Amikor Orbán ismét felköpött…

2017 szeptember 9 8:54 de.103 hozzászólás

Orbán Viktor a jó ideje szokásos heti vezér-üzenetében látszólag visszavonulót fújt. Bejelentve, hogy tudomásul kell venni az Európai Bíróság ítéletét kvóta-ügyben. De azért a híveknek azt is megüzente, hogy az uniós bírásóg valójában Soros-bérenc, és bár tudomásul veszi az ítéletet, attól még éppen úgy utálja a menekülteket. Ez nyilvánvalóan csak az érem egyik oldala. A másik oldalán van, illetve kehet, felsorolva mindaz, amiről nem beszélt.

Így elfeledkezett megemlékezni arról, hogy az egész kvótamizéria valójában nem betelpítésről, hanem lefolytatandó eljárásról szól. Ami nagyjából annyit is jelenthet, hogy a folyamatosan duzzadó közszolgálati nyaloncbanda nem képes másfélezernél is kevesebb ember esetében lefolytatni a regisztrációs, és az ezzel kapcsolatos felülviszgálati eljárást. Aztán arról is „elfeledkezett” a hívei szemében szinte már szent ember, hogy Brüsszelben mindent aláírt, amit elébe tettek, és mindent megszavazott, amelynek a szavazására bemerészkedett. A kvótákat is! Igazi uniós szűzkurvaként.

Miközben adós maradt azzal is, hogy felsorolja az elmúlt negyven generációból valamennyi biológiai ősét. Nem elsőként mulasztva el ezt az apróságot azok közül, akik szinte már Isten által is ideteremtett hülyegyerekként feledkeznek el a történelemről. Noha elfogadom, hogy a potom 549.755.813.888 ős felsorolása nehezebb dió, és tovább is tart, mint belenyöszögni az éterbe azt, hogy ő, Orbán Viktor sosem fog hozzájárulni, hogy Magyarországot “bevándorlóországgá” váljon. Amellyel kapcsolatban van egy rossz hír számára. Tőle függetlenül már régen azzá vált. Annyira, hogy akként is alakult annak idején.

De talán be kellene perelni a vándorló törzsek vezéreit. Mert nem kértek engedélyt Orbán Viktortól a honalapításra. Attól az Orbán Viktortól, aki némi késéssel érkezett a pénteki észosztásra. De a jelek szerint nem késett eleget. Az orvosi-, vagy a felkészítőkar nem kapott elég időt arra, hogy rendbe szedjék az orcára ejtett vezér zaklatott tekervényeit.

103 hozzászólás

  • Ami itt zajlik az csak szarkavarás.A mostani eseményeket semmissé tenni a régiek összekeverésével.Ez az jelenti : írója igazán nem látja az életet ,egyet lát : orbánt gyűlölni kell,mindegy mikor ,mindegy milyen apropóból,de gondolatait csak ez járja be.Valószínű csak önmagatokat akarod ezzel erősíteni.Vagy netán másokat is meg szeretnél győzni!?Szerintem hozzáállásoddal azt fejezed ki : nem érdekelnek a magyar emberek érdekei.Ezzel azt is fel ajánlottad : ” gyerekeidet ,unokáidat is megerőszakolhatják,megszúrhatják,felrobbanthatják” Ez csodálatos önmeggyilkoláshoz vezet . Sok örömet hozzá.

  • „…az egész kvótamizéria valójában nem betelpítésről, hanem lefolytatandó eljárásról szól…”

    Nem kis csúsztatás.
    Ez a „kvótamizéria” (most 1294 személy befogadása) valójában arról szól, hogy a mostani bírósági döntés precedensként a kezdete egy felső korlát nélküli befogadási rendszernek.
    Ma 1294 befogadás, jövőre 12 940, azután 120 940, és így tovább.

    Kérem tisztelettel, engedjék megjelenni a hozzászólásomat.

  • Ismétlem a szerző és a gyengébbek kedvéért:Orbán nem írta alá
    a kvótát és sokan mások sem,az ügy 2015.ben kezdődött,aztán 2016
    ban és napjainkban is folyik a tiltakozás!

    tóth péter!
    Az elvakult,fanatikus ballibsiknek felesleges bármit is magyarázni,nem fogják fel se a hazájuk se a hozzátartozóik
    nem olyan fontosak mint a „beloldal”….!

  • Simay, biztos hallottad, Lipcsében -„Németország” – a beiratkozó kisiskolások 70%-a bevándorló gyökerű. Ezt a sorsot szánnád nekünk is? Még az agyhalottak is tudják, hogy nem 1300 ember befogadásáról van szó, hanem egy rutinná váló eljárásról. Már másfél millió ember beözönlött Európába, elég egy precedens értékű befogadás és iparszerűen történik majd a betelepítés. Meg a családegyesítés.
    Van nekünk gondunk, bőven elég az ó-bevándórlinkkal, minek tetéznénk a saját bajunkat?
    Az EU-s szolidaritásról hazudozóknak csak annyit, mi sosem voltunk gyarmattartók, semmi közünk az emberek kisemmizéséhez, tehát a befogadásukhoz sem.
    ……..
    Megértem, hogy lassan kihalnak a baloldalra szavazók, és rátok férne egy vérfrissítés, a nemzethalált járulékos költségnek tekintenétek a hatalomért?

  • Friss hírek! (TV.internet!)z olaszok (AHOVÁ A LEGTÖBB MIGRÁNS ÉRKEZIK)épp most tiltakoztak,hogy évtizedek óta Európában nem
    előforduló súlyos fertőző betegségeket hurcolt be sok migráns…
    nem elég,hogy erőszakolnak,dolgozni nem akarnak,bűncselekményeket
    követnek el,de még súlyos betegséget is behurcolnak.
    Fentiekkel már a németek is foglalkoznak,félnek….egyesek még csak hordozók,de vannak akik már betegek és terjesztik a kórt…
    (kanyaró,szifilisz,rüh és több más ennél súlyosabb felsorolt nyavalya)!
    Hát köszönjük,de se mi,sem a többi európai ország nem kér ebből!

  • Egyébként a kvóta szerint nem egyszeri „befogadásról”,hanem évente ismétlődő ,kötelezettségről van szó (kb.1 millió migráns…)
    A legtöbben Olasz és Görögországba érkeznének,de minden ország érintett!!!

  • Boda Marcsi
    2017 szeptember 9
    1:34 du.
    „Ismétlem a szerző és a gyengébbek kedvéért:Orbán nem írta alá
    a kvótát és sokan mások sem”

    vs.
    „Az Európai Tanács (ET) elnöke hivatalos levélben erősítette meg, hogy februárban Orbán Viktor is megszavazta a kvótákat, amikor igennel voksolt a testület erről szóló határozatára

    http://hvg.hu/itthon/20161004_kvotak_orban

    Ne a TV1 macimeséjéból merítsd az összes ismereteidet.

  • Charlie,

    A német bevándorlók közé beletartozik az odavándorolt több százezer magyar vagy sem?
    Mert én pl. azt a sorsot szánnám az országnak, hogy a kint született magyar gyerekek itt szülessenek. De a gazdasági exodus Orbán-kormánya ettől megvédi a hazát pillanatnyilag

  • Boda Marcsi
    2017 szeptember 9
    2:53 du.

    Erőszakügyben: a magyar nők közel ötödét éri szexuális inzultus. Miközben áll a kerítés. Na jó, téged nem, és ezt sajnálod. Ezt megértem. Így minden erődet beleölöd abban, hogy Orbán-vezérre izguljál.
    Miközben szinte biztos vagyok benne, hogy volt korszakod, amikor a párttitkárra, üzemi KB-elnökre vagy bárki másra reagáltál ugyanígy.
    Mert Te vagy az a típus, akinek mindegy, csak látszólag hatalma legyen oszt máris ott csaholsz a talpa alatt.

