A németek egy új koalíciónak adtak felhatalmazást

2017 szeptember 25 11:10 de.38 hozzászólás

De a régi szövetségi kancellárnak, Angela Merkelnek.

Szeptember 24-én, vasárnap tartották a szövetségi parlamenti választásokat Németországban. Egy viszonylag csendes kampány után a választáson 76%-os részvétel mellett választották meg a Bundestag 709 tagját. (A német választási rendszerről néhány napja írtam egy bejegyzést, videókkal ellátva…) Az eredményeket tekintve a választók véget vetettek az eddigi CDU/CSU-SPD nagykoalíciónak, a következő hetekben pedig egy úgynevezett “Jamaika” koalíció alakul. Az uniópártok, az FDP és a Zöldek részvételével. Mindjárt megnézzük, hogy miért…

Előzetes végeredmények (Forrás: ard.de)

A kereszténydemokraták a vártnál kisebb arányban nyertek a választáson. Érdekes módon nem csak a CDU veszített sok szavazót országosan (ez a menekültválsággal összefüggésben várható volt), de a CSU Bajorországban − önmagához képest − igen gyengén muzsikált. Az uniópártok most tulajdonképpen úgy győztek, hogy a szövetségi köztársaság fennállása óta a leggyengébb eredményüket érték el.

Hasonlóan a nagy vesztesekhez, a szociáldemokratákhoz, akik viszont gyenge teljesítményükkel most ellenzékbe kényszerülnek. Listán rosszabbul szerepeltek még az utóbbi napok előrejelzéseinél is, 20,5%-ot elérve. Pedig amikor Martin Schulz az Európai Parlamentből visszatért a német politikába, és januárban átvette az SPD irányítását 22-23%-on álltak. És közben volt, hogy feljöttek 30% fölé is! Innen sikerült a mostani történelmi mélypontot elérni. Így érthető, hogy Schulz még a választások estéjén bejelentette, hogy mindenképpen ellenzékbe vonulnak.(Nem mond le, marad a párt élén.)

A mostani választás – igazi – győztesei a középpártok. A zöldek a kutatások eredményeivel ellentétben nem rontottak valamelyest a 4 évvel ezelőtti támogatottságukhoz képest, hanem némileg erősödni is tudtak. Alapvetően a párttal kapcsolatban a német társadalomban a kettősség jellemző. Sokan lettek az elmúlt évtizedekben környezettudatosak, mondhatni zöldek. Csak hogy ezzel párhuzamosan a néppártok is egyre jobban felvették ezt a témát saját téziseik közé. Elég, ha például az atomerőművek lekapcsolásra, illetve ezzel párhuzamosan az alternatív energia támogatására, terjedésére gondolunk. Tehát, a Günen hozták gyakorlatilag azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt választásokon. Azonban most ez a kialakult erőviszonyoknak köszönhetően arra is elegendő lesz, hogy kormánypárt legyenek.

A szélsőbaloldali Linke − minimálisan ugyan, de − szintén növelni tudta mandátumainak számát. A volt állampárt elsősorban továbbra is a “kelet-német” szavazókra támaszkodik. (Ahogy az AfD is.) Így sikerült a régióban 5 egyéni mandátumot is megszerezni. Illetve megverni hatból öt tartományban az SPD-t, vagyis a szociáldemokratákat. A volt kelet-német államokban mindenhol a 2.-3. legtöbb szavazatot sikerült megszerezniük, de például Berlinben másodikok lettek. A CDU mögött.

Az egyéni körzetek győztesei (Forrás: ard.de)

Az FDP, a nemzeti-liberálisok 4 év után sikerrel vették az akadályt és kerültek vissza az alsóházba. Méghozzá történelmük ötödik legjobb eredményével. A párt, amely a Szövetségi Köztársaság megalakulása, tehát 1949 óta a több mint a kormányok 75%-nak tagja volt, most is igen komoly szerephez jut: nélkülük nem folytathatná Merkel. Egész pontosan legfeljebb egy nagykoalíció élén, amiből úgy tűnik, hogy mind a két félnek igen csak elege lett. 1982 óta az FDP − kimondva vagy kimondatlanul − a CDU természetes szövetségese. Így sokan mint polgári alternatívaként szavaztak rájuk, illetve valószínűsíthetően jó páran pedig azért, hogy Merkel szociáldemokraták nélkül folytathassa.

