Összekötötte egymással az embereket

2017 november 14 9:19 de.25 hozzászólás

A világon elsőként, szobrot állítottak Bud Spencernek Budapest VIII. kerületében, a Józsefvárosban, a Corvin sétányon. Az ünnepségen több százan vettek részt, és jelen volt a tavaly elhunyt színész két lánya, Cristiana és Diamante Pedersoli is. A szobor a fiatal szobrászművész, Tasnádi Szandra alkotása.

Valószínűleg nagyon kevesen vannak, akik ne ismernék Bud Spencer, az 1929-ben Nápolyban, eredetileg Carlo Pedersoli-ként született, világhírű olasz művész nevét. Életútja regényes volt. Apja, a nápolyi, jómódú vasgyáros, Alessandro Pedersoli és az anya a lombardiai származású Rosa Facchetti, gazdag, nagypolgári gyermekkort teremtettek számára. Ez a gyerekkor 1943-ban ért véget, amikor édesapja vasgyára a tűz martalékává vált. Carlo 14 évesen kezdett el a Romana Nuotóban úszni és ott több érmet is nyert. A gimnáziumot 16 éves korára kijárta, kiváló memóriája volt, így 16 évesen ő lett az akkori Olaszország legfiatalabb egyetemistája. A háború után a család Brazíliába ment, de később visszatértek, a sportkarrier is folytatódott. Ő volt az első olasz, aki 1 perc alatt úszta a 100 métert, és még hét évig tartotta az olasz csúcsot. Részt vett az 1952-es és 1956-os olimpián, háromszor Európa-bajnokságon, és háromszor szerepelt a Földközi-tengeri játékokon. A világbajnoki vízilabda-válogatottba is beválogatták. A filmkarriert a véletlennek köszönhette. A filmezésről ez volt a véleménye: „A filmvilágban akár egy majom is elboldogulna, elég, ha addig próbálják a jelenetét, ameddig nem sikerül.” Végül mégis a filmjei által lett világhírű, közkedvelt, halhatatlan!

A szobor eredetileg Kazincbarcikára készült, ám egy idő után a város vezetői olyan változtatásokat szerettek volna, ami az alkotás akkori készenléti fokán már nem volt lehetséges. A művésznek új helyszín után kellett néznie. Bár az előzményeket a szoboravató ünnepséget megnyitó Kocsis Máté, a 240. születésnapját idén ünneplő Józsefváros polgármestere nem mondta el, tény, hogy a művésznő végül a józsefvárosi Önkormányzatnál talált nyitott kapukat, ahol a legenda emléke és követendő életútja előtt tisztelegve otthont adtak a szobornak és közel kilencmillió forinttal segítették megvalósulását. Azt viszont elmondta a polgármester, hogy a mai nap a köszöneté! Köszönetet mondunk Carlo Pedersolinak, Bud Spencernek, Piedonénak, Charlie Firpónak, azért, hogy sok millió különböző emberből, akik mind-mind mást gondolnak, valódi közösséget alkotott, a nevetés és a jókedv közösségét. És azért is, hogy soha nem elválasztotta az embereket egymástól, hanem összekötötte!

Bud Spencer nagyon szerette a vallását, a családját és szeretett bennünket, magyarokat is. Halhatatlanná pedig az teszi őt, hogy filmjein keresztül személyiségét azok is megismerik majd, akik ma még meg sem születtek. Csodálatos ember volt, valódi példakép. Kiváló sportoló, kitűnő színész, nagyszerű férj és apa. Köszönetet mondunk a lányainak is, hogy eljöttek ma hozzánk és köszönet jár nekik azért is, hogy átadhatjuk nekik azt az érzést, ami édesapjuk iránt bennünk, magyarokban, a rajongóiban van. Köszönettel tartozunk az alkotónak, Tasnádi Szandrának is, aki a legjobb tudása szerint, a legjobb szívvel készítette el ezt a szobrot. Végül pedig köszönet járt mindazoknak, akik eljöttek erre az ünnepségre, hiszen Bud Spencer azt vallotta, hogy őt a közönsége tette naggyá. Mi nézők, hiszen melyikünkkel ne fordult volna elő, hogy ha rosszkedvünk volt, megnéztünk egy Bud Spencer filmet, és másfél-két óra múlva mindennek más színe lett – zárta szavait Kocsis Máté.

