Forradalom Montreálban: Legyőzte a baloldal a liberális establishmentet

2017 november 6 12:10 de.25 hozzászólás

Valérie Plante lesz Montreál első polgármester asszonya — franciául Madame la Mairesse — miután a teljes ismeretlenségből és a markánsan baloldali Projet Montréal pártjával legyőzte a komplet liberális establishmentet felsorakoztató Denis Coderre polgármestert, a politikai kapcsolatrendszeréről híres korábbi liberális minisztert. Az egész montreáli nyomtatott sajtó kivétel nélkül Coderre mögé sorakozott föl, úgy szintén a város gazdag üzletemberei. De mindez nem számított–a lakosság szembement a tradicionális médiával, annak szerkesztőivel, az üzleti világgal és a liberális politikai szerkezettel. Olyan kerületekben is győzött  Plante, amelyek mindeddig Coderre, illetve a „hagyományos” középpárti liberális politika fellegvárai voltak. Mint ahogy a CJAD Radio egyik elemzője jelezte: Coderre a huszadik század politikáját képviselte, Plante pedig azt a XXI. századot, amelyben nem hagyományos jelöltek győztek világszerte, külön kiemelve Emmanuel Macront, Justin Trudeau-t és Donald Trumpot.  Coderre az első olyan montreáli polgármester 1960 óta aki elbukott egyetlen ciklus után.

(Élue! Megválasztva, franciául.)

Coderre vélt arroganciája, vezérelvűsége és adminisztrációjának átláthatatlansága káros volt a választási kampányban. Az nem volt elegendő a polgármester számára, hogy az elmúlt négy év alatt gigantikus nemzetközi rendezvényeivel feltette a várost a nemzetközi térképre, fellendült a turizmus és a québeci szeparatista veszély csökkenése miatt, az ingatlanpiac is felpezsdült Kanada második legnépesebb városában, számos új luxus lakóház építkezésével. Néhány hónappal ezelőtt, lehetetlenségnek számított Plante győzelme, az pedig különösen nehezen volt elképzelhető, hogy a québeci szeparatizmust nem egyértelműen elutasító Plante valaha győzhet olyan montreáli kerületekben, ahol jelentős angol anyanyelvű, vagy egyébi kisebbségi lakosság él. De pont azt látjuk, hogy még olyan angol és a liberális establishmentet támogató kerületekben mint Côte-des-Neiges–Notre-Dame-de-Grâce is legyőzte Plante Projet Montréal-ja a Coderre-szövetséges és hosszú liberális politikai múlttal rendelkező Russell Copeman kerületi polgármestert. Itt Sue Montgomery, a Projet Montréal politikusa és egy korábbi újságíró veszi át a polgármesteri széket.

Ha a választás végeredményét nézzük, Valerie Plante 51 százalékot szerzett, Denis Coderre pedig 46 százalékot. A montreáli közgyűlésben is többséget szerzett Projet Montréal-ja. Az új polgármester pártja 35 mandátummal rendelkezik majd a 65 tagú közgyűlésben. A leköszönő polgármester pártja (Équipe Denis Coderre pour Montréal) második helyre szorult 24 mandátummal és őt követi a kimondottan Lasalle kerület érdekeit képviselő Équipe Barbe Team 3 képviselővel. Végül az Anjou kerületi érdekeket képviselő Équipe Anjou 2 képviselőt küldhet a városi közgyűlésbe, miközben a balközép Coalition Montréalnak pusztán egy mandátuma lesz.

Az új Plante polgármesterség egyik első lépése a kutyavilágot fogja érinteni. Coderre betiltotta a pitbullokat a városban, Plante viszont ígérte: ha nyer, ismét törvényes lesz a pitbull. Ezt a lépést az állatbarátokat különösen megtapsolták.

