Tényleg van 348 ezer kanadai magyar?

2017 október 27 11:30 de.33 hozzászólás

Van egy félrevezető adat, amelyet szándékosan kerültem a magyar etnikumú kanadaiakra vonatkozó új statisztikákról szóló csütörtöki cikkemben. A 2016 népszámlásás szerint 348,085 azok száma Kanadában, akik egy, vagy több nemzetiségi háttér közül a magyart is megjelölték. Pontosabban: 264.685 kanadai jelezte, hogy részben magyar származású, 83.400 pedig azt, hogy kizárólag magyar etnikumú. Azt is tudjuk, hogy a magyarul beszélő kanadiak száma 64.340. Ennek ellenére, gyakran találkozhatunk a 300 ezren felül “kanadai magyarok” számával, ugyanis leginkább erre az adatra hivatkozik a magyar kormány, amikor nemzetpolitikai kérdésekre kerül sor, továbbá a szervezett kanadai magyar közösség vezetői is.

Ugyanakkor tudni kell, hogy a 264.685 magyar származással is rendelkező kanadai nem csak — és valószínű ma már többségben — nem is olyanok, akiknek az egyik szülő magyar volt, hanem inkább olyan esetek, ahol egy-egy nagyszülű volt magyar származású. Kanadába jelentős számmal az 1880-as évek óta érkeznek magyarok, különösen sokan érkeztek a két világháború között, a II. Világhárú következtében és természetesen 1956/57-ben egy további 38 ezer talált menedéket Kanadában. Ezt követően nem hullámként ugyan, de azért folyamatosan érkeztek Kanadába magyarok. Amikor 348 ezer magyar származású kanadaiaról beszélünk, tudnunk kell, hogy az 1956-os és az azt megelőző hullámok leszármazottjai sokszor csak szimbólikusan kötődnek magyarságukhoz. A nyelvet általában nem beszélik és vegyes származásuk megjelölése nem azt jelenti, hogy magyarságukkal azonosulnának, pusztán annyit, hogy egy multikulturális társadalomban elismerik saját családi gyökereinek összetettségét. Erre a felfújt számra nemzetpolitikai programokat építeni hiba. Aki aktív a kanadai magyar közösségben az tudja: ez a tömeg “elveszett” a magyar közösség számára.

Mindezt tudomásul véve, a 348.085 magyar gyökerekkel is rendelkező kanadai állampolgár megoszlása tartományok vagy territóriumok között a következő:

  • Ontario: 163.500
  • British Columbia: 56.535
  • Alberta: 56,270
  • Québec: 28.280
  • Saskatchewan: 27.880
  • Manitoba: 10.120
  • Nova Scotia: 2.700
  • New Brunswick: 1,280
  • Yukon: 490
  • Newfoundland and Labrador: 415
  • Northwest Territories: 260
  • Nunavut: 45

(Békevár, Saskatchewan)

Torontóban található a legtöbb kanadai aki magyar származást is feltüntetett kitöltött népszámlálási ívein. Ez a szám: 59.720. Montreálban 24.505 személy vallotta, hogy magyar származással rendelkezik, Vancouverben pedig 25.855-en, Calgary-ban 22,045-en, Hamiltonban 15.370-en és Edmontonban 14.510-en. Ami pedig Kanada fővárosát illeti: Ottawában 9.645 a magyar származással is rendelkezők száma.

33 hozzászólás

  • Erre a felfújt számra a magyarországi politikai propaganda a vevő. Hivatkozási alap a közpénzek újraosztásánál, így nagyobb szeletet lehet kiharapni az állami büdzséből. Alkalmas a látszatkeltéshez, lám, milyen sok magyar él a nagyvilágban.

