Horn Gyula politikai örökségét Valérie Plante támaszthatja fel Montreálban

2017 október 9 12:25 du.54 hozzászólás

November 5-én tartanak önkormányzati választásokat Montreálban és az ellenzéki polgármester-jelölt olyan platformra építi kampányát, amelyet a magyarok már 1997-ből ismerhetnek. A 43 éves Valérie Plante balról próbálja előzni Montreal jelenlegi polgármesterét, Denis Coderre-t, aki önkormányzati pályafutása előtt hat alkalommal nyert választást a szövetségi liberális párt színeiben és miniszterként is szolgált korábbi liberális kormányokban. Plante nyerő kártyája Coderre ellen a nyugdíjasoknak ígért ingyenes tömegközlekedés lehet. Ha Plante-ból polgármester lesz, a 65 éven felüliek, valamint a 12 éven aluliak ingyen metrózhatnak, buszozhatnak és vonatkozhatnak Montreálban. Továbbá az alacsony jövedelműek negyven százalékos engedményt kaphatnak a bérletek vásárlásakor.

Valérie Plante platformjának központi eleme a tömegközlekedés. Az ingyenes, illetve engedményes transzporton kívül új metróvonalat is építene Montreálban. Ezt az ötletet általában “rózsaszín vonalnak”, vagy hivatalosan “la ligne diagonale“-nak neveznek, hiszen átlósan vágna keresztül Montreál belvárosán és északkelet Montreált kötné össze a centrummal, számos meglévő állomást érintve a meglévő zöld, kék és narancssárga vonalakon. A tervet Plante önkormányzati pártja – a balos Projet Montréal – szorgalmazza. A 16 metróállomásból álló átlós vonal kb. 6 milliárd dollárba kerüle megépíteni és ezzel öt metróvonala lenne Kanada második legnépesebb városának.

A Projet Montréal jelenleg ellenzékben van a 65 tagú montreáli közgyűlésben, ahol összesen 17 mandátummal rendelkezik. Ezzel szemben Coderre polgármester csapata 33 hellyel rendelkezik. Plante egyik kihívása, hogy miközben népszerű a francia és fiatal szavazók körében, az angol kisebbségben sokkal kisebb arányban szavaznának rá. Ennek ellenére, a legújabb felmérés szerint csaknem holtverseny alakult ki Coderre és Plante között. A Mainstreet/Qc125 felmérés szerint Coderre a szavazók 30 százalékát tudhatja magáénak, Plante pedig 25 százalékon áll. A harmadik polgármester-jelölt – Jean Fortier – pusztán 3 százalékon áll. A lakosság 41 százaléka még mindig bizonytalan, ami rendkívül magas aránynak számít és elemzők szerint, ez inkább Plante-nak kedvezhet. Továbbá a felmérés hibahatára viszonylag magas — 4,4 százalék — így valóban beérhette Plante Coderre-t. A gond inkább az lehet, hogy az angol kisebbség körében, Coderre 33 százalékon áll, Plante pedig csak tíz százalékon.

Plante azonban az elmúlt hónapokban lendületet mutatott, stábja pedig kimondottan profinak tűnik. Első plakátjain az ő képe és mellette a következő szöveg szerepelt franciául: “A jó férfi a feladatra — Valérie Plante — Polgármesterasszony.” (franciául: ”homme de la situation. Valérie Pante, Mairesse de Montréal.”)

Valérie Plante és a Projet Montréal plakátja. 

2004-ben hozták létre a Projet Montréal nevű pártot, amely elsősorban egy markánsan szociáldemokrata és környezetbarát politikát képvisel a városházán. Azóta a 2005, 2009-es, illetve a 2013-as választásokon folyamatosan növelni tudta szavazói bázisát, bár egyszer sem szerzett fölényt a közgyűlésben és nem tudta elnyerni a polgármesteri széket. Továbbá Plante kihívása éppen az a szavazói réteg megszólítása lesz, amelyet ingyenes tömegközlekedési ígéretével céloz most meg. A 65 éven felüli szavazói réteg esetében Coderre 46 százalékos támogatottságot élvez és Plante-nak egy 31 százalékos hátrány kell behoznia. Ez a legaktívabb szavazói réteg, hiszen a nyugdíjasok nagyobb arányban jelennek meg az urnák előtt mint a fiatalabb generációk.