Jelen volt az ünnepségen Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzet Sportolója, aki a medencében is találkozott Carlo Pedersolival. Az elérzékenyüléssel küzdve emlékezett vissza a művészhez fűződő személyes élményeire. Elmondta: Carlo Pedersoli, a kiváló sportoló, ötvenszeres válogatott volt, és ha a római Olimpia után nem kap filmszerződést, akkor olimpiai bajnok is lehetett volna, olyan fantasztikus játékos volt. „Testméretünk okán én voltam neki a kis bambino, ő meg nekem – hát el sem tudom mondani! Két évvel ezelőtt meghívott római lakásába, az ott eltöltött három óra felejthetetlen emlék maradt. Úgy volt, hogy egy év múlva ő jön hozzám, de sajnos közbeszólt az, aki még őt is le tudta dönteni a lábáról. Olyan ember volt, akit csak szeretni lehetett és az kitartott egész életünkön keresztül.”

Ez az alkotás remekül mutatja be édesapánkat – mondta a művész lánya, Cristiana Pedersoli. A pillanat, ahogyan nyereggel a vállán, pisztollyal az oldalán megérkezik, egy híres filmjéből, „Az ördög jobb- és balkeze 2” nyitójelenetéből származik. Ő az életben is nagy volt, karizmatikus, nagyon szenvedélyes, és nagy szívével sokakat megérintett. Megköszönte a Józsefvárosi Önkormányzatnak, a polgármesternek és Tasnádi Szandra szobrászművésznek, hogy lehetővé tették ennek a csodálatos eseménynek a létrejöttét. A szobor tökéletesen jeleníti meg a személyiségét, a nagydarab embert az óriási szívével. Bizonyos vagyok abban, hogy most is velünk van és figyel fentről az angyalok közül.

Diamante Pedersoli, Bud Spencer fiatalabb lánya ezt még azzal egészítette ki, hogy óriási élmény számukra, a család számára azt látni, a rajongók mekkora tömege jött el a szobor felavatására. Csodálatos dolog meggyőződni arról, hogy még mindig milyen népszerű az édesapjuk ebben az országban. „Apa rendkívül boldog lenne! Korábban is tudtuk, de ma minden eddiginél jobban értjük azt, milyen fontos helyet foglalt el az emberek szívében és számára is milyen fontosak voltak az emberek. Nyilvános szerepléseken sokszor mondta magáról, a közönséghez szólva: „én nem léteznék, ha ti nem volnátok!” Mi pedig csak azt mondhatjuk az ő itt összegyűlt közönségének, hogy köszönöm, köszönöm, köszönöm.”

Révay András

25 hozzászólás

  • „Összekötötte egymással az embereket”–Ez Bud Spencerre tényleg igaz. Kár, hogy nem mondhatjuk ugyanezt polgármester úrról.

  • Ez Magyarorszag, nem voltak kepesek talalni egy magyart akinek emlekere kolthettek volna penzuket bronzban megorokiteni. Az olaszok ugyesek voltak kesziteni sok olcso filmeket a kelet-europai piacokra. Bud volt az u.n. „Spagetti cowboy” filmek keszitoje. Emlekszem meg az egyik olyan filmre amit csak propaganda anyagkent adtak el az elvtarsakanak, mint „Roma 11 ora”.

  • Szerencse, hogy a talapzatra írták Mario Girotti mondását, így legalább sejteni lehet, kit is ábrázol a szobor.