  • Christopher Adam

    Így van, Drizari. Például ha a valódi számokat nézzük és nem a felfújtakat, teljesen indokolatlan a rendkívül népes kanadai delegáció a most következő budapesti Diaszpóra Tanácskozáson–melynek költségeit (repülőjegy, hotel, stb.) a magyar adófizető állja. De a magyar kormány az irreális és felfújt számra hivatkozik évek óta, ami köszönő viszonyban sincs a kanadai magyar “valósággal.” Mondok egy példát: Ottawában a felfújt számok szerint csaknem 10 ezer “magyar” él. Ezzel szemben az Ottawai Magyar Háznak összesen 150 tagja van és bár bizonyos intézkedések ezt a számot talán kisse megemelnék, teljesen abszurd lenne azt gondolni, hogy ez valaha megközelíteni a felfújt adat akár 10 százalékát.

  • Göllner András

    Tisztelt szerkesztőség

    A legújabb kanadai adatok is alátámasztják, hogy a Magyar egy etnikailag kevert nép. A nagy “magyarosítási láz” a 20. század elején, mely családom anyai ágát is elsöpörte, erről tanúskodik. (Az én ereimben, többek közt, Viking vér csorog.) Nemzeti költőnk eredeti neve Petrovics, Szláv (Szlovák) származású volt. A „Talpra Magyar” szerzője a soproni Göllner Gyalogezred kötelékében tanulta ki a hadtéri műveletek művészetét. Ennek dacára szúrták hátba a dzsidások. Javasolnám Cseh Tamás- Bereményi Géza, Petőfi halálának megemlékezésére készített darabját, mely arról is szól, mikor is kell valóban szembefordulni. Vive La Republique !

  • Göllner András
    2017 október 27
    1:00 du.

    Melyik nép nem kevert etnikailag? Esetleg a kisebb, elzártan élő törzsek az Amazonas mentén vagy a Kalahári sivatagban.

  • Kedves Christopher Adam,

    ‘Pontosabban: 264.685 kanadai jelezte, hogy részben magyar származású, 83.400 pedig azt, hogy kizárólag magyar etnikumú.’

    Egy szép napon egy okos ember kijelentette, hogyha magadba körülnézel, akkor megismered a világot.

    Vagy fordítva ?!

  • Göllner András

    @ Hazai Lámpa

    Köszönöm megerősítését.

  • -es azt lehet-e tudni hany olyan van akik a nyilas eraban elkovetett buneik miatti felelossegre vonas eloll futottak egeszen canada-ig??
    csendorok,rendorok,verengzesekben ludas keret tagok,honvedek……………….tudtommal vannak ott szep szammal.

  • barlev,
    azok Argentinaba mentek!
    Ja, es Kanadaban NINCS verengzes….

  • Figyelo
    de volt ott is…………a franciak es az anglisok kulon-kulon ki irtottak az indianokat.

  • job ha tolem tudja vannak canadaban is szep szammal ex-nyilasok
    pl vancover-ben

  • Göllner András

    @ Figyelő

    “azok (a nyilasok) Argentinaba mentek!”

    Érdekes. Akkor mit kerestek olyan Nyilas tisztek mint Szálasi utolsó szárnysegédje, Vitéz Detre Gyula a Montreali Magyar Nagybizottság, a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége élén évtizedeken át, páran még most is ott nyüzsögnek, igaz ma már csak tolószékekben, pelenkásan.

  • Gollner,
    ismeri azt a regi mondast, hogy ” egy fecske nem csinal nyarat”?

  • Mellesleg, en ‘ateltem a nyilas kort is es tudom, hogy sok magyar bedolt nekik.
    Itt elek 1957 ota, en csak egyet ismerek Montrealban. Nem irhatok mas varosokrol, mert nem ismerem.
    Viszont mar nagyon regen feltunt nekem, hogy Argentinaba mennyien mentek egy idoben, az egesz nyilas vezerkar!

  • barlev
    2017 október 28
    10:02 de.
    Mirol beszel? Az indianok ;elnek es virulnak. Lehet, hogy szaz eve harcoltak az indianok ellen, de ma ‘allami segelyen elnek es isznak.

  • Magyar az, aki annak vallja magát.

  • Figyelo
    no job ha tolem tudja Efraim Zuroff-tol tudom kanadaban van jelenleg 47 volt csendor akik resztvettek aktivan a nagy videki 1944-es zsidotlanitasi akciokban.