Az AfD − mondhatni − a félelmeknek megfelelően igen jól teljesített: három egyéni körzetben is győzni tudtak, miközben a 16 állam egyikében, Szászországban listán − csak egy hajszállal úgyan, de − a legtöbb (!) szavazatot kapták. Az Alternative für Detschland 94 mandátummal a harmadik legerősebb párt lesz a most megalakuló Bundestagban.

Láthatjuk, hogy egy igen széles spektrumú német alsóházat generált a mostani választás. Több értelemben is. Ideológiai és arányok tekintetében egyaránt. Miután az FDP visszatudott kerülni szövetségi szintre, és az AfD-nek is sikerült bejutnia, a parlamentben 7 párt lesz jelen, ketten pártszövetségben (az uniópártok), öten pedig önálló frakcióval. Ilyen sokan, ennyi politikai erő a háború utáni évek óta nem volt jelen a szövetségi parlamentben.

(Mandátumok pártonként)

Az összetételt és az arányokat vizsgálva politikailag egy sokkal mozgalmasabb négy évnek tekint elébe Németország. Merkelnek biztos, hogy nehezebb dolga lesz. Hiszen hiába lesz továbbra is komoly mandátumtöbbség mögötte (393 fő), két koalíciós partnerrel kell ezentúl együttműködnie. Mint már utaltam rá az FDP-vel könnyebben meg fogják találni a közös hangot, azonban a zöldekkel a kereszténydemokraták szövetségi szinten még soha nem kormányoztak együtt. Ilyen tekintetben is premiert látunk. Ahogy az AfD bekerülése is némileg új helyzetet teremt. Szélsőjobboldali párt a háború óta nem volt tagja a Bundestagnak. Most viszonylag komoly mandátumtöbbséggel ott lesznek. Ráadásul szavazóiknak egyfajta vadászatot, felelősségre vonást ígértek Angela Merkellel szemben. (A menekültek “korlátlan” beengedése miatt.) Ebben nem igazán lesznek politikai partnereik, de eszközeik, országos fórumuk és sajtónyilvánosságuk viszont igen.

Bajkó-Sokoray István

*

Bajkó-Sokoray István politológus elsősorban a német politikát elemzi. Blogja itt olvasható.

 

38 hozzászólás

  • Az AfD a volt NDK területén élő szavazók jóvoltából érte el a kimagasló eredményét. Jó lenne kapni erre valamiféle elfogadható magyarázatot. Ha azon a területen a szélsőbal pártja lett volna a favorit, nem csodálkoznék.

  • Mindenki a miértekre kíváncsi, arról nincs egy szó sem. A száraz adatok mindenhol olvashatók. Az AFD-re ellenségei által ráaggatott “szélsőjobboldali” jelző átvétele helytelen egy független politológustól, a helyes kifejezés a “nemzeti”.

  • DRIZARI soraira;

    A “szelso-bal, sot meg az enyhe-bal is lecsuszokban van vilagszerte.

    A bal-liberal elvek szembelevo elve a jobb- oldal, ami novekszik a fejletebb nemzetek lakozzai allaspointaival.

    Hasonloan mint ottan amauguk kukorica-koztarsasagukban is.

  • Nem vagyok expert-je a nemet valsztasi rendszernek, de velnem hogy a cikk szerzoje kisse tevesen jelezte az esemenyet.

    A nemet szavazo lakossag nem a parlament tagjait valasztotta, hanem csak a partokat.

    Ugyan ugy mint annak idejen 1932-ben. Emlekezne hogy mi tortent akkor?
    A tobbseguk NEM szavazott Hitler-re, sem a Nemet Nemzeti Szocialista Part-ra sem.
    Sot az oriasi tomegek az ellen szavazott. 68%-uk pontosan.

    Az nem demokracia, az csupan part-uralom elnyersenek a lehetosege.

  • Wauuu. Frau Merkel partja 1%0al tobbett kapott mint Hitler partja.
    De 67% ketsegtelenul ellene szavazott.
    Azt nevezik demokracianak, flerevezetoen !

  • Mondhatom szep…

    “Deutschland uber alles-bol” “Deutschland unter alles” lesz hamarosan.

    Jo lenne tudni, hogy valoban ennyire hulyek a nemetek, vagy csalas volt benne? Esetleg a muzulman szavazatokkal nyertek az ongyilkos jeloltek?

