai fiatal demokraták) képviselőcsoportja is. A liberálisok és a szocialisták frakciója kisebbségben van.
    Még szerencse, hogy a bodákon kívül ezt, – ha nem is „mindenki”, de azért elég sokan tudják.

  • Ja, bocs.
    Az Európa Tanács (emlékeztetőül: a nemzeti kormányok miniszterelnökei a tagjai.) Elnöke: Donald Tusk, lengyel konzervatív, jobboldali polgári politikus.
    Az Európa Parlament (képviselőit az tagországokban választják) elnöke: Antonio Tajani, olasz jobboldali politikus, a Forza Italia egyik alapítója.
    Az Európai Bizottság (tagjait az EU Parlament képviselői választják Elnöke: Jean-Claude Juncker, a luxemburgi jobboldali konzervatív keresztényszocialista néppárt tagja.
    Hogy ezt a sok „baloldalit” hogy álcázza Soros konzervatívnak?! Rafkós egy pali, az már biztos.

  • Robert Morrison

    Almási Alma 2017 szeptember 12 7:56 de.

    Örülök, hogy hozzásegíthettem egy értelmes beíráshoz.
    Javaslom, hogy ezentúl is csak mások gondolatait idézze mert a sajátjaival eddig nem sok sikere volt.

  • @Morrison

    Erre mondjuk mi a családban: MAJD IGEN…

  • Robert Morrison

    Almási Alma 2017 szeptember 12 9:05 de.

    Meglepően intelligens.
    Ezzel bizonyára minden vitát meg lehet nyerni a T. Családban, vagy legalábbis bátran el lehet vele menekülni a vereség elől.
    Gratulálok.

  • Morrison Úr remélhetőleg nem ugrik az önértékeléséről az eq szintjére – minimum egy bordatörés biztosra vehető.
    Nem, nem engednék be a lakásomba menekülteket sem, de mást sem: szeretek egyedül lakni, akkor enni, zuhanyozni, amikor akarok. Ezért is keresek kisebb lakást. De azt elvárnám hazám népétől, hogy a közös erőnkből jusson bajba került embertársaink megsegítésére.
    A keresztény kultúra (mármint a krisztusi,nem a tömény semjén.) egy a többi, muzulmán, buddhista, hindi stb. kultúrák között. Úgy látom, hogy az emberiség nem egy istenség imádata következtében, hanem éppen annak ellenére tudott mifelénk jobb, gazdagabb életet biztosítani.

  • talalom 2017 szeptember 12 11:49 de.

    Semmi ugri-bugri kedves Barátom. És semmi borda törés, és semmi fej levágás és semmi határinvázió, és semmi ÖN-értékelés.

    Csak annyit szeretnék kérni, hogy amit ÖN saját maga nem tenne meg azt ne kérje másoktól sem és ne kívánja a „hazám népétől, hogy a közös erőnkből jusson bajba került embertársaink megsegítésére” amit aljas indokból elkövetett nagyhatalmi beavatkozással zúdítottak Európára. Akik kihúzták a Közel-Kelet alól az addig balanszot jelentő négy erős pillért azok tartsák a vállukat az összeomló terület alá és ne a más (értsd a Magyarok és a többi kis nemzetek) farkával verjék a csalánt.

    Ez nem igényel semmiféle IQ értékelést, cask egy kis logikát és tisztán látást, amit a Soros bankjegyek eléggé elhomályosítottak.

  • Robert Morrison
    2017 szeptember 11
    11:52 du.

    Érdemes azt is alaposan megvizsgálni, h a propaganda műsor mögött valójában mit és miért tesz.
    A propagandaműsorral pedig mire próbálja rávenni a tisztelt nagyérdemű közösséget. Mégpedig, A MÁS ÉS MÁS HITTEL ÉLŐ CÉLKÖZÖNSÉGEKRE BONTOTTAN.

  • Nagy Gyula
    2017 szeptember 12
    2:30 du.
    Kedves Gyula!
    Jobban ködösítesz, mint egy profi katonai ködgyertya.

  • Orsós Elemér
    2017 szeptember 12
    3:49 du.

    Írtam én sok konkrétumot ezekre a lapokra is.
    Most elmondtam, h hogyan értelmezve figyeljetek (tanuljatok meg a sorok között olvasni).
    Aztán alakítsátok ki a saját vélelmeiteket.

  • Robert Morrison

    Nagy Gyula 2017 szeptember 12 2:30 du.

    „Érdemes azt is alaposan megvizsgálni, h a propaganda műsor mögött valójában mit és miért tesz”

    Nem érdemes. Meg nincs is rá szükség. Arról már nem is beszélve hogy Önnek fogalma sincs miről van szó csak határozott véleménye van és azt elég erőteljesen képviseli.

    Ne aggódjon nincs egyedül.

  • Robert Morrison
    2017 szeptember 12
    4:57 du.

    Nem aggódok.
    A vezérkar eddig is jó pontossággal elérte azt amit akart.
    Most sem lesz ez másképpen.
    Okkal és céllal végzik a Muszlimok Európába telepítését is. Emellé az igen agresszív propaganda műsort is.
    A vendégmunkás akcióban is sokakat telepítettek be. Ezt enyhe pozitív propaganda műsor mellett tették.

