A leghűségesebb város, ha hűtlen lehetett polgáraihoz, akkor mindig megtette…

2017 december 16 9:37 de.30 hozzászólás

Kedves Feri, jól emlékszel Rudinak szólítottatok. Természetesen üknagyapámat, de dédnagyapámat, nagyapámat és apámat szintén, aztán történt valami, sőt történtek valamik. Nagyapámat még – az újabban rózsaszínre festett – Horthy korszakban tűzoltó őrmesterré léptették elő. Minden stimmelt, rátermettség, elhivatottság, a négy polgári iskola, még a bajusz is, csak a nevét kellett magyarosítani, így lett Ő Szecsődi Rezső. Előléptették. Apám, a villanyszerelő inas maradhatott Sz. Rudolf. – Jut eszembe, a napokban kedves erdélyi barátom adóbevallását segítettem kitölteni, figyelmeztetett: feleségének Annának a nevét Ana-nak írjam. Így anyakönyvezték románul őt, a magyart. – Nagyapámmal szép hazánkban kissé szigorúbbak voltak, lelkük rajt.

Civitas Fidelissima. Nézzük a hűség városát. Ha akadékoskodni akarnék nem a város volt hűséges, hanem a polgárai, természetesen nem a városhoz, hanem Magyarországhoz. Gondolom a törvény alkotói sem gondolták másként. Nézzük, hogy bánt a leghűségesebb város a hazához hű polgáraival, mondjuk zsidó polgáraival 1944-ben Horthy alatt, vagy 1946-ban a háború utáni köztársaságban a Független Kisgazdapárt regnálása alatt, magukat korábban németnek valló polgáraival. (Vajon hány hazafi volt az ezernyolcszáz Auschwitz-ba hurcolt zsidó és a hétezer kitelepített német között?) Aztán jöttek a kommunisták. Nem tudom mennyi volt a recski és mennyi volt az egyéb módon üldözött, ahogy a háború menekültjeiről, a hadifogoly áldozatokról, a hősi halottakról (katonának hurcolt áldozatokról) sem tudok számokat és az ötvenhatos menekülők számáról sem. Gusztustalan is lenne holmi számháború, hiszen mindig az-az egy, az áldozat szenved. A felsorolt szörnyűségek utolsója sem sóhajthatott fel megkönnyebbülten: hurrá(!) ma már csak én haltam meg (Karinthy után szabadon), jobb esetben: ma már csak engem fosztottak ki. A bűn nem számokkal mérhető, mégis e város (és ez a haza) több alkalommal más-más ideológia mentén és sok százezer (másfél millió) polgárával szemben volt hűtlen. Mondhatnám, hogy a leghűségesebb város, ha hűtlen lehetett polgáraihoz, akkor mindig megtette.

Mindnyájunk szégyenére, teszem hozzá.

Nagyapám megúszta névváltoztatással, kitelepítve nem lett 1944-n, igazolta, hogy részt vett az 1919. évi északi hadjáratban, másrészt nem volt semmije, amit elvehettek volna Tőle. Szegény volt

Ezerkilencszáz-negyvenhétben, amikor születtem még élt a félelem, ezért csak Rezső lehettem és előttünk, gyerekek előtt nem hangzott el német szó és szüleim lakásajtaján a Rudolf Rezsőre változott, bár apám igazolványban maradt az ősi név.

Úgy lettem Rudi helyett Rezső, ahogy Anna Ana, és úgy maradtam Rudi, ahogy Ana Anna. A huszadik század szégyenteljes, kicsinyes fintora, jelentéktelen pötty, a többi bűn mellett szót sem érdemel.

Mára megszűnt az alkotmány, és a köztársaság. Nem bánom, nem védett (véd) az senkit, politikai csűrcsavar, a hatalom a játékszere, elég volt legyőzéséhez kétharmados fülkeforradalom. Mit ér az ilyen alkotmány? Bakfitty! Annyit ér, nem sokat. Semmit.

Talán a világdúló, véres háború után született Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, talán az, ami nem lehet kisszerű politikusok, és nagystílű gazemberek játékszere. Igen az emberi jogok! „Azok a jogok és szabadságjogok, amelyek minden embert születésüktől fogva egyenlően megilletnek.” (Wikipédia), és ezért, meg amit fentebb írtam azért utasítom el többek között a rótmanózást. Még a szalon rótmanózást is.