  • Bendeguz79 Igen, az olaszok ügyesek voltak, és csináltak a primitív keletieknek olcsó vígjátékokat, amiket számtalanszor meglehet nézni, és nagyon jól lehet szórakozni rajtuk. Nem csak Dosztojevszkijből áll ám a világ. Hány amerikai olvasott egyébként Dosztojevszkijt, hogy így leszóld az izlésünket?
    A giccses filmjetekről nem is szólva, vagy az elmebeteg akciófilmjeitekről.
    Ehhez találtak két színészt, akik csodás párost alkottak, és emberek maradtak mindvégig, remélem Terence Hill még sokáig.
    Nem bánom Bud szobrát, nemzetiségétől függetlenül szeretik Őt a világban. Én is.
    De, lehetne magyarokat találni, csak hirtelenében két példa, Kabos Gyula és Rejtő Jenő. De Ők áldozatok voltak egy olyan múltban, aminek éppen a fényesítése folyik, így nem kaphatnak szobrot. Ne Bud szobra zavarjon, zavarjon inkább a sok Horthy tákolmány. De ezzel ne zavarjuk meg Bud ünnepét.
    Bud és Terence világ és politikai nézetben teljesen eltérő embereknek okozott örömöt, és adott nekik sok-sok nevetést. Tehát ne elvtársozzál, a tahóságodnak is legyen határa. Itt mindenki tudja, hogy Bud többek között spagetti western hős is volt.
    És akkor? Ezenkívül nagyon jó zenét is csinált, gondolom ezt sem tudtad? Fényképük zeneszobám falát dísziti, és ott is marad amig élek, a nagyzeneszerzők szobrai mellett. Megérdemlik.
    Nem jó, mikor a homokszem kritizálja a Mount Everestet.

  • LIANFAIR soraira;

    Egy arva szo sem esett a maguk „izleserol”, sem a „elmebeteg” akciofilmekrol.
    Ertelmetlen felhaborodasat mutatta a jelentektelensegen.
    Pedersoli csupan sikereskedett az olcso western filmek utanzasaval. Semmi megveto abban nem volt. Ok csak jovedelmeztek azon.
    Az nem elitelet, hanem kepessegeik,ugyessegeik kimutatasa.
    Azon csupan jovedelmeztek.
    Talan kerdore lehetne venni, hogy a magyar film-ipar miert nem produkalt szorakoztato filnmeket a lakossaiknak ha azt olymagasra vettek es ertekeltek.?
    Akkor talan talalhattak volna magyar szineszeket/szinesznoket, rendezoket megorokiteni bronzban.
    Az nem visszautasitando nationalizmus, hanem uzleti eredmenyek elismerese.
    Imadja szobrat vagy plakatjat az a maga dolga egyedul.

  • Kerekes Sandor

    Amennyire meg tudom ítélni, Bud Spencer egy egészen apró híresség volt, akinek a kultusza szinte kizárólag Magyarországra, annak is csak egy kis szegletére korlátozódik.
    Tipikus magyar ostobaságnak tartom, hogy pont ennek a jelentéktelen figuának állítanak szobrot, akinek legfőbb érdeme az, hogy nagy volt.
    ”Dicsőség emlékéremére! Béke poraira, melyeket köhögés ellen szedett.”

  • Bendeguz79 Szándékosan használsz ostoba sértő kifejezéseket, vagy tényleg ennyire sügér vagy a magyar nyelvhez? Imádni és tisztelni nagyon eltérő fogalom. Google a barátod, ha kútfőből nem megy. Bizony kritizáltad. Elég lenézőre sikerült az olcsó filmek Kelet-Európába. Mint Németország vagy Hollandia? Nem az USA ám a mérce, az igazi jó filmek Európában készültek. Hollywood és az Oscar nem a csúcskategória, jobb ha tőlem tudod.
    Nagyon sok jó színésznőnk és színészünk van, aki kaphatna szobrot, de sajnos a mostani politikai hangulat nem teszi lehetővé, valaki biztos belekötne, miért Ő? Ez van.
    Azt viszont miből gondolod, hogy nem készültek jó magyar filmek? Mert te nem ismered őket? Nem ez az egyetlen fehér folt a műveltségedben. Ez a te hibád és a te bajod. Az viszont a mi bajunk, hogy mindenbe belebeszélsz, amibe nem kellene.

