A québeci liberálisok betiltották a muszlim arckendőt

2017 október 19 11:27 de.19 hozzászólás

Többé nem részesülhet semmilyen tartományi vagy önkormányzati szolgáltatásban bárki Québec tartományban, aki arckendőt (niqab-ot) hord, illetve aki eltakarja arcát. Erről hozott döntést Québec liberális kormánya, illetve a québeci Nemzetgyűlés liberális többsége szerdán. A döntés alapja az állam és az egyház kettéválasztása, illetve ahogy ezt Québecben magyarazzák: a tartomány „semlegessége” vallási kérdésekben. Csakhogy sokan rámutattak a kettősmércére: a liberálisok abban a törvényhozásban hozták meg ezt a döntést, ahol pont a házelnök széke fölött lóg mai napig egy feszület. A liberálisok ezért közvetve törvénybe iktatták azt is, hogy a feszület marad.

(Egy feszület utal Québec római katolikus örökségére a tartományi törvényhozásban.)

Az arckendő-tilalom azt jelenti, hogy niqabot többé nem hordhat senki tartományi hivatalokban, egyetemeken, kórházakban, továbbá a tömegközlekedési járművökön sem. Tehát innentől a sofőr leszállítja a niqabot hordó utast a buszról, illetve a montreáli metrótól is ki lesznek tiltva.

„Látnom kell az arcodat és Neked is látnod kell az én arcomat!”–mondta Philippe Couillard québeci kormányfő a Nemzetgyűlásben, mielőtt megszavazták a 62-es törvényt. „Egy szabad és demokratikus társadalomban élünk. Ha beszélni akarsz velem, látnom kell az arcodat. És Te is lásd az én arcomat. Ilyen egyszerű a dolog”–mondta Couillard. A „vallási semlegességről” szóló törvény ezért betiltja, hogy közalkalmazottak niqab-ot vagy burkát hordjanak, illetve azt is, hogy bárki tartományi vagy önkormányzati szolgáltatásokhoz jusson, aki eltakarja az arcát. A liberálisok szerint a törvény nem csak az állam vallási semlegességéről szól,  hanem a közbiztonságról is.

A baloldali-szeparatista Parti Québécois tiltakozott a kormányzó Liberális Párt törvénye ellen. Szerintük a liberális intézkedése túlságosan puha volt. A jobboldali Coalition Avenir Québec szintén ellenezte a liberális törvényt, hiszen szerintük nem lép fel eléggé keményen a szekularizáció érdekében. Ezért a két nagy ellenzéki párt az intézkedés ellen szavazott. A Parti Québécois szerint az egyik probléma az, hogy a törvény elvileg lehetővé teszi, hogy vallási alapon az érintett állampolgár kívételt kérjen a törvény alól. Azt pedig szinte senki sem tudja, hogy egy ilyen kérvényt, hogyan bírálnának el. Ezen kívül, nem is lesz alkalom bármilyen kívételt kérni 2018. júliusa előtt, hiszen az engedmény pusztén ekkor lép érvénybe, miközben a tilalom már ma érvényben van.

Ugyanakkor abban liberális-baloldali-jobboldali egyetértés van abban, hogy a feszületnek ott a helye a törvényhozásban. Ezért a 62-es törvény kijelenti:

„Az e törvény által beiktatott intézkedéseket nem szabad úgy értelmezni, hogy azok bármiképpen is érintenék Québec kultúrális örökségének szimbólikus elemeit. Különösen azt a vallási kulturális örökséget nem érinti, amely történelmünk tanúbizonysága.”

Itt a liberálisok egyértelműen a római katolikus örökségre gondolnak.

Szinte biztos, hogy a törvény bíróság elé kerül. Azon kívül, Montreál polgármestere – Denis Coderre – ellenzi az arckendő tilalmat. Szerinte a tartományi kormány belegázolt a montreáli önkormányzat hatáskörébe az által, hogy metrón és buszon is betiltotta az arckendőt.

A tömegközlekedési dolgozókat képviselő szakszervezet szintén aggályokat fogalmazott meg. Szerintük a buszvezetők nem akarnak olyan helyzetbe kerülni, hogy majd nekik kéne dönteni egy arckendőt viselő személy elutasításáról, illetve egy vitatott törvény értelmezéséről.

Stéphanie Vallée, Québec igazságügyi minisztere szerint a törvény elérte az optimális egyensúlyt, annak ellenére, hogy vannak akik szerint túlságosan szigorú, mások szerint pedig túl puha. Továbbá mivel a törvény nem tesz semmilyen említést a niqabról, illetve a burkáról, a kormány szerint itt nem diszkiminációról, vagy muszlimellenességről van szó.