Igen Feri, elutasítom, ezen túl még édesapád emléke miatt is. Tudjuk, tényleg „… nem műanyag ’56-os volt, nem szájhős.” Volt oka menekülni és visszatérni (nem csak édesanyád honvágya miatt, ahogy mondta). Bizonyára tudod, hogy, amolyan műanyag ötvenhatosok egy csoportja még kvázi halálra is ítélte. Ott az emigrációban is az maradt aki, tisztességes ember, politikusként pedig szociáldemokrata. A hőzöngő, félfasiszta Horthys-ták között elfogyott körülötte a levegő. Halálra ítélték; tőlük ez kitüntetés. A tisztességes embert nem azért mondom, mert nem zsidózott, természetesen nem (ma Magyarországon majdnem minden tisztességes ember zsidózik), hanem mert egyszerűen az volt.

1968-ban, mikor a Varsói Szerződés csapatai megszállták Csehszlovákiát tizenkilenc éves voltam, nemes és heves. Kikeltem magamból, fel voltam háborodva, ahogy Ő. Csitított és örült, mert valaki kimondta, amit nem mondhatott ki, hisz hazajövetelének feltétele volt (ezért nem zárták börtönbe), hogy nem politizálhat. Akkor fogadott barátjává, nem a sakk körben. Nekem nem sok bajom lett, a KISZ-ből nem zárhattak ki, mert valamiért fel sem vettek, (ez egy másik történet) egy áthelyezéssel megúsztam.

Ennyi volt, de a barátság nem, az nem ennyi, alaposan kompenzált.

Ahogy mondtam édesapád nem politizálhatott, de politizált! Velejéig szociáldemokrata volt, olyant tudott, amit ma egy párt sem, és anno a Petrasovits féle szociáldemokrata párt (ennek elnöke volt) sem, pedig ez szociáldemokrata fegyver, amihez okosnak is kellett lennie. Okosnak lenni nem nagy ügy, én is okos vagyok, még néhány bizonyítványom is van róla, de Ő okosan volt okos. Figyelték, azt is tudták róla, amit Ő sem tudott magáról.

Nem politizált, csak létrehozott egy sakk kört (engedték neki, hadd foglalja el magát gondolhatták) Vasas Sakk Szakosztály volt a neve vagy valami hasonló. Ő pedig lett valaki, akit ismertek, akit szerettek, aki képviselt, aki felszólalhatott, akit meghívtak. Jelenthették a kopók: nem, nem politizál pedig azt tette ott az orruk előtt. Okosan volt okos. Sokan jártunk oda, nem politizáltunk és mégis.
Hát ezért ítélem el a rótmanózást, a huszadik század bűnei miatt, az emberi jogok miatt, és Kitzinger Feri barátom emléke miatt.

Elítélem a zsidózás, cigányozás mellett még a szegényellenességet. Erről néhány szót. A szegénységről.
TV interjúalanya nyilatkozik, szép, szelíd molett nő, olyan negyvenes. Hordozza mindazt a bájt, ami egy kosztümbe elfér, és még azt is, ami bele képzelhető, okos és szelíd. Ő segít annak, aki magán is segít. Mondja. Senki arca nem rezdül, mosoly és derű, pedig nyilvánvaló, ez a hetedik főbűn, a jóra való restség bűne.

A jó sanghaji nagynénikéd térde kalácsát, azt segítsd, kedves, kosztümös szépség, ne engem. Engem akarsz segíteni, aki magamon is tudok, azon segíts, aki nem tud magán segíteni, Ő szorul rá, nem én. Aztán, majd egyszer, ha én nem tudok magamon segíteni, akkor, de csak akkor segíthetsz engem. Ám akkor nem fogsz segíteni, mondod, most meg nem kell. Ezért vagy te a szép köntösbe öltözött romlottság alapesete, mormolom szűk szemekkel, és nem tűnök túlzottan szerethetőnek. Én vagyok a Kisember.

Baráti üdvözlettel Rudi

Szukits Rezső

30 hozzászólás

  • a leghusegesebb varos leghusegesebb polgarai 44-ben zsidokra vadasztak.

