Ekként nevezte párizsi kritikusa, Pierre Brisset. Szilárd Klára hosszú, alkotó életében még sohasem hiányzott kiállításának megnyitójáról. Szokatlan is lesz nekünk, barátoknak s művészete népes rajongótáborának, hogy a mostani, január 4-i tárlatának vernisszázsán már nem láthatjuk hófehér hajával, kifogástalan francia eleganciájával, csipkekesztyűs kezét botján nyugtatva, derűsen mosolyogva, élénken társalogva… 

Nem tudom, de mondják, van szerelem az első látásra. Azt viszont bizton állíthatom, hogy létezik barátság, amely a bemutatkozás első percében kezdődik. Ilyen a miénk Szilárd Klárával. Nem teszem múlt időbe, mert az érzelmek nem lesznek semmivé, amíg élünk. Ahogyan az emlékek is velünk maradnak. Kristálytisztán, vagy épp lassan homályba bukóan. Mindjárt az élükön azé a tavaszi délutáné, 1990-ben, amikor először találkoztunk. A TV Híradó stábjával érkeztem a Vigadó Galériába, Klári első, magyarországi tárlatára. Már napokkal azelőtt, amint kezembe vettem a meghívót, fényképe láttán különös érzés kerített hatalmába. Mintha régről ismerném ezt az asszonyt. Lázasan kutattam emlékeim között, amikor megszólított. Olyan természetes kedvességgel, mintha régi, jó ismerősök lennénk. Végignéztem a kiállítás képeit, felvettük az interjút, és hosszú beszélgetésben folytattuk a kamera előtt elkezdetteket. Hamarosan annyi mindent megtudtunk egymásról, mintha nem is pár órával előbb találkoztunk volna először…

Hosszú évtizedek tapasztalatával állítom: szokatlan élmény volt ez. Mint ahogyan az is, hogy kész tervvel búcsúztunk: Klári – olykor szinte hihetetlen – fordulatokban bővelkedő életével meg kell ismertetnünk a nagyközönséget. Szülessék könyv ennek a rendkívüli művész asszonynak a sorsáról, pályája kacskaringóiról. Amilyen gyorsan döntöttünk, olyan gyorsan követték egymást az események. Hamarosan kézbe vehettük a karcsú kötetet, amely nem sokkal ezután a róla készülő portréfilm forgatókönyvéül is szolgált. Kamerával jártuk végig Szilárd Klára (akkor még Claire Szilard) életének és pályájának meghatározó helyeit. A szülőföldet, a választott új hazát, az imádott sivatagot, és végül a megannyi ihletet adó látnivalót Párizsban…

S végül hosszú beszélgetéseink egyikéből egy töredék, amely summázata Szilárd Klára utánozhatatlan egyéniségének:

„Oly fáradhatatlanul dolgozol, hogy bármely fiatal megirigyelhetné. Én csak nézem, mi mindenbe vágsz bele, csak ámulok tengernyi energiád láttán. Mindig vidámnak látlak, szinte gyermeki örömmel nyugtázod a legkisebb jót is, amit kapsz. A veled készült riportban, interjúkban még sohasem kérdeztem meg tőled, mit jelent neked a siker?

– Elsősorban belső megelégedettséget és harmóniát. Amikor érzem, hogy az emberek lelkében visszhangra találnak a műveim. Szerencsére, sok visszajelzést kapok. Legyen az Izrael, Brazília, Párizs, vagy Magyarország egy kis települése, mindenütt az első vélemény, milyen optimista, derűs az én világom. Nincs egy hete, hogy párizsi nagykövetünk felesége elhozott ide egy francia külügyi delegációt, melynek tagjai először jártak hazánkban. Sorra gratuláltak, hogy mennyi boldogságot sugároznak a képeim. Mondták, manapság ez eléggé ritka, hiszen a mai művészet főként a korunkra jellemző szorongást és zaklatottságot tükrözi. – Siker, ha teljesítményemet bármilyen módon elismerik – folytatta. – Szívet melengető volt «az év művészének» lenni Brazíliában, díjak sorát megnyerni a nagy párizsi szalonokban. Ezek a szalonok a kortárs gyűjteményes kiállításokat jelentik a művészetek fővárosában. Mindenki töri magát, hogy egyáltalán bekerülhessen. Nagy dolog volt az is, hogy a leghíresebb francia aukciósház, a Drouot műveimet már korán beválogatta a katalógusába. De legalább ilyen fontos a számomra, ha Hollókőn egy sokszoknyás parasztasszony lelkesen felkiált egy képem előtt: «De szép ez a festmény, lelkecském!»

– Elégedettséggel tölt el, hogy nem sokkal a hazatelepülésem után meggyökereztettem műtermi koncertjeimet, amelyeknek Izraelben már több évtizedes hagyományai voltak. És egyáltalán, majd fél évszázados távollét után tulajdonképpen rövid idő alatt úgy visszatalálni szülőhazám szellemi-művészi világába, ahogyan nekem sikerült, nos, ez önmagában nagy boldogsággal tölt el…”

Szilárd Klára emlékkiállítása 2018. január 27-ig látogatható a Széphárom Közösségi Térben. Budapest, V. Szép utca 1/b.

Szilárd Klára / Claire Szilard (Budapest, 1921. március 31.–Budapest, 2017. szeptember 10.) festő- és szobrászművész, üvegművész 1921-ben született Budapesten, 1939-ben érettségizett a Veres Pálné Gimnáziumban, közben Jaschik Álmosszabadiskoláját látogatta. 1940–44 között tanulmányokat folytatott a Gallé Tibor, Sárkány Loránd, Istókovits Kálmán, Koffán Károly és Bernáth Aurél által vezetett szabadiskolában. 1944-ben menekülnie kellett. 1945–51 között Svájcban élt, Genfben szerzett diplomát az Écoles d’art de Genève-en, majd Izraelben telepedett le, ahol először Tel-Avivban, majd Ramat Ganban, végül huszonhat évig Jaffán élt és dolgozott.

Színházi díszleteket, monumentális üvegablakokat tervezett, kivitelezett, festészettel foglalkozott. Izraelben tizennégy zsinagóga üvegablakai az ő tervei alapján valósultak meg. 1986-tól hegesztett vas szobrokat készített. 1991–2001 között párizsi műtermében is dolgozott. 1993-ban véglegesen hazatelepült. Nyaranként Szentendrén dolgozott. Képeit először 1948-ban Genfben mutatta be a nyilvánosság előtt, a tárlatot több mint hetven egyéni kiállítása követte Izraelben, Párizsban, Bázelben és magyarországi helyszíneken. Brazíliában „az év művésze” lett 1980-ban. Műveit szülőhazájában először 1970-ben láthatta a hazai közönség a Vigadó Galériában.

A gyakori hazai bemutatók sorában kiemelkedő fontosságúak a budapesti Zsidó Múzeumbanés az Ernst Múzeumban rendezett tárlatai. 2004-ben a pesti, Dohány utcai Zsinagóga Wallenberg-udvarán avatták fel a holokausztra emlékező nagyméretű üvegkompozícióját.

Munkabírása és művészi teljesítménye általános tiszteletet keltett, művészkollégái körében szeretet és megbecsülés övezte. 2002-ben elnyerte az államfő Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetését, 2013-ban a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Életmű-díjasa lett. 

(forrás: https://ww2.infovilag.hu/2018/01/04/szilard-klara-emlekkiallitasa-az-elet-es-a-muveszet-varazsloja   —  Bayer Ilona írása)

Fotók: Gergely Bea

A fotók a kiállítás megnyitón készültek.

A fotón Bayer Ilona látható.