  • Nos A.Merkel győzött negyedszerre is,de lényegesen halványabban…azért,mert a migráns politikájában jelentős hibákat követett el,amit csak részben képes belelátni,de a német
    emberek bizony nem felejtik el a rájuk szabadított migránsok merényleteit,erőszakos cselekedeteit,így bár alapvetően jó politikus a népszerűsége érthetően jelentősen csökkent!

    Örvendetes,hogy ismét a jobboldal került hatalomra(mint sok más országban is…)de csupán a CSU (keresztény -szociális )szövetséggel tud koalícióra lépni!
    Több ország(mi is) gratulált neki,de sajnos még mindig az EU. elhibázott kvóta politikáját támogatja,többek között hazánkkal szemben is….pedig nekünk is köszönhető,(határzár)hogy egyre kevesebb kétes,veszélyes migráns jut ki Németországba!
    Arról már ne is beszéljünk,hogy az utóbbi időkben,már szűrik a képzetlen veszélyt jelentő elemeket…..így ha mi beengednék őket itt ragadnának,amiből szerencsére a kormány politikájának,de köszönjük….nem kérünk!!Egyre több érintett ország osztja a véleményünket és tesz is a bevándorlás ellen!A több (sok!)kinti ellenzéki párttal bizony kemény küzdelmet kell majd
    vívnia a jövőben!

  • A választások fő haszonélvezője bizonyára a szoci áldemokrata Schulz lesz, akinek most a periférián lesz ideje végre befejezni középiskolai tanulmányait és leérettségiznie. Martin, Glück auf !

  • ISTVAN Nagy!

    Na M.Schulcz -nak még érettségije sincs?..na nem semmi!
    Haszonévező lenne valaha is?…
    Remélhetőleg marad periférián….mint sok itthoni balos értelmiségi!

  • Mi jellemzi, ill. mi jellemezte a nemeteket, ill. a nemet nep altalanos karkretreit?

    Mindeg husegesen kovettek a fuhreriket, meg Otto idejetol is
    minden mas allaspontok nelkul.

    Ha Adolf tartott volna valasztasokat evente a vegig, ki mondana hogy nem gyozott volna legalabb is 99% os szavazatokkal.
    Ugy mint a Moskvai elvtarsak. Hm ???

  • En csodalkoztam, hogy Merkel gyozott!
    A migrans politikaja csapnivaloan rossz volt.

  • Bendeguz79
    2017 szeptember 25
    3:54 du.
    olyan szééééép, és nem igaz…de hogyan magyarázod lelkecském?

  • Csak egy hülye kérdés: megmondaná Bajkó úr hogy ezeket az adatokat honnét szedte össze?(mert már tegnap el esztették jelentőségüket. Sőt! A választási eredmények kihirdetésekor sokan kapisgálták, hogy ebből még “balhé” lesz. És lett) Csupán csak azért mert én “kivárásos” alapon inkább megvártam az egésznek a lecsapódását. Egyelőre ott tartunk, hogy Merkel győzelme egyelőre nem győzelem hiszen nem jelentkezett még be senki sem, hogy szeretnének résztveni mint koalíciós partnerek.( Shulz kategórikusan kijelentette marad opozícióban) Remélem Chris hamarosan felteszi a cikkemet ami kicsivel világosabb képet tár az olvasók elé.

  • 7:59 de.
    Kérem Christ, hogy a kommentelő feltevésre váró cikkében rendre javítsa ki a Shulz-okat Schulz-ra, meg az egészet futtassa át valami helyesírás-javító szoftveren. Köszönöm !

  • Avi Ben Giora
    2017 szeptember 26
    7:59 de.
    gondolkoggy

    https://www.youtube.com/watch?v=LxpLtBGykPs&t=331s
    emberek?

  • charlie
    2017 szeptember 25
    12:44 du.

