Emberségből bukó nullák imája

2018 január 24 3:10 du.83 hozzászólás

A kormány, illetve a Fidesz környékén, a sorra felboruló menekültügyi bilik miatt, hatalmas kommunikációs pánik lehet. Valószínűleg ennek az egyik szövődménye, hogy szolgálatba helyezték a Boross-Lezsák-Szakály triót. Megpróbálva ellökdösni a média fókuszát a hatalmi hazugságokról. Bízva abban, hogy az ellenzék ráharap a most felkínált mócsingra. Amiről, a maga Jézus-ellenes üzenete miatt érdemes lehet szót ejteni. De csak kisebb kitérőként. Mert az említett, politikailag már árnyékukban is leharcolt figurák, aligha érdemelnek többet.

Boros Péter, Lezsák Sándor, Szakály Sándor neve egyébként ismerősen csenghet mindazoknak, akik figyelemmel kísérték a neohorthyzmus életre hívását, majd folyamatos mosdatását az utóbbi évek során. Legutolsó húzásuknak látszik, hogy a Holocaust emléknapján szándékoznak emlékmisét tartatni a zsidótörvények kormányzójának. Ámde az emlékmiséhez egyház és pap is kell. A jelek szerint: akad.

Horthy és Hitler

Az utóbbi, a jelek szerint, a Polgári Magyarországért Díjjal kitüntetett Osztie Zoltán, a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosa. A misét magyarázó, csúsztatásokkal teli levél szerzője legalábbis ő. Amelynek kapcsán igazán érdemesnek látszik egy kis viszatekintés. Mind a kezdeményezők, mind a levél kapcsán. Így, például, Lezsák esetében nyugodtan megemlékezhetünk arra, hogy ő már korábban kiérdemelte a horthysta rinocérosz címet. Azzal, hogy 2015. augusztusában, a otalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját megelőző napon méltatta Horthyt egy konferencián, amely nevében a kultúráról kellett volna, hogy szóljon. A provokatív időzítés tehát egyáltalán nem áll távol attól a Lezsáktól, aki alig egy évvel ezt követően kitüntette a kamerás ultrát is.

Szakály sem ismeretlen a népirtásokat mentegetők táborában. 2014 januárjában azzal robbant be erre a színpadra, hogy a Fidesz által paronált Veritas igazgatójaként próbálta felmenteni a falvakat kiírtókat. Mondvan, hogy pusztán „idegenrendészeti eljárás” zajlott. Amlynek kapcsán érdemes emlékeztetni arra, hogy a Szakály által hivatkozott Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság (KEOKH) működése kapcsán már 1941-ben világosan látszott, hogy alapvető működési célja a zsidók szervezett összegyűjtésének alapjait megteremteni. Akkor még német megszállás nem igazán volt Budapesten. Miközben a Kárpátalja megszállásakor volt hallgatólagos együttműködés a Gestapo-val. A helyi keresztények pedig szinte azonnal feltörték és kifosztották az elhurcolak házait. Amit nyilván azért tehettek meg, mert tudták: a többség soha többé nem tér vissza számon kérni.

Szakály természetesen nem maradt védelem nélkül. Boross Péter, a rendszereken átnyaló karrierpolitikus szinte azonnal a védelmébe vette. Aligha véletlenül. Mert talán még a saját horthyzmusát is jobbnak tekintheti, mint a saját valóságát. Azt, hogy Boross Péter annak idején egy, Szálasi vezette, hungarofasiszta kormány harcoló alakulatához csatlakozott 1945. januárjában. Hogy aztán később, a kádárizmus alatt, és persze puszta elnyomásból, igazgatónak nevezzék ki. Az, hogy a nyálába folyt takonnyal nyalva most éppen Horthy a példaképe? Ha változás lesz a politikában, és él még, akkor majd más lesz. Boross nem egy erkölcsi origo. Hacsak nem annyiban, hogy egy erkölcsi nulla. Valószínűleg volt ára, hogy a mostani miséhez adta a nevét, és valószínűleg megfizették az árát. Ami lehet, hogy ma már nem több, mint a celeb-ötperc a médiában.

A miséhez kapcsolódó papi levélről szinte alig érdemes szólni. Bár vannak gondolatok, amelyekről talán igen. Mert, többek között, felemlegeti az első világháború zsidó katonáit. Akikről a maga sajátos módján Orbán is megemlékezett pár éve a Kozma utcai temetőben. Egy szalon-antiszemita beszédben, amit Orbán gesztusai, illetve azok hiánya avatott, a mondandón kívül azzá, ami. A papi levél kapcsán azért persze arra is emlékezhetünk, hogy Horthy az Antant-nak köszönhette a szabad felvonulást. Alkalmasint, nagy bátran, úgy, hogy még véletlenül se találkozzon a Budpestet végigrabló, pusztító román csapatokkal. Bátorságával tehát igazán példát mutatott a ma hatalmat gyakorló, felelősségpánikos, kormányfőnek. Egyébként az első világháborús tisztikarban valóban számos zsidó származású tiszt és tiszthelyettes szolgált. Azok közül azonban, akik a tengernélküli tengernagytól eltérően, nem kívánták megszegni a magyar királynak tett eskűt, igen sokan tüntek el a sűllyesztőben. Természtesen nem csak a zsidó származásúak, de az utóbbiakat a későbbi rasszista törvények is érintették.

De ezek csak mellékzöngék. Annak a mellékzöngéi, hogy immár a katolikus egyház egy tagja is nyíltan felvállalja a rasszista, antiszemita gesztusokkal való szellemi azonosulást. Megcsúfolva szinte mindent, amiről a kereszténység valójában szól, illetve a zsidó Jézus tanításai alapján szólhatna. Amit az sem ment, ha az vallásos hit haszonélvezőjeként működő, világi hatalmat birtokló egyház(ak) más tagjai sem jobbak. Ahogy az sem, ha a múltban volt található ilyen. Az a pap, lelkész, illetve egyházi személy, aki ki tud állni egy antiszemita, illetve szélesebben értelmezve, rasszista szándék, az arra való pozitív megemlékezés mellett, az lehet felszentelt egyházi személy, és betölthet a világi hierarchiában akármilyen tisztséget.