  • LIANFAIR;
    Kepes lenne maga csak egyszer velemnyet adni itten annelkul hogy agyeni tamadasait visszatartana ?

    Mindenki azt kedvel a szorakoztatasaban akit ohajat.
    Senki nem ellenezte azt.
    En teljesen megeggyezem Kerekes Sandor meglatasaval.
    Soraiban senkit nem gyalaz. Maga nem kepes irni egyetlen hozzaszollast egyeni ragalmak es gyalazkodasok nelkul.

    De kerdezen, a maga velemnyei alapjan, hat akkor mikor lessz majd Miki Mouse, Zoro es Huru, Laurel es Hardy, stb. szobrai leleplezve ottan?
    S miert ne?
    Ok sokkal tobbeket szorakzotattak, s mindeg az eroszakementes alanyokkat kovetve.
    Maga a mindent tudo es mindenhatokent latja es jelenti onmagat.
    Tisztesseges dolog az meg egy magyartol is ragalmazni, mocskolni embertersat?

  • Igen, a „művelt” világ mindig lenézte a nevettetést, a „művelt” világnak általában TV-je sincs. Lehet, hogy a tipikus magyar ostoba szeret nevetni, és ezt nem is szégyenli? Nem én találtam ki, hogy megsírattatni könnyebb az embereket, mint megnevettetni.
    Sajnálatos, hogy nem éri el ezek szerint Észak-Amerika kényes ízlését, de hát Budapesten van a szobra, ott meg szeretik.
    A hagymásbab pedig egyszerűen fantasztikus. 🙂

  • Volt nehány jo magyar film, de nem sok. Soha nem volt rá elég pénz.
    Az utolso jo magyar film Mészáros Marta filmje volt, Nagy Imréréről.

  • Bud Spencernek szobra semmit nem mond a magyaroknak, Fogalmam sincs miért kellett rola egy szobor.

  • Figyelő!
    nov.14.10:37

    „Bud Spencernek szobra semmit nem mond a magyaroknak, Fogalmam sincs miért kellett rola egy szobor.”

    Hát, a jelek szerint Önnek sok mindenről nincs fogalma a magyarok tekintetében! Miért gondolja, mire alapozza, állítását- egyáltalán milyen és mennyi ismerete lehet Önnek úgy általában a magyarok filmekhez való kapcsolatáról, na pláne Bud Spencerher fűződő „viszonyukról?”
    Azt gondolom Ön megint a saját véleményét, elképzeléseit téveszti össze a magyarok ízlésével ismereteivel stb, miután a valóságot illetően meglehetős tájékozatlan,ám ez így nem szerencsés! Azt persze nem tudom, Kanadában mennyire volt ismert és kedvelt színész/személy B.Spencer de itt nálunk az elmúlt 35-40 év egyik meghatározói voltak a filmjei és a személyisége, nyugodtan mondhatom egy-két generáció garantáltan ezen nőtt fel, és kortól, nemtől függetlenül kedvelték, és ma is kedvelik. Filmjeit rendre vetítik,ismétlik egyszerre több adón is, és valószínű nem tennék, ha a kutya sem nézné. Van aki sokadszorra is nézi-látja, és van akinek újdonság még, tekintve, hogy „egy újszülöttnek minden vicc új.” (ez egy közmondás) Ha tényleg „nem mondana semmit a magyaroknak” vajon miért épp az ő szobrát helyezték volna el Budapest egy igen forgalmas helyén? Ezek a filmek nyilvánvalóan nem maradandó értékű művészfilmek – szerintem nem is erre törekedtek – de pontosan azt töltik be, amire valók, és mire vállalkozott anno – könnyű kikapcsolódást, szórakozást és élményt kínál abban a másfél két órában amíg nézik, hovatovább ismételt vetítéskor is szívesen megnézik, noha pontosan tudják, hogy a rafinált rosszfiúk lebuknak, a fáradozás és a cél érdekében kiosztott pofonok nem voltak hiába, és az emberséges hozzáállás és a következetesség elnyeri méltó jutalmát. B. Spencer mind alkatilag mind egyéniségét tekintve akkor egy egyedi és újszerű figura volt, a társ és kiegészítő szereplők pedig jól idomultak a film hangulatához sztorijához. Fülbemászó, jól megválasztott zene, jellemző környezet, akár a hamisítatlan olasz városok, akár vadnyugati vagy bármely „kihelyezett”(Japánba, Egyiptomba stb)helyszínekről jelentkezett is a történet! Magyarországon minimum 40 éve egy meghatározó jelenség B. Spencer – mi a gond azzal, ha egy nyolcadik kerületi utcában, téren szobrot kap? B.S. egyébként életútját tekintve embernek sem volt akárki – bárkinek szívesen ajánlom olvasásra az életrajzát!