    “Mindenki a miértekre kíváncsi, arról nincs egy szó sem. A száraz adatok mindenhol olvashatók. Az AFD-re ellenségei által ráaggatott “szélsőjobboldali” jelző átvétele helytelen egy független politológustól, a helyes kifejezés a “nemzeti”

    Tévedés,Charlie! Attól, hogy te a Jobbikot nemzetinek titulálod, ill. érzed, még nem lesz “nemzetibb” mint a többi, ezt külön nem demonstráló párt, ill. nem attól lesz nemzeti egyetlen szélsőséges formáció sem, így a német AFD sem!! A kettő azaz a nemzeti és a szélsőséges,nem egymás megfelelői!
    Már pedig az a párt, aki a nála 20%-al magasabb eredményt elérő (13%-33%)győztes párt elnökét “hajtóvadászattal” fenyegeti, azt hiszem bőven rászolgált a “szélsőséges” jelzőre, és minden csak nem nemzeti!Azaz, ha szerinted ez belefér a nemzeti jelzőbe és érzelembe, akkor régen rossz!

    Apropó, tegnap az egyik bevásárlókp.-ban (Auchan)kisebb csoportosulást észleltem egy közlekedőtérbe kirakott áruhalmaz felett – oda mentem, vajon mit adnak “ingyér?” Azt hittem nem jól látok: halmazba állítva tálcás tojások tömkelege,felette a felirat :”NEMZETI TOJÁS” – vitték mint a cukrot!
    Hát, látod így lehet meghülyíteni az emberek egy arra fogékony csoportját- mert a tojás, attól még csak tojás,bárhogy nevezzük is. Egy ország, ahol már a tojás is nemzeti!

  • De sokkal jelentosebb hir let vilagszerti tegnap.

    Saud Arabia kijelentette, hogy jovo Junistol kezdve, nok kaphatnak ottan majd hajtasi engedelyt.

    Az egy ezer-eves elo-haladas am abban a vilagban.

    Tehat jovo Junistol a nek nem lesznek letartoztatva es be=bortonozve csupan mert a kocsijukat merik hajtani onmaguk.

    Unnepel majd vilagszerte a Nok Felszabdito Mozgalma ?
    Lesznek majd felvonulasok vilagszerte ?!

  • Nos az itthoni újságok,hírek…arról szólnak,hogy A.Merkelnek a legfőbb szövetségese a CSU,és az SDP (Martin Schulz)messze lemaradt…,míg a KMH cikke koalíciról beszél….

    Na majd elválik,de egy biztos,hogy kint és máshol is sokkal kulturáltabbak,normálisabbak az ellenzéki pártok,mint itthon
    (a németeknél 40-nél is több párt van…)míg nálunk jóval kevesebb (szerencsére)de azoknak sem hitelük,sem tisztességük,sem
    kultúrájuk nincs…..így esélyük sem,a többség(57%) örömére!!!

  • Marcsi!

    Bár ennek a cikknek semmi köze Magyarországhoz, de azért magának megint a magyar ellenzék jutott eszébe, a gép pedig didobta azt a tucatnyi jelzőt, amit ilyenkor használ: “nincs hitelük,” “sem tisztességük, “sem esélyük,” “a többség örömére”. Aztán jön a sorozatnyi felkiálltójel.

    Anno ugye maga énekelte a leghangosabban a “Párttal, a Néppel-t”?

  • Puff.!!!!..megint egy fanatikus,ész nélküli őrült baloldali….
    Én az idióta komcsikkal,szocikkal soha nem énekeltem,még akkor sem amikor esetleg előnyöm származott volna belőle!…..
    Mindig becsületes munkából éltem,(iskolai végzettségem,tudásom alapján)ami nem mindenkiről mondható el itt….
    Na szerencsére óriási különbség van köztünk!Amúgy ha lenne hozzá esze “felfogná”hogy a cikknek van köze az itthoni helyzethez,már csak azért is,mert ugye tény,hogy a baloldal sehol sem nyerő sem másutt sem itthon
    mostanában szerencsére…..!
    Egyébként mások is írnak többször hozzászólást,ami csak közvetve
    kapcsolódik a cikkhez,így nekem is jogom van hozzá….talán?!
    Különben gyógyíttassa magát sürgősen,mielőtt az agyát ellepné az
    értelmetlen gyűlölet,hazugság,illetőleg a visszafordíthatlan
    lágyulás…..!!!

  • Marcsi,

    Csak abban tevedtel, hogy szerinted a nemet bolsik jobbak, mint a magyarok. A feneket! Mind egyforma.

  • Miklós!
    Igazad van,nem jobbak,de azért kulturáltabbak,nem ennyire
    bunkók…!!!