De Jézus követőjének aligha nevezhető.

83 hozzászólás

  • Provokáció, mert „emlékmise” a liturgia aszerint nem létező mise. Lelkekért és szentekért szoktak misézni, de emlékezőmisét nem tartanak.

    Talán mert most szombaton van az „International Holocaust Remembrance Day”, azaz a Nemzetközi Holokauszt Emléknap, ezért használják most hétvégén provokatíve az „emlékmise” elnevezést.

  • Béla István

    A fideszesek teljesen meghibbantak. Pontosabban a Staatsführer, mert engedélye, utasítása nélkül senki nem ad interjút, nem vesz részt vallási bulikon. Ha beszáll, akkor valószínűleg „Júdás”- pénzért.

  • Keresztény? Nem!
    Maximum templomba-járó
    Értelmiség? Nem!
    Inkább, minden értelmes munkára, pláne fizikai, bármilyen teremtő munkára alkalmatlan.

  • Mondjuk, ezzel a három díszpinttyel összeforrt ami összetartozik. incl. ifj. Lóri a reformátusoktól, és ez a papnak látszó a katolikusoktól.

  • Lezsák?
    Az még fennforgatja magát?
    Nálánál nagyobb s..gg nyalót is ritkán látni.

  • Drizari
    2018 január 24
    3:49 du.

    Az biztos, hogy provokáció.
    Ahogy az is, hogy Orbán tudtával és biztatásával mozdultak

  • Egyébként a cikk íróüja tökéletesen látta meg, hogy az egész felhajtás nem más, mint egy elterelő hadművelet a bevándorlással kapcsolatosan keletkezett káoszra. Ha hozzátesszük, hogy mind a tíz Fideszes EU képviselő önként és dalolva aláírta a Brüsszel által ajánlott bevándorlási kvóta elfogadását, nem is lehet csodálkozni, hogy valami gumicsontot próbálnak a köz elé hajíttani, az ellenzék, meg a saját szimpatizánsaik figyelem elterelése mián..

  • Geyza
    2018 január 24
    6:12 du.

    Ne légy diszkriminatív. Mindhárman konzumpolitikusok

  • A legújabb hír: elmarad

  • Andrew_s:
    Diszkriminatív én?
    Mikor peg olyannyira szeretem
    a zembereket mint a..mint a..vöcsök?

  • Falusi megint a fején találta a százas szöget
    Mert még annál is ravaszabbak ezek
    mint azt mi, az „ucca emberei”
    egyáltalán gondolni
    bírnánk.

  • Geyza
    2018 január 24
    6:12 du.
    Tevedes, Lezsak nem seggnyalo, csak egy tulsagosan johiszemu es humanus idealista, te viszont vitathatatlanul az vagy, a szegyentelen levitezletteke!

  • Kisském:
    Hát jó, nembánom.
    Akkó legyen imádottad egy vizesnyolcas.
    Nekemasztán totál mindegy minek nevezed fő hogy imádd.

  • Andrew_s:
    Elmarad a rossz hír?
    Ez jó hír…

  • Geyza
    2018 január 25
    10:08 de.

    Olyan magyarázkodással marad el, ami felér egy közbecsületsértéssel.

  • Kiss Bela
    2018 január 25
    7:24 de.

    Ezzel egyetertek ;es ami meg igaz, nagy magyar.

  • Béla, szarkazmusod még nekem is vad:)
    Bár ha már Klárika egyetért, akkor ezen el kellene pár órát gondolkodnom, hogy talán én tévedek:)
    Innentől Boda véleményére várunk, ami perdöntő lesz…

  • Az majdnem mindegy, hogy közfelháborodás okán végül is elmarad a „megemlékező mise” – hiszen annak szervezői pontosan tudták, hogy semmi nem indokolja, hogy épp ezen a napon (jan.27.a Holocaust emléknapján) akarják leróni a tiszteletüket H.M. és „Ilona asszony” emléke előtt – a lényegen semmit nem változtat!
    De! Ha Boross Péternek – aki állítása szerint négy hónapja tud/tudott a dátumról – akkora lelki stresszt és kényelmetlenséget okozott az „egybeesés” hogy heteken át „tipródott emiatt” vajon miért nem tett ellene, miért nem emelte fel a szavát, vagy hatott oda valamiként, hogy azért ezt talán mégse? Ha nekem valami ekkora lelki nyomást jelent, bizonyára mindent elkövetek, hogy kivédjem azt – neki eszébe sem volt. Miről beszél, miről beszél O.Z. és egyáltalán mindenki, aki semmi kivetnivalót nem lát sem a megemlékező misében, sem annak dátumában, hiszen, mint O.Zoltán mondta, neki pl eszébe sem jutott, hogy ez a nap milyen nap, állítsa szerint „fel sem merült benne!” Hihető ez? Nem. De, az utólagos magyarázkodások alkalmával úgy ítélték meg, ez még mindig kisebb égés mint ha bevallják a nyilvánvaló szándékot, hogy ezzel lépéssel reményeik szerint egy akkora közfelháborodást akartak kirobbantani, hogy napokon heteken keresztül ez legyen a téma és ne az, hogy mit „csináltak a szavazó gombokkal” a fideszes képviselők Brüsszelben, mennyit kell visszafizetniük a magyar adófizetőknek a mine. vejének csalása miatt, mely fontos dokumentumokat nem adja ki az ellenzéknek az épp soros akármelyik hivatal a bírósági döntés ellenére sem, vagy a legújabb, hogy a miniszterelnök minden hözöngése és méltatlankodó visszautasítása ellenére is kiderült, az Orbán család rohamos gazdagodása már nem csak a vőt és a „gyerekeket”, de magát idősebb Orbánt is elérte, amennyiben állami megrendeléseknek, alvállalkozóként eleget téve (ezt tagadta) közpénzből gazdagodik!
    Boross – jelzőket nem használok, fentebb megtette helyettem (is) minősítését a cikkíró – merte mondani Göncz Árpádra amikor 1992.okt.23.-án lehetetlenné téve beszéde elmondását a lelkes kis apródok hada, csak állt a parlament lépcsőjén megrendülten, és hinni nem akarta mi történik, hogy „ha tele a gatya nem alkalmas a hivatalára, mondjon le!”
    És ha belegondolok, ezek a figurák (Lezsák a „nagymagyar” Hende Csaba, Szakály S. Boross P. stb voltak az MDF-es Dávid Ibolya „jó emberei” – hát, kérdés csóró Dávid rá jött e azóta egy két dologra?