  • Simay, persze, hogy beletartozik. Az ordas hazugság, hogy a Fidesz miatt távoznak a fiatalok, vagy te úgy gondolod, hogy egy balos vezetés mellett ez nem történne meg? Szimpla agyelszívás történik, felnevelt, kitaníttatott embereket lop el tőlünk a gazdagabb Nyugat. Arányaiban még nem is állunk rosszul az ez ügyben szintén kifosztásra ítélt Románia vagy Lengyelország tekintetében.

  • Andrew!

    Ugyan miért folyik 2015 óta a tiltakozás?és miért is kezdeményezett a jelenlegi kormány népszavazást,(tiltakozást)
    a kvóta ellen?…ha aláírta volna?Na gondolkozz,ha netán megerőltető is!
    Az itthoni erőszak azért mégis csak kevesebb,mint amit a migránsok elkövettek és követnek el jelenleg is(bár sajnos létezik..)de ugye nem súlyosan fertőzött egyének követik el.
    Soha nem állítottam,hogy itthon nincs bűnözés,erőszak,de ugye
    vannak nagyságrendek….
    Amúgy köszi nem vágyom erőszakra,lenne jelentkező,aki normális
    körülmények között közeledne,annak ellenére,hogy beléptem a 70-ik évembe(sokak szerint 10-et letagadhatnék),de szerencsére nincs hiányérzetem,tartalmas és szép kapcsolataim voltak!!!Már megint „égtél” nem kicsit hanem nagyon…hogy Fletó szavaival éljek!
    Mindezt gyorsan írtam ,mert jó filmet nézek!
    Nyugodj le szépen és vonulj vissza!
    Pá!

  • Amúgy az meg egy agyrém,hogy minden ötödik magyar nőt éri,veszélyezteti nemi erőszak ……valótlan dolog,amit csak
    egy idétlen ember állít!

  • Veretes esszé Bandi, mint mindig. Köszi.
    Andrew, nem semmi egyedül állni a sarat a szennyvíz csatornában.. Azért Veled vagyunk, ne félj!

  • ANDREW!

    HA LENNE ANNYI ESZED,HOGY FELFOGNÁD….soha nem voltam baloldali,így se párttitkárokra,sem KGB-sekre nem buktam,sőt még olyan főnökre sem,aki „cserébe” előléptetett volna….enélkül is
    hosszú éveken át az iskolai végzettségem,képességeim alapján voltam vezető állásban,majd nyugdíjba mentem!
    Egyébként fiatalon is voltam olyan erőben,hogy radikális…módszerekkel lefegyvereztem az erőszakoskodó alakokat!

  • Marcsi, ezt talán épp egy éve pont említettem magának, de mégis kiesett a fejéből, mint minden ami nem a rögeszméje?

    Magyarországon minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaznak, ez tény. A testi erőszak csak a jéghegy csúcsa. A folyamatos lelki erőszakban élő nők száma ennél jóval magasabb. Hatalmas a látencia ezen a területen és ezért a kimutatható statisztikai adatoknál is megrázóbb a valóság.

    A nők átlagosan 35 verést szenvednek el, mielőtt segítségért fordulnak.
    Több mint 35 ezer lányt ér szexuális erőszak 15 éves kora előtt
    – Csaknem kétmillió nő él, aki 75 éves kora előtt élt súlyos lelki erőszakot használó partnerrel párkapcsolatban.
    – Élete során 800 ezer nőt ért ezen kívül testi, s 300 ezret szexuális erőszak is.

    Magyarországon minden héten meghal egy nő erőszakos cselekedet miatt.

    Nincs ebben semmi újdonság, éppen ezért nem kéne eltagadni, vagy kicsinylően beszélni a magyarországi nők elleni erőszak létéről Marcsi. Megjegyzem ismét, hogy arányaiban a menekülők között pedig kevesebb az erőszakos cselekedet, mint a fenti adatok szerint magyar és magyar között Magyarországon. Na most mehet filmet nézni, bár ajánlanám inkább, hogy tájékozódhatna, elemezhetne, összefüggéseket is vizsgálhatna a Szulejmán nézése helyett, de hát önnek az nagyszerű történelmi film, ahogy aposztrofálta anno, úgyhogy engedem, had menjen! Nézze.

  • Boda Marcsi
    2017 szeptember 9
    4:24 du.
    „Ugyan miért folyik 2015 óta a tiltakozás?és miért is kezdeményezett a jelenlegi kormány népszavazást,(tiltakozást)
    a kvóta ellen?…ha aláírta volna?Na gondolkozz,ha netán megerőltető is!”

    Ha hallgattál volna……
    1. 2015 januárjában Orbán emleget egy közelgő menekült-hullámot. Blöffölt? Titkosszolgálati adatokra támaszkodott?
    Ha az utóbbi, akkor miért magyar nyelvű plakátokkal baxta tele az országot a szűrésre, regisztrációra alkalmas táborok helyett?
    Gondolkozz, még ha marha nehéz is.

    Orbánt mikor zavarta, ha szembeköpte önmagát? Eddig egyszer sem. Tiltakozást? A kvóta ellen? Üresfejű hibbantkák kiabálása a sötétben. Orbán aláírta. Ez tény. Ha nem tetszik, ez a Te problémád.
    A népszavazás de facto és de jure érvénytelen volt. Az, hogy téged ez nem érdekel, hidegen hagy. Attól még ostoba picsogás ezen rugóznod.

  • Boda Marcsi
    2017 szeptember 9
    2:57 du.

    Marcsi, mondok egy újat. DE bizony a szóban forgó kvóta egyszeri, és még csak nem is befogadásról szól, hanem menekültügyi eljárás lefolytatásáról. Ha a magyar hatóságok úgy döntenek, és úgy látják akkor azt az uszkve 1300 embert nem is kell befogadni, akikről a kvóta szól csak tisztességesen el kéne bírálni Magyarországnak a kérvényeket. Akkor tehát milyen befogadást köt össze a kvótával? Milyen egymillió?? Magát nagyon megvezetik édes drága csillagom azokon a mesecsatornákon, amiket nézeget. Meg kell hagyni, hogy a magyar emberek pénzéből évi 80 milliárdból jól megmossák az agyát az egykoron köztévéként funkcionáló, ma már csak pártpropagandát sugárzó televízióban, és a többi kormányhoz tartozó csatornán.

  • Boda Marcsi
    2017 szeptember 9
    4:27 du.

    A NaNe adata. Ha nem tetszik, a nőket érő inzultusok aránya, akkor 2 dolgot tehetsz.
    1. Elballagsz a NaNe honlapjára, és kérdőre vonod őket.
    2. Elballagsz és tiltakozol a nemiségi inzultusok ellen.
    „a nők 20 százaléka esik nemi erőszak áldozatául
    élete során;
     további 20 százalék azok aránya, akiket
    megkíséreltek megerőszakolni;
    http://www.parlament.hu/documents/10181/303867/2015_35_nok_elleni_eroszak/fadb957a-2fe4-4f21-ac23-dbd540cff956

    Tájékozatlanságodnál csak ostobaságod nagyobb, amivel közhírré is dobolod

  • Miklos Banfi
    2017 szeptember 9
    4:35 du.

    Rá se ránts. Charlie egy felkészült pártaktivista. De Boda…..

  • charlie
    2017 szeptember 9
    4:23 du.

