Kis kiállítás, nagy történet

2017 október 22 8:55 de.0 comments

Madarász Viktor (1830 – 1917) halálának centenáriuma alkalmából a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria kamarakiállításon emlékezik meg a magyar történelmi festészet egyik vezéralakjáról. A 2018. február 18-ig látható tárlat olyan, publikálatlan, a párizsi levéltárakban frissen végzett kutatásokra épül, amelyek nyomán Madarász Viktor egyik kultikus fő művét új megvilágításban tárhatják a közönség elé, legproduktívabb, párizsi korszakának bemutatásával.

Madarász 1859-ben, Párizsban festette a Hunyadi László siratása című festményt, amivel azonnal felhívta magára a figyelmet. A Pesti Műegylet kiállításán a Napkelet című újság kritikusa a „teremtő lángészt” ünnepelte benne. A kor francia romantikájának légkörében festett kép emblematikus fő műve nemcsak a Madarász-életműnek, de a XIX. századi magyar történeti festészet egészének is. A „magyar Pietà”-nak is nevezett festmény a nemzeti passiótörténet egy fejezetét ábrázolja és mint ilyen, fontos szerepet töltött be századában a nemzeti öntudat megerősítésében. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a kép nemzeti kultuszképpé, a közös magyar képi emlékezet mindenki által ismert, szinte ikonikus darabjává váljon. Az alapos restaurálásnak köszönhetően a műtárgy most teljes pompájában látható.

A kép két évvel később külföldön is nagy sikert aratott. A párisi Szalon zsűrije éremmel jutalmazta. A kiállítás ezt a művet járja körül, az elmúlt évek kutatási eredményeinek alapján. Az osztrák önkényuralom ideje alatt fellendülő magyar történelmi festészet, a nagy presztízsű párizsi képzőművészeti főiskola és a párisi Szalon, valamint a festmény különféle képi és szöveges reprezentációinak, változatainak – vázlatok, redukciók, nyomatok – tükrében. Hunyadi László halálának és gyászolásának balladai hangvételű ábrázolása tíz évvel az 1848-49-es Szabadságharc leverése után aktuális tartalommal telítődött: Habsburg-ellenes politikai állásfoglalást jelentett. A jogtalanul kivégzett nemzeti hős 1848 eszméjének megtestesítőjévé, a 49-es áldozatok jelképévé vált.

Az utóbbi évtizedekben a XIX. századdal való tudományos, művészettörténeti foglalkozás új színben tüntette fel ezt az eddig kicsit monolitnak gondolt évszázadot. Nagyon sok új hangsúly született – állapította meg a kiállítás megnyitásakor Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese. Ebben a sorban nagyon fontos pillanat Madarász Viktor kiállítása, amiről bátran elmondhatjuk: kis kiállítás, de nagy történet! A Magyar Nemzeti Galéria mintegy negyven festményt és félszáz kisebb-nagyobb grafikai munkát őriz tőle, tehát teljes áttekintésünk van a kissé egyenetlennek tartott életművéről. Mint számos más kortársának, az ő életének is meghatározó eseménye volt az 1848-49-es Szabadságharcban való részvétel. Olyannyira, hogy kardját és mentéjét megőrizte, a sírjába is maga mellé rakatta mindkettőt. Látható, hogy egész életében ez a függetlenségi, Habsburg-ellenes szemlélet nyomta rá bélyegét munkásságára. Később a bécsi Akadémián tanult neves mesterektől – ekkor készültek első történelmi tablói – de igazi kiteljesedését Párizs hozta el. Legfontosabb – nemzeti tematikájú – főművei itt születtek.

Ennek a tárlatnak a középpontjában a Hunyadi László siratása című nagy – a gyerekkori iskoláskönyvektől kezdve, a bélyegkiadáson át, a képeslapokig – hatalmas mennyiségben sokszorosított, szinte mindenki által ismert alkotása áll. Kisebb vázlatokkal, redukciókkal, keletkezésének történetét is bemutatja. Szembenállását a hatalommal jól mutatja Dózsa Györgynek két módon is megfestett képe. Az egyik példány a Budapest Történeti Múzeumban, a másik a Temesvári Múzeumban található. A képeket felirattal is ellátta. Az egyiken „A szabadság hőse és mártírja” latin nyelvű felirat áll, a másikra magyarul írta, hogy „A pórkirály”. A kiegyezés időszakában eléggé markáns üzenet Párizsból Magyarországnak ez a két Dózsa ábrázolás és a későbbiekben különböző reprodukciókban szintén széles körben elterjedt „Petőfi halála”. Számunkra most ez a kép, a Hunyadi László siratása, egy kicsit több, mert a korszak művészettörténetéről is szól, Madarász Viktorról is szól és az évfordulón túl, talán ráirányítja a figyelmet arra, hogy a kevéssé ismert vagy kevéssé fontosnak tartott életművek kutatása legalább annyira izgalmas és mindenki számára annyi új szempontot tud hozni, mint a „sztár” nevek viselőinek bemutatása.

Egyes kiállítások csak arra valók, hogy bizonyos „nagy nevek” segítségével bevonzzák a közönséget a múzeumba, más – bátrabb – kiállítások viszont azért nyílnak meg, hogy a múzeum meglévő értékeire, gyűjteményének szépségeire hívják fel a figyelmet –mondta el Olivia Voisin, a Musée des Beaux-Arts d’Orléans igazgatója, a Madarász kiállítás megnyitásakor. Ez a mostani ráadásul olyan alkotó köré szerveződik, aki egyik létrehozója az országaink közötti művészeti kapcsolatoknak. Ő volt ugyanis az egyik első magyar művész, aki Franciaországba jött tanulni. Mestere, a korának egyik leghíresebb, romantikus festő tanára, Léon Cogniet volt. Ezen kívül ő az első magyar festő, aki a párizsi Szalonban bemutatkozott, és az első, aki ott valóban sikereket ért el, mint a történeti festészet korabeli művelőinek teljesen egyenrangú társa. Így tudta elhozni Magyarországra azt a tudást, ikonográfiát, festészeti látásmódot, ami addigra az egész generációjában elterjedt. Elég csak ezt az egyetlen képét megnézni, hogy rájöjjünk, milyen fontos szerepet töltött be Madarász Viktor a XIX. századi festészet történetében.

A kiállítás érdekessége Madarász Viktor francia mesterének, Léon Cogniet-nek az Orleans-i Musée des Beaux-Arts-ból kölcsönzött festménye, amely szintén egy siratási jelentet ábrázol. Az esemény a görög mitológiából ismert: Briszéisz Patrokloszt siratja. Cogniet a francia Akadémia egyik professzora volt, festőgenerációk nőttek fel a keze alatt. Magánműterme az egyik legkeresettebb volt Párizsban. Népszerűségét annak köszönhette, hogy nem erőltette rá stílusát tanítványaira, hanem hagyta őket saját modorukban kibontakozni. Budapesten most bemutatott – 1815-ben készült – képe a trójai háború egy eseményét örökíti meg. A kép kompozíciója a klasszicista elvekhez hűen színpadias: azt a feszült pillanatot ábrázolja, amikor Akhilleusz előlép, hogy megbosszulja barátja halálát.

Révay András

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.