Botka haszonélvezői: Fidesz, Jobbik…

2017 október 3 8:44 de.34 hozzászólás

Az ellenzéki hírcsokor kétségtelenül legátütőbb híre volt Botka László lemondása és az azt követő reakciók. A lemondás a miniszterelnök-jelöltségről szólt. A reakciók pedig az örömködéstől a magyarázkodásig tartó utat járták be. Nagyjából. Nyilván vannak szavazók, politikusok, és politikai erők, akiknek ez örömet okoz. Ahogy nyilván vannak olyanok, akik jó okkal érzik szükségét a magyarázkodásnak.

Magam korábban azt írtam, hogy Botka vezette ellenzékre szinte biztosan nem szavaznék. Miért? Röviden: tele a hócipőm azzal, hogy számon kérhető program nélküli, üres lózungokat belengető politikai demagógiák között lehessen, kelljen csak választani. Akkor most örülnöm kellene? Nem örülök. Nem azért, mert hirtelen megszerettem Szeged polgármesterét. De egyáltalán nem örülök az elvesztegetett hónapokért. A hatalmi zsarolások, a népszerűséget kikezdő kirohanások időszakát értelmesebben is el lehetett volna tölteni. Azonban még így is volt egy kicsi esély, hogy októberben megindulhatnak az érdemi, programok közötti kompromisszumokat kereső egyeztetések. Erre jelenleg az esély egyre inkább csak matematikai. Az MSZP-nek először ki kell heverni a Botka-féle ámokfutást. Annak minden belső és külső következményével. Aztán a lehető legkisebb arcvesztéssel neki lehet állni valaminek, amit bizalmi köteléknek aligha, legfeljebb bizalmi cérnázatnak lehetne nevezni. Ennek kellene örülni?

Botka László

Egyébként lehet örülni, mint felvetettem korábban. Akkor, ha valaki Orbánban látja a személyes megváltóját. Akkor, ha a jelenleg regnáló kormány minden döntésével egyet tud érteni. Valamint támogatni azokat. Akármibe is kerül neki személyesen. Ezen kívül nyugodtan örömfáklyát gyújthatnak valószínűleg azok is, akik hasonlóan, de a Jobbikban látják a személyes messiások hadseregét. Már csak azért is, mert ezzel választhatnak egy komplexusokkal terhes, zsebtömési versenyben elől járó, valamint egy inkább technokrata akarnok között. Mi volt eközben a Szegedről kínált hozzáadott érték? Az, hogy Botka hónapokra megbénított minden együttműködési lehetőséget. Az, hogy jelentősen hozzájárult az ellenzéki kommunikáció programvitáktól eltérő medrekbe tereléséhez. Az, hogy személyi alkudozások idejévé züllött a szakpolitikai programalkotásra fordítható idő. Természetesen tudom: egyedül még ez sem ment volna. Szorgos partnerekre talált mindazon mozgalmakban, pártokban, politikai megmondókban, amelyek, illetve akik, szintén a „nem szövetkezünk még önmagunkkal sem” elvét vallották.

Ugyanakkor Botka fellépése, majd lelépése egy sajátos állapotot eredményezett. Fellépése, majd a minimális önreflexiókat is nélkülöző térfoglalási kísérletei kétségtelenül többet használtak a kormánypártnak, mint az MSZP-nek, illetve az LMP-Fidesz-Jobbik tengelytől független ellenzéknek. Mely tengellyel kapcsolatban pont annyira hiszek a koalíciós készségek hiányában, ahogy a Fidesz nem kötött koalíciót a kisgazdákkal. Az eltelt hónapok alatt sikerült az MSZP népszerűségét zuhanóvá tenni, és sikerült a pártok közti, egyébként is ingatag, bizalmat elinflálni. Az ezzel eltelt hónapok utáni lelépés, mint fentebb céloztam rá, újabb pofon az MSZP-nek. De újabb hátrány az ellenzéknek is, mert a pártok közti stratégiát újra kell paraméterezni. Ezzel gyakorlatilag újabb késést szenvedhet a választási felkészülés, a programok, a jelöltlisták egyeztetése. Ami szintén a kormánypártnak kedvez.

Ha tetszik: Botka feltűnése és bukása olyan koreográfiát mutat, hogy akár a Fidesz-székházban is komponálhatták volna hozzá a zenét. Az MSZP szintén lemondó alelnöke, Ujhelyi István a vokalistáknak is megadta az alaphangot. Azzal, hogy „Orbánisztán egyértelműen befurakodott az ellenzéki erők sorai közé, beépítette embereit majd minden potens mozgalomba”. Úgyhogy, ha véletlenül talpra is állna az ellenzék, akkor kéretik elkezdeni keresni a belső bomlasztókat, árulókat, és az ellenség kezét, ami betette a lábát. Így kell ezt csinálni! Így kell ezt csinálni?