  • Figyelő amekkorát Te tévedsz ( megint)
    Bud Spencer kivételes népszerűségnek örvend itthon, imádjuk a filmjeit.
    És olyanok a filmjei, hogy nem lehet újra és újra nem megnézni, Ha leadják, akár sokadszorra is.

    Ö egy örökzöld.

    A Gyurcsány Orb. vitához :
    Gyurcsány LE-KO-TOR-TA Istenkegyelmébőlmiurunkat a pályáról abban a TV vitában.
    Momentán feltörölte vele a stúdió padlóját.
    Azóta sem mert kiállni imádottad TV vitára , senkivel sem.

    (Ilyen sem lehetséges egy művelt országban ahol politikailag érett és felelősségtudatos emberek élnek: egy miniszterelnök-jelölt nem áll ki sajtóvitára.Dehát itt , Nyugatázsiában…)

  • FIGYELO irta;
    ” ..Bud Spencernek szobra semmit nem mond a magyaroknak…”

    GEYZA azt „megint tevedes”-nek allitja.

    Rendben, elfogadom mindenki (ugy Figyelo mint Geyza) velemnyet,DE kivancsi vagyok ,hogy valojaban mit is mond a Bud Spencer szobra a magyaroknak.
    Meglatasok alapjan, inkabb a magyarokrol mond valamit az.

  • Bendeguz, én 6O éve élek Kanadában, ahol NEM adnak europai filmeket csak kanadait és amerikait. Soha nem hallottam az illető nevét vagy munkásságát nem ismerem.
    A magyaroknak volt és van bőven MAGYAR filmrendezőjük, színészük akiről joggal lehetne szobrot állitani.
    NEM, a magyarok egy idgenről állitanak, ez volt mindig a külföldiek nyalása, nem változik talán soha’

  • Bendegúz és Figyelő!