Vajon működni fog Horn Gyula varázsa Montreálban?

54 hozzászólás

  • A fenti ingyenes utazási ígéret emlékeztet a magyar szisztémára, ezt onnan vette a kedves jelölt.

  • Magyarországon az Európai Unió jogszabályainak van megfeleltetve a kedvezményes utaztatás. Így az uniós állampolgárokat is ugyanaz az utazási kedvezmény illeti, mint a magyarokat.

  • Kanadában NINCSENEK unios utazók, ezek kanadaiak.

  • Orsós Elemér

    Gyula bátyámat nagyon csíptem, mert Ő volt pártjában az egyetlen karakán úriember, annak ellenére, hogy az 56-os pufajkáját sokan rosszindulatuan és szándékosan félremagyarázták pedig akkor sorkatona volt, nem hivatásos!

  • A cikkhez csak annyit,hogy Horn Gyula a maga nemében és idejében
    hozott hasznos,jó döntéseket (bár az NDK -NSZK egyesítés,határnyitás nem az ő érdeme…!)de ártott is!…
    Egyébként itthon a nyugdíjasoknak a szocik már régebben ígértek
    ingyenes tömegközlekedést,amit szerencsére már évek óta élvezhetnek a 65 év felettiek!
    A kintieknél biztosan “nyerő” lesz ez az ígéret!

  • Egyébként itthon 1998 ban az első Fidesz kormány idején…vezették be a nyugdíjasok ingyenes utazását,ha jól emlékszem!

  • Igazából a “vasfüggöny” lebontása Németh Miklós érdeme….!!!!

  • Boda Marcsi
    2017 október 9
    4:59 du.

    Marcsi, mondok egy nem nagy újdonságot: Megint tévedni tetszik, a szokásához hűen.

    Horn Gyula 1997-ben vezette be Magyarországon a 65 év felettiek ingyenes utazását.
    Képzelje, tavaly pedig Tarlós István felül akarta vizsgálni ezt a nyugdíjasoknak nyújtott juttatást, mondván és idézvén az Ő kedves szavait szó szerint: “..a parizert sem kapjuk ingyen”.

  • Marcsikám, írtam már, hogy mennyire tisztellek?

    Egyrészt, mert lám, vannak jó komcsik is – pl. Németh Miklós, ugyebár – bár nem tudom, minek ez a nagy vita fölötte, talán mert szerencsére döglött halnak bizonyult a magyar politikában (ja, persze, felelősséget kellett volna vállalni valamiért).

    Másrészt meg azért, mert ilyenkor véletlenül annyira mindegy, hogy 97 vagy 98… Nem igaz?

  • Boda!
    okt.9.4:59

    Többek között sok ilyen “tévedésen” alapul a Fidesz szavazók lojalitása.

  • Figyelő
    2017 október 9
    3:15 du.

    “Magyarországon az Európai Unió jogszabályainak van megfeleltetve a kedvezményes utaztatás. Így az uniós állampolgárokat is ugyanaz az utazási kedvezmény illeti, mint a magyarokat.” -írta Drizari

    Beszélt itt valaki a kanadai uniós polgárokról és az ő utazásaikról?

  • Eléggé tele van a tökük ott is a kéregetőkkel szerintem .Jobban tennék ha dolgoznának,amíg tudnak,utána meg abból élnének amit addig gyűjtöttek,vagy a nyugdíjból.Mellesleg Magyarországon miért is nem jár ingyen utazás a gyereknek,legalább 12 éves koráig .Nkem 16 éven át kemény munka,tanulás mellett tömött távolsági buszokon kellett utaznom,ha tanulni akartam Magyarországon ,vidéken.Hogy is van ez? Ennyivel jobb az élet Montreálban ?Vagy ott vannak igahúzók,akiket a többiek kihasználnak ?

  • Boda Marcsi!

    HunCanada már eligazított az időpontot – ez itt is igencsak lényeges – illetően. Bizony-bizony, ezt Gyula bá’ idejében vezették be; azóta kissé módosult: bizonyos esetekben – melyek gyakorlatilag szinte kikerülhetetlenek – úgynevezett pótjegyet kell vásárolnunk, ha tetszik, ha nem (ezt meg kétezer-tizenakárhányban vezették be, nemzeti-szotyilalista nemzetvezetőnk idejében).