De ami ennél talán lényegesebb: ingyenes lesz a tömegközlekedés gyerekek és nyugdíjasok számára. Továbbá Plante bejelentette, hogy egy új metrovonalat fog építeni. Az átlag nyugdíjas évente több mint 500 dollárt fog spórolni az ingyenes közlekedésen, amit korábban úgy mutattunk be a KMH-ban, mint Horn Gyula kanadai feltámadásának példája. Az úgynevezett „rózsaszín vonal” lenne a város ötödik metróvonala, a központot kötné össze átlósan a város észak-kelet részeivel.

Coderre elismerte verességét és jelezte, hogy búcsúzik az önkormányzati politikától, így nem ő lesz az ellenzék vezetője a közgyűlésben. Kétnyelvű, francia-angol beszédében elmondta, hogy szerinte az ő csapata adta vissza Montreál életerejét és életkedvét, sok-sok évnyi korrupciós botrány után, hiszen az ő regnálasa alatt került sor olyan projektekre (például a város 375. évfordulójának nagyszabású megünneplése), amelyek növelték a város profilját a világporondon. Pont ezeket a rendezvényeket nevezte Plante és csapata „ego-projekteknek,” amelyek szerintük elvitték a város pénzét, amikor inkább a tömegközlekedést kellett volna fejleszteni.

Valérie Plante francia-angol győzelmi beszédében viszonylag sokat mondott angolul is. Elmondta, hogy egy jobb világot akar építeni gyerekeinek és a legfiatalabb generáció számára, ezért is áll a peremen élők oldalára. Jobb tömegközlekedésről, lakhatási projektekről, jobb önkormányzati szolgáltasásokról és a gyalogosok számára biztonságosabb közterekről szól majd a következő négy év. De beszédében Justin Trudeau liberálisainak is üzent: elvárja, hogy a szövetségi kormány támogassa a metróhálózatot terjesztő projektjét, az új rózsaszín vonalat. Hiszen a polgármester asszony tudja: a metró csak akkor épül fel, ha Ottawa is hozzájárul ahhoz.

Végül kimondottan az angol kisebbséghez szólt: új hídakat épít az angolokhoz. Szerinte akkor erős Montreál, ha együttműködés van a kulturális közösségek között. „A francia, angol és emigráns közösségek között sokkal több a közös nevező, mint amelyet sokan el szeretnének velünk hitetni”–mondta Plante. Az összes kijelentése között, ez kapta a legnagyobb vastapsot.

***

A montreáli kerületi polgármesterek listája (A kerület neve, a megválasztott polgármester és a párt)

  • Ahuntsic-Cartierville: Émilie THUILLIER (Projet Montréal)
  • Anjou: Luis MIRANDA (Équipe Anjou)
  • Côte-des-Neiges–Notre-Dame-de-Grâce: Sue MONTGOMERY (Projet Montréal)
  • Lachine: Maja VODANOVIC (Projet Montréal)
  • Lasalle: Manon BARBE (Équipe Barbe Team)
  • Le Plateau – Mont-Royal: Luc FERRANDEZ (Projet Montréal)
  • Le Sud-Ouest: Benoit DORAIS (Projet Montréal)
  • L’Île-Bizard—Sainte-Geneviève: Normand MARINACCI (Projet Montréal)
  • Mercier–Hochelaga-Maisonneuve: Pierre LESSARD-BLAIS (Projet Montréal)
  • Montréal-Nord: Christine BLACK (Équipe Denis Coderre pour Montréal)
  • Outremont: Philipe TOMLINSON (Projet Montréal)
  • Pierrefonds-Roxboro: Dimitrios (Jim) BEIS (Équipe Denis Coderre pour Montréal)
  • Rivière-des-Prairies—Pointe-aux-Trembles: Chantal ROULEAU (Équipe Denis Coderre pour Montréal)
  • Rosemont–La Petite-Patrie: François William CROTEAU (Projet Montréal)
  • Saint-Laurent: Alan DESOUSA (Équipe Denis Coderre pour Montréal)
  • Saint-Léonard: Michel BISSONNET (Équipe Denis Coderre pour Montréal)
  • Verdun: Jean-François PARENTEAU (Équipe Denis Coderre pour Montréal)
  • Ville-Marie: Nincs kerületi polgármester — a mindenkori montreáli polgármester tölti be ezt a szerepet.