19 hozzászólás

  • Francia orszag, Austria, stb. mind torvenyesen eloirt modja hogy az arcot nem szabad eltakarni. Hasonloan a vezetesi es minden mas igazolvanyokon az egesz arcnak mutatva kell lenni. Hasonloan a KKK arc es fej takaro is tilos. Csupan a rendorsegek swat-team-jeinek lehet az arcot takarniuk. Sem az egyeni nev-tablat a mellukon mutatni. Csupan a POLICE jelzot az ingukon.

  • SEM A BURKA SEM A NIQUAB SEHOL SEM SZEREPEL A CORAN-BAN MINT VALLASI ELOIRAS VAGY KOTELEZO VISELET. A BURKA EGY KIMONDOTTAN AFGHAN NEPVISELET………………SEMMI MAS. KOZE NINCS AZ ISZLAMHOZ MINT VALLASHOZ. A NIQUAB EGY BEDUIN TORZSI VISELET A SIVATAGI NOMADOKTOL.

  • Én már csak azt várom, hogy hasonló okokból a bohócmaszkot is betiltsák. Lehetett olvasni egy csomó bűncselekményről ezzel kapcsolatban…

  • BARLEV sorai a teljes valosagot adjak a Musulman noi-arctakaro eseten.
    Az csupan kulombozo helyi-viselet.
    Tehat semmi koze a Muzulman-Quoranhoz !

    STOP the Anti-muzlim allitasokat !

  • Ebben a muszlim női ruhaviseletben az a csavar, hogy nem a férfiak erőltetik rájuk az arcot eltakaró, sok esetben földig érő ruházatot, ezeket ÖNKÉNT öltik magukra.

    Az viszont, hogy melyik változatot viselik, muszlim országokként változik. Például Tunéziában és Marokkóban öltözhetnek nyugati viseletbe is, Afganisztánban viszont burka a „divat”, Jemenben nikáb a módi, Iránban meg a csador.

    Hogy hogy? Egyikben így, a másik muszlim országban úgy? Ez az eltérés a Korán értelmezéséből fakad, aminek a szövege úgy szól, hogy „az a nő, aki erényes, az csak a férjének akar tetszeni, más férfinak nem, így csak a férje és Isten véleménye számít neki.”

    A muszlim nők a vallásosságukat, a tiszteletreméltóságukat, és az erényességüket kívánják hangsúlyozni, és ezt – a Korán értelmezésével – öltözködésükben fejezik ki, ezért eltérő az iszlám országaiban a nők ruhaviselete, mert más és más a Korán előírásának az értelmezése.

    Nos tehát, ami döntést Québec liberális kormánya hozott, az bizony az egyes muszlim országokból származó nők vallása és erkölcsi felfogása ellen irányul. Ez a döntés nem fogja zavarni egy percig sem a marokkói vagy a tuniszi nőket, de a „csak” fejkendőket viselőket sem.

  • Galabijebe öltözve is elkövettek már egy”csomó bűntényt”.Talán azért is mert a bohócmaszkokat meghagyják az európai bűnözőknek.

  • Érthetőbben : a bajok ott kezdődnek, hogy ezzel a döntéssel erkölcstelen öltözet viselésére kényszerítik az egyes muszlim országokból származó nőket. Neveltetésük és szocializációjuk szerint, a lakásukon kívül fedetlen arccal mutatkozva idegen férfiak előtt, riherongy kurvának érzik magukat. Ez hatalmas lelki traumát okoz nekik, amit keresztény ország balfasz politikusai képtelenek megérteni.

    Emiatt történik az is, hogy hívő muszlim migránsokat akarnak befogadni keresztény európai országokba, ahol nem veszik át a befogadóország kultúráját, ahhoz nem asszimilálódnak, hanem kialakítják párhuzamos társadalmukat. Aztán ezek a balfasz politikusok egy idő után elkezdenek óbégatni, és betiltják a muszlim női ruhaviseletnek arcot elfedő részét, ami intézkedéssel ezeket a nőket az erkölcseikben porig alázzák.

  • Kedves Drizari,
    van egy másik megoldás is:Aki nem akarja,hogy „porig alázzák”, ne jöjjön a mi utcánkba,mert mi nagyon jól megvagyunk nélkülük is. Származzanak vissza ahonnan eljöttek és ringassák a hátsójukat a férjüknek,együtt a többi három asszonypajtással.Hajrá soros!

  • A hibat ott kovette el a quebeci kormany, hogy beengedte oket.
    Ha nem engedte volna be oket, nem kene buta torvenyeket hozni, utolag.

  • gyuri10,

    Vajon mennyire vannak megalazva erkolcsileg azok a feher nok, akiket a bekeaktivistak megeroszakolnak?