    Állításodnak több dolog ellentmond.
    1. Az agyelszívás alapvetően a magasan kvalifikált, jobbára a koraközépkorú (35 és +) népességet érinti. Fiatalabbak legfeljebb ösztöndíjasként. Logikusan különben, mert frissen végzett, ám teljesíteni bármi miatt képtelen agyakat minek elszívni. Ezzel szemben ma a kivándorlók zöme nagyobb életkori és kvalifikációs szórást mutat.
    2. A végzettségüknél több szinttel alacsonyabban foglalkoztatott kivándorlók sem jönnek haza. Többel magam is találkoztam Angliában pár éve.
    3. Lakosságmozgás korábban is volt, de az ösztöndíjjal, illetve felhalmozási szándékkal kimenők és az ennek a periódusnak a végén visszatérők közel egyensúlyban voltak. Jelenleg százezrek mentek ki, míg a „gyre haza turórudit enni” program hatására visszatérők száma százas nagyságrendű. A nagyjából ezerszeres eltolódás azt jelzi: igen, a jelen politika miatt távoznak, illetve nem jönnek haza.

  • “I think of all things that were happening across Europe in the 1930s, in Spain, in Japan, obviously in Germany. To me, these are absolutely comparable signs of the rise of fascism and it’s contagious, it’s infectious. Fascism is up and running in Poland and Hungary. There’s an encouragement about.” – mondja John le Carré (alias David John Moore Cornwel) angol író a Tha Guarnian-nek nyilatkozva.

    Azért ez nem semmi eredmény, hiába no, Magyarország jobban teljesít!

    forrás: https://www.theguardian.com/books/2017/sep/07/john-le-carre-on-trump-something-truly-seriously-bad-is-happening

  • Orbán jellemtelen, ravasz, kétszínű és hamis. Őt az erkölcsiség cinikus figyelmen kívül hagyása, az önérdek és a személyes haszonnal való összpontosítási stílus jellemez ! ‘Kint’ aláír bármit mivel ‘köll a píííz’, – hazajövetele után pedig csak úgy ukmukfukk, letagad mindent ami veszélyeztettné újraválasztását.
    Igaz, könnyű dolga van, mivel a hazugságokkal teli óriásplakátokkal megszédített, külföldi nyelveket nem beszélő, maradi, fideszt imádó puddingfejűek, vakon megpapiznak mindent !

  • Ahogy Édesanyám mondta volt:
    „Fiam, az igazság általában félúton van”

    Így van ez migráns/menekült ügyben is.
    Aki valóban rászorult (házát lerombolták és menekülni kell stb.) annak segítséget kel nyújtani (ld. Beer Miklós váci megyés püspök). Aki „csak gazdasági menekült” annak nem feltétlenül.

    A mai 3. országbeli migránsok/menekültek (afrikaiak-, közel-keletiek, távol-keletiek) a korábbi gyarmati világ igazságtalan áldozatai és a gyarmattartóknak kötelessége lenne bűneiket jóvátenni, vagyis nyúljanak bele a farzsebbe és tegyék élhetővé Afrikát, st. Kivétel Németország, akit a 2. vh. bűnei terhelnek és ezt vezekelendően cselekszik.

    ps: Nem értek egyet az orbáni mindenkit elutasító politikával ami – szerintem – belpolitikai eredetű. Meggyőződésem, hogy a ’18-as parlamenti választások után a fidesz „EU-baráttá” válik.

  • Author Mr.Simay !
    A „hűlyegyerekező” orbánozás, nem kóser, de abszolút kontraproduktív…
    Az, un. miniszterelnöki interjúkat, két hetente sugározzák, ha a riport alany ráér !
    A kvóta mizréria egy tavaly nyári tanácsi döntésre vonatkozik: ennek alapján a következő két évben 40 ezer közel-keleti és észak-afrikai menekültet helyeznek át Olaszországból és Görögországból más uniós tagállamokba önkéntes vállalás alapján. Ezt, a miniszterelnökök, így Orbán is elfogadta !

    Bizony ez önkéntes szétosztási mechanizmus volt, (ezt felűlírva később egy kisebb jogkörű, EB határozat ezt kötelezővé módosította) Magyarország sohasem szavazta meg a kötelező szétosztási kvótát, mi több, csakúgy mint Szlovákia, az Európai Bírósághoz fordult a kötelező betelepítési kvótarendszer ellen.
    Persze, ezt a szerző, nálunk, sokkal, jobban tudja,és azt is hogy egy kis orbánozás, erősíti a kormánypártiak összetartozás érzését !

  • Kis Ferenc
    2017 szeptember 10
    6:45 de.

    „Meggyőződésem, hogy a ’18-as parlamenti választások után a fidesz “EU-baráttá” válik.”
    ___________________
    fordítva. Választási győzelem után lesz „szabad a gazda”…

  • KIS FERENC soraira.

    A „gyarmatok” eszmejet reg eljelejtette azon vilag lakossai mar.
    Amint mind azok szaporodnak mint az egerek, s mind diktaturak es gazdasagilag elmaraddottak.
    Az a problemaik. Nem mas nemzetek a multjaikbol. Amig gyarmatok voltak, szabadon imigralhattak, s azert van Angol, Franci, tele a volt gyarmataikbol.

    Mondana hogy a szomszedos nemzetek (Szlovak,Horvat,Bosznyak, Szloven, stb.stb. nem gayarmathoz hasonloan voltak a magyarorszag tulajdonai ?

  • Erről biztosan nem tud Orbán Viktor (anno ez a szöveg ment Rákosival) biztosan nem engedné:

    „Önkényuralmi jelképet tartalmazó Hitler kép árusítása miatt tett bejelentést a rendőrségnek a Klauzál utcában, a kiérkező rendőrök felszólítás nélkül és indokolatlanul hátulról leteperték, ruháját elszakították, valamint megbilincselték.”

    forrás: http://sztarklikk.hu/kozelet/rendori-brutalitas-megvertek-vajnai-attilat-az-europai-baloldal-elnoket/328542/

    Előfordulnak „kisebb” hibák.

  • Hú de begerjedtek egyesek….(kac-kac).
    Én mióta megszülettem itthon élek és igyekszem hiteles forrásból tájékozódni,nem hülyeségeket írni.
    Nem állítottam,hogy itthon nincs erőszak,sajnos van (vannak őrült,perverz alakok,voltak gyilkosságok és van családon belüli erőszak is sajnos)de korántsem annyi,mint amit a migránsok elkövettek,elkövetnek,a németeknél már nem mernek este kimenni az
    utcára,sőt figyelmeztették a nőket,hogy nappal se fussanak egyedül….ugye ez régen nem volt így!
    Aztán,hogy az EU-ban mit hazudoznak össze vissza az egy dolog,de Orbán első perctől kezdve ellenezte,és nem vagyunk egyedül,a visegrádi 4-ek is összefogtak ellene!!!!!a többi európai országról nem is beszélve,akik kussolnak,de nem teljesítik,csupán Magyarországot akarják politikai okokból kicsinálni a jellemtelen,gerinctelen (sajnos magyar…)Sorossal élen,a baloldali „végrehajtók”!!!

    utána lehet nézni,hogy 2015-óta tiltakoztunk a kvóta ellen!!!!és mint mások is írták nem egyszeri befogadásról van szó…..
    Na a „csökkent agyú..fanatikusok”ezt nem fogják fel,és nem lesz módjuk…..a közeljövőben az „ukászt” végrehajtani!
    Pá,nem érek á tovább!