25 hozzászólás

  • van egy olyan régi és valóban bölcs mondás, miszerint: nem eszik a kását olyan forrón, mint ahogy megfőzik, és még sok minden más, Macrón és Trudeau és még sokan mások, leginkább Trump elég rohamosan veszítettek népszerűségükből, és az a személyes tapasztalatom, hogy pusztán népszerűségből nem lehet fenntartani semmilyen politikai vagy gazdasági irányvonalat, a fennmaradáshoz kemény és aprólékos munka szükséges, amit sokan a nyertesek közűl elfelejtenek (én nagyon nagy állatbarát vagyok az emberekkel kapcsolatban ez az érzésem nem ilyen felhőtlen) a pitbull-ok kedves állatok ugyanúgy mint a Német juhász és a többi szőrmók, de játszóterekkel és karbantartott közparkokkal sokat lehet segíteni a közérzeten de semmit sem old meg, ha anyagi „zsebi” vonatkozása nincs, értem én ezalatt a szabadon saját ötletként elkölthető szabad jövedelmet…valami lobby emegett a párt megett is meghúzódik és erről a cikk hallgat?

  • Valamennyire tájékozódva a montréali polgármester-választásról, az ígéretes fejleménynek tűnik. Fejlett európai értelemben tömegközlekedés Észak-Amerikában gyakorlatilag nincs, még NY-ban, Torontóban, Montréalban sem igen. Bátor dolog lesz megnehezíteni és megdrágítani a belvárosi autózást (ha…), újabb metróvonalat építeni, de Európában számos gazdag város már megtette ezt. Pedig ott is léteznek magánautók, csak sokan másra használják ezeket.

    Fölösleges szavazatkockáztatás lett volna Mme Plante-nak elhatárolódni a québec-i nacionalistáktól. Én úgy értettem amúgy, ezek inkább ellenfelének csapatában voltak. Talán nem döntő, de kellemesebb látvány egy új, fiatalos, előnyös külsejű (baloldali retorikájú) női vezető, mint egy ismert, hájfejű, korosodó (volt liberális pártpolitikus) kan. Tanulságos volt a civilizált, az országos pártpolitikától szinte független kampány.

  • Szerintem, legtobben faradtak voltak mar Coderetol, kell egy kis valtozatossag!
    Majd kiderul a holgy mire kepes, nem csak a szavak szamitanak, a tettek is.

  • Nagyon tetszik a cim; A baloldal legyozte a liberalis….

    Hm. miota a liberalis nem a baloldal, vagy a baloldal nem liberalis elvek es nev alatt mukodok ?

    De bar kit is valasztott a lakossag, most a Madmasel kenyszer allapotban talalta magat mert a valasztokat szukseges lessz kielegiteni mind azon ugyekben ami miatt ot valasztottak.

    Mas szoval a labat a tuzhoz fogjat majd tartani. Tehat a kovetkezo valasztas lessz majd a vizsgajank az eredmenye.

    Az elozo polgarmestert nem igen vadolhatnank „nem allat barat”-nak lenni. hanem celszeru okokbol ellenezte azt a kutya fajtak tartasat a varosban. Velhetoen mind a sok ember-ellenes tamadasaik utan a varos retteget a perektol.

    Na de azt nem tiltasokkal, hanem felelosegre vonasokkal a tulajdonosaikat leheto intezni.

    Vajon hogyan fog majd a Madmasel administracioja reagalni a varos elleni perekre hogy nem vedi lakossait aggressive allatoktol. Jonni fog majd az is hamarosan. A siker unneplese nem tart sokaig a polgarmestereknek.

  • Christopher Adam

    Bendeguz: Québecben, Németországban és másutt is, a liberális jelző – különösen gazdasági kérdésekben – nem egyenlő a baloldalisággal.

  • Bendeguz79 Nalunk jobboldali, liberalis, keresztenydemokrata part van hatalmon. Tobb van Foldon es egen…..

  • Mr.Adam es LIANFAIR.