  • Egy pap még nem jelenti a katolikus egyházat.

    A cikkben valótlan állítások is vannak.

    1941-ben a németek éppen csak elkezdték a Szovjetunió megszállását! Az első tömeggyilkosság, amit a megszállt területeken megkezdtek, éppen a kamenyec-podolszkiji volt. Az sajnos tény, hogy olyan zsidók voltak az áldozatai a tömegmészárlásnak, akik vagy nem voltak magyar állampolgárok, vagy nem tudták igazolni állampolgárságukat.

    A cikkírónak biztos „véletlen” maradt ki az a tény, hogy az első hírek és magyar értelmiségiek, pl. a katolikus Schlachta Margit tiltakozására a magyar szervek leállították a további deportálást 1941-ben!

  • „a tengernélküli tengernagytól eltérően, nem kívánták megszegni a magyar királynak tett eskűt, igen sokan tüntek el a sűllyesztőben. ”

    Magyarországon volt egy legitimista csoport, aki a Habsburgokat akarta látni a trónon. Ennek külpolitikai akadályai voltak, az antant tiltása, és a kisantant tiltakozása. Többségük arisztokrata, akiknek mellőzése rejtély, hogy miért fáj ennyire Simay úrnak? Azon kívül, hogy így is bele lehet rúgni Horthyba.

    Velük szemben álltak a szabad királyválasztók, többek között a Kisgazdapárt is. „Baloldaliként” Simay úrnak talán nem a középosztály mellé kéne állni?

  • Kiváló összefoglaló a királykérdésről és Bethlen István miniszterelnökségéről Romsics Ignác tollából.

    http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/bethlen_istvan_miniszterelnoksege

  • Besancon:
    Dávid Ibolya egy félcédulás idióta
    De..ez csak az én szerény véleményem.

  • Itt egy witz Kisskémnek meg a többi hazzay-nak:

    Színhely : Az Ovális terem,
    Időpont: Mo hadüzenetének az átvétele.
    Jelen vannak: Roosvelt és a vezérkari főnök.
    (És döbbenten nézegetik a bizarr ultimátumot)

    R: Magyarország? MAGYARORSZÁG ?? Az miféle ország?
    Vk:Az egy királyság Európában Elnök úr.
    R: És ki a királya ennek az országnak ?
    Vk:Királya az nincs neki.
    R: Akkor milye van neki?
    Vk:Kormányzója van neki Mr President.
    R: Hm..Érdekes..És ki a kormányzója?
    Vk Egy ellentengernagy Elnök úr.
    R: Ne mondja! És hány tengere van a Magyarországnak?
    Vk:Tengere az nincs neki…

  • Andrew_s
    Most P Howard egyik örökbecsű sorát fogom a mai magyar köz-állapotokra ferdíteni:

    Egy köz.-nek is lehet becsülete, de elvan annélkül is.

  • Geyza, van ám tovább is…

    – És milyen sérelmei vannak Magyarországnak az Egyesült államokkal szemben?
    – Nincsenek sérelmei, kizárólag Romániával szemben vannak területi követeléseink.
    – És Romániának is hadat üzentek?
    – Nem, Románia a szövetségesümk…

  • Alma:
    hehehehe Tényleg..
    A viccet kb 35 éve hallottam
    Azóta felejt az ember 😀 😀 😀 😀 😀 😀

  • Miklos Banfi
    2018 január 26
    4:32 de.

    hihi

  • Geyza
    2018 január 26
    9:30 de.

    Egy régi vitz az újszülöttnek új. A Kisskének nem az. Ő pont annyira érti, mintha ma született volna.

  • Kedves Aczél Gábor, ki a fene emlékszik már a II. Világháborúra? Tudjuk, ebben Savoyai Eugén visszafoglalta Budapestet (sic!) a törököktől… Van annak már százötven éve is tán…

  • En, eleg jol emlkszem a II. Vilaghaborura, de nem mint politikus, hanem mint aki megszenvedte.

  • Almási Alma
    2018 január 26
    11:57 de.
    Jo vicc. Magyarorszagnak SEMMI FELE serelme nincs az Egyesult Allamokkal, ez csak egy orokseg a komcsi idokbol.
    Talan egy siralma lenne ellenuk, hogy a magyar 57 es forradalomban nem segitettek a forradalmaroknak.
    Persze, azzal mentegetoztek, hogy ha segitenek, akkor kitorhetett volna a III. Vilaghaboru.
    Eisenhower volt akkor az elnokuk.

  • Geyza
    2018 január 26
    9:30 de.

    Géza, mi is lenne a mondanivalód lényege?

    Az USA-nak néhány túlbuzgó hivatalnok küldte meg a hadüzenetet, hogy smúzoljon a németeknek.