    Adva van két, sok-sok évtizede a tengerentúlon élő „kanadai” polgár(tehát jelen ügy tekintetében illetéktelenek) akik masszív kifogást támasztanak a magyarországi közízlést érintő filmekkel, és egy bizonyos színésszel szemben akiről – mint kiderült – halvány segéd fogalmuk sincs, sem személy szerint róla sem a filmjeiről! Figyelő fentebb található saját sorai szerint legalábbis nincs! Dehát akkor mi a fenéről beszél kedves jó Figyelő? Tehát jól sejtettem és írtam az előző hozzászólásomban, hogy megint, mit már annyiszor a saját véleményét és erősen hiányos ismereteit azonosítja a magyarokéval! Hát persze, ha Ön ott Kanadában sosem hallott B. Spencerről, akkor a magyaroknak itt Ázsia-alsón hogy a fenébe mondana bármit is egy világszerte híres színész, élsportoló személye? Nemde? A gond, hogy bár Ön ezerrel kampányolna a magyar színészek szobraiért, sem a filmek sem a magyar színészek nem az erősségei, hiszen lám úgy ítéli, hogy egyébként sem sok jó magyar film volt, de „az utolsó is Mészáros Mártához kötődik a Nagy Imréről” (2004- ben készült!) Feltételezi, hogy azóta nem készült jó magyar film, de akkor kérdés 1. ha Kanadában nem játszanak mást csak kanadai és amerikai filmeket – európait és főleg magyart nem – akkor honnan tudja, hogy készült-e 2004-óta magyar film és milyen?
    2. Ha B. Spencer neve Önnek valóban nem mond semmit, nem ismeri sem őt, sem a filmjeit akkor miért és milyen alapon mond róla véleményt, és miért nem mindegy az Önnek /Önöknek, hogy a magyarok kinek és milyen szobrot emelnek? Felteszem nem Önök fogják sem nézegetni, sem kerülgetni, nyugodjanak hát bele, hogy ha a magyar közízlés nem tiltakozik ellene – legalábbis nem hallottam, olvastam róla, pedig itt élek Budapesten születésem óta – akkor talán Önöknek is mindegy lehetne onnan 6 ezer km távolságból, minden további ismeret nélkül, hogy a józsefvárosi polgárok és az arra tévedő más járókelők kinek a szobrában gyönyörködnek,vagy nem gyönyörködnek!
    Egyébként kedves Figyelő, ezt az „idegen” fóbiáját ha még nem késő, gyógyíttassa, mert úgy tűnik eléggé elhatalmasodik, ha nem kontrollálja – jó lenne az Önnek vagy nekünk, ha Magyarországot csak magyar elődök szobrai díszítenék, Kanadát meg csak kanadaiaké? Ebből következően mi csak magyar verseket és filmeket olvashatnánk, nézhetnénk, Önök meg csak és kizárólag Kanadait, hiszen az „idegenség” az oda-vissza működik! Tényleg erre vágyik?
    Milyen nagy magyarok Önök 60 év és 6 ezer km távolságból, – még véletlenül sem közelebbről- ha kitartóan, a többedik kommenten keresztül azon pufognak, hogy Budapest egyik utcáját egy „idegen” – egy olasz színész – szobra díszíti!

    Bendegúz uram, Önnek pedig azt ajánlanám jó szívvel, hogy nézzen utána egy értelmező szótár segítségével mit jelentenek az alábbi szavak és fogalmak: „rágalmazás, gyalázkodás” vagy akár az: „megtámadni valakit” Rendre rosszul és indokolatlanul használja őket és erre nem mentség, hogy nem érti jól a nyelvet, ez esetben nem kéne kommentelni és folyamatosan számon kérni valakit valamiről!

  • Besancon
    2017 november 15

    Ha maga nem képes, egy egyéni véleményt megérteni, akkotr igen limitált a mentális kapacitása.
    T.i. mindnkinek szabad gondolata van, és ha azt le meri irni azt le kell bunkozni. Egy letünt politikai érára emlékztet, mikor büntetést kapott az aki a gondolatait hangosan kimondta.

  • FIGYELO es BEASCOM soraira;

    Kedves Figyelo;
    Itt a US-ban ismeretesek voltak az Olasz cowboy-filmek imitacioi. Azert ragadt rajuk a „Spagetti cowboy film” nev.
    Jo jovedelmet nyertek azokbol mert igen olcson keszitettek.
    habar Bud neve soha nem alt ki, s Olaszban alig ismerve mint muveszt, soha nem lessz szobra ottan.
    Szorakoztatas kivallo jovedelm lehetosege,s muveszetnek veve is.
    Ami a magyar filmeket erinti, en kapok tobb hirdeteseiket video-formakban, sot meg a regi Javor, Karadi, Latabar filmjeiket is.
    Persze pici orszag, s anyelvuk teljesen ismeretlen masutt. Tehat nagyon keves filmeket keszitettek.Ugyanakkor a film keszites oriasi osszegekbe kerul, s amikor csupan ottan mutathatok hat nem jovedelmezok.