34 hozzászólás

  • Jól mondod Bandi! De a következő trójai faló LMP is most új erőre kapott a teljesen tehetségtelen politikusaival. Na de csak „élvezzük” a soap orerát..
    Ha ez így megy tovább, lassan már az Orbánnak be se kell lőni az emberek közé e forró őszön, pedig már rendesen betáraztak..

  • Ez mind szép és logikus, de van egy dolog, amit alig vesz számításba valaki is. Ez nem más, mint a hagyomány. Erről valamicskével több, mint negyven éven át csak a négy fal között beszéltek, ki-ki a saját lakásában. Aztán a falakon kívül úgy beszéltek, ahogyan azt elvárta tőlük a rendszer. Legalábbis a nagy többség így élt. Ehhez persze kellett az is, hogy a gyerek vagy gyerekek tartsák a szájukat.

    Sokan próbálták élni úgy a magánéletüket, ahogyan a szovjet megszállás és a kommunisták uralomra jutása előtt élték. Jártak ugyanúgy templomba, vitték gyerekeiket áldozni, bérmálkozni, aztán ezek a gyerekek később vitték újszülöttjeiket keresztvíz alá. Kulturálódásuk is folytatódott, rendszeresen jártak (bérletet vettek) színházba és az operaházba. Rövidítek:

    Sokaknak nem program az MSZP programja, akár Botka képviseli vagy más. És azt sem felejtik, hogy őseik vagy azok leszármazottai közül ma is élnek a határon kívül rekedve. Nem vonzó nekik Vadai Ágnes új elképzelése sem, hogy vonják vissza a szavazati jogukat. De ez másik ellenzéki párt szava. És szóba nem hoztam azokat a falusi családokat, akiknek a felmenői nevét az első és a második világháborúban elesett katonahalottainak emelt emlékműveken lehet olvasni. Mind-mind a hagyomány része, amiből egyértelműen kiderül, hogy lehetetlen „A múltat végképp eltörölni”.

  • „bomlasztok”, „arulok” es az „ellenseg”, ami kiragadhato a cikk fo-jelentesebol.

    Semmi mas csak a negativak mindig.
    S csodalkoznak ,hogy a lakossag nem ohajt semmit abbol.

    „Igy kell ezt csinalni!”.

    Valo a regi mondas; „Adj nekik eleg kotelet,s majd felasztjak onmagukat azon”. Ez lett egy ‘szaz-eves kotel’ eredmenye !

  • Drizari
    2017 október 3
    9:21 de.

    A múltat nem eltörölni kell, hanem tudomásul venni, és ha lehet, meghaladni.

  • Andrew_s,

    a társadalmi fejlődést viszont nem lehet se átugrani, se pedig megerőszakolni. Erőszakból sok is volt az a 41 év.

  • Simay úr, a cikke tökéletes – elkeserítő lehet, ha én dicsérem – de, a következőben Gyurcsányt is kellene már fényezni, mint baloldali messiást. Megígérem, minden hozzászólásommal én is népszerűsítem.

  • Miklos Banfi
    2017 október 3
    9:14 de.

    …….
    „””””Ha ez így megy tovább, lassan már az Orbánnak be se kell lőni az emberek közé e forró őszön, pedig már rendesen betáraztak..””””
    Na látod Miklos Banfi ! Te vagy az a képzelődő aki mindenáron valami fegyveres konfliktust szeretnél.
    Egyszer arról ábrándozol,hogy a nép már felkelhetne e hatalom ellen , most meg arról,hogy hátha tömegbe lőnének!?
    Mindezeket komolyan gondolod vagy valakiket provokálni szeretnél,hogy hátha megtenné amit te szeretnél? A fegyver szót talán sosem írtad le,de most is lehet a körbeírásból tudni,hogy arra gondolsz!
    De ez most már minőségi lépés volt : lövésről,betárazásról írsz!Gondolod olyanok , mint elvtársaid? Bár a provokációtoknak úgy látom még nem jártok a legmagasabb fokán,és mindenáron szeretnétek ha lövések lennének,mert akkor teli torokkal lehetne neki esni orbánéknak.
    Egy biztos : a gyuriferiék lőttek! Ez pedig a te és ti oldalatok volt akkor is ,most is.
    Remélem nem fog megvalósulni álmod! üdvözletével.