  • talalom
    2017 szeptember 12
    11:49 de.
    Nagyon tévedsz!
    Az iszlám vallás elég passzív valami és főleg a nők szerepe és társadalmi állapota teszi azzá. T.i. nézd meg a magyar nőket, a háború alatt, után és azóta! Ők tanultak és beálltak dolgozni férfi munkába is, ha arra került sor!
    Az iszlám társadalom kultúrája teljesen más mint a nyugati kultúráé, legyen az európai vagy É.amerikai.

  • A világunk felső vezérkara a nagy vaskori mélység időszakára a saját kezébe vette a VALÓSÁG GYÁRTÁST lásd, TEOZÓFIA).
    Ehhez létrehozták az ASZTRÁL MÍTOSZI keretrendszert, hitterületenként egymástól némileg különböző verziókban.
    A többit alapvetően ebbe a keretrendszerbe beletervezetten hozták létre.
    A különféle népi, népvezérlő ideológiákat is. Államvallások formájában rögzítetten is.
    EBBŐL KOMOLY HASONLÓSÁGOK ADÓDNAK. Jól meglátható a sémára gyártottság és a milyenségek úgy is, mint funkcionalitások szerinti megnevezések hasonlóságai is.
    A Muszlimban Allah megnevezéssel a MINDENSÉG EGY-nek a huszonezer éves galaktikus év hónapjaira (csillagjegyeire) szóló próféták sora van. Ezek nyilvánították meg Allahnak az aktuális galaktikus hónapra szóló elvárásait. A halak hónapra szóló elvárások prófétája náluk Jézus. A Koránban a Jézus tanításainak egy megfogalmazása van rögzítve.
    Az Asztrál mítoszi rendszerben Jézus a napisten (a halakban) földi megjelenítője.
    Ezekből is van egy sor különféle megnevezésekkel és szósszal. A napisten földi inkarnációja, gyermeke, prófétája, isteni tudatosságúra emelkedett (megvilágosodott). Korszakonként (csillagjegyekként) más és más tanításokkal.
    A judeokrisztián konstrukcióban a Jézus mitológiai személyt mindegyik aspektussal felruházták (szentháromság tan).
    A Muszlimban jó tisztasággal Jézus tanításai a Szunnita (ez is beszédes név) irányzatban van jelen.
    Síva időszakának végénél (a korszak váltás idejében) járunk. Ebből adódóan, jelenleg még a Síita irányzat (képviselői) uralma alatt vannak.
    Az Arab tavasz (rendezvény) a vallási rendszerben nézve a szunniták rendszerváltoztató felszabadító lázadása.
    Érdekes és tanulságos az egészet eszerint szemlélni.

  • HUHHH…

  • Alma! „Jól meglátható a sémára gyártottság és a milyenségek úgy is, mint funkcionalitások szerinti megnevezések hasonlóságai is.” – ehhez a mondathoz mit szólsz? Szerintem Nagy beszélgetőtársunk vaktában rábök a szótárban egy szóra, és már írja is.

  • Elnézést Morrison úr! Egy korábbi beírásomban nem véletlenül írtam eq-t. Az ugyanis más, mint az iq – vagyis az intelligenciaszint. Az empatikus minőségét méri – vagyis azt, hogy mennyire van meg egy egyénben a mások felfogását, helyzetét, problémáit elismerő képesség. Úgy tűnik szept. 12-i beírásából, hogy nem ismeri ezt a különbséget.

  • Nagy Gyula
    2017 szeptember 19
    4:11 de.
    Na most nézze meg őket! Polgárháború van a szunniták és a Szíták háborúja. Tudja miért van két szekta az iszlám vallásban? Én tudom .

  • @talalom
    „Nagy beszélgetőtársunk vaktában rábök a szótárban egy szóra, és már írja is.”
    😀
    Fontos, hogy tudományosan hangozzék…
    Eddig még azt feltételeztem, hogy van valami belső logikája, csak érthetetlen, de nem. Mindenesetre a csillagjegyek belekeverése csodálatos… Szerintem van egy kis szekta a neten, amely folyamatosan gyártja ezt az elméletet, amit aztán Gyulánk idecitál nekünk…
    Ha jobb kedvem lesz, alighanem csinálok erről egy paródiát… de most túlságosan elegem van…

  • Figyelő
    2017 szeptember 19
    1:15 du.

    Azért, mert a legfelső vezetőség mindenhol létrehozta azt a dualitást amely a judeokrisztián konstrukcióban az Ördög (Sátán) kontra Isten (Jézus) dualitás.
    Nagy vicc, h ugyanez a dualitás a judaizmus (zsidó) kontra Muszlim (arab) dualitás is.

  • Robert Morrison

    talalom 2017 szeptember 19 12:53 du.

    Nyert! Ezt a rövidítést ha ilyen egyáltalán létezik tényleg nem ismertem. Hogy a cikk és az azt követő hozzászólások miként kapcsolódnak egy ilyen feltételezett minősítéshez az továbbra is mellé ment.