  • Tetszett ez a cikk, es en is jartam Sopronbabn.
    A cikk iroja csak abban teved, hogy nem a haza ami a polgarokat bantja, vagy bantotta, hanem a t0rtenelme folyaman, az uralkodo izmusok amik bet0rtelk hazankba is,pl. a nacizmus, kommunizmus urai es elvei.

  • Nem a „polgarok” BARLEV, avagy a lakosaik, hanem az orszag csatlossagaval engedelmeskednie kellett az idegen hatalomnak. S csak a hivatalos hatosagai engedelmeskedtek a hatalmi eroknek. De az mindeg tortent mindenutt a meghoditott es meghodolt nepek altal az emberiseg tortenelmeben. Ha ketelkedne abban , vagy a magyarok tortenelmi esemenyeinek adatain, vegye talan az Izraeli Kiralysag tortenelmebol is van am bizonyito adat. Elfelejtette hogy mi volt a most megemlekezett Hanukah eredete? Maga latszolag megjegyzesei alapjan mindeg ugyan azt a regi csontot ragcsalja. Nem tudna egy kicsit racionalisabb, s belatobbnak lenni ?

  • Az utolsó bekezdés: maradéktalan igazság. Különösen így ünnepek táján öntik el a közbeszédet a szemforgató jóság-kufárok a nyálas jótékonyságukkal. Amit ráadásul sokan hála-zsarolásra is felhasználnak. A szolidaritás egészen más.

  • Bendeguz…stb
    ne hazudozzon………..plane olyasmirol amit nem elt at szemelyesen.
    nem lehet mindenert a nemeteket okolni……………maguk magyarok ludasak sokmindenben egyedul is

  • Kalocsai Miklós

    Nagy érdeklődéssel olvasom a demokratikus pátok, véleményformálók Jobbikkal kapcsolatos megnyilvánulásait, különösen azokét, akik most aggódnak a demokráciáért, amikor a Fidesz csupán egy diktatúrában rutin feladatot hajt végre. Holott nem történt egyéb, mint Orbán üzent a tékozló fiúnak, hogy a Jobbikot Orbán adta, és ha akarja, akkor Orbán elveszi. Egyesek addig mennek, hogy résztvesznek a Jobbik által szervezett tüntetésen, pénz adományokkal segítik őket, megmutatva, demokratikus szolidaritásukat.Csak az a furcsa ebben, hogy amikor Orbán 2010-14 között lépésről lépésre bontotta le a demokráciát a DK tizenkét alkalommal szervezett tiltakozó megmozdulást, eszükbe sem jutott szolidárisnak lenni a DK-val, kimenni a tiltakozó akciókra. Sőt mindent elkövettek annak ellehetetlenítésére. Szigetvári, LMP, Momentum együtt tüntet a nácikkal, Karácsony pénzadománnyal segíti őket. Hölgyem és uraim elvannak tévedve! A demokráciát nem most a Jobbikkal kell megvédeni, hanem 2010-14 között Gyurcsánnyal kellett volna megvédeni!

  • Jaj Figyelő: nem a „haza”, vagy az izmusok hajtották honfitársaikat az orosz hómezőkre vagy a marhavagonokba., még csak nem is az „idegen megszállók”. Hanem az egészen konkrét kispisták, nagymarik. Dehogy jön ide a szentháromság szobrok története?

  • talalom
    2017 december 17
    8:09 de.
    a II Vilaghaboru ami amgyar katonakat k0telezte a frontra. Sajnos, ez igy van mar evszazadok ota. Ha ‘aboruban van egy orszag a fiatal emebereknek el kell menni abba. Ez nem csak a magyaroknal van igy, hanem az egesz vilagon, meg az USA-ban is.

  • A Szentharomsag ugy jon ide, ha majd elolvasod, hogy kul0nbozo haboruk amiben magyarook voltak a foszereplok, letesitettek es helyeztek ahol ma van . A story igy alakult , de ahhoz el kell olvasnod a szoveget.

  • Barlev:
    Bendeguz… stb ne hazudozzon……….

    Tisztelt Barlev!