  • Nos ebben a cikkben meg kell hagyni sok igazság van!

    Az
    is érthető,hogy maga a szerző sem szavazott volna Botkára,mint
    sokan mások sem.
    Nagyképű,program nélküli,hiteltelen ember, aki képtelen volt a baloldallal tárgyalni,felettük is uralkodni akart!
    Hát valóban a jelenlegi kormány a nagy haszonélvezője az ellenzéki kabaré műsornak…ami a Jobbikot illeti,csak a nevében
    jobb….
    Mindent összevetve ismét keresgélhetnek egy „friss”,még nem leszerepelt baloldali jelöltet a választásokra,a törpék jelöltjeinek esélyessége meg egyenesen vicc….
    Na ezt „elkúrták”(Gyurcsány),de egyébként sem rúg labdába az
    ellenzék a közeljövőben.
    Ész,program helyett marad nekik az utcai cirkusz,rendbontás,de
    ugye oda is csak kevés embert tudnak mozgósítani a szerencsétlenek!

  • Mondjuk nem ártana, ha a Fidesz megszabadulna az idiótáitól, olyantól, mint Németh Szilárd. A Facebook oldalán a következőket találta írni:

    58 halálos áldozata és 515 sebesültje van a Las Vegas-i terrortámadásnak. A muzulmán hitre áttért Stephen Paddock, a 64 éves merénylő az Iszlám Állam katonája volt. Donald Trump hétfőn a nemzethez intézett rövid beszédében leszögezte, hogy a vasárnap éjjel elkövetett tömegmészárlás „velejéig gonosz cselekedet” volt.

    Még nem volt ideje törölni, vagy kijavítani. Idiótaságban Tállaival vetekszik.

  • tóth péter és charlie ismét szellemes volt….!

  • A KMH nagy gondolkodói végre megkönnyebbülhetnek, az (alig) titkolt remény valóra válik: jöhet Fletó, a (hetente bérmálkozó) messiás !!!

  • Még ki sem hült a miniszterelnök jelölt poltikai hullája várhatóan napokon belül megkezdődik az egyeztetés az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) között a 106 egyéni jelöltröl ! Habár a DK határozottan kijelentette, hogy ennél többet nem is akarnak, és nem fognak közös listát állítani az MSZP-vel, utóbbi párt azért bízik ebben.
    – Már csak azért is, hiszen kettejük között ugyan lehetne koordinálni a jelöltállítást, de ha a Párbeszédet, esetleg az Együttet is bevonnák, akkor ez már nem működne. Hiszen minden pártlista állításához 27 egyéni jelölt elindítására is szükség van, négy párt esetén ez már 108 embert jelent, miközben 106 választói körzet van. Ebben az esetben egyes helyeken több baloldali jelölt is indulna, akkor viszont máris nem valósulna meg a mindenki által hangoztatott elvárás, hogy csak egy ellenzéki álljon szembe a fideszesessel.
    2018-at, már a jelenlegi kormánypártok behúzták, lehet hogy a baloldali egyetértés 2022-re sem fog működni, de meggondolandó az egyeztetések felgyorsítása!

  • Drizari
    2017 október 3
    11:00 de.

    Meg az azt megelőző időszak. Orbán most valahol 38 és 53 között hezitál….
    Antall cinikus mondata igaz volt, amennyiben egy forradalom kellett volna ’89 -ben. De nem véletlenül ült vigyorogva, amikor lezsírozták a miniszterelnökségét. Egy valós forradalommal ő is ment volna a levesbe.

  • Boda Marcsi
    2017 október 3
    12:30 du.

    Minden diktátornak meg van a maga ’56-a. Orbánnak is meg lesz. Így vagy úgy. Ha irdatlan mázlija lesz túléli. Ha kivételes mázlija lesz, akkor úgy, mint Sztálin. Ha kisebb mázlija lesz, akkor úgy jár, mint Csau. Ha nagyon nem lesz mázlija, akkor úgy jár, mint Mussolini.

  • Drizari
    2017 október 3
    1:45 du.
    Németh Szilárd írta:
    „A muzulmán hitre áttért Stephen Paddock, a 64 éves merénylő az Iszlám Állam katonája volt.”

    És azt nem írta, hogy Soros fizette? 😀

  • Andrew_s,

    nem, ’89-ben nem alakult ki forradalom, nálunk nem Ceaușescu stílusú volt a párt és országvezető. És az egyeztető megbeszélések (kerekasztal és társai) témája pont a fegyveres ellenállás kizárása volt, hiszem a munkásőrség még fegyverzetben, és a rendvédelmi meg a fegyveres erők tiszti állománya a népköztársaság védelmére esküdött.