    Akkor röhögjél azon is, mikor a baráti szovjet országok az ellen tüntettek, hogy „Amerikában verik a négereket”! Az pont ilyen „vicces” volt, hogy a kommunista Magyarországon, a kulákverés, a koncepciós perek meg Recsk után pár évvel azon szörnyülködtek a hivatalosságok, hogy verik a négereket Amerikában. Vámos Miklós beszélt erről egy műsorban, hogy ő letagadta, hogy a Gepárd együttes tagja volt, amelyik az amerikai rasszizmus ellen tiltakozott.

    Röhögjél magatokon, mondtam már!

  • Azt a túlbuzgó hivatalnokot ügy hívták, h Bárdossy Ferenc és a titulusa: miniszterelnök (volt). És jegyzékben került átadásra az USA nagykövetének.

  • Wizard
    2018 január 28
    10:00 de.

    „1941. december 11-én, Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül, német és olasz nyomásra bejelentette, hogy Magyarország hadiállapotban lévőnek tekinti magát az Amerikai Egyesült Államokkal.” (wikipédia)

    Sok mindent a szemére hánytak a korabeli magyar vezetésnek, de ezért speciel semmilyen rossz pontot nem kaptunk a szövetségesektől, mert tudták a körülményeket.
    Nem is lett következménye a hadüzenetnek, mert az amerikai bombázások csak a német megszállás után kezdődtek.

  • Hazai Lámpa:
    „A cikkírónak biztos “véletlen” maradt ki az a tény, hogy az első hírek és magyar értelmiségiek, pl. a katolikus Schlachta Margit tiltakozására a magyar szervek leállították a további deportálást 1941-ben!”

    Slachta Margit képviselőnő, a „Világ Igaza” címmel kitüntetett gr. Szapáry Erzsébet és gr. Károlyi Józsefné valóban megpróbáltak eljárni a Kőrösmezőre, onnét Kamenyec-Podolszkíjba deportált zsidók érdekében, de ők sajnos nem jártak ikerrel.

    Az Ön kommentjéből pedig biztosan „véletlenül” maradt ki az a tény, hogy 1941.november 26-én a Magyar Országgyűlés Képviselőházának 223. ülésén – Budinszky László képviselő november 19-i interpellációjára és gr. Serényi Miklós képviselő ez alkalommal hozzáfűzött felszólalására – Keresztes-Fischer belügyminiszter válaszának következő részlete:
    „… ennek az intézkedésnek következtében megközelítőleg 20.000 zsidó vittünk ki Galíciába , ez az akció még folyamatban volt, amikor a német katonai hatóságok a katonai közigazgatást ezen a galíciai területen átvették és rögtön az első napon megüzenték, hogy több zsidót pedig nem eresztenek be. Megkíséreltem a tárgyalás útjára lépni velük, hogy ezt az elhatározásukat megváltoztassam, de ez nem sikerült.”

    Nyilván az is biztosan csak „véletlen”, hogy Ön nem vette figyelembe Bárdossy László m.kir miniszterelnök és külügyminiszternek a költségvetési vitában elhangzott felszólalásának egy részletét:
    „Azt mondották (a felszólaló képviselők – Belzebub):miért nem telepítjük ki a zsidókat? Én erre most teljes őszinteséggel meg fogom adni a választ. Mi az ukrajnai területek elfoglalása után a galíciai illetőségű zsidókat igen jelentékeny számban kitelepítettük. Még többet akartunk kitelepíteni, de a velünk baráti Német Birodalom figyelmeztetett bennünket, hogy ezt tovább ne tegyük. Ez előtt a kívánság előtt kétségtelenül meg kellett hajolnunk.”
    (Képviselőházi Napló 1939-1944 536/538sq 2sq kolumna)

  • Marosi Daniel

    Belzebub
    2018 január 28
    1:30 du.
    Ki es miert kenyszeriti Magyarorszagot arra, hogy csak es kizarolag zsido szempontok alapjan lehessem nekunk a II. vilaghaburus, nemet megszallastol guzsbakotott es a Nyugattol kozonbosen cserbenhagyott vagy inkabb koncnak odadobott szerepunket kitargyalni! Biztos hogy nincs benne a megkerdojelezhetetlen trianoni tulzott igaztalansag miatti szegyenerzet palastolasa?

  • Marosi Daniel
    2018 január 29
    6:40 de.
    Nem, Trianon itt nem szerepel, itt a magyar oldalt kritzalja;k, mit nem tett Horthy a veszkorszakban. Vagy mit tett?

  • Kedves Marosi Dániel!

    Nagy Magyarországot Trianonban a „nemzetállami eszme” jegyében szabdalták szét NEMZETÁLLAMOKRA. Bizonyára helytelen volt, de egy „nemzetállam-hívőnek” nincs erkölcsi alapja, hogy apprehendáljon.

  • Belzebub
    2018 január 28
    1:30 du.

    Nem ugyanezt írtam?

    A magyar szerveket terheli a felelősség a kitelepítésért. De mikor megkezdték a deportálást, még nem történt 5 számjegyű tömeggyilkosság a nácik által. A kamenyec-p.-i volt az első ilyen szörnyű esemény.

    Ezt senki nem látta előre.