  • Nos a gyengébbek és hazudozók kedvéért,utána lehet nézni,hogy
    van egy kis „csavar” a dologban:
    Orbán egy határozatra mondott igent:
    _gyorsan végre kell hajtani a migránsok unión belüli áthelyezésére,visszaküldésére,visszafogadására irányuló intézkedéseket!
    De ugye azt nem mondta,hogy a papírok nélküli,kétes,erőszakos
    csőcseléket be kell fogadni,akik nem hagyják magukat átvilágítani,elkülönített táborba menni!!!!!
    Óriási különbség,ezt csak a mindenre képes ….baloldal,főleg a DK.hazudja!

    Mind a szerző,mind a „bölcs” hozzászólók,talán tájékozódjanak…
    Tényleg jobb műsor lesz,mint ez a fórum…..!

  • Migráns és menekült nem azonos,aki netán nem tudná!
    Ártatlan,iratokkal rendelkező menekülteket eddig is befogadtunk!

  • Alma és Kis Ferenc: a Párt (a néhai fiatal demokraták) 2018 után valószínűleg nem választhat EU ügyben. Simán kiszorítják a perifériára a hepciáskodót, de az országgal együtt. Ez a tét, nem kevesebb.
    Andrew_s! Kérlek, ne használj szexista kitételeket. Mi sem mondjuk egyet nem értő férfitársainkra,hogy biztos nincs hová dugni a micsodáját, azért nem érti a szavainkat. Kösz.
    Bodának IGAZA VAN! A magyarországi szabadelvű, konzervatív és a szocialista ellenzék a szakadék szélén táncol. De a jelenlegi kormányerő egy lépéssel MEGELŐZTE!

  • Boda Marcsi
    2017 szeptember 10
    12:46 du.

    „Tényleg jobb műsor lesz,mint ez a fórum…..!”
    ____________________
    Hol? Merre?

  • Kis Ferenc
    2017 szeptember 10
    6:45 de.

    Bocs, én úgy tudom, hogy a gyarmatok azután lettek élhetetlenek, hogy a 2. v.háború után az angol és a francia gyarmatosítók nem tudták fönntartani a hatalmukat, és kivonultak.

    Ezután különböző törzsi háborúk törtek ki vagy nagy multicégek kivásárolták a hatalmas bányákat, nyersanyag lelőhelyeket. Nagyon kevés haszon marad abból az óriási természeti kincsből pl. az afrikai országokban.

    Ehhez jött még a legutóbbi időkben az „arab tavasz” nevű valami, ami során a régi diktátorok megbuktak, és kitört a káosz.

  • Drizari, tájékozódj több forrásból.
    Vajnai megtagadta az együttműködést a rendőrséggel, jobb helyeken túl se élne ilyet. A féleszűje egy Hitler képével illusztrált bakelit lemezről azt hitte, hogy visszatért a nácizmus, ezért elkezdett az utcán feliratokat festeni, hogy „stop a náciknak”. Persze az, hogy félméteres vörös csillaggal lófrál városszerte, mutatja elmeállapotát.

  • talalom!

    Jó szöveg,de a legfrissebb kutatások szerint (és több baloldali értelmes,normális
    ismerősöm,barátom szerint is!)a baloldal már a szakadék szélén lóg…míg a kormányt ez a veszély nem fenyegeti!

  • Az ország meg volt,van és lesz….(sok dolgot kibírt!),a régi ellenzék nélkül,talán
    lesz egy hitelesebb,becsületesebb és a migránsok helyett a hazáját,a népét tisztelő,szerető párt…pártok!

  • Akarmivel is vadolnak Ms.Bodat, de roviden, egyszeruen esertelmesen, gyuloletek nelkul adja velemenyeit.
    Amivel bizonyitja haza-szeretet, a nemzet es a lakossag erdekeinek az elsobbrenduseget.

    Az tobbre becsulendo mint tavoli, idegen anyagi erdekeket szolgalok es dicsoitok allaspontjai.

    Talan tull soka TV-t nev ;))

  • hazai lámpa!

    „…a gyarmatok azután lettek élhetetlenek, hogy a 2. v.háború után az angol és a francia gyarmatosítók nem tudták fönntartani a hatalmukat, és kivonultak…”

    Lényegében egyetértek.
    Azonban lényeges, hogy a 2. vh. befejezése csak kb 73 évvel ezelőtt történt, ezt megelőzően több száz évig(!) állt fenn a kolonizációs világ rendszer. A több száz év bűnei nyomják a gyarmat tartó hatalmakat.

  • Simay, nesze neked egyszeri 1300 fő migráns:
    http://hvg.hu/itthon/20170911_Itt_az_uj_europai_kvotaterv_amelyen_magyar_diplomatak_is_dolgoznak
    …….
    Minden évben szétosztogatnának 200 ezer muzulmánt.
    Amit eddig írogattál – remélem belátod – érvényét veszti.

  • charlie!

    Minden tájékozódás,hitelesség nélkül vádaskodnak és „próbálják”
    osztani az „észt”ami ugye nincs…,maguk is tudják,hogy hazugság amit írnak!Mindíg leégnek,de nem tanulnak belőle,szánalmasak,de többen megvetendők!!!
    Bizony most kell tiltakozni,ellenállni,vagy vége az ország biztonságának!
    Az sem zavarja őket,hogy mind több országban történik erőszakos
    cselekmény,míg nálunk még a külföldiek is azt mondják,hogy biztonság van és az idegenforgalom a tavalyihoz képest jelentősen
    növekedett!!!

  • Csak halkan…jegyzem meg,most mondták be a legfrissebb hírekben,hogy Németországban egy „ártatlan afgán menekült”megerőszakolt,meggyilkolt,majd egy folyóba dobott egy fiatal német nőt…..
    No komment!
    Jó éjt!

  • @charlie
    Idézet a cikkedből:
    „Így néz ki a matek:

    Az Európai Unió évente maximum 200 ezer befogadását közös erővel oldja meg.
    Egy kvóta dönti el, mely államra, hány menekült jut. (Mivel 160 ezer esetén Magyarországra 1294 személy hárult, a maximális menekültszám lehívása esetén is 1600 személy alatt maradna az elvi kötelezettség.)
    Minden befogadott menekült után 60 ezer eurót fizet a bizottság, ez a jelenlegi összeg tízszerese. A program így évente 12 milliárd eurónál nem kerülne többe.
    Aki többet vállal a kvótában előírtnál, 60 ezer eurót kap minden egyes menekült után.
    Aki kevesebbet vállal, minden egyes menekült után 60 ezer eurós levonást kap az EU-pénzekből. (Ez nem lenne ezáltal büntetés, mivel nem kell behajtani.)
    És a menekültkvóta felét lehet más segítségnyújtással kompenzálni, például a határvédelemmel vagy a kérelmek elbírálásával. (Azon országok, amelyek nem védenek külső határt, küldhetnek hivatalnokot mások tehermentesítésére, ugyanez igaz a menedékkérelmeket elbíráló hivatalok esetében is.)”

    Tudod ÉRTELMEZNI is, vagy csak szajkózod a címet?

  • Boda Marcsi
    2017 szeptember 10
    12:55 du.
    Migráns és menekült nem azonos,aki netán nem tudná!

    Ezt okvetlenül közöld Orbánnal és slepjével is. Mert ezt sokan, sokszor elmondták, de valamiért mindig összemossa a naccságos pannon vájogvető.

  • Charlie,

    „A FAZ Magyarországot veszi példaként számításához, és abból indul ki a hvg.hu fenti becslésével szemben, hogy 200 ezerből hazánkra 3600 menekült jutna. Ebben az esetben a levonás csak akkor kezdődne, ha 1800 embernél kevesebbet fogadnánk be. Ha azonban 200 határőrt küldünk ki – tegyük azt – Bulgáriába, akkor az elvárás 1600-ra csökken. Ha mindezek után 800 embert befogadunk, akkor nullán állnánk, mivel 800-szor 60 ezret kapnánk, és ennyit is vesztenénk. Ha Magyarország egyetlen menekültet sem fogad be, 48 millió eurót bukik. A FAZ hozzáteszi: azonos idő alatt Magyarország 5 milliárd euróval többet kap az uniótól, mint amennyit befizet.”

