A Képmutogató a Pesti Magyar színházban

2018 január 11 12:59 de. A Képmutogató a Pesti Magyar színházban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Zenés, táncos játék Arany János verseiből

Szerkesztő – forgatókönyvíró: Lengyel Ferenc Jászai Mari-díjas

Bemutató: 2018. január 10.

Az Artium Magister Nonprofit Kft. és a Pesti Magyar Színház közös produkciója.

A téma: Arany János balladái. Ez a dobbantó, az elrugaszkodási pont, az origó és a cél Arany János költői és emberi világának megmutatása, amelyben a családi, a politikai és a történelmi tragédiák egymásba fonódnak. A hosszú életű költőnek lehetősége van megélni a forradalmi lelkesedést és idővel a rezignált cinizmust. Hosszú az út a nagyszalontai tanítóságtól a Tudományos Akadémia elnökének posztjáig és ebben a hosszú életben, sokat lehetett fájni, szenvedni, kompromisszumokat kötni és az élet vége felé visszanézve leltárt készíteni. Mi érte meg és mi nem?

Arany János balladáiból összeállított este alkalom egy invenciózus, minden ízében mai előadásra, amelyben egyaránt szerephez jutnak a színészek, a táncosok, a rockzene, az animáció, a kép, a látvány és a számítógépes technika. A versek ismerős sorai már-már slágerek ez az alap, erre épít az alkotók fantáziája és arra, hogy Arany János bár betöltötte a 200. életévét nem szűnt meg látni minket és írni rólunk.

A Magyar Színház minden rendelkezésére álló eszközzel segíti a 200 éves kortárs költő mondanivalóját megértetni a mai nézőkkel. Nem riadunk vissza semmitől. Se képtől, se zajtól, se szoftvertől. – Arany imádná!

(forrás: színház)

Közreműködik:

HÁMORI ILDIKÓ

Kossuth– és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész

KOVÁCS ZSUZSANNA

PATAKI SZILVIA

ÁGOSTON PÉTER

GÉMES ANTOS

SZATMÁRI ATTILA

SZŰCS SÁNDOR

FÜLÖP DORINA

Valamint a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei

 

Díszlet-jelmez KOVÁCS YVETTE ALIDA
Grafikai tervező PETÉNYI ORSOLYA
Videó animátor TÖRÖK ESZTER
Vezető 3D animátor PAPP ZOLTÁN GÁBOR
Videó animáció rendező PACSORASZ VIKTOR
Videó animáció supervisor KOLOSTORI GÁBOR
Látvány supervisor LENGYEL FERENC  Jászai Mari-díjas
Bábok MEILINGER ZITA
Szerkesztő DERES PÉTER
Zene VECSEI LÁSZLÓ
Korrepetítor MAGONY ENIKŐ
Koreográfus FÜLÖP DORINA
Súgó BALÁZS ÉVA
Ügyelő LOSONCZI ANITA
Rendezőasszisztens JUHÁSZ ANDREA
RENDEZŐ LENGYEL FERENC Jászai Mari-díjas

Fotók: Gergely Bea

Comments are closed