    BEASCOM soraira;
    Maga es elvtarsai nem hozzaszollasaikat fejezik ki az alanyokon, hanem csupan a ragalmazasok es atkozasok lehetoseheire alkalmazzak a KMH-t.
    Minmdenfele durva pokroc nyelvet, s gyalazo kifejezeseket elveznek dobalni masokra.
    De miert ?
    Csupan mert nem vagyunk a maguk politikai erdekeiknek a szekeret toloi?
    Mi vagyunk az „atkozottak”, mint Aczel erlvtarsa bevallotta.
    „Uszitanak ellenunk” nem csupan mert zsidok vagyunk, hanem mert mas meglatast es velemnyt merunk kifejezni ?!
    Mind az csupan egyoldalusag, megkulomboztetes, szelsosegesseguik. Egyszerubben; ellensegesskedeseik.

  • FIGYELO soraira;

    Fogalmam sincsen hogy mifele TV adasok lehetsegesek Kanadaban, de velenem talan hogy sokkal tobb mint amit vel.

    En itt a US0ban lattam az Eszak Korea szuletesnapi felvonulasat, 3 es fel oras katonai szemlet, minden felbeszakitasok, hirdetesek, stb. nelkul. Sot par nehany fuggetlen ujsagirok jelenteseit is, sot igen meglepo korulmenyek jelenteseit is.
    Hasonloan Kinabol is, a hivatalos jelenteseken kivullit.
    Nemely igen elhihetelennek tunve hogy leheto lett volna.
    De leheto, csak nem a par nagy valallati adokon.
    Ha ottan leheto lenne, javaslom a „World Channel”-t. Az minden jelentes a vilag reszeirol a US es Kanadat kiveve. Fokent a Harmadik Vilga esemenyeit.

    Nagy a vilag, s novekszik naponta minden.

  • Ajánlom mindenkinek „A hanyatló magyar vitakultúráról” szóló cikket
    http://kanadaihirlap.com/2017/11/14/a-hanyatlo-magyar-vitakulturarol/
    Magáról a témáról pedig: Teljes szívből örülök, hogy egy igazi szórakoztató közkedvelt emberről állítottak szobrot. Ez igen! A politikus vitát szít, a magyar irodalmár borús lelkű, a művészek elvontak, de Bud Spencer mindenkit megnevettetett és tele voltak a mozik a filmjei vetítésén!
    Ez pedig azt jelenti, hogy a mai napig sokan családostól hálásak neki, hogy felvidított, inkább, mint sok másnak, aki csak elkeserít a mindennapokban.
    Akiknek pedig mégis viszket a keze, hogy írjon valamit, előtte menjen fel a YouTube-ra és nézze meg héhány filmjét!
    Hogy lehet hozzászólni ahhoz, amiről fogalmuk sincs?!

    Különben is. Egy szabad ország szabad művésze egy szabad kerületben olyan szobrot készít el, amihez neki ihlete és a többinek igénye van, s a szabad emberek pedig ezt tisztelik.

  • Javaslat:

    UTCAI SZOBROT a nagy nevettető KABOS GYULÁNAK, Pl. az Újlipótvárosi Tátra utca elejére, oda a szökőkút elé…

    .

  • IDE TARTOZIK AZ IS, HOGY !!!

    Bud Spencer a filmjeiben közismerten . m i n d i g . a gyengébbek, az elesettek és a szegények védelmezőjeként nyilvánul meg, azok „pártján áll”.

    EZZEL SZEMBEN a cikk által akarva, vagy akaratlan felmagasztalt Fid SS-es polgármester . K o c s i s . M á t é , aki eleinte tagja volt még a Jobbiknak is, a VIII.kerületben már elhíresült többekközt a budapesti szegények, és a hajléktalanok üldöztetése, ill. azoknak a terek padjairól az aluljárókból és más közterületekről való hatósági kitiltása által…

    A Város Mindenkié civil szervezet 2012-ben ezt írta, a fenti cikkben jó színben bemutatott ifjú titánnak:

    „Felszólítjuk a hajléktalan emberek hatósági üldözésének szószólóit – így különösen Kocsis Mátét, Pintér Sándort [belügyminisztert] Soltész Miklóst és Tarlós Istvánt [főpolgármestert] – hogy figyelmesen olvassák el az Alkotmánybíróság döntését* és k é r j e n e k . e l n é z é s t . a hajléktalan emberektől és általában minden jogtisztelő magyar állampolgártól”.
    ˙

    .