    Azaz, akár kevesebb is lehet. Kár, hogy nem olvastad végig azt, amit belinkeltél.

  • talalom
    2017 szeptember 10
    1:43 du.

    Bodának nincs igaza. A nők elleni erőszak tekintetében pl. nincs. Forrást belinkeltem.
    Ha valakinek meg mindenről ugyanaz jut az eszébe, mint a viccbeli Móriczkának, akkor ne csodálkozzon.
    Olvasgasd egy kicsit a Boda-összest.
    Egyébként a férfiaknál is lehet erős motiváció, ha gondjuk van. Orbán stadion-örűlete szerintem nagyjából az egykori öltőzős péniszirgység „most majd megmutatom” típusú túlkompenzálása.
    Mert építhetne ezzel az erővel színházakat is. A haverok sem lopnának belőle kevesebbet.

  • Kedves Alma és Simay, elolvastam a cikket és értelmeztem is.
    A lényeg, hogy a magyarok – akik sem kirobbantói, sem haszonélvezői nem voltak az afrikai, ázsiai eseményeknek, sem kiötlői egy muszlimokkal kevert társadalomnak -, mindenképp szívni fognak, vagy befogadnak, vagy fizetnek, vagy élőerővel támogatnak valamiféle határőrzést.
    A hatvanezer euro per fő is egy hányingert keltő felvetés, az évek óta munkanélküli görög vagy spanyol tanult fiatal miért nem ér meg ilyen támogatást? Csak az afgán meg a szír kaphat ilyen ráfordítást? Ez ügyben ki döntött? És a döntésének a sokat és hazug módon emlegetett szolidaritáshoz mi köze?

  • Simay, „Orbán stadion-örűlete szerintem nagyjából az egykori öltőzős péniszirgység “most majd megmutatom” típusú túlkompenzálása.”
    Hmm,kicsit alpári, de frappáns.
    Esetleg tudnál írni ilyet a tömeges zsidótemető és zsinagóga felújításokról is?

  • charlie
    2017 szeptember 12
    2:18 du.

    Ha az utolsó 4 kérdésedre elfogadható, logikus választ kapsz megeszem a kalapom! Egyébbként még többszáz ilyen hányingert keltő költői kérdést fel lehetne tenni!

  • charlie!

    Csak gratulálni tudok!!!!!

  • Andrew!

    Amúgy sok színházat felújítanak ,támogatnak!
    Egyébként a Nagymező utcában jelentős beruházás történt,megnyílt
    az új Kálmán Imre teátrum,közvetlenül az Operett színház mellett!
    Tájékozódni kellene….

  • Elemér, „még többszáz ilyen hányingert keltő költői kérdést fel lehetne tenni!”
    Akkor tessék segíteni.
    Most hirtelen az afgán menekültek demokraták általi „megsegítése” jut eszembe. A fejlett Nyugat és a NATO száz milliárd dollárt költött az afgánok porig bombázására, meghalt százezer afgán és ötezer megszálló. A történet csak ezután kezdődik, hisz a megszállás előtt évi 200 tonna ópiumot termeltek az afgánok, a megszállás után, nyugati felügyelet mellett ez a szám már évi 3400 tonna, ami 90%-os piaci uralmat jelent. És ezek pofáznak nekünk a humanizmusról a New York Times-ban.

  • Köszi Marcsi, igyekszem.

  • charlie
    2017 szeptember 12
    4:50 du.

    Bocs, nem provokálni akartalak, csak arra emlékeztetni hogy, vasvillával falra hányt borsó lenne újra feleleveníteni a már rég elhangzott megválaszolatlan, nem nekünk kompromitáló kérdéseket!

  • Almási Alma
    2017 szeptember 12
    4:10 de.
    csak elfelejted , hogy mire megy ki a játék!
    Ha ezt is megértenéd akkor az jó lenne! De akkor sem ér sokat a számolgatás.

  • Igaz magyarok (hehe) élnek a német bevándorlók utódai lakta Esztergályhorvátiban! A gaz török (Allah hívek) teljesen elpusztította a falut, de Mária Terézia németekkel telepítette újra, akik szorgos munkával újraépítették! Valami történhetett a mi németjeinkkel az 1946-47-es években, de a falu portái mégsem néptelenedtek el. Ma már 430-an lakják.

    Ez a derék zalai magyar falu, a Kis-Balatonhoz közel, szóval, ennek a magyar falunak derék lakosai megneszelték, hogy egy náluk ingatlantulajdonos gyütt-ment osztrák orvosnő, felajánlotta párnapos pihenés céljára a házát néhány (az állami üdültetési programban résztvevő) menekült státuszt kapott menekültnek!!!

    Minő borzadály! A 430 lelket összeszámláló faluközösség azonnal üléseztette az önkormányzatát és meghozta rendeletét : csak annak a menekültnek(!) lehet szállást adni, aki felmutatja a kötelező oltási könyvecskéjét!
    Brávó Esztergályhorváti! Mutatjátok, mi a magyar virtus! És mi a hagyományőrzés!

    (de a kotont kifelejtettétek a rendeletből … márpedig, ha enélkül erőszakolják meg a falutok leányait és asszonyait … rá gondolni is rossz a következményeire!)

    forrás : http://index.hu/belfold/2017/09/13/esztergalyhorvati_menekultek_nyaraltatas_rendelet_idegengyulolet/

  • Belföld
    Külföld
    Gazdaság
    Média
    Kultúra
    Életmód
    Környezet
    Tudomány
    Sport
    Hírlevél
    Utolsó oldal
    RSS

    Holland tv: eladott szervekből utaznak a migránsok
    2017. szeptember 13. 18:28
    ??????????????????????????
    A Közel-Keleten egyre több migráns adja el szerveit, hogy Európába juthasson – derült ki a holland televízióban szerdán bemutatott Zembla című műsor oknyomozó tudósításából.

    Az újságíróknak egy névtelenül nyilatkozó kairói szervkereskedővel folytatott beszélgetéséből kitűnt: már több tucat migráns vállalkozott erre a lépésre, hogy finanszírozni tudja útját Európába. A többségük már Németországban van, de vannak közöttük olyanok is, akik Hollandia, Franciaország, Írország, Nagy-Britannia, Svédország, vagy Norvégia felé vették útjukat.????????????

  • ????????????????????????????????????????????Cseh hetilap: hazudik az EB a kerítések építéséről
    2017. szeptember 13. 20:45

    „Hazudik az Európai Bizottság, amikor azt állítja, hogy nem támogatja kerítések építését a tagállamok határain” – állítja a Reflex című cseh társadalompolitikai hetilap internetes oldalán szerdán megjelent írásában Viliam Buchert, a lap kommentátora.

    A népszerű cseh hetilap szerint az Európai Bizottság politikája „néha nehezen érthető, és a maga módján olykor veszélyes is lehet”????????????

  • „A Közel-Keleten egyre több migráns adja el szerveit, hogy Európába juthasson – derült ki a holland televízióban szerdán bemutatott Zembla című műsor oknyomozó tudósításából”

    Nahát… ennyire meg akarják dönteni az európai kultúrát? 😮

  • Boda Marcsi
    2017 szeptember 12
    3:59 du.