  • Amúgy ha A.Merkel CDU negyedszer csak alacsonyabb 33 %-kal győzött,elsősorban a CSU-val Keresztény Szociális Unióval lép
    koalícióra,az ellenzék nélkül is kormányzóképes!
    Nálunk a Fidesz biztosan magasabb %-kal győz(már a mostani felmérések szerint is)és “rossz álmában” sem kell koalícióra
    lépnie az itthoni “dübörgő”…ellenzékkel,ez tuti!!!

  • Boda Marcsi
    2017 szeptember 28
    12:33 du.

    Kedves Marcsi, nagyon rossz az összevetés mert, Merkel pártja a győztest túlpremizáló magyar választási törvény birtokában pont úgy düböröghetne mint most Orbán, aki 2014-ben ugyanennyi szavazatot kapott! Merkel csak azért dühönghet, hogy Neki miért nem jutott időben eszébe az a “vezércsel”, ami az illiberális Orbánnak! 😀

  • Kedves Orsós!

    Van igazság abban amit írsz,de az tény,hogy Merkel a gyengébb
    szereplését bizony elsősorban a migráns politikájának, és annak a következményeinek…(terror,erőszak stb.)köszönheti,míg Orbán
    a határzár,kerítésépítés és több más gazdasági ok miatt jóval magasabb %-on áll.
    Különben qz előző választáson a KDNP-vel együtt úgy emlékszem,jóval magasabb %-ot értek el…!
    Azt hiszem az egyéb indokok,tények tekintetében azonos a véleményünk(?)!

  • Orsós!

    Egyébként tévedtél, én jól emlékeztem,2014-ben a Fidesz-KDNP
    44%-ot kapott(98 %-os feldolgozási adatok szerint)míg a baloldal
    MSZP,Együtt,DK,PM összesen 26 %-ot(Jobbikot nem találtam az akkori adatok között…lehet,hogy csak később alakultak?…)
    Nos óriási a különbség a mostani 33 % (német) és a 44 % (2014-es magyar)eredmény között,pláne,hogy a legtöbb közvéleménykutató
    2018-ra már most (!!!)56 % körül jósol a jelenlegi kormánypártnak!

  • Bocs tévedtem, a Jobbik már jóval régebben alakult(!!),csak róluk
    nem sikerült az előző választásokon elért eredményüket megtalálnom,de nem is lényeges,mostanra régebbi, és aránylag jó pozíciójukból folyamatosan menetelnek lefelé a lejtőn,akárcsak a
    baloldal…

  • Egyébként a legfrissebb közvéleménykutatás szerint(legalább 6
    intézet,jobb és baloldali egyaránt!)a Fidesznek 50 % feletti győzelmet jósol,a biztos szavazók tekintetében, pedig átlag 48 %-ot,ami bőven elég a győzelemhez jelenleg…!
    Ahogy elnézem a baloldal jelenlegi helyzetét,”összefogását”(egymás irtását…) hatalomvágyát,hitelességét(program helyett…)ez csak több lehet jövőre!
    Már nincs sok idő…,de akiknek főleg “múltjuk,ügyük”van azok ugyan miben is reménykednek kb.7 hónappal a választások előtt?…
    Több értelmes és főleg tisztességes(!!!)baloldali ismerősöm is
    osztja a véleményemet!
    Na mostanra kimerítettem a “témát” részemről!

  • Marcsikám, vannak még tisztességes baloldaliak is? Na ja, persze a te köreidben nyilván…

  • Alma!

    Remélhetőleg nem csak az én köreimben vannak….
    Képzeld olyan baloldaliakkal is tudok kulturáltan vitatkozni,akik
    közül többen még párttagok is voltak,de természetesen iskolázott,értelmes emberek,akik nem a párttagságból éltek…hanem a képességeikből,munkájukból.!!!!!
    Amúgy a normális,tárgyilagos balos ismerőseim is belátják,hogy
    bizony semmi esély a győzelmükre,amiről kizárólag ők tehetnek,a pártok a hatalom érdekében nyíltan támadják,ócsárolják egymást
    ezen ugyan az utolsó “pillanatokban”lehetne “ál-összefogással”
    változtatni,de ugye az emberek nem hülyék nem veszik be……
    Mint kb 100 x közöltem nem vagyok jobboldali párttag,lekötelezett sem,csak jobboldali érzelmű és a konkrét
    tények,tapasztalatok eddig mindig meggyőztek!