    A témában a véleményem:
    http://tgm.transindex.ro/?cikk=1105

    Ami meg Mr. Bendeguzt és néhány itteni hasonló figurát illet,
    nem gondolom, hogy velük rendszeres „eszmecserébe” kellene bonyolódnom. Egyszer-egyszer teszek egy-egy rövid megjegyzést ótvaros ostobáságaikra és hazudozásaikra, de csak azért, hogy:

    „S vigyétek csak el utálatomat
    Régi bandájú utálatosokhoz:
    Tudom, hogy élnek még s óh, hallom őket:
    Furcsa ország: haszontalan velőknek
    Százszor kell betörni ronda lakhelyük
    S minden halottat újból agyonütni.”
    (Ady Endre)

  • Figyelő:
    „A Szentharomsag ugy jon ide, ha majd elolvasod, hogy kul0nbozo haboruk amiben magyarok voltak a foszereplok, letesitettek es helyeztek ahol ma van”

    Igen, volt ilyen is, de amennyire tudom, Európában a legtöbb ilyen szobrot, oszlopot fogadalomból állították valami nagyobb pestis, kolera, stb járvány elmúltával.
    http://lexikon.katolikus.hu/S/Szenth%C3%A1roms%C3%A1g-oszlop.html

  • FIGYELO soraira;

    Mint mar jeleztem jo nehanyszor ,hogy a HABORU az emberiseg leg-kegyetlenebb tetteik.
    A celzatos, tervezett tomeg pusztitasok es tomeg gyilkossagok az artatlan lakossagnak.

    Magyaroeszagnak ezer-eves gyakorlata volt, abban soha nem is probalt semleges lenni a verontasokat elkerulni.
    Az elso V.H-t nem volt hatarozata a Habsburg hatalom reszekent.

    Hogy a II.V.H.-ban mi „kotelezte a magyar katonakat a frontra”, az Orosz orszag elleni akciokba; a csatlossaga az orszagnak a nemettel.
    Az orszag, Horthy beleugrott a haboru csatlossakent a Becsi Accord altali nemi teruletek vossza-adasaval Erdelyben, Felvidelen es Felvideken.
    Hitler hadai lerohantak Europa majd-nem minden orszagat.
    Hitler csatlossa, Japan 1941 December 7-en megtamadta a US-t a Perl Harbor-i kikotoben. Nemet, Olasz es Magyar orszag akkor hadat uzent a US-ellen.
    Tehat aztan mar a haboru megelozhetetlen volt a US reszerol.

    De ma a kerdes hogy mit tesz a vilag a jovo haboruit megelozni?

  • Belzebub
    2017 december 17
    5:18 du.
    Igaza van, olvastam en is a jarvanyokrol a meellekelt cikkben.
    Ezt a tenyt sajnos kihagytam .

  • Kalocsai M.
    dec.17.3:38

    „Szigetvári, LMP, Momentum együtt tüntet a nácikkal, Karácsony pénzadománnyal segíti őket. Hölgyem és uraim elvannak tévedve! A demokráciát nem most a Jobbikkal kell megvédeni, hanem 2010-14 között Gyurcsánnyal kellett volna megvédeni!”