  • Dienes Erzsébet

    Ez már olyan, mint Kunta Kinte esete az ó-és az újhazával.

  • barlev
    2017 október 29
    9:33 de.
    Gondolom, e
    Ezek a csendorok , oreg otthonokban elnek, ha meg elnek.
    Kene azert meg szamolni is tudni , a nagy gyulolkodes mellett!

  • Göllner András

    @ Figyelő

    “Göllner, ismeri azt a regi mondast, hogy ” egy fecske nem csinal nyarat”?”

    Hogyisne ismerném asszonyom, hisz magyar származású vagyok. Azt is tudom, kezicsókolom, hogy ma már majd mindegyik montreáli nyilas, akik (többes-számban mondottam) vezető tisztséget töltöttek be a helyi magyar közösségeken belűl, ma már fecskébe csinálnak – télen, nyáron. Ez őket már nem zavarja.

  • Göllner András
    2017 október 29
    1:52 du.

    Ertem a tobbesszamot is.
    Mivel, en kereken 6O eve Montrealban elek, en csak egyrol tudtam.. Megkoszonnem, , ha a tobbirol is felvilagositana.

  • Bocs. en meg egy volt csendor ezresdest ismertem itt, aki k.b. 3O eve mar meghalt.

  • Figyelo
    ezek a csendorok oregotthonnokban elnek………..es?
    attol felelosegre vonhatok. nekik miert kelljen hogy felmento kriterium legyen a koruk betegsegeik………….ha ok maguk vittek a waggonokhoz a zsido oregotthonnokk vak,bena, mozgaskeptelen haldoklo lakoit is.
    jaaaaaaa hogy azok cask zsidok voltak es a kor miattti p[oazas mentegetes rajuk nem ervenyes.
    ez is egy ok amiert adazul gyulolom magukat magyarokat. ez az orokos ujjal mutogatas masokra ez az orokos mosdatass vagy.

  • Dienes Erzsébet

    “adazul gyulolom magukat magyarokat. ez az orokos ujjal mutogatas masokra ez az orokos mosdatass vagy.”

    Aztán: -“ezek a csendorok oregotthonnokban elnek………..es?
    attol felelosegre vonhatok. nekik miert kelljen hogy felmento kriterium legyen a koruk betegsegeik…”

    Ezek után tényleg nem tudom, mit keresek ezen a fórumon!

    Hoppá! Mazochista sem vagyok.

    További jó magyarozást kedves mindannyiuknak, hiszen, mint a példa mutatja az nem tilos

    Végérvényesen pá!

  • Dienes Erzsébet
    2017 október 30
    6:57 de.

    Nagyon sajnalom, ha ehhez a lepeshez valamelyest en beirasom okozta. Nagyon fognak hianyozni ertelmes, szabadelvu beirasaid.

  • Dienes Erzsebet
    azok utan amiken et atmentem a maguk csendorei altal…………ugye nem varna el tolem hogy imadjam magukat magyarokmat akik meg most tobb mint 70 evvel a tortentek utan lehazudjak azt es kimosdatjak a tomeg gyilkossagokhoz segedkezet nyujto honfitarsaikat

  • Igy igaz!
    Senki sem tudja igazan maga mit elt at akkor!
    Viszont , ebben az esetben hadd hozzuk ide azt is, amit velem az AVH s tiszt tett, 17 eves koromban.

  • Figyelo
    ne keverje ossze az avh-nak semi koze ahhoz amit a csendorokk muveltek……..

  • Dienes Erzsébet
    2017 október 30
    6:57 de.

    “További jó magyarozást kedves mindannyiuknak, hiszen, mint a példa mutatja az nem tilos
    Végérvényesen pá!”
    _____________________________

    Na igen, így kell vitatkozni, eszmét cserélni, emberi kapcsolatokat építeni: “Ha nem én vagyok a kedvenc, akkor PÁ!!!”