  • Igen sajnalom hogy ismetelnem kell, de a nemet szavazok NEM valsztottak egyetlen Budestag tagot sem.
    Csupan partokat valsztottak.
    Az am rem nagy kulombseg

    S miert vesszi teljesen figyelmen kivul azt a tenyt a KMH ?

  • Ms.Boda-soraira;

    Nem az egyenek erkolcsi allasponyjait vettem kerdore, hanem hogy azok hogyan hagyhattak azt kerdesen kivul amikor tamogatni hataroztak egy oly ideologiai elvet, amely csupan a leg-elkolcstelenebb tetteket kovetelt ?

    Az a nagy kulombseg.

    De miert senki nem valaszolt azon kerdesmre?

    Talan ereznek valami erkolcsi lelek-furdalasokat ?

    Mint a regi mondas; a bunok megbocsajthatoak, de az ostobasag az orokke valo.

    A tisztesseges emberek mindeg hajlandok megbocsajtani, cak a szelszosegesek akik nem latttak-be gonosz tetteiket akik nem kepesek , sem belatni es bevallani tetteik kovetkezmenyeit, sem a megbocsajtast.

  • A cikk cime;

    “A NEMETEK EGY UJ KOALICIONAK ADTAK FELHATALMAZAST”.

    Lenne az valosag ?

    Volt az a kerdes a szavazok elott a valszto-listan ?

    Mert ha nem, akkor mind az valotlan, csupan celzatosan felrevezeto cikket jelentett a szerzo.

    Termeszetesen nem lattam a szavazo listat, de a helyzet lenyegeben az ,hogy csupan politikai part-referenciajukat voltak kepesek kifejezni.
    Semmi mast.

  • Folytatom fenti kerdesemet.

    Mit velnek, hogy az ottani “valasztasi rendszer” ugy van tervezve, hogy semmit jelent hogy kikre szavcaznak, de a politikusok egymaskozotti alkudozsaik aran ugy is ugyan azon politikai hatalomra jutnak, kiveve hogy a lakossag kire szavaz?

    Van otletuk?

    Oh, tudom, tobbek el sem tudjak azt kepzelni, talan meg megertelmezni sem ?

  • Ms.ALMASI Marcsikajahoz cimzett soraira;

    Ms.Almasi, a kerdes persze nem az hogy valaki legyen a baloldali politikai elveket latja kevetni, s azalatal nem lehetne tisztesseges egyen.

    Hanem hogy egy tisztesseges es normalisan gondolkodni kepes egyen mi okokbol, vagy talan celokbol, kovetne egy kegyetlen, veres es csupan eroszakon letezheto regime kovetoje?

    Persze en is ismertem tobb tisztesseges embereket magyarorszagon regen, akik a Marx-Lenin-Stalin elveit kovettek, de mind csupan sajat anyagi erdekeikbol am.

    Volt annyi eszuk hogy nem vettek azt szivukre. Csak jobban akartak elni mint az atlag egyen akkor.

    De mi remenyt lat maga abban ma? No meg a tobbi gyulolet bloger-ok is ?

  • Csodallom, miert nem azok a KIS-partok szovetkeznek ossze egy KPALICIOT alkotni.

    Teljes tobbsegben lennek, s kirughatnak a CDU-t es az SPD-t.

  • Kedves Avi Ben Giora! Az adatokat két forrásból szedtem. A Szövetségi Választásvezető honlapjáról, http://www.bundeswahlleiter.de, illetve egy politológus csoport oldaláról: wahlrecht.de. (Érdemes megnézni a saját oldalamon megjelent írást, mindenhol van forrásmegjelölés, és további adatok, táblázatok…)

    Kedves charlie! Szerintem az eredmények összesítése mellett esik néhány szó a miértekről is… Azonban ennek az írásnak a célja kettős: a tényszerű adatok közlése, illetve ezekkel összehasonlítani a közvélemény-kutatási adatokat.
    Az pedig, hogy egy párt alapvetően “szélsőjobboldali”, az nem hordoz feltétlenül külön jelentéstartalmat, csupán annyit jelez, hogy az adott politikai erő, formáció hol helyezkedik el a jobb-bal politikai tengelyen. Én nem szeretem ez a tipizálást. Túlságosan két dimenziós. Sokkal jobb három pólussal dolgozni… A lényeg, ha heteken át hallja a német médiában is az AfD “besorolását”, hajlamos lesz használni a megfelelő kifejezést.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.