    (Gyula bá’ még azt is elsütötte, hogy a repülőjáratokon is repülhessünk ingyenesen, de ez nem jött be, valószínűleg azért, mert eddig még soha senki nem maradt fenn; de ezt a megjegyzésemet tessék rosszmájú kötözködésnek tekinteni.)

    A vasfüggönyről pedig: Gorbacsov és Reagan máltai randija után Németh Miklós már csak biztosította Horn Gyula hátsóját, hogy valamely valóságtól elszakadt dobtáras-tulajdonos ne tehessen keresztbe …; Mussolini-kezdeményünk – akkor még nem sokan láttuk, hogy ez lesz belőle! – meg “nagy bátran” ordítozta a hazafelé masírozóknak, hogy menjenek haza, pedig mentek azok maguktól, mégpedig sietve. (“Nem a kakas szavára kezd virradni …” – ha emlékszel még Madáchra.)

  • Valaki azt írja hogy Horn Gy. 56-ban sorkatona, volt, ezzel szemben egyáltalan nem volt katona, mert 54-től, a Szovjetúnióban egyetemistaként mentesült a szolgálat alól…-
    Az hogy 56- ban, “nemzetőr” ill. pufajkás volt, az egy másik történet !
    Egyébként a 65-év felettiek utazási kedvezménye Európában elfogadott régóta.
    – Magyarország mellett csak Írországban utazhatnak ingyen, de csak az írországi lakcímmel rendelkezők. Az összes többi országban egy speciális kártyát kell vásárolniuk, és erre jár a kedvezmény, ami sehol sem több, mint 50%.

  • Christopher Adam

    Slapaj írta:

    “Az hogy 56- ban (Horn Gyula) “nemzetőr” ill. pufajkás volt, az egy másik történet !”..

    Hol tanultad azt, hogy 1956-ban a nemzetőrök pufajkások voltak? Pont ellenkező oldalon álltak…

  • Az uniós tagországok közül egyedül Magyarországon utazhatnak ingyen az uniós tagországok 65. életévüket betöltött állampolgárai. Ehhez nekik nem kell mást fölmutatni, mint az útlevelüket, ha a jegyellenőr kéri. De többségüktől ránézés alapján nem kéri.

    Más országokban helyi nyugdíjas lakosoknak is ingyenes a tömegközlekedés, például Belgrádban, vagy az angoloknál. Utóbbiaknál arcképes igazolványt kell kiváltani.

  • T.C.Adam !

    – Horn Gyula 1956. október vége, november eleje között – saját állítása szerint – nemzetőr volt, majd 180 fokos fordulattal belépett a megalakuló Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP). 1956 decemberétől 1957 júniusáig az MSZMP KB felkérésére a karhatalmi őrszolgálatnál, az úgynevezett pufajkásoknál volt állományban. Önéletrajzi könyvében ezt őszintén leírta. (“Cölöpök” a könyve címe)

    Ez, ennyire egyszerű, volt akkor is !

  • Christopher Adam
    2017 október 10
    9:02 de.

    Kedves Chris, Slapaj egy dátumot és iskolát tévedett, mert Horn Gyula a Szovjetúnióban főiskolát és nem egyetemet végzett és nem 1954-ben kezdte hanem akkor fejezte be a tanulmányait, az 56-os ténykedését meg a Wikipedia elég abszurd ellentmondással közli, valószínű onnan vette ezt a hihetetlen értesülését, mert ott tényleg azt írják: “október vége, november eleje között – állítása szerint – nemzetőr volt,[4] majd belépett a megalakuló Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP). 1956 decemberétől 1957 júniusáig az MSZMP KB felkérésére a karhatalmi őrszolgálatnál, az úgynevezett pufajkásoknál volt állományban.”
    Na ennyit a Wikipedia hitelességéről! 😀
    Sajnos, valószínű én is rosszul voltam értesülve, amikor azt állítottam hogy, 56-ban Horn Gyula sorkatona volt! 🙁