    Hány színház épült vs. hány stadion épült. Illetve mennyiből?
    Igen bizony. Tájékozódni kellene…..

  • Almási Alma
    2017 szeptember 13
    5:14 du.
    Hívjál meg 50 családot otthonodba és félév múlva el fogod tudni dönteni

  • tóth péter
    2017 szeptember 14
    11:50 de.

    Szánalmas vagy…

  • Almási Alma
    2017 szeptember 14
    3:01 du.
    Hát igen!
    Az vagy.

    A feladat elől kihátrálsz.

  • Tudod, kedves Tóth Péter, ez nem feladat, hanem egy neten terjedő üres szlogen. Ami elől valóban kihátrálok…

  • Almási Alma
    2017 szeptember 17
    4:46 du.
    Nem, pénzt várnak!

  • Almási Alma
    2017 szeptember 14
    3:01 du.

    Alma, Nem, csak egy családot tartsál el, aztán prédikálj!

  • Kedves Figyelő, én egyáltalán nem prédikálok. Ti prédikáltok arról, hogy az európai keresztény kultúra annyira gyenge, hogy ha minden tízezer családra jutna egy muszlim család, akkor az összes keresztény ijedtében azonnal muszlimmá lenne. Tulajdonképpen elég gyatra az önbizalmatok, és az istenetekbe vetett hitetek. Én, ha hívő lennék (pláne krisztusi szeretetben hívő!!!!), szégyellném magam a helyetekben.

    De szerencsére nem vagyok hívő. Viszont tudom – veletek szemben – hogyha a mi kultúránkat egy kicsit felráznánk, volnánk olyan emberségesek és olyan okosak, hogy a magunk életvitelére rá tudnánk venni a muszlimokat, annál is inkább, mert a muszlim vallásban voltaképpen benne vannak ugyanazok az értékek, mint a keresztény vallásban. Csupán az elborult muszlim politikusaik hergelik őket.

  • Almási Alma
    2017 szeptember 18
    2:07 du.
    Nem tudni, miért írtál többesszámba!
    Mivel wzeket én soha nem mondtam, vagy állitottam.

  • @Figyelő
    Azért írtam többesszámban, mert már nagyon elfáradtam ahhoz, hogy differenciáljak a különféle ostoba, lelketlen, keresztényietlen gyalázkodók közt.
    Igazságtalan voltam, ne haragudj,te nem gyalázkodtál soha, emlékeim szerint. Viszont a keresztényietlen álláspontot muszlim ügyben te is képviseled, méghozzá kiadósan.

  • Almási Alma
    2017 szeptember 19
    5:01 du.

    Gondolom, hogy hallottál már az önvédelemről, ez van sokban, aki meg akarja tartani kultúráját, vallását és hazáját. Azok vannak ezen a nézeten, akiknek fontos, hogy gyermekeik keresztények vagy zsidók maradjanak, békében élhessenek és ne keljen soha terrorizmustól félniük.

  • Almási Alma
    2017 szeptember 19
    5:01 du.

    Mikor veszed észre hogy, Te a „keresztény” szót olyan makacs megszállottsággal mantrázod, mint Móricka a neki legkedvesebb női alkatrészt, pedig az ide kommentelő keresztények 90 %-a nem vallásos, ezért Öket evvel bosszantani falra hányt borsó, sőt ezért a „keresztényietlen” álláspont is ostobaság? Éppen ezért a muszlimok „Európába terelődése” sem vetődik fel a „keresztényietlenek” agyában vallásháború gyanujaként, de egyéb más előre megtervezett -mára egyre tisztábban megtapasztalható- fondorlatok azonban igen, amelyeket itt már jópáran elmantráztunk. Nem értem hogy, miért kell a „keresztényietleneket” visszatérítened, ez a mi liberális magánügyünk! Ugyan már hadd maradjunk mi vallás mellőző -nem megtagadó!- látszatkeresztények!

  • Kedves orsós Elemér!
    Én csak azért említem ezt a kereszténység-dolgot, mert állítólag a keresztény kultúrát kell védenünk.

    Nekem persze egészen más véleményem van a migránskérdésről, de attól itt mindenkinek feláll a szőr a hátán (ami ősi biológiai jelenség, amikor egy állat harcra készül). Kérdés, miért kell engem, 74 éves öregasszonyt azonnal LETAROLNI, ha más a véleményem migránskérdésben… Hmm… neked nem gyanús ez az aránytalan reakció?

  • Kedves Alma, ha Európában nem lettek volna halálos terrorista támadások a közelmúltban, a közvélemény más lenne általában a muszlimokról! Nehéz ezt megérteni?
    Már írtam feljebb a természetes önvédelemről!

  • Almási Alma
    2017 szeptember 20
    8:21 de.
    Bocsánat, nem akartalak a -7 éves- fiatalabbságommal letarolni! Mellesleg abban igazad van, hogy arra a keresztény kultúrára senki ne hivatkozzon, amibe benne foglaltatik az inkvizicio, az erőszakos térítések és a civilizálás fedőnevü gyarmatosítás is!

  • Kedves Figyelő, különféle terrortámadásoknak se szeri, se száma a világban. De mi ausgetippelt a muszlimokra vagyunk kihegyezve. Mert a politikusok így akarják…

  • Kedves Orsós Elelmér!

    A zsidó, a keresztény és a muszlim vallás édestestvérek, és csak annyiban különböznek egymástól, ahogyan egy kis, szűk területen (olykor rabságban, vagy elszigeteltségben) élő ősi babiloni kultúrájú nép, vagy egy nagy területen elterjedt görög-római-kelta klasszikus műveltségű nép, illetve sivatagi arab pásztortörzsek és kereskedők számára szükséges.

    Vallási értelemben átjárhatók, kulturális értelemben pedig az egyes emberek alakíthatók. Elvben semmi akadályát nem látom annak, hogy együtt éljen a három vallás békésen – volt is ilyen korszak régebben a közelkeleten, amig a mocskos politika be nem tette a szőrös mancsát az olajért…

    Most az az első kérdés, hogy azért menekülnek a muszlim háborús területről, hogy itt Európában is létrehozzák a maguk harcos életét isten dicsőségére (dzsihád), vagy azért, hogy végre nyugodtan, békében és európai jómódban élhessenek.

    A második kérdés, hogy van-e megfelelő jogrendünk, rendőrségünk, titkosszolgálatunk, hogy a renitenseket (terroristákat) kézben tarthassuk és megfékezhessük a mi országunkban.

    Harmadik kérdés, hogy mi, európai őslakosok le tudunk-e mondani néhány kényelmes szokásunkról, bezárkózásunkról és az idegentől való szorongásunkról, és tudunk-e nyitottabban, megengedőbben, lemondóbban idegenek felé fordulni.

    Ezeket a kérdéseket ki-ki válaszolja meg saját magának. Én az első kérdésre azt válaszolom, hogy a menekülők többsége békés, nyugodt életre vágyik.

    A második probléma súlyosabb, mert azt gondolom, sok szempontból a jogrendünk és a segély-rendszerünk alapos átírására lenne szükség, de ez nem lehet megoldhatatlan.

    A harmadik kérdés a kultúránk, a kereszténység, Krisztus tényleges (nem csak frázisokban való) követésének a próbája lesz. Ha befogadunk, de sikertelenül, vagy ha be sem fogadunk, az maga a kultúra és a kereszténység kudarca. Ami azt illeti, ez utóbbiban már eddig sem jeleskedtünk az elmúlt 100 évben… És ez az, ami engem (ateistát, aki viszont az európai keresztény kultúrkörben él) aggaszt.

    Végezetül és másrészt én Karinthyval tartok: „Inkább egyenek meg a férgek, semhogy a férget megegyem!”