    A fentebb felsorolt pártok oszlopos képviselői 2014-ben tényleg mindent elkövettek, hogy ellehetetlenítsék a baloldal tényleges összefogását, mondván az ellenzéki szavazók igénye teljes mértékben le van fedve azzal, hogy a az MSZP (Mesterházy) és az Együtt- PM választási szövetséget kötöttek,(okt.22.-én sietve aláírták) tehát mindenki megtalálja a maga igénye szerint azt akire szavazna – mondta Jávor Benedek. Hallani sem akartak DK-ról, MOMA-ról, mert velük úgysem lehet nyerni! Decemberben Bokros, és hozzácsatlakozva Gyurcsány ultimátumot adott, az állítólagos összefogásnak, hogy dec. végéig nyilatkozzanak miként képzelik el a „teljes összefogást” ha nem, nem – bezár a bazár! Senki nem reagált rájuk, egy mondat erejéig sem, így Gy.is letett az érteles alkuról, majd januárban elutazott pár nap szabadságra a feleségével külföldre, és ott kapta a hírt, sürgősen jöjjön, mert tárgyalniuk kell! Miért is? Mert ide-oda nagy mellény, úgy látták, hogy a közvélemény kutatások alapján még sincs minden választó „lefedve”, hogy nagyon is szükség van a DK-s MOMÁ-s, szavazókra? Juhász Péternek soha el nem évülő „bűne” ahogy akkor, tévesen értelmezett „tisztaság” címén igyekezett megakadályozni mindenfajta együttműködést a demokratikus ellenzék tagjai között, melynek természetesen ellentmond(ott) már akkor is, hogy az MSZP-vel viszont hajlandók voltak összeborulni, ott nem voltak erkölcsi gátlásaik! Juhász azóta teper ezerrel, rengeteg mindent felderített, kiderített, de még sokat kell tornáznia, hogy azt a korszakos „tévedését” ledolgozza, nálam legalábbis. Gyurcsány legnagyobb tévedése volt, hogy – miután a decemberi ultimátumra nem reagáltak – hajlandó volt leülni és tárgyalni januárban: nagy valószínűséggel az 5 %-ot már akkor is hozták volna,lett volna önálló frakciójuk és amit elértek volna (vagy amit nem) azt csakis maguknak köszönhették volna. Ehelyett kaptak 4 helyet az összefogás listáján (helyesebben annyit sem, mert ha jól emlékszem Oláh L. egyéniben jutott be), frakció nélkül nem sokat tudnak elérni, viszont cserébe legalább őt tették felelőssé a baloldal óriási buktájáért. Ha nyernek, akkor természetesen nem sok köze lett volna hozzá – de a vereséget nyugodtan rá lehetett lőcsölni, ahelyett hogy végiggondolták volna, mit hol rontottak el, és miért? Ez azóta sem történt meg, ma sokkal rosszabb a helyzet mint 2014-ben volt, ugyanott tartunk, vagy még ott sem, mert 10 hónapig megint ment az okoskodás az MSZP részéről csak most épp Botka volt a megmondó ember, majd mikor már majdnem alulról nézhették a béka hátsóját, akkor menesztették Botkát,rájöttek, hogy Gy. nélkül tényleg nem megy – hát ez a társulat az égvilágon semmiből nem tanul? Azóta egyfolytában Gy-t támadják, mert a DK-nak is elege lett a szívatásból, és nem kér a közös listából, bár a 106 közös egyéni jelöltet egyértelműen támogatják! Mi hát a gond ezzel, miért kéne közös lista? Vigye mindenki a maga bőrét a vásárra, de a 106 egyéni jelöltben miért nem tudnak /akarnak végre megállapodni? Az MSZP meg annyira kereste a min. elnök jelöltet, hogy hagyták veszni saját hülyeségük miatt Lattmant, Andor L.-t, és most már Balázs Pátert is, mert megtalálni vélték a legeslegjobbat, azaz annak a pöttöm társulatnak az egyik vezetőjét aki egyike volt a 2014-es kirekesztősdinek! Mert valamiféle kényszerképzet okán mindig ők akarják megmondani ki legyen a közös min.e. jelölt aki mögé fel kell sorakozni, és véletlenül sem ülnek le együtt, egyszerre ahol minden érintett jelen van, javaslatot tehet, reagálhat. Karácsony G. népszerűsége ellenére sem tudta megmozdítani a pártját semmilyen irányba és felmérte (helyesen) hogy az Együttel sincsenek sehol, ezért engedett az MSZP csábításának aki – mint egy rossz kurva – azóta is árulta magát, ám az Istennek sem kért belőle senki! Őszíntén kár azért a néhány valóban értelmes szakpolitikusért aki még ott létezik, és kitart. Született tehát egy érdekszövetség, Karácsony biztos lehet benne, hogy az MSZP listáján bent lesz (talán még az a másik két képviselő is összvissz aki a a PM-et alkotja) az MSZP meg megnyugodhat végre, hogy nem megy 5% alá! Szégyen gyalázat amit művelnek a „demokrácia” nevében: Gy.-nyal bármit megtehettek, egyetlen hangjuk sem volt, pedig ő, a tévedései ellenére is egy abszolút demokrata és a jogállam híve, a tisztakezű okosok meg most épp egy nyilvánvalóan nem demokratikus társulat apropója okán megmagyarázzák a lehetetlent. Sehol egy értelmes, előre mutató konkrét megállapodás, megy a keverés ezerrel és Juhász szerint „még az utolsó pillanatban is lehet változtatni”,feltéve, hogy a kispisták, és nagymarik (by talalom) figyelemmel tudják kísérni a 128 ezredik próbálkozásaikat!