  • Sosem állítottam,hogy nincsenek jó “komcsik”(Alma…)bár kevesen..és ma már sehol sem jegyzik,se őket,se a szocikat…
    Gyurcsány is először “jó szoci” volt,adott 13-ik havi nyugdíjat,de amikor “győztek” rögtön visszavonták…”jellemes jó szoci volt” választási átverés,meg ugye azt is mondta nem lesz vizitdíj,Lendvay Ildikó tagoltan mondta nem lesz gázáremelés….és lett..Na a teljesség igénye nélkül,mert nem érek rá tovább!
    Tarlóst nem támogatta a kormány,helyette a nyugdíjasokat,bár valószínűleg a költségek miatt akarta az ingyenességet megszüntetni,szerencsére a Fidesz a nyugdíjasok javát nézte…
    mint most is amikor visszamenőleg (jan.1)kapunk inflációkövető
    emelést, egyszeri nyugdíj prémiumot (max.20 e/Ft)és 10 e Ft értékű Erzsébet utalványt
    Egyébként én 2006.végén mentem nyugdíjba,és nyugdíjasként jóval olcsóbb nyugdíjas bérlettel közlekedhettem,65 évem betöltése után
    kaptam ingyenességet!
    nem tudom,hogy előtte “régen” volt e nyugdíjas bérlet a kor betöltéséig?…..

  • Lassan kialakul…Valaki irja, hogy Slapaj tévedett, persze nem egy napi téma…
    Horn Gyula,felsőfokú tanulmányokat végzett a Szovjetunióban, mégpedig a rosztovi egyetemen. (Rostow State University of Economic) – Közgazdász diplomáját 1954-ben vehette át, és végre hazatérhetett. (Közgazdasági tanulmányait egyébként később, 45 évesen még folytatta és 1977-ben elnyerte a közgazdaságtudomány kandidátusa címet.)
    A Szovjetunióból hazatérve a békés otthoni élet teremtette nyugalom, sorsának jobbra fordulásával együtt a kommunista rendszer felé hálával töltötte el, az akkor 22 éves ifjút, aki még akkoriban, azaz 1954 -ben jelentkezett a Magyar Dolgozók Pártjába, ami iránt olthatatlan nosztalgiát érez az együgyű aki itt, Orsós Elemér nick néven pötyög…

  • HunCanada!

    Kivételesen igazad volt,de ugye nem mindenben….
    próbálj tárgyilagos lenni,ahogy én is!
    Egyébként a cikkel kapcsolatos véleményemet leírtam,talán nem
    ártana elgondolkozni azon….!

  • Majdnem elfelejtettem(HunCanada…) próbálj tárgyilagos és tájékozott lenni ,akkor is ha nem itthon élsz…(nem itthonról szerzed a tapasztalataid,az biztos !)hanem Kanadából,így lenne sportszerű,korrekt a dolog,a hozzászólásod!,akkor is ha netán pár dologban igazad is van!
    Na szívélyes üdvözletem,és kívánom az önvizsgálatot,tárgyilagosságot részedről ha lehet?….

  • Orsós Elemér

    slapaj
    2017 október 10
    3:26 du.

    Valaki azt írta, hogy Slapaj tévedet, pedig dehogy, csak naiv tudálékossággal átvette a nem egészen hiteles, fősodorhoz tartozó Wikipedia ügyetlen ferdítésekkel és csúsztatásokkal igaznak hitt állításait, de közben elfelejt olyan felettébb furcsa tényeket közölni, hogy az 56-os -vélhetően- kettős ügynök -aki először mint “nemzetőr”, forradalmárként hősködött- fél és múlva 1957-ben megkapta a Munkás-paraszt Hatalomért Emlékérmet, ami kifejezetten az ellenforradalom leverésében fontos szerepet játszó elvtársaknak járó magas kitüntetés volt! Kedves történész ifju titánocska, én Horn Gyulának azt a többi párt társára nem jellemző kackiás karakánságát dicsértem -humortalanoknak érthetetlen szarkazmussal- amit még a gyakran előforduló delirium tremensei közepette is meg tudott tartani! (Szekeres Imre nevü elvtársával ellentétben, aki totálkárosan vette át 2008-ban a mára már állandóan külföldi vedégszereplésben szolgáló Grippenjeinket!) Mellesleg én 56-ban már 6 éves voltam, tehát a Wikipedián kívül személyes tapasztalatokra is hagyatkozhatok, Ön ott Canadában hozzám képest pubertánsként csak a “megkérdőjelezhetetlen” Wikipédiára! Azon kívül -ha nem csak a saját “okosságaira” koncentrálna- már rég észre vehette volna, hogy az “átkosnak” sem haszonélvezője, sem lelkes agitátora nem voltam, viszont elévülhetetlen bűnöm, hogy a jó dolgaikat még most is tudom méltányolni, még ha ez Önnek nosztalgiázásnak is számít! 🙁