    Ha úgy tetszik, a tárgyalások éppen a vértelen hatalomátadás érdekében folytak. Szerencsére a kommunista politikusok és vezetők nem vállalták egy vérontás, egy polgárháború kirobbanásának a felelősségét, és ellenállás nélkül zajlott le a politikai és a gazdasági hatalom átadása-átvétele.
    Az más lapra tartozik, hogy az ország éppen a gazdasági és pénzügyi összeomlás szélén állt, amibe belebukhatott volna az új polgári demokratikus kormány is.

  • Almási Alma
    2017 október 3
    8:44 du.

    Fogalmam sincs, miért (és kinek) jó ilyen idiótákat hivatalba kinevezni.

  • Drizari
    2017 október 4
    6:07 de.

    Amihez tegyük hozzá, hogy mivel az akkori mozgalmak közül néhány Pozsgay provokációjának tartotta az egészet, vagy nem vettek részt a kerekasztalozásban, vagy a második, harmadik vonalat, a feláldozhatókat küldték, ha tehették. Így került oda a vízesnyolcas Antall is, akinek áldásos tecvékenysége ezermilliárdokban mérhető károkozásban (is) megnyilvánult.
    Egyébként egyáltalán nem volt polgárháborús hangulat. Országosan biztosan nem. Alapvetően az emeberek jó része egy kézlegyintéssel intézte az egészet, és tudomásul vette, hogy megint a fejük felett egyezkednek néhányan.
    Páran olvastáka Tiszatájt, és az SZKH-s szamizdatokat. Aztán jól elmorogtak magukban, vagy a szűk baráti körökben, és annyi.
    Alapvetően ugyanúgy az emberek feje felett ment az alkudozás, mint addig szinte mindig, és azt követően is.

  • @Drizari
    Parkinson törvénye: A vállalat igazgatója csak nála gyengébb képességű alsóbbszintű vezetőket nevez ki…

  • Andrew_s
    2017 október 4
    8:10 de.

    Ez azért egy rosszindulatú és nem is helytálló megközelítés. Legalább is szerintem.

  • Andrew_s
    2017 október 4
    8:10 de.

    Kinek milyen megbízható információk jutottak tudomására, és egyáltalán mit értett meg belőlük, mindenki ekként ítéli meg a rendszerváltást és az azt követő éveket.

    Nyilvánvaló, aki nem tudott az ország borzalmas gazdasági és pénzügyi helyzetéről, nem tudott a COCOM-listáról és a veszteségesen termelő fejletlen iparról, az károkozóknak tartja a rendszerváltást végrehajtókat.

    Jut eszembe erről: megszünteti az EU a tagországok cukor-kvótát, akinek kedve van rá, építhet cukorgyárat.

  • Almási Alma
    2017 október 4
    9:20 de.

    Szerintem igen. Illetve, melyik részére gondolsz?

  • Boda Marcsi
    2017 október 3
    2:08 du.
    „Tenk ju veri Marcsi” -t .Hogy is kell írni vajon e bikfa nyelven ? : köszönöm.De egy kicsit megvicceltem kedves Marcsit.
    Ne haragudjon üdvözletével.

  • Miklos Banfi
    2017 október 3
    9:14 de.

    Marad is betárazva. Orbán 2015 óta gyúr a rendkívüli állapot kihirdetésére. Nem fogja veszni hagyni az erőfeszítéseket.
    Majd megoldják legfeljebb okosba. Ugyanazokat küldve a barikádok mindkét oldalára.

  • @Andrew_s

    1. Antall József semmiesetre sem volt vizesnyolcas. Inkább csak gyenge volt, és idealista. Sajnos a „kárpótlás” egy nagy korrupciós blöff volt, ezt át kellett volna látnia, hiszen az így az állam kezéből kikerült vagyon megszűnt termelő erő lenni, hanem spekulációk tárgya lett. Más durva hibát talán nem is vétett.

    2. Mégis hogy képzelted volna, hogy nem a „fejünk felett” egyezkednek a kerekasztalnál? Odamentünk volna randalirozni?
    Egyébként én úgy emlékszem, a társadalom elfogadta, hogy az akkori újdonsült nagyobb csoportok tárgyaljanak a szocialistákkal. És egyáltalán nem volt a társadalomban apátia, sőt, a munkahelyeken izgatott viták voltak MINDENÜTT…

  • Na az a helyzet,hogy Botka önkritikát gyakorolt és lemondott,Gyurcsány örül,de ugye minek?Aztán a Jobbikot pénzelő
    Simicska a napokban hót részegen több helyre azt pingálta,hogy
    „Orbán geci”(ő írta),majd az egyik csicskását kérte meg ennek a folytatására….elesett,koszos volt a rendőrök igazoltatták Veszprémben…(Tények!!!!)
    Na ezek után a „kulturált”(bunkó)eszetlen jobb és baloldali ellenzéknek egyre inkább befellegzett,ugyan mikor veszik már észre az „elvtársak”?….
    Ez már a kabarén is túltesz…hányingerünk van tőlük!