    Politikai labeling alatt nem a kulombozo partok cegereit, hanem az ideologia elveiket ertendok es elveik ugy mint iranyvonalaik es tetteik csupan azt kovetve mukodnek.

    Tehat a „cimke” az leggyakrabban a felrevezewtes celjait szolgalja.

    Ma itt a US-ban a Clinton Politically Correct elite demokrata part more baloldali mint a USACP. Sot meg Erick Hass-et is obvodas elvtarsnak teszik.

  • Érdekes a Montrealiak pitbull szeretete. Persze tudom, sok országban, így Magyarországon is, kevesen ismerik a valódi tulajdonságait, amikből csak a harci kedvét, a kutyaviadalok bajnokát hallják ki.

    Pedig egy rendkívüli módon intelligens, gyerek és emberszerető, ez logikus is, hiszen a kitenyésztése erre irányult, hogy a viadalokon lehessen szétválasztani és ne támadjon emberre. Nagyon igényli a velevaló foglalkozást, a feladatok elé állítást, mint súlyok elhúzása, eldobott bot-labda visszahozása, akadályokon átugrás-átmászás stb. Házőrzésre alkalmatlan, mert az embert nem tekinti vetélytársnak, de ha a család bármely tagját megtámadják, az élete árán is védelmezi őket.

    http://www.youtube.com/watch?v=hhSJzMhQmF4

  • Meggyőző interjú volt a Radio Canada híradóban a polgármesternővel, főleg arról hogy Montréalban az autóforgalom gyorsabban nő mint a lakosság, és az új metróvonal tervéről. Miért ne lehetne Amerikában mutatóban egy helyen a bécsihez, párizsihoz hasonló tömegközlekedés? Québec-ben számos további asszonyt választottak meg polgármesternek. Azért ez a skandináv aránytól még messze van.

  • A hölgy – azon kívül, hogy kedves és csinos – egyáltalában ért valamit a városvezetéshez ? Kutyabarátokat megnyerni könnyű, meg ígérgetni is, ingyen-közlekedést meg metrót(?)… Ennyit érnek gyakran a választások… Gondolom Valérie Plante Horn Gyula nyomdokába sem léphet , méltatlan minden összehasonlítás !

  • Bendeguz79 Az, hogy Amerikában mi divat, az nálunk nem mérvadó.
    Ne vetítsél ki mindent amit Amerikában tapasztalsz, nálunk például Trump nem kívánatos személy. Nálatok meg elnök lehet. Ciki.

  • DRAZIRI;
    Igen, minden pitbul tulajdonos eskuduik hogy az a leg kedvesebb kutya faj. Amig valami megallapithatalan eset azt pillanat alatt gyilkossa forditja.

    Vilagszerte a biztosito vallalatok altal NEM faj. Az az akinek a negy kuthafaj (pitbul, nemetjuhasz, rottwieler es doberman) kutha letezik, biZtositasai ervnytelenek.
    Mit gondol miert ?
    A pitbulok a sajat gazdaikat is megolik, valami ismeretlen esetekben. De tortent gyakran. Fokent a kis gyerekek es idossek esenek aldozatul.
    Gyenged? igen. De nem megbizhatoak, mert korlaozhatatlanok!

  • LIANFAIR;

    Nallunk meg magyaraorszag meg salataban sem ohajatos.

    OK ? Megfelelo maganak az a hasonlo valasz ?

  • Mr.Adam isrta elozo soraiban;
    hogy kulonosen a gazdasagi vonalokon a „liberalis” nem egyenlo a bal es mas liberaalis elvekkel.

    Azert ismerve a „tax and spend” logo alatt, amit csupan tetteik alatal nyertek el vilagszerte, meg ha nem is kobazzak el a magan tulajdonokat.
    De az adoztatas egy maisk szo a torvenyesse tett magantulajdonok kobzasara es tarsadalmak anyagi fittatasaira.
    Ami meg sokkal sulyosab karokat okoz mint maga az iseologiai eszmei.

  • Bondaguzli97,

    személyes tapasztalataim vannak pitbull témában, nem vagyok vevő a riogató mesédre.