    Na, azt hiszem, ezzel világossá tettem azt, miért hirdetem azt, amit…

  • Folytatás:
    Most jön az az ellenérv, hogy már most is alig tudjuk tartani magunkat, lásd terrortámadások, megerőszakolások, fejlevágások… merthogy EZEK VADAK…

    Egyszerű de igaz válasz volna, hogy a net világa arra fókuszál (vagyis azt mutatja nekünk), amit látni AKARUNK a világból. De ez a válasz nem elegendő, mert nem hiszünk benne.

    Hát akkor próbáljuk meg másképpen: Ha a bevándorlóknak legfeljebb tízezreléke jön hozzánk terrorista szándékkal, akkor azzal a mai rendőrségünk is meg tud birkózni. Más kérdés, hogy mi lesz a békés bevándorlókból 5-10-20 év múlva? Itt a bökkenő!

    Tudjuk, hogy a legtöbb mai európai terrortámadásnak az elkövetői második-harmadik generációs bevándorlók, akiknek a szülei, nagyszülei már úgy-ahogy „beilleszkedtek”. Hogy lehet ez?

    Hát úgy, hogy a keresztény európaiságunk már-már elbukóban van. Ezek a „beilleszkedett” idegenek tulajdonképpen idegen testek maradtak a népben, mivel mi eleve kikerültük, kirekesztettük őket magunkból. Az ilyen zárvány-népek időzített bombák, ha a gazdasági jólét csökken, robbannak.

    Jól látható ez a hazai cigányság esetében is ahol egy nagyon lassú integrálódás van folyamatban, mert bár többnyire katolikusok, de a kultúrájuk erős és nagyon különböző a miénktől. Mi a cigányságot eddig lazán, mostanában pedig megint egyre erősebben kiközösítjük magunk közül, elsősorban „uborkaféltésből”, vagyis azért, mert lopják a mindennapos apró vagyontárgyainkat…

    Gondolom, Európában a muszlimok esetében elsősorban a „munkahely-ellopása” a probléma. Ez ellen kellene tennünk valami keresztényit. Elsősorban nem is pénzzel (könnyű odadobni néhány eurónyi segélyt), hanem emberi barátsággal, jelenléttel, segítséggel. Hát ezen a fronton állunk mi nagyon is vesztésre, azokkal szemben, akik velünk élnek, és eredendően hozzánk akartak volna hasonlítani, de a mi keresztényi, európai, fehér büszkeségünkben visszautasítottuk őket. Így aztán gettókba kényszerültek, egymás között fortyogtak tehetetlenül és egyre több dühhel és elkeseredéssel, és mostanra ez lett belőlük…

    Félünk tőlük, de voltaképpen az elkülönüléseinket, vagyonkáinkat, magányos jólétecskéinket féltjük…

  • Almási Alma
    2017 szeptember 20
    3:09 du.
    Ne haragudj, de ez NEM igaz!

  • A ii. Világháború óta, volt orosz megszállás és uralom, volt nemzetközi veszekedés, vita, de terrortámadás nem volt. Mivel Európáról van itt szó, nem Dél Amerikáról, vagy Afrikáról. A mentegetés, eme következtetése, nem fedi a valóságot!

  • Tov ábbá, nem hinném, hogy a m,ynkahelyeket sajnálják tőlük az emberek. T.i. dolgozni nem szokásuk. Viszonta, az állami segélyt igenis lehet sajnálni, volna más helye is annak a pénznek.

  • Almási Alma
    2017 szeptember 21
    6:16 de.
    Ha minden magyarázkodásodat elfogadom, akkor erre az egy kérdésemre válaszolnál egyenesen, magyarázkodások nélkül?
    Ha tényleg édestestvérek vagyunk, akkor miért nem a sokkal közelebbi, sokkal gazdagabb, sokkal érthetőbb, kulturálisan és erkölcsileg is sokkal közelebb álló ázsiai édestestvéreikhez menekülnek ideiglenesen, a problémáik jobbra fordulásáig?

  • Kedves Orsós Elemér!
    Bizonyára sok oka van. Az egyik például, hogy sok arab ország be sem fogadja őket, természetesen nem arab ellenességből vagy muszlim ellenességből, hanem azért, mert például gazdag olajországok még „fizetést” is adnak a férfi állampolgároknak, és hát ezt nem akrózik kiterjeszteni. Aztán másik ok lehet a siíta-szunnita ellentét, ami természetesen sokkal intenzívebb, mint a muszlim-keresztény ellentét, mivelhogy a közelebbi rokonok mindig sokkal jobban gyűlölik egymást, mint a távolabbiak…
    Harmadrészt pedig egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy ezek a menekülők (vagy migránsok) nem inkább a mi békés világunkban szeretnének élni, mint a bizonytalan muszlim országokban, ahol bármikor kitörhet a krach (lásd akár Törökországot is… Ott mi van a kurdokkal?)

  • Almási Alma
    2017 szeptember 21
    12:24 du.

    Kezdem azt érezni hogy, Te hülyegyereknek tartasz engem! 🙂

  • Semmi különösnek nem tartalak. Magyarországon az emberek 95%-a fél a muszlimoktól, terrort vizionál, és védelmezőt keres. Eh, mit Magyarországon… EURÓPÁBAN!

    A különbség csak annyi, hogy nekünk van nagyszerű védelmezőnk Orbán személyében (esetleg még Vona is számításba jöhet…). Európában viszont van néhány nyugodt, értelmes politikus, aki valódi megoldás felé tereli a dolgokat. Az se könnyű.

    Te is benne vagy a 95%-ban. Én viszont nem vagyok benne, ezért az én címeim: MigráncsSimogató,
    HasznosHülye,
    ÁlszentLiberálbolsi,
    „csakegycsaládotfogadjbealakásodba”
    „bezzeghaatelányodaterőszakolnákmeg”

    stb…stb…
    Szóval hagyjuk ezt…

    Tényleg, más:
    Mit szólsz, hogy az MSZP és a Liberálisok (Botka és Fodor Gábor) választási szövetséget kötöttek? 😀

  • Visszatérve még a migránskérdésre: Gondolkodtál-e már, hogy miért jobb nekünk szerencsétlen menekült nincstelen muszlimokat befogadni, mint olyan „migránsokat”, akik a jobb megélhetés érdekében jönnek Európába?
    A menekült nincstelen, esetleg beteg, minden valószínűség szerint az ottani egyszerűbb, tanulatlanabb rétegből jön, itt gyámolításra, segélyre szorul. A „migráns” viszont pénzesebb, tanultabb, nyelveket beszél és dolgozni, gazdagodni akar. Melyik jobb nekünk?

  • Almási Alma
    2017 szeptember 21
    2:57 du.

    „Mit szólsz, hogy az MSZP és a Liberálisok (Botka és Fodor Gábor) választási szövetséget kötöttek? 😀 ”

    Egészségükre, bár az exfideszes Fodorral is csak eggyel vannak többen. Na jó, a tagokkal együtt lehet hogy, százzal! 🙂

  • Almási Alma
    2017 szeptember 21
    3:12 du.

    „A menekült nincstelen, esetleg beteg, minden valószínűség szerint az ottani egyszerűbb, tanulatlanabb rétegből jön, itt gyámolításra, segélyre szorul. A “migráns” viszont pénzesebb, tanultabb, nyelveket beszél és dolgozni, gazdagodni akar. Melyik jobb nekünk?”

    A Nyugatról jövő keleti germánok!

