Vasfüggöny, vasfüggöny, te csodás

2018 január 18 1:16 du.25 hozzászólás

A magyar országgyűlésben új menekültügyi rendelkezések felett nyomkodták a gombokat az erre még képes, illetve alkalmas megbízottjai a társadalomnak. Ki így, ki úgy. A retorika szerint az illegális migráció ellen. Ami nyilvánvalóan leginkább attól illegális, hogy maholnap illegális lesz beszélni, tudósítani róla. Magyarországon legalábbis.

Mert legutóbb Máltán borult félre a bili. Amiből olyasmi folydogált elő, ami alapján kampányokban, konzultációban és általában is szembehazudta az országot a kormányfői csapat. Előre kíváncsi lennék, hogy amikor legközelebb kiderül hasonló, akkor egy külföldön dolgozó külföldi újságíróval szemben miként gondol majd fellépni a Fidesz élcsapata. A hazai határok környékén ez nem fog gondot okozni. A legújabb törvényötlet szerint gyakorlatilag bárki meggátolható, hogy tudósítson a menekültekről. Vagy akár csak a közelükbe jusson. Nehogy beszélgetni tudjon velük. Mert a végén még kiderülne: a sorsuk kicsit sajnálatra méltóbb, mint a letelepedési kötvényekkel az unióba csempészett figuráknak.

A magyar állampolgárokat távol tartó korridor tervezete nyolc kilométer. Ami vészesen hasonlít azokra az időkre, amikor a vasfüggöny közelébe se lehetett eljutni. Ha pedig valaki megpróbálta, akkor a hirtelen veréstől a tartósabb leültetésig terjedő következményekkel számolhatott. Ugyanakkor a jelenlegi intézkedési ötletelés csak egy további lépés azon az úton, ami korábban a menekülteknek segítséget nyújtó ételosztást tiltották meg. Ahogy a jelenlegi távoltartás vasfüggöny-korszakot idéző volta pedig komoly jelzés a társadalomnak. Jelezve azt a tendenciát, ami már két éve is felvillant.

(Fotó: 24.hu)

Azt a tendenciát, hogy a kerítés valójában nem annyira a menekülteket zárja ki az országból, mint amennyire az embereket zárja be. Amire a menekültáradat miatt lehet, hogy szüksége is lesz az országnak. Tekintettel arra, hogy a gazdasági exodus során egyre többen menekülnek el az országból. Nagyságrendekkel többen, mint ahány ember itt akar maradni a keletről érkező háborús menekültek közül. Mely szándékkülönbség önmagában is jelzés értékű. Jelzi, hogy még a háborús övezetből érkezők számára sem túl vonzóak a hazai körülmények. Mert nekik valószínűleg nincs annyi pénzük, hogy Orbán szomszédságába vásárolják be magukat.

25 hozzászólás

  • György Molnár

    Kár hogy nem lehet itt képet küldeni. Nekem még megvan azt 1983-as zöld sávos határsáv belépőm a hegyeshalmi FEP-re….

    Mióta mondom, de a nagy okos írni tudók nem hallgatnak meg, hogy a kerítés nem csak befelé akadályozza meg a közlekedést, hanem egy pillanat alatt kifelé is….Elvtársak, mikor zárta körül Ulbricht Kelet-Berlint? Amikor a 20 millió NDK polgárból 3 millió már átment Nyugatra. Nálunk a 9-10 millióból már minimum 600 ezer átment és további 100 ezres a naponta kijárók tömege….JÖN A HATÁRZÁR a la kommunizmus……Április 8-án ezt fogjátok megszavazni kis butáim….

  • Hollósy Gerti

    A többször is előforduló jelzés szó nagyon jó. Jelzés, minden, ami a napokban elhangzik és történik, az jelzés,hogy áprilisban irány a szavazófülke és meg kell buktatni a Fideszt, a kormányt és Orbán Viktort. Ennyi.

  • Hogyan fog működni az új magyar „vas függöny”?
    1) Senki nem közelítheti meg a határt 8 km-en belül engedély nélkül?
    2) Minden Magyarországgal határos országgal lesz „határ zár”?

  • György Molnár
    2018 január 18
    3:02 du.

    A sorok közt olvasni tudók 2015 óta mondják, írják, emlegetik, hogy készül az új vasfüggöny. Most már a törvénytervezetnél tartunk.