  • Igen Tisztelt Orsós Elemér !
    A blogolás, olcsó játék hülye gyerekeknek, de meg vannak a műfaji sajátosságai.. Mivel egy homokzóban játszunk, megkövetem, ha megbántottam volna…

  • Horn Gyula volt az utolsó nagykaliberű karizmatikus baloldali politikus. (Az vesse rá az első követ, akinek a múltjában nem lehetne ocsmányságokat találni…). Nagyon sokan becsülték itthon is, külföldön is. Neki még volt magyarságtudata is, sőt Sorost is ő hajtotta el legelőször a magyar pénzvilágtól fényévekre… (S amit szinte senki sem tud: Orbán Viktor személyes intézkedésére kapott kiemelt VIP-es elhelyezést a Honvéd Kórházban élete utolsó éveiben, nagybetegként.

  • Orsós Elemér
    2017 október 9
    4:19 du.

    Lehet, hogy Horn Gyula úriember volt, de én semmi szocialista gondolatot nem bírok benne fölfedezni.

    Az idősek ingyen utazása semmi másra nem volt jó akkoriban, csak a viszály keltésére. Sokszor előfordult, hogy a 100 ezres nyugdíjjal rendelkező ingyen utazik a helyi tömegközlekedéssel, vagy minimális díjért a távolságival. A dolgozó meg ugyanannyi fizetéssel megveszi a teljesárú bérletet (5-6 ezer forint) vagy a menetjegyet (pl. Pestre 2-3000 forint), és a gyerekeinek is fizeti a félárút.

    Persze a mostani nyugdíjasok már egyre kevesebbet kapnak, nekik viszont jól jön a segítség! Pl. anyám 40 év munkaviszony után kb. 50 ezerrel ment nyugdíjba nemrég, igaz ebben volt minimálbér is sajnos.

  • Orsós Elemér
    2017 október 9
    4:19 du.

    “Ő volt pártjában az egyetlen karakán úriember, annak ellenére,”

    Bocs, nem a reklám helye, de idekívánkozik a sztori Ormos Mária új önéletrajzi könyvéből. Szó szerint tudom idézni, mert éppen kivettem a könyvtárból.

    “Horn Gyulával együtt bandukoltunk az ebédlő kijárata felé, mikor is ő elébem vágott, kitárta az ajtót a következő kísérő szöveggel:
    “Csak internálási sorrendben!”
    A morbid tréfát követően … feltette a kérdést:
    “Maga szerint merre tovább?” Mivel nem tudtam a választ, maga adta meg:
    “Ki a Varsói Szerződésből, be a NATO-ba.”
    1988-at írtunk.”

    Remények és csalódások, 209. oldal

  • Orsós Elemér
    2017 október 10
    5:30 du.

    “Horn Gyulának azt a többi párt társára nem jellemző kackiás karakánságát dicsértem”
    Van egy érdekes könyv, Aczél-TörTéneTek a címe (Aczél Györgyről visszaemlékezések).

    Abban Popper Péter mellékesen elmeséli, hogy milyen volt, mikor Horn Gyula rövid időre felkérte őt tanácsadójának a 90-es években. Két tanácsot adott neki: a diáktüntetések idején menjen le a diákok közé beszélgetni. A másik, hogy Bokros Lajos talán kitűnő közgazdász, de nem szabad emberek közé engedni, mert elvadítja őket a stílusával. Horn egyiket sem fogadta meg.

    Meg lehet nézni, hogy azóta hol van népszerűségben a szocialista párt meg Horn Gyula munkássága.

  • ISTVAN Nagy
    2017 október 11
    4:03 de.

    “Orbán Viktor személyes intézkedésére kapott kiemelt VIP-es elhelyezést a Honvéd Kórházban élete utolsó éveiben, nagybetegként.”