  • Marosi Daniel

    Almási Alma
    2018 január 29
    3:24 du.
    Draga Asszonyom! On nagy batran megprobalt szemtelenul kioktatni most egy olyan kerdesrol amivel csak ugy mellekesen peldaloztam, nem ez volt a kerdesem targya es lenyege! De ha mar alamuszin nyakamba varta a nagy nemzetallam-hivo jelzot, had figyelmeztessem ra, a trianoni belolunk gyarapodo es csinalt tortenelmukre hazugan hivatkozo hataros nemzetallamok, ellentetben velunk, milyen almokat szonek Nagyromaniarol, Nagyszlovakiarol, Nagyszerbiarol, Nagyukrajnarol! Engem batran hulyenek, sovinisztanak, irredentanak vadolt a jogos revizionista helyett, am legyen, elfogadom, de On meg gyavan megfutamodott a fokerdesemtol, mert egy tabutematol berezelt es inkabb terelt egy gusztustalanul egeszsegtelent! Ezert most elegedetlenul ujra felteszem kielegito valasz remenyeben az On altal olyan ugyesen kikerult kerdesemet:
    „Ki es miert kenyszeriti Magyarorszagot arra, hogy csak es kizarolag zsido szempontok alapjan lehessem nekunk a II. vilaghaburus, nemet megszallastol guzsbakotott es a Nyugattol kozonbosen cserbenhagyott vagy inkabb koncnak odadobott szerepunket kitargyalni?”
    Nos remelem most is alaposan es hasonlo batorsaggal folkoti a gatyajat mint az elozo terelesenel!

  • Almási Alma
    2018 január 29
    3:24 du.
    Nem nekem irtad,
    DE ez a valasz NEM valasz egy magyartol.

  • A trianoni dontest nem a magyarok javara hoztak, mert az osi magyar foldet odaadtak mas nemzetisegeknek ,. . Itt, az irosztalom felett van egy kep, a regi Magyarorszag, azaz Nagy Magyarorszag terkepe megyek szerin megjelolve, minden megye, varos magyar nevvel reendelkezett . A terkep a trianoni beke elott keszulhetett.
    Magam reszerol, a 8O_as evekben, ketszer tettem utazast Kanadabol a regi Magyarorszagon, tehat voltam Erdelyben es Felvideken , egeszen Magas Tatra labaig, az ut tulso oldalan mar Szlovakia volt.
    Csak a Bansagbam delen nem voltam.
    Erdelyben gazdak hazaba voltunk szallasolva, ,Felvideken nem, ott hotelben laktunk. Szerintem, minden magyar szarmazasunak el kene mennie egyszr ezekre a helyekre. Erdelyben nincs baj a magyarokkal, azaz, van ,magyar iskola is , az embereknek magyar konyvtaruk vam a hazaikban . es nagyon szep magyarsaggal beszelnmek,.
    A Felvideken viszont a magyarsagnak szomorubb a sorsa > Kassan is voltam, meglatogattuk Marai Sandor szulohazat is, De ott az emberek felnek magyarul beszelni.

  • A Fogarasi Havasokban is jartunk , ott tortent meg velem, hogy a vendegloben kavet kertem es a pincer , aki CSAK szlovakul akart beszelni nagyon jol ertette, mikor magyarul tejet is kertem a kaveba.

  • Tisztelt Marosi Úr!
    Szó, ami szó, természetesen értettem én már a maga felvetéséből, hogy szeretne egy kiadósat zsidózni itt a fórumon (mertugyebár „folyton CSAK A ZSIDÓK ajvékolnak, folyton az ő szenvedéseikről kell beszélnünk”…), de úgy gondoltam, hátha megúszhatjuk, és ezért VALÓBAN eltereltem a témát az Ön által érintőlegesen megjelölt trianoni irányba… mintegy aranyhidat nyújtva önnek, hogy ne kelljen nyiltan bevállalnia mindazokat a mocsokságokat, amik az ilyen zsidó-témával együttjárnak.

    De ha nem, hát nem… Beszéljünk erről…

  • Tehát az Ön felvetése:

    “Ki es miert kenyszeriti Magyarorszagot arra, hogy csak es kizarolag zsido szempontok alapjan lehessem nekunk a II. vilaghaburus, nemet megszallastol guzsbakotott es a Nyugattol kozonbosen cserbenhagyott vagy inkabb koncnak odadobott szerepunket kitargyalni?”

    Nos, nem kényszerít minket SENKI, csupán csak a bűnös ember lelkiismerete (már akinek még van)…

    De lássuk a részleteket, a Horthy kor gondokodását őszintén: Először is, lehet sokminden szépet mondani Horthy oktatási miniszteréről, meg ki tudja miegyébről – Horthy-hívek kedvenc témáiról – de az már a békeidőkben is eléggé látható volt, hogy kormányunk csak a megfelelő pillanatra várt, hogy megtisztítsa az országot a zsidóktól. Pedig a zsidók már akkor is magyarok voltak.
    Hogy Horthy nem volt olyan bátor egyedül belefogni a végső megoldásba – holott már uralma kezdetén kinyilvánította sajátszájúlag, hogy Mussolininál előbb volt fasiszta, és kezdetektől volt elkötelezett antiszemita (ezek a jelzők akkoriban dicsőségesnek számítottak), az így utólag nem nagyon dícséretes talán még az Ön szemében sem. De aztán, amikor a nagy testvér is belépett a táncba, akkor bizony a magyarok (mondjuk így: magyar felső körök) antiszemitizmusa minden elképzelhető ábrándnál is jobban teljesült. Ugyebár…

  • Igen, a magyarság sokat szenvedett a háború miatt is, sokan meghaltak, vagy orosz hadifogságba estek, és persze azok az egyszerű emberek talán nem is lelkesedtek annyira a háborúért, de a VÁLASZTOTT kormány, és az imént is említett FELSŐ KÖRÖK bizonyhogy ÖNKÉNT és dalolva vállalták ezeket a háborús viszontagságokat. És nem gonoszságból, hanem azért a szép gondolatért, hogy valaki már csinálja vissza Trianont, ha nem a német, akkor az angol, vagy az orosz…

    A háborús viszontagságaink ezért inkább ostobaságból és hiszékenységből eredtek, mert a történelemben soha nincsen visszaút. Ezért az ostobaságunkért csúnyán megfizettünk (nekem egy nagybátyám maradt a Donnál, és két másik töltött orosz fogságban éveket). A mérleg tehát úgy-ahogy rendben van, hülyeséget akartunk, és megszenvedtünk érte.