  • tóth péter!

    Mindig díjaztam a hozzám (hozzánk)hasonló véleményed …nem Te,hanem a másik (bal) oldal próbál „viccelődni”,ami ugye nagyon nem sikerül….?!
    meg ugye a viccnek is van határa……
    Egyre inkább gusztustalanul „igyekeznek”!!!

  • Andrew-s!
    Hát lehet,hogy az elvetemült csőcselék nem,de Orbán valószínűleg,és remélhetőleg túléli,meg a normális itthoni
    többség is!
    Mint „annó” C.Ádám …majd a „lakásom biztonságából „figyelem az eseményeket,mert sem régen,sem most nem vettem és veszek részt
    semmilyen politikai megmozduláson,nem akarok hős lenni,csak egy
    normális,tisztességes és főleg MAGYAR embernek maradni!
    Ilyen egyszerű a dolog!
    Amúgy úgy legyen 5-ös találatom a lottón,hogy az ellenzék ismét
    leszerepel,sőt végre megsemmisül….bár jó nyugdíjam van,normális körülmények között élek,jó lenne nyerni!
    Ha másra nem is,de egy biztonságos normális országra szavazok!

  • Kedves Boda Marcsi !
    Nagy empátiával, látom sorait, melyekkel egyetértek…
    Itt a kanadai, (mindenféle náció) tankörtársaim, szerint is a blogolás ,”olcsó játék, hülye gyerekeknek” …Én bevallom, élvezem, mint Ön is … De tényleg vannak, abszolút idióták a homokozóban akik nem partnerek, a humán kommunikációban..Ezeknek nem kell, válaszolni, mert úgy sem értik a mondandónkat ..

  • Boda Marcsi
    2017 október 4
    4:53 du.

    Marcsi, mi ezzel a baja? idézem önt vastagon:

    „Aztán a Jobbikot pénzelő Simicska…”

    Persze amíg a mocsok oligarcha Simicska a Fideszt pénzelte (Soros szintén ezt tette), majd a Fidesz visszaosztotta neki a jussát, adig az nem volt ilyen nagy, ajjjaj de baj igaz vakmarcsi?!

  • Hubcanada!
    Nagyon tévedsz Simicska a Fidesz alatt szedte meg magát,aztán több olyan dologba is keveredett…ami már Orbánnak is sok volt,amikor összevesztek begurult és azóta oltári bunkó módon
    támadja (Veszprém a csúcs napokban)olyan részeg volt,hogy a szondát sem tudta megfújni,a ruhája koszos,sáros,mert elesett…
    Ujságban képek!!!
    Aztán ugye Soros régebben még nem volt ennyire aljas,(de azóta
    „fejlődött”) akitől annó kb. félévig kapott Orbán ösztöndíjat,a továbbiakban maga fedezte a tanulmányai költségét!!!Utána lehet nézni!
    Ezért most el kéne árulnia az országot,a népet ?

  • Hát nagy az Isten állatkertje…..!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Ép most egy jó film után nézem a híreket(átkapcsoltam,de minek?),és éppen a bunkó Szanyi Tibor(EP,képviselő…)
    közölte,hogy „ő”bizony elvállalja a miniszterelnöki jelölést….
    jobb híján…
    Hát ezen már tényleg csak „röhögni” lehet,vagy sajnálkozni szegényen….!
    Na sürgősen távozom,mielőtt görcsöt kapnék ….(részben az undortól,meg a hányingertől!)

  • Marcsi írja…

    „Ép most egy jó film után nézem a híreket (átkapcsoltam,de minek?)

    Húú, de igaza van a Marcsinak. Minek is kell a hírekkel foglalkozni, amikor megy az esti mese a tévében és amikor a Párt ökle úgyis kordában tart mindent?! Nem kellenek ide hírek, meg pártok! Az ezeréves Reich hetedik évében tartunk csak.

  • Puff!

    Jó a humorod,de szerencsére nekem is van és jót derülök ….
    általában az ellenzéken,akik nem tudják „kordában tartani” a
    nagy eszüket,dühüket..!