    Arrol nem is beszelve, hogy egy rongy elhagyasa miatt erkolcsileg nem lehet megalazva senki, legfeljebb rosszul esik neki, hogy az uj hazajaban elvarjak tole, hogy ne oltozzon olyan goncokbe ami jo a valasztasi csalason at a koztorvenyes bunozosig mindenhez. No meg egyik-masik krumplis zsak kivaloan eltakarja a szemeit is, hogy oldalra semmit sem lat, de azert autot meg vezethet.

    Ugyanakkor egyetertunk: Nem muszaj idejonni, sot, azon bekegalambok, akik itt vannak akar vissza is mehetnek. Senki sem fog sirni utanuk.

  • Drizari
    a cor’an eloirasa kizarolag a nok hajara vvonatkozik…………vagyis fejkendo-/az izraelita vallasban sapka/-viseleset JAVASOLJA…………..de NEM KOTELEZI.
    fontos momentum hogy mindket iras -/a torah es a cor’an /-megadja az embernek a szabad valasztas lehetoseget..

  • gyuri10
    mindezek ellenere………………Sabbath salom h’mevorakh.

  • barlev,
    Chaver, Neked is és lekol ám jiszraél sabat salom umövurach.

  • Sabbath salom h’mevorakh……………..v’hodesh tov haverim………./evidement akiket erint/-

  • Nagyon helyes,senki se takargassa az arcát,pláne egy olyan országban ,ahol nem szokás és ha nincs félnivalója…..meg ugye nem árt tudni ki is az illető….!
    A saját hazájában ez elfogadható,sőt elvárt,de ez ugye Európa,esetleg Amerika,Kanada,ahol ez nem elfogadható!
    Alkalmazkodni kellene…

  • Figyelőnek igaza van,nem kellett volna beengedni őket,de ah már így alakult alkalmazkodniuk kellene az adott ország szokásaihoz,vagy maradjanak a hazájukban!

  • Amúgy dícséretes,hogy a kinti normális liberálisok hasonló véleményen van,mint az európai,itthon többség,különösen ha figyelembe vesszük,hogy több esetben előfordult,hogy egyes nők
    a terroristákkal szimpatizálnak és bűncselekményeket,amire kényszerítik őket!

  • Drizari
    2017 október 19
    3:13 du.

    ez az egész dili nevetséges, semmi több, be kell tiltani ha önként nem akarnak a hülyeségükből és kőkorszakból kimászni, természetesen ez a bohócmaszkokra is vonatkozik és minden más agyficamra, másik dolog: miért kell nekem mindezt a hülyeséget (nekem jogom van ugyanúgy hülyeségnek tartani mint ahogy az aki hordani akarja azt hiszi neki meg joga van pelenkával a fején járkálni, még jó, hogy nem kívül szaros az a pelenka)
    emberi jogok? és hol vannak az én emberi jogaim: NEM AKAROM SEM TŰRNI, SEM LÁTNI és ezzel az emberi jogok ütköztetése meg is történt a hülyeség nem kezelhető másképpen

  • Drizari
    2017 október 19
    4:35 du.

    senki sincsen porig alázva? az van porig alázva, akinek tűrnie kell emez idétlenségeket és erkölcsnek hívni azt a cselekedetet mellyel a porrongyot a fejére borogatja és azzal jár kel a többi normális ember között…és mit lehet tenni azon mindenféle „férfiak” akciói ellen, akik a helyi szokások szerint elfogadható ruházatban járó nőket (férfiakat is shortban?)inzultálják és megverik? az köztörvényes és nincs rá indok, hogy erkölcs, hanem hosszú börtön vagy kitoloncolás legyen a sorsa…magam részéről az összes hasonló vallási alapokon idióta ruházati elemeket nevetségesnek és feleslegesnek tartok…de egy tizenéves fiúgyermek szépen körűlmetélve (azt sem értem mi a bánatra jó?) fekete keménykalapban fekete hosszú télikabátban a forró nyári melegben és általában feketében és jó vastagon azalatt olyan büdös lehet pár óra használat után, hogy a kés megáll a bűzben…és ne mondja senki, hogy naponta cserélik tisztára, ha leveszi a kabátot az megáll magától a padlón nem kell neki akasztó… ugyanez a véleményem a hinduk (kanadai politikusok beleértve) turbán viseléséről, nevetséges és riasztó még azok a hamis ékkövek és pávatollak hiányoznak a turbán elejéről és a kacskaringós csizmácskák… az indiánok érdekes módon nem mutatkoznak Ottawa ban teljes tolldíszben és állatbőrökben, pedig nekik is vannak emberi jogaik és máris kész lenne (ÖSSZEERESZTENI EZEKET EGY BÁLTEREMBE) csinnbummcirkusz