  • Mint a mondas; Vigyazz hogy mit kivansz !
    Mert soha nem tudod hogy mi johet majd valora.

  • Marosi Daniel

    Kis Ferenc
    2018 január 18
    4:23 du.
    A maga altal megalmodott vasfuggony csak akkor fog mukodni, ha a gyermekei hazastarsait Ahmednek es Leylanak fogjak hivni.

  • Hollósy Gerti
    2018 január 18
    3:11 du.
    Szeretnem tudni, ha valaki szavaz NEM az Orbanra, kire szavazzon?

  • Halleluja! Kitartas!

  • Bendeguz79
    2018 január 18
    5:53 du.

    No igen! A Viktort kívánók is megszívják.

  • Ez még csak egy törvénytervezet…A távoltartás néhány főt érintene…Ennek lényege, hogy olyan szabályozást teremtsenek, amely megteremti az ország egyes területeiről való távoltartás szabályait olyan személyek esetében, akik Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit sértik. Ez az eljárás „idegenrendészeti távoltartás” név alatt futna. A távoltartás azokkal szemben rendelhető el, (ha valamikor egyáltalán életbe lépne) akik az illegális migránsok Magyarországra történő jogszerűtlen belépését és tartózkodását segítik, vagy akik ezen szervezeteket finanszírozzák.

  • Tüske Zsófia

    Figyelő: talán arra szavazzon, aki NEM akarja visszaállítani a vasfüggönyt, és NEM akarja, hogy tovább szaporítsák a négymillió létminimum alatt élő magyar számát. Aki NEM telepít be pénzért mindenféle maffiózót a világ bármely országából és aki NEM a székelyudvarhelyi focicsapatot keni meg milliárdokkal, hanem a lepukkant magyar egészségügy helyzetén javítana.

  • Béla István

    Figyelő
    Majdnem mindegy, de ne a fideszre. Ha nyer áprilisban, akkor újra Szabad Európa, a Deutsche Welle, a BBC, az Amerika hangja stb. hallgatása (Vagy műhodról – már aki ezt meg tudja oldani) ezen adók TV változatának nézése fogja megmutatni, hogy mily „rendes” a Staatsführer kormánya (már akihez). Persze az orbán-vallásúakat ez nem érdekli.

  • Marosi Daniel
    1) Nem álmodtam meg a „vasfüggönyt” (ezt honnét veszi?)
    2) Ön szerint reális jövő, hogy a gyerekeim házastársát Ahmednek és Leylanak fogják hívni (a gyermekeim: David, Jacob, Lea, Myiram – amerikai állampolgárok)

  • „a hirtelen veréstől a tartósabb leültetésig terjedő következményekkel számolhatott.”

    Volt ott más következmény is. A sorkatona járőröknek tűzparancs volt, ha jól tudom.

    Még a berlini fal leomlása előtti időben is volt, hogy NDK-beli családok a magyar határon próbáltak átszökni Ausztria felé. A szerencsétlen kiskatona meg lelőtte az apát, aki meg is halt. Annak az embernek a mai napig lelkifurdalása van, hiszen hónapok múlva bejött a rendszerváltás, bárki mehetett Nyugatra azontúl. Csak ezt ő nem tudhatta, mint egyszerű katona, állampolgár. Neki tűzparancsa volt.

    Erről volt egy dokumentumfilm a Dunán.

  • Marosi Daniel

    Kis Ferenc
    2018 január 19
    3:53 de.
    Ha maga nem Magyarorszagon el, akkor milyen alapon akarja nekunk diktalni, hogy mi itt Magyarorszagon milyen sorsot vagy keritest valasszunk? Azon is elszomorkodhatna, hogy ki tudta idaig legjobban megvedeni Europaban a nagyszamu kisebbsegeit, nem is akar hogyan, mert pl Magyarorszag az egyetlen orszag Europaban, ahol nem csokken, hanem epenseggel no a hatasos vedelem es kenyeztetes hatasara a zsidok szama, ami egyertelmuen az on altal vasfuggonynak gunyolt letesitmenynek koszonheto, amit a tolunk nyugatabbra levo osztrakok szarnyas kapunak beceznek es Calaisban meg a spanyol-marokkoi hataron sem hivnak vasfoggonynek, pedig azok sokkal magasabbak es hatekonyabbak mint a mi kezdetlegeseink! Es a hasonlo cellal epult amerikai es izraeli, loparanccsal megerositett monstrumok miert nem vasfuggonyok? On nem veszi eszre ezt az atlatszo ellentmondast? Mi igen!