  • DRAZIRI;
    Nme erdekli- NE olvassa !

    Sajnos sok adatok leteznek hogy neha, jelzem neha, ismeretlen okokbol, azok egyszeruen visszatarthatalan emberoleseket kovettek el. Az a fajtajuk, arra voltak tenyesztve.
    Keresheti az adatokat, lathatja amint tortenik a hirekben.
    Az nemse.

  • DRAZIRI;
    Barmi is lehetne „szemlyi tapasztalata” a pit-bul kutyafajjal, de a valosag, hogy pl. itt a US ban egyedul atlagban egy emberi leny szet-tepve minden 17ik napon valaki, de leggyakrabban a sajat pit-bul-ja altal.
    Javaslom ezeket ha ketelkedne;

    http://www.fatalpitbulattacks.com
    http://www.animals24-7.org/2016/01/04/record-33-fatal-pit-bul
    en.wikipedia.org/list_of_fatal_dog_attacks
    http://www.dogbite.org/dog-bite-statistics-fatalities

  • Animal 24-7 az egy kivallo weblap, fokent minden allat-baratoknak. De a sok adataik kozott talalja minden kutya-fajok aldozatainak a teljes adatait, velemnyeket, stb.
    Javaslom minden allat-baratnak.

  • Bendeguz79
    2017 november 7
    9:42 de.
    tudtommal Chris nem szokott sírni a blogon, vagy tévedek?
    neked, csakis neked:
    az élet egy halálos betegség és nemi úton terjed

    nem némi hanem nemi (ha mindeszt fel tudod billentyűzni?)

    te még terjeszted? nem meg hanem még? érted a különbséget?

  • Sok kutyafajtát lehet gyilkossá nevelni, a pitbul sem magától válik azzá…tehát csak és mindig az ember a felelős, a hibás a tragikus esetekért!

  • KISKATO soraira;

    Reszben es altalaban megeggyezek azzal az allitasaval.
    DE a pitbulok celzatosan, tudatosan es biologiai alapokon vannak eppen azza tenyesztve.

    Javaslom olvassa a fentiben jelzet http://www.animal 24-7 lapot.
    Az pro-allat weblap. De minden kerdesere letezo adatokat megad.
    Ne legyen egy-oldalo a pitbul-ok ugyen.
    Az igen rossz tenyesztes, barminek is tunik a maga kutyaja.
    De soha nem tudhato hogy melyik pillanatban fordul gyilkossa.
    Az a termeszetuk, csupan azon celbol lettek tenyesztve.

  • Én állat-barát vok.
    Szeretem a jobbereket is.
    Nevelem is őket !
    (Nem sok eredménnyel)

  • Orsós Elemér

    kiskato
    2017 november 8
    11:53 de.
    Teljesen igazad van, legtöbbször az erősen bel- vagy rokontenyésztett, üzletszerü szaporító helyekről kikerült kutyáknál vagy rossz körülmények között tartott, esetleg már kölyök kortól direkt kutyaviadalokra vadított fajkutyáknál fordul elő a gyilkos hajlam! Még soha sem hallottam olyat, hogy tartott keverék vagy szeretettel szocializált fajkutyáknál ez előfordult volna!

  • Orsós Elemér

    Orsós Elemér
    2017 november 8
    3:40 du.

    Javítás: …jól tartott keverék…

  • A kutyakon kivul, az egyik hozzaszollo kerdore tette ,hogy a fiatal Madmaselnak van e gyakorlata varosvezetesben.

    Mr.Adam nem jelezte soraiban hogy valah is foglakozott volna, ill dolgozott-e koz-adminsztracival.

    De mint amondas; „where there is the will, there is a way”.
    (Ahol az karat,meggyozodes, ott lessz a siker).
    Ha erkolcsileg dedikalt a lakossag erdekeit elomozditani es az ugyeket, napi problemakkal bizkozni, akkor gyorsan fogja azt tanulni. S azon alapon sikereskedhet majd.
    Remelve azt minden lakos szamara !