    De mit vétettek azok a magyarok, akiket „zsidónak” jelöltünk ki? Faji alapon legtöbben keverékek voltak, a vallást legtöbbjük nem tartotta, vagy egyenesen áttért kereszténynek, magyar anyanyelvűek voltak és magyarnak érezték magukat (erről tessék Jókait vagy Mikszáthot olvasni), nem voltak gazdagok, hanem legtöbbjük kishivatalnok, kereskedősegéd, sőt Budapesten például tömegével prolik, gyári munkások. És az ég adta világon semmi gonoszságot nem követtek el ellenünk, még csak tervük se volt rá, mint „annak a gaz Sorosnak”…

    Lehet mondani, hogy a magyar emberek meg voltak tévesztve – ugye, megint a hülyeség, ostobaság, megvezethetőség (szakasztott, mint manapság) – de mi a helyzet a „felsőbb körök”-kel? Mi a helyzet magával Horthyval? Miféle reményeket tápláltak, milyen eredményeket reméltek, ha minden zsidót sikerül kiirtani?

    Ön tudja erre a választ?
    Akkor itt az idő, hogy elmondja nekem is.

  • Tehát várom, hogy sorolja azokat az ésszerű okokat vagy sérelmeket, amik miatt egy egész népet (csecsemőktől aggastyánig) ki kellett irtanunk. Nekünk, jámbor keresztény magyaroknak.

    ERRŐL KELL BESZÉLNÜNK. Nekünk, lelkiismeretes embereknek, hogy nehogy újra belekeveredjünk valami hasonlóba. Merthogy mostanában megint kívánatosnak tűnik egy népirtás. Egyelőre még lájtosan, burkoltan beszélünk róla, kormányunk szíves plakátjai és nemzeti konzultációs levelei útján.

    Igen, a migránsokról beszélek. Meg a cigányságról. És hát ők sokkal rosszabbak, hiszen velük azért még rengeteg törődésre lenne szükség, hogy beilleszkedjenek, holott a zsidók ezt már a XX. század elejére önerőből elérték. De MI, MAGYAROK mégis helyeseltük a zsidók kipusztítását, hogyne helyeselnénk a cignyság és a migránsok kiirtását hosszútávon, amikor velük tényleg vannak – lesznek még – bajaink…

    Az már igazán csak hab a tortán, hogy akkor is, most is a jézusi emberszeretetet emeljük magunk elé pajzsként. Kérem, tisztelt Marosi úr, legyen szíves megmagyarázni, pontosan hogyan is függenek össze ezek egymással. Tudja, én nem vagyok hívő ember, és ezért nem értem, hogyan teljesül a zsidó emberből keresztény istenné avanzsált Krisztus által prédikált szeretet a zsidók kiirtásával? És ha ezt már hitelt érdemlően igazolta, akkor térjünk át a cigányság és a muszlimok szeretetteljes keresztényi kiirtásának a célszerűségére.

    Várom szíves válaszát…

  • Figyelő
    2018 január 30
    11:57 de.

    „Almási Alma
    2018 január 29
    3:24 du.
    Nem nekem irtad,
    DE ez a valasz NEM valasz egy magyartol.”

    Valóban nem neked írtam. Szóval ne is válaszolj rá. Veled majd Sztálin születésnapi köszöntőjét fogjuk diszkutálni… 😀

  • Figyelő
    2018 január 30
    12:30 du.
    A Fogarasi havasokban a pincér szlovákul…
    És megsértődsz, ha az emberek vigyorognak azon, amiket írsz…

  • Marosi Daniel

    Almási Alma
    2018 január 30
    1:45 du.
    Uramisten, elkepeszto, hogy mit akar Maga altudomanyos tudalekossaggal belem magyarazni, bar a lelkes, szigoruan elvart onsanyargatast provokalo igyekezete csodalatra melto! Miert kell minden zsido kritikus kerdes mogott rettegve rogton antiszemitizmust vizionalni? Mas viharvert tortenelmu nepeknek, mint teszem fel nekunk magyaroknak is miert nem lehet toluk fuggetlen sorstragediank! Onnek maganugye, de tolem ne kivanja, hogy en is, szinten tulelokent hetediziglen onostorozo legyek! Arra is kerem, hogy semmikepen ne hivatkozzon az en feltetelezett Istenemre, mert Onhoz hasonloan en is materialista vagyok es arany, de legfokepen genderszivarvanyos hidat se ajanljon elterito utnak kenyelmetlen dogma magyarazas helyett! Ha ez helyett a sok felrebeszeles helyett azt mondja, hogy CSAK!, abba siman belenyugodtam volna, nopersze megrokonyodetten elgondolkozva!

  • Marosi Úr, ön természetesen nem válaszolt az egyetlen kérdésre, amit feltettem, amikor az ön látszólagos problémáját – erőszakos követelőzésére – diszkutáltam. Természetesen számítottam erre, miért is lenne következetes, nem igaz? 😀

    Tehát amíg nem írja meg, milyen előnyöket jelentett volna a magyaroknak a zsidóság teljes kiirtása, addig a beszélgetésünket felfüggesztem…

  • T. Marosi Úr, teszek egy kivételt.

    Tehát jelölje meg azt a magyarságot ért sorscsapást, amely nagyobb és megrendítőbb, mint az, hogy saját népességünk 5%-át – minden huszadik magyar embert – minden különösebb ok és cél nélkül önként és lelkesen lemészároltunk, illetve a lemészárlásához buzgón segédkeztünk.

    Ha meg tud ilyet nevezni, akkor beszélhetünk arról is.