  • Sajnalom;
    azt nemi teruletek Erdelyben, Felvideken es a Delvideken ertettem.

  • Besancon
    2017 december 18
    9:25 de.

  • Bocs, kedves Besancon, gratulálni akartam ehhez a hozzászólásodhoz, de bekrepált a klavim…

  • Besancon
    2017 december 18
    9:25 de.
    Igaz mindez. Csak egyet feljt el, hogy meg ma sem ertik a magyarok a szabad valasztasokat es annak eredmeneit.
    Ha a valasztok tobbsege NEM szavaz Gyurcsanyra, akkor a nep tobbsege nem akarja. Ennyi.
    En kint elek, es nem tudom eldonteni, hogy ki mit akar vagy szeret, de ha a tobbsegnek Orban kell, ezt el kell elfogadni a demokratikus jog szerint.

  • Na ja; az 1934-45 közötti időszakot nem számítva, talán jobb lenne Ödenburg; mint Burgenland „Landeshauptstadt”-ja… Persze nem mintha Eisenstadt kevésbé lenne patinás kisváros…

  • Na de ha már Jeruzsálemet elragadták a cionisták a sumer- ősmagyarok elől, legalább Sopron megmaradt szittyának… Hiszen Borneó és Celebesz, magyar volt és magyar lesz…

    https://www.youtube.com/watch?v=R4S71xew4YQ

  • 1956-7 ben sokan mentunk arra, de en nem Sopronnal leptem at a hatart, hanem Gyorhoz kozeli falunal, Vitnyed volt a neve.

  • Figyelő
    2017 december 18
    2:06 du.

    Kedves Figyelő!

    Ön előszeretettel nyilatkozik a magyarokról folyamatosan úgy mintha valami „fehérasztalhoz” szabadított barbár népség lenne, akik semmit nem értenek a világból, fogalmuk sincs semmiről, mit nekik kés- villa használata, demokrácia vagy mifene, szabad választások stb! Ezzel szemben Ön aki a szabad világot 60 éve ízlelgeti mindent vág, magától értetődően kezeli a dolgokat,csak hát ugye szegény hülye magyarok nem megy még nekik a bilizés, kell még a pelenka….! Kedves Figyelő, ezt nyugodtan elfelejtheti,miután nem így van: mert bár a magyarok semmivel nem különbek Európa többi népségénél, nem is alábbvalóak! Tény, hogy gyakran lusták gondolkodni, pedig az semmibe nem kerül, talán némi plusz információ sem ártana (ám ez gyakran az előbbi szempontból következik) de ha megnézzük pl a demokratikus briteket és az ő brexitjüket egykettőre rájövünk, hogy nincs új a nap alatt – nesze neked szabad világ! Ön, aki annak idején állítólag a diktatúra elől „menekült” úgy tűnik 60 év alatt sem tudott beletanulni a „szabadon gondolkodásba”, mert amit a maga szempontjából elfogadhatatlannak tartott azt a „mai magyaroknál” elítélendőnek tartja! Ha ők tennének/tesznek valamit a jogállam és a demokratikus értékek eltiprása okán, az mind oktalan elégedetlenség, mert a magyaroknak maga a Jóisten sem lenne jó vezető(ezt több alkalommal kifejtette) Tehát Önnek joga volt lázadni és itt hagyni az országot, mert nem vette be a gyomra a „kommunizmust” de mindenki másnak coki, mert üldözött, elnyomott, kiszolgáltatott és nyomorult ember csak Ön lehetett, meg az 56-os társai? Szomorú, de nem így van – ma lassan ugyanott tartunk, persze némileg más vonatkozásban, de Ön erről semmit nem tud, nem is tudhat, hiszen nem tapasztalja naponta közvetlen közelből, nem érzi a saját bőrén, nem köszön vissza a saját viszonyaiban és így tovább!
    „…En kint elek, es nem tudom eldonteni, hogy ki mit akar vagy szeret,…” -írta feljebb. Ez bölcs megállapítás, valóban nem tudhat semmit azonkívül, hogy a napi hírekből értesül, ki, melyik politikus épp hova utazik, kivel tárgyal stb az alapvetően hazai társadalmi-politikai-közéleti hangulatot azonban nem észleli. Mégis kategorikus megállapításokat tesz a magyar belpolitikai viszonyokra vonatkozóan, melyek semmilyen összefüggésben nincsenek a valóságos tényekkel! A világ nem pusztán fekete vagy fehér, nem pusztán Gyurcsány és Orbán itt a kérdés – lehet, hogy ez Önt meglepi, de nem ennyire egyszerű a helyzet, vannak szempontok melyek erősen árnyalják az Ön képzelete által felvázolt világot!
    Én pl egyetlen szót sem írtam sem arról, hogy az emberek miért nem szavaznak Gyurcsányra, sem arról hogy miért szavaznak Orbánra – utóbbi nevét pl le sem írtam, mert a hozzászólásom lényege nem az volt, hogy ki hova és miért szavaz! Teljesen másról szólt a fenti hosszabb lélegzetű okfejtésem, és őszintén ne vegye rossz néven, de nem lep meg hogy Ön az abban foglaltakat nem értette, ezért hát csinált belőle egy Önnek is érthető fordítást, a maga számára!
    Erősen félreértett tehát, de már írtam ugye az egyszeri táncos esetéről aki mindig ugyanonnan indul, és ugyanoda is érkezik – a kályhához, mert csak úgy megy neki!
    Önnek folyamatosan Gyurcsány-Orbán tengely a kapaszkodó, innen indul, ide érkezik! A világ ennél színesebb Figyelő, érdemes lenne körülnéznie!