    Hát nem így kell. A történelem sok embert megsértett, bántalmazott, nagy és dicső népek egymást pusztították, stb… Akinek borzalmas élményei voltak, azok joggal haragszanak. Meg kell őket győzni, megmutatni, hogy manapság más a helyzet, vagy, ha nem is más – sajnos – akkor is mi (én, meg te, meg egy csomóan mások) MÁSKÉPP gondolkodunk, és főleg: MÁSKÉPP cselekszünk.

    Na persze, ezt flmutatni objektíven és józanul, az nehéz. A “PÁ!” az sokkal könnyebb – és tegyük hozzá, sokkal árulkodóbb is.

    “Pá, kis aranyom, pá!
    Nem zavarom, pá,
    csak elhagyom, Pá!”

  • Figyelő 9.24 (Barlevnak írt válaszához)

    Ismét egy hazugság az Ön részéről az, amikor azt állítja kegyed, hogy a Barlev olvtársunk által felsorolt háborús bűnösök, nyilasok, csendőrök, katonatisztek és stb-k “csak Argentinában” leltek menedékre.

    Csak egy példát hoznék ide arról a vitáról, amelyben már . m a g a . is . t ö b b s z ö r . r é s z t v e t t . Mégpedig egy Finta Imre nevezetű hétpróbás gazember csendőr századosról volt szó, aki 1944.június 25.és 28.között, a Szegedi Gettó parancsnokaként 3 nap alatt 3300, már előre deportált (gettósított) polgárt vagonírozott be egyenest a másvilágra. Majd amikor már szorult a hurok a város körül ő hatalmasat dobbantott, míg végülis Kanadában kötött ki. Ott élt egészen öreg koráig, nagy megbecsülésnek örvendve a diszpóra, ill. az emigráns bajtársak által…

    Mondja, miért hazudozik kedves nagysasszonyom az ilyen és hasonló, önnél gyakran tapasztalt, nácikat mentegető, de legalábbis a nácizmust elbagatellizáló szándékú indíttatásból…?
    Azt hiszem, kilóg a lóláb. Ez magánál nemcsak tendencia, de már világnézet is…

    .

  • Barlev 5,29

    Tökéletesen igaza van Önnek. Az egyiknek semmi köze a másikhoz. !

    Ez is Figyelő folyamatos relativizáló, sőt holokauszttagadó, a nagy tömeggyilkosságot igazoló, tárgyilagosnak álcázott szándékát bizonyítja. (ld.még málnaszőr nov.19. 5:18)

    .

  • Göllner András!

    Petőfi, c s a k . részben . s z l o v á k; anyai részről,
    apai oldalról . s z e r b . volt a mi legnagyobb költőnk,
    aki mindannyiunknál szebben beszélte a magyart…
    A Göllner 😀 Gyalogezredben nagy valószínűséggel pedig német parancsszavakra csinálta a hátraarcot, esetleg a hasramagyart, mígnem Untauglih-nak minősítette valami labanclelkű dr.”sógor”.
    És mindez mégsem tartotta vissza azt a szláv (kozák) dzsidást, hogy a csatában fernyársalja Őt. – Kész “multikulti” tragédia.

    .

  • Barlev!

    Figyelő folyvást a nyilasokról nyilatkozik, ez Orbanisztán hivatalos vonala. A csendőrséget kímélik sőt, ha lehet védik is, mert az még látszatra is túlságosan kötődik Horthyhoz és a Holokauszt + Kamenyec-Podolszk fősodrához…

    Orbánnak, aki kiagyalta azt a hamis budapesti, úgynevezett
    “megszállási emlékművet” [amit a nagy tiltakozás hatására ő föl sem avatott] az első kapavágástól az utolsó bronzmadárig, elemi érdeke ama hamis látszat fenntartása, miszerint mindenért a [az egyébként Horthyval szövetséges] németek és a “radikális” [ma ez a divatos kifejezés] nyilasok a felelősek, de nem Horthy.

  • Figyelő
    2017 október 29
    1:40 du.
    Hat nem erti, minden szemtanut ki kell irtani, foleg az alacsony ranguakat, mert azok lattak a legtöbbet!

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.