  • Ki adta be neked, kedves Elemér, hogy nyugatiak jönnek ide tömegesen? Kik?
    A keleti germánok? Ja, gondolom, a fajgyűlölő csapat… otthon érzik itt magukat… Aztán majd 20 év múlva elmondjuk, hogy a NÉMETEK géppuskázták le a migránsokat, nem mi… 🙁

  • http://24.hu/belfold/2017/09/22/orban-nem-arulta-el-hazudott-e-merkel-akiert-imadkozik/

    nafujjátokföl!
    Figyelő, Marcsi, és a többiek! Most imádkozhattok Merkel győzelméért… 😀

  • Alma, én nem vagyok, Merkel párti.-rosszul ismersz.

  • Tisztán emlékszem a fenti esetre, mikor a Keletiben volt a balhé.
    T.i. mindez Merkel hibája volt.

    T.i. azon a héten Merkel háromszor változtatta meg a véleményét a menekültekkel kapcsolatban.
    Hétfőn, azt mondta, szó sem lehet róluk, hét közepén kezdett vacillálni. Hétvégére, mondta, hogy „tárt karokkal” fogadja őket!
    Szerintem, megijedt és a tanácsadói figyelmeztették, hogy majd a németeket ismét nácinak hívják!

  • Kedves Figyelő! Pontosan erre céloztam. Hiába nem vagy Merkel párti, ma reggel Miviktorunk felszólított minden becsületes katolikus fideszhívőt, hogy imádkozzon Merkel győzelméért…

    És most itt állsz, és nem tudod, melyik ujjadba harapj, engedelmeskedj Viktorodnak és imádkozz Merkelért, vagy szórj átkokat rá szíved szerint… 😀

    és Marcsi is így járt, meg még sokan mások is, akiket eddig Merkel ellen uszítottak… Már csak azt várom, mi lesz, ha Viktorunk Sorosért való fohászra szólít fel benneteket… pedig ez tényleg fontos neki, képzeld, kit fog velünk folyamatosan utáltatni, ha szegény Soros sajnoshálistennek meghal az öregségéből kifolyólag? Szóval rátok, keresztény fideszhívőkre nehéz idők jönnek… 😀

  • Almási Alma
    2017 szeptember 22
    9:42 de.

    Kedves Figyelő! „.. ma reggel Miviktorunk felszólított minden becsületes katolikus fideszhívőt, hogy imádkozzon Merkel győzelméért…”

    Ez persze a kisebbik rossz választása részéről, semmi más, nem gondolnám, hogy Orbán indulatai, sanda véleménye egy fikarcnyit is változtak volna A. Merkelről; ha tehetné ma ugyanúgy elgáncsolná habozás nélkül! De – belegondolt, hogy ha nem ő, akkor Schulz(!) és attól egy hangyányit még jobban „ki volt idegileg.” Pontosan tudja, hogy kevésbé bánna vele kesztyűs kézzel – alig egy éve, még mit nem adott volna Merkel bukásáért, mára az alternatíva ismeretében átértékelődött a látásmódja! -:))))

  • Almási Alma:
    „kit fog velünk folyamatosan utáltatni, ha szegény Soros sajnoshálistennek meghal az öregségéből kifolyólag?”

    Nem hiszem, hogy ez olyan nagy problémát okozna. Itt van például mindjárt a hirhedt „Soros-tervvel” egyenértékű „The Prtocols of the Elders of Zion” (azaz a „Протоколы сионских мудрецов”), valamilyen aktuális irányban kicsit át kell írni, modernizálni, a Vezér és társai máris kitünően alkalmazhatják. Magyarországon az ilyesmi iránt némi kományzati PR bevetésével könnyen igen jelentős keresletet lehet támasztani. Mondják rá példákat, mondjuk 1938-tól az 1980-81-es lengyelellenes hisztériáig?

  • Almási Alma
    2017 szeptember 22
    9:42 de.
    🙂 🙂 🙂

  • Kedves Besancon! Igen, pontosan ezt gondolom én is, na meg azt, hogy ezek után a sok fidesz-hívő hogyhogy nem jön zavarba…? Egyik nap így, másik nap úgy… 😀

  • Almási Alma
    2017 szeptember 22
    4:26 de.

    Miből gondolod hogy, az orosz megszállásu oszik fajgyűlölők, szerintem nem azok, csak ők nem estek át akkora Marshall segélyel együttjáró agymosáson mint az amerikai megszállásu vesztik.

  • Almási Alma
    2017 szeptember 23
    1:34 du.
    Szerintem azért nem jönnek zavarba, mert megszokták, hogy a rendszerváltás óta az MSZMP-nek a 2. és a 3. vonala kormányoz egymást váltogatva és mindkettő örökölte a jogelődje már jól bevált igérgetési és mellébeszélési technikáját.

  • Kedves Elemér!
    Miből gondolom, hogy mi „fajgyűlölők” vagyunk? Hát például Charlie hozzászólásaiból. Vagy például azokból a videókból, amelyek a Gárda vonulásairól szólnak. Vagy például Bayer Zsolt publicisztikáiból… És még sorolhatnám, ha ennyi neked nem elég…

    Az MSZP lehet, hogy nem volt olyan határozott, a kormányaik tagjai eléggé széthúztak, bénáztak, ígérgettek, viszont legalább nem tömték a fejünket mindenféle sötét maszlaggal, amit kétnaponta megváltoztattak.

  • Almási Alma
    2017 szeptember 24
    4:59 de.

    „A keleti germánok? Ja, gondolom, a fajgyűlölő csapat… otthon érzik itt magukat…”

    Kedves Alma!
    A fenti idézet Tőled származik, én erre kérdeztem rá, szó sem volt a Ti fajgyűlöletetekről! Bármíly hihetetlen tudlak követni, még amikor terelsz akkor is! 😀

    „Az MSZP lehet, hogy nem volt olyan határozott, a kormányaik tagjai eléggé széthúztak, bénáztak, ígérgettek, viszont legalább nem tömték a fejünket mindenféle sötét maszlaggal, amit kétnaponta megváltoztattak.”

    Na, ez is egy nagy félremagyarázkodás, mert az MSZMP 180 fokos pálfordulásából keletkezett az MSZP, ami meg egy nap alatt vált liberálissá és demokratává egy darab M betü elhagyásával! 😀

  • „Na, ez is egy nagy félremagyarázkodás, mert az MSZMP 180 fokos pálfordulásából keletkezett az MSZP, ami meg egy nap alatt vált liberálissá és demokratává egy darab M betü elhagyásával!”

    Kedves Elemér, én máshogy láttam, de erről majd máskor…

  • Almási Alma
    2017 szeptember 22
    9:42 de.
    Csak most lattam a nekem cimzett irast.
    Mar irtam, nem vagyok Orban parti sem.
    Fogalmam sincs, ki Merkel ellenfele a valasztaskor, tehat en nem imadkozom .

  • Almasi, viszont mar arrol is irtam, hogy az ugynevezett menekultek leszarmazottai kovettek el Brusszelben, Nemetorszagban, Londonban a terrortamadasokat.
    Szerinte Orban csak vedekezik, az esetleges terroristaktol, ezert nem fogadja be oket.

  • Figyelő
    2017 szeptember 29
    11:53 de.

    Védekeziiiiik?
    Abból itélve, hogy Öcsényben kis hijján meglincselték… ja nem, csak a kocsija kerekeit szúrták ki annak a vendéglősnek, aki néhány menekültet szeretett volna megvendégelni, inkább nemhogy védekezik, de támad. Persze nem ő. Ő csak uszít: „fogjuk meg, és vigyétek…”

    Kedves Figyelő, elég régen ismerlek. Nem vagy te ilyen hülye. Mi lenne, ha kinyitnád végre a szemed?