  • Nyuszika
    a gyogyszert azert irta fel a doktorbacsi hogy beszedd……

  • Besancon
    2017 december 19
    4:42 de.
    Sajnalom, hogy ennyire f;re ismer ;s f;lre magyar’zza egyes megjegyzesemet.

    Sajnos, nincs turelmem sem idom minden szavam megmagyarazni, inkabb passzolom a beirasara a valaszt, ami nem az elso lenne. Mar megfigyeltem, hogy mindig engem valaszt ki vitapartnernek, amire en nem vagyok hajlando. Nekem mas a gondolkozasom, es minden egyeb korulottem.

  • Figyelő!

    Téved, nem „vitapartnert” látok Önben – ezzel ugyanis valamilyen szinten túlértékelném -sajnos! Pusztán a sorozatos tévedéseire és öngóljaira szeretném felhívni újra és újra a figyelmét!

  • Figyelő demokrácia felfogása:

    „… ki mit akar, vagy szeret, de ha a többségnek Orbán kell, ezt el kell fogadni a demokratikus jog szerint.” „Ennyi.”

    Ha most az Orbán nevet behelyettesítjük Hitlerre a’lá Bencsics, akkor az 1933-as németországi választások során Adolf Hitler csupán egy demokratikus alternatíva volt a nép kezében. Adtak is vele a demokráciának hideget, meleget, és teljes kuss-t (KZ-Lagerek ezreit), valamint még a majdnem totális német pusztulást…

  • Dongolo
    latom, meg nem elt valodi demokraciaban,
    Pl. Kanadaban Justin Trudoua liberalis a miniszterelnok nehany eve, az elobbi valasztast elvesztette a Konzervativ part, mire en is szavaztam, Stephan Harper nem tetszett a tobbsegnek, aki a vezetoje volt annak a partnak.
    Justin apja is volt ketszer megvalasztott miniszterelnok, igy a neve igen jo volt! Megnyerte a valasztast termeszetesen, de ;n valtozatlanul nem kedvelem. Hiaba fiatal es jokepu, ez fontos az orszag vezetesehez. De megvarom a legkozelebbi valasztast, tal’n akkor bwejon az en jeloltem is. Csak 4 ev, ki lehet birni.

  • Meg valami. Mivel ORBAN nem HItler es nem uldoozi a zsidokat, sot, nincs faji megkulnboztetes, hal Isetn Magyarorszagon , tehat azt a par evet ki lehet birni a kovetkezo valasztasig!