  • Marosi Daniel

    Almási Alma
    2018 január 30
    3:11 du.
    Illemeldes pardon, de ellent kell mondjak, mert az elso es azota is megvalaszolatlan kerdest en tettem fel, meghozza cimzettlenul, ami akar koltoi kerdes is maradhatott volna, ha egybol, mint egy hiena, provokativan nem csap le ra, masreszrol pedig soha nem vetemedtem olyan On altal ahitott eshetosegekre amiket most a szamba akar tuszkolni!

  • falusi
    2018 január 30
    2:09 du.
    Nem sertodok meg, mar megszoktam.KI vigyorgott, csak te.
    Nem tudom mi olyan furcsa neked , ha ezt a pincert peldanak felhotam a magyar Karpatok menti emlekeimbol,
    Ha nem ertesz valamit szivesen valasszal kisegitlek.

  • Almási Alma
    2018 január 30
    1:48 du.
    Arrol nincs mit diskuralni, AZ AVH elvitt minden honapban kihallgatasra , majd egy evet ultem az emlitett Fiatalkoruak Foghazaban,

  • Figyelő
    2018 január 30
    4:19 du.
    Látod, ez a legnagyobb hibád.. Hogy észre sem veszed, amikor tévedsz.
    A Fogarasi havasokban a pincérek nem szlovákul, hanem vagy románul, vagy magyarul beszélnek. Te szlovákot írtál. Ezen mosolyogtam.
    Ahelyett, hogy visszaolvastad volna a saját beírásodat..

  • Marosi, figyelem a válaszod, de azt hiszem a feleletedre Alma tanárnő már előre beírta az egyest. Ami ugye erősíti azt az egyesek szerint tagadott sztereotípiát, miszerint van olyan, hogy valakire pikkel a tanár.

  • Marosi Daniel

    charlie
    2018 január 30
    6:01 du.
    Pedig tenyleg nem a zsidokat akartam bantani, csak a magyarokat megvedeni a kettos merce aldasaitol, aminek erthetetlenul egyre tobb indokolatlanul onostorozo aldozata van meg a huszonevesek kozott is, pedig azok aztan vegleg nem tehetnek dedszuleik valos, de leginkabb szamitasbol kollektivre vadolt buneirol. Vajon miert nincs ilyen kollektiv kozutalat Vietnamban ma mar a hitlerihez hasonlo vagy talan meg brutalisabb eszkozokkel nepirto amerikaiak ellen? (Vigyazat Alma, szigoruan koltoi kerdes volt!)

  • Marosi Daniel:
    „Ki es miert kenyszeriti Magyarorszagot arra, hogy csak es kizarolag zsido szempontok alapjan lehessem nekunk a II. vilaghaburus, nemet megszallastol guzsbakotott es a Nyugattol kozonbosen cserbenhagyott vagy inkabb koncnak odadobott szerepunket kitargyalni!’

    Kommentjei alapján Önt annak tekintem, ami.
    Ezért semmiféle késztetést nem érzek arra, hogy Önnel szóba álljak.

  • Alma:
    Csodálom a türelmedet.
    Egy ócska kis trolltól (Marosira célzok) érdemi válaszokat várni..ezzel az erővel lemehetsz a cyklotronba bozonokat válogatni.
    Az is sziszifuszi munka de legalább van esély némi eredményre.

  • Figyelő:
    Továbbra sem érted a viccet és az irónikus beszólásokat.

  • Marosi Daniel

    Belzebub
    2018 január 30
    7:51 du.
    Na latja, pontosan ezert nem lesz soha megbekeles kozottunk, mert minden Onoket erinto es nem kifejezettel dicsero kerdestol, rogvest antiszemitazva onerzetesen, verig sertve elzarkoznak, de tolunk visszautasithatatlanul kovetelozve elvarjak, hogy alazatosan turjuk a megcafolasra sem engedelyezett mocskolodasaikat!

  • Figyelő írta:
    2018 január 30
    12:24 du.

    A trianoni dontest nem a magyarok javara hoztak, mert az osi magyar foldet odaadtak mas nemzetisegeknek…
    ___________________________

    Kedves Figyelő! Először is szögezzük le, hogy a Kárpátmedence soha nem volt színmagyar. Sokféle nemzet élt itt, és különféle nemzetiségű nemességünk és királyaink voltak, jó részük nem magyar. Ezért is volt a latin a hivatalos nyelv, mert azt minden itteni náció nemessége megtanulta.

    A Kárpátmedence valódi földrajzi egység, és mint ilyen, politikai veszélyeket hordozott volna az I. Világháború utáni győztesekre. De hogy színmagyar lett volna bármikor is, az tévedés, pontosabban egy XIX. századi mese.

  • Falusi
    2018 január 30
    5:04 du.
    Igazad van ismet, romnant akarartam irni, Fogaras nagyon soka roman volt kulonben, DE sok a nemet is.
    A helyzet az , hogy a tiz nap alatt a felvidekre is mentunk, ahol viszont tenyleg szlovak nyelv megy, es magyart kevesen hasznalnak.

  • Almási Alma
    2018 január 30
    10:11 du.
    Tudom Alma, mar. I.Istvan kiraly ia behozott kulonbozo nemzetisegueket.
    .

  • Geyza
    2018 január 30
    8:22 du.
    Na mar te is talaltal valami rosszat bennem.

  • Geyza 😀

    Eredetileg el akartam engedni egy kis trianonozás árán… 😀 De hát ragaszkodott hozzá, hogy egy jót zsidózhasson, és aztán ledorongoljon minket, ha antiszemitának nevezzük… Na, gondoltam magamban, akkor lásson mindenki tisztán… 😀

    Türelmem pedig végtelen. És az sem utolsó, hogy charlie is csak kapkodott levegő után… Ez külön jól esett… 😀

    Jönnek a választások, ez bizony „trollkorszak”…

  • Figyelő
    2018 január 30
    4:19 du.

    falusi
    2018 január 30
    2:09 du.
    Nem sertodok meg, mar megszoktam.KI vigyorgott, csak te.
    Nem tudom mi olyan furcsa neked , ha ezt a pincert peldanak felhotam a magyar Karpatok menti emlekeimbol,
    Ha nem ertesz valamit szivesen valasszal kisegitlek.