    ˙
    * Tudniillik: az AB elítélte nyomorultak és hajléktalanok józsefvárosi hatosági hivatali vegzálását, büntetését és felhívta a figyelmet, hogy a tiltás és büntetőjogi megoldás helyett a probléma megfelelő kormányzati szociálpolitikai és lakáspolitikai(!) orvoslására…
    A Társaság a Szabadságjogokért szervezet (TASZ) pedig kifogásolta az AB részleges megoldását azt, hogy nem rendelte el a már lezárt hajléktalan ügyek felülvizsgálatát, ill. azok semmissé nyilvánítását…

  • FORTIMBRAS!
    nov 17. 12:32

    .

    Na ennyit „AZ EMBEREK”
    fidesz-féle
    „ÖSSZEKÖTÉSÉRŐL”

    .

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙

    Kedves Szerző!

    E . c i k k . társadalmi igazsága és jelentősége . í g y , kétfrontos nyelvcsapásai révén kb. annyi, mint a városi pocsolya szerepe életünk szebbé tételében, amikor az azon terjengő olajfolt még borús időben is a spektrum minden színében játszadozik …

    .

  • FORTIMBRASZ
    2017 november 16
    11:31 du.

    Javaslat:

    UTCAI SZOBROT a nagy nevettető KABOS GYULÁNAK, Pl. az Újlipótvárosi Tátra utca elejére, oda a szökőkút elé…

    Egyetértek a felvetéseddel – nem kizárt azonban, hogy Kabosnak már van valahol szobra – ezzel együtt is indokolt lehet, hogy Budapest meghatározó helyein pl az u.n. „mulatónegyedben” azaz a hatodik kerület legtöbb színházát és zenés szórakozóhelyeit magába foglaló körzetében (vagy bárhol)Kabos Gy.-nak és sikeres,sokak által kedvelt pályatársainak (is) szobrot emeljenek. Nem csak mert megérdemlik,hanem mert rendkívül hangulatossá, élővé, és színessé varázsolják a szélesebb utcákat, tereket. Nekem tetszenek pl a neve nincs, alapból senkihez sem köthető, de mégis egy sajátos világot felidéző szobrok /szoborcsoportok is! A pesti Duna parti sétányt a villamos sínektől elválasztó (a Vigadó és a hotelek előtt) korláton ülő udvari bolond figurája, háttérben a Budai Várral, a belváros utcáira megnyugtatóan felügyelő hátratett kezű „biztos úr” békebeli hangulatot idéző zsánerszobra (Zrínyi utca) vagy a 19. századi kis rikkancs alakja – szintén a belvárosból. Hofi G.érdekes megoldású szobra a Nagymezőben szerintem telitalálat, de a nyolcadik ker.- ből a golyózó fiúk (Pál utcai fiúk emlékére)vagy az óbudai Főtéren Krúdy ülő szobra egy asztal előtt, vagy a pár méterrel előtte szintén a Fő téren „várakozó” esernyős emberek alakja nagyon élővé teszik a városrészt! Visszatérve az udvari bolond szobrára, amikor először elhaladtam(volna) előtte, kissé meghökkentem – nem csak mert váratlanul ért, de egyben le is nyűgözött, és percekig gyönyörködtem benne: nem tudom ki volt az értelmi szerző,de sok ilyet találhatna még ki Budapest, és úgy általában az ország bármely pontjára, mert nagyon szívderítő jelenségek. Kaposvár sétáló utcáján láttam még hasonló életképeket szoborba öntve, egész különleges miliőt adva ezzel a környéknek.

    Azt már csak óvatosan merem leírni, hogy nekem pl Colombo szobra is tetszik a Falk M. utcában – az őt alakító Peter Falk állítólag leszármazottja volt Falk Miksának, ám akár így van akár nem P. Falk azaz Colombo – bár „idegen lévén” – mégis csak egy világot bűvölt el Magyarországon! Szinte nincs generáció z elmúlt negyven évből aki ne látta volna néhány bravúros nyomozását!