    A fideszes Wittner Mária meg is jegyezte, hogy “Ez még él”? (Ti. 56-ban nem voltak azonos oldalon a visszaemlékezések szerint).

  • Mi az hogy “ingyen utazas”?

    Ebben az eletben semmi NEM ingyenes !
    Na meg az anyatej sem, ha gondolkodna egy percet.

    Nem tudnanak oszintek lenni is megirni hogy valojaban masok fizetik annak az utazasoknak a koltsegeit.

    Persze segiteni azokat akiknek szukseguk lenne arra, az teljesen mas dolog.

    Meg itt ebben a rettenetes capitalista USA-ban van itten a megye altal szervezett, fentartott es a megye adofizetoi altali u.n. “Local Transport” amit barki idos egyen aki nem kepes a sajat koltsegen menni p.l. az orvoshoz, uzletbe, patikaba, stb. hivja azt es egy szep es draga kis “minibus” elviszi oda, var-rea, es hazaviszi, csupan $1 (egy dollar) koltseg fizetese elleneben. Ugy senki nem erzi magat hogy “INGYEN” utazott volna.

    De az “embertarsi segitseg annak akinek szuksege van arra”.
    Nem kihasznlava mas embertarsait, ill. adofizetoket.

    S abbol a helyi politikusok NEM jovedelmeznek az idosek szavazataival.

    Az a kulombseg a “segitseg’ vagy a “kihasznalas” kozott !

  • hazai lámpa!

    Hát az igazság “odaát” van,de azért a nyugdíjasoktól,főleg akik
    nem tudnak több állásban is…..dolgozni nem kell irigyelni a
    kedvezményt…..
    Bendegúz 79!
    Ne vitatkozz olyan dologban ,amiben nem vagy képben,nem élsz itthon.
    Bizony volt és van nyugdíjas bérlet és a 65 éven felüliek ingyen
    utazhatnak,pontosan nem tudom,de részben a BKV,részben az adott kormány biztosítja ezt a lehetőséget régóta!

  • hazai lámpa!

    Majd elfelejtettem,hogy régebben és most is a munkáltatók többsége részben,vagy teljesen megtéríti az aktív dolgozók közlekedési költségeit!

  • Még egy gondolat…tárgyilagosan!
    Ha Horn Gyula hibáit és erényeit,cselekedeteit elemezzük,hát ha
    a mai baloldali ellenzékben hasonló kaliberű politikus lenne,akkor bizony nem tartanának “ott” ahová nem véletlenül
    süllyedtek!!!!!

  • Orsós Elemér

    slapaj
    2017 október 11
    2:21 de.
    Köszönom és viszont kívánom, egyébként úgy hiszem mindketten kissé naívak vagyunk, de legalább van annyi önkontrol bennünk . hogy a tévedéseinket hajlandók vagyunk beismerni, ami a mai világban bizony nem semmi! Kérem legalább ezért ne haragugjunk egymásra!!!

  • Orsós Elemér

    slapaj
    2017 október 11
    2:21 de.
    Kedvesem, hiába akarod Őt feketíteni, nekem akkor is Ő volt az akkori idealisták küzül a legelfogadhatóbb!!!

  • Orsós Elemér

    Orsós Elemér
    2017 október 11
    4:21 du. ,

    Bocs, ezt Hazai Lámpának akartam címezni!

  • Boda Marcsi
    2017 október 11
    1:53 du.

    Ha valaki vidékről jár be, annak van cégesbusz vagy költségtérítés. De pl. helyi bérletet nem fizet a gyár, legalábbis férjeméknél így van a gyárban.

  • Mikor én otthon jártam a villamosok, buszok főleg idősekkel volt tele.Talán néhány diák is volt. Budapesten az a helyzet, mióta autója van az embereknek, még az iskolába is azon viszik a csemetéket. Persze az egész nevetséges, mert Budapest NEM az autóforgalomra volt építve, és ahogy ma kinéz igen szomorú!
    A járdákon is parkoló autók , gondolom a külföldi látogatókat is elrettenti.

  • Viszont, azt is meg kell állapítani, hogy a busz és villamos járatok kitűnőek! Európa nagy városai példát vehetnének róla.

  • Bendeguz, valóban a montreali transpotation kitünő.
    Édesanyám utazott vele évekig.

  • hazai lámpa!

    Ebben biztosan igazad van,de ahány cég,annyi különbség,meg a költésvetési helyzetüktől,a kollektív szerződéstől is függ térítés!
    Az iskolában, ahonnan nyugdíjba mentem (gazdasági igazgatóként)
    mi fizettünk hozzájárulást,különösen azoknak ,akiknek a munkájukból kifolyólag sokat kellett utazniuk.
    Emellett még étkezési hozzájárulás,később utalvány is volt.
    Igaz Pest 3 legjobb iskolája közé tartoztunk….

  • FIGYELO.
    Az leheto es annak orulok is.

    Itten nem letezik public transport, de aki idos es nem vezett tobbe, ki viszi al az orvoshoz, vagy a Walmartba es var rea mig vasrol?

    Nincsen taxi mert mindenki vezet. De aki mar tul idos azt tenni, nincsen mas lehetosege, s az csupan egy doolarjaba kerul.

    Ez NEM uzlet, hanem gondozsa az idoseknek. S azert senki nem panaszkodik az adoja miatt sem.

  • hazai lámpa!

    Helyesbítés ,költségvetési helyzetet,lehetőséget akartam írni,de remélhetőleg így is értetted….
    Nem akartam,magam dicsérni,de egy “jó” pénzügyes igyekszik minden
    törvényes lehetőséget megragadni,hogy a cég dolgozóinak, minél többet adhasson,hát én megtettem sokak örömére!
    Szerencsére többen emlékeznek rám,és hosszú évek után is emlegetnek,sőt hívnak is telefonon!Nekem ez nagyon jól esik….
    Na ennyi volt!

  • Ms.BODA sdoraira;

    Nem vitatkozom !!!
    Csak ohajtanam kerdezni ,hogy hajlando lenne Maga fizetni az en utazasi vagy bar mi mas koltsegeimet ?

    Csupan azt szeretnem tudni !!!

  • Kedves Bendegúz 79!

    Nagyon értelmetlen,felesleges hozzászólás volt……
    Ugyan miért és miből is fizetném nyugdíjasként egy kint élő (és valószínűleg
    jó körülmények között)volt magyar utazási költségeit?.
    Na a cikkben szereplő új jelölttől kell kérni,ha győz!

  • MS.BODA soraira;

    Az a kerdes letezonek kell lenni barhol, barkinek is aki azt az otletet jelzi hogy valaki mast kell megnyuzni s fizetetteni masok jutalmazasaert.

    Lathatoan Maga sem lenne hajlando arra !

    Pont az volt amit ohajtottam kimutatni!

    Az az atlag velenye az emberisegnek, csupan a “kapok”, s nem az “adok” akik azt tamogatjak.

    De meddig mehet barmi tarsadalom amikor a politikusok a maga penzevel vasarljak masok szavazataikat ?

  • Bendeguz79
    2017 október 12
    4:03 du.
    Most bajban vagyok, azt hittem hogy az USA-ban el.

  • Kedves Bendegúz 79!

    Nem tudom,hol él,(megírhatná!!!)de akárhol is a véleményemet továbbra is fenntartom!
    Itthon, amikor tudtunk éltünk részben az adott kormány által biztosított,részben pedig a cég (esetemben az iskola)költségvetési helyzetében adott lehetőségekkel,kerettel!
    Bármelyik kormány hoz pozitív intézkedéseket,akár az aktívak akár
    a nyugdíjasok érdekében azt tárgyilagosan díjazom,különösen,hogy az államkasszából fizetik.
    Egyébként itthon sok embernek(nyugdíjasnak)nincs kocsija…meg azt is meg kellene nézni,hogy kint mekkora nyugdíjak vannak,mibe kerül a tömegközlekedés tehát az arányok…sem mellékesek,és mások mint itthon!

    Na erről ennyit,minden jót kívánok!

  • Na örömmel olvasom,hogy a baloldaliként is MAGYAR Horn.Gy hajtotta el anno Sorost…nagyon jól tette!
    Ami pedig Orbánt illeti,emberségére,dicsőségére vall,hogy elintézte a súlyos beteg Horn kiemelt kórházi kezelését!!!!
    Na már csak a fentiek alapján sem lehet büszke a mai baloldal,és
    Orbán elleni támadásai,hazugságai is szánalmasak.
    Se emberség,se hitelesség,se program,se stílus……marad a süllyesztő!

  • Ms.Boda soraira;

    Nem, nem celom vitazni Magaval, sem senkivel.

    Hogy hol elek, azt mar irtam fenti kerdesemben. Itt a US-ban, ami jelenti hogy valoban a USA-ban elek, sot Floridaban(ha meg az erdekelne).
    Rendszerint jelzem, amint a hasonlatokat hozom figyelembe.

    A kerdesem volt csupan, hogy mit velne Maga, s bar ki mas is fizetni a masok helyett?

    Az “INGYEN” megjegyzes az nagyon felre vezeto.
    Mert ebben az eletben valojaban semmi nem “ingyen”.
    Sot meg a levegoert is fizet mindenki, sajnos, sokan a legzesi betegsegeikkel, sokan meg meg tudo-rakkal is.

    Vannak corrupt politikusok akik elhitetik az ostobakkal ,hogy majd ok ingyen nyujtanak nekik mindent.
    Ingyen lakast, ingyen elelmiszert, ingyen cell-phonokat, ingyen egeszsegi ellatast, ingyen marijuanat, sot meg ingyen kabitoszer-elleni kezelseket is, ingyen abordalst,
    stb.stb.
    Sajnos itten van ma 47 millio egyen akik mindent “ingyen” kapnak, csupan azokra szukseges szavazniuk akik azt nekik “ingyen” adjak.

    De az adofizetoknek kell minden centjet annak fizetni.
    Azert vagyunk 20 trillio dollaros adosagban a nemzet.

    Most Trump megtagdta a biztositoknak a sok billios biztositasi kozzajarulasokat a biztosito vallalatoknak.
    De a sajto megallasnelkul gyilkosagot rikacsol.

    S ugyan akkor rikacsolnak az adozasi reformok ellen is.

    Az allamnak NINCSEN PENZE !.
    Az allam-kasszabol csak azt kepesek kolteni amit az adofiztoktol szednek.
    Azert a mondas valo; az allam rabolja Petert, fizetni Palt.
    De hany Peter letezik es hany Pal varja az “Ingyen”es mindent?
    S mi tortenik amikor Peterenek nem lessz tobb kiranbolnivalo penze?
    Pont azert doglott be a dicso szocialista rendszeruk !

    Belatja azt ? Inkabb, hajlando felfogni azt ?

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2017 október 14
    10:00 du.

    Röviden, “aki nem dolgozik, ne is egyék”! (Kivéve azokat, akik önhibájukon kívül képtelenek ellátni magukat!)

  • ORSOS ELEMER;

    Igen. De az a Bibliabol van idezve. Tehat ma az visszautasitva.

    De a Sztalainsta monmdas volt; “aki nem dolgozik az nem is eszik”. Csupan ha az allamnak dolgozott ehetett.

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2017 október 16
    2:36 du.

    Bocsánat, én úgy tudtam, régi magyar mondás. De nem is ez a lényeg, mert én evvel az egyetértésemet kívántam kifejezni!

  • ORSOS ELEMER soraira;

    Igen. Az letezett mint egy mondas igen regota. Sot biztos meg a Biblia elotti idokbol is.

    Mert az emberisegnek mindeg kellet gondoskodni onmaga leterol, meg a barlang-lakas elott is, ha eletben ohajtott maradni.
    Az volt a ‘rendszer’ mindenkinek. Szorgalmaskodni eletet fentartani es elorehaladni.

    Amig persze a huncut politikusok kitalaltak igerni a masok altal elert dolgokat. Elkobozni tolluk amit elertek, s masoknak adni mind azt hogy ugy majd kerdesek nelkul alavetik magukat uralmuknak.
    S neveztek azt a jo-hangzasu “szocializmusnak”.

    Persze, ki nem ohajtana mindent ingyen, ill. munka nelkul kapni amit csak lehet.

    De igen hamar mi tortenik azokkal akik azt a kezdetben termeletek mind a jutalakokat ?

    Azt a magyar, s tobb mas nepek ateltek, de igen gyorsan elfelejtette.
    Sot ugyan azt akarna folytatni. Mindent ingyen.
    Mas fizessen mindenert ! Ma is az az igeret !

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.