    Nekem úgy tűnik inkább Ön nem ért valamit! Azt hiszem erre illik a közmondás: „ha hallgattál volna bölcs maradtál volna” -:)))

  • Almási Alma
    2018 január 30
    1:30 du.

    „nem voltak gazdagok, hanem legtöbbjük kishivatalnok, kereskedősegéd, sőt Budapesten például tömegével prolik, gyári munkások.”

    Magyarországon a „felső tízezer” keresztény földbirtokosokból és zsidó gyárosokból állt. A középosztályban az úri, nemesi eredetűek magyarok voltak, a polgári középosztály nagy része zsidó származású.
    A lakosság 60%-át kitevő parasztságban alig voltak zsidók.

    A keresztény-nemzeti kurzus az „őrségváltásra” törekedett, vagyis átvenni a zsidó pozíciókat a középosztályban és a nagypolgárságban. Ez persze nem történhetett a vagyon és a személyiség jogok sérelme nélkül.

    Össszehasonlításképp: a kommunisták a háború után elvették minden nagybirtokos és minden nagypolgár vagyonát és ingatlanjait. Tekintet nélkül a vallásukra és származásukra.

  • Almási Alma
    2018 január 30
    3:41 du.

    „sorscsapás”

    Az úri középosztály (dzsentri) tagjai elszegényedtek, tőke és szakértelem hiányában vállalkozásba se tudtak kezdeni. A trianoni rendelkezések és a gazdasági válság miatt a hadsereg és az államigazgatás se tudta őket többé fölszívni, mint a dualizmus korában.

    Ez egy középosztályi antiszemitizmus volt.

    Persze, a mágnások és az iparbárók között is voltak ellentétek, de erről sokat kevesebbet lehet hallani.

  • Magamról: Kezdő fizikus koromban vagy egy évig protonokat keresgéltem és „pásszítottam” különféle fotoemulziós lemezeken, valamint buborékkamrás sztereofelvételeken…

    Talán innen a türelem?

  • hazai lámpa
    2018 január 31
    8:46 de.

    „sokat kevesebbet”

    bocs, jav: sokkal kevesebbet

  • Alma:
    Tuttam én hogy kies viccelődésemmel érzelmi húrokat pendítek meg lelkedben 🙂

    Komolyra fordítva:
    Hogy aggyák most a proton kilóját a nagybani zőcség-piacon?

  • Alma:
    klikk ide és menj a lap alsó harmadára.
    Látni fogsz egy aranyszínű műszert.
    Azt én csináltam itthon a laboromban, magánvállalkozásban.
    http://www.urvilag.hu/kis_ureszkozok_nagy_szerepe/20060526_a_sas2_felszallt

  • Almási Alma
    2018 január 31
    3:49 de.
    Jo kis utolagosan fenyezett onigazolas a masik onsorvaszto almagyarnak egy dogmatol valo beszaras kimagyarazasara!!!

  • Almási Alma
    2018 január 31
    3:49 de.
    Nezze Holgyem, en szolidarisan megertem Ont, mert hasonlo korukent megtapasztaltam, hogy az On magas tudomanyos koreiben csak az Onhoz hasonlu onkentes ontudatmodositassal lehetett karriert csinalni, de mivel itt On is inkognitobal legenykedik, nem kene ezt a kenyszermentalitast tovabb hazudnia, hacsak idokozben tenyleg nem valt vereve a teljes hasonulas.

  • Geyza Ez most komoly? Akkor gratulálok.

  • Geyza
    2018 január 31
    9:49 de.

    Alma:
    klikk ide és menj a lap alsó harmadára.
    Látni fogsz egy aranyszínű műszert.
    _________________

    Ez a Bérczy Szaniszló féle csapat volt az ELTÉn?

  • Geyza
    2018 január 31
    9:49 de.
    Gratulalok! Inpressiv muszernek nez ki!

  • Alma:
    Én nem álltam közvetlenül kapcsolatban az ELTE Űrcsoportjával, bár időnként dolgoztunk együtt.
    Én a legalján voltam a válalkozói struktúrának 😀 😀

    Kenny és Figyelő :
    Köszi 😀 😀 😀 😀

  • Marosi:
    Olvasom zavart soraidat.
    De minek ??

  • Almási Alma
    2018 január 30
    10:11 du.

    „A Kárpátmedence valódi földrajzi egység, és mint ilyen, politikai veszélyeket hordozott volna az I. Világháború utáni győztesekre.”

    Hogyan tud egy földrajzi egység veszélyeket hordozni?

    Én azt hallottam, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia feltámadásától tartottak a győztesek. Ezért tiltották meg pl. IV. Károly királynak hogy visszatérjen a trónra. Ugyanis a kisantant államok annak köszönhették létüket, hogy megszűnt a Monarchia, és benne a Magyar Királyság.

    Persze, én csak egy hobbi-történelemolvasó vagyok, de aki fizikus, az mindent jobban tud.

  • Marosi úr!
    Érthető, hogy nagyon súlyos sértésnek tekinti, hogy azt írtam, annak tekintem Önt; e gyalázkodó mocskolódásom miatt nyugodtan tegyen panaszt ellenem a moderátornál.
    Az Önnel „megbékélésre” nincs okom törekedni, mert nem emlékszem, hogy összetűztünk volna. Viszont elemi jogom megválogatni, hogy vagyok hajlandó szót váltani, és kivel nem. Önnel nem. Ennyi.