  • Szlovénia, Ausztria és Szlovákia felé még nem rendelték el az idegenrendészeti távoltartás újonnan bevezetett jogintézményét. Egyenlőre ez csak az uniós külső határ szerinti határvonalától számított 8 km-es sávot érinti.

    A tehetséges magyar fiatalok addig induljanak nyugat felé, ameddig ezen a szakaszon nincs határzár.

    http://schengen.magyarorszag.hu/images/mohatarai.gif

  • Szteem arra irányul az egész hajcihő hogy a civil szervezetek ne tudjanak humanitárius segítséget adni-vinni a szerencsétleneknek.

  • Tüske Zsófia
    2018 január 19
    2:48 de.
    Sajnos kisse lemaradtam, fogalmam sincs melyik ellenzeki partra erdemes szavazni, eleg sokan vannak Jobb lenne szerintem, ha csak egy lenne , de az vaoloban ellenzeki lenne.

  • Tovabba, mivel Kanadaban elek hosszu ideje, ahol a ket nagy part a koztudott, eppen igy az USA ban is, szamomra a sok ellenzekipart butasagnak tunik.

  • En a vasfuggony toveben nottem fel, szinte hetente lattam, lattam a katonakat, akik oriztek a hatart.
    Hogy Orban ujra be akarna zarni a magyarokat? Ha szimbolikusan ertjuk elfogadon, ha szo szerint akkor ezt nem latom.

    Amugy igen az Europai Unionak szuksegszeru lenne, hogy megvedje a hatarait. Az, hogy aki bujt aki nem, megjottunk nyilvanvalo nem mukodik. A wilkommen megbukott, de nem latom a kovetkezo lepest. Ugy gondolom, a kovetkezo evtizedek, szazadok? tobbek kozt a migraciorol fognak szolni. Nem feltetlen a haboruk miatt, lehet eppen csak az eghajlatvaltozas miatt es barhogy is de Europa fizetni fog erte.
    – Ha nem engedjuk be oket akkor a lelkiismeretunkkel fizetunk.
    – Ha nem engedjuk oket de gondoskodunk roluk, akkor penzzel fizetunk.
    – Ha beengedjuk oket akkor a kulturankkal, mindennel amit ma europaisagnak hivunk es amiert evszazadokon keresztul a verunkkel fizettunk, hogy idaig jussunk.

  • Hja, kedves Figyelő, éppen ezért pénzeli a törvény az újonnan alakuló pártocskákat megfelelőképpen…

  • Drizari
    2018 január 19
    8:40 de.

    De ne repülővel, mert Schengeni határ Ferihegyen is van. Úgyhogy a reptér 8 km-es körzetéből is kitiltható bárki….

  • Marosi Daniel
    1) Magyarországon élek (még ha gyerekeim amerikai/magyar kettős állampolgárok is). Ergo jól ismerem a magyar politikai viszonyokat.
    2) Senkinek nem írhatom elő, hogy milyen sorsot v. kerítést válasszon.
    3) A „vasfüggönyt” így, idézőjelekben írtam, aminek a jogos létét nem vitatom.
    4) Sajnálom, hogy az iróniámat nem fedezte fel.
    Tisztelettel: K.F.

  • hazai lámpa
    2018 január 19
    5:04 de.

    Olyan, hogy „tűzparancs”, nem volt. Viszont volt olyan, hogy szabályzat, meg az őr/járőr kötelmei. A fegyverhasználatra külön szabályok vonatkoztak. Soxor a határőr azért használt fegyvert, mert nem őhajtott fogdába, netán futkosóra menni. Ami a szabálykönyvekben nincs az az, hogy kiképzésen a közvetlen felettestől ez úgy hangzott, hogy rövid sorozattal- összeesésig. Ugyanis akkor a jegyzőkönyvet egyetlen tanuvallomás alapján írják.

  • Marosi Daniel

    Kis Ferenc
    2018 január 20
    8:55 de.
    Elnezest